A konferencia-elődöntő odavágó, első mérkőzésén a Colorado Rapids együttese hazai pályán 2-0-s vereséget szenvedett a Sporting Kansas City ellen rendkívül balszerencsés körülmények között, így a bajnoki címvédő csapat a kiesés szélére sodródott. Gary Smith mesternek csak néhány napja van rá, hogy lelket öntsön a csapatába a szerdai visszavágóig, ami már csak azért is nehéz lesz, mert további három játékost elvesztettünk sérülések miatt a vasárnapi első találkozón.
A Wild Card körből való továbbjutást követően a csapat kis szerencsével a "keleti konferencia" mezőnyébe került, ahol a Sporting Kansas City lehetett az elődöntőbeli ellenfelünk, és az első meccset idehaza vívtuk ellenük. Sajnos, továbbra is számtalan játékosunk hiányzott, a hónapokkal ezelőtt kidőlő Conor Casey (achilles-szakadás) és Anthony Wallace (artroszkópos térdműtét) mellett továbbra sem számíthattunk az agyrázkódással bajlódó Pablo Mastroeni-re, míg a Columbus elleni múlt csütörtöki találkozón Jamie Smith térdszalag-szakadást szenvedett, így ő sem játszhat már többet ebben az esztendőben. A Rapids meglehetősen foghíjas felállásban várta a vasárnapi meccset a KC ellen: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Comminges - Mullan, Larentowicz, Thompson, Nyassi - Cummings, Folan.
Vasárnap délután ismét csak valamivel több mint 8 ezren látogattak ki a Dick's Sporting Goods Park-ba, a tavalyi bajnok Rapids idénybeli legutolsó hazai mérkőzésére. A címvédő a Crew elleni meccshez hasonló lendülettel kezdte az összecsapást, és már az első percekben igyekeztünk komolyabb támadásokat vezetni. Mindez sikerült is, de jelentősebb gólveszély nem alakult ki a vendég kapu előterében, csupán Cummings-nak volt egy lehetősége, de a közeli kísérlet elment a kapu előtt keresztbe. Aztán az első negyedóra végén Collin kőkemény belépőjénél Folan szenvedett lábsérülést, aki először még megpróbálta folytatni a játékot, de nem sokkal később kénytelenek voltunk lecserélni őt, helyére Kandji személyében küldtünk be egy másik csatárt. Az első húsz perc elteltével kezdtünk csak igazán lendületbe jönni, ekkoriban több ígéretes támadást vezettünk, és néhány komoly helyzetig is eljutottunk. Egyik alkalommal Cummings dobott ki egy labdát a bal oldalra Thompson-hoz, aki az alapvonaltól elegánsan visszafelé cselezte magát, ám jobbal eldurrantott a hosszú sarok mellett. Kisvártatva egy szögletrúgásnál alakult ki komolyabb kakaskodás a coloradói büntetőterületen belül, melynek kereszttűzében Pickens és Kamara állt, akit végül csak egyik csapattársa tudott lenyugtatni, miután Comminges-t is fellökte, ám a játékvezető szemet hunyt valamennyi eset felett. Félóra elteltével nagyon szép ellentámadást vezettünk, Kimura szaporázta meg a lépteit a jobb szélen, de mielőtt középre játszott volna, egy páros lábas becsúszással elkaszálták, amelyet újfent érdekes körülmények között intettek tovább. A japán hátvéd is próbált még tovább játszani, de rövidesen akció közben esett össze, és őt is le kellett hoznunk. A második kényszerű csere alkalmával Marshall foglalt helyet a védelem tengelyében, Wynne pedig kihúzódott jobbra, Kimura eredeti helyére. A mérkőzés igazi playoff-csatához híven igencsak fizikai jelleget öltött magára, köszönhetően a vendégek rendkívül kemény stílusú játékának, de ettől függetlenül a mezőnyben változatlanul a Rapids uralta az eseményeket, bár a két sérülés némileg visszavette a lendületünket. A félidő utolsó perceiben alakult ki az első igazi helyzet a Sporting előtt, egy szöglet utáni beívelést Bunbury tett rá a rövid oldalnál a kapufára, a lövés kis híján befért Pickens mellett a rövid sarokba. A játékrész utolsó mozzanataként egy ártalmatlan szituációban Bunbury hátulról, durván levállalta Moor-t, amiért végre megkapta az első sárga lapját a kíméletlenül játszó ellenfél. Moor a pihenő alatt szorult ápolásra, miközben az eredmény 0-0 volt az első 45 perc végeztével.
