Megtörtént az elkerülhetetlen, nem lehetett tovább halogatni: a Denver Broncos valaha volt egyik legjobb játékosa, a posztján visszavonulásakor szinte minden fontos rekordot magáénak tudó, összesen 3 Super Bowl-on győzedelmeskedő tight endünk végre oda került, ahol a helye van, ahova már két éve be kellett volna kerülnie. Ha kicsit késve is, de üdvözlünk a csarnokban Shannon Sharpe! És hogy tisztelegjünk emlékének, kövessük végig a göröngyös utat, ami egy szegény chicagói házból indul, és az NFL Hall of Fame-be vezet.



















A történet tehát Illinoisban kezdődik 1968-ban, de Georgiaban folytatódik. Itt végezte el Sharpe a Savannah State College-ban az egyetemet. Saját bevallása szerint se volt jó diák, kiváló fizikai képességeit viszont a foci mellett kosárban és atlétikában is kamatoztatta. '87 és '89 között mindháromszor bekerült az All-Southern Intercollegiate Athletic Conference -be, azaz a SIAC álomcsapatába, '87-ben pedig a konferncia legjobb játékosának is megválasztották, míg '89-ben a Division II álomcsapatának lehetett tagja.

Így jött el az 1990-es NFL draft. Ahol a 12 körös draft 7. körében, összességében a 192. helyen csatlakozhatott a Broncos keretéhez. Érkezése előtt csapatunk 4 év alatt 3× kapott ki a döntőben, ami rövid időre visszavette őket. Azonban többek között pont neki köszönhetően hamar elindultunk ismét felfelé. Sharpe az "elkapó TE"-poszt úttörői, forradalmasítói között volt, pár év alatt a csapat meghatározó tagjává, és John Elway kedvenc célpontjává nőtte ki magát. 3× lépte át az 1000 yardos határt TE létére, többször volt több mint 80 elkapása, két évében is eljutott 10 TD-ig. Önmagában is veszélyes játékos volt, Rod Smith-szel, Ed McCaffrey-val és Terrell Davis-szel kiegészülve Elway irányításával megállíthatatlannak bizonyultunk. A '97-es és '98-as szezonban egyaránt bajnokok lettünk és ebben Sharpenak is hatalmas szerepe volt. Először tehát 1990-99-ig volt Bronco, amikor is két Super Bowlt nyertünk, és teljesítményével kiérdemelte hogy bekerüljön a 1990s All-Decade Team-be, azaz az NFL évtized csapatába, ráadásul kezdőként. /*Rajta kívül Gery Zimmerman OT (szintén HOF), Steve Atwater S és természetesen John Elway QB képvisel minket kezdőként, Terrell Davis és Neil Smith pedig csereként. Utóbbi csak 3 évet volt Bronco, de a legjobbkor, '97 és '99 között.*/

Elway visszavonulásával sajnos szétesett a csapat és egy évvel később Sharpe is távozott az új baltimore-i együttesbe, a Ravensbe. Ha már arra járt, nyert velük is gyűrűt a meglévő gyűjteményéhez, de végül két év múlva 'haza' jött, hogy itt fejezze be a pályafutását. Az újabb két esztendő után, 2003-ban vonult vissza.

Karrierje során 815 elkapása volt melyekkel - TE-ek közül elsőként - átlépte a 10 000 yardos álomhatárt 10 060-nal. Mindezek mellett 62 touchdown is fűződik a nevéhez. Elsősorban elkapó TE-ként számítottunk rá, de akkor se jött zavarba, ha blokkolnia kellett, neki is szerepe volt Terrell Davis 1998-as 2000+ yardos szezonjában. Visszavonulása után tehát nem az volt a kérdés, hogy bekerül-e, hanem csak az, hogy mikor. Mivel a visszavonulás és a HOF-ba választás között legalább 5 évnek el kell telnie, 2008-ban nyílt először lehetősége, és rögtön be is került a döntőbe. Azonban némi meglepetésre, a kapun nem jutott át. Akik bekerültek, szintén megérdemelték a helyüket, viszont Sharpe-nak is legalább annyira kijárt volna az elismerés. Egy évvel később újra a döntőben volt, de ismét kimaradt. Szerencsére akkor Floyd Little bekerülésével vigasztalódhattunk, idén pedig már nem tudták tovább kint tartani őt. Richard Dent, Marshall Faulk, Chris Hamburger, Les Richter, Ed Sabol és Deion Sanders társaságában csatlakozott a hírességekhez, köztük a már bent lévő Bronco-khoz Gary Zimmerman-hoz, John Elway-hez és Floyd Little-höz. /*Willie Brown és Tony Dorsett is HOF és játszottak nálunk is, viszont nem a nálunk nyújtott teljesítmény alapján kerültek be*/.

Az adatokhoz értelmezéséhez hozzátartozik az is, hogy Sharpe előtt elsősorban a blokkolás volt a TE-k feladata, de ez azt is jelenti, hogy az első elkapók TE-k között volt, ami tovább növeli érdemeit. //Azóta Tony Gonzalez megdöntötte a rekordjait.


















Sharpe nem csak a pályán, hanem azon kívül is magabiztos volt, sőt, kifejezetten nagyszájú játékos. A cikk végén álljon itt néhány jellegzetes, válogatott beszólása:

• The New England Patriots: "Mr. President, call in the National Guard! We need as many men as you can spare! Because we are killing the Patriots! We'll call the dogs off! Send the National Guard please! (during a 34 - 8 rout vs. the Patriots on November 17, 1996)"
• WR Freddie Mitchell: "If I had his hands, I'd cut 'em off"
• QB Kyle Boller: "You do have your teammates behind you: your fullback and your halfback, and that’s only because they have to be."
• "I won't talk about someone's mother. I won't talk about their girlfriend or their wife, but if you have a deformity, I would talk about that."

Gratulálunk Shannon Sharpe! A következő majd Rod Smith lesz, addig is Hajrá Broncos!

Továbbra is gyengélkedik a Colorado Avalanche együttese az NHL-ben, és az alapszakasz hajrájához közeledve sorra veszítjük el a mérkőzéseket, így egyre inkább búcsút inthetünk az idei rájátszásnak, s értékelhetjük át a céljainkat, hogy legalább a minél jobb draft-helyezés megszerzése sikerüljön az elmúlt hetekben csak vergődő csapatunknak. Az elmúlt időszakban Forsberg visszavonulása, illetve Stewart és Shattenkirk elcserélése is borzolta a kedélyeket, de legalább a klub denveri történelme alatt rekord mértékűnek számító vereségsorozatunkat tíz egymást követő fiaskó után sikerült megtörnünk a közelmúltban.





















Még az elmúlt hét elején az egyesület valaha volt legsúlyosabb vereségét szenvedtük el, amikor a Calgary 9-1 arányban lemészárolta a mieinket; két nappal később hosszabbításban 3-2-re kaptunk ki a Pittsburgh-től, ezzel nyolc rendes játékidős zakó után végre pontot tudtunk szerezni; de aztán múlt hétvégén 4-0-ra buktunk a San Jose otthonában; kedden végre megtört a jég, és 4-3-as idegenbeli győzelmet arattunk a St. Louis-szal szemben; legutoljára pedig a szerdai játéknapon 5-1-es fiaskót szenvedtünk el az Edmonton ellen hazai környezetben.

- A góllövő soraink teljesítménye talán valamicskét javulgatott a legutóbbi kaotikus állapotokhoz képest, bár az elmúlt öt találkozón regisztrált nyolc találat még mindig halovány mérleg, főleg hogy ennek a felét a Blues elleni siker alkalmával értük el. A múlt pénteken derült égből villámcsapásként St. Louis-ba cserélt Stewart utolsó két mérkőzését játszotta a csapatunkban a legutóbbi összefoglaló-bejelentkezésünk óta, s legutolsó fellépésén, a Pittsburgh ellen gólt is szerzett, a trade óta pedig öt meccsről hat gólos a Blues színeiben, így tart éves szinten 19 találatnál. Az első sort centerező Stastny az utóbbi hetekben nyújtott középszerű produkcióját a STL elleni idegenbeli mérkőzésen tudta megtörni, ahol 1+2-t termelt, és újra a csapat legjobb játékosának bizonyult nagyszerű támadóhokijával, csodálatos győztes gólt ütött, mely segítségével megszakítottuk a gyenge szériánkat. Azonban több, mint egy hónap után volt ekkor újra több pontja egy találkozó alatt. Ezen kívül még a Pittsburgh ellen ért el egy gólpasszt, miközben hosszú idő után újra +2-es mérlegre volt képes. Némileg össze tudta szedni magát a hullámvölgy után, és az utóbbi meccseken újra topcenter mivoltához méltóan tevékenykedett, a faceoffokban is szépen helyt állt, és a védekezést is támogatta, ráadásul 59 pályára lépése alatti 48 pontjával beérte Duchene-t a házi pontlistán. A másodéves hokis először kényszerült kihagyni meccseket a szezonban, miután a Flames ellen egy kellemetlenül felpattanó korong kézsérülést okozott neki, és az azt követő két összecsapáson nem vállalhatta a játékot. St. Louis-ban mérsékelt szerepléssel tért vissza, majd legutoljára az Edmonton ellen elévülhetetlen érdemeket szerzett az egyetlen gólunkból egy finom előkészítés formájában. A csapat negatív sorozata alatt ő is kétségtelenül gödörben volt, hajlamos volt beleszürkülni a játékba, de a napokban komolyan fogadkozott, hogy szeretne véget vetni a hullámvölgynek, és a szezon utolsó negyedében újra hatékonyan fog játszani. Hejduk szintén nehezebb időszakon van túl, a sorozatos vereségek alkalmával nem találta a játékát, alig tudott helyzetbe kerülni, és egyre-másra zárta a mínuszos meccseket, melyek által leromlott -14-re az éves mutatója, így a csapat legrosszabb embere e kategóriában. Viszont az utóbbi két találkozón egyaránt betalált, mindkétszer lesipuskás találatot szerzett, így már 19 gólnál tart, egyetlen találat választja el őt attól, hogy zsinórban a 11. szezonjában is elérje a 20-as határt, amelyet korábban a klub történetében csak a legendás Sakic tudott végrehajtani. Vele szemben Jones már elérte a 20 gólt, miután a jubileumi találatot a Blues ellen szerezte egy könnyű prédának bizonyuló korongból. Szintén hullámzó volt mostanában a formája, gyakran képes volt mérkőzésekre eltűnni, ugyanakkor ő még egész stabilan hozza a pontokat a horrorisztikus februári hónapban. Stoa ismét felkerült a nagycsapat keretébe, de korántsem képes annyira meghatározó szerepet betölteni, mint a Monsters-ben, az utóbbi három meccsen pályára lépve pont nélkül, elszórtan egy-egy gólhelyzettel zárt, sokszor szinte teljesen észrevétlen tud maradni. Porter továbbra is gyakori szereplője az első két sorunknak, de mostanában valamivel kevesebb játéklehetőséghez jutott, az utóbbi öt meccs közül háromszor is csak 12-14 minutumot kapott, közben mindössze egy assziszt került a neve mellé, és -8-cal zárt egy három meccses stádiumban, így éves szinten is átfordult negatív tartományba a statisztikája. Nincs túl nagy formában, gyakorlatilag csak a kényszer szülte őt felsősoros csatárnak, kevés helyzete van, amikor pedig odakerül, méltatlanul gyengén puskázza el azokat, ráadásul a Penguins elleni vereség bűnbakja lett, miután a hosszabbításban buta szabálytalansággal emberelőnyhöz juttatta az ellenfelet. Yip-nek továbbra sem megy a góllövő sorokban, a mezőnyjátékban általában képes a kemény küzdelemre, de a kapu előterében, még ha igyekszik, akkor sem tud eredményes lenni, rendre elfogy a tudománya. Egy hónappal ezelőtt duplázott, azóta gólképtelen, egész februárban mindössze két gólpassza van, és sorra zárja a mínuszos meccseket, így -13-mal már a leggyengébbek közé süllyedt.

- A harmadik-negyedik sorunk kiegészítő csatárai valamelyest stabilizálni tudták teljesítményüket, bár az előrejátékhoz így is borzasztóan keveset képesek hozzátenni. A Blues-tól frissen megszerzett McClement érkezése után rögtön elfoglalta a harmadik sor centerposztját, és bár pontot még nem szerzett, mindössze egyszer zárt -1-gyel, és kiegyensúlyozottan tette a dolgát a játék defenzív részében. Feltűnt emberhátrányban, és a saját harmadunkban is hasznosan játszott, még több veszélyes helyzete is adódott, illetve a bedobásokban sem vallott szégyent. Feltűnésével meglepetésre O'Reilly szorult vissza a legalsó sorba, aki a szokásos stabilitásával teszi a dolgát, mégis úgy látszik, hogy az edzői kar kevésbé elégedett vele újabban. Neki is becsúsztak negatív meccsek mostanság, de azon kevés játékosaink egyike, aki még pozitív tartományban található a +/- terén. Ugyanakkor, még a trade előtt, a Penguins ellen volt egy óriási meccse, amikor öt lövéssel zárt 22 minutum alatt, és hátrafelé is félelmetesen küzdött, bár tény, hogy az elmúlt hetekben kevésszer tudott hasonló extrát nyújtani. Winnik is egyre jobban elszürkült az utóbbi időben, bár a Flames elleni megalázó vereségünk közben ő szerezte a csapat becsületgólját, amikor szerencsés találatával 16 meccses gólcsendet szakított meg, de az azt követő találkozókon nem sok életjelet adott magáról, így a legutolsó alkalommal már csak tartalék volt. Kétségtelenül sokat esett vissza a formája a 2011-es naptári esztendőre a vártnál komolyabb őszi szereplése után, így talán különösen szembetűnő a háttérbe szorulása. Dupuis változatlanul a csapat megbízható kiegészítő embere, hónapok óta egyenletes teljesítményt nyújt, még a vereségsorozat alatt sem igazán esett vissza, minden meccsen becsülettel odateszi magát, keményen hajt a letámadásban, és egy-két kapura lövést is feljegyez szinte valamennyi alkalommal. A Calgary ellen kicsit elvesztette a fejét, amikor egy sportszerűtlen térdelést mutatott be Jokinen-nel szemben, így 5+10-es fegyelmivel idő előtt mehetett zuhanyozni, egyúttal majdnem megduplázta egész éves büntetésperceinek számát. A mindig tettrekész biztonsági ember, McLeod mostanában is minden erejét a rendbontásokba fektette, a játékmegszakítások alkalmával előforduló tömeges dulakodásokban rendre főszerepet vállalt, egy ilyen szituációban bonyolította le legutóbbi bunyóját a Sharks-os Mayers ellen, amely kereken a tizedik verekedése volt az idényben. 135 perc kiállításával már nem sok választja őt el az egy szezon alatti egyéni csúcsától, ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni mellette, hogy december 17-e óta egy nyamvadt pont nem termett neki. Koci háromszor léphetett pályára az utóbbi öt meccs közül, ezek alatt képes volt -3-ra alig pár perceket játszva, bár a Flames elleni sima meccsen meglepően sok, 7:54 perces jégidőt kapott, ami szezoncsúcsnak számít esetében. Két meccs erejéig feltűnt az újonc Olver, s amíg Duchene sérült volt a második sorban jutott szóhoz, de egyik alkalommal sem tudta megváltani a világot, a Pens ellen ráadásul két lefordulásból elszenvedett gólt is kapott a sora, így nem sokkal később visszairányítottuk őt az AHL-csapathoz.

- A védelmünk változatlanul nem áll túl biztos lábakon, a Flames elleni meccs 9 kapott gólja új negatív rekordnak számít a franchise létezése óta, és a hónapok óta stabil sereghajtó Oilers is bevette ötször a ketrecünket. Talán még beszédesebb adat, hogy 16 mérkőzés óta minden egyes találkozón legalább három gólt kaptunk. Shattenkirk az utolsó két denveri fellépésén nem regisztrált pontot, viszont mindkét alkalommal meghaladta a 20 perces jégidőt, ám a Calgary elleni osztás során ő is -4-gyel végzett. St. louis-i karrierjét öt meccs alatt három assziszttal indította, ellenünk kifejezetten nagy akarással küzdött. A helyére érkezett Johnson, a 2006. évi 1/1-es kiválasztott, akitől azt reméljük, hogy ráncba szedi a hátsó alakzatunkat, és idővel az egység vezéregyénisége lesz. Az adottságai megvannak hozzá, de egyelőre a beilleszkedés nem ment zökkenőmentesen számára, látható rajta a tehetség és az igyekezet, de több kapott gólnál is a pályán tartózkodott. Első három összecsapása alatt egyetlen pontját egykori kenyéradója ellen jegyezte egy fontos hajrábeli találat formájában, s valamennyi mérkőzésén átlépte a 25 perces játékidőt, de bízunk benne, hogy javulni tud a későbbiekben. Mindhárom alkalommal Wilson volt a bekkpárja, akinek a teljesítménye viszont meglepő módon visszaesett mellette, pedig hetek óta a védelem meghatározó alakja volt, azonban EJ-vel most az első párban, mintha túlzottan lámpalázasnak tűnne. Úgy látszik, nagyon szeretne bizonyítani, és ez gyakran hibákhoz vezetett a játékában, a saját harmadában többször óvatlanul bánt a koronggal, és helyezkedésbeli hibákat is vétett, ezen három találkozón ráadásul mindössze -5-öt regisztrált. Nem kéne túl cifráznia a játékot, pusztán azt kéne nyújtania, amit tud, és amit az elmúlt hetekben is hozott. Liles a deadline közeledtével szokás szerint a cserepletykák állandó kereszttűzében tengeti mindennapjait. A Flames ellen borzalmas, -6-os statisztikával érte el a mélypontot a balszerencsés időszaka, azóta viszont egyértelműen felfelé ível a formája, az utóbbi négy mérkőzésről négy gólpasszt jegyzett, miközben újra egyre komolyabb kétirányú játékot láthatunk tőle. 39 pontjával messze a legeredményesebb hátvéd a csapatban, egyúttal negyedik a házi ponttáblázaton. Állandó hű társa, O'Byrne a két korábbi mérkőzésen kissé gyengélkedett és mindkétszer -2-t hozott, aztán viszont szépen javította a hibáit, és az azt követő két alkalommal már masszív volt a védelemben, kőkeményen tette a dolgát a saját kapuja közelében. Ám legutóbb, az Oilers elleni meccs első perceiben egy rettentő kellemetlen sérülést szenvedett, amikor az eleső Hall korcsolyapengéje elvágta az arcát, és megközelítőleg száz öltéssel kellett összevarrni a sebeit. Az adott találkozót nem tudta folytatni, és előreláthatólag 7-10 napig nem is állhat a csapat rendelkezésére, de még így is olcsón megúszta a riasztó esetet, sokkal rosszabbul is járhatott volna. A védelem hivatásos kerékkötője, Hunwick ugyan két asszisztot is fel tudott mutatni az elmúlt időszak mérkőzésein, továbbra is rengeteg pontatlanság tarkítja a játékát, hibáira gyakran gólokkal fizetünk rá. Elképesztően figyelmetlen, hanyag, és hiába vannak időnként biztató jelek a teljesítményében, ha percekkel később valami fatális megmozdulással lerombolja, amit addig felépített, így nehéz lesz előrelépnie. A norvég Holos egy kisebb fej sérülés miatt kihagyott pár meccset, az utóbbi két alkalommal már újra játszhatott, és stabil teljesítményt nyújtott, talán Sacco mester is egyre jobban kezd bízni benne, az Oilers ellen már 21 perc lehetőség jutott neki, igaz, megtizedelt összeállításban játszottunk, és csak -2-t jegyzett. Az elsőéves Gaunce NHL-es karrierje harmadik mérkőzésén máris megszerezte első találatát, amikor egy távoli lövése az embertömegen átjutva a Pittsburgh hálójában kötött ki. Ezután még a Sharks ellen játszott, Holos visszatérése óta viszont tartalék volt, de O'Byrne sérülésével most visszakerülhet az összeállításba. Egyébként kevés lehetőséghez jutott, rendre 10-15 minutumokat töltött jégen, ezalatt viszonylag stabilnak tűnt hátul, alacsony hibaszázalékkal látta el a feladatát, de túl sokat nem is vállalkozott.



- Ahogy már írtunk róla, a sorozatos mérsékelt teljesítménye után elcseréltük Anderson-t, a Flames elleni súlyos zakó alatt menet közben még beállt, s 11/15-tel zárta utolsó fellépését a csapat színeiben. A trade óta valósággal megtáltosodott Ottawa-ban, rögtön egy 47 védéses shutout-tal mutatkozott be, és az azt követő két mérkőzésén is ihletett formában tevékenykedett. A helyére érkezett Elliott a papírmunkák elvégzése után az Oilers ellen debütált, de nehézkes volt számára a denveri bemutatkozás, 31 lövésből ötször mattolták, bár alapjában véve nem nyújtott rossz teljesítményt, a végére nagyon elvesztette a fonalat, ennél többre lesz szükség tőle. Budaj sorozatban hat találkozón kapott lehetőséget kezdőként, majd a legutolsó meccsen már csere volt. Amikor védett, a Flames-meccs kivételével minden egyes összecsapáson komoly erőket mozgosított, és mindent megtett érte, hogy győzelmi esélyeket biztosítson a csapat számára, a mezőnyjátékosok azonban nem igazán tudtak élni vele. Sok gólt kapott ugyan, de ezekről kevésbé tehetett, rendre bravúros megmozdulásokat hajtott végre, s mindkét pontszerző meccsünkön 90 % felett védett a jókora terhelés ellenére, a Blues elleni siker alatt például 42 védést mutatott be. A veterán Grahame ismét mindannyiszor csak tartalék volt, amikor szükség volt rá a létszám miatt, majd a közelmúltban visszautazott Cleveland-be.

- Változatlanul többen bajlódnak különféle kisebb-nagyobb sérülésekkel. A csapatkapitány Foote nyolc meccs óta harcképtelen láb sérülés miatt, az elmúlt napokban már korizgatott, és elutazott a csapattal a mostani idegenbeli túrára, de még mindig nem tudjuk, hogy valójában mikor léphet újra pályára. O'Byrne is csatlakozott a sérültek közé, miután a legutóbbi mérkőzésen összeszedett arc sérülése következtében 7-10 napra kiesett. Galiardi továbbra is a 6-8 hetes rehabilitációját tölti a közelmúltbeli kézműtétjét követően, és bízunk benne, hogy még láthatjuk őt az idei évadban. Cumiskey újra agyrázkódással harcképtelen, mint ahogyan Mueller is egy hasonló sérülés után van, mindkettejük körül nagy a csend az utóbbi időben, ami egy cseppet sem tekinthető kedvező jelnek. A tüdőembóliával bajlódó Fleischmann, illetve a súlyos operáción áteső Quincey számára pedig már korábban befejeződött a 2010/11-es bajnokságbeli szereplés.

A következő mérkőzéseink:

Szombat, 22:00: Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Jövő hétfő, 02:00: Anaheim Ducks - Colorado Avalanche
Jövő szerda, 04:30: San Jose Sharks - Colorado Avalanche
Jövő vasárnap, 04:00: Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
Március 9., szerda, 02:00: Minnesota Wild - Colorado Avalanche

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 39-14-9, 87 pont (62 meccs)
2. Minnesota Wild 33-23-6, 72 pont (62 meccs)
3. Calgary Flames 31-23-9, 71 pont (63 meccs)
4. Colorado Avalanche 26-28-7, 59 pont (61 meccs)
5. Edmonton Oilers 20-34-8, 48 pont (62 meccs)

A három playoff-aspiráns divízió ellenfél állva hagyott bennünket, az utolsó rájátszáshelyezéstől 11 pont a lemaradásunk, amikor még 21 mérkőzésünk van hátra az idei alapszakaszból. Talán már érdemesebb a draftra figyelnünk, a képzeletbeli 1/1-et birtokló Oilers-t 11 ponttal előzzük meg, és jelen állás szerint az összetettbeli hatodik helyen választhatnánk az idei játékosbörze első fordulójában.

Az NHL-ben hétfő este, 21 órakor lép életbe a szezonbeli cserestop, azaz a 'trade deadline'. Addig még görcsbe rándult gyomorral várhatjuk, hogy vajon mely játékosaink fognak a távozás sorsára jutni a következő napokban, mert a jelek szerint szinte senki nem lehet biztonságban.

Gondolom mindenki értesült róla, hogy az All-Star gála után végre lebonyolította a csapat azt az üzletet, aminek Damoklészi kardja mindvégig fejünk felett susogott az idény során.

Carmelo Anthony elhagyta a New York Knicks kedvéért a Nuggets-t, amit még nagyon nem is siratnánk meg - lévén hogy érezhetően rombolta a csapatmorált az állandó bizonytalanság - viszont a vele távozó Billups személyében igazi vezéráldozatot is hoztunk.





















Részletesen nem térnék ki a játékoscserében részt vett emberek bemutatására, hiszen azt Filip barátom megtette előttem, inkább a csapat jövőjének fürkészésére kívánom kiélezni eme pár soros cikkemet.

Kezdeném azzal, hogy Anthony és Billups személyében a csapat első és második legértékesebb játékosa távozott, ami már önmagában is felborítja alapjaiban a csapat taktikáját, és mivel Billups több is volt mint játékos  - egy igazi főnök volt a pályán - ezért egész szellemiségét is.

Amikor megérkezett a Felton, Chandler, Gallinari, Mozgov, Koufos ötösfogat, már tudva lévő volt, hogy valami teljesen más következik, mint ami eddig volt.

Irányító poszton Felton átmeneti megoldást nyújthat, mert a jövő évben lejáró szerződése igen magas fizetést biztosít ahhoz, hogy csereirányítóként megtartsuk. Ugyanis az alapvetőnek tűnik, hogy Billups távoztával Lawson-é a gyeplő. Nem rossz játékos, és fiatal is aránylag, de nekünk drága mulatság lenne megtartani, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg ha nem kap elég játékidőt, akkor saját maga kéri az elcserélését.

Chandler és Gallinari érkeztével viszont két-három poszton jelentőset erősödtünk. Mindkét új játékos limitált ideig képes lehet négyes poszton is játszani, ami nagyban megnöveli a lehetőségeinket a taktikát illetően. Ha hozzájuk vesszük még Afflalo-t és JR Smith-t, akkor egy igen széles repertoárt kapunk eredményként. Addig amíg Anthony volt a kiscsatárunk, ő igényelte a 40 perces játékidőt és általában meg is kapta azt, még ha az adott match-up nem volt megfelelő számunkra. (Vagy kapott egy jól védekező hármast, és megfulladt, vagy neki kellett volna extrát védekeznie, de nem tudott). Most bármilyen kombinációban pályára lehet küldeni a kettes-hármas posztot, kihegyezve az ellenfél ezen posztjainak erősségeire vagy gyengéire. Az Afflalo-Chandler duó átlagon felüli védő, és támadásban is használhatóak a jó kinti dobásuknak köszönhetően, a Gallinari-JR Smith kettős pedig a leginkább ütőképes támadást biztosíthatják. Egyetlen probléma itt is csak a játékidő lehet, ha azt sikerül elosztani megfelelően, akkor bátran állíthatom hogy nagyon jók leszünk.

A Koufos-Mozgov kettős érkezése egyértelműen a magasembereink sérülékenysége miatt volt hasznos, és az orosz srácról sokan várnak szép jövőt az NBA-ben. Jelentősen felduzzasztottuk a felső két poszton is a létszámot.

A legfontosabb változás a csere után a játékunk képében fog mutatkozni. Az eddigi Anthonyra épülő, egyszemélyes taktikánkat felváltja a csapattaktika. Nincs kimagasló első számú opció, de szinte az összes emberünk képes lehet arra, hogy egy jó napot kifogva eldöntse a mérkőzést. Éppen ezért a padunk is mélyebb lett, bármikor bevethető onnan bárki úgy, hogy az lényeges minőségi romlást eredményezne. Ez megmutatkozott rögtön az első meccsen a csere óta, amikor is a Celtics-t az utolsó negyedben vertük meg azzal, hogy sikerült frissen tartani mindenkit. Ez kiélezett helyzetekben létfontosságú lesz!

Karl kiemelte a védekezés fontosságát is, amit azt hiszem képes lesz a csapat végrehajtani, az pedig új dimenziókat nyithat meg előttünk. Már hajnalban is láthattuk, hogy szívvel játszva, odafigyelve bárki ellen képesek lehetünk egy tisztességes védekezéssel elért győzelemre. Mert eddig csak abból állt a taktika, hogy megpróbáltuk túldobni az ellenfeleket, és mint tudjuk, védekezés nélkül nem lehet bajnokságot nyerni.

Most, hogy lezárult a cserehatáridő, csak a szabadügynökök közül tölthetjük fel a meglévő helyeket a roster-ben, népvándorlás a nyárig egész biztosan nem lesz. Akkor viszont már látni fogja a vezetés, az edzői stáb - és mi is - hogy miként lehetne még inkább segíteni a játékunkat, és kit érdemes újra igazolni.

Ha már az igazolásoknál tartunk, nagyon remélem Nené-vel sikerül még ebben az idényben szerződést hosszabbítanunk. Az Oklahoma volt az a csapat, akik leginkább szerették volna a nyáron leigazolni, de ők a cserehatáridő lejárta előtt néhány perccel megszerezték Perkinst a Celtics-ből, akivel aztán a nyáron nagy valószínűséggel hosszabbítani is fognak. Tehát egy riválissal kevesebb... JR Smith is szerződésének utolsó évében van,vele szeretném, ha hosszabbítana a vezérkar. Elég hullámzó ugyan a teljesítménye,de támadásban ő az, aki le tud hozni néha-néha egy "Anthony-t" is. És ha azt nézzük, hogy milyen szélessé vált a pad, akkor elmondhatjuk azt is, hogy soha máskor ezelőtt nem tudtuk úgy áthidalni Smith gyengébb napjait, mint jelenleg. Hallhatóak voltak olyan hírek is, hogy a nyáron szintén szabadügynökké váló Chandler nagynak mondható szerződést szeretne kötni, de én úgy gondolom, hogy most kaptunk a sorstól 24 meccset arra, hogy kellően mérlegelni tudjunk a jövőjével kapcsolatban. Ha beválik, és a csapat hasznára lesz, akkor mindenképpen itt kell tartani. Mindennek egyébként függvénye lesz az új kollektív szerződéstervezet, ami jelentősen csökkenteni óhajtja a fizetési plafont, illetve a játékosok fizetéseit is.

Egyenlőre Harrington-t látom feleslegesnek a csapatnál, az ő szerződését valahogy a nyáron, vagy a jövő szezon közben el kellene cserélni. Egyszerűen az ő játékstílusára nincs a csapatnak szüksége, a helyére egy "munkásjellegű" fiatal négyest kellene hoznunk. Ez elképzelhető akár a draftról, vagy akár a már aktív játékosok közül is.

Igazság szerint sajnálom, hogy Anthony és Billups elment tőlünk, mindkét játékost nagyon szerettem. De egyre inkább érzem úgy ,hogy végül is ennek itt volt már az ideje. Annak hogy váltsunk, és lépjünk valami más irányba is. Kellenek a sztárok a csapatokba, de ha egységes csapatként tudunk működni, az hatásosabb lehet mindennél. És ennek jeleit látom kibontakozni. Egy fiatal mag adott az újrakezdéshez, draft pickeket is kaptunk, és egy-két okos cserével még jobbá válhat a csapat .Egy teljesen másik utat fogunk járni, mint az utóbbi években, rendkívül bizakodom és reménykedek abban, hogy még több sikert érhetünk el.

Köszönöm a lehetőséget, és hogy elolvastátok ezt a pár sort!

Az elmúlt két hétben folyamatosan csatlakoztak a játékosok a Colorado Rockies edzőtáborába az arizonai Talking Stick város vadonatúj Salt River Fields komplexumában. A Spring Training február 14-én keződött meg a dobók és az elkapók számára, míg a pozíciós játékosoknak az első tréning február 21-re volt kiírva, de természetesen a legtöbbjük addigra már rég a helyszínen tartózkodott. A következő kiadásomban az aktuális híreket szedtem össze, nagyon sok játékosunkkal kapcsolatban vannak fontos tudnivalók a szezon előtt, ki hogyan készül a 2011-es idényre, s kitől mit várhatunk a közelgő szezonban. Rövidesen kezdődik a Cactus League, de még a felkészülési meccsek elindulása előtt vessünk egy pillantást a gyakorlásokon történtekre.




















Először is tekintsük át az edzőtábor névsorát, végülis 62 játékos jelent meg a helyszínen, először a 40-es aktív keret tagjait soroltam fel, majd a + jel után a Spring Trainingre meghívottak névsorát láthatjátok. A veterán Joe Crede visszautasította a Rockies meghívását, miután a rutinos ütőjátékos a korábbi sérüléséből nem épült fel, így nem tud edzeni és egyelőre abban sem biztos, hogy folytatni fogja-e a karrierjét.

A Rockies teljes kerete az edzőtáborra:

Dobók: Matt Belisle, Rafael Betancourt, Bruce Billings, Jhoulys Chacin, Aaron Cook, Matt Daley, Jorge De La Rosa, Edgmer Escalona, Jason Hammel, Ubaldo Jimenez, Matt Lindstrom, Franklin Morales, Clayton Mortensen, Juan Nicasio, Felipe Paulino, Matt Reynolds, Greg Reynolds, Cory Riordan, Esmil Rogers, Huston Street, Casey Weathers + Rex Brothers, Billy Buckner, Christian Friedrich, Alan Johnson, Andrew Johnston, Adam Jorgenson, Greg Smith, Eric Stults, Claudio Vargas, Sean White, Keith Weiser
Elkapók: Chris Iannetta, Michael McKenry, Jose Morales, Jordan Pacheco, Willin Rosario + Chad Moeller, Matt Pagnozzi
Belső pályások: Hector Gomez, Todd Helton, Jonathan Herrera, Jose Lopez, Chris Nelson, Ian Stewart, Troy Tulowitzki, Ty Wigginton, Eric Young Jr + Alfredo Amezaga, Thomas Field, Jason Giambi, Hernan Iribarren, Mike Jacobs, Ben Paulsen
Külső pályások: Dexter Fowler, Cole Garner, Carlos Gonzalez, Seth Smith, Ryan Spilborghs + Charlie Blackmon, Willy Taveras, Tim Wheeler

Dobók:

A csapat első számú kezdő dobója, Jimenez minden idegszálával arra összpontosít, hogy a tavalyi év első felében látott formájában kezdhesse a szezont és idén minél tovább kitartson a brilliáns teljesítménye, amivel tavaly az All Star kezdő helyet is kiharcolta magának. A dominikai dobó a télen bejárta Európát, megfordult Rómában, Párizsban, igyekezett a pihenésre is időt szánni az offszezon alatt, hogy újult erővel vághasson neki az új szezonnak. A csapatnál hosszabbító balos De La Rosa néhány nappal később érkezhetett meg az edzőtáborba, mivel később kapta meg a vízumot, de túl sok dologról így sem maradt le. A mexikói dobó elmondta "élete formájában" várja az új idényt, a tél nagy részét Mexikóban töltötte családjával, ahol leginkább a 13 hónapos ikerpár gyermekei körül szorgoskodott. A fiatal Chacin a látványos újonc éve még inkább állandósítani szeretné jó formáját, természetesen nagyon bízakodó, és nem alaptalanul, mivel a szezont remek számokkal fejezte be, és egész évben nagyszerűen ment neki a játék közvetlen riválisok elleni idegenbeli meccseken: 4-2 W-L és 1.77es ERA az NL West csapatok csarnokaiban. Az egész csapat egyetlen igazi sérüléssel bajlódó játékosa a veterán Cook, akit 2010ben is különféle problémák hátráltattak, a szezont például egy sípcsont törés miatt kellett korábban befejeznie, most a vállával akadtak gondjai, de valószínűleg csak hirtelen érte őt az edzések megterhelése az offszezon után, mert pár nappal később már könnyített tréningeken vett részt, így nem tűnik komolynak a sérülése. A rotáció utolsó embere idén is nagy eséllyel Hammel lehet, aki akupunktúrás kezelésekkel frissítette fel a szervezetét a téli hónapok alatt, azok után, hogy a tavalyi szezon utolsó meccseire teljesen elkészült az erejével. A jobbos dobó emellett hozzátette, nagyon sokat figyeli mostanában Ubaldot, és tőle szeretne minél többet tanulni, különösen hogy a szorult helyzeteket hogyan kellene kezelnie. Itt érdemes megjegyezni, hogy a ST első napjain minor szerződést kötöttünk a rutinos Mainenel, akit az elmúlt években váll problémák hátráltattak, és a 2007es 15 győzelmes szezonja óta folyamatos visszaesésben van, tavaly négy meccs alatt mindössze 6.13 ERAt produkált az év elején a Metsben, most nálunk újra megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Áttérve a cseredobókra Belislet kell legelsőnek sorra vennünk, aki a múlt héten újabb egy évvel hosszabbította meg az idény végén lejáró szerződését. A tavaly berobbanó dobóra úgy látszik komolyan számítani szeretnénk a bullpenben, mivel az idei $2.35M-s szerződése után a 2012-es szezonban már 3.775 milliót tehet zsebre. A másik megbízható setupman, Betancourt egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy idén erősebbnek tartja a csapat bullpenjét, magabiztosnak érzi magát a szezon előtt és mindenképpen sikeres menetelést vár a Rockiestól. Az egységbe érkezett új szerzemény, Lindstrom is izgatottan várja a feltűnést a csapatunknál, korábban már a minor league-ben dolgozott együtt Apodacaval, a Rockies dobó edzőjével, így különösen lelkes, hogy újra egy csapatnál lehetnek. A második szezonjára készülő M. Reynolds nagy eséllyel az idei évet már eleve a klub keretében kezdheti, miután a tavaly év közbeni felkerülése után nagyon stabilan teljesített. A fiatal bal kezes dobó a téli szünetben sokat dolgozott a changeup dobásain, hogy ne legyen annyira egysíkú a játékba, igyekszik egy kicsit technikásabb lenni a következő szezonban. A closer Street a 2011-es évadra egészségesen készül, ellentétben az előző szezonnal, amit gyakorlatilag a váll problémái megpecsételtek és nem tudott igazán kibontakozni, most azonban újra nagyon jó passzban van és a két évvel ezelőtti formáját szeretné megismételni, miközben a közelmúltban részt vett egy ESPN Fantasy reklám forgatásán. Daley hullámzó szezont zárt tavaly, nagyon jól kezdte a tavaszt, a csapat egyik legjobb csere dobója volt, azonban később visszaesett és a Triple-A-ben sem tudott magára találni. Elmondta, hogy mentális problémák is zavarták őt, de idénre fejben erősebbnek vallja magát, és nem szeretne eltérni a saját játékától, nem tartja magát erős dobónak, így továbbra is inkább a trükkös dobásokkal igyekszik majd kibabrálni az ellenfél ütőivel. Az ifjú Escalona az első néhány nap után haza lett küldve az edzőtáborból, mivel influenzás lett, de valószínűleg a felkészülési mérkőzések idején már visszatérhet a csapathoz. Az óriási tehetségnek tartott G. Reynolds idén először tartja magát végre egészségesnek és úgy néz ki, hogy a balszerencsés időszaka után 2011ben végre a baseballra tud koncentrálni. A 2006os 2nd overall választásunk (mögötte ment ki például Longoria, Lincecum, Kershaw) egy súlyos váll operáción esett át 2007-ben, ami után másfél évre kiesett, ez lelkileg is megviselte. Tavaly valamelyest összeszedte magát és a Double-A-ben egyenletes teljesítményre volt képes, idén pedig minden esélye megvan rá, hogy a Colorado Springs rotation tagja legyen, vagy hogy adott esetben végre az MLB-szintre is elérjen. Weathers annak idején ugyancsak nagy reményekkel lett draftolva 2007-ben, ám egy rettentő kellemetlen könyék sérülés úgy tűnt ketté töri pályafutását, nagy nehezen végre sikerült legyőznie a problémáját, de a játéka igencsak elmarad a kívánt formától, az egykor leendő closernek tartott játékos tavaly a High-A-s Modesto együttesében is hullámzó volt. A 2008-as top pick a bal kezes Friedrich a tavalyi offszezonban bajlódott sérülésekkel, így nem volt zavartalan az előző idényre való felkészülése, de így is eljutott a Double-A csapatunkig, ahol 18 start alkalmával 3-6os W-L-t, 5.05ös ERAt és 78 strikeoutot ért el, egyértelműen a jövő nagy reménysége a dobóink között. Idén szeretne még kiegyensúlyozottabb lenni a Tulsa csapatában, első számú célja, hogy egészséges maradjon.

