A viszonylag jó rajt után a Denver Pioneers lacrosse programja az elmúlt hetekben újabb négy mérkőzést bonyolított le, de a kőkemény idegenbeli túra befejezése sajnos nem sikerült a legjobban, két mérkőzésen is szívszaggató körülmények között veszítettünk. A kötelező győzelmeket továbbra is becsülettel hozzuk, így tartjuk magunkat a legjobbak közt az alapszakasz két harmadánál járva.






















A csapat a múlt hónap közepén egy igencsak megterhelő idegenbeli sorozaton vett részt, melynek első meccsét a vártnál könnyebben abszolváltuk a Penn State kiütéses legyőzésével. Ezáltal kifejezetten jó hangulatban készülhettünk a március 18-án esedékes, Notre Dame elleni találkozóra, de ennek ellenére a heroikus küzdelem végén 10-9-re vesztettünk háromszori hosszabbítás árán. Az országos ranglistán mindkét csapat a legjobb tíz között szerepelt, a Fighting Irish-t az edzők listáján két, a média rangsorában két hellyel tették elénk. A papírformának megfelelően a vendéglátók kezdték jobban a mérkőzést, és a második negyed elején 5-1-re is vezettek, de nem adtuk könnyen a bőrünket, Demopoulos és Matthews vezérletével próbáltunk felzárkózni, ám a nagyszünetben még mindig 4-7-es lemaradásban voltunk. A következő játékrészben is csak egyetlen gólt tudtunk lefaragni a hátrányból, majd a negyedik negyed közepénél 8-8-ra kiegyenlítettünk, innentől kezdve már nem engedtük el jobban a ND-t, és az egyre inkább fokozódó küzdelemben 9-9 lett a végeredmény a rendes játékidő végén. Ezután négy perces hosszabbítások következtek az első gólig, végül a harmadik OT hozott döntést, miután a 11 védéssel záró sophomore Jamie Faus kapus megsérült, helyettese a senior Orzech pedig egy perc után a legelső kapura lövésből megkapta a győztes gólt. Mark Matthews öt ponttal (2+3) villanyozta fel a gárdát, de Alex Demopoulos és Jeremy Noble is ugyancsak két-két gólig jutottak, míg a további találatokat Flint, Danko és Berg szerezték. Szomorú vereséget szenvedtünk, nagyon mélyről zárkóztunk vissza, és mégis hiábavalóak voltak a komoly erőfeszítéseink, maratoni küzdelemben húztuk a rövidebbet.

Nagyon nehéz dolgunk volt egy ilyen meccs után két nappal a 3./4. kiemelt Cornell otthonában helyt állni, és elképesztő módon, újabb thrillert buktunk el, ellenük 9-8-ra veszítettünk a túlórában. A hazai csapat gyorsan magához ragadta az előnyt, a kevés találatot hozó első félidőben végig vezettek, de a 3-2-es fórral annyira nem mehettek biztosra. Ráadásul a második félidőben Matthews kompletizálta önmaga mesterhármasát, amivel kiegyenlítettünk, majd a freshman Berg találatával 5-4 arányban a vezetést is átvettük. A záró felvonás döntetlen állás mellett kezdődött meg, és megint nekünk kellett futni az eredmény után, azonban az utolsó három percen belül már Noble góljával 8-7 arányban mi vezettünk. Nagyon jól védekeztünk és remekül öltük a játékidőt, egyre közelebb kerültünk a győzelemhez, a Big Red elkeseredett rohamokat vezetett az egyenlítés érdekében, és a végén kiénekelték a sajtot a szánkból, 6 másodperccel a rendes játékidő vége előtt mentették hosszabbításra a meccset. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hátrányból felzárkózó csapat a lélektani előny birtokában az OT-t is gyorsan befejezte, két nap alatt két hosszabbításos meccset vesztettünk el az ország legjobbjai közé tartozó vetélytársak ellen. A végzős Mark Matthews újra három góllal vezette a Pioneers-t, rajta kívül még a 13/19-cel bulizó Chase Carraro és egy másik középpályás, Cameron Filint zárt több ponttal, mindketten egy-egy gólt és asszisztot jegyeztek. Ezen kívül Law-nak két assziszt jutott, míg Noble, Danko és Berg egy-egy gólt dobtak. A lábsérüléssel bajlódó Faus távollétében a helyi származású freshman Ryan LaPlante védte a csapat kapuját élete első egyetemi mérkőzésén, és az ifjú portáson semmi sem múlott, végig nagyon érett produkciót nyújtott a gólvonalon.




















Március 24-én, szombaton, egy lényegesen könnyebb mérkőzéssel fejeztük be a göröngyös idegenbeli túrát, és a papírformát érvényesítve 11-8-ra diadalmaskodtunk az Air Force otthonában. A feltörekvő állami vetélytárs ellen nem volt könnyű dolga a csapatnak, a Falcons nagyon szépen küzdött, de a Pioneers-nek elég volt annyit kiadnia magából, amennyire a győzelemhez feltétlen szükség volt. A találkozó elején a hazaiak többször is vezetni tudtak, a második játszmában lőtt féltucat találattal viszont a DU a maga javára fordította a mérkőzést, és féltávnál már 8-4-re vezettünk. A hazaiak becsületére legyen mondva, hogy még innen is igyekeztek felzárkózni, de amikor nagyon kellett, Matthews-ék tudtak szerezni egy-egy gólt, hogy visszaverjék a kék-fehérek próbálkozásait, és ne engedjék őket nagyon vissza a mérkőzésbe. Némi meglepetésre a faceoff-specialista Chase Carraro volt a csapat legeredményesebb játékosa, három gólja mellett még egy előkészítésre is vállalkozott. A middie Cameron Flint 2+1-es teljesítménnyel követte őt, míg Jeremy Noble és a tartalék játékos Wes Berg személyében két nem mindennapi szereplő villogott két-két találattal. A meccsek óta gólképtelen junior támadó Eric Law ismét az előkészítésekből vette ki hatékonyan a részét, hiszen egymaga négy gólpasszt vállalt. Ezzel szemben Matthews-nak csak egy gól, Demopoulos-nak csak egy assziszt jutott, a két legfőbb meghatározó játékosunk kicsit rápihent az előttünk álló nehezebb összecsapásokra.

A legutolsó mérkőzésen visszatértünk a Peter Barton Lacrosse Stadium-be, és ennek ellenére március utolsó napján 15-8-ra legyőztük a Hobart College együttesét egy újabb konferencia-rangadón. Az első félidő meglepően szorosan alakult, nem tudtunk igazán ellépni a vendégektől, akik sokáig szívósan tartották magukat, és három perccel a félidő előtt még 6-6 volt az állás. Innentől kezdve azonban a Statesmen a negyedik negyed elejéig egyetlen gólt sem szerzett, ezalatt a mieink nyolc alkalommal találtak be, így döntetlenről 14-6-ra elhúztunk, és ebben az időszakban könnyedén eldöntöttük a mérkőzés végkimenetelét a javunkra, a befejezés már csak formalitás volt. Mark Matthews négy góllal vállalkozott újra kiemelkedő egyéni teljesítményre, de a freshman utód, Wes Berg sem sokkal maradt el tőle, hiszen 3+1-et szállított, és a hét újoncának választották az ECAC-ben. Chase Carraro új karriercsúcsnak megfelelően, 23-ból 22 faceoff-ot nyert meg a mérkőzésen, emellett még gólt és gólpasszt is regisztrált. Jeremy Noble és Alex Demopoulos mindketten három-három pontig jutottak, a középpályás a gólokból duplázott, a támadó pedig asszisztból adott kettőt. A cserejátékosok is bőséges lehetőséghez jutottak ezen a mérkőzésen, Adamson két, Archer és Miketa egy-egy találatot vágott. Nagyon magabiztosan hoztuk a kötelezőt, és újabb önbizalom növelő győzelemmel feledtettük a két ominózus fiaskót.

Az ECAC konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Loyola Greyhounds 4-0 (9-0)
2. Denver Pioneers 3-1 (6-3)
3. Fairfield Stags 2-0 (9-1)
4. Ohio State Buckeyes 2-1 (4-6)
5. Air Force Falcons 1-2 (5-4)
6. Bellarmine Knights 1-3 (3-4)
7. Hobart College Statesmen 1-3 (3-4)
8. Michigan Wolverines 0-4 (1-9)

A következő mérkőzések programja:

Április 7., szombat, 03:00 Denver Pioneers - Bellarmine Knights*
Április 15., vasárnap, 03:00 Denver Pioneers - Loyola Greyhounds*
Április 21., szombat, 19:00 Fairfield Stags - Denver Pioneers*
Április 28., szombat, 04:00 Denver Pioneers - Duke Blue Devils  (Mile High Classic, Denver, Sport Authority Field at Mile High)

Négy mérkőzés van még hátra az alapszakaszból, beleértve április közepén egymás után két komoly konferencia-rangadót a csoportunk legerősebb csapatai ellen, amelyek eredményei fogják meghatározni az ECAC végkimenetelét. Muszáj lesz tehát észnél lennünk, és ezeken a meccseken a legjobb tudásunk szerint teljesíteni, mert további kisiklások nem férnek be a verhető ellenfelek ellen.

Azok után, hogy az előző két szezont nagy reményekkel kezdtük és egyik alkalommal se tudtunk bejutni a rájátszásba, ezen a télen a Colorado Rockies vezetősége komoly változtatások mellett döntött. A legutóbbi offseasonben olyan sok mozgás történt a csapat keretében, hogy kénytelen vagyok arról külön beharangozó írásban beszámolni. Az elmúlt hónapokban több olyan játékosról lemondtunk, akiktől évek óta jobb szerelést vártunk, helyettük olyanok érkeztek, akik máshol már bizonyítottak és Denverben is eredményes folytatást remélünk tőlük. Az április 6-i rajtig még több cikket olvashattok a Rockiesról, első előzetesemben a teljes keretet mutatnám be posztonként, kiemelve az érkezőket és a távozókat.


Kezdő dobók:

Jelentősen átalakult a rotáció, az egy évvel ezelőtti kezdő ötösből egyetlen ember maradt a mostani évkezdő sorban. Mindenek előtt új ace került a csapathoz, az első számú kezdő SP Jeremy Guthrie lesz mostantól. A rutinos dobó korábban csak AL csapatokban játszott, a Tribe és az O's színeiben általában gyengécske kis csapatban kellett villognia, igazán contender együttesben nem játszott. Sok dolog új lesz neki Denverben, de bízunk a sikeres beilleszkedésben, az előidényben kicsit hullámzó volt, ennél stabilabbnak kéne lennie. Papíron a második ember a veterán Jamie Moyer lesz, a nagy visszatérő lefty minor szerződést kötött a csapattal a ST előtt és annyira meggyőző volt a felkészülési meccseken, hogy helyet követelt magának a keretben. A 49 esztendős örökifjú dobó több fiatal játékosunknak az apja lehetne, ennek ellenére másfél év TJS kihagyás után visszatér és márciusban nagyon jó formát mutatott. Tartok tőle, hogy hosszú távon már nem lehet sokat várni tőle, de hátha hasznunkra lesz még egy ideig. Juan Nicasio tavaly újoncként robbant be év közben a csapatba, nyáron rémisztő nyakcsigolyatörést szenvedett és a pályafutása is veszélybe került. A fiatal dobó csodával határos módon felgyógyult, tavasszal pedig egyre jobb formába került és ő is biztos helyet kapott a rotationben. Reméljük most már semmi félsz nincs benne és ott fogja folytatni, ahol tavaly abbahagyta. Jhoulys Chacin az egyetlen, aki visszatér a 2011es ötösből, csak remélni tudjuk, hogy a tavalyi év második felében látott hullámvölgyet le tudta vetkőzni a téli szünetben. Nagyon tehetséges dobó, de tavaly nyáron megrekedt a fejlődése és egyelőre úgy tűnik, hogy a ST alatt se tudott kellően kiegyensúlyozottá válni. A sor végén található az Ubaldo trade alappillére, Drew Pomeranz. A fiatal balos első teljes szezonjára készül az MLBben, tavaly ősszel az utolsó néhány meccs biztatóan sikerült és a tavaszi időszakban is messze a legjobb dobó teljesítményt hozza az egész csapatból. Bizakodóak lehetünk vele kapcsolatban, még rutint kell szereznie és van miben javulnia, de akár már idén jól teljesíthet, idővel pedig reméljük a franchise ikonjává válik. Jorge De La Rosa nagyszerűen kezdte a tavalyi esztendőt, de májusban könyökszalag-szakadást szenvedett és azóta is tart a felépülése. A rehabilitáció jól halad és ha minden igaz, június környékén számíthatunk rá ismét, szükségünk lesz majd a jó teljesítményére. A tavaly átmenetileg feltűnő nevek közül távozott például Hammel, akit a Guthrie cserébe dobtunk be, a veterán Cook máshova igazolt, G. Reynolds és Mortensen csere áldozata lett, Milwoodot pedig hiába akartuk megtartani, máshova írt alá. A télen néhány hétig a birtokunkban volt a Twinstől szerzett Slowey, de aztán egy relieverért tovább küldtük őt Clevelandbe.


Csere dobók:

A bullpen összeállítását is jelentős változások érték. Haladjunk fentről lefele, vagyis a sor végéről: a legnagyobb újdonság, hogy az eddigi closer Streetet elcseréltük a csoport rivális Padreshez, mivel Rafael Betancourt annyira meggyőzően teljesített helyettesként a sérülései alatt, hogy nem volt már többé szükség a drága és kulcspillanatokban sokszor hibázó Streetre. Beton lesz az új closere a csapatnak, tavaly meggyőző volt az utolsó játékokban, viszont a márciusi meccseken cseppet se volt sebezhetetlen, némi aggodalomra ad okot a szerény formája, de reméljük élesben újra a régi lesz. Segítségére lehet az ifjú Rex Brothers, a jövő nagy closer reménységét egyelőre befejezőnek nem dobjuk be, de a 7-8. inningekben tavaly is gyilkos volt és ezt várjuk tőle 2012ben is. A bal kezes gyorstüzelő nagyon szépen fejlődik, ha folytatódik ebben az ütemben, akkor menet közben könnyen kiszoríthatja még a closert is. A másik fő setupman valószínűleg Matt Belisle lesz, egy évvel ezelőtt nem futott annyira jó szezont, de töretlen a bizalom felé, mivel tudjuk, hogy komoly potenciál rejlik benne és reméljük elő tudja hozni magából. A longman szerepkörre többen is egyenlő esélyekkel pályáztak, végül a ST alatt legjobban teljesítő Josh Outman látszik favoritnak. A lefty az Oaklandtől érkezett a Smith féle cserében, nagyon szépen dolgozott tavasszal a meccsek végén, akár egy-egy inningeket is rá lehet bízni és lehet hogy menet közben kezdőnek is elő fog lépni. Bizonytalan a kerettagsága az Iannettaért megszerzett Tyler Chatwoodnak és a mindig hullámzó Esmil Rogersnek, mindketten hasonló stílusú fiatal dobók, akadnak jó pillanataik, de túl kiegyensúlyozatlanok, talán előbbinek több esélye lesz karriert csinálni a jövőben. Bekerülhet még a névsorba a szertelen tehetség Edgmer Escalona, a tavalyi évad hajrájában bizonyító Josh Roenicke és az újfent gyengén tavaszoló Matt Reynolds (mostantól elég lesz a vezetéknevén szólítani). A szintén Ubaldo cserében érkező Alex White tavaly sérülések miatt nem tudta igazán megmutatni magát, idén tavasszal már több jó meccse akadt, de hosszabb távon még annyira nem bizonyított, a rotációtól egyelőre messze áll és nem kizárt, hogy ő is csak a Triple-Aben fog kezdeni. Biztosan a farmban indítja az évet az Outmannel együtt érkező Guillermo Moscoso, akiben kezdő lehetőség rejlik, de gyenge márciuson van túl és egyelőre a Sloweyért hozott Zach Putnam se tudta igazán megmutatni, hogy az Indiansnál miért tartották őt olyan komoly RP reménységnek. Street mellett távozott az egységből a setupman Lindstrom, maradt mögötte némi üresség, de a Guthrie tradebe kénytelenek voltunk feláldozni őt, abban reménykedve, hogy a sok új reliever közül lesznek néhányan, akik át tudják venni a helyét.




















Belső pályások:

Elkapó poszton is történt egy komoly változás, a saját draftolt Iannettaval szemben most télen betelt a pohár, a hosszan tartó kiegyensúlyozatlanságot megunva most tényleg elcseréltük. Távozását nagyban elősegítette a hatalmas tehetségként számon tartott Willin Rosario beérése, múlt szeptemberben fantasztikusan ütött és reményeink szerint a következő évtizedben a home plate ura lesz nálunk. Egyelőre rutintalan játékos és neki is javítani kell a konzisztenciáján, illetve catcherként a védekezés is nagyon fontos, amiben szintúgy tanulásra van szüksége. Ennek érdekében hoztunk mellé egy rutinos szárnysegédet a piacról Ramon Hernandez személyében, aki a Reds elkapója volt éveken át. Valószínűleg a szezon első felében még a veterán fog több szerephez jutni, de fokozatosan át kell adnia a stafétabotot Rosarionak. Kettejükön kívül még a jolly joker Pacheco számíthat bevetésre C poszton valamelyikük sérülése esetén, más feltűnése nem igazán várható, annál is inkább, mert az összes tavalyi tartalék elkapónkat szélnek eresztettük az offseason alatt.

Az egyes bázisra természetesen visszatér az elnyűhetetlen Todd Helton. Egy évvel ezelőtt a visszavonulását rebesgették a pocsékul sikerült 2010es esztendő után, de tavaly hatalmas comebacket produkálva, újra a csapat legjobbjai közé tartozott. Biztosan nem lesz többé olyan, mint régen és valószínűleg a hátfájása is egyre gyakoribb lesz, de a 17es a csapat szíve-lelke és szükségünk van rá. Természetesen visszatér a Las Vegasi casinók és a denveri pubok törzsvendége, Jason Giambi. A bohém veterán 2011ben szédületesen teljesített beugróként és/vagy PHként, az egy at batre jutó HRok számában az egész ligát toronymagasan vezette, valami hasonlóval idén is kiegyeznénk. Nem lehet elmenni amellett, hogy ő sem lesz már fiatalabb (bár még csak 41 éves és 50ig játszani akar), de valószínűleg arra az egy-egy beállásra bármikor bejöhet, hogy előhúzza a rakétáit. G. Reynolds helyére megszereztük Jim Tracy manager nagyobbik fiát (a kisebb már eddig is nálunk volt), Chad Tracy leginkább a farmcsapatban juthat szóhoz, de ha úgy alakul, akkor a majorben is megállhatja a helyét ezen a poszton. Ahogy Pacheco itt is nyugodt szívvel elférhet, sőt hosszabb távon talán 1Bként lehet a legnagyobb jövője nálunk majd a Helton utáni időszakban.

A 2B posztra érkezett a legnagyobb téli position player igazolás, mivel megszereztük Marco Scutarot a BoSoxtól (arról most ne beszéljünk, hogy a csődtömeg Mortensenért milyen megfontolásból adtak nekünk ilyen játékost, aki mellesleg az egyik legnagyobb needed posztra jött). A 36 éves játékos óriási rutinnal rendelkezik, nagyon magabiztos defender és ütésben is kellően határozott, a STben láthattuk, hogy a sor második helyén mekkora segítség. Nagyon bízom benne, hogy Tuloval jó belső párost fognak alkotni, mert úgy fest, hogy vele a hiányzó láncszemet hoztuk a csapathoz. Leginkább azért volt rá szükség, mert a tavaly érkező Ellis szabadügynökként távozott. Mellette az elmúlt években bevetett infielderekből van néhány a tarsolyunkban, de hosszú távon egyikük se tudott bizonyítani, csak fellángolásaik voltak, mindenképpen Scutaro lesz az első számú opció. Azért szükség esetén ott lesz ott lesz a szokás szerint márciusban virágóz Jonathan Herrera és az egyre többet javuló Chris Nelson, akik 3B és SS poszton is bármikor bevethetők. Scutaro érkezése előtt D.J. LeMahieuben bíztunk, hogy új 2B lehet, de aztán háttérbe szorult és az arizonai meccseken is gyengélkedett, hamar a farmcsapat keretébe száműztük. Érdekes név lehet még a tavasz nagy felfedezettje, Brandon Wood, van esélye a 25ös rosteren maradni és könnyen lehet, hogy csereként szerephez juthat.

Shortstop poszton Troy Tulowitzki az egyeduralkodó. Nem csak a csapatban, hanem az egész NLben és az egész MLBben, sőt 2011ben nálunk is a város legjobb sportolójának választottuk. Karrierje legjobb szezonját hagyta maga mögött, újra elhódította a Silver Sluggert és a Gold Gloveot, de a hőn áhított MVP címre nem ért oda. Talán idén összejön a még nagyobb dobás Tulonak, elmondása szerint kőkeményen készül a szezonra és végre csapat sikerekre vágyik. Scutaroval megint új társat kapott maga mellé, segítségével talán soha nem látott magasságokba érhetünk. Ha nem lesz sérült és olyan profi hozzáállással tud játszani, mint tavaly tette, akkor érdemes lesz fokozott figyelemmel tanulmányozni a zsenialitását. Konkrét SS tartalékunk nincs, a fentebb említett fiatalok közül bármelyik beugorhat arra az egy-egy meccsre, amikor Tulo szusszan egyet, akkor leszünk bajban, ha netán megsérülne, de azzal az egész szezon elúszna.






















A 3B helyen se maradtak el a változások, tavaly egész évben a megfelelő embert kerestük ide, nem találtuk és a bűnbakokon elvertük a port. Hosszú vegetálás után megszüntettük az együttműködést Stewarttal és télen a Cubshoz cseréltük egy depth IFért és egy depth OFért. Wiggy is repült, meg se állt Philadelphiaig, egy minor játékosért szabadultunk meg tőle, hogy legyen helyünk másokra, jókora baklövés volt egyáltalán a leigazolása. Az opening day 3B nagy eséllyel a sokat emlegetett Jordan Pacheco lesz. A csapat jolly jokere Rosarioval együtt lépkedett felfelé a szamárlétrán, most mindketten ott vannak a csapatban és mindkettőtől komoly közreműködésre számítunk. Eredetileg elkapónak készült, de óriási játékintelligenciája révén szinte minden infield poszton bevethető, jelen esetben a hot cornerünk lyukas, ott van rá szükség és a STben bizonyította, hogy megoldást jelenthet az átmeneti problémára. Valószínűleg Nelson és/vagy Herrera is meg fogja kapni a lehetőséget ezen a helyen, több eséllyel szállnak harcba, mint Scutaro mögött a kettesen. De az igazán nagy dolog majd akkor jön el, ha Nolan Arenado végleg beérik. Az óriási tehetség a farmligákban kezdi a szezont, még mindenképpen rutint kell szereznie, de 20 évesen igazi csiszolatlan gyémánt, sokak szerint olyan, mint amilyen Tulo volt ebben a korban. Talán a szezon második felében vagy legkésőbb a 40es roster alatt láthatjuk őt a legjobbak közt, hosszú távon hatalmas jövő állhat előtte. Az edzőtábor alatt nálunk járt próbaszerződéssel a rutinos Blake néhány hétig, de sérülésekkel bajlódott, nem tudott kibontakozni és inkább a fiatalok mellett döntöttünk.

Külső pályások:

Az outfieldre természetesen visszatér a két lendületes defensive monster. Carlos Gonzalez végérvényesen left fielder lesz a következő szezonban, legfeljebb sérüléseknél kaphat szerepet a másik két helyen. A venezuelai klasszis hányattatott idényt zárt, többször bajlódott sérülésekkel, a csuklója nem az igazi. Leginkább attól félhetünk, hogy mennyire lesz egészséges és milyen mértékben zavarják majd a nyavalyák. Ha egészséges tudna maradni, akkor nem kéne sok mindentől tartani, a STben is a csapat legjobb pontszerzője és 2010ben megmutatta mit tud. Hasonlóan kirobbanó évre számítunk tőle, csak gyógyuljon meg végre a keze. A CF helyre ismét a leadoff hitter Dexter Fowler jelentkezett be, valószínűleg soha nem lesz kellően higgadt és kiegyensúlyozott ütő, de még így is nagy erőssége a csapatnak. Tavaly egyre több jó periódusa volt, talán kezd benőni lassan a feje lágya és az előttünk álló szezonban még inkább többségben lesznek a hasznos megoldásai. A másik nagy mezőnyjátékos igazolásunk a piacról megszerzett Michael Cuddyer volt. Tíz éven keresztül a Twinst erősítette, nem is akárhogy, nagyszerű ütőjátékos és jól védekezik a right fielden. Scutarohoz hasonlóan ő is hiánycikk volt, kellett már egy kiegyensúlyozottan ütő OF és egy meghatározó righty power hitter, akit vele egy személyben hoztunk. Valószínűleg Helton előtt/mögött lehet a sor 5-6. helyén, mondanom sem kell, hogy sokat erősödött vele a lineup. A tartalék hely(ek)ért a legjobb eséllyel a tavalyi sérülése után nagy formában visszatérő Charlie Blackmon és a Stewartért kapott Tyler Colvin pályázik, mindketten szépen teljesítettek tavasszal és igazságos lenne, ha mindketten megkapnák a roster helyet. Ezzel szemben Eric Young Jr nem sokat mutatott márciusban, tavaly is sokat beszéltek az elcseréléséről, egyre jobbann kifelé áll a szénája, sem az infieldre, sem az outfieldre nem nagyon fog beférni a jelenlegi helyzetben. Mint észrevehető, távozott a csapatból Smith és Spilborghs, mindkettővel évek óta bajlódtunk, de csak hébe-hóba tudtak jól játszani, hiába voltak saját draftoltak, most télen lemondtunk róluk.

A héten újabb három meccset játszott le a Colorado Avalanche csapata és már csak minimális esély maradt a rájátszásra. Valamennyi vetélytársnak több meccs van hátra az alapszakaszból, mi pedig már csak kétszer fogunk pályára lépni, innentől nem a saját kezünkben van a sorsunk.























Hétfőn a San Jose Sharks otthonában 5-1-re vesztettünk, holott győzelemmel még talán életben maradt volna a remény.
A Phoenix és a Vancouver elleni vereség után közel végleg megpecsételődött a sorsunk, nem túl szép kilátásokkal vártuk a SJ elleni rangadót. Johnson visszatért néhány meccs kihagyásból, a védelemből a két újonc, Barrie és Elliott maradtak ki. Porter és Mueller csatlakoztak melléjük scratchnek a csatársorból. A ketrec előtt továbbra is maradt Varlamov.
Az első harmadban kb egyenlő arányban veszélyeztetett a két csapat, gólt egyik sem tudott lőni. Aztán a második felvonásban pár perc alatt megszerezte a vezetést a Sharks, Pavelski sózott be közelről egy lepattanó korongot. Nem torpantunk meg és próbáltunk további akciókat vezetni, de az egyenlítés helyett a meccs felénél újabb gólt kaptunk. Nagy nyomás nehezedett a denveri kapura, a hosszú támadás végén Desjardins jobb oldali lövése csorgott be Varlamov lábai között. Nem sokkal később jött a szépítés, Shane O'Brien góljával próbáltuk menteni a menthetőt, aki nagyszerű gurigázás végén talált be O'Reilly és Landeskog asszisztálásában. Ezzel még mindig nem volt vége a második harmad gólözönének, az utolsó szó a hazaiké volt, nem sokkal a szünet előtt Mitchell volt eredményes a kapu közeléből. 1-3ra álltunk a második harmad után és veszni látszott a mérkőzés, de talán még volt esély a felzárkózásra. Ne sokáig, mert a harmadik menet elején Pavelski begyömöszölt egy emberelőnyös gólt és már hárommal voltunk lemaradva. Ezután hiába igyekeztünk, minden helyzet kimaradt, a hajrában Clowe a kezdőkörből lőtt üres kapus góljával alakult ki a megsemmisítő eredmény.
A játék képe alapján korántsem volt ekkora különbség a csapatok közt, a végére mégis sima zakó lett belőle. Nagyon akartunk, talán kicsit túlpörögtünk erre a meccsre és ezzel a vereséggel szinte behozhatatlan hátrányba kerültünk a Sharkshoz képest. O'Brien a harmadik gólját szerezte az évben, keményen küzdött, de két kiállítása is volt. A McGinn-Stastny-Jones sor -4-es +/- statisztikával zárt, ezt a meccset egyikük sem fogja kitenni az ablakba. Varlamov 35ből 31 lövést hárított, a védelem többször bizonytalankodott előtte és bizony ő is kapott védhető gólokat.

Két nappal később egyre reménytelenebb helyzetben léptünk pályára és a Vancouver Canucks elleni 1-0-s fiaskóval tovább ástuk a saját sírunkat.
Egyetlen helyen változott az összeállítás, Kobasew kiült a lelátóra és Mueller tért vissza a játszók névsorába, Varlamov helye továbbra is sérthetetlen volt.
Ígéretesen kezdtünk, O'Reilly és Landeskog vezetésével a kezdetektől fogva aktívabban játszottunk, de valamennyi lehetőség kimaradt. Negyedóra után Olver és Booth estek egymásnak, két nem éppen verőember bunyózott. Kis idő múlva létszámfölénybe kerültünk, de Hunwick az ellenfél kék vonalánál szerencsétlenkedett a koronggal, Higgins leszerelte őt és végig vitte a ziccert, elegáns góljával a Canucks jutott vezetéshez. A második harmadnak 0-1ről vágtunk neki, rámenős akciókat vezettünk és komoly lehetőségek voltak, de sajnos nem tudtunk egyenlíteni, két PPt kihasználatlanul hagytunk. A záró játékrész előtt is lemaradásban voltunk, hiába igyekeztünk a végsőkig, Schneider óriási formában védett és minden egyes coloradói lövést ártalmatlanított, így be kellett érnünk az újabb vereséggel, végképp csökkentek a playoff álmok, a Vancouver pedig biztosan behúzta a divíziót.
Minden egyes harmadban több lövésünk volt, a végére 43-22 aránnyal végeztünk a próbálkozások számában. Különösen a második és a harmadik harmadban borult fel a pálya, de hiábavaló volt minden igyekezet, egyetlen hibáért vereséggel fizettünk meg. Megint nem tudtunk gólt szerezni, két meccs alatt egyetlen gólt lőttünk, azt is egy hátvéd szerezte, ami erős kritika a támadók felé. Varlamov 21szer védett, a gólt kiugrásból kapta, esélye sem lehetett a hárításra.

A pénteki napon folytattuk a túrázást és az évad utolsó idegenbeli meccsén 4-1re győztünk a Calgary Flames vendégeként.
A védelemből meglepetésre Wilson maradt ki és Barrie kapott lehetőséget, míg a támadó sorokból McGinnt kellett nélkülözni hátfájás miatt, így Kobasew pályára férkőzött. Varlamov zsinórban már a hetedik meccsen állt a gólvonal előtt.
Folytattuk a Canucks ellen látott bátor támadójátékot, de most szerencsére több sikerrel tettük és három perc alatt kis szerencsével máris betaláltunk, Mark Olver passznak szánt korongját az egyik hazai védő a saját kapujába ütötte. Egyre jobban kezdtek felébredni a házigazdák és szükségü volt Varlamov mentéseire, de a 11. percben még egy újabb találattal tudtuk sokkolni őket, egy késleltetett kiállítás ideje alatt David Jones hátra felé haladva fordult kapura és egészen távoli lövéséből remek gól született. A Flamest megfogta a két Avs gól és nem sokat tudtak ficánkolni, a végén PPből majdnem válaszoltak, de maradt a 2-0s előny az első harmad végére. A középső játékrészben is folytatódott a hazai nyomás, de hiába voltak ordító helyzeteik, nem tudtak egyet se kihasználni belőlük. Ehelyett féltávnál a kevés támadásunk egyikét góllal zártuk le, Landeskog lekészítéséből Milan Hejduk tökéletes kapáslövéssel vette be Kiprusoff ketrecét. 3-0 után lefutott a meccs, a Calgary támadásaiban se volt már annyi kakaó, magabiztosan őriztük az előnyt. Azért próbálkoztak a végsőkig és egy becsület gólt össze is tudtak hozni, a meccs utolsó percében 6-on-4ben támadtak és Jokinen keresztpasszát Iginla húzta a hálóba. A következő kezdő faceoffnál is üresen hagyta a kapuját a Flames, de vesztükre elhoztuk a bulit és Peter Mueller ENGvel állította be a végeredményt.
Kevesebb helyeztünk volt, de ilyen sokat számít a korai vezetés. Hamar megnyugodott a csapat, az ellenfél idegessé vált és nem volt nehéz dolgunk a lefújásig őrizni a több gólos vezetést. Jones már a 19. gólját ütötte a szezonban, Landeskog és Johnson kétszer is előkészítésre vállalkozott. Hejduk hosszú vergődésnek vetett véget, február 10 óta először lőtt újra gólt. Varlamov az utolsó percben kapott egyetlen találatot, azon kívül 38 próbálkozással szemben sikerrel lépett fel, csak Iginla remek lövése fogott ki rajta.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 49-21-9, 107 pont
2. Colorado Avalanche 41-33-6, 88 pont
3. Calgary Flames 35-29-16, 86 pont
4. Minnesota Wild 33-35-10, 76 pont
5. Edmonton Oilers 31-38-9, 71 pont

A közeljövő programja:

Április 6., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets
Április 8., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators

Két meccs van hátra a szezonból és csak két pontra vagyunk a POtól, viszont a 7-9. helyen álló riválisaink mindegyikénél egyel több meccset játszottunk, így sajnos elég kilátástalan a helyzetünk az előre lépésre. Meglátjuk a napokban hogy alakul a többi meccs, addig alaposan rápihenhetünk a jövő hét végi befejezésre. Mindentől függetlenül jó lenne két szép hazai sikerrel búcsúzni az évtől.

A múlt hétvégén a Colorado Mammoth együttese újabb két mérkőzést játszott le az NLL alapszakaszában, és a Philadelphia Wings elleni oda-visszavágós párharc döntetlenre hozásával már most bebiztosítottuk a helyünket a rájátszásban. Az első találkozót hazai környezetben drámai csatában 13-12-re elvesztettük, viszont két nappal később 16-15-re diadalmaskodtunk hosszabbításban házon kívül.


















Március 23-án, péntek este, láttuk vendégül az aktuális keleti éllovast, akikkel mindenképpen izgalmas és színvonalas mérkőzésre volt kilátás. Ennek megfelelően, kiélezett küzdelemben indult a találkozó, és bár eleinte többször is a vendégek vezettek, az első negyed végére 4-4 volt az állás. Crowley nyitotta a gólgyártást három és fél perc elteltével, majd kisvártatva az elmúlt két meccs kihagyása után visszatérő John Grant Jr góllal jelezte a jelenlétét. Aztán rövid időn belül Dawson és Danowski jóvoltából 3-1-re léptek meg a vendégek, de az egyre inkább beinduló John Grant Jr újra közelebb zárkóztatta a csapatot, mígnem Crowley második góljával ismét kettővel voltunk lemaradva. Egy perccel a pihenő előtt John Grant Jr a mesterhármast is elérte, méghozzá egy olyan góllal, amelyet napokon keresztül mutogattak az országos televíziókban, a veterán klasszis lendületből megindulva, gyönyörű egy kezes gólt szerzett az abszolút tanácstalan Miller kapus mellett. Sőt, a negyed legvégén a csapatkapitány Gavin Prout találatával az egyenlítést is kiharcoltuk.
A második negyedben háromszor is megszereztük a vezetést, a vendégek pedig csak kétszer tudtak válaszolni. Először is öt perc játék után az újonc Adam Jones volt eredményes Prout passzából, amellyel a mérkőzésen először jutottunk vezetéshez. Kisvártatva az Outlaws-játékos Mundorf jóvoltából egyenlített az ellenfél, de a legelső emberelőnyünket Gavin Prout imponáló magabiztossággal váltotta gólra. Hamarosan újra létszámfölényben játszhattunk, de az előny stabilizálása helyett egy másik régi ismerős, Westervelt révén emberhátrányos gólt szereztek a vendégek. Az utolsó szó mégis a miénk volt, öt másodperccel a félidő előtt Adam Jones ismét gólra váltotta a PP-t, így féltávnál 7-6-ra vezettünk.

