Megkezdődött az NHL 2011-12-es idénye és a napokban a Colorado Avalanche átesett az első két mérkőzésen, ahol a nálunk kétségkívül jobb erőkből álló ellenfelek ellen egy vereséget és egy győzelmet könyvelhettünk el, így egyáltalán nem volt rossz a rajt.
A csapat szombaton a Detroit Red Wings elleni 3-0-s fiaskóval indította az évet.
A meccs előtt a Pepsi Centerben felvonták a mennyezetre a klub legendás játékosa Peter Forsberg 21-es mezét. A svéd klasszis a tavalyi szezon alatt határozta el végleges visszavonulását az aktív játéktól több komoly sérülés után, most pedig a klub negyedik játékosa mezét vonta be Roy 31-ese, Bourque 77-ese, és Sakic 19-ese után.
A Jetikre ráragadt az ünnepség hangulata és ihletett formában kezdtük a játékot a kemény ellenfél ellen. Az első harmadban aktívabban játszottunk és többször közel kerültünk a gólszerzéshez, de nem tudtuk megszerezni az előnyt. A középő játékrészben a Red Wings szép lassan irányítása alá vonta a mérkőzést, jól tartottuk magunkat, de a 38. percben Franzen kegyetlen lövésével előnyhöz jutott a Detroit. A továbbiakban is maradt a favorit csapat fölénye, a mieink fokozatosan estek vissza, tíz perccel a vége előtt Zetterbergtől kaptuk a második gólt, majd a végén még üres kapura Datsyuk is bevert egyet.
Az eredmény ellenére nem volt okunk szégyenkezni, mert a meccs első felében dominálni tudtunk egy erősebb csapat ellen és később is szépen tartottuk magunkat. A védekezésünk kifejezetten megbízható volt, Varlamov 36/38as mutatója dícséretes, egyedül a támadó játékkal akadtak problémák. Egyetlen gólt sem lőttünk 60 perc alatt, ráadásul az első két sorunk igencsak gyengén muzsikált, a legtöbb gólveszélyt még a Landeskog-O'Reilly-Winnik sor okozta Conklin kapuja előtt, ennél több kell az előre játékban.
Még a meccs közben történt egy csere, a keretből kimaradó hátvéd Kyle Cumiskeyt az Anaheim Duckshoz cseréltük egy másik farm védőért Jake Newtonért és egy draft pickért. Ami negyedik körös lesz, akkor ha Cumi idén min. 45 meccset játszik az Anaheimben, egyébként csak 7. körös, de azt hiszem még ezt is megérte.
Hétfőn délután a Boston Bruins otthonában 1-0-ra győztünk kijavítva ezzel a nyitó meccs elvesztését.
Rögtön a szezon elején egy öt meccses idegenbeli túrára vonul a csapat, ezt tegnap kezdtük el a friss Stanley Kupa győztes csarnokában. A meccs kissé álmosan kezdődött, de a nyitó harmad felénél egy kettős emberelőnynél tértünk magunkhoz, hiába nyomtunk és lőttük szét Raskot, gólt nem tudtunk szerezni ebből a lehetőségből és később sem. Csakúgy mint a Red Wings ellen, megint jól rajtoltunk és az első felvonásban egyértelműen közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez. A második harmadban a Boston egyre többször komolyan meg tudott zavarni bennünket hátul, de Varlamov állta a sarat és a lövésekben még mindig jobbak voltunk. A bajnok a harmadik harmadra nagyon komolyan felpörgött, szerették volna mindenképpen eldönteni a mérkőzést, nem egyszer percekig csak kerestük a korongot, de Varlamov tovább tartotta magát. Aztán a kevés denveri helyzet egyikéből gól lett, közel 110 perc góltalanság után Milan Hejduk szerezte az év első találatát a bal oldali bedobó pontról, asszisztos volt Hejda és Duchene. Ezek után még komolyabban nyomott a Boston, de hiába erőlkedtek, mert Varlamov eszén nem tudtak túljárni és az orosz kapus megtartotta a vezetést.
Sokáig nagyon hasonló meccs volt az elsőhöz, jól kezdtünk, aztán az ellenfél kezdte átvenni az irányítást, de Hejduk helyzet nélküli góljával változott a forgatókönyv és onnan meg is tartottuk az előnyt. Ezúttal is legjobban a 3. sor játéka tetszett, valahogy Duchene és Stastny sora nem pörög megfelelően, vélhetően hamarosan Sacconak bele kell nyúlnia az összeállításba. Semyon Varlamov a második Avs meccsén 30 védéses shutoutot produkált, a véghajrában többször komoly bravúrral tartotta meg a győzelmet.
Mindkét meccsen ugyanazokkal a sorokkal játszottunk:
A csatároknál Mueller-Duchene-Hejduk, Kobasew-Stastny-Jones, Landeskog-O'Reilly-Winnik, Galiardi-McClement-McLeod. A védelemben Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien és Wilson-O'Byrne párosok voltak és mindkétszer Varlamov védett. Nem játszott még a szezonban a healthy scratch Lindstrom, Porter, Hunwick és a csere kapus Giguere, de ha így folytatódik, akkor szerintem rövidesen mindenki szerephez jut.
Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):
1. Vancouver Canucks 1-0-1, 3 pont
2. Edmonton Oilers 1-0-0, 2 pont
3. Minnesota Wild 1-1-0, 2 pont
4. Colorado Avalanche 1-1-0, 2 pont
5. Calgary Flames 0-2-0, 0 pont
A közeljövő programja:
Október 13., csütörtök, 01:00 Columbus Blue Jackets - Colorado Avalanche
Október 14., péntek, 01:30 Ottawa Senators - Colorado Avalanche
Október 16., vasárnap, 01:00 Montreal Canadiens - Colorado Avalanche
Október 18., kedd, 01:00 Toronto Maple Leafs - Colorado Avalanche
Folytatódik az idegenbeli túra és a Bostonnál papíron könnyebb ellenfelekkel találkozunk, így reménykedhetünk benne, hogy még mondjuk legalább két skalpot be tudunk gyűjteni a hazautazás előtt.
Avalanche: Szezonkezdés
2011.10.11. 13:14 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tomi_Tanguay 2011.10.11. 14:10:12
foppa21 2011.10.11. 14:37:18
Tomi_Tanguay 2011.10.11. 15:57:38
Tomi_Tanguay 2011.10.11. 21:14:01
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.12. 20:22:31
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=751826
Tomi_Tanguay 2011.10.12. 20:48:17
foppa21 2011.10.13. 08:48:12
a sírból hoztuk vissza ezt a meccset, de megvan a 2pont
foppa21 2011.10.13. 20:44:12
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.13. 21:23:16
milo_hedgie#23 2011.10.13. 21:34:49
foppa21 2011.10.14. 04:09:53
milo_hedgie#23 2011.10.14. 10:29:07
melo15 2011.10.14. 18:22:31
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.14. 20:31:20
Coach Sacco 2011.10.15. 04:07:53
Tomi_Tanguay 2011.10.15. 20:19:43
hát ettől nem vagyok elájulva
Tomi_Tanguay 2011.10.16. 04:09:02
Coach Sacco 2011.10.16. 10:00:01
milo_hedgie#23 2011.10.16. 19:35:30
Tomi_Tanguay 2011.10.16. 19:39:53
am állítólag megint megvizsgálták az agyrázkódásos specialista dokik, de ha edzeni engedik akkor gondolom nincs baja