Túl vagyunk az MLB 2012-es alapszakaszának első felén, és a Colorado Rockies csapatának eddigi szereplése minden előzetes várakozást csúnyán alulmúl, és akkor még finoman fogalmaztam. Az All-Star szünet előtti időszakban a denveri baseball-csapat 33 győzelmet és 52 vereséget számlált, vagyis ha a második félévben nem következik be jelentős javulás, akkor könnyen a klub történetének valaha volt leggyengébb szezonját produkálhatjuk ebben az esztendőben.



Az évadot megelőzően a vezetőség komoly változtatásokra szánta el magát, és egy sor olyan játékostól váltunk meg a téli szünetben, akik az elmúlt években hosszabb távon nem tudtak élni a lehetőséggel. Többek között búcsút intettünk az elkapó Chris Iannetta-nak, a 3B Ian Stewart-nak, az outfielder Seth Smith-nek, vagy éppen a kezdő dobó Jason Hammel-nek és a kiégett Aaron Cook-nak, helyettük többnyire rutinos játékosok kerültek a csapathoz, illetve fiatal tehetségeket próbáltunk beépíteni az összeállításba. Már csak a változások miatt is sokan nagy reményekkel várták a szezont, a klub első emberei magasra törő célokat fogalmaztak meg az áprilisi rajt előtt, bizakodtunk.

Ennek ellenére mégsem azt kaptuk, amit vártunk volna, már a kezdetektől igencsak felemásan muzsikál a csapat. Bár április 6-án a nyitómeccset megnyertük az Astros otthonában, az első series-t összetettben elvesztettük, majd az első hazai párharcban is csak egyetlen sikert tudtunk megmenteni a Giants ellen. Az első series-diadalra a nyitó hónap közepén került sor a D'backs elleni hazai csörték alkalmával, de sajnos ez sem hozta meg a kellő lendületet, egész április a .500 körüli vegetálással telt el, az első 21 fellépésből csak tízet nyertünk meg. Ezt követően még inkább hullámvölgybe sodródtunk, rövid időn belül három párharcot söpréssel vesztettünk el, beleértve a Braves és a Mariners elleni hazai fiaskókat. Május végén egy 4-0-s hazai párharccal valamelyest megmentettük a becsületünket az Astros ellen, de az évad második havában mindössze 11-18-as győzelem-vereség mutatót könyveltünk el, így beágyaztuk magunkat a divízió negyedik helyére, több mint tíz win-nel lemaradva az éllovas Dodgers-től. És akkor még nem is sejtettük, hogy mi vár ránk júniusban. Ígéretesen kezdtük a hónapot, háromból kétszer megütöttük a LAD-t, de a következő párharcot elbuktuk, majd az elmúlt években számunkra oly sok sikerélményt tartogató interleague párharcokban jelentősen csődöt mondtunk, a csapat pedig egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródott. Az Angels és az Athletics is söpréssel távozott a Coors Field-ről, Detroit-ban ugyancsak párharcot vesztettünk, ugyanígy tettünk Philly-ben és Texas-ban, rövid időn belül az egész liga legrosszabb formájában lévő csapata lettünk. A június egészen pocsékul alakult, 9-szer nyertünk és 18-szor vesztettünk, de a számok még hízelgőek voltak, menet közben volt, hogy sokkal rosszabbul nézett ki a helyzet - bár így is a liga utolsó helyezettjei között álltunk. A közelmúltban a Cardinals otthonában sem sok vizet zavartunk, míg közvetlenül az All-Star szünet előtt, a múlt hétvégén 2-1 arányú diadalt arattunk az év egyik meglepetéscsapatának tartott Nats otthonában, ami végre talán újra némi reménysugarat csillantott meg előttünk.

Ahogy arról már korábban szót ejtettünk, a csapatból egyetlen játékos vett részt a napokban megrendezett All-Star gálán, aki nem más, mint Carlos Gonzalez volt. A 26 esztendős külsőpályás a sérülésekkel tarkított 2011-es szezont követően idén újra a legjobb formájában tevékenykedik, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy parádés számokat hozott az évad első felében: 17 hazafutást és 58 pontszerzést jegyzett .330-as átlaggal, így kétségkívül a csapat legjobb, legkiegyensúlyozottabb játékosa volt az első három hónapban. Menet közben ráadásul volt egy négy egymást követő beállás alatti négy hazafutásos sorozata, mellyel beállította a ligarekordot, és nagy eséllyel ezzel váltott tikettet az All-Star Game-re és a Home Run Derby-re.