Elkapók:

A kezdő elkapónk egyértelműen Iannetta lesz ebben a szezonban, aki a tavalyi offenzív gyengélkedése után is töretlen bizalomnak örvend a csapatnál. Az új hitting coach, Lansford nagyon bizakodó vele kapcsolatban, hogy sikerül kiegyensúlyozott idényt futnia, és igyekszik is megfelelni az elvárásoknak. Emellett a 2006-os feltűnése óta kopasz elkapó idén fogadott Tuloval, hogy ő is megnöveszti a haját, időről időre majd láthatjuk hogyan halad a projekt, de még fontosabb, hogy játsszon jól, az edzéseken látszólag elég jól mozgott. Mögötte a backup szerepet várhatóan a rutinos J. Morales kaphatja meg, aki új ember az egyesületnél, a télen egy cserében szereztük meg őt a Minnesotatól. Egyelőre nem igazán volt az érdeklődés középpontján, csendben, de biztosan végzi a feladatait a tréningeken. A két fiatal tehetségünk közül Rosario a napokban ünnepli 22. születésnapját, és valószínűleg a Cactus League befejezése után is még Arizonában fog tréningezni, ugyanis még egy térdszalag szakadás után lábadozik és csak később csatlakozhat a Triple-A csapatunk keretébe. Egyelőre nincs százszázalékos fizikai állapotban, de igyekszik minél előbb visszanyerni a régi formáját, ha ez sikerül, akkor előbb-utóbb húzóember lehet a Sky Soxban, egy-két éven belül pedig könnyen a Coors Fielden is feltűnhet. Pacheco is még csak 25 éves, folyamatosan fejlődésben van a 2007es draftolása óta évre évre lépdel előre a szamárlétrán, a legutóbbi szezont már a Tulsaban fejezte be. Amennyiben a fejlődése tovább folytatódik, rövidesen felkerülhet az MLB előszobájának számító Triple-A-be.


Belső pályások:

Az elmúlt évben Silver Slugger és Gold Glove győztes NL shortstop, Tulowitzki úgy várta az edzőtábort, mint a gyerekek a karácsonyt. A GM O'Dowd viccesen azt mondta neki, hogy hétfő reggel 8-ra várja őt az első edzésre (ami egy dobóknak szóló eligazítás volt), Tulo pedig annyira komolyan vette, hogy megjelent a megadott időpontban, így az ütőjátékosok közül az elsők között csekkolt be a Salt River Fieldsre. Tulo játékát illetően különösebb elvárásaink nem lehetnek, egyszerűen csak hoznia kéne a szokásost, remélhetőleg idén nem lesz sérülése és végig futhat egy teljes szezont, amellyel akár MVP-esélyes is lehet. A Seattletől megszerzett Lopez nagyon örült neki, hogy csatlakozhatott a Rockieshoz, mivel vele együtt összesen nyolc venezuelai játékos van jelen az edzőtáborban, ami talán az egész ligában a legtöbbnek számít és egészen otthon érezte magát a sok honfitársa közt. Az új játékosunkat leginkább 2B poszton fogjuk bevetni, ami kicsit újdonság neki, de azt mondta a rajtra készen fog állni a bevetésre, egyelőre Tulo tanácsaira hallgat a gyakorlásokon, van még mit megbeszélniük, hogy összeszokott doubleplayeket tudjanak végrehajtani. Lopez elmondta, hogy inkább gyorsan szokta végrehajtani a dobásait a mezőnyben, mintsem olyan bivalyerősen tüzelne, és még a fonák játékán is javítani szeretne. A veterán franchise player Helton számára a legfontosabb az lenne, hogy az utóbbi szezonokban őt hátráltató hátfájdalmak elkerüljék őt, ennek érdekében idénre még több olyan ember került a keretbe, akik tehermentesíthetik, és legyen ideje a pihenésre. A hármas bázison bevethető Stewartnak a kiegyensúlyozottsággal akadtak problémái az utóbbi idényekben, kiemelkedő képességű bombázó lenne, ha nem lennének ilyen gyakran hosszan tartó hullámvölgyei. Ennek elkerülésére most régi munkatársával, az ütő edző Lansforddal készülhet, aki 2007-ben a Triple-A-ben a trénere volt, amikor fantasztikus teljesítménnyel felküzdötte magát az MLB-be és azóta is tagja a csapat keretének. Az újítás legfőbb fegyvere az lesz, hogy szakítva az eddig bevett szokásával, ütés közben egy lépéssel a bal lábával egy lépéssel hátrébbról fogja várni a labdát, melynek köszönhetően hosszabban tudja kivitelezni az ütő mozdulatot és remélhetőleg ez a konzisztenciájában is meg fog mutatkozni. Az is nagyon felvillanyozta őt a lehetőség, hogy szóba került ő lehet a nagy esélyes arra, hogy a sor ötödik ütője legyen a CarGo-Tulo páros mögött. Két fiatal tehetségünk, Herrera és Nelson egyaránt a tavalyi szezonban debütált a legjobbak között és mindketten a középső infielder posztokon lehetnek bevethetők, de alighanem az idény kezdő 25ös névsorba csak az egyikük kerülhet be és bizonyára a felkészülési meccsek alatt mutatott formájuk határozhatja meg, hogy melyikük hol kezdheti a szezont. A gyorslábú Young Jr egyelőre annyira nem szaporázhatja a lépteit az edzéseken, mivel egy fáradásos lábtörésből gyógyulgat, így csak könnyített tréningeket vállal és az első mérkőzéseken sem várható a játéka. A nagyöreg Giambi az offszezon utolsó heteiben kapott szerződést a csapattól, addig úgy tűnt, elköszönünk tőle, de végül egy minor contracttel még kiharcolhatja magának a helyet a keretben, azonban nagyon nehéz dolga van a 2000es MVPnek. A veterán csereember képességei egyre jobban megkoptak, gyakorlatilag kezdő játékra már képtelen, csak PHként számíthatunk rá az idei szezonban, mert fontos játékszituációkban még a rutinja a hasznunkra válhat. A klasszis megjegyezte, nem szeretett volna még visszavonulni és soha nem akarja feladni, úgy érzi még képes megfelelő szinten játszani, a Rockies pedig az elmúlt másfél évben különösen a szívéhez nőtt, így egy próbát még tenni szeretne a keret kiharcolásáért.

























Külső pályások:

A csapat legnagyobb sztárjaként Gonzalez megérkezése kavarta fel leginkább a hangulatot az edzőtáborban. Egy évvel ezelőtt még tapasztalatlan fiatal játékosként jelent meg a STen, most azonban Gold Glove, Silver Slugger nyertes és MVP-3. helyezett volt a legutóbbi szezonban. Az elmúlt idény végi csuklógyulladása a téli pihenő alatt már meggyógyult, így teljes erőbedobással készülhet az új bajnokságra, ráadásul jelentős izomtömeget is magára szedett, majd' 10 kilót hízott a karjaira és a felső testére. Azt hiszem minden adott nála, hogy egy újabb emlékezetes évet fusson. A leadoff hitter Fowler már a kezdetektől fogva a helyszínen tartózkodik, és a sor legtetején mindenféleképpen szeretné állandósítani a hatékonyabb ütőformáját. Dél-Kaliforniában töltötte a tél nagy részét, ahol a tréningeken sokat gyakorolta a biztonsági buntokat, és nem titkoltan arra készül, hogy még a tavalyinál is több doublet, triplet regisztráljon a közelgő szezonban. Smith az egyik favorit lehet rá, hogy megszerezze Fowler mögött a második helyet a sorban, de ehhez stabilizálnia kell az ütőjátékát, a tavalyi évad második feléhez hasonló hullámvölgyet nem fog még egyszer megúszni. Azt mondta, szeretne stabil kezdő játékos lenni, és minden eddiginél többet kíván a pályán tartózkodni, ez alighanem csak rajta múlik, hogy mennyire tud megbízható formában teljesíteni támadásban és védekezésben. Spilborghs a vártnál valamivel később jelent meg, mivel mostanában született meg a második gyermeke, így a kisfia első heteit még szerették volna otthon tölteni, de aztán az egész család útra kelt és Spillyék a két gyermekkel együtt a napokban becsekkoltak a helyszínre. A 2008-as második körös kiválasztott, Blackmon is az első napoktól kezdve tagja az edzőtáborozóknak, a fiatal outfielder úgy érezhette, hogy minor ligákban szem elől tévesztették őt, azonban kifejezetten kellemesen érintette, amikor meghallotta a nevét a közelmúltban a Michael Young érkezésével kapcsolatos trade-pletykák. Elmondása szerint ez felnyitotta a szemét, és pozitív visszajelzés volt a számára, hogy foglalkoznak vel. Alapjában véve center fielder, de a két sarokban is nyugodt szívvel bevethető, tavaly a Double-A csapat húzóembere volt a sor első-második helyeén ütve 86 meccsen 19 alkalommal rabolt bázist, és idénre még többet szeretne elérni. Ha a fejlődése tovább tart, a következő szezonban már akár a Triple-A-ben is feltűnhet, és nem esélytelen arra sem, hogy néhány éven belül a Rockies fiatal outfielderei között lássuk viszont.




















A Rockies felkészülési meccseinek programja:

Február 26., szombat, 21:10 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Február 28., hétfő, 21:10 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Március 1., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 2., szerda, 21:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 3., csütörtök, 21:10 Colorado Rockies - San Francisco Giants
Március 4., péntek, 21:05 Cleveland Indians - Colorado Rockies
Március 5., szombat, 21:05 Kansas City Royals - Colorado Rockies
Március 6., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Cleveland Indians
Március 7., hétfő, 21:10 Colorado Rockies - Los Angeles Dodgers
Március 8., kedd, 21:05 Chicago White Sox - Colorado Rockies
Március 8., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 9., szerda, 21:05 Los Angeles Angels - Colorado Rockies
Március 10., csütörtök, 21:05 Milwaukee Brewers - Colorado Rockies
Március 11., péntek, 21:10 Colorado Rockies - Kansas City Royals
Március 12., szombat, 21:10 Colorado Rockies - San Diego Padres
Március 13., vasárnap, 02:40 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 13., vasárnap, 22:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 14., hétfő, 22:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds
Március 15., kedd, 22:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 17., csütörtök, 03:05 Texas Rangers - Colorado Rockies
Március 17., csütörtök, 22:10 Colorado Rockies - Chicago White Sox
Március 18., péntek, 22:10 Colorado Rockies - Milwaukee Brewers
Március 19., szombat, 22:05 Cincinnati Reds - Colorado Rockies
Március 20., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Los Angeles Angels
Március 21., hétfő, 22:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 24., csütörtök, 03:40 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Március 24., csütörtök, 22:05 Los Angeles Angels - Colorado Rockies
Március 26., szombat, 03:40 Colorado Rockies - Texas Rangers
Március 27., vasárnap, 04:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 27., vasárnap, 22:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 27., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Oakland Athletics
Március 28., hétfő, 22:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Március 29., kedd, 22:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Március 31., csütörtök, 01:05 Tulsa Drillers (Double-A) - Colorado Rockies (Tulsa, Oklahoma)

Szombattól tehát megkezdődnek az egy hónapon át tartó barátságos küzdelmek a Cactus Leagueben, állandó írásainkban nyomon fogjuk követni a Rockies szereplését, majd április 1-jétől természetesen az idei szezonról is széles körű kíséretet fogunk biztosítani a denveri baseballosok meneteléséről.

Az elmúlt hétvégén két mérkőzésen is pályára léphetett a Colorado Mammoth csapata, azonban a remélt javítás helyett a ligautolsó denveri lacrosse-osok két újabb vereséggel csak tovább folytatták jókora mélyrepülésüket, így jelenleg az alapszakasz felénél mindössze 1-7-es statisztikával rendelkezik a sereghajtó együttes.



















Első alkalommal a pénteki napon a bajnoki címvédő Washington Stealth ellen idegenben próbáltunk szerencsét, akiktől korábban hazai pályán mindkét alkalommal kikaptunk, és két éve képtelenek voltunk legyőzni őket, ezúttal is mérsékelt esélyekkel látogattunk hozzájuk az everett-i Comcast Arénába.
A házigazdák hamar szerették volna dűlőre vinni a mérkőzést, és azonnal óriási lendülettel tették a dolgukat, sorra vezették az akcióikat, robbanékonyak, erőszakosak, rámenősek voltak a kissé álmosan kezdő mieinkkel szemben. Az első öt minutumot még valahogy King kapus bravúrjai által át tudtuk vészelni, de ezután fél percen belül Conn és Duch révén kétszer is eredményesek voltak egy-egy szerencsésnek mondható találat által, és gyorsan megnyugtató előnyre tettek szert. Kisvártatva egy öt perces kiállítás sújtotta az ellenfelünket Eric Martin kőkemény megmozdulása után, a napi első emberfórunkat pedig több kihagyott helyzet után végül egy alkalommal sikerült kihasználnunk, miután egy ügyesen megjátszott figura lezárásaként Dan Carey bombázott a hálóba. A kiállítás lejárta pillanatában viszont labdát szerzett a Stealth, Beers hosszan előre vágott passzából pedig a büntetőpadról visszatérő Martin volt eredményes egy ziccergóllal. A fölényben játszó kupagyőztes rendkívül magabiztosan, 3-1-re vezetett az első negyedóra végén, de a két csapat közti különbség talán még ennél is nagyobbnak tűnt a játék képe alapján.
A rövid szünetet követően sem sokat változtak az erőviszonyok, s ha lehet, a Stealth még nagyobb egyeduralmat alakított ki a pályán, sorra vezették kíméletlen támadásokat, miközben a mieink csak nyomozták a labdát. Az előző negyed hajrájában Ethington jutott a kiállítás sorsára, az emberelőnyt pedig a gólzsák Ratcliff jóvoltából villámgyorsan találatra tudták váltani a fordulást követően. Nem egészen egy perccel később újra eredményesek voltak a házigazdák, miután egy kettő-az-egy elleni megugrás végén Rabil passzát a hátvéd Moleski vágta be. Az ötödik washingtoni gól után Hamley mester kapuscserével igyekezett frissíteni a gárdát, és a kezdő King-et az All-Star hálóőr, Levis váltotta. Ez sem segített rajtunk, továbbra is valósággal egy kapura játszott a rettentő aktív Stealth, meg sem tudtuk tartani a játékszert, hogy végig játsszuk a támadásainkat, a hátvédjeink kifáradtak, egyre nehezebb dolguk volt a hazaiak által diktált brutális irammal szemben, s rövidesen két minutum leforgása alatt Dalgarno két alkalommal is a hálóba helyezett, ekkor már 7-1-re mentek a házigazdák. Rövidesen végre nekünk is csurrant-cseppent valami, ugyanis a második negyed közepe tájékán egy villámgyors lefordulást követő akciót Toll forintos átadásából Ilija Gajic váltott nagyszerűen gólra a kapu torkából. Továbbra sem tudtuk kizökkenteni a saját ritmusából a félelmetes Stealth-t, akik nem sokkal később újra rövid időn belül két találatot vittek be, miután Wiles és Duch voltak eredményesek, megszerezve a vendéglátók napi nyolcadik és kilencedik gólját. Utóbbi találat után Allen vesztette el a fejét, egy felesleges szabálytalanság után még élesen beszólt a játékvezetőknek, akik végleges kiállítással jutalmazták a felbőszült denveri All-Star bekket. Némileg meglepő módon a soros PP-t képtelen volt gólra váltani a hazai együttes, ám a nagyszünet előtt még Wiles és Moleski újabb góljaival eredményesek tudtak lenni, így 11-2-es előnnyel térhettek le a pihenőre. A második negyedben totálisan padlóra küldtek bennünket, a 15 perc alatt nyolc találatot szenvedtünk el, a hazaiak kétszer annyi kapura lövést regisztráltak ebben a játékrészben.

A folytatásra visszacseréltük a kapusunkat, s a második félidőben újra King foglalhatta el a coloradói ketrecet. Magabiztos előnye birtokában a harmadik negyedre visszavettek a tempóból Ratcliff-ék, így valamivel kiegyenlítettebb körülmények között zajlott a mérkőzés ekkoriban, mint a fölényes első félidőben. Érdekesen alakult a találkozó, végre képesek voltunk egy szinten játszani az ellenféllel, mindkét oldalon több ügyes megmozdulást láthattunk, de gól hosszú időn át nem esett. Aztán a harmad utolsó perceiben a csapatkapitány Gallant követett el egy magas botos vétséget a palánk mellett Hartzell-lel szemben, melyért 5+10-es fegyelmi büntetésben részesült, a hosszabb létszámfölényt pedig Ratcliff oldalsó lövése révén használta ki az ellenfél, de mindössze ez az egyetlen gól született a teljes harmadik negyed alatt, melynek végén tehát tíz góllal, 12-2 arányban állt jobban a címvédők a mieinknél.
A negyedik periódusra újra megélénkült a mérkőzés, a Stealth még egyszer újra ki tudta használni az öt perces fórt, miután a sokadik kipattanót Sedgwick vágta a hálóba közvetlen közelről. A hazaiak egyértelműen uralták a játékot, azonban a sima előny birtokában egyre szellősebben kezdtek el védekezni, ami több lehetőséget jelentett a mieink számára. Kisvártatva egy elrontott sorcsere miatt fogyatkoztak hátrányba a washingtoniak, a fórt pedig pár másodperc után Alex Gajic használta ki a Mammoth javára, aki a sarokban összeszedett egy labdát, majd a kapu elé betörve volt eredményes. Alig húsz másodperc múlva az előző gólszerző bátyja, Ilija Gajic is betalált, aki iszonyatos lendülettel tört előre, és három ellenfelet beforgatva volt eredményes óriási szorításból, mellyel 13-4-re léptünk feljebb. Azonban rövidesen a hátvéd Moleski egy félelmetes bombagóllal megszerezte harmadik találatát is a mérkőzésen, ezzel újra tíz gólosra nőtt a differencia a két együttes közt, s úgy tűnt, a Stealth ismét keményebben megrázta magát, főleg mivel néhány támadás múlva Dalgarno is elérte a mesterhármast Duch pazar bejátszása után. A játékrész ötödik minutumában járva aztán Alex Gajic szerzett egy kísértetiesen hasonló gólt önmaga előző találátához képest, aki ismét a kapu előterében összeszedett labdából volt eredményes egy szép egyéni megmozdulásból. Valamelyest tudtunk szépíteni, de a Stealth gálaestjét mégsem tudtuk megakadályozni, rövid időn belül a következő három találat ismét a házigazdák nevéhez fűződött: először Grimes volt eredményes egy ellentámadás után; majd a Stealth legnagyobb sztárja, Rabil is beköszönt egy gyönyörű lövésből; aztán Duch lett a soros játékos, aki elérte a harmadik találatát a mérkőzésen. Már csak öt perc maradt a számunkra megalázó meccsből, és 18-5-ös hátrányból várhattunk a megváltó sípszóra, de az összecsapásnak még nem volt vége. Fél perccel később a mieink is bemutattak egy látványos akciót, a gyors lefutású támadás végén McLellan keresztpasszát Alex Gajic juttatta a hálóba, ezzel a három washingtoni triplázó után a Mammoth is fel tudott mutatni egy mesterhármast elérő támadót az ifjabbik Gajic-fivér személyében. Nem sokkal később még adódott egy emberfór a mieink előtt, melyet egy gyönyörű akció során Mike McLellan jóvoltából fejeztünk be találattal. Az összecsapás végszavát, egyben a megsebzett ősi állat testén a kegyelemdöfést, azonban mégis a Stealth adta meg, akik még Conn és Ratcliff újabb góljaival elérték a húsz találatos határt, végleg megsemmisítővé növelve a két csapat közti különbséget. A végeredmény 20-7 lett a címvédő javára, alaposan legyőztek minket Washington államban, talán még a papírformánál is nagyobb pofonba szaladtunk bele a bajnok ellen, amely a szezonbeli első hazai győzelmét ünnepelhette. 

A legjobb egyéni teljesítmények:

- A. Gajic 3+1, 10 lövés és 6 szerzett labda
- I. Gajic 2 gól és 9 szerzett labda
- Carey 1+2, McLellan 1+1
- Grant Jr 2 assziszt és 15 lövés, Toll és Ethington 1-1 assziszt
- King 33/47-es védési hatékonyság, Levis 11/17-es védési hatékonyság
- Leveque 12/26-os faceoff-hatékonyság
- A három tartalékunk a középpályás Nick Carlson, illetve a támadó Jed Prossner és Connor Martin voltak.

Videóösszefoglaló a Washington Stealth-Colorado Mammoth mérkőzésről:

A mérkőzés teljes egészében ITT nézhető meg!

Nem sok időnk maradt bánkódni a Stealth elleni fiaskó után, ugyanis vasárnap este már a Pepsi Center lelkes közönsége várta el a helytállást a gárdától a Minnesota Swarm elleni hazai mérkőzésen. A két csapat szezonbeli első találkozásának a közelmúltbeli Shewchuk-Campeau csere biztosított külön érdekességet, ugyanis az egykori közönségkedvenc játékosunk most először léphetett pályára ellenfélként a denveri oroszlánbarlangban.
Nem kezdtük rosszul a mérkőzést, már az elején több vehemens támadást vezettünk, és két perc elteltével egy kiállítást is kiharcoltunk az ellenfél részére. Az első emberelőnyünkben sokáig csak kihagyott lehetőségeket tudtunk felmutatni, de másodpercekkel a fór lejárta előtt John Grant Jr távoli átlövésgóljával gólra tudtuk váltani a lehetőséget. Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, ugyanis nem egész egy perc múlva a minnesotai pontgyáros Benesch kapáslövésével egyenlített a vendég együttes. Ezután rövid időn belül két PP-t is elpuskáztunk, miután az All-Star kezdőkapus Patterson több zseniális bravúrt mutatott be Grant Jr-ék kísérleteivel szemben, így sokáig maradt a döntetlen állás. A nyitó játékrész hajrája azonban már a mieinknek sikerült jobban, s bő három perccel a szünet előtt Toll kiállítása alatt John Grant Jr létszámhátrányból vette be a Swarm kapuját, aki egy késleltett kiállítás alatt váratlanul előre indult a jobb szélen, és egy előkészítetlen lövéssel mattolta Pattersont. Még nem volt vége a negyedvégi Mammoth-hengernek, és a felvonás utolsó percén belül újabb két gólt süllyesztettünk el az ellenfél hálójában: először Jed Prossner kinti lövése vánszorgott át a kapuson keresztül a gólvonalon túlra, majd a következő akciónkból az újonc Connor Martin is bevágott egy remek találatot, miután a szélről befelé húzva egy levegőben úszó előrevetődés közben helyezett a ketrecbe. Az ifjú energiabomba ezután egy brutális hátraszaltót mutatott be a palánkról elrugaszkodva, hogy megünnepelje karrierje első gólját, ezzel még inkább lázba hozta a csarnok közel teltházas publikumát. Az első játékrész után a Mammoth 4-1-es előnyt épített fel magának, nagyon bíztatóan alakult a dolgaink.
A rövid szünet után alig 17 másodperc telt el a folytatásból, amikor Mac Allen kígyózott keresztül a minnesotai védelmen, és közelről nagyszerű találattal növelte tovább a hazaiak előnyét. Sajnos, nem sokáig tudtuk megtartani a biztosnak látszó, négy gólos vezetésünket, mivel pár perc múlva Ross betörés után szerzett találatával zárkózott közelebb a Swarm. Kisvártatva pedig több figyelmetlenségi hibát is vétettünk, nem tudtunk eléggé koncentrálni az előnyünkre, s a negyed ötödik percében további két gólt nyeltünk be, mindkét alkalommal egy-egy lerohánás után volt eredményes az ellenfél: Watt lendületből talált be, Morgan pedig egy kontratámadás végén Crawford remek passzát váltotta gólra ajtó-ablak helyzetből, amely azt jelentette, hogy 5-4-re visszazárkóztak a kék-sárgák. Könnyen kiengedtük a kezünkből a négy gólos vezetést, s egyre kiegyenlítettebb küzdelem dúlt a pályán, a Swarm is nagyszerűen elkapta a ritmust az előző negyed végén bemutatott hullámvölgyüket követően. A félidő előtti utolsó öt percen belül Grant Jr szabályosnak tűnő találatát nem adták meg a játékvezetők, pedig ő maga kívülről engedte el a kapura lövést, csak a keménykezű hátvédek lökték őt a kapus felségterületén belülre. Ahogy ilyenkor lenni szokott, természetesen a Swarm a következő támadásából máris kiegyenlített, amikor Levis kapus több nagyszerű védést követően Giles közeli helyzetével szemben már tehetetlennek bizonyult. A negyed legvégén óriási lehetőséget hagytunk ki, amikor képtelenek voltunk gólra váltani egy hosszú kettős emberelőnyt, aztán viszont egy perccel a szünet előtt, immár egyenlő létszám mellett, Grant Jr bejátszása után Brian Langtry egy csodálatos hát mögötti lövéssel volt eredményes Rory Smith-szel a nyakán lógva, mely találat az aktuális játékhét legszebb megmozdulásai közé is bekerült. Visszavettük a vezetést, azonban a nagyszünetig képtelenek voltunk megtartani a lépéselőnyt, mivel az utolsó pillanatokban hat-az-öt ellen Benesch vette be a ketrecünket, és állította be a félidei 6-6-os eredményt.

Az előző negyedben, a lefújás után tömeges szóváltás alakult ki a pályán, amelyek tettlegességig fajultak, a balhék főszereplői pedig fegyelmi büntetésekben részesültek, balszerencsénkre a mieink közül Langtry-t, Allent és Smith-t kellett nélkülöznünk a teljes harmadik negyedben, miközben a Swarm soraiból csak néhány kiegészítőembert szórtak ki. Kifejezetten nehéz helyzetbe kerültünk a folytatásra, és rendesen alább is hagyott a denveriek lendülete, ám még így is igencsak kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, bár a Swarm több veszélyes lehetőséget tudott felmutatni. Levis egy darabig még fel tudta tartóztatni a vendégek rohamait, azonban hat perc elteltével Benesch kotort be egy közeli kipattanót, így elérte a mesterhármast, csapata pedig első alkalommal szerezte meg a vezetést a mérkőzésen 7-6-nál. Hiába igyekeztünk nagy erőkkel az egyenlítésért a megtizedelt összeállításunkban, a következő gólt is az ellenfél szerezte, ráadásul éppen az ex-Mammoth-játékos, Shewchuk révén használtak ki egy ajtó-ablak lehetőséget. Aztán már csak négy perc volt hátra az aktuális felvonásból, amikor Benesch negyedik alkalommal is megzörgette a hazai hálót, miután Toll veszítette el a labdát a saját kapunk előterében, ezzel már három gólosra nőtt a Swarm előnye, s ebben a pillanatban igencsak messzinek tűnt, hogy egykor még négy találattal mi álltunk jobban. Nem változott az állás a harmadik szünetig, s 45 perc játék után 9-6-os előnyben voltak a vendégek.
Pechünkre a negyedik negyedet is a vetélytárs kezdte jobban, hiába számíthattunk ismét Langtry-ékre, mert nem sokkal a folytatást követően Watt kőkemény távoli lövésével újra eredményesek voltak a minnesotaiak. Rövidesen egy nagyon komoly felzárkózási lehetőség nyílt a Mammoth előtt, ugyanis két egymást követő Swarm-kiállítás következtében több, mint egy perc erejéig kettős fórban adogathattunk, azonban az óriási lövéseink ellenére képtelenek voltunk mattolni Patterson kapust. Jókora sanszot szalasztottunk el, s még inkább elúszni látszott számunkra a mérkőzés, amikor egyenlő létszám mellett újra az ellenfél talált be, miután Wilson nevéhez fűződött a Swarm tizenegyedik találata az est folyamán egy nagyszerű távoli pattintott lövés által. A faceoff után azonnal megkaparintottuk a labdát, és pár másodperc múlva Langtry nagyszerű lőtt passzát Cliff Smith húzta be a szélről a kapuba, ezzel visszazárkóztunk négy gólos hátrányba, miután a másodéves tüzér találatával egy bő másfél negyeden át tartó gólcsendet törtünk meg. Rövidesen emberhátrányra fogyatkoztunk, hiszen Carlson szabálytalankodott a kapussal szemben, majd kisvártatva újra a Swarm soraiban történt gyors egymásutánjában két kiállítás, és végül ezt a dupla előnyt már gólra tudtunk váltani Dan Carey hatalmas lövésének köszönhetően, ezzel öt perccel a vége előtt 11-8-ra zárkóztunk vissza. A maradék öt-a-négyes előnyünket pedig ugyancsak találatra tudtunk váltani, miután Carey pazar lekészítéséből Alex Gajic vágta be a labdát a hálóba közvetlen közelről. Egyre jobban izzott a csarnok, és kezdett égni a talaj a Darazsak talpa alatt, a Mammoth óriási attakot nyitott a felzárkózás érdekében. Elképesztő lendülettel rohamoztunk, azonban Patterson eksztázisban védett, és sehogysem tudtuk bevenni a ketrecét. Másfél perccel a vége előtt végleg szertefoszlani látszódtak a remények, ugyanis Benesch újra betalált, és már három gólos hátrányt kellett volna leküzdenünk a maradék játékidőben. Nem adtuk fel, és bár lehetetlennek tűnt a helyzetünk, arra még jók voltunk, hogy az utolsó percen belül Dan Carey vágjon be egy újabb találatot a kapuslevitelt követően. Ennél közelebb viszont már nem tudtunk zárkózni, hiába mozgósítottunk óriási erőket a hajrában, ezúttal is be kellett érnünk a vereséggel, s 12-10 arányban maradtunk alul a Minnesota-val szemben.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 2+2 és 18 lövés
- Carey 2+2 és 12 lövés
- Langtry 1+4, A. Gajic 1+3, Prossner 1+2, Allen 1+1
- Smith, Martin 1-1 gól
- Leveque, Campeau, Carlson 1-1 assziszt
- I. Gajic 7 szerzett labda
- Levis 39/51-es védési hatékonyság
- Leveque 17/26-os faceoff-hatékonyság
- Nem lépett pályára egészséges kimaradóként a védelemből Ben Davies és Steve Forsythe, a csatárok közül pedig Jamie Floris maradt ki az összeállításból.

Videóösszefoglaló a Colorado Mammoth-Minnesota Swarm mérkőzésről:

A mérkőzés teljes egészében ITT nézhető meg!

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 5-3
2. Minnesota Swarm 4-4
3. Washington Stealth 4-5
4. Edmonton Rush 2-6
5. Colorado Mammoth 1-7

Változatlanul sereghajtók vagyunk a tíz csapatos ligában, eddig nyolc mérkőzés alatt mindössze egy győzelmet tudtunk felmutatni. Az alapszakasz küzdelmei most egy hétvégén keresztül szünetelni fognak, ugyanis február 27-én, vasárnap kerül sor az NLL idei All-Star gálájára, majd a folytatásban március 4-én újra a Minnesota Swarm gárdájával mérkőzhetünk meg hazai környezetben. Remélhetőleg az alapszakasz második felében már több sikerélményben lesz részük a denveri sportolóknak.

Véget ért a több hónapon át tartó szappanopera, és a Denver Nuggets vezetősége magyar idő szerint a kedd hajnali órákban elcserélte Carmelo Anthony-t a New York Knicks csapatához egy hatalmas megaüzlet keretein belül. Ugyan a csere megkötését hivatalosan csak a mai nap közben fogják bejelenteni, a Denver Post mellett a legfontosabb NBA-oldalak egyaránt megerősítették a tranzakció létrejöttét, így teljesen biztosra vehető a Knicks-szel kötött frigy. A trade értelmében az Aranyrögök az irányító Raymond Felton, a kiscsatár Wilson Chandler, a hármas-négyes Danilo Gallinari és a center Timofey Mozgov játékjoga mellett a Knicks 2014-es első körös, a Golden State 2012-es és 2013-as második körös draftválasztását és 3 millió dollár készpénzt kaptak, miközben a tékozló Melo mellett a veterán Chauncey Billups, illetve három kiegészítő ember, Anthony Carter, Renaldo Balkman és Shelden Williams került a NY-iaiak birtokába.





















Mint ismeretes, Anthony-val múlt nyár óta nem tudtunk megállapodni az idény végén lejáró szerződése meghosszabbításában, majd a játékos többször a távozásának adott hangot, és azt is kijelentette, hogy csak a New York Knicks együtteséhez lenne hajlandó hosszabb távra lekötni magát. A saga több, mint fél éven át tartott, a Knicks mellett a New Jersey Nets érdeklődött serényen az egykori denveri 15-ös szolgálataiért, ám Melo többször is megjegyezte, a Nets-hez nem lenne hajlandó aláírni, így a klub orosz milliárdos tulajdonosa hiába állt elő egészen elképesztő ajánlatokkal, Melo szignója hiányában nem volt igazi realitása az üzlet megkötésének. Arra viszont mindenképpen jó volt a NJN érdeklődése, hogy a valódi vásárlóerővel bíró Knicks-ből minél nagyobb összeget tudjunk kikényszeríteni, és igazi minőségi játékosokra tegyünk szert a nagy cserében.

