Chargers, Saints, Bengals, Panthers, Chargers, Chiefs, Bucs, Raiders, Ravens. Mind megpróbálták, mind elvéreztek. Most a Brownson a sor, hogy ők is bekerüljenek a fenti sorba. A Denver Broncos pedig nem lassít senki kedvéért, védelmünk a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát a nagy sorozat alatt, a támadók bármelyik meccset képesek a mi javunkra dönteni, és a speciális egység is rendre felülmúlja a szemben álló egységet. Bárhonnan is nézzük, elszabadult a vadló, és ki tudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg, és kit hogyan talál meg. Ahogy már utaltam rá, először a Cleveland Brownst fogja megtalálni, hogy hogyan, az pedig ma 22:05-től kiderül.



A Barnák az NFL nagyobb múltú, ám nevükkel ellentétben szürkébb jelenű csapatai közé tartoznak. A csapat 1946-os megalapítása óta számtalan sikerben volt részük, azonban emberemlékezet óta nem tudtak örömet okozni szurkolóiknak. Miután 1950-ben csatlakoztak az NFL-hez zsinórban 6× kvalifikálták magukat az utószezon megmérettetéseire, megnyerve azt '50-ben, 54-ben és '55-ben. A franchise aranykora azonban mégis csak ezután jött el, 1957-ben a drafton megszerezték az NFL történelmének valaha volt legjobb játékosát, Jim Brownt. A karrier szinten meccsenként átlagban 100 yard fölött teljesítő, 9 éve alatt 9× Pro Bowler, 8× All Pro, Hall of Famer futóról egy egész cikksorozatot lehetne írni, oldalakon át sorolni a rekordjait, azonban most hagyom, hogy a youtube beszéljen helyettem a háromszoros MVPről:

• https://www.youtube.com/watch?v=_Xj4d23_MaY
• https://www.youtube.com/watch?v=SMHQsIidL7k
• https://www.youtube.com/watch?v=LSCJxU9griw

Jim Brown csodálatos pályafutásának csúcsa kétség kívül az 1964-es szezon volt, melyet követően élete első bajnoki címnek örvendhetett. Életében először és utoljára, ami már önmagában meglepő, de a csapata is utoljára. A Browns hiába kvalifikálta magát '67-ben, '68-ban, '69-ben, '71-ben, '72-ben, '80-ban, '85-ben, '86-ban, '87-ben, '88-ban, '89-ben, '94-ben és 2002-ben, az újabb bajnoki cím már nem jött össze nekik. A csapat kétség kívül sokkal több szót érdemelne mint amit rájuk áldozok, azonban az ünnepekre való tekintettel közül 20 évet ugrok történelmükben a '80-as évek végégig. Amikor Bernie Kosarral, Kevin Mack-kel, Hanford Dixonnal, Frank Minnifielddel és még sokakkal másokkal komoly esélyük volt megismételni, 3× jutottak el a konferencia döntőig, ahol mindháromszor ugyanaz a csapat állt az útjukban, a Denver Broncos.

Az 1986-os szezont követően 12-4-es mérlegüknek köszönhetően az AFC első kiemeltjeként várták az utószezont, ennek megfelelően otthon fogadhattak minket. Az Ohio-i hidegben nem mi számítottunk az esélyeseknek a liga egyik legjobb védelme és egyik legmegbízhatóbb irányítója ellen. Egyedül Elway emberfeletti képességei szólhattak mellettünk, azonban legendás irányítónk bokasérüléssel volt kénytelen játszani, ami láthatóan vissza fogta az egyébként lenyűgöző mobilitását. A meccset a házigazdák kezdték jobban, hamar 7 pontos előnybe jutva, azonban a mi védelmünket is kemény fából faragták, két labdaszerzésnek köszönhetően félidőre már 10-10-es állással mehettünk. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abba maradt, két kőkemény védelem uralta a meccset, azonban nekünk sikerült 3 pontot feltenni a táblára. A 4. negyedben aztán előbb egy közeli FG-vel egyenlített a Browns, majd egy védelmi hibának köszönhetően Bernie Kosar és Brian Brennan 48 yardos összjátékának köszönhetően 5 és fél perccel a vége előtt 7 pontos előnybe kerültek. A kickoffot ráadásul nem hagytuk bepattogni az end zone-ba, hanem a másfél yardoson megállítottuk. 5:34 volt tehát hátra hogy 98 yardot megtegyünk. És ekkor egy legenda született:

• 1&10 on Denver 2: Sammy Winder 5 yard pass from John Elway
• 2&5 on Denver 7: Sammy Winder 3 yard run
• 3&2 on Denver 10: Sammy Winder 2 yard run
• 1&10 on Denver 12 Sammy Winder 3 yard run
• 2&7 on Denver 15 John Elway 11 yard run
• 1&10 on Denver 26 Stewe Sewel 22 yard pass from John Elway
• 1&10 on Denver 48 Steve Watson 12 yard pass from John Elway
• 2 minute warning
• 1:59: 1&10 on Ceveland 40: Incompete pass (John Elway intended for Vance Johnson)
• 1:52 2&10 on Cleveland 40: John Elway sacked by Dave Puzzuoli for -8 yard
• 1:47 3&18 on Cleveland 48: Mark Jackson 20 yard pass from John Elway 
• 1:19 1&10 on Cleveland 28: Incomplete pass (John Elway intended for Steve Watson)
• 1:10 2&10 on Cleveland 28: Steve Sewel 14 yard pass from John Elway
• 0:57 1&10 on Cleveland 14. Incomplete pass (John Elway intended for Steve Watson)
• 0:42 2&10 on Cleveland 14: John Elway 9 yard run
• 0:39 3&1 on Cleveland 5: Mark Jackson 5 yard pass from John Elway

John Elway: The Drive

A meccsből kiragadva ezt az egyetlen drive-ot talán nem adja vissza az egész érzés, ezért javaslom mindenkinek, aki teheti és még nem tette meg, nézze meg egészében az 1986-os szezon AFC Conferencia döntőjét, melyet végül hosszabbításban 23-20 arányban megnyertünk, s történelmünk 2. Super Bowlján vehettünk részt.



