Magyar idő szerint csütörtökre virradóra dőlt el a 2010-es Stanley Kupa sorsa az NHL nagydöntőjének hatodik összecsapásán, ugyanis a párharcban 3-2-re vezető Chicago Blackhawks együttese hosszabbításban 4-3-ra diadalmaskodott a Philadelphia Flyers otthonában, ezzel idén a Fekete Héják serege lett a kiírás végső győztese.
A fináléba az alapszakasz nyugati második helyezettje és a keleti hetedik együttes juthatott be - főleg utóbbi - elképesztő menetelés végén. A döntő lefolyásában túl sok váratlan dolog nem történt, lévén az első öt mérkőzésen rendre a hazai pályán fellépő gárda tudott diadalmaskodni. Az első két találkozót a Szelek Városában egy-egy góllal nyerték meg a vendéglátók, majd a két philadelphiai meccsen egy hosszabbításos és egy 5-3-as sikerrel egalizált az aktuális otthoni csapat, a Flyers. Az ötödik összecsapás jelentette igazából a nagydöntő fordulópontját, amikor a pároscsata legsimább eredményét hozva 7-4-re parádéztak Toews-ék. Ezt követően pedig a Philly képtelen volt már saját közönség előtt kiharcolni az életben maradást, megszakadt a hazai győzelmek sormintája, és végül a Chicago Kane hosszabbításbeli győztes góljával elhódította idén a Stanley Kupát.
A Blackhawks története során negyedik alkalommal ülhetett fel a minap az NHL trónjára, legutóbb majd' fél évszázada, az 1960/61-es szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet, azelőtt pedig még az NHL hőskorában, 1934-ben és 1938-ban. Nagyon kivoltak már éhezve erre a sikerre Chicago-ban, akik a 2000-es évekbeli draftokon rendkívül ütőképes fiatalos csapatot hoztak össze, mely 2010-re olyannyira beérett, hogy nem adták alább a kupagyőzelemnél sem.
A bajnok együttes a rájátszásban a főcsoport-negyeddöntőben igazán komoly ellenállásba ütközött, talán a döntőt leszámítva a Nashville tudta megszorongatni őket a legjobban, a kellemetlen stílusú divízió-ellenfelüket csupán 4-2-es összesítéssel tudták két vállra fektetni. Ezután a Vancouver elleni párharc a vártnál simább összképet mutatva szintén 4-2-vel zárult, majd a főcsoport-döntőben a nyugati alapszakasz-első, a mieinket is búcsúztató San Jose-t idegenbeli kezdésből egész egyszerűen kisöpörték 4-0-val, erődemonstrációval melegítettek a nagydöntőre.A rájátszás legértékesebb játékosa a chicagói csapatkapitány, a 22 esztendős Jonathan Toews lett, aki a playoff-ban 22 mérkőzés alatt 29 pontot (7+22) összeszorgoskodva lehetett az idei Conn Smythe-trófea büszke tulajdonosa.
Érdemes még megjegyezni, hogy az egykori Avalanche-tréner, Joel Quenneville 13 éves NHL-es vezetőedzői pályafutása során első alkalommal lehetett kupagyőztes, korábban még az 1996-os Colorado-sikerkor segédedzőként már megízlelhette a csillogást, de főedzőként most először jutott fel a csúcsra.
A denveri csapat az alapszakaszban hihetetlenül szoros mérkőzéseket játszott a bajnok Blackhawks-szal, kétszer is csak szétlövésekkel kaptunk ki tőlünk, harmadszor szintén büntetőpárbajban diadalmaskodtunk, majd április közepén, egy számunkra már tét nélküli mérkőzésen 5-2 arányban maradtunk alul velük szemben.
Az NHL 2009/10-es idénye tehát hivatalosan is lezárult, nem csak számunkra fejeződött be, hanem most már a rájátszás további része is véget ért. Még hátra van június 23-án az egyéni díjátadó gála, ahol Sacco mester és az újonc Duchene révén mi is érdekeltek leszünk, június 25-26-án pedig az idei draftra kerülhet sor a Los angeles-i Staples Center-ben, miközben természetesen az offszezonbeli tranzakciók folyamatosan zajlanak, rendszeres írásainkban pedig továbbra is igyekszünk tájékoztatni a szurkolókat a csapat körüli legfontosabb eseményekről.
Őt követően a kompenzációs körben egy dobóra esett a választásunk, s 
A 
Ezt követően egy cserére szántuk el magunkat, hogy a draft nyolcadik választásaként a csapatunkból sérült középpályás Walterhoefer pótlására megszerezzük a North Carolina Egyetem középpályását, Sean Delaney-t. A trade-et a bajnok Toronto Nationals-szel kötöttük meg, amikor a 10. és a 17. választási pozíciót biztosító lehetőségeinket áldoztuk fel Delaney-ért, aki az elmúlt szezont 25 góllal és kilenc assziszttal zárta.
