A napokban vette kezdetét az online szurkolói szavazás az MLS 2011-es All-Star gálára vonatkozóan, melyen arról dönthetünk, hogy az amerikai profi labdarúgó bajnokságból mely játékosok kerüljenek be az MLS álomcsapatába, akik július 27-én a harrisoni Red Bull Arena-ban az angol sztárcsapat, Manchester United ellen léphetnek pályára egy nemzetközi barátságos gálamérkőzésen.
A média szavazatai alapján csapatonként hat, azaz összesen 108 játékost jelöltek ki, akit a leginkább érdemesnek tartanak arra, hogy megmérettessék magukat a szurkolói voksoláson egymás közt. Az online jelölések alapján a 11 legtöbb szavazathoz jutó játékos automatikusan kvalifikálja magát az MLS All-Star Team kezdő 11-ébe, mely névsorát hivatalosan július 10-én, vasárnap, a Portland Timbers-Seattle Sounders nyugati parti rangadó félidejében fognak bejelenteni. Ezt követően még a csapatok edzői és Don Garber, komisszár, voksai alapján meghatározzák a cserejátékosok névsorát, akiknek még szintén lehet esélyük pályára lépni a gálán - az aktív keret további névsorát július 18-án, hétfőn fogják nyilvánosságra hozni. Végezetül pedig a MLS-játékosok szavazhatnak arra, hogy még mely társaik kerüljenek be a 32 fős keretbe, amelyet 4 kapusra, 8 hátvédre, 13 középpályásra és 7 csatárra fognak felduzzasztani. Értelemszerűen a július 25-i végleges keretbejelentés tagjai nem fognak játszani a mérkőzésen, de a többiekhez hasonlóan az All-Star-tag elismeréssel gazdagodhatnak 2011-ben.
A címvédő Rapids hat nevezett játékosa közt találhatjuk az egész MLS-szezon egyik legjobb formában védő hálóőrét, Matt Pickens-t, akinek képességeit államunkon kívül gyakran hajlamosak semmibe venni, de idén már egyre több szakértő figyelmét hívta fel magára. A hátvéd Drew Moor szintén részt vehet a szavazáson, miután a tavalyi szezon valamennyi mérkőzésén végig játszotta a 90 percet, és egyelőre még 2011-ben sem szorult ki a bajnokcsapat összeállításából, ráadásul rendre kifejezetten megbízható hátsó produkcióra képes. A veterán csapatkapitány Pablo Mastroeni hosszú pályafutása legnagyobb sikereként, tavaly végre magasba emelhette az MLS Cup-ot, és azok után, hogy 2002 és 2008 között hét ASG-en vett részt, idén újra lehet esélye fellépni a gálán. A másik középpályás a csapat egyetlen tavalyi aktív All-Star-fellépője, Jeff Larentowicz lehet, aki napjainkban már egyértelműen a liga egyik legjobb és legsokoldalúbb játékosának számít a posztján, előre és hátrafelé egyaránt megbízható teljesítményt képes nyújtani meccsről meccsre. A támadósorunk üdvöskéje, Omar Cummings is elindul a választáson, de sajnos a 2010-es pazar éve után idén még csak az első néhány meccsen léphetett pályára, és már másfél hónapja harcképtelen egy makacs bokasérülésből kifolyólag. Illetve a legutóbbi két gálára meghívott Conor Casey-re is még voksolhatunk, aki a tavalyi győztes döntő legértékesebb játékosa lett, és az év eleji sérülése után az aktuális bajnokságban is kezd egyre közelebb kerülni a csúcsformájához, amelyben egyértelműen helye lenne a liga legjobb csatárai közt.
Az internetes szavazásban egy kapust és tíz mezőnyjátékost lehet megjelölnünk, a hat Rapids-indulóra mindenképpen érdemes szavazni, rajtuk kívül viszont nem fontos további embereket is megjelölnünk. Ha mégis így teszünk, akkor ajánlott minél ismeretlenebb, kis csapatok versenyzőire voksolni, mivel a sztárcsapatok bizonyára így is rengeteg fővel fogják magukat képviseltetni a kezdőcsapatban. A mieinknek csak nagyon halvány esélyük lehet erre, de remélhetőleg a bővebb keretben néhány denveri is helyet kaphat.
Az MLS 1996-os fennállása óta eddig 15 All-Star Gálát rendeztek meg, ezeken a legtöbbször, főleg a '90-es években, még a liga Keleti és Nyugati csoportjának álomcsapata mérkőzött meg egymás ellen, de a bajnokság hazai és a légiós játékosai is felléptek már egy-egy külön alkalmi csapatban a gála keretein belül, 2002-ben pedig egyenesen az amerikai válogatott léphetett pályára az MLS legjobbjai ellen. Az utóbbi években már bevett szokás lett egy-egy külföldi élcsapatot meghívni, hogy az MLS All-Star Team ellenük gálázzon, így például 2003-ban a CD Guadalajara, 2005-ben a Fulham FC, 2006-ban a Chelsea FC, 2007-ben a Commerce city-i gálán a Celtic FC, 2008-ban a West Ham United, 2009-ben pedig az Everton lehetett a liga legjobbjainak alkalmi ellenfele. Egy esztendővel ezelőtt a houstoni gálán, az ideihez hasonlóan, a nagy múltú Manchester United csapata tett látogatást az MLS All-Star gáláján, akik 2010-ben 5-2-re diadalmaskodtak is az amerikai bajnokság legnagyobb csillagai ellen.
Szavazzunk minél többször a Rapids-játékosokra, és juttassuk ki őket az All-Star gálára!
MLS All-Star: Szavazás
2011.06.11. 11:22 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Coach Sacco 2011.06.11. 15:11:39
foppa21 2011.06.11. 18:01:04
mind1 az a lényeg hogy szavazzatok sokat! hátha kijuthat pár ember