1 évvel később megismétlődött az összecsapás, csak ezúttal mi voltunk az AFC győztesei az MVP címet nyerő John Elwaynek köszönhetően, és a Mile Highon kerül sor az összecsapásra. Maga a meccs azonban nagyon is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak ezúttal mi voltunk a hazai csapat. Mi szereztünk hamar vezetést, az első negyedben 14-0-s előnyt kiharcolva. sőt a félideig 21-3-ra javítottuk ezt, azonban az idegenben játszó csapat ezúttal is felkapaszkodott. A 3. negyedbeli "adok-kapok"-ból mindössze 7 pontos előnyt tudtunk megtartani, sőt a 4. negyed elején 31-31-es állásnál ki is egyenlített a Browns. Azonban ekkor újra megtanulhatta a világ, hogy "The 4th quarter belongs to the Broncos". John Elway 3. passzolt TD-jének köszönhetően visszaszereztük a vezetést 38-31, azonban ezúttal mégse ezért szólt rólunk a 4. negyed. A Browns ugyanis előbb egy safetynek kösöznhetően 5 pontra zárkózott fel, majd kis híján ők is megcsinálták A drive-ot. Hogy mennyire kis híján? Az 1 yardosunkig jutottak el. Azonban míg a Broncos arról lett híres, hogy az ilyen kiélezett szituációkban a végén mindig a maguk javára fordítják a meccset, a Browns nem. Így ahelyett, hogy az utolsó pillanatokban megfordították volna a meccset és a Super Bowlba jutnak, ahelyett a mi legendánk öregbedett egy újabb emlékezetes momentummal, a "The Fumble"-lel, büszke történelmünk talán leghíresebb defensive play-ével.

Két évvel később újra összefutott a 2 csapat a konferencia döntőben, ám hiába győztek le minket szoros meccsen az alapszakaszban abban az évben, a konferencia döntő a mi terepünk volt. Hazai pályán 37-21-re múltuk felül őket, csak hogy harmadszor is kikapjunk utána a Super Bowlban. Aztán telt-múlt az idő, s a rivalizálás szép lassan, akarom mondani nagyon gyorsan annyira egyoldalúvá vált, hogy mára már aligha nevezhetjük rivalizálásnak. Utoljára 1990-ben győztek le minket, azóta 9-re nyúlik a győzelmi széria ellenük. S míg mi John Elway karrierjének megkoronázásaként 2  Super Bowl győzelemmel csatlakoztunk a halhatatlanok közé, addig Ohio-ban a Factory of Sadnass épül. 2002 óta nem voltak rájátszásban, '94 óta nem nyertek PO meccset, de legjobban talán az jellemzi őket, hogy amikor már azt hinnéd nem történhet rosszabb egy csapattal, szóba hozzák velük Josh McDanielst. Az újabb clevelandi katasztrófa még ugyan nem történt meg, de a szezonbeli 10. vereségük nagyon kinéz. Brandon Weeden személyében egy első körös irányítójuk van, aki viszont nagyon nem vált be, és mivel már 29 éves nagy reményeket se lehet hozzá fűzni. A futójuk viszont, Trent Richardson okozhat még nekik szép pillanatokat, ahogy idén is megtette már ezt 12 TD-jével és 1250 yardjával. A futásaira jutó átlag yardok száma ugyan messze elmarad a várakozásoktól, és valóban leginkább csak a rövid yardos szituációkban volt igazán hasznukra, de az egyetemen az Alabamavál a bajnoki címet nyerő futó sérülten játszik az egész szezonban. Mellettük egy harmadik újoncot kell kiemelni a támadók közül, Josh Grodont, aki az idei osztály talán legjobbja, a számait nézve legalábbis, annak ellenére, hogy mondhatni nem a legjobb irányító passzolja felé a labdákat. A 45 elkapástól nem kell hanyatt esni, annál T-Richnek több van csapaton belül, azonban a 759 yard nem rossz egy rookietól. A védelemben Sheldon Brown és Joe Haden igyekszik kellemetlen meglepetéseket okozni Peyton Manningnek, míg a továbbra is Kuper nélküli falunknak elsősorban Parkerrel és Shearddel kell megbirkóznia.

Most számtalan közhelyet elsüthetnék, hogy az NFLben bármi megtörténhet és az ellenkezője is, de ha reálisan értékelem, akkor azt kell, hogy mondjam, óriási meglepetés lenne, ha nem növelnék 10-esre mind a barnák elleni, mind a szezonbeli győzelmi sorozatunkat. A bye week óta a miénk a legjobb futás elleni védelem, harmadik legkevesebb pontokat engedjük, második legkevesebb yardot, miénk a legtöbb sack és a 2. legtöbb INT. Kétlem, hogy ezzel megbirkózna a Browns. Papíron a játék minden elemében felül múljuk őket, azonban, csak ellövök egy közhelyet, mert a meccset még le kell játszani, még végig kell szurkolni. Hajrá Broncos!