A folytatásból csak néhány minutum telt el, amikor Kandji eladott labdája után Julio Cesar a kezdőkörből nagyszerűen ugratta ki a fellazuló védelem mögött kilépő Bunbury-t, aki a kényszerűségből beállított Marshall-t könnyedén lefutotta, majd a ziccert elegánsan a hosszú alsó sarokba gurítva értékesítette. Szinte a semmiből jutott 1-0-s vezetéshez a KC, a mérkőzés eddig eltelt részében a kőkemény faragáson kívül semmiféle életjelet nem adtak magukról a világos kékek, a 49. percben viszont valósággal sokkolták a mieinket ezzel a góllal. Kétségtelenül elbizonytalanodott a Rapids, és nem is nagyon találtuk a ritmust az elkövetkezendő időszakban. Még tíz perc sem telt el, és a következő kiugrásból Bunbury újra beforgatta Marshall-t, kettejük között minimális fizikai kontaktus történt a büntetőterületen belül, a csatár kiváló ütemben dobta fel magát, a játékvezető pedig ezen felbuzdulva tizenegyest ítélt és felmutatta a piros lapot a veterán denveri hátvédnek az utolsó emberként elkövetett szabálytalanságért. A büntetőt maga a sértett hajtotta végre, Bunbury magabiztosan értékesítette a pontrúgást, megszerezve ezzel önmaga és csapata második gólját a meccsen. Ezt követően kerítettünk sort a harmadik kényszerű cserére, Moor sérült válla nem bírta tovább a terhelést, Palguta-val helyettesítettük őt félórával a vége előtt. Két gólos hátrányban, tíz emberrel, három sérülttel, több cserelehetőség nélkül már abszolút kilátástalan helyzetben voltunk. Szerencsére a Sporting megelégedett a kétgólos vezetéssel, és különösebben nem szorgalmazták már további találatok szerzését, de a következő időszakban is lendületben maradtak, és Pickens-nek több alkalommal fontos védést kellett bemutatnia, hogy ne nőjön tovább a hátrány. Az utolsó negyedórára tudtuk kellőképpen rendezni a sorokat, és emberhátrányban játszva képesek voltunk még néhány ügyes támadás lefuttatására, ám Kandji a lendületes előretörése végén túl hosszan tolta meg a labdát a kapus előtt, így közeli próbálkozása elakadt Nielsen-ben. A hajrában tovább próbálkoztunk még becsületből a szépítésért, de a coloradói csapatban már nem igazán volt kellő erő és elszántság a gólszerzéshez. Ráadásul a hosszabbítás perceiben könnyen megkaphattuk volna a harmadik gólt is, de a cserecsatár Arnaud-val szemben Pickens bravúros védést mutatott be. Így maradt a 2-0-s végeredmény a vendégek javára, a Rapids igencsak kilátástalan helyzetbe került a visszavágó előtt, talán nem is a kétgólos hátrány, hanem inkább rengeteg hiányzó miatt tűnik már lefutottnak számunkra a párharc.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
A későbbi diagnózisok mindhárom új sérült esetében komoly problémákat erősítettek meg. Kosuke Kimura bal lábában eltörött egy csont, így a japán hátvéd már biztosan nem léphet többször pályára az idényben. A középhátvéd Drew Moor vállsérülést szenvedett, amely következtében legalább 2-4 hétig harcképtelen lesz, míg a támadó Caleb Folan-nek a bal bokája és a bal térde egyaránt kificamodott, még mindig ő úszta meg a legkönnyebben, mert előreláthatólag csak két hetes pihenőre van szüksége.
