A közelmúltban hozták nyilvánosságra azt a 24 fős keretet, amelynek tagjai részt vehetnek az Egyesült Államok labdarúgó válogatottjának hagyományos téli összetartásán, január 4-től 22-ig Carson-ban, a Home Depot Center-ben, azaz a Los Angeles Galaxy félelmetes otthonában. Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a jobbára az USA-ban profiskodó játékosokra épülő névsor bejelentésekor a bajnoki címvédő Colorado Rapids-t is számításba vették, és a denveri egyesület összesen négy játékost delegálhat a válogatott edzőtáborába.
A Kaliforniába vonuló keret tagja lehet a mieink soraiból a szenzációs évet futó kapus Matt Pickens, a védelmünkből Anthony Wallace-t és Marvell Wynne-t hívták meg, illetve helyet kapott még a Rapids egyetlen 2010-es All-Star-résztvevője, a középpályás Jeff Larentowicz.
- Pickens a válogatottban eleddig még soha nem védhetett, de a januári edzőtáborozásokat tekintve már régi motorosnak számít, ugyanis az elmúlt öt éven belül immár negyedik alkalommal vehet részt a téli összetartáson. Emellett pedig 2008. novemberében a Dick's Sporting Goods Park-beli tréningeken is ott lehetet. A Rapids-t bajnoki címig vezető portás ezúttal minden korábbinál nagyobb eséllyel pályázhat arra, hogy beteljesüljön a nagy álma, és felhúzhassa magára a Team USA szerelését, hiszen a tavalyi rájátszásban mutatott produkciójával végleg kiharcolta magának, hogy az MLS legjobb kapusai között tartsák számon.
- Az ifjú Wallace most először kerülhet oda a felnőtt válogatott közelébe, de utánpótlás szinten az elmúlt években már végig járta a szamárlétrát, és közben rendszerint meghatározó tagja volt a korosztályos válogatottaknak. A 21 éves bekk 2007-ben tagja volt az amerikai csapatnak az U20-as VB-n, 2009-ben a 20 éven aluliak Közép-amerikai bajnokságán lépett fel, míg sajnálatos módon a 2009-es egyiptomi U20-as világbajnokságot egy kellemetlen sérülés miatt kellett kihagynia. Nagyszerű szezont zárt a Rapids-szel, de talán leginkább a legfőbb ajánlólevél az volt mellette, hogy korábban az U17-es, U18-as, U20-as és U23-as válogatottakban is számítottak rá, most pedig eljött az ideje, hogy felnőtt szinten is megkapja az első lehetőséget, s ismerve a rátermettségét, minden esélye megvan rá, hogy hamarosan áteshet a nagyok közötti tűzkeresztségen.
- Wynne az egyetlen a négy meghívott denveri közül, aki korábban már pályára léphetett az amerikai felnőtt nemzeti csapatban, lévén három mérkőzésen tűnt fel eddig a válogatottban. Az elmúlt offszezonban Toronto-ból Colorado-ba költöző hátvéd még a 2007-es Copa American debütált a válogatottban az Argentína elleni összecsapáson, azóta tagja volt a 2009-es Dél-afrikai Konföderációs Kupán szereplő együttesnek, és például a 2008-as pekingi olimpiai csapattal is színre léphetett, amikor az Egyesült Államok minden egyes meccsét végig játszotta. A 24. életévében járó univerzális hátvéd az elmúlt idényben végig nagyszerűen teljesített a Rapids színeiben, így nem lehetett kérdésés, hogy ismét számolni kell vele a válogatott kötelékében.
- Larentowicz minden más Rapids-képviselővel ellentétben abszolút szűznek tekinthető válogatott szinten, lévén még csupán élete első januári edzőtáborozására készül, mivel egy évvel ezelőtt sérülésből kifolyólag volt kénytelen távol maradni a közös gyakorlásoktól. A New England-től egy évvel ezelőtt megszerzett középpályás a mieink igazi motorja volt a 2010-es esztendőben, szorgalmas, sokoldalú játékával nélkülözhetetlen alapemberré vált nálunk, így nem érdemtelenül keltette fel a válogatott illetékeseinek érdeklődését sem, most pedig már a debütálásért igyekezhet.
Az amerikai válogatott edzőtáborozó kerete:
Kapusok: Dominic Cervi (Celtic), Sean Johnson (Chicago Fire), Matt Pickens (Colorado Rapids), Nick Rimando (Real Salt Lake)
Hátvédek: A.J. DeLaGarza (Los Angeles Galaxy), Sean Franklin (Los Angeles Galaxy), Omar Gonzalez (Los Angeles Galaxy), Ugo Ihemelu (FC Dallas), Zach Loyd (FC Dallas), Ryan Miller (Halmstads BK), Tim Ream (New York Red Bulls), Anthony Wallace (Colorado Rapids), Marvell Wynne (Colorado Rapids)
Középpályások: Eric Alexander (FC Dallas), Alejandro Bedoya (Örebro), Sam Cronin (San Jose Earthquakes), Mikkel Diskerud (Stabaek), Jeff Larentowicz (Colorado Rapids), Dax McCarty (D.C. United), Brek Shea (FC Dallas)
Csatárok: Juan Agudelo (New York Red Bulls), Justin Braun (Chivas USA), Teal Bunbury (Sporting Kansas City), Chris Wondolowski (San Jose Earthquakes)
A keret legjobbjai a tábor zárásaként, január 22-én pályára léphetnek a Chile elleni barátságos mérkőzésen, amely értelemszerűen az amerikai válogatott első fellépése lesz a 2011-es naptári évben, és ugyancsak a Home Depot Center-ben fogják lejátszani. Addig is, szurkoljunk a denveri képviselőknek, hogy jó játékkal kápráztassák el a válogatott szakvezetőit, és a felkészülési mérkőzésen is megkaphassák a lehetőséget.
Egyéb Rapids-hír:
Egy másik fontos esemény is érintette a közelmúltban a csapatunkat, ugyanis bebizonyosodott, hogy Omar Cummings a télen Angliába fog utazni, hogy a helyi Premier League-ben szereplő Aston Villa csapatával tréningezzen néhány hetet. A hírek szerint a birminghami egyesület szívesen venné kölcsön tőlünk a jamaikai támadót az ottani szezon befejezéséig, de ez egyelőre csak feltételezés, az viszont már biztosra vehető, hogy a csapat tavalyi házi gólkirálya rövidesen Angliában hangolódhat az új idényre. Menet közben arra is fény derült, hogy a Rapids a 2011-es szezont március 19-én az újonc Portland Timbers elleni hazai találkozóval indíthatja meg.
Négy denveri az USA edzőtáborában
2011.01.03. 17:11 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2011.01.03. 19:25:19
Tomi_Tanguay 2011.01.03. 20:13:01
a válogatotthoz sok sikert a többieknek:)
foppa21 2011.01.03. 20:50:55
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.04. 09:00:33
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.04. 09:03:27
Eddig elégedettek vele:
"He's quick and can also play on the wing," Houllier told the newspaper's site. "Don't forget we have not many options up front at this time."
Itt pedig a cikk második felében foglalkoznak vele:
www.birminghammail.net/birmingham-sport/midlands-football/2010/12/31/aston-villa-gueida-fofana-deal-collapses-after-french-wonderkid-fails-villa-medical-97319-27910747/
foppa21 2011.01.04. 14:24:26
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.09. 14:00:49
digital.publicationprinters.com/publication/?i=57287
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.13. 15:23:07
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.13. 15:26:16
"Well, first off, being on the plane heading to England, I was kind of two minds. One part of me wanted to be back in Jamaica hanging with my wife, and family and friends. But this was an opportunity to train and play with Aston Villa, and you just don’t say no to that – not at this stage of my career.
I didn’t get to meet the team until my third day at Villa, with them having so many games. But putting the gear on for the first time and heading to my first practice was exciting, and cold.
There are not a lot of differences in training sessions from what we do in Colorado. At the Rapids, we pretty much do the same things leading up to games. The intensity is high and there are a lot of quality footballers.
I would say I’ve been accepted pretty well at the club, from both the players and staff alike. Two players that I would say I connected with immediately were Brad Guzan and Emile Heskey.
Every player knows about MLS and many ask me questions. Some even express interest that one day they would like to play in MLS. However not very many knew that I came from the championship team.
I’ve seen one home game, which I watched from the press box with one of the Villa media personnel. I didn’t go to the reserve game but the coach did congratulate them on a job well done, and stressed their improvement in the last couple of months. (NOTE: Villa's Reserves defeated Arsenal's Reserves 10-1 earlier this week).
I’m staying in a hotel called New Hall Hotel. In fact, Arsenal just stayed here for their game against Birmingham. It’s shaped like a castle and is rumored to be haunted – so say some of the players that have stayed there before. Much of my down time involves watching football games in TV and the ‘net.
Birmingham is a city shared by two teams, Birmingham City and Aston Villa FC. I’ve taken taxis to and from practice almost every day in my two and half weeks here, and I haven't met one taxi driver that supports Birmingham - all so far have been for Villa.
I would say the best part of being here is just being in the locker room and on the practice pitch with all these amazing players, learning to be a better professional.
The worst thing – other than missing my wife and my wedding anniversary – is that I’ve been here two and a half weeks and have seen the sun once!"
Omar
milo_hedgie#23 2011.01.13. 17:04:01
foppa21 2011.01.13. 18:43:00
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.13. 19:46:17
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.01.13. 19:59:04
www.mlssoccer.com/player/eddie-ababio