Nem tartott sokáig az előny, mivel alig egy percet követően Gallant double minor kiállítást kapott, majd Sullivan is követte őt a büntetőpadra, a vendégek pedig Dawson és Mundorf találataival abszolválták az emberfórokat, és 8-7-re máris megfordították a találkozó állását. Több se kellett a Mammoth-nak, ismét a falkavezér állt a csorda élére, John Grant Jr tökéletes lövésével egalizáltunk a harmadik negyed fele magasságában. Sajnos, csak átmenetileg tudtuk megtörni az egyre inkább lendületbe jövő Philly rohamait, és pár perccel később Mundorf és Danowski soron következő góljaival újra átvették a vezetést, melyre még Reid kiugratása után Derek Hopcroft révén tudtunk válaszolni némi tűzoltás gyanánt, így csak 10-9-es lemaradásban voltunk a befejező játékrészt megelőzően.
Mindössze 40 másodperc telt el a negyedik negyedből, és az elsőéves Jamie Lincoln hatalmas lövésével újra egyenlíteni tudtunk. Az örömünk megint nem tarthatott sokáig, a következő három minutum leforgása alatt Mundorf és Westervelt soron következő villanásaival sokadszor is magához ragadta az előnyt a Wings, és egyre kevesebb időnk maradt a felzárkózásra. Azért szerencsére továbbra sem adtuk fel, rövidesen kaptunk egy létszámfölényes lehetőséget, az ihletett formában játszó John Grant Jr pedig már az ötödik gólját szerezte a mérkőzésen. Sőt, kisvártatva egyenlő létszám mellett ugyancsak John Grant Jr-nak köszönhetően az egyenlítést is végrehajtottuk 12-12-nél, mellyel a rutinos klasszis immár a második mesterhármasát érte el a találkozón. A végjáték percei különösen kiélezett küzdelemben teltek, mindkét csapat komoly erőfeszítéseket tett a győztes gól megszerzése érdekében, ám a kapusok tökéletes munkát végeztek a ketrec előtt. Végül mindössze négy másodperccel a rendes játékidő vége előtt született meg a győztes gól, amikor Mundorf napi ötödik találatával a Wings szerezte meg a diadalt. Rendkívül szoros mérkőzést játszottunk, melynek végén sajnos lélekromboló vereséget szenvedtünk, így továbbra sem tudtuk eldönteti a rájátszás kérdését.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 6+1, 18 kapura lövés, 8 szerzett labda
- Prout 2+6, 8 kapura lövés
- Jones 2+1, 6 kapura lövés
- Lincoln 1+2, 7 kapura lövés
- Hopcroft 1+1
- Pollock 3 assziszt, Park 2 assziszt, Reid és Hawksbee 1-1 assziszt
- I. Gajic 9 szerzett labda
- Coates és MacLeod 6-6 szerzett labda
- Levis 38/51-es védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!






















Hamarosan mindkét csapat útra kelt és Philadelphia felé vette az irányt, ahol helyi idő szerint a vasárnap délutáni órákban újra összecsaptak egymással. Először szenvedtünk sorban két vereséget ebben a szezonban, mindenképpen szerettünk volna javítani, nehogy még jobban megtorpanjunk a PO kapujában, nem lett volna szerencsés nyeretlenül zárni ezt a hétvégét.

A házigazda Wings megint jobban kezdte a mérkőzést, Mundorf ott folytatta, ahol pénteken abbahagyta, és rögtön csapata első támadását góllal fejezte be. Erre Adam Jones jóvoltából hamar tudtunk válaszolni, ám a következő két találat megint a hazai oldalon született, Westervelt PP-gólja mellett Hominuck volt eredményes, amivel 3-1-re elléptek. Aztán a negyed vége felé hét másodperc különbséggel szereztünk mi is két találatot: először Prout passzából Derek Hopcroft tüzelt nagyszerűen a hálóba, majd a faceoff után I. Gajic indításából Mat MacLeod révén egyenlítettünk. Az első játszma így 3-3-as döntetlennel zárult.
A második menetben még inkább kinyitották a gólcsapot, és mi is egyre inkább kezdtük átvenni a kezdeményező szerepét. Adam Jones lefordulásból szerzett góljával először kerültünk lépéselőnybe a mérkőzésen, de Holding kiállítása alatt rögtön válaszoltak a vendéglátók Hominuck révén. A következő minutum gólváltása során Gavin Prout tolta előnybe a csapatot, másodpercek múlva Dawson egalizált, azonban a következő denveri akcióból Sean Pollock is beköszönt a 6-5-ös vezetésért. Kisvártatva Wray sportszerűtlen megmozdulását 2+2-es kiállítással jutalmazták a játékvezetők, a denveriek pedig a PP mindkét részét ki tudták használni: Gavin Prout és John Grant Jr újabb góljaival az addigi legnagyobb különbséggel, három találattal léptünk meg. Sőt, öt perccel a nagy szünetet megelőzően már 9-5-re is vezettünk, miután Adam Jones ugyancsak elérte a hat-trick-et. Az őrületnek még korántsem volt vége, megrázta magát a Wings, melyet B. Merrill és Westervelt találatával jeleztek, de közvetlenül a szünet előtti időszakban Holmes öt perc büntetést kapott egy durva, magas botos szabálytalanság miatt, amelyet még a második negyed hajrájában Gavin Prout révén ki is használtunk egy alkalommal, ezáltal 10-7-re álltunk a félidőben.

A harmadik negyed elejére is maradt az emberfórból, két perc alatt három újabb góllal egyre inkább kezdtük padlóra küldeni az ellenfelet: Sean Pollock duplájával mellett Gavin Prout ismét megvillant, mellyel már 13-7 volt az előny. Öt perc elteltével mégis komoly sportszerűtlenséget vétettünk, egy fejre irányuló szerelésért Sullivan ugyancsak öt perces fegyelmi büntetésben részesült, ami nagy felelőtlenség volt a rutinos hátvéd részéről. Visszakapta a gólszerzési lehetőséget a Philly, és ők is élni tudtak vele, a bomba formában játszó Hominuck kétszer is góllal fejezte be a figurát Dawson közbenjárásával, majd Schiller és Reynolds megmozdulásai repítették még közelebb hozzánk a hazaiakat. A játékrész végére némileg lenyugodtak a kedélyek, leszámítva Prossner öt perces büntetését, de ekkor nem volt olyan hosszú a létszámkülönbség, mivel a Wings-nél is történt egy kiállítás, de a negyed vége előtti másodpercekben B. Merrill 13-12-re felzárkóztatta a csapatát, és abszolút nem lehettünk biztosak a dolgunkban.
Szinte pillanatok alatt szórakoztuk el a hat gólos előnyt, a könnyen jött vezetést legalább annyira könnyen adtuk le. A záró játékrész elejére is áthúzódott Prossner kiállításából, a PP-t pedig Westervelt használta ki, a Wings ezzel 13-13-nál utolért bennünket. Kisvártatva újra tudtunk váltani, Reid előre rohanását követően John Grant Jr juttatta újbóli vezetéshez a gárdát. Fél percig sem voltunk lépéselőnyben, a soron következő hazai akcióból Crowley révén egyenlítettek. Ezt követően sokáig nem esett újabb találat, a tét fokozódott, és mindkét csapat egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a védekezésre, nem babra ment már a játék. Mindkét oldal előtt adódott egy-egy emberelőnyös lehetőség, de Levis és Miller is nagyszerű formában őrizte a kapuját, így nehezen születhetett döntés. Az utolsó két percen belülre érve aztán a hazaiak kerültek lépéselőnybe, Westervelt passzából Crowley vágott védhetetlen gólt. Tovább szorongattunk, és hamarosan emberelőnyt kaptunk, amelyet John Grant Jr villanásával másodpercek alatt abszolváltunk, mintegy 44 másodperccel a rendes játékidő vége előtt tehát kiegyenlítettünk. Az utolsó időszak nem hozott döntést, hosszabbításra került sor.

A ráadásban mindkét csapat megfontoltan játszott, a hazaiak előtt adódott több lehetőség a meccs befejezésére, de Levis valamennyi alkalommal magabiztosan hárítani tudott. Sokáig nem született gól a hirtelen halálban, végül a tizedik percben egy előretöréssel befejeztük a mérkőzést, Pollock passzával Adam Jones iramodott meg a jobb oldalon, majd a kapu elé betörve megszerezte a mindent eldöntő találatot, és 16-15-ös győzelemhez segítette a csapatot, amivel a rájátszás-helyezést is bebiztosítottuk négy meccsel az alapszakasz vége előtt.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 3+9, 13 kapura lövés
- Jones 4+5, 10 kapura lövés, 9 szerzett labda
- Prout 4+4, 8 kapura lövés, 5 szerzettt labda
- Hopcroft 1+1
- MacLeod 1 gól, 10 szerzett labda
- I. Gajic 2 assziszt, 12 szerzett labda
- Reid 2 assziszt, Hawksbee, Lincoln, Sullivan és Holding 1-1 assziszt
- Levis 42/56-os védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

Kiemelkedő hétvégi teljesítménye révén John Grant Jr-t az NLL heti legjobb offenzív játékosának választották, Adam Jones pedig ismételten a játékhét legjobb újonca lett. A veterán vezér 87 ponttal továbbra is a liga legeredményesebb játékosa, a 22 éves tehetség pedig 61 egység révén toronymagasabb a legjobb elsőéves az NLL-ben.

A trade deadline napján egyetlen cserét kötött a csapat, méghozzá visszaszereztük a Minnesota Swarm-tól a korábbi gólgyáros csatárunk, Jamie Shewchuk játékjogát egy harmadik körös draftjogért cserébe. Shewchuk pár évvel ezelőtt a csapat egyik legjobb góllövője volt, azóta a Swarm-ban nem futott be túl nagy karriert, kétségtelenül visszahúzta őt a szíve Denverbe, és a csapatnak is biztosan segítségére lehet. A Philly elleni meccseken még kisebb sérülés miatt nem játszott, de a napokban aktiváltuk őt, most hétvégén már a visszatérésre készül.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 9-3
2. Calgary Roughnecks 8-3
3. Minnesota Swarm 5-5
4. Washington Stealth 4-8
5. Edmonton Rush 3-7

A folytatásban a keleti divízió aktuális harmadik helyezettjével, a Rochester Knighthawks csapatával mérkőzhetünk meg szombat este, 19:05-ös kezdéssel. Hazai környezetben egyszer már legyőztük JGJR volt csapatát, most idegenben is meg kéne mutatni nekik, hogy mi vagyunk a jobbak. Ugyan a rájátszás-szereplés már biztos, jó lenne minél előkelőbb helyen végezni, ezért további győzelmeket kéne aratnunk a hátralévő hetekben.

- Tóth Milán írása -

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az egyetemi jégkorongbajnokság regionális döntőit négy különböző csoportban, ám a 16-os főtábláról az ország legjobb négy csapata közé sajnos egyik általunk érdekelt program sem tudta beverekedni magát.























A wisconsini Green Bay-ben ért véget University of Denver idei menetelése. A csapat az NCAA középnyugati régiójába nyert besorolást, ám az első körben a Ferris State ellen ki is kapott 2-1-re, így 25 győztes mérkőzéssel fejeztük be a szezont. A WCHA-ban konferencia-döntőt játszó Pioneers-nek ez volt zsinórban az ötödik NCAA-tornája, melyen részt vehetett, azonban egyik alkalommal sem voltak képesek bejutni a Frozen Four-ba.

A múlt pénteki összecsapáson Ferris State a második harmadban szerezte meg a vezetést Jordie Johnstone találatával, majd a harmadik felvonásban Simon Denis duplázta meg az előnyt. Pár perc múlva jött a szépítés, a harmadéves center, Drew Shore volt eredményes, de hiába volt még ekkor hátra szűk negyedóra a mérkőzésből, újabb gól már nem született, be kellett érnünk a vereséggel.

A másodéves Sam Brittain-nek, a Pioneers kapusának, éppen a második harmadban akadt a legkevesebb dolga, mégis ekkor kapta az első gólt. Brittain összesen 32 védést mutatott be a mérkőzésen, az utolsó három percet pedig a padon töltötte, amikor a mezőnyjátékosok megpróbálták begyötörni az egyenlítő gólt. Az ellenfél portásának csupán 25 alkalommal kellett védenie, nem alakítottunk ki elegendő mennyiségű gólhelyzetet.

George Gwozdecky, vezetőedző, sportszerűen gratulált az ellenfélnek, dicsérve a bravúrok sorát bemutató kapusukat. A vezetőedző szerint a Ferris State jól használta ki a DU játékosainak apró kommunikációs hibáit, a Bulldogok leginkább ennek köszönhetik sikerüket. A szakember nem ment azonban el Brittain teljesítménye fölött sem, aki amíg tudta, meccsben tartotta a Pioneerst. Összességében elégedett volt Gwozdecky a DU idei szereplésével, hiszen a sorozatos sérülések ellenére is szépen megállta helyét a társaság, ám az igazán nagy dobás sajnos 2012-ben is váratott magára.

A freshman Josiah Didier, a sophomore Jason Zucker és a junior Chris Knowlton is pályára lépett, annak ellenére, hogy komoly fájdalmakkal, sérüléssel küzdött mindhárom játékos. Közülük Zucker volt a legaktívabb, hét kapura lövése volt, a napokban pedig aláírt az NHL-es csapatához, a Minnesota Wild-hoz.

Többek közt Dewhurst, Lee, Jackson, és az asszisztot jegyző Salazar és Ryder pályafutása is véget ért az egyetemen. A legtöbb pontot D. Shore szerezte az idei tanévben, szám szerint 53-at, aki azóta már profi szerződést kötött az őt draftoló Florida Panthers-szel.





















Sajnos, a másik versenyben lévő csapatunk sem élte meg a következő kört, az Air Force Academy legénységét a Boston College állította meg. Az első helyen kiemelt keletiek mindkét találatát Chris Kreider szerezte, míg Parker Milner mind a 20 coloradói lövést hárította. Együttesünk a szezont 21-11-7-es mérleggel zárta, miután 2-0-ra kikapott az NCAA Észak-keleti régiójának elődöntőjében.

A BC már az első harmadban vezetéshez jutott, de ekkor még jól tartotta magát az Air Force. A második menettől egyre többet lőtt kapura ellenfelünk, de újabb gólt már csak a záró harmadban szereztek, ám ez is elegedndő volt sikerükhöz.

Frank Serratore, az Air Force edzője szerint jó csapattól kaptak ki, de megvolt az esélyük az egyenlítésre, miután a gyenge második felvonást követően a harmadik harmadban ismét magukra találtak. A mester büszke játékosaira, akik maximálisan követték taktikai utasításait. Egyébként sem érdemes panaszkodni a Sólymok idei szereplésére, hiszen a maximumot kihozták a szezonból, a saját konferenciájukat az alapszakaszban és a rájátszásban is megnyerték, balszerencsések voltunk, hogy egyből a #1 csapatot kaptuk meg az NCAA Tournament-en.

Mindkét bennünket kiejtő csapat, a Ferris State és a Boston College is már a négy között van – előbbi ellenfele a New York-i Union College lesz, míg utóbbi a University of Minnesotával nézhet farkasszemet a Frozen Four elődöntőiben. A találkozókat április 5-én rendezik Tampában, míg a döntőre két nap múlva, szintén a floridai városban kerül sor. Az eseményeket élőben is nyomon lehet követni, az online fogadás segítségével pedig akár fogadhatunk is a csapatokra. A sportfogadás piacai BC – Union döntőt várnak, a bukik szorzóiból erre lehet következtetni.

Az első két mérkőzés sikeres megvívását követően az elmúlt játékhéten elszenvedte első vereségét az idei szezonban a Colorado Rapids csapata. A denveri labdarúgók az eddigi legnehezebb mérkőzésükön alaposan beleszaladtak a késbe, és a New York Red Bulls otthonában 4-1-es fiaskóban részesültünk vasárnap.




















Nem éppen kedvező előjelekkel vártuk a NYRB elleni fellépést, ugyanis a megszokott összeállításból két alapember hiányzott, méghozzá a két legrutinosabb középpályásunkat kellett nélkülözni a múlt hétvégén. Az első fordulóban fejsérülést szenvedő Pablo Mastroeni egész héten képtelen volt edzeni az agyrázkódás-gyanús tünetei miatt, így a csapatkapitány nem utazott el a csapattal a mérkőzésre. Mellette pedig nem játszhatott a Union ellen kiállított Jeff Larentowicz sem, aki az automatikus eltiltását töltötte. Továbbra sem érkezett meg Martin Rivero játékengedélye az amerikai szövetséghez, így az Argentínából kölcsönbe igazolt tehetség bemutatkozása még mindig váratott magára. A hosszú távú sérültek közül Conor Casey a közelmúltban kezdte el az éles tréningeket az achilles-szakadásból felépülve, Jamie Smith változatlanul térdszalag-szakadásból lábadozik. A középpályára Thompson és LaBauex kerültek be a két kényszerű kimaradó helyett, más változás nem történt az első két forduló összeállításához képest: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Thompson, LaBauex, Castrillon - Mullan, Cummings, Cascio.

A vasárnap kora esti órákban igencsak álmosan kezdtük a játékot a Red Bull Arénában, s három perc elteltével hátul passzolgattunk a saját térfelünkön, amikor LaBauex túl könnyelműen gurította hátra a játékszert, és egyenesen ziccerben ugratta ki a lesipuskás Henry-t, aki nem is volt hajlandó elhibázni az ordító lehetőséget. Moor hiába igyekezett vissza, és Pickens is hiába nyújtózkodott, ajándék góllal juttattuk előnyhöz a Red Bulls-t. Kisvártatva megint a saját térfelünkön vesztettünk labdát, nem olyan látványosan, mint az imént, de egy jó indítás után ismét ajtó-ablak helyzet alakult ki, melyet Cooper magabiztosan fejezett be kissé éles szögből. Nem egész hat perc leforgása alatt a NYRB 2-0-s vezetéshez jutott, és teljesen padlóra küldték a mieinket. Nem is találtuk a játék ritmusát a következő időszakban, pusztán arra voltunk képesek, hogy egy kicsit rendeztük a sorokat hátul, és legalább távol tartottuk az ellenfelet a kapunktól. Így aztán sokáig szépen csendesen, számottevő esemény nélkül csordogált a játék, és a félidő második felében egyre több támadást próbáltunk vezetni. Félóra elteltével Mullan végzett el pontrúgást a jobb oldalról, éles középre játszását Castrillon csúsztatta meg középen, de a hazai kapus bravúrral kipiszkálta a sarokra tartó labdát. A szünet előtti utolsó percekben még ígéretes helyről végezhettünk el szabadrúgást, és az újonc Cascio hatalmas erejű bombája csak kevéssel a keresztléc felett hagyta el a játékteret. A végére egész jól magunkhoz tértünk, de sajnos szépíteni nem tudtunk, így féltávnál két gólos lemaradásban voltunk.

A második játékrészben is igyekeztünk lendületben maradni, többet is birtokoltuk a labdát, de valamire való helyzetet képtelenek voltunk kidolgozni, ráadásul az 53. minutumban a házigazdák minden kérdést eldöntöttek a harmadik gól megszerzésével. Egy gyorsan elvégzett pontrúgással ugratták ki Henry-t, aki Moor-ról lefordulva, magabiztosan bevágta önmaga második találatát, mellyel már 3-0-s előnyhöz juttatta a csapatát. Teljesen lefutottá vált a mérkőzés, innentől kezdve még a korábbinál is kisebb meggyőződéssel tettük a dolgunkat, nem sok elképzelést lehetett felfedezni a csapat játékában, végképp lemondtunk erről a találkozóról, halvány esélyünk sem volt már a felzárkózásra. A következő időszakban a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben, szerencsére a NYRB megelégedett ennyivel, nem szándékoztak minden áron további gólokat szerezni, így kicsit fellélegezhettünk. Menet közben két cserét is végrehajtottunk, Thompson helyére Marshall érkezett a hátsó alakzat stabilizálása végett, míg LaBauex-t a csatár Amarikwa váltotta. Negyedórával a vége előtt az apró szépségtapasz összejött a mieinknek, Castrillon leszerelte Marquez-t az ellenfél térfelén, és azzal a lendülettel Omar Cummings-t indította, a jamaicai támadó pedig néhány állítás után lendületből egy hatalmas lövéssel vette be az ellenfél kapuját. A végjátékban Akpan-t is pályára küldtük Mullan helyén, de a további felzárkózás helyett a Red Bulls-é lett az utolsó szó, a befejezés pillanataiban Miller bal oldali középre adását Cooper pöckölte a hálóba a kapu torkából. Ezzel kialakult az összecsapás 4-1-es végeredménye, sajnos megsemmisítő vereséget szenvedtünk NYC-ben, és jókora zakóval a puttonyunkban térhettünk haza a keleti túráról.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



Éppen a mai napon jelentették be, hogy leigazoltuk a 26 éves támadó Kemani Hill-t, miután az amerikai csatár hetek óta a csapattal tréningezett és a tartalékbajnokságban pályára is lépett. A UCLA egykori tehetsége igencsak tapasztalt játékosnak tekinthető, hiszen néhány évvel ezelőtt megfordult a német Bundesligában, illetve a portugál első és másodosztályban is. Pareja mester elmondása szerint, Hill leginkább a poszt mélyítése érdekében került a csapathoz, de időnként akár pályára is léphet.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Vancouver Whitecaps 2-0-1, 7 pont (3 meccs)
2. Seattle Sounders FC 2-0-0, 6 pont (2 meccs)
3. Real Salt Lake 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
4. San Jose Earthquakes 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
5. Colorado Rapids 2-1-0, 6 pont (3 meccs)
6. Portland Timbers 1-1-1, 4 pont (3 meccs)
7. FC Dallas 1-1-1, 4 pont (3 meccs)
8. Los Angeles Galaxy 1-1-0, 3 pont (2 meccs)
9. Chivas USA 1-2-0, 3 pont (3 meccs)

A következő meccsünket a két meccs után négy pontos Chicago Fire ellen vívhatjuk hazai környezetben, magyar idő szerint hétfőre virradóra, hajnali 01:00-től. Bizonyára nem lesz egyszerű mérkőzés a kellemetlen ellenféllel sem, de Commerce City-ben szinte kötelező lenne kijavítani a Red Bulls elleni fiaskót - reméljük nem kell csalódnunk a csapatban!

A Denver Broncos közelmúltban történt irányítócseréje kapcsán összeült a Denver Sports Blog amerikaifutball-szakértő kerekasztala, és néhány fontos kérdés mentén végig haladva, valamennyi szerkesztőnk ismertette a véleményét Manning-ről, Tebow-ról, és még sok más egyéb szóba kerülő témáról.


- Mi a véleményed Manning leigazolásáról? Te bevállaltad volna Elway helyében?

Black_Adder válasza: Eltelt egy hét, de még mindig kavarognak a gondolatok a fejemben, s nem igazán sikerült rendszerbe szedni őket, ezért elképzelhető, hogy néhány kérdésben ismételni fogom magam, de azért megpróbálkozom vele.
Nehéz objektívan értékelni, és őszintén szólva - bár StormST írását még nem olvastam, hogy ne befolyásoljon engem - eddig szerintem még senkinek se sikerült azok közül, akik hangot adtak véleményüknek, és az eljutott hozzám.
Kezdjük a biztossal: A döntés mindenképp befolyásolja a csapat jövőjét. Haladtunk egy úton valamerre, amiről most letértünk. Egy év alapján azt gondolhattuk, hogy jó irányba indultunk el, ehhez képest most mégse abba az irányba folytatjuk, s már nincs visszaút.
Hogy milyen az új út, az új irány, arra csak az idő adhat választ. Tebow szorosan hozzánőtt a szívemhez, s ezért nagyon szerettem volna ha sikeres lesz, főleg, ha velünk éri el ezeket a sikereket, ezért nagyon letört, hogy elvesztettük őt. Ugyanakkor az NFL történelmében még sosem volt 4× MVP szabadügynök. Gyakorlatilag ingyen megszerezhettük a liga egyik legjobb játékosát, aki ráadásul jó barátja Elwaynek. Egy ilyen lehetőséget az ő szemszögéből nézve egyszerűen nem lehetett kihagyni. Mi azt szerettük volna, hogy Tebowval legyünk sikeresek, Elway viszont azt, hogy sikeresek legyünk. Hogy jó döntés volt-e, az csak évek múltán fog kiderülni, de biztos vagyok benne, hogy a csapat érdekeit tartotta szem előtt, amikor meghozta a vélhetően számára is nehéz döntést.
Természetesen sok kockázat rejlik a felszín mögött. Manning 36 éves, túl van kb 4 nyakműtéten és nem elhanyagolható esély mutatkozik arra, hogy pillanatok alatt befejeződik profi pályafutása vagy hogy szimplán nem lesz képes már arra a teljesítményére, ami meghozta számára a sikereket. Ugyanakkor ha régi fényében fog tündökölni, s ez is legalább akkora valószínűséggel bekövetkezhet, mint az ellentéte, akkor az 5 év alatt amíg a szerződése szól, Super Bowl aspiráns csapattá léphetünk elő. Ez önmagában nem jelent semmit, de a lehetőség meg van rá.
Mindenképp a leigazoláshoz tartozik az is, hogy míg őfelsége döntésére vártunk, nyelvünkkel mélyen PM seggében, addig szépen lemaradtunk az FA első hetéről, ezáltal a legkívánatosabb nevekről, s több kulcsjátékosunkat is elvesztettük miatta.
Ami engem illet, én megértem Elwayt, hogy vadlovat csinált a csikóból, de mindent fel tenni egy lapra, feláldozni az FA első hetét, Royal-t, Bunkley-t, félek túl nagy ár volt érte... Elfogadom hogy Manning > Tebow, még 3 évig, s ha az alatt nyerünk, akkor megéri, na de ha úgy módosul az egyenlőtlenség, hogy Manning <?> Tebow + Bunkley + elit FA, akkor lehet hogy megfordítom a reláció irányát... Nehéz kérdés, remélem jól döntött az FO, No risk, no win...

Filip válasza: Szokatlan, soha vissza nem térő alkalom nyílt az elmúlt évtized és napjaink legjobb irányítójának megszerzésére, így egyáltalán nem volt meglepetés, hogy a csapat megpróbálta leigazolni őt. Mindig is szkeptikusnak éreztem Elway-t Tebow-val kapcsolatban, mintha nem akarta volna elfogadni a játékstílusát, hogy nem klasszikus NFL-irányító, amihez mindenki hozzá van szokva, és esetleg túlzottan kockázatosnak tartotta emiatt. Tavaly is sokáig azt érezhettük, hogy próbálták a döglött ebet (Orton-t) kötni a karóhoz, csak hogy ne ezt a furcsa fiút kelljen pályára küldeni, aki mellesleg nem is saját szerzemény, hanem még a JMD-rezsim hozadéka, ami szintén zavarhatta a FO köreit. Ebből kifolyólag szerintem mindig nehezebb dolga volt Tebow-nak érvényesülnie, még akkor is, amikor sorban szállította a comeback wineket, és playoff-meccset is nyert a csapat élén. Meglátásom szerint PM szabadügynökké válása azért is csigázta fel különösen Elway-t, mert végre alkalom nyílt rá, hogy megszabaduljon Tebow-tól. Nem mellesleg ő volt az a srác, akit az emberek talán még nála is jobban szerettek Denverben, ideje volt még gyorsan elfojtania a Tebow-mániát puszta irigységből.
Én biztosan nem vállaltam volna be PM-et, és nem azért, mert nem jó játékos, hanem mert van olyan ár, amit a siker nem ér meg. Tebow lelkét és vérét adta a csapatért a tavalyi szezonban, mindent egy lapra feltéve küzdött végig minden egyes másodpercet, meghalt a pályán a Broncos sikeréért. Visszaadta a reményt a szurkolóknak, a játékosoknak, és erős közbenjárásával hosszú idő után újra a rájátszásba jutottunk. Kissé inkorrekt húzásnak tartom a vezetőség részéről, de az NFL egy kib*szott üzlet, inkább hajlandóak 100 milliót kifizetni egy a csapat számára semmit sem jelentő zsoldosért, minthogy az elkötelezett, kissé formabontó Tebow megkapja a lehetőséget a kirobbanó éve után.

StormST válasza: Egy éve vagy bármikor az előtte lévő 13 évben bármikor egy szempillantás alatt bevállaltam volna, de jelen pillanatban én a sérülése és a kora miatt nem tartom jó döntésnek, főleg nem hosszú távon és úgy, hogy nem volt feltétlenül szükséges QB-ra áldozni Denver-ben...


- Mit nyertünk Manning-gel, mit vesztettünk Tebow-val?

Black_Adder válasza: Tebowval azt vesztettük, amit adott nekünk. A McDaniels-érában teljesen elvesztettem a hitemet, a meccseket néztem, de semmi jóra nem számíthattam. Tebow ezt megváltoztatta. Vele, ha nem is nyertünk, akkor is nyújtott élményt a meccs. Ez az. amit a kívülállók nem tudnak/fognak/akarnak megérteni. Egyszerűen nem hajlandóak rá, de aki átélte ezt a néhány meccset, pontosan tudja miről beszélek. Nagyon szerettem volna, ha Tebow sikeres, ráadásul, hogy velünk legyen sikeres, ezt most elvették tőlünk, és ezért fáj a szívem. Elvesztettünk egy tökéletlen játékost, aki nagyon szimpatikusan a pályán szívét-lelkét kitette, hogy minél jobban teljesítsen, akire fontos pillanatokban az egész csapat számíthatott, aki sosem sajnálta az időt, hogy segítsen másokon, aki rengeteg ember életét megváltoztatta. Elvesztettük Tim Tebow-t. Belőle sose lesz még egy...
Helyette nyertünk egy profi játékost. Egy az NFL történelmét tekintve is jelentős játékost, kiváló, szinte tökéletes irányítót, akit viszont személy szerint sosem szerettem. Kevés olyan szituáció volt, amikor nem az ellenfelének szurkoltam volna. Viszont egy valamit el kell ismerni. A rá irányuló rosszindulat, gyűlölet, negativizmus csakis a túlzott sikerességének köszönhető. Pályán kívül sosem tett olyat, ami miatt joggal puffoghatnánk rá, a pályán pedig Tebowhoz hasonlóan ő is igazi sportember. Tetszik, nem tetszik, ez így van...
Tebow személyében elvesztettünk egy játékost, aki egy lépésre állt attól, hogy ő legyen az új franchise QB, viszont az egy nagyon nagy lépés volt, amire talán sosem lesz képes, viszont azt tavaly bebizonyította, hogy ha megkapja az esélyt a csapattól, akkor tud élni vele. Hosszú távon lehetett volna rá építeni egy csapatot, ezt most elvesztettük.
Ugyanakkor Manninggel nyertünk néhány évet, ami alatt ha ügyesen formáljuk a csapatot, Super Bowl lehet a cél. Manning stílusa jobban megfelel az NFL mai trendjének, nem véletlen lett passfirst a liga. A támadó fal nyert néhány nagyon értékes másodpercet, amennyivel gyorsabban szabadul Manning a labdától, mint Tebow, s így a kis híján ligautolsó alakulat máris felléphet a középmezőnybe.
S végül újra visszautalok arra, hogy mit vesztettünk még, bár ezt nem Tebowval, de az FA első hete, Bunkley és Royal hatalmas veszteség, s lehet hogy kitölti az 5 évet Manning, de ez idő alatt végig ott fog lebegni fölötte Domoklész kardjaként az újabb sérülés...

Filip válasza: Manning rutinosabb, precízebb, szebb a dobómozdulata, sikeresebb, minden téren bizonyított már, gyakorlatilag a valaha volt legjobb irányító, aki valószínűleg - fizikai állapota függvényében - Denverben is eredményes lesz. Tebow ezzel szemben tapasztalatlan, kiforratlan és sokszor pontatlan fiatal QB, akinek még sokat kell tanulnia ahhoz, hogy igazán sikeres lehessen. Ugyanakkor amíg PM gépiesen, megszokásból szállítja a győzelmeket, addig TT minden egyes W-t heroikus küzdelemben, felejthetetlen körülmények között szerez meg. Tebow olyan irányító, akiért lehet szurkolni, aki miatt meg lehet őrülni a meccseken, ezzel szemben Manning-nél maximum egykedvűen tudjuk majd strigulázni az 500 yardos meccseket és a győzelmeket zsák számra. A szurkolás lehetőségét vesztettük el, legalábbis én biztosan nem leszek képes olyan intenzitással drukkolni a Manning-féle csapatért, mint amilyennel Tebow-ért tettem.

StormST válasza: Nyertünk egy HoF-be tartó QB-t, aki egy év kihagyás után sok kérdőjellel érkezik maximum 2-3 évre. Elvesztettünk egy potenciálisan jó QB-t, akiben szintén van rizikó és akinek még van mit tanulnia, de megvan benne a potenciál, hogy hosszú évekre top csapattá tegyen egy a stílusához alakított franchise-t, valamint elvesztettünk egy nagy adag cap space-t és a lehetőséget a védelem újraépítésére...


- Jobban örülsz-e Manning érkezésének, mint amennyire bánod Tebow távozását?

Black_Adder válasza: Ez egyértelműen nem. Számomra szurkolási szempontból nem minden a sikeresség. Persze, inkább PO-ban harcoljunk, mint az 1/1 elkerüléséért, de Tebowval is elég jó lehetett volna ez a csapat. Egy év alapján talán felelőtlenség kijelenteni, de mindenképp izgalmas összecsapásokra számítottam volna. A Jets vagy a Bears elleni diadalt sosem felejtem. S Tebow játékstílusa is, szerintem kifejezetten jót tett az NFL-nek. Végre láttunk valami mást is, mint a kicseszett passhappy prostyle. Én elégedett lettem volna még egy ilyen évvel. S bár Manning ha hozza a győzelmeket, biztosan megbarátkozok jelenlétével, azonban ő azt sosem fogja megadni nekünk, amit Tebow-tól kaptunk, azt a fajta küzdést. Nem indulok Denverbe felgyújtani a székházat a döntés okán, még csak az Elway mezemet se tüzelem el, s a csapat jövőjét se látom úgy, mintha áthatolhatatlan sötétségbe borulna, hanem elfogadom és elismerem Manning tehetségét, viszont őszintén örülni nem tudok neki a fent írtak miatt. Ha mi nyerünk, Timből meg sosem lesz semmi, akkor se. Ez esetben a döntés mindenképp jónak bizonyulna, és ezt el is ismerném, most sem vitatom racionalitását, a személyes szubjektív érzéseim viszont nem feltétlen a racionalitáson alapulnak, ezért egyelőre jobban örülnék, ha a tavalyi csapatot egyben tartottuk volna, és csupán a gyengébb posztokat erősítettük volna.

Filip válasza: Semmiképpen sem. Ha Orton-t, Cutler-t, Plummer-t váltotta volna, vagy bárkit az elmúlt bő tíz évből, akkor biztosan örülnék, de így egy cseppet sem tudok. Sokkal komolyabb bennem az űr érzete, amelyet Tebow távozása okozott, és ezen semmi nem fog változtatni évek múlva sem, mert mint említettem korábban, ilyen áron a sikerre sincs szükségem. Leegyszerűsítve, inkább legyünk eredménytelenek egy igazán szimpatikus QB-val, minthogy nyerjünk a leendő HoF irányítóval.

StormST válasza: Nem.

- Milyen hatással lehet az irányítócsere a csapat eredményeire rövid-, ill. hosszú távon?

Black_Adder válasza: Ezt a témát sikerült érintenem korábban. Úgy vélem, rövid távon az előrelépés az elvárás. Ha Manning valóban kitölti az 5 évet, akkor ez idő alatt legalább egyszer úgy kell neki vágni a szezonnak, hogy a Lombardi legyen a cél. Ez még odébb van, de 5 év van rá, ha ez idő alatt nem ez a cél, akkor az egész fölösleges volt.
Hosszú távon? Tebow hosszú távon beválhatott volna, nem biztos, de megvolt rá az esély. Manning hosszú távon a nyugdíjas éveit tervezgeti. Hogy mi lesz Manning után, arra a csapatépítés adhat választ, lásd következő pont...

Filip válasza: A Manning-Tebow váltás mindenképpen a rövid távú előrelépést sürgeti, mivel a Colts-os legendának legjobb esetben is már csak egy-két jó éve lehet az NFL-ben - ha egyáltalán ennyi nyavalya után még képes lesz a régi formájában tündökölni. A következő években mohón megpróbálunk megcélozni egy nagy eredményt egy klasszis irányítóra épülő támadó egységgel, de semmiféle utánpótlás nincs mögötte. Emiatt a hosszú távú érdekeket egyáltalán nem szolgálja ez a váltás, Tebow inkább a távolabbi jövőben lehetett volna sikeres, ha ki tudja hozni a benne rejlő potenciált, de Denverben sajnos erre már nem kell várnunk, viszont Manning visszavonulásával vagy fizikai alkalmatlanságával óriási pácban lennénk.