Denver legnagyobb stadionja jelenleg az Invesco Field at Mile High létesítmény, melyet 2001. szeptemberében adtak át, s azóta a rengeteg különböző szabadtéri esemény, a koncertek és egyéb kultúrális rendezvények megrendezése mellett, ebben a stadionban játssza hazai mérkőzéseit a Denver Broncos amerikaifutball csapata és a Denver Outlaws nyitottpályás lacrosse egyesülete. A stadion a belvárosban található a Bryant Street-en, jókora alapterületen fekszik, így több forgalmas út övezi, mint Délről a W. Colfax Avenue, vagy Keletről a Federal Boulevard, s a létesítmény mellett van a helyi kisvasút egyik legforgalmasabb állomása. 
A helyi jégkorongcsapat, a Colorado Avalanche és a kosárlabdacsapat, a Denver Nuggets a régi Mile High Stadium mellett található hajdani McNichols Sports Arénából ekkor tette át székhelyét a Pepsi Centerbe, az 1999/2000-es évadot már mindkét együttes a vadonatúj csarnokban kezdhette. 2003-ban bővült a Pepsi Centert otthonuknak tudó csapatok listája, hiszen csatlakoztak a létesítményhez a Mammoth lacrosse-osai és a Crush arénafutballistái, utóbbi a 2008 óta érvényes lockout óta viszont nem játszik meccseket, ideiglenesen tehát ők kikerültek a Pepsi körforgásából. A sportesemények mellett természetesen a fedett arénában is rendszeresen kerülnek lebonyolításra koncertek, bemutatók, további rendezvények, a csarnok programja rendkívül sűrű módon be van táblázva akár egy évre előre is.
A 2005. szeptemberétől 2007. áprilisáig tartó munkálatok során elkészülő létesítmény előállítási költsége megközelítőleg 131 millió dollár volt, melyet hasonlóan a Pepsi Center-hez a tulajdonos Stanley Kroenke vállalatai finanszíroztak. A stadion befogadó képessége alapesetben 18 086 fő, ha az állóhelyeket is megnyitják, 19 860-an férnek be, míg koncertek esetén 26 ezren helyezkedhetnek el a létesítményben. 2007. április 4-én vehették birtokukba először a stadiont az addig a Mile High Stadium-ban és az Invesco Field at Mile High-on tengődő Rapids-labdarúgók egy házon belüli barátságos mérkőzés alkalmával. Az első hivatalos MLS-meccset néhány nappal később a D.C. United ellen játszotta le a denveri egyesület. 
Ami pedig a legfontosabb, Ubaldo az idei 11 mérkőzéséből tízet megnyert a csapat számára, természetesen ez is egyedülálló cselekedet az MLB-ben, sőt, a klub történetében az All-Star-szünetig, 11 győzelem volt az eddigi rekord. Neki tehát már csupán egy siker hiányzik az eddigi csúcs beállításához, mindehhez még mindig több, mint egy hónap áll rendelkezésére a július közepén megrendezésre kerülő gáláig.
A 39. születésnapjához közeledő Foote tehát még legalább egy évig biztosan folytatja pályafutását, a csapat rangidőseként és kapitányaként. A következő szezonban az alapfizetése mindössze 1 millió dollár lesz, de a különböző bónuszkitételek érvényesülése esetén akár a dupláját is keresheti.
"A klub kifejezetten jó irányba halad, én pedig örömmel leszek a csapat tagja jövőre is. Nagyszerű érzés egy ilyen elszánt, fiatal csoportot segíteni, melyet a tavalyi szezonban összehoztunk, rendkívül élveztem az elmúlt évet. Azon leszek, hogy jövőre még több sikerben lehessen részünk. Boldog vagyok, hogy a csapatom bízik benne, hogy képes vagyok még jól játszani. Nem szeretnék csak az öltözőben segíteni a srácoknak, hanem a jégen is megfelő szinten szeretnék játszani. Remélem, ősztől bizonyíthatom, hogy még képes vagyok rá, elég erősnek érzem magam" - tette hozzá a nyáron 39. születésnapját ünneplő hátvéd.
- Carlos Gonzalez igazi karrierévet fut idén, a hazafutásokat és a pontszerző ütéseket tekintve egyaránt az élmezőnybe tartozik NL-ben, miközben a csapaton belül is a legtöbb RBI-t jegyzi, teszi mindezt úgy, hogy mérkőzései túlnyomó többségében leadoff hitterként játszik. Az ütőátlaga az egész szezon során félelmetes, talán mostanában van a legalacsonyabb pontján a görbéje, ami még mindig stabil .300 feletti értéket jelent részéről. Az MLB-fanek nagyrésze számára bizonyára kicsit sötét ló még a fiatal külsős, mivel nem tartozik a kifejezetten ismert játékosok közé, még ha éppen mi tisztában is vagyunk a tehetségével, így nincsenek igazán jó esélyei az All-Star-jelölésre, de a Rockies menedzsere, Jim Tracy szerint is játékosának megkérdőjelezhetetlen helye lenne az eseményen. Szóval előttünk a feladat, hogy CarGo-t eljutassuk Los Angeles-be!
