Az első négy meccshez hasonlóan a legutóbbi négy találkozón is 2-2es mérleggel gazdagodott a Colorado Avalanche jégkorong csapata az NHL csonka szezonjában.
Az Avs a hét elején kanadai idegenbeli túrára vonult a divízió ellenfelekhez és az első találkozón hétfőn 4-1re kaptunk ki az Edmonton Oilers ellen. Ritka gyengén kezdtük a meccset és az első harmadban Hemsky és Eberle emberelőnyös találataival hamar lépéselőnybe került az Oilers. Később se tudtunk váltani, gyengék voltunk a mezőnyben, a hazaiak sokkal jobb ritmusban pörögtek és a meccs derekánál Horcoff PPGvel 3-0ra húztak el. Csak az utolsó harmadra szedtük össze magunkat, mikor szinte minden mindegy volt, de legalább felpörögtünk és elkezdtünk rendesen támadni. Meg is lett az eredménye a szépítés formájában, a 48. percben P.A. Parenteau kotort be a kapu torkából egy lecsorgó korongot Dubnyk lábvédőin keresztül. Később is lendületben maradtunk, de hiábavaló volt az igyekezet, mert több gólt nem tudtunk szerezni a jó játék ellenére. Végül az utolsó percben az 1/1es Yakupov üres kapus gólja állította be a végeredményt. Parenteau már a harmadik gólját lőtte az évben, Semyon Varlamov ismét jól védett (23/26), az első két harmad kritikán aluli volt és egy harmad jó játék nagyon kevés volt. Sajnos a Sharks ellen fej sérülést szenvedő csapatkapitány Gabriel Landeskog ezen a meccsen se tudta vállalni a játékot, pár nappal később IRre tettük.
Két nappal később a Vancouver Canucks otthonában 3-0s vereséget szenvedtünk. Az eredmény ellenére nem volt ennyire sima a mérkőzés, a két csapat szinte végig szoros csatát vívott egymással. Az elején McLeod és Weise verekedtek, hét perc után Garrison lövésével jutottak vezetéshez a házigazdák. A második harmadban többször emberelőnyben játszottuk, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Ehelyett a Canucks növelte a különbséget, Lapierre kiugrott és sehogy nem sikerült feltartóztatni. Kezdett eldőlni a meccs és kevés igazi gólhelyzetünk volt, aztán a harmadik harmadban egy emberelőnyből Kassian a harmadik vancouveri gólt is elhelyezte Varly hálójában, ezzel minden eldőlt. Nem tudtuk bevenni Luongo ketrecét, 24 lövésünk volt, a hazaiaknak 23, de ők háromszor is betaláltak. A támadójátékunk nem volt kellően határozott, az ellenfél kapuja előtt mindig elfogyott a tudomány, megérdemelten győztek a hazaiak.Ezt követően meglepetésre 6-3ra leraktuk a Calgary Flamest idegenben, végre kijött a lépés és összejött egy bravúros győzelem a csapatnak. Ahhoz képest, hogy back-to-back mérkőzést játszottunk, nagyon jó eredményt értünk el, Giguere először kezdett a szezonban. Kiélezetten indult a meccs, a találkozó első felében Hudler két góljával kétszer is vezetett a Flames. Az első harmad utolsó percében John Mitchell válaszolt az agresszív forecheck eredményeként, a második felvonásban P.A. Parenteau révén egyenlítettünk, egy lecsorgó korongot piszkált be fonákkal néhány méterről. A második etap hajrájában 3-2nél szereztünk először vezetést, megint a negyedik sor végezte nagyszerűen a letámadást és Kobasew kapu mögül visszatett passzát ismét John Mitchell vágta a hálóba. Még a szünet előtt válaszolt a Calgary, egykori kedvencünk Tanguay volt eredményes ajtó-ablak helyzetből. A harmadik harmad sokáig kiélezetten alakult, általában a Flames állt közelebb a negyedik gólhoz, de nem sikerült megszerezniük, Jiggy remekül védett. Aztán a hajrá nekünk sikerült sokkal jobban, Paul Stastny bő egy perc alatt duplázott, mindkétszer közvetlen közelről szerzett lesipuskás találatot, ami két pontot jelentett nekünk. A végeredményt az üres kapura P.A. Parenteau állította be, így ő és Stastny is dupláztak, a csapat pedig b2ben szerzett hat gólt házon kívül. Giguere az idei első kezdésén 28 lövésből 25öt hárított, amit ki kellett, azt ki is védte.
Utoljára a szombati játéknapon léptünk pályára és a magyar idő szerint esti mérkőzésen 3-1re legyőztük az Edmonton Oilerst hazai közönség előtt. Pedig nem úgy indult a meccs ahogy elképzeltük volna, az első perc végén a kanadai csapat szerzett vezetést, Hemsky jobb oldali betörése után Yakupov volt eredményes. A szerencsétlen kezdés nem vetette vissza nagyon a csapatot, főleg a második harmadtól kezdtünk el egyre rámenősebben játszani. Ennek eredményeként a 33. percben P.A. Parenteau jóvoltából megérkezett az egyenlítés, aki egy kapu elé belőtt korongot továbbította a ketrecbe. Bő három perc múlva pedig fordítottunk, egy gyors kontra végén Duchene bejátszásából Jamie McGinn talált be. Izgalmasan alakult a játék, akár a harmadik gólt is belőhettünk volna, egyre lendületesebbek voltunk elöl, de Dubnyk jól védte a kanadai kaput. Aztán csak összejött a harmadik találat, a hajrában Paul Stastny empty netterrel volt eredményes. Varlamov 25 védéssel szállította az idei harmadik győzelmét, PAP már a hatodik gólt lőtte, McGinn első ízben köszönt be.
Az Észak-nyugati divízió állása:
1. Vancouver Canucks 4-2-2, 10 pont (8 meccs)
2. Edmonton Oilers 4-3-1, 9 pont (8 meccs)
3. Minnesota Wild 4-3-1, 9 pont (8 meccs)
4. Colorado Avalanche 4-4-0, 8 pont (8 meccs)
5. Calgary Flames 1-3-2, 4 pont (6 meccs)
A közeljövő programja:
Február 5., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Dallas Stars
Február 7., csütörtök, 03:30 Colorado Avalache - Anaheim Ducks
Február 12., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Phoenix Coyotes
Február 15., péntek, 02:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche
Az utolsó két meccs megnyerése miatt mondhatjuk, hogy jó passzban vagyunk. Ami így nem teljesen igaz, de a mutatott játék valóban javuló tendenciát mutat. Parenteau nagyon jól kezdett az új csapatában, nyolc meccs alatt hat gólt lőtt, mellette Duchene is újra klasszisához méltóan játszik, két gól + hét gólpassz. Mitchell színt visz a negyedik sorba és már négy gólnál tart. Varlamov vezérletével pedig a hátsó alakzat magabiztos, bár a védelemből változatlanul hiányzik a karizmatikus teljesítmény. Az EDM elleni meccsel egy négyes hazai sorozatot kezdtünk el, otthon még veretlenek vagyunk, bízhatunk a további jó formában.
Avalanche: Ötvenszázalékon
2013.02.03. 17:20 - Tomi_Tanguay
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.