A múltheti kriptahangulatot hamar bizakodás váltotta, miután a Denver Broncos hazai pályán magabiztosan verte az Oakland Raiders csapatát. Hogy az előző hetek teljesítményéhez képest a kontraszt minek köszönhető, a raiders gyengeségének, a Falcons és Texans erősségének, vagy a csapat fejlődésének azt még nem tudhatjuk, de ha nem a legutóbbinak, akkor bizony sok jót nem várhatunk ezen a héten se, ugyanis Bostonba látogat a csapat...



Brady és Manning, Manning és Brady, Brady és Brady, Manning és Manning, a kötelező kört ennyivel le is tudom. Akit a Brady vs Manning érdekel, az nézzen körül máshol, mert mindenhol ezzel foglalkoznak, én viszont a Patriots vs Broncos-ról akarok írni, mert mindkét csapat sokkal több mint egy QB, mégha az előzetesek az ellenkezőjét is sugallják.

Az elmúlt hét évben hétszer találkoztunk a bostoni hazafiakkal /*nocsak, Manning nélkül is van múltja a 2 csapatnak is*/, így mára már mindenki ismerheti a franchise arculatát és történetét, ennek újbóli bemutatásától ezúttal el is tekintenék. Ami manapság jobban foglalkoztat az a közelmúlt. A nemzetközi média valamiért rendre a 2001-től napjainkig időszakot vizsgálja, vélhetően az ezredforduló miatt, én is ehhez tartom magam, de míg ők valahogy 8-4-et számolnak (a javukra) nekem ez sehogy nem jön ki. Kezdetben ugyanis uraltuk a párharcot az első 6 összecsapásból 5-öt megnyerve. Ha sorba megyünk rögtön egy emlékezetes mérkőzés a sor elején, 2001 október 28-án egy magabiztos 31-20 győzelmet arattunk a MileHighon, köszönhetően többek között Rod Smith 159 elkapott yardjának, és 1 TD-jének, de még inkább a secondarynek, ami 4 labdát lopott el a Patriots akkori és jelenlegi kezdő QB-jától. Deltha O'Neal és Denard Walker igazságosan osztoztak a labdákon, de utóbbi 6 pontot a táblára is tudott írni belőlük. Sajnos ma egyikükre se számíthatunk, lassan 10 éve vagyunk nélkülük, és Greese és Rod Smith is rég visszavonultak már, de hát valamiért relevánsnak érzik a több mint 10 éve lejátszódó meccseket szóval legyen. Egy évvel később Bostonban is megtudtuk ismételni a 2001-es szereplést, és akkor is a védelem tündökölt inkább. Noha az említett kezdő QB ezúttal 1 TD mellett egyszer se adta el a labdát, ha most is 130 yardon tartanánk, akkor még akár győzelmi esélyeink is lehetnének, persze ehhez kéne a támadósorból is egy olyan teljesítmény mint mondjuk Clinton Portis-é, aki 26 futásból 111 yardig jutott 2 TD mellett.

Hogy mégse mutassak be minden meccset ennyire részletesen a 2003-as vereséget elegánsan átugrom (pedig Portis 26 futás / 111 yard akkor is megvolt 1 TD kíséretében, de sajnos Danny Kannel nem tudott felnőni a feladathoz). Egy év szünet után találkoztunk újra 2005-ben, de annyira hiányzott a rivalizálás a két csapat között, hogy akkor kétszer is. valójában a második meccsre már 2006 januárjában került sor a rájátszásban, de még ahhoz a szezonhoz tartozott. Szóval a krónika kedvéért először az alapszakaszban küldtük haza őket egy 28-20 győzelemmel, úgy hogy már 28-6-ra is vezettünk, csak a garbage time-ban engedtük közelebb őket, majd a rájátszásban egy már sokat idézett meccsen 27-13-ra diadalmaskodtunk a 2× címvédő ellen. Noha a szívemnek nagyon kedves a Plummer éra, és Champ Bailey 100 yardos INT utáni visszahordását se feledem soha, és egy nagyon nagy sorozatot szakítottunk meg, ami méltán lehetünk büszkék, minden évben mégse lőhetem el ezt a meccset. Pedig utána egy nagyon hosszú és nagyon sötét kor erejéig ez volt az utolsó PO győzelmünk, amit csak 6 év után, tavaly a Steelers ellen tudtunk megtörni már Tebow vezérletével, túl Cutleren és Ortonon...



