Etelt egy újabb hét, s ami még fontosabb, hogy megkezdődött a következő, amely azt jelenti, hogy hétfőn immár negyedik alkalommal tudom egy kis európai körutazásra csábítani a denveri kosárlabdázást kedvelő közösséget, hogy felkeressük a Denver Nuggets lockout alatt is játéklehetőség után néző régióját. Az elmúlt hét különösen emlékezetes marad egy-két okból kifolyólag, miután kiderült, sajnos nem mindig fenékig tejfel egy amerikai sportoló élete a messzi Európában.
Haladjunk a túrán a megszokott útvonalon, vagyis először Timofey Mozgov barátunkhoz látogatunk, aki Oroszországban, a fővárosi BC Khimki csapatában játszik mostanság. A nívós Kelet-európai ligában címvédő alakulat három forduló után veretlenként látogatott szombat délután Ukrajnába, és egyértelmű esélyesként várták a Budivelnik Kijev elleni fellépést. Az ukránok két mérkőzést követően 1-1-es mérleggel szerénykedtek az A-csoport középmezőnyében, és némi meglepetésre kifejezetten aktívan, nagy kedvvel játszva indították a Khimki elleni összecsapást. Az első percek a Budivelnik előnye mellett teltek, a nyitó negyed végére viszont pechjükre az oroszok egyre jobban belelendültek, és az első térfélcsere idején már ők álltak jobban. Aztán a második felvonásban tovább nőtt a differencia a két csapat közt, a Khimki egyre jobban elkapta a ritmust, s köszönhetően Mozgov hathatós közreműködésének, a nagyszünetre már 50-38-as vezetést építettek fel. Innentől kezdve nem maradt sok kérdés a találkozón, a favoritok biztosan vezettek folyamatosan, a hazaiak pedig minden puskaporukat ellőtték az első néhány percben, nem maradt már bennük annyi, hogy még egyszer megszorongassák az esélyesebb ellenfelet. Így a Khimki a befejezésre 92-75-ös különbséggel diadalmaskodott, vagyis a negyedik meccsen a negyedik győzelmet szerezték meg a VTB United League-ben, így továbbra is hibátlan mérleggel tartózkodnak a kilenc tagú csoport első helyén. Mozgov 13 ponttal vette ki a részét a magabiztos sikerből, pontjainak zömét a 9/12-es büntetőzési hatékonysága tette ki, akcióból mindössze két alkalommal zörgette meg az ellenfél gyűrűje alatt lógó neccet. A denveri center 17 percet játszott, a második félidőben jobbára a csapat cseresora kapott lehetőséget, a legjobbak - élükön Mozzy-val - pihenőhöz jutottak, így abszolút nem lehetett számukra fárasztó a kijevi kiruccanás, hacsak a városnézés és az éjszakai dorbézolások nem vettek ki több energiát a srácokból.
A minap kezdődő hét a Khimki-nél ugyancsak a feltöltődésről szólhat, legközelebb csak jövő hétfőn, november 7-én fognak újra mérkőzést játszani - addig nyugodtan zúghat a Volga, visíthat az Olga és folyhat a vodka.
A bevezetőben említett kellemetlenségek a Litvániában szereplő Ty Lawson-t érték, ugyanis a twitter-en keresztül néhány unintelligens, nagyszájú megmondóember kritizálta az irányítót a bőrszíne miatt a saját csapatának drukkerei közül. Teljesen abszurd, hogy a 21. században még valahol a világon jelen van a rasszizmus a kosárlabdázók felé, főleg egy ilyen profinak tűnő klubnál, amilyennek a Zalgiris Kaunas vallja magát. Félreértés ne essék, nem a csapatot akarom kritizálni, és bizonyára a szurkolói körnek is csak egy idióta minimális csoportja szólt be Lawson-nak, ami akkor is elfogadhatatlan. Ty joggal vette zokon az ilyesmi sérelmeket, hiszen egész nyugodtan otthon is ücsöröghetne a szobájában a lockout alatt, (az Egyesült Államokban az edzés sem engedélyezett a kollektív megegyezés hiányában), ehelyett ő eljött az Isten háta mögé, hogy játszhasson egy teljesen idegen kultúrában, és segítsen egy számára teljesen ismeretlen csapatot - ez a hála cserébe. Bár az eset után Lawson kilátásba helyezte, hogy elhagyja a csapatot, erre szerencsére ezidáig nem került sor, és a Zalgiris-szel tartott a múlt heti két meccsre, de biztosan nem volt éppen kiegyensúlyozott lelkiállapotban.