Anthony a 2003-as draftolása óta a Nuggets igazi meghatározó játékosa, vezéregyénisége, a szurkolók első számú kedvence volt. Ittléte alatt a csapat minden évben bejutott a rájátszásba, nyolc szezonjából négyszer All-Star idényt futott, mindannyiszor 20 pontos átlagteljesítmény felett dolgozva. Azonban 2010. nyarán mégsem szeretett volna tovább hosszabbítani a csapattal, a klub hiába igyekezett minden feltételt biztosítani számára, ugyanis Melo ügynöksége a fejébe vette, hogy a játékost a szerény denveri piacról át kell menekíteni a jóval komolyabb felkapottsággal, nagyobb anyagi háttérrel, több reklámlehetőséggel bíró New York-ba, és a jövőt csak a Knicks-ben képzelték el. Ez az állapot pedig már visszafordíthatatlan volt, Masai Ujiri, klubmenedzser, hosszas udvarlása ellenére Melo-t nem lehetett eltántorítani céljától, így a Nuggets kénytelen volt elcserélni a sztárjátékost az idei deadline-ig, hogy az idény végeztével ne ingyen távozzon a klubtól, február 21-én pedig végre megköttetett a bombaüzlet. A coloradói együttes kétségtelenül megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni a cseréből, és egyelőre úgy néz ki, mindez sikerült is...

Már most kijelenthető, hogy a denveri sporttörténelem valaha volt egyik legnagyobb horderejű cseréje ment végbe, ehhez hasonló sztárjátékos komoly értékre váltása legutóbb talán 2008-ban Matt Holliday esetében történt, s az egyéb üzleteket figyelembe véve is legfeljebb csak a John Elway vagy a Patrick Roy megszerzésére irányuló denveri tranzakció említhető egy lapon a mostani Anthony-cserével.






















A trade legszomorúbb pontja, hogy a lojalitását megtartani kívánó Chauncey Billups-t is kénytelenek voltunk továbbadni Melo mellett. A helyi származású rutinos irányító korábban számtalanszor kijelentette, hogy Denver-ből szeretne visszavonulni, aktív pályafutása befejezése után pedig akár szívesen edzősködne a csapatnál. Alighanem ezek már csak álmok maradnak, bár talán van rá esély, hogy a csapat a következő offszezonban még alá tudja íratni a veterán harcost, amennyiben Billups még a csere ellenére is kitartana a Nuggets mellett, mindenesetre a hétfői edzés végén a trade hallatán, szó nélkül kerülte ki a média képviselőit.

George Karl, vezetőedző boldog, hogy véget ért a hosszú ideje tartó végeláthatatlan huzavona: "Nagyon örülök, hogy vége. Örülök, hogy nyugalom lehet végre a csapatnál, hónapok óta bizonytalanságban éltünk, borzalmas volt a játékosoknak, az edzőknek és a szurkolóknak is, hogy fogalmunk se volt mit hoz a jövő. Most már legalább tisztán láthatunk." A mester ugyanakkor hozzátette, "nagyon sokan szomorúak most Chauncey távozása miatt, beleértve engem is. Tisztában vagyok vele, hogy szerette Denvert, mi is szerettük őt. Chauncey egy igazi bajnok marad az emlékezetemben örökre, de sajnos elkerülhetetlen volt a feláldozása."

A teljes interjú George Karl-lal:



A másik három távozó játékos elvesztése nem könyvelhető el komolyabb érvágásnak, mindannyian csak kiegészítő emberek voltak a csapatban, az idei szezonban a legtöbbjük csupán sérülések esetén kapott lehetőséget, normális esetben alig tudtak pályára kerülni. A korábbi Knicks-játékos Balkman 2008-ban éppen egy trade-ben érkezett hozzánk, de sosem tudta igazán beverekedni magát a csapatba; a veterán Carter 2007 óta erősítette a klubot, éveken át második számú irányító volt Iverson vagy Billups mögött, de a fiatal Lawson érkezésével már visszaszorult a harmadik helyre a posztján; míg a fiatal magasember Williams tavaly nyáron szabadügynökként került a csapathoz, ám Martin és Andersen felépülésével jelentősen redukálódott a játékideje.

Az üzlet megkötését követően már azonnal szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy a Nuggets még a csütörtök esti cserestop életbelépéséig további trade-eket fog létrehozni, s a friss szerzemények közül többeket is felhasználtunk egy-egy újabb cserében. Minden bizonnyal ezek a hírek nem alaptalanok, mert nem sikerült maradéktalanul kielégítenünk a céljainkat, így mindenképpen további akciók várhatóak Josh Kroenke stábjától a napokban. Módjával azért, de kicsit ismerkedjünk meg az új játékosainkkal, akik közül legalább néhányan jó eséllyel valóban a csapatot erősíthetik a következő időszakban:

- A 26 esztendős Felton a North Carolina University-ről 2005-ben bajnokként távozott - éppúgy, mint Lawson 2009-ben. A draft összetettbeli ötödik választásaként kelt el a Charlotte Bobcats által abban az évben, majd öt szezon után, tavaly nyáron tovább állt a Knicks-hez, akikkel két éves megállapodást kötött. Felton idén karrierje eddigi legjobb évét futja, az aktuális szezonban 54 mérkőzés alatt 17.1 pontot és 9 asszisztot átlagolt, találkozónként 38.4 percet játszva, eddig valamennyi műfajban messze meghaladja éves átlagteljesítményét.
- Chandler érkezett konkrétan Melo posztjára, aki a 2007-es draftolása (1. kör, 23. pozíció) óta mindvégig a Knicks-t erősítette, karrierje során folyamatos fejlődést mutat, különösen a második szezonjában kapott rengeteg lehetőséget, míg a jelenleg is futó évadban minden eddiginél hatékonyabban dolgozik, 51 pályára lépéséből 30-szor volt kezdő a NYK-ben, miközben meccsenként 16.4 pontos és 5.9 lepattanós produkcióra volt képes átlagban. Egyetlen hátránya, hogy az év végén lejár a szerződése, ha meg szeretnénk őt tartani, akkor minél előbb új megállapodást kell létrehoznunk vele.
- Az olasz származású Gallinari első sorban a két csatárposzton vethető be, annak idején az Olimpia Milano színeiben olasz bajnokságot és ULEB Cup-ot is nyert, majd a 2008-as börze hatodik helyén választotta ki őt a New york-i együttes. Első évében csak kevés játéklehetőséget kapott, de a tavalyi és az idei kiírásban már nélkülözhetetlen tagja volt a Knicks-nek, a 2010/11-es idényben mind a 48 mérkőzésén a kezdőben számítottak rá, miközben 15.9 pontot regisztrált meccsenként, bár csupán 41.5 %-os mezőnyhatékonysággal.
- Az újonc Mozgov egészen a 2010-es szezon befejezéséig hazája bajnokságában, Oroszországban játszott, majd a mostani évad megkezdése előtt vágott bele a tengerentúli kalandba, amikor három éves szerződést írt alá a Knicks-hez. A keleti óriás egyelőre csak epizódszereplő volt az NBA-ben, 34 fellépése alatt meccsenkénti átlagban alig 13 perceket játszott, de rendkívül komoly potenciállal bír, már az orosz válogatottban is feltűnt.
- Három jövőbeli draftlehetőség is a mieink birtokába került (2012 GSW 2nd, 2013 GSW 2nd, 2014 NYK 1st), ám a vezetőség nem titkolt célja, hogy az idei draftra szóló első körös cédulával gazdagodjunk, így a további csereüzletekben mindenképpen várható lehet az erre való törekvésünk, de akár további későbbi draftjogokra is lecsaphatunk.

Lélegezzünk egy nagyot, a Melo-saga végre lezárult, de egyelőre csak annyi biztos, hogy Anthony már nem a Nuggets játékosa, és hogy a csapat valóban a megújulás mezéjére lépett. Az, hogy milyen összetételben vágunk neki az alapszakasz hajrájának, egyelőre meglehetősen képlékeny, a cserestopig még könnyen további csereüzleteket hozhatunk tető alá. Az NBA-ben ez a bizonyos deadline magyar idő szerint csütörtök este 21:00-kor lesz esedékes, addig még izgatottan várhatjuk az újabb akciókat, amelyekről természetesen a későbbiekben be fogunk számolni.


 

Véget ért az All-Star hétvége és ma még pihenőnap van az NBA-ben, ám a múlt hétről még három mérkőzés összefoglalójával adós vagyok. Három idegenbeli találkozóról van szó, sorozatban a Grizzlies, a Rockets és a Bucks vendége volt a Denver Nuggets együttese. Következzen ennek a három összecsapásnak az értékelése.

A három meccses idegenbeli sorozatot a Memphis Grizzlies ellen kezdte meg a csapat. A hazaiak az utóbbi hetekben meglehetősen jó formában voltak, ráadásul az ellenük vívott idei első mérkőzésen is nagyon szoros eredmény született, így ezen a találkozón is kemény csatára volt kilátás. Az első negyedben a „macik” játszottak jobban, 31 pontot szerezve, simán nyerték az első játékrészt. A következő negyed elején Anthony, Lawson és Smith pontjainak köszönhetően megfordítottuk az állást. A játékrész második felében éledezni kezdett a hazai alakulat is, Gasol és Gay voltak elemükben, részünkről viszont Nené és Billups is becsatlakozott a pontgyártásba, így a szünetre megnyugtató 67:55-ös előny birtokában mehettünk. A pihenő után a harmadik negyed elején tovább növeltük az előnyünket, a negyed második felében aztán a Grizzlies kezdte átvenni az irányítást és közelebb zárkóztak, de a záró játékrészre így is nyolc pontos fór birtokában fordultunk. Az utolsó negyedben aztán a hazaiak feltámadtak, Randolph és Allen vezérletével nagyszerű finist produkáltak. Hat perccel a vége előtt fordítottak, nekünk nem volt válaszunk, rengeteget hibáztak a játékosaink támadásban. A végeredmény a meccs alakulása alapján meglepően sima 116:108-as vereség lett. Ebben a szezonban ezen a mérkőzésen csúcsosodott ki leginkább, hogy mennyire gyengék vagyunk a tábla alatt. A Grizzlies 41 lepattanót szerzett, mi csak 29-et(!). Ebből a különbségből következik, hogy az ellenfél sokkal több pontot szerzett második szándékból, ez egy szoros meccsen megengedhetetlen luxus. Nem volt meg a csapatban a megfelelő koncentráció és akarat, hogy ezt a mérkőzést győzelemmel zárja. Ez sajnos jellemző mostanában a fiúkra, egyre többször érzem úgy, hogy alulmotiváltak a játékosaink. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, Anthony 28 ponttal a csapat legjobb pontszerzője volt, de a végjátékban sokat hibázott ő is. A többiek átlagosan, vagy az alatt teljesítettek.

Sokáig nem lógathatták az orrukat a játékosok a Memphis elleni zakó után, hiszen másnap már a Houston Rockets-nál vizitált a gárda. Az első negyedet nagyon jól kezdte a Nuggets, szinte leléptük az ellenfelet. A dominancia nagyjából a második negyed ötödik percéig tartott, ekkor kezdett éledezni a hazai együttes. Elkezdtek betalálni a tripla vonalon túlról és betörésekből is eredményesek voltak, a negyed végére elolvadt a több, mint tíz pontos előnyünk és a szünetre már 58:54-es Rockets-vezetéssel érkeztek a csapatok. A harmadik felvonásban nem sokat változott a játék képe, továbbra is nagyon eredményes volt hárompontosokból a hazai csapat, nálunk teljesen ötlettelenné vált a támadójáték, így a negyedik negyed előtt már tetemes, húsz pontos hátrányban voltunk. A záró játékrészben csodára lett volna szükség ahhoz, hogy megforduljon találkozó. A negyed első perceiben a Houston tovább növelte az előnyét, így korán eldöntötte a találkozó sorsát, a végeredmény egy arcpirító, 121:102-es arányú zakó lett. Katasztrofálisan játszott a csapat, a legeredményesebb Afflalo volt 17 ponttal, másokat nem érdemes említeni sem. Nagyon motiválatlan volt a társaság, rengeteg labdát szórtunk el, sok pontot kaptunk leindulásokból, lepattanókban megint agyon vertek minket, a védekezésünk talán ezen a meccsen volt a leggyengébb az egész szezonban, zavartalanul dobálták a hármasokat a Rockets játékosai. Hosszasan lehetne még sorolni a hiányosságokat e mérkőzés kapcsán, de inkább nem teszem. Jobb lesz minél hamarabb elfelejteni ezt a találkozót!

Az All-Star szünet előtti utolsó mérkőzésünket a Milwaukee Bucks ellen játszottuk. Ezen meccsen már-már győzelmi kényszer alatt lépett pályára a csapat, mivel az utóbbi időszak gyenge szereplése miatt jelentős pozíciókat veszítettünk a táblázaton. Ennek megfelelően, jól kezdtük a mérkőzést, az első negyedben kézben tartottuk a találkozó alakulását és magabiztos vezetést szereztünk. A második negyedben már jobb játékot produkált a hazai csapat, sikerült is közelebb zárkózniuk, de a vezetést nem tudták átvenni. A harmadik negyedben egy-egy jobb időszaka volt mindkét félnek, ez a negyed sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, mint az első kettő. A negyed végén a Bucks egy jó szériának köszönhetően 71 pontnál utolért minket, így nagyon izgalmas negyedik negyednek néztünk elébe. A záró negyed szorosan alakult, csak a legvégén tudtuk döntésre vinni a dolgot. A meccs hajrájában Anthony, Billups és Martin voltak a kulcsembereink, az ő játékuknak köszönhetően 94:87-re megnyertük az összecsapást. Igaz, nem a legszebb játékunkkal, de nagy küzdelemben sikerült győzni ezen a nagyon fontos meccsen, amire komoly szüksége volt a csapatnak. A legjobb pontszerzőnk természetesen Melo volt, 38 ponttal és 12 lepattanóval szép dupla-duplát ért el. Nagyot játszott Billups is, Ő 20 pontig, 4 lepattanóig és 4 asszisztig jutott. A csapat legjobbja ezen a meccsen szerintem, Kenyon Martin volt, hiszen 11 ponttal, 9 lepattanóval és 5 blokkal zárta találkozót. A végjátékban régi önmagát idézte, védekezésben igazi „monster” volt, blokkolt, lepattanókat szedett össze és lecsorgó labdákat tömött vissza a gyűrűbe, nagyon tetszett, amit az utolsó percekben művelt.
























A Memphis és a Houston ellen botrányosan szerepeltek Karl tanítványai, de a Milwaukee elleni sikerrel valamelyest javítottak a múlt heti összképen. Azért is érzem nagyon fontosnak a Bucks elleni sikert, mert nem ment jól a csapatnak a játék, de most érezni lehetett legalább az akarást a játékosokon, ellentétben az előző két mérkőzéssel. Jókor jött ez a szünet a csapatnak, lehet, hogy a fáradtság is közrejátszott az utóbbi időszak gyenge szereplésében. Remélem, ez után a rövidke pihenő után újult erővel vágunk neki az alapszakasz utolsó harmadának és megpróbálunk minél jobb helyezést elérni Nyugaton! 

A közeljövő programja:

Szerda, 03:00 Memphis Grizzlies @ Denver Nuggets
Péntek, 04:30 Boston Celtics @ Denver Nuggets
Szombat, 04:30 Denver Nuggets @ Portland Trail Blazers
jövő Kedd, 03:00 Atlanta Hawks @ Denver Nuggets

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 35-19 (54 meccs)
2. Portland Trail Blazers 32-24 (56 meccs)
3. Denver Nuggets 32-25 (57 meccs)
4. Utah Jazz 31-26 (57 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 13-43 (56 meccs)

A múlt hétvégén február 18-tól 20-ig, azaz péntektől vasárnapig rendezték meg az NBA 2011-es All Star Gálát az egész mezőny talán legfelkapottabb csarnokában, a Los Angelesi a Staples Centerben. A Lakers otthonában a hagyományos mérkőzéseken is komoly sztárfelvonulás szokott lenni, most ezen a hétvégén még inkább hemzsegtek a hollywoodi csillagok és nem túlzás állítani, hogy az egész ország LA-re figyelt ebben a három napban.















Mindenek előtt meg kell említenünk, hogy sajnos méltatlanul kevesen vehettek részt a gálán az idén várakozáson teljesítő Denver Nuggetsból. Kedvenc kosárcsapatunkból mindössze Carmelo Anthony kapott meghívást az All Star hétvégére, aki a nyugat együttes egyik kezdő csatára volt, és a másodéves csapatban is edzősködött. Nem lehetett ott például a fantasztikus szezont futó center Nené, a sokszoros All Star résztvevő irányító Billups, Lawson pedig azok után, hogy tavaly a Rookiek közé sem került be, most a Sophomoreok közül is kimaradt. Miközben még inkább sokkoló volt a denveriek elhanyagolása az egyéni ügyességi versenyszámokban, például nem számítottak a liga egyik legjobb tripladobó százalékával rendelkező Afflalora a három pontos dobó versenyben, és az alacsony termete ellenére számtalan félelmetes megmozdulást bemutató JRra sem a zsákoló versenyen.

1. nap, péntek:

Az első nap legérdekesebb eseménye a 'Rookie Challenge' volt, azaz a jól megszokott Újonc-Másodéves rangadó. A két csapat vezetőedzője a főcsoportonkénti aktuális éllovas csapatok segédedzői voltak, jelen esetben a Spursből Mike Budenholzer került az újonc gárda élére, míg Armond Hill delegálhatta a másodéveseket, aki civilben a Celtics asszisztense. A segédedzők egy-egy televíziós kommentátor mellett pedig egy-egy sztárjátékos lehetett, így Stoudemire a rookiek kispadjára ülhetett le, Anthony pedig a sophomoreokéra. A csapatok kerete a következőképpen nézett ki, csillaggal jelölve a kezdőket:

Rookie Team:
Hátvédek: *John Wall (Washington Wizards), Eric Bledsoe (Los Angeles Clippers), *Landry Fields (New York Knicks), Wesley Johnson (Minnesota Timberwolves), *Gary Neal (San Antonio Spurs)
Csatárok: *Blake Griffin (Los Angeles Clippers), Derrick Favors (New Jersey Nets)
Centerek: *DeMarcus Cousins (Sacramento Kings), Greg Monroe (Detroit Pistons)

Sophomore Team:
Hátvédek: Tyreke Evans (Sacramento Kings), *Stephen Curry (Golden State Warriors), *DeMar DeRozan (Toronto Raptors), Jure Holiday (Philadelphia 76ers), Brandon Jennings (Milwaukee Bucks)
Csatárok: *Wesley Matthews (Portland Trail Blazers), *Taj Gibson (Chicago Bulls)
Centerek: *DeJuan Blair (San Antonio Spurs), Serge Ibaka (Oklahoma City Thunder)
























A küzdelmes, színvonalas és izgalmaktól sem mentes mérkőzésen végül az elsőévesek 148-140es győzelmet arattak a második idényüket taposók felett. Érdekes módon ezzel zsinórban harmadik évben oktatták ki az aktuális másodéveseket az idény legjobb legjobb zöldfülűi, bár ebből nem lehet komolyabb következtetéseket levonni, hiszen évről évre változnak az összetételek. A mérkőzés legértékesebb játékosának az újonc irányító John Wallt választották, aki 12 pontja mellett 22 (!) assziszttal vezette csapatát, úgy hogy közben mindösszesen 5 darab turnovert vétett. A rookiek közül, egyben az egész meccsen a legeredményesebb a 33 pontig jutó center, DeMarcus Cousins volt, míg a cserepadról beszálló Wesley Johnson három triplával 25 pontra volt képes. A vesztes másodévesek közül különösen a magasember DeJuan Blair játszott elképesztő formában, a Spurs tehetsége 28 pontnál és 15 lepattanónál nem adta alább. A legtöbb pontot mégsem ő, hanem James Harden szerezte a Sophomore csapatból, miután a tartalékként kezdő játékos kereken 30 pontot süllyesztett el a gyűrűben, ennek ellenére a részben Anthony által dirigált csapat vesztesen hagyta el a parkettát. Még annyit jegyezzünk meg, hogy a Melo-sagában felmerülő két ifjú név közül a Knickses hátvéd Fields a rookie kezdőből 15 ponttal zárt, ugyanebben a csapatban pedig csereként pályára lépett a Netses erőcsatár Favors, aki 9 pontot szerzett.

Ezen a délutánon rendezték meg a hírességek mérkőzését, ami ezen a helyszínen legalább akkora népszerűségnek örvendett, mint a Lakers hazai meccsei. Felesleges ennek túl sok betűt szentelni, legyen elég annyi, hogy a mérkőzés MVPje az amerikaiak új kedvenc tini énekese, a vesztes nyugati csapatban pályára lépő Justin Bieber lett, aki a legfiatalabb résztvevőként is a mezőny legtechnikásabb tagja volt.















2. nap, szombat:

A második napon bonyolították le a farmliga csillagainak összecsapását, vagyis a D-League All Star meccset a keleti és a nyugati konferencia legjobbjai közt. Végül Kelet 115-108ra diadalmaskodott, és az MVPt is ők adták a center Courtney Sims személyében. Az Iowa Energy játékosa, amely a Bulls és a Suns közös fiókcsapata, 25 pontjával lett a mezőny legeredményesebb embere, miközben 10/13as hatékonysággal dobott a mezőnyből és hibátlan volt a büntetővonalról. A 27 éves támadó 2009ben megosztva lett a D-League All Star meccs legjobb játékosa, most egyedül ő kapta az elismerést. Egyébként a farm ligában évek óta a legjobbak között tartják számon, de az NBA-ben képtelen volt magának gyökeret verni, 2007 és 2009 közt három csapat színeiben mindössze öt meccsen lépett pályára a nagyok közt, inkább jobbára a D-Ligában játszott, de megfordult már Európában és a Puerto Ricoi ligában is.

Ugyancsak szombaton tartották meg a közkedvelt egyéni ügyességi számokat az NBA játékosok számára, lássuk a legfontosabbakat a nagy érdeklődéssel várt eseményekről:

- A 'Shooting Stars' csapatversenyben négy darab háromtagú régiónként beosztott csapat vett részt, melyben egy aktív NBA játékos, egy aktív WNBA játékos és egy visszavonult legenda vehetett részt. A játék célja az volt, hogy a pálya különböző pontjairól minél rövidebb idő alatt kellett minél több kosarat dobni. A végső győztes a Team Atlanta lett (Al Horford, Coco Miller, Steve Smith), miután a címvédő Team Texast, akik az elődöntőben is a legjobbak voltak, legyőzték a fináléban.
- A 'Skills Challenge' bajnoka a Warriorsból Stephen Curry lett, ugyanis a különböző szlalomozásokkal és dobásokkal tarkított akadály pályán 28.2 másodperc alatt ért körbe, ezzel legyőzte a favorit Westbrookot. Itt hozzátenném, hogy a második helyezett OKC irányító arra a kérdésre, hogy ki az NBA leggyorsabb játékosa és ki lenne a legnagyobb esélyes egy ilyen versenyben, a másodéves denveri PGt, Ty Lawsont mondta.
- A '3-Point Contest' a jól ismert hárompontos dobó versenyt foglalta magában, amikor a triplavonalon kívülről öt különböző helyről öt-öt labdából kellett minél többet a gyűrűbe juttatni. Végül a versenyt a Heat háttérben tündöklő dobógépe, James Jones nyerte, aki hatalmas meglepetésre megelőzte a Boston két nagyágyúját, a címvédő Piercet és a veterán Allent.
- A 'Slam Dunk' zsákoló verseny bajnoka a rendező város másik csapatában, a Clippersben játszó Blake Griffin lett. Az újonc erőcsatár a leglátványosabb kísérlete során egy autó felett átrepülve zsákolt, miután a labdát a csapattárs Davis adta fel neki a tetőablakon keresztül. A szám második helyezettje egyébiránt a Wizardsos McGee lett, mögötte pedig a tavaly is döntős DeRozan végzett.

3. nap, vasárnap:

Vasárnap este került megrendezésre az NBA történetének 60. All Star mérkőzése, melyen a hagyományoknak megfelelően a meghívott játékosok Kelet és Nyugat csapatát képviselhették. A két együttes edzője természetesen a két aktuális konferencia első csapat trénere volt, vagyis a nyugatiakat a Spurs mestere, Gregg Popovich irányíthatta, a keleti kispadot pedig Doc Rivers foglalta el a Celtics éléről. A csapatok a következő keretekkel álltak ki, csillaggal jelölve a kezdők.

KELET:
Hátvédek: *Derrick Rose (Chicago Bulls), *Dwyane Wade (Maimi Heat), Ray Allen (Boston Celtics), Joe Johnson (Atlanta Hawks), Rajon Rondo (Boston Celtics)
Csatárok: *LeBron James (Miami Heat), *Amare Stoudemire (New York Knicks), Chris Bosh (Miami Heat), Kevin Garnett (Boston Celtics), Paul Pierce (Boston Celtics)
Centerek: *Dwight Howard (Orlando Magic), Al Horford (Atlanta Hawks)

NYUGAT:
Hátvédek: *Chris Paul (New Orleans Hornets), *Kobe Bryant (Los Angeles Lakers), Manu Ginobili (San Antonio Spurs), Russell Westbrook (Oklahoma City Thunder), Deron Williams (Utah Jazz)
Csatárok: *Kevin Durant (Oklahoma City Thunder), *Carmelo Anthony (Denver Nuggets), Pau Gasol (Los Angeles Lakers), Blake Griffin (Los Angeles Clippers), Dirk Nowitzki (Dallas Mavericks)
Centerek: *Tim Duncan (San Antonio Spurs), Kevin Love (Minnesota Timberwolves)

Már ezekből a névsorokból is látszik, hogy nem mindennapi sztárparádéhoz volt szerencsénk vasárnap este a Staples Centerben bő 17 ezer néző előtt. Talán kijelenthetjük, hogy az elmúlt évek legkomolyabb kereteit hozták össze 2011re, így még a szokásosnál is nagyobb mérkőzést vártunk. Idén nem kellett túl sok embernek sérülés miatt távol maradnia a gálától, LA-be mindenki szeretett volna elmenni. A beszavazottak közül egyedül Yao Ming nem lehetett ott, de a kínai óriás eleve csak pár meccsen játszott ebben a szezonban súlyos sérülése miatt, lelkes honfitársai mégis beszavazták őt a nyugati kezdőbe, ahol Duncan helyettesítette őt, a keretbe pedig Loveot hívták meg az ő helyére.

A parádés összeállítás garancia volt a remek játékra, és nem is kellett csalódnunk, az egész meccsen rengeteg gyönyörű technikai megoldást láthattunk. Már az első pillanattól kezdve látszódott, hogy Kobe hazai környezetben nagyon komolyan veszi a mérkőzést, és ő itt bizony nyerni akar, mentalitását átvette az egész Team West, így az első negyed végén már tíz pontos előnyben voltak a Lakers klasszisa vezetésével. A félidőre nem is változott az állás, és Paul közeli buzzerjével 76-64es előnyben voltak a nagyszünetben Bryanték. A fordulás után sem sokat változott a játék képe, a keleti legjobbak túl lazán vették a mérkőzést, és számtalan könnyelmű hibát, labdavesztést vétettek, ráadásul a staring SG Wade lesérülése sem segítette a visszazárkózásukat. A záró negyed előtt már 17 ponttal vezetett a nyugati együttes, kezdett lefutottá válni a mérkőzés. A végére viszont kicsit ők is kiengedtek, hogy ne legyen túl sima az eredmény, LeBron és Amare' belelendülésével pedig villámhajrába kezdett a kék mezes csapat, akik alig egy perccel a vége előtt 2 pontra megközelítették a látványosan visszavevő Nyugatot. Ennél közelebb viszont már nem tudtak jönni, Allen hiába vágott be egy fontos hármast a végén, mert öt másodperccel a befejezés előtt Durant mindkét büntetőjét értékesítette, így 148-143 arányban Nyugat nyerte a 2011-es All Star Gamet.

Az All Star MVPnek a hatalmas lelkesedéssel játszó Kobe Bryantet választották, aki ezzel negyedszer lett egy gála legértékesebb játékosa, amivel beállította a rekordot. A 13. gáláján szereplő klasszis 37 pontot és 14 lepattanót (ebből 10 támadó) postázott a mérkőzésen. Mellette még a nyertes oldalon Kevin Durant játszott nagyot a maga 34 pontjával, de sokat tett hozzá a játékhoz a szintén otthoni közönség előtt játszó Pau Gasol 17 ponttal, és még Westbrook is 10 pont felett zárt. A keleti csapat színeiben LeBron James komoly tripladuplát regisztrált: 29 pont, 12 lepattanó, 10 assziszt került fel a neve mellé a mérkőzés végére. Amare' Stoudemire hozzá hasonlóan ugyanúgy 29 pontra volt képes, de a kezdőből még Dwyane Wade 14, és Derrick Rose 11 pontot tudott hozzátenni, míg a cserék közül Bosh, Allen, Johnson zártak két számjegyű pontszámmal.

Az egyetlen Nuggetsos pályára lépő, Carmelo Anthony szerényebb mérkőzést zárt. A kiscsatárunk 23 perc játékidő alatt mindössze 8 pontra volt képes, tíz mezőnybeli kísérletéből csupán négy sikerült. Emellett leszedett 7 lepattanót, volt 2 asszisztja, és jegyzett 1 blokkot is, miközben +11el az egész csapatból a legjobb plusz/mínusz mutatót érte el.

Biztosan jól jött a játékosoknak ez a kis kikapcsolódás a hosszú fáradalmas szezon küzdelmei közepén, nekünk egy kicsit lehet hiányérzetünk a távol maradó denveriek miatt. A hétfői szünnap után kedden már folytatódhat tovább az alapszakasz. Ráadásul lassan közeleg a hajrá, csütörtök este pedig végbe megy a trade deadline, amely még biztosan sok érdekességet fog tartogatni mindenkinek. A kis All Star kitérő után tehát villámgyorsan visszatérhet minden a régi kerékvágásba és az izgalmak is fokozódnak az NBA-ben.

A pénteki napon a Colorado Avalanche vezetősége alaposan megelégelte a csapat hetek óta tartó hullámvölgyét, ám a vezetőedző menesztése helyett inkább a játékosállományban kerestük a javítási lehetőségeket, és egymás után két komoly csereüzletet hajtottunk végre, melyekben összesen három játékos távozott a csapattól, s további másik három érkezett, egy-egy draftjog-váltás mellett.



















I. Elcseréltük a kapus Craig Anderson-t az Ottawa Senators hálóőréért, Brian Elliott-ért cserébe.
Anderson 2009 nyarán szabadügynökként került a csapathoz, és az elmúlt idényben a denveri együttes igazi hőse volt, hatalmas érdemei voltak belőle, hogy a gárda az előző évi 28. helyezése után, mindenkit sokkolva bejutott a rájátszásba. Az amerikai portás abban az esztendőben 71 mérkőzésen félelmetes számokat regisztrált, 91.7 %-os védési hatékonysággal és 2.63-as kapott gól átlaggal rendelkezett, miközben 38 győzelmével és 7 shutout-jával a legendás Roy egy szezon alatti klubrekordjait is komolyan veszélyeztette. Úgy tűnt, megtaláltuk az igazi első számú kapusunkat, azonban Anderson teljesítménye jelentősen visszaesett a 2010/11-es szezonra. A 29 esztendős portás idén 13-15-ös győzelem-vereség mutatót, és mindössze 3.28-as GAA-t és 89.7 %-ot regisztrált, s egyetlen hibátlan mérkőzése sem volt.
Eliott négy évvel fiatalabb a távozó portásnál, játékjogát az Ottawa a 2003-as draft végén foglalta le. Aztán a 2008/09-es szezon alatt kapott először komolyan lehetőséget az NHL-es csapat színeiben, és újoncként 31 találkozó alatt 16-szor vezette győzelemre a kanadai együttest, miközben 90 % felett védett és meccsenkénti átlagban 2.77 találatot kapott. A következő idényben már még komolyabb szerepet kapott, és nem is vallott szégyent, parádés formában tette a dolgát, egészen a rájátszásig vezette a Szenátorokat, miközben minden kategóriában megfejelte bemutatkozó idénybeli teljesítményét: 29 győzelem, 90.9 %-os hatékonyság, 2.57-es átlag és öt shutout volt a mérlege a 2009/10-es kiírásban. Azonban az idei évad az ő pályafutásában is visszaesést eredményezett, de ebben jelentős szerepet töltött be az egész csapat szerényebb játéka is. Elliott az aktuális idényben mindössze 13 győzelmet ért el a 19 veresége mellett, miközben csupán 3.19-es kapott gól átlaggal és 89 %-os hatékonysággal rendelkezik.
- Anderson idén balszerencsés sérülések miatt többször hetekre kiesett, és a védés sem ment neki a tavalyi formában, a védelemmel kétségtelenül elvesztette a közös hangot, mezőnyjátékosai nem adtak elég segítséget neki, ez is a gyengébb produkcióhoz vezetett. Az utóbbi időben többször lecseréltük, amelyek érzékenyen érintették, és a múlt hétvégén néhány nap erejéig személyes okokból távol maradt a csapattól, talán már akkor történt valami viszály a háttérben, ami végül a cseréhez vezetett, ezt nem tudhatjuk. Az év végeztével korlátozatlan szabadügynök lett volna, és könnyen lehet, hogy nem számítottunk volna rá a továbbiakban, ezért igyekeztük őt elcserélni egy fiatalabb hálóőrre, akit Elliott személyében találtunk meg. A kanadai fővárosból érkező hálóőrben talán fiatalabb kora miatt nagyobb potenciál van, és mivel a vezetőség véleménye szerint Anderson mégsem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, most egy újabb kapussal próbálkozunk. Elliott teljesítménye kissé megrekedt ebben az évadban, ám ő maga is bízik benne, hogy a környezetváltozás pozitív hatással lesz a rá, és Colorado-ban visszanyerheti a tavalyi formáját. Az évad végeztével RFA lesz, nyilván vele sokkal egyszerűbben megállapodhatunk, azt remélve, hogy idővel megfelel a céljainknak, de addig is idén még biztos ott lesz mellette a megbízható teljesítményre képes Budaj, akivel bizonyára megosztva fognak védeni a szezon hátralévő részében, amint Elliott megkapja a papírjait, de a szombati mérkőzésen még biztos nem állhat a rendelkezésünkre, mivel szüksége van egy új, USA-beli klubhoz szóló játékengedélyre, hiszen eddig Kanadában volt alkalmazva. A döntés hátterében könnyen az is meghúzódhat, hogy lassan, de biztosan tisztítjuk az utat a tavalyi drafton kiválasztott kapustehetség, Calvin Pickard előtt, akire egy-két éven belül könnyen már az NHL-csapatban is számíthatunk.
