CarGo mellett mindenképpen a pozitívumok lapjára kívánkozik Michael Cuddyer neve, aki múlt télen szabadügynökként igazolt a denveri egyesülethez. A rutinos ütőjátékos egy évtizedet a Minnesota Twins kötelékében töltött, idén azonban a váltás mellett döntött, és a Rockies legjobb ütői közé tartozik. Cuddy elsősorban RF-ként vagy 1B-ként áll a csapat rendelkezésére, mindkét poszton lehet rá számítani, 12 HR és 50 RBI a mérlege, 25 duplával a csapat legjobbja, folyamatosan kiegyensúlyozott teljesítményre képes. Dexter Fowler a tőle megszokott hullámzó formában rajtolt 2012-ben, később viszont nagy meglepetésre a csapat húzóemberévé vált, átlagát .300 köré emelte, és az első félidőt 11 hazafutással zárta azok után, hogy az elmúlt három szezon alatt összesen 15 HR-t lőtt - nagyon elkapta a fonalat ebben az évben, talán a léhűtő srácnak idén benőtt a feje lágya. Szintén a kellemes meglepetések közé tartozik az újonc Willin Rosario szereplése, a klub egyik legnagyobb tehetsége csereként kezdte a szezont, később Hernandez sérülésével megkapta a teljhatalmat, és rátermettségét kezdőként is bizonyította. Óriási bombázó, kis túlzással csak HR-t képes ütni, .247-es hatékonysággal tart 14 rakétánál. Leginkább védekezésben kéne még tanulnia, túl sok az error és a passed ball, de fiatal még, van ideje rutint szerezni, hogy idővel kiköszörülje a hiányosságait és franchise catcher-ré váljon. Tyler Colvin negyedik számú outfielder-ként kezdte a szezont, általában csak valaki pihenőnapján jutott szóhoz, júniusban és júliusban viszont egyre jobb és jobb passzba került, többször kezdőként számítottunk rá, a fiatal külsős formája pedig nem lankadt, számtalanul lőtte a hazafutásokat, féltávnál 13 HR-nal és 40 RBI-jal rendelkezik részmunkaidős játékosként, ami egészen elképesztő, és komoly reményeket enged megfogalmazni irányába a szezon második felére vonatkozóan.

Sajnos, nagy szerepe van a csapat gyengélkedésében a kiegyensúlyozatlan ütőjátéknak, amelyet bizonyára nem segített elő Troy Tulowitzki folyamatos sérüléssel való bajlódása sem. A klasszis már az előidényben összeszedett egy kisebb sérülést az emlékezetes Ubaldo-incidens kapcsán, de mint később kiderült ez a probléma nem zavarta, ehelyett folyamatosan a lágyékát, illetve a lábát húzta a szezon elejétől kezdve. Tulo bár játszott becsülettel, jól láttuk rajta, hogy valami nincs rendben, gyakorlatilag heti rendszerességgel kiújultak a fájdalmai, és május 30-án végképp a partvonalon túlra kényszerült. Az orvosok hosszas vizsgálatok után megállapították, hogy a shortstop-nak sérve van, ezért június 21-én műtéten esett át, onnantól pedig még szűk két hónap kihagyást helyeztek kilátásba. Vagyis egy darabig biztosan nem számíthatunk rá, és nem nagyon van arra garancia, hogy visszatérése után tényleg tünetmentes lesz, és a legjobb formáját láthatjuk végre. Az sajnos biztossá vált, hogy a Gold Glove-ról és a Silver Slugger-ről le kell mondania, mint ahogyan az All-Star-on sem lehetett ott. Szerencsétlen éve van a sérülések miatt, de az optimistábbak még bíznak benne, hogy egy esetleges augusztusi visszatéréssel új lendületet tud biztosítani a csapat számára, aminek vezérletével végre megkezdhetjük a felzárkózást.

Szintén fennálló probléma az elmúlt években már jól megszokott, régi nóta, azaz a kezdő dobók gyengélkedése, ami idén minden korábbinál durvább mélységet öltött. Komoly gödörben van a rotáció, 2012-ben gyakorlatilag darabjaira hullott, ennek eredményeképpen júniusban Bob Apodaca dobóedzőt is menesztettük. Az év eleji kezdőötösből Nicasio és Chacin hosszú hetek óta sérültek, felépülésük bizonytalanul halad, lövésünk sem lehet, hogy vajon mikor térnek vissza - mint ahogyan a tavaly május óta harcképtelen De La Rosa rehabilitációja körül is problémák merültek fel. A veterán Jamie Moyer próbaszerződéssel kiharcolta magának a kerettagságot, de néhány jobb meccs és egy szép MLB-rekord (minden idők legidősebb dobójaként szerzett győzelmet) után leáldozott a csillaga, néhány hét vergődés után elbocsátottuk a csapattól. Az opening day starter-nek kinevezett Jeremy Guthrie-t szerettük volna a csapat első számú dobójaként látni, de sajnos csak papíron tudott az lenni, a valóságban sokkal gyengébben teljesített, átmenetileg még a bullpen-be is átkerült. A csapat nem titkoltan azért tette őt vissza a kezdők közé, hogy fellángolása esetén még egy játékoscserében fel tudjuk őt használni, és értékre váltsuk, egyébként nem igazán számolunk vele hosszabb távon. Már jócskán benne voltunk a szezonban (és a gödörben is), amikor júniusban szerződtettük a szebb napokat is látott Jeff Francis-t, a 2007-es WS-csapatunk sztárját. A balkezes dobó első mérkőzése feledhetően sikerült, azóta példaértékű munkát végez, és sokadszor is bizonyítja a klub iránti elkötelezettségét, sokan példát vehetnének róla.

