A múlt hét nem sikerült túl jól a Colorado Avalanche csapatának, három meccs alatt csak egyetlen pontot szereztünk egy hosszabbításos vereséggel, a másik két alkalommal rendes játékidőben kaptunk ki, így a jó rajt után egyre jobban kezdünk visszaesni.
A szerdai játéknapon következett a szokásos hazai égés, 4-1-re kaptunk ki a Phoenix Coyotes ellen a Pepsi Centerben.
A sorok az előtti mérkőzéshez képest nem változtak, de már annyira rég volt, hogy elevenítsük fel újra: Galiardi-Stastny-Hejduk, Lindstrom-Duchene-Jones, Landeskog-O'Reilly-Winnik, McLeod-McClement-Kobasew, közben a védőpárok is a szokásosak voltak: Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien, Wilson-O'Byrne. A kapuban Varlamov állt, healthy scratch volt Hunwick és Porter, Mueller fejsérüléssel hiányzott.
Helyzetekkel kezdtük a mérkőzést, de balszerencsénkre nyolc perc után Pyatt góljával a Coyotes szerezte meg az előnyt, szinte támadások nélkül kerültek előnybe. Az első harmadban kissé akadozott a támadó játék, de a másodikban már igazán jól mentünk, szép dolgokat műveltünk a mezőnyben és az is látványos volt, ahogyan kidolgoztunk a gólhelyzeteket, de mégse tudtuk bevenni a phoenixi kaput. Ahogy ilyenkor lenni szokott, két perccel a középső harmad vége előtt váratlan gólt kaptunk, az ex-Avs player Vrbata volt eredményes egy kontrából. A faceoff után fél perccel végre nekünk is összejött valami, Winnik húzott be a kapu elé, lövése lejött a kapusról, de a jókor érkező Ryan O'Reilly a hálóba kotorta a szabadon maradt játékszert. Kétszer húsz perc után egy gólos lemaradásban voltunk és egyértelmű mezőnyfölényben játszottunk, de hiába bizakodtunk az utolsó harmad előtt, rögtön a folytatásban Korpikoski estében szerzett góljával növelte az előnyt a Yotes. Innentől nem sok esély maradt, a felvonás elején kapott találat lelombozta a csapatot és csak ímmel-ámmal támadgattunk, nem alakultak ki komolyabb helyzetek. A legvégén még 6 az 5 ellen igyekeztünk, de szépítés helyett csak Vrbata második gólja alakította ki a végeredményt.
Sajnos a támadók megint eredménytelenek voltak, csak lövöldöztünk ész nélkül. Nem helyeztük a lövéseket, a távoli középre menő kísérletekből pedig nem tudtunk elégszer betalálni, így a 40-28as fölénnyel se mentünk semmire. A szépítő gólt a 3. sor szerezte, O'Reilly másodszor volt eredményes a szezonban, Winnik a harmadik gólpasszt ért el. Ezzel szemben az első két sor csak egy rakat kihagyott helyzetig jutott és a védelem is többször bizonytalankodott a kapu előtt. Varlamov 24/27es mutatót hozott, konkrétan egyik gólban se volt benne, de talán lehetett volna határozottabb.
Két nap múlva újabb Pacific csapat ellen léptünk pályára és a Dallas Stars otthonában egy őrült meccsen 7-6ra vesztettünk hosszabbításban.
Érdekes változás volt, hogy Duchene felkerült az első sorba bal szélsőnek Stastny mellé, a jobb oldalon pedig Hejduk játszott. Közben a második sort Galiardi centerezte és még a védelemben is szétszedtük a nem igazán működő első párt, így Johnson Quinceyvel, Hejda O'Byrnenel játszott együtt.