II. Chris Stewart-ot és Kevin Shattenkirk-öt, valamint egy 2011-es vagy 2012-es második kör draft lehetőséget küldtünk a St. Louis Blues-hoz Erik Johnson és Jay McClement játékjogáért, iletve egy 2011-es vagy egy 2012-es első körös draftcetliért cserébe.
Az erőcsatár Stewart a klub 2006-os első körös választottja volt, középiskolában még futballozott is, végül a jégkorong mellett döntött, de ebben a sportban is kiválóan tudta kamatoztatni fizikai erényeit. Három OHL-es szezont követően 2007-ben mutatkozhatott be a denveriek fiókcsapatánál, majd első teljes szezonjában 25 góllal vétette észre magát a Lake Erie Monsters-ben. NHL-es debütálását a 2008/09-es idény alatt tudta le, majd igazi áttörést a tavalyi évadban hajtotta végre, ahol a gyengébb kezdés után igazi húzóembere lett a rájátszásba jutó csapatunknak, 28 találattal az Avs legjobb góllövőjének bizonyult, s összesen 64 pontot regisztrált a 77 fellépése alatt. Idén ősszel sem kezdett rossz formában, 23 meccs alatt 11-szer volt eredményes, ám november 27-én a Minnesota Wild ellen egy verekedés közben eltörte a karját, majd a január közepén esedékes visszatérése óta nem találta a formáját, mindössze két találatra futotta erejéből. Shattenkirk az egy évvel későbbi drafton ugyancsak az első fordulóban került a csapathoz, majd több utánpótlás válogatottbeli fellépéssel és egy egyetemi bajnoki címmel a tarsolyában kötött profi szerződést a csapattal. Az idei évadot, mely az első teljes profi idény volt, még a Monsters-ben kezdte, ám már az első hónapban felkerült a csapathoz, és bemutatkozása óta kirobbanthatatlan volt a védelemből, 46 mérkőzés alatt 26 pontot regisztrált az egész NHL-es mezőny egyik legponterősebb újonc hátvédjeként, miközben hét gólt is szerzett. Nagyszerűen teljesített mind védekezésben, mind támadásban, csak egy kicsit kellett volna még összehangolnia a játékát, de 22 éves rookie létére nagyon éretten játszott, így meglehetősen érthetetlen a továbbadása.
Az új szerzemények közül egyértelműen Johnson a komolyabb kaliberű játékos, hiszen egyenesen a 2006-os játékosbörze 1/1-es kiválasztottja volt. Hatalmas várakozás előzte meg NHL-es debütálását, sokan az elkövetkezendő generáció új amerikai sztárhátvédjének tartották, majd bemutatkozó szezonjában 33 pontot szorgoskodott össze a Blues mezében. Egy évvel később, nem sokkal a 2008/09-es idény kezdete előtt súlyos térd sérülést szenvedett golfozás közben, és a teljes szezont ki kellett hagynia. A közjáték nem jelentett komolyabb törést karrierjében, és a hatalmas termetű bekk a tavalyi évad során 39 ponttal, beleértve tíz gólt, tért vissza. Az idei évadban azonban nem ment olyan jól neki a játék, 55 meccs alatt 19 pontot termelt, és mindössze -8-as plusz/mínusz statisztikára volt képes ezalatt. A másik új érkező, McClement rutinosabb játékos, hamarosan a 27. életévébe lép, és már 2005 óta tagja az NHL-nek. Megbízható 3-4. soros center hírében áll, aki a védekező játék támogatása mellett a koronggal sem ügyetlen, és ha kell, fontos gólokat is képes szerezni. 448 mérkőzés alatt 52 találatot és 156 pontot regisztrált a ligában, ugyanakkor a legeredményesebb szezonját 2006/07-ben futotta, amikor 36 pontra volt képes, a tavalyi 29 egységétől pedig idén elmarad, ugyanis 55 találkozót követően mindössze 16 pontos.
A draftjogok cseréje azon feltételhez van kötve, hogy amennyiben bármely csapat a mezőny utolsó tíz helyének valamelyikén zárja az idei szezont, abban az esetben a 2012-es pick-jét bocsátja a másik rendelkezésére, ellenkező esetben az idei draft pick vándorol át egyik féltől a másikhoz.
- Szomorú volt látni, hogy két saját draftolt játékosunkat cseréltük el, akiknek a kiválasztásukat követő pillanattól kezdve végig kísértük cseperedésüket, ahogy eljutottak az NHL-es csapatig, és sikereket értek el. Most azonban a romokban heverő védelmünk újjáépítése érdekében lemondtunk róluk, nem vitás, hogy EJ-ből franchise defenseman-t szeretnénk, és erre - még az idei mérsékeltebb éve ellenére is - abszolút minden esélye megvan. McClement érkezése is érthető bizonyos szinten, hiszen alig van rutinosabb támadónk, szükségünk volt egy hasonló kaliberű, masszív alsó soros kiegészítő emberre, az már egy másik kérdés, hogy vajon ilyen áron megérte-e. Stewart kétségtelenül nem értett szót Sacco mesterrel az elmúlt hetekben, a tréner többször mellőzte őt, a nevelő célzatú megoldásai azonban nem vezettek célra, így a hatalmas tehetség az elcserélés sorsára jutott, hasonlóképpen, mint közel egy évvel ezelőtt Wolski, aki szintén nem találta meg a közös hangot az edzővel. Hozzátenném, nem biztos, hogy ilyen esetben a játékos mozgatása a jó megoldás, könnyen lehet, hogy az edző személyében kéne a hibát keresni. Óriási rizikót vállaltunk ezzel a cserével, még ha a két hátvéd azonosan nagy tehetségnek is számít, Stewart elvesztése évekre meghatározó érvágás lehet a klub számára. Csak reménykedni tudunk benne, hogy Johnson vissza tud térni az első két szezonjában nyújtott produkcióhoz, rendkívül sokoldalú kétirányú hátvéd, régóta nagy szükség lett volna egy ilyen jól lövő, gyors, keménykötésű fizikai hátvédre. Várhatóan mindkét új érkező már a ma éjszaka esedékes, San Jose elleni idegenbeli mérkőzésen bemutatkozhat a csapat színeiben.

Alighanem az idei rájátszásról már kezdhetünk lemondani, bár nem lehet tudni, hogy a pénteki cserék milyen hatással lesznek a csapatra, de némi alakítást követően remélhetőleg a következő szezonnak már ütőképesebb kerettel vághatunk neki. A kérdéseinkre a jövő tartogatja a választ, csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy mennyire jártunk jól vagy rosszul a fenti üzletek megkötésével.

Gyengén kezdték a 2011-es idényt a Colorado Mammoth lacrosse-osai, és a csapatunk jelenleg 1-5-ös győzelem-vereség mutatóval a sereghajtó helyen szerénykedik a tíz csapatos bajnokságban. Ez a hétvége azonban komoly lehetőséget biztosít a felzárkózásra, lévén pénteken és vasárnap egyaránt mérkőzést fogunk játszani egy-egy közvetlen rivális ellen, ahol minden esélyünk meg lehet rá, hogy javítsunk a jelenlegi lehangoló helyzetünkön.



















Mivel ezidáig az állandó meccsösszefoglalók mellett nem jelentkeztünk egyéb helyzetjelentéssel a Mammoth szerepléséről, most, az alapszakasz fele magasságában, elérkezettnek látjuk rá az időt, hogy idén első alkalommal globálisan is értékeljük a csapat eddigi teljesítményét.

A Mammoth eredményei az alapszakaszban:

Január 9., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Washington Stealth 10-11 (OT)
Január 16., vasárnap, 03:30 Calgary Roughnecks - Colorado Mammoth 7-8
Január 23., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Philadelphia Wings 10-11
Január 30., vasárnap, 01:00 Philadelphia Wings - Colorado Mammoth 12-11
Február 6., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Washington Stealth 8-10
Február 13., vasárnap, 01:30 Boston Blazers - Colorado Mammoth 11-6

Gyakorlatilag folytatódik a tavalyi trend: sokszor versenyben tudunk lenni az ellenfelekkel, de az esetek nagy többségében rendre szoros különbségű vereségeket szenvedünk a hajrában, így jó úton haladunk a 2010-es utolsó helyünk megismétléséhez, amikor 4-12-es mutatóval tudtuk le a szezont, és lettünk a nyugati divízió rájátszásról egyetlen lemaradó csapata. A bajnok Stealth elleni mindkét hazai meccsünkön végig kíméletlenül szorongattuk, sokáig vezettünk is, ám képtelenek voltunk befejezni a meccseket, a hajrá az ellenfélnek sikerült jobban, mindkétszer nüansznyi különbség döntött Rabil-ék javára. Az egyetlen győzelmünket Calgary-ban arattuk, amikor a 'Necks ellen egy irdatlanul nehéz mérkőzésen döntetlen állásnál, az utolsó támadásunkat góllal tudtuk befejezni, mellyel megnyertük az összecsapást. A verhető Wings ellen mindkét alkalommal joggal bíztunk a sikerben, azonban az igyekezetünk ellenére voltak olyan rövidzárlataink ezeken a találkozókon, amelyek végleg megpecsételték a sorsunkat, így a leggyengébbnek vélt keleti együttes is oda-vissza egy-egy gólos különbséggel lerakott bennünket. A legutóbbi fordulóban pedig az eddigi legsimább mérkőzésünket játszottuk, a sztárcsapat Blazers nem adott esélyt a sok hibával játszó csapatunknak, a játék képe alapján talán még az öt gólos különbség is ránk nézve volt hízelgő.

A várakozásoknak megfelelően az offszezonban szerzett új hadvezér, John Grant Jr igyekszik vállára venni a csapatot, valamennyi meccsen a legjobb pontszerzőink közt van, s hat fellépést követő 33 pontjával (14+19) masszívan tagja az NLL-pontlista élmezőnyének - jelenleg a nyolcadik, de az előtte lévők jelentős része már 7-8 mérkőzésen van túl. Az ős-mammut Brian Langtry is úgy fest, megrázta magát a tavalyi krízist követően, 23 ponttal követi JGJR-t, bár tőle a hat meccs alatti nyolc találat nem számít annyira komoly számadatnak, kétségtelenül a Grant Jr mögött másodhegedűs lett belőle, de mindent megtesz ő is a csapatért. Öt meccs után elcseréltük a Shewchuk-ot a Swarm-hoz, aki új csapatában rögtön két góllal mutatkozott be a múlt hétvégén, fájdalmas érvágás a Mammoth-ot hosszú ideje erősítő játékos távozása, de a vezetőség így látta jónak. A két nagyágyú mögött még három ember maradt, akik várakozáshoz méltóan termelik a pontokat: a legifjabb fivér, Alex Gajic 12 egységgel rendelkezik négy pályára lépést követően; az új igazolás Mike McLellan öt gólt és 11 pontot hozott eddig; a másodéves Cliff Smith pedig hét gólos hat meccsről, beleértve a gárda egyetlen győzelmét érő pimasz találatát.

Ezalatt a védelemből a legmegbízhatóbb teljesítményt a Grant Jr mellett a Knighthawks-tól hozott Mac Allen nyújtja, aki kíméletlen munkát végzett eddig minden meccsen, átlagban 7.6 labdát szerzett összecsapásonként, és még négy assziszt is jutott neki. A legeredményesebb hátvédünk mégis az utolsó pillanatban szerződtetett Steve Toll, miután a veterán bekk 1+5-tel rendelkezik, és a LB-ok terén sincs sokkal lemaradva az éllovastól, hiszen a maga 30 darabjával a negyedik a csapaton belül. A kapuban Chris Levis olyan formában kezdte a szezont, hogy az All-Star gálára is besorolást nyert, az első néhány találkozón kiválóan dolgozott, azóta kicsit visszaesett, legutóbb már le is kellett cserélni, de összességében a 9.45-ös kapott gól átlagával és a 79.4 %-os védési hatékonyságával egyaránt a liga legjobbjai közé tartozik, ami a sereghajtó csapat kapujából nézve elismerésre méltó cselekedetnek számít.

Az árnyoldalt tekintve elmondhatjuk, hogy Nick Carlson nevét idén is az elsők között kell megemlítenünk, sokan már a tavalyi pokoljárása után sem értették, miért tartottunk rá igényt, aztán a 2011-es első hat meccs alatt mindössze egy assziszt és 16 darab szerzett labda volt a mérlege, sajnos nem igazán lenne már helye a keretben. Ilija Gajic teljesítménye is visszaesett tavalyhoz képest, bár ez leginkább annak köszönhető, hogy más szerepkörben játszatjuk, visszaszorult a középpályára, ahol viszont szorgalmasan végzi a dolgát, 36 szerzett labdával a klub második legjobbja, és három ellentámadásos gólt is szerzett már. A védelemben is akadnak gyengébb produkciók: a rutinos Tom Ethington teljesítménye igencsak megkopóban van; az újonc Ben Davies azon kívül, hogy megszerezte a szezonbeli első gólunkat, semmit nem tudott hozzátenni a csapat játékához; Steve Forsythe tavalyhoz hasonlóan a hátsó alakzat leggyengébb pontja; és a nagy visszatérő Matt Leveque sem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, szinte csak a faceoffoknál használjuk, de a 43.9 %-es hatékonyságát nem teheti ki az ablakba.

Ugyanakkor érdemes lehet bíznunk a másfél éves kihagyás után az elmúlt két meccsre visszatérő Dan Carey-ben, aki az első fellépésén még csak egy meg nem adott gólra volt képes, de a legutóbbi alkalommal már a csapat egyik húzóembereként 2+2-t regisztrált a Blazers ellen, s ha tudja folytatni ezt a formáját, egyértelműen a legjobbjaink közé léphet elő. Óriási szükségünk lenne a csupaszív vezéregyéniségére, hogy végre kijöjjön a csapat a tavaly megkezdett hullámvölgyből. Jed Prossner ugyancsak az utolsó két mérkőzésen léphetett pályára egy offszezonbeli sérülés miatt, és a nehéztüzér egyelőre nem találta meg a formáját, a lövései tompák, mindössze egy gólpassz jutott neki, de bízunk benne, hogy rövidesen rátalálhat a régi formájára, amely által tavaly 25-ször volt eredményes. Egy másik szezon közbeni erősítés az Outlaws-os csodabogár, Connor Martin volt, aki a bő keret tagjaként kezdte az évet, majd két fordulóval ezelőtt emeltük fel az aktív névsorba, és bár pontot még nem szerzett, mindkét alkalommal elképesztően lelkesen küzdött, reményeink szerint előbb-utóbb siker is koronázhatja az újonc csatár erőfeszítéseit.

A Mammoth hátralévő mérkőzései az alapszakaszban:

Február 19., szombat, 05:00 Washington Stealth - Colorado Mammoth
Február 21., hétfő, 02:00 Colorado Mammoth - Minnesota Swarm
Március 5., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Minnesota Swarm
Március 27., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Boston Blazers
Április 2., szombat, 03:00 Edmonton Rush - Colorado Mammoth
Április 3., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Edmonton Rush
Április 9., szombat, 03:30 Calgary Roughnecks - Colorado Mammoth
Április 10., vasárnap, 03:00 Edmonton Rush - Colorado Mammoth
Április 16., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Calgary Roughnecks
Április 24., vasárnap, 02:30 Minnesota Swarm - Colorado Mammoth

A hétvégi első ellenfelünk tehát a címvédő Washington Stealth együttese lesz, akik nyolc meccs alatt ötször, éppen annyiszor veszítettek, mint tavaly az egész alapszakaszban összesen. A Mammoth denveri legyőzései mellett csupán a Calgary otthonában tudtak diadalmaskodni, és az everetti oroszlánbarlangban még nyeretlenek, mindhárom hazai meccsüket elbukták a másik három nyugati riválissal szemben, beleértve a Swarm elleni 16-8-as megalázó fiaskót. A gyengélkedés legfőbb oka a csapat jóllakottsága mellett a sérülésekben keresendő, már az első fordulóban elvesztették a négy szezon óta mindig legalább 30 gólos Zywicki-t, de kidőlt már a veterán támadó Morgan, és a stabil faceoff-ember Koesterer is. A sztárkapus Richards ugyancsak sérülten kezdte az évet, majd kissé hullámzó formában tért vissza, nélkülözése alatt pedig a helyettes Roik igencsak változatosan védett. A brit lacrosse-legenda Ratcliff nem zavartatta magát ezalatt sem, nyolc meccset követően 48 pontjával gőzerővel halad a felé, hogy átlépje a százas határt az év végére, a tavalyi 97 pontos szezon után. Mellette még a két évvel ezelőtti kiírás legjobb újonca, Duch és a másodvirágzását élő Wiles tekinthető kifejezetten hatékonynak. A középpályán Rabil már 24 pontot és közel száz szerzett labdát szorgoskodott össze, a nagyágyú idén is a tőle megszokott teljesítményt hozza, miközben a szabadtéren Outlaws-hátvéd, Eric Martin is stabil produkcióval állt elő. Nem tűnik verhetetlennek a Stealth, hullámzóan kezdték az évet, de a tavalyi szezont megelőző székhelyváltásuk óta még egyszer sem tudtuk megverni őket, és kétségtelenül házon kívül sem mi számítunk az esélyesnek, alighanem piros-feketék ezen az összecsapáson meg fogják szerezni idénybeli első hazai sikerüket, ám reméljük ismét szoros meccsre leszünk képesek ellenük.

Két nappal később a Minnesota Swarm csapata látogat a Pepsi Centerbe, akikkel ebben a szezonban még nem találkoztunk, de tavaly oda-vissza vertek minket, azok után, hogy előtte éveken át pofozógépnek használtuk őket. Idénre végleg kinőttek ebből a szerepkörből a Darazsak, és a sok éves vegetálást követően kifejezetten jó rajtot vettek. Az első négy fordulón belül három győzelmet arattak, beleértve a Stealth kétszeri legyőzését, de a legutóbbi két meccsüket egyaránt elvesztették keleti ellenfelekkel szemben. Sőt, úgy bírnak 3-3-as mérleggel, hogy a saját divízión belül veretlenek, a másik csoport ellenfeleivel szemben nyeretlenek. A fiatal Benesch bombaformában kezdte az évet, a hat meccs alatt 20-szor zörgette meg a riválisok hálóját, és összesen 38 pontot jegyzett. Őt követi a 2010-es házi pontkirály Crawford 10+17-tel, szintén remek passzban kapta el a rajtot. Kettejük kiváló játékát egyébiránt majd a hó végi All-Star gálán is megcsodálhatjuk, előbbit egyenesen a nyugati kezdő ötösbe szavazták be. A közelmúltban csatlakozott hozzájuk a denveri klubot 2007 óta hűségesen szolgáló Shewchuk, aki az előző körben 2+1-es teljesítménnyel debütált a kék-sárgák szerelésében, miatta különösen érdekes lesz a vasárnapi összecsapás, hiszen életében először léphet pályára Denverben ellenfélként, miközben nagy eséllyel a Swarm egykori harcosa, Campeau pedig éppen a coloradói oldalon juthat szóhoz a volt csapata ellen. A minnesotai gárdában nincs egyetlen igazi sztárhátvéd sem, a megbízható defenzív teljesítmény sikerkovácsa gyakorlatilag egy személyben a kezdő kapus Patterson lehet, aki az All-Star-on is a nyugati együttes első számú hálóőre lesz a denveri Levis előtt. A Swarm portása az első néhány mérkőzésén alkotott nagyot, 79.7 %-os védési hatékonyságát és 10.19-es kapott gól átlagát leginkább a rajtbeli parádéinak köszönheti, azóta romlott a teljesítménye, bár így sincsenek sokkal gyengébb számai, mint Levis-nek. Házon kívül zavarba hozhatónak tűnnek, hiszen a Stealth elleni, már említett kiütéses sikerük mellett Buffalo-ban és Rochester-ben is elvéreztek az elmúlt két fordulóban. Talán reménykedhetünk benne, hogy a tavalyi hazai vereségünk után idén visszatérve a régi idők hagyományához, el tudjuk őket páholni a vasárnap esti rangadón.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 4-3
2. Minnesota Swarm 3-3
3. Washington Stealth 3-5
4. Edmonton Rush 2-5
5. Colorado Mammoth 1-5

A hétvégén első alkalommal szombat reggel 05:00-kor a Washington Stealth otthonában próbálunk szerencsét, majd magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra, hajnali 02:00-es kezdettel a Minnesota Swarm gárdáját látjuk vendégül. A mérkőzések alatt természetesen minden érdeklődőt várunk a kommentek közé a közös élő szurkolásra! Buzdítsuk együtt a csapatot, hogy legalább az egyik mérkőzést sikerrel tudjuk megvívni!

A 2011-es szezonra való felkészülés jegyében a Colorado Rapids csapata az elmúlt egy hetet Arizona államban töltötte, ahol tovább folytatódott az edzőtábor, és több másik, helyszínen tartózkodó MLS-klub ellen néhány barátságos mérkőzést is megvívtunk a napokban, melyek összességében sikerrel zárultak: két győzelem mellett egyszer döntetleneztünk, az egyetlen vereségünket pedig a tartalékcsapat jegyezte. A következő kiadásunk ismét a címvédő denveri labdarúgók hangolásáról szól, s az elmúlt hét legfontosabb történéseit, illetve az előidénybeli meccsek eseményeit szedtem csokorba.




















Az MLS aktuális bajnoka múlt péntektől egészen a mai napig Avondale városában töltötte az időt, ahol a helyi Westside Complex volt a csapat átmeneti székhelye a felkészülés alatt - itt tréningeztünk, és az edzőmérkőzéseink helyszínéül is ez a környék szolgált az előidény legutóbbi szakaszában. Még az utazást megelőzően hét játékosnak köszöntük meg az eddigi munkáját, távozott a keretből például az idei draft második körében megszerzett Colin Givens, és a pótdrafton kihalászott Javed Mohammed, valamint néhány nem éppen számottevő próbajátékos. Így aztán 30 fős kerettel szállhattunk repülőre, és a hűvös Colorado után a napfényes Arizona felé vettük az irányt a következő kerettel a fedélzeten, melyben csillaggal jelölve a profi szerződés nélküli próbajátékosok láthatók.

Kapusok: Matt Pickens, Ian Joyce, Steward Ceus;
Hátvédek: Drew Moor, Marvell Wynne, Anthony Wallace, Kosuke Kimura, Scott Palguta, Tyrone Marshall, *Michael Holody, *Eddie Ababio, *Adrian LeRoy, *J.T. Murray;
Középpályások: Pablo Mastroeni, Brian Mullan, Wells Thompson, Jeff Larentowicz, Jamie Smith, Sanna Nyassi, Joseph Nane, Ross LaBauex, Davy Armstrong, *Andy Lorei, *Logan Emory, *Steven Emory;
Csatárok: Conor Casey, Omar Cummings, Andre Akpan, Quincey Amarikwa, *Caleb Folan.

Szombat délelőtt tudtuk le az idei első felkészülési mérkőzésünket, és a Kansas City Wizards együttese ellen 0-0-s döntetlent játszottunk, miután nem született találat a kétszer 45 perces alapjátékidőben, és a 30 perces hosszabbítás alatt sem. A Rapids viszonylag erősnek mondható kezdőcsapattal várta a találkozót, hiszen a Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Wallace - Nyassi, Larentowicz, Nane, Thompson - Folan, Cummings felállású 11-gyel játszottuk le az első félidőt, mely kiegyenlített küzdelmet, s jobbára coloradói gólhelyzeteket hozott, bár az ír próbajátékos ezen a mérkőzésen nem sokat tudott hozzátenni a játékunkhoz. A második felvonásra szinte a teljes bandát leváltottuk, s ezalatt már a következő hadrendben igyekeztünk: Joyce - Wynne/Holody, Marshall, Palguta, L. Emory - Mullan, LaBaeux, Thompson/S. Emory, Smith - Casey, Amarikwa/Akpan. Ebben a periódusban némi meglepetésre már az ellenfelünk lépett fel határozottabban, kétségtelenül több lehetőségük volt, de nem sokkal a befejezést megelőzően akár a mieink is eldönthették volna a meccset, ugyanis a 84. percben Mullan beadásából Akpan fejelt közelről életveszélyesen, ám a Wizards hálóőre hatalmas bravúrral hárítani tudott. Menet közben Amarikwa kisebb térd sérülést szenvedett, így kénytelenek voltunk lecserélni őt. Ezután sor került a 30 perces hosszabbításra, melyet a következő csapattal bonyolítottunk le: Ceus - Ababio/Palguta, Holody, LeRoy, Murray - Lorei, Armstrong, L. Emory, S. Emory, LaBaeux - Akpan. A nem igazán veretes összeállításunk révén már magától érthetődő volt, hogy inkább a KC szorongatott a ráadásban, ám hiába támadtak többet, és alakították ki futószalagon a helyzeteiket, képtelenek voltak befejezni a meccset, mivel a harmadik számú hálóőr, Ceus több nagyszerű védést mutatott be a túlórában, és megtartotta a csapatunk számára a gól nélküli döntetlent.

Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Kansas City Wizards felkészülési mérkőzésről:



Ezt követően a vasárnapi napon csak csapaton belüli tréningeket tartottak a Rapids-esek, majd hétfő délután a tavalyi rájátszásban parázs csatában kiejtett Columbus Crew ellen léptünk pályára, és végül 2-0 arányban jobbnak bizonyultunk a sárgamezeseknél. A kezdő sípszót a következő 11 játékosunk várhatta a gyepszőnyegen, a szokásosnál valamivel vegyesebb összeállításról volt szó: Joyce - Kimura, Marshall, Moor, Wallace - Mullan, Larentowicz, LaBaeux, Thompson - Folan, Casey. Vagyis összeállt a mindenki által nagyon várt Folan-Casey csatárduó, amely talán a klub történetének valaha volt legmagasabb támadókettősét jelentette, lévén az első félidőt a két kifejezetten kemény, fizikai játékos töltötte a pályán, és agresszíven felvették a harcot az ohio-i bekkekkel, de az ügyes összjátékaik ellenére képtelenek voltak elégszer helyzetbe kerülni, így nem esett találat az első félidőben. Kicsit görcsösen játszottunk a mezőnyben, a Crew felszabadultabbnak tűnt, valamivel több helyzetet is tudtak teremteni, és bár Joyce kissé rozsdás volt a denveri kapuban, komolyabb hibát nem védett, és lehozta kapott gól nélkül a maga játékidejét. A második félidőnek már teljesen új csapattal vágtunk neki, ami meg is hozta a kívánt áttörést, és a Ceus - Moor, Wynne, Palguta, L. Emory - Nyassi, Nane, Thompson, Smith - Cummings, Akpan formáció számára már lényegesen jobban ment a játék a folytatásban. Bátran aktivizáltuk magunkat a második félidőre, Nyassi nagyszerűen játszotta be a jobb oldalt, és Cummings is többször került komoly helyzetbe. Aztán a 61. percben további cserékkel frissítettünk, pályára lépett Holody és S. Emory, majd mintegy öt minutummal később Sanna Nyassi remek lövéséből született találatával szereztük meg a vezetést, amikor a Seattle-től megszerzett középpályás a jobb oldalról középre kanyarodva a tizenhatos vonaláról volt eredményes a rövid sarokba helyezve. Tovább folytattuk a nyomást a gyors akcióinknak köszönhetően, a Crew nem találta az ellenszert a játékunkra, és a 77. percben Cummings bal oldali bejátszását az ifjú Steven Emory bólintotta közelről a hálóba, így alakult ki a 2-0-s végeredmény. A coloradói származású 21 esztendős próbajátékos kimondottan hasznosan játszott a találkozó hajrájában, de több új arc is meghatározó teljesítményt nyújtott ezen a mérkőzésen.

Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Columbus Crew felkészülési mérkőzésről:



Kedden folytattuk a felkészülési mérkőzések sorát, és ezen a napon a Rapids tartalékai léptek pályára az amerikai ifjúsági válogatottal szemben, melytől 1-0-s vereséget szenvedtünk. A csapat kezdőcsapatában mindössze két biztos kerettag kapott lehetőséget, a kapus Joyce és a középpályás Armstrong személyében, és még három helyi, alkalmi vendégjátékos segítségére is szükségünk volt, hogy meglegyen a kellő létszám a mérkőzésre. Ennek eredményeképpen kissé felforgatott összeállításban próbáltuk felvenni a harcot az U18-as válogatottal: Joyce - Marele, LeRoy, Holody, Murray, Valentino - Lorei, Armstrong, S. Emory, L. Emory - Castro. A második félidőben pályára lépett még a kapus Ceus, a középpályás LaBauex és a támadó Akpan. Túl sok tudósítás nem készült erről a találkozóról, de a szokatlan összeállításban nem volt túl kombinatív a játékunk, míg az egyetlen gólt a 63. percben egy fejesből szerezte a válogatott Ceus hálójába.


















Az utolsó fellépésünket csütörtök délután bonyolíthattuk le egy kifejezetten nagy rivális, a Los Angeles Galaxy gárdája ellen, akik hozzánk hasonlóan igencsak erős összeállításban képviseltették magukat az arizonai edzőtáboron. A két együttes az Arizona State University birtokán, Tempe-ben csapott össze egymással, ahol a mieink szinte a legjobbnak mondható 11-gyel várták a fellépést, például a Casey-Cummings páros első alkalomal lett összeeresztve az idei évben. A kezdőcsapatunk a Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Wallace - Mullan, Nane, Thompson, Smith - Casey, Cummings formációban vette fel a harcot az LA-vel. Rámenősen indítottuk a mérkőzést, és jobbára a mieink akarata érvényesült a kezdetektől fogva, korán több lendületes akcióval tudtuk zavarba hozni a Galaxy védelmét. Végül a 19. percben Conor Casey révén kerültünk lépéselőnybe, aki Smith nagyszerű beadását követően volt eredményes a tizenhatoson belülről. Nem sokkal később újra a tarkopasz Conor Casey villant meg, aki Smith felső lécről lepattanó szabadrúgása után fejelte a hálóba a közeli ismétlést. Ezzel 2-0-s előnyre tettünk szert a szünetre, majd a második felvonásra már egy teljesen új összeállítású csapatunk futott ki a gyepre: Joyce - Kimura, Moor, Palguta, L. Emory - Nyassi, LaBaeux, Nane, Smith - Folan, Cummings. Azonban az LA nagy elánnal ugrott neki a Rapids-nek a második félidőben, és a folytatás első 20 percében ki is tudtak egyenlíteni, amikor először Donovan értékesített egy tizenegyest, majd Hejduk beadását Cristman pofozta be a Joyce által őrzött ketrecbe. A játékrész felénél járva Smith mester tömeges cseréket eszközölt, s pályára küldte S. Emory-t, LeRoy-t, Thompson-t, Holody-t és Amarikwa-t is. A csapat pedig újra fel tudott pörögni a friss erőknek hála, és negyedórával a befejezés előtt visszaszereztük a vezetést, amikor S. Emory csodálatos ütemű indításából Caleb Folan szerzett gólt a kiugrása végén elegánsan a kapus felett a hálóba emelve; majd alig pár perccel később a próbajátékos Steven Emory maga is betalált, miután középtávolról szerzett remek találatot egy jól helyezett lövésből. Másodszor is két gólos előnyre tudtunk szert tenni, erre pedig már nem lehetett válasza a Galaxy-nek, nem tudtak többször közelebb zárkózni, ezzel 4-2-re megnyertük az utolsó arizonai meccsünket.

Videóösszefoglaló a Colorado Rapids-Los Angeles Galaxy felkészülési mérkőzésről:



A felkészülés alatt nem titkoltan a meghatározó embereink formába hozása és az új játékszisztémák elsajátítása mellett a legfőbb cél, hogy a próbajátékosokat tesztelgessük. Smith mester már az edzőtábor elején kijelentette, hogy néhány posztot mélyíteni szeretne, és nagy eséllyel a meghívottak közül kerülhetnek ki azok, akik szerződést kaphatnak a csapatba tartaléknak. Nyolc próbajátékos alkotja a jelenlegi 30-as listát, ők reménykedhetnek még benne, hogy bekerülhetnek a bajnokcsapat szezonkezdő végleges keretébe.

Közülük a legnagyobb név egyértelműen az ír származású Caleb Folan, aki az elmúlt években az angol Premier League-ben is feltűnt, de azóta pályája lefelé kezdett el ívelni, különböző külső tényezők is hátráltatták, ám abszolút nyitott arra, hogy az MLS-ben próbálja újra jobb mederbe terelni karrierjét. A 28 éves csatár a vezetőedző elismerését is elnyerte: "Caleb rendkívül atletikus támadó, amellett, hogy nagy termetű, kifejezetten robbanékony. Ha kell, vállvetve küzd a hátvédekkel a fizikai harcokban, de ha úgy adódik, a sprintekben is bárkivel fel tudja venni versenyt. Azt gondolom, hogy egy rettentő sokoldalú játékos, aki komoly tapasztalatokkal rendelkezik, kiválóan tudnánk hasznosítani. Jelenlétével a variációs lehetőségeink tovább bővültek, új dimenziókat nyitott meg a támadójátékunkban. Nagyon boldog lennék, ha meg tudnánk őt tartani a szezonra" - vélekedett Gary Smith. Látszólag a két fél közel áll a megegyezéshez, de a leigazolására még Folan eddigi kenyéradójának, az angol másodosztályban szereplő Hull City-nek is rá kell bólintania.

A felkészülési mérkőzések másik nagy felfedezettje a középpályás Steven Emory volt, aki két góllal és egy gólpasszal a Rapids legeredményesebb játékosa volt a négy arizonai fellépés alatt, ráadásul mellette egyedül a sztárcsatár Casey tudott egynél több gólt szerezni. A 21 esztendős labdarúgó a coloradói Fort Collins városában látta meg a napvilágot, a helyi középiskolába járt, az elmúlt esztendőket pedig már a Metro State College-ben töltötte, ahol a csapat színeiben egymást követő két évben választották meg a Rocky Mountain konferencia legértékesebb játékosának. Eddig talán nem igazán számoltunk vele komolyabban a csapatba kerülést illetően, de fantasztikus bemutatkozása révén már nem lehet nem tudomásul venni a jelenlétét, s érdemes lesz rá külön figyelmet szentelnünk a felkészülés további állomásain.

A hátvédek közül bizonyára Michael Holody számít a legesélyesebbnek a végső kerettagságra. Annak idején, 2008-ban nagy reményekkel draftoltuk őt, de az MLS-ben nem igazán tudott kibontakozni, így a 2010-es szezon végeztével szabadon távozott a csapattól. Most azonban újra nekirugaszkodott a küzdelemnek, és ezeken a mérkőzéseken rendre hasznos teljesítményt nyújtott. Érdemes lehet figyelni még J.T. Murray-re, aki többek szerint megbízhatóan játszott a szerepvállalásai alkalmával Arizonában. Azok után került a csapathoz, hogy a drafton a Wizards húzta, de a felkészülés elején már nem tartottak rá igényt. Versenyben van még a jó képességű jamaicai-kanadai kettős állampolgár Adrian LeRoy, illetve a 2011-es draft első körös denveri kiválasztottja, a North Carolina University-ről érkező Eddie Ababio is a bekkek közt. Tesztelésen van még további két középpályás, Logan Emory, aki nem áll rokonságban S. Emory-val, viszont szintén bőven megkapta a lehetőséget, és a hírek szerint nem is nyújtott rossz produkciót; valamint Andy Lorei, aki már a tavalyi előidényt is a klubnál töltötte, de nem tudott bekerülni a keretbe.

A csapat tagjai néhány napos pihenő után, szombattól egészen a hónap végéig hazai környezetben folytatják felkészülésüket, és természetesen a továbbiakban is be fogunk számolni a gyakorlásokon történt eseményekről, hiszen rövidesen várható lesz a keret további szűkítése, miközben már csak 30 nap van hátra az MLS 2011-es idényéig, melynek a Rapids bajnoki címvédőként vághat neki.


 

Az elmúlt hétvégén a Colorado Mammoth csapata újabb vereséget szenvedett az NLL alapszakaszában, miután a jóval esélyesebb Boston Blazers gárdája nem osztott lapot a mieinknek, és 11-6-os csapást mért a hat fordulón belül immár ötödször kapituláló denveriekre. A tavalyi ligautolsó Mammoth 2011-ben első alkalommal csúszott vissza a sereghajtó pozícióba, ám a következő játékhéten kétszer is lesz alkalmunk a javításra.



















Kétségtelenül az eddigi legnehezebb mérkőzésükre készültek az aktuális szezonban a denveri fedett pályás lacrosse-osok, amikor házon kívül találkoztunk egy komoly sztárcsapattal, a Boston Blazers együttesével. A hazaiak a forduló előtti 4-3-as mutatójukkal bár csupán a negyedik helyen tanyáztak az ellentétes divízióban, mindössze egyetlen győzelem hátrányban voltak az éllovas mögött, míg Hamley mester legénysége egy sikerrel és négy fiaskóval a tarsolyában, három meccses aktív vereségsorozatban várta a massachusetts-i fellépést múlt szombat este. Néhány nappal a mérkőzés előtt komoly változások mentek végbe a Mammoth játékoskeretében, a nagyfőnök, Steve Govett meghatározó tranzakciókkal próbálta felkavarni az állóvizet, ugyanis elcseréltük a csapatot 2007 óta erősítő Jamie Shewchuk-ot egy negyedik körös draftjoggal együtt a Minnesota Swarm-hoz Tim Campeau-ra és egy második fordulós draftcetlire. A távozó csatár a tavalyi pontkirályunk volt, az idei évet pedig 15 ponttal kezdte öt meccs után, ám mégis feláldoztuk őt, egy sokoldalú, harcos támadójátékosért, aki ugyan kevesebb pontot szerez, de komolyan lehet rá számítani a fizikai játékban, gyakran labdákat szerez, és akár még faceoffolásban is bevethető. Ezen kívül meglepetésre kitettük a keretből a középpályás Nenad Gajic-ot, a testvértrió legidősebb tagját, és a másodéves támadót, Jamie Floris-t hoztuk a helyére, aki 2010-ben már megfordult a csapatnál.

Ahhoz képest, hogy idegenben játszottunk, meglepően kellemes hangulatban léphetett pályára a denveri csapat a bostoni TD Garden közel 9 ezer fős publikuma előtt. Kemény csatával vette kezdetét a mérkőzés, s az első percek találat nélkül zajlottak, mindkét kapus, Cosmo és Levis egyaránt bemutatott egy-egy remek védést a legelején. Az ötödik minutumban egy hazai késleltetett kiállítás utáni játékmegszakítás közben Reid és Smith ugrottak egymásnak, és egy gyors ökölcsatával gondoskodtak a hangulat továbbfokozásáról. A napi első létszámfölényünket méltatlanul könnyedén engedtük lepörögni, közben ráadásul több veszélyes ellentámadás nyílt az ellenfél előtt, az első ilyen alkalommal még a vasat találták el, ám Dilks kiugrása után a labda már átcsorgott a dermedt Levis kapus lábai között, ezzel megszerezte az előnyt a Blazers. Egy perccel később egyenlő létszám mellett egyenlítettünk, miután Dan Carey a jobb szélen egy-az-egyben megverte az emberét, gyönyörűen tört be a kapu elé, s mattolta Cosmo kapust. A másfél éves agyrázkódás miatti kihagyásából a közelmúltban visszatérő 44-esünk ezzel az első találatát szerezte meg a szezonban. Ezt követően egy jó darabig nem rezdült meg a háló egyik oldalon sem, kisvártatva egy újabb emberelőnyt puskáztunk el, majd legközelebb csak a negyed befejezése alakult izgalmasan. Sajnos, ekkor sem mi okoztunk szenzációt, sokkal inkább a házigazdák, akik a hajrában két újabb góllal sokkolták a Mammoth-ot. Már csak 22 másodperc volt hátra az első szünetig, amikor először Cotter vette be a kapunkat egy újabb köténygól által; majd a legutolsó másodpercekben még az újonc Davies-t szórták ki egy hátulról érkező kíméletlen belépő jóvoltából, a Blazers pedig villámgyorsan fel tudott állni létszámfölényben, és egy másodperccel a negyed végét megelőzően Sanderson remek átlövésével 3-1-re módosították az állást az első negyedóra végére.