Ugyanakkor a rotációnak is vannak üde színfoltjai, mint például két újonc dobónk színre lépése. Christian Friedrich gyakorlatilag az első hetek óta kirobbanthatatlan tagja az ötösnek, eleinte különösen megbízható volt, azóta többször gondjai adódtak és korán kellett távoznia, de összességében még mindig nyugodt szívvel lehet számítani rá, és zöldfülű létére eredményesen muzsikál. A másik nagy tehetség, Drew Pomeranz néhány gyengébb start után a Triple-A-be lett száműzve, jó másfél hónapig próbált a Sky Sox-ban gyakorolni és tapasztalatot szerezni, majd visszatért, és minden eddiginél eredményesebb, kiegyensúlyozottabb játékra képes, a közelmúltban az első győzelmét is megjegyezte, óriási potenciál van benne. Kettejükben legalább lehet bízni, ezért a két srácért már önmagában megéri nézni a csapat meccseit, reményeink szerint az év második felében is folytatják a tőlük látott produkciót, és mentalitásuk a csapattársakra is át fog ragadni.



A bullpen állandó szereplői tekinthetők a csapat legbiztosabb pontjának, akik főleg annak fényében teljesítenek emberfelettit, hogy a kezdők gyakori betlijei miatt fokozott terhelés alatt állnak. Gyakorlatilag liga szerte a Rockies-é a legtöbbet foglalkoztatott bullpen, sok esetben már a negyedik-ötödik inning előtt pályára kell lépniük a váltótársaknak, ami hosszútávon nem éppen hálás feladat. Josh Roenicke 37 meccs alatt kereken 50 inninget dobott végig csereként, és néhány kisiklást leszámítva, folyamatosan megbízható munkát végzett, mindössze 2.50-es az ERA statisztikája és egyetlen veresége sincs az idényben. Matt Belisle is megközelítőleg hasonló terhelés alatt áll, ennek ellenére a fiatal dobó a 2012-es szezonban is elképesztően magabiztos, nem véletlen, hogy a csapat megpróbált lobbizni az All-Star-ra való meghívása mellett, de végül nem válogatták be őt a midsummer classic résztvevői közé, pedig a 2.00 alatti átlaga kifejezetten tekintélyt parancsoló a Coors Field-en. A két fiatal lefty setupman, Matt Reynolds és Rex Brothers teljesítményére is lehet építeni, mindketten meggyőző tagjai a csapatnak, bár fiatal korukból adódóan hajlamosak hibázni, egyre jobban fejlődnek. Rafael Betancourt sajnos ritkán jut save-szituációhoz, az esetek többségében azonban megoldja a feladatát, bár júniusban néhányszor megremegett a keze, a 15/19-es hatékonyság féltávnál még mindig egyáltalán nem rossz a veterán dobótól.

A szünet talán a legjobbkor jött a Rockies számára, valahogy el kéne felejtenünk az első három hónap kilátástalanságát, és tiszta fejjel kell nekivágnunk az előttünk álló időszak megmérettetéseinek. 33-52-vel jelenleg a 30 csapatos mezőny utolsó előtti helyét foglaljuk el a Cubs-szal holtversenyben, egyedül az Astros megelőzve. A klub hírnevéhez méltatlan a szereplésünk, 81 meccs után éppen 50 vereséget regisztráltunk, útban vagyunk a 100 L felé, amelyet még soha nem értünk el, és remélhetőleg 2012-ben sem kell átélnünk ezt a szégyent. Az NL West első helyezettjétől jelenleg 13 győzelem választ el bennünket, ami nem végzetesen nagy hátrány, de kétségkívül óriási változásnak kellene bekövetkeznie ahhoz, hogy még versenyre tudjunk kelni a riválisokkal a rájátszásért.

A hátralévő hónapokra nehéz célkitűzéseket találni, mindenek előtt talán stabilizálni kéne a (kezdő)dobójátékunkat, és bízni Tulo mielőbbi felépülésében, aki jó eséllyel tartást adhat a széthullóban lévő csapatnak. Másfelől a továbbiakban a becsületünkért kell küzdenünk, hogy a mostani szégyenteljes sereghajtó pozíciókból előrébb kerüljünk, és ne kelljen a mezőny legvégén végezni. Nem beszélnék egyelőre a Wild Card-ról és a playoff-ról, mert a jelenlegi helyzetben nem lehet téma, semmi realitása, először legalább a középmezőnybe próbáljunk meg visszaigyekezni.

Abban viszont biztosak lehettek, hogy a Denver Sports Blogon mindentől függetlenül folyamatosan követni fogjuk a Rockies szereplését, még akkor is, ha a poklok poklát kell megjárnunk.

Szurkoljunk ezek után is együtt a csapatért, hátha sikerülhet feltámadni, és elkerülhetjük a szégyent 2012-ben!