Denver Sports Blog

A Colorado Avalanche, a Colorado Rockies, a Denver Broncos, a Denver Nuggets és egyéb denveri csapatok friss hírei, információi magyar nyelven, egy oldalon. Áttekintő elemzésekkel, összefoglalókkal, videókkal, mindez csak a Denver Sports Blogon.

Emellett a legnépszerűbb sportágakban a coloradói egyetemi csapatok szereplésével is foglalkozunk.

Jelentkezz szerkesztőnek e-mail-en!

Kapcsolat: blog.denversports@gmail.com

Twitter

Friss topikok

Egy denveri táncoshölgy elismerése

2009.08.06. 16:36 - Filip89

Figyelmesebb olvasóinknak feltűnhetett a legutóbbi Colorado Mammoth-cikk kommentjei között azon felhívásom, melyben arra kértem az idelátogatókat, hogy szavazzanak a lacrosse-csapatunk tánccsoportjának elbűvölő tagjára, Leslie Allen-re, aki a múlt héten jelölt volt az NLL-ben "A hét lánya" elismerésére. Hála a kitartó Denver-fanatikusoknak, no meg a hozzáértő férfi szemeknek, Leslie fölényesen győzött két riválisával szemben, a szavazatok közel 50 %-át elhódítva.




A szőke hölgyemény az elmúlt két szezonban tagja volt a Mammoth táncoslányait tömörítő 'Wild Bunch' elnevezésű formációnak, egyébként korábban a University of Colorado-ba járt, most pedig a tánc mellett fogászasszisztensként dolgozik.

"Nagyon jó dolog tagja lenni a Wild Bunch-nak. Minden egyes hazai Mammoth-meccsen leírhatatlan a hangulat, ahogy kigyúlnak a fények a csarnokban, valósággal megőrülnek a szurkolók. Egyértelmű, hogy Denverben van a legjobb közönség, szinte együtt lélegeznek a játékosokkal, imádok itt lenni"
 - kezdte a lány.

"Szeretem a lacrosse-t, izgalmas sport, egyszerűen olyan egy meccs, hogy soha nem hagyhatod el a helyed, mert könnyen lemaradhatsz valami nagyon fontos jelenetről. Kedvenc játékosom, Dan Carey, aki amellett, hogy kiváló játékos, emberileg is egy nagyszerű személy, nagyon jó viszonyt ápol a szurkolókkal."


leslieallen.jpg


















Azt egyelőre nem tudjuk, hogy Leslie visszatér-e a 2010-es szezonban is a Mammoth-lányok tánccsoportjába, mert már a házasságon és a gyermekvállaláson gondolkozik, de ha ő nem is lesz, még mindig elég csinos hölgyeket lelhetünk majd fel a Wild Bunch-ban egy-egy hazai Colorado-mérkőzésen, itt lehet válogatni kedvünkre:  http://coloradomammoth.com/FanCenter/wildbunch.aspx

"A Mammoth kiváló egyesület, minden egyes tagja mindent megtesz a csapat sikerességért, nagyon egyben van az egész franchise. A tánccsoportot pedig nagyszerű csajok alkotják, és bármi is lesz, biztosak lehetünk benne, hogy a Wild Bunch jövőre is minden hazai meccsre be fog csempészni egy kis rock n' rollt" - tette hozzá Leslie Allen.


 

 

Nuggets-program 2009/2010

2009.08.05. 16:30 - Filip89

A keddi nap folyamán hozták nyilvánosságra a 2009/10-es NBA-idény pontos programját, ez alapján kiderült a Denver Nuggets 82 mérkőzéses alapszakaszának menetrendje is.

A tavalyi konferencia-döntős Nuggets rögtön egymást követő két napon való pályáralépésekkel kezdi a szezont, miután október 28-án a Utah Jazz-t fogadjuk, másnap pedig már a Portland-hez látogatunk. A csapat a szezonkezdő 9 meccséből hetet, az első 13-ból pedig kilencet lesz kénytelen idegenbeli pályán lejátszani, miközben november 3-a és 11-e között a szezon egyik leghosszabb idegenbeli túráját bonyolítjuk le, egy ötmeccses sorozatot, mely során keleti együtteseknél fogunk vendégeskedni. A Nuggets programjában egyébként összesen öt legalább hárommeccses házon kívüli széria szerepel, míg hazai pályán zsinórban négy mérkőzésnél (november 27-december 3.) többet egyszer sem fogunk játszani. Érdekesség még, hogy a márciusi 16 fellépésünkből tízet vívunk idegenben, amikor lesz egy négyes és egy ötös sorozatunk is Denvertől távol.

Csapatunk a 82 meccses programban valamennyi keleti együttessel két-két alkalommal találkozik, míg a nyugatiak közül négy csapattal háromszor, név szerint a Dallas-szal, a Houston-nal, a Sacramento-val és az LA Clippers-szel, a többiekkel pedig négyszer játszunk.

Magyar idő szerint az esti órákban csupán négyszer fog pályára lépni a csapat az egész alapszakaszban: 21:00-tól január 31-én San Antonio-ban, 21:30-tól február 21-én Bostonban és február 28-án a bajnok Lakers otthonában, míg 22:00-s kezdettel december 20-án Memphis-ben játszhatunk. A hazai mérkőzéseink rendszerint 02:00 és 04:30 közötti kezdési időpontban fognak indulni a Pepsi Centerben.

Az igazi fanatikusok számára egyetlen olyan alkalom lesz a három nagy majorliga alapszakasza során, amikor mindegyik denveri csapat egy napon pályára fog lépni. Jegyezzük meg a dátumot, és a november 1-2-i estét-éjszakát kezdjük el nagyon várni, ekkor ugyanis 19 órától a Broncos Baltimore-ban fog játszani; 2-től a Nuggets a Memphis-t fogadja; 4-től pedig az Avs lép jégre Vancouverben.

Ezen kívül a Nuggets a Broncos-zal a Vadlovak utolsó három alapszakasz-meccsét fogja ugyanazon a napon játszani (mindháromszor egy-egy vasárnapi napról van szó): december 20-án éppen egyszerre fog játszani a két csapat, lévén a kosarasok 22:00-tól kezdenek Memphis-ben, a futballistáink pedig 22:05-kor az Oakland ellen az Invesco Fielden; ill. december 27-én 19:00-tól rúgják be a labdát a Broncos meccsén Philadelphiában, a Nuggets ezen a napon pedig hajnali 2-től fogadja a Dallas-t; valamint január 3-án mindkét csapat Denverben fog játszani, ugyanis a Broncos 22:15-ös kezdéssel látja vendégül a Kansas City-t, majd nem sokkal a meccs befejezését követően 2-kor indulhat el a Nuggets Philadelphia elleni találkozója.

A kettővel ezelőtti bekezdésben említett "triplázós" november 1-2-a mellett a Nuggets és az Avalanche 21-szer játszhat majd egy éjszaka, többnyire valamilyen átfedéssel egyszerre, ezek a napok a következő hajnalok lesznek: október 29-e; november 5-e, 7-e, 12-e, 18-a, 21-e, 26-a; december 4-e, 6-a, 8-a; január 3-a, 10-e, 12-e, 30-a; február 7-e; március 2-a, 4-e, 17-e, 25-e, 29-e; április 8-a.



























A Denver Nuggets programja a 2009/10-es alapszakaszban:


Október 29., 04:30 Denver - Utah
Október 30., 04:30 Portland - Denver
November 2., 02:00 Denver - Memphis
November 4., 01:00 Indiana - Denver
November 5., 01:30 New Jersey - Denver
November 7., 01:30 Miami - Denver
November 8., 01:00 Atlanta - Denver
November 11., 02:00 Chicago - Denver
November 12., 02:00 Millwaukee - Denver
November 14., 04:30 Denver - LA Lakers
November 18., 03:00 Denver - Toronto
November 21., 04:30 LA Clippers - Denver
November 22., 03:00 Denver - Chicago
November 25., 03:00 Denver - New Jersey
November 26., 02:00 Minnesota - Denver
November 28., 03:00 Denver - New York
November 30., 02:00 Denver - Minnesota
December 2., 03:00 Denver - Golden State
December 4., 04:30 Denver - Miami
December 6., 02:30 San Antonio - Denver
December 8., 01:00 Philadelphia - Denver
December 9., 01:00 Charlotte - Denver
December 11., 01:30 Detroit - Denver
December 13., 03:00 Denver - Phoenix
December 15., 03:00 Denver - Oklahoma City
December 17., 03:00 Denver - Houston
December 19., 02:00 New Orleans - Denver
December 20., 22:00 Memphis - Denver
December 24., 03:00 Denver - Atlanta
December 26., 04:30 Portland - Denver
December 28., 02:00 Denver - Dallas
December 29., 04:00 Sacramento - Denver
Január 3., 03:00 Utah - Denver
Január 4., 02:00 Denver - Philadelphia
Január 6., 03:00 Denver - Golden State
Január 9., 04:30 Denver - Cleveland
Január 10., 04:00 Sacramento - Denver
Január 12., 03:00 Denver - Minnesota
Január 14., 03:00 Denver - Orlando
Január 18., 03:00 Denver - Utah
Január 21., 04:30 Golden State - Denver
Január 22., 04:30 Denver - LA Clippers
Január 24., 03:00 Denver - New Orleans
Január 26., 03:00 Denver - Charlotte
Január 28., 02:30 Houston - Denver
Január 30., 02:00 Oklahoma City - Denver
Január 31., 19:00 San Antonio - Denver
Február 2., 03:00 Denver - Sacramento
Február 4., 04:30 Denver - Phoenix
Február 6., 04:30 LA Lakers - Denver
Február 7., 03:00 Utah - Denver
Február 10., 03:00 Denver - Dallas
Február 12., 04:30 Denver - San Antonio
Február 19., 02:00 Cleveland - Denver
Február 20., 01:00 Washington - Denver
Február 21., 21:30 Boston - Denver
Február 26., 04:30 Golden State - Denver
Február 27., 03:00 Denver - Detroit
Február 28., 21:30 LA Lakers - Denver
Március 2., 03:00 Phoenix - Denver
Március 4., 03:00 Denver - Oklahoma City
Március 6., 03:00 Denver - Indiana
Március 8., 04:30 Denver - Portland
Március 11., 02:00 Minnesota - Denver
Március 13., 02:00 New Orleans - Denver
Március 14., 02:00 Memphis - Denver
Március 16., 02:30 Houston - Denver
Március 17., 03:00 Denver - Washington
Március 19., 03:30 Denver - New Orleans
Március 21., 03:00 Denver - Millwaukee
Március 24., 01:30 New York - Denver
Március 25., 01:00 Boston - Denver
Március 27., 01:00 Toronto - Denver
Március 29., 00:00 Orlando - Denver
Március 30., 02:30 Dallas - Denver
Április 2., 04:30 Denver - Portland
Április 4., 03:30 Denver - LA Clippers
Április 8., 02:00 Oklahoma City - Denver
Április 9., 04:30 Denver - LA Lakers
Április 11., 03:00 Denver - San Antonio
Április 13., 03:00 Denver - Memphis
Április 14., 04:30 Phoenix - Denver

Nem valószínű az aréna futball jövőre sem

2009.08.05. 11:32 - Filip89

 

A hét folyamán kiderült, hogy a 2009-es szezonban szünetelő AFL-bajnokság csapatainak tulajdonosainak nem sikerült rendezniük a gazdasági nehézségeket, így ugyan a hivatalos bejelentés még nem született meg, várhatóan azonban 2010-ben sem lesz játék az Arena Football League-ben.

Az AFL népes mezőnyéből mindössze 17 franchise maradt életben az anyagi nehézségek közben, de a klubok valamennyi vezetője egységesen az újbóli, bizonytalan időre szóló felfüggesztés mellett döntött.

Brett Bouchy, az Arizona Rattlers tulajdonosa kijelentette, gyakorlatilag csődbe ment az AFL:
"Nagyon szerencsétlen helyzetbe kerültünk. Mindenki tudhatja, hogy az Arizona és a liga összes többi csapatának vezetője mindent megtett érte, hogy elkerüljük ezt a napot."

A Tampa Bay Storm tulajdonosa a facebook oldalára például ezt írta: "Hamarosan lesz egy sajtótájékoztató, ahol bejelentjük, hogy az AFL nem tér vissza 2010-ben sem."

Az elmúlt 6-9 hónapban sorozatos tárgyalások folytak a csapatok és a liga elöljárói között, de a különböző érdekű klubok és az AFL sehogy sem tudott dűlőre jutni, s nem tudtak egy egységes tervet kidolgozni, mellyel újra éleszthették volna a ligát.

A DenverPost megkeresésére a Colorado Crush résztulajdonosa, John Elway, a Denver Broncos egykori legendás irányítója, nem kívánt rendelkezésre állni, így a denveri csapat álláspontját egyelőre nem ismerjük az ügyben.

A Crush-t 2003-ban hozták létre, Elway mellett pedig a többek között az Avalanche-t, a Nuggets-t és a Mammoth-ot is birtokló Stan Kroenke és a Broncos-tulaj, Pat Bowlen birtokolják az együttes jogait. A mieink újonc szezonjukban 2-14-es mutatóval ligautolsóként végeztek. Egy évvel később viszont már a tagjai voltunk a rájátszás mezőnyének, s 11-5-ös alapszakaszbeli W-L statisztika után még egy kört is mentünk az utószezonban. 2005-ben 10-6-os győzelem-vereség mérleggel abszolváltuk a reguláris bajnokságot, megnyerve a Central-divíziót, a playoff-ban pedig verhetetlennek bizonyulva megnyertük az AFL-t, miután a fináléban egy hatalmas meccsen 51-48-ra győztük le a Georgia Force csapatát. Azóta viszont ismét lefelé vezet az út, 2006-ban még ugyan 11-5-tel újra besöpörtük a divíziót, a rájátszásban az első mérkőzésen elbuktunk. Ezt követően 8-8-cal, majd 6-10-zel zártuk az alapszakaszt, ám a 2007-es és a 2008-as idényben a divízió-döntőt egyaránt elveszítettük a rájátszásban, így ideje korán búcsúztunk. Azóta pedig az AFL szünetel, és minden bizonnyal legkorábban is csak 2011-ben indulhatnak újra el a küzdelmek.

 

 

Rövid Rockies-hírek 08/04

2009.08.04. 10:21 - Filip89

Ahogyan az előző Colorado Rockies-os bejelentkezésünkben is olvashattátok, csapatunk zsinórban négy győzelemmel bír jelenleg, és 58-47-es győzelem-vereség aránnyal holtversenyben Wild Card-helyen állunk. Azóta annyi változás történt, hogy már egyedül állunk az utolsó, "békanyálas" PO-pozícióban, mivel mára virradóra a rivális San Francisco Giants (58-48) veszített.

Kellemes meglepetés volt az elmúlt napokban, hogy a denveriek legjobbjai között, a két mindössze 23 esztendős újonc outfieldert, Carlos Gonzalez-t és Dexter Fowler-t tarthattuk számon. A venezuelai "CarGo" három héttel ezelőtt elveszítette kezdő pozícióját eredeti helyén, a bal szélen a megbízható Seth Smith-szel szemben, az utóbbi időben azonban ismét starterként számít rá a csapat, immár CF-poszton. A múlt őszi Holliday-csere alkalmával érkező ütő az All-Star szünet óta .444-es átlagban képes ütni, ill. egy homerunt és két RBI-t is jegyzett a legutóbbi párharcban a Cincinnati ellen. Fowler az elmúlt pár meccsen csak csere volt, de például a Reds elleni széria záró meccsének extra inningjében az ő nagyszerű triplája döntötte el a meccset, mellesleg az All-Star break óta ő is 1 HR és 7 RBI. Csak így tovább srácok!

A csapat legsebezhetőbb pontját, a bullpent is sikerült megerősítenünk a napokban, miután a múlt pénteki cserestop előtti órákban egy újabb dobóval erősítettünk. Mint ismeretes nemrégiben szereztük meg Rafael Betancourt-ot a Clevelandtől, aki azóta is magabiztosan látta el a munkáját, amikor éppen számítottunk rá. Most pedig a ligautolsó Washington Nationals együttésétől Joe Beimel-re csaptunk le, aki azóta két meccsen játszott, és bár a Reds elleni harmadik fellépésen volt egy hibája, szintén megbízható cseredobónak számít. Eközben a bizonytalan Juan Rincon könyöksérülés miatt DL-re került, ami talán nem is probléma, sőt, egyenesen megváltás. Azaz az aktív bullpen szekció jelenleg a már említett Betancourt és Beimel mellett az újonc Chacinból, a kiváló Morales-ből, illetőleg az egész magabiztos Fogg-Street-Daley trióból áll, ami már elég versenyképes összeállításnak tűnik.

Kell is az erős csapat, mert mától a Wolrd Series-címvédő, Philadelphia Phillies otthonában fogunk játszani három alkalommal: szerda, 01:05; csütörtök, 01:05; csütörtök, 19:05. Az első találkozón a legutóbbi meccsén kaotikusan játszó Jason Hammel (5-6 W-L, 4.66 ERA) lesz a kezdődobónk, a fiatal SP-től mindenképpen javításra van szükség, hiszen egyre rosszabbul áll a szénája. A Phillies-nél az első meccsen a veterán Jamie Moyer (10-7, 5.33) dobhat majd - tehát egyáltalán nem nekünk áll a zászló ezen a találkozón. A magyar idő szerint csütörtök hajnali második mérkőzésen viszont őrületes csatára lehet kilátás, lévén a sorozatbeli 7 győzelemmel aktív franchise-rekorder Jorge De La Rosa-val (9-7, 4.68) szemben a Phillies-nél a 7-2-es, 2.97-es ERA-s J.A. Happ dobhat, aki szintén remek idényt fut. DLR egyébként karrierje során 0-2-t és 8.79-es ERA-t jegyez a Philadelphia ellen, ideje lenne ezen javítania végre. A párharc záró meccsének külön pikantériája, hogy ez a mérkőzés lesz a Phillies által a deadline-kor megszerzett Cy Young-díj nyertes Cliff Lee debütáló meccse új csapata közönsége előtt. A tavalyi év AL legjobb dobója a gyengécske Indians-ban 7-9-et és bő 3-as ERA-t jegyzett, ezen már faragott a hétvégén, amikor is első PHI-meccsén győzelemre vezette csapatát. Nálunk ezen a meccsen Aaron Cook (10-3, 3.88) lesz majd a soros.

Reméljük, ezúttal is sikerül valamennyi mérkőzéshez közvetítést találnunk az interneten!

A minap a bombaformában lévő shortstopot, Troy Tulowitzki-t kérdezték a csapat esélyeit illetően: "Nehezen indult számunkra az idény, de végig tudtam, hogy képesek lehetünk rá, hogy most itt legyünk, és a playoff-ért harcolhassunk. Csalódott lettem volna, ha nem így történik, mostantól pedig már a rájátszásért hajthatunk, és mindent megteszünk érte."

Broncos training camp 1.hét

2009.08.03. 22:53 - haromt

Elkezdődött ez is...  Ugyan egy hét nem telt még el, de majdnem egy hétre való dolog történt az első hétvégén. Nézzük mi volt Dove Valleyben sok év óta először Shanny mentesen.

A legégetőbb problémát nem az pályán nyújtott teljesítmények jelentik, hiába a védelmi séma váltás. Sokkal nagyobb gond, hogy még nem sikerült tető alá hozni a két első körös pick, Knowshon Moreno és Robert Ayers szerződését. Még ma sem tudott ebben a kérdésben semmi előrelépésről beszámolni Josh McDaniels.

A másik pályán kívüli gond Jarvis Moss esete. A 2007-es első körös pick szombat elhagyta az edzőközpontot, magán kívül volt és kijelentette, hogy visszavonul. Nem viseli jól, sem az, hogy DE-ből OLB-vé kéne konvertálódnia, sem azt, hogy egyre több helyről hallja, hogy igazából bust. Nem csoda, hogy ezt mondják rá, mivel hatalamas tehetségként érkezett, de 2 év alatt, csak 3,5 sacket sikerült elérnie, ami pont 1,5-lel kevesebb, mint az utolsó egyetemi mérkőzésén... Igaz első szezonjának több mint a felét ki kellett hagynia egy sípcsonttörés miatt. Vasárnap állítólag beszélt vele telefonon a volt Gatorsos csapattársa Marcus Thomas, és ennek hatására még a héten visszatér az edzőtáborba.

Voltak természetesen sérülések is. Ezek közül a legfontosabb, hogy a végre nem hisztiző Brandon Marshall csak vasárnapig tudott egészséges maradni, amikor is egy játék után lesántikált. Nem tudni pontosan mi van vele. Egyes hírek szerint a  műtött csípője fáj, mások szerint viszont combhajlító sérülése van. Ez azért ciki dolog, mivel rengeteg ilyen sérülés volt már tavaly is a csapatban, pedig mint tudjuk éppen ez a fajta dolog előzhető meg a legkönnyebben megfelelő bemelegítéssel. Nem akarok rosszmájú lenni, de összesen 3 ember maradt a tavalyi coaching staffból, amiből az egyik éppen Rich Tuten az erőnléti edző... Marshall mellett Nick Greisen a backup ILB térde sérült meg, róla még nincsenek infók, de nem nézett ki túl jól a térde az eset után. Rajtuk kívül Champ Bailey, Reynaldo Hill és Marcus Thomas bajlódik kisebb fájdalmakkal. Közülük az előbbi kettőt még nem nagyon engedik a full contact gyakorlatok közelébe. Friss hír, hogy a ma délelőtti programot edzői döntés alapján kihagyta Brian Dawkins és Brandon Stokley is.


Nézzük akkor, hogy mi van a többiekkel. Az offense-ben a legnagyobb kérdőjel természetesen az RB poszt. Amíg nincs szerződése Morenonak, addig nem is nagyon lehet találgatni, hogy mi lesz, illetve kik maradnak majd meg a TC végére. Ami bíztató, hogy Peyton Traktor Hillis eddig zseniális. RB és FB poszton is gyakorol, és megállíthatatlan.  Az ő és Corell Buckhalter helye tűnik most biztosnak. Torain, Jordan és Walker közül valószínűleg csak 1 ember maradhat, hogyha aláír Nosón.

A QB kérdést röviden elintézte JMD azzal, hogy kijelentette, Kyle Orton lesz a kezdő. Ettől persze nem ülhet a babérjain az indianai parasztgyerek. Nem meglepő azért, hogy a tavalyival ellentétben nem attól hangos a denveri sajtó, hogy mennyire jók a QB-k a táborban... Persze Ortonnak és Simmsnek nem az lesz a feladata, hogy 4500 yardot passzoljanak.

A WR-eknél Marshall parádézott addig, amíg meg nem sérült. Neki mondjuk nem életbevágó ez a TC, nem kell a rosterspotért tepernie. Ami furcsa, hogy rajta kívül azok villognak, akiknek egyébként is kinéz a hely az 53-ban. McKinley már most igazolta, hogy zseniális kezei vannak, nem véletlenül volt már a SEC-ben is az egyik legjobb WR. Royal, Stokley és Gaffney azok akik még megcsillantottak pár dolgot a tudásukból, de róluk eddig is tudtuk, hogy jók. Azt is mondják, hogy Brandon Lloyd is jól megérti magát Ortonnal a tavalyi Bearsben eltöltött év után. Mr.1-hand catchnek kell is a jó játék, mert nagyon nem biztos a helye szeptemberre. A többiekről nem nagyon van hír, őket majd a pre season meccseken láthatjuk.

Tight end pozíciós csata elvileg van, de nagyon lefutottnak tűnik. Scheffler és Graham helye tuti, míg valószínüleg Richard Quinn is kap majd mezt a 4. preseason meccs után is. Putzier nagyon jól illeszkedne JMD rendszerébe, pechére 2 ember is előtte van a blokkoló TE helyéért folytatott csatában.

Az offensive lineról felesleges beszélni. A felállás ugyan az mint tavaly. Clady, Hamilton, Wiegmann, Kuper, Harris. Ligaszinten is TOP3-as csapategység ez. Ami jó azt nem baszogassuk. Ami figyelmet érdemel esetleg majd az előszezon meccseken, hogy mennyire sikerült fejlődnie Schlueternek és Lichtensteigernek, illetve, hogy melyikük az esélyesebb jövőre majd Wiegmann helyére.

A DL-ben még hatalmas a rotáció, az átállás és a rengeteg játékos miatt is. A hibrid rendszer miatt ráadásul sokan még DE-OLB, DE-DT váltásokra is kényszerülnek, így most ebbe nem nagyon másznék bele. Annyit azért meg kell említeni, hogy személyes kedvencem a disznó méretű Chris Baker eddig nagyon impresszív, simán roster esélyes.

Az LB sorban egyelőre DJ Williams és Andra Davis helye tuti. 100%, hogy ők lesznek a kezdő ILB-k szeptemberben. Mögöttük nagyon jól teljesít eddig Spencer Larsen, aki FB-ként is gyakorol. Rá figyeljünk nagyon. Igazi 3-4-es ILB prototípus, szerintem nagyon fog neki feküdni Mike Nolan rendszere. Szélen egyelőre főleg Elvis Dumervil és Tim Crowder játszik, utóbbi meglepően jól mozog új szerepkörében, míg Elvistől várja mindenki a legtöbbet OLB-ként. Itt még minden nyitott, hiszen Darell Reid és a még aláírásra váró Ayers is bevethető lesz.

A secondaryről nem nagyon lehet még nyilatkozni, mivel két potenciális kezdő sem edzhet még teljes intenzitással. Ami leszűrhető, hogy Alphonso Smith eddig jól vette fel a profi ritmust és Goodman sem rossz. Dawkins pedig próbálja összefogni a gárdát.

Egyelőre ennyi a Broncos ezdőtáborról. Még nagyon kevés telt el, majd jövőhéten árnyaltabb képet kaphatunk.
 

Magyar major fantasy ligák: Jelentkezz!

2009.08.03. 17:23 - Filip89

Hamarosan kezdődnek a nagy tengerentúli bajnokságok, így az NHL, az NBA és az NFL küzdelmei a 2009/10-es idényben, ezzel együtt új szezonok indulnak az amerikai sportportálokon világszerte hatalmas népszerűségnek örvendő "Fantasy Team" játékokban is.

Ezekben a ligákban a résztvevő menedzserek az adott sportág valós játékosai közül állíthatnak össze maguknak csapatot, akik a pályán mutatott teljesítményük, statisztikáik alapján kerülnek pontozásra. A fantasy játékban játszó menedzserek csapatai hétről hétre egymás ellen mérkőznek meg a valós statisztikák alapján, jónéhány kategóriában. Eközben a játékosoknak lehetőségük van összeállítani a csapatukat: cserélni, szabadlistáról fel- és letenni embereket, valamint az egész játék természetesen egy élő online drafttal indul.

A 2009/10-es idényre NHL, NBA és NFL fantasy játékokat szervezünk, a jelentkezések jelenleg is tartanak. Az érdeklődők jelentkezését a kommentek közé megadott e-mail elérhetőséggel vagy pedig a stastny26@citromail.hu e-mail címre várjuk, ahogyan az esetlegesen felmerülő kérdéseket is, de el ne felejtsétek megjelölni, hogy melyik liga fantasy játékával kapcsolatban írtok! Természetesen csak és kizárólag a játékot hosszútávon komolyan gondoló jelentkezők megkeresését várjuk!

Röviden a játékokról konkrétan, várhatóan ezek lesznek a keretek és a kategóriák adatai tájékoztató jelleggel:

NHL fantasy (yahoo):

- maximum 25 fős keret: 3 jobbszélső, 3 center, 3 balszélső, 6 védő, 2 kapus, 6 csere, 2 IR-hely
- pontozandó kategóriák: gól, assziszt, plusz/mínusz, kiállítás, emberelőnyös gól, emberelőnyös assziszt, emberhátrányos pont, győztes gól, kapura lövés, megnyert faceoff

NBA fantasy (ESPN):

- maximum 13 fős keret: irányító, dobóhátvéd, kis bedobó, erőcsatár, center, védő (1-2-es), támadó (3-4-es), 3 tetszőleges, 3 csere
- pontozandó kategóriák: pont, blokk, labdaszerzés, assziszt, lepattanó, személyi hiba, turnover, mezőnydobás, büntetődobás, hárompontos, dupladupla, játékperc


NFL fantasy (ESPN):

- maximum 30 fős keret: 1-3 irányító, 1-4 futó, 1 futó/elkapó, 2-5 elkapó, 1-2 tightend, 1-3 defensive end, 1-3 defensive tackle, 3- linebacker, 3- cornerback, 2-4 safety, 1-2 kicker, 1-2 punter, 11 csere, 4 IR-hely

December-január tájékától pedig megkezdődik a lacrosse-bajnokság, vagyis az NLL következő idénye, oda is tervezünk fantasy ligát, bár tavaly sem az ESPN-en, sem a yahoo-n nem foglalkoztak ezzel a sportággal, ez azonban nem tántoríthat el, legrosszabb esetben én magam fogom számolni a statisztikákat, ha sikerül összehozni egy NLL fantasy-re való néhány fős mezőnyt. Az előnevezések erre a játékra is jöhetnek!

Reds - Rockies 0:3 W

2009.08.03. 09:23 - Tomi_Tanguay

A napokban a Cincinnati Reds otthonában vendégeskedtek a Colorado Rockies baseballosai, és a denveriek fél gőzzel is magabiztosan mind a három meccset behúzva söpörtek, így sorozatban négy győzelemmel állunk.

A pénteki első találkozón nem éppen sziporkázva, de magabiztosan nyertünk 5-3ra, miután a biztos vezetésünket a Reds bár kiegyenlítette, a hajrában ismét megvilantunk.
Chris Ianetta volt talán a meccs legjobb denveri játékosa, aki a nyolcadik inningben gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést, amikor megszerezte idei 18. hazafutását és két RBIt is jegyzett, utóbbiban 40nél jár. Carlos Gonzalez is HRozott, az újonc számára ez a második volt pályafutása alatt eddig, hatodik RBIjét is elkönyvelte miközben két ütése volt. Troy Tulowitzki folytatta remek szériáját, ez alkalommal egy RBIt vágott, a szezonbeli 50.et, elképesztő micsoda formában van az elmúlt hetekben. Brad Hawpe az idei 63. RBIt érte már el négy bázison hagyás mellett. Valamint még Seth Smith és Todd Helton volt képes egy-egy ütés végre hajtására.
A kezdődobó Aaron Cook volt ezen a mérkőzésen, nem igazán villogott két homerunt is kapott 7 ütés mellett hat inningje alatt, ezzel éves ERA-ja most 3.88as. A győzelmet a bullpenből a 2.25ös ERAs Franklin Morales (2-0) neve mellé írták be végül.

Másnap bár rosszul kezdtünk és két menet után 0-2 volt az állás, a vége sima 6-2es diadal lett magabiztos játékkal ismét.
Ian Stewart egyre jobban összeszedte magát, és az utóbbi időbeni gyengébb passzából kilábalva egy duplát jegyezve elérte az 50 RBIt. A shortshop Troy Tulowitzki újabb RBIvel gazdagodott, és a pontot nem szerző, de kétszer is futó Brad Hawpeal együtt két ütése volt. Carlos Gonzalez, Seth Smith és Clint Barmes pedig mind egy-egy RBIvel gondoskodtak a győzelemröl. Az előző seriesben gödörbe kerülő ütő felhozatalunk úgy tűnik kilábalt a hullámvölgyből és újra a régi.
Ubdaldo Jimenez a felejthető kezdés után nem adott lehetőséget a Redsnek, egyetlen HRt kapott még az elején, és összesen csak öt ütést tudtak csinálni vele szemben míg ő 8 embert ejtett ki. A dominikai pitcher ezzel 8. győzemét aratta az évben 9 vereség mellett, és 3.76os ERAt jegyez. A záró inningben bemutatkozhatott a csapatban a pénteki deadlinekor megszerzett Joe Beimel is, aki jelenleg 3.32es szezonbeli ERA mutatóval rendelkezik.

A helyi idő szerint vasárnapi délutáni találkozó is nyugodt összecsapást hozott, a Rockies simán vezetett 3-0ra, de a hetedikben a semmiből egyenlített a Cincy, majd újra előnybe kerültünk, de az alap 9 inning döntetlent hozott, így extra játékokra került sor. Ebben viszont újra kijött a két csapat közötti óriási különbség és a mieink 6-4re nyertek, söpörve a seriest.
Troy Tulowitzki változatlanul szenzációs, folytatta sorozatát, így már zsinórban 9 mérkőzésen jegyzett ütést, most kettőt is két futása mellett: egy HR és egy RBI. Ezzel elérte szezonbeli 20. hazafutását. Ian Stewart sem akar lemaradni róla a HR-versenyben és a maival együtt már 18nál tart, no meg két RBIt is vágott újfent. A tizenegyedik inningben Dexter Fowler és Garrett Atkins RBIje döntött, amikor is megvillant a két addig pályára nem lépő csere ütő és eldöntötték a meccset. Az elkapó Chris Ianetta öt ütő pozicióból kétszer tudott ütni, míg szintén meg kell említeni Carlos Gonzalez újbóli remek produkcióját, akitől bár a pontszerzés most elmaradt három ütést is megcsinált, egyre jobban ritmusban lendül a fiatal center outfielder ezt a seriest például 6/9es ütöteljesítményel zárta, meghálálta a bizalmat hogy kezdőként számítottak rá. A Rockiesnak összesen 13 ütés kellett a mindössze 5ször találó Reds gerincre vágásához, de valahogy kiszenvedtük a gyözelmet csak kétségtelenül magunknak tettük nehézzé.
Jason Marquis az első hat menetben hibátlanul dobált, közük nem volt a meccshez addig a Cincy ütőinek, majd a 7.ben több hibát is vétett, így egyenlítettek ki. Marquis sérülése már rendben van, ezen a meccsen amúgy 4 ütést és egy HRt kapott, éves ERAja pillanatnyilag 3.49es. A cserék közül öten is beszálltak, végül Franklin Moralesé lett a győzelem, akinek ez a harmadik sikere volt a szezon folyamán, változatlanul a bullpen legbiztosabb pontja.


















A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:


1. Los Angeles Dodgers 65 győzelem - 40 vereség
2. Colorado Rockies 58 győzelem - 47 vereség
3. San Francisco Giants 58 győzelem - 47 vereség
4. Arizona Diamondbacks 46 győzelem - 59 vereség
5. San Diego Padres 43 győzelem - 63 vereség


A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):

1. Los Angeles Dodgers (West) 65-40
2. Philadelphia Phillies (East) 59-44
3. St. Louis Cardinals (Central) 58-50
4. Colorado Rockies (West) 58-47
5. San Francisco Giants (West) 58-47
6. Chicago Cubs (Central) 55-48
7. Florida Marlins (East) 55-50
8. Atlanta Braves (East) 53-52


A söprés után ismét beértük a Giantst akik viszont remek formában vannak, így nagyon nehéz dolgunk lesz a folytatásban, ha elöttük akarunk maradni. Central élcsapatai megint helyet cseréltek, izgalmas csatározást vívnak, mert az első ugye PO-hely, de a második jelenleg még a Wild Card harcban is hátrányban van. És a Marlinst sem szabad leírni, mert változatlanul tapadnak a többiekre. A Dodgers magabiztos West elsösége is mintha lassan apadni kezdene, akkor lenne még csak nagyon izgalmas a küzdelem ha a divből hárman mennének az első helyért.

Viszont nagyon nehéz párharcok állnak a Rox előtt, a mai szünnap után ugyanis a Phillieshez megyünk három meccsre: szerda, 01:05; csütörtök, 01:05; csütörtök 19:05. A bajnok otthonából ha egy-két meccset most sikerülne elhozni már nagyon jó lenne. De szükség van a bravúrra, mert a SF nagyon megy és legközelebb az Astros ellen is nagy favoritnak számítanak. GO ROCKIES!!!

Vereség a bajnoktól

2009.08.02. 09:35 - Filip89

Colorado Rapids labdarúgócsapata 1-0-s vereséget szenvedett szombaton a bajnoki címvédő Columbus Crew együttesétől a Dick's Sporting Goods Parkban, így a mieink továbbra sincsenek túl kedvező helyzetben a rájátszásért folytatott harcban.

A denveriek az első pillanattól kezdve bátran játszottak, jóval több támadást vezettek a vendégeknél, gyakran úgy tűnt, mintha csak egy kapura rendezték volna a mérkőzést. Ennek ellenére a 39. percben a bajnoki címvédő Crew egy szerencsés szabadrúgás-kombináció után betalált, amivel eldöntötték a meccset. A Rapids végig fölényben volt, a kapura lövések aránya is 16-5 lett a javunkra, az ellenfélnek ráadásul mindössze két próbálkozása találta el Pickens kapuját. Ez a fiaskó volt a Colorado második hazai veresége a szezonban, mellyel sajnos értékes pontokat hullajtottunk el.

A meccs legjobb hazai játékosa a rengeteg helyzetet elpuskázó, ám aktívan játszó Omar Cummings lett; hozzátartozik még a krónikához, hogy sárga lapok miatt a házi gólkirály, Conor Casey nem léphetett pályára; s a hajrában kiállították Ugo Ihemelu-t; míg bemutatkozhatott a csapatban a héten igazolt skót középpályás, Jamie Smith.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Houston Dynamo 10-5-5, 35 pont (20 meccs)
2. Seattle Sounders FC 7-3-8, 29 pont (18 meccs)
3. Los Angeles Galaxy 6-3-10, 28 pont (19 meccs)
4. Chivas USA 8-6-3, 27 pont (17 meccs)
5. Colorado Rapids 7-6-6, 27 pont (19 meccs)

6. Real Salt Lake 6-8-5, 23 pont (19 meccs)
7. FC Dallas 5-9-5, 20 pont (19 meccs)
8. San Jose Earthquakes 3-10-5, 14 pont (18 meccs)






















A következő alkalommal éppen a mieinkkel azonos pontszámmal bíró Chivas USA együttesével játszhatunk hazai pályán (jövő vasárnap, 03:30). A mérkőzést mindenképpen meg kellene nyernünk, hiszen láthatjuk, hogy kettővel több meccset játszottunk már a vetélytársnál, így minden más eredmény a kaliforniaiaknak kedvezne. Az összecsapás szokás szerint a http://atdhe.net oldalon lesz majd élőben nézhető.

A napokban rendezték az MLS All-Star gáláját, melyen a liga álomcsapata az angol Premier League-ben szereplő Evertonnal találkozott. A mérkőzést végül 1-1-es rendes játékidő után tizenegyesekkel 4-3-ra az angolok nyerték. A gálán résztvevő egyetlen denveri focista, Conor Casey gólpasszos volt az MLS-csapat találatánál, a büntetőpárbaj során pedig sikeresen értékesítette a maga kísérletét.

Az elmúlt hétvégén játszották az Észak-, és közép-amerikai kontinensbajnokság, a Gold Cup fináléját, melyet a kontrákra játszó Mexikó 5-0-ra nyert meg a sikertelenül rohamozó Egyesült Államok válogatottja ellen. Colin Clark, a Rapids fiatal középpályása, így ezüstérmesként zárta a tornát.

 

Mets - Rockies 3:1 L

2009.07.31. 11:18 - Tomi_Tanguay

A hét első felében a Colorado Rockies a New York Mets vendégeként vívott négy mérkőzéses szériát a Citi Fielden, melyet végül összesítve 3-1 arányban veszítettünk el, három fiaskó mellett csak a negyedik meccsen tudtunk diadalmaskodni. A szerény teljesitményünk közben a rivális San Francisco viszont az összes meccsét megnyerte, és átvette a vezetést a Wild Card versenyben.

A legelső meccs hétfőn komoly csatát hozott, sokáig még vezettünk is, majd 3-3nál a bullpen egy 0-4es nyolcadik inninget hozott össze, mellyel végleg megpecsételődött sorsunk. Így a Mets 7-3ra nyerte az első összecsapást.
Az elmúlt hétvégén élete talán legnagyobb meccsét játszó Troy Tulowitzki ismét kitett magáért, miután a shortstop egy HRt és két RBIt jegyzett, így 19 hazafutásnál tart már a szezonban vagyis ő a házi listavezető ezen a téren megelőzve a mostanában halványan muzsikáló Ian Stewart-ot. Az elmúlt időszakban sokat mellőzött Clint Barmes is jó volt egy-egy hazafutásra és RBIre, így 13, valamint 49 darabnál jár belölük az idényben. Az All-Star gálán is fellépő Brad Hawpenak akadt még két ütése, de pontot nem tudott szerezni, míg szezonbeli ütőátlagát .323asra kozmetikázta már fel. Még Dexter Fowlernek, Chris Ianettanak és Ubaldo Jimeneznek volt egyetlen ütése, így összesen a csapat 8 ütéssel zárta a mérkőzést.
Ubaldo Jimenez volt a soros a dobók között, és hét inning alatt hat ütést és egy HRt kapott miközben kiejtett négy embert. Ezt követően 3.86osra módosult idei ERAja. Említettem a cserék borzasztó produkcióját, Juan Rincon nevéhez írták be a vereséget (3-2es W-L és 6.35ös ERA), míg Franklin Morales elszenvedett egy hazafutást, leginkább kettejük, s főleg előbbi lelkén szárad ez a vereség.

Sajnos, másnap nem jött össze a vissza vágás, és bár nem sokkal volt kevesebb ütésünk, egyszerűen képtelenek voltunk pontot szerezni, ezzel papíron elég sima 4-0ás győzelmet arattak a New Yorkiak.
Összesen hét ütést könyvelhettek el a denveriek, ezek közül is csak Todd Helton és Troy Tulowitzki nevéhez fűződött két-két darab. De értelem szerűen sem ők sem mások sem tudtak pontot csinálni tőlünk. Amúgy Dexter Fowler, Seth Smith és Ian Stewart talált egy-egy alkalommal, még Clint Barmes hat, Brad Hawpe négy embert tudott bázison hagyni.
A folyamatosan ujj sérüléssel bajlódó Jason Marquis hét ütést és három futást szenvedett el, valamennyi pontot RBI formájában érték el vele szemben a Metsesek. Nem tudta tehát megszerezni szezonbeli 13. gyözelmét mellyel egyedüli éllovas lehetne NLben. De a csapat elégedett volt teljesítményével, és még mindig 12-7el és 3.47es ERAval bír. Az újonc Jhoulys Chacin szintén pályára lépett még a végén és jól dolgozott.

Szerda este a nagy esőzés miatt el kellett halasztani az aznapra kiírt 3. mérkőzést, amit végül a negyedik időpontjában, vagyis csütörtök délután rendeztek, ezzel a negyedik pedig csütörtök estére tolódott. A napi első találkozón esélyünk sem volt, a 0-5ös második inning után teljesen lefutott a meccs és 0-7 lett a végeredmény, különösebben nem is törtük már össze magunkat ezután.
Az egész csapat összesen négy darab ütésig jutott: a háromszor strikeoutoló Dexter Fowler, a veterán Todd Helton, a shortstop Troy Tulowitzki és a dobó Josh Fogg tudta eltalálni a labdát egyszer, megmentve valamelyest a becsületünket, de pontot ezúttal sem voltunk képesek szerezni. Ahogy mondani szokás a többiek a fasorban sem voltak, újabb rém gyenge meccsen voltak túl az ütőink, a végig sima vereségnek tünő meccs közben talán már inkáb az esti széria záróra is tartalékoltunk kicsit.
A rutintalan Jason Hammel kezdett ezen a mérkőzésen, bár lett volna lehetőségünk a cserére, hogy De La Rosara váltsuk őt, ezt elvettük, lehet jobban jártunk volna, mert Hammel a második menetben hatalmasat betlizett, és egymás után öt ütést bekapva négy pontot csináltak rajta, mely után lecseréltük. Így jelenleg 5-6os győzelem-vereség aránnyal és 4.66os ERAval bír az idényben, jó lesz ha összeszedi magát. Helyére Josh Fogg állt a második inningben, aki meglepöen jó produkciót nyújtott (mindössze egy-egy futást és ütést kapott), amivel 2.16os éves ERA-mutatója.


















A csütörtöki "doubleheader" második mérkőzésén már jóval több siker élményel gazdagodtunk, és főleg a hetedik játékrészbeli három pontunk miatt 4-2es sikert értünk el a párharc utolsó felvonásán.
Ryan Spilborghs törte meg egy RBIvel a csapat 27 inningen át tartó pontképtelenségét akinek egy ütése és három ember bázison hagyása volt a teljesítménye. A délutáni meccsen nem játszó Clint Barmesra hatott a tanuló célzatu nevelés, és egy HRel ill. két RBIvel komoly szerepet vállalt a győzelemből, aki így szezonbeli 14. hazafutását érte el, és átlépte az 50 RBIs határt is. Utóbbihoz Troy Tulowitzkinek is már csak egy hiányzik, lévén az újabb RBIje okán már 49. darabnál jár az idényben. Seth Smith négy lehetőségből kétszer tudott ütni, míg Todd Helton, Garrett Atkins és Jorge De La Rosa ugyancsak elkönyvelhetett egy-egy ütést.
Jorge De La Rosa meghozta a csapatnak a győzelmet, és sorozatbeli hetedik sikerével megdöntötte a Rockies klub csúcsát melyet Cook tartott tavalyról egymást követő 6 kezdése utáni győzelemmel. A kis mexikói hat inning alatt csupán három ütést és egy HRt kapott, ezzel 4.68as ERAja van. Míg a szezonban ez volt a 9. győzelme hét vesztes meccs után.

A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:

1. Los Angeles Dodgers 63 győzelem - 39 vereség
2. San Francisco Giants 56 győzelem - 46 vereség
3. Colorado Rockies 55 győzelem - 47 vereség
4. Arizona Diamondbacks 44 győzelem - 58 vereség
5. San Diego Padres 41 győzelem - 62 vereség


A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):

1. Los Angeles Dodgers (West) 63-39
2. Philadelphia Phillies (East) 58-42
3. Chicago Cubs (Central) 54-46
4. San Francisco Giants (West) 56-46
5. Colorado Rockies (West) 55-47
6. St. Louis Cardinals (Central) 56-49
7. Florida Marlins (East) 53-49
8. Atlanta Braves (East) 52-50


Ezzel a gyengébb szériával most rendesen elszúrtuk azt a kis előnyt, amit a hétvégén a SF elleni két győzelemmel szereztük, átmenetileg buktuk is a Wild Card-helyet. Nagyon szoros lett a verseny, hiszen a Cubs és a Cards is rendkívül kiélezett csatát vív egymással, így ez a két csapat is bekapcsolódott a playoff küzdelembe, közben legalább a Brewers és az Astros kezd leszakadni látszani, és azért NL Eastet se felejtsük el, mert a Marlins és a Braves még mindig ragad a tabellán előttük lévőkre. Nem lenne jó ha a Rockies folytatná ezt a hullámvölgyet most, hogy Central két sztárcsapata magára talált és a Giants is szárnyal, végzetes követkeményei lehetnek ha visszaesünk.

A folytatás sem lesz egyszerű, de kötelező összeszednie magát a csapatnak, ha szeretnénk versenyben lenni a rájátszásért. A 45-56al Central-ötödik Cincinnati Reds otthonában játszhatunk ezt követően három meccset: szombat, 01:10; vasárnap, 01:10; vasárnap, 19:10. Nem szabad botlanunk, és a mellé beszélésnek sincs helye: nyernünk kell a seriest, még ha biztosan nem lesz leányálom ez a párharc sem. Mindent bele kell adnunk, és győzelmek kellenek. GO ROCKIES!!!

Rövid Rockies-hírek 07/29

2009.07.29. 11:29 - Filip89

Nem folytatta fényesen a héten szereplését a Colorado Rockies baseball-csapata az MLB alapszakaszában, miután a denveriek a New York Mets elleni négymeccses széria első két összecsapását elvesztették.

Ezalatt a rivális San Francisco Giants pedig mindkét mérkőzését győzelemmel abszolválta, így pillanatnyilag a két csapat holtversenyben, egyaránt 54-46-os győzelem-vereség mutatóval áll a Nemzeti Liga Wild Card-pozíciójában. A SF egyébként a napokban megszerezte az 1B Ryan Garko-t (11 HR, 39 RBI a szezonban) a Clevelandtől, és 60 napos sérültlistára helyezte egyik meghatározó dobóját, Randy Johnson-t (8-6 W-L, 4.81 ERA).

Kétségtelenül alulteljesít a Sziklások oly erős ütőszekciója mostanában, ezen mindenképpen változtatnunk kellene. Bár a Mets elleni első találkozón Clint Barmes elért egy hazafutást, továbbra sem igazán találja a formáját, és a keddi meccsre hátrakerült a csapatban a nyolcadik ütőpozícióba a másodikról. Hétfőn a veterán Todd Helton is csak csere volt, az utóbbi időszakbeli mérsékelt produkciója nyomán, de a rutinos ütő megértette a mellőzés okát.

A Rockies-nak tradícionálisan nem megy New Yorkban, egymás utáni ötödik meccsünket buktuk el a városban, a legutóbbi 22 itteni vendégszereplésből pedig 20-szor kapituláltunk. De a csapat június legeleje óta nem veszített el sorozatban három meccset, reméljük erre a most sem kerülhet sor.

Az All-Star dobó, Jason Marquis, aki a második találkozón mutatott magabiztos teljesítménye ellenére is vereséget könyvelt el, legalábbis bizakodó: "Nem olyan tragikus a helyzet, nem fogunk például egymás után tízszer veszíteni. Saját magunkra kell jobban koncentrálni, tenni a dolgunkat, és minden rendben lesz."

A következő meccsen egyáltalán nem mi leszünk az esélyesek, hiszen a hullámzó Jason Hammel (5-5) ellenfele az idén már 11. győzelemnél járó Johan Santana lesz a Mets kezdő dobójaként. Az utolsó felvonáson viszont a sorozatban hat megnyert meccsel bíró Jorge De La Rosa-val a szemben a NYM részéről az újonc Jon Niese fog dobni, legalább azt a meccset nagyon be kéne húznunk.

A párharc harmadik mérkőzésére csütörtökre virradóra, 01:10-től, míg a negyedikre csütörtök este, 18:10-től kerül sor, remélhetőleg mindkét összecsapás figyelemmel kísérhető lesz az interneten.

Rövid Rockies-hírek 07/27

2009.07.27. 19:05 - Filip89

Ahogyan az iménti széria-összefoglalóban is olvashattátok, szépen haladgat a Colorado Rockies szekere az MLB Nemzeti Ligájának Wild Card-pozíciójáért vívott küzdelmében, a denveriek ugyanis jelenleg birtokában vannak a plusz playoff-helynek.

Csapatunk pillanatnyilag 54-44-es győzelem-vereség mutatójával megelőzi az 52-46-os San Francisco Giants-t, így az összes többi riválist is, aki a szabadkártyáért hajt a Nemzeti Ligában. Ezt követően a New York Mets vendégeként játszhatunk egy négymeccses párharcot: kedd, 01:10; szerda, 01:10; csütörtök, 01:10; csütörtök, 18:10.

A Mets elleni első mérkőzésen Ubaldo Jimenez (7-9) lesz a dobó, aki rendkívül hullámzóan teljesít az egész szezonban, míg a Mets-nél a nem túl impozáns, 7.68-as ERA-val rendelkező Oliver Perez játszhat. Másnap a bő egy hete harcképtelen Jason Marquis száll be nálunk, legalábbis reméljük, mert a New Yorkból származó, ujjsérüléssel bajlódó All-Star pitcherünk nyavalyája azóta sem múlt el teljesen, ám a legutóbbi információk szerint mindenképpen számíthatunk legjobb dobónk játékára, aki 12 győzelmével holtversenyben listavezető az egész NL-ben. Vele szemben egyébként Mike Pelfrey (7-6) lesz a túloldalon. A harmadik felvonáson majd a sebezhető Jason Hammel-nek kell farkasszemet néznie a 11. meccsnyerésnél tartó Johan Santanával. A csütörtöki, "emberi időben" rendezendő mérkőzésen pedig az egymást követő hat győzelemnél járó Jorge De La Rosa a Mets nagyon fiatal dobójával, Jon Niese-szel mérettetheti meg magát, ami jó ómen lehet számunkra, mert éppen egymás után 10 győzelmünk van újonc dobókkal szemben.

A két csapat még nem találkozott egymással az idei szezonban, a statisztikákból viszont kiderül, hogy a Rockies ütőszekciója lényegesen eredményesebb a New yorkiakénál, hiszen például duplaannyi hazafutást értek el eddig a mieink. A Mets 46-51-es teljesítményével negyedik a NL East-ben, egyre inkább kezdenek lépéshátrányba kerülni a playoff-csatározásban, így bizonyára mindenképpen szeretnének feljebb kapaszkodni, nehéz dolgunk lesz tehát.

A klub menedzsere, Jim Tracy az elmúlt napokban Jorge De La Rosa teljesítményét dícsérte. A mexikói dobó kaotikusan kezdte a szezont, és első 6 mérkőzését elveszítette vele a csapat, miközben ERA-statisztikája is 5.43-as volt. Ám azóta varázsütésre metáltosodott, és egy 8-1-es sorozatot, valamint zsinórbeli hat diadalt elkönyvelve már 9-8-as győzelem-vereség aránnyal bír. Az egymást követő hat kezdése során elért győzelmeivel pedig beállította a Rockies-os klubcsúcsot, míg a június 1-je óta szerzett 8 sikere a legtöbb az egész ligában.

A shortstop Troy Tulowitzki szombaton játszott hatalmasat, amikor egyéni karriercsúcsot jelentő 5 RBI-t, és egy HR-t jegyzett a 8-2-re megnyert összecsapáson, melyet 42 ezer néző előtt rendeztek a Coors Fielden. "Külön öröm számomra a jó teljesítményem, mivel az összes haverom Giants fan, szóval mindenki nagyon figyelt erre a párharcra, én meg jól megmutattam magam" - fricskázott a játékos.

A 2B Clint Barmes viszont kimondattan rossz formában van, a Giants elleni három felvonás alatt mindössze .136-os ütőátlagot (3/22) jegyzett, pontszerzés nélkül. Tracy ugyanakkor megvédte a játékost megbízható védekezőmunkája miatt.

Bizakodásra adhat még okot a közeljövővel kapcsolatban, hogy a denveriek 16 győzelmet és mindössze 5 vereséget jegyeznek június 4-e óta a házon kívüli mérkőzésekről, ez pedig a legjobb mutató az MLB mezőnyében. A Mets után a Cincinnati Reds-szel és a Philadelphia Phillies-szel is idegenben vívunk párharcokat.

Rockies - Giants 2:1 W

2009.07.27. 12:22 - Tomi_Tanguay

Az elmúlt hétvégén a Colorado Rockies a nagy rivális San Francisco Giants ellen játszott három mérkőzést Denverben, és egy vereség után kétszer nyertünk, így megerősítettük helyünk a Wild Card-pozicióban.

A pénteki első találkozó nem sikerült túl fényesre és az ütőink szerény teljesítményének, na meg a negyedik inningben benyelt két pontnak köszönhetően 3-1el elbuktuk a mérkőzést.
Nem tudtunk mit kezdeni a Giants All-Star dobójával Cain-nel, a Rockiesosok csak négy ütést tudtak egyáltalán elkönyvelni. A csapat egyetlen pontját egy RBI formájában a mostanában sokat mellőzött, ám a SF ellen hagyományosan jól szereplő Garrett Atkins jegyezte. A 3B ezzel szezonbeli 30. RBIjét érte el. Chris Ianetta és Troy Tulowitzki szerzett még némi rész sikert három-három bázison hagyás formájában, egyébként elég gyenge napot fogott ki az ütő szekció: Atkins mellett csak Ryan Spilborghs, Brad Hawpe és Ian Stewart tudott egyáltalán ütni, míg az egyetlen futásunk Spilborghs nevéhez fűződött.
Jason Hammel tulajdonképpen az egy hazafutást a második menetben leszámítva megbízhatóan teljesített, éves ERA-statja jelenleg 4.28as, míg győzelem-vereség mutatója ezzel 5-5ös egál. A végén beállt még Rafael Betancourt is, akit az elmúlt napokban szereztünk meg egy cserében.

Aztán viszont alaposan revansot vettünk a San Franciscon! A második találkozón végig magabiztosan játszva, szárnyalva 8-2re ütöttük ki a vetélytársat a Coors Fielden.
Az est hőse egyértelműen a karrierje talán legjobb mérkőzését játszó Troy Tulowitzki volt, miután a shortstop egy meccs alatti egyéni rekordot jegyzett 5 RBIvel, és még egy HRt is szerzett, mig négy kísérletből három alkalommal ütött. Az utóbbi hetekben kisebb hullámvölgyben lévő játékos így 45 RBInél és 15 HRnél jár a szezonban. Az elkapó Chris Ianetta is remekelt: két RBI és három ember bázison hagyás volt az ő teljesítménye. Seth Smithnek még ugyan csak volt egy RBIje. Brad Hawpe két ütést és két futást is jegyzett, ütő átlagát pedig .322esre javította, amivel az ezen a mérkőzésen csak egyszer találó Todd Heltont (.321) is megelőzte a csapaton belüli ranglistán.
Jorge De La Rosa a kegyetlen pocsék 0-6os idény kezdés után a legutóbbi 9 mérkőzésén már a nyolcadik győzelmét aratta, zsinórban a hatodikat, hihetetlen hogy a gyenge láncszemből mostanra húzóember vált! Hétszer tudtak ütni ellene, és 7 embert ejtett ki, egészéves ERAja ezzel 4.78as, míg W-Lje már 8-7es. A meccs végén bemutkozott még az újonc Jhoulys Chacin is.

Vasárnap délután igazi ki-ki meccset játszott egymással a két csapat a párharc megnyerésért, amit végül a mieink értek el egy 4-2es győzelemmel, ezzel megerősítettük rájátszás pozícióinkat is.
Végig a feszült csata dominált a mérkőzésen, a 3. menetbeli két pontunkkal 3-1es vezetésre tettünk szert, és ez elég is volt már a sikerhez. Egyedül Yorvit Torrealba tudott két ütést elérni nálunk, akinek egy RBIje is akadt, így 10nél tart a szezonban. Brad Hawpe már idénybeli 62. RBIjét termelte, a négy bázison hagyást is jegyző Ian Stewart a 48.t, az előző meccs legjobbja Troy Tulowitzki pedig önmaga 46. RBIjét könyvelhette el. Ennyi kellett a diadalhoz, a többiek hiába fogtak ki valamivel gyengébb napot, a lényeg a győzelem.
Ezen a meccsen Aaron Cook volt a kezdő dobó, és a 9 ütés ellenére mindössze két RBIt tudtak elérni ellene, így jelenleg 3.87es ERAval és 10-3as győzelem-vereség aránnyal bír. Franklin Morales, aki a 8. inningben kapott lehetőséget még mindig 1.76os ERAt jegyez az idényben.

A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:

1. Los Angeles Dodgers 62 győzelem - 36 vereség
2. Colorado Rockies 54 győzelem - 44 vereség
3. San Francisco Giants 52 győzelem - 46 vereség
4. Arizona Diamondbacks 43 győzelem - 56 vereség
5. San Diego Padres 38 győzelem - 61 vereség

A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):

1. Los Angeles Dodgers (West) 62-36
2. Philadelphia Phillies (East) 56-40
3. Chicago Cubs (Central) 51-45
4. Colorado Rockies (West) 54-44
5. San Francisco Giants (West) 52-46
6. St. Louis Cardinals (Central) 53-48
7. Atlanta Braves (East) 51-48
8. Florida Marlins (East) 51-48

Az első számú riválissal szemben megerősítettük a Wild Card helyet, mostmár két győzelem a különbség a Rockies és a Giants közt a javunkra. Egyre átláthatatlanabb az állás viszont a többi divben, central ugyan olyan szoros, mint eddig, csak a Cubs közben megelőzte a Cards-t. Viszont az East is kezd egyre komolyabban állni, bejelentkezett a playoff-csatába a Braves és a Marlins is. Durván 60-65 meccs van még hátra valamennyi csapat számára az alapszakaszból, sok minden történhet még addig.

Következő párharcunkat a New York Mets otthonában vívjuk négy meccset: kedd, 01:10; szerda, 01:10; csütörtök, 01:10; csütörtök, 18:10. Az ellenfél NL-East negyedik helyezettje 46-51el, idegenben nehéz dolgunk lesz, de azt hiszem legalább egy döntetlenre jónak kéne lennünk ebben a szériában, hogy megtarthassuk a PO-helyet. GO ROCKIES!!!

 

Rapids-K.O. a New York ellen

2009.07.26. 09:10 - Filip89

Vasárnapra virradóra a Colorado Rapids labdarúgói valóságos gálamérkőzést rendeztek, és a fölényes győzelemmel a csapat életben tartotta, s megerősítette playoff-reményeit a kiélezett küzdelemben.

A ligautolsó New York Red Bulls együttese látogatott a Dick's Sporting Goods Parkba, akiket egy cseppet sem kíméltünk, és 4-0-val mostuk le az ellenfelet. Az ötödik percben rögtön megszereztük a vezetést, amikor is az idei hetedik asszisztját jegyző, Gold Cup-ot is megjáró jamaikai támadó, Cummings előkészítéséből Jacob Peterson volt eredményes. A félidő hajrájában a francia hátvédünk, Baudet sérült meg egy ütközés következtében a levegőben, akit súlyos fej-, és csuklósérüléssel azonnal kórházba szállítottak. A 45. percben kiállítottak egy New yorkit egy páros lábbal, hátulról történő becsúszásért Palgutával szemben. Az emberelőnyben játszó denveriek a második félidőben végleg megadták a kegyelemdöfést a Vörös Bikáknak, és egyből a szünetet követően az idei első gólját lövő Pat Noonan köszönt be Mastroeni átadásából. Nem sokkal később még Nick LaBrocca és Mehdi Ballouchy is betalált, beállítva a 4-0-s végeredményt a végén már parádézó Rapids javára, míg a hajrában pályára lépett a napokban szerződtetett argentín támadó, Facundo Diz is.

Ez a győzelem volt a Rapids idei legnagyobb különbségű sikere, egyben a negyedik shutoutja. Szükég lenne a jó forma megőrzésére, hiszen két, a rájátszás szempontjából könnyen döntő fontosságú hazai rangadó előtt áll a csapat, ahol fontos lenne nem csak pontokat, hanem győzelmeket is szereznünk.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Houston Dynamo 9-5-5, 32 pont (19 meccs)
2. Seattle Sounders FC 7-3-8, 29 pont (18 meccs)
3. Los Angeles Galaxy 6-3-10, 28 pont (19 meccs)
4. Chivas USA 8-6-3, 27 pont (17 meccs)
5. Colorado Rapids 7-5-6, 27 pont (18 meccs)
6. Real Salt Lake 6-7-5, 23 pont (18 meccs)
7. FC Dallas 4-9-5, 17 pont (18 meccs)
8. San Jose Earthquakes 3-10-5, 14 pont (18 meccs)


A következő mérkőzésen a tavalyi bajnok, és jelenlegi keleti éllovas Columbus Crew (7-3-9) bandáját fogadjuk (jövő vasárnap, 03:30), melyet a http://atdhe.net oldalon keresztül ismét élőben lehet majd nézni.

Az Észak-, és Közép-amerikai labdarúgó kontinensviadal, a Gold Cup fináléjára, ma este 21:00-tól kerül sor az Egyesült Államok és Mexikó válogatottjai között, az ismert linken ez a találkozó is élőben lesz megtekinthető.

Rövid Rockies-hírek 07/24

2009.07.24. 11:35 - Filip89

Az elmúlt napokban rengeteg érdekes esemény történt a Wild Card-helyért hajtó Colorado Rockies-nál, így ismét jelentkezünk egy kis helyzetjelentő írással.

Csapatunk jelenleg 52-43-as győzelem-vereség mutatóval őrzi a Nemzeti Liga utolsó playoff-helyét, hajszállal megelőzve következő ellenfelünket, a San Francisco Giants-t (51-44). A szériában három mérkőzést rendeznek a denveri Coors Fielden: szombat, 03:10; vasárnap, 02:10 és vasárnap, 21:10. Remélhetőleg, ezekre a mérkőzésekre is sikerül majd élő közvetítést találni az interneten, hiszen rendkívül fontos összecsapásokról van szó.

Változás a két nappal ezelőtti információinkhoz képest, hogy az All-Star gálán is fellépő dobónk, Jason Marquis nem tudja vállalni ma a játékot ujjsérülése miatt, így az első találkozón Jason Hammel, a másodikon Jorge De La Rosa, a harmadikon pedig Aaron Cook lesz várhatóan a Rockies kezdő dobója. Marquis játékára legkorábban jövő kedden a New York Mets otthonában számíthatunk ismét.

Az elmúlt hétvégén sérülést szenvedő dobó, Manuel Corpas könyökét operálni kell, így hosszú kihagyás vár rá, könnyen lehet, hogy ebben az évben már nem is játszhat többet, míg a legoptimistább előrejelzések szerint szeptember környékén visszatérhet. Ezzel a sérüléssel még harmatosabbá vált az amúgy sem éppen veretes dobó-felhozatalunk, így a Rockies megkezdte a "védekező" szekció megerősítését is a napokban, így szabadügynökként szerződtettük Mike Timlin-t, aki várhatóan még a farmcsapatnál fog játszani. Továbbá felkerült a nagycsapathoz a mindössze 21 esztendős tehetség, Jhoulys Chacin, aki a szakemberek szerint hatalmas jövő előtt áll. És egy cserét is végrehajtottunk, melyben egy fiatal tartalék játékosért cserébe Rafael Betancourt érkezett a Cleveland Indians-től, aki nyilván Corpas helyettese lehet a jövőben.

A sérülések után egy jóval kellemesebb hír, ahogyan olvashattátok előző összefoglalónkban, Todd Helton, a Rockies franchise-játékosa, megszerezte pályafutása 500. dupláját a vasárnapi Arizona Diamondbacks elleni mérkőzésen. A Sziklások történetének egyik legjobb játékosa 1954 óta a leggyorsabban érte el az 500-as határt, hiszen mindössze 1749 mérkőzés kellett neki ehhez. Helton egyébként az MLB történetének 19. játékosa lett, aki egy azon klub színeiben jutott el 500 dupláig.

A soron következő ellenfél, a Giants ellen eddig öt mérkőzést játszottunk eddig ebben a szezonban, ezeken kettő győzelem és három vereség volt a teljesítményünk. Viszont amíg az All-Star szünetet követően a mieink 5-2-t, addig a rivális csupán 2-5-t jegyez. Nem túl kedvező számunkra, hogy a mai legelső találkozón a SF All-Star dobója, Matt Cain fog játszani, aki 11-2-es W-L-lel és 2.32-es ERA-val bír ebben a szezonban. Cain ellen egyébként idén Ryan Spilborghs teljesített tőlünk a legjobban: két HR, három RBI. Míg 2004-től számítva szintén Spilborghs a legjobb ellene, de Atkins, Hawpe, Helton és Torrealba is eredményes tudott már lenni vele szemben. Eközben Hammel nem találkozott még túl sokszor a Giants-cel, így például még HR-t és RBI-t sem kapott tőlük karrierje során.
Reméljük, ezt a jó teljesítményt sikerül folytatnia, és Cain méregfogát is valahogy kihúzzák majd ütőink.
Aztán viszont szombaton De La Rosa ellen a San Francisco-nál, a mindössze 3-8-as győzelem-vereség statisztikával szerénykedő Jonathan Sanchez dobhat, míg vasárnap Cook (9-3) Ryan Sadowski-val (2-2) nézhet farkasszemet.

Avalanche: Alakul a jövőévi profi keret

2009.07.23. 19:20 - Filip89

A nagy nyári uborkaszezon jellemzi leginkább az NHL világát így július közepe-vége tájban, nincs ez másképpen a Colorado Avalanche körül sem, és a kánikulában hűsítőként hat, ha végre egyszer napvilágot lát valami hivatalos hír a csapattal kapcsolatban. Néhányszor ez megesett mostanában, azaz történt egy-két dolog az elmúlt hetekben. A most következő írásban pedig a Változások az Avalanche-nél bejegyzésem folytatásaként kívánnám áttekinteni a helyzetet.

Kétségtelenül azóta a legnagyobb hír, hogy július 16-án szerződést kapott a csapattól az idei draft összetettbeli harmadik pozíciójában kiválasztott tehetséges centerünk, Matt Duchene. A tizennyolc éves hokis hároméves kontraktust írt alá, melynek valamennyi évében 900 ezer dollárt kereshet, míg a fizetési sapkába az előkelő kiválasztással járó bónuszokkal együtt várhatóan 3.2 millió dollár számíthat bele.

A köztudottan Colorado-szurkoló Duchene fantasztikus idényt varázsolt a legutóbbi szezonban, és az OHL-es Brampton Battalion színeiben az alapszakaszban 57 mérkőzésen 79 pontot (31 gól és 48 assziszt) szórt, miközben +32-t és 12 emberelőnyös, valamint 4 emberhátrányos gólt lőtt. A bajnokság rájátszásában 21 meccsen 26 pontot (14+12) termelt, és csapata csak éppenhogy lemaradt a bajnoki címről. Duchene-t az OHL keleti főcsoportjának legjobb "ütőkezelő" és legjobb "játékmesterének" választották meg. Emellett pedig nemzetközi rutinnal is bír, hiszen tagja volt 2008-ban az ifjúsági Ivan Hlinka emléktorna-győztes csapatnak, és az U18-as világbajnok kanadai válogatottnak is.

"Egy álmom vált valóra. Gyermekként, amikor elkezdtem jégkorongozni, valami ilyesmit reméltem, hogy egyszer tagja lehetek egy NHL-es csapatnak. A következő lépés, hogy kemény munkával valóban kiharcoljam a lehetőséget, hogy játszhassak az NHL-ben. Bízom benne, hogy megkaphatom a lehetőséget. Sakic visszavonulásával és Smyth elcserélésével mindenki fiatalításról beszél, és így az ifjabbak előtt nagyobb tér nyílhat. A draft utáni első néhány napot alaposan kiélveztem, és próbáltam egyáltalán felfogni a történteket. Nagyon felgyorsultak körülettem az események. Aztán visszarázódtam a munkába, és részt vettem a Colorado utánpótlás edzőtáborában. Nagyon élveztem a játékot, remek volt a társaság, minden srác keményen dolgozott, és igyekezett megmutatni, hogy idővel készen fog állni az NHL-szintre, akár idén, akár jövőre, akár például majd két év múlva. Azt hiszem, hogy kihoztam magamból a legjobbamat, legalábbis a célom ez volt. Igyekeztem megmutatni, hogy mire vagyok képes, mindezt a saját stílusomban. A védekező és a támadó gyakorlatokban egyaránt próbáltam jól teljesíteni, hiszen egy "kétirányú" játékos vagyok, és az egész karrierem során az szeretnék lenni. Kár, hogy edzőmeccset nem játszottunk a táborban, de lesz majd még rá lehetőségünk az ősszel. Szeretnék bekerülni a nagycsapatba, mindent meg fogok tenni érte, de ha netán visszaküldenek a Bramptonhoz, akkor sem leszek csalódott, remekül érzem magam ott is, és biztosan remek idényt töltenék el újra a juniorbajnokságban" - említette a fiatal támadó.

Továbbá a klub a közelmúltban szerződést adott még két másik, idősebb prospectnek is, Justin Mercier-nek és Brandon Yip-nek.

Mercier az elmúlt négy szezont Miami (Ohio) University csapatában töltötte az egyetemi bajnokságban. Tavasszal csapata éljátékosaként vállalt szerepet abból, hogy bejutottak az NCAA négyesdöntőjébe, ahol végül csak a Shattenkirkkel, Cohennel, Yippel felálló Boston University állította meg őket a finálé hosszabbításában. A 22 éves támadó egyetemi karrierjét 104 ponttal (52-52 gól és gólpassz) fejezte be 157 meccs alatt, és az amerikai iskolai jégkorongozás történetének első játékosa lett, aki elérte a 100 pontot és a 100 győzelmet. A 178 centis, 86 kilós center játékjogát a 2005-ös draft hatodik körében foglaltuk le.

Yip játékjogát a 2004-es drafton szereztük meg, amikor is a nyolcadik kör 239. pozíciójában választottuk ki a tehetséget. Az idén 24 esztendős jobbszélső a 2005/06-os idénytől került a Boston University-hez az egyetemi ligába. Első szezonjában rögtön a keleti főcsoportban az Év Újonca lett, miután 39 meccsen 31 pontot (9+22) szórt, a liga legeredményesebb elsőéves hokisaként. Két szerényebb szezon után a tavalyi idény sikerült még egészen kiválóan számára, és tagja volt ugyanis az egyetemi bajnokságot megnyerő Boston University csapatának. Yip 20 góllal és 23 assziszttal segítette bajnoki címhez csapatát 45 mérkőzés leforgása alatt. A 185 centis, 82 kilós támadó teljes egyetemi karrierjét 108 ponttal (45 találat + 63 előkészítés) zárta, miközben 139 összecsapáson jutott játéklehetőséghez.



Ezenkívül végrehajtottunk egy felettébb érdekes cserét is, melyben a New York Rangers-hez küldtük a tehetséges ifjú bekket, Nigel Williams-t, helyette pedig egy AHL-szinten rutinos, ám többre aligha hivatott hátvédet, Brian Fahey-t szereztük meg. A nagy jövő előtt álló Williams egyes hírek szerint problémás egyéniség, már a tavalyi évad közben is mellőztük.

Az új szerzemény, a 28 esztendős Fahey a 2000-es drafton, a 119. pozícióban a Colorado által kelt el. Ebben az évben remek idényt zárt az egyetemi bajnokságban, tagja volt a WCHA újonc csapatának is. 2003-tól került fel az ECHL-be, ahol igen impresszíven teljesített, így átmenetileg az AHL-ben is kipróbálhatta magát. A denveriek nem hosszabbítottak vele szerződést, 2005 őszétől így a Dallas Stars szolgálatába állt, ahol egy idényt húzott le az AHL-ben. Fahey ezt követően két éven át a Chicago Wolves farmcsapatban kergette a korongot, második évében bajnok lett csapatával, miközben a playoff-ban 24 találkozón 10 pontot termelt. Aztán 2008-ban a New York Rangers-hez igazolt. A tavalyi szezonban 66 találkozón 24 pontot (4+20) szerzett a Hartford csapatában. Az amerikai fizikai hátvéd összesen 315 mérkőzésen lépett ezidáig pályára a farmbajnokságban, ezalatt 35 gól és 77 találat fűződött nevéhez, azaz 112 pont.

A korlátozatlan szabadügynök játékosaink közül a korábban már említett Laperriere (Philadelphia), Nycholat, Raycroft (mindkettő Vancouver), Arnason (N.Y. Rangers), Ledin, Tjarnqvist és Campbell (valamennyi Európa) távozását követően Ben Guite a Nashville Predators-hoz szerződött, míg Vernace, Bacashihua és McCormick továbbra is az UFA-piacon található.

A további lejáró szerződésű játékosainkat tekintve most már mindenkivel sikerült megegyezni, akivel akartunk, hiszen a már ismert Budaj, McLeod, Jones, Willsie, Durno, Hendricks és Weiman után megállapodtunk Kyle Cumiskey-vel (2 év, 1.2 millió) és Phillipe Dupuis-val (1 év, 575 ezer) is. Miközben Haydar után újabb rutinos emberrel erősítettük meg a farmcsapatunkat a piacról, amikor is a hátvéd Brett Skinner-rel kötöttünk szerződést.

Egyre inkább körvonalazódni látszik tehát az Avalanche kerete a következő idényre, mind az NHL-csapatot, mind a fiókklubot tekintve. Változások persze még lehetnek, és jónéhány kérdőjel is akad, hogy bizonyos posztokra kik lesznek bevetve, ezekre a kérdésekre, majd csak ősszel kaphatunk választ. Duchene esetében a szeptemberi edzőtábor és előidény lehet a döntő, akkor derülhet ki, hogy az ifjú klasszis - főleg fizikailag - érett-e már az NHL-szinthez, és megkaphatja-e fent a lehetőséget, vagy még a juniorbajnokságban kell játszania. Mercier és Yip sorsát szintén az ősz határozhatja meg, annyi a különbség náluk, hogy mivel elmúltak 20 évesek, már az AHL-bajnokságban is szerepelhetnek, ha esetleg a nagycsapatba nem férnének be.

További folyamatos híreket, információkat, érdekességeket a http://www.coloradoavalanche.gportal.hu oldalon olvashattok.

Rockies - Diamondbacks 2:1 W

2009.07.23. 11:23 - Tomi_Tanguay

Hétfőtől szerdáig egy három meccses szériával folytatta szereplését a Colorado Rockies baseball csapata az Arizona Diamondbacks ellen az MLB alapszakaszában, melyet végül 2-1es összesitéssel megnyertünk, így rájátszást érő helyen áll a denveri csapat!

A párharc első találkozóján valóságos ütőparádét rendeztek a denveriek, sima győzelmünket ugyan az utolsó két inningben elszenvedett öt ponttal elszúrtuk, de 10-1röl igy is tudtunk 10-6 arányban nyerni abszolút fölényesen.
A fiatal Dexter Fowler évadbeli negyedik hazafutását jegyezte fel két RBI mellett, amivel negyedszáz darabnál tart. Ezen túl volt még két ellenfél kiejtése is, míg összesített ütő átlaga jelenleg .254es. Az elkapó Chris Ianetta szerezte a csapat második HRjét a mérkőzésen (az idei 11. számára), ugyancsak volt egy RBIje és két ütése. Troy Tulowitzki és Seth Smith is jegyzett két-két RBIt, előbbi ezzel 39el, utóbbi 27el bír az egész évet tekintve. Clint Barmes öt ütési lehetőségből kétszer talált, míg változatlanul Todd Heltoné a legjobb átlag csapaton belül: .324es, őt követi .322al az ezen a meccsen két futást és négy bázison hagyást elkönyvelő Brad Hawpe.
Jorge De La Rosa volt a Rockies kezdő dobója a mérkőzésen, négy ütést, egy futást és egy HRt kapott hét inning során, szezonbeli ERA statisztikája 4.95ös és W-L mutatója 7-7es ezután. A hajrában Manuel Corpas is elszenvedett egy hazafutást, és ő igy csupán 5.88as ERAval bír.

Másnap sajnos visszavágott az Arizona, pedig a második menet után 3-0ra és a negyedik után pedig már 4-1re is vezettünk, de a D'Backs fordított, és végül 6-5re ők győztek egy kiélezett mérkőzésen.
Egyetlen hazafutást ért el csapatunk, ez pedig a shortshop Troy Tulowitzki nevéhez fűződött a második inning során, aki 17 HRnél tart a szezonban és még egy RBIje is akadt. Dexter Fowler ismét egy nagyon jó mérkőzést zárt, öt ütési pozíciójában két ütést és két RBIt ért el. Továbbá a gyermeke megszületése után frissen visszatérő Ryan Spilborghs termelt még egy RBIt. Todd Helton öt AB-pozícióból egyetlen egyszer sem talált, így .319esre olvadt szezonbeli ütő statisztikája. A többiek közül még a két futást és két bázison hagyást elérő Chris Ianetta nevét érdemes megemlíteni, más nem igazán alkotott nagyot.
Ezúttal Aaron Cook dobott, az első bő hat inningben 8 ütést és 4 futást értek el vele szemben, míg ERAja ezzel jelenleg 3.94es. A fiaskót a végén a meccset alaposan elszúró és egy HRt is beszedő Juan Rincon számlájára írták a statisztikusok, aki így 2-1es győzelem-vereség arányt és 5.75ös ERAt tudhat magáénak.


















A párharc mindent eldöntő meccsén óriási küzdelmet láthatott a denveri publikum magyar idő szerint szerda este, és végül hatalmas hajránkkal 1-3ról fordítottunk 4-3ra és arattunk rendkivül fontos győzelmet a D'Backs elleni széria záró felvonásán.
Az előző nap kicsit mérsékeltebben játszó Todd Helton parádézott, és a meccs hőse lett! A rutinos 1B nagy részt vállalt a fordításból, vágott egy HRt ami már az idei 11.je volt, és két RBIt is (60nál tart a szezonban) és elérte karrierje ötszázadik dupláját is, míg ütő átlagát .324esre fejlesztette. Az elkapó Yorvit Torrealba és Garret Atkins szintén jegyzett még egy-egy RBIt. A fiatal Carlos Gonzalez volt még elemében, hiszen két futást és két ütést ért el. Valamint a .318-as éves átlagnál tartó Brad Hawpe bázison hagyásból és kiejtésből zárt két-két darabbal.
Ubaldo Jimenez kezdett dobóként, a harmadik inningbeli bakiját, amikor három pontot szereztek ellene leszámítva egész jó produkciót nyujtott, öt ütés és három futás megkapása mellett öt embert ejtett ki, szezonbeli összesített ERAja így 3.85ös. A győzelmet Juan Rincon-hoz írták be, aki ezzel 3-1es W-L stattal bír.
 

A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:

1. Los Angeles Dodgers 61 győzelem - 34 vereség
2. Colorado Rockies 52 győzelem - 43 vereség
3. San Francisco Giants 50 győzelem - 44 vereség
4. Arizona Diamondbacks
40 győzelem - 55 vereség
5. San Diego Padres 37 győzelem - 5
8 vereség


A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):

1. Los Angeles Dodgers (West) 61-34
2. Philadelphia Phillies (East) 5
3-39
3. St. Louis Cardinals (Central) 51-4
6
4. Colorado Rockies (West) 52-43
5. San Francisco Giants (West) 50-44
6. Chicago Cubs (Central) 4
8-45
7. Atlanta Braves (East) 49-46

8. Houston Astros (Central) 4
9-46

Változatlanul elképesztően szoros a NL állása ahogyan látható. De a lényeg, hogy jelenleg a mieink állnak a Wild Card helyen. Nagyon nehéz lesz azonban bebiztosítanunk ezt a pozíciót, mostantól szinte minden egyes mérkőzésen sok múlhat, így kiemelt fontossággal bír a soron következő párharc is, amikor éppen a közvetlen rivális Giantssel találkozunk a Coors Fielden. Hihetetlen hogy mi folyik mögöttünk, gyakorlatilag a 10. helyig mindenkinek egyenlö esélyei vannak még a playoffra. a central divbeli kavarodás alapból elképesztő: az első 51-46, a negyedik 48-47.

Tehát legközelebb a San Francisco Giants ellen játszunk hazai környezetben:
szombat, 03:10; vasárnap, 02:10; vasárnap 21:10. Nincs túl nagy formában a rivális, ellentétben a mieinkkel így talán sikerülthet olyan eredményeket elérnünk amivel megtartjuk, és talán meg is erősítjük jelenlegi poziciónkat. Nagyon nagy párharcra van kilátás, szóval szurkoljon mindenki a csapatnak. GO ROCKIES!!!

Rövid Rockies-hírek 07/22

2009.07.22. 19:09 - Filip89

Mivel a legtöbb Észak-amerikai major bajnokságban jelenleg tombol a nyári holtszezon, és szeretett denveri csapatainkkal kapcsolatban is legfeljebb csak spekulációkat, és hébe-hóba egy-egy hírt tudunk megosztani veletek, úgy gondoltuk, hogy az igazán versenyben lévő Colorado Rockies-os baseball-csapattal többet kívánunk foglalkozni a DenverSports Blogban, lévén a nagy ligák közül jelenleg egyedül az MLB küzdelmei zajlanak, a Sziklások ráadásul gőzerővel harcolnak a rájátszásért. Így ezt követően a jól megszokott meccsösszefoglalók mellett időnként kisebb hírcsokrokkal, elemzésekkel is kívánunk jelentkezni a Rockies-zal kapcsolatban.

Legutóbbi bejelentkezésünk óta a Rox egy győzelmet és egy vereséget jegyzett, és az addig előttünk álló San Francisco Giants két veresége nyomán megelőztük a riválist, így jelenleg mi birtokoljuk a Nemzeti Liga Wild Card-pozícióját, vagyis a negyedik rájátszást érő helyet. De erről bővebben majd a következő széria-összefoglalónkban olvashattok.

A csapat következő mérkőzésére ma este, 21:10-es kezdettel kerül sor az Arizona Diamondbacks ellen, remélhetőleg addigra sikerül meccsnézési lehetőséget is találnunk az interneten...

Kedden történt egy csere a csapat keretében, és az elmúlt hat hétben a Rockies-ban játszó dobó Joel Peralta vissza lett küldve a Colorado Springs farmcsapatába gyenge teljesítménye miatt, helyette Ryan Speier érkezett fel.

A baloldali "külsőpályás" ütő, Ryan Spilborghs az elmúlt napokban nem állhatott a csapat rendelkezésére, miután felesége hétfőn adott életet a család első gyermekének, a kislány Kierra-nak. Az újdonsült édesapa a keddi meccsen már ismét ütőt ragadhatott.

A ma esti D'Backs elleni szériazárót követően a hétvégén csapatunk a nagyrivális San Francisco Giants-cel csatázhat a Wild Card helyért: szombat, 03:10; vasárnap, 02:10; vasárnap 21:10. Az előzetes tervvel ellentétben a párharc legelső meccsén Jason Marquis lesz a kezdődobó, miután tegnap cseréltünk, így a második mérkőzésen kezdhet az eredetileg péntekre kiírt Jason Hammel. Az All-Star meccsen is résztvevő Marquis jelenleg kisebb ujjsérüléssel bajlódik, de a Rockies dobó-edzője szerint rendben lesz a mérkőzésre. A mai találkozón egyébként Ubaldo Jimenez lesz a dobó.


 

Padres - Rockies 1:3 W

2009.07.20. 19:32 - Tomi_Tanguay

A néhány napos MLB All-Star szünet után a múlt hét második felében a Colorado Rockies négy mérközéses szériát bonyolított le a divízió ellenfél San Diego Padres vendégeként a baseball bajnokságban, melyből három meccset megnyertünk.

A párharc első meccsén csütörtökön rögtön alaposan kiütöttük a SDt, mivel végig magabiztosan játszva 10-1re mostuk le őket.
A denveri csapatban különösen Clint Barmes volt fergeteges formában, beütötte szezonbeli 11. hazafutását és három RBIt is vágott, amivel már 47nél jár a bajnokságban. Seth Smith a nyolcadik inningben jegyzett egy HRt (idei 8.), ezenkívül még két-két RBIt, ütést és futást ért el. Az egy menet alatt két RBIt ütő Dexter Fowler szintén remekül játszott, három ütési lehetőségből két séta és három bázison hagyott ember lett a mérlege. Chris Ianetta és Aaron Cook ugyancsak jegyzett még egy-egy RBIt. Todd Helton .327es átlagot könyvelt el, miután 5 AB-pozícióból négyszer ütött, de a fiatal Carlos Gonzalez is két-két ütéssel és futással zárta a meccset.
Aaron Cook volt a kezdő dobó, a hatodik inninget követően cserélték le biztos 7-1es állásnál, addig kiválóan tette a dolgát és végül 3.85ös ERA statisztikát ért el, szezonbeli győzelem-vereség statisztikáját pedig már 9-3asra javította.

Másnap egy nagyon szoros meccset játszottunk a Padressel de végül is az első és a harmadik inningbeli egy-egy pontos rész sikerünk jóvoltából 5-3as győzelmet arattunk a második felvonáson.
Ismételten Clint Barmes bizonyult az együttes húzó emberének, újabb HRjével és RBIjével vétette észre magát öt ütési pozíciója közben, kiváló formában játszik mostanában. A catcher Chris Ianetta és a négy bázison hagyást regisztráló Ian Stewart egyaránt két RBIvel gazdagodott ezen a mérkőzésen, igy elöbbi 34nél, utóbbi 46nál tart már az egész évet tekintve. Az All-Star meccsen résztvevő Brad Hawpe .323as átlaggal jeleskedett, miközben két ütése is akadt. Todd Helton még őt is felül múlta .326os AVGvel. Érdekesség még, hogy Seth Smithnek 7 darab bázison hagyása volt a találkozó során.
Ubaldo Jimenez nagyszerűen dobott, és hét inningje alatt 10 embert ejtett ki összesen, míg ERA-mutatója 3.82es lett, ez a siker neki az idei hetedik volt 9 vereség mellé. A vége felé beszálló Franklin Morales 2.19es, Huston Street 2.68as ERAig jutott.

A következő alkalommal viszont a hetedik inningben beszedett két ponttal 3-1-es vereséget szenvedtünk, támadásban kissé akadozott a csapat, a dobójátékot tekintve pedig ez az egy megingás eredményezte a fiaskót.
Az egész csapat egyetlen RBIjét Brad Hawpe jegyezte, akinek ez már kereken a hatvanadik volt az idényben, valamint egyszer ütött és sétált, illetve három embert hagyott bázison. Todd Helton ezalatt .327es átlagteljesítményt ért el két séta mellett. A négyszer ütő pozícióba kerülő shortstop Troy Tulowitzki 2 SOig és 4 LOBig jutott el. A többiek nem igazán alkottak maradandót, ahogyan említettem az ütőink nem fogtak ki túl jó napot a szombati mérkőzésen.
Jason Hammel kezdett dobóként, sokáig magabiztosan teljesített, de a hetedik inningbeli kaotikus produkciójával elvesztettük a mérkőzést, amikor is számtalan ütést és egy HRt is beszedett. Napi ERAja végül 4.26os lett. A vereséget a jegyzőkönyv szerint Joel Peraltanak írták be, aki így már 0-3as W-L mutatóval szerénykedik.


















A vasárnap délutáni negyedik találkozó tétje nem kevesebb volt, mint hogy megnyeri a Rockies a szériát vagy be kell érnünk egy szerény döntetlennel. Nos, megnyertük! Fiaink ellenállhatatlanul játszottak mindkét játéknemben, esélyt sem adtunk az ellenfélnek, és a negyedik inningbeli négy pont közreműködésével magabiztosan 6-1re hoztuk ezt a mérkőzést, így 3-1el miénk lett a series. Ez a győzelem pedig szezonbeli 50. nyertes meccsünk volt.
Brad Hawpe újabb csodálatos mérkőzést zárt, bevágta idei 15. homerunját, volt egy RBIje és összesen két futása is, mellyel .325ös átlagot jegyzett. A házi hazafutás király Ian Stewart újabb HRt pakolt be, a szezonbeli 17.t, egy RBI mellett, míg két-két ütést és futást is elérhetett. Todd Helton .324es AVGje is mindenképpen dicséretre méltó teljesítmény még. Jason Marquis pedig egyenesen kettő RBIt vállalt be. Seth Smith még két ütést, Troy Tulowitzki pedig két ellenfél kiejtését tudta le.
Az All-Star gálán is részt vevő Jason Marquis ismét bizonyította hihetetlen klasszisát, nyolc inning alatt három strikeoutot és 3.49es ERAt regisztrált. Egész éves győzelem-vereség mutatója pedig egészen fantasztikus: 12-6. Tucatnyi sikerével listavezető az egész MLB mezőnyben!

A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:

1. Los Angeles Dodgers 58 győzelem - 34 vereség
2. San Francisco Giants 50 győzelem - 41 vereség
3. Colorado Rockies 50 győzelem - 42 vereség
4. Arizona Diamondbacks 39 győzelem - 53 vereség
5. San Diego Padres 37 győzelem - 55 vereség


A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):


1. Los Angeles Dodgers (West) 58-34
2. Philadelphia Phillies (East) 51-38
3. St. Louis Cardinals (Central) 51-43
4. San Francisco Giants (West) 50-41
5. Colorado Rockies (West) 50-42
6. Chicago Cubs (Central) 47-43
7. Millwaukee Brewers (Central) 47-45
8. Houston Astros (Central) 46-46


A divben egyre inkább beállni látszanak az erőviszonyok, de még közelebb zárkóztunk a Wild Card helyen álló Giantshez. Már csupán egyetlen vereséggel van nekünk több a San Francisconál, hajszálnyi különbség választ el minket a rájátszástól jelenleg. A central divízió hihetetlenül érdekesen alakul, a Cards egyre inkább kezdi bebiztosítani a csoport gyözelmet, de amint látható további három klub is harcban áll velünk és a SFvel a WildCardért. Nem akármekkora küzdelem várható a továbbiakban, nagyságrendileg még minden csapat 70 meccset fog játszani az alapszakaszban, de egyre érdekesebb kezd lenni a harc.

A folytatásban NL-West negyedik helyezettjével az Arizona Diamondbacks ellen játszunk három meccset hazai környezetben: kedd, 02:40; szerda, 02:40; szerda, 21:10. Valamennyi mérkőzésünket a http://atdhe.net oldalon lehet élőben nézni!
Nagyon fontos lenne, hogy hozzuk ezt a párharcot is, lehetőleg söpréssel, de azért maradjunk óvatosak, mert a D'Backs könnyen képes lehet kellemetlen meglepetést okozni. GO ROCKIES!!!

· 1 trackback

Gold Cup: Négy csapat maradt versenyben

2009.07.20. 10:24 - Filip89

Az elmúlt hétvégén, szombaton és vasárnap játszották le az Észak-, és Közép-amerikai labdarúgó kontinensbajnokság negyeddöntő mérkőzéseit az Egyesült Államokban rendezendő 2009-es Gold Cupon.

Meglepetés végül nem történt, és két szoros, illetve két sima mérkőzésen mindenhol az előzetesen is esélyesebbnek tartott együttes jutott tovább, vagyis a nagy négyes valamennyi tagja kvalifikálta magát az elődöntőkbe.

Szombaton a legelső meccsen Honduras 1-0-ra verte a győzelemért hatalmas erőket mozgosító Kanada válogatottját, így a favorit kék-fehérek jutottak tovább.
A nap második találkozóján a házigazda USA óriási mérkőzést vívott a jóval esélytelenebb, ám rendkívül szimpatikusan küző Panamával. A Közép-amerikai kiscsapat az első félidőben a vezetést is megszerezte, a címvédők azonban gyorsan egyenlítettek, ám a győztes találatot már csak hosszabbításban egy tizenegyesgóllal tudták bevinni az amerikaiak. Az Egyesült Államok csapatában a Rapids-es Colin Clark nem lépett pályára.

A vasárnapi találkozók tükörsima, papírforma eredményeket hoztak. Az első meccsen a kontinentális VB-selejtezőcsoport éllovasa, Costa Rica 5-1-re ütötte ki a fenállása első Gold Cupján résztvevő, eddigi meglepetéscsapat Guadeloupe válogatottját.
Az ezt követő találkozón pedig a végső győzelemre is esélyesnek tartott Mexikó sem kegyelmezett Haitinek, s 4-0 lett ezen mérkőzés végeredménye.

Courtesy of Mexsport















Az elődöntők programja:


július 24., péntek, 01:00: Honduras - Egyesült Államok
július 24., péntek, 04:00: Costa Rica - Mexikó

Az időpontok természetesen magyar idő szerint értendőek, ajánljuk mindenkinek a mérkőzések megtekintését, hiszen már a negyeddöntők is nagyon izgalmas, színvonalas csatározásokat hoztak. Szokás szerint a http://atdhe.net oldalon lehet majd élőben nézni a meccseket.

A Kupa döntőjét július 26-án vasárnap, 21 órai kezdettel rendezik East Rutherfordban.

A Gold Cup további eseményeiről természetesen időről időre olvashattok majd bejegyzéseket a DenverSports blogban ezentúl is, tehát látogatóink biztosan semmiről nem fognak lemaradni.


 

Egy szubjektív vélemény a Nuggets kapcsán...

2009.07.19. 13:52 - Foresz

Elsősorban azért adtam-e címet az általam következőkben leírtakhoz,mert csak egy szurkoló vagyok,és ezzel különben lehetne vitatkozni,mindenesetre megosztani kívántam gondolataimat.

Zajlik az élet kosárberkekben,nálunk azért jelentős mozgás nincs.Igaz,nem is igen indokolt,hiszen a legutóbbi nyugati döntő,illetve az a tény hogy Billups csapatot kovácsolt Denver-be,indokolja a csendességet.

Az offszezon eddigi részében a lejáró szerződések hosszabbításán tevékenykedtünk,illetve azon,hogy két hiányposztunkat feltöltsük.Az egyik ilyen poszt a shooting guard (2-es),a másik pediglen az erőcsatár (4-es).

Jelenleg is folynak a munkálatok az űr betöltésére,és azt kell mondjam,pl. sg-ben kifejezetten jól állunk,köszönhetően Sonny Weems és Coby Karl egymást felülmúló,Summer Leage-s teljesítményének.Azt gondolom,hogy Afflalo érkeztével,a támadójátékunk lényegesen fejlődni fog,és az előbb említett két ember közül valamelyik védekezésben jelentős momentummá válna,egészen formás hátvédsor alakulhatna nálunk.

Chauncey Billups - a mentor - kapott maga mögé egy igen ígéretes fiatal irányítót,aki úgy néz ki,egyre jobban belerázódik a játékba.Elméletileg elég volna két irányító,viszont azért a biztonság kedvéért egyre talán még szükségünk lenne,ami nem sürgős, jelenleg elhanyagolható kérdés.

A kettes posztot említettem az előbb,következne tehát a franchise-posztunk,ahol Melo munkálkodik.(Carmelo Anthony)

Szegényt,rengeteget szidtuk az alapszakaszban,volt hogy meccsekre eltűnt,de végül a Play-off-ban mindenki számára világossá tette,jelenleg ő az aki a Denver támadásainak elsőszámú opciója.

Posztján szerepel még Balkman,illetve Linas Kleiza.Balkman-nak élő szerződése van,viszont Kleiza korlátozott szabadügynök.Aki tavaly nézte az olimpiát,annak kosármeccseit,az biztosan egyet ért velem,miszerint egy csupaszív,kintről hallatlan jól dobó emberről van szó.Személy szerint egyik kedvencem.

Vele kapcsolatban azért több verzió is létezik.Ajánlottunk neki egy szerződést,de nagyon tendálunk egy "sign n' trade" felé,ami azt jelentené hogy Kleiza egy cserének a részét képezné.Aláíratjuk,majd elcseréljük.Ezt alátámasztani látszik Sharpe érkezése,aki magassága ellenére (6'9),alapvetően hármas játékos.

A felső két posztot,a 4-5-öst egy kaptafára húznám,mivel nálunk kifejezetten center nem létezik.A tavalyi évet Nené vitte centerként,de hármas rotációban Chris Andersen-el és Kenyon Martin-nal csinálták igazából a két posztot.Ide akarunk még embert,mert tavaly óriási szerencsének köszönhetően kerültek minket a sérülések.Sharpe ugyan besegíthet ide,de véleményem szerint,egy ízig-vérig center (pl.Magloire) kifejezetten lendítene a csapat tábla alatti munkáján.

Utoljára azért említenék egy kínos negatívumot is.

George Karl edző szerződése az idén nyáron lejárt,amit a vezetőség aztán meghosszabított.Úgy gondolom,ezt nem kellett volna...

Karl mindig is "karcsú" edzőnek számított,abból a szempontból,hogy a játékosok a csapaton belül azt csináltak amit akartak,nem bírt fegyelmet tartani.Él az a pletyka,hogy maguk a játékosok mondták meg neki egy tv-interjú előtt,hogy mit mondjon majd.Az idei évben a nyugati konferencia-döntőt is inkább Billups-nak köszönhetjük,nem dzsordzsinak,aki ha szorult a hurok,nem tudott keményen meccsbe nyúlni.És ennek az embernek most meghosszabították a szerződését,amit én indokolatlannak látok.Jelenleg az NBA szakértők szerint egy teljesen kész,PO-s csapatunk van.Csupán egy hátrányunk van az ellenfelekkel szemben,a legfontosabb,az edző...Én szívem szerint a másodedzőt,a legendát,Adam Dantley-t neveztem volna ki.De mint a cím is utal rá,ez igen szubjektív...

Rapids-botlás a fővárosban

2009.07.19. 08:40 - Filip89

Vereséggel folytatta szereplését a Colorado Rapids labdarúgócsapata az MLS alapszakaszában, ezzel fiaink lejjebb csúsztak a rájátszás-helyről, és már csupán ötödikek a nyugati főcsoportban.

Vasárnap hajnalban a Rapids a keleti konferencia egyik élcsapatánál, a D.C. United-nél vendégeskedett az Egyesült Államok fővárosában. Az esélyesebb hazaiak csapnivalóan játszottak az első félidőben, és egy szerencsétlen öngóllal vezetéshez is juttatták a mieinket. A második játékrészben azonban jelentősen feljavultak, alaposan felpörgették a játékot, és rögtön a szünetet követően egy erősen vitatható tizenegyesgóllal ki is egyenlítettek. Pár perccel később Fred brutális módon térden talpalta a Rapids hátvédjét Cory Gibbs-et, aki hosszas ápolást követően is csak hordágyon hagyhatta el a pályát. A kirívó szabálytalanságért a szinte biztosra vehető piros lap helyett a vétkes még csak sárga lapot sem kapott, pedig korábban már volt neki egy, ezzel szemben az esetet szóvátevő Colorado-kapitányt, Pablo Mastroeni-t sárga lappal jutalmazták. A denveriek egyre jobban elvesztették a ritmust, és a 60. percre a D.C. már 3-1-re vezetett, az eredmény pedig többet nem változott, biztos vereség lett a vége.

Az elmúlt négy mérkőzésén belül harmadszor veszítő Rapids lecsúszott a playoff-pozícióból, és a kiábrándító tendenciát tekintve elég kevés esélyünk lehet, hogy még visszanyerjük a rájátszást biztosító helyet ebben az erős mezőnyben.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Houston Dynamo 9-4-5, 32 pont (18 meccs)
2. Seattle Sounders FC 7-3-7, 28 pont (17 meccs)
3. Los Angeles Galaxy 6-3-9, 27 pont (18 meccs)
4. Chivas USA 8-5-3, 27 pont (16 meccs)
5. Colorado Rapids 6-5-6, 24 pont (17 meccs)
6. Real Salt Lake 5-7-5, 20 pont (17 meccs)
7. FC Dallas 4-8-5, 14 pont (17 meccs)
8. San Jose Earthquakes 3-10-4, 13 pont (17 meccs)


A Rapids egy hét múlva mindenképpen javíthat, hiszen jövő vasárnapra virradóra (03:30) a ligautolsó New York Red Bulls (2-14-4) gárdáját fogadjuk a Dick's Sporting Goods Parkban. Ezt a mérkőzést is természetesen a http://atdhe.net oldalon lehet majd élőben megtekinteni.

További hír még a mieinkkel kapcsolatban, hogy a július 29-ei All-Star gálára Conor Casey-t beválasztották, így a denveri támadó pályára léphet majd a Utah állambeli gálamérkőzésen, melyen az MLS All-Star válogatottja az angol Premier League-ben szereplő Everton FC együttesével találkozik.

A jelenleg is zajló, Rapids-érdekeltségekkel bíró, Észak- és Közép-amerikai kontinensviadalról, a Gold Cupról szóló helyzetjelentésünket a holnapi nap folyamán olvashatjátok majd a negyeddöntőket követően.

Avs-program 2009/10

2009.07.16. 20:55 - Filip89

Tegnap este tűzte ki az NHL vezetősége a 2009/2010-es alapszakasz hivatalos programját, így természetesen a Colorado Avalanche jövő szezonbeli menetrendje is nyilvánosságra került, valamint a csapat is bejelentette az előidénybeli programját.

Csapatunk október 2-ára, péntekre virradóra a San Jose Sharks ellen, hazai pályán kezdheti a szezont, a klub ezen mérkőzés előtt vonultatja vissza Joe Sakic 19-es mezszámát. 1999. október 1-jén nyitották meg a Pepsi Centert, így a jeles alkalomra éppen a csarnok felavatásának tizedik évfordulóján kerülhet sor. Az alapszakaszt egyébiránt április 11-én a Los Angeles Kings ellen zárhatjuk.

Az idénybeli leghosszabb idegenbeli túránkra, egy hétmeccses sorozatra rögtön október 10-e és 21-e között keríthetünk sort, amely a klub Denverbe költözése óta a leghosszabb sorozat, a mindenkori történelmet figyelembe véve pedig a harmadik legtöbb meccset magába foglaló "körutazás". Ezen kívül még lesz egy öt fellépésből álló házon kívüli sorozatunk november 30-tól december 7-ig, és egy négymeccses széria is október 27-november 1-ig. Továbbá a leghosszabb hazai szériánk öt mérkőzésből fog állni, s két ilyenünk is lesz, egy decemberben, egy pedig januárban.

A nyugati csapatok közül a divízió-ellenfelekkel összesen hat (három itthon, három idegenben) mérkőzést játszunk, míg a két másik divízió együtteseivel fejenként négy-négy alkalommal mérkőzhetünk meg. A keletiek közül a Tampa Bay Lightning, a Florida Panthers és a Carolina Hurricanes gárdáival játszunk kétszer, a többiekkel mind egyszer, az Atlanti divízió tagjaival többnyire hazai pályán, az Észak-keletiekkel pedig idegenben.

A programban mindösszesen öt darab helyi idő szerint délutáni, magyar idő szerint esti mérkőzés szerepel, 19:00, 20:00 vagy 21:00-s kezdettel. Ilyen találkozót hazai pályán a Vancouver, a New Jersey és a Los Angeles ellen játszhatunk, idegenben pedig Bostonban és Minnesotában léphetünk fel korai időpontban.


















 

További érdekesség, hogy az Avs tizennégy (!) alkalommal fog egymást követő napokon játszani a szezonban, ami toronymagasan klubrekord: október 24-25. Denverben (a Carolinával) és Denverben (a Detroit-tal); október 28-29. Edmontonban és Calgaryban; november 18-19. Calgaryban és Edmontonban; december 3-4. Floridában és Pittsburgh-ben; december 22-23. Denverben (az Anaheim-mel) és St. Paulban; december 31-január 1. Ottawában és Detroitban; január 9-10. Carolinában és Buffalo-ban; január 29-30. Denverben (a Minnesotával) és Dallasban; február 13-14. Denverben (a Phoenix-szel) és Los Angeles-ben; március 4-5. Anaheimben és Phoenix-ben; március 17-18. St. Louis-ban és Denverben (a Calgary-val); március 22-23. Anaheimben és Los Angeles-ben; március 28-29. Phoenix-ben és San Jose-ban; április 7-8. Vancouverben és Edmontonban.

A csapat 22 meccset játszhat a 2009/10-es idényben hétvégén hazai pályán: hetet pénteken, kilencet szombaton és hatot vasárnap.

Február második felében az Olimpia miatt az NHL alapszakasza bő kéthetes szünetet fog tartani.

Az is biztossá vált, hogy a Denver Broncos amerikaifutball csapatával az NFL alapszakasza során két alkalommal fog egy este játszani az Avalanche: november 1-jén és december 13-án vasárnap este/éjjel. Előbbi alkalommal 19 órától a Broncos Baltimore-ban játszik, hajnali 4-től pedig az Avs Vancouverben lép fel; a második esetben a Vadlovak 19:00-kor kezdenek Indianapolis-ban, míg a Lavinások 02:00-től a Calgary-t fogadják.

Az Avalanche 2009/10-es idénybeli részletes programját a 
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php linken olvashatjátok!

I. Nyári helyzetjelentés

2009.07.14. 20:33 - Dawyd728

Elmúlt hetek történései sokak számára érdektelen, mások számára pedig az év legizgalmasabb eseményei közé tartoznak. Személy szerint nem tartozok azok körébe, akik megszállottjai az offseason eseményeinek, de mindig kíváncsisággal figyelem az ilyenkor megszokott erősorrend átalakulásokat a liga csapatai között. Persze sokszor sajnálkozhatok egyes csapatok szétesései láttán máskor pedig örömmel figyelhetem egy jól megtervezett építkezést az alapoktól. Ilyen eseményekben ez az offseason sem szűkölködik. Jó látni, hogy Nuggets Front Office eddigi munkája mosolyt csal az aranyrögök szimpatizánsainak arcára.

 
Eddigi történések a csapat háza táján (Időrendi sorrendben):
-Lejárt a szerződése a következő játékosoknak: Anthony Carter, Dahntay Jones, Jason Hart, Chris Andersen és Johan Petro
-Újonc Ty Lawson-t draftolta a csapat csereirányító szerepkörbe.
-Kleiza korlátozott szabadügynök lett, magyarán az összes beérkező ajánlatott meccselhet érte a csapat. Eddig még nem dőlt el a sorsa.
-Chris 'Birdman' Andersen visszaigazolása 5 év/$26M-ért. Kezdő évében 3,7M majd évről évre növekszik, egészen az utolsó évéig, amikor is 6M felett fog keresni.
-Dahntay Jones-t a csapat minden igyekezete ellenére sem sikerült visszaigazolni. Pacers több pénz adott neki, mint amennyit ér, és ezt a mi rossz anyagi helyzetünkből kifolyólag nem tudtuk meccselni. Meg kell, hogy értse mindenki, hogy ha 2X akkora fizetést kap, mint itt akkor nem habozhat. Megkapta élete szerződését sok sikert neki.
-Legutóbbi fejlemény, egy jövőbeli második körös draft cetliért + $1,8M-ért megkaptuk Arron Afflalo-t+ Walter Sharpe-t a Pistonstól, akik minden követ megmozgatnak, hogy csökkentsék a fizetéseiket azért, hogy tudjanak az amúgy is gyenge magas állományukon javítani. Ez a csere egy ajándék volt Dumars részéről. Még egyszer innen is kösz' az Afflalo-Billups-Melo triót Joe:).
 
Jelenleg 12 szerződéssel rendelkező játékos van a keretben, de már 70 millió felett van a csapat bérköltsége, így elkerülhetetlennek látszik a luxusadó, ezért a következőkben nem várható nagyobb szerződésű játékos megszerzése maximum csak egy olyan csere során ahol kevesbb pénzt nyelünk be mint amennyit adunk.
 
Nézzük pontosan hogyan is áll a keret:
PG:Billups/Lawson/???
SG:JR Smith/Afflalo/Weems
SF:Anthony/Balkman/???
PF:K-Mart/Sharpe/???
C:Nené/Andersen/Hunter
 
Jelenleg erősítésre váró posztok:
-4. számú magas ember, mert: felső posztokon csak 3 használható játékos van, így ide mindenféleképpen jönni fog 1 játékos, aki ha másra nem akkor falt gyűjtögetéssel levegye a terhet Nené-Birdman-Kenyon trióról.  Ebben nagy szerepe lehet Hunter lejáró szerződésének.
-egy swingman aki jó 1on1 védekezésben, mert: Jones távoztával hiányzik egy ilyen ember, akinek a PO-ban hatalmas szerepe lehetne akkor, ha az ellenfél izolálná a játékot pl.:Kobe Bryant, Brandon Roy, Dwyane Wade stb. játékosokkal. Erre a posztra én mindenféleképpen kipróbálnám Weems-t akár most a las vegasi nyári ligában is; erről később!
-hárompontos mesterlövész, mert: Jelenleg Billups, JR, Melo, Afflalo és Lawson azok, akik egyáltalán veszélyesek kívülről, ami kevés. Ezt a hiányt Kleiza esetleges visszaigazolása enyhítheti, habár Kleizát nem szerencsés egydimenziós játékosnak nevezni, ő több annál.
-3. számú irányító, mert: Igazából ez a legkevésbé fontos teendő, mivel bármelyik percben leakasztható egy rutinos irányító év közben is.
 
Új játékosok várható szerepe a csapatban:
 
-Arron Afflalo: 2 éve draftolta a Detroit 1/27-es választással. Elsőként fontos megjegyezni, hogy a legjobb munkamorálú játékosok között van a ligában, amit Warketien is megjegyzett már a sajtótájékoztató során. Nem egy nagy atléta, ebben biztosan elmarad Jones-tól, akinek távozása során keletkezett űrt neki kell majd befednie. Jó kezű, távolról veszélyes játékos, aki betörésekből is eredményes, habár atletikusságából származóan nem ezt erőlteti. A csapat rohanósabb játékába nehezebben fog beilleszkedni, mint tavaly Jones, de ez nem is baj, mert ha JR bent van lesz elég rohangálás. Védekezése nem klasszis, de mindenféleképpen átlagon felüli jó, a 1on1 védekezése választja el a klasszis védőtől. Érdekesség képen a draftexpress.com szerint az NBA hasonmása Raja Bell. Bízzunk benne, hogy egyszer valaha olyan lesz mint Raja.
 
-Walter Sharpe: Tavaly draftolta a Sonics a második körben. 6-9 magas erőcsatár sokat még nem játszott a ligában, valószínűleg a Nuggetsben sem fog sokat. Játékáról nem sokat tudok, de testi paraméterei alapján tökéletes lenne a palánk alá. Ő pályázik a legnagyobb eséllyel a NBDL-re a csapatból.   
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Las Vegas Summer League 2009:
Offseason során azon ritka pillanatok egyike, amikor meccset is nézhet az ember, de mielőtt örömötökben ugranátok fel lábatokat bebaszva az asztalba, szólok ez igazán hardcore szurkolók számára ajánlott csak. Nincs az a szemet gyönyörködtető játék, sok az egyéni hiba, gyakran izzadtság szagú az egész összecsapás igaz nem is véletlen mivel csapattársak gyakran a meccs előtt még soha nem is látták egymást.
Keret:
8 Derrick Byars G/F 6-7 220 Vanderbilt R
1 Dontaye Draper G 5-11 180 College of Charleston R
7 Ronald Dupree F 6-7 209 LSU 5
12 C.J. Giles F/C 6-11 240 Oregon State R
6 Richard Hendrix F 6-9 255 Alabama R
22 Coby Karl G 6-5 215 Boise State 1
3 Ty Lawson G 5-11 195 North Carolina R
10 Kareem Rush G 6-6 215 Missouri 6
5 Cedric Simmons F 6-9 235 North Carolina State 3
13 Sonny Weems G/F 6-6 203 Arkansas 1
 
Nuggets saját játékosain kívül érdemes figyelni a vastagon szedett játákosokat, ezenkívül keretben szemlátomást sok az SG és SF, ami sejteti, hogy ha valaki közülük kiemelkedőt tud nyújtani esélyes lesz egy szerződésre, és ha még a védekezése kimagasló, akkor szinte biztosnak tekinthető lenne a helye a keretben. Emlékezzünk csak a tavalyi nyári ligára, hogy akkor Dahntey Jones micsoda teljesítménnyel robbant be. A csapatot John Welch, a Nuggets egyik segédedzője fogja vezényelni. A szokásos oldalon www.atdhe.net lehet majd követni az összecsapásokat.
 
Sorrendben magyar idő szerint:
július 15-én 04:00-kor San Antonio Spurs
július 16-én 04:30-kor Washington Wizards
július 18-én 04:00-kor Portland TrailBlazers
július 19-án 04:30-kor D-League válogatott
július 20-én 02:30-kor New Orleans Hornets

 

Rockies - Braves 2:2 T

2009.07.14. 08:49 - Tomi_Tanguay

A múlt hét végén a Colorado Rockies négy meccses seriest bonyolított le az Atlanta Bravessel Denverben, a fordulatos csatározás vége döntetlen lett, mindkét csapat két meccset nyert meg a négyből.

A legelső felvonást csütörtökön rendezték, egészen kiélezett csata végén pedig 7-6-ra a Rockies győzött.
A meccs egyetlen hazafutását a házi home-run listavezető Ian Stewart szerezte, akinek ez már az idei 16. volt a műfajban. A fiatal 3B ezen túl még 2 RBI-t, illetve 3-3 futást és sétát is elért. Chris Ianetta szintén kettő RBI-t vállalt, és az ötször ütő-pozícióban lévő Clint Barmesnak is volt belőle egy darab. A legjobb ütőátlagot egyébként a .324es Brad Hawpe tudta le. Ami még érdekes, hogy Carlos Gonzalez 5 embert hagyott bázison.
A kezdő dobónk Aaron Cook volt, 9 ütést és 5 futást kapott, közben 3 embert ejtett ki, és ERA-statisztikája 3.98-as lett, bő öt inninget töltött a pályán. A győzelmet végül Juan Rinconnak irták be így 2-0s W-L statja van.

Egy nappal késöbb visszavágott a Braves, az elején szereztek két pontot, a nyolcadik menetben pedig újabb kettőt, miközben mi csupán egyet tudtunk, így 1-4 lett a végeredmény.
Todd Helton szerezte a Rockies egyetlen pontját egy HRből (szezonbeli 10.) és volt egy RBIje is amit 57. alkalommal ért el az idényben. Egyedül Chris Ianetta tudott két ütést bemutatni, nem voltak túl nagy formában a mieink. Brad Hawpe .322es átlagot jegyzett.
Ubaldo Jimenez dobott, mérsékelten teljesitve, hiszen bekapott négy pontot, de azért 8 strikeoutot is elkönyvelt. Az ERAja végül 3.81es lett, egész éves gyözelem-vereség mutatója pedig ezzel a zakóval 6-9re csökkent.


















A szombati harmadik meccsen megint az Atlanta kezdett jobban, 4-0s vezetésük után pedig a hetedik inningben hiába szereztünk három pontot is, csak szorossá tudtuk tenni a meccset, nyerni már nem sikerült. 4-3as vereség.
Újra csak mi értünk el hazafutást, egészen pontosan az idei 15. HRt ütő shortstop Troy Tulowitzki révén, akinek még egy RBIje is akadt. Seth Smith ugyan csak elért egy RBIt és két ütése is volt. Rajta kívül még Dexter Fowler és a .319el legjobb átlagot jegyző Roxos Todd Helton tudott kétszer ütni. Clint Barmes 5 ütési lehetőségből öt bázison hagyásig és két kiejtésig jutott.
Az All-Star gálára is beválasztott Jason Marquis kezdett dobni, végül 7 ütést, 3 futást beszedve 3.65s ERA-mutatót ért el. Szezonbeli hatodik vereségét kellett elkönyvelni 11 győzelme mellé.

A záró felvonást vasárnap délután a Coors Fielden szintén a Braves nyitotta jobb helyzetben, és öt inninget követően már 7-3ra is vezettek, ám a Rockies csodával határos módon innen is fordítani tudott, így 8-7el mi örülhettünk a végén. Döntetlenre mentettük a szériát.
Troy Tulowitzki bevágott egy újabb HRt, és szezonbeli 37. RBIjét is megszerezte. Az All-Staron résztvevő egyetlen ütőnk, Brad Hawpe idei 14. hazafutását követte el, és újabb két RBIvel már 59 darabnál jár a szezonban. Neki volt a legjobb átlaga is: .320. Igazi kimagasló klasszis teljesítményt nyújtott, a hajrában nagyban neki köszönhetően fordítottunk, igazolta hatalmas kaliberét. Seth Smithnek is volt még egy HRja az idei hetedik számára, két RBIt is elért, szintén hatalmasat dolgozott ezért a sikerért. Továbbá Ryan Spilborghs és Garret Atkins jegyzett még egy-egy RBIt.
A kezdő pitcher Jason Hammel volt, ám katasztrofális produkciója után hamar le lett cserélve (9 H, 5 R és 4.43as ERA alig három inning alatt), és a nyert meccset a 2.75s ERAt jegyző Huston Street nevéhez írták be.

A Nemzeti Liga Nyugati Divíziójának állása:

1. Los Angeles Dodgers 56 győzelem - 32 vereség
2. San Francisco Giants 49 győzelem - 39 vereség
3. Colorado Rockies 47 győzelem - 41 vereség
4. Arizona Diamondbacks 38 győzelem - 51 vereség
5. San Diego Padres 36 győzelem - 52 vereség


A Nemzeti Liga Wild Card-csatározása (a 4. helyezett jut még be a playoffba):

1. Los Angeles Dodgers (West) 56-32
2. Philadelphia Phillies (East) 48-38
3. St. Louis Cardinals (Central) 49-42
4. San Francisco Giants (West) 49-39
5. Colorado Rockies (West) 47-41
6. Florida Marlins (East) 46-44
7. Millwaukee Brewers (Central) 45-43
8. Houston Astros (Central) 44-44


Nagyon szoros az állás változatlanul, a negyedik helyhet továbbra is a Giants birtokolja, de mögöttünk is hatalmas a tolakodás az üldözők között. Nagyon oda kell figyelnünk a folytatásban, és lassan valahogy a San Francisco elé kell kerülni ha playoffolni szeretnénk.

Most hétfő és szerda között az All-Star gála miatt szünetel az MLB alapszakasza, a gálán ahogyan írtam, a dobó Marquis és az ütő Hawpe képviseli a Rockies-t. Aztán csütörtöktől folytatjuk a mérkőzéseket, és a divízió utolsó San Diego otthonában vívunk egy négy meccses párharcot: péntek, 04:05; szombat, 04:05; vasárnap, 04:05; vasárnap, 22:05. Mindenképpen nyernünk kell a párharcot, egy ilyen csapat ellen nem engedhetünk meg kisiklást. GO ROCKIES!!!

Gold Cup: Befejeződött a csoportkör

2009.07.13. 14:54 - Filip89

Véget értek a csoportküzdelmek a július 3-a és 26-a között rendezendő Észak- és közép-amerikai labdarúgó kontinensbajnokságon, a 2009-es Gold Cup-on. Ahogyan korábbi írásaink során is beszámoltunk róla, a Colorado Rapids MLS-csapatából is vannak érdekelt játékosok a rendezvényen. Tekintsük át mik történtek a kupán az elmúlt másfél hétben!

A csoportkörben a résztvevő 12 csapat három darab négyfős kvartettbe volt sorolva, s  minden válogatott egy-egy mérkőzést játszott csoportellenfeleivel, majd a három forduló végén a csoportok első két helyezettjei, és a két legjobb harmadik kvalifikálta magát a legjobb 8 közé. Onnantól pedig egyenes kiesési rendszerben folytatódnak majd a csatározások a bajnoki címért, vagyis negyeddöntő, elődöntő, döntő, minden egy mérkőzésen dőlhet el.

A-csoport:

Jamaika révén voltunk érdekeltek, ugyanis a Rapids gólerős csatára, Omar Cummings szerepelt ebben a válogatottban. Végül a zöld-sárgák nem jutottak tovább, miután csak a harmadikok lettek a csoportban, pechjükre a másik két harmadik helyezett pedig jobb mérleget tudott magáénak. Az első találkozón Kanada ellen 1-0-s vereség lett a vége, Cummings csupán az utolsó tíz percben jutott lehetőséghez. A következő összecsapáson szerencséjük sem volt, a hősies küzdelem ellenére a favorit Costa Rica ellen a meccs két harmadát emberhátrányban játszva 1-0-ra veszítettek, Cummings hiába játszott végig. A záró körben a csoportutolsó Salvador elleni 1-0-s győzelem már csak szépségtapasz volt, ám ezt a bizonyos győztes találatot nem más, mint a denveri csatár szerezte. Kanada és Costa Rica csapatai jutottak tovább.
Cummings a három mérkőzés alatt megközelítőleg 190 percet töltött a pályán, és egy gólt szerzett, a jamaikai válogatott egyetlen gólja az ő nevéhez fűzödött. Ezzel számára a torna befejeződött, de legalább hétvégén már a Rapids rendelkezésére állhat.

B-csoport:

Ebben a brancsban szerepelt a toronymagas esélyes amerikai válogatott, ahol szintén volt Rapids-játékos, a fiatalos házigazda együttesbe ugyanis tehetséges középpályásunk, Colin Clark kapott meghívót. Clark az első két mérkőzést a cserepadról követte nyomon, amikor is az USA Grenadát 4-0-ra, Hondurast 2-0-ra verte. A záró, s immár tét nélküli mérkőzésen a tartalékok kaptak szerepet, így Clark is pályán volt a 77. percig, a végeredmény pedig 2-2-es döntetlen lett Haiti ellen. Az Egyesült Államok magabiztosan lett csoportelső, rajtuk kívül pedig Honduras és Haiti ment még tovább a következő körre.
Clark tehát csupán egyetlen meccsen játszott, 77 percet, gólt nem szerzett, de az egyenes kiesési szakaszban még szoríthatunk érte.

C-csoport:

Itt nem volt érdekeltségünk, úgyhogy csak röviden a történtekről: a favorit Mexikó végül megnyerte a csoportot 7 ponttal, a története első GC-ján szereplő Guadeloupe és Panama előtt, míg Nicaragua válogatottja kiesett.

A negyeddöntők programja:

július 18., szombat, 23:00: Kanada - Honduras
július 19., vasárnap, 02:00: Egyesült Államok - Panama
július 19., vasárnap, 22:00: Guadeloupe - Costa Rica
július 20., hétfő, 01:00: Mexikó - Haiti


Az időpontok természetesen magyar idő szerint értendőek, aki pedig kedvet kap a mérkőzésekhez a http://atdhe.net oldalon lehet majd élőben nézni a meccseket.
Könnyen kialakulhatnak tehát az igazi "álomelődöntők", hiszen az előzetesen legjobbnak vélt négy favorit csapat (Honduras, USA, Costa Rica, Mexikó) külön ágakra került. A július 23-án sorra kerülő elődöntőkben az első két, és a második két negyeddöntő nyertesei találkozhatnak majd egymással, míg a finálét július 26-án rendezik.

A Gold Cup további eseményeiről természetesen időről időre olvashattok majd bejegyzéseket a DenverSports blogban ezentúl is, tehát látogatóink biztosan semmiről nem fognak lemaradni.



süti beállítások módosítása