- Troy Tulowitzki tavaly volt igazán félelmetes, amikor 30+ HR, 90+ RBI produkcióval zárva top5-ös lett az idényvégi NL MVP-választáson. 2009-ben nem vehetett részt az All-Star gálán, az évad első felében nem igazán hallatott magáról, inkább júliustól kezdett iszonyatos szárnyalásba, ami gyakorlatilag azóta is tart, és amivel sokan az idei évad egyik MVP-favoritját látják benne. Ebben a szezonban szokásához híven lassabban kezdett, de pár hét után nagyon jól összekapta magát, már ő is .300 feletti átlaggal üt, elérte a hat homerunt, 15 duplájával pedig ligaszinten is előkelő helyen áll, ezen kívül védekezésben is mindig rendkívül megbízható. Tulo-nak be kell jutnia az All-Star gálára, mert All-Star kaliberű játékos, bár kevés az esély rá, hogy a nála nagyobb nevű sztárokat megelőzve kezdő lehessen, azért nyomjuk nagyon szorgalmasan az ő nevé mellé is a pipákat!
- Miguel Olivo a télen érkezett Denverbe, és aligha gondoltuk volna, hogy elkapóként ekkora szerepet fog betölteni a csapatban, azonban a rutinos játékos mindannyiunkat meglepve villámrajtot vett, jelenleg övé a Rockies-ban a legtöbb hazafutás és a legjobb átlag, mely kategóriákban az egész NL elkapói között az elitmezőnybe tartozik. Így aztán nem is lehet kérdéses, hogy az idei formája alapján simán a liga legjobbjaihoz tartozik posztján, azok után, hogy az elmúlt két szezont még az Amerikai Ligában töltötte egy kiscsapatnál. Most viszont eljött az ideje, hogy akár All-Star lehessen, CarGo-hoz hasonlóan ő is kissé underrated-nek tűnhet külső szempontból, ezért nem mehetünk biztosra, még ha teljesen kézenfekvőnek is tűnhet, hogy ott kell lennie a gálán, szóval igyekezzünk rá is minél több szavazatot leadni!
- Brad Hawpe volt tavaly az egyetlen Rockies-mezőnyjátékos az All-Star-on, idén valamivel szerényebb esélyekkel száll harcba, lévén korántsem teljesít annyira kimagaslóan, mint egy esztendővel ezelőtt ilyen tájban. Azért nem lehet azt mondani, hogy sokkal gyengébb lenne, de az akkori szakadatlan pontgyártáshoz képest, 2010 első két hónapjában kevésbé teljesített eredményesen. Szép csendben azért így is .300 körüli átlagban talál bele az ütésekbe, viszont az RBI-ok számában ezidáig a megszokottnál szerényebben dolgozik, ennek fényében korántsem vehetjük annyira stabilnak az All-Star helyét, igyekezni kell gyűjteni a szavazokat az ő neve mellé is!
- Ian Stewart megintcsak egy olyan játékos, aki rajtunk kívül minimális figyelmet kap, és csak mi, a hegyekben tartjuk őt igazi átütőerőnek. Fiatalságából adódóan még szertelen és kiegyensúlyozatlan, bár ezidáig minden eddiginél jobban teljesít 2010-ben, a jelenlegi .280 körül mozgó átlaga is messze karrierje eddigi legjobb produkciója, főleg hogy a csapat egyik legjobb homerun-szállítója, és már a 30 RBIt ostromolja. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a hullámzó ütőjátéka mellett pedig a jövő nagy-nagy defensive monster-je lehet a posztján. Még ha a gálára aligha juthat is el a sztár 3B-k kárára, azért igenis mutassuk meg, hogy mennyire elismerjük Stewie munkáját, és nyomjuk rá a voksokat ezerrel, hogy minél jobb helyen végezhessen!
- Seth Smith kétségtelenül a Nemzeti Liga legjobb negyedik számú outfielder-je. Ennek a szépséghibája csupán annyi, hogy három kezdő OF-poszt van, így óhatatlanul elsősorban csak csereként tudunk rá számítani, de ebben a szezonban a korábbi két évvel ellentétben nagy eséllyel több lehetőséget kaphat, főleg hogy az első két hónapban a tavalyi AB-számok egy harmadát rögtön elérte, és ezalatt már több, mint feleannyi hazafutást ütött, mint egy éve a teljes szezonban. Nem kérdés, hogy a liga egyik leghatékonyabb csereembere, és afelől sem lehetnek kétségeink, hogy a felsoroltakon kívül Smith az egyik legjobb játékos, akit felülírottként NL-ből be lehetne juttatni a gálára. Szóval azt javaslom, az idén szerényebben teljesítő Fowler helyett sokkal inkább szorgalmazzuk a "vote-in for Seth Smith"-akciót!
