MLB:
- A Rockies behúzta a Reds elleni hazai párharcot, miután a mindent eldöntő harmadik meccset 7-4 arányban nyertük meg. Rögtön az első inningben Cuddy duplájával szereztünk vezetést, a másodikban pedig Arenado solo HR-nal csengetett be, melyet követően a harmadik tetején egy 2-run shot jóvoltából 2-2-re kiegyenlítettek a vendégek. Újra kellett kezdenünk az ellépő hadműveletet, és az ötödik alján LeMahieu 2-run double, Cuddy RBI double, valamint Arenado sac fly révén sikerült is elhúznunk négy ponttal, mellyel végképp eldöntöttük a mérkőzés sorsát. A hetedik alján Cuddy a napi harmadik pontját is bepakolta egy solo HR révén, a vendégek pedig Belisle és Brothers ellen még szépítettek, de az eredményt már nem tudták szorosabbá tenni. Cuddy négy ütéssel és három ponttal volt a csapat legeredményesebb játékosa, már a 18. hazafutást szerezte a szezonban, míg Arenado a tizediket. Chatwood visszatérése nem sikerült igazán jól, mindössze két inninget bírt ki, ezalatt két pontot szenvedett el, majd inkább lecseréltük, az őt váltó Ottavino három játékot oldott meg hibátlanul és később a győzelmet is neki írták be. Újabb párharcot nyertünk, sajnos az ilyen apró 2-1-es sikerekkel nem megyünk sokra, a rájátszás már túl távolinak tűnik, de a tavalyi pocsék szerepléshez képest minden győzelemnek örülni kell, hiszen jó eséllyel legalább a középmezőnyben ott lehetünk. Hétfőtől szerdáig maradunk hazai környezetben és a csoportelső Dodgers ellen fogunk pályára lépni.
College football:
- A Colorado visszavágott az egy évvel ezelőtti fiaskóért és 41-27 arányban magabiztosan páholta el a Colorado State gárdáját a Sports Authority Field-en megrendezett helyi rangadón. A Buffs rögtön az első akcióból vezetést szerzett, Wood sikeres átadásából Richardson 82 yardot haladt előre a TD-ért, a negyed végén pedig Oliver közeli mezőnygóljával 10-0-ra növelte csapat előnyét. A második felvonás elején Roberts FG-vel zárkózott a CSU, de Wood kisvártatva Goodson-t találta meg egy 18 yardos TD-passzal, válaszként Bibbs ért el futott TD-t, de az utolsó szó mégis a boulderieké volt, s Oliver 41 yardos mezőnygóljával 20-10 volt az állás a félidő idején. Nem sokkal a szünet után Hansley hordott vissza egy 74 yardos punt return TD-t, Oliver 44-ről stabilizálta a különbséget, ám a harmadik negyed végén Bibbs második közeli futott TD-jével a vezetést is átvette a Rams. Aztán a negyedik etap elején Oliver a negyedik FG-t is bevarrta, ekkor éppen 52-ről volt eredményes, kisvártatva pedig Henderson hordott vissza TD-re egy fumble-t, mellyel visszaállt a kilenc pontos differencia. Hiába igyekezett a Rams, az utolsó öt percen belül csak egy FG-t harcoltak ki, ráadásul Wood újra megtalálta egy hosszú passzal Richardson-t, a TD-play ezúttal 75 yardos volt, a sikeres két pontos révén pedig kialakult a 41-27-es végeredmény. Wood 33/46-os hatékonysággal kereken 400 yardot passzolt, Richardson 208-at, Spruce 99-et kapott el, miközben Oliver négyből négy mezőnygólt értékesített. A Kosok oldalán Grayson 39 kísérletből 22 átadást jegyzett 201 yardért, Hansley 91 yardot kapott el, míg Bibbs 70-et oldott meg futva. Jövő szombaton a Buffs a Central Arkansas-t fogadja, a Rams pedig a Tulsa-hoz látogat, egyik csapatunk sem lesz esélytelen.
Napi események: 09.01.
2013.09.02. 01:31 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.