Az elmúlt hétvégén sem sikerült a javítás a szebb napokat is látott címvédő Colorado Rapids gárdájának, amely szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a harmatos Toronto FC otthonában, ezzel sorozatban a negyedik meccsünket vívtuk meg nyeretlenül, miközben az utolsó három találkozó mindegyikén kikaptunk. A helyi labdarúgó csapat továbbra is csak az ötödik helyen tanyázik a nyugati csoportban, és nem éppen jó formában érkeztünk el az alapszakasz hajrájához.
A Rapids a chicagói és az LA-i fiaskót követően a keleti sereghajtó Toronto otthonában remélt javítást, joggal bíztunk benne, hogy a számunkra oly kedves helyszín visszazökkenti a csapatot a régi kerékvágásba, hiszen a tavaly novemberi sikeres MLS-döntő óta a szombati volt az első vizitünk a BMO Field-en. Sajnos, továbbra is nélkülöznünk kellett a megszokott sérülteket: nem játszhatott az achilles-szakadásával egész évre kieső támadó Conor Casey; a térdhajlítójával hosszú hetek óta bajlódó Jamie Smith egyre közelebb van a visszatéréshez, de Kanadába még nem utazhatott el a csapattal; míg a napokban biztossá vált, hogy a fiatal hátvéd Anthony Wallace már nem léphet pályára többet a 2011-es idényben, mivel artroszkópiás térdműtétnek kellett alávetnie magát. A kezdő 11-ben az egyetlen érdekesség az új szerzemény, Comminges debütálása volt bal hátvéd poszton, egyébként a mostanában megszokottnak mondható csapattal kezdtük a mérkőzést: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Comminges - Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Thompson - Nyassi, Cummings.
Szombat kora délután verőfényes napsütés fogadta a csapatokat a Rapids története legszebb sikerének helyszínén, a torontói BMO Field-en, ahol tíz hónappal ezelőtt az FC Dallas legyőzésével emlékezetes körülmények között elhódítottuk a bajnoki címet. A mieink kezdték valamivel rámenősebben a találkozót, és az első percekben gyakrabban próbálkoztunk a támadások építésével, azonban különösebben számottevő helyzetnek a közelébe sem tudtunk kerülni. A nyitó negyedóra végeztével le is csendesedtek a kezdetleges Rapids-próbálkozások, és szép lassan a házigazdák kezdték átvenni a meccs irányítását, akik rövidesen egy jobb oldali beívelést követően Johnson fejesével veszélyeztettek, de sikerült blokkolnunk a közeli kísérletet. Nem sokkal később egy hasonló szituációban újra Johnson fejét találta meg egy bejátszás, ám a csatár második bólintása komoly helyzetben hagyta el a játékteret a hosszú oldali kapufa mellett. Nyugodt körülmények között csordogált a mérkőzés, úgy tűnt, hogy a TFC magabiztosan irányítása alatt tartja az események alakulását, és a mezőnyben egyértelmű fölényt alakítottak ki. Némi meglepetésre kisvártatva a bajnokcsapat bemutatta a legnagyobb helyzetét, melyre több mint 30 percet kellett várnunk, s Cummings egy előretörést követően balról éles szögből tűzött rá egy kőkemény kísérletet, de Kocic kapus résen volt, és még szerencsésnek is mondhatta magát, hogy a középre öklözött kipattanó nem Nyassi, hanem az egyik hazai bekk elé vágódott, aki fel tudott szabadítani. A jamacai támadó lehetősége volt az utolsó említésre méltó momentum a felejthető első játékrészben, amely gól nélküli döntetlennel ért véget.