A második felvonás is idejekorán egy denveri kiállítással indult, és a csapatkapitány Gallant-ot szórták ki Sanderson földbedöngöléséért, de ezt a PK-t magabiztos védekezéssel abszolváltuk. Úgy tűnt, hogy nem zavarta meg túlzottan a csapatot az előző negyed végén gyors egymásutánjában elszenvedett két találat, és a jó iramban zajló találkozón kifejezetten szépen felvettük a harcot a komolyabb játékerőt képviselő ellenféllel szemben. A játékrész feléhez közeledve újra a bostoniaknál történt egy szabálytalanság, azonban az emberelőnyünk alatt egy hazai ellentámadásból megint Cotter volt eredményes, méghozzá egy egészen hihetetlen találattal. Történt ugyanis, hogy az ellenfél támadója a Mammoth kapuja mögül bevetődve pattintotta be a játékszert a hálóba, és a hosszabb visszanézések után érvényesnek ítélték a gólt. Abban az esetben nem adták volna meg, ha szándékosan a kapust dobja hátba, és onnan pattant volna be a labda a gólvonal mögé, de szenzációs mozdulattal Levis lábvédőjére tette a játékszert, ami nem szabályellenes, így már 4-1-re mentek a hazaiak. Igazi klasszikus lacrosse-találattal növelték vezetésüket, és a mieink az újabb emberelőnyben kapott góllal elindultak lefelé a lejtőn. Pár perccel később ismét eltékozoltunk egy PP-lehetőséget, a végén ráadásul éppen labdát szereztek a bostoniak, és egy remek indítás után a büntetőpadról visszatérő Reid-et hozták ziccerhelyzetbe, aki pazar megoldással, könnyedén megszerezte karrierje első gólját a ligában. Már 1-5-ös hátrányba kerültünk, és 26 minutum játék után kapuscserére szántuk el magunkat, mely értemében a friss All-Star hálóőr Levis helyét a szezonban első alkalommal játszó King foglalta el. Azonban a nyári szünetben a Calgary-tól megszerzett portás sem tudta feltartóztatni a Blazers lendületes akcióit, bár hamar bemutatott két bravúros védést, Sanderson szólóhelyzetét már képtelen volt hatástalanítani. A negyed vége ismét harmatosan sikerült a mieink számára, és a nagyszünet előtti utolsó másodpercekben egy nagyszerű Powell-Dawson összjáték után újabb találatot süllyesztettek el a kapunkban a parádézó házigazdák. A második negyed hajrájára igencsak összeomlottunk, képtelenek voltunk megfékezni a vetélytárs lendületes támadásait, sorra megbontották a védelmünket, és gyakorlatilag játszva elsöprő előnyre tettek szert a félidő előtt. A találkozó nagyszünetében már 7-1-re vezetett a Boston, innen a továbbiakra nézve legfeljebb minimális esélyünk maradt a felzárkózásra.





















Szerencsére valamelyest meg tudtuk rázni magunkat a hosszabb pihenő alatt, és a harmadik negyednek látszólag nagyobb ambícióval voltunk képesek nekivágni. Ennek ellenére hiába küzdöttünk becsülettel, több komoly lehetőséget is kihasználatlanul hagytunk, aztán a negyed ötödik percében C. Powell több ember takarásából kíméletlen gólt bombázott egészen messziről. Erre viszont villámgyorsan, a következő próbálkozásunkból reagálni tudtunk, éppen érvényben volt egy késleltetett büntetés, amikor Carey pazar bejátszását Mike McLellan továbbította a hálóba közvetlen közelről. Beállni látszott ez a hat gólos különbség, Cosmo több ígéretes coloradói lehetőséget volt képes lerombolni a nagyszerű védései által, kisvártatva pedig Sanderson elérte a mesterhármast, amikor már a kilencedik Blazers-gólt vágta be a védelmünk gyámoltalan asszisztálása mellett. Lefutottá vált a találkozó, egyre inkább kezdtünk lemodani a felzárkózásról, és a hangulat is már egyre csendesebb volt a csarnokban, amikor váratlanul King egy védés után hosszú indításra vállalkozott, a kilépő Ilija Gajic pedig csel nélkül, ütemtelenül, középtávolról a sarokba bombázott, és alighanem alaposan meglepte Cosmo-t az előkészítetlen lövésével. Kevéssel a negyed lejárta előtt még közelebb léptünk, ugyanis egy nagyszerű összjátékot mutatottunk be a bostoni a kapu előtt, s Grant Jr oldalsó bejátszásából Dan Carey volt eredményes a kapu előteréből. Azért túl sokra ezzel sem mentünk, hiszen csupán 9-4-re léptünk feljebb, és több változás már nem is történt ebben a negyedben, mivel a fiatal Floris két ordító lehetőséget is belelőtt az ellenfél sztárkapusába.

A záró játékrész elején újabb esélyünk lett volna a szépítésre, de sokadszor is elügyetlenkedtünk egy emberelőnyös lehetőséget - kimondottan pocsékul működött a PP-játékunk ezen a mérkőzésen, pedig az év korábbi szakaszában ez még az erényeink közé tartozott. Komoly erőket mozgósítottunk a mérkőzés szorosabbá tétele érdekében, de képtelenek voltunk megfelelően éles lövéseket megereszteni, egyúttal Cosmo is pazar formában dolgozott a bostoni ketrec előtt, a kettő összeadódva pedig megoldhatatlan problémát jelentett ezen az estén a Mammoth-nak, annak ellenére, hogy nem egy támadásunk során már a kapus lehozatalával próbáltuk növelni a szőnyegen lévő mezőnyjátékosaink számát. Így aztán igyekezetünk ellenére egy jó darabig nem tudtunk betalálni, majd a hosszú gólcsendet John Grant Jr törte meg hét perccel a befejezés előtt, aki egy remek előretörés után egy emberrel a nyakán lógva köszönt be. Rövidesen komoly lehetőség csillant fel a mieink előtt, mivel Reid alaposan lebontotta Leveque-öt, sportszerűtlen megmozdulásáért pedig öt perces büntetésben részesült. Hihetetlen, de tovább folytatódott a mieink vesszőfutása emberelőnyben, és a hatalmas helyzetek ellenére az öt minutumos fórt sem tudtunk egyetlen találattal sem kihasználni, ehelyett Dilks indításából Edwards mattolta szemtől szemben King-et egy remek kiugrás végén. A tizedik hazai találat még inkább lecsendesítette a reményeinket, ha esetleg még pislákolt volna némi sansz a felzárkózásra, és innentől kezdve lélekben már lemondtunk a mérkőzésről. Azért még több esetben igyekeztünk hat mezőnyjátékossal támadni, de ezt is alaposan megjártunk, mivel alig több, mint egy perccel a vége előtt az üresen hagyott ketrecünkbe Edwards szerezhetett újabb találatot egy egész pályás passz megszelídítését követően. Az utolsó szó mégis a mieinket illette még meg, hiszen fél perccel a vége előtt egy gyors ellenakciót a padról frissen beszálló John Grant Jr remek lövésével fejeztünk be, és zárkóztunk vissza öt gólos különbségre. Menet közben a pálya másik végén Park szólalkozott össze Cotter-rel, az indulatok pedig a tetőpontra csaptak közöttük, és egy kíméletlen bunyóval tisztázták a felmerülő nézeteltéréseket. Kissé parázs körülmények között fejeződött be a mérkőzés, a denveriek bosszúsak voltak a sima vereség miatt, így igyekeztünk más módon törleszteni. Eközben az eredmény már nem változott, megmaradt a lefújásig a 11-6-os bostoni fór, az első félidő katasztrofális befejezése után sikerült még viszonylag tisztességes különbséggel átvészelnünk ezt a rettentő nehéz szombat estét. A Mammoth az idei szezonban első alkalommal szenvedett ennyire sima fiaskót, korábban rendre egy vagy két góllal maradtunk alul, most azonban a Blazers nem biztosított ennyi teret a mieinknek.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:

A találkozó teljes egészében ITT nézhető meg!

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 2+2 és 14 lövés
- Carey 2+2, 10 lövés és 7 szerzett labda
- Langtry 3 assziszt és 8 szerzett labda
- McLellan és I. Gajic 1-1 gól
- Allen 1 assziszt és 13 szerzett labda, Carlson és Floris 1-1 assziszt
- Leveque 10/21-es faceoff hatékonyság
- Levis 14/19-es védési hatékonyság, King 17/22-es védési hatékonyság
- A mérkőzésen biztonsági tartalék volt három támadó, név szerint a napokban kötött cserében frissen megszerzett Tim Campeau, illetve az újonc Ned Crotty és a másodéves Alex Gajic.

A Mammoth vezetőedzője, Bob Hamley a következőképpen értékelt a mérkőzést követően: "Először is, minden elismerésem Anthony Cosmo-nak, nagyszerűen védett. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy kevés igazán jó lövésünk volt, sok komoly helyzetet nagyon könnyedén elszúrtunk. Komoly különbség volt a két csapat közt a speciális játékhelyzetekben nyújtott teljesítmény, hiszen egyetlen emberelőnyt sem tudtunk kihasználni, ehelyett számtalan gólt kaptunk közben, ez pedig behozhatatlan hátrányba sodort bennünket."

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 4-3
2. Minnesota Swarm 3-3
3. Washington Stealth 3-5
4. Edmonton Rush 2-5
5. Colorado Mammoth 1-5

Sajnálatos módon visszacsúsztunk az utolsó helyre, éppúgy a divízióban, mint az egész ligában, miután az évi első győzelmeit arató Rush két napon belül kétszer is megverte a címvédő Stealth-t. Ezen a hétvégén következik a Mammoth számára az idei első duplázós forduló, amikor két mérkőzést fogunk lejátszani: szombat reggel 05:00-kor a minket idehaza már kétszer legyőző Washington Stealth otthonában próbálunk szerencsét; míg magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra, hajnali 02:00-es kezdettel a Minnesota Swarm gárdáját látjuk vendégül a szezonbeli első egymás elleni megmérettetésre. A hangolódás jegyében a napokban még egy külön kiadásban fogjuk felvezetni a két fontos találkozót, melyből legalább az egyiken nagyon illene már győzelmet szereznünk, mivel egy hónapja nyeretlenek vagyunk.

Azok után, hogy Peter Forsberg február 6-án még szerződést kötött a szezon hátralévő részére a Colorado Avalanche együttesével, két mérkőzés lejátszása után a svéd klasszis mégis úgy döntött, végleg befejezi karrierjét, s a hétfő délutáni sajtótájékoztatója keretein belül bejelentette visszavonulását. A 37 esztendős jégkorongozó hosszú évek küzdelme után belátta, állandó sérülései miatt képtelen tovább sportolni, hiába próbált meg többször is kihagyások után visszatérni a ligába. Leköszönésével az Avs-től egy újabb legendás játékos búcsúzott el, "Foppa" a tizenhárom NHL-szezonos karrierje legeredményesebb időszakát a denveri csapat színeiben tudta le, a klub emblematikus figurája, valaha volt egyik legnagyobb játékosa volt.





















Forsberg pénteken a Columbus Blue Jackets, majd szombaton a Nashville Predators elleni idegenbeli mérkőzéseken egyaránt pályára lépett, és bár kívülről úgy tűnt, jó formában van, mindkétszer sok időt töltött a jégen, és a játék sem ment neki rosszul, ő mégsem érezte magát megfelelő állapotban. A második meccs hajrájában már kifejezetten zavarta őt a sérült bokája, így másnap végleg megfogalmazódott benne gondolat, hogy be kell fejeznie az aktív pályafutását, nem szeretné tovább kockáztatni az egészségét.

"Végül eljött az idő, ma azért vagyok itt, hogy bejelentsem a visszavonulásomat a jégkorongtól. Egy dolog biztos, nem lesz több visszatérésem, valóban megpróbáltam, újra és újra megpróbáltam, de nincs mit tenni, most már végleges a döntésem... Nagyon szerettem volna még egyszer visszatérni a csapathoz, és lejátszani a szezon utolsó 30 meccsét, bejutni a rájátszásba, de sajnos már képtelen vagyok tovább játszani" - említette Forsberg a sajtótájékoztatón.

A búcsúzó játékmester nem tagadta, hogy hiányérzete van a kényszerű visszavonulása miatt: "Bárcsak tudnám mi történt a lábammal, de nem tudom elmondani. Egyszerűen életem legjobb szezonja után, a 2003-as rájátszás alatt valami nem működött, és azóta már soha nem lett olyan, mint előtte volt. Fogalmam sincs mi történt, ez nagyjából egy két hetes periódus volt, ami alatt minden megváltozott. Végülis azt gondolom, szerencsés vagyok, hogy karrierem első időszakát komolyabb problémáktól mentesen játszhattam le, és a bokám csak 30 éves koromban kezdett el rakoncátlankodni, akár már korábban is megjelenhetett volna. De igen, ugyanakkor úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, akitől ellopták a kedvenc édességét, hogy nem folytathatom tovább a sportolást, és nem önszántamból kell visszavonulnom, hanem az egészségi állapotom kényszerítette ki ezt a döntést."

A beszéde végén elcsukló hangon szólt a denveri szurkolókról: "Reméltem, hogy az emberek, úgy fognak emlékezni rám, hogy... Nem igazán érdekelt soha mit gondolnak arról, hogy jól játszom-e vagy sem. Csak azt kívántam, hogy úgy hagyják el a csarnokot egy-egy mérkőzés után, hogy elmondhassák, 'igen, ő ma is mindent beleadott'."

Forsberg 755 pontjával (217 gól és 538 assziszt) a Quebec/Colorado franchise történetének negyedik legeredményesebb játékosa Joe Sakic, Peter Stastny és Michel Goulet mögött. Tagja volt az Avalanche bajnokcsapatának mind az 1996-os, mind a 2001-es Stanley Kupa-győzelem alkalmával, emellett első szezonjában megválasztották az év újoncának, 2003-ban pedig pontkirály és MVP lett a ligában, míg válogatott szinten két VB-aranyat és két olimpiai bajnoki címet nyert a háromkoronások színeiben. Az NHL mindenkori pont/meccs örökranglistáján tagja az első tíznek, az assziszt/meccs rangsorban pedig az előkelő negyedik helyen tartózkodik.

A svéd zseni kétségtelenül egy korszak meghatározó alakja volt, sokan minden idők legjobb kétirányú támadójának tartják, kiváló támadásbeli képességei mellett ugyanis a védekezésből is rendre készséggel kivette a részét. Elképesztően intelligens és kreatív játékra volt képes, keveset láttak rajta kívül ennyire jól a pályán, passzainak szinte szeme volt. Küzdeni akarását, sportolói elkötelezettségét pedig számtalan alkalommal bizonyította éppúgy a játéktéren, mint az utóbbi években azon kívül is. Hosszú ideje sérülésekkel bajlódott, és már jó ideje a visszavonulását helyezték kilátásba, ő azonban elég erősnek tartotta magát ahhoz, hogy többször is megpróbáljon visszatérni az NHL-be, hogy szeretett csapatában játszhasson. Még 2011. januárjában is edzésre jelentkezett a coloradói csapatnál, és még karrierje utolsó két mérkőzését idén februárban az Avs-mezében tudhatta le, ennél többre viszont már sajnos képtelen volt.



Peter Forsberg pályafutásának rövid összefoglalója:

Forsberg 1973. július 20-án látta meg a napvilágot a svédországi Örnsköldvsik városában, és jégkorongos karrierjét a helyi csapatban, a MoDo színeiben kezdte. Olyannyira jól ment neki a játék a felnőtt bajnokságban, hogy bekerült az 1991-es NHL draft mezőnyébe. A börzén az összetettbeli hatodik választásként a Philadelphia Flyers által kelt el, ám az 1/1-es Lindros cserét kért az őt draftoló Quebec Nordiques-tól, így 1992. június 30-án egy féltucatnyi játékost megmozgató trade keretein belül átkerült a mai Colorado Avalanche jogelődjéhez. A draftolása után még újabb három évadot odahaza játszott le, s két utolsó szezonjában, 1993-ban és 1994-ben mindkétszer az év hokisának választották meg a bajnokságban a média és a játékostársak szavazatai alapján egyaránt. Eközben '92-ben az első nemzetközi felnőtt tornáján rögtön világbajnok lett, 1994-ben pedig már a svéd válogatott húzóembereként, a döntőbeli büntetőpárbajban lőtt, legendás győztes góllal juttatta olimpiai aranyéremhez hazája nemzeti csapatát.

Aztán végre bemutatkozhatott az NHL-ben, ám a lockout miatt 1994/95-ben csak csonka idényt tartottak, ennek ellenére a 47 meccsen szerzett 50 pontja révén máris elhódította az év legjobb újonc hokisának járó Calder-trófeát. Egy évvel később, a klub székhelyváltását követően 1996-ban jókora szerepet vállalt a Colorado Avalanche Stanley Kupa-győzelméből, Denver mindenkori első major bajnoki címéből, s pályafutása legeredményesebb idényét produkálta, miután az alapszakaszban 116 pontot szórt - a rájátszás 22 meccse alatt pedig további 21-et tett hozzá.

A bajnoki címet követő esztendőkben is csúcsformában játszott, sorozatban szállította a 80-90 pontos szezonokat a tengerentúli profi ligában, közben a válogatottban az NHL-es kötelezettségei miatt nem igazán volt lehetősége játszani, ám 1998-ban kihasználta az Avs korai playoff-búcsúját, részt vett a svájci világbajnokságon, és pályafutása második VB-címét is besöpörte, ugyanakkor a '98-as téli olimpián nem jutottak be a négy közé sem.

A denveri sztárcsapat 2001-ben újra felért az NHL trónjára, miközben a svéd hős 89 pontot termelt 73 találkozó leforgása alatt az alapszakaszban, és a rájátszásban is nagyszerűen játszott. Innentől kezdve viszont egyre többször gondjai akadtak a sorozatos sérülésekkel, a 2001/02-es alapszakaszt teljes egészében ki kellett hagynia miután eltávolították a lépét, és csak a rájátszásban térhetett vissza, ahol a Detroit elleni főcsoport-döntő jelentette a végállomást. A rákövetkező évben viszont újra magasan szárnyalt, és a karrierje talán legjobb szezonját futotta, hiszen 106 pontjával elhódította a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, illetve az alapszakasz legértékesebb játékosaként a Hart-trófeával is megjutalmazták, de a Minnesota elleni első körös playoff-búcsú mérkőzései alatt kezdte először érezni a bokafájdalmait, amelyek innentől kezdve folyamatosan végig kísérték pályafutását. Ezután csak 39 meccsen húzhatott korcsolyát 2003/04-ben a sorozatos sérülések révén, miközben egymás után két VB-döntőt veszített el a válogatott tagjaként.

Jött egy újabb lockout az NHL-ben, a 2004/05-ös szezont teljes egészében törölték, ezalatt a MoDo Örnsköldsvik-ben szerepelt, s különféle sérülésektől hátráltatva 33 találkozón 38 pontos volt a SEL-ben.

A tengerentúli bajnokság folytatására sajnos távoznia kellett az Avs-től a fizetési sapka bevezetése miatt, és másfél esztendőt a Philadelphia Flyers-ben töltött el, de ideje nagy részét a szüntelen bokafájdalmainak kezelése vette el. Ezalatt 2006. februárjában fellépett a torinói téli olimpián, és pályafutása során második alkalommal is ötkarikás aranyéremmel gazdagodott a svédek nagyszerű menetelése végén. A 2006/07-es kiírás hajrájában még a Nashville Predators-ban is feltűnt egy csere után, de mindössze 13 meccset játszott a tennessee-i csapat mezében.

Állandó sérülései miatt a következő évet majdnem teljes egészében kihagyta, ám 2008 tavaszán egy szenzációs visszatérés révén újra aláírt a Colorado-hoz, s az alapszakasz utolsó kilenc meccsén 13 pontot regisztrált, a rájátszásban pedig szintén egy sikeres főcsoport-negyeddöntőhöz tudta segíteni a gárdát. Igen ám, de közben folyamatosan bajlódott a bokájával, a túlzott megerőltetés következtében pedig újra hosszú pihenő következett számára. 2008 és 2010 között mindössze 26 mérkőzésen léphetett fel a svéd elitligában, és nem is játszott túl jó formában, karrierje kezdte a végét járni. Tavaly februárban még meghívták őt a téli olimpiára, negyedszer vett részt az ötkarikás játékokon, de üres kézzel távozott pályafutása utolsó nemzetközi tornájáról.

Az idei szezonban nem játszott sehol, a svéd lapok már-már a visszavonulását szellőztették meg, amikor hirtelen 2011. januárjában az Avs edzésein való feltűnésével sokkolta a hokivilágot, majd február 6-án harmadszor is szerződést kötött a denveri együttessel, ám a papírjai hitelesítései után már csupán a múlt hétvégi két találkozón volt lehetősége pályára lépni, majd 2011. február 14-én inkább bejelentette a visszavonulását.

Az Avalanche történetének egyik legjobb játékosaként biztosak lehetünk benne, hogy csak idő kérdése, és rövidesen visszavonultatjuk a 21-es mezszámát, amely hamarosan a Pepsi Center mennyezetéről köszönhet ránk vissza, de kiváló képességeit és csodálatos eredményeit egyébként se fogja soha senki elfeledni, s örökké hálásak leszünk érte, hogy láthattuk őt a csapatunkban játszani...

A január végén esedékes All-Star szünet óta nem számoltunk be a Colorado Avalanche csapatának szerepléséről, de bizonyára mindannyian értesülhettetek róla, hogy a hó elején gyors nagyüzemben lejátszott mérkőzések azóta egy cseppet sem alakultak kedvezően a mieink számára, s lehettünk hazai pályán, vagy idegenben, a végeredmény mindig ugyanaz volt, rendre kikaptunk. Nincs mit szépíteni, borzalmasan gyengén folytattuk a szünet után, hatból hat meccset elvesztettünk februárban, és leestünk a nyugati főcsoport 14. helyére, egyre messzebb sodródva ezzel a playoff-tól. Zsinórban hét meccset buktunk el, mely a klub történetének az 1995-ös Denverbe költözés óta a leghosszabb negatív sorozata, és természetesen jelen állás szerint messze az egész NHL legrosszabb formájában lévő csapata vagyunk.
























Kezdésnek rögtön a szünet utáni első meccsünk elmaradt február 1-jén a Blues ellen a St. Louis-ban tomboló hóvihar miatt, és 22-re halasztották. Két nappal később idehaza, a Minnesota elleni 4-3-as fiaskóval folytattuk a szereplésünket; ezt követően egy hétvégi denveri matiné meccsen 3-0-ra kaptunk ki az Anaheim-től; szintén 3-0-ra látta el a bajunkat a Phoenix házon kívül; múlt szerdán Minnesota-ban 3-2-re maradtunk alul; aztán immár Forsberg-gel a sorainkban 3-1-es pofonba szaladtunk bele a Columbus ellen; legutoljára pedig szombaton 5-3 arányban buktunk a Nashville csarnokában. Soron következő krízisjelentő írásomban némileg rendhagyó formában vázolnám fel az elmúlt időszak legfőbb hiányosságait, tudnivalóit, a lehetséges megoldásokat, s ezeken keresztül végezném el a szokásos aktuális egyéni értékeléseket.

- A góllövéssel igencsak hadilábon állunk az utóbbi időben, a februári hat vereség alatt mindössze kilenc gólra voltunk képesek, miközben volt egy 135 perces góltalanságunk, két mérkőzésen nulláztak le minket. Háromnál többször egyik találkozón sem találtunk be, január 10-e óta nem tudtunk egy meccsen öt találatot szerezni, s azok után, hogy a 2010-es naptári esztendő végeztével még a liga leggólerősebb csapata voltunk, a jelenlegi 170 találatunkkal már csak a középmezőnybe vagyunk besorolhatók. Sacco mester az utóbbi meccsek kapcsán több alkalommal élesen kritizálta a góllövő soraink játékát, azok a csatárok, akik ugyanis leginkább a találatokért felelősek lennének, több esetben is meglehetősen gyengén játszottak, kevés lövést, s még kevesebb minőségi gólhelyzetet tudtak kidolgozni. Duchene még az esetek nagy százalékában igyekezett tenni a visszaesés ellen, ám több alkalommal is jócskán beleszürkült a játékba, és az elmúlt hat találkozót tekintve mindössze két pontra futotta erejéből, és hiába állt a szezon jelentős részében folyamatosan pont/meccs mutató körül, most 56 meccs után mindössze 47 egységnél tart, 21 góljával változatlanul a csapat legeredményesebb játékosa. A másik All-Star résztvevő topcenterünk, Stastny még látványosabb hanyatlást produkált mostanság, egymást követő öt meccsen még csak pontot sem hozott, mire legutóbb a Predators ellen már egy asszisztra képes lehetett. Nagyon harmatos formában játszott az utóbbi meccseken, a támadójátékhoz szinte semmi pluszt nem tudott hozzátenni, a sora csak elvétve volt képes helyzetbe kerülni, s ő is megrekedt 44 pontnál. A rutinos Hejduk számára is egyedül még a Wild elleni hazai találkozó sikerült jobban, amikor két gólt lőtt, azóta öt meccs alatt egy gólpassz jutott neki, kevés helyzete van, sokkal ritkábban tűnik fel a kapu közelében, mint korábban, a lövései pedig meglehetősen tompák, 17 gólnál és 45 pontnál tanyázik jelenleg, szintén jócskán leeresztett. Forsberg az utóbbi két mérkőzésen tudta vállalni a játékot, miután elintézte a szükséges papírmunkákat, de sem Columbus-ban, sem Nashville-ben nem tudta eléggé feltüzelni a gyengélkedő társaságot, hiába nyújtott ő maga mindkét alkalommal jó teljesítményt. Látszólag jó fizikai állapotban van, mindkét alkalommal 17 és fél percet töltött a pályán, passzainak még mindig szeme van, és a küzdenitudása sem változott semmit. Ideje nagy részét Duchene és Hejduk sorában töltötte a bal szélen, az egész trió felé komoly kritika, hogy utóbbi két meccsen mindannyian -2-vel zártak, támadásban hiába tudnak ügyesen kevergetni, a védekező játékuk bőven hagy kívánni valót maguk után. Jones még a szünet előtt váll sérülést szenvedett, és mindannyian megijedtünk, hogy újabb hosszú kihagyás várhat rá, de szerencsére februárban csak egy találkozón kellett nélkülöznünk. A leejtés időszakát tekintve ő a legeredményesebb, hiszen három gólt jegyez a hónapban, miután duplázott a Minnesota ellen, és a Nashville kárára is ütött egy találatot, éves szinten 19 góljával már a második házi góllövőlistán, és úgy néz ki, végre tud futni egy olyan szezont, ami már évek óta benne lett volna, ha egészséges tudott volna maradni. Azonban a gólok mellett több alkalommal ő is elszürkült, bár amikor betalált, a kapu előterében kifejezetten rámenősen tevékenykedett, gólraéhesen követte az akciókat, és nagyon jól érezte, hogy hova kell tennie az ütőjét. Kár, hogy hullámzó mostanában, és ezt a formáját csak elvétve tudja bemutatni. Stewart a kéztörése után január közepén tért vissza, azóta mindössze egyetlen találatot szerzett, abszolút elvesztette a formáját, és nem csak a koronggal bánik gyengébben, de a kihagyása alatt a korábbi lendületének is nyomaveszett, nem használja ki a fizikai erényeit sem, mintha a motiváltságával lennének ismét problémái. Miután az utolsó nyolc pályára lépése során hétszer negatív tartományban zárt, és összetettbeli -11-gyel a csapat legrosszabbja lett, az utolsó összecsapáson már tartalék volt, Sacco így szeretne hatni rá, ezzel próbálva jobb játékra sarkallni az erőcsatárt, hátha visszanyeri a korábbi formáját, amire mindannyiunknak óriási szüksége lenne.




















- Az első sorban a védekezéssel foglalkozó csatáraink teljesítménye is visszaesett az elmúlt hetekben, kevésbé hatékonyan tudják elhárítani az ellenfelek támadásait, nem érnek vissza segíteni a hátvédeknek, s az év első felében oly látványosan működő letámadásaink is szinte teljesen elsorvadtak, nem hogy gólokat alig szereznek ellenakciókból, de egyáltalán helyzeteket is csak ritkán tudnak teremteni. Nagy szerepe lehet ebben O'Reilly kiválásának, aki még januárban szenvedett váll sérülést, azóta visszatért, és az utóbbi négy mérkőzés közül háromszor játszhatott, egyik alkalommal maradt tartalék, nem túl jó formában jött vissza, vélhetően az első meccsein még nem is érezte tökéletes erőállapotban magát. Korábban nem egyszer 16-18 perceket játszhatott, a visszatérése óta kétszer is csak 10-11 minutumot kapott, legutóbb a Nashville ellen már talán ismét a régi formáját láthattuk, de még mindig lenne hová fejlesztenie magát, hogy újra a megszokott legyen. Winnik mellől érezhetően nagyon hiányzott, s az ex-Coyotes-hokis január eleje óta egyetlen pontot sem szerzett, mire szombaton végre egy gólpasszal megtörte a csendet. Eközben már védekezésben sem tud annyira hasznos lenni, sokszor kevesebb lehetőséghez jutott, korántsem akkora defenzív húzóember, mint az őszi hónapok alatt, ráadásul a Preds ellen az ő rövid felszabadítása után vitte be a győztes gólt az ellenfél két és fél perccel a rendes játékidő vége előtt. Menet közben a Blue Jackets elleni meccsen lebonyolította első verekedését nálunk, egyben a harmadikat NHL-es karrierje során. Galiardi is jelentősen elszürkült a csapat visszaesése alatt, a ranglétrán hátracsúszott a 3-4. soros helyekre, és a faceoffolásbeli sikeres eredményei ellenére másban túl sok hasznára nem tudott lenni a csapatnak, több alkalommal is jócskán mínuszban a zárt, majd múlt héten a Wild ellen újra megsérült a keze, így az sem biztos, hogy láthatjuk-e többet a szezonban. Yip január végén még duplázott a St. Louis ellen, azóta viszont ismét a negatívabb időszakát éli, a februári meccseken mindössze két gólpasszt szedett össze, és lebonyolította NHL-karrierje második verekedését. Gyakran Stastny mellett tűnt fel, de érezhetően meghaladja a képességeit az első sorban való játék, és a topvédők könnyűszerrel semlegesítik őt, az alsó két sor lenne az ideális számára, de képtelen a kiegyensúlyozott játékra, szinte két egymást követő meccsen sem tudja az újonc évében látott ellenállhatatlan küzdését bemutatni idén, így gyakran nem sokat tud hozzátenni a játékhoz. Ha ő nem az első sorba való, akkor jól tudjuk, Porter végképp nem. A kétirányú csatár a szünet előtti utolsó összecsapásokon többször tartalék volt, azóta viszont mind a hat alkalommal pályára lépett, és valamelyest javítani is tudott. Szokásához híven hajlamos beleszürkülni a játékba, és eltékozolni a helyzeteit, ám mostanában újra felszálló ágban játszik, a Nashville ellen 1+1-et regisztrált, pazar korongszerzése után már a tizedik gólját ütötte a szezonban. Remélhetőleg tovább tud javulni, és rövidesen talán újra győztes találatok is fűződni fognak a nevéhez. A negyedik sor igazi motorja, a ligában az első teljes szezonját taposó Dupuis kis túlzással az egész csapat legkiegyensúlyozottabb játékosának tekinthető a teljes évben. Nincsenek klasszis meccsei, ugyanakkor a hullámvölgyek is kerülik őt, az egész szezont egy masszív, hasznos szinten tudja végig játszani, hol kisebb fellángolásokkal, hol kisebb hibákkal tarkítva. Az utóbbi időben sem volt gyengébb a megszokottnál, folyamatosan 10-12 perceket a jégen töltve teszi a dolgát, tagja a PK-egységnek, keményen védekezik, masszívan faceoffol, időnként pedig a támadásokban is feltűnik. Múlt pénteken a Jackets ellen gyönyörű ziccergólt szerzett, amivel negyedszer volt eredményes a szezonban.

- Ezen kívül van még néhány maradék támadónk, akik az utóbbi időben csak nagyon keveset voltak a pályán, így aztán sem hozzátenni, sem elvenni nem tudtak a csapat játékából semmit. McLeod-tól alighanem azért többet várnánk, hiszen december 17-e óta még egy kósza pontot sem jegyzett, igaz, volt egy kisebb kihagyása is közben. Megközelítőleg tíz perces szerepvállalásai vannak mérkőzésenként, néha egy-egy kapura lövésen kívül a koronggal alig találkozik, a letámadásunkat próbálja végezni kissé magára maradva, de leginkább csak a tömeges dulakodások, összeszólalkozások alkalmával képes hallatni magáról. Kiváló agitátor, legalább ezt nem kell hiányolnunk tőle, azonban ő is képtelen felrázni a bandát, két bunyója is volt mostanában, a Phoenix elleni találkozó hajrában kifejezetten nagy balhét csapott. Kilenc verekedésével és 124 perc kiállításával változatlanul listavezető a csapaton belül. Koci csupán a legutolsó két összecsapáson mutatkozott együttesen is alig több, mint hat minutum erejéig, a Blue Jackets elleni három bunyót hozó meccsen harmadszor dobta le a kesztyűit az évben, egyébként természetesen a szokásos epizódszerepét töltötte be. Stoa azok után, hogy a januári utolsó két meccsen egyaránt betalált, a szünet utáni mindkét pályára lépése pocsékul sikerült, ebből a Ducks ellen már alig játszott, másnap pedig visszaküldtük őt a farmcsapathoz, és azóta is a clevelandi AHL-csapatunk sikereiért igyekszik.



- Természetesen a védelem teljesítményével sem lehettünk elégedettek mostanában, mint ahogyan már a jelenlegi hullámvölgy előtti hetekben is gyakori hibák tarkították a játékukat. A hét mérkőzéses vereségsorozat alatt összesítve 26 gólt kaptunk, mindannyiszor minimum háromszor volt eredményes az aktuális ellenfél velünk szemben, ilyen körülmények között nem csoda a negatív időszak. Ráadásul nem egyszer a kapust is kiszolgáltatott helyzetbe hozták, határozatlan fellépésükkel könnyű, ingyen gólokat adományoztak az ellenfeleknek. Liles egész éves kiegyensúlyozott formája is holtponthoz érkezett, már hét meccs óta pontot sem szerzett, közben pedig +7-ről semlegesre esett vissza az összesített plusz/mínusz mutatója. Néhány találkozó kifejezetten balul sült el számára, majd a túlzott igyekezet bosszulta meg magát, több esetben is kissé ész nélkül ment előre, rengeteg lövéssel próbálkozott, közben hátul hagyta aktuális bekktársát, és nem egyszer létszámfölényes lefordulásokhoz juttatta az ellenfelet, nagyon sok kapott gólnál volt fent az utóbbi meccseken. Legutóbb a Nashville ellen az első harmadban nevelő célzattal nem lépett pályára, és a második-harmadik játékrészben is csupán 13 perchez jutott. Az edzői stáb ezzel próbálja őt visszatéríteni a régi formájához, reméljük hamarosan össze tudja kapni magát, és stabilizálni fogja a játékát. O'Byrne +/- statisztikája is a felére csökkent, de +6-tal még mindig a gárda egyik legjobbja. Neki is voltak hiányosságai mostanában, bár még úgy ahogy stabilnak tekinthető, lehet rá számítani, a kapu előtti harcokban elképesztően lelkesen teszi a dolgát, rendre osztja az ellenfeleket, és a sebességbeli hátrányát a jó helyezkedésével gyakran képes kompenzálni, miközben az ütközéseket és a blokkolásokat egyaránt ipari mennyiségben gyűjtögeti. Legfőbb hibája a sok felesleges büntetése, nem egyszer a támadó harmadban vét olyan szabálytalanságokat a játékvezetők orra előtt, amire az égvilágon semmi szükség nem lenne. Ha még ezt tudná hanyagolni, szinte egy rossz szót sem lehetne rá szólni, nyilván nem sztárhátvéd, de képességei legjavát nyújtja meccsről meccsre. Wilson a Ducks elleni találkozón kikerült a csapatból, miután előtte halványan teljesített, azóta viszont kifejezetten jó formában végezte a dolgát, és Liles mellőzése közben az elsőszámú párba lépett fel, ahol új egyéni csúcsot jelentő 25:45 perc jégidőhöz jutott, miközben brutális lelkesedéssel hajtott. Kiválóan használja a testi adottságait, gyönyörű ütközésekre képes, és olykor a kapu torkában is igazán odaadóan tudott küzdeni, s a vetélytársak rosszfiúival szemben is bátran felvette a harcot, a Wild ellen több tömegdulakodásban is főszerepet vállalt Burns-ék móresre tanításából. Viszont időnként hajlamos a hibákra, előfordul, hogy óvatlanul bánik a koronggal, az előrejátékot mostanában különösen keveset támogatja, minden erejét felemészti a hátsó helytállás. Az újonc Shattenkirk-öt ugyancsak még joggal sorolhatjuk a megbízhatóbb hátvédjeink közé, bár a gödörbekerülésünk óta még nem szerzett pontot, mégis több jó mérkőzése volt ezalatt, nem egyszer 23 perc körüli fellépési időkhöz jutott, és becsülettel végezte az elhárítást, bár offenzivitásban ismét kicsit megrekedt a teljesítménye. Abban biztosak lehetünk, hogy nagyon sokat tanul az első éve alatt, és idővel egyre megbízhatóbb kétirányú bekk lesz belőle, csak kicsit még össze kéne hangolnia a játékát. Hunwick a kaotikus denveri bemutatkozása óta képes volt stabilizálni magát, és érdekes módon a csapat egyetlen olyan hátvédje, aki a februári hanyatlás közben pozitív plusz/mínuszra volt képes, ráadásul úgy, hogy minden meccsen pályára lépett, s többször 20 perc felett járt. Kétségtelenül sokat javult, hátul egyre szorgalmasabb, jó ütemű szereléseket mutat be, és sok szabad korongot szed össze, illetve a támadójátékba is nagyszerű ütemben tud csatlakozni, bár a pontszerzésből csak elvétve veszi ki a részét, ez lenne a soros lecke, amit meg kell oldania a közeljövőben. Cumiskey is egy alkalommal mellőzésre került mostanság, majd a Wild elleni mérkőzésen újra egy fej sérülés áldozata lett, alig pár héttel azt követően, hogy visszatérhetett a pályára egy súlyos agyrázkódásból, egyelőre erősen kérdőjeles, hogy mikor láthatjuk őt újra a csapatban, eddig mindössze 18 fellépést tudott vállalni ebben az idényben. A kapitány Foote sem tudta ráncba szedni szertelen csemetéit, az utóbbi időben már csak a harmadik bekkpárban jutott szóhoz, majd egy kisebb láb sérülés következtében az utóbbi három meccset kihagyni kényszerült, így még a régi pajtással, Forsberg-gel sem tudott együtt játszani. A sérülések miatt Holost sokadszor is felrendeltük a nagycsapathoz, s a norvég bekk +1-ezett a Columbus elleni csörte alatt, ám balszerencsés módon azzal a lendülettel össze is szedett egy fej sérülést, így már ő is harcképtelenné vált. Helyére másnap felkerült a csapathoz a 2008-as draft első denveri választása, a rendkívül tehetséges Gaunce, aki szombaton a Predators ellen tudhatta le NHL-es debütálását, és 11 perc alatt nem mozgott rosszul, különösebb hiba nélkül esett át a tűzkeresztségen, talán a folytatásban még nagyobb szerepet bízhatunk rá.