A litván bajnok először az Euroliga küzdelmeiben folytatta tovább szereplését a hét első felében. Az első fordulós hazai vereséget követően kedd este a csapat Spanyolországba látogatott a jó nevű Unicaja Malaga-hoz, akik ugyancsak fiaskóval rajtoltak a legrangosabb nemzetközi sorozatban, így mindkét fél számára különösen fontos volt az egymás elleni mérkőzés. A két zöld-fehér csapat találkozója abszolút kétesélyesnek tűnt, talán a hazai pálya miatt az andalúz gárda számított hajszálnyival jobbnak, de ezt a különbséget simán áthidalhatta a Zalgiris mélyebb kerete. Bátran kezdtek a srácok és az első negyed nagy részében rendre legalább egy lépéssel a spanyolok előtt jártak, mégis az utolsó pillanatokban fordítottak a hazaiak, a negyed végeztével már ők mentek néhány ponttal. Mindez cseppet sem szegte kedvét a litván gárdának, ugyanazzal az elszántsággal indították a második felvonást, amellyel az elsőt, és ugyanúgy hamar magukhoz tudták ragadni az előnyt. Ráadásul egy pár perces jó sorozatnak köszönhetően még jobban képesek voltak elhúzni, és a nagyszünet idejére már 39-30-as különbség alakult ki a csapatok között. A hosszú szünet alatt alaposan megrázták magukat a vendéglátók, és a harmadik tíz percet rögvest egy 10-0-s sorozattal indították, mellyel pikk-pakk megfordították a mérkőzés állását. Innentől a következő időszakban megközelítőleg fej-fej mellett haladtak a felek, és elkezdett kifejezetten küzdelmessé, kapkodóvá válni a játék. Az őrült adok-kapokból végül Lawson-ék jöttek ki valamivel jobban, és a befejező menet előtt három pontos előnyre tettek szert. A negyedik negyedben is folyamatosan őrizte a minimális vezetést a Zalgiris, de egyáltalán nem mehettek biztosra, ráadásul az utolsó két percen belül kiegyenlített a hazai csapat. A közvetlen hajrában szinte már csak büntetőből estek pontok, majd az utolsó másodpercekben az Unicaja-nak labdája volt a győzelemhez, nem tudták befejezni a meccset, négy negyed után 67-67-re végződött a küzdelem. Jöhetett az öt perces hosszabbítás, s kisvártatva a spanyolok két fontos triplával elhúztak, a Zalgiris akciói pedig megakadtak, így gyorsan jelentősebb lett a lemaradás, amit már nem is sikerült behozni a hátralévő percekben, 85-78-ra a második Euroliga-meccsét is elvesztette a csapat. Lawson szemmel láthatóan nagyon igyekezett, és minden tőle telhetőt megtett a csapata boldogulásáért, közel 24 percet játszva össze is szedett 7 pontot és 9 lepattanót, de csupán 3/8-as hatékonysággal célzott a mezőnyből. Ennek ellenére semmi sem rajta múlott, nagy kár a végjátékért, mert nagyon közel állt a Zalgiris egy idegenbeli bravúrhoz, így viszont csak 0-2-vel állnak a B-csoport utolsó helyén.
