A múlt hétvégén rendezték meg az MLL Championship Weekend-et a marylandi Annapolis-ban az alapszakasz négy legjobb csapata számára, melynek végén 2011-ben az első kiemelt Boston Cannons ülhetett fel a liga trónjára. Sajnos, a közkedvelt Denver Outlaws csapata számára ezúttal sem jött össze a hőn áhított bajnoki cím, mivel a mieink a tavalyi betlihez hasonlóan, ismét az elődöntőben fejezték be a szép reményekkel kezdett idényt.





















Szombat délben az első elődöntőt az alapszakaszgyőztes Boston Cannons és a tavalyi bajnok Chesapeake Bayhawks gárdája vívta egymással a Navy-Marine Corps Memorial Stadium-ben. A két csapat egy évvel ezelőtt is ugyanígy összefutott a négy között, és akkor óriási meglepetésre a 'Hawks diadalmaskodott, a bostoniak akkor is első kiemeltek voltak, így tanulva a 2010-es leckéből most nagyon fogadkoztak, hogy még egyszer nem fognak fejet hajtani a kék-fehérek előtt.

Ennek ellenére a meccset a Chesapeake kezdte jobban, és kevesebb mint öt minutum elteltével máris három találatot süllyesztettek el Burke kapujában. Később összekapta magát a Cannons, és megfékezték a címvédő lendületét, de az első szünetig csak egyetlen gólt tudtak bevinni, így 3-1 volt az állás a nyitó negyed befejeztével. A második felvonás csendesen kezdődött, majd a játékrész közepe magasságában a bajnokcsapat három újabb gólt pakolt be, ezzel már 6-1-re is elhúztak. Rabil-ék azonban újra meg tudták rázni magukat, és a szünet előtti utolsó három minitumban négy különböző játékosuk góljaival zárkóztak vissza egyetlen találatra.

A félidőben 6-5 volt az állás a Bayhawks javára, és a harmadik negyedben is eleinte tartották a lépéselőnyt, azonban a lendületesen játszó Boston az utolsó felvonás előtt magához ragadta a vezetést 9-8 arányban, amikor nem sokkal a harmadik menet vége előtt Boyle talált be. A folytatásban is a Cannons maradt rohanásban, és a további góljaikkal villámgyorsan öt találattal el tudtak lépni, ám az utolsó öt percre még egy nagy hajrát indított a Bayhawks, Dixon egy sima és egy kétpontos találatot is bevágott, majd bő fél perccel a vége előtt 13-13-nál kiegyenlítettek. A Cannons-é volt a labda az utolsó támadásra, és nagyszerűen kijátszották a rendelkezésükre álló időt, hogy aztán 59:59-nél Boyle passzából Quinzani megszerezze a győztes gólt, így drámai körülmények között 14-13-as sikerrel a Boston jutott be a bajnoki fináléba.

A Boston-Chesapeake elődöntő videóösszefoglalója a következő linken tekinthető meg!

Nem akármilyen tűzijátékkal vette kezdetét a hétvége, és kevéssel az első elődöntő befejezése után máris jöhetett a második csata, melyen az Outlaws serege a Hamilton Nationals ellen léphetett pályára esélyesként. Sajnos, a körülmények már az első meccs közben is folyamatosan romlottak, a második találkozóra pedig az időjárás még kevésbé volt kegyes a csapatokhoz, akiknek végig szakadó esőben kellett játszaniuk.

A hatalmas pancsban a Nationals kezdte jobban a találkozót, két és fél perc alatt rögtön két gólt pakoltak be, majd rövidesen Park nagyszerű átadásából Westervelt adott átmeneti életjelet a denveri csapatról. Azonban továbbra sem történt változás a játék képében, a kanadai gárda rámenős akciókat vezetett, a védelmünk körülményes volt, elmaradtak a szerelések, így Schwartzman kapus nem egyszer teljesen magára maradt a Nationals támadóival szemben, akik ideje korán öt gólos előnyre tettek szert. Végül még Westervelt újabb, emberelőnyös góljával sikerült 6-2-re közelebb zárkóznunk az első negyedóra után. A rövid szünetet követően is egyre jobban kezdett magára találni az Outlaws, próbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez, és pár perc után Seibald és Mundorf megmozdulásai révén két gólra közelítettük meg az indián gyökerekkel rendelkező ellenfelet. Nem sokkal később Hall állította vissza a megnyugtató különbséget, míg a játszma fele magasságában az újonc Bitter duplájával 7-6-ig zárkóztunk vissza. Több támadást is vezettünk az egyenlítésért, de képtelenek voltunk élni a lehetőségekkel, nem egyszer ordító helyzeteket puskáztunk el, majd a Hamilton utolsó attakját benyeltük, így 30 perc elteltével két góllal voltunk lemaradva.

