Az MLS legutóbbi fordulójában a kissé botladozó címvédő Colorado Rapids labdarúgó csapata jelentős meglepetést okozott, amikor a keleti főcsoport egyik legjobb együttesét, a Philadelphia Union-t házon kívül fektette két vállra 2-1 arányban egy nagyszerűen végig játszott mérkőzésen múlt péntek este.
A pennsylvaniai utazásra nem tarthatott a csapattal a hetek óta lábsérüléssel bajlódó hátvéd Anthony Wallace, illetve a két hosszútávú sérült támadó Conor Casey (achilles-szakadás) és Macoumba Kandji (térdszalag-szakadás), viszont a szélső Smith legalább már a cserepadra leülhetett, míg Cummings-ra két nappal az All-Star gála után újra a kezdőben számíthattunk, miután vonattal érkezett a helyszínre. A bajnokcsapat pontosan abban az összeállításban vette fel a harcot a Union ellen, amellyel két mérkőzéssel ezelőtt hazai pályán 4-1-re kiütöttük a favorit Red Bulls csapatát: Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Moor - Mullan, Mastroeni, Larentowicz, Thompson - Cummings, Nyassi.
Nagyszerű hangulatban, bár kissé meleg időben vette kezdetét a chesteri találkozó, amelyet a hazai szurkolók buzdítása ellenére, a Rapids kifejezetten jól indított. Az első időszakban a mieink egyértelműen uralták a játék lefolyását, sokat tartottuk a labdát, és az ellenfél térfelén is gyakran tettük tiszteletünket, ugyanakkor nagyon kellett figyelnünk hátrafelé is, hiszen a Union villámgyors csatárai néhány alkalommal komoly próbatétel elé állították a védelmünket. Szépen csordogált a találkozó, majd az első komolyabb lehetőségre nagyjából 25 minutumot kellett várnunk, ekkor Marshall felesleges szabálytalanságát követően Daniel veszélyes szabadrúgása súrolta a felső lécet, Pickens kapus tehetetlen volt az esetnél, így kétségkívül szerencsénk volt a lövéssel. Ennek ellenére a mieink tovább folytatták támadásaikat, és a 35. percben kissé váratlanul a vezetést is sikerült megszerezünk egy szépségdíjas találattal. Történt ugyanis, hogy a jobb oldalon Mullan végezhetett el gyors bedobást, amely Pablo Mastroeni-t találta meg, s lefordult az emberéről, a következő védőt pedig a büntetőterület vonalán verte meg, majd ballal egy nagyszerűen helyezett lövést vágott az All-Star kapus Mondragon hálójába. A veterán kapitány szezonbeli első találatával jutottunk előnyhöz, így a folytatásban még nyugodtabban játszhattunk. Természetesen a házigazdák igyekeztek egyre nagyobb hangsúlyt fektetni az előre játékra, a görcsös próbálkozásaikat azonban rendre gond nélkül vertük vissza. Ráadásul a félidő utolsó percében Thompson révén sikerült labdát szereznünk a középpályán, mellyel Cummings törhetett előre, a jamaicai támadó egy álompasszal ugratta ki a védők mögé beinduló Sanna Nyassi-t, aki lendületből bombázott hosszú sarokba a második denveri gólért. A villámgyors lefolyású támadásból szerzett találattal szinte sokkoltuk a Philadelphia-t, így 2-0-s előnnyel mehettünk le a félidőre.
