Múlt hétvégén a Colorado Rapids csapata egy rettentő küzdelmes mérkőzésen 0-0-s döntetlent ért el hazai környezetben a Real Salt Lake ellen, így a Rocky Mountain Cup 2011-ben is maradt a utah-i csapat birtokában, de a mieinknek is volt okuk az örömre, ezzel az egy ponttal ugyanis bebiztosítottuk a helyünket az MLS idei rájátszásában.
A két hetes válogatott szünet alatt a kapus Steward Ceus (Haiti), a középpályás Jeff Larentowicz (Egyesült Államok) és a csatár Omar Cummings (Jamaica) képviselte a nemzeti színeket, de természetesen múlt péntekre mindannyian visszatértek a klubcsapathoz. Az RSL elleni hazai találkozóról nélkülöznünk kellett a két egész évre kiesett játékost, Conor Casey-t és Anthony Wallace-t, valamint a legutóbbi mérkőzésen kiállított Miguel Comminges-t eltiltásból kifolyólag. Ezzel szemben a pauza előtt bokasérülést szenvedő Caleb Folan, és a különböző egészségügyi gondok után lévő Jamie Smith egyaránt már a kispadon foglaltak helyet. A címvédő csapat a következő összeállításban futott ki a pályára két évvel ezelőtti bajnok ellen: Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Moor - Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Thompson - Cummings, Nyassi.
Több mint 16 ezer szurkoló volt kíváncsi a helyszínen a két szomszédos állam rivális csapatának újabb egymás elleni rangadójára, amelyen a Rapids-nek két góllal kellett volna legyőznie vetélytársát a Rocky Mountain Cup megkaparintásáért, mivel a szezon korábbi szakaszában az RSL 1-0-ra diadalmaskodott velünk szemben odahaza. A vártnak megfelelően a coloradói csapat kezdte rámenősebben a találkozót, és a meccs első időszakában egyértelmű fölényt alakítottunk ki a labdabirtoklásban, de hiába járattuk a játékszert az ellenfél zónája előterében, valamire való gólszerzési lehetőséget sokáig képtelenek voltunk kidolgozni. Viszonylag eseménytelenül csordogált a mérkőzés, a mezőnyben kőkemény küzdelem zajlott, a két csapat játékosai kölcsönösen faragták egymást a komoly presztízscsatára való tekintettel. Közel félóra elteltével Mullan kiugratása után Nyassi lépett ki gólhelyzetben, de a labdát hosszan tolta meg, így csak azt próbálta eljátszani, hogy a kapujából kimozduló Rimando szabálytalankodott vele szemben, de a játékvezető nem vette be a színészi alakítást, és nem adott tizenegyest a gambiai támadó megmozdulásáért. A játékrész befejezésére sikerült valamelyest fogást találnunk az ellenfélen, és ekkoriban több lehetőségünk is adódott a vezetés megszerzésére, de egyikkel sem tudtunk élni. A szünet előtti percekben Nyassi-nak volt egy újabb komoly helyzete, de közeli lövésével mellé helyezett, míg Thompson távoli erős próbálkozását a kapus hárította, közben a vendégek rövid időn belül két sárga lapos figyelmeztetést is begyűjtöttek Alvarez és Wingert révén. Nem született gól az első 45 percben, így a csapatok 0-0-s részeredmény mellett fújhatták ki magukat az öltözőben.
A szünet alatt nem cseréltünk, bíztunk benne, hogy a kezdő 11 fel tudja törni a utah-iak szilárd védekezését, és a folytatás ugyanúgy túlnyomórészt denveri támadásokkal telt. A vendégek is folytatták a favágást, például tíz perccel a játék megkezdését követően Espindola vágta fel hátulról Moor-t a következő sárga lapért, az így kapott oldalsó szabadrúgást Nyassi ívelte be a kapu elé, amire a hosszú oldalon Larentowicz érkezett nagyszerű ütemben, de a vörös üstökű középpályás csak a kapu fölé tudott fejelni, így odalett a meccs addigi legnagyobb helyzete. A Salt Lake teljesen átadta a támadások lehetőségét a mienknek, és kizárólag a védekezésre rendezkedtek be, a második félidőben a felezővonalat is csak elvétve lépték át, a defenzív játékukkal azonban nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Húsz perccel a befejezés előtt használtuk ki az első cserénket, a teljesen láthatatlan Cummings helyére beküldtük az erőcsatár Folan-t, abban bízva, hogy hátha az ír óriás fel tudja venni a fizikai harcot a Real keménykötésű bekkjeivel. Röviddel a beállását követően máris Nyassi következő pontrúgása után alakult ki lehetőség, ám Moor hiába érte el a labdát a túloldalon, érdemben már képtelen volt a kapu felé irányítani azt. A következő lehetőség meglepetésre a vendégek előtt adódott, de Espindola hiába cselezte át magát a védelmünk három negyedén, mert amikor közelről lövésre szánta el magát, Wynne az utolsó pillanatban még blokkolni tudta a kísérletét. Menet közben egy Salt lake-i szögletet követően Mastroeni-t brutális mozdulattal könyökölték tarkón a kapunk előterében, a csapatkapitány pedig jelentősen megsérült az ütéstől, nem volt tiszta a tekintete, így kénytelenek voltunk lecserélni őt, a szélső Smith foglalta el a helyét. Már az utolsó tíz percen belül jártunk, amikor Nyassi soron következő tökéletes bejátszását Folan csúsztatta kapura, ám Rimando nagyszerű védéssel tolta fölé a próbálkozást. Az ezt követő szögletből újra Folan veszélyeztetett fejjel, azonban csak a felső lécet találta el, ahonnan a labda sajnos a gólvonal elé esett le, nem volt szerencsénk az esetnél. A végjátékban még Thompson helyére egy újabb csatárt küldtünk be Kandji személyében, de hiába kísérleteztünk nagy erőkkel a végsőkig, nem tudtuk begyömöszölni a győztes találatot, így be kellett érnünk a 0-0-s döntetlennel. Bár a helyi kupa maradt az RSL birtokában, később a többi eredmény szerencsés alakulásának köszönhetően kiderült, hogy ezzel a döntetlennel a Rapids biztosan bejutott az MLS 2011-es rájátszás-küzdelmeibe.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Az MLS-csapatok összecsapása után, másnap délelőtt a két klub tartalékai is megküzdöttek egymással az MLS Reserve League-ben, az alapszakasz legutolsó meccsén, amelyen a vendégek diadalmaskodtak 2-0-ra az első félidő hajrájában szerzett gólokkal. A Rapids B-csapata a következő felállásban képviseltette magát a találkozón: Joyce - Earls, Palguta, Holody, Comminges (Janniere) - Armstrong, Nane (Emory), LaBauex (Serna), Ababio - Akpan, Amarikwa. A vereség ellenére a mieink az RSL tartalékai előtt végeztek a Közép/Hegyvidéki divízió utolsó előtti helyén 3-6-1-es mérleggel, de természetesen egyik fél sem jutott be a tartalékliga rájátszásába.
A szerdai napon a csapat lejátszotta az utolsó csoportmeccsét az Észak-, és Közép-amerikai Bajnokok Ligája sorozatban, de sajnos a küzdés ellenére, 2-0-s vereséget szenvedtünk az esélyesebb Santos Laguna otthonában. A tartalékos Rapids a Ceus - Wynne (Ababio), Moor, Palguta, Comminges - Kimura, Larentowicz, LaBauex (Nyassi), Thompson - Kandji (Cummings), Folan felállásban játszott Mexikóban. Az MLS címvédője két győzelem, egy döntetlen és három vereség révén 7 ponttal zárta a csoportkört, jelen pillanatban még nem tisztázódott a sorsunk, hogy vajon továbbjutunk-e a legjobb nyolc közé vagy sem.
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
*1. Los Angeles Galaxy 19-4-10, 67 pont (33 meccs)
*2. Seattle Sounders 17-7-9, 60 pont (33 meccs)
*3. Real Salt Lake 15-11-7, 52 pont (33 meccs)
*4. FC Dallas 15-11-7, 52 pont (33 meccs)
*5. Colorado Rapids 11-9-13, 46 pont (33 meccs)
6. Portland Timbers 11-14-8, 41 pont (33 meccs)
7. Chivas USA 8-13-12, 36 pont (33 meccs)
8. San Jose Earthquakes 7-12-14, 35 pont (33 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 6-17-10, 28 pont (33 meccs)
Az öt csillagozott nyugati együttes mellett Keletről a Sporting KC, a Philadelphia Union, a Columbus Crew és a Houston Dynamo kvalifikálta magát eddig biztosan a rájátszásba. A fennmaradó egy hely a hétvégi, utolsó fordulóban dőlhet el a New York Red Bulls, a Portland Timbers és a Chicago Fire együttesei közt.
A Rapids számára a záró fordulóban már csak egy tét nélküli összecsapás van hátra, a PO-pozíció már biztos, legfeljebb a minél kedvezőbb Wild Card-hely megszerzése miatt igyekezhetünk majd az újonc nyugati sereghajtó Vancouver Whitecaps ellen, akikkel vasárnap hajnali 01:00-es kezdettel mérkőzünk meg a BC Place-en.
Rapids: Döntetlen a rangadón
2011.10.20. 10:50 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2011.10.20. 12:54:25
foppa21 2011.10.20. 14:25:19
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.20. 15:37:38
foppa21 2011.10.20. 16:19:50
foppa21 2011.10.21. 13:03:34
milo_hedgie#23 2011.10.21. 17:57:14
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.21. 18:05:40
Egyébként nemsokára lesz Milánnak egy cikke a Whitecaps-meccs előtti állapotokról és a PO-helyzetről.