Két nap választ el bennünket attól, hogy a bajnoki címvédő Colorado Rapids együttese is megkezdje a várva várt szereplését a 2011-es MLS-idényben. A rajt előtti utolsó napok eseményeiről még egy külön kiadással jelentkezünk a végső simításokról, ugyanis ismételten meghatározó hírekről van alkalmunk beszámolni.
Hosszas huzavona végén pont került Caleb Folan ügyére, és az angol másodosztályban szereplő Hull City alkalmazásában álló támadó a szerdai napon hivatalosan is megkötötte szerződését a coloradói csapattal, amely ezzel a legnagyobb igazolását hajtotta végre az idényt megelőzően. A két klub már hetekkel ezelőtt megállapodott a játékos átigazolásáról, azonban mivel Folan még másfél évig az angol együttes alkalmazásában állt volna, így jogosult volt egyfajta lelépési díjra, és leginkább ennek a meghatározása volt kérdéses a közelmúltban, de szerencsére erre is sikerült megoldást találni még az amerikai bajnokság megkezdése előtt, már csupán a légiós munkavállalási engedélyére kell várnunk a következő napokban. Az ír támadó az előidény egyes szakaszait már a Rapids-nél töltötte, és az arizonai felkészülési mérkőzéseken mutatott formájával Smith mester minden elismerését elnyerte, aki néhány meccs után azonnal eldöntötte, hogy mindenképpen a csapatban akarja tudni a kiváló fizikai felépítésű erőcsatárt a 2011-es szezonban. Folan elmúlt hetekben a Hull City képviselőivel egyeztetett, majd kedden már azért utazott ismét Denverbe, hogy megkösse az új szerződését az MLS bajnokával.
A 28 éves csatár a Leeds United korosztályos csapataiban kezdte pályafutását, majd néhány kölcsönadás megjárása után 2002 és 2007 között a negyedosztályú Chesterfield gárdáját erősítette, ahol 102 mérkőzésen 14 gólt szerzett. Ezt követően átmenetileg a Wigan Athletic alkalmazásában is feltűnt, színeikben debütálhatott a Premier League-ben, miközben két gólos volt 15 találkozó alatt. 2007. augusztusában a klub történetének első 1 millió fontos összeg feletti igazolása volt a Hull City számára, akikkel 58 mérkőzésen 12-szer talált be, s egy darabig a szigetország legmagasabb osztályában szerepelt a csapata, míg menet közben kölcsönjátékosként megfordult a Middlesbrough-nál is. Azóta viszont szerencsétlenül alakultak a dolgai Európában, volt egy súlyos térd sérülése, és alaposan összerúgta a port a csapata menedzserével, ezért is keresett a télen új kihívásokat a tengerentúlon, a Rapids pedig kapva kapott a lehetőségen. Emellett hét alkalommal már az ír nemzeti válogatott mezét is magára húzhatta az elmúlt években, köztük pályára lépett több VB-selejtezőn, mint például a Bulgária, a Ciprus vagy az Olaszország elleni találkozók a 2010-es tornára való kvalifikáció jegyében.
Gary Smith, vezetőedző, elmondta, hogy mindenképpen szeretett volna egy hozzá hasonló stílusú csatárt igazolni az offszezonban, mivel a tavalyi döntőben súlyos térdszalag-szakadást szenvedő Kandji még hónapokig harcképtelen lesz, így nincs igazi beugró a Casey-Cummings páros mögé, ráadásul a nyári Gold Cup küzdelmei alatt a jamaicai támadó biztosan nem állhat majd a csapat rendelkezésére, illetve sérülések is bármikor előfordulhatnak, ezért feltétlen szükségünk volt egy újabb, bármikor bevetésre kész támadóra. A Rapids az idei szezonban az MLS és a US Open Cup mérkőzései mellett bajnokként részt vehet az Észak- és Közép-amerikai Bajnokok Ligája-sorozatban, ahol szintén jól fog jönni egy friss támadó, hogy ne háruljon túl nagy terhelés a többiekre.
Videóinterjú az új igazolás, Caleb Folan-nel:
Egyéb hírek a rajt előtt:
- A bajnokcsapat szerda este lejátszotta legutolsó felkészülési mérkőzését a szezonrajt előtt, és a helyi Air Force Academy gárdája ellen 2-0-s győzelmet arattunk a Dick's Sporing Goods Park-ban. Az egyetemi együttes ellen gyakorlatilag a mieink B csapata állt ki, a felállásunkban több érdekesség is volt: az alapjában véve középpályás Armstrong például jobb hátvédet játszott, a bal oldali bekk egy próbajátékos volt, csereként egy saját nevelésű tehetségünk is beszállt, míg Joyce kapus a lábujjtörését követő több hetes kihagyása után újra játékra jelentkezett, és egy félidőt kapott. A Rapids következő összeállításban játszott a Falcons elleni meccsen, zárójelben feltűntetve a cserék: Ceus (Joyce) - Armstrong, Ababio, Holody, Aymer - Nyassi (S. Emory), LaBauex, Nane, Janniere - Amarikwa, Akpan (Rogers). Az első találatunkat Quincy Amarikwa szerezte a 32. percben, aki egy szögletrúgás után szerzett egy remek fejesgólt, míg a győzelmet bebiztosító találatot Andre Akpan rúgta egy bal oldalról megeresztett, remek lövésből. A másodéves csatár később újabb gólt szerzett, melyet vitatható körülmények közt les címén érvénytelenítettek, majd az utolsó percekben a térdét fájlalva kellett őt lecserélnünk, de nem tűnt komolyabbnak a problémája. A Rapids tartalékai tehát magabiztos diadallal hangolódtak az idényre, néhány nappal a nyitómeccset megelőzően.
- A napokban megállapodás született arról, hogy a Westerra Credit Union cég lesz a Rapids főszponzora a következő három idényben, mely által a klub történetében még soha nem látott együttműködés veheti kezdetét egy szponzorral. A megállapodás értelmében ugyanis a helyi pénzügyi szervezet komoly összegekkel fogja támogatni a csapat utánpótlás akadémiáját, és segíteni fognak az egyesület törekvéseinek népszerűsítésében, illetve természetesen több különleges akcióit nyújthatnak a helyi szurkolók számára. A Westerra csoport idén már fennállása 77. évfordulóját ünnepli, a hitelintézet kifejezetten eredményesen működik, hiszen nagyjából 85 ezer tagja van, és megközelítőleg 1.2 milliárd dolláros nyereséggel bír. A klubigazgató, Jeff Plush a következőket nyilatkozta a szponzori szerződés megkötésével kapcsolatban: "Egy szponzorral való megállapodás mindig egy speciális szerződés, hiszen nem egyszerű megtalálni a megfelelő partner. Azonban úgy gondolom, hogy a Westerra Credeti Union mindent meg fog tenni a csapat támogatása érdekében, kifejezetten előnyös szerződést kötöttünk velük, és biztos vagyok benne, hogy a következő években mindkét fél komolyan profitálni tud a közös együttműködésből."
Az MLS idei kiírása kedden a Seattle-Los Angeles találkozóval vette kezdetét, míg a Rapids magyar idő szerint vasárnapra virradóra, hajnali 02:00-es kezdettel léphet pályára először a Portland Timbers ellen a Dick's Sporting Goods Park-ban. A rajt előtti napokban még egy bővebb szezonelőzetessel fogunk jelentkezni a csapatunkkal kapcsolatban.
Rapids: Folan a fedélzeten
2011.03.17. 14:10 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.