A rendezvényt majd négy év múlva nyáron, július 10-19-ig bonyolítják le a Denver külvárosában, Commerce City-ben található Dick's Sporting Goods Park-ban, amely sportlétesítmény többek között a város labdarúgócsapatának, a Colorado Rapids-nek is az otthonául szolgál. A fő stadion 18 500 néző befogadására alkalmas, ezen kívül további 24 pályán folyhatnak majd a küzdelmek és a felkészülések. Minden idők eddigi legnagyobb lacrosse VB-jére készülnek Denverben, előreláthatólag ugyanis 1000 sportolót, és több, mint 100 000 szurkolót várnak a tornára.
"Az Amerikai Lacrosse Szövetség pályazáta rendkívül erős volt. Az elmúlt években végzett munkájuk elismerésre méltó, melyet a sportág előrehaladásáért tettek, és biztos vagyok benne, hogy Denver tökéletes házigazdája lesz a világbajnokságnak. A város hosszú ideje az egyik legkomolyabb lacrosse-bázisnak tekinthető az Egyesült Államokban, mindkét szakágban sikeres élcsapatokkal rendelkeznek, a világ legjobb játékosai játszanak csapataikban, akik világbajnoki tapasztalattal is bírnak, ez csak tovább emelheti majd a 2014-es VB színvonalát" - jegyezte meg Feffie Barnhill, a FIL elnöke.
24 órával később játszották le a felek a párharc második mérkőzését. Az összeállításunkban egyetlen változás volt, Gonzalez visszatért, amivel Fowlert szorította ki a kezdőből, valamint az aktuális dobó Jimenez lehetett. Nyitásként rögtön az Arizona első ütője doublet lőtt, de tovább nem jutottak el. Nem úgy a mieink, ugyanis 
Változások: Az elmúlt napokban a keretünkben is történt néhány csere. Újdonság, hogy leigazoltuk az Astrostól elbocsátott rutinos 2B Matsuit, aki a Triple-As farm csapatunkból harcolhatja ki a lehetőséget, hogy felkerüljön a majorbe. Az elkapó Iannetta visszatért egy hónapos száműzetéséből, nagyon jó formában ütött a Sky Sox-ban, úgyhogy Phillips ment vissza a farmra helyette. A csere dobók között is volt egy csere, Daley-t visszahoztuk egy hét száműzésből, és G. Smith került le a tartalékok közé. A sérültek közül a reliever Morales a napokban kezdte meg rehabilitációját a Triple-A-ben, Buchholz állapota szintén javul, és a closer Street elmondása szerint is egyre jobban érzi magát. Továbbra is bevethetetlen a SP De La Rosa, aki már javulgat, és az utility man Young Jr.
Az előszezonban Melo-ék megjárták Kínát, valamint Belgrádban is volt egy fellépésük a Partizan ellen. A felvezető mérkőzésekkel nem érdemes koptatni a billentyűzetet, rá is térnék az alapszakasz tárgyalására. A szezont október 28-án, hazai pályán a Jazz legyőzésével kezdtük. Nagyszerűen sikerült a formaidőzítés, hiszen egy hat mérkőzéses győzelmi sorozattal indított a csapat. Anthony nagyszerű formában játszott, Ő lett az első hét játékosa Nyugaton, majd a november hónap játékosa címet is bezsebelte. A jó kezdés után két vereség következett, mindkettő idegenben, majd egy rendkívül emlékezetes összecsapáson a Bulls ellen sikerült nyerni, 90:89-re. Egy Bucks elleni vereséggel zárta a csapat a keleti túrát, de rögtön javítottak, hiszen a következő mérkőzésen Denverben 79:105-re lesöpörtük a Lakerst. Novemberre még két vereség csúszott be, meglepetésre a Clippers vendége ként, és otthon a Timberwolves ellen maradtunk alul, a többit behúztuk.
Január 9-én Sacramentoban a Kings még győzni tudott ellenünk, de utána sorozatban nyolc mérkőzésen át veretlenek maradtunk, a széria egy idegenbeli mérkőzésen az Oklahoma ellen szakadt meg. Januárban végig dominált a csapat és nagyszerű teljesítménnyel rukkolt elő, mi sem tükrözi ezt jobban, mint, hogy ebben a hónapban a második, és a harmadik héten is denveri játékosé lett a hét játékosa cím a nyugati konferenciában, Anthony és Billups lett díjazott. Nyugaton, január hónap legjobb edzőjének pedig, George Karlt választották. Februárban nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk, szép eredmények így is akadtak bőven, például Billups remeklése Los Angelesben a Lakers ellen vagy a Dallas feletti kiütéses győzelem.
