Az elmúlt héten a Colorado Avalanche sajnos sérülés miatt megint elvesztette vezéralakját, de a rájátszásért folytatott versenyfutásban még mindig érdekelt gárda a legutolsó három mérkőzéséből kettőt meg tudott nyerni.






















Először kedden léptünk pályára és a Minnesota Wildot nagyon megszórtuk 7-1re, végre megadtuk nekik, ami nagyon járt az egyik legantipatikusabb vetélytársnak.
A mostanában megszokott összeállításban vettük fel a harcot az előtte két nappal idegenben legyőzött Wild ellen, vagyis Kobasew és O'Byrne sérülés miatt hiányzott, Porter, Connolly, Barrie tartalékok voltak. A kapuban is maradt a mostanság első számú hálóőrré lépő Varlamov.
Nagyszerűen indult az összecsapás, alig három perc után McLeod viharzott el a bal oldalon, beadása kis szerencsével eljutott a hosszú oldalt érkező Jay McClementhez és közelről könnyen behúzta a korongot. Több esemény nem is történt a nyitó harmadban, csak egy Brodziak-McGinn csetepaté volt érdemleges, a minnesotai a fékezhetetlen hiszti után végleges kiállítást kapott. Aztán a második harmadban tovább folytattuk az aktív támadó játékot, ennek előbb-utóbb kamatostul meglett az eredménye és további gólokat szereztünk. A 31. percben Jamie McGinn tette bele az ütőjét PPben Mueller erős passzába és növeltük a vezetést. Néhány perc múlva egyenlő létszám mellett Downie alapvonal mögül visszatett korongját Jan Hejda kapásból vágta a hálóba kintről. Még mindig nem volt vége az iskolajátéknak, a szünet előtti utolsó percekben Mark Olver könyörtelenül befejezte a ziccerét, majd Landeskog önzetlen passzal szolgálta ki Ryan O'Reillyt, neki már csak az üres kapuba kellett belőni a pakkot. A vendégek négy gól után lecserélték Backstromöt, az utolsót már Harding kapta. A záró felvonás elején vitatható körülmények között adtak egy büntetőt a Wildnak, amit Setoguchi értékesített, de nagyon nem kellett, hogy zavarjon bennünket 5-0nál. Főleg hogy az utolsó szó így is a miénk volt, az 54. percben a kapus eladott korongjából David Jones volt eredményes, a végső csapást Cody McLeod kiugrásból szerzett találata jelentette.
Hét különböző játékos góljaival a szezon legsimább győzelmét arattunk, igazi örömjátékot láthatott a Pepsi Center a második harmad végétől, teljesen padlóra küldtük az ellenfelet. A gólszerzőket fent említettem, azon kívül még Downie három, Landeskog két gólpasszt regisztrált. Varlamov ismét magabiztosan védett, 22 lövésből 21et kifogott, az egyetlen gólt büntető lövésből kapta. A találkozó fekete momentuma Matt Duchene sérülése volt, a fiatal centernek egy ütközésnél csúnyán kifordult a bokája és a vizsgálatok megállapították, hogy minimum 3-4 hétig nem játszhat, az alapszakaszban már nem várható vissza, nélküle kéne kiharcolni a playoffot.