StormST válasza: Ezt nagyon nehéz megjósolni. Ha minden úgy megy, ahogy Elway-ék gondolják, akkor rövid távon sikeres lehet a támadójátékunk, de hosszú távon ezt se látom biztosítottnak, mivel nem tudom, hogy egy jól teljesítő csapattal hogyan tervezik PM utódját megszerezni. Ha betlizik Manning, akkor bonyolódik a helyzet, egy meg-nem-erősített védelemnek kell majd egy gyengébb irányítót támogatnia...


















- Mit jelent a változás a csapatépítés szempontjából?

Black_Adder válasza: Itt megint ellent kell mondanom néhány az éterben bolyongó véleménynek, miszerint a teljes jelenlegi csapatot szétveri PM érkezése. A csapatépítés eddig elsősorban a védelemben kezdődött el. Higgyétek el, Manning se nem leprás, se nem fekete himlős, tán még ebolás se. Az ég világon semmilyen veszélyt nem jelent Von Millerre vagy a többiekre. Amit vesztettünk az egy potencionális franchise QB, aki egy potencionális pótolhatatlan kincs. Viszont minden évben van draft, minden évben van a drafton első körös QB prospect, lehet újat találni helyette az évek alatt. Nem könnyű, lehet hogy egy évet rá kell majd áldozni, hisz' nem igen tervezünk top5-ben draftolni a következő néhány évben, viszont a csapat többi része egyben maradhat, és Manning utódjával is sikeres lehet. Egyetlen veszély van, az pedig Manning pereputtya. Ha PM nagy beleszólást kap a dolgokba, akkor sok, az orange and blue-ra méltatlan játékos jöhet ide, akiknél még akár megfelelőbb Bronco is lenne a városban, s aki emiatt háttérbe szorulhat. Ettől komolyan tartok. Jöhetnek valóban jó játékosok, de a tavalyi PM nélküli Indiből őszintén szólva nem sok név kell...

Filip válasza: Megint teljesen új útra tértünk, a védelem eleve változik valamelyest a kényszerű DC-cserével, de az irányító váltás hozományaként, az offense-t is merőben átalakítjuk. A Tebow mögött futásra épülő rendszert és az option play-t messze elfelejthetjük, helyette PM vezérletével sokkal inkább a passzjáték erőltetése lehet jellemző, és ennek megfelelően kell kiállítani az OL-t, és némileg sokrétűbb WR-bázist létre hozni.

StormST válasza: Elég gyökeres változást jelent és ennek az első jelei Tamme és Dreesen érkezésével már láthatóak is. Pass orientált támadójáték fog jönni, amihez viszont több célpont kell, erre alkalmas támadófallal, míg az eredeti terv egy futás-orientált támadósor létrehozása volt, amihez nagyjából a lényeges személyzet már rendelkezésre is állt. Összességében úgy látom, hogy a védelem építését eltoltuk pár évvel azért, hogy hátha a mostani állapot is elég lesz azon oldalon egy Super Bowl győzelemhez egy PM-re hangolt támadósorral...

- Nagyobb médiafelhajtás és szurkolói érdeklődés fogja-e övezni a csapatot Manning-gel a fedélzeten?

Black_Adder válasza: Tebownál nagyobb médiafölhajtást még senki emberfia nem kapott, Manning se fog. Biztos továbbra is nagy lesz a felhajtás, de a tavalyi szintet nehéz lesz reprodukálni ilyen szempontból.

Filip válasza: Amíg Tebow megosztotta az embereket, és legalább annyian csak a gyűlölködés miatt követték a csapatot, mint ahányan szurkolás céljából, addig Manning-et mindenki szereti. Az újságírók és a divatdrukkerek első számú kedvence, csak a Broncos-szurkolók öröme nem egyöntetű, de az biztos, hogy a csapból is ő fog folyni Denverben, akár egészséges lesz, akár nem.

StormST válasza: Egyik se lesz nagyobb, mert már nagyobb nem nagyon lehet a 2011-es szezonhoz képest, bár a szurkolók oldalán, amíg az eredmények nem jönnek, lehet egy kis ingadozás, illetve lesz egy jó adag cserélődés, a Tebow pártiak távoznak, a Manning pártiak jönnek...

- Sikeres lesz-e Tebow a Jets-ben?

Black_Adder válasza: Hát, komoly kétségeim vannak ez ügyben. Nem vagyok benne biztos, hogy a Jets a legjobb választás számára, illetve hogy kiheveri-e azt, hogy megint elvesztette kezdő pozícióját. Egy jó szezon után, a média felültette a trónra, úgy tűnt Elwayt is meggyőzte, aztán két hét alatt most megint ott van, hogy a kezdőbe kerülésért kell küzdenie, megint van előtte egy bestchance. Nagyon erős léleknek kell lennie annak, aki ezen túl teszi magát, ez alighanem még Tebownak is kihívás lesz. Azt is kétlem, hogy a nagy alma zöld csapatánál uralkodó légkör elnyeri a tetszését, vagy az edző személye... Az éremnek viszont két oldala van. Lehet hogy maga mellé állítja a csapatot, megtéríti a dagit, s a Jetset is a PO-ba repíti. Nem gyenge az a csapat, és Sparano biztos talál neki szerepet akkor is, ha nem ő lesz a kezdő QB. Én csak a legjobbakat kívánhatom neki, remélem valóra válik az álma, s valahol megkapja azt a megbecsülést, amit megérdemelne, ami kijárna neki, akár a Jetsben, akár máshol.

Filip válasza: Természetesen szurkolni fogok neki, most szinte teljesen ugyanolyan helyzetbe került, mint a tavalyi szezon előtt, megint egy overrated és/vagy kiégett irányító árnyékéból kéne felemelkednie és megmutatni a klasszisát. Szerintem csak idő kérdése, hogy mikor jut lehetőséghez, és mikor kezdhet el kibontakozni a Jets-ben.

StormST válasza: Esélye lehet rá, de hogy vissza fogja vetni a fejlődését, ha ismét padra ültetik, az szerintem biztos...

- Mi a véleményed a többi eddigi új igazolásról? Erősíthettünk-e volna másképpen?

Black_Adder válasza: Minthogy az első hétből kimaradtunk nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Úgy érzem, eddig többet vesztettünk, mint amit nyertünk. Bunkley és Royal távozását már említettem, emellett mindenképp meg kell még említeni Spencer Larsen elvesztését, a sokoldalú játékosra a labda mindkét oldalán számíthattunk és a ST-ben is. Hiányozni fog. Fells a pótolható kategóriába tartozik. Az igazolások közül Mike Adams, nem nagy előrelépés, de akár be is válhat, Joe Mays újra igazolása komoly aggodalommal tölt el, ellenben Woody újraszerződtetésének örülök, Ballról pedig ismeritek a véleményemet, nem tudunk megszabadulni tőle. Porterről 2 dolog jut eszembe, ő vitte vissza a Super Bowon Manning INTjét TD-re, amivel eldöntötte a meccset, egy évvel később viszont belőle csinált bohócot Marshawn Lynch a WildCard meccsen. Caldwell igazolása kifejezetten káros esemény meglátásom szerint, Tamme és Dreessen nem lennének rosszak, de akkor most 5 TE van a keretben, amikor egynél többet a legritkábban szoktunk használni... Caleb Hanie szerintem jobb, mint amilyen béna tavaly volt, ugyanakkor Paintert elnézve Manning nem tűnik jó tanárnak, sőt kifejezetten rossznak, márpedig Hanienek nem ártana fejlődnie, hogy egy estleges Manning-sérülés után átvehesse az öreg helyét a vadló hátán.

Filip válasza: Valószínűleg minden másképp történt volna, ha Manning lett volna szíves időben dönteni, és nem húzza hetekig a mézes madzagot, de ő ezt is megteheti. Elképesztő összeget vágtunk ki érte az ablakon, amiből gyakorlatilag valamennyi needed posztot megerősíthettük volna - de nem, nekünk QB kellett. Nem tartom kizártnak, hogy a Tebow-féle offense és egy megerősített D erősebb lett volna, mint a Manning-offense és a lyukas védelem. Az új arcok közül a két CSU-növendéket külön szeretettel köszöntöm, noha Hanie tavaly a Bears-ben egy cseppet sem nyerte el a tetszésemet. Tamme ígéretesnek tűnik, de nem tudom miért gyűjtjük megint a TE-eket; Porter csak minimális előrelépés Goodman-hez képest; és igazából még mindig nincs futónk, kevés az elkapó, nincs DL, hiánycikk az épkézláb MLB, és a secondary-ben is ordít magáért a vérátömlesztés.

StormST válasza: Én a védelem megerősítését tartottam volna fontosabbnak, mivel ott több need is akad. Jelen pillanatban cudarul állunk a DT poszton, kéne egy fiatal, jó CB és egy univerzális MLB, aki Mays-el ellentétben nem csak futásoknál bevethető. Most viszont ezek mellé bejött még a FB poszt és kell még egy WR...

Már a harmadik hetében tart az MLB előidénye és a Colorado Rockies az elmúlt héten újabb hét mérkőzést bonyolított le az arizonai Cactus Leagueben, változó sikerrel.
























A múlt hétfői folytatás alkalmával 4-3-as walk-off győzelmet arattunk a Los Angeles Angels gárdája felett. Az ellenfél már 3-0ra is vezetett, a harmadik inningben bevágtak egy 3run HRt Nicasio ellen. Nem hagytuk annyiban és a hatodik játékban egy wild pitchből CarGo szállította az első denveri futást, majd a nyolcadik alján Brown hazafutásával faragtuk 3-2re a lemaradást. A befejező játékban először Wood küldte haza egy sac flyal Castillot, majd Nelson a győzelmet jelentő walk-off single ütést is elhelyezte. Sokáig hátrányban voltunk, de 9-6 arányban nekünk volt több ütésünk. Egyedül a backup catcher Nieves vállalt több hitet, a tartalék OF helyért versengő Andrew Brown már a második hazafutását vágta idén. Nicasio öt inningen keresztül dolgozott, egyedül a harmadik játszmában akadtak gondjai, akkor belenézett egy 3run shotba, de azon kívül több pontot nem kapott, egyre biztatóbb formában van a hosszú kihagyása ellenére. Cseréi közt Rogers, Putnam, Roenicke mind hibátlanok voltak és még ütést sem engedtek az ellenfeleknek.

Másnap őrült meccset játszottunk a San Diego Padres ellen, sajnos a többszöri fordulatoktól tarkított összecsapás végén mi húztuk a rövidebbet, 10-6ra vesztettünk Peoriaban. Az első játékban villámgyorsan két pontot szereztünk, Pacheco groundoutból volt eredményes, Troy Tulowitzki pedig belőtte az első tavaszi hazafutását. Nem sokáig tartott az előny, már az első akcióból egalizált a SD és hamarosan a vezetést is átvették. Erre még tudtunk válaszolni egy négy pontos negyedik inninggel: Jonathan Herrera 2run triple mellett két ütés nélküli playből juttattunk futót a home platere. 6-3ra is vezettünk, ám az ötödik alján Escalona sorra engedte fel az embereket, mígnem beszedett egy GSt és fordított a Padres. Több fordulat nem történt, a vetélytárs még két apró futással bebiztosította a győzelmet. Tulo az említett első HR mellett az első fielding errort is elérte márciusban. Pacheco a 6., Herrera 5. futását regisztrálta. Hernandezt egy HBP eltalálta a bal térdén és elővigyázatosságból nem folytatta tovább a meccset. Chacin nem játszott túl biztosan, három játék alatt hét ütést és három pontot szereztek rajta, továbbra is csak keresi a formáját. Escalona öt runt kapott 2/3 inning alatt, Betancourt sem úszta meg futás nélkül, legfeljebb Outman és Belisle volt dicsérhető a bullpenből.

Szerdán ritka szünnapot tartottunk, viszont csütörtökön két split squad meccsre került sor. Először a délutáni órákban az egyik társaság bepótolta azt a meccset, amelyik még az előző héten maradt el eső miatt. Vagyis újra a San Diego Padres-szel játszottunk társaság és 11-6ra megint kikaptunk tőlük. Az első öt inning mindegyikében kaptunk pontot, Moscosot és Torrest is alaposan megcsapták, hiába jutott időnként nekünk is egy-egy run, sokra nem mentünk azokkal. Eric Young Jr hazafutása indította a meccset, a végére két ütéssel zárt három beállás alatt. Rajta kívül még Colvin vágott egy két pontos doublet, Christensen RBI doublelal, Pacheco RBI singlelel volt eredményes. A két említett bűnbakok közül Moscoso öt, Torres hat runt kapott. White és Roenicke egy-egy pont nélküli inninget hajtott végre.
A játéknap második meccsén az esti órákban a csapat másik fele parádézott és 7-0ra megszórtuk a San Francisco Giantst a Salt River Fieldsen. Már az elején eldöntöttük a mérkőzést, a második inningben megszereztük az előnyt és végig is vittük nagyon magabiztosan. Jamie Moyer több mint egy hetet kihagyott lábfájás miatt, de a SFt megszórta és az első négy játékot perfect mérleggel abszolválta, 12ből 12 ellenfelet kiejtett, fantasztikus formában dobott az öreg harcos. Két rutinos új ütőnk is hallatott magáról, az eddig csendes Marco Scutaro 2run doublet vágott, Michael Cuddyer pedig az első HRt ütötte Rockies mezben és két ütése volt. Tulo egy 2run single jóvoltából volt eredményes, a 3/4el ütő Willin Rosarionak ugyancsak jutott egy RBI és tovább tartott a remeklése. Egyetlen ütést engedtünk a SFnak, de nem volt jelentősége annak a duplának, amit Rogers kapott. A lényegi cserék közül Reynolds és Putnam sem hibázott.

Menet közben szűkítettük a keretet néhány fővel, akik majd a farmcsapatokban fogják kezdeni az idényt. Lekerült a dobó Putnam és Torres, az infielder Arenado és LeMahieu, ill. az outfielder Wheeler.

Ezt követően az előidényben másodszor is kikaptunk a Chicago Cubstól, most 10-8ra győztek ellenünk egy fordulatos meccsen. Az első öt inning rengeteg pontot hozott, többször változott a vezető csapat kiléte, majd a CHC került előnybe és nem tudtunk már újítani a végén sem. A nyolc denveri pont közül Carlos Gonzalez egyedül 5öt vállalt két ütésből: elhintett egy bases clearing doublet 3in-2outnál, később pedig egy 2run singlet regisztrált. Illetve még az egyre jobban szereplő Chris Nelson megütötte az első HRt az előidényben, Giambi RBI doublet vert és Harrisnek jutott az utolsó futás kikényszerítése. Blakeről érdemes megjegyezni, hogy 2/3al zárt ami előrelépés az eddigi pocsék teljesítménye után, sérülést követően próbálja kiharcolni a keret tagságot és a kezdő 3B helyet. Chatwood újra lejáratta magát és egyre inkább kezd bebizonyosodni róla, hogy alkalmatlan kezdő dobónak. Az ötödik játék közben távozott, addigra már kilenc futást hozott rajta a Cubs, nem az első mélyrepülése volt az előidényben és valószínűleg nem is az utolsó. Később már csak Brothers kapitulált, Outman újra masszívan dolgozott és Escalona is javította a múltkori kisiklást.






















Szombaton ismét győzelem következett, a San Francisco Giantst 7-6ra győztük le Scottsdaleben, ezzel a két csapat harmadik egymás elleni randevúján is Rockies siker született. Troy Tulowitzki újabb hazafutással segítette a csapat boldogulását, aztán fontos volt a négy pontot hozó harmadik játék, amikor Tulo újra eredményes volt egy fielder's choice groundout alatt, Helton duplával talált be és Colvin RBI single mellett még egy WP score is született. Az 5-1es előny mégis kevés volt, mert visszaengedtük a SFt 5-5re, de a nyolcadik tetején Willin Rosario solo HR és Harris RBI single már tényleg elegendő volt az üdvösséghez. Bár pontot nem szerzett, de Pacheco folytatta a tavaszi erődemonstrációt, három ütést termelt, továbbá Helton, Nelson, Colvin mind két ütéssel végeztek. Nicasio az első 5.2 játszma alatt három futást szenvedett el, 6 strikeout kiosztása közben viszont tíz ütéssel sebezték meg, vagyis valami még mindig nem tökéletes nála. Brothers két ütés után tudott hozni egyetlen outot, a győzelmet jegyző Rogers ellen két, Roenicke ellen egy friscoi run esett, de az előnyt megtartottuk a végsőkig.

Vasárnap délután 7-3ra nyertünk a Cincinnati Reds elleni mérkőzésen, így az előidényben először jutottunk két győzelemmel a .500as határ fölé (12-10). Az elején a Cincy kétszer is vezetett egy ponttal, de mindkétszer hamar egyenlítettünk, mivel Todd Helton az első két beállásában két solo HRt lőtt, a rutinos játékos az első hazafutásait szerezte a tavaszi időszakban. Aztán az ötödik játszma hozta az igazi áttörést, Casey Blake is beverte az első homerunt, amely egyből két pontot ért, illetve EYJR is beért egy fielder's choice play közben. A vége felé még a tartalék Roberts hintett egy 2run RBI doublet, mellyel kialakult a magabiztos különbségű végeredmény. CarGo már a 13. RBIt postázta, ezzel továbbra is a legjobb a csapaton belül. A lefty Jhoulys Chacin az eddigi legígéretesebb meccsét játszotta idén, egyben az első győzelmét regisztrálta, öt játszma alatt csupán két futást szenvedett el. A cserék közül egyedül Reynolds ellen született futás a nyolcadik menetben, White két inninget abszolvált, Rogers egyet.

A Cactus League jelenlegi állása:

1. Oakland Athletics 14-5
2. Los Angeles Angels 14-8
3. San Diego Padres 15-10
4. Seattle Mariners 12-8
5. Los Angeles Dodgers 11-8
6. Kansas City Royals 13-10
7. San Francisco Giants 13-10
8. Colorado Rockies 12-10
9. Chicago Cubs 11-13
10. Chicago White Sox 10-12
11. Milwaukee Brewers 9-12
12. Cincinnati Reds 10-14
13. Arizona Diamondbacks 8-14
14. Cleveland Indians 8-14
15. Texas Rangers 6-16

A hátralévő program:

Március 26., hétfő, 22:05 Los Angels Angels - Colorado Rockies
Március 27., kedd, 22:05 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Március 28., szerda, 22:10 Colorado Rockies - Chicago White Sox
Március 29., csütörtök, 22:05 Cleveland Indians - Colorado Rockies
Március 31., szombat, 04:10 Colorado Rockies - Texas Rangers
Március 31., szombat, 22:05 Chicago White Sox - Colorado Rockies
Április 1., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Cleveland Indians
Április 2., hétfő, 22:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Április 3., kedd, 22:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Április 4., szerda, 22:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners

Kevesebb mint két hét van még a szezonig, a keretben csak néhány kérdőjel maradt, amelyek hamarosan kisimulhatnak, erről a maradék meccsek döntenek. Örömteli, hogy egyre több húzóember kezdi megtalálni az igazi formáját, reméljük mindenki kirobbanó állapotban lehet az április 6i kezdésre.

Nem sikerült jól ez a hét a Colorado Avalanchenek, éppen a legfontosabb meccsekre készült el az erejével a csapat és az utolsó három találkozó alatti három pont nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy nem fogunk bejutni idén se a rájátszásba.
























A keddi napon még életben tartottuk a reális PO esélyeket, mivel hazai környezetben 2-1re legyőztük hosszabbításban a Calgary Flamest.
A védelemből hátfájás miatt hiányzott az első számú ember Johnson, illetve meglepetésre a gyengébben muzsikáló Elliott helyett Barrie került be a hatosba. A csatárok közül Kobasew és Porter volt létszám feletti, Connollyt vissza irányítottuk az AHLbe. Természetesen Varlamov állt a kapuban.
Két perc alatt megszerezte a vezetést a Flames, veszélyesen kevergettek a támadó harmadban, Stajan betört a kapu elé és be is vágta a helyzetet. Több se kellett a csapatnak, rögtön rákapcsoltunk és még az első tíz percben megérkezett a válasz. O'Brien a kék vonal közeléből vállalkozott lövésre, amely a kapu előtt Paul Stastny ütőjén változtatott irányt szerencsésen. A harmad további részében is aktívabbak voltunk, de nem sikerült újabb találatot bekotorni. A második felvonás egyenlő erők küzdelmét hozta, mindkét oldalt 10-10 kapura lövés esett, az eredmény nem változott. Továbbra is maradt a döntetlen, ahogy haladtunk előre, egyre inkább visszaesett a játékunk és a Calgary vette át az irányítást. A harmadik harmadban már a vendégek álltak közelebb a sikerhez, de jó védekezéssel sikerült elhárítani a legnagyobb kanadai helyzeteket, maradt az 1-1 a rendes játékidő végére. Nem igazán nekünk állt a mérkőzés, a vége felé már alárendelt szerepet töltöttünk be, de bő egy perccel az OT vége előtt Stastny lövése után a lecsorgó kipattanót David Jones közelről a hálóba pofozta, ezzel megnyerte a meccset a csapatnak.
A jó kezdés után egyre jobban elhalványodtunk, szerencsére a legjobbkor észbe kaptunk és az OTban újra uraltuk a játékot, aminek nem maradt el az eredménye. Stastny 1+1et jegyzett, Jones már a negyedik győztes gólját szerezte az évben. Varlamov a korai gól után nagyszerűen lehozta a meccset, 31 védésig meg sem állt. Duchene sorának megint nem ment, Hejdukkal együtt látványosan szenvedtek. Fontos két ponttal versenyben maradtunk és a Calgaryt még nehezebb helyzetbe taszítottuk.

Két nappal később a playoff szempontjából hatványozottan fontos rangadó következett, ám sajnos 3-2 arányban veszítettünk a Phoenix Coyotes otthonában és jelentős lépéshátrányba kerültünk.
A Flames ellenivel teljesen megegyező összeállításban játszottunk, Varlamov is maradt a helyén a kapuban.
Álmosan kezdtük a meccset és feltűnően pontatlanul játszottunk az elején, a Coyotes könnyedén kihasználta a hibákat. Három perc után Langkow lövésével máris megszerezték a vezetést, később egész jól rendeztük a sorokat, de mégsem tudtunk kellően összpontosítani és kevés helyzetet alakítottunk ki. Ráadásul a szünet előtti percekben alaposan fellazultunk hátul és lefordulásból növelte a vezetést a Coyotes, Whitney gyönyörű passzal szolgálta ki Chipchurat, Varlamov pedig nem védhette a ziccert. 2-0s hátrányba kerültünk és a középső harmadban hiába támadtunk fel, inkább csak erőlködtünk és minden helyzetet elpuskáztunk. Amire újfent ráfizettünk, a 37. percben egy saját kapu előtti korongvesztésből Torres szállította a hazaiak harmadik találatát. 0-3ról kellett volna felzárkózni az utolsó harmadban és neki kezdtünk a közel lehetetlen hadműveletnek. Öt perc alatt megérkezett a szépítő találat, Ryan O'Reilly szedte össze a korongot a phoenixi kapu mögött, befelé húzott vele és nagyszerű gólt ragasztott a hosszú felsőbe, Smith mozdulni se tudott a hatalmas lövésre. Elképesztő nyomásba kezdtünk és minden erőnkkel próbáltunk támadni, de ezt leszámítva semmi nem akart összejönni. Aztán öt perccel a lefújás előtt McGinn távoli lövése a kapu torkában Paul Stastny ütőjén megpattanva a korong éppen a kapuban kötött ki és feljöttünk 3-2re. A végét nagyon izgalmassá tettük, de sajnos hiába hajtottunk az utolsó leheletünkig, az egyenlítést csak nem sikerült összehozni, vereség lett a vége.
A gyenge kezdéssel elvesztettük a meccset, nagyon igyekeztünk a végén, de a harmadik harmadban csak két gólt tudtunk szerezni. Stastny már a 20., O'Reilly a 18. gólját ütötte az évben, mindketten végig nagyon hasznosan játszottak. McGinn is rettentően igyekezett, egy assziszttal és összesen 9 kapura lövéssel zárt. Ugyanakkor Duchene és Wilson csak -2-re voltak képesek. Varlamov előtt többször fellazult a védelem a meccs elején, nem igazán az orosz tehetett róla, hogy csak 22/25ös statisztikával végzett.

Szombaton hazai pályán javítást reméltünk egy nagyon nehéz ellenfél ellen, de a Vancouver Canuckstól 3-2re kikaptunk hosszabbításban.
Johnson sorban a harmadik meccset volt kénytelen kihagyni, közben csatárposzton Mueller kikerült az összeállításból és Kobasewt neveztük erre a meccsre. A gólvonalon változatlanul Varlamov várta a lövéseket.
A kezdés tökéletes volt, fél perc után too many men büntetést kapott a Canucks, a PP alatt pedig Gabriel Landeskog adta meg az alaphangot egy kipattanó közeli bekotrásával. Ezután is nagy lendülettel mentünk előre, de Luongo zseniális formában védett és a legnagyobb helyzeteinket is hatástalanította. Egyoldalú harmad volt, a Vancouverre nézve volt hízelgő, hogy csak 1-0ra vezettünk. A folytatásban kezdett kiegyenlítettebb lenni a játék, azonban a meccs derekánál újabb emberelőnyből növeltük a vezetést. Varlamov egy egész pályás indítással találta meg Stastnyt az ellenfél kék vonalánál, gyorsan középre tette a korongot, Jamie McGinn pedig könnyedén kihasználta az ajtó-ablak lehetőséget. 2-0ra megléptünk, de nem volt egyszerű a mérkőzés, a Canucks lendületesen igyekezett a felzárkózásért és a játékrész utolsó öt percében sikerrel is jártak. Először Raymond révén találtak be létszámfölényben, kisvártatva nagyszerű gurigázás végén Higgins egyenlített. Amit felépítettünk hosszú idő alatt, azt öt perc alatt játszva rombolta le a Canucks. Egyre inkább elvesztettük a ritmust és a továbbiakban is görcsösen játszottunk, nem esett már újabb gól a rendes játékidő alatt. A hosszabbítást gyorsan befejezték, Barrie bizonytalankodott a saját harmadban, Hansen visszatett passzából pedig Higgins bombázott másodszor is a hálóba, így csak egyetlen pontot szereztünk.
Ez a pontvesztés szerintem végleg megpecsételte a sorsunkat, a biztató kezdés után fájdalmas volt így kikapni. McGinn is 20 gólos az évben, fantasztikus formában érkezett a csapathoz. Landeskog már a 22. találatát szerezte, megint jókor volt jó helyén. Duchene vesszőfutása tovább folytatódik, most 7 kapura lövése volt eredménytelen. Jones 8 perc kiállítást szedett össze, beleértve egy 2+2es büntetést. Varlamov 29 védést hajtott végre, Higgins remekül helyezett lövéseivel szemben esélye se volt, kiosztotta az évi első asszisztját egy parádés indítással.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 45-21-9, 99 pont
2. Colorado Avalanche 40-31-6, 86 pont
3. Calgary Flames 34-27-15, 83 pont
4. Minnesota Wild 31-33-10, 72 pont
5. Edmonton Oilers 30-36-9, 69 pont

A közeljövő programja:

Március 27., kedd, 04:30 San Jose Sharks - Colorado Avalanche
Március 29., csütörtök, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Március 31., szombat, 03:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Április 6., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets
Április 8., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators

Ez az öt meccs maradt az alapszakaszból, jelenleg 10ek vagyunk nyugaton, egyenlő pontszámmal a 8. és 9. helyezett csapatokkal, de mindkét vetélytársnál kettővel több mérkőzést játszottunk, így gyakorlatilag kilátástalan a helyzetünk. Innentől már nem a saját kezünkben van a sorsunk, önmagában ötből öt győzelem se lenne elég a POhoz, további kedvező eredményekre lenne szükség a bejutáshoz.

Múlt vasárnap az MLS-szezon második meccsén a Colorado Rapids csapata újabb komoly skalpot gyűjtött be. Egy héttel a hazai idénynyitó megnyerését követően a tavalyi meglepetéscsapat Philadelphia Union otthonában is diadalmaskodni tudtunk 2-1 arányban egy rendkívül izgalmas összecsapáson, így a Pareja által dirigált új éra fényesen kezdődött.



















Szinte semmi újdonság nem történt a csapat háza táján az évadnyitó és a második mérkőzés között. Változatlanul csak a hosszabb távú sérültekre nem számíthattunk, mint ahogyan az argentin középpályás Martin Rivero amerikai játékengedélye sem rendeződött a Union elleni meccsig. Ezáltal az első hetivel teljesen megegyező összeállításban vettük fel a harcot Chester-ben: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Larentowicz, Mastroeni, Castrillon - Mullan, Cummings, Cascio. A kolumbiai vezetőedző pedig ismét aktív támadófocit, és győzelemre törő játékot ígért a vasárnap délutáni összecsapásra.

Mindenképpen nehéz meccsre számíthattunk, hiszen a Philly számára a Rapids elleni találkozó volt az évi első hazai fellépése, és a kellemetlen portlandi fiaskójukat szerették volna feledtetni saját közönség előtt. Ehhez képest a kezdés mégsem nekik sikerült jobban, hanem az első időszakban rendre a mieink birtokolták többet a labdát, de csak az építkezés fázisáig jutottunk, komolyabb gólhelyzeteket nem tudtunk kialakítani, legalább a vendéglátókat is távol tartottuk a kapunktól. Félóra elteltével Castrillon mutatta be a zseniális technikai képzettségét, előbb látványosan átvett egy beadást a büntetőterület vonalán, majd egy csellel elfektette az emberét, pechjére azonban a lövését ígéretes helyzetben még blokkolni tudták. A félidő második felében egyre inkább kezdte átvenni az irányítást a Philadelphia, és gyors ellentámadásaikkal többször mögénk tudtak kerülni a széleken, amelyekből rendre lehetőségek alakultak ki a kapu előtt. A legnagyobb helyzetet Mwanga harcolta ki egy kiugrás révén, de Pickens bravúrral védte a hazai csatár ziccerét, aztán Moor tisztázta a kipattanót. A szünetet megelőző utolsó minutumokban már szinte fojtó nyomás nehezedett ránk, az ellenfél hatalmas lendülettel rohamozott, de a coloradói védelem és Pickens kapus állta a megpróbáltatásokat. A hajrában Larentowicz részesült még sárga lapos figyelmeztetésben egy elkésett, kemény becsúszást követően. A lehető legjobbkor jött számunkra a pihenő, nagy nehezen sikerült megúsznunk 0-0-val az első 45 perc végére, és reméltük, hogy az öltözőben rendezni tudjuk a sorokat.

A pauza után, mintha mi sem történt volna, tovább folytatódtak a rámenős Union-támadások, melyek után Kimura-ék rendre csak üggyel-bajjal tudtak tisztázni, de tették a dolgukat becsülettel. Tíz perc után egy ritka kontrát vezettünk, Cummings a bal szélen húzott el, miután nagyon átrázta az emberét, majd a középre ívelt labdájáért McMath kapus borzasztóan nyúlt fel és nem tudta elkapni, a játékszer így eljutott a hosszú oldalt őrizetlen Jaime Castrillon-hoz, akinek már nem volt nehéz dolga megszerezni a vezető találatot. A kolumbiai középpályás a második meccsén első gólját rúgta az MLS-ben, mellyel szerencsésen előnyhöz juttatta a csapatot. Pár perccel később Larentowicz vétett egy komoly felelőtlenséget, a mezőnyben egy hosszan megtolt labda után még becsúszott a labda irányába, de már csak az ellenfelét tudta elkaszálni, így a játékvezető teljes joggal mutatta fel neki a második sárga lapot. Tíz emberre fogyatkoztunk, a stabil védekező középpályás meglepően buta hibájából, pont akkor, amikor már nálunk volt a vezetés. Természetesen még nagyobb fokozatra kapcsolt a Union, ám az egyenlítés helyett a 62. percben újabb találattal sokkoltuk a hazai közönséget. Az újonc Tony Cascio óriási hátrányból kezdett versenyfutásba egy hátvéddel, akit le is tudott szerelni a philadelphiai térfél közepénél, a bal oldalról befelé húzott, és a kapuhoz közeledve, fantasztikus gólt ragasztott, ezzel ugyancsak pályafutása első gólját szerezte a ligában. Nem sokkal később már nem menekült meg a védelem, egy szöglet után elsőre tisztáztunk, de az ismételt beívelést Pajoy fejelte védhetetlenül a hosszú sarokba, Pickens hiába nyújtózkodott, nem érhetett oda. Ezt követően negyedórán belül mindhárom cserénket kihasználtuk, a gólszerző Cascio helyét Thompson vette át, Mastroeni LaBauex-nak adta át a stafétabotot, míg Cummings-t Amarikwa váltotta. Eközben a Philly változatlanul óriási fölényben játszott, nem egyszer hatalmas helyzeteket alakítottak ki a kapunk előtt, de legnagyobb lehetőségeket is rendre elpuskázták, egy alkalommal még a keresztléc is a segítségünkre volt. A finisben az elkeseredett rohamok már végképp nem vezettek eredményre, őriztük a labdát, és távol tartottuk az ellenfelet a kapunktól, így nagyszerű fegyvertényt értünk el emberhátrányban a három pont begyűjtésével.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:




Az első csapat hibátlan rajtjával szemben a tartalékaink a második meccsüket is elvesztették az MLS Reserve League-ben, kedden 1-0 arányban veszítettünk az FC Dallas cseréi ellen a Dick's Sporting Goods Park-ban. A találkozó kísértetiesen hasonlóan alakult a Houston elleni fiaskóhoz, végig szorongattunk, a vendégek kétszer is a gólvonalról tisztáztak egy-egy helyzetnél, majd a 85. percben szinte a semmiből megszerezték a győztes gólt. A B-csapat a Ceus (Joyce), Ababio, Marshall, Palguta, Freeman (Serna) - LaBauex (Janniere), Nane, Thompson (Emory), Edu - Hill, Akpan (Yamada) összeállításban igyekezett. A tartalékaink legközelebb április 2-án a Chicago Fire ellen próbálhatják megszerezni első győzelmüket a szezonban.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Real Salt Lake 2-0-0, 6 pont (2 meccs)
2. Colorado Rapids 2-0-0, 6 pont (2 meccs)
3. Vancouver Whitecaps 2-0-0, 6 pont (2 meccs)
4. Portland Timbers 1-0-1, 4 pont (2 meccs)
5. FC Dallas 1-0-1, 4 pont (2 meccs)
6. Seattle Sounders 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
7. Los Angeles Galaxy 1-1-0, 3 pont (2 meccs)
8. San Jose Earthquakes 11--0, 3 pont (2 meccs)
9. Chivas USA 0-2-0, 0 pont (2 meccs)

A soron következő fordulóban újabb kőkemény idegenbeli fellépés vár a csapatra, hiszen vasárnap, magyar idő - nyári időszámítás! - szerint 22 órától a New York Red Bulls vendégeként léphetünk pályára. Ismét komoly erőpróba előtt állhatnak a coloradói legények, két győzelem után már kellően optimisták lehetünk, de most még az első kettőnél is nehezebb meccsünk lesz. Tehát még a szokásosnál is nagyobb buzdításra lesz szükség, reméljük érdemes lesz ismét az emberi időben megrendezésre kerülő labdarúgó meccset választani.



 

Megkezdődött az NFL és a Denver Broncos 2012-es offseason-je, méghozzá pár sokakat meglepő, és a szurkolókat erősen megosztó roster mozgással.






















A történet nem is Denver-ben, hanem Indianapolis-ban kezdődött március 7-én, amikor az Indianapolis Colts tulajdonosa, Jim Irsay egy sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a csapat megválik a 2011-es szezont nyaksérülés és nyakműtétek miatt kihagyó irányítójától, Peyton Manning-től. Azt a Manning-et, aki a Tennessee Egyetemen végzett pár rekordot megdöntve, a Colts az 1998-as draft 1/1-es cetlijével választottak ki és azóta 4 MVP címet, 8 All-Pro tagságot (5 első csapatost és 3 második csapatost), 11 Pro Bowl részvételt és nem mellékesen egy bajnoki címet gyűjtött be.