Áprilisban nehéz feladat elé néztünk, Karl több mérkőzést is kihagyni kényszerült a kezelések miatt, és Kenyon Martin is kidőlt a sorból, ráadásul az alapszakasz legfontosabb része, a hajrá következett. Nyugaton hatalmas volt a tülekedés a pályaelőnyt jelentő helyezések megszerzéséért. A hét, áprilisi alapszakasz meccsből ötöt megnyert a csapat, de a március végi hullámvölgy megbosszulta magát, így csak a 4. helyet sikerült megszerezni az alapszakasz végeztével, a rájátszásban az ellenfelünk az ötödik helyen záró Utah Jazz lett. 
Arron Afflalo (SG): A szezon kezdete előtt kicsit kétkedve fogadtam Afflalot, nem voltam biztos benne, hogy be tudja tölteni Jones helyét, főleg védekezésben. Aztán, ahogy haladtunk előre az idényben Afflalo egyre jobb teljesítményt nyújtott, és rövid időn belül stabil kezdő lett. A tavalyi idényéhez képest csaknem megduplázta a pályán töltött percei számát és a szerzett pontok tekintetében is sokat javult. Igaz, hogy kevésbé atletikus, mint Jones volt, de nagyon agresszív és szívós védekezésre képes Afflalo is, ráadásul támadásban sem volt annyira elveszett, mint az elődje. A hárompontosokat nagyon jó arányban szórta az egész idény során, több bravúros megoldására is emlékszem, hidegfejű, gyorslábú és biztos kezű játékos, szerintem egyértelműen erősödött vele a csapat. 
Nené (C): A brazil center végre csaknem egy teljesen sérülésmentes szezont tudhat maga mögött. Nem játszott rosszul, de vele kapcsolatban mindig van egy kis hiányérzetem. Talán többre is képes lehetne, ha kicsit jobban odatenné magát, eléggé hullámzó teljesítményt nyújtott, egy meccsen belül is képes volt parádézni, majd teljesen eltűnni. Akkor tud igazán jól játszani, ha van mellette egy jó csatár, olyan, mint amilyen Martin volt a sérüléséig, de ha a palánk alatti meló teljes egészében az Ő nyakába szakad, azt nagyon nehezen viseli.
Ty Lawson (PG): Nagy fogás volt az drafton a fiatal irányító, vele meg van oldva a csere PG poszt, és talán a távolabbi jövőre nézve is megoldást jelenthet. Korához képest kifejezetten érett a játéka, vigyáz a labdára, kevés volt a turnovere. Nagyon gyors, de erre szüksége is van az alacsony termete miatt, jól dobta a hárompontosokat, és a büntetőzése is elfogadható volt. Mentálisan is nagyon rendben van, igazi csapatember, Billups keze alatt remek játékossá fejlődhet.
A nyári felkészülés vélhetően jól sikerült, mert a csapat nagyszerű formában kezdte az idényt, ezt jó lenne megismételni a következő szezonban is. A szakmai részleget illeti az érdem Lawson draftolása miatt is. A játékunk szerintem, tavalyhoz képest összességében javult, ha nincsenek a sérülések messzebbre juthatott volna a csapat. Karl jól dolgozott a csapattal, meg is lett az eredménye egy új, egyéves szerződéssel díjazta a vezetőség az eddig elvégzett munkát. Bízom benne, hogy felépül és visszatér a csapathoz! A játékosok nagyon szeretik, megtalálta a közös hangot a csapattal, együtt egy jó egységet alkotnak, az esetleges edzői hiányosságok ellenére is. A szezon végén az addigi segédedző, Adrian Dantley vette át az irányítást, benne pont az nem volt meg, ami Karl-ban igen. Nem volt képes összefogni a csapatot a nehéz helyzetben, ráadásul szakmailag is hibákat követett el a rájátszásban a Jazz ellen. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nagyon nehéz helyzetben volt, több sebből is vérzett a csapat, talán a tapasztalatlanságának róható fel a gyenge szereplés, mindezek ellenére jó lenne, ha maradna a csapatnál, de egyelőre csak, mint segédedzőt tudom elképzelni.