2006-ban már gyülekeztek a fellegek, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy idegenben is megmutassuk nekik ki a jobb, miután az előző szezonban mindkétszer hazai pályán örülhettünk. Plummer ugyan nem tudta a tavalyi formáját idézni /*amiben lehet az is szerepet játszott h karrierje legjobb szezonját Shanny egy 1. körös QB drafttal hálálta meg*/, Rod Smith már öreg volt, a védelemnek pedig kezdett szétesni, de erre a meccsre megembereltük magunkat. A Patsnek nem létezett futójátéka, nálunk viszont Tatum Bell 27 futásból 123 yarddal segített minket, és Plummer hiába passzolt mindössze 50% hatékonysággal 2 TDje mellett egyszer se adta el a labdát. Így hiába volt Brady 320 vagy mennyi yardja, pontot a táblára, mondhatni szokás szerint, csak a legvégén tudtak írni 17-0 után, amikor már mindegy volt nekünk, csak hogy elkerüljék a shotoutot...

Így hát 6 meccs után 5-1, de a mi csapatunk már szétesőben 7-2-ről nem volt képes bejutni a rájátszásba, s aztán egyre mélyebbre süllyedt, ezért aztán a Broncos vs Patriots párharcban is fordulat állt be, s az azóta lejátszott 4 meccsből egyetlen egyet tudtunk megnyerni, 3 csúfos kiütés között... 2008-ban Matt Cassellel képesek voltak feltörölni velünk a padlót. Kellett hozzá Bailey sérülése is, de crybaby is kifejezettennagyonrosszul játszott168 yard 2 INT. Végig a szerszám másik végén álltunk, csak miután minden eldől 0-34nél sikerült a célterületre juttatni a labdát, mármint úgy hogy az saját emberhez menjen (crybaby ennek a másik módját azóta is jobban preferálja...)

A szopó roller egyetlen egyszer siklott ki, vicces módon pont akkor, amikor a csapat valahol Oblivion és Abyss között vesztegelt. Crybaby távozása után mindenki alábecsült minket, s ezt egy 6-0-s rajttal tudtuk kihasználni, hogy utána helyre álljon a világ rendje. Az ocsmány mezekben az alkesz igazán elemében játszott, akkortájt egy csöppet se hiányzott se Cutler, se Tebow, egy nagyszerű, emlékezetes meccsen, a 4. negyedben egyenlített, majd a hosszabbításban Prater az azóta már megszokott higgadtsággal döntötte el a találkozót a javunkra. Kyle Orton a jóindulattal is csak közepesnek nevezhető futójátékunk ellenére tudta győzelemre vezetni a csapatot, ráadásul 1 meccs erejéig kifejezetten clutchnak tűnt. Más kérdés, hogy ez a képessége eddig tartott és nem tovább. Mindenképp ki kell még emelni Eddie Royalt, aki 10 elkapásból 90 yardot hozott számunkra, és Beastet, aki éppen nem duzzogott, hanem 8 elkapással 64 yarddal és 2 TDvel oroszlánrészt vállalt a csapat győzelméből.

Újabb 1 év szünetet követően találkoztunk ismét 2011-ben, tavaly. Alighanem mindenki emlékszik a meccsekre. Az alapszakaszban egy 6 meccses győzelmi sorozat után fogadtuk őket a MileHighon, de sajnos hiába szereztük meg a vezetést az első negyedben, a special team labdavesztéseit nem bírta el a csapat. Tebow 12 futásból kis híján 100 yardig jutott, és kétszer is eljutott a célterületig mindezt úgy, h passzjátékunk is volt (tőle a 194 yard jobb átlagon felüli teljesítménynek számít), de a 2. negyedben a labdavesztések megpecsételték a sorsunkat, összetört a csapat, és utána már a sérülésektől sújtott védelem se tudta tartani az ellenfelet. Dawk nagyon hiányzott, ahogy Von Miller nagy ujja is (gipszben játszott), de Hernandezre és Gronkóra velük se biztos, h lett volna válasz.

A 41-23-as vereség elindított minket a lejtőn, és kilátástalan játékkal 3 vereséggel fejeztük be a szezont, sorozatban nagyon sokadszor, de csodával határos módon vagy inkább úgy mondom, h Tebow imái meghallgattattak, és mégis bejutottunk a rájátszásba, ahol az esélyesebb Steelerst búcsúztatva ismét  a New Englanddal állta az utunkat. Azonban Belichicknek egy egymás elleni meccs elég volt, h megtalálja a választ a játékunkra, és teljes megsemmisítést mért ránk. Akkor se kegyelmezett, amikor a legtöbb csapat már kiszokott engedni, egy percig nem lassítottak, 45-10-zel megszégyenülten kellett távoznunk.

Hosszú lett a nosztalgiázás, de ahol én nézelődtem ott is a 2001-től kezdődő időszakot vizsgálgatták, még ha kicsit máshogy is... hogy mi változott tavalyhoz képest. Sajnos azt kell, hogy mondjam sok is, meg kevés is. Egyrészt hiába a rájátszás, hiába a fejlődés és hiába az eredmények, Tebow távozott, és vele a csapat teljes támadó felfogása. Helyette Manning van és prostyle, runheavy helyett egy a tavalyinál kiegyensúlyozottabb, de inkább pass happy offense, és Dennis Allen távozása után egy fokkal kevésbé agresszív védelem, ami akkora zakókba eddig nem futott bele, mint a tavalyi Stafford, Rodgers vagy Brady ellen, de a múltheti meccs előtt azt se mutatta, hogy képes lenne 10 pont környékén tartani egy közepes, vagy annál akár erősebb csapatot. A szezon előtt nem tudtuk mit jelent ránk nézve ez a változás azóta minden héten változik a hangulatunk az épp aktuális meccs után. A nyitó forduló után örültünk, bizakodtunk, a Falcons ellen egy rosszabb szereplést elhomályosított a bíráskodás színvonala, a Texans elleni kilátástalan játék mély letargiába sodort, majd a Raiders kiütése után most épp újra jobb kedvben vagyok, de hogy valójában mit várhatok a csapattól azt még mindig nem tudom.

Ami viszont a Patset illeti, ők semmit nem változtak, vagy ha igen, azt se a javunkra. Továbbra sincs ellenszerünk Gronko ellen, és ha játszhat Hernandez, akkor ellene se. Ott van Lloyd akit nagyon jól ismerünk, bármikor bohócot csinálhat Porterből, ott van Welker, akiben 10 elkapás mindig mindenki ellen benne van, és tavalyhoz képest nagyon erős futójátékkal tűntek fel. Lehet hogy a Texans erősebb náluk, akár még a Falcons is, de ennyire rossz matchupunk még egy csapat ellen nincs. Talán az egyetlen esélyünk az agresszív védekezésben rejlik, ha megakadályozzuk, hogy Brady egyáltalán játékba hozza a labdát, sackekkel, hitekkel, hurrykkel, ha állandó pressure alatt van, ha megállítjuk a labdát mielőtt eljutna valamelyik TE-hez, akkor esetleg megállíthatjuk a támadást, de ez nagyon kockázatos, mert minél több ember rohamozza a falat, annál kevesebb jut azokra a bizonyos TE-kre... Az annyit emlegetett Gronko mellesleg futáshoz is nagyon jól blokkol szóval teljesen kivenni a játékból semmi esetre se tudjuk. Mindez idegenben, ahol nagyon ritkán kapnak ki egy éven belül kétszer, s az egyiken már túl vannak, ez még akár nagyon csúnya is lehet. Nem csak az, hogy underdogok vagyunk, de az ellenfél nem is arról híres, hogy elkönnyelműsködje az előnyét, vagy hogy akár azután kegyelmezzenek, hogy biztos a győzelem. A Bills ellen 31 pont csak az utolsó negyedben, és 2 TD előnynél se lassítottak.

A végére valami pozitívat kéne írni, mégiscsak az a cél, hogy meghozza a kedvet a meccshez nem az hogy elvegye.Hát akkor 2 szó: Patriots secondary. A futás elleni védelmük nagyon jó, (a Wilfork vs Koppen párharc se épp önbizalom növelő) és képesek meccsen belül nagyon jól elkapni a fonalat, de az a fegyver ami tavaly hiányzott ellenük, hogy pontos passzokkal  átgázoljunk rajtuk, az most meglehet. Hosszan kell támadni, ahogy az Oakland ellen, végig koncentrálni, elkapni az elkapható labdákat, nem az DL fejmagasságában dobálni a labdákat, megfutni tisztességesen a routeokat. Ha vezetni tudnánk a vége felé, akkor az egyik méregfog kihullhatna, a Patriots futójáték, akkor merészebben mehetne a passrush... Álmodozni lehet. szurkolni is vasárnap este, 22:25-től: Hajrá Broncos!