Megtörtént tehát 14 év után az, amiről azt hitte mindenki, hogy soha nem fog bekövetkezni: Peyton free agent lett. Ám nem volt elég ennyi, jött egy újabb meglepetés, ugyanis a veterán QB első útja Denver-be vezetett, pedig az előző szezon után azt gondolta a Broncos-drukkerek nagy része, hogy ha lesz olyan poszt, ahol nem cserél a csapat a tavalyi szezonhoz képest a kezdő poszton, az pont a QB lesz, hiszen a Tim Tebow által bemutatott bravúrok után azt hittük, végre kiérdemelte, hogy kezdő maradhasson.

Manning majdnem egy teljes napot töltött Dove Valley-ben, bejárta a csapat létesítményeit, találkozott Pat Bowlen-nel, az őt odacsábító John Elway-el, John Fox-al és az edzői stáb több tagjával. Denver-ből Phoenix-be ment, ahol az Arizona Cardinals-nál vendégeskedett, majd hazatért Indianapolis-ba. Később találkozott még a Miami Dolphins stábjával is. Sokat egyszerűsödött pár napon belül a helyzet, egyből a Broncos tűnt esélyesnek és a hírek már arról szóltak, hogy meg is lesz a megállapodás, ám ekkor a Tennessee Titans tulajdonosa, Bud Adams beszállt a versenybe és kijelentette, hogy bármit megadna PM-nek, hogy az ő csapatát válassza. Ahogy haladtak a napok és közeledett a döntés, előkerült még egy csapat, a tavalyi szezont 13-3-al záró San Francisco 49ers is, akiknél titokban járt Peyton.

Végül március 19-20-at jelölte meg a veterán QB leendő csapata kiválasztására. Helyi idő szerint hétfőn délelőtt megcsörrent Elway mobilja és neki mondta el először, hogy a Denver Broncos játékosa szeretne lenni, majd pár órával később a QB Denver-be érkezett és megkezdődött a szerződése megtárgyalása. Jó pár óra kellett hozzá, míg végül odakerült Bowlen és Manning neve is a megállapodásra.

A kontraktus 5 év alatt $ 96 milliót jelenthet, melyből $ 18 milliót a 2012-es szezonban akkor is megkap PM, ha kiújul a sérülése és játékra alkalmatlan állapotba kerül. 2013 tavaszán át kell mennie egy orvosi vizsgálaton és ha ezt az akadályt veszi, akkor 2013-2014-ben $20-20 milliót fog keresni, majd ha 2015-ben és 2016-ban is átmegy az orvosikon, akkor mindkét évben $ 19 milliót fog még keresni, bár ezekre 36 éves kora miatt viszonylag kicsi az esély.

Helyi idő szerint 13 órakor sajtótájékoztató keretében Bowlen és Elway bemutatta a Denver Broncos következő QB-jaként, Peyton Manning-et, aki kb. 20 percig állt a sajtósok rendelkezésére, majd Elway is adott kb. ugyanennyi időt a kérdésekre. Megtudhattuk, hogy az egyik fő indok PM döntése mögött Elway jelenléte volt, de sokat segített Champ Bailey és Elvis „Doom” Dumervil toborzótevékenysége is. Fontos hírként jelentették be, hogy Peyton az általa Indianapolis-ban használt 18-as mezszámot fogja viselni a Broncos-ban is, ami azért érdekesség, mivel ezt a csapat első QB-ja, Frank Tripucka tiszteletére régebben visszavonultatta a csapat, ám PM felhívta telefonon és a régi denveri hős beleegyezett, hogy újra előkerüljön a #18.

Denver-be került tehát egy olyan irányító, akit minden idők legjobbjai közt tartanak számon, a szurkolók lelkesedése mégse egyöntetű. Sokan úgy érezték (én is), hogy elindult valami új, valami jó a Broncos-nál és most ezt mégis feladták Elway-ék. Ráadásul PM nyaka miatt nem lehet teljesen nyugodt az ember vele kapcsolatban, most mégis rá lett bízva a franchise. Ha teljesen egészséges lesz, akkor egy kiváló játékost szereztünk a következő 2-3 évre, ha viszont nem, akkor lehet, hogy tönkretettünk valamit, ami 10 évig jó csapattá tehette volna a Broncos-t sokkal kisebb kockázattal.

Az azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy Tim Tebow-nak nem lesz maradása Denver-ben ezek után, mivel az ő futós stílusa teljesen különbözik a zsebből precízen passzoló Manning stílusától, így mögé backup-nak nem lenne megfelelő, ráadásul a médiafelhajtás is árthat a csapatnak. Nem tartott sokáig, hogy trade partnert találjon a Broncos, 2-3 jelentkező is volt egyből, míg végül a New York Jets csapata szerezhette meg Tebow-t, aki mellé még egy 7. körös draftcetlit is kaptak, cserébe egy 4. körös és egy 6. körös jog került a Mile High City-be. Volt egy kis gond a szerződés körül, így először megakadt a trade, ami alkalmat adott a Jacksonville Jaguars-nak is még egy próbálkozásra, de végül maradt az eredeti megállapodás és így zöld-fehérben láthatjuk innentől #15-öt játszani.

Távozott tehát a 2011-es szezon hőse, de itt sajnos nem ért véget az elvándorlók sora. Mivel túl sokat kellett várni PM döntésére, így több játékosunkkal se tudtunk jó helyzetből tárgyalásokat folytatni. Jelen pillanatban a névsoron szerepel már Brodrick Bunkley (New Orleans Saints), Daniel Fells és Spencer Larsen (New England Patriots), Derrick Harvey (Cincinnati Bengals, őt nem sajnáljuk), Brady Quinn (Kansas City Chiefs), Dante Rosario és Eddie Royal (San Diego Chargers). Saját szabadügynökké vált játékosaink közül csak Joe Mays, Manny Ramirez és Wesley Woodyard maradt a csapatnál, az utóbbi főleg örömteli, mivel ő a kissé gyengébb védelmi teljesítménye mellett elsőosztályú Special Teams munkát végez évek óta.

Peyton előtt csupán egy szabadügynök érkezett, a Cleveland Browns-ból került Denverbe Mike Adams, aki a safety poszton lehet átmeneti megoldás. Azóta még néggyel bővült a létszám, mivel leszerződött a Mile High-ra Andre Caldwell, aki eddig a Bengals WR-e volt, továbbá érkezett még az ex-Houston Texans TE Joel Dreesen (ő egyébként a Colorado State-re járt, így ismerős neki a környék), valamint PM korábbi Colts-os csapattársa, a szintén TE poszton bevethető Jacob Tamme és végül a New Orleans Saints-ből érkezett a CB Tracy Porter.

Az offseason előtt úgy gondoltam (és még sokan mások is), hogy ez a tavasz a védelem megerősítéséről fog szólni és a támadósor Tebow-hoz igazításáról, amire jó esély mutatkozott az NFL harmadik legnagyobb fizetési sapka alatt rendelkezésre álló összeggel. Ehelyett most van egy új irányítónk, aki elvitte annak az összegnek a felét, érkezett neki 3 új célpont és a védelem egyelőre még rosszabb állapotban van, mint tavaly volt és ha Dawkins nem dönt a folytatás mellett, akkor tovább romlik majd a helyzet.

Jelen pillanatban nehéz megítélni, hogy mely posztokra fogunk még igazolni, de a DT poszt mindenképpen fontos lesz, mivel jelenleg csak az utolsó két szezont sérülések miatt kihagyó Ty Warren és az eddig inkább csak backup-ként bevetett Kevin Vickerson van szerződésben a csapattal. Jó lett volna biztosabb megoldást találni Champ párjának/utódjának a helyére és az MLB poszton se ártott volna Mays helyett egy jobb játékossal tovább menni, de ezek már valószínűleg nem lesznek megoldva idén.

Ez az offseason biztos, hogy hosszú ideig bent marad a Broncos-fanok emlékezetében, de azt csak később fogjuk megtudni, hogy milyen szájízzel...

Mozgalmasan teltek az elmúlt napok a Denver Nuggets háza táján. A csapat hazai sorozata a végére ért, közben még a csereidőszak vége előtti utolsó órákban komoly személyi változások is történtek az együttesnél. A következő összefoglalóban terítékre kerül a hazai széria öt mérkőzése és természetesen a csapatot érintő cseréről is lesz majd szó.



















Tíz nappal ezelőtt az Atlanta Hawks ellen lépett pályára a Nuggets. A két csapat elég hasonlóan szerepel idén, a mérkőzés eredménye előre megtippelhetetlen volt, de aki szoros meccsre számított annak nem kellett csalódnia. Gallinari és Nené is a kezdőcsapatban lépett pályára a sólymok ellen, az olasz vezetésével nagyszerű első negyeddel nyitottuk a találkozót. A következő játékrész utolsó két percéig szorosan tapadt a Hawks, innentől viszont nekünk volt nagyobb szerencsénk és sikerült a szünetre kilenc pontos előnyt építenünk. A harmadik játékrész egyértelműen a vendégeké volt, ledolgozták a hátrányt. A negyedik negyed óriási csatát hozott, mindkét csapat nagy erőfeszítések tette a győzelem kiharcolásáért. Az utolsó percekben már-már úgy tűnt az Atlanta szerzi meg a győzelmet, de köszönhetően Gallo fantasztikus kosarának megszereztük a vezetést az utolsó 10 másodpercen belül. A lefújás előtt 1 másodperccel mégis a vendégek kerültek kedvező helyzetbe, Hinrich büntetőzhetett, de a második dobása kimaradt, jöhetett a hosszabbítás. Izgalmak maradt bőven a ráadásra is. Jobban kezdett a Hawks, egy támadáson kívülre kerültek, az utolsó másfél percet viszont hihetetlen módon elbénázták, így tálcán kínálták az esélyt a győzelemre. Szerencsére nekünk több szerencsénk volt a végjátékban ezúttal, így 118:117-re győztünk. Nagyon érdekes mérkőzés volt, fantasztikus megoldásokat és hatalmas bénázásokat is élvezhetett a nézőközönség, utóbbiból szerencsénkre a vendégek többet produkáltak. Nem játszottunk rosszul, de ezt a sikert részben a Hawksnak is köszönhetjük, ha kihasználják a ziccereiket a hosszabbításban, akkor akár másképpen is alakulhatott volna az eredmény. Több remekül teljesítő játékos is volt a csapatban, Nené 22-, Gallinari 19-, Lawson pedig 21 pontig jutott a találkozón. A cserék között Harrington volt a legeredményesebb, 19 egységgel.

A következő összecsapás igencsak nehéznek ígérkezett, hiszen az éllovas Oklahoma City Thundert fogadtuk. A csapatból kimaradt Nené, őt a meccs napján cseréltük Washingtonba, de erről majd később részletesen lesz még szó. A kezdés nem volt rossz, a Thunder az első negyedben nem tudott leszakítani minket. A második játékrészben a szokásoknak megfelelően jöttek a cserék, ebből a vendégek profitáltak inkább, tíz pont fölé nőtt a hátrányunk, a negyed végére azonban sikerült lefaragni ebből, sőt mi több, a félidőben egy ponttal vezettünk is. A harmadik negyedben gyengén teljesítettünk, úgy látszik, ez már szokássá válik nálunk. A vendég csapat nem habozott kihasználni a helyzetet és meglépetek a záró játékrészt megelőzően. Az utolsó felvonás elején eldőlt a mérkőzés, a Thunder nagyon elhúzott, innen már nem volt visszaút. Végül 103:90 arányban simán kikaptunk. Ez a vereség belefér, Nyugat legjobbja ellen nem szégyen veszíteni, ráadásul a Thunder ellen amúgy sem megy nekünk. Vélhetően a csere is közrejátszott a mérkőzés alakulásában és abba, hogy ennyire lagymatag teljesítményt nyújtott a csapatunk.

Érdekes mérkőzés várt a csapatra a következő fordulóban, hiszen a Boston Celtics látogatott Denverbe. A kelták vendégjátékát mindenhol fokozott érdeklődéssel szokták várni a drukkerek és ez ezúttal sem volt másképp. Nené távozásával a megüresedett center posztot Mozgov foglalta el a kezdőben. Jól kezdtük a találkozót, néhány percnyi kiegyenlített játék után, magunkhoz ragadtuk a vezetést, a nyitó játékrész végén már csaknem tíz ponttal mentünk a vendégek előtt. Az előnyünk a tíz pontos határt csak a második negyed végére érte el, a második félidőre megnyugtató, 13 pontos fórral fordultunk. A harmadik negyedben még tovább növeltük a különbséget, így teljes nyugalomban vártuk a negyedik felvonást. Nem is történt semmi olyan, ami aggodalomra adott volna okot, egészen a játékrész feléig. Ekkor a Boston elkezdett hajrázni, sikerült két pontra feljönniük, de az egyenlítés nem jött nekik össze, így a Nuggets újabb győzelmet szerzett, 98:91 arányban. A csapatból kiemelkedett Gallinari és Faried. Az olasz 20 pontot szerzett az összecsapáson, ültek a dobásai és ráadásként a második negyedben egy fantasztikus hátmögötti passzal szolgálta ki a meccs másik hősék, Fariedet. Az első éves erőcsatár újabb dupla-duplával jelezte, hogy Karl hosszú távon is számíthat rá, 16 lepattanója és 18 pontja csattanós válasz azoknak, akik kételkedtek a képességeiben.

Újabb rangadó következett, a bajnok Dallas Mavericks ellen játszottuk a következő mérkőzést. A kezdőnk nem változott, Mozgov maradt a center, a padon viszont már ott ült Wilson Chandler, akit Kínába tett kitérője után sikeresen újraigazolt a denveri vezetés. Erősen kezdtünk ezúttal is, de a Mavs képes volt tartani a lépést az első percekben, olyannyira, hogy hamarosan magukhoz ragadták a kezdeményezést és sikeresen elléptek 6-8 ponttal. A második negyed vége felé volt egy momentum, amikor az egyenlítés elérhető távolságba került, de Nowitzki vezetésével ismét fölénybe kerültek a vendégek. A harmadik negyedben nem sikerült közelebb kerülni a címvédőhöz, sőt még tovább nőtt a hátrányunk. A záró játékrész elején már kilátástalan helyzetbe kerültünk, közel húsz ponttal maradtunk már el ekkor és a mérkőzés gyakorlatilag véget ért. Kozmetikázni sem igen sikerült az eredményen, ami 112:95-ös vereség lett. Mindenben jobbak voltak ezen az estén a vendégek. Különösen a védekezésünk volt gyenge, Nowitzkit képtelenek voltunk tartani, így a társainak elég volt átlagos teljesítményt hozni, hogy biztos legyen a sikerük. Nálunk egyedül Afflalo játszott jól, 24 ponttal zárta a mérkőzést, nem csak a pontok száma, hanem a hatékonysága is dicséretre mérltó volt. A visszatérő Chandler 12 pontot szerzett, kicsit pontatlanul játszott, de gondolom, néhány mérkőzés alatt felveszi majd a tengerentúli ritmust.
























A hazai sorozatunk végére a Detroit Pistons vendégjátékával került pont. A csapatban több változás is történt az előző mérkőzéshez képest. Gallinari hüvelykujja megsérült, ami miatt lehet, hogy hosszabb időre harcképtelenné vált. Chandler vette át az olasz csatár helyét a kezdőben, a padon pedig bevetésre várt McGee, aki a Nené ellenértékeként érkezett hozzánk. Az első negyedben fantasztikusan játszottunk, 40:18-ra nyertük ezt a játékrészt és McGee is bemutatkozott a helyi közönségnek egy gyönyörű zsákolással. A második negyedben kissé visszavettünk a tempóból és felzárkózott a Pistons. Óriási részt vállalt ebből Gordon, a vendégek dobóhátvédjének szinte minden összejött. A harmadik játékrész nagyon kiegyenlített játékot hozott, a negyedik negyedet 91:91-es döntetlennel kezdték a csapatok. A mérkőzés egészen az utolsó másodpercekig izgalmas maradt. Két perccel a vége előtt négy ponttal vezetett a vendég csapat, innen sikerült megfordítanunk a mérkőzést. Az utolsó pillanatokban Afflalo szerzett faulttal együtt kosarat, a büntetővel kiegyenlíthetett volna, de elhibázta a dobást. A lepattanóra McGee startolt rá elsőként és megszerezte a győzelmet érő kosarat, így 116:115-re nagy csatában nyertünk. Ez nem akármilyen bemutatkozás volt a csapat új centerétől, összesen 15 pontig, 7 lepattanóig és 3 blokkig jutott a mérkőzésen. Afflalo átmentette a remek formáját a Dallas elleni meccsről, ő 23 ponttal zárt. Lawsonnak is sikerült kimagaslóan játszania, 25 pontot szerzett. A visszatérő Chandler dupla-duplát szerzett 10 lepattanó mellett 11 ponttal vette ki a részét a sikerből. Nagyon izgalmas, fordulatos és szórakoztató mérkőzés volt ez a Pistons elleni összecsapás, ha nincs Gordon nagyszerű formája, akkor talán könnyebben is begyűjthettük volna ezt a győzelmet.

Végezetül pedig a csapatot érintő változásokról következik egy kis összefoglalás. Gondolom, mindenki értesült róla, hogy Nenét elcserélte a Nuggets. Az ügyletben három csapat volt érintett, a Washington Wizards, a Los Angeles Clippers és mi. A csere következtében Nené a Wizardsba került, hozzánk pedig Turiaf és JaVale McGee érkezett. Kettőjük közül előbbiről lemondott a vezetés, így ő azóta már a Miami játékosa. Nené elvesztése fájdalmas, hiszen már régóta a csapat játékosa volt, ráadásul ő volt az utolsó azok közül, akik tagjai voltak az Anthony-Iverson páros köré épülő gárdának. Másrészről, be kell látni, hogy brazil ennél jobb már nem lesz, sorozatos sérülések hátráltatják a játékban és a csapat jövője szempontjából nagyon előnytelen szerződése volt. A helyére érkező McGee képes lehet pótolni őt, atletikus, fiatal, agilis játékos, aki kicsit nehezen kezelhető, de talán Karl majd szót ért vele. Farieddel ütős kettőst alkothatnak majd a palánk alatt. A csere másik hozadéka, hogy ezzel elegendő hely szabadult fel a fizetési sapkában ahhoz, hogy újraigazoljuk Wilson Chandlert. Ezt is sikeresen nyélbe ütötte Masai Ujiri. Wilson visszatérése különösen fontos most, hogy Gallo újra megsérült, mondhatni a legjobbkor tért vissza a csapathoz. Összességében teljesen pozitívan jöttünk ki ebből a trade-ből, hiszen Nenéért cserébe kaptuk McGee-t és gyakorlatilag Chandlert is.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 35-12 (47 meccs)
2. Denver Nuggets 26-21 (47 meccs)
3. Utah Jazz 25-22 (47 meccs)
4. Minnesota Timberwolves  23-25 (48 meccs)
5. Portland Trail Blazers 22-25 (47 meccs)

A közeljövő programja: 

Március 24., szombat, 03:30 Utah Jazz - Denver Nuggets
Március 25., vasárnap, 21:30 Minnesota Tmberwolves - Denver Nuggets
Március 27., kedd, 02:00 Chicago Bulls - Denver Nuggets
Március 29., csütörtök, 01:00 Toronto Raptors - Denver Nuggets
Március 31., szombat, 01:00 Charlotte Bobcats - Denver Nuggets

Hosszú idő után 2012-ben újra bejutott a Colorado Buffaloes kosárlabda csapata az NCAA Tournament 64-es főtáblájára, ahol a múlt héten két mérkőzést is lejátszhattak Tad Boyle legényei. A boulderi gárda nem lőtte el minden puskaporát a konferencia megnyerésével, mert a March Madness első meccsén esélytelenebbnek tartott csapatként győztünk, és a következő fordulóban is megszorongattuk az ország legjobbjai közé rangsorolt riválist.
























Ahogy bizonyára mindenki értesült róla, a Buffaloes az alapszakaszbeli hatodik helyezés után megnyerte a Pac-12 konferencia-tornát, melyet március 7-10-ig rendeztek meg Los Angeles-ben. Ezzel a csapat 2003 óta először tudta kvalifikálni magát a big dance-re, amely különösen értékes volt a gárda egy évvel korábbi vitatható kihagyását követően. Tovább emeli az eredmény értékét, hogy az idei tanév előtt Burks és Higgins személyében két húzóembertől kellett elbúcsúznunk, nem volt egyszerű ilyen játékosokat pótolni, ráadásul ezt a hatalmas sikert rögtön a konferencia-váltás utáni első szezonban értük el új ellenfelek ellen, új környezetben versenyezve.
A csapat nagyszerű formát kapott el a Championship Week alatt, így teljes joggal reménykedhettünk benne, hogy nem kellett ennyivel megelégednünk, és talán az országos tornán is teremhet némi sikerélmény a közkedvelt Bölényeinknek. A 11. kalapba osztottak be minket a sorsolásnál, így a 6. kiemeltek közül kaptunk egy földrajzilag közeli ellenfelet, amely a MWC-konferenciából jól ismert UNLV gárdája lett. Az ág küzdelmeit Albuquerque-ben bonyolították le, és a csapatot hatalmas szurkolótábor kísérte el a New mexico-i csarnokba.

Múlt csütörtök este léptünk pályára a konferenciájában csak az elődöntőig jutó Rebels ellen, és a srácok rögvest óriási lendülettel vettették bele magukat a küzdelembe. Nagyon úgy tűnt, hogy feldobta a csapatot a March Madness hangulata, Roberson és Brown fantasztikus kosarai mellett a védekezésünk rendkívül kellemetlen volt az UNLV számára, akiknek minden egyes kosárért vért kellett izzadniuk, így elég hamar tíz pont körüli előnyhöz jutottunk. A félidő derekánál következett be az első hullámvölgy, de ekkor is csupán 19-15-ig engedtük fel a vetélytársat, majd pályára lépett a freshman csereirányítónk, Booker pedig egy perc alatt két bődületes triplával lőtte be újra a tíz pontos különbséget. A csapat mindent elsöprő lendülettel játszott, a Rebels ezzel szemben nem találta a ritmust, így nyeregben érezhettük magunkat a játékrész végére. A hosszú szünet alatt végül 36-25-ös előnyben voltunk Dufault utolsó másodpercekben kihasznált tempójával, és nagyszerű helyzetből várhattuk a folytatást. Ha attól féltünk volna, hogy a csapat elkényelmesedik az öltözőben, vagy a Rebels lázadók módjára feltüzeli magát a szünetben, akkor cseppet sem kellett aggódnunk. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, a Buffs kifogástalanul játszott, az agresszív palánk alatti védekezésünkkel teljesen kihúztuk az UNLV méregfogát, ráadásul a triplákat is kegyetlen formában zúdítottuk, ebben az időszakban Dufault vágott be kettőt, majd a meccs 25. percében Brown is meglőtte a maga trojkáját az addigi legnagyobb, 49-29-es különbségért. Ezután viszont elkezdtünk egyre többet hibázgatni, kimaradtak a dobások, és megmagyarázhatatlan labdavesztéseket vétettünk, az ellenfél egyre jobban belelkesült, és a játékvezetők sem szégyellték egy-két vitatható ítélettel támogatni a magasabban rangsorolt csapatot. A differencia szép lassan csökkent, mi pedig csak nem tudtuk összeszedni magunkat, az utolsó öt percen belül két pontra is megközelítettek bennünket. Szerencsére a végjátékban magára talált a Bölény-sereg, néhány nélkülözhetetlen védekező megmozdulással vertük vissza az UNLV próbálkozásait, két és fél perccel a vége előtt pedig Brown brutális zsákolása tüzelte fel a csapatot. A befejező másfél minutumban az ellenfél minden kísérletéből triplára törekedett, és folyamatosan faultoltak minket, de szerencsére nem hibáztunk el annyi büntetőt, hogy esélyt adjunk az egyenlítésre, különösen a freshman Dinwiddie őrizte meg a hidegvérét a vonalról a finisben. Bár eltékozoltuk a tetemes előnyt, azért a végsőkig kitartott a csapat, és ha szenvedve is, de behúztuk a meccset 68-64 arányban.
A csapat legjobbja vitathatatlanul Andre Roberson volt, a sophomore támadó 12 ponttal és 16 lepattanóval szállított dupladuplát, és végre ország-világ előtt meg tudta mutatni, hogy miért rettegett tőle az egész Pac-12. A legtöbb pontot mégis a freshman Askia Booker szerezte, hallatlan lelkesedéssel küzdött az egész mérkőzésen, csupa szív játéka az egész csapatra pozitív hatással volt. Ezen kívül még két végzős tartozott a főszereplők közé, Adrian Dufault 14, Carlon Brown 12 ponttal járult hozzá a győzelemhez, mellyel bejutottunk a legjobb 32 közé.

A tánc tehát tovább folytatódott, szombaton azonban már egy igazi nagy hal várt a csapatra, hiszen a legutolsó országos rangsorban tizedik Baylor-ral kellett szembeszállnunk. Rettenetesen nehéz összecsapásra volt kilátás, minden téren a legjobbunkat kellett hozni ahhoz, hogy legyen keresnivalónk a jóval erősebb vetélytárs ellen. A coloradói legények egy cseppet sem rezeltek be, újfent nagy lendülettel kezdtük a mérkőzést, Roberson már az első percekben számtalan hasznos megoldással hívta fel magára figyelmet, és a többiek is ellenállhatatlan formában indítottak, eleinte néhány ponttal vezettünk is. Ennek ellenére nehezen tudtuk megfékezni a Baylor-t, akik szinte valamennyi támadásukat ponttal fejezték be, és sajnos a triplákat is jó százalékban értékesítették, hamar átvették a vezetés jogát. Ám ahogy jobban elhúztak volna, gyorsan mi is észbe tudtunk kapni, és általában 4-6 pontnál többel nem engedtük el őket. Sőt, a szünet előtti utolsó percekre különösen jó ritmust kaptunk el, Roberson parádés hármasával egyetlen pontra megközelítettük az ellenfelet, pechünkre azonban ők is változatlanul ipari mennyiségben termeltek a triplákat. A szívós küzdelem azt eredményezte, hogy féltávnál mindössze 35-37 arányban voltunk lemaradva, és abszolút nyílt volt a mérkőzés. A továbbiakban eleinte újra kezdett ellépni a Baylor, de változatlanul példásan küzdöttünk, és apró pontokkal újra felzárkóztunk, még mindig ott toporogtunk pár pont lemaradásban. Kifejezetten izgalmasan telt a mérkőzés, főleg mikor néhányszor sikerült megfogni az ellenfél akcióit, és a nagyszerű ütemben vezetett akciókkal újabb pontokat szereztünk. A második félidő elején abszolút kiélezett volt a találkozó, a lelátón pedig a C-Unit uralta a légteret, a Buffs játékosai szinte hazai környezetben érezhették magukat a parketten, és ennek megfelelően szárnyaltak is. A 27. percben Booker hidegvérű triplájával 49-49-nél utolértük őket, majd kisvártatva Brown zsákolásával a vezetést is átvettük, a félidő felénél pedig már 57-54-es előnyben voltunk. Ekkor azonban beütött a krach. Ahogy mostanában szinte szokássá vált, a csapat a második játékrészben hullámvölgybe ért, és ez ezen találkozón végzetesnek bizonyult. Nem volt annyira látványos a kihagyás, mint például az UNLV ellen, de néhány apró hiba és pontatlan dobás éppen elég volt ahhoz a Baylor-nak, hogy eldöntse a meccset. Az UV-zöldben cirkáló Medvék ebben az időszakban zsinórban négy triplát vágtak, miközben a mieink egyetlen kosarat sem tudtak szerezni, így hamar 15 pontossá fajult a differencia. Innen pedig már nem volt visszaút, Boyle tanítványai az utolsó percekben egész pályás letámadásba kezdtek, és minden egyes akciót villámgyorsan triplára játszottunk ki, de szinte semmi sem akart be akadni, így a végeredmény 63-80 lett a favorit csapat javára.
Joggal foghattuk a fejünket a meccs után, mert 30 percen keresztül abszolút méltó ellenfele voltunk a Baylor-nak, és talán még a győzelemre is lehetett volna esélyünk, de a rövid zárlatot ezúttal sem tudtuk elkerülni. Askia Booker újra 15 ponttal volt a csapat legeredményesebb játékosa a cserepadról, ezen a két meccsen tökéletesen bizonyította a rátermettségét, és hogy mennyire lehet majd rá számítani a jövőben. Austin Dufault 14 pontot szórt, miközben a két legfőbb húzóember közül Andre Roberson 13 pontot és 8 lepattanót vállalt, Carlon Brown pedig ugyancsak 13 pontot termelt, de a megszokottnál jóval szerényebb hatékonysággal.

Csak pozitív hangnemben lehet beszélni a Buffaloes idei félelmetes meneteléséről, az új konferenciát megnyertük, és a Madness-en is tudtunk menni egy kört, kis szerencsével akár a második meccs is hozható lett volna. Jövőre megint nem lesz irigylésre méltó helyzetben Tad Boyle és a program vezérkara, mert például Brown, Dufault és Tomlinson befejezi az egyetemet, Roberson pedig a sophomore évét követően jelentkezik az NBA draftra, vagyis négy kezdő fogja elhagyni a csapatot ezen a nyáron. Komoly szerep hárulhat a továbbiakban a két mostani freshman-re, Booker-re és Dinwiddie-re, akiknek az elődök által kitaposott ösvényen kéne tovább vezetniük a boulderu Bölény-csordát.

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi kosárlabda-bajnokság legjobb 64 csapata közé jutott a Colorado State Rams együttese, ám a Kosok az országos főtáblán képtelenek voltak borítani az előzetes esélyeket, így már az első mérkőzés elvesztésével befejeződött számunkra a menetelés.





















Múlt csütörtökön a CSU hiába vezetett a szünetben még egy ponttal, sajnos a jóval esélyesebb Murray State Racers érvényesítette a papírformát a Louisville-ben rendezett második fordulós mérkőzésen. A coloradói együttes remekül kezdett, első sorban az erőcsatár Pierce Hornung játszott kiemelkedően, aki összesen 12 pontig jutott, és karriercsúcsát beállító 17 lepattanót szerzett, azonban ez is kevésnek bizonyult, a Murray State 58-41-re diadalmaskodott ellenünk.
A Kosok nagyon rossz arányban dobtak kosárra, ezt a statisztikában szereplő 33%-os hatékonyság támasztja alá, ami az első félidőben még elfogadható volt, a második játékrészben azonban rengeteget hibáztunk. A dobószázalékot tekintve ez volt a gárda idei legrosszabb teljesítménye, ráadásul pont a legrosszabbkor jött. Persze, ne feledjük el, a Murray State a 2011/12-es szezonban csupán egyetlen mérkőzést veszített el eddig, Tim Miles vezetőedző szerint egy ilyen együttes ellen nagyon nehéz támadni, bár a 21 turnover-re még ez sem lehet mentség.

A harmadéves Hornung remeklésének is köszönhetően a félidőben 24-23 volt az állás a Rams javára, majd a második játékrész elején ellenfelünk egy 18-2-es szériát produkált, miközben számtalan labdaveszés akadályozta a játékunkat, különösen Green és Carr járt élen ebben a mutatóban, mindketten öt-öt turnover-rel zártak a végére.

„Nem derült ki, hogy mit is szerettünk volna, de még mindig úgy érzem, nagy dolgokat valósítottunk meg” – mondta a mérkőzés legjobbja, Hornung, aki már most a jövő évi szezonra gondol. „Határozottan vannak céljaink a következő évre, melyek még az idei eredményeinket is felül fogják múlni.”

A dobóhátvéd Jesse Carr csereként beállva 29 percet kapott, ez idő alatt nyolc lepattanót és 11 pontot szerzett, négy asszisztot is kioszott, rizikós játékában az öt turnover még vállalható volt.

„Nagyon frusztráló” – kezdte Carr. „A szünet után egyszerűen nem tudtuk végrehajtani az utasításokat.”

Miles és a játékosok szerint is kiváló volt a Murray State védekezése, és támadásban is hatékonyak voltak a második félidőben. A CSU csapatából még Wes Eikmeier nyújtott említésre méltó teljesítményt, aki 10 ponttal és három lepattanóval zárt, de a jó kezdést követően a második félidőre teljesen elhaványult.

Az ellenfél legjobbjai Isaiah Canaan és Donte Poole voltak, előbbi 15, utóbbi 13 pontot szerzett. Eikmeier egy könyökössel kiütötte Poole-t, akinek az orrából ömlött a vér, de a bedobó visszatérését követően is hatékonyan játszott. A Murray State azóta már búcsúzott a további küzdelmektől, két nappal később a favorit Marquette állította meg a csapatot.

Nem kell szégyenkeznünk a Rams korai búcsúja miatt, sajnos nem tudtuk megakadályozni a papírforma érvényesülését, de tőlünk már az is nagy dolog volt, hogy részt vehettünk az NCAA Tournament-en, hiszen közel egy évtizede a csapat nem járt az ország legrangosabb tornáján. Idén 20-12-es mérleggel zártuk az alapszakaszt, és 8-6-tal az MWC negyedik helyezettjei lettünk, majd a konferencia-elődöntő már elég volt a March Madness-meghívóhoz. Jövőre újra nekirugaszkodhatnak a srácok, a mostani csapat jelentős része visszatér az iskolapadba és a parkettre egyaránt, hiszen számos húzóemberünk még csak harmadéves volt ebben a szezonban.

A sportfogadás piacai a Kentucky gárdáját tartják a legesélyesebbnek a végső sikerre, majd az Ohio State, a Michigan State és a North Carolina következik a sorban.

Lezajlottak a konferencia-playoff küzdelmei az egyetemi jégkorong bajnokság 2011/12-es szezonjában, és a három coloradói intézmény programja közül ketten döntőt játszhattak saját csoportjukban, ráadásul egy konferencia-győzelmet is világgá kürtölhettünk. Illetve ami talán még ennél is fontosabb, hogy az NCAA Tournament 16 csapatos főtáblájára két állami gárda besorolást nyert, és ezen a hétvégén már a regionális döntőkben küzdhetnek a Frozen Four-ba kerülésért.





















A Denver Pioneers jégkorongozói nagyszerű formában várták a rájátszást, ugyanis az alapszakasz utolsó három mérkőzésén győztesen hagyták el a jeget, és a jó hajrának köszönhetően a WCHA harmadik helyére sikerült felküzdeni magunkat. Ebből kifolyólag a playoff első körében a 10. helyezett Wisconsin ellen vívhattunk két nyert meccsig tartó hazai párharcot március 9-11-ig.
Első alkalommal jókora kellemetlen meglepetés érte a 9. kiemelt csapatunkat, mert meddő maradt a mezőnyfölény, kevés igazi gólhelyzetet tudtunk teremteni, fokozatosan egyre görcsösebben játszottunk, és öt perccel a vége előtt a vendégek megszerezték a mindent eldöntő találatot. 1-0-s vereséget szenvedtünk a Magness Arénában, a kapuban a finn freshman Juho Olkinuora 29 védéssel tartotta magát ameddig lehetett, az egyetlen gólról nem tehetett.
Idejekorán a kiesés szélére sodródtunk, nem hibázhattunk többet a párharcban. A második mérkőzésen is nagyon nehezen törtük fel a vendégek szervezett védekezését, de a 45. percben Nate Dewhurst jóvoltából végre megszereztük az előnyt, ám a kemény munkával megszerzett fór alig három perc alatt szertefoszlott egy védelmi hiba miatt. Hét perccel a befejezés előtt aztán a végzős Luke Salazar egy nagyszerűen megjátszott akció végén Zucker passzából megszerezte a győztes gólt, a 3-1-es végeredményt pedig a másodéves Nick Shore üres kapus találata állította be. A ketrec előtt Sam Brittain jutott szóhoz, és 27 hárítással vette ki a részét a diadalból.
Sikerült az életben maradás, kiharcoltuk a harmadik meccset, melyet vasárnap este rendeztek meg. A vendégek ismét keményen szorongattak, és a középső harmadban kétszer is megszerezték a vezetést, Ty Loney egyenlítő gólja tiszavirág életű volt. A záró felvonás elején nagyon jól kijátszottunk egy PP-t, és Nick Shore találata módosította döntetlenre az állást. A további nyomás ellenére azonban a rendes játékidőben nem sikerült dűlőre jutnunk, ám a ráadásból csupán 1:40 perc telt el, amikor a napi harmadik asszisztját jegyző Drew Shore lekészítéséből Luke Salazar lőtt egy fantasztikus gólt a továbbjutásért, így hirtelen halálban 3-2-re diadalmaskodtunk. Sorban a második meccsen is Brittain védett, a döntő mérkőzésen 24 védést postázott.