Először is ez a státusz azt jelenti, hogy ha július 1-jéig nem hosszabbítunk a fenti nevekkel, akkor a piac megnyitásától kezdve szabadon igazolhatók lesznek, s bármely másik csapattal tárgyalhatnak. Közülük korántsem várható mindenki megtartása, sőt! Clark és Salei már tavaly is gyakran szorult ki az összeállításból, és mivel ősztől csak tovább fiatalítanánk a hátvédsorunkat, két ilyen megkopott veterán hokis már nem férhet bele a csapat politikájába, legfeljebb jelentős mértékű fizetéscsökkentéssel, de akkor sem szorgalmaznám egyikük megtartását sem. A csapatkapitány Foote bizonyára maga fog dönteni sorsáról, a nyáron már 39 esztendős lesz, a közelmúltban úgy nyilatkozott, még érez magában erőt és motivációt, hogy folytassa az aktív sportolást, vélhetően a klub sem fog ellenkezni az emblematikus figura akaratával, és könnyen sikerülhet nyélbe ütni egy új, egy évre szóló, a korábbinál is olcsóbb szerződést, hogy a veterán hadvezér ősztől is egyengethesse a jégről az Avalanche fiataljainak útját. Tucker megtartása is hasonló okokból lehet célszerű, a játéka már megkopott, és egyre inkább kiégetté vált, de csapatemberi mivolta változatlanul vitathatatlan, az újoncaink felnéznek rá, kiváló tanár, és ha szükség van rá, az ellenfelekkel még mindig bármikor képes ujjat húzni. El kell gondolkodnia a vezetőségnek vele kapcsolatban, hogy megéri-e alkalmazni egy játékost javarészt azért, hogy vezetgesse, óvja a rutintalanokat, annak ellenére, hogy a játékban már kevésbé vehetjük hasznát. Véleményem szerint egy hasznos éve még lehet Tucker-nek, és ha 1 millió körüli összegért hajlandó lenne Denverben maradni "óvóbácsinak", akkor miért ne. Svatos körül évek óta minden egyes deadline és offseason alatt felröppenhet a gondolat, hogy "na, most aztán tényleg megszabadulunk tőle", eddig mindig maradt, most viszont minden eddiginél kevesebb az esély a marasztalására. Gyakorlatilag a 2006-os újonc szezonja óta csak fel-fellángolásai vannak, ebből pedig nem lehet megélni, kész szenvedés volt, amit a tavalyi szezonban produkált, Sacco mester sem igazán kért belőle, az évad második felében már csak akkor játszott, ha végképp nem volt más a sérülések miatt, emiatt nem hinném, hogy megkapná az újabb lehetőséget. Sajnálom, mert nagyobb tehetségnek indult, de nálunk nem tudja kifutni magát, szerintem Európában fog eltölteni jövőre egy ugródeszkaszerű évet, ami után jövőre esetleg újra felkeltheti az NHL-csapatok érdeklődését, bár túl szép kilátásokat nem látok előtte. Budaj hasonlóan nagy kérdés, egy biztos, nála jobb, elkötelezettebb cserekapust, nem találhatunk, viszont a tavalyi alapszakaszbeli rengeteg padoztatás után nem tudjuk, hogy mennyire szeretne maradni a csapatnál. Bizonyára máshol több lehetőséghez jutna, így jobbára az ő kezében van a döntés, hogy szeretné-e továbbra is tartani a gyertyát Anderson-nek, vagy inkább eligazol máshová. Őt még jobban sajnálnám, rettenetesen igyekezett tavaly, és mindig is egy szimpatikus srác volt, de meg tudom érteni, ha ezekután inkább váltani szeretne.
A korlátozott szabadügynökeinkkel a csapatnak van elsődleges joga megállapodást kötni a nyár folyamán, de amennyiben július második feléig nem születik megegyezés, augusztus környékén a fizetésmeghatározó döntőbíróság határoz meg egy összeget a játékosnak, de ide a legritkább esetben szokott eljutni egy-egy hokis ügye. Sokkal inkább veszélyes lehet, hogy a még szerződés nélküli RFA-játékosokra egy-egy másik "jólelkű" egyesület ajánlhat csillagászati összegű szerződést, melyet kénytelenek vagyunk a játékos elé rakni, ha meg akarjuk tartani, vagy távozni hagyjuk az ajánlatot tevő félhez, és kárpótlásként néhány draft lehetőséget kapunk érte. Azt hiszem, az igazán fontos feladatokat az idei nyáron ez a névsor minél kedvezőbb körülmények közötti megtartása jelentheti. Porter-t is érdemes lenne megtartani, Sacco keze alatt rendre stabil defenzív játékra volt képes, a mester kedvelte a stílusát, bizonyára hasonló szerény szerződéssel simán aláíratható, ha a vezetőség igényt tart rá, és akkor az NHL és az AHL között ingázhat a következő szezonban. A többiek viszont meghatározó emberek voltak a tavalyi szezonban, és könnyen lehet, hogy szép summát szeretnének kaszálni az új szerződésükkel, ráadásul esetükben a külsős ajánlatokra is jó lenne figyelni, ez