A szünet után szakítva az addigi megfontolt játékkal, fokozatosan mindkét csapat egyre bátrabban kezdett el igyekezni a vezető gól megszerzéséért, és alig néhány perc elteltével az agilis Thompson szerzett labdát az ellenfél büntetőterülete előtt, ám a lefordulást követő távoli lövése jócskán célt tévesztett, de dícséretes próbálkozás volt. Alig két perccel később már a házigazdák kerültek kihagyhatatlan helyzetbe, ugyanis Morgan nagyszerű beadást intézett középre Kimura mellől, a kapu elé érkező Koevermans-nak pedig nem volt nehéz dolga közvetlen közelről gólra váltania a lehetőséget. Az 52. percben tehát hátrányba kerültünk, és röviddel ezután Smith mester elérkezettnek látta az időt az első cserére, így a középpályás Thompson helyére a csatár Folan-t küldte harcba, amely húzással átálltunk 4-3-3-as felállásra. Az egyenlítés helyett azonban szinte nyomban még mélyebb hátrányba sodródtunk, miután Soolsma jobb oldali beadását a kapu előteréből ismét Koevermans juttatta a hálóba, aki második alkalommal egy parádés előrevetődéses fejesgóllal volt eredményes a levegőben úszva. Már csak félóra volt hátra a mérkőzésből, amikor két hirtelen jött találatnak köszönhetően komoly lemaradással kellett megbírkóznunk, és az addigi játékunkat elnézve vajmi kevés esélyünk lehetett a felzárkózásra. Rövidesen egy felesleges szabálytalanságot követően Nyassi révén megkaptuk az első sárga lapot a mérkőzésen, majd egy újabb cserét kihasználva a védelemben hajtottunk végre egy Comminges-Marshall váltást, így Moor húzódott ki a bal oldalra. A 70. percben egy jókora kapu előtti kavarodásból sikerült szépítenünk, Sanna Nyassi hatalmas lendülettel iramodott előre, jó ütemű középre adása után Cummings-nak két lövése is lecsorgott a kanadai hátvédekről, a második éppen Nyassi elé került, aki ajtó-ablak helyzetből vágta a játékszert a hálóba. A szépítés jelentős erőket szabadított fel a csapatban, és a továbbiakban sokkal nagyobb lelkesedéssel indítottuk meg az offenzívát, amikor már közvetlenül az egyenlítésért hajtottunk. Kisvártatva Nyassi a gólján felbuzdulva eresztett meg egy nagy lövést a büntetőterületen kívülről, de a kapus a helyén volt a próbálkozással szemben, majd Cummings veszélyes kísérlete kerülte el a ketrecet. Nagyjából öt perccel a vége előtt Kandji személyében újabb támadót küldtünk pályára, méghozzá Kimura helyére, így a hajrában már gyakorlatilag négy klasszikus támadóval rohamoztunk. A befejezés perceiben többször is ordító lehetőség kínálkozott az egyenlítésre, de a torontóiak mindannyiszor tisztázni tudtak, és a szerencsével sem álltak hadilábon. Egyik alkalommal Kandji középre adását bokszolta ki a kapus egyenesen Moor elé, akinek közeli lövését egy védő a gólvonalról vágta ki. Ennél közelebb már nem kerültünk az egyenlítéshez, a hajrában hiába próbáltunk meg mindent, nem sikerült begyötörnünk a második gólt, így be kellett érnünk a 2-1-es vereséggel, amivel egyre nehezebb helyzetbe sodródunk.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Az Észak-, és Közép-amerikai Bajnokok Ligája sorozat csoportkörében a szerdai játéknapon sajnos újabb vereséget szenvedtünk, ugyanis a kör utolsó hazai meccsén 2-1 arányban fejet hajtottunk a hondurasi Real Espana előtt. A csapat szokás szerint tartalékos összeállításban játszott, valamennyi találat az első félidőben esett, a vendégek vezetését Andre Akpan még ki tudta egyenlíteni, ám a fekete-sárgák második góljára már nem érkezett denveri válasz. A mieink ezzel két fordulóval a kör vége előtt négy ponttal csak sereghajtók a rendkívül kiélezett B-csoportban, s egy hét múlva az Isidro Metapan-hoz, október 19-én a Santos Laguna-hoz fogunk még látogatni.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Los Angeles Galaxy 16-3-10, 58 pont (29 meccs)
2. Real Salt Lake 15-7-6, 51 pont (28 meccs)
3. Seattle Sounders 14-6-9, 51 pont (29 meccs)
4. FC Dallas 13-9-7, 46 pont (29 meccs)
5. Colorado Rapids 10-9-11, 41 pont (30 meccs)
6. Portland Timbers 10-12-7, 37 pont (29 meccs)
7. Chivas USA 7-12-11, 32 pont (30 meccs)
8. San Jose Earthquakes 6-11-12, 30 pont (29 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 4-14-10, 22 pont (28 meccs)
Továbbra is csak a középmezőnyben helyezkedünk el, és az elmúlt hetekbeli botladozásunk miatt már nem is valószínű, hogy a nyugati ötödik helyről el tudunk mozdulni, de szerencsére a rájátszáshoz bizonyára ez is elég lesz. A következő fordulóban végre visszatérhetünk a hazai közönség elé, és magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 3-tól a San Jose Earthquakes ellen próbálhatunk meg kilábalni a hullámvölgyből.
Rapids: Zsinórban harmadszor vesztettünk
2011.09.22. 16:02 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.09.22. 19:03:12
milo_hedgie#23 2011.09.23. 12:07:44
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.23. 18:02:32
“We are the champions, we don’t want to be arrogant but we don’t want to lose track of the fact that we are the champions. We won it last year, not as a matter of luck, but by proving we were the best team.”
:)
foppa21 2011.09.23. 19:13:05
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.24. 19:51:40
Mullan és Nyassi nem kaphat sárgát, mert a következő után eltiltják.
foppa21 2011.09.24. 20:29:33
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.25. 02:24:34
Rapids starting XI vs #SJEarthquakes: Pickens, Kimura, Wynne, Moor, Comminges, Mastroeni, Larentowicz, Smith, Nyassi, Folan, Cummings
Rapids available subs: Ceus, Marshall, LaBauex, Thompson, Mullan, Akpan, Kandji
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.25. 03:26:58
foppa21 2011.09.25. 04:00:27
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.25. 04:34:10
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.09.25. 04:59:45
foppa21 2011.09.25. 12:56:46
www.coloradorapids.com/news/2011/09/highlights-col-1-sj-1