Bejutottunk tehát a múlt csütörtöktől szombatig megrendezésre kerülő WCHA Final Five tornára, melyet St. Paul-ban bonyolítottak le, az XCel Energy Centerben. Az alapszakasz harmadik helyezettjeként a négy közé jutásért kénytelenek voltunk meccset játszani a torna első napján, hogy csatlakozhassunk az elődöntőben az első két automatikus résztvevőhöz,
Az elődöntős részvétel felé a Michigan Tech testén keresztül vezetett az út, akik jókora meglepetésre jutottak be ide (de erről majd lejjebb olvashattok), és a Pioneers-nek nagyon kellett vigyáznia velük, nehogy kellemetlen meglepetésben részesüljünk.
Az első percekben a freshman Ty Loney újabb playoff-góljával ragadtuk magunkhoz a vezetést, ám a Huskies rövid időn belül válaszolt, és sokáig őrizték az 1-1-es döntetlent a rámenős denveri rohamok ellenére. A második harmadban 16-6 arányban lőttük túl az ellenfelet, de ez sem vezetett eredményre. Sőt, a harmadik harmad elején jött az igazi hideg zuhany, 18 másodperc után bevitte a második találatát a Tech, és átvették a vezetést. Lélektanilag meglehetősen rosszul ért bennünket a gól, megfogta a csapatot a hátrányba kerülés, a folytatásban kissé bénultan játszottunk, az ellenfél pedig egyre jobban kezdhette nyeregben érezni magát. Sokáig nem tudtunk minőségi helyzetet kialakítani, de aztán az utolsó öt percen belül Luke Salazar jóvoltából sikerült egyenlíteni, és hosszabbításra mentettük a mérkőzést. A ráadás alig több mint két percig tartott, LaLeggia nagyszerű koronggal találta meg Jason Zucker-t, aki nem hibázta el a kínálkozó lehetőséget, hanem tovább lőtte a csapatot a konferencia-elődöntőbe. Juho Olkinuora karrierje első playoff-meccsén 27 védéssel vezette a csapatot, a mieink 44 kapura lövéssel operáltak.
A másnapi elődöntőben a második kiemelt Minnesota-Duluth csapatával találkoztunk, akik ellen az alapszakaszban izgalmas meccseket vívtunk, és most is rendkívül kiélezett csatára volt kilátás. A kezdés tökéletesen sikerült a Pioneers számára, remek helyzetkihasználásunknak köszönhetően az első 26 perc alatt máris 3-0-s előnybe kerültünk, a visszatérő Shawn Ostrow nyitotta a gólgyártást a találkozó elején, a középső harmadban Jason Zucker és Dustin Jackson ugyancsak beköszöntek. A tavalyi országos bajnok ezt követően hatalmas rohamokba kezdett, hamar össztűz alá vették Brittain ketrecét, és a második harmadban két találatot is bepiszkáltak. Tovább tartott a Bulldogs fölénye, eszelős lendülettel rohamoztak a felzárkózásért, nem is tudtuk kibekkelni a vezetéssel a végéig, az 53. percben 3-3-nál utolértek bennünket. Ismét hosszabbításra került sor, de az első ráadás alatt nem született döntés, holott mindkét csapatnak komoly lehetőségei lettek volna a győztes gól megszerzésére. Folytatni kellett a harcot az első gólig, és a 89. percben Ryder távoli lövése után Zac Larraza bepofozta fonákkal a kipattanót, így a heroikus küzdelem végén a Denver örülhetett. A freshman támadó a lehető legjobbkor szerezte meg egyetemi pályafutása első találatát, pedig csak egy sérülés miatt neveztük be a mérkőzésre 13. támadóként. A másodéves Sam Brittain 67 védéssel új iskolarekordot állított fel, egészen fantasztikus formában dolgozott a ketrec előtt péntek délután, pedig nem mindennapi terhelésnek volt kitéve.
A szombat esti WCHA-döntőben a North Dakota-val nézhettünk farkasszemet, de a fantasztikus menetelésünk 4-0-s vereséggel véget ért. Az első harmad egyenlők küzdelme mellett zajlott, de a szünet előtt két perccel a Fighting Sioux emberelőnyből megtörte a csendet, másodpercekkel később pedig újból betaláltak. A csapatban sajnos az előző két OT-meccs után már nem volt annyi erő, hogy innen visszazárkózzon, a középső harmadban egy újabb PPG pecsételte meg a sorsunkat, a negyedik gól után Olkinuora-t is lehoztuk.
Aggodalomra semmi okunk nem volt, mert a 4-2-es PO-menetelés révén automatikus besorolást nyertünk az NCAA Tournament mezőnyébe, és a pénteki fokozott terhelés után törvényszerű volt, hogy a másnapi döntőre elfáradt a csapat. Jason Zucker egyedüli Pioneers-hokisként bekerült a WCHA All-Tournament csapatba, miután a három meccs alatt két gólt szerzett a viadalon.



















Az ugyanebben a konferenciában versenyző Colorado College hullámzó szereplése pozitívan ért véget az alapszakaszban, két győzelemmel megszereztük az ötödik helyet és a vele járó pályaelőnyt. A rájátszás első körében éppen azzal a Michigan Tech-kel találkoztunk, akiket az alapszakasz záró víkendjén 5-2 és 2-0 arányban magabiztosan legyőztünk, így a playoff-ban is esélyesnek számítottunk, de nem szabadott (volna) leírni az ellenfelet.
Ennek ellenére a március 9-i első felvonáson nagyon megleptek minket, ugyanis a Huskies kifejezetten bátran játszott, és az első harmadban egy hazai korongvesztést követő szólógóllal előnybe kerültek. A folytatásban görcsös támadásokat vezettünk az egyenlítés reményében, de mintha semmi nem akart volna összejönni ezen az estén a Tigers-nek. Végül a harmadik harmad első perceiben kettős létszámfölényből a harmadéves Rylan Schwartz pofozta a hálóba a korongot J. Schwartz és Guentzel asszisztálásában. Alig hogy fellelkesedtünk volna az egyenlítésen, három perc múlva visszavette a vezetést az MTU, ez a találat pedig döntőnek bizonyult, többször képtelenek voltunk megrázni magunkat, a hajrában a vendégek beállították a 3-1-es végeredményt. Josh Thorimbert kapus 26 védést postázott a hazai ketrec előtt, a sophomore portáson szinte semmi nem múlott.
Másnap az életben maradásért kellett játszanunk, de a mérkőzés eleje a vendégeknek sikerült lényegesen jobban, rögtön hét perc alatt két gólt rámoltak be Thorimbert kapujába. Szerencsére mindezt nem hagytuk annyiban, a junior szélső Andrew Hamburg az első harmad hajrájában és a második elején egyaránt betalált, így 2-2-re kiegyenlítettük a mérkőzés állását. A folytatásban is lendületben maradtunk, nagyobbnál nagyobb helyzeteket alakítottunk ki, de képtelenek voltunk bevenni a Tech ketrecét, rövid időn belül Krushelnyski és Rapuzzi lövése is a kapuvason csattant. Aztán bő tíz perccel a rendes játékidő előtt Scott Winkler csak bekotorta a vezető gólt, ezzel azonban még mindig nem mehettünk biztosra, mert a vendégek hatalmas lelkesedéssel igyekeztek. A végjáték perceiben ráadásul egy szép támadás végeztével kiegyenlítettek és túlórába küldték a találkozót. Drámai véget ért a mérkőzés, mert a CC újabb helyzetei után a hirtelen halál negyedik percében a vendégek befejezték az összecsapást, és 4-3-as győzelemmel távoztak Colorado Springs-ből.
Jókora csapást szenvedtünk el, hiszen legalább ebből a körből mindenképpen továbbjutást vártunk volna, egyúttal a Tournament-részvételről szövögetett álmokról is le kellett mondani. A szezon végeztével több tehetséges játékosunk profinak állt, néhány végzős minor aláírás mellett a korábbi első körös kiválasztott, J. Schwartz szerződése volt a legfőbb történése, aki azóta már az első NHL-es gólját is megszerezte.

Ez idő alatt az Air Force Falcons csapata az első helyen végzett az AHA konferencia alapszakaszában, és a legjobb kiemeltként szabadnapos volt az első fordulóban, a Légierő számára csak a március 9-11-i hétvégén kezdődött a rájátszás a UConn elleni hazai fellépésekkel.
Természetesen nagy esélyesei voltunk a konferencia-negyeddöntőnek a Huskies ellen, a vendégek mégis ránk ijesztettek a legelső találkozón, mivel a meccs első felében kétszer is megszerezték a vezetést, de Scott Holm és Ryan Timar révén mindkétszer még időben tudtunk korrigálni. A harmadik harmadra 3-2-es előnnyel mehettünk le Casey Kleisinger jóvoltából, és úgy tűnt, sínen vagyunk, de a kevés helyzetét rendkívül jó százalékkal értékesítő UConn harmadszor is betalált, így Torf-ot a 42. percben 8/11-es statisztikával lecseréltük. A hajrára összeszedtük magunkat, és a senior vezér Kyle DeLaurell találata már valóban a győzelmet jelentette.
A második találkozón akár eldönthettük volna a továbbjutás sorsát, és ennek megfelelően nagy lendülettel rohamoztunk, ám a védelmi hibáink két gólt eredményeztek az ellenfél javára, és 0-2 után már csak futottunk az eredmény után. A középső harmad elején a freshman Scott Holm jóvoltából szépítettünk, de az egyenlítés mégsem jött össze a csapatnak, ehelyett a vendégek egy üres kapus góllal állították be a 3-1-es végeredményt, és a 47-14-es lövési fölényünk is hiábavaló volt.
Mindent eldöntő, harmadik meccset kellett játszanunk, melyen nem szabadott hibáznia a csapatnak. Az első két találkozóval ellentétben, vasárnap nem domináltunk annyira látványosan, sokkal megfontoltabban játszottunk, és inkább a stabil védekezésre próbáltunk építeni. Scott Holm a párharc harmadik meccsén is eredményes volt, de a 28. percre a UConn fordítani tudott, majd a gólgyáros hátvéd Tim Kirby egalizálását követően PP-ből újra visszavették az előnyt. A második harmad hajrájában Jason Fabian állította döntetlenre a részeredményt, majd a záró felvonás elején George Michalke juttatta vezetéshez az AFA-t. Több fordulat már nem történt, így esélyeshez méltóan - ha a vártnál némileg talán nehezebben is - sikerült eldöntenünk a továbbjutást.

A csapat tehát megváltotta jegyét a múlt hétvégén megrendezett AHA Final Four-ra, melynek a nagy rivális Rochester volt a rendezője, de a RIT második kiemeltként a másik ágra került, helyettük az elődöntőben a februárban alaposan elpáholt Mercyhurst-tel kellett megmérkőznünk.
Rendkívül meggyőzően vettük fel a harcot a Lakers ellen, és már az első percekben bevettük az ellenfél kapuját Cole Gunner jóvoltából, majd az átmeneti egyenlítést követően Paul Weisgarber módosította 2-1-re az állást a nyitó periódus végére. A továbbiakban rövidesen John Kruse is betalált, és bár az ellenfél még egyszer újra fel tudott zárkózni egyetlen gólra, Kleisinger tökéletes passzából a sophomore Jason Fabian találatával óriási lépést tettünk a győzelem felé. Az utolsó percekben a 'Hurst még üres kapuval próbálkozott az egyenlítésért, de ezalatt Paul Weisgarber napi második találata végképp eldöntötte a mérkőzést. A másodéves Jason Torf 23 kísérletet hárított a ketrec előtt, miközben a támadóink összesen 42 lövéssel operáltak.
A papírformának megfelelően a szombati konferencia-döntőben a házigazda RIT gárdájával csaphattunk össze, akik ellen a bajnoki címen felül az automatikus NCAA Tournament-részvétel volt a tét. Az első időszakban szorosan alakult a küzdelem, a két kapu nagyjából egyenlő arányban forgott veszélyben, majd a 16. percben Cole Gunner jóvoltából váltottunk gólra egy emberelőnyt, bő egy minutum múlva pedig John Kruse is betalált az előny stabilizálásáért. A középső harmadban a RIT egyre lendületesebb akciókat vezetett a felzárkózás érdekében, azonban a hazai gól helyett hamarosan újra a mieink voltak eredményesek, így a meccs derekánál Jason Fabian találatával már 3-0-ra mentünk. Innentől kezdve végképp eldőlt a mérkőzés, a Tigers már csak elkeseredett rohamokat vezetett, de a csapat kitartott a végsőkig, és egyetlen találatot sem engedélyeztünk. Sőt, az utolsó másodpercekben Jason Fabian egy újabb góllal állította be a 4-0-s végeredményt, míg Jason Torf 34 védéssel postázott hibátlan mérleget.
A Falcons hat éven belül ötödik alkalommal hódította el a trónt a konferenciában, és az egymást követő második szezonban jutott be egyenes ágon a 16-os táblára. Ezzel a szezon előtt kitűzött legfőbb célt hiánytalanul teljesítettük, ezek után már minden csak ráadás.

Ezen a hétvégén rendezik meg a négy regionális tornát az NCAA Tournament 16 csapatos főtábláján. A két még versenyben lévő coloradói csapat közül a Denver a Midwest régióba nyert besorolást, a Green bay-i négyestorna elődöntőjében a Ferris State-tel fogunk találkozni, továbbjutás esetén pedig a Michigan vagy a Cornell lehetne az ellenfelünk a Frozen Four-ért. Eközben az Air Force a Northeast régió képviseletében Worcester-be utazik, s az első mérkőzést a #1 Boston College ellen fogjuk lejátszani, így mérsékelt esélyünk van rá, hogy a folytatásban még találkozzunk a Minnesota-Duluth vagy a Maine együttesével.

Szurkoljunk ezen a hétvégén is a csapataink minél jobb szerepléséért, hátha összejön valamelyik programnak egy igazán maradandó bravúr!

Az első hét szerény eredményei után a folytatásban egyre jobban beindult a Colorado Rockies csapata az MLB előidényében. Mostani kiadásomban jóval több sikerélményről tudok beszámolni. Lássuk, mi történt a csapat legutolsó meccsein az arizonai Cactus Leagueben!
























Az 1. heti összefoglalóban 2-6os összmérlegről számoltam be, azután múlt hétfőn kamatostul sikerült a javítás, a San Diego Padrest 11-2 arányban csaptuk meg a Salt River Fieldsen. Gyakorlatilag a várható opening day lineup állt ki erre a meccsre, egyedül Blake hiányzott nyak sérülés miatt, a beugró Wood volt 3B poszton. Az elején a SD vezetett egy korai hazafutással, az ötödik menetben tudtunk válaszolni Wood RBI triple és Rosario RBI single jóvoltából. A hatodik játékban mindkét csapat egy-egy futást szerzett, tőlünk Chad Tracy volt eredményes, 3-2re vezettünk. Aztán a hetedik támadásban dőlt el minden, öt pontot ütés nélkül hoztunk (két bases loaded walk, egy bases loaded HBP, egy sac fly, egy error), majd a biztonság kedvéért Willin Rosario is becsengetett egy 3run HRal, a hatalmas tehetségünk így két ütéssel és négy RBIval zárta a meccset és folytatja az image építést. Több ütő kevésbé villogott, a manager fia, Chad Tracy szerzett még több pontot és egyedül Woodnak volt két ütése rajta kívül. A várható első számú dobó Guthrie a második meccsén egyetlen pontot adott az első négy játszmában, kezdi bizonyítani a rátermettségét. A rotáció utolsó kiadó helyéért versengő Rogers is pozitívan emelkedett ki, három játékban ellene is csak egy ER született. Reynolds és Betancourt ismét hibátlanok voltak, őrizték a makulátlan tavaszi mérlegüket.

Megőriztük a lendületet másnapra és 5-2re diadalmaskodtunk a Los Angeles Dodgers ellen Glendaleben. A győzelemben kulcs szerepet játszott a harmadik játszma, amikor három runt szereztünk: először EYJR küldte haza Blackmont, majd Jonathan Herrera mindkét bázison lévő társával futást kényszerített ki a single ütésével. A kisember folytatta a szokásos márciusi virágzást, singlet és doublet vágott, a meccs után már .438as volt az átlaga. A találkozó második felében a LAD kétszer is közelebb zárkózott, de mindkétszer válaszolni tudtunk két csere ütő, Castillo és LeMahieu pontjaival, nem forgott már veszélyben a győzelem. Meglehetősen felforgatott összeállításban játszottunk, Jim Tracy próbált minden jelenlévő játékosának lehetőséget adni, de az említett Herreran kívül nem történt maradandó egyéni teljesítmény. Pomeranz az első két inninget tökéletesen teljesítette, később derékfájdalmai miatt lecseréltük, kisebb kihagyásra szorult és a következő startját későbbre csúsztatták, de nem kellett komolyabb sérüléstől félnünk. A folytatásban Belisle és Brothers sem kapott pontot, az ellenfél mindkét futása az invitee Scahill kárára esett.

Szerdán ismét sor került egy-egy split squad meccsre, reménykedtünk a kedvező sorozat fenntartásában.
A csapat egyik fele Surpriseban 6-1-re kiütötte a World Series győztes Texas Rangerst. Ezen az összecsapáson többségében a várható kezdő infield jutott szóhoz, leszámítva persze a sérült Blaket, akinek ezúttal Harris volt a helyettese. Már a legelső pontot mi szereztük a második játékban, amire még válaszolni tudtak, de rögtön újra lépéselőnybe kerültünk. Az ötödik inning alatt szerzett három futással minden kérdést eldöntöttünk a magunk irányába, a Rangersnek esélye se volt visszajönni a meccsbe. Újra egy fiatal catcher villogott, Jordan Pacheco az első pontjait postázta, három beállás alatt három ütésből három futást vezényelt. Todd Helton két doublet jegyzett, mindkettő után haza tudott érni később és még egy pontszerzés is jutott neki. A maradék egy-egy RBIon EYJR és Colvin osztoztak, a tartalék infielder helyért hajtó Harris pedig 2/4el suhintott. Tyler Chatwood szépen javította a korábbi hullámzó produkcióját, a Rangers ellen az első négy inningben egyetlen futást engedélyezett. Rajta kívül csak tartalék dobók jutottak szóhoz, akiknek annak ellenére sincs esélyük a kerettagságra, hogy egyikük se vétett runt.
A másik társaság az Arizona Diamondbacks csapatával küzdött meg a mindkét csapat márciusi otthonául szolgáló Salt River Fieldsen, a két gárda esti meccséből 7-4 arányban mi jöttünk ki jobban. Értelemszerűen itt a potenciális kezdő OF trió kapott lehetőséget. Hamar dűlőre jutottunk, az első és a harmadik inningben máris hét futást pakoltunk be, utána az is belefért, hogy a tartalék dobók felengedték a D'backst a finisben. Carlos Gonzalez két ütésből négy ponttal jelezte, hogy jelen van az edzőtáborban, meglőtte az első HRt három pontért és egy singlelel is eredményes volt. A másik három pontot az ifjú tehetség Nolan Arenado szórta egy bases clearing double jóvoltából, amely a gyenge átlaggal püfölő 3B egyetlen találata volt a meccsen. Juan Nicasio megszerezte az első győzelmét az előidényben, a nyaktörésből felépülő dobó az első négy inningben csak egy pontot szedett be. Őt követően Reynolds ingott meg egy kicsit, az ötödik játékban két pontot kapott, illetve Betancourt ellen szépítettek még egy futással, Roenicke és Escalona sebezhetetlenül dolgoztak.

Ezt követően hajtottuk végre az első komolyabb keretszűkítést, melyben elbocsátottuk a a táborból a dobók közül Dodsont, Gardnert, Ekstromt, Bettist, Mollekent, Cabrerat. Ment két catcher, Davis és McBrdide, az infielderek közül Field és Paulsen, illetve a külső pályás Hoffman és Matthes.



















A csütörtöki folytatásban sikerült tovább hizlalni a winning streaket, miután 7-5re győztük le "hazai" környezetben a Chicago Cubst. A második inningben Willin Rosario 2run HR jelentette az előnyt, aki másodszor lőtt hazafutást a héten és két találattal zárta a meccset. Innentől kezdve a Cubs futott az eredmény után, de mindig volt rá válaszunk, leszámítva hogy a hatodikban fordítani tudtak átmenetileg, ám még a bottom részben visszavettük az előnyt Jordan Pacheco két pontos hazafutásával és utána nem is történt több változás. Tehát ő is folytatta a jó szereplést, csereként állt be és 3B poszton próbáltunk ki, nem vallott szégyent. Mindkét fiatal tehetség hatalmas formában van és igazolják, hogy nem véletlen volt a tavaly őszi bemutatkozásuk, idén is a csapatban lesz a helyük. Az egyik backup outfielder poszt várományosa, Tyler Colvin két sac fly megmozdulással regisztrált két RBIt, illetve még Chad Tracy is biztonságiból villant meg. Rosario mellett a starting 3B Nelson vállalt több hitet, a single és a double után is hazaért. Jhoulys Chacin már a harmadik meccsét játszotta idén és három scorless inning alatt csak egyetlen ütést és sétát vétett. Aztán a dobó keze mutató ujján keletkezett egy vízhólyag, ami akadályozta őt és inkább cseréltünk. A prospect Friedrich megint hullámzó volt, összesen négy pontot szereztek ellene és visszaengedte a meccsbe a Cubst, de öt SOt vágott. A többi reliever közül Brothers volt még lényeges, aki 1-2-3 játékkal abszolválta az első savet a tavasszal.

Aztán hat nyertes meccs után először találtunk legyőzőre, a Cincinnati Reds ellen 4-3ra vesztettünk Goodyearben. A második inningben négy pontot szenvedtünk el, Stubbs 3run jacket vágott és sajnos ez a hátrány behozhatatlannak bizonyult. A denveri kezdők csupán két ütést tudtak összekaparni, CarGo singlet, Pacheco doublet talált, aztán a záró játékban a cserék nagy hajrát indítottak és majdnem sikerült egyenlíteniük, de csak három futást harcoltak ki. Brown RBI single nyitotta a felzárkózást, két kiesőnél Chad Tracy ground-rule doublet lőtt, majd Castillo is haza küldött egy futót, de a másodikat megelőzték a home platen, így az egyenlítés helyett befejeződött a meccs. White mind a négy ütést és mind a négy pontot az ominózus második inningben szenvedte el, ami a vereségbe került, egyébként nem mozgott rosszul. Guillermo Moscoso három pont nélküli inning lehozásával javított és Reynolds is hiba nélküli játszmával feledtette a legutóbbi megingást.

Szombaton egy izgalmas mérkőzésen feledtettük a kisiklást, 8-6os walk-off győzelmet arattunk a Los Angeles Dodgers felett. Az első pontot az ellenfél szerezte, amely az egyetlen futás volt a 4.2 inning alatt közel tökéletesen dolgozó Jeremy Guthrie ellen, folytatta a javuló tendenciát az előidényben. Azután szép lassan beindult az offense, a kezdő dobó vállalt egy RBI groundoutot, utána a 2/3al végző EYJR singlelel fordítottunk. A hatodik inningben Andrew Brown hazafutásával stabilizáltuk az előnyt, aki emellett még egy doublet is jegyzett és bejelentkezett tartalék outfieldernek. A posztért folyó harcban vetélytárs Tyler Colvin egy 2run HRal jeleskedett és a nyolcadik játszma végeztével már 6-2re mentünk. Betancourt jött a befejezésért, de a closer komoly bizonytalankodást produkált, két kiejtés mellett hagyta kiegyenlíteni az ellenfelet, öt ütésből négy runt szereztek vele szemben, így le kellett hoznunk, Roenicke SOval fejezte be az inninget. Döntetlennél a kilencedik alján volt még egy lehetőségünk eldönteni a meccset az extra játék előtt, és éltünk is vele, a tulsai bombázó Tim Wheeler kiküldött egy 2run walkoff HRt a győzelemért, így a meccsen harmadik outfielderként lőtt HRt. Nem került szóba, de érdemes tudni róla, hogy Rosario csereként két ütést szállított, illetve Harris is megszerezte első pontját egy singleből. A bullpenből Belisle 1.1 inninget abszolvált biztosan, ugyanakkor Brothers megkapta az első runt idén.

Vasárnapra két délutáni meccset terveztek, de egyiket se sikerült megrendezni az időjárásból kifolyólag. A San Diego Padres elleni meccset Tucsonban már előző nap törölték és elcsúsztatták most csütörtökre, a csapat el se utazott a helyszínre. A másik találkozót megpróbáltak elkezdeni Peoriaban, de a Seattle Mariners ellen 2-3as hátrányban a negyedik inning után félbeszakadt a meccs eső miatt. Wheeler és Colvin gyors pontjaival kettővel mentünk, de Chatwood a hibátlan első három inning után a negyedik játszmában jelentősen elbizonytalanodott, három futást kapott és összesen hét találatot regisztráltak ellene, a changeupjával akadtak komoly gondjai, rá nem jellemző módon még három BB is becsúszott. Mivel nem jutott el a meccs legalább 5 játékig, nem hirdettek győztest, csak egyszerűen kihúzták a programból ezt az összecsapást.

A Cactus League jelenlegi állása:

1. Oakland Athletics 13-4
2. San Francisco Giants 11-5
3. Los Angeles Dodgers 8-4
4. Seattle Mariners 11-6
5. Los Angeles Angels 9-6
6. Kansas City Royals 5-4
7. Colorado Rockies 8-7
8. San Diego Padres 9-8
9. Arizona Diamondbacks 7-10
10. Cincinnati Reds 7-10
11. Milwaukee Brewers 6-9
12. Chicago Cubs 7-11
13. Chicago White Sox 5-10
15. Cleveland Indians 4-10
11. Texas Rangers 4-11

A következő meccsek programja:

Március 19., hétfő, 21:10 Colorado Rockies - Los Angeles Angels
Március 21., szerda, 03:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 22., csütörtök, 21:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 23., péntek, 03:10 Colorado Rockies - San Francisco Giants
Március 23., péntek, 21:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 24., szombat, 21:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 25., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds

A második hét nagyon jól sikerült a csapatnak és máris visszazárkóztunk az arizonai előidény középmezőnyébe. Ennél is fontosabb, hogy jó úton haladunk a felkészülésben, egyre több kulcsember találja meg a formáját és a roster helyekért küzdők közül is kezd kirajzolódni, hogy kire lehet számítani, de a harcok még nem dőltek el. Remélhetőleg egy hét múlva ismét sok pozitív újdonsággal tudok szolgálni nektek.

Tovább küzd a rájátszásért a Colorado Avalanche együttese az NHLben, a legutóbbi négy meccsen egyetlen pontot vesztettünk. Közben ráadásul egy kemény idegenbeli túrát is letudtunk, nagyszerűen hajt a csapat, de sajnos a PO-riválisok se akarnak hibázni, még mindig kétséges hogy bejutunk-e vajon a rájátszásba.
























Az utazás előtt még egy hazai meccs szerepelt a programban, a hétfői játéknapon hosszabbításban 3-2re legyőztük az Anaheim Duckst.
A sorok nem változtak a mostanában megszokotthoz képest, hiányzott a sérült Kobasew és Duchene, tartalék volt Barrie, Elliott, Connolly. A kapuban Varlamov továbbra is fenntartott a helyét, mivel mostanában elkezdett első számú formában védeni és töretlen volt a bizalom felé.
Az elején csak kóstolgatták egymást a csapatok, ahogy kezdett komolyodni a játék, úgy 10 perc után a vezetést is megszereztük, O'Byrne tartotta bent a korongot a támadó harmadban, Jamie McGinn pedig fantasztikusan eltalálta a lövést. Később a Ducks egyre jobban átvette az irányítást, de az első szünetre őriztük az előnyt. A folytatásban is a vendégek játszottak fölényben, átadtuk nekik a területet és kevés támadást vezettünk, többször fokozódó nyomással kellett szembe néznie Varlynak a kapuban. Úgy tűnt, hogy nem ér baj bennünket, két másodperccel a harmad vége előtt mégis megbosszulta magát a passzivitás, elvesztettük a korongot a saját zónában és az előre húzódó Beauchemin közelről bepiszkálta a kipattanót. 1-1el kezdődött a záró harmad és már a fölényben játszó kacsák érezhették nyeregben magukat. Tovább erőltették ránk az akaratukat, kizárólag a védekezéssel voltunk elfoglalva, üggyel-bajjal mindig megúsztuk valahogy Ryanék helyzeteit. Aztán az 54. percben a kevés denveri lehetőség egyikéből gól esett, Hejda nagy lövésébe Kevin Porter ért bele a kapu torkában a vezető gólért. Mégsem úsztuk meg ennyivel és négy perccel a vége előtt Selanne emberelőnyből behúzta az egyenlítő találatot és kialakította a 2-2es eredményt. Hosszabbításra került sor, amelyet alig két perc után be tudtunk fejezni, Gabriel Landeskog a bal oldalon indult előre, pár méterről elemi erővel bombázott a hálóba, Hillernek esélye se volt a védésre, az újonc góljával hirtelen halálban győztünk.
A meccs nagy részében a Ducks játszott fölényben, nem nyújtott túl sokat a csapat, akadozott a játék, szerencsére így is érvényesültünk. Nagyon kellett Varlamov újbóli remek teljesítménye, az orosz kapus 40 lövésből 38at hárított. Landeskog már a 19. találatát ütötte az évben, a meccs napján még betegeskedett és kérdéses volt a játéka. Porter ritka játéklehetőségének egyikében beleérős gólt szerzett, McGinn tovább folytatta az Avses szárnyalását. Összességében a két ponttal elégedettek lehettünk, a mutatott játékkal kevésbé, de a küzdés miatt dicséret illeti a csapatot.

Szerdán a Buffalo Sabres elleni 5-4-es szétlövéses sikerrel kezdtük a négy nap alatti három meccses keleti túrát.
Az előzővel teljesen megegyező összeállításban szálltunk harcba, ugyanazok voltak a kimaradók és Varlamov is maradt a ketrec előtt.
Másfél perc alatt jött a hideg zuhany, fellazultunk hátul és a lerohanásban Foligno góljával megszerezte a vezetést a Sabres. A gól jótékony hatással volt a csapatra, elkezdtünk komolyabban támadni és nem sokára meg is jött a válasz, Stastny kiugratásából Jamie McGinn lőtt gyönyörű gólt lendületből. A következő villanás újra a hazaiaké volt, a 15. percben PPben játszottunk, de Mueller elbotlott a korongban a semleges harmadban, Stafford begyűjtötte a játékszert és könnyű gólt lőtt a ziccerből. Közvetlen a szünet előtt tudtunk újra egyenlíteni, O'Brien távoli lövése után a kipattanót a hatalmas kapu előtti kavarodásban David Jones pofozta be Miller kapujába. Az izgalmas első periódus tehát 2-2vel végződött. A második harmad elején fordult elő először, hogy mi kerültünk előnybe, pár perc után kihasználtunk egy PPt nem sokkal a lejárta előtt, Mueller kapu elé lőtt korongját Gabriel Landeskog szelídítette meg és húzta be higgadtan a hálóba. Bár a folytatásban is támadásban maradtunk, a meccs felénél Foligno tökéletes bombájával egyenlített a Sabres és nem történt változás a harmad vége előtt. 3-3as döntetlennel indult a záró menet és két perce se folytatódott a játék, amikor Sulzer lövése pattant a hálóba. Újra hátrányba kerültünk, a hosszú támadás sorozatban többször is lehetőség lett volna felszabadítani, de nem tudtuk kitenni a korongot a zónánkból. Bajba kerültünk, mert a Sabres jól őrizte az eredményt és egyre közelebb jártak a győzelemhez. A helyzetek rendre kimaradtak, nagyon igyekeztünk egyenlíteni és az utolsó másodpercekben sikerült is. 59:58at mutatott az óra, amikor Landeskog gyönyörű korong felvitele után O'Reilly bejátszását Jamie McGinn kotorta be szinte a gólvonalról. Drámai egyenlítés volt, a hosszabbításban nem esett gól, a büntetőpárbajban viszont megszereztük a két pontot, egyedül Mueller volt eredményes.
Hihetetlen erőfeszítéseket tettünk ezért a győzelemért, feledhetetlen volt az egyenlítés a végén. Bár a meccs nagy részében nekünk kellett futni az eredmény után, több lövésünk volt és a harmadik harmad játéka alapján rászolgáltunk a pontszerzésre és a winre is. McGinn újabb két gólt vágott, Landeskog 20szor volt eredményes és klasszis megoldást mutatott az egyenlítő gól előtt. Varlamov kicsit szerényebb volt, 20/24el zárt, de inkább a védelem hiányosságainak róhatók fel a gólok, nem a kapuson múltak.

Másnap újra pályára léptünk és újabb meccs torkollott szétlövésbe, másodszor viszont 1-0ra elbuktuk a büntetőpárbajt a New Jersey Devils ellen.
Nagyon kellemes meglepetésre Duchene visszatérhetett a boka sérüléséből 9 nappal azután, hogy az orvosok 4-6 hetes kihagyást jósoltak neki. Szerencsére nem volt olyan komoly a probléma, mint elsőre gondolták volna, fontos láncszem került vissza a helyére. Így Porter szorult ki az összeállításból, míg back-to-back révén kapust is váltottunk, Giguere öltözött be a NJD ellen.
Az első harmad csendesen telt, egyik csapat se tudott a másik fölé nőni és gól sem esett, csak egy-egy kimaradt emberelőnyt jegyeztünk fel. A második felvonás valamivel érdekesebben zajlott, felélénkült a játék és bármelyik csapat megszerezhette volna a vezetést, de a két kapus jól tartotta magát és továbbra is hibátlanul őrizték a ketrecüket. Negyven perc után is 0-0ra álltunk, a harmadik harmadban egyértelmű fölénybe került a Devils és nehéz feladat elé állították a denveri védelmet és Gigueret, de kiváló munkát végeztünk és valamennyi helyzetet elhárítottunk. Így a nehéz pillanatokat kibekkeltük és eljutottunk a rendes játékidő végéig gól nélküli döntetlennel. A hosszabbítás perceiben nem forogtak veszélyben a kapuk, aztán a büntetőpárbaj alatt Kovalchuk és Parise is betaláltak, két kör után véget ért a szétlövés a New Jersey győzelmével, nálunk Hejduk és Mueller is hibáztak.
Giguere 33 védéssel hozta a második SOt az évben, viszont büntetőkben továbbra is nyeretlen, Varlamovval jobban mennek a csapatnak a szétlövések. A támadók 28 lövésre voltak képesek, igazából csak a második harmadban játszottunk veszélyesen, kevés igazi gólhelyzetet alakítottunk ki és egyetlen gólt se tudtunk összeszedni, b2ben ez benne volt és most a SOban sem állt mellénk a szerencse.






















Utoljára szombaton játszottunk az idegenbeli sorozaton és búcsúzóul meglepetésre 3-1re leraktuk a New York Rangerst a Madison Square Gardenben.
A sorokban nem történt változás, ugyanaz a 18 játékos öltött szerelést, mint két nappal korábban. A kapuba természetesen visszakerült a pihent Varlamov, közben Lundqvist is visszatért a NYRben, nagy csatára volt kilátás kettejük közt.
A kezdéstől fogva a hazaiak játszottak aktívabban, de Varlamov valamennyi helyzetet hatástalanított az első tíz percben. Aztán viszont egy alkalommal ő is tehetetlen volt, Girardi sarokból rálőtt korongja a kapu előtti tumultusban Zuccarello ütőjéről vágódott a ketrecbe, a norvég első NHLes gólját szerezte. Túlzottan magunkra húztuk az ellenfelet és nem úsztuk meg kapott gól nélkül a sorozatos nyomást, de szerencsére időben észhez tértünk és a következő percekben valamivel jobban muzsikáltunk a mezőnyben. Annyira hogy a 15. minutumban az egyenlítés is megszületett Matt Hunwick parádés rávezetéséből. Mueller a jobb oldalt tört be a támadó harmadba, középre átadása után az előre törő védőnk fantasztikus csellel játszotta át az ellenfelét és azzal a lendülettel Lundqvistot is megtévesztette, majd könnyen tette fel a korongot a hálóba. A hazai fölény ellenére nagyszerű villanásból egyenlítettünk és 1-1re álltunk az első harmad végeztével. A második játékrész McLeodék bunyójával indult, a játékban továbbra is a Rangers volt aktívabb, de nem volt már annyira szembetűnő a fölényük, mint az első harmad alatt. Nekünk is voltak helyzeteink, ráadásul tíz perc után gólt lőttünk, egy gyors előtörés után felálltunk a támadó harmadban, Wilson lövésébe pedig Gabriel Landeskog tette bele hibátlanul a botját. Átvettük a vezetést 2-1 arányban és a záró harmadra is ezzel az előnnyel fordultunk. A Rangers ismét fokozta az iramot és rámenős akciókat vezettek az egyenlítésért, ám Varlamov szédületes védésekkel őrizte a kaput. Az utolsó öt percben Downie két hajmeresztő kiállításával egymás után kétszer játszottunk PKban, de mindkettőt sikerült túlélni. A végén egy buta hibából a Rangersnek adtak büntetést, a kapus lehozatallal is csak öten voltak a pályán, ezalatt Paul Stastny fél pályáról szerzett üres kapus gólt, mellyel bebiztosítottuk a győzelmet.
Újra hatalmasat küzdöttünk a két pontért, voltak szakaszai a meccsnek, amikor alárendelt szerepet játszottunk, de a fontos pillanatok a miénk voltak. Landeskog 21 góllal a legjobbunk, négy meccsen belül háromszor talált be. Hunwick csodálatos gólját még sokáig fogjuk emlegetni, talán az év egyik legszebb megmozdulása volt. Varlamov 41 védéssel klasszis teljesítményt hozott, hihetetlen javuláson ment keresztül és óriási szerepe van benne, hogy még élnek a PO remények.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 43-20-8, 94 pont
2. Colorado Avalanche 39-30-5, 83 pont
3. Calgary Flames 34-26-12, 80 pont
4. Minnesota Wild 29-32-10, 68 pont
5. Edmonton Oilers 28-36-7, 63 pont

A közeljövő programja:

Március 21., szerda, 02:00 Colorado Avalanche - Calgary Flames
Március 23., péntek, 03:00 Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche
Március 25., vasárnap, 04:00 Colorado Avalanche - Vancouver Canucks

Gyűjtjük a pontokat folyamatosan, de így is csak életben maradni tudunk a PO harcban, több riválisunk jobban áll a hatékonyságban, nagyon nehéz lesz célba érni az első nyolcban. A jövő heti három meccsből hatványozottan fontos lesz a Phoenix elleni derbi, a két POért hajtó csapat igazi négy pontos rangadót vívhat egymással. Ott nagyon fontos lenne a győzelem, de a két hazai fellépésen is pontokra van szükség a boldoguláshoz, hátha még elcsíphető az egyik utolsó rájátszás pozíció.

Az elmúlt hétvégén a liga első Colorado Mammoth csapata két mérkőzést bonyolított le a címvédő Washington Stealth ellen, és bár a két rivális a nyugati tabella két végén foglalt helyet, igazi rangadókra volt kilátás. Mindkét találkozón hatalmas küzdelem dominált, végül mindkét esetben az éppen hazai pályán szereplő együttes győzött, Denverben 13-11, Everett-ben 14-11 lett a végeredmény a vendéglátó csapat számára.






















Komoly erőpróba állt a listavezető denveri gárda előtt a Stealth elleni idei első meccsek alkalmával, annál is inkább, mert egy meg nem nevezett felső testi sérülés miatt a csapat legeredményesebb játékosa, egyben a teljes NLL-pontlista toronymagas éllovasa, John Grant Jr nem léphetett pályára a hétvégi meccseken, így a hadvezér nélkül kellett felvennünk a kesztyűt Ratcliff-ék ellen.
Március 10-én, szombat este több mint 17 ezer néző jelenlétében láttuk vendégül a Washington-t, a csapat nagyon fogadkozott, hogy JGJR távollétében is eredményesek szeretnénk lenni, és valóban nem beszéltünk a levegőbe. Valamivel több mint egy perc után máris megszereztük a vezetést az újonc Jamie Lincoln találatával, ám a vendégek az első valamire való lehetőségükből válaszolni tudtak Hill révén. Nem telt el újabb egy minutum, és Prossner átadásából ismét egy elsőéves játékos, Adam Jones volt eredményes, nem sokkal később pedig Jamie Lincoln újabb góljával már 3-1-re növeltük az előnyt. Ezt követően rövid időn belül két kiállítás is sújtotta a csapatot, a Stealth mindkét büntetést gólra váltotta, Ratcliff és Hill megmozdulásaival utolértek bennünket. Coates kiállítása öt perces fegyelmi volt magas bottal okozott szabálytalanság miatt, így az nem járt le egyik góllal sem, Ratcliff hamarosan újra mattolhatta Levis-t, ezzel a tizedik percben először vezetett a Stealth. Még ezt sem hagytuk annyiban, rövidesen fél percenként bevágtunk összesen négy gólt, így 3-4-ről 7-4-re fordítottuk a magunk javára az eredményt. Ebben az időszakban Derek Hopcroft nyitotta a gólgyártást, a rutinos Sean Pollock rendkívül okos lövéssel köszönt be, míg Jordan McBride személyében újabb elsőéves csatár villant meg, és Prout sokadik forintos átadásából Adam Jones is ismét hallatott magáról. A negyed végén az utolsó szó mégis a vendégeké volt, az örökös coloradói mumus, Zywicki jóvoltából faragták a különbséget 7-5-re.
A nyitó negyedóra tucatnyi találata után valamelyest lecsendesedtek a kedélyek a második felvonásra, és az első négy percben egyetlen gól sem született, ami az első negyedben elképzelhetetlennek tűnt. Ezt követően a mieink kerültek emberelőnybe, azonban egy óvatlan labdavesztést követően Moleski léphetett ki ziccerben, és nem is hibázta el a lehetőséget. A következő időszakban egyre komolyabb támadásokat vezettünk, de Croswell bravúrosan állta a coloradói lövés záport egészen a játékrész feléig, amikor viszont a soron következő PP-t már nem voltunk szívesek elszórakozni, és Gavin Prout fantasztikus lövésével használtuk ki a fórt. Egy perccel később rögtön visszaállította az egy gólos differenciát a Stealth, s Sedgwick bejátszásából Duch tudott eredményes lenni. Szoros küzdelemben folyt a játék, nem tudtuk leszakítani a vendégeket, akiknek ráadásul komoly helyzeteik voltak az egyenlítésre, ám végül másfél perccel a félidő előtt Derek Hopcroft gondoskodott róla, hogy egy kicsit lehűtse a sötét mezeseket, és beállította a 9-7-es részeredményt a hosszú szünet idejére.

A második félidő elején azonnal emberelőnybe kerültünk, de a szünet után talán még nem voltunk kellően felpörögve, és képtelenek voltunk élni az öt a négy elleni játék adta lehetőséggel. Egyre kevesebb igazi helyzet alakult ki a kapuk közelében, sokkal inkább a mezőnyben nyúzták egymást játékosok, bő öt perc után például Coates belépője a játékvezetők nyugalmát is megzavarta, és a büntetőpadra irányították az újonc denveri bekket. A Stealth második nekifutásra kihasználta a fórt, ismét a veterán Ratcliff lőtt védhetetlen gólt, így sokadszor is felzárkóztak közvetlenül mögénk. Rendkívül nehéz dolgunk volt a szívósan küzdő ellenféllel, a vendégek egyáltalán nem akarták könnyen adni a bőrüket, ám az előző Ratcliff-találatot követően nem egész egy perccel mi is eredményesek voltunk, Prout újabb lekészítéséből a támadásban mostanság sokat mellőzött Ilija Gajic köszönt be. Ezúttal sem tartott sokáig a két gólosra duzzasztott differencia, rövidesen Sedgwick találatával lopóztak a sarkunkba. Az utolsó percekben már nem történt változás, mindkét oldalon komoly lehetőségek maradtak kihasználatlanul: sem a vendégeknek nem tudtak egyenlíteni, sem mi nem tudtunk két góllal meglépni, maradt a 10-9 a záró etap előtt.
A befejező menet a változatosság kedvéért újfent Mammoth-emberelőnnyel kezdődött, és bár úgy tűnt, hogy nem tudunk élni a fórral, Bucktooth kiállításának utolsó másodperceiben Adam Jones húzta be a saját maga számára mesterhármast, a csapatnak újbóli két gólos vezetést érő találatot. Hamarosan fordult a kocka, és Prossner találta magát a box-ban, a Stealth pedig 15 másodperc alatt büntetett, Ratcliff immár negyedik alkalommal zörgette meg a hazai hálót a meccs folyamán. 11-10-nél valósággal befagyasztották az állást, Levis és Croswell egymást múlták felül a nagyobbnál nagyobb védéseikkel, a támadók pedig csak a fejüket foghatták. A játékrész derekánál Duch szabálytalanságával a Mammoth került volna emberelőnybe, de egy perccel később egy hibás sorcsere korlátozta a lehetőségeinket, végül egyik oldal sem tudott eredményes lenni a maga csonka PP-jében. Az idő egyre csak fogyott, és szerencsére nekünk dolgozott. Aztán három perccel a befejezés előtt Grimes egy tökéletes egyéni akció végeztével fagyasztotta le a hangulatot a csarnokban. Hiába menekültünk az első negyedtől kezdve, és őriztük folyamatosan az egy-két gólos előnyt, a finisben a Washington kiegyenlített. Mégsem estünk kétségbe, tovább folytattuk az akciókat, és egy ellentámadás végén a padról frissen érkező Sean Pollock vágta be az újbóli vezetőgólt, és már csupán kereken egy perc volt hátra a mérkőzésből. A Stealth kétségbeesett próbálkozásai nem vezettek sikerre a végén, hiába nyomultak a hat mezőnyjátékossal, az utolsó másodpercekben Cameron Holding üres kapus találata állította be a 13-11-es végeredményt a Mammoth javára, a home-and-home series első felvonása tehát denveri diadallal zárult.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Jones 3+4, 3 kapura lövés
- Lincoln 2+2, 7 kapura lövés
- Pollock és Hopcroft 2+1
- Prout 1+4, 8 kapura lövés
- McBride 1+1
- I. Gajic 1 gól, 10 szerzett labda
- Holding 1 gól
- Prossner 2 assziszt, 4 szerzett labda
- Hawksbee 1 assziszt, 9 szerzett labda
- Park és Orsen 5-5 szerzett labda
- Levis 41/52-es védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!





















Másnap abban tudatban léphettünk pályára Washington államban, hogy győzelem esetén már most matematikailag bebiztosítanánk a rájátszás-helyünket, így külön motiváció is lebeghetett a játékosok szeme előtt.
Nem indult túl kedvezően az összecsapás, pár másodperc után egy meglehetősen szőrösszívű bírói ítélettel kiállították I. Gajic-ot, az első emberelőnyét pedig Zywicki bombájával könnyedén abszolválta a Stealth. Nemsokára mi is megkaptuk az első PP-t, de a Sorensen illegális belépőjéért kapott fórral képtelenek voltunk élni, az erre a meccsre visszatérő Richards kapus hamar visszanyerte a megszokott formáját, és lehúzta a rolót Pollock-ék előtt. A következő időszakban is sokáig gólképtelenek voltunk, közben viszont Moleski indításából Grimes növelte tovább a házigazdák vezetését. Hiába ébredt fel egyre jobban a denveri offense, sajnos Richards valamennyi kísérletünket ártalmatlanította, mígnem a játékrész utolsó perceiben egy szép akcióból Jamie Lincoln találatával törtük meg a jeget. A játék parázs körülmények között zajlott, az első negyed lefújását követően Pollock és Ross között támadtak nézeteltérések, melyet ökölcsatában próbáltak tisztázni. Ugyanakkor az eredményben nem történt változás, az első szünet alatt 2-1-gyel a címvédő állt jobban.
A második játékrészt emberhátrányban kezdtünk, de Levis is megmutatta, hogy nem most jött a falvédőről és nem véletlen volt idén a nyugati divízió All-Star kezdőkapusa, s Richards formáját megirigyelve, pár hatalmas megállítással hívta fel magára figyelmet. Még a kiállítás lejárta előtt a hazai büntetőpad ajtaját is ki kellett nyitni Bloom szabálytalansága következtében, a 4-on-4 szituációt pedig Cameron Holding egyenlítő góljával tettük emlékezetessé, aki Hopcroft passza után nagyszerűen forgatta be a védőjét. Mindössze húsz másodpercig volt döntetlen az állás, a következő faceoff-ot B. Snider megnyerte, majd a szabadon pattogó játékszerrel Duch törhetett előre, akit nem is tudtunk megállítani, és könnyedén vette be a denveri ketrecet. 3-2 arányban újra lépéselőnybe kerültek a házigazdák, és az elkövetkezendő tíz perces időszakban egyetlen újabb találat sem született. A Stealth elpuskázott egy újabb emberelőnyt, nekünk kevesebb helyzetünk volt ekkoriban, a legtöbb erőnket az eredmény megtartása emésztette fel. Aztán már csak másfél minutum volt hátra az első félidőből, amikor PP-ből sikerült betalálnunk, Jones passzát Sean Pollock váltotta gólra egy elemi erejű lövéssel. Sőt, a negyed vége kifejezetten jól sült el a Mammoth számára, a következő adandó lehetőségből Hopcroft lövetett újabb gólt a rutinos Sean Pollock-kal, akinek a szünet előtti duplájával sikerült 4-3-as lépéselőnyre szert tennünk az első 30 perc végeztével.

A pihenőt követően is lendületben maradt a csapat, és két perccel a folytatás után Jed Prossner használta ki az ellenfél nem éppen jól időzített sorcseréjét, a középpályásnak szabad útja vezetett a Stealth kapuja felé, és a hálóőr sem tudta megakadályozni a ziccergólt, így először a meccsen két gólos előnyhöz jutottunk. Nem tartott sokáig a nagyobb különbség, kereken másfél minutum múlva újra Duch volt eredményes, de egyből az első lehetőségből Mat MacLeod góljával válaszoltunk, aki Jones átadásából tüzelt a washingtoni ketrecbe. A 6-4-es vezetés még gyorsabban elolvadt, két veterán harcos villanásaival kevesebb, mint egy perc alatt kiegyenlített Stealth, Bucktooth és Iannucci jóvoltából módosították 6-6-ra az eredményt. Öt perc alatt öt gól esett, és ez a játékrész újra inkább az eseménydús első negyedhez hasonlított, mintsem a küzdelmes másodikhoz, mindkét csapat komoly próbálkozásokat vitt véghez az előny megszerzése érdekében. A két vetélytárs kőkemény csatát vívott egymással, de mindkét oldal védelme kiválóan tartotta magát, nem tudták dűlőre vinni a harcot. Végül a vezetést jelentő, hetedik gólt a Washington szerezte meg, miután a harmadik negyed előtti utolsó percekben Ratcliff lövése találta meg az utat a hálóba, így a befejező felvonás előtt 7-6-tal újra a házigazdák álltak jobban.
A negyedik negyedben hamar emberelőnybe kerültünk, és a remekül kijátszott helyzetet Sean Pollock mesterhármast jelentő találatával tudtuk befejezni, ezzel ismét kiegyenlítettünk. Duch azonban megint ünneprontó volt, villámgyorsan válaszolt a következő Stealth-akcióból, és továbbra is futhattunk az eredmény után. Hamarosan komoly egyenlítési lehetőség nyílt előttünk, de Grimes kiállítását nem tudtuk kihasználni, ehelyett fordult a kocka, és a mieink emberhátránya alatt Iannucci könyörtelenül bombázott a kapuba, ezzel tovább nyílt az olló a két csapat közt. Ráadásul egyre jobban kezdtük elveszíteni a fonalat, hamarosan egy újabb büntetés pecsételte meg a sorsunkat, ugyanis Prout kiállítása alatt Ratcliff megszerezte a tizedik hazai gólt. Erre még némi tűzoltás gyanánt tudtunk válaszolni egy ellentámadás jóvoltából, melyet Reid passzából Ian Hawksbee találatával fejeztünk be, de két gólnál közelebb sajnos már képtelenek voltunk zárkózni. Az utolsó percekben komoly erőket mozgósítottunk támadásban, de sajnos a nagy igyekezetben Prout ismét szabálytalanságot vétett, az így kapott emberelőnyből pedig Iannucci újabb bombájával állította be a 11-8-as végeredményt a Stealth egy perccel a lefújás előtt. Nem tudtuk két győzelemmel zárni a víkendet, be kellett érnünk az 1-1-gyel az oda-visszavágós párharcban, de így is egy újabb sikerrel haladtunk tovább a céljaink felé.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Pollock 3 gól, 8 kapura lövés, 7 szerzett labda
- Hawksbee 1 gól, 6 szerzett labda
- Prossner, MacLeod, Holding, Lincoln mind 1-1 gól
- Jones 4 assziszt, 8 kapura lövés, 5 szerzett labda
- Prout 1 assziszt, 8 kapura lövés
- Coates 1 assziszt, 9 szerzett labda
- I. Gajic 6 szerzett labda
- Levis 33/44-es védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 8-2
2. Calgary Roughnecks 7-3
3. Minnesota Swarm 5-3
4. Washington Stealth 3-7
5. Edmonton Rush 2-6

Őrizzük a vezető helyünket, de a 'Necks ismét egyetlen győzelemre megközelítette a csapatot, továbbra is egyedül velük kell számolni potenciális kihívóként. A Mammoth ezen a hétvégén szabadnapos lesz, viszont a március 23-25-i víkend alkalmával újabb oda-visszavágós mérkőzésekre kerülhet sor a Philadelphia Wings ellen. Elsőként jövő szombatra virradóra, hajnali 02:00-től hazai pályán csapunk össze velük, másodszor pedig házon kívül vasárnap este, 22:00-kor fogunk kezdeni. Reméljük a pihenő jótékony hatással lesz a csapatra, és eredményesen kezdhetjük az alapszakasz befejező szakaszát.

Már az alapszakasz harmadánál tart az egyetemi lacrosse bajnokságban versengő Denver Pioneers idei menetelése, és Bill Tierney mester fiaival tulajdonképpen elégedettek lehetünk az első hónapot követően. A tavaly NCAA Tournament-elődöntőt játszó együttes szereplését komoly várakozás előzte meg, és bár a nyitó mérkőzést elvesztettük, azóta négyszer diadalmaskodtunk. Természetesen a szezon java, a legkeményebb meccsek és a konferencia-rangadók még a csapat előtt állnak.
























Február 19-én a konferencia-rivális Ohio State elleni mérkőzéssel vette kezdetét a csapat számára az új esztendő, amelyet a Moe's Southwest Grill Classic rendezvény keretein belül bonyolítottak le semleges környezetben, Jacksonville-ben. Sajnos, az országos listán 5. kiemelt Pioneers hiába vezetett a találkozó nagy részében, kellemetlen meglepetésre, 10-9-es vereséggel indítottuk az évet. A mérkőzés első gólját az OSU szerezte, pár perc alatt egyenlítettünk, és innentől kezdve magabiztosan őriztük a vezetést, az első negyed végén 3-2-vel, a félidőben 5-3-mal álltunk jobban. A harmadik negyedben is mindannyiszor egy-egy lépéssel a Buckeyes előtt jártunk, de képtelenek voltunk komolyabb előnyre szert tenni, sőt a vezetés megtartása is gondot okozott, az ellenfél rendre kiegyenlített. Például a harmadik játékrész utolsó 21 másodpercén belül kétszer kapituláltunk, így csak 8-8-as döntetlennel indulhatott a befejező menet. Tovább tartott a denveri rövid zárlat és a negyedik negyed első perceiben újabb két találatot szedtünk be, 1-0 után először vezetett a Buckeyes, és sajnos innen már nem volt visszaút. Idegesen játszottunk, jobbára csak kapkodtunk, a helyzetek kimaradtak, a végét még szorossá tettük, de egyenlíteni nem sikerült. A csapat soraiból két megbízható kezdő csatár, Mark Matthews és Eric Law is két-két góllal zárt, a freshman Wes Berg egyetemi karrierje legelső fellépésén 2+1-gyel jeleskedett, továbbá gólt szerzett még Demopoulos, Flint és Noble. Sok helyzetet elügyetlenkedtünk, de a vereség okát inkább a sebezhető védekezésben kereshettük, az idei szezonra jelentősen átalakított hátsó alakzat többször csődöt mondott, és a sophomore Jamie Faus kapus is mindössze négy lövést hárított.

A következő víkenden rendezték meg négy csapat részvételével a hagyományos évi Pioneer Face-Off Classic tornát a denveri Peter Barton Lacrosse Stadium-ben. A vendéglátó csapat első ellenfele a szombati játéknapon a konferenciába újonnan belépő Michigan gárdája volt, akik ellen egyértelmű favoritok voltunk. A csapat jól láthatóan mindenképpen igyekezett feledtetni a nyitó hétvége kudarcos szereplését, és kifejezetten érett, pontos játékot nyújtva 17-5 arányban igáztuk le a Wolverines-t. Az első félidő alatt már 9-3-as vezetéshez jutottunk, és a különbség végig csak nőtt, mind a négy negyedet külön-külön megnyertük. A csapat legeredményesebb játékosa Eric Law volt négy góllal és egy előkészítéssel, de a másik két kezdő támadónk is ugyancsak fejenként öt ponttal zárt, Mark Matthews és Alex Demopoulos egyaránt elérték a mesterhármast és két előkészítést regisztráltak. A középpályás Jeremy Noble és Cameron Flint szintén eredményesek voltak, Chase Carraro pedig 15-ből 12 bedobást hozott el, de több olyan játékos gólt szerzett, akik máskor nem igazán szoktak villogni, név szerint Hercher, Rogers, Adamson, Miketa és Cannizaro vette ki találattal a részét a mészárlásból.

Másnap a valamivel komolyabb játékerőt képviselő Robert Morris gárdája ellen játszottuk le a torna döntőjét, de a 11./12. kiemelt csapatunk ezúttal sem ismert kegyelemet, a 21-8-as sikerrel fölényesen megnyertük a négycsapatos viadalt. Az első negyedet 5-0-s, a harmadikat 8-1-es különbséggel abszolváltuk, a két páros játékrész egyaránt szoros eredményt hozott. Elmondhatjuk tehát, hogy a félidők első felében küldtük padlóra az ellenfelet, méghozzá nem is kicsit. Mark Matthews újra mesterhármast szórt és összesen öt ponttal fejezte be, menet közben az iskola történetének legeredményesebb játékosa lett, miután megdöntötte a jelenlegi segédedző, korábbi Outlaws-sztár Matt Brown 113 találatos csúcsát. A harmadéves Eric Law öt gólt vállalt a mérkőzésen, a faceoff-specialista Chase Carraro a 16/21-es bulizás mellett háromszor volt eredményes, míg Cameron Flint (2+2), Alex Demopoulos (1+2) és a cserejátékos Harrison Archer (1+3) is a csapat legjobb pontszerzői közé tartoztak. Az újonc Berg két gólján kívül még Noble, Ekeroth, Miketa és Dodds voltak eredményesek, míg Faus kapust idő előtt lehoztuk, hogy a gárda két tartalék portása is lehetőséget kapjon.




















Ezt követően újra hazai környezetben szállhattunk harcba, és esélyeshez méltóan a Harford csapatát is felül múltuk 11-10 arányban. A találkozó jelentős részében ennél  nagyobb különbséggel vezettünk, de a Hawks szívósan tartotta magát, féltávnál csak 5-3-ra tudtunk ellépni tőlük. A harmadik negyed jelentette az igazi differenciát a két csapat között, ekkor hárommal többször voltunk eredményesek a vendégeknél, és a 10-5-ös vezetéssel már közel biztosra mehettünk. A negyedik játszma elején a 11. gólt is elhelyeztük az ellenfél ketrecében, majd szép lassan felzárkózásba kezdtek, de az egyenlítésre már nem volt reális esélyük. Két perccel a vége előtt négy góllal vezettünk, ám a vendégek a befejezés pillanataiban hiába lőttek gólt szinte minden egyes labdabirtoklásukból, így is csak az egy gólos vereségig tudták már visszaküzdeni magukat, a Pioneers győzelmét képtelenek voltak veszélyeztetni. A senior Mark Matthews négy ponttal (3+1) volt a legeredményesebb játékosunk, hű fegyverhordozója, Eric Law újra két találatot vállalt. Jeremy Noble-nak és Alex Demopoulos-nak ezúttal 1+2 jutott, a kezdőből még Flint és Carraro találtak be, továbbá Archer és Rogers is számláltak egy-egy találatot.

A legutolsó hétvégén kezdtük meg az évad legnehezebb idegenbeli túráját, melynek első állomásán 11./13. kiemeltként a ranglista 10. helyére sorolt Penn State-et 14-6-ra vertük meg. Fantasztikusan kezdtük a mérkőzést, már az első negyed felénél háromszor betaláltunk, de a házigazdák a nyitó negyed befejezése előtt 3-2-re visszazárkóztak. A második felvonás viszont már igazi denveri egyeduralom mellett telt, a mieink összesen hét alkalommal rezgették meg a Nittany Lions hálóját, melyre egyetlen válasz sem érkezett, a hosszú szünetben tehát 10-2-re húztunk el. Ezek után a második félidő már csak formalitás volt, nem engedtünk feljebb zárkózni a hazaiakat, és a védekezésre összpontosítva könnyedén megőriztük a nyolc gólos vezetésünket az év eddigi legnagyobb győzelméért. Mark Matthews ismét négy találattal és öt ponttal lendítette a csapat szekerét, két kezdő csatár társa ugyancsak elemében volt, Eric Law 2+2-vel, Alex Demopoulos 1+3-mal járult hozzá a termeléshez. A középpályások közül Cameron Flint (2+1) és Jeremy Noble (1+2) három-három pontot szereztek, míg Wes Berg a 2+1-es teljesítményével kiérdemelte az ECAC hét legjobb újonc játékosának járó elismerést. A fentieken kívül még Carraro és Dodds találtak be, Jamie Faus pedig egészen parádés számokat ért postázott a kapu előtt, 57 perc alatt 13/18-as védési hatékonysággal őrizte a Pioneers ketrecét, és nagy szerepet vállalt a fölényes különbségből.

Az ECAC konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Loyola Greyhounds 2-0 (5-0)
2. Air Force Falcons 1-0 (3-2)
3. Ohio State Buckeyes 1-0 (3-3)
4. Denver Pioneers 1-1 (4-1)
5. Fairfield Stags 0-0 (7-0)
6. Hobart College Statesmen 0-0 (1-3)
7. Bellarmine Knights 0-1 (2-2)
8. Michigan Wolverines 0-3 (1-6)

A következő mérkőzések programja:

Március 18., vasárnap, 18:00 Notre Dame Fighting Irish - Denver Pioneers
Március 20., kedd, 21:00 Cornell Big Red - Denver Pioneers
Március 24., szombat, 20:00 Air Force Falcons - Denver Pioneers*
Március 31., szombat, 21:00 Denver Pioneers - Hobart College Statesmen*

Az évadnyitó kellemetlen meglepetését hamar feledtettük, és a kötelező győzelmek után a legutolsó fordulóban a Penn State ellen egy kifejezetten értékes skalpot gyűjtöttünk be. A közeljövőben folytatódik a kőkemény idegenbeli túrázás, a Notre Dame és a Cornell személyében újabb országos szintű élcsapatokhoz fogunk látogatni, ráadásul alig két nap különbséggel, ami abszolút nem a Pioneers boldogulását szorgalmazza. Aztán pedig már jönnek a konferencián belüli megmérettetések, melyeken össze kell gyűjteni annyi győzelmet, hogy idén is az ECAC élén végezhessünk.

Nagyszerű győzelemmel kezdte meg szereplését a 2012-es labdarúgó szezonban az újjáalakult Colorado Rapids egyesülete. A téli szünet alatt edzőváltáson, és azzal együtt jelentős szemléletváltáson áteső csapat a hétvégi nyitó fordulóban 2-0-s, magabiztos sikert aratott a veszélyes Columbus Crew ellen hazai környezetben, Pareja mester tehát győztesen debütált a denveri gárda élén.




















Az elmúlt évekbeli izgalmas playoff-csaták miatt komoly rivalizálás kezdett bimbózni a két csapat között, már csak ezért is rendkívül érdekes találkozónak néztünk elébe a szombati nyitómeccsen. Emellett kíváncsian várhattuk, hogy az új tréner, Oscar Pareja miként tud bemutatkozni a kispadon, és milyen úton indítja el a csapatát. A szakember a hosszútávú sérültek mellett nem számíthatott egyelőre a kölcsönbe vett Martin Rivero játékára, mivel az argentin középpályásnak a meccs kezdéséig nem érkezett meg az MLS-játékengedélye, vele ellentétben, viszont valamennyi új igazolás elérhető volt, és közülük hármat azonnal a kezdőben vetettünk be. Vagyis a körülményekhez képest a legerősebb összeállítással vettük fel a harcot a szombat délutáni mérkőzésen: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Larentowicz, Mastroeni, Castrillon - Mullan, Cummings, Cascio.

Kiváló labdarúgó idő és nagyszerű hangulat fogadta a Rapids nyitómeccsét a Dick's Sporting Goods Park-ban, a helyi sportbarátok nagy reményekkel várták a 2010-es bajnoki siker megismétlését. Az első negyedóra abszolút a tapogatózás jegyében telt el, majd szép lassan kezdett kirajzolódni a Rapids fölénye, azon túl, hogy többet birtokoltuk a játékszert, rövidesen a helyzetek számában is megmutatkozott a mieink rámenőssége. Az első komolyabb lehetőség Cummings előtt adódott, aki Mullan kiugratásából nem sokkal tüzelt a kapu fölé kissé kiszorított szögből, majd néhány perccel később a jamacai támadó a Crew-védelem könnyelműségét kihasználva ugorhatott ki ziccerben, ám a játékkal nagyszerűen együtt élő Gruenenbaum kapus lábbal hárította Cummings lapos kísérletét. Kisvártatva a kevés vendég helyzet egyike alkalmával Finlay eresztett meg egy távöli lövést, de Pickens szépen hatástalanította a kellemetlenül pattogó játékszert. Változatlanul többet támadott a Rapids, de hiába gurigáztunk nem egyszer a columbusi büntetőterület előtt perceken keresztül, nehezen tudtuk feltörni az ellenfél betömörülő védekezését. Aztán a félidő utolsó perceiben a bal oldalról végezhettünk el szögletrúgást, melyet elsőre a sárga mezesek könnyen tisztáztak, a labdát Kimura gyűjtötte be a túl oldalon, és tökéletes bejátszást intézett a kapu előterébe, a pontrúgáshoz előrehúzódó Drew Moor pedig tanári mozdulattal bólintott a Crew hálójába, így még közvetlenül a szünet előtt megszereztük a vezetést, és 1-0-s előny birtokában vonulhattunk pihenőre.

A szünet után is megmaradt a coloradói lendület, Pareja mester tanítványai mindenképpen szerették volna megszerezni a második gólt, hogy megnyugtató legyen az előny. Ennek érdekében komoly erőket fektettünk a támadásokba, és bár a vendégek is igyekeztek kijönni a szorításból, valósággal a saját kapujuk elé szegeztük őket. Néhány perc elteltével szép összjátékot hajtottunk végre a jobb oldalon, ám Mastroeni pörgetését követően Cummings lövése a keresztléc felett hagyta el a játékteret. Ahogy haladtunk előre, egyre jobban fokozódott a Rapids-nyomás, és a félidő derekánál futószalagon láttuk a nagyobbnál nagyobb helyzeteket: Zapata tökéletes szólója után középen Castrillon elől mentettek fejjel; majd Castrillon elegáns emeléssel hozta helyzetbe Cummings-t, akinek lecsúszott a lábáról a lövés. Bő húsz perccel a vége előtt használtuk ki az első cserelehetőségünket a mérkőzésen, a csatársort próbáltuk serkenteni a Cascio-Amarikwa váltással, miután az újonc játékos a második játékrészre igencsak elszürkült. A cserecsatár pár perccel a beállást követően máris borsot tört a vendégek orra alá, nagyszerűen forgatta be az emberét, majd erőteljes lövésének Gruenenbaum csak bravúrral tudta az útját állni. Egyre inkább kezdte elveszíteni a fonalat a Columbus, és a 72. percben egy kirívó durvasággal hallattak magukról, a labdát vezető Mastroeni elé Vargas nemes egyszerűséggel beugrott, és látványosan fejen könyökölte őt. Az ohiói favágó örülhetett, hogy csak sárgát kapott, mi kevésbé voltunk boldogak, hogy a kapitányt azonnal le kellett cserélni, és Thompson-t állítottuk a helyére. Kisvártatva egy pontrúgás jelentett gólveszélyt az addig teljesen impotens Crew számára, a bal oldali beívelést pár méterre a kaputól bólintották rá, Pickens azonban óriási mentéssel óvta meg kapuját az egyenlítéstől. A kisebb fellángolás ellenére folytatódtak a hazai rohamok, nagyszerű lendülettel akcióztunk, de úgy tűnt, hogy a második találat sehogy sem akar összejönni. Az utolsó percekben Cummings-t is lehoztuk, és Akpan állt a helyére, továbbra is fent tartottuk a három csatáros játékot és nem mondtunk le a mindent eldöntő gól megszerzéséről. Végül az erőfeszítéseket siker koronázta, a 88. percben Kimura kapott labdát a jobb oldalon, befelé játszott Quincy Amarikwa-hoz, aki néhány csellel közelebb férkőzött a kapuhoz, majd jó 20 méterről védhetetlen gólt ragasztott az ellentétes sarokba. A tartalék támadó tehát rögtön az évad első meccsén eredményes volt, míg a japán hátvéd már a második asszisztját regisztrálta. Ezzel a góllal végképp bebiztosítottuk a sikert, mindenképpen dicséret illeti a csapatot, amiért a második játékrészben a vezetés ellenére is végig offenzív játékot alkalmaztunk. A finisben learattuk a munka gyümölcsét, nem elég, hogy kifejezetten meggyőzően játszottunk, magabiztos győzelmet is arattunk egy komoly vetélytárs felett.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A napokban lebonyolították az MLS Reserve League első mérkőzéseit is, a mieink tartalékcsapata a nyitómeccset a Houston Dynamo cseréivel játszotta le, és sajnos 1-0-ra vesztettünk Texas-ban. A Rapids B-csapata a következő összeállításban képviseltette magát: Ceus (Joyce) - Ababio, Marshall, Palguta - Serna (Emory), Thompson, Nane, Schmidt (Armstrong), LaBauex - Amarikwa (Janniere), Akpan (Yamada). A mindent eldöntő találatot a házigazdák a 80. percben lőtték, holott előtte sokkal inkább a mieinknek lettek volna lehetőségeik a vezetés megszerzéséhez. A coloradói tartalékok legközelebb március 20-án az FC Dallas ellen léphetnek pályára a Dick's Sporting Goods Park-ban.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

1. Real Salt Lake 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
2. Colorado Rapids 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
3. Vancouver Whitecaps 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
4. FC Dallas 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
5. San Jose Earthquakes 1-0-0, 3 pont (1 meccs)
6. Chivas USA 0-1-0, 0 pont (1 meccs)
7. Los Angeles Galaxy 0-1-0, 0 pont (1 meccs)
8. Portland Timbers 0-0-0, 0 pont (0 meccs)
9. Seattle Sounders 0-0-0, 0 pont (0 meccs)

A forduló rangadóján a RSL meglepetésre idegenben diadalmaskodott a címvédő Galaxy ellen, így ők vezetik a nyugati táblázatot, de a mieink is szorosan a nyomukban vannak. A második meccsünket Kelet egyik legerősebb csapata, a Philadelphia Union ellen vívhatjuk majd házon kívül, magyar idő szerint vasárnap este 21:00-s kezdettel, amely mérkőzés az ellenfél számára a 2012-es hazai évadnyitó lesz. Újabb nagy csatára lesz kilátás, és remélhetőleg a Rapids ismét a legjobb tudása szerint fog tudni játszani.

Március 7-10-ig bonyolították le az egyetemi kosárlabda bajnokság Pac-12 konferencia-tornáját Los Angeles-ben, a hírhedt Staples Centerben. Bár állami sportéletünk büszke képviselői, a Colorado Buffaloes játékosai nem várták éppen kirobbanó formában a tornát, fantasztikus játékkal hatalmas bravúrt értek el: négy nap alatt négy győzelemmel besöpörték a bajnoki címet, és hosszú idő után újra tikettet váltottak a March Madness-re.





















Az alapszakasz első négy helyén végzett együttes automatikusan a negyeddöntőben kezdhette a tornát, míg a másik nyolc csapatnak a fennmaradó négy helyet egymás között kellett eldöntenie keresztbe játszással. Innentől kezdve pedig már a megszokott rendben folytatódhattak a küzdelmek, amíg ki nem derült, hogy ki lesz idén a Pac-12 legjobbja.

A Pac-12 konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

1. Washington Huskies 14-4 (21-9)
2. California Golden Bears 13-5 (23-8)
3. Oregon Ducks 13-5 (22-8)
4. Arizona Wildcats 12-6 (21-10)
5. UCLA Bruins 11-7 (18-13)
6. Colorado Buffaloes 11-7 (19-11)
7. Stanford Cardinal 10-8 (20-10)
8. Washington State Cougars 7-11 (15-15)
9. Oregon State Beavers 7-11 (17-13)
10. Arizona State Sun Devils 6-12 (10-20)
11. Utah Utes 3-15 (6-24)
12. USC Trojans 1-17 (6-25)

A Buffs a legutolsó négy meccséből hármat elvesztett, így kénytelenek voltunk beérni a hatodik helyezéssel az alapszakasz végén, tehát a szomszédvár Utes-szal kellett összecsapnunk a legjobb nyolc közé jutásért. A mieinket a torna legalsó ágára sorolták, ami azt jelentette, hogy valamennyi körben miénk lehetett az aznapi legutolsó meccs, így például a múlt szerdai első fordulóban is ottani idő szerint este 22 óra magasságában léptünk pályára.

Talán ezért, vagy ki tudja miért, de a kezdés nem sikerült túl fényesen a csapatnak, az első 15 minutumban folyamatosan a Vörösök jártak az élen, addig csak követtük őket. A játékrész utolsó perceiben sikerült magunkhoz ragadni a kezdeményezést, és a szünethez érve át is vettük a vezetést 25-23 arányban. A folytatásban már csak az első percek alakultak szorosan, aztán Roberson és Brown kosaraival egyre inkább sikerült állva hagynunk a nálunk azért lényegesen gyengébb játékerőt képviselő Utah-t. Egyáltalán nem mondhatjuk, hogy a csapat sziporkázott volna, de a második félidő meggyőzőbb játéka alapján abszolút megérdemelten nyertünk 53-41 arányban. Tulajdonképpen annyit adtunk ki magunkból ezen a találkozón, amennyi a biztos győzelemhez szükséges volt - jól tudtuk, a négy napos tornát nem az első napon kell eldönteni. A meccs embere a másodéves magas ember Andre Roberson volt, 20 pontja mellé 11 lepattanóval érte el a doubledouble-t. Nem sokkal maradt el tőle a vezéregyéniséghez méltóan játszó senior Carlon Brown sem 15 egységgel. Illetve még Spencer Dinwiddie érte el a 10 pontot, bár a freshman hátvéd nyolc pontot a hibátlan büntetőzésének köszönhetett.

A forduló további mérkőzései sem tartogattak meglepetéseket, egyedül az Oregon State jutott tovább alacsonyabban rangsorolt csapatként a Washington State 69-64-es legyőzésével, de a 8-9. helyezett párharcában is csak minimálisan borult a papírforma. Ezen kívül a UCLA különösebb megerőltetés nélkül, 55-40-re diadalmaskodott a sereghajtó USC ellen, míg a Stanford húsz ponttal verte az Arizona State gárdáját.

A Colorado ágán a California-Stanford negyeddöntő 77-71-es eredménnyel zárult, így továbbjutás esetén a Golden Bears várt volna ránk az elődöntőben. Közben az alapszakasz-győztes Washington hatalmas pofonban részesült, és már az első adandó alkalommal kipottyantak a tourney-n, mivel a #9 Oregon State 86-84 arányban múlta felül őket. Az elődöntő negyedik résztvevője az Arizona csapata lett, akik 66-58-ra diadalmaskodtak a UCLA ellen.

A magunk részéről a negyeddöntőben korántsem voltak annyira kedvezőek az  esélyek, hiszen az alapszakasz harmadik helyén végző Oregon csapatával mértük össze a tudásunkat csütörtökön. Ismét lassan lendültek játékba a Bölények, és az első két percben már 2-8-as hátrányba kerültünk, egy darabig csak futottunk az eredmény után, ám a félidő fele magasságában nagy nehezen utolértük a Ducks-t. Innentől kezdve váltott vezetéssel haladtunk előre, mindkét palánk alatt nagyszerű megoldásokat láthattunk, részünkről leginkább Roberson nem éppen elaprózott zsákolásai tartották extázisban az egyébként is rendkívül lelkes CU-növendékeket a nézőtéren. A szünet előtti utolsó percekben már általában nálunk volt az előny, és a félidőre is minimális, 34-33-as vezetéssel mehettünk le. A második felvonásban eleinte szoros volt az állás, majd Robersontól Brown vette át a stafétabotot, aki a hibátlan kinti dobásai mellett ugyancsak brutális tömésekkel rengette meg a palánkot. A félidő fele magasságában egyre jobban el tudtunk szakadni a Ducks-tól, példás védekezésünk mellé ötletes és eredményes támadójáték párosult, így 6:45 perccel a vége előtt már 58-50-re húztunk el. Aztán sajnos elkezdtünk könnyelműsködni, az Oregon pedig összeszorított fogakkal visszaküzdötte magát, sőt, a befejező három percen belülre érve átvették a vezetést is. A végén nekünk kellett hátrányból menni, de Roberson eredményes volt, amikor már csak 13 másodperc volt hátra, és mivel az utolsó kísérletét elhibázta az ellenfél, 63-62-re, igazi thrillerben diadalmaskodni tudtunk. A hatalmas küzdés megszülte a meglepetést, az elmúlt hetek mérsékelt formája után abszolút váratlan volt a Buffs-győzelem, mégis sokkolni tudtuk az oregoniakat. Carlon Brown 18 ponttal állt a gárda élére, különösen a második félidőben nyújtott nélkülözhetetlen produkciót. Andre Roberson a tourney második meccsén is DD-t regisztrált, ezúttal 12 pontra és 10 lepattanóra tellett tőle. A többiek közül Dufault 9, Dinwiddie 8, a csereember Booker pedig 7 pontot szorgoskodott még össze.

A négy között az első mérkőzést az Arizona és az Oregon State vívta egymással, és pénteken véget ért a Beavers meseszerű menetelése, a döntőbe a Wildcats jutott be a 72-61 arányú siker jóvoltából.




















A fináléba jutásért a Colorado tehát a California csapatával találta szemben magát, és ahogy az előző körben, úgy természetesen a Golden Bears ellen sem voltunk favoritok a Staples Center majd' 12 ezres közönsége előtt. Ennek dacára, ragyogóan kezdtük a játékot, és amíg a Cali az első időszakban gyengélkedett, addig három perc leforgása alatt máris 12-2-es előnyre tettünk szert Tomlinson két egymást követő triplájával. Nehezen tért magához a kaliforniai együttes, és amikor már majdnem sikerült volna nekik, az abszolút erőcsatár Roberson vágott be egymás után két hármast az előny stabilizálásáért. A másodéves játékos ezzel rögvest beállította önmaga karriercsúcsát, egy meccsen kettőnél több triplát sohasem dobott, a legkevésbé sem ez a feladata, most azonban kiválóan állt bele két távoli dobásba. A továbbiakban is különösebb gond nélkül őriztük a vezetést, ám a szünet előtti utolsó három percben egyetlen kosarat sem szereztünk, miközben a Golden Bears egyre inkább felvette a ritmust és 28-27-re felzárkóztak a lefújásig. A pihenőt követően a találkozón először kerültünk hátrányba, és a következő időszakban jókora adok-kapok dúlt a parketten, ami kevésbé kedvezett a Buffs kombinatív játékának, jobbára lemaradásból követtük az eseményeket. Bő tíz perccel a befejezés előtt sikerült legközelebb magunkhoz ragadni a vezetést, amelyet a freshman Booker brutális hárompontosa stabilizált 47-42-nél. A Medvék továbbra sem hagyták magukat, de csak ideig-óráig tudtak sikerrel kapaszkodni, majd Brown és Dufault vezérletével 10 pont fölé ugrott a differencia az utolsó minutumokhoz közeledve. A befejező három percben a California öngyilkos taktikát választva, egész pályás letámadásba kezdett, folyamatosan faultoltak, de a coloradói legények közel hibátlanul dobták a büntetőket, így az ellenfél minden igyekezete ellenére a különbség kitartott a végsőkig, 70-59-es váratlan sikerünkkel kvalifikáltuk magunkat a konferencia döntőjébe. Andre Roberson és Carlon Brown ismét 17-17 ponttal emelkedtek ki a csapatból, előbbinek most egyetlen lepattanó hiányzott volna a dupladuplához. A végzős Austin Dufault ugyancsak az eddigi legjobb meccsét játszotta a tornán, 15 pontot dobott, míg a szintúgy senior Nate Tomlinson 10 ponttal hallatott magáról.

A döntőt szombaton a délutáni órákban rendezték, vagyis nem sok ideje volt a csapatnak a regenerálódásra az elődöntő után, ráadásul immár sorozatban a negyedik napon készültünk a játékra. A fáradtság is faktor lehetett a döntőben, de bíztunk benne, hogy két meglepetés után már sikerülhet megkoronázni a Los angeles-i napokat, hiszen az alapszakaszban a Wildcats ellen ígéretes meccseket játszottunk. Némi meglepetésre kifejezetten hatékonyan kezdtük a mérkőzést, az első percekben máris megszereztük a vezetést, melyre csak rátett még egy-egy lapáttal az elsőéves Dinwiddie két nagyszerű hárompontosa. A folytatásban az Arizona is egyre jobban megrázta magát, nem hagytak minket jobban ellépni, és folyamatosan a sarkunkban voltak. A félidő derekánál Dinwiddie harmadik sikeres triplájával mentünk el újra 15-11-re, de a vezetést nem sokáig tartottuk, az ellenfél nehéz tüzérei is egyre jobban játékba lendültek, gyors egymásutánjában három hármassal átvették a vezetést, de a szünet előtti utolsó szó mégis a miénk volt Brown és Roberson pontjainak köszönhetően, így a félidő idején őriztük a 30-28-as előnyt. A második felvonás elején ismét szép lassan sikerült állva hagynunk a vetélytársat, különösen Brown remeklése röpítette a csapatot, akinek kosaraival néhány perc alatt tíz pont közelébe jutott a differencia. Nehezen tudta felvenni velünk a ritmust az Arizona, aktívan védekeztünk és továbbra is nagyszerű hatásfokkal értékesítettük a dobásainkat, megnyugtató lépéselőnnyel haladtunk egyre előrébb. Kilenc perccel a vége előtt már 50-38-ra is vezettünk, ezután viszont elkezdtünk egyre többet hibázgatni, egyszerű dobások maradtak ki és túljátszottuk az akciókat, az elszúrt lehetőségeket pedig a Wildcats a másik oldalt pontokkal büntette, és rohamos felzárkózásba kezdtek. Leragadtunk 50 pontnál, majd Roberson bedobott egy büntetőt, amikor már csak másfél minutum volt hátra, ezzel próbáltunk menekülni, kisvártatva pedig Brown mutatott be egy újabb hatalmas zsákolást. Úgy tűnt, hogy sikerülhet kiszenvednünk a sikert, de egyetlen dobáson belülre ért a Wildcats, és Dufault mindkét kísérletét elhibázta a vonalról a befejező 15 másodpercben, így két pont lemaradásból még támadhattak egyszer az arizonaiak. A lerohanás végén képtelenek voltak igazi dobóhelyzetbe kerülni, a dudaszó pillanatában elengedett dobás kiszorított szögből nem lehetett eredményes, így a Buffs kitartott az 53-51-es győzelemért. Drámai volt a befejezés, az utolsó 8-10 percben látványosan idegesek voltunk, de szerencsére a végén helyén volt a csapat szíve, és meg tudtuk menteni még a győzelmet. Andre Roberson négy meccsen belül harmadszor postázott dupladuplát a 10 pontos és 11 lepattanós teljesítménye révén, 41 lepattanójával az egész torna legjobb pattanózója volt. Carlon Brown ezúttal 13 ponttal és nagyszerű vezetőképességeivel volt a csapat hasznára, a mérkőzést követően a konf-torna legjobb játékosának is megválasztották. A freshman Spencer Dinwiddie keze sült a legjobban, négyből négy triplával és összesen 14 ponttal fejezte be a finálét. A hajrában fontos büntetőket hibázó Dufault 8 ponttal és 7 lepattanóval végzett, a többiek csak néhány egységet tudtak hozzátenni.

Elképesztő sikert értünk el, a konferencia-váltást követő első évben máris magunk mögé utasítottuk a teljes Pac-12-mezőnyt, amire a szezon előtt valószínűleg senki egy lyukas garast sem adott volna. Azok után, hogy a tavalyi varázslatos menetelést követően húzóemberek távoztak az iskolától, Tad Boyle mester új alapokra helyezte a programot, és ellentétben a 2011-es gárdával, idén az NCAA Tournament-szereplést is automatikusan kiharcoltuk a konferencia-torna besöprésével. A Buffs 2003 után vehet részt újra a March Madness küzdelmeiben, ahol az első ellenfelünk csütörtökön az MWC-ből jól ismert UNLV lesz.

A Colorado kosarasai blogunk lassan hároméves működése alatt a valaha volt egyik legnagyobb sportsikert könyvelték el. Szurkoljunk továbbra is a gárdáért, hogy a folytatásban immár az országos parketten is meglepetéseket tudjunk okozni!

Az utóbbi hetek gyengélkedése után úgy tűnik, hogy a csapat formája javulni kezdett. A menetrend az elmúlt bő egy hétben is nagyon szoros volt, öt mérkőzést játszott a Denver Nuggets. A következő összefoglalóban ezekről a találkozókról olvashattok.
























Mai kiadásunkat a San Antonio Spurs elleni mérkőzésünkkel kezdjük. Bő egy hete idegenben léptünk pályára Duncanék ellen. A szezon eleji alapcsapatból még mindig hiányzott Nené és Gallinari, őket Brewer és Faried helyettesítette. Remekül kezdtünk, hat perc után már 10 ponttal vezettünk. A második negyed közepéig kitartott a lendület, a szünet előtti percek azonban a hazai csapaté voltak, így a félidőre sikerült visszazárkózniuk. A pihenőt követően már kiegyenlítettebb volt a játék, mint az első félidőben, de szerencsére végig nálunk volt az előny. A negyedik negyed elég szoros volt, többször is az egyenlítés közelébe került a Spurs, de a kulcspillanatokban mindig sikerült a magunk javára fordítani a dolgok alakulását. Lawson két ilyen kulcsszituációt is bevállalt, a negyed elején két pontra jött fel a texasi csapat, ekkor egy triplával tartotta őket megnyugtatóbb távolságban, majd a végén egy pontos előnynél szerzett döntő fontosságú kosarat, így 99:94-re győztünk. A csapat legjobbja Lawson volt, 11 asszisztot és 22 pontot jegyzett a mérkőzésen, és mint említettem, kulcsfontosságú helyzeteket oldott meg jól. Afflalo, Brewer és Faried is hozták azt, ami elvárható tőlük. Összességében szoros mérkőzés volt, bizakodásra ad okot, hogy végig kézben tartottuk az irányítást, végig vezettünk és jól használtuk az erősségeinket, elsősorban a gyors indításokra gondolok.

A kimerítő texasi derbi után másnap hazai pályán fogadtuk a Sacramento Kings csapatát, amely a 9 meccses home stand első fellépése volt. A királyok idén nem szerepelnek túl jól, ezért talán egy könnyebb mérkőzésre számíthatott a denveri publikum. A kezdőcsapatunk változatlan maradt, de a padon már ott ült Nené és Gallinari is, mindketten bevetésre készen. A meccs elején elég lassan vettük fel a ritmust, ennek köszönhetően inkább a Kings dominált az első negyedben, szerencsére nem tudtak jelentős előnyt kovácsolni ebből a helyzetből. A második negyedben már egyenletesebben teljesített a csapat, igaz többnyire a Kings vezetett ebben a szakaszban is, de a szünetre sikerült döntetlenre hozni az állást. A harmadik negyedben szinte végig egál közelében álltak a felek, de a játékrész végén sikerült pár ponttal ellépni. A záró negyedben nagy csata zajlott a parketten a győzelemért, két-három pontos különbségnél egyik csapat sem tudott messzebb kerülni.  A rendes játékidő végén a vendégek három ponttal vezettek, és már-már elúszni látszott a találkozó. Afflalo az utolsó támadásunkban kiszorított helyzetből ráemelt egy hármast, ami kimaradt, de szerencsénkre faultolták őt, így három büntető következett, amit a sértett hiánytalanul értékesített is, ezzel kiharcolva a hosszabbítást. A ráadásban folytatódott a rendes játékidőben megszokott szoros küzdelem. Négy másodperccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, ekkor jött Ty Lawson, aki egy hárompontossal eldöntötte a mérkőzést, ezzel a Nuggets 119:116 arányú győzelmet aratott. Nagy csatában szerezte a csapat ezt a győzelmet, kicsit könnyebb menetre számítottunk előzetesen a Sacramento ellen, de a lényeg, hogy sikerült nyerni. Afflalo és Lawson kiemelkedően teljesítettek, különösen előbbi volt elemében, 32 pontot szerzett a találkozón. Nem mehetünk el szó nélkül Faried 20 pontja és 12 lepattanója mellett sem, szintén oroszlánrészt vállalt a sikerből. Gallo és Nené visszatérése elég visszafogottra sikerült, de nem is vártuk, hogy karriercsúccsal fognak egyből villogni a sérüléseik után.

Következő ellenfelünk a Cleveland Cavaliers volt március 7-én. A nagy hiányzók közül Nené már visszatért a kezdőcsapatba, Gallinari pedig a padon kezdte a találkozót. Kiegyenlített első negyeddel indult a mérkőzés. A második játékrész elején elléptünk a Cavstől, 8-9 ponttal vezettünk, a negyed második felében azonban a vendégek játéka jutott érvényre, így még a félidő előtt fordítani tudtak. A szünet után mindkét csapat bent ragadt egy kicsit az öltözőben, a harmadik negyedben elég pontatlan volt a játék mindkét részről. A záró felvonásra négy pontos hátránnyal fordultunk, amit a negyed elején le is dolgoztunk. Innentől fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mérkőzés vége előtt 15 másodperccel Nené kosarának köszönhetően egyetlen ponttal vezettünk. A következő támadásból az ellenfél újonc irányítója, Irving keresztülhasított az egész pályán és egy ziccerrel 100:99-re módosította az állást. Lawson fordításra tett kísérlete nem sikerült, így ez maradt a végeredmény. Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, sebességben az ellenfél felvette velünk a versenyt, ehhez jött még, hogy viszonylag pontatlanok voltunk mezőnyből. A csapatból Harrington volt a legeredményesebb 22 ponttal, általában nem sok jót jelent, ha őt kell elsőként kiemelni a játékosok közül. Nené 13 pontig jutott kezdőként. Lawson 18 ponttal a legtöbbet szerezte az első ötös tagjai közül, a 7 eladott labdájára viszont nem lehet büszke. 

A Cavs elleni vereséget két nappal később a New Orleans Hornets ellen javíthatta ki a csapat. A kezdő felállásán nem változtatott Karl edző, Gallinari továbbra is a padon várt bevetésre. Jól kezdtünk, de eleinte a Hornets is szépen tartotta a lépést. Az első negyed végére aztán sikerült egy kicsit leszakítani őket. A következő játékrészben megpróbáltak visszakapaszkodni, ez sikerült is nekik, még a vezetést is átvették, igaz nagyon rövid időre. A második félidő elején ment egy kis adok-kapok, úgy a harmadik negyed közepéig jól tartotta magát a vendég csapat, de aztán fokozatosan elkezdtek leszakadni. Kulcsfontosságú volt, hogy a negyedik felvonás elején ne engedjük őket túlságosan közel, ezt sikeresen megoldotta a csapat. Innentől már csak az eredmény tartására kellett koncentrálni, a vendégek is feladták a mérkőzést, végül meglehetősen simán 110:97-re húztuk be a győzelmet. Szinte mindenben jobbak voltunk az ellenfélnél, hatékonyak voltunk mezőnyből, uraltuk a palánk alatti területet, és a gyors indításaink is működtek. Ismét Afflalo volt a legeredményesebb a csapatban, 28 ponttal zárt, őt a 20 pontos Harrington követte, neki 10 lepattanója is volt, amivel dupla-duplát ért el. Szintén dupla-duplával vette ki a részét a sikerből a 11 pontig és 10 gólpasszig jutó Lawson.


















A következő mérkőzést a közvetlen riválisnak tekinthető Memphis Grizzlies ellen játszotta a Nuggets vasárnap este. Gallinari ezúttal már a kezdőcsapatban kapott helyt, Brewer így hosszú idő után visszakerül a kispadra. A mérkőzést egy magabiztos első negyededdel indította a csapat. A második játékrészben már magára talált a vendég gárda, ledolgozták a hátrányukat, sőt a vezetést is átvették. A harmadik negyed egyértelműen a vendégeké volt, szépen elléptek tőlünk, 10 ponttal is vezettek. Az utolsó negyedben próbáltuk visszaszerezni a vezetést, de a Grizzlies mindig válaszolt, képtelenek voltunk áttörni az 2-3 pontos határt. A találkozó végén így is meglehetett volna az esély az egyenlítésre, Miller azonban eladta a labdát, amivel megpecsételte a meccs végkimenetelét, 94:91-es vereséget szenvedtünk. Miller hibája jól jellemezte az egész mérkőzést, rengeteg eladott labdával nehezítette a csapat a saját dolgát, összesen 24 alkalommal ajándékoztuk meg a macikat a játékszerrel. Fájó ez a vereség, mert jól indult a mérkőzés, aztán ahogy haladt előre a játék, úgy eresztettünk egyre lejjebb. Idén nagyon nem megy a Memphis ellen, sebességben felveszik velünk a versenyt, így a lerohanásos taktikánk kevésbé működik ellenük, fürge, jól védekező embereik vannak az alacsonyabb posztokon és a palánk alatt is elég erősek. Idén még egyszer játszunk ellenük, azt jó lenne hozni, nehogy 4-0-val alázzanak minket az alapszakaszban!

Összességében egy kicsit jobb teljesítményt vártam a hazai sorozatban a csapattól. Elsősorban a Cleveland elleni meccs miatt van egy kis hiányérzetem. Mindezek mellett természetesen örülni kell Nené és Gallo visszatérésének, és annak, hogy végre előrefelé mozdult el a csapat. A továbbiakban papíron erősebb ellenfelek látogatnak majd a Pepsi Centerbe, remélem, ellenük jobban felszívják magukat a srácok, mint tették azt a Kings vagy a Cavs ellen!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 32-9 (41 meccs)
2. Denver Nuggets 23-19 (42 meccs)
3. Minnesota Timberwolves 22-21 (43 meccs)
4. Utah Jazz  20-21 (41 meccs)
5. Portland Trail Blazers 20-21 (41 meccs)

A közeljövő programja:

Március 14., szerda,  02:00 Denver Nuggets - Atlanta Hawks
Március 16., péntek,  02:00 Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder
Március 18., vasárnap,02:00 Denver Nuggets - Boston Celtics
Március 20., kedd,  03:30 Denver Nuggets - Dallas Mavericks
Március 22., csütörtök,  02:00 Denver Nuggets - Detroit Pistons

- Tóth Milán írása -

Március 8-tól 10-ig rendezték az egyetemi kosárlabda-bajnokság Mountain West konferenciájának tornadöntőjét a nevadai Las Vegasban. A nyolc csapatos küzdelemben két coloradói iskola is részt vett - a Colorado State Rams az alapszakasz negyedik helyéről nagy reményekkel várta az eseményt, a 7. helyezett Air Force Falcons-nak jóval szerényebb esélyei voltak a tourney-n.
























A Mountain West konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

1. San Diego State Aztecs 10-4 (24-6)
2. New Mexico Lobos 10-4 (24-6)
3. UNLV Rebels 9-5 (25-7)
4. Colorado State Rams 8-6 (19-10)
5. TCU Horned Frogs 7-7 (17-13)
6. Wyoming Cowboys 6-8 (20-10)
7. Air Force Falcons 3-11 (13-15)
8. Boise State Broncos 3-11 (13-16)

Ebből a konferenciából mind a nyolc csapat elindulhatott a rájátszás-tornán, az alapszakaszbeli végeredmény alapján alakult ki az MWC főtáblája. A tornát nagyon egyszerűen bonyolították le, az alapszakasz első helyezettje a nyolcadikkal, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel csatázott, a találkozók vesztese pedig automatikusan búcsúzott a további küzdelmektől. Előbb a negyeddöntőkre, majd az elődöntőkre, végül a fináléra került sor. Mivel a Rams negyedik helyen végzett, ezért ellenfeléül a TCU-t kapta, ráadásul egy ágra került az éllovas San Diegóval is. Az Air Force-nak a New Mexico ellen kellett volna csodát tennie.

A Kosok a negyeddöntőben nagyon magabiztosan nyertek 81-60-ra a TCU ellen, a srácok látszólag rettentően akarták a sikert, ami azért is volt különösen fontos, mert a józan számítások szerint ez a győzelem választotta el a csapatot az NCAA Tournament-re való meghívástól. Fantasztikus teljesítményt nyújtottak Miles tanítványai, hat játékos is tíz ponttal, vagy a fölött zárt: centerben Pierce Hornung (16 pont, 14 lepattanó), a kis csatár Wes Eikmeier (15, 3), a végzős Will Bell (14, 3), a beugró Dwight Smith (13, 1), a dobóhátvéd Dorian Green (11, 3), illetve az irányító Jesse Carr (10, 7) ugyancsak emlékezeteset alkotott. Ugyanakkor Greg Smith-nek, Dwight testvérének ki kellett hagynia a tornát, mivel a negyeddöntő előtti utolsó edzésen bokasérülést szenvedett, öccse éppen őt helyettesítve, és talán emiatt kettőzött erővel küzdve, tudott kiemelkedően játszani.

Másik kedvenc csapatunk, az Air Force legénysége jóval szerényebb kilátásokkal léphetett pályára a végső győzelemre is nagy eséllyel pályázó New Mexico ellen, annál is inkább, mert az alapszakaszban mindkétszer nagyon simán kikaptunk tőlük. Most sem történt másként, de a Lobos 79-64-es győzelme miatt abszolút nem kellett szégyenkeznünk. Az ellenfél legjobbja a csereként beálló Demetrius Walker volt, aki 19 pontig meg sem állt, de Steve Alford ezen nem is lepődött meg. A tréner szerint minőségi cseréik vannak, akik bármikor képesek nagyot alakítani, ahogy azt az AFA ellen is bebizonyították. A mieink legjobbja Michael Lyons volt 17 egységgel, de a kispadról beállt Kyle Green is dicséretet érdemel, 14 ponttal zárt. Az első játékrészben a New Mexico egy 22-3-as szériát produkált, majd az Air Force innen próbált meg visszakapaszkodni. „Örülök, hogy végig küzdöttünk” – mondta Lyons. „Jobban kell védekeznünk. Tavasszal és nyáron is edzeni kell. Nagyon izgatott vagyok a következő év miatt. Keményen kell dolgozni, amire én jó példa leszek. Meccseket akarunk nyerni, nem csak partiban lenni. Már unjuk, hogy azt halljuk, milyen jól helytálltunk.” A vereséggel a csapat számára befejeződött az idei szezon.

Eközben az alapszakasz-győztes San Diego State a nyolcadik Boise State gárdájával találkozott a negyeddöntőben, a párharc pedig majdnem hosszabbításba torkollott, de az utolsó másodpercekben Jamaal Franklin kosarának köszönhetően az Aztecs 65-62-re legyőzte ellenfelét. A másik ágon sem történt meglepetés, az alapszakasz harmadik UNLV 56-48-ra győzte le a Wyomingot.

Az elődöntőben a CSU ellenfele tehát a #1 San Diego State gárdája volt, s nem mi voltunk az esélyesek, de bíztunk a zöld-fehérek szorgalmában, hogy sikerülhet megnehezítenünk az ellenfél dolgát. A félidőben még csak egy ponttal ment a SDSU, majd a második félidő közepén Franklin vezérletével megléptek az Aztékok, végül 79-69-re diadalmaskodtak. A mérkőzés után azonban mindkét edző pozitívan értékelt, hiszen a csapatok célja egyértelműen a Madness főtáblára kerülés volt - ami mindkét csapatnak sikerült is, mivel a Rams-t is beválogatták vasárnap este. Az egész mezőny legeredményesebbje a harmadéves Dorian Green volt 20 ponttal, de Jesse Carr sem panaszkodhat 17 pontjával.  Az elődöntő legjobbja az ellenfél játékosa, Franklin volt, de nem a legeredményesebb. Győzelmének köszönhetően csapata zsinórban harmadik MWC konferencia-döntőjére készülhetett, ami automatikus indulási jogot jelent az NCAA főtábláján.
 
A másik elődöntőben a New Mexico nagy csatában, 72-67-re nyert a házigazda UNLV ellen, így készülhetett a San Diego State elleni konferencia-döntőre.

A fináléban az NCAA listáján 21. helyen kiemelt San Diego kikapott a New Mexicotól 68-59-re, így talán némi meglepetésre a Farkasok ülhettek fel 2012-ben a MWC trónjára.

A Rams menetelése ezzel még korántsem ért véget, most kezdődik csak a java! Nagyszerű eredményei hatására a csapatot meghívták az idei March Madnees-re, ahol a legjobb 64 között a sokkal esélyesebb Murray State-tel fognak megmérkőzni. Az Ohio Valley konferencia élén végző együttes idei mérlege 30 győzelem és mindössze egy vereség. A Rams 2003 után jutott ismét fel a főtáblára, közel egy évtized böjtölést követően most újra megmutathatjuk magunkat a big dance parkettjén, remélhetőleg minél emlékezetesebb szerepléssel fogunk hallatni magunkról!

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

Hetek óta csendben készültek a Colorado Rockies baseballosai az új idényre az arizonai komplexumban és egymás közti edzések után a közelmúltban végre elkezdődtek a felkészülési meccsek más MLB csapatok ellen. A denveriek hagyományosan a Cactus League elnevezésű tavaszi ligában szerepelnek és a többi Arizonában táborozó csapattal mérik össze tudásukat napról napra. Lehetőleg heti rendszerességgel próbálok beszámolni a csapatunk meccseiről, fogadjátok szeretettel az első hírcsokrot!
























Az edzések megkoronázása és a felkészülési meccsekre való hangolódás jegyében március 2-án pénteken a csapat egymás közti edzőmeccsel készült. A meccs leginkább arról volt nevezetes, hogy a két felé osztott társaság Team Helton és Team Giambi néven szerepelt, a két rutinos játékos menedzserként irányította a palántákat. Néhány gondolat a legfontosabb egyéni teljesítményekről. A potenciális opening day starting pitcher Jeremy Guthrie két inning alatt csupán két ütést kapott. A 49 éves Jamie Moyer kissé rozsdásan mozgott, 42 dobásra volt szüksége, hogy túléljen két inninget, de sikerrel teljesítette mindkettőt. Vele szemben Esmil Rogers 13 dobással hozott két érintetlen játszmát. A tartalék infielder helyért versengő Harris (3/3, double, RBI) és Wood (két nagy mentés 3Bként) is sikeres meccsen volt túl. A találkozót egyébként Giambiék nyerték 6-0ra, de mindkét alkalmi menedzser jókedvű volt a meccs után.

Másnap éles felkészülési meccset vívtunk egy ellenfél csapattal, és 1-1-es döntetlenre végeztünk az Arizona Diamondbacks ellen a Salt River Fields telt házas közönsége előtt. Viszonylag erős csapattal játszottunk, de a kezdők a meccs felénél levonultak. Mindkét csapat a negyedik inningben talált be, a D'backs vezetésére Ramon Hernandez pontjával válaszoltunk, az új catcher mindkét próbálkozásában ütést ért el és védekezésben is hengerelt, látszólag nagyon jó chemistryt alkottak Pomeranzzel. Az ellenfél állt közelebb a győzelemhez, 8-4el több ütésük volt, de elpuskázták a helyzeteket, 10 ining alatt nem született döntés, a felkészülési meccseket pedig nem játsszák tovább. Blackmon és Nieves értek el még egy-egy hitet, az ifjú 3B Arenado magabiztos fielding produkciót nyújtott. Drew Pomeranz két pont nélküli inninget hozott egyetlen ütéssel. Az őt követő Outman kapta az egyetlen runt két játék alatt, később többek közt Reynolds és Putnam is meggyőzően dolgozott.




















A március 5-i hétfői napon következett a visszavágó és megszereztük az első győzelmünket, az Arizona Diamondbackst 6-5re vertük. Ez a meccs jóval több érdekességet tartogatott, több pont született és a vezetés többször is megfordult a felek közt, szerencsére az utolsó szó a mieink volt és a kilencedik alján Ben Paulsen walk-off HRal harcoltuk ki a győzelmet. A 9 denveri ütést 9 játékos szerezte, köztük három extra base hit született. Nolan Arenado megszerezte az első pontját az előidényben, Herrerahoz hasonlóan RBI doublelal volt eredményes a második inningben. Ezen kívül még CarGo és Tracy szereztek pontot. Chacin ellen az első két játékban három pont született, de abból kettőt error előzött meg, csak egy ERt írtak neki. Két minor dobó kapott még pontokat, sokkal fontosabb volt Belisle biztató játéka, valamint a nagy tehetség Christian Friedrich két érintetlen inningje ami nagy reményekre adhatott okot.

Kedden játszottuk le az első idegenbeli meccset, a Chicago Cubs ellen 11-4 arányban szenvedtük el az első vereséget Mesa városában. A végeredmény sajnos nagyon sima lett, a játék képe jóval szorosabb volt, a CHC csak három darab ütéssel jegyzett nálunk többet, de sajnos két védekező játékban is négy pontot kaptunk és ez a meccsbe került. Dexter Fowler beütötte az első hazafutását tavasszal, a tartalék outfielder Tyler Colvin egy triple mellett RBI singlet vállalt, ill. Nelson és Castillo voltak még pontszerzők. Jordan Pacheco megszerezte az első két ütését és nagyon éretten védekezett 1B poszton, Wood volt a kezdő SS és Blake is bemutatkozott a csapatban. Moscoso debütálása pocsékul sikerült, a rotation spotra áhítozó dobó az első két játék alatt négy pontot vitt el. Ugyanígy járt Putnam, aki ellen az ötödik menetben sikerült négy futást szereznie a Cubsnak. White se úszta meg pont nélkül a két játékát, de ezen a napon az egy run jónak számított.

Ezt követően került sor a San Francisco Giants elleni mérkőzésre Scottsdaleben, 6-2es vezetésről 8-6ra kikaptunk tőlük. A meccs eleje nagyon jól nézett ki, mert az első-második inningben öt pontot szórtunk Lincecum ellen, a 2/3al ütő Charlie Blackmon már az első ABben HRt vágott, Michael Cuddyer 2run tripleből, Carlos Gonzalez 2run singleből szállított pontokat. Az új outfielder meghozta a várt áttörést, két ütésből összesen három RBIt szórt, de hármójuk mellett Tulo is két találattal zárt még. Közel a legerősebb csapattal játszottunk és a kezdőből csak Scutaro és Arenado végzett ütés nélkül. Guthrie letudta a bemutatkozást, nem is sikerült rosszul, három játszma alatt öt ütést és két futást engedélyezett. A nagy öreg Jamie Moyer fantasztikus formában hozott két inninget, a szembejövő hét ütőből hatott kiejtett, csak egy singlet szereztek ellene. Brothers makulátlan játékot produkált, viszont a végén Rogers látványosat betlizett, három ütésből és négy sétából három pontot kapott és a finisben egy invitee pitcher ellen fordítottak.

Visszatértünk a bázisra Talking Stickbe de sajnos jött a következő vereség, mivel csütörtökön a Kansas City Royals ellen kapituláltunk 5-0ra. Küzdelmes meccs volt, a KC 10-7el ütött többet és a négy futásos negyedik inning jelentette a különbséget a meccsen. Sok tartalék jutott lehetőséghez, nem volt annyira meglepő a gyengébb offenzív termés. Csak két extra base hit jött össze, Arenado és Gomez követték el őket, de a mind a hat pontszerző lehetőséget elpuskáztuk. Drew Pomeranz megint nagyon jól működött együtt Hernandezzel, több pickoffot is végrehajtottak. A fiatal dobó nem kapott pontot az első három inningben, csak két ütést csináltak rajta és három SOt szórt. A vereség Outman nevéhez volt köthető, három játékot dobott végig, azokból az elsőben négy runt engedélyezett, becsületére legyen mondva, hogy utána szépen összekapta magát, ám a zakót nem tudtuk elkerülni. A meccs második felében Belisle és Escalona is csak egy-egy embert engedtek fel a saját játékukban, az utolsó Royals run Molleken ellen született meg.

Az Oakland Athletics ellen se tudtuk megfékezni a hullámvölgyet, 6-4re vesztettünk a Salt River Fieldsen a korai vezetés ellenére. A CF posztot leszámítva a valószínűsíthető opening day lineuppal álltunk ki erre a meccsre és a kezdés egész jól is sikerült, Cuddyer sac flyból, Helton RBI doubleból tolta haza a mindkét akcióban duplát jegyző Tuloti, így féltávnál a kezdőt 2-1es előnynél cseréltük le. Aztán az A's sorban öt futással fordított és már csak közelebb zárkózni tudtunk Arenado és Paulsen pontjaival. Troy Tulowitzki szokatlanul jó formában van márciusban, ezen a meccsen 2/2, két double és két run volt a mérlege. A tavaly augusztusban nyaktörést szenvedő Juan Nicasio ezen a találkozón tért vissza a pályára, az elején kicsit megilletődött volt, egy ilyen sérülés után első meccsnek tökéletes volt a fellépése. Három inning alatt öt ütésből egyetlen futást engedett. A rotationért igyekvő Chatwood nem úszta meg ilyen olcsón, hullámzóan játszott és három játék alatt két futással ő kapta a vereséget, négy ütést kapott, de négy SOt adott. A hetedik-nyolcadik még egy minor dobó is közrejátszott a vereségben, viszont a végén Betancourt magabiztos volt az idei első szerepvállalásakor.

Szombaton jött a következő pofon, második alkalommal 5-2re kaptunk ki a Kansas City Royalstól. A meccs első felében öt pontos hátrányba kerültünk, később csak Wood RBI tripleből és Castillo groundoutból szépítettünk, de csak minimális sikerélmény jutott a Rockiesnak. A kezdő SS Brandon Wood a meccs legjobb ütője volt, három beállás alatt három ütést vágott: single, double, triple és RBI jutott neki. Tuloval végeztek ütőedzéseket a télen, nagyon jó formában kezdte az előszezont, minden esélye megvan a keretre. A többiek csak egy-egy ütéseket hoztak, Blackmon és Herrera is találattal őrizte meg a jó formáját. A kezdő Jhoulys Chacin szenvedte el a vereséget, az első három inning alatt három ütésből egyetlen runt kapott, meggyőző volt a játéka, csak egyetlen futást se tudtunk szerezni közben. Friedrich a korábbi eredményes szereplés után most besokallt és a következő három menetben négy futást szereztek ellene, romlottak az esélyei egy villám roster spotra, de ráfér még a tanulás, nem kell elsietni semmit. A végén Belisle és Brothers is könnyű inninget postázott, mindketten erőtől duzzadva kezdték az idényt.

Sorban öt vereség után a vasárnapi split squad meccsek előtt abban reménykedtünk, hogy végre legalább egyszer sikerül nyerni.
A csapat papíron erősebbik fele Talking Stickben le is győzte 5-2re a Chicago White Soxot Moyer pazar dobójátéka mögött. A második inningben szereztük meg a vezetést, loaded 0out után egy DP alatt ért be futó, majd az invitee OF Matthes tűzött be egy RBI doublet. Ezt követően a CWS szépített, de sorban három játékban szereztünk még egy-egy futást, nem forgott veszélyben a győzelem. Később még név szerint Giambi, EYJR, Hernandez voltak eredményesek. Egyedül a DH Jason Giambi ért el több ütést, a veterán harcos két single mellett egy sétát könyvelt el. Nem ő volt az egyetlen "nyugger", aki hőstettet vitt véghez a meccsen, Jamie Moyer ugyanis fantasztikusan dobott és az első három inningben csak egyetlen futást engedélyezett és korát meghazudtoló formában játszott egy Tommy John műtét után. Guillermo Moscoso javította a korábbi megingásokat, a következő három játékban ő is csak egy futást kapott.
A Rockies másik csoportja ezen a délutánon a Milwaukee Brewers ellen lépett pályára és veszítettünk 5-4 arányban Maryvaleben. A Fowlerrel, CarGoval, Cuddyerrel felálló csapatnak sokáig semmi nem jutott, a Brew Crew 5-0ra is vezetett és csak az utolsó játékban szerzett négy ponttal tudtuk kiharcolni a szoros eredményt. A kilenc ütésből négy ebben a játszmában érkezett, a kezdőből egyedül a két singlelel záró Chris Nelsont lehetett dicsérni. A végjátékban olyan tartalékok postáztak RBIt, mint Hoffmann, Castillo, Paulsen, Rosario. Alex White talán a valaha volt legjobb játékát mutatta a csapat mezében, kezdi feledtetni a tavalyi sérülést és az első három inningben csak egyetlen futást engedett, bár a L így is az övé lett az impotens offense miatt. Az érdemeleges dobók közül Escalona egy futást kapott, a tehetséges Bettis hibátlan inninget produkált, az egyik alkalmi dobó viszont a hetedik inningben három futással döntötte el a meccset a Milwaukee javára.

A Cactus League jelenlegi állása:

1. Los Angeles Dodgers 5-1
2. Oakland Athletics 7-3
3. San Francisco Giants 7-3
4. Seattle Mariners 7-3
5. Los Angeles Angels 5-3
6. Cincinnati Reds 5-4
7. Kansas City Royals 5-4
8. Chicago Cubs 4-4
9. Milwaukee Brewers 4-4
10. Arizona Diamondbacks 3-5
11. Texas Rangers 3-5
12. San Diego Padres 3-6
13. Chicago White Sox 2-6
14. Colorado Rockies 2-6
15. Cleveland Indians 2-7

A következő meccsek programja:

Március 12., hétfő, 20:10 Colorado Rockies - San Diego Padres
Március 13., kedd, 20:05 Los Angeles Dodgers - Colorado Rockies
Március 14., szerda, 21:05 Texas Rangers - Colorado Rockies
Március 15., csütörtök, 01:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 15., csütörtök, 20:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 17., szombat, 02:05 Cincinnati Reds - Colorado Rockies
Március 17., szombat, 20:10 Colorado Rockies - Los Angeles Dodgers
Március 18., vasárnap, 20:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 18., vasárnap, 20:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies

Az arizonai felkészülési meccseken eddig nem sok sikerben volt részünk, de jól tudjuk, hogy nem most kell villogni, hanem majd az éles szezonban. Azért reméljük a következő időszakban sikerül kicsit javulnunk és minél több pozitív dologról számolhatok be a következő összefoglalóban!

Folytatódik a Denver Broncos 2011-es évértékelő cikksorozata. Az elmúlt két hétben áttekintettük, hogy mit nyújtott a csapat védelme és a speciális egység, hogyan irányította a vadlovakat azok göröngyös útjain a Front Office, s mit tett hozzá a sikerekhez az edzői stáb. A harmadik és egyben utolsó részben a támadókat vesszük górcső alá.



NFL offenseről lévén szó, a következő nagy csapategységekről beszélhetünk:

Offensive Line:

A támadó fal. 5 ember alkotja balról jobbra LT - LG - C - RG - RT. Ők állnak fel a Line of Scrimige-re, s a fal közepén elhelyezkedő center adja hátra a labdát a QB-nak. Ők kezdik meg tehát a játékot, feladatuk azonban nem merül ki ennyiben, az ennél jóval fontosabb és összetettebb. Végletekig leegyszerűsítve: a labda játékba hozatala után ez 2 dolog lehet: Passprotection vagy futás blokkolás. Még a snap előtt a hudle-ben kiderül, hogy mi a tervezett játék, ezután a fal eldönti, hogy futáshoz kell blokkolni, vagy az irányítót kell védeni (ez elég triviális), s végül leosztják az embereket, hogy melyik védőt kinek kell őriznie, vagy kinek melyik gapet kell megblokkolnia. A feladat sikeres elvégzéséhez mind az 5 embernek össze kell dolgoznia, egymással szinkronban tenni a dolgukat. Noha játékuk nem olyan látványos, mint az irányítóé, nélkülük nem lenne semmi sem.

A Broncos OL az NFL.com-on jelölve lett az év OL címére. Mielőtt azonban indiántáncot lejt bárki is örömében, meg kell jegyezni, hogy a nevezés nagyon szánalmas döntés volt részükről. A ProFootballFocus szerint a 3. legrosszabb fal volt a miénk. Mivel azonban az option playeknek és Tebownak köszönhetően rekordot állítottunk fel futott yardok terén, ezt néhányan egy az egyben a király falunknak tulajdonították. De lássuk, mi is volt a gond velük, és miért nem érdemlik meg a jelölést! És akkor itt vissza is kanyarodik pár szó elejéig a múltheti írásomra, ahol látható a végén a 3rd downok kihasználtsága. S ha visszaemlékeztek, nem egy 3&short maradt kihasználatlanul. A Titans ellen pl. pont azért buktuk el a meccset, mert 4 próbálkozásból se tudtunk haladni 1 yardot középen, a goalline-nál, és ez kivételesen nem Ortonon múlt, hanem azon, hogy a fal abszolút hátrányban volt a védőfallal szemben. A PFF szerint, mely az évek során a kedvenc forrásommá vált, s az ő számaikban látom a legnagyobb korrelációt a valóban jó és sikeres szerepléssel, nos szerintük futáshoz ligautolsó volt ez a fal, passzvédelemben pedig 22. Ezen valamelyest én is meglepődtem, de az igazi sokk még hátra van, a fal legeffektívebb embere értékelésük szerint Orlando Franklin volt -9,1-gyel. Én magam Kupert jobbnak éreztem, de hiszek ezeknek a számoknak. A legrosszabb pedig J.D. Walton -28,9-cel. Itt emelném ki Ryan Clady-t is, aki a 2010-es +13,8-cát -23,6-ra rontotta, ezzel csapaton belül a legnagyobb visszaesést mutatta. A kezdők tehát elmaradtak a várakozásoktól, a cseréket pedig már a szezon előtt is kritikus pontnak éreztük. Szerencsére nem igazán lett rájuk szükség a szezon alatt.






















Lássuk őket posztonként:

Offensive Tackle-ök:

#78 Ryan Clady: Mint fent kiderült, hatalmas visszaesésen van túl. Nehéz rá magyarázatot találni. Új OL coach, de egy negyedéves játékost ennek már nem kéne ilyen súlyosan érintenie. A sérült térde pedig tavaly elvileg még sérültebb volt. Az a bizonyos kosarazás biztos nem tett jót neki, ez sajnos tény. A negatív effektivitást elsősorban a sok büntetésnek, és a hozzámérten sok engedett sacknek köszönheti. A büntetések jelentős részét fantom büntetésnek érzem ugyan, valahogy meg kellett akadályozni a bíróknak, hogy sikeresek legyünk, és az ő mezszámát ismerték, ennek ellenére lenne hova javulni. Jövőre lejár a szerződése, jelenleg nem áll úgy, hogy hatalmas fizetést kéne neki adnunk, szóval motivációval nem lesz baj a részéről. Mivel még mindig stabilabbnak érzem, mint a túloldalon Orlando Franklint, ha Tebow-val folytatjuk jövőre, akkor nem elképzelhetetlen, hogy helyet cserélnek, hogy Clady védhesse a vakoldalt.

#74 Orlando Franklin: Az újonc OT2. Számomra nem kis meglepetés volt, hogy ő lett a PFFnél a legeffektívebb, pontosabban a legkevésbé ineffektív tagja a falnak. Amíg Orton irányított, kisebb terhelést kapott az ellenféltől, jobban koncentrálhatott a futásblokkoláshoz, amihez igazán ért. A QB cserével azonban hirtelen átkerült a backsidera, s Tebow ellen rendre blitzeket hívott az ellenfél. Azon a két meccsen, amikor már Tebow irányított, de még nem a ZoneReadet játszottuk, a poklok legmélyebb bugyrait járta meg. Azonban miután a védőknek a többlehetőséges támadó játékok miatt meg kellett osztaniuk a figyelmüket, újra könnyebb helyzetbe került, s az önbizalmát is visszaszerezte. Méreteiből fakadóan, erőssége mindig is a futásblokkolás lesz, olyannyira, hogy akár guardot is játszhatna. Nekem legalábbis lassan rögeszmém lesz, hogy ott is ki kéne próbálni, OT-nek meg jöjjön csak vissza Ryan Harris.

#75 Chris Clark: Ő volt az első számú csere a TC alatt. Figyelembe véve azonban a depth sekélységét, erre nem lehetett annyira büszke. Ugyanakkor a QB cserének ő lett az egyik legnagyobb nyertese, az option bevezetése után ugyanis ő lett a 6. OL ember, akire gyakran szükség volt. S ezekben a szituációkban a rászabott feladatot meg is tudta oldani. Szerencsés helyzetbe került ugyan, de tudott élni a lehetőséggel. Azért nem repesnék az örömtől, ha hirtelen kezdővé válna...

#76 Tony Hillis: Sokat nem lehet mondani róla, nem sikerült pályára lépnie. 27 éves négy szezon alatt összesen 4-szer került pályára, azt viszont a  "rettegett" Steelers OL-ben, szóval nem igazán várok tőle áttörést jövőre se...

#72 Ryan Harris: A tavalyi sérülése miatt sajnos távoznia kellett. S akkor ugyan sajnáltuk, ám az idő azt mutatta, hogy máshol se tudott elhelyezkedni, szóval mindenképp jó döntés volt OT-t húzni a drafton a helyére. Azóta azonban úgy tűnik kiheveri a sérülést, a szezon végén vissza is igazoltuk őt. Pályára ugyan nem került, de ha tényleg rendbe jött, akkor a TC-n egészen biztosan kivívja a rosterhelyet magának. Úgy mindjárt szebben mutatna az OL.





















Offensive Guardok:

#73 Chris Kuper: Számomra ő tűnt a legmeggyőzőbbnek az OL-ben. Nem jönnek róla sackek, nem szabálytalankodik sokat, s jól blokkol futáshoz is. Az alapszakasz végén sajnos összeszedett egy nagyon súlyosnak tűnő sérülést, ami miatt a rájátszásban nem is tudott a csapat segítségére lenni. Pedig ha valaki, akkor ő igazán megérdemelte volna, hogy játszhasson a Milehighon egy PO meccsen. Reméljük idén összejön neki, s a bokatörés nem lesz kihatással további pályafutására.

#68 Zane Beadles: A tavalyi szezonban sokat kereste JMD a helyét, még végül megtalálta. S akkor ott utána sokat fejlődött is. A fejlődés üteme talán kicsit lelassult, de több jól megrajzolt playnek volt a kulcsfigurája, pl. a 2point conversion-öknek. Az optionben is megtalálta a helyét, szóval különösebb panasz nem lehet rá, noha bőven van még hova fejlődnie. Egy pozitívum vele kapcsolatban, nagyon keveset szabálytalankodik.

#71 Russ Hochstein: Nem kapott jelentős szerepet az idei szezonban. Inkább csak a special teamben. Kuper sérülése után átvette a helyét, s nem lógott ki a sorból. Csere guardnak megteszi, többre nem igen hivatott.

#65 Manny Ramirez: Mindössze két meccsen került a pályára, sok nem mondható el róla. A Lionsben valaha kezdő is volt, de ez inkább az ottani fal kritikája, semmint az ő dicsősége.

Center:

J.D. Walton: Hasonlók mondhatók el róla, mint Beadlesről. Annyi különbséggel, hogy az ő helye mindig is adott volt. Amikor a fal elkezdett összeszokni, Walton is jobb teljesítményt nyújtott, a fejlődés üteme azonban kicsit megtört, nem könnyű ennyire negatív számokat összegyűjteni a PFF-en is, és noha az nem szentírás ugyan, de a harmadik évére jönnie kéne az áttörésnek, vagy...





















Tight Endek:

A TE-k a fal és a szélső elkapók között helyezkednek el, mind a pályán, mind a szerepköröket tekintve. Általában a fal toldalékai, azonban megjátszhatók elkapóként is. Az ő szerepkörükhöz is hozzá tartozik a passzvédelem, bár jóval kisebb teher nehezedik rájuk ezekben az esetekben, illetve a futásblokkolásnál is nagyon sokat számít egy jó TE. S mint említettem, célpontjai is lehetnek passzoknak. Olyan sokoldalú TE, aki ezt mind hatékonyan ellátja, az ritka, mint a szelíd vadló. Ezért általában beszélünk elkapó vagy blokkoló TE-ekről. Shannon Sharpe például kiváló elkapó TE volt, nagy szerepe volt a poszt forradalmasításában is. Daniel Graham ugyanakkor elsősorban futásblokkolásban volt a csapat hasznára, bár rá igazából minden esetben lehetett számítani, elkapta a felé szálló labdákat is. Az a korszak azonban sajnos elmúlt, s a szezonkezdete előtt távoznia kellett. Noha Fox se híve a TE játéknak, mégis komoly hangsúlyt fektetett a pozíció megerősítésére. A drafton érkezett a korábbi kosaras Julius Thomas, illetve a hetedik körben Virgil Green. S mellettük az FA-ról hozta Fellst és korábbi tanítványát Rosario-t. Csaknem a teljes szezont 4 TE-el a keretben játszottuk végig, mégis súlytalan maradt a játékuk. És a mérce most nem a New England (reméljük jmd majd Gronkowskit és Hernandezt is úgy elhanyagoljam ahogy tette azt nálunk Grahammel.).

#86 Daniel Fells: Ő lett végül a legjobb a négy közül, s ő valóban nem is játszott rosszul. Futásblokkolásban kicsit elmaradt attól a szinttől, amit én elvártam volna tőle, elkapások terén azonban lehetett rá számítani a szezon elején. Az irányító váltás az ő mutatóinak se tett jót, ahogy egyetlen elkapónak se. Ortonnal még meccsenként több mint két elkapása volt, s Tebow beállásával meg voltak még a pillanatai, azonban a szezon közepén valahogy eltűnt. A Dolphins ellen, Tebow első meccsén volt egy nagyon szép és fontos elkapása, ami után rögtön elkapta az egyenlítő TD-t is, de ahogy tolódott egyre inkább runheavybe a játékunk, úgy fogyott egyre jobban az ő szerepe is. Végül 19 elkapással zárt 256 yardra és 3TD-re, ami tekintettel arra, hogy milyen kevés passz próbálkozás volt, nem rossz teljesítmény tőle.

#81 Dante Rosario: A keretszűkítéskor nem fért be az 53-ba, így szezont még Miamiban kezdte, de a 3. héten bekerült a csapatba és onnantól csak feljebb lépkedett a DC-n. volt néhány szép pillanata, néhány fontos elkapása. Mondjuk amilyen kevés elkapás volt csapat szinten, mindegyik fontos volt közülük :). 7 elkapása volt 117 yardra.

#85 Virgil Green: Ahhoz képest, hogy csak 7. körös pick volt egész sok snappet kapott Foxtól. Elsősorban a blokkolásban számítottak rá. 3 labdát kapott el 24 yardra.

#80 Julius Thomas: Tőle vártuk, hogy a meglepetés ember lehet idén, viszont csalódnunk kellett. És nem csak azért, mert Chris Harris lett a meglepetés ember, hanem mert Julius Thomastól konkrétan semmit se láttunk. Még az elején volt 1 elkapása 5 yardra, aztán semmi. A szezon második felében a 45-ös aktív rosterre se került be egyszer sem. Korai lenne azonban őt leírni, a TC-n láthattuk, hogy mire képes elkapások terén, az éles játékhoz kicsit még erősödnie kell, illetve fejlődni blokkolás terén és nem lesz itt probléma.




















Wide Receivers:

A szélső elkapók azok a játékosok, akiknek próbál elsősorban passzolni az irányító. Feladatkörük alapesetben meglehetősen rövid: kapják el a labdát, aztán ha lehetséges fussanak vele tovább. Ezt megvalósítani azonban korántsem ilyen egyszerű. Bonyolult routokat, útvonalakat kell megtanulniuk, aztán ütemhelyesen megfutniuk, lerázni az ellenfél CB-jét vagy safetyjét. Ehhez akárhogy nem futkoshat, hogy az irányító is tudja, hova dobja a labdát, nehogy az legyen, hogy mire odaér, a WR már rég nincs ott, ellenben a CB pont arra keresi magát. Ez alapesetben. Azonban egy olyan runheavy offenseben, mint amilyen a miénk lett, ott nekik is, mint mindenkinek blokkolni kell a futáshoz. Hogy ha az RB vagy QB túljut a front7-ön, lehetőleg a secondary se tudja megállítani olyan könnyen, ilyenkor ez a WR feladata.

Tavaly a liga talán legerősebb elkapó állománya volt a miénk. Lloyd élete szezonját futotta, s a legeredményesebb WR lett, mellette Gaffney és Royal is megbízhatóan hozta az elkapásokat és yardokat, s mögöttük volt még két fiatal tehetséges elkapó, Decker és Bay-Bay. Ahogy a múltheti írásomból kiderült, ezt nem tudtuk/akartuk/sikerült egyben tartani, s Gaffney-t a konkrét semmiért cseréltük el, Lloydot pedig egy nagyon értékes opcionális 5. körért szezon közben. Emellett Tebow passzolási képességei is elmaradtak Orton tavalyi formájától, így jelentős visszaesés mutatkozik a számokban az elkapóknál is. Emellett több drop is volt, de lássuk be, nehezebb úgy elkapni a labdát, ha csak szökőévente egy jön feléd, mintha állandóan záporoznak kezeid közé a passzok, és játékban vagy. Arról nem is beszélve, hogy a labdák szórása tágabb volt a megszokottnál.

#87 Eric Decker: Ortonnal szárnyalt, sok elkapás, sok yard és sok TD. Akiknek nem volt türelmük várni pár hetet az év sportolója szavazáson, azok előkelő helyen szavaztak rá. Pedig a szezon végére nagyon visszaesett a játéka. Ő talán Orton után a legnagyobb vesztese a QB váltásnak. Noha utána is hasznára volt a csapatnak, kevesebb passzjáték következtében felé is kevesebb labda szállt, talán a játékból is kiesett egy kicsit miatta, nagyobb őrizetet kapott, stb. De mindenképp ígéretes, tehetséges elkapó. Sajnálhatjuk Lloyd és Gaffney távozását, de ez jelentősen elősegítette az ő fejlődését. 44 elkapással zárt 612 yardra és 8 TD. Ez elég szép szelet a passzjáték tortából. Volt egy punt return TD-je is az Oakland ellen. A PO-ban sajnos a Steelers hentesei ellen megsérült, s utána a Pats ellen hiányzott is, nagyon.

#88 Demaryius Thomas: Természetesen sérülten kezdte az évet, azonban a bye week után meglepetésre egy meccset se kellett kihagynia. Lloyd elcserélése után épült fel, gyakorlatilag egymást váltották. Decker nagyszerű szezonkezdetének köszönhetően az elején csak 2. számú elkapónak számított, az utolsó hetekre azonban egyértelműen Tebow kedvenc célpontjává vált. Voltak csúnya dropjai, de minden hibája után összeszedte magát. A csapat egyik legjobb játékosa volt, támadó oldalon mindenképp. A PO-ban a Steelers ellen élete meccsét játszotta, bohócot csinálva a SteelCurtainből. 32 elkapással zárt 551 yardra és 4 TDvel. Figyelembe véve a támadó felfogásunkat, és az 5 meccses kihagyást, ez nagyon szép teljesítmény tőle.

#19 Eddie Royal: Élete leggyengébb szezonján van túl. Rookie évében 91 elkapása volt, idén 19. Kétségkívül nem azt a rendszert játsszuk, amiben villoghatna, s emiatt nem elképzelhetetlen, hogy távozik tőlünk. A szerződése lejárt, s minden elkapó szívesebben játszik egy olyan csapatban, ahol néha passzolnak is. Mellesleg arra a meccsenkénti 1 passzra nem is érdemes túl nagy lóvét kiadni. Kicsit sajnálnám azért ha menne, noha megérteném. Elkapásokban azért nem a saját hibájából marad el, ST-ben pedig évről évre jobb. Neki is volt egy puntreturn TD-je, neki is az Oakland ellen. /*Ebből is látszik, hogy Lechler valójában mekkora pancser, és mennyivel jobban megérdemelte volna Colquitt a Pro Bowl szereplést*/ Emellett 19 elkapás 155 yard és 1 TD.

#12 Matthew Willis: Tipikusan az a játékos, aki tehetségének hiányát szorgalommal igyekszik pótolni. Harmadik éve nálunk, és eddig minden szezonban egyre többet tudott felmutatni. A special team egyik legjobb játékosa, emellett az offenseben is hasonló, de tán még jobb számokat tud felmutatni, mint pl. Royal. Jelenleg azért még nincs azon a szinten, hogy kezdő Slot Receiver legyen, de amilyen ütemben fejlődik, a következő szezon kezdetére már akár lehet is. Nem rinyál, ha nem elkapásokért kell felmennie, hanem blokkolni, azt is teljes odaadással teszi, méghozzá nagyon jól. A túlzott lelkesedés miatt sajnos kaptunk rá fontos pillanatban büntetést, de az ilyet ki lehet nőni. 18 elkapás 267 yard és 1 TD.

#84 Brandon Lloyd: 4 meccs, 19 elkapás 283 yard. Nagyon hiányoztak varázslókat megszégyenítő elkapásai, de sajnos aligha maradt volna egy ilyen játékrendszerben.


















Fullback:

A fullback feladata, hogy törje az utat az RB előtt. Nincsen fent minden playnél, csak ha a szituáció úgy hozza. Természetesen akár ő maga is megkaphatja a labdát futásra, vagy passzjátékban is használható, de a gyári útmutató szerint használata az úttörés.

#46 Spencer Larsen: A sok oldalú játékos annak idején még LBként is játszott nálunk, az utóbbi két évben azért már elsősorban csak mint FB számítunk rá. Nem tartozik a ligaelithez, de szolid, megbízható teljesítményre képes. Az utolsó meccsen szerencsésen ő is lesérült... 14 futásból 44 yardot hozott össze, ez cipelésenként 3,1-es átlag. A statisztikai halmaz számossága azonban elmarad attól, hogy következtetéseket vagy elemzéseket vonjunk le ebből, főleg, hogy amikor az FB labdát kap, a cél sokszor egyetlen yard megtétele. Futásai mellett 9 elkapása is volt 76 yardra.

Runningback:

A futójátékos nem nagy meglepetésre fut a labdával. A labdát alapesetben a QB kapja, aki ha futó play van, akkor átadja az RB-nek, aki ezután gyorsaságát és/vagy erejét kihasználva minél mélyebbre próbál jutni a LoS mögé. Amennyiben passz play lett hívva, akkor vagy mint lehetséges célpont helyezkedik, vagy az OL-nek segít be, megállítani a passrusht.

#23 Willis McGahee: A holtszezon talán legjobb játékosigazolása. A veterán RB a harmadik csapatánál lépte át az 1000 yardot. erre nagyon kevesen voltak képesek a ligában. Amikor játszott, nagyon jól játszott, s amikor hiányzott, nagyon hiányzott. A csapat motorja volt. töretlenül brusztolta a labdát az A és B gapnek, hogy alkalom nyíljon a nagyobb playekre. 7 meccsen lépte át a 100 yardot, amivel a liga egyik legjobbja volt idén. Sok ilyen játékos kéne, mint ő. 249 futás, 1199 yard 4 TD, 12 elkapás, 51 yard 1 TD.

#27 Knowshon Moreno: Nos, a DSB nagy kedvence idén se hozta azt, amit egy első körös futónak hoznia kéne, vagy amit Shanny alatt bármelyik, akár UDFA futó ne tett volna meg. Igazából a szerencsének is jócskán híján van, idén se kerülték el a sérülések, ráadásul pont akkor dőlt ki végleg, amikor kifejezetten jól kezdett játszani a KC ellen. Kérdéses meddig van jövője a csapatnál a DC-n Ballt se tudta egyértelműen maga mögé utasítani, ami a vég kezdetét jelenti. 37 futás, 179 yard 0 TD, 11 elkapás 101 yard 1 TD.

#35 Lance Ball: Tavaly nem tudtam, hogy mit lát benne a vezetőség, és idén se jöttem rá. Három futónak is meglehetősen kevés, noha az option miatt nem mutat olyan rossz számokat. Előnyként lehet megfogalmazni nála, hogy a checkdown passzoknál lehet rá számítani, bár ahhoz akkora nagy tehetség nem kell. 96 futás, 402 yard, 1TD, 16 elkapás, 148 yard, 1TD.

#37 Jeremiah Johnson: Az előszezonban nagyon biztatóan mozgott, volt jó preseason meccse is, harcban volt a keretbe kerülésért, de ha csak kevésen múlott is, nem sikerült neki. Aztán Moreno sérülésének "köszönhetően", ez mégis megadatott neki, és ha már ott volt, élt a lehetőséggel, amikor megkapta. Erre sokszor nem került ugyan sor, de azért a 14 futásból összeszorgoskodott 77 yard, az biztatóbb, mint Ball 14 legjobb futása együtt. Emellett amikor kellett, Tebow is számíthatott rá 62 könnyű yardra 7 elkapásból. Jövőre megint a keretbe kerülésért fog küzdeni, én többet látok benne, mint Ballban. Kérdés, hogy Studesville és Fox hogy van ezzel...




















Quarterback:

Az irányító. A legfontosabbnak látszó pozíció, s ebben talán van is valami. Az irányító a snap előtt olvassa az ellenfél védelmét, áthívja a playt, ha látja, hogy amit előzetesen kiokoskodtak, az nem működne ellene. Miután megkapja a labdát a centertől, vagy átadja a RB-nek, vagy valakinek, hogy fusson vele, vagy megtartja, és passzol. Vagy - bár ez más helyeken ritka - ő maga indul meg a labdával.

#8 Kyle Orton: Egy dolgot kijelenthetünk: Kyle Orton NOT NOT NOT NOT NOT gives us the best chance to win. Talán érdemtelenül sokat szidjuk. A zsebből mindenképp jobban passzol, mint Tebow, de kiélezett szituációkban semmit se ér, s számára már a red zone is az, hát még ha az eredmény is szoros. A múltheti számban kifejtettem véleményemet az eltradeeléséről, ettől itt most eltekintek. A Broncosban kifejezetten rossz szezonon van túl, 155 passzkísérletből 91 sikeres (58,7-es pontosság), 979 yard és 8 TD mellé 7 INT is társult, összességében 75,7-es rate. Ez biza, kevés...

#9 Brady Quinn: A nagyszerű Hillis + 2 pickes trade kapcsán érkező irányító egyszer se léphetett pályára két éves itteni pályafutása alatt. Nemrég ócsárolta Tebow-t és a csapatot, így aligha hosszabbítjuk meg szerződését. Senkinek se fog hiányozni, ellenben az érte adott Hillis-szel, vagy azzal a 2 pickkel, ami hiányzott a csapatépítéshez...

#15 Tim Tebow: A legvégére, hogy az egészet végig kelljen olvasni :P. Nagyon nehéz Tebow-t értékelni. A világ egyik fele Istenként tekint rá, s biztosra veszi jövendőbeli sikereit, s reflexből felháborodik, ha valaki nem tartja a világ valaha volt legjobbjának, vagy felmerül bárki más neve a helyére. A világ másik fele pedig nem hajlandó tudomásul venni sikereit, hogy ami tehetségéből hiányzik, azt karizmával pótolja, s hogy ez is sikerre vezetett, hanem egyszerűen a valaha volt legrosszabb QB-nak nevezi... Ryan Leaf és JaMarcus Russel után ez kicsit erős. Én igyekszem félretenni elfogultságomat és független analízissel értékelni. Hiányosságait unalomig ismételgettük már, de nem szabad elfelejteni, hogy amennyivel kevesebbet nyújt levegőben, annyival többet hoz a földön, keményen belemenve minden tackle-be. A szívét lelkét beleteszi a játékba, és ezért nagyon szeretjük. Visszaadta nekünk a reményt, majd be is váltotta azzal, hogy a PO-ba juttatott minket, és ott is nyert nekünk egy meccset. Noha ez nem csak az ő érdeme, hanem az egész csapaté, a védelem nélkül egy percig nem lett volna esélyünk vele, McGahee robotolása nélkül ugyanúgy kevesek lettünk volna, viszont a sorozatos utolsó negyedes fordításokhoz ő kellett. Ortonnak is megvolt az esélye, ő nem tudott élni vele, Tebow igen. Ha egyszer sikerül, az véletlen, ha kétszer sikerül, az szerencse, ha háromszor, az tehetség. A Chiefs elleni meccset leszámítva, mindegyiket hátrányból hoztuk vissza, köztük már-már epikus comeback a Dolphins, a Jets és a Bears ellen. Ezt nem lehet tőle elvenni, vagy elvitatni. Nem egyedül vitt minket a PO-ba, de az ő érdemei is elvitathatatlanok. Lehet hogy nem tud passzolni, de tud nyerni. Miután rászabtuk a Play Bookot hozta, amit elvártak tőle. A szezon végére kicsit kiismerték a játékát, így vissza is esett, ami komoly kérdőjeleket vetít elő a következő szezonra vele kapcsolatban. Rengeteget kell még fejlődnie, de eddig is nagyon sokat fejlődött. A szezont végül 7-4-es mutatóval zárta 126/271 (46,5%) 1729 yard 12 TD, 6 INT 72,9 rate passzolási statisztikával. Ennél a Playoffshoz sokkal több kell. Mind pontosság, mind yardok terén. Hogy egészen pontosan mennyivel több, az a sokkal több? 122 futásból szerzett 660 yarddal (5,4 avg) és 6 TD-vel, meg egy nagy csomó sikeres 2 pontossal, továbbá azoknak a passzolási statisztikáknak a megfelelő beosztása, illetve egy röhejesen gyenge divízió, és ott is a PO. Azért ahhoz, hogy ez jövőre is sikerüljön, egyrészt lábbal ugyanennyit kell hozni, levegőben pedig sokkal többet. Sok drop, sok drop, de sok elkaphatatlan labda is. emellett gyorsabb döntéshozatal, jobb lábmunka, profibb dobómozdulat. Ennek ellenére ezekkel a hiányosságokkal sikerült legyőzni a tavalyi döntős, idén 12-4-es mérleggel záró Pittsburgh Steelerst a PO-ban, ezzel Craig Morton, John Elway és Jake Plummer után ő lett a 4. QB a sorban, akinek sikerült PO győzelemre vezetni a csapatot. Reméljük jön a folytatás, Hajrá Broncos!

Összességében elmondható, hogy az offense pontosan annyit hozott amennyit kellett. Se többet, se kevesebbet. Amikor a védelem megteremtette nekik az esélyt, azt kihasználták és megnyerték a meccset. Hogy ez tartható-e így? Nos, nem ártana egy kicsit azért erősíteni, hogy magabiztosabban jöjjenek a sikerek. Bár én kifejezetten élvezem az ilyen kiélezett küzdelmeket, főleg amíg mi nyerünk, de ha rendszerré válik, akkor elveszti a varázsát :). Ami az erősítést illeti, az OL-re mindenképp ráférne, mind a cserékre, de ha nyílik rá alkalom a kezdőbe is. Elkapók terén se ártana egy labdabiztos célpont, de kétlem, hogy lenne bárki is, aki ide jönne. El tudnék képzelni egy futót is, aki képes lenne kicsit tehermentesíteni McGahee-t, vagy pótolni ha kidőlne az öreg. Morenot sajnos egyre kevésbé tartom alkalmasnak erre a szerepkörre. TE-eket hagynám, hagy fejlődjenek. És végül a QB poszt. Ez a legkényesebb kérdés. Tebownál van jobban passzoló irányító, de tudjuk, hogy az ő képességei nem merülnek ki ennyiben, játékának más dimenziói is vannak. Viszont mivel a stílus annyiban különbözik nehéz összehasonlítani másokkal. Én nekem személy szerint nagyon tetszett a tavalyi szereplés, ő adta vissza a hitet még Studesville alatt, úgyhogy nagyon remélem a folytatás is vele lesz. Ugyanakkor az idősebbik Manning szabadügynök lett, és noha John Elway a szezon után még úgy nyilatkozott, hogy Tebow lesz a kezdő, csak hoznak neki vetélytársat, most mégis úgy tűnik, hogy komolyan rámozdultunk a korábbi 4×-es MVP-re. Bizonyára legtöbben azt szeretnénk, ha a sikerek Tebow-val érkeznének, Elway viszont azt szeretné, ha a sikerek érkeznének. Ő ez alapján fog dönteni. Akárhogy alakuljon is, hogy egy ilyen igazolás milyen változásokat vonna maga után, arról csak ha valóban megtörténik, de akkor egy külön cikkben jelentkezünk.

Reméljük a legjobbakat, hajrá Broncos!