ellen a legjobb védekezés a minél előbbi közös megállapodás lenne. Főleg talán a majd' 30 gólt lövő Stewart-tal kell óvatosan bánnunk, a tavalyi szezonban berobbant a liga legjobb gólvágói közé, így minden esélye megvan rá, hogy nyáron bankot robbantson, nem tudjuk mik a szándékai, érdemes lenne óvatosan bánni vele, mert hajlamos hullámzó teljesítményre, egyelőre tisztázatlan, hogy egy sztárgázsis szerződés miként hatna a későbbi játékára, viszont másfelől a játékos érezheti magát nyeregben, mert a csapatnak mindenképpen szüksége van rá, meg kell tartanunk őt, és azt hiszem Stewie fog diktálni, tartok tőle, hogy 3-4 milliót simán meg fog kérni. Mueller hasonló cipőben járhat vele, Denverben végre megtalálta az igazi formáját, ezért úgy vélem hálás a csapatnak, hogy kiemelték őt az arizonai szeméttelepről, így bizonyára annyira bátran nem fogja felemelni a hangját a tárgyalások során, és jó lenne vele is óvatosan bánni, mint ahogyan a külsős ajánlatok elkerülésére is figyelnünk kell, de vele szerintem nem lesz gond, bár a belépő szerződése után ő is idén nyáron kaphat először új kontraktust, 2-3 millió körül gyanítom, hogy megtartható akár hosszabb távra is. Anyagi szempontból nem jártunk rosszul, hogy Yip nem játszott tavaly a teljes szezonban, így annyira nem teljesíthetett kiugróan, és bizonyára az árát sem fogja annyira megkérni, nem hiszem, hogy gond lehet vele, és egy kisebb emelés mellett nyugodtan megszülethet az új megállapodás. Quincey a legutóbbi szezonban futotta karrierje legjobb évét, legalábbis ami az évad első felére vonatkozik, később már egyre több hullámvölgyet élt át, viszont így is fejtörés elé állíthatja a vezetőséget, jó lenne 1-2 évnél nem hosszabb időre, és még viszonylag földön maradt összeggel aláíratni őt, mert hosszútávon nézve kisssé sötét lónak számít, főleg hogy jönnek a fiatalabb is idővel. De Stewart-ékhoz hasonlóan a következő szezonra az ő megtartása is kulcsfontosságú lehet, így túl egyszerűen aligha sikerül üzletet kötnünk vele.
Nem feltétlenül arra gondolok, hogy Kovalchuk-ot igazoljuk le, bár éppen egy próbát megérne, egyre több forrásból hallhatjuk, hogy megmozgatta a denveri érdekeltségű sajtósok fantáziáját is. Mégis elég esélytelennek tartom, inkább kupaesélyes csapathoz akarna menni, mi pedig nem leszünk még azok jövőre, legfeljebb sötét lovak, kétlem, hogy az őt üldöző tucatnyi csapat közül éppen minket választana, szerintem felesleges lenne beleélni magunkat, hogy rá van esélyünk, inkább azért szorítsunk, hogy ne riválishoz akarjon igazolni. Sokkal inkább el tudnám képzelni honfitársa, Frolov leigazolását, ha nem hosszabbít LA-ben, még ő is csak 28 éves, és 20-30 gólra bármikor képes lehet, még ha nála is előfordulhatnak gyengébb időszakok, szerintem komoly segítséget jelentene a hiányposztunkon, ráadásul érte reálisan is versenyben lehetnénk, ha úgy adódik. Egykori játékosunk, a hűtlen Tanguay az újabb balul sikerült éve után könnyen lehet, hogy be fog kopogtatni a csapat ajtaján, de remélhetőleg miután tavaly az egész klub könyörgését visszautasította, idén mi is hasonló lelkesedéssel küldjük őt el Floridába, ahogyan tavaly maga ment oda helyettünk. Komolyabban véve, az elmúlt három évben összesen lőtt annyi gólt, mint annak idején nálunk szezononként, abszolút elvesztette a ritmusát, lehet, hogy csak a helyét nem találja és a Colorado-ban újra észhez térne, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már nem az a játékos, aki korábban volt, ezért csak elenyésző összegért cserébe lenne értelme próbálkoznunk vele. A többi nagyobb nevű balszélső igazából kicsit sarkítva egytől egyig kiégett veterán (például Whitney, Kariya, Kozlov, Modin), akik a fiatalos csapatunkba még véletlenül sem illenének bele, nem nagyon lenne sok értelme hasonló nevekkel próbálkozni. Persze, az is lehet, mely a legvalószínűbb, hogy nem szerzünk nagy nevet erre a posztra, hanem házon belül orvosoljuk a problémát, a jövőre még szintén újoncnak számító Stoa, vagy a tavaly sérülés miatt félévig harcképtelen Jones többszöri bevetésével, akik könnyen lehet, hogy bevállhatnak még ezen a poszton, talán akkor járnánk még a legjobban, vagy akár a draft 17. összesített pozíciójában is választhatunk egy tehetséget a lyuk befoltozására, hosszú távon talán ez lenne a legkifizetődőbb megoldás.