A szünet alatt az időjárás nem hogy javult volna, de ha lehet, akkor még jobban ömleni kezdett az eső, a játékosok hiába öltöztek át a félidőben, pár perc után ugyanúgy néztek ki, mint előtte, és a vízen járásra emlékeztető körülmények egy cseppet sem kedveztek a felzárkózásért küzdő mieinknek. Hiába zártuk lendületesen a félidőt, a folytatásban ismét lassúak voltunk, a kanadaiak viszont hamar játékba melegedtek, és az első percekben újabb két góllal 10-6-ra húztak el megint. Vért kellett izzadnunk érte, hogy újra feljebb zárkózzunk, így a negyed végére még Kimener és Bitter jóvoltából vissza tudtunk jönni 10-8-ra. A veszett fejsze nyelét próbáltuk megragadni, miközben a két csapat már nem is egymással, hanem inkább áldatlan állapotokkal küzdött, és a negyedik negyed elején Poillon átlövésével újra egy gólos szűkítettük a különbséget. Megint hiábavalónak bizonyultak az igyekezeteink, ugyanis egyenlíteni nem sikerült, ráadásul kisvártatva egy nagyszerű akcióból Powell állította vissza a két gólos differenciát. Az utolsó tíz percben már nem esett újabb találat, az Outlaws mindent elkövetett, de a bokáig érő sárban esélyünk sem lehetett a felzárkózásra. A meccs rendkívül parázs körülmények között ért véget, miután Walters bemutatott a kispadunknak, Langtry pedig rátámadt a kanadai játékosra, amiért végleges kiállítást kapott az utolsó másodpercekben, és több dulakodás közepette fejeződött be a mérkőzés, amelyet a Nationals 11-9 arányban nyert meg, így a két évvel ezelőtti fináléhoz hasonlóan, ismét legyőztek bennünket a rájátszásban.

A Denver-Hamilton elődöntő videóösszefoglalója a következő linken tekinthető meg!




















A denveri csapat kilenc találatából az elsőéves Billy Bitter egymaga hármat vállalt és összesen négy ponttal fejezte be élete első playoff-mérkőzését. Mellette még Drew Westervelt volt képes két alkalommal bevenni a Hamilton kapuját, míg Peet Poillon és Brendan Mundorf egyaránt 1+1-es mérleggel zártak, továbbá még Seibald és Kimener tudtak eredményesek lenni. A ground ball-okban ezen a napon az újonc hátvéd Brett Schmidt bizonyult a legjobbnak, aki öt alkalommal horgászta ki a tócsákból a játékszert. Sajnos, a faceoff-specialista Hennessey képtelen volt felvenni a kesztyűt a műfaj tanítómesterével, és a 24 tolásból csak nyolcat kaparintott meg Snider ellen. Jesse Schwartzman kapus hiába igyekezett, a védelem korai megingásait képtelen volt áthidalni, az első negyedben a hat kapott gól mellett csak egyetlen védet lövést jegyzett, és a végére is csupán 11/22-re kozmetikázta a hatékonyságát, de ennél többet ő aligha tehetett volna.

Fájdalommal kellett tudomásul vennünk, hogy a csapat fennállása hatodik évében is hiába jutott be a négyesdöntőbe, idén sem tudtunk bajnokok lenni, s a három vesztes finálé mellett immár harmadszor búcsúztunk a legjobb négy között. Nem tudunk mást tenni, jövőre ismét meg kell próbálnunk, hátha egyszer végre nekünk jön ki a lépés augusztus végén.

Vasárnap délután, immár verőfényes napsütésben, rendezték meg a finálét, melyen az alapszakaszok történetének koronázatlan királya, a rájátszásokban eddig rendre felsülő Boston Cannons, és a két évvel ezelőtti bajnok, Hamilton Nationals feszült egymásnak. A cím várományosai a bostoniak voltak, ám tekintve a korábbi sikertelenségüket, és a kanadai gárda nagyszerű formaidőzítését, biztosak lehettünk benne, hogy szoros küzdelem fog dönteni a két fél között, és egyik oldal esélyességét sem lehetett egyértelműen megállapítani.

Az első negyed rendkívül fordulatos csatát hozott, az első gólt még a bostoniak szerezték, a Nationals fordított, azonban Poskay két találatának köszönhetően a befejezéskor 3-2-re újra a Cannons állt jobban. A folytatásban Powell előnyös góljával módosult újra döntetlenre az állás, azonban a következő alig három percben három újabb találattal meggyőző különbségre tettek szert Rabil-ék, melyek között Poskay elérte a mesterhármast. A Nats kissé megbénult, és nem is tudtak már közelebb jönni a nagyszünetig, így féltávnál a Boston 6-3-as előny, masszív birtokában lehetett, és jó úton haladtak az üdvösség felé.

A harmadik negyedben az indián csapat újra komoly erőket mozgósított a felzárkózás érdekében, de Powell újabb két gólja ellenére mindössze egyetlen találattal tudtak közelebb férkőzni a Cannons-hoz, így a mindent eldöntő negyed előtt 8-6-ra álltak a csapatok. Az utolsó játékrész elején egyetlen gólra feljött a Hamilton, majd a hosszú gólcsendet Heim révén a Boston tudta megtörni, az utolsó minutumokban pedig újra elkezdtek hullani a találatok. B. Merrill megugrása által újra egy gólra szűkült a differencia, nem egész egy minutum múlva Buchanan állította vissza a különbséget, majd mintegy fél perccel a vége előtt Jamieson hozta ismét közelebb a Nationals-t. Ennél többre azonban már képtelen volt a két évvel ezelőtti győztes, a Boston megtartotta a 10-9-es eredményt, és annyi elbukott négyesdöntő után 2011-ben végre elhódíthatták a Steinfeld-trófeát.

A Boston-Hamilton döntő videóösszefoglalója a következő linken tekinthető meg!

A Cannons 9-3-as győzelem-vereség mutatóval az első helyen zárta az idei alapszakaszt, ami nem volt újdonság számukra, hiszen az elmúlt esztendőkben számtalan alkalommal várták nagy esélyesként a playoff-ot, mégis mindannyiszor elbuktak. A klub 11 éves történelme alatti első bajnoki címét ünnepelhette múlt vasárnap, az ezt megelőző nyolc rájátszás-szereplés alatt mindössze a 2004-es döntő volt a legnagyobb eredményük.

A bostoni gárda mindent vitt 2011-ben, hiszen a kapus Jordan Burke személyében ők adták a Final Four MVP-jét, míg az alapszkasz legértékesebb játékosának a középpályás Paul Rabil-t választották meg, a 30 gólos Matt Poskay révén pedig az alapszakasz - egyik - legjobb góllövője is a Cannons-t szolgálta.

A hétvége alatt kitűzték az ALL-MLL Team névsorát is, amelyet a csapatok edzői és általános menedzsereinek szavazatai alapján választották meg. A legjobbak közé egy denveri játékos került be, a három éven belül másodszor díjazott Brendan Mundorf, aki 30 góljával társgólkirálya lett az alapszakaszban. Mellette támadóként még Ned Crotty-t (Rochester) és Matt Danowski-t (Long Island) emelték ki; középpályásként a bostoni Paul Rabil, a LI-i Stephen Peyser és a hamiltoni Joe Walters lett jutalmazva; a négy legjobb védő közé a Cannons-ból Kyle Sweeney és Mitch Belisle kerültek, míg a Chesapeake-ből Michael Evans, és a Hamilton-ból Brodie Merrill; a csillagok kapusának a Lizards-os Drew Adams-t jelölték; faceoff-osként pedig a bostoni Chris Eck egészítette ki a névsort.

Egyelőre szünetre vonul a sportág, de a box lacrosse-ban már javában zajlik az offszezon a Mammoth számára, rövidesen pedig következik az NLL Draft, amely denveri szempontból is különös jelentőséggel bír, így természetesen nem fogunk lemaradni róla.