Két nap múlva útra keltünk a következő meccsre, de sajnos a Nashville Predators otthonában 4-2es vereséget szenvedtünk.
Duchene kiesésével a Sharkstól cserében megszerzett Connolly jutott pályára. Több változás nem történt, Varlamov is maradt a ketrecben.
Ugyanolyan jól kezdtünk, mint a Wild ellen, vagy talán még jobban, hiszen az első gólra csak 74 másodpercet kellett várni. Jones gyönyörűen húzott el a semleges harmadban szerzett koronggal, a kapu helyett inkább a sarok felé ment vele, gyönyörű bejátszást tett középre, a jól érkezett Jamie McGinnek nem volt nehéz dolga kihasználni a lehetőséget. Egy percnél nem sokkal tovább vezettünk, hamarosan Fisher távoli megpattanó lövésével egyenlített a Preds. Sőt kisvártatva a vezetést is átvették a hazaiak, a támadó harmadban megnyert buli után Josi távoli lövése a kapu torkában Yip ütőjén irányt változtatva került a hálóba, tehát egy régi ismerős szerezte a gólt. Amilyen nagy hévvel indult a mérkőzés, úgy visszavettek a csapatok a továbbiakra, az első harmad második fele nem sok érdekességet hozott, a Nashville őrizte a 2-1es előnyt. A második menetben javult a játékunk és többször próbáltunk támadásokat vezetni, de az igyekezet ellenére csak kevés gólhelyzetet dolgoztunk ki és Rinne akkor is magabiztosan védett. Aztán a harmadik harmad elején végre siker koronázta a denveri erőfeszítéseket, Mueller megkerülte az ellenfél kapuját és több védőn keresztül jutott a visszatett passza, amely így megtalálta a gólszerző Paul Stastnyt. 3-2re felzárkóztunk és még 15 perc volt hátra, próbáltunk igyekezni, de a Preds kőkeményen védekezett és minden kísérletünket ellehetetlenítették, mindössze 5 lövésre voltunk képesek a záró harmadban. A sorsunk az utolsó percen belül pecsételődött meg, kapus nélkül kitámadtunk és Erat empty netterrel alakult ki a végeredmény.
A lövésekben 31-17 arányban múltak felül minket, ennyire nem volt egy oldalú a mérkőzés, csak sok kísérletünk nem jutott el a hazai ketrecig, így pedig nem lehet győzni. Egyetlen emberelőnyös lehetőségünk se volt a meccsen, nagyon nehéz dolgunk volt a keményen játszó ellenféllel és sajnos felőröltek minket. McGinn a negyedik meccsén a negyedik gólját ütötte, Stastnyval nagyon jól érezték egymást, mindketten 1+1eztek. Ezzel szemben Elliott, Landeskog, Downie, O'Reilly -3al fejezték be a találkozót. Varlamov becsülettel helyt áll a kapuban, három gólt kapva kereken 90%kal végzett.




















Szombat délután az Edmonton Oilerst 3-2re győztük le büntetőkkel hazai környezetben, ezzel gyorsan javítottuk a nashvillei botlást.
Johnson a Preds ellen térd sérülést szenvedett, de vállalta a játékot, sőt még O'Byrne is visszatért a védelembe pár hét kihagyásból. Barrie mellett Elliott volt tartalék. Közben a csatár sorokban is cseréltünk, Connolly helyett a hetek óta jegelt Porter jutott szóhoz. A kapuban nem változtattunk, újra Varlamov állta a lövéseket útját.
A korai időpont miatt törvényszerű volt a lassabb kezdés mindkét csapat részéről, az első harmad szinte helyzet nélkül ment le. De még a szünet előtt fél perccel az Oilers sokkolt bennünket egy találattal, Nugent-Hopkins beadását Smyth kotorta be a kapu közeléből. A szünet alatt látványosan felpörgött az Avs és nagy lendülettel estünk neki az ellenfélnek. Mindössze öt percet kellett várni az egyenlítő gólra, melyet Wilson elegáns kapu mögötti játéka után Cody McLeod szerzett. Tovább folytatódtak a hazai rohamok, a nagy helyzetek közt a 30. percben bevittük a második gólt, Hejduk gyönyörűen bújt ki a védők között, a ziccert kihagyta, ám a második hullámban érkező Peter Mueller értékesítette a kipattanót. Akár több gólt is szerezhettünk volna, mert a második játékrész szinte csak rólunk szólt, de be kellett érni az egy gólos vezetéssel. Aztán a záró harmadban az Edmonton megindította a támadásokat az egyenlítéshez, a próbálkozások nem sok veszélyt hordoztak magukban, egyre közelebb kerültünk a győzelemhez. Az utolsó öt percen belül mégis betaláltak, Eberle és Hall összjátéka teljesen megbolondította a védelmet. Megnyert meccset engedtünk hosszabbításra, végül a szétlövés nekünk kedvezett, mivel Hejduk és Mueller is belőtte a kísérletét, így mindkét pontot begyűjtöttük.
Kissé kényelmesen játszottunk, az elején nem lendültünk játékba, a végén pedig korán kiengedtünk, csak a középső harmad sikerült maradéktalanul jól, de a végén miénk lett a győzelem. Mueller tehát a rendes játékidőben és a büntetőpárbajban egyaránt eredményes volt. Ugyanúgy a hatodik gólját szerezte, mint McLeod, mindketten ezekben a hetekben kezdenek visszatérni a régi góllövő formájukhoz, talán a legjobbkor. Varlamov sorban a negyedik meccsén védve harmadszor ért el győzelmet, ezúttal 28 kapura lövést hárított.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 42-19-8, 92 pont
2. Colorado Avalanche 36-30-4, 76 pont
3. Calgary Flames 31-25-14, 74 pont
4. Minnesota Wild 29-29-10, 68 pont
5. Edmonton Oilers 25-35-7, 59 pont