Ezt követően szombaton egy hazai mérkőzés várt az együttesre a VTB United League-ben, ahol két győzelemmel és egy vereséggel álltak, míg az aktuális ellenfél, a Nizhny Novgorod serege az első három fellépése mindegyikét elvesztette. Ilyen előjelek mellett természetesen a házigazda litvánok számítottak esélyesnek, azonban a csapat egyértelműen beragadt a rajtnál, az oroszok végig vezetve 7 pontos vezetést építettek fel az első tíz perc alatt. A folytatásban sem történt nagy változás, nyugodt körülmények között csordogált a találkozó, a NN állandó 5-10 pontos vezetést tudott magáénak, a Zalgiris változatlanul álmoskásan játszott. A nagyszünetben is öt ponttal álltak jobban a vendégek, majd a harmadik negyedben ahelyett, hogy az érdekelt csapatunk megrázta volna magát, sajnálatos módon csak tovább folytatódott a pontatlan játék, a becsülettel küzdő Nizhny Novgorod pedig élt a lehetőséggel, és nem egyszer már 10 pont fölé is tolták a differenciát. A játékrész vége magasságában kezdett ébredezni a hazai együttes, különösen Jankunas és Weems vette vállára a csapatot, és elkezdtek faragni a hátrányból. Még ezzel együtt is úgy tűnt, hogy az orosz gárda simán behúzza első győzelmét a sorozatban, mert biztosan tartották az előnyüket, és csak a közvetlen hajrá lett egészen szoros. Hiába zárkózott fel a végén a Zalgiris, nem volt már idejük az egyenlítésre, az utolsó percen belül folyamatos faultolgatással jöttek egészen közel az ellenfélhez, de sajnos az orosz csapat 92-86-ra megnyerte az összecsapást. A mérkőzés egészét nézve igazságos eredmény született, a vendégek többet tettek ezért a sikerért, a Zalgiris kényelmesen, ráérősen játszott, és csak az utolsó percekre tértek igazán magukhoz, ez most kevés volt az üdvösséghez, így visszaestek 2-2-es mérlegre a csoportban. Lawson 22 minutum erejéig tűnt fel a parketten, ezalatt 11 pont és 4 assziszt került a neve mellé, hibátlan büntetőzése mellett egy triplát és további két mezőnykosarat értékesített, valamint még két lepattanó és egy steal is színesítette a teljesítményét. Ismét nagyon igyekezett az őt megvető szurkolótábor előtt bizonyítani, a vereségről nem ő tehetett, azonban több csapattársa túl könnyedén vette a meccset.
A továbbiakban a pénteki napon következik a harmadik Euroliga-meccs a csapat számára, az előző két vereség után most sem várható javítás, mivel a Zalgiris legközelebb éppen a sorozatban címvédő Panathinaikos Athens gárdájához lesz hivatalos.
Utoljára ismét Danilo Gallinari-val foglalkozzunk, aki a tengerentúli leállás alatt az EA7 Armani Emporio (Olimpia) Milano együttesét szolgálja. Az Euroligában is érdekelt csapat csütörtökön a második meccsét játszotta le a legrangosabb nemzetközi sorozatban, és két egy-egy győzelemmel álló gárda találkozott egymással a C-csoport rangadóján, amikor az olaszok a Real Madrid otthonában léphettek pályára. Az ellenfél színeiben több ismert név szerepelt, mint például a tavalyi playoff óta rémálmainkban szereplő Ibaka, vagy éppen a szintúgy régi ismerős Rudy Fernandez. Ennek ellenére a Milano kifejezetten bátran kezdte a játékot, eleinte a nagy küzdelemben állandó, néhány pontos lépéselőnyben voltak, és az első negyed végeztével is jobban álltak négy egységgel. A második felvonásban Rudy vezetésével kezdett ébredezni a Real, és többször a vezetést is átvették, de a szünet előtti utolsó sikeres támadásoknak köszönhetően féltávnál az Olimpia bírt 39-36-os előnnyel. Kezdetben a harmadik negyedben is hasonló mederben csordogált tovább a találkozó, aztán viszont a spanyolok egyre jobban rákapcsoltak, és magukhoz ragadták a vezetést, az Olimpia részéről egy rövid gyengébb periódus is elég volt ahhoz, hogy kicsússzon a kezeik közül a mérkőzés, és a befejező játékrész előtt már a Real vezetett. A végjáték szoros küzdelemben zajlott, de a házigazdák már nem voltak hajlandóak kiengedni többször az előnyt, és az utolsó percekben megnyugtatóvá tették a különbséget, végül 85-78 arányban győzedelmeskedtek a Milano felett. Gallinari képtelen volt megismételni a múlt fordulóban látott ellenállhatatlan játékát, de még mindig csapata jobb játékosai közé tartozott, csak Nicholas és Hairston zárt eredményesebben nála. A denveri kis csatár a 27 perces idejében 12 pontot dobott a spanyolok gyűrűjébe, hétszer állhatott oda a vonal mögé és ötször hajtott végre sikeres büntetőt, miközben négyből kétszer volt eredményes a mezőnyből, illetve még egy hárompontost is vágott a négy lepattanója mellett. Ez a vereség idegenben kétségtelenül belefér, bár joggal lehet némi hiányérzetünk, mivel az összecsapás jelentős részében szorongatott és vezetett a csapat, a végjáték mégis a Real Madrid-nak sikerült jobban, és ez a fiaskóhoz vezetett.