Rajtuk kívül a konferencia-elődöntő visszavágóján nem játszhat még a kiállítása miatt eltiltott Tyrone Marshall sem, valamint a négy hosszútávú sérült játékos közül is legfeljebb csak Pablo Mastroeni-nek lehet rá esélye, de az agyrázkódás miatt maródi kapitány is messze van a százszázalékos erőállapottól.
A forduló második mérkőzését magyar idő szerint csütörtökre virradóra, 01:00-től rendezik a Kansas city-i Livestrong Sporting Park-ban. Bár a Rapids a kiesés szélén áll, még egyszer utoljára meg kell ráznunk magunkat, hogy ha búcsúznunk is kell, legalább emelt fővel köszönhessen el a bajnok az idei küzdelmektől!
Szurkoljunk együtt még egyszer - könnyen lehet, hogy utoljára - a szeretett csapatunkért!
2011 MLS PLAYOFF:
Wild Card forduló:
FC Dallas - New York Red Bulls 0-2
Colorado Rapids - Columbus Crew 1-0
"Keleti főcsoport"
Elődöntők:
- Colorado Rapids - Sporting Kansas City
1. mérkőzés: 0-2; Visszavágó: Csütörtök, 01:00
Philadelphia Union - Houston Dynamo
1. mérkőzés: 1-2; Visszavágó: Péntek, 01:30
"Nyugati főcsoport"
Elődöntők:
- Real Salt Lake - Seattle Sounders
1. mérkőzés: 3-0; Visszavágó: Csütörtök, 03:00
- New York Red Bulls - Los Angeles Galaxy
1. mérkőzés: 0-1; Visszavágó: Péntek, 04:00
MLS Playoff 2011: Lépéshátrányba kerültünk
2011.11.01. 12:10 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.11.01. 14:07:31
milo_hedgie#23 2011.11.01. 16:09:36
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.01. 17:13:56
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.01. 19:05:14
foppa21 2011.11.01. 21:05:37
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.01. 21:28:26
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.02. 17:32:17
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.02. 17:58:15
- 00:00 Grand Rapids Griffins - Lake Erie Monsters (AHL)
- 00:30 New Jersey Devils - Toronto Maple Leafs (NHL)
- 01:00 Sporting Kansas City - Colorado Rapids (MLS, Playoff, Keleti főcsoport-elődöntő, 2. mérkőzés)
- 02:30 Colorado Avalanche - Phoenix Coyotes (NHL)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=764413
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.02. 18:03:29
foppa21 2011.11.02. 18:34:07
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.02. 19:03:08
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.02. 20:09:09
foppa21 2011.11.02. 20:53:52
www.coloradorapids.com/news/2011/10/history-shows-rapids-can-come-back-deficit
milo_hedgie#23 2011.11.02. 21:33:51
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 00:53:31
Rapids available subs: Ceus, Holody, Earls, Ababio, Kandji, Akpan, Amarikwa.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 01:27:19
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 01:36:30
foppa21 2011.11.03. 01:38:28
foppa21 2011.11.03. 01:43:00
milo_hedgie#23 2011.11.03. 02:00:00
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 02:19:30
foppa21 2011.11.03. 02:34:07
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 02:45:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 02:50:00
foppa21 2011.11.03. 03:02:39
remélem ez a nyomorék KC kiesik a következő körben
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 03:12:55
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=764683
milo_hedgie#23 2011.11.03. 11:04:45
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.03. 18:48:48
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=765163
foppa21 2011.11.04. 07:52:49
keleten kansas city-houston, nyugaton los angeles-salt lake döntő lesz