A közeljövő programja:

Március 13., kedd, 02:00 Colorado Avalanche - Anaheim Ducks
Március 15., csütörtök, 00:30 Buffalo Sabres - Colorado Avalanche
Március 16., péntek, 00:00 New Jersey Devils - Colorado Avalanche
Március 18., vasárnap, 00:00 New York Rangers - Colorado Avalanche

A jövő héten négy meccset fogunk játszani, az Anaheim elleni hazai fellépést követően idegenbeli túrára vonulunk keleti csapatok otthonába. A szezon elején egész jól ment a másik konferencia ellenfeleivel idegenben, reméljük azóta se változott a formánk, mert nagy szükségünk van most minden egyes pontra, hogy fennmaradjunk a rájátszás harcban.

Ezen a hétvégén veszi kezdetét az MLS 2012-es szezonja, melynek a két évvel ezelőtti bajnok Colorado Rapids csapata is nagy reményekkel vághat neki. Az elmúlt négy hónap komoly változásokat hozott a klub életében, az edzőváltással merőben új szemlélet költözött az egyesület életébe. Egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi sikert fog magában hordozni, csupán remélhetjük, hogy a tavalyinál eredményesebb szereplés állhat előttünk az új esztendőben.



















Mint emlékezhetünk rá, a 2011-es szezonban az alapszakaszt a nyugati konferencia ötödik helyén zártuk címvédőként, de a rájátszásban csak a Wild Card fordulót tudtuk sikerrel venni, mert a főcsoport-elődöntőben szerencsétlen körülmények között a Sporting Kansas City megállított bennünket. Az év a szép sikerek helyett sokkal inkább emlékezetes maradt a fájdalmas vereségekről és a sok sérülésről, például Conor Casey-t már az alapszakasz derekánál egész évre elvesztettük, később további meghatározó játékosok követték őt, a playoff-ra pedig nemes egyszerűséggel már a cseresorral voltunk kénytelen kiállni. Közel sem sikerült megismételnünk tehát a 2010-es nagy sikert, mindez pedig Gary Smith mester távozásához vezetett. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy már a szezon közben is lehetett olyan hangokat hallani, hogy a vezetőség és a tréner között valamiféle ellentétek támadtak, és a klub nem fogja meghosszabbítani Smith lejáró szerződését - így is történt. A Rapids történetének valaha volt legnagyobb sikerét elérő vezetőedző három és fél szezon után távozott, és az angol League One-ban kezdett munkát vállalni.

Közel két hónapon át tartott az edzőkeresés, majd január elején bejelentették, hogy az FC Dallas eddigi segédedzője, a kolumbiai származású Oscar Pareja lesz 2012-től a klub trénere. Korábbi írásunkban elolvashatjátok az új edző részletes munkásságát, amit leginkább érdemes tudni róla, hogy az FCD-nél hatalmas becsben tartották a munkáját, néhány év alatt kiváló utánpótlásbázist hozott létre, és a szