Ezen a hétvégén veszi kezdetét az MLS 2012-es szezonja, melynek a két évvel ezelőtti bajnok Colorado Rapids csapata is nagy reményekkel vághat neki. Az elmúlt négy hónap komoly változásokat hozott a klub életében, az edzőváltással merőben új szemlélet költözött az egyesület életébe. Egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi sikert fog magában hordozni, csupán remélhetjük, hogy a tavalyinál eredményesebb szereplés állhat előttünk az új esztendőben.
Mint emlékezhetünk rá, a 2011-es szezonban az alapszakaszt a nyugati konferencia ötödik helyén zártuk címvédőként, de a rájátszásban csak a Wild Card fordulót tudtuk sikerrel venni, mert a főcsoport-elődöntőben szerencsétlen körülmények között a Sporting Kansas City megállított bennünket. Az év a szép sikerek helyett sokkal inkább emlékezetes maradt a fájdalmas vereségekről és a sok sérülésről, például Conor Casey-t már az alapszakasz derekánál egész évre elvesztettük, később további meghatározó játékosok követték őt, a playoff-ra pedig nemes egyszerűséggel már a cseresorral voltunk kénytelen kiállni. Közel sem sikerült megismételnünk tehát a 2010-es nagy sikert, mindez pedig Gary Smith mester távozásához vezetett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy már a szezon közben is lehetett olyan hangokat hallani, hogy a vezetőség és a tréner között valamiféle ellentétek támadtak, és a klub nem fogja meghosszabbítani Smith lejáró szerződését - így is történt. A Rapids történetének valaha volt legnagyobb sikerét elérő vezetőedző három és fél szezon után távozott, és az angol League One-ban kezdett munkát vállalni.
Közel két hónapon át tartott az edzőkeresés, majd január elején bejelentették, hogy az FC Dallas eddigi segédedzője, a kolumbiai származású Oscar Pareja lesz 2012-től a klub trénere. Korábbi írásunkban elolvashatjátok az új edző részletes munkásságát, amit leginkább érdemes tudni róla, hogy az FCD-nél hatalmas becsben tartották a munkáját, néhány év alatt kiváló utánpótlásbázist hozott létre, és a szamárlétrán egyre feljebb haladva, tartalékedzőből a nagy csapat padjára is leülhetett, a Rapids-szel pedig immár HC lehet az MLS-ben. A 43 éves Dél-amerikai temperamentumú tréner kemény munkát és a sikerek vissza hozatalát ígérte a kinevezését követően.
Pareja aztán belecsapott a lecsóba, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a hozzá leginkább testhez álló segédedzőket nevezte ki maga mellé. Az egyik asszisztense az ugyancsak kolumbiai Wilmer Cabrera lett, a másik pedig Paul Caffrey, akivel korábban az amerikai U17-es válogatott élén végeztek sikeres együttműködést. Becsületére legyen mondva, hogy több érdemleges poszton nem változtatott, nem akart kolumbiai szertárost maga köré, s például a kapusedzőt, az atlétikai trénert és a beszerzésért felelős munkatársat is hagyta a megszokott helyén.
Korántsem volt nagy jövés-menés a Rapids háza táján, gyakorlatilag az egész MLS-ben nálunk történt a legkevesebb változás a játékoskeretben a holtszezon alatt. Mindössze három olyan embertől köszöntünk el, akik valaha is képesek voltak értékelhetőt nyújtani a coloradói színekben. A fiatal gambiai támadót, Sanna Nyassi-t nem tudtuk levédeni a ligához újonnan csatlakozó Montreal Impact feltöltő draftja előtt, és a francia-kanadai egyesület kíméletlenül lecsapott rá. Mellette még egy másik csatár távozása lehet veszteség, Caleb Folan ugyanis egyéves denveri légióskodás után a télen hazaszerződött és az angol másodosztályban szereplő Birmingham City színeiben igyekszik újra fellendíteni az európai karrierjét. Valamint két jövőbeli draft lehetőségért cserébe lemondtunk a két évvel ezelőtti kupadöntő hőséről, Macoumba Kandji nem szerepelt a csapat további terveiben, így a Houston Dynamo-hoz küldtük. Rajtuk kívül a távozók névsorában még olyan nevek szerepelnek, akikkel nem voltunk hajlandóak szerződést hosszabbítani, így mondtunk le három hátvédről, Michael Holody-ról, Miguel Comminges-ról és Danny Earls-ről.
Az új igazolásokba alaposan belejátszott Pareja keze munkája, a kolumbiai szakember összesen három Dél-amerikai légióst csábított a Rapids-hez, közülük kettőt egyenesen a saját nemzetéből. Így érkezett hozzánk a 28 esztendős középpályás Jaime Castrillon, aki a kolumbiai bajnokságban éveken keresztül megbízhatóan teljesített, és a felkészülési meccseken is bemutatta kiváló szervező képességeit, nagy erőssége lehet a támadójátékunknak. A másik kolumbiai szerzemény Luis Eduardo Zapata volt, a rutinos hátvéd több héten át próbajátékon vett részt a csapatnál, végül meg tudta győzni a trénereket róla, hogy ő legyen a gárda új bal oldali hátvédje. A legnagyobb szerzeménynek mégis talán az ifjú argentin támadó középpályás, Martin Rivero kölcsönvételét tekinthetjük, akit hazájában óriási tehetségként tartanak számon, most a Rosario Central a fejlődése érdekében, átmenetileg elengedte őt hozzánk. Régi-új név még a csapatnál a re-entry drafton kiválasztott Hunter Freeman, 2005-ben a Rapids draftolta, kalandos éveken van túl, most első sorban tartalék hátvédként számítunk rá. A SuperDraft egyetlen választásaként, a 14. helyen a középpályás Tony Cascio-t húztuk ki, vagyis sikerült megszereznünk az első számú kiszemeltet a rendkívül technikás játékmester személyében. A pár héttel később esedékes Supplemantal Draft-ról a japán szélső Kohei Yamada ugyancsak helyet követelt magának a keretben, de neki bizonyára csak a tartalékok között lesz lehetősége a bizonyításra.
Nehéz konkrét célokat megfogalmazni a csapat 2012-es várható szereplése kapcsán, pusztán reményünket fejezhetjük ki a javulás felé - azért a rájátszás elérése minimális elvárás lenne. Ahogy korábbi írásainkban szóba került, az új tréner a felkészülési meccseken általában a 4-3-3-as felállást részesítette előnyben, ami mindenképpen a támadó szellemű labdarúgás elsajátítását serkentené. A középpályára három labdabiztos, védekezésben és támadásban egyaránt jártas játékost állítottunk, míg a három csatár poszt közül a két szélen gyakran olyan emberek tevékenykedtek, akik tavaly alaphelyzetben a középpálya szélein kaptak lehetőséget, most viszont szabadabb lehet előttük az út az ellenfél kapuja felé, a gyorsaságukra és a jó beadásaikra építve. Középen pedig egyetlen igazi ék, akit a középpályásokon kívül a két csatártárs is igyekezhet minél többször megjátszani a labdával. (Ez majd akkor lesz igazán látványos, ha Casey pár héten belül felépül az achilles-szakadásból, addig bizonyára Cummings tevékenykedhet a középcsatár helyén.)
A Colorado Rapids szezonkezdő kerete:
Kapusok: Steward Ceus, Ian Joyce, Matt Pickens;
Hátvédek: Eddie Ababio, Hunter Freeman, Kosuke Kimura, Tyrone Marshall, Drew Moor, Scott Palguta, Marvell Wynne, Luis Eduardo Zapata;
Középpályások: Davy Armstrong, Tony Cascio, Jaime Castrillon, Steven Emory, Josh Janniere, Ross LaBauex, Jeff Larentowicz, Pablo Mastroeni, Brian Mullan, Joseph Nane, Martin Rivero, Jamie Smith, Wells Thompson, Kohei Yamada;
Csatárok: Andre Akpan, Quincy Amarikwa, Conor Casey, Omar Cummings.
A felkészülés utolsó heteiben történt egy szerencsétlen sérülés, a tavalyi térdsérülése után rehabilitálódó Anthony Wallace az egyik tréningen elszakította az achliess-ét, így 6-9 hónapos pihenő várhat rá. A fiatal hátvéd azóta sikeres operáción esett át, de a csapat inkább IR-re tette őt, vagyis a 2012-es szezonban nem fog pályára lépni, és a keretbe sem számít bele a helye. Ezen kívül a térdszalag-szakadásból lábadozó Jamie Smith DL-en kezdi az évet, vagyis a szabályok értelmében legkorábban április 21-én vethetjük be, de a skót szélső valószínűleg csak a nyár elején lesz újra játékra alkalmas állapotban.
A Colorado Rapids teljes menetrendje a 2012-es MLS-szezonban:
Március 11., vasárnap, 00:00 Colorado Rapids - Columbus Crew
Március 18., vasárnap, 21:00 Philadelphia Union - Colorado Rapids
Március 25., vasárnap, 22:00 New York Red Bulls - Colorado Rapids
Április 2., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Chicago Fire
Április 8., vasárnap, 03:00 Real Salt Lake - Colorado Rapids
Április 14., szombat, 22:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
Április 22., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy
Április 29., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chivas USA
Május 3., csütörtök, 02:00 New England Revolution - Colorado Rapids
Május 7., hétfő, 01:00 FC Dallas - Colorado Rapids
Május 17., csütörtök, 01:30 D.C. United - Colorado Rapids
Május 20., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Sporting Kansas City
Május 27., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Montreal Impact
Június 17., vasárnap, 01:00 Vancouver Whitecaps - Colorado Rapids
Június 21., csütörtök, 03:30 Colorado Rapids - San Jose Earthquakes
Július 1., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Portland Timbers
Július 5., csütörtök, 03:30 Colorado Rapids - Vancouver Whitecaps
Július 8., vasárnap, 05:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
Július 15., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - FC Dallas
Július 19., csütörtök, 01:00 Toronto FC - Colorado Rapids
Július 22., vasárnap, 04:00 Real Salt Lake - Colorado Rapids
Július 29., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Seattle Sounders
Augusztus 5., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Real Salt Lake
Augusztus 12., vasárnap, 03:00 FC Dallas - Colorado Rapids
Augusztus 19., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chivas USA
Augusztus 26., vasárnap, 04:30 San Jose Earthquakes - Colorado Rapids
Szeptember 1., szombat, 04:30 Portland Timbers - Colorado Rapids
Szeptember 6., csütörtök, 03:00 Colorado Rapids - Portland Timbers
Szeptember 17., hétfő, 01:00 Los Angeles Galaxy - Colorado Rapids
Szeptember 24., hétfő, 01:30 Vancouver Whitecaps - Colorado Rapids
Október 1., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy
Október 7., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - San Jose Earthquakes
Október 21., vasárnap, 04:30 Chivas USA - Colorado Rapids
Október 28., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Houston Dynamo
A szezont ezen a hétvégén, magyar idő szerint szombat éjféltől az elmúlt években komoly ellenlábassá előlépő Columbus Crew gárdája ellen kezdhetjük hazai környezetben. Tavaly a rájátszás első körében, azelőtt pedig a kupagyőzelem felé vezető úton is kiejtettük őket. Hamarosan meglátjuk, hogy a Pareja által dirigált, új-Rapids miként lesz képes felvenni a kesztyűt a bosszúvágytól fűtött ohióiakkal.
Természetesen ebben az évben is folyamatosan, meccsről meccsre jelentkezni fogunk a csapat szereplését figyelemmel kísérő írásokkal. Nektek semmi más dolgotok nincs, csak bennünket olvasni, kommentelni, és velünk együtt szurkolni a csapatért 2012-ben is!
Rapids: Indul a 2012-es szezon
2012.03.10. 11:47 - Filip89
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
foppa21 2012.03.10. 13:45:32
foppa21 2012.03.10. 13:47:10
Coach Sacco 2012.03.10. 15:42:40
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.10. 16:55:36
- Szombat, 19:00 Penn State Nittany Lions - Denver Pioneers (college lacrosse)
- Szombat, 20:00 Air Force Falcons - Army Black Knights (college lacrosse)
- Szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers (NHL)
- Szombat, 21:05 Kansas City Royals - Colorado Rockies (Cactus League)
- Vasárnap, 00:00 Arizona Wildcats - Colorado Buffaloes (college basketball, Pac-12 Championship, döntő, Los Angeles)
- Vasárnap, 00:00 Colorado Rapids - Columbus Crew (MLS)
- Vasárnap, 01:00 Toronto Maple Leafs - Philadelphia Flyers (NHL)
- Vasárnap, 01:00 Springfield Falcons - Syracuse Crunch (AHL)
- Vasárnap, 02:00 Oklahoma City Barons - Lake Erie Monsters (AHL)
- Vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Washington Stealth (NLL)
- Vasárnap, 03:05 Air Force Falcons - Connecticut Huskies (college hockey, AHA playoff, negyeddöntő, 2. mérkőzés)
- Vasárnap, 03:07 Denver Pioneers - Wisconsin Badgers (college hockey, WCHA Playoff, 1. kör, 2. mérkőzés)
- Vasárnap, 03:07 Colorado College Tigers - Michigan Tech Huskies (college hockey, WCHA Playoff, 1. kör, 2. mérkőzés)
- Vasárnap, 05:15 Alaska Aces - Colorado Eagles (ECHL)
www.coloradoavalanche.gportal.hu/gindex.php?pg=29139641&postid=834903
milo_hedgie#23 2012.03.10. 17:22:40
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.10. 17:30:55
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.10. 17:33:22
www.denverpost.com/rapids/ci_20142477/mls-changes-playoff-format-give-home-field-advantage
milo_hedgie#23 2012.03.10. 18:26:36
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 00:09:16
Rapids available subs: Ceus, Palguta, Marshall, LaBauex, Thompson, Akpan, Amarikwa
foppa21 2012.03.11. 00:26:52
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 00:50:02
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 00:53:16
A szöglet után Kimura ismételt a hosszúról, és Moor menetrend szerint érkezett és fejelt a kapu előtt. Szép összjáték volt.
foppa21 2012.03.11. 01:21:45
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 01:28:10
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 01:31:12
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 01:41:34
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 01:43:15
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 01:55:15
milo_hedgie#23 2012.03.11. 17:04:54
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.11. 17:26:08
Tetszik ez a hozzáállás!
foppa21 2012.03.11. 19:23:12
foppa21 2012.03.11. 20:06:15
foppa21 2012.03.13. 17:08:09
Filip89 · http://www.coloradoavalanche.gportal.hu 2012.03.13. 19:52:54
www.coloradorapids.com/news/2012/03/vote-amarikwa-strike-mls-goal-week