A szünet alatt az öltözőben alaposan feltüzelhették a házigazdák játékosait, ugyanis az ellenfél hatalmas elszántsággal kezdte meg a második félidőt, nagy lendülettel rontottak ránk, és már az első perc végén komoly helyzet adódott előttük, melyet M. Farfan kissé túlbonyolított, s végül a kapu fölé tüzelt. A Rapids védelmére fokozott nyomás nehezedett, de a terhelés alatt is szép munkát végeztek a srácok, Wynne és Moor sorra hajtotta végre a felszabadító rúgásokat a Philly beíveléseit követően, így nem igazán tudtak odaférkőzni Pickens kapuja elé. Kisvártatva egy szöglet után alakult ki veszélyhelyzet a denveri büntetőterületen belül, de a hálóőr egy nagyszerű reflex mozdulattal hárította a közvetlen közeli lövést, majd a védők ismét menteni tudtak. Fél órával a befejezést megelőzően használtuk ki az első cserénket, s a támadósorban a mostanában sokat erőltetett Cummings-t a friss erő Folan váltotta. A játékrész fele magasságában Thompson és Williams ütközött össze egymással a mezőnyben, de a Union-játékos hiába fájlalta a lábát, a játékvezető nem ítélte szabálytalannak az esetet, ami annyira felpaprikázta a hazai jobb hátvédet, hogy előbb sárga lapot kapott a reklamálásért, majd mivel tovább folytatta a káromkodást, a piros kártyát is felmutatták neki. Egyre inkább nyeregben érezhettük magunkat, hiszen a két gólos vezetés mellett immár emberelőnyben is játszhattunk, de továbbra sem mehettünk biztosra, mert a kiállítás sem szegte a Union kedvét, és ezután is hatalmas erőket mozgósítottak a felzárkózás érdekében. A 70. perc magasságában a védelemben változtattunk egy Marshall-Palguta cserével, mialatt a hazaiak futószalagon vezették a támadásaikat, de Pickens és a védősor valósággal lehúzta a rolót, LeToux-ék hiába próbálkoztak bármivel, a mieink hátsó alakzata a tavalyi rájátszásban látott tökéletes formában tette a dolgát. A harmadik cserénk alkalmával a gólszerző Mastroeni helyére állandó váltótársa Nane érkezett. Egyre inkább fogyott az idő, és őriztük a vezetést, majd a 93. percben csak összejött a szépítés a Union számára, amikor Torres több védőnket is átjátszotta, és egy hatalmas gólt vágott, Pickens csak beleérni tudott a védhetetlen lövésbe. Egy pillanat alatt izgalmassá vált a végjáték, s a hazaiaknak volt még idejük a legvégén egy újabb helyzetre, azonban a középre menő fejest a kapus kivédte, így egy gólt megtartottunk az előnyünkből. Heroikus küzdelemben szereztük meg a három pontot, az elképesztő nyomás alatt is hibátlanul teljesített a védelem, a 2-1-es philadelphiai sikerünk pedig az ellenfél idei első hazai vereségét jelentette.
Videóösszefoglaló a mérkőzésről:
Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):
1. Los Angeles Galaxy 12-2-9, 45 pont (23 meccs)
2. FC Dallas 11-5-6, 39 pont (22 meccs)
3. Seattle Sounders 10-5-8, 38 pont (23 meccs)
4. Colorado Rapids 8-6-10, 34 pont (24 meccs)
5. Real Salt Lake 9-4-6, 33 pont (19 meccs)
6. Chivas USA 6-7-8, 26 pont (21 meccs)
7. San Jose Earthquakes 5-8-9, 24 pont (22 meccs)
8. Portland Timbers 6-10-4, 22 pont (20 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 2-11-9, 15 pont (22 meccs)
Továbbra is próbálunk ragadni a közvetlen élmezőny mögött, de a játszott mérkőzésekkel nem állunk a legjobban, és meglehetősen sok könnyű pontot hullajtottunk el a szezon első felében. A következő fordulóban egy újabb komoly ellenféllel fogunk megmérkőzni, ugyanis péntekről szombatra virradóra, hajnali 03:30-tól a keleti listavezető Columbus Crew-t láthatjuk vendégül. Az ohiói csapatot tavaly emlékezetes körülmények között ejtettük ki a főcsoport-elődöntőben, viszont a két gárda idei első találkozásakor, júniusban idegenben sima vereséget szenvedtünk tőlük, most mindenképpen a javításért szállhatunk harcba.
Rapids: Nagyszerű idegenbeli bravúr
2011.08.03. 11:20 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2011.08.03. 12:03:24
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.03. 20:19:22
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.04. 09:34:55
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.04. 20:20:10
milo_hedgie#23 2011.08.05. 13:51:54
foppa21 2011.08.05. 16:04:31
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.05. 18:54:33
foppa21 2011.08.05. 20:02:19
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 03:26:13
#Rapids available subs: Ceus, Wallace, Palguta, Nane, LaBauex, Amarikwa, Akpan
Ez a szokásos kezdő mostanában, amivel nyertünk Philly-ben, és amivel oktattuk a NYRB-t.
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 04:24:01
foppa21 2011.08.06. 04:29:36
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 04:48:12
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 04:50:23
foppa21 2011.08.06. 04:52:35
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 05:13:19
foppa21 2011.08.06. 05:13:44
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 05:20:21
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.08.06. 05:23:37
milo_hedgie#23 2011.08.06. 11:14:31
videó:
www.coloradorapids.com/news/2011/08/highlights-rapids-2-crew-0
foppa21 2011.08.06. 18:03:32
foppa21 2011.08.08. 19:04:36
www.mlssoccer.com/news/article/2011/08/08/vote-att-goal-week-wk-21