Az első harmad még olyan volt, ahogy hoki meccsen szokás, nem gondoltuk volna, hogy 13 gól fog esni az estén. Talán a szezon legjobb harmadát hoztuk, egyértelmű fölényben játszottunk és két alkalommal megzörgettük a Stars hálóját. Először a negyedik sor talált egy közeli gólt Jay McClement révén, később Matt Duchene emberelőnyben lőtt kiválóan a hálóba. A második harmadban kezdtek kissé elkomolytalanodni az események, továbbra is fölényben maradtunk, de két PP góllal váratlanul kiegyenlített a Stars Eriksson és Souray révén 2-2re. Aztán a 36. percben a vezetést is átvették Fiddler nagy lövésével, másfél perc múlva a következő emberelőny alatt Goligoski is hatalmas gólt lőtt Varlamovnak, aki nagyon elvesztette a fonalat, de maradt a kapuban. A felvonás vége előtt még Matt Duchene zárkóztatta közelebb a csapatot egy lecsorgó korong értékesítésével, rövidesen a következő támadásban Paul Stastny kapu mögüli beadása Lehtonen lábvédőjéről vágódott a gólvonal mögé. Az utolsó öt percben négy gól esett, így a második szünetben 4-4 volt az állás. A folytatásban Daniel Winnik egy ellentámadásban tálalt a hálóba, majd kisváratva a Stars újra mattolta a PK egységet, ezúttal Nystrom helyezett be egy kipattanót. 5-5nél is újra lépéselőnybe tudtunk kerülni, bő tíz perccel a vége előtt létszámfölény alatt Matt Duchene kígyózott előre több védő között majd remek góljával elérte karrierje első mesterhármasát. Sajnos még mindig nem volt vége és négy percre voltunk a befejezéstől, amikor Robidas belenyúlásával sokadszor is döntetlen lett az eredmény. 6-6ra végeztünk a 60 perc után, az OTban több helyzetet kihagytunk, 63:55nél Eriksson találata vetett véget a dallasi izgalmaknak, így a többszöri vezetés és a mezőnyfölény ellenére csak egy ponttal gazdagodtunk.
A helyzetkihasználásra ezúttal nem lehet panasz, hat gólt szereztünk 40 lövésből, a mezőnyben szinte végig jobbak voltunk, de így is akadtak hiányosságok. A meccs előtt még a liga legjobbjai közé tartozott az emberhátrányos egységünk, ezen a meccsen viszont három PPGt kaptunk, a védők megint nem voltak elég határozottak a kapu előtt. Ráadásul Varlamov az eddigi leggyengébb meccsét játszotta, 29 lövésből nyelt be hetet, többször védhető gólt kapott a kapu torkából. Az első sor átszervezése nagyon jól bejött, Duchene 3+1el fejezte be az összecsapást, Stastny szintúgy betalált, Hejduk pont nélkül de hat kapura lövéssel zárt. Ezen kívül McClement az első, Winnik a harmadik gólt ütötte az évben. Annyi visszaütője volt az új első sornak, hogy mögöttük a második nagyon elhalványult, Galiardi képtelen egy hármast rendesen vinni, főleg ha egy gyenge formában lévő Jones és Lindstrom van mellette.
Vasárnap játszottunk legközelebb, de a Calgary Flames ellen 2-1 arányban újabb hazai vereség következett.
Erre a meccsre történt egy személyi változás az összeállításban, a meccsek óta észrevehetetlen Lindstrom kikerült a 12 csatár közül, helyette Porter kapott lehetőséget. Duchene és Stastny maradtak egy sorban, viszont mögöttük Jones és Galiardi is kevesebb időt kapott. Pozitívum volt még a napokban, hogy Mueller megkezdte a korcsolyázásokat, így talán nem annyira súlyos a problémája és hamarosan besegíthet a csapatnak.
Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés, mert már az első támadásból betaláltunk 34 másodperc után Paul Stastny kotorta be O'Brien nagy lövése után a lepattanót. A könnyen jött vezetés túlzottan megnyugtatta a csapatot és nem sokkal később Giordano egyenlített, aki egy beadást tett volna középre, de Wilson korcsolyájáról a hálóba pattant a korong. A gyors gólváltás után kicsit leült a játék, nem volt túl magas az iram és helyzetet alig láttunk. A középső harmadban a Calgary kezdett bátrabban játszani és öt perc elteltével egy emberelőnyből Glencross góljával a vezetést is megszerezték. Nem sok erő volt ekkoriban a támadásainkban és nem volt lehetőségünk a válaszra. A harmadik játékrészben kezdtünk jobban belelendülni és az utolsó húsz percben egy kapura játszottunk, de hiába lőttük szét Kiprusoffot, semmi se akart bemenni és be kellett érnünk az egy gólos vereséggel.
Szokás szerint nem volt szerencsénk a harmadik számú mezben, 33-23al megint több lövésünk volt az ellenfélnél, megint eredménytelenül. Az első sor jól játszott, hárman együtt 8 lövésig jutottak és az egyetlen gólt is ők szerezték, de többször nem tudtak betalálni. Duchene jelenleg 11, Stastny 9 ponttal tartoznak a legjobb pontszerzőink közül, de O'Reilly is 10nél áll a 3. sorban játszva. Az idei hatodik hazai meccsen ötödször kaptunk ki, ezzel a liga leggyengébb otthoni csapata vagyunk. Gyakorlatilag két sorunk van, a második szinte nem létezik mostanában, a negyedik pedig elég harmatos, így nehéz dolgunk lesz javítani. Valamit azért ki kell találnia Sacconak, talán segítség lehet majd Yip és Mueller közelgő visszatérése.
Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):
1. Edmonton Oilers 8-3-2, 18 pont
2. Minnesota Wild 7-3-3, 17 pont
3. Colorado Avalanche 7-6-1, 15 pont
4. Vancouver Canucks 7-7-1, 15 pont
5. Calgary Flames 6-6-1, 13 pont
A közeljövő programja:
November 9., szerda, 01:30 Detroit Red Wings - Colorado Avalanche
November 11., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - New York Islanders
November 13., vasárnap, 04:00 Colorado Avalanche - Calgary Flames
Kikerültünk a rájátszás helyekről és ha szeretnénk versenyben lenni a POért, akkor meg kell állítanunk a hullámvölgyet. Főleg a hazai teljesítményben kéne javulni, a következő időszakban is többször fel fogunk lépni Denverben, nem engedhetjük meg magunknak a folyamatos vereségeket a saját közönség előtt.
Avalanche: Nyeretlen hét
2011.11.08. 10:46 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milo_hedgie#23 2011.11.08. 15:09:18
Tomi_Tanguay 2011.11.08. 19:11:15
foppa21 2011.11.08. 19:48:50
Tomi_Tanguay 2011.11.08. 21:11:40
foppa21 2011.11.09. 04:05:34
Tomi_Tanguay 2011.11.09. 10:29:22
milo_hedgie#23 2011.11.09. 17:16:39
Norberto8622 2011.11.09. 21:42:55
Norberto8622 2011.11.09. 21:53:30
de sebaj egyszer véget ér a "gyengébb széria", hiszen az alapszakasz sem tart örökké (csak győzzem végigszenvedni a maradék 68 meccset)
Tomi_Tanguay 2011.11.10. 04:41:05
Mueller-Duchene-Jones
Landeskog-O’Reilly-Kobasew (no Winnik)
Lindstrom-Stastny-Hejduk
McLeod-Galiardi/McClement-Porter
foppa21 2011.11.10. 07:48:23
Norberto8622 2011.11.10. 09:57:45
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.10. 10:07:49
milo_hedgie#23 2011.11.10. 15:01:19
Tomi_Tanguay 2011.11.11. 04:25:53
milo_hedgie#23 2011.11.11. 10:29:53
Tomi_Tanguay 2011.11.11. 13:20:13
írjak majd róla külön cikket?
avalanche.nhl.com/v2/ext/PDF/2012%20NHL%20All-Star%20Fan%20Balloting.pdf
milo_hedgie#23 2011.11.11. 15:53:48
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.11. 16:32:20
Tomi_Tanguay 2011.11.11. 17:33:41
azért elég gyalázatos hogy o'reilly nem került be, de tipikus all star hogy csak a neveket nézik
Coach Sacco 2011.11.11. 18:14:12
Norberto8622 2011.11.11. 23:11:03
foppa21 2011.11.12. 13:09:28
foppa21 2011.11.13. 05:41:02
milo_hedgie#23 2011.11.13. 14:49:38
Norberto8622 2011.11.14. 18:04:24
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.14. 18:15:30
Tomi_Tanguay 2011.11.14. 18:57:06
nem hinném hogy ez bármit változtatni fog, hejduknak ugyanúgy nagy tisztelete van a csapatban. azért örülök hogy nem stastny kapta mert fail lett volna. de tartom hogy duchene vagy o'reilly lenne a legjobb C