Egybevonnám ezt a két posztot, mivel bizonyos szinten lehetnek átfedések köztük. Először is sok függ attól, hogy mi lesz Tucker és Yelle sorsa, amennyiben maradnak, nem igazán lépne fel hiány az alsóbb sorokban, viszont ha legalább az egyikük távozna, akkor nagyon is fontos lenne egy-egy igazán tapasztalt vezetőegyéniségű támadó megszerzése, aki segíthetné a fiatalokat. Esetlegesen olyan nevek kerülhetnek szóba a piacról, mint például Nichol, Parrish, R. Johnson, D. Moore vagy R. Niedermayer. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan egy igazán domináns korcsolyázó bokszoló érkezése sem ártana, aki valódi tekintélyt képviselne, ellentétben a mindig rongyosra vert Koci-val, hogy legyen végre egy igazi specialistánk a piszkos munka elvégzésére, és ne Stewart-ot vagy McLeod-ot nélkülözzük öt percekre, ezért érdemes lenne ajánlatokat tennünk főleg McGrattan, Winchester, Konopka vagy MacIntyre irányába, hátha velük több sikerünk lenne a jövőben, nagy kockázatot úgysem vállalnánk a minimálbér körüli egyéves szerződésekkel.
A lehetséges hátvédigazolás nagyban attól függ, hogy Foote folytatja-e pályafutása, ha távozna, akkor látnék rá reális esélyt, hogy megpróbálunk harcba szállni egy igazán komoly szabadügynök bekk kegyeiért. De gyorsan hozzátenném, erre látok kevesebbb esélyt, de azért foglalkozzunk érintőlegesen ezzel a lehetőséggel is, hiszen ha Foote a visszavonulás mellett döntene, akkor komolyan igyekeznünk kéne egy vezéregyéniség védőt szereznünk. Leginkább ideális célpont Volchenkov, Hamhuis, Morris vagy Martin lehetne ebben az esetben, és mivel elég jól állunk a fizetési sapkát tekintve, bőven lenne lehetőségünk jó magas összeget is biztosítanunk a kuncsaftok számára, amennyiben a vezetőség hajlandó lenne áldozni értük. Ha viszont a kapitány maradna, legfeljebb egy rutinosabb kiegészítő hátvéd kerülhetne szóba, nem hinném, hogy akkor bármelyiket a fenti nevek közül lenne értelme bevállalni, inkább csak még egy zongoracipelő jöhetne, hogy a fiatalok mellett legyen ott még valaki, és ha netán sok sérülés lenne, akkor sem mindig csak zöldfülűeket kelljen játszatnunk, ekkor merülhetne fel többek között például Mitchell, Corvo, Kubina, McKee, Strudwick vagy Aucoin megszerzése, akik még a harmadik párban megbízhatóak lennének, rutinjuk pedig a fiatalok mellett sokat jelenthetne.
Másnap kora este találkoztak egymással újra a csapatok, az összeállításunkban csak két változás volt, a gyengébb meccsei után CarGo kikerült a kezdőből és Fowler jött helyette első ütőnek, valamint a bal szélen S. Smith kapott lehetőséget szemben az előző napi Spilborghs játékkal. Közben a dobónk Francis volt, idei második kezdő meccsére készült. A nyitó játékban mindkét csapat egy-egy ütéssel mutatkozott be, részünkről Helton doublet szerzett, a Royals pedig egy singlet talált. A második inningben sem történt pontszerzés, csupán S. Smith jegyzett ütést, majd a harmadikban Giambi talált, a KC bázisfutója pedig a harmadik területig jutott el a befejezés pillanatában. Az ezt követő két menet sem hozott semmi izgalmasat, aztán viszont a hatodikban egy 
- Az utolsó 8 meccsünkön egyszer sem értük el az öt pontot, vasárnap viszont 11 runt vittünk be a Royalsnak. Nagy napja volt a veterán DH Giambinak, aki 3/6os mérleget hozott, a három ütést az első három beállásában jegyezte, közte volt a 3run HR is, végül négy pontot szerzett és további négy emberünket hagyta fent. A sokáig pocsék átlaga az utolsó néhány meccs sikerei után gyorsan .244esre emelkedett. Tulowitzki is egyre jobb ritmust kapott el, négy lehetőségből két ütést ért el vasárnap, egymás után a második meccsén lőtt HRt, amivel négy darabnál tart a szezonban, közben kétszer jutott be a pontszerző területre. Négy meccs alatt három HR, előtte 40 meccsen 1 darab. Stewart volt még igazán fontos szereplője a kiütéses győzelemnek, hiszen egy 2run RBI doublet és egy RBI singlet egyaránt ütött, vagyis két ütése után három pontot termelt. Barmes zárt a legjobb átlaggal a meccsen, 3/5öt hozott, az újabb két darabbal pedig már elérte a 20 RBIt szezonban, az elmúlt hetek kritikán aluli játéka után végre talán kezd fejlődni a támadásbeli produkciója. A helyettes elkapó Phillips öt beállása alkalmával két-két ütést és futást harcolt ki, közben ugyanennyiszer a strikeout sorsára jutott, de látható, hogy Olivo pihenése alatt ő sem teljesen impotens. Fowler sem a sok ütéséről volt híres mostanában, de kettőt is vállalt, sőt idei negyedik pontot érő megmozdulását is elkönyvelhette az utolsó meccsen. Még vicces volt tőle, amikor 