Az olasz bajnokság vasárnap esti mérkőzésén az Olimpia a kis csapatnak számító, de hangzatos nevű, Banco di Sardegna Sassari otthonába látogatott esélyesként. Mindkét csapat 2-1-es statisztikával rendelkezett az első három forduló után, de amíg ez a hazaiaktól pozitív meglepetés volt, addig Gallinari-ék részéről inkább várakozáson aluli mérlegnek számított, noha egy-egy vereség a Serie A csapataitól szinte bármikor beleférhet, ahhoz túl kiegyensúlyozott a mezőny, hogy mindig biztosra lehessen menni a vetélytársak ellen. Különösebben nem rágódott ezen a milánói csapat, hanem elsöprő fölénnyel kezdték a mérkőzést, hamar állva hagyták az ellenfelüket, és az első negyed alatt megszerzett 15 pontos fórral máris megmutatták, hogy ezen a meccsen nem várható semmiféle meglepetés. A nagyszünetben már 45-25 arányban álltak jobban a vendégek, így a második félidő nem hozott különösebben nagy csatát, fél gőzzel is folyamatosan tartották a 20 pont feletti differenciát, és a végére az idény eddigi legsimább győzelmét aratták a 88-60 arányú idegenbeli diadalmenet jóvoltából. Gallinari számára 23 perc lehetőséget osztottak ezen a találkozón, csak a cserepadról szállt be, kicsit háttérbe is szorult, nem volt igazán eredményes dobónapja, mindössze 7 pontig jutott, de mellette a 8 lepattanójával a csapat legjobbja lett a kezdő centerrel egyetemben. Ezúttal nem kellett nagy sziporka Gallo-tól, aki kissé ráérősen játszva is biztosan tette a dolgát, bőven elég tőle általában, ha a jobb csapatok elleni fontos meccseken kellően odateszi magát, a többi esetben előszeretettel hagyja érvényesülni a csapattársakat. Az olasz ligában a csapat egyike az öt 3-1-es csapatnak, náluk jobb statisztikával csak a háromból három győzelemmel rendelkező Pepsi Caserta áll.
A csapat az Euroliga soron következő fordulójában a török Anadolu Efes Istanbul együttesét látja vendégül csütörtök este, míg a hétvégi olasz bajnoki menetben a Novipiu Casale Monferrato ellen jöhet egy újabb idegenbeli fellépés.
A múlt héten hivatalossá vált, hogy az NBA-ben immár november 30-ig minden alapszakasz-mérkőzés törlésre került, vagyis a rajt legalább egy hónapot csúszni fog, amennyiben sikerül egyszer megállapodni. Egyelőre nem így állnak a dolgok, bánja az, akinek hat anyja van, élvezzük inkább az európai kosárlabdázás gondtalanságát!
Lightosabb hét következik, mindössze két hétközi Euroliga-meccsen és egy vasárnapi bajnokin lesz szurkolni valónk, de a jelszó változatlan: mutassuk meg a sápadt arcú európaiaknak, hogy mit tudnak a denveri legények!
Hódítók Európában, 4. hét
2011.10.31. 10:33 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
melo15 2011.10.31. 14:24:40
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.10.31. 15:14:01
Coach Sacco 2011.11.01. 11:25:20
foppa21 2011.11.01. 20:14:31
nem komplett:-D
Tomi_Tanguay 2011.11.02. 18:03:12
Caja Laboral vs. Olympiacos 20:00 CET
KK Zagreb vs. CSKA Moscow 20:45 CET
Montepaschi vs. GS Medical Park 20:45 CET
Union Olimpija vs. Asseco Prokom 20:45 CET
a mi meccsünk csak csütörtökön és pénteken jönnek
melo15 2011.11.03. 15:09:41
foppa21 2011.11.04. 08:09:53
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2011.11.04. 10:12:30
Tomi_Tanguay 2011.11.04. 12:25:38
20:45 Panathinaikos vs Zalgiris Kaunas
www.firstrowsports.tv/watch/89909/1/watch-panathinaikos-vs-zalgiris-kaunas.html