- A védekezésbeli gyengélkedésünknek leginkább a kapusok itták meg a levét, akik általában nem védtek rosszul, ám a mezőnyjátékosok hátsó hiányosságai miatt sok gólt kaptak, ami sajnos az önbizalmukra is gyakran kihatással járt. Anderson utóbbi hat kezdő meccsén veszített a csapat, és ezalatt egyetlen alkalommal tudott 90 %-os védési hatékonyság felett zárni. A szünet után három mérkőzésen lépett pályára, utolsó alkalommal, a Minnesota elleni idegenbeli meccsen 14/17-nál tartott, amikor féltávnál a lecserélés sorsára jutott. Kisvártatva személyes okokra hivatkozva elhagyta a csapatot, és hazautazott Denverbe, nem tudjuk, hogy pontosan mi állhat a háttérben, de abban biztosak lehetünk, hogy a tavalyi csodálatos éve után idén nehezen viseli a megpróbáltatásokat, és gondjai vannak az önbizalmával. Csak reménykedni tudunk benne, hogy az elmúlt napokban össze tudta szedni magát, és a mai csatlakozása után jó formára talál, bár leginkább még mindig a hátvédek tehetnek a gyengébb statisztikáiról. Budaj négyszer tűnt fel a kapuban az elmúlt időszakban, beleértve a legutolsó két és fél mérkőzést, és közben egyetlen alkalommal maradt 90 % alatt, amikor legutoljára a Preds ellen 34/38-as teljesítményt hozott. Jó formában védte a kapunkat, több bravúros megmozdulást is végrehajtott, a kapott gólok jelentős részéről nem igazán tehetett. Kétségtelenül kettejük közül jelenleg ő van mentálisan erősebb állapotban, lehet, hogy érdemesebb lenne most többet védetni, amíg amerikai kollégája kilábal a nehezebb időszakából. Anderson távozása után a helyi származású Grahame csatlakozott a kerethez, s az utóbbi két találkozót a cserepadról izgulhatta végig, annak dacára sem kapott lehetőséget, hogy a farmban félelmetes formában védett az utóbbi időben, és januárban a hónap kapusának választották meg az AHL-ben.














- A speciális egységeink továbbra is meglehetősen gyengén teljesítenek, a negatív sorozatunk alatt ugyancsak rendre felülmúltak bennünket a vetélytársaink mindkét játékhelyzetben. Emberelőnyös gólt konkrétan a hét vesztes csata egyikén sem szereztünk, sok PP ráadásul méltatlanul könnyedén, eseménytelenül telik el, miközben hiányzik az alapvető elképzelés, az ötlet, a tudatos játék, még Forsberg sem tudott egyelőre segítséget jelenteni. Ezzel párhuzamosan a létszámhátrányos védekezésünk valamivel hatékonyabbnak mondható, de szinte nem telik el mérkőzés anélkül, hogy ne kapnánk legalább egy gólt közben, így aztán összetettben sem tudunk kilépni a liga legrosszabb PK-csapatai közül, egész évben kísért minket ez a gyenge statisztika, jelenleg is 80 % alatt szerénykedünk.

- Nyilván a csapatot egész évben végig kísérő rengeteg sérülés is a kárunkra van, a megszokott hosszútávú sérültek mellett az utóbbi időben újabb játékosokat vesztettünk el, amikor már éppen kezdett volna csökkenni a dögrováson lévők száma, újra tömegesen váltak ki az embereink. A védelemből hiányzik a veterán Foote, aki meccsek óta combizom húzódással bajlódik, bizonyára nem komoly a sérülése, de az ő korában már fokozottan óvatosnak kell lennie a hasonló makacs problémákkal, így nem tudni mikor léphet újra pályára. Cumiskey ismét egy fej sérüléssel esett ki, azok után, hogy korábban már 36 meccset hagyott ki agyrázkódás miatt, majd hozzá hasonlóan Holos ugyanilyen problémával vált harcképtelenné. A támadók közül Galiardi-nak a korábbi csuklótörése után most az alkarjával adódott gondja, a hétvégén meg kellett operálni, és legalább 6-8 hetes kihagyásra várhat rá, vagyis az is kérdéses, hogy vajon számíthatunk-e még rá az idei alapszakaszban. A szezonban még nem játszó Mueller agyrázkódás után lábadozik, egyre gyakrabban végez már korcsolyázó edzéseket, de bizonyára még hosszú rehabilitálódás van előtte, mire újra játékra kész formába kerülhet. A tüdőembóliával bajlódó Fleischmann, és a vállműtét után pihenő Quincey számára pedig már korábban véget ért a 2010/11-es esztendő.

A következő mérkőzéseink:

Kedd, 04:00: Colorado Avalanche - Calgary Flames
Csütörtök, 03:00: Colorado Avalanche - Pittsburgh Penguins
Vasárnap, 04:30: San Jose Sharks - Colorado Avalanche
Jövő szerda, 02:00: St. Louis Blues - Colorado Avalanche
Jövő csütörtök, 03:30: Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
Jövő szombat, 22:00: Los Angeles Kings - Colorado Avalanche

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 36-11-9, 81 pont (56 meccs)
2. Minnesota Wild 30-20-5, 65 pont (55 meccs)
3. Calgary Flames 28-22-8, 64 pont (58 meccs)
4. Colorado Avalanche 25-25-6, 56 pont (56 meccs)
5. Edmonton Oilers 16-32-8, 38 pont (56 meccs)

Viszonylag rövid időn belül nagyot zuhantunk hátra, mivel balszerencsés módon éppen akkor kerültünk rossz passzba, amikor két közvetlen divízióellenfelünk is felszálló ágban menetelt. Az egész konferenciából már csak a sereghajtó Edmonton tanyázik mögöttünk, s 26 mérkőzéssel az alapszakasz befejezése előtt 9 pont a lemaradásunk az utolsó rájátszáshelyet birtokló Minnesota mögött. Talán még nem behozhatatlan a hátrányunk, de azonnal meg kell szakítanunk a hullámvölgyet, és minél előbb komoly hajrába kellene kezdenünk, ha még szeretnénk versenyben lenni a playoff-ért. Most van a legnagyobb szüksége a csapatnak a biztatásra. GO AVALANCHE!!!

A hétfői napon veszi kezdetét a Colorado Rockies számára a 2011-es MLB szezont megelőző hivatalos edzőtáborozás, amikor a dobók és az elkapók megérkeznek a helyszínre Arizonába, holnaptól pedig már megtartják az első tréningeket. A keret többi tagjának a jövő hét folyamán kell megjelennie, míg a felkészülési mérkőzéseket február 26-tól kezdjük el lejátszani a Cactus League-ben. A klub a közelmúltban bejelentette a Spring Trainingben résztvevő játékosok névsorát és mostmár megosztjuk veletek a felkészülési meccsek pontos időbeosztását is.















A csapat az idén tavaszra új helyszínen fogja tölteni a Cactus League heteit és az őskori tucsoni pálya helyett egy egészen új létesítményben, a Scottsdale mellett található Salt River Fieldsen fogjuk megtartani a tréningeket és a "hazai" edzőmeccseket. A stadion a legújabb az összes felkészülésül szolgáló csarnok közül az MLB-ben, 2009 novemberében kezdték el építeni és most kerül sor az első használatba vételére. A Rockies és a Diamondbacks baseballosai együttesen fogják birtokolni a következő hetekben az új komplexumot, amely 10 millió dollárból épült fel és egy 11 ezer férőhelyes aréna mellett 12 darab teljes méretű edzőpályát foglal magában, mindkét bérlő csapat hat-hat pályán végezheti gyakorlásait. A felkészülés biztosan professzionális szintű lesz és minden adott lehet a magas szintű munkához, remélhetőleg a tartalmas február-március hónapokkal megalapozhatjuk a csapat sikereit az áprilistól kezdődő tét mérkőzésekre.

A Spring Trainingen összesen 63 játékos vehet részt a csapatban, az aktuális 40 fős keret mellett további 23an lettek meghívva az edzőtáborba, köztük több keretbe kerülésért küzdő veterán és rutintalan tehetséges fiatal játékos. A 40es rosterben nem lehet meglepetés, mivel az offszezonban többször leírtam már a cikkekben az aktuális listát és a legutóbbi kiadás óta nem történt benne változás. Minden poszton + jellel tőlük elválasztva jelöltem a táborba meghívott, non-roster játékosokat.

A Rockies teljes kerete az edzőtáborra:

Dobók: Matt Belisle, Rafael Betancourt, Bruce Billings, Jhoulys Chacin, Aaron Cook, Matt Daley, Jorge De La Rosa, Edgmer Escalona, Jason Hammel, Ubaldo Jimenez, Matt Lindstrom, Franklin Morales, Clayton Mortensen, Juan Nicasio, Felipe Paulino, Matt Reynolds, Greg Reynolds, Cory Riordan, Esmil Rogers, Huston Street, Casey Weathers + Rex Brothers, Billy Buckner, Christian Friedrich, Alan Johnson, Andrew Johnston, Adam Jorgenson, Greg Smith, Eric Stults, Claudio Vargas, Sean White, Keith Weiser
Elkapók: Chris Iannetta, Michael McKenry, Jose Morales, Jordan Pacheco, Willin Rosario + Chad Moeller, Matt Pagnozzi
Belső pályások: Hector Gomez, Todd Helton, Jonathan Herrera, Jose Lopez, Chris Nelson, Ian Stewart, Troy Tulowitzki, Ty Wigginton, Eric Young Jr + Alfredo Amezaga, Joe Crede, Thomas Field, Jason Giambi, Hernan Iribarren, Mike Jacobs, Ben Paulsen
Külső pályások: Dexter Fowler, Cole Garner, Carlos Gonzalez, Seth Smith, Ryan Spilborghs + Charlie Blackmon, Willy Taveras, Tim Wheeler

Látható, hogy a klub legnagyobb prospectei közül is többen ott lesznek Scottsdaleben, mint például a 2008-as draft első Rockies-választása, a balos dobó Christian Friedrich, a 2009-es draft kompenzációs körében megszerzett jobbos dobó Rex Brothers, vagy a 2008-as második körös választott outfielder Charlie Blackmon. Mindannyian már a Double-A csapatban bontogatták a szárnyaikat tavaly, idén akár a legmagasabb farmligába is felkerülhetnek, ami már az MLB előszobájának számít. Több fiatal számára ez lesz az első lehetőség, hogy részt vehetnek a ST-en és megmutathatják magukat a klubnak. A veterán meghívottak közt található Jason Giambi, az elmúlt két szezonban a csapatnál játszó egykori MVP-nek 2011-ben nagyon meg kell küzdenie, hogy helyet harcoljon ki magának a keretben, jó lenne ha számíthatnánk a rutinos játékosra. Mellette még több olyan idősebb ütőt is meghívtunk, akik egy-egy hosszabb kihagyás vagy hanyatlás után küzdenek most a visszakerülésért, mint például Amezaga, Crede vagy Taveras.

A klub több új mezszámot is bejelentett a közelmúltban a 2011-es szezonra. A régebbi játékosaink közül mindössze ketten cseréltek számot, Young Jr a 3-as helyett a tavasztól az 1-est viselheti, Moralest pedig az 56-os helyett a 26-osban láthatjuk ezentúl, aki a távozó Francis által hordott számra csapott le. Az új szerzemények a következő mezeket kapták a szezonra: Lindstrom 27-es, Mortensen 59-es, Paulino 52-es, Lopez 22-es, Wigginton 21-es. Ezen kívül még a 40-es keretben szereplő további új tagokat nézzük: Billings 65-ös, Pacheco 58-as, Garner pedig 14-es lehet, amennyiben lehetőséget kapnak a Rockies-ban.

Február második felétől március végéig tartják meg minden csapat felkészülési mérkőzéseit. A 30 MLB csapat közül 15-en Floridában a Grapefruit League-ben, 15-en pedig Arizonában a Cactus League-ben játszhatnak meccseket egymással. A mieink hagyományos módon utóbbi helyszínen töltik a Spring Training heteit, így erről a bajnokságról fogunk beszámolni a későbbiekben. Természetesen már csak a földrajzi fekvés miatt is valamennyi NL West riválisunk hozzánk hasonlóan a Cactus League-ben fog szerepelni, a floridai mezőnyt jobbára a keleti régióhoz tartozó csapatok alkotják.























A Rockies felkészülési meccseinek programja:

Február 26., szombat, 21:10 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Február 28., hétfő, 21:10 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Március 1., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 2., szerda, 21:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 3., csütörtök, 21:10 Colorado Rockies - San Francisco Giants
Március 4., péntek, 21:05 Cleveland Indians - Colorado Rockies
Március 5., szombat, 21:05 Kansas City Royals - Colorado Rockies
Március 6., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Cleveland Indians
Március 7., hétfő, 21:10 Colorado Rockies - Los Angeles Dodgers
Március 8., kedd, 21:05 Chicago White Sox - Colorado Rockies
Március 8., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 9., szerda, 21:05 Los Angeles Angels - Colorado Rockies
Március 10., csütörtök, 21:05 Milwaukee Brewers - Colorado Rockies
Március 11., péntek, 21:10 Colorado Rockies - Kansas City Royals
Március 12., szombat, 21:10 Colorado Rockies - San Diego Padres
Március 13., vasárnap, 02:40 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 13., vasárnap, 22:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 14., hétfő, 22:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds
Március 15., kedd, 22:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 17., csütörtök, 03:05 Texas Rangers - Colorado Rockies
Március 17., csütörtök, 22:10 Colorado Rockies - Chicago White Sox
Március 18., péntek, 22:10 Colorado Rockies - Milwaukee Brewers
Március 19., szombat, 22:05 Cincinnati Reds - Colorado Rockies
Március 20., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Los Angeles Angels
Március 21., hétfő, 22:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 24., csütörtök, 03:40 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Március 24., csütörtök, 22:05 Los Angeles Angels - Colorado Rockies
Március 26., szombat, 03:40 Colorado Rockies - Texas Rangers
Március 27., vasárnap, 04:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 27., vasárnap, 22:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 27., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Oakland Athletics
Március 28., hétfő, 22:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Március 29., kedd, 22:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Március 31., csütörtök, 01:05 Tulsa Drillers (Double-A) - Colorado Rockies (Tulsa, Oklahoma)

A nem jelölt helyszínű mérkőzéseket Arizonában rendezik, a hazai és a D'backs elleni találkozókat Talking Stickben, a helyi otthonunkban vívjuk meg, a többit pedig egyéb arizonai helyszíneken, általában Phoenix vonzáskörzetében a többi csapat bázisán. A mérkőzések nagy része délután lesz megrendezve, magyar idő szerint este 9-es vagy 10-es időpontokban, de párszor hajnalban is fogunk játszani. Három játéknapon két meccset fogunk vívni megosztott csapatokkal. Ellentétben a tavalyi évvel, minden meccsünket az USA határain belül fogjuk lejátszani, sőt Arizonán kívülre is csak egyszer megyünk, amikor a ST legutolsó meccsét Tulsaban nyomjuk le a Double-A-s fiókcsapatunk ellen.

Nagyjából ennyit a legfontosabb tudnivalókról, a dobók és az elkapók mátol kezdik meg a gyakorlásokat a Salt River Fielden, február 22-től csatlakoznak hozzájuk a többiek, jövő hétvégétől pedig megkezdődik a felkészülési mérkőzések sora. Természetesen az edzések eseményeiről és a barátságos meccsekről egyaránt jelentkezni fogunk a következő hetekben az állandó helyzetjelentő írásainkban.

Addig is kezdjetek el egyre jobban hangolódni, várunk minden régi és új baseball rajongót, kövessétek velünk 2011-ben is a Rockies menetelését, nemsokára kezdődik a szezon!

A napokban tűzték ki az MLS 2011-es alapszakaszának teljes időbeosztását, azt követően, hogy az első forduló programját már hónapokkal ezelőtt ismertették. Így természetesen kedvenceink, a címvédő Colorado Rapids következő idénybeli teljes programja is napvilágot látott, a klub történetének 16. szezonját március közepén kezdhetjük, az alapszakasz záró mérkőzésére pedig majd október végén kerülhet sor.



















A 2011-es idényre csatlakozott a bajnokság mezőnyéhez a Portland Timbers és a Vancouver Whitecaps együttese, így az eddigi 16 fős mezőnyt 18 csapatosra duzzasztották. A lebonyolítási szisztéma nem változott a tavaly megszokotthoz képest, vagyis az alapszakasz folyamán valamennyi csapat két-két mérkőzést játszik minden egyes ellenfelével, egyet hazai környezetben, egyet pedig idegenben, mindez 2011-ben fejenként 34 mérkőzést fog kitenni.

Azt már korábban is tudtuk, hogy a bajnokcsapat a szezonnyitót március 19-én a Dick's Sporting Goods Park-ban az újonc Portland Timbers ellen játszhatja. A Rapids ezidáig veretlen az új stadionban lejátszott hazai nyitó meccseket tekintve, hiszen az elmúlt négy évből háromszor győzelemmel, egyszer döntetlennel zártuk az évi első Commerce city-i meccsünket, miközben 10-4-es gólarányt jegyeztünk ezekről a találkozókról. A mieink hazai mérkőzései általában magyar idő szerint hajnali 03:00-as kezdéssel lesznek megrendezve, néhány kivételtől eltekintve, miközben az előzetes program alapján mindössze egyetlen mérkőzésünket játszhatják le a korábbi órákban, amely részünkről este 22 órától kezdődhet. Természetesen az interneten alighanem az összes meccs élőben követhető lesz, hasonlóan az elmúlt idényekhez, mivel a coloradói illetőségű Altitude csatorna a csapat valamennyi mérkőzését sugározni fogja, az alapszakaszban pedig további öt alkalommal egy-egy állami televízió is műsorára tűzte a címvédő együttes egyes fellépéseit.

A tavalyi döntőben legyőzött FC Dallas-szal elsőként idegenben találkozhatunk, már rögtön a negyedik fordulóban, április 9-én, míg a hazai mérkőzésre október 1-jén kerülhet sor Ferreira-ékkal szemben. A szokásos Függetlenségi Napi ünnepség idején ismét hazai meccset fogunk lejátszani, július 3-án lesz tehát esedékes a hagyományos évi tűzijáték a Houston Dynamo elleni összecsapást követően. A Rocky Mountain Cup-rivális Real Salt Lake csapatával házon kívül április 13-án találkozhatunk, míg az elmúlt öt éven belül immár negyedik alkalommal ellenük bonyolíthatjuk le a szezonbeli utolsó hazai meccsünket október 14-én, ahol minden bizonnyal eldőlhet a 2011-es helyi kupa sorsa.

Az MLS mellett a coloradói csapat címvédő jogán idén érdekelt lesz a Közép-amerikai Bajnokok Ligája-sorozat küzdelmeiben, amely a tervek szerint augusztusban indulhat útjára, a pontos beosztását majd a későbbiekben közlik. A hagyományos US Open Cup programja sem látott még napvilágot, várhatóan március végén-április elején kerülhetnek lebonyolításra az első selejtezők, addig még természetesen időben bejelentik a csapatunk beosztását.




















A Colorado Rapids programja az MLS 2011-es alapszakaszában (magyar időpontok szerint):

Március 20., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Portland Timbers
Március 27., vasárnap, 04:30 Chivas USA - Colorado Rapids
Április 4., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - D.C. United
Április 10., vasárnap, 02:30 FC Dallas - Colorado Rapids
Április 14., csütörtök, 03:00 Real Salt Lake - Colorado Rapids
Április 23., szombat, 03:30 Colorado Rapids - Seattle Sounders
Május 1., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chicago Fire
Május 5., csütörtök, 02:30 Houston Dynamo - Colorado Rapids
Május 8., vasárnap, 01:30 New England Revolution - Colorado Rapids
Május 15., vasárnap, 01:30 D.C. United - Colorado Rapids
Május 23., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Toronto FC
Május 26., csütörtök, 02:00 New York Red Bulls - Colorado Rapids
Május 29., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Kansas City Wizards
Június 5., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Philadelphia Union
Június 12., vasárnap, 04:30 Portland Timbers - Colorado Rapids
Június 19., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy
Június 27., hétfő, 02:00 Columbus Crew - Colorado Rapids
Július 4., hétfő, 03:00 Colorado Rapids - Houston Dynamo
Július 7., csütörtök, 02:30 Kansas City Wizards - Colorado Rapids
Július 10., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Vancouver Whitecaps
Július 16., szombat, 22:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
Július 21., csütörtök, 03:30 Colorado Rapids - New York Red Bulls
Július 24., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - New England Revolution
Július 31., vasárnap, 01:30 Philadelphia Union - Colorado Rapids
Augusztus 7., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Columbus Crew
Augusztus 14., vasárnap, 04:30 San Jose Earthquakers - Colorado Rapids
Augusztus 21., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chivas USA
Augusztus 28., vasárnap, 02:30 Chicago Fire - Colorado Rapids
Szeptember 10., szombat, 04:30 Los Angeles Galaxy - Colorado Rapids
Szeptember 18., vasárnap, 01:30 Toronto FC - Colorado Rapids
Szeptember 25., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - San Jose Earthquakes
Október 2., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - FC Dallas
Október 15., szombat, 04:30 Colorado Rapids - Real Salt Lake
Október 23., vasárnap, 01:00 Vancouver Whitecaps - Colorado Rapids

Az All-Star szünet előtti nagy menetelés felén már túl van a Denver Nuggets együttese. Két hazai és egy idegenbeli mérkőzése volt a csapatnak a legutóbbi kiadásunk óta a hét első felében. Következzen a Rockets, a Warriros és a Mavericks elleni mérkőzések, összefoglalója és értékelése.


















A hét elején idehaza fogadtuk a Houston Rocketset. A meccsnek Nené nélkül kellett nekivágnunk, az Ő helyettesítésre Harrington került be a kezdőbe, a többi poszton a szokásos felállásban lépett pályára a csapat. A mérkőzés első negyedének vége felé Billups is megsérült, miután ütközött Scolával. Az esetet követően a saját lábán sétált be az öltözőbe, de a további játékot nem tudta vállalni, Lawson szállt be a helyére. A szellemi vezér kidőlése érezhetően visszavetette egy kicsit a csapatot, ennek ellenére elégedettek lehettünk az első félidei teljesítménnyel, hiszen minimális különbség volt csak a felek közt. A nagy összeomlás a harmadik negyed elején jött, ekkor a vendégek 13 pontot szereztek úgy, hogy a Nuggets részéről nem érkezett válasz. Ebben a negyedben már nem sikerült közelebb kerülni a Rocketshez, ezért a záró játékrészt nagyon meg kellett volna nyerni, hogy legyen esély a győzelemre. A pontszerzéssel nem voltak gondok, hiszen 37 pontot szerzett a csapat a befejező játékrészben, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megfordítsuk az állást, így végül 108:103-ra vereséget szenvedtünk. A kudarc oka egyértelműen a rendkívül gyenge védekezés volt. Bosszantó volt látni, hogy az ellenfélnek szinte alig kellett megdolgoznia a pontokért, legtöbbször szinte zavartalanul dobálhatták a tempókat és a hármasokat. A meccs második félidejében nem éreztem az átütőerőt a csapaton, és gondok voltak a koncentrációval, ennek következtében sok volt az eladott labda is. Amit talán pozitívumként említhetünk az, hogy Nené nélkül is megnyertük a lepattanó csatát, de ez talán az ellenfelet is minősíti. A csapatból csak Anthony és Lawson játékával lehettünk elégedettek. Melo a karriercsúcsát beállítva 50 pontig jutott és még 11 lepattanót is megszerzett, kár, hogy ez a fantasztikus teljesítményt nem egy győztes mérkőzésen hozta.

A következő találkozónkra a szerdai játéknapon idegenben, a Golden State Warriors ellen került sor. Nené visszatért a csapatba, ellenben Billups nem tudta vállalni a játékot, így helyette Lawson kezdett. Jól kezdtük a meccset, 6-8 pontos előnyünk is volt az első negyedben, de a játékrész végére a hazaiak feljöttek. Azt már az első negyed alapján is lehetett látni, hogy egyik csapat sem a védekezésre helyezi a hangsúlyt, a kezdő 12 perc végén, 34:35 volt az állás. Kisebb előnyt a második negyedben is sikerült szerezni, de elég hullámzó volt a játék, így komolyan elhúzni nem sikerült, a félidőre kétpontos hátrányban vonulhattunk. A harmadik negyedet jobban kezdték a hazaiak, tíz pontos előnyük is volt, de a 6-8 pontos vezetésüket viszonylag stabilan tudták tartani. A negyedik felvonásban jóval kevesebb pont született, mint a mérkőzés korábbi szakaszaiban. Nagy küzdelem árán sikerült visszajönni a meccsbe, fél perccel a lefújás előtt már csak két pont volt a hátrányunk. A Warriors utolsó dobását Ellis elhibázta, így megnyílt a lehetőség az egyenlítés előtt. A lepattanó után JR vitte fel a labdát, aztán Lawsonhoz passzolt, aki az alapvonalon várakozó Nenéhez továbbított. A brazil miután megkapta a labdát a sarok felé indult, hogy több helye legyen a dobásra, ez a kísérlet viszont kimaradt, az óra lepörgött, így 116:114 arányban veszítettünk. Olyan meccs volt ez, amit egy kicsit szigorúbb védekezéssel simán megnyerhettünk volna, megint nagyon sok tiszta dobást engedtünk, de sok pontot kaptunk leindítások után is. Ki lehet emelni több jól teljesítő játékost is, én elsősorban Nenére hívnám fel figyelmet. Igaz, hibázott a meccset eldöntő szituációban, de azon kívül nem volt rontott dobása és a büntetőit is mind pontokra váltotta, 17 pontig és 6 lepattanóig jutott. A kezdőből Anthonyt lehet még kiemelni, ezúttal 29 ponttal volt a csapat legeredményesebb játékosa. A cserepadról Smith és Harrington nyújtottak dicsérhető produkciót.

Péntek hajnalban rendezték az elmúlt időszak utolsó meccsét, amikor is a Dallas Mavericks látogatott a Pepsi Centerbe. A Mavs nagyszerű formában várta a találkozót, tíz meccses győzelmi szériában voltak a vendégek. Nálunk jó jel volt a mérkőzés előtt, hogy Billups visszatérhetett a kezdőbe, így a teljes csapat Karl mester rendelkezésére állt a derbin. Nagyon jól kezdtük a meccset, különösen Billups volt elemében, az első negyedben négy hármast süllyesztett el a vendégek gyűrűjében. Ebben a negyedben már 15 pontos előnyünk is volt. A folytatásban magára talált a Dallas és a második játékrész vége előtt sikerült egyenlíteniük, sőt, fordítottak is. A szünetre még minimális, egy pontos előnnyel mehettünk. A harmadik negyed egyértelműen a vendégeké volt, a cserejátékosaik jó teljesítményének köszönhetően dominálták ezt a felvonást, 7-8 pontos előnnyel stabilan vezettek is. Az utolsó negyed elejét jobban kapták el Nowitzkiék, gyorsan el is léptek 13 ponttal és szinte már reménytelennek éreztem a helyzetünket. A vége előtt nagyjából öt perccel az Anthony-Afflalo kettős vette kezébe az irányítást és a két játékos vezérletével megkezdtük a felzárkózást. Két perccel a befejezés előtt még mindig hét pontos előnye volt a vendégeknek, de innentől már csak Nuggets pontok estek, egy szem Nowitzki-büntető kivételével. Melo és Afflalo is szereztek egy-egy triplát a hajrában, majd Nené büntetőből egyenlített. A dallasiak utolsó támadása során Melo faultolta Nowitzkit, ezzel kipontozódott, de legalább a német az egyik büntetőt elhibázta. Így Anthony nélkül kellett megszerezni a hátralévő szűk 20 másodpercben a győztes kosarat. Melo hiányában elég tanácstalanok voltunk ebben a helyzetben, Billups kis híján el is veszítette a labdát. Néhány másodperc volt már csak hátra, mikor Afflalo tisztára játszotta magát, ekkor kapta meg a labdát Billupstól, majd az utolsó pillanatban kíméletlenül bevágta a tempót, megnyerve ezzel a mérkőzést. Hatalmasat küzdött ezen a meccsen a csapat, különösen három játékost lehet kiemelni, Billupsszot, Anthonyt és természetesen győztes kosár szerzőjét, Afflalot. Billups 30 pontot szerzett, mellé kiosztott még 9 asszisztot is, főleg az első félidőben játszott kiemelkedően. Anthony a maga 42 pontjával ismét a mezőny legeredményesebbje volt, tőle talán kicsit szokatlanul öt hárompontost is értékesített. Afflalonak a győztes kosarán kívül nagy szerepe volt a felzárkózásban is, ezen meccsen Ő hozta azt a pluszt, ami a győzelemhez kellett, s összesen 24 ponttal zárt. Fantasztikus volt ez a mérkőzés, véleményem szerint, a szezon eddigi legélvezetesebb meccsét játszottuk.

Az első két mérkőzéssel egyáltalán nem voltam megelégedve, a Rockets ellen nem volt eléggé ott fejben csapat, simán nyerhető lett volna az a találkozó. A Golden State ellen annyi pozitívumot meg kell jegyezni, hogy legalább vesztett állásból visszazárkóztunk és majdnem meglett az egyenlítés. A Dallas elleni meccs viszont annyira jól sikerült, hogy feledtette a két korábbi kudarcot. Nagy erőt meríthet ebből a sikerből a csapat a továbbiakra. Reméljük, ezen az úton folytatják tovább Billupsék! 

A közeljövő programja:

Vasárnap, 24:00 Denver Nuggets @ Memphis Grizzlies
Kedd, 02:30 Denver Nuggets @ Houston Rockets
Csütörtök, 03:00 Denver Nuggets @ Milwaukee Bucks

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 33-18 (51 meccs)
2. Denver Nuggets 31-23 (54 meccs)
3. Utah Jazz 31-24 (55 meccs)
4. Portland TrailBlazers 29-24 (53 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 13-40 (53 meccs)

A közelmúltban kezdték meg a felkészülésüket a 2011-es szezonra az MLS-ben címvédő Colorado Rapids labdarúgói, s az elmúlt bő két hétben a csapat hazai környezetben, a Dick's Sporting Goods Park környékén gyakorolgatott. Az edzőtábor kezdetéről, vagyis a jó hangulatú tréningezésekről és az időjárás állandó változásáról szól most következő aktuális helyzetjelentésem, a fehérrel jelzett direktlinkeken keresztül pedig néhány videófelvétel is elérhető az edzésekről. Emellett néhány friss esemény is történt a klubnál, valamint kitűzték a felkészülési időszak további menetrendjét, egészen a március 19-i szezonnyitó mérkőzésig.





















A csapat gyülekezőjét január 24-re tűzték ki, ezen a napon ért véget a játékosok offszezoni szabadsága, és a döntőt követő közös ünneplések óta a legtöbben itt láthatták újra viszont egymást. Az első néhány napon még csak általános fizikai edzéseken, erőnléti teszteken és orvosi vizsgálatokon kellett megfelelniük a keret tagjainak egy fedett, fűtött létesítményben. Azonban január 28-tól már szabadtéren folytatódtak a tréningek, s kezdődött meg a felkészülés érdemi része, ám meglepetésre egészen kellemes időjárás fogadta a srácokat, mintha csak az égiek is derűs mosollyal üdvözölték volna a bajnokcsapatot a címvédő-hadjárat pirkadatán, akik így kifejezetten boldogan rúghattak ismét labdába, és végezhették az egyéb kötelező feladataikat.

Ahogy rendszeres olvasóink pontosan tudhatják, a keret összetételében nem történt sok változás, a holtszezon alatt ezidáig csupán két embert szereztünk meg egy-egy csereüzlet által. A két Nyugat-afrikai játékos, a gambiai Sanna Nyassi és a kameruni Joseph Nane, hamar megtalálták egymással a közös hangot, lévén szobatársak az edzőtábor alatt, így a pályán kívül is jó kapcsolatot alakíthattak ki egymással, miközben Smith mester első reakciói is pozitívak voltak velük kapcsolatban, érzése szerint mindketten erősítést jelentenek a csapatnak, és akár a kezdőben is helyet harcolhatnak ki maguknak a középpályás posztokon - a Toronto-ból hozott Nane defenzív, a legutóbb Seattle-ben feltűnő Nyassi inkább támadófelfogású labdarúgó. Mellettük új arcként tűntek még fel a 2011-es drafton és a szintén idén esedékes bővítő drafton kiválasztott fiatalok, közülük a várakozásoknak megfelelően a legmagasabb helyen kifogott hátvéd, Eddie Ababio nyújtotta eddig a legmeggyőzőbb teljesítményt, de a többiek erőfeszítéseire sem panaszkodhattunk.

Aztán a következő hétre megváltozott a klíma a környéken, és az igazi coloradói, télies időjárás tette emlékezetessé január utolsó, február első napjait. A folyamatos havazás miatt a gyakori takarítások ellenére a srácok többször is a hóban voltak kénytelenek küzdeni, és természetesen a fél méteres égi áldásban való poénkodás sem maradhatott el, amelyek kifejezetten kellemes hangulatot eredményeztek az edzőtábornak. A játékosok nagy kedvvel tették a dolgukat az időjárás okozta megpróbáltatások dacára, legfeljebb az afrikai delegáció tagjai dideregtek még a szokásosnál is jobban a gyakori fagypont alatti hőmérsékletben, bár több közelmúltban megszerzett játékosunk kifejezetten örült a hónak, mivel korábbi állomáshelyükön nem lehetett hasonló élményben részük. Ugyanakkor a február 1-re tervezett tréningeket el kellett halasztani a -25 celsius fok körüli hőmérséklet révén, s másnap is csak a littletoni fedett csarnokban folytatódhatott a munka. Csütörtök reggel merészkedhetett ki újra a banda a DSG-ba, a masszív hóréteg eltakarítása után, sikerült normális kinti edzést tartani, fagy ugyan nem volt, meglehetősen csípős idő uralkodott, ám az általános vélekedés szerint a srácok a kifejezetten jól hajtottak a tréningen, hogy ne fázzanak annyira közben. A múlt hétvégén már valamivel kegyesebb volt a csapathoz az időjárás, és újra napfényes, kellemesebb időben hangolódhattak labdarúgóink, ám az elmúlt napokban már újfent a körülményekkel és a hóval való "küzdelem" is külön velejárója volt az edzőtábornak, de a havazás harmadik hulláma már senkit sem érintett kifejezetten váratlanul, még a legfázósabbak is jobban bírták az újbóli lehűlést, és vígan vették részt a foglalkozásokon. Na persze, többen megjegyezték, hogy felüdülés lesz végre a verőfényes Arizonában folytatni az edzőtábort a coloradói zimankós körülmények után.



Visszatérve a szereplőkre, részt vett néhány próbajátékos is az elmúlt hetekbeli gyakorlásokon, közülük a legnagyobb érdeklődés az első napokban az ifjú Steven Emory-t övezte, aki a coloradói Metro State főiskola játékosa volt az elmúlt években, és kétszer is az év labdarúgójának választották meg a Rocky Mountain konferenciában, a tavalyi szezonban például 17 találatot és 10 asszisztot termelt. Nyilván minimális esélye van rá, hogy bekerüljön a Rapids keretébe, de biztos, hogy hatalmas élmény és komoly lehetőség a helyi tehetség számára, hogy részt vehet az MLS-csapat edzőtáborában. A napokban aztán egy igazán komoly tapasztalattal rendelkező játékos látogatott a csapathoz Caleb Folan személyében. A 28 éves csatár 2007 óta 58 meccset játszott az angliai Hull City színeiben, 12 gólt szerzett, többször feltűnt a Premier League-ben, ahol szintén eredményes volt, emellett hét alkalommal az ír nemzeti válogatott mezét is viselhette. Viszont az utóbbi időben nem alakultak túl kedvezően a dolgai, volt egy súlyos térd sérülése, és alaposan összerúgta a port a csapata menedzserével, talán ezért is keres most új kihívásokat Colorado-ban, s fogadta el a mieink meghívását a próbajátékra. Rajtuk kívül még további játékosokat tesztelünk: a mindössze 19 esztendős Joevin Jones már debütálhatott Trinidad és Tobago válogatottjában. Ő, és a Puerto ricói hátvéd, Logan Emory könnyen beleszólhat még a bal bekk posztjáért vívott csatába. Gary Smith szerint "minden eddiginél jobb esélyeik vannak a próbajátékosoknak és a frissen draftoltaknak a kerettagság kiharcolására, a közelegő felkészülési meccseken biztosan sok lehetőséget fognak kapni, ahol kiderülhet, hogy ki érdemli meg a klub szerződést."

Egy játékost hiányolhattunk a gyakorlásokról, ugyanis a november végi MLS-döntő hosszabbításában győztes gólt szerző Macoumba Kandji még térdszalag-szakadás után lábadozik. A fiatal csatár a szabadsága nagy részét New York közelében töltötte a családjával való pihenéssel. Egykori csapata, a Red Bulls orvosai készségesen segítették a rehabilitációját speciális gyakorlatokkal, így egyre jobb fizikai állapotban van, várhatóan legkorábban májusban láthatjuk őt újra a pályán. Természetesen január vége óta már ő is a csapattal tartózkodik, de az általános tréningeken nem vehet részt, csak a havas játékokban és a fizikai teszteken tűnt fel a többiek társaságában, egyébként külön edzésmunkát folytat, és kifejezetten jó kedélyállapotban, elszántan küzd a mielőbbi felépüléséért.



















Egyéb aktuális hírek:

- Január végén a csapat bejelentette, hogy meghosszabbították a szerződést a következő szezonra a középpályás Jamie Smith-szel és a csatár Andre Akpan-nal. A skót szélső meghatározó tagja volt tavaly a kupagyőztes együttesnek, miután a 2009. júliusi leigazolása óta 26 mérkőzésen lépett pályára, 19-szer kezdőként, ezalatt pedig egy gólt és kilenc gólpasszt regisztrált. Az elmúlt évadban nyolc előkészítésével a kategória legjobbjának számított a csapaton belül, és például a nagydöntőben is egy fontos asszisztot vállalt Casey egyenlítő találatánál. A második profi szezonjára készülő Akpan, aki a csapat 2010-es top pick-je volt a drafton, a bemutatkozó évében mindössze egy meccsen, 13 perc erejéig léphetett pályára a ligában, s bizonyára az előttünk álló idényben is csak tartalékként számolunk vele.

- Commerce City polgármestere, Paul Natale a közelmúltban kitüntette a csapatot a tavalyi szereplés kapcsán, hogy a Colorado Rapids a város hírnevét öregbítve, megnyerte az MLS 2010-es kiírását. A képviselő kiemelte, hogy a Rapids három éve tartózkodik Denver külvárosában, ezalatt pedig egy fantasztikus sportcsapatot építettek fel, és rövid időn belül a lehető legnagyobb sikert is elérték a bajnokság megnyerésével. Natale emellett biztosította a klubigazgató Jeff Plush-t, hogy 2011-ben is maximális támogatást fog kapni a várostól az egyesület.

- A csapat vezetőedzője, Gary Smith a közelmúltban a csapat további offszezonbeli terveiről beszélt egy hosszabb interjúban: "Ahogy eddig is láthatták, nem tervezek túl nagy felforgatást a keretben, semmi okom nem lenne rá. Néhány helyen változtatnunk kell, mert muszáj erősítenünk, hogy versenyképesek legyünk a közelgő idényben, és legyen esélyünk megvédeni a bajnoki címünket. Gondolok itt főleg a hátvéd- és a csatárposztokra, ahova még keressük az új, megfelelő kiegészítő embereket, akik a segítségünkre lehetnek a tavasztól. Továbbra is a 4-4-2-es felállással számolok alapesetben, ez a legoptimálisabb a csapat számára, Mullan-nel és Smith-szel a két szélen kifejezetten kreatívak tudunk lenni. Az edzőtábor során biztosan sok kérdésre választ kapok, kíváncsi leszek például a próbajátékosainkra, és alighanem néhány emberünket egy-egy újabb szerepkörben is ki fogom próbálni, a következő hetek természetesen a tesztelésről szólnak, hogy megtaláljam a legjobb összeállítást a szezonrajtra."

- A közelmúltban bejelentették a 2011-es szezon teljes programját, így kiderült, hogy az újonc Portland Timbers elleni március 19-i hazai rajtot követően a Chivas USA-hez látogathatunk. A tavalyi döntő képzeletbeli visszavágójára is korán sor kerülhet, lévén már április 9-én találkozunk az FC Dallas-szal a Pizza Hut Park-ban. A legnagyobb riválisok közül a Los Angeles Galaxy ellen június 18-án itthon, szeptember 9-én idegenben léphetünk fel. A Rocky Mountain Cup ellenfelével, a Real Salt Lake csapatával április 13-án először házon kívül csaphatunk össze, majd az alapszakasz utolsó hazai meccsén, október 14-én látjuk őket vendégül. A 34 meccses reguláris bajnokságot egyébiránt október 22-én fejezhetjük be az újonnan csatlakozott Vancouver Whitecaps elleni idegenbeli fellépéssel. A következő napokban külön írásban fogunk beszámolni a szezonbeli teljes programról.


















A csapat a mai napon utazik el Arizonába, és jövő szerdáig néhány felkészülési mérkőzés erejéig ott is fogunk tartózkodni néhány másik csapathoz hasonlóan a phoenix-i repülőtér közelében fekvő Avondale városában, ahol a Westside Complex fog átmeneti bázisunkként funkcionálni. A legelső előidény-meccsünket holnap vívhatjuk a Kansas City Wizards ellen; hétfőn a Columbus Crew együttesével csaphatunk össze; másnap a Rapids tartalékai az amerikai ifjúsági (U18-as) válogatott ellen léphetnek pályára; utoljára pedig szerdán fogunk játszani a Los Angeles Galaxy ellenében. A hazaérkezést követően február 19-től 28-ig újra idehaza, Commerce City-ben folytatódhat tovább a felkészülés, majd ismét útra kelünk, és március első napjait Californiában tölthetjük el, miközben 4-én a San Jose Earthquakes csapatával mérkőzhetünk meg. Az elkövetkezendő napokban újra itthon lesz a csapat, majd március 9-én a US Open-győztes Seattle Sounders otthonában játszunk le egy újabb előkészületi találkozót, onnantól kezdve pedig már a felkészülés záró stádiumában, az utolsó hetet ismét hazai környezetbeli edzésekkel tölthetjük el.

Természetesen a továbbiakban is rendszeresen be fogunk számolni bajnokcsapat felkészüléséről, most következnek az előkészületi meccsek immár száraz, sivatagi környezetben, és talán a hónap második felében a coloradói időjárás is valamivel kedvezőbb lesz, miközben jelenleg a rajttól már csak alig több, mint egy hónap választ el minket.

Ezen a héten két lépésben nyilvánosságra hozták a 2011-es NLL All-Star Gála résztvevőit, miután először a kezdőket és az edzőket, majd kisvártatva a teljes névsort bejelentették. A vártnak megfelelően a Colorado Mammoth csapatából nem került be túl sok játékos, de azért három sportoló és az egyik segédedző büszkén képviselheti a denveri színeket a hó végén esedékes gálamérkőzésen.
















A kezdőcsapatok az edzők, a sajtóképviselők és a szurkolók szavazatai alapján kerültek meghatározásra. Ennek értelmében a keleti 5+1-et a hétszeres résztvevő bostoni Casey Powell és a kilencedik gálájára készülő torontói Colin Doyle alkothatja csatárposzton, a középpályás Mark Steenhuis lesz a Bandits-ből (hetedik ASG), a védelemben a Hawks-os Pat McCready és a buffalo-i Chris White startolhatnak, míg az elsőszámú kapusuk Brandon Miller, a Wings hálóőre lesz. Eközben a nyugati kezdő formációt egyetlen rutinos All-Star-résztvevő alkothatja a Rush középpályása, Brodie Merrill személyében, aki ötödször nyert besorolást az eseményre, rajta kívül csupa-csupa első vagy második gáláján fellépő játékos került be, név szerint a támadó Scott Ranger a Calgary-ból és Ryan Benesch a Minnesota-ból, a hátvéd Andrew McBride ugyancsak a két évvel ezelőtti bajnok 'Necks-t képviseli, társa Mike Grimes lehet a cívmédő csapatból, illetve a kapuban Nick Patterson, a Swarm villámrajtot vevő portása kezdhet.

Az már korábban kiderült, hogy a két csapatot az elmúlt két évben döntőt játszó egyesület trénere vezetheti, így Kelet élére Troy Cordingley-t, a Toronto Rock mesterét nevezték ki, míg Nyugat csapatát a bajnok Washington Stealth vezetőedzője, Chris Hall irányíthatja. Előbbi munkájához éppen a denveri csapat segédedzője, Ed Comeau asszisztálhat, míg a nyugati gárda asszisztense Derek Keenan, az Edmonton Rush trénere lehet a gálán.

Comeau az idei szezon előtt lett kinevezve a Mammoth segédedzőjének, előtte 2010-ben az azóta már megszűnt Orlando Titans gárdájával elődöntőt játszott, korábban pedig a Rochester és a Toronto csapata élén is tevékenykedett. Bár jelenleg a mieink személyében egy nyugati divíziós csapatnál dolgozik, a hosszú éves keleti múltjára való tekintettel jelölték őt a másik gárda segédedzőjének, így néhány aktuális játékosa ellen dolgozhat. "Nagyon izgatott vagyok. Remek elismerésnek tartom, hogy egy All-Star mérkőzésen dolgozhatok, azt hiszem, mindezt még a tavalyi csapatom élén elért eredmények fényében érdemeltem ki, amelyre igazán büszkén gondolhatok vissza" - említette jelölés kapcsán a szakember.


















Néhány nappal később a további résztvevő játékosok listáját is bejelentették, akik csereként beállva várhatják a gálamérkőzést. Ennek értelmében három denveri lacrosse-os készülhet a megmérettetésre, mivel a voksolásban résztvevő hat jelölt közül a klasszis támadó John Grant Jr, a tehetséges hátvéd Mac Allen, és a veterán kapus Chris Levis nyert el a szerepléshez elegendő szavazatot. Ennek az a különlegessége, hogy közülük a két mezőnyjátékos egyazon komolyabb cserében került a csapat birtokába az idei offszezonban, amikor a sztár kapus Matt Vinc-t a Rochester-hez cseréltük, s éppen az ő távozása eredményezte a harmadik All-Star-résztvevő, Levis-szal való szerződéshosszabbításunkat, és a kezdőpozíciója megtartását.

- A veterán Grant Jr immár pályafutása során hetedik alkalommal vehet részt a gálán, a korábbi hat fellépését még a Knighthawks játékosaként tudhatta le. Idén a Colorado színeiben is meghatározó teljesítményt nyújt, az idénybeli első öt mérkőzést követően 29 pontjával (12 gól és 17 assziszt) kiemelkedően a csapat legeredményesebb játékosa, a találatok és az előkészítések számában egyaránt a legjobb denverinek mondhatja magát, ráadásul még ligaszinten is tagja az első tíznek a kanadai táblázaton, vitathatatlanul még mindig napjaink legjobbjai közé tartozik a sportágban.

- Allen karrierje ötödik szezonjában először érdemelte ki a részvételt az All-Star-on, miután a rochesteri kiegyensúlyozott játékát megfejelve a Mammoth védelmében kifejezetten komoly húzóemberré vált az idén. Az első öt mérkőzésen három asszisztot regisztrált, de ami a még fontosabb, hogy kemény, intelligens és rendkívül hasznos defenzív produkcióval támogatja a csapatát meccsről meccsre, 33 szerzett labdájával a gárda egyik legjobbja, és önmaga 68 darabos egyéni szezoncsúcsa felé is jól halad az idény harmadánál.

- A kapus Levis is a hónap végi All-Star-on fog debütálni a gálák tekintetében, annak ellenére, hogy kisebb megszakításokkal már 1998 óta tagja az NLL vérkeringésének. Kétségtelenül pazar formában kezdte az évet, különösen az első két fordulóban zárt remek mérkőzést, de öt meccs után is a divízió egyik legjobb kapusának tekinthető mind a 79.8 %-os védési hatékonyságával, mind a 9.28-as meccsenként kapott gól átlagával. 2011-ben valamennyi találkozón a Mammoth kezdő hálóőre volt, és csak egyszer kellett őt lecserélnünk néhány perc erejéig, egyébként az öt találkozón összesen 297 percet töltött a küzdőtéren.
















"Boldog vagyok, hogy a csapatból hárman is ott lehetnek a gálán. Örömmel tapasztaltam, hogy a szakértők és a szurkolók egyaránt honorálták a mieink munkáját. Nagyon fogok szurkolni nekik, hogy meghálálják a bizalmat, és mindannyian jó teljesítményt nyújtsanak a mérkőzésen. John hosszú ideje igazi klasszis, Mac évről évre egyre jobban fejlődik, Chris pedig mindegyikük közül talán a legjobban megérdemelte ezt a meghívást" - jegyezte meg a csapatunk trénere, Bob Hamley.

A 2011-es NLL All-Star gálán résztvevő csapatok hivatalos keretei:
(*csillagozva a kezdők)

Kelet:

Támadók: *Casey Powell, Dan Dawson, Josh Sanderson (Boston Blazers), John Tavares, Brett Bucktooth (Buffalo Bandits), *Colin Doyle, Garrett Billings (Toronto Rock), Shawn Evans, Cody Jamieson (Rochester Knighthawks);
Középpályások: *Mark Steenhuis (Buffalo Bandits), Max Seibald (Philadelphia Wings);
Hátvédek: *Pat McCready (Rochester Knighthawks), *Chris White (Buffalo Bandits), Sandy Chapman (Toronto Rock), Sid Smith (Rochester Knighthawks);
Kapusok: *Brandon Miller (Philadelphia Wings), Bob Watson (Toronto Rock).

Nyugat:

Támadók: *Scott Ranger (Calgary Roughnecks), *Ryan Benesch, Callum Crawford (Minnesota Swarm), Rhys Duch, Lewis Ratcliff, Luke Wiles (Washington Stealth), John Grant Jr (Colorado Mammoth);
Középpályások: *Brodie Merrill (Edmonton Rush), Jeff Shattler, Geoff Snider (Calgary Roughnecks), Paul Rabil (Washington Stealth), Andrew Watt (Minnesota Swarm);
Hátvédek: *Andrew McBride (Calgary Roughnecks), Mike Grimes (Washington Stealth), Brett Mydske (Edmonton Rush), Mac Allen (Colorado Mammoth);
Kapusok: *Nick Patterson (Minnesota Swarm), Chris Levis (Colorado Mammoth).

A két év után újra megrendezésre kerülő NLL-es All-Star mérkőzést február 27-én, vasárnap, magyar idő szerint este 20 órától rendezhetik meg a New York államban található Verona városának Turning Stone Resort Casino nevű csarnokában.

Magyar idő szerint hétfő hajnalban került sor az NFL 2011-es szezonjának betetőzésére. Természetesen a XLV. Super Bowl-ról van szó. Ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, sajnos a Broncos nem hogy a nagydöntőbe, még a rájátszásba se jutott be ezúttal sem, úgyhogy csupán annyit tehettünk, hogy a számunkra szimpatikus(abb) csapatnak szurkoltunk.




















A két részvevő az NFC és az AFC konferencia győztesei, a Green Bay Packers és a Pittsburgh Steelers volt. Előbbi a liga legsikeresebb csapatának számított 12 bajnoki címével, ám azok közül 9et még a Super Bowl korszak előtt nyert. Sőt, a megnyert három SBból is kettő a lehető legmesszebbre tehető, hisz' az első két kiírást nyerték meg, még a két liga egyesülése előtt. A Steelers ellenben a Super Bowlokat tekintve mondható a legsikeresebb csapatnak, a '70-es években 4× diadalmaskodtak Terry Bradshaw irányítása alatt, a közelmúltban pedig 5 év alatt harmadszor jutottak el a döntőbe, összesen nyolcadszor beállítva a Dallas Cowboys rekordját, és a 7. győzelmükre készültek, úgy hogy már a 6tal is ők lehettek a legbüszkébbek.

Idén azonban nem sikerült nyerniük, mert az NFC-t képviselő Green Bay Packers 31-25 arányban legyőzte az AFC bajnokát megszerezve a 13. bajnoki címét, és a negyedik Super Bowl győzelmét. A wisconsini kisváros csapatát 1919ben alapította Curly Lambeau és George Whitney Calhoun, a ligának pedig annak második évétől, 1921-től tagjai, ezzel a harmadik legrégebbi csapata a ma is aktívak közül. Az első siker az 1929-es bajnoki címmel jött, melyet utána rögtön kétszer megismételtek Arnie Herber vezérletével. Rövid szünet után Don Hutson segítségével újabb három bajnoki címet gyűjtöttek be '36-ban, '39-ben és '44-ben. Ezután viszont hosszabb időre lekerültek a rájátszás térképéről, ahova csak Vince Lombardi vezette vissza őket a '60-as években. Utólag alighanem minden sajtfejű úgy gondolja megérte várni, hisz '61-ben, '62-ben '65-ben, '66-ban és '67-ben bepótolták,  amiből oly sokáig kimaradtak és 5 bajnoki címet gyűjtöttek be. Ráadásul '66-ban és '67-ben az AFL aktuális legjobbjainál, a '66-os Kansas City Chiefsnél és az '67-es Oakland Raidersnél is jobbnak bizonyultak, megnyerve ezáltal a történelem első két Super Bowlját. Nem véletlenül nezeték el azóta Lombardiról a győztesnek nevezett trófeát. A korszak kiemelkedő Packerjei Bart Starr és Jim Taylor.























A következő két évtizedben ismét visszaesett a csapat, mindössze kétszer voltak a playoff résztvevői, ám a '90es évektől kezdve rendre az esélyesek között tarthatjuk őket számon, 20 év alatt 13× verekedték be magukat a rájátszásba, újabb 7 divízió-elsőséget gyűjtöttek a meglévő hathoz, és nem mellesleg újabb, az ideivel együtt, két bajnoki címet vihettek haza. Hogy hogyan tértek vissza a győzelmek útjára azt leginkább egy névvel lehet magyarázni. 1992-ben az Atlanta Falconstól megszerezték minden idők talán legjobb NFL irányítóját, a majdnem a létező összes irányítórekordot magáénak tudható Brett Favre-ot. A pár éve még Green Bay-i közönségkedvenc '93-tól zsinórban 6× a rájátszásba jutatta csapatát, '96ban, '97ben és '98ban az alapszakasz legértékesebb játékosának választották, '97ben és '98ban pedig a Super Bowlig is eljutott. Az elsőt a New England Patirots ellen sikerrel is vette 2TD 0INT és 246 yard segítségével 35-21 arányú győzelemre vezette csapatát. '98ban azonban egy másik legendás irányító állt vele szemben: John Elway, és ha az nem lett volna elég, a bomba formában lévő Terrell Davis. A számunkra nagyon kedves meccsen, egy végig szoros összecsapáson, hiába adott Favre 3TD passzt, 'TD' 3 és Elway 1 futott touchdownjával végül mi nyertünk 31-24-re,   megszerezve ezzel 5. próbálkozásra az első bajnoki címünket. A meccs MVP-je a 157 yardot és 3TD-t szerző Terrell Davis volt.


















Győzelmünkel egy rövidebb időre visszavetettük a sajtfejűeket és Favre-ral már vissza se tudtak kapaszkodni a régi magasságokba. 2001től ugyan 3 divíziógyőzelem és zsinórban 4 rájátszás nem mutat rosszul, de az SBig már nem jutottak el. Két év szünet után 2007-ben aztán ismét a siker kapujában álltak, ám az NFC döntőben hosszabbításban alul maradtak a New York Giantstől. Favre bejelentette visszavunálását, majd visszatérését, majd mindenki mindent, végülis a Packers úgy döntött, hogy a fiatal és nagyon tehetséges irányítójával, a Favre mögött 3 évet tanuló Aaron Rodgers-szel képzeli el a jövőt. Szó-szót követett, majd jött a köpködés és a többi, végül a Green Bay legenda elárulta a csapatát és egy év Jets-ezés  után az egyik legnagyobb ellenséghez, a Minnesota Vikingshoz igazolt, lerombolva mindazt, amit másfél évtized alatt felépített. Green Bayben azonban nem állt meg az idő. Rodgers már az első évében is bizonyította, hogy rá lehet bízni a csapatot, a másodikban már a rájátszásba is sikerült eljutnia, ott azonban még egy szenzációs meccsen hosszabbításban 51-45-re alulmaradt az Arizona Cardinals-szal szemben. /*Mivel megígértem, hogy ebben a szezonban nem lesz több Warner-hype,  erről a meccsről most nem írok bővebben :)*/

Ennek ellenére az idei szezonra a legdivatosabb Super Bowl győztes tippé váltak /*rájuk tippeltek a legtöbben*/, Rodgerst pedig egyesek az alapszakasz MVP-cím legnagyobb esélyesének is kikiáltották. A szezon a várokazásoknak megfelelően jól is indult, Clay Matthews élete formájában játszott,  magabiztosan vették az első két akadályt, azonban jöttek a sérülések, amik nagyon megnehezítették a dolgukat. Kikaptak az ősi rivális Chicagotól, alig verték a Lionst és vereséget szenvedtek a Redskinstől és a Dolphinstól is, így hat forduló után 3-3ra álltak. A Favre vezette Vikings ellen azonban felszívták magukat és bosszút álltak a tavalyi kettős vereségért, majd 0 ponton tartva a végső győzelemre is esélyes Jetset (9-0) és kiütve a Romo-t vesztett Dallast, 6-3-mas mérleggel mehettek bye weekre. A pihenő után úgy tűnt, folytatódhat a menetelés, a Minnesota másodszor se jelentett akadályt, azonban az Atlanta erősebbnek bizonyult, nem is annyira meglepő, hisz' a Falcons végzett a legjobb mutatóval az NFCben az alapszakasz után. A '49ers ellen javítottak, a gondok viszont ezután következtek, a Lions ellen elvesztették a vezérüket és a meccset is. Rá egy hétre az alapszakasz győztes Pats ellen ugyan a csereirányítóval is szoros mérkőzést játszottak, ám vereségükkel messze került a PO. Vagy más szemszögből közelebb, mivel nekik már az alapszakasz 16. hetén megkezdődött a rájátszás. Két győzelemre volt szükségük, és még az sem biztosan garantálta volna a folytatást számukra. Azonban amit a Lions elvett tőlük, azt vissza is adta, legyőzték a sérülésektől tizedelt Tampa Bay-t, így a 2007-es bajnok Giantset valósággal kiütő (45-17) Packers saját kezébe vehette a sorsát. És ha már ott volt, nem is engedte ki, hiába érezte a már divíziógyőztes Bears, hogy jobb lenne az 'ősellenségtől' még az alapszakaszban megszabadulni, egy nagyon feszült meccsen Rodgersék végül 10-3 arányban felül múlták a medvéket, így bebiztosítva maguknak a Wild Card pozíciót.

10-6-os mérlegükkel, az utolsó kiemeltek (6.) lettek, azaz minden meccsüket idegenben kellett lejászaniuk a döntőig. Philadelphiaban kezdtek. A meccs elején megszerezték a vezetést, majd sikerült megfékezniük a sasok comebackjét: 21-16. A következő fordulóban Atlantába látogattak, és sikerült az, ami az alapszakaszban nem, nagyon meggyőző játékkal állították félre az útból az 1. kiemeltet, egyszerűen 48-21-re söpörték le őket. A konferencia-döntőben pedig újra a Chicago Bears állt az útjukba. És bizony jobban járt volna a Bears, ha az alapszakaszban sikerül megállítaniuk a Packerst. A sajtfejűek korán 14 pontos előnybe jutottak, Cutler ráadásul lesérült, majd a Chicagonak a 3. számú irányítóját kellett bevetnie. Érdekes módon, a Green Bay nem igazán tudta kihasználni ellenfele teljesen impotens játékát, így amikor a 4. negyedben kezdett éledezni a Chicago, még szoros lett a meccs, végül azonban a NT B.J. Raji interception return TDjével bebiztosították a győzelmet: 21-14.















Hatalmas lendülettel érkeztek tehát a fináléba, ahol viszont az egész szezonban remekül teljesítő Pittsburgh Steelers várt rájuk. A GB menetelése a legtöbb szakértőt meggyőzte, így a többség őket tartotta a döntő esélyesének. Maga a meccs valójában nem volt kifejezetten jó. Az elmúlt évek színvonalától érzésem szerint elmaradt, panaszra viszont azért nem lehet okunk. A Packers ezúttal is hamar magához vette a kezdeményezést és 21-3-mas vezetésre tett szert /*Jennings és Nelson TD elkapásával és Collins INT return TDjével*/. A Vasas azonban még a félidő előtt szépíteni tudott, így 21-10-es hátrányban várták a folytatást. A 2. félidőben még közelebb zárkóztak Mendenhall TDjével, a Packers azonban összetudta kapni magát, Rodgers újra megtalálta Jenningset az endzoneban, és újra pontokat írt a táblára. A Steelers ugyan egy újabb TDnek és egy sikeres 2 pontosnak köszönhetően 3 pontra felzárkózott, ám ekkor a Packers végre rájött, hogy futni is lehet a labdával, így aztán eljutottak FG távolságba, amit értékesítettek is, de ami a fontosabb, mindössze 2 percet hagytak az egyetlen időkéréssel rendelkező Pittsburghnek. A csoda és a mák idén elmaradt, bajnok a 31-25 arányban diadalmaskodó Green Bay Packers lett. Rodgers 304 yardja, Jennings 2TDje és Nelson 140 ekapott yardja nagyon jól mutat, a győzelem kulcsa azonban egyértelműen a három pittsburghi TO /*2 INT 1 fumble (+1 kihagyott FG és a végén egy sikertelen 4. kísérlet)*/ amikből 21 pontot szerzett a győztes csapat. Így hiába birtokolta 7 perccel többet a labdát a Steelers, hiába szereztek több first downt, több yardot, a hibák megbosszulták magukat.

A döntő legértékesebb játékosa, az MVP, Aaron Rodgers lett. 39 passzából 24 sikerült (61,5%), 304 yard, 3TD, 111.5 passer rating.

Ezzel véget ért a 2010-es NFL szezon, hogy 2011ben lesz-e, az még egyáltalán nem biztos, a Broncosra viszont mindenképp nagyon fontos időszak vár. Remélhetőleg a Packers példáját követjük és egy átgondolt higgadt offseasonnal egy olyan csapatot kezdünk építeni, ami méltó lesz a múltjához. Hogy ez hogy halad, arról természetesen itt, a DSB-on is igyekszünk majd beszámolni, sajnos valószínűleg eltart majd egy darabig. Addig is: Hajrá Broncos!

Tovább folytatódott a Colorado Mammoth pechsorozata az NLL alapszakaszában, a szezonbeli ötödik mérkőzésünkön már a negyedik szoros vereséget szenvedtük el múlt szombaton, amikor a bajnoki címvédő Washington Stealth ellen hazai környezetben 10-8-ra kaptunk ki a hajrábeli vezetésünk és a jó játékunk ellenére, mivel az utolsó percekre teljesen összeomlottunk.

















A két rivális komoly csatára készült a hétvégén a Pepsi Center bő 14 ezer fős publikuma előtt, miközben a kupagyőztes vendégek két győzelemmel és három vereséggel, a házigazda denveriek pedig 1-3-as mérleggel várták a szezonbeli második egymás elleni megmérettetést. A január 8-i évadnyitó mérkőzésen ugyanebben a felállásban meccselt egymással a két fél, akkor a Stealth hosszabbításban 11-10-re diadalmaskodott a nagyszerűen küzdő mieinkkel szemben. Ismét első alkalommal szerettük volna legyőzni a Stealth-t a 2010-es székhelyváltása óta, ugyanis tavaly és eddig idén is képtelenek voltunk két vállra fektetni a klasszis Rabil vezette sztárcsapatot. Komoly erősítés volt a Mammoth számára, hogy erre a mérkőzésre térhetett vissza Carey és Prossner, akik a szezonban még egyetlen mérkőzésen sem léphettek pályára különféle sérülések miatt, a népszerű középpályás egyenesen másfél éves kihagyás után jelentkezhetett újra játékra az agyrázkódása elmúlta után.

A mérkőzés első negyede a kíméletlen küzdelem jegyében telt, azonnal látszódott, hogy a Mammoth ezen az estén óriási erőfeszítésekkel veti bele magát a játékba, és rögtön néhányszor komoly próbára tettük a sztárkapus Richards-t. A játékrész első felében gyors egymásutánjában három létszámfölényes lehetőséget is kihasználatlanul hagytunk, beleértve egy röpke kettős fórt, majd az ahogy ilyenkor lenni szokott, a vendégek a kilencedik minutumban már az első emberelőnyüket értékesítették, amikor egy négy-a-hármas PP közben Duch bombázott Levis ketrecébe. A vendégek vezetése után is több kiállítás sújtotta mindkét csapatot, köszönhetően a meccs fizikai jellegének, ám a nagy helyzeteinket rendre képtelenek voltunk gólra váltani, pedig Langtry és C. Martin egyaránt közel járt hozzá, míg Ethington egyenesen ziccert hibázott. A rámenős offenzív játékunk ellenére denveri találat nélkül zajlott le az első negyedóra, melynek végeztével a Stealth 1-0-s előnnyel rendelkezett.

Ahogy elkezdődött a második felvonás, már nem kellett sokat várnunk az első Mammoth-találatra, és bő másfél perc elteltével egy átmeneti emberelőnyt a rutinos Brian Langtry használt ki, aki a McLellan által megszerzett labdával fordult be a kapu elé, és egy remek lövéssel avatta fel Richards-t. Tovább folytatódott a kőkemény játék, a csapatok iszonyatosan faragták egymást, és a büntetőpadoknál is gyakran élénkült meg a forgalom, hat perc után például Hartzell ült ki a Stealth-ből. Ezalatt a hazai emberelőny alatt pedig villámgyorsan beköszöntünk, miután Langtry pazar bejátszását Jamie Shewchuk a kapu torkából egy szédületes húzott lövéssel tűzte a hálóba, megszerezve ezzel a vezetést a csapat javára. Kisvártatva Shewchuk akár újabb gólt szerezhetett volna, de Richards a helyén volt, majd Grant Jr köszönt be egy kiugrásból, de közben elcseréltük magunkat, így alakulhatott ki lefordulás a javunkra. A soros hátrányt kivédekeztük, de néhány perccel később a szabadtéren Denverben játszó E. Martin egy kettő-az-egy elleni kontra végén kiegyenlített. Elképesztő összecsapás dúlt a felek között, csodálatos ütközések tarkították a játékot. Rövidesen pedig visszaszerezte a vezetést a vendéglátó együttes, ugyanis három perccel a nagyszünetet megelőzően John Grant Jr a jobb szélről egy hátvéd takarását kihasználva nagyszerűen tüzelt a hosszú sarokba. A negyed hajrájában ráadásul még emberelőnyben is próbálkozhattunk, ám ahelyett, hogy újabb gólt szereztünk volna, a saját kipattanóját értékesítő Ratcliff jóvoltából az ellenfél talált be létszámhátrányból, akik így kiegyenlítettek 3-3-ra, és beállították a félidei egyenlő állást.


















A második félidői is egy korai Stealth-kiállítással indult, az újabb denveri emberelőnyös találat pedig John Grant Jr nevéhez fűződött, aki egy óriási távoli lövéssel bombázott a hálóba több hátvéden és a kapuson keresztül. Úgy tűnt, egyre inkább kezdenek fölénybe kerülni a mieink, és az újbóli vezetésünk birtokában is további kíméletlen akciókat vezettünk, ráadásul rövidesen a visszatérő Carey jóvátából egy parádés gólt szereztünk - így hihettük néhány pillanatig. Azonban a találatot végül érvénytelenítették a vendégek challenge-ét követően, ugyanis már lejárt a támadó időnk, mire a Carey a hálóba juttatta a megszelidített lecsorgó játékszert a hát mögötti félelmetes lövésével. Így aztán maradtunk egy gólos előnyben, de nem sokáig tartott ez az állapot, mivel a játékrész ötödik minutumára egy percen belül két gólt szenvedtünk el: először Wiles kotort be egy kipattanót közelről, utána Duch verte meg egy-az-egyben Forsythe-t, és tört kapura ziccerben. 5-4-nél tehát az everettiek kerültek lépéselőnybe, majd jónéhány percen át mindkét fél csak kihagyott lehetőségekig jutott. Bő öt perccel a játékrész befejezése előtt Johnson kipattanóból szerzett találatával növelte előnyét a címvédő, de nem sokkal később Alex Gajic értékesített egy emberelőnyt egy csodálatos sakk-matt figura megjátszása után. Néhány kimaradt lehetőséget követően pedig a harmad hajrájában az egalizálás is összejött számunkra, amikor Cliff Smith a hátvédeket megverve egy pazar egyéni akció után mattolta Richards kapust. Újra kiegyenlítettünk, és tovább fokozódtak az izgalmak ezen az elképesztően kiegyenlített mérkőzésen. Csakúgy, mnt a félidőben, az utolsó játékrészt megelőzően is döntetlenre álltak a felek, mivel 6-6-os részeredményt mutatott az eredményjelző 45 perc küzdelmet követően.

Nagyszerűen kezdte a Mammoth a befejező menetet, lendületes támadásainkat idejekorán találatokkal tudtuk befejezni, és rögvest két gólos vezetés vezetésre tettünk szert. Történt, hogy szűk két perccel a nyitó faceoff után Brian Langtry varázsolt egy újabb gólt egy zseniális pattintott lövéssel, nem egészen egy percre rá pedig a másik coloradói nagyágyú, John Grant Jr is hálóba talált Carey kiváló átadásából, a denveri 24-es ezzel megszerezte a napi harmadik gólját. Tizenkét perccel a találkozó befejezése előtt 8-6-os előnyt építettünk fel, és a következő időszakban rendkívül éretten játszva őriztük a vezetést, kevés igazi lehetőségük adódott a vendégeknek a felzárkózásra, nagyszerűen tartottuk távol őket a kapunktól, s ha oda is értek, akkor pedig Levis kapus állt a sarkára. Ennek ellenére az utolsó tíz percen belülre futva Wiles góljával jöttek közelebb. Nem estünk kétségbe, és az egy gólos vezetés birtokában továbbra is magabiztosak maradtunk, az idő is a javunkra dolgozott, ahogy haladtunk előre, a Washington-nak lett sürgősebb támadásokat vezetnie. Talán már kezdtük volna nyeregben érezni magunkat, nem volt kifejezetten komoly átütőerő Rabil-ék próbálkozásaiban, ám bő három perccel a befejezés előtt mégis kiegyenlítettek egy újabb Johnson-gól révén, aki egy lefordulást követően Wiles-szal játszott ki gyönyörűen egy akciót. Fél perccel később ismét ezzel a kettőssel gyűlt meg a bajunk, ezúttal Wiles volt eredményes Johnson átadásából, a rutinos támadó a távoli bombagóljával elérte a mesterhármast, még nagyobb baj volt, hogy ezzel hátrányba sodorta a mieinket. A Mammoth teljesen összeesett a hirtelen fordítás hatására, és újabb kereken 30 másodperc elteltével Sedgwick is kihasznált egy ajtó-ablak helyzetet. Egy percen belül három gólt kaptunk a végjátékban, a Stealth így 10-8-ra fordított. Nem tudtunk már felállni a padlóról a maradék két percben, egészen sokkoló vereséget szenvedtünk, sokáig remekül tartottuk magunkat, és az utolsó három minutum összeomlásáig a kezünkben érezhettük a sikert, a címvédő együttes azonban fölénk nőtt a hajrában, és 10-8 arányban behúzta a mérkőzést, ezzel idén másodszor is felül múltak bennünket.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A találkozó teljes egészében ITT nézhető meg!

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 3+2 és 18 lövés
- Langtry 2+3 és 11 lövés
- Shewchuk 1+2, A. Gajic 1+1, Smith 1 gól
- McLellan 2 assziszt, Prossner, Carey és Gallant mind 1-1 assziszt
- I. Gajic 15 szerzett labda
- Leveque 7/19-es faceoff hatékonyság
- Levis 42/52-es védési hatékonyság
- A mérkőzés előtti napokban kikerült a keretből Josh Wasson-McQuigge, a helyére pedig az újonc Connor Martin-t hoztuk fel, aki szombaton debütált az NLL-ben, és kifejezetten jó teljesítményt nyújtott, hat kapura lövéssel zárt.
- Két korábbi sérült játékosunk, Dan Carey és Jed Prossner egyaránt az idénybeli első pályára lépését tudta le a Stealth elleni meccsen. Az eddig még inaktív Prossner felépülésével a múlt héten elbocsátottuk a harmadik számú kapus Rob Blasdell-t.
- Nem játszott a Stealth elleni rangadón a hátvéd Ben Davies, a szintén újonc Ned Crotty, illetve a középpályás Nenad Gajic, míg cserekapusként Matt King foglalt helyet a kispadon.

Bob Hamley, vezetőedző, a következőképpen értékelt: "Nagyon kiábrándító volt a vége... 8-6-ra vezettünk a negyedik negyedben, voltak lehetőségeink a kilencedik gól megszerzésére, de képtelenek voltunk élni velük, így elvesztettük az összecsapást. Nagyon nehéz pillanatokat élünk most át... Bosszantó, hogy minden egyes meccsen megvan az esélyünk a győzelemre, végig szoros küzdelmet vívunk, de a végén rendre mi húzzuk a rövidebbet. Minél előbb meg kell oldanunk ezt a problémát."

A nap hőse, John Grant Jr egykedvűen ennyit tett hozzá: "60 percen át kellett volna jól játszanunk, 57-ben sikerült... Végülis már ez is előrelépésnek számít az eddigi 30 minutumokhoz képest."














A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 4-2
2. Minnesota Swarm 3-2
3. Washington Stealth 3-3
4. Colorado Mammoth 1-4
5. Edmonton Rush 0-5

Nem sokat változott a nyugati tabella képe, a denveriek változatlanul őrzik a negyedik helyüket a Rush pocsék rajtjának köszönhetően. A következő fordulóban meglehetősen nehéz dolgunk lesz, ugyanis vasárnapra virradóra, 01:30-as kezdéssel a keleti élcsapat Boston Blazers-szel mérkőzhetünk meg idegenben. Dawson-ék 4-3-as mérleggel kezdték a szezont, így bár jelenleg csak negyedikek a konferenciában, hajszálnyira vannak az első helytől. Emlékezhetünk rá, hogy tavaly idehaza sem volt sok sikerünk ellenük, nyilván ezúttal sem favoritként látogatunk Massachusetts-ba.

A Colorado Avalanche vasárnapi edzését követően a csapattal hetek óta együtt tréningező legendás Peter Forsberg bejelentette, újra az NHL-ben szeretne játszani, a folytatást pedig csakis a denveri hokicsapatban képzeli el, így a klub történetének valaha volt egyik legjobb játékosa rövidesen harmadik nekifutásra is magára öltheti a Lavinás szerelést. Miután döntését tudatta az egyesület vezetőségével, egy órán belül meg is kötötték az új szerződést, melynek értelmében a svéd klasszis a 2010/11-es szezon hátralévő részében a csapatot erősítheti, mindössze 1 millió dolláros fizetés fényében.




















Január második felében derült ki, hogy az évek óta rakoncátlankodó bokájával bajlódó Forsberg szeretné tesztelni a fizikai állapotát, hogy milyen formában van jelenleg az aktív NHL-es játékosokhoz képest, ezért felvette a kapcsolatot az Avalanche képviselőivel, a klub pedig készségesen edzéslehetőséget biztosított az egykori denveri ikon számára. A hokis az elmúlt két hétben a csapattal tréningezett, bár közbeszólt az All-Star-szünet, amikor hivatalosan nem lehetett edzéseket tartani, csak egyéni korcsolyázásokkal tarthatta magát kondiban. Eleinte csak az aktuálisan sérült és tartalékjátékosok társaságában végzett könnyített gyakorlásokat, de az elmúlt héten már több teljes tréningen is részt vehetett a csapat legjobbjaival, akik estéről estére az NHL-ben lépnek pályára. Bár nem voltak zökkenőmentesek Foppa számára a kőkemény tréningek, hosszú kihagyása után nehezen vette fel a ritmust, és többször átmeneti pihenésre szorult egy-egy foglalkozás közben, becsületére legyen mondva átvészelte a nehéz pillanatokat, és valamennyi edzést végig csinált, az utolsó napokban pedig már kifejezetten jó formában tette a dolgát alattuk.

"Úgy éreztem, hogy edzésről edzésre egyre erősebb vagyok, egyre jobb a fizikai állapotom, így mindenképpen szeretnék újra nekivágni az NHL-nek. Az első edzések nagyon nehezek voltak, olyan volt, mintha a srácok repültek volna körülöttem, én pedig nem is 37 éves lennék, hanem inkább 47, de a szünet utáni időszakban már egész jól fel tudtam venni velük a lépést. Kicsit idegesen várom mi fog történni, de a legfontosabb, hogy játszani akarok, nem akartam feladni, még készen állok az újabb kihívásra" - jegyezte meg a vasárnapi tréninget követően az örökös 21-esünk.

"Büszkén jelenthetjük be, hogy Peter visszatér az Avalanche-hez. Nagyon várjuk, hogy újra láthassuk őt a csapat mezében, biztosan hatalmas vezetőszereppel tudja segíteni a fiatalos csapatunkat. Bízunk a felkészülése sikerében, és hogy minél tovább képes lesz újra az NHL-ben játszani" - hangzott Greg Sherman, klubmenedzser hivatalos bejelentése.



















Csapatunk az idei szezonban kissé mérsékelten szerepel, hetek óta komoly hullámvölgyben vagyunk, az eredményességre rányomta a bélyeget több folyamatos sérülés, hiszen a közelmúltban Tomas Fleischmann-nál tüdőembóliát diagnosztizáltak, mely következtében a remek formában termelő cseh hokis a 2010/11-es idényben többször már biztosan nem játszhat; emellett a tavalyi gólzsák, Peter Mueller agyrázkódásából kifolyólag az idei szezonban még egy percet sem tölthetett a pályán, és csak a napokban kezdett el újra rövid korcsolyázó tréningeket végezni.

Remélhetőleg Foppa visszatérése önbizalmat sugározhat a rutintalan gárdának, s a veterán harcos szerepvállalásával kiküszöbölhetők lesznek az utóbbi időben tapasztalt mentális problémáink. Túl nagy megváltást aligha érdemes várni tőle, de biztosak lehetünk benne, hogy már a jelenléte is sokat segíthet ebben a helyzetben a fiataljainknak, és ha egyenlő létszámú játékhelyzetekben már nem is mindig lesz képes extra dolgokra, a hullámzóan teljesítő emberelőnyös egységünknek egész biztosan komoly támogatást biztosíthat. Amellett, hogy több zöldfülű játékosunk gyermekkori példaképe, újra együtt játszhat olyan régi csapattársakkal, mint a hozzá hasonlóan kétszeres Stanley Kupa-győztes, jelenegi csapatkapitány Adam Foote, vagy éppen a 2001-es bajnok együttes harmadik aktív tagja, Milan Hejduk, aki egész pályafutása alatt a denveri egyesületet szolgálta. Szintén nagyon fontos dolog vele kapcsolatban, hogy személye miatt nagyobb eséllyel újra több teltházas mérkőzést rendezhetnek a Pepsi Centerben.

Visszatérése kapcsán természetesen megszólalt a klub másik egykori nagy klasszisa, a már közel két esztendője visszavonult Joe Sakic: "Peter soha nem volt a világ leggyorsabb korisa, és nyilván soha nem is lesz már az. De egyértelműen a legkitűnőbb srác a hoki világában, ezt nyugodt szívvel állíthatom. Még a mai napig is képes fantasztikus dolgokra a koronggal, egy igazi profi sportoló, akitől a fiatalok rengeteget tanulhatnak. Biztos vagyok benne, hogy minden mozdulatát árgus szemekkel fogják figyelni, hogy minél többet eltanulhassanak tőle. Szerintem jó hatással lesz a csapatra, és nagyon örülök, hogy újra láthatom őt játszani."

Az Avalanche fiai ezen a héten egy idegenbeli túrára vonulnak, melyre Forsberg is el fog utazni velük, egyelőre azonban nem tudhatjuk biztosan, hogy mikor eshet át a tényleges visszatérésen, alighanem ez már a Joe Sacco vezette edzői stáb döntésén múlik, hogy mikorra látják őt olyan fizikai erőállapotban, hogy mérkőzésen is bevessék.

Forsberg az 1991-es draft összetettbeli hatodik választásaként még a Philadelphia Flyers által kelt el, ám az emlékezetes Lindros-csere alkalmával a denveri klub jogelődjéhez, a Quebec Nordiques-hoz került 1992. június 30-án. Bemutatkozó szezonjában, az 1994/95-ös idényben 47 meccsen szerzett 50 pontja által máris elhódította az év újoncának járó Calder-trófeát. Egy évvel később, a klub székhelyváltását követően 1996-ban jókora szerepet vállalt a Colorado Avalanche Stanley Kupa-győzelméből, Denver mindenkori első major bajnoki címéből, s pályafutása legeredményesebb idényét produkálta, miután az alapszakaszban 116 pontot szórt - a rájátszás 22 meccse alatt pedig további 21-et tett hozzá. A következő esztendőkben is csúcsformában játszott, a denveri sztárcsapat pedig 2001-ben újra felért az NHL trónjára, miközben a svéd hős 89 pontot termelt 73 találkozó leforgása alatt. Innentől kezdve viszont egyre többször gondjai akadtak a sorozatos sérülésekkel, a 2001/02-es alapszakaszt teljes egészében ki kellett hagynia miután eltávolították a lépét, és csak a rájátszásban térhetett vissza. A rákövetkező évben viszont újra magasan szárnyalt, és 106 pontjával elhódította a pontkirálynak járó Art Ross-trófeát, illetve az alapszakasz legértékesebb játékosaként a Hart-trófeával is megjutalmazták. Aztán megint az állandó lágyékproblémák kerültek előtérbe, és csak 39 meccsen húzhatott korcsolyát 2003/04-ben, majd az NHL lockout-ja alatt szülővárosa csapatában, a MoDo Örnsköldsvik-ben szerepelt. A tengerentúli bajnokság folytatására sajnos távoznia kellett az Avs-től a fizetési sapka bevezetése miatt, és másfél esztendőt a Flyers-ben töltött el, majd a 2006/07-es kiírás hajrájában még a Nashville Predators-ban is feltűnt. Eközben már egyre komolyabban bajlódott a bokájával, és ez is alaposan limitálta a lehetőségeit, a következő évet majdnem teljes egészében kihagyta, ám 2008 tavaszán egy szenzációs visszatérés keretein belül újra aláírt a Colorado-hoz, s az alapszakasz utolsó kilenc meccsén 13 pontot regisztrált, a rájátszásban pedig szintén egy sikeres főcsoport-negyeddöntőhöz tudta segíteni a gárdát. Igen ám, de közben folyamatosan bajlódott a bokájával, a túlzott megerőltetés következtében pedig újra hosszú pihenő következett számára. Két év alatt mindössze 26 mérkőzésen léphetett fel a svéd elitligában, az idei szezonban pedig már egyáltalán nem játszott sehol, és sokan a visszavonulását helyezték kilátásba, amikor januárban az Avs edzésein való feltűnésével sokkolta a hokivilágot, majd február 6-án újra szerződést kötött azzal az együttessel, ahol pályafutása legszebb éveit töltötte.

Forsberg 755 pontjával (217 gól és 538 assziszt) jelenleg a Quebec/Colorado franchise történetének negyedik legeredményesebb játékosa Joe Sakic, Peter Stastny és Michael Goulet mögött, fentebb említett egyéni elismerései, és a két Stanley Kupa-győzelem mellett pedig többszörös olimpiai- és világbajnoknak is mondhatja magát. A svéd játékmester kétségtelenül egy korszak legnagyobb alakja volt, de pályafutását nem engedték kiteljesedni a sorozatos sérülései, ennek ellenére nem adta fel, újbóli erőfeszítései eredményeképpen pedig 2011-ben sokadszor is visszatérhet az NHL-be, és 37 évesen is azt csinálhatja, amit a világon a legjobban szeret, jégkorongozhat Denverben.

A keleti túra végeztével, a Denver Nuggets visszatért a jó öreg nyugati partra, hogy sorozatban három csoportellenfél ellen mérje össze az erejét. Elsőként hazai pályán a Portland és a Utah ellen mérkőztek George Karl legényei, majd idegenben a Minnesota ellen lépett pályára az együttes.



















Csütörtök éjjel a csapat visszatért Denverbe, ahol a Portland Trail Blazers tett látogatást. A meccs első fele meglehetősen kiegyenlített játékot hozott, 3-4 pontnál jobban egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól. Nagyrészt a harmadik negyed is az első félidő forgatókönyve alapján zajlott, de a negyed utolsó másfél percében hét pontos előnyt szerzett a Nuggets. A záró negyedben aztán sikerült megtartani, sőt növelni is a fórt, így a meccs vége a vártnál talán simább, 109:90-es hazai győzelmet hozott. A csapat szokás szerint a meccs hajrájában nyújtotta legjobb teljesítményt, begyűjtve ezzel a győzelmet. E találkozó kapcsán sok pozitívumot megemlíthetünk, nekem elsősorban a palánk alatti teljesítmény tetszett. Lepattanókban jócskán felülmúltuk a Blazerst, de a festékből szerzett pontok számát tekintve is nagyon jól teljesítettük. Ez a jó produkció elsősorban a Nené-Martin kettősnek köszönhető, a brazil center 20 ponttal és 10 lepattanóval zárt, Kenyon pedig 11 pontig és 8 lepattanóig jutott. Ezúttal a távoli dobásokra sem lehetett panasz, hiszen a hárompontosokat 40%-al szórtuk, Billups 7/4-es triplamutatóval járt az élen, összesen 20 pontot és 5 asszisztot szerzett. A cseresorunk egy kicsit talán gyengébben teljesített, egyedül JR játékát lehet kiemelni a padról, Ő 16 ponttal vette ki a részét a sikerből.























A következő találkozóra is idehaza került sor, az ellenfél, a Utah Jazz volt. A tavalyi rájátszás ellenfelünk ellen szoros és feszült hangulatú csatára volt kilátás. A meccs képe ennek megfelelően alakult, az első félidőben szorosan alakult az eredmény, hasonlóan a Portland elleni mérkőzéshez, itt is csak 3-4 pontos előnyt tudtak szerezni a csapatok. A harmadik negyedben sem változott sokat a játék, bár egyre inkább úgy lehetett érezni, hogy a Jazz kezdi uralni a mérkőzést. A negyedik negyedben már egyértelműen a vendégek játéka dominált, egyre nőtt az előnyük és kezdett egyre feszültebbé válni a hangulat. Végül JR Smithnél elszakadt a cérna és keményen odavágott vendégek hátvédjének, Raja Bellnek. Az esetet követően kisebb lökdösődés is kialakult, Smith a kizárás sorsára jutott, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a meccs korábbi szakaszában Bell sem válogatott az eszközökben, ha JR-al szemben kellett védekeznie. A közjátékot követően még szűk hét perc volt a találkozóból, a vendégeket talán kevésbé zökkentette ki ez a kis kitérő, így a meccs további részében az ő akaratuk érvényesült. Igaz, sok esetben nagyon szerencsések voltak. A lefújás előtt sikerült egy támadáson belülre feljönni, de ezt a három pontot már nem sikerült ledolgozni, így végül 113:106-ra vereséget szenvedtünk. A legtöbb statisztikai mutatóban nagyon közel voltak egymáshoz a csapatok, kivétel ez alól, a hárompontosok és a mezőnygólok száma volt. A gyenge kinti védekezésnek köszönhetően sok tiszta helyzet adódott az ellenfél előtt, ami ezúttal a vereségünkbe került. A csapatból véleményem szerint, Nené játszott a legjobban, 28 pontjával beállította a karriercsúcsát, emellett még 5 lepattanót és 3 blokkot jegyeztek fel a neve mellé. Rajta kívül még Anthonyt és Afflalot érdemes említeni. Melo 31 ponttal a mezőny legeredményesebb játékosa volt, viszont elég gyatrán ment neki a dobás, a ráemelt labdáinak csak a harmada ért célba, pontja nagy részét büntetőből szerezte. Afflalo 13 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplát ért el, de meglepetésre ezúttal az Ő védekezése is gyengére sikerült.

A hét utolsó fellépésre Minnesotában került sor. A Timberwolves ellen mindenképpen győzni kellett, különösen úgy, hogy Kevin Love a mi centerünk, Nené kárára került be az All-Star gálára. Az első negyedet elég lazára vette a csapat, többször is vezettek a hazaiak. A második játékrészben aztán felpörgettük a tempót és sikerült is tíz pont fölé tornázni a különbséget. A harmadik negyed második felében belejöttek a hazaiak is, ennek köszönhetően három pontra zárkóztak fel az utolsó negyed előtt, ekkor úgy tűnt, hogy talán izgalmas is lehet a meccs vége. A záró negyed eleje, mindkét csapat részéről komoly üresjáratot hozott. A gólcsendet Afflalo törte meg, innentől kezdve rendeztük a sorokat és magabiztosan, 113:100-ra behúztuk a győzelmet. A csapatban több jó teljesítmény is volt, elsősorban Billupsot emelném ki, a veterán irányító 21 ponttal és 13 assziszttal vette ki a részét a győzelemből. A másik kezdő hátvéd, Afflalo is remekelt a Wolves ellen, 22 pontot szerzett, hat hármasból négyet pontokra váltott, nagyon hatékonyan játszott. A csapat legjobb pontszerzője Anthony volt, aki 25 pontig, valamint 5 lepattanóig jutott. A cserepadról Smith 14-, Harrington 8 pontot szerzett, de szóhoz jutott Carter és Williams is, előbbi Lawson hiányzása miatt szokatlanul sokat, több mint 13 percet töltött a pályán.

Összességében jó eredménnyel zártuk ezt három mérkőzést, igaz, a Jazz elleni vereség egy kicsit belerondít az összképbe, de látva, milyen kiélezett csatát vívtunk azon a találkozót, azt hiszem, belefér az a vereség. A csapat közelgő programja nagyon sűrű lesz, egy hét leforgása alatt öt mérkőzést fog megvívni a Nuggets, közte olyan ellenfelekkel, mint a Rockets vagy a Mavs.

A közeljövő programja:

Kedd, 03:00 Houston Rockets @ Denver Nuggets
Csütörtök, 04:30 Denver Nuggets @ Golden State Warriors
Péntek, 04:30 Dallas Mavericks @ Denver Nuggets
Vasárnap, 22:00 Denver Nuggets @ Memphis Grizzlies
Jövő kedd, 02:30 Denver Nuggets @ Houston Rockets

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 33-17 (50 meccs)
2. Denver Nuggets 30-21 (51 meccs)
3. Utah Jazz 30-22 (52 meccs)
4. Portland TrailBlazers 27-24 (51 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 11-39 (50 meccs)

Rövid időn belül immár a harmadik szombati napon fordulhat elő, hogy a Colorado Avalanche hokisai és a Colorado Mammoth lacrosse-osai egyaránt hazai mérkőzést játszhatnak a Pepsi Centerben, miután ottani idő szerint a Lavinások a kora délutáni órákban, a Mammutok pedig az esti főműsoridőben léphetnek színre.

















A korábbi két esetben nem sok sikerhez volt szerencsénk, ugyanis a január 8-i dupla alkalmával az Avs hosszabbításban kapott ki az Islanders-től, a Mammoth pedig ugyancsak túlórában vesztette el az évadnyitót a Stealth ellen; míg január 22-én Duchene-ék legyőzője a Boston Bruins volt 2-6 arányban, Langtry-éket pedig a Philadelphia Wings serege múlta felül 11-10-re. Bízzunk benne, hogy harmadik, egyben utolsó nekifutásra, már legalább az egyik, de inkább mindkét kedvenc csapatunk sikerrel veselkedhet neki a szuperszombati hazai sportcsemegének.

Az Avalanche egy hét mérkőzéses hazai sorozatot fog befejezni a mai mérkőzésével az Anaheim Ducks ellen - eredetileg csak öt meccs lett volna, közben egy idegenbeli kiruccanással, de a héten a St. louisi mérkőzésünk a helyi hóvihar miatt elmaradt, és csak február 22-én kerülhet megrendezésre. Szó se róla, nem lehetünk elégedettek a csapat hazai mérlegével, hovatovább az előző hat denveri meccsből mindössze kettőt sikerült megnyerni minimális különbséggel, a négy vereségünk közül pedig hármat is meglehetősen simán szenvedtünk el. Az egész éves adatokat tekintve is a 14 győzelem mellé jegyzett 12 rendes játékidős, ill. 3 hosszabbításos fiaskó nem túl hízelgő, furcsa módon házon kívül hatékonyabbak vagyunk 11-8-3-mal, még nagyobb baj, hogy a közvetlen riválisaink túlnyomó többsége is lényegesen eredményesebb hazai környezetben. Nem először fordult elő velünk idén, hogy egy-egy jól sikerült idegenbeli túra után, ahol vért izzadva sikereket értünk el, hazatérve kicsit leeresztünk, elkényelmesedve korcsolyázunk ki a Pepsi Center jegére, és szinte várjuk, hogy itthon majd maguktól jönnek az eredmények. Pedig ez nagyon nem így van, ezt bizony még a fiatalos csapatunknak mindenképpen meg kell tanulnia a folytatásban.

Állandó helyzetjelentő írásaink segítségével rendszeresen követhetitek a csapat szereplését, és azok után, hogy hónapokon át stabil rájátszás-pozícióban voltunk, az utóbbi időben nagyon megremegett alattunk a léc, olyannyira, hogy már le is csúsztunk a vonal alá, és a szoros küzdelemben leestünk a 12. helyre. Jó, temetni nem kell még semmit, hiszen az utolsó rájátszás-pozíciótól mindössze 3 pont a lemaradásunk, de mindenképpen komoly intő jel kell hogy legyen, muszáj megállítanunk a hetek óta tartó betlisorozatot, ha még szeretnénk részt venni a playoff-ért folytatott küzdelemben, és nem kívánunk idő előtt kiszállni a csatából.

Ahogy megszokhattuk, ebben az évben is tömérdek mennyiségű sérülés sújtja a csapatot, Tomas Fleischmann és Kyle Quincey szezonja már idejekorán befejeződött, Peter Mueller pedig hosszú agyrázkódás után mostanában kezdte el a rehabilitációt, hogy lassan letudhassa a szezonbeli első meccsét. Emellett számtalan játékosunk volt már harcképtelen hosszabb-rövidebb időre, jelenleg is például O'Reilly szolgálatait vagyunk kénytelenek nélkülözni, Jones pedig éppen a mai napon készül a visszatérésre. Továbbá itt van nekünk Peter Forsberg esete, a klub emblematikus figurája néhány hete a csapattal edz, és rövidesen várható a nagy döntése, amikor bejelenti, hogy vajon megpróbál-e még egy nagy visszatérést az NHL-ben, vagy könnyen lehet, hogy végleg szögre akasztja a korcsolyáit. A svéd klasszis becsülettel végzi a közös tréningeket a többiekkel, bár több alkalommal is nagyon elfáradt, az általános vélekedés jó erőállapotúnak tartja őt, de csak ő maga érezheti, hogy valójában mennyire érzi magát jól, mennyire erős ahhoz, hogy újra a ligában próbáljon meg játszani. A döntés hamarosan várható, könnyen lehet, hogy Foppa már a napokban elhatározásra fog jutni...

A Mammoth számára január elején vette kezdetét a 2011-es bajnokság, és sajnos a rajt nem sikerült a legjobban a csapatunknak, a bíztató jelek ellenére az eredményekben nem sok előrelépés tapasztalható ezidáig a tavalyi állapotokhoz képest, amikor az NLL utolsó helyén végeztünk 4-12-vel. Négy játékhét után 1-3-as mérleggel szerénykedünk az öt csapatos divízió negyedik helyen, ám a három vereségünk mindegyikét egy gólos különbséggel szenvedtünk el, most már szinte hagyományosnak tekinthetőek ezek a minimális, hajszálon múló fiaskók. Talán a mérkőzések hajrájára nem mindig tudunk elegendő energiát fektetni, ugyanis az egyetlen sikerünk alkalmával éppen a legvégén alkotottunk nagyot, hiszen Smith 1.5 másodperccel a befejezés előtt lőtt győztes gólt a Calgary elleni idegenbeli találkozón.

A denveri fedett pályás lacrosse-osok azok után, hogy tavaly mind a nyolc hazai meccsüket elvesztették, az első két alkalommal idén is kapitulálni kényszerültek az NLL legőrültebb közönsége előtt, s a Pepsi Center folyamatosan teltház közelében mozgó lelkes publikuma sem tudta már régóta belehajszolni a győzelembe az együttest. Friss hír a csapattal kapcsolatban, hogy felkerült a keretbe a tartalékok közül a tehetséges csatár, Connor Martin, aki szabadtéren ugyancsak a helyi csapatot erősíti, és a hétvégén már az NLL-es bemutatkozására készülhet. Reményeink szerint pedig a mai találkozón sor kerülhet a helyi közönségkedvenc Dan Carey nagy visszatérésére is, aki az elmúlt másfél évet súlyos agyrázkódása következtében kényszerült kihagyni. Főleg utóbbi játékos pályára lépése serkenthetné különösen a csapatot, az ő szellemi segítségével talán végre újra visszatérhetne a győzelem szele a mammut-barlangba.

Ugyan még nagyon a szezon elején járunk, csak az alapszakasz első negyedén vagyunk túl, mégis jó lenne, ha most már javulnának az eredményeink, ez az 1-3-as rajt sajnos nem túl szerencsés, főleg hogy kétszer kikaptunk az acélosnak cseppet sem nevezhető Philadelphia Wings-től. Egyelőre a csapatot nem jellemzi pánikhangulat, Hamley mester többször kijelentette, hogy elégedett az erőfeszítéseinkkel, elégedett magával a keret minőségével, mégis gyakran hiányzik az a kevéske pluszmomentum, ami győzelmeket érne, és amíg ezt nem tudjuk megtalálni, addig könnyen lehet, hogy hasonló vegetálásra kell számítanunk a csapattól 2011-ben is. Talán ma este visszatérhetünk a helyes útra, az egész város ki van már éhezve egy hazai Mammoth-diadalmenetre, hátha most végre minden megváltozik - reménykedjünk ismét.

A szenzációs szombati sportnap alkalmával magyar idő szerint 21 órai kezdettel dobják be a korongot az Avalanche mérkőzésén, melyen az ellenfelünk az Anaheim Ducks együttese lesz, majd nem sokkal a befejezést követően, hajnali 3-tól veheti kezdetét a küzdelem a lacrosse-rangadón, ahol a mieink a címvédő Washington Stealth-szel találkozhatnak.

Az utóbbi hetekben sem tétlenkedtek a Colorado Rockies vezetői és a denveri baseball csapat újabb akciókat hajtott végre a közelmúltban. Sikerült megegyeznünk valamennyi olyan játékossal, akiknek új fizetést kellett megállapítani a következő szezonra, aláírattunk még néhány új játékost, sor került egy szerződéshosszabbításra és még egy kisebb csere üzletet is végre hajtottunk. Lassan befejeződik a téli holtszezon és megkezdődhet a felkészülés a 2011-es bajnokságra, de egyelőre még mindig a pályán kívül zajlottak az események a színfalak mögött.


















Arbitration eligible:
A múltkori írásban arról számoltam be, hogy az új fizetés megállapításra jogosult hat játékos közül már néggyel egyezségre jutottunk (Lopez, Belisle, Lindstrom, Paulino), azóta pedig a maradék két delikvens is aláírt, még mielőtt a bizottság állapította volna meg a 2011es keresetüket.
- A rotation ötödik számú embere Jason Hammel szinte a dupláját keresheti eddigi gázsijának, miután a közelmúltban újabb két évre kötelezte el magát a Rockieshoz. A jobb kezes dobó idén 3 milliót, jövőre már 4.75öt kaszálhat. Kissé nehezen érthetőek a túlzott igények, mert bár voltak jó időszakai az elmúlt év közben, ugyanolyan komoly hullámvölgyeket is el kellett viselnünk tőle, sőt az utolsó hetekre teljesen elgyengült a dobó karja. 2009es megszerézése óta a sor legvégén 20-17es győzelem-vereség mutatóval és 4.57es ERAval tevékenykedett, míg a 2010es szezont tekintve 10-8as W-Lt és 4.33as ERAt jegyzett, ami karrierje legjobb évének számított. Talán erre fel a nagyobb bizalom felé, a még mindig csak 28 éves dobó pedig nagyon reméli, hogy élni tud a lehetőséggel és jövőre egy minden korábbinál határozottabb évet futhat.
- Szintén emelést kardoskodott ki magának Ian Stewart, aki egy évre 2.2875 millió dollárért írt alá hozzánk a 2011es szezonra, az eredeti 2.6 millás szándékából még engedett, így a klub 2.1es ajánlatához közelebb született megállapodás. Emellett további 62 500 dollár bónuszhoz juthat, ha legalább 600 ütési lehetőséget kap a következő évadban. Nagy eséllyel a rajton a csapat kezdője lehet 3B poszton és csak rajta múlik, hogy megtudja-e tartani pozícióját, ehhez talán valamivel kiegyensúlyozottabb ütőjátékra lenne szüksége, mint az elmúlt két idényben tette. Az előzetes tervek szerint az ötödik ütőnk lehet a sorban CarGo és Tulo mögött, ami nagy lehetőség lenne a kibontakozásra. A 2007es bemutatkozása óta összesítve 54 hazafutást és 181 pontot érő megmozdulást jegyez a nagy ligában, ebből a HRok közel felét, 25 darabot a 2009es évben ütötte, viszont közben mindössze .228as átlagot ért el és a tavalyi .256 is csak csekély előrelépés volt. Stewart bízik benne, hogy az új hitting coach Carney Lansford irányítása alatt visszanyerheti a kiegyensúlyozottan erős formáját, ugyanis annak idején 2007ben a Triple-A-ben együtt dolgoztak, amikor .323al lengetett és 34 meccs után felkerült a Rockieshoz.

- Visszatér a csapathoz egy minor szerződéssel a korábbi denveri hős Willy Taveras, miután a 2007es World Series résztvevő csapatunk tagja január utolsó napjaiban elfogadta az edzőtáborra szóló meghívásunkat. A kiváló dominikai outfielder négy évvel ezelőtt a csapatunk leadoff hittereként .320as átlagot és 33 bázisrablást regisztrált, 2008ban pedig 68 SBvel toronymagasan a liga legjobb rablója lett, de az ütő teljesítménye jelentős romlásnak indult. Ezt követően még a Reds és a Nationals csapatainál tűnt fel, de a tavalyi évad jelentős részét a farmligában töltötte, most újra egykori sikerei helyszínén szeretne vissza kapaszkodni az MLB-be. Egyfajta sokadik számú OF lehet a csapatunknál, a veterán Payton távozásával szükségünk volt egy hasonló megbízható tartalékra, aki sérülések esetén vagy a keretbővítés után lehet bevethető.

- További két kevésbé neves játékos is farmszerződést kötött a csapatunkkal, konkrétan az utility man Alfredo Amezaga és a veterán elkapó Chad Moeller, jelentettük be január 26án. A 33 éves Amezaga szerződtetésével növelni szerettük volna a középső infielder posztokon bevethető játékosaink számát és egy újabb tipikus "2nd chance" igazolás, mivel a 2009es súlyos térd műtétje óta nem lépett pályára az MLB-ben. Előtte 2006 és 2009 között a Marlinsben .320as átlaggal célzott 417 meccs alatt. Most azonban kénytelen lesz a farmligából felküzdeni magát, ha van még benne annyi, hogy vissza tudja nyerni korábbi formáját. Eközben a catcher már a 36. életévébe lép lassan, eddig 11 szezont töltött el a ligában, de tavaly csak pár mérkőzésen tűnt fel a Yankeesben, a mindenkori ütési hatékonysága nem túl hízelgő .226os.

- Végrehajtottunk egy kisebb tradet az Okland Athletics csapatával és a két klub közt két farmligás dobójátékos cserélt gazdát. A Sky Sox egyik fontos kezdő dobóját áldoztuk fel Chaz Roe személyében, akit az offseason korábbi szakaszában a major infielder Jose Lopez érdekében a Seattlehöz küldtünk. Az ő helyére szerettünk volna most egy Triple-A szinten megbízható dobót találni így kötöttük meg az üzletet az A's-szel. A csere értelmében a Class-As fiatal Ethan Hollingsworthot váltottuk Clayton Mortensenre. Az új szerzemény a 2007-es draft 36. helyén az első kompenzációs körben kelt el a Cardinals választásaként, később a Matt Holliday csere formájában került az oaklandiekhez. Azóta jobbára a legmagasabb tartalék bajnokságban tűnt fel (31-27 W-L és 4.29 ERA a Triple-A-ben), de 7szer már kezdő volt az MLB-ben, ezalatt viszont csupán 7.12es ERAt regisztrált. A tavalyi szezonban egyetlen startja volt a nagyok között, azonban a Sacramento fiókcsapatában egész jól muzsikált, 26 kezdő meccsen 13 győzelem, 6 vereség, 4.25ös ERA és 112 strikeout volt a mérlege. Nálunk várhatóan csak a Colorado Springsben juthat neki szerep, de extrém esetben akár a bullpenünkben is helyet kaphat. Mortensen befért a klub 40es keretébe is, helyette némi meglepetésre a nagyok közt tavaly debütáló ifjú dobót Samuel Dedunot tettük ki erről a listáról.


















- Biztossá vált a balos cseredobó Joe Beimel távozása a csapattól, mert a rutinos játékos a közelmúltban a Pittsburgh Pirateshez írt alá. A rutinos reliever napokkal az elhatározása előtt közölte, hogy a Rockies nem kereste őt meg és sajnálattal tapasztalta, hogy helyette inkább fiatalabb játékosokat szorgalmaznak a posztjára. Nem volt meglepetés a távozása, hiszen az elmúlt szezont bár jól kezdte, a hajrára igencsak megúszott és 3.40es ERAt ért el 71 mérkőzés közben való pályára lépése alatt.

- Végezetül egy kifejezetten nagy hír is történt, hiszen szerződést hosszabbítottunk a cseredobó Rafael Betancourttal, akinek erre a szezonra még élő szerződése volt a csapathoz. A megbízható cseredobó az új megállapodás értelmében további egy évre írt alá, az azt követő szezonra pedig a klubnak opciós joga lesz rá. A kilencedik nagy ligás szezonjára készülő Betancourt az előző idényben 5-1es győzelem-vereség mutatót postázott és 3.61es ERAt termelt 72 találkozó alatt, több alkalommal emlékezetes módon látta el a feladatát, a 7-8. inningekbeli szerepvállalásai nagy részében sikerrel tartotta meg a csapata vezetését és közben 89 strikeoutot osztott ki mindössze 8 darab walk ellenében. A denveri csapatot másfél éve erősítő dobójátékos a korábbi megállapodása szerint 3.77 milliót kereshet 2011ben, míg az új szerződése értelmében jövőre 4 millió ütheti a markát és amennyiben 2013ra is megtartjuk, akkor már 4.25 millával gyarapodhat a bankszámlája.

A Rockies jelenlegi 40 fős kerete:

Dobók: Matt Belisle, Rafael Betancourt, Bruce Billings, Jhoulys Chacin, Aaron Cook, Matt Daley, Jorge De La Rosa, Edgmer Escalona, Jason Hammel, Ubaldo Jimenez, Matt Lindstrom, Franklin Morales, Clayton Mortensen, Juan Nicasio, Felipe Paulino, Matt Reynolds, Greg Reynolds, Cory Riordan, Esmil Rogers, Huston Street, Casey Weathers
Elkapók: Chris Iannetta, Michael McKenry, Jose Morales, Jordan Pacheco, Willin Rosario
Belső pályások: Hector Gomez, Todd Helton, Jonathan Herrera, Jose Lopez, Chris Nelson, Ian Stewart, Troy Tulowitzki, Ty Wigginton
Külső pályások: Dexter Fowler, Cole Garner, Carlos Gonzalez, Seth Smith, Ryan Spilborghs, Eric Young

Közeleg a tavaszi felkészülés, a Spring Training meccsei február 26-tól március 30-ig fognak tartani Arizonában. Addig még az offszezonban zajlanak az események, közben a játékosok lassan megkezdik a felkészülést, mi pedig időről időre folyamatosan be fogunk számolni a legfontosabb aktuális tudnivalókról. A 2011-es MLB szezon április 1-jén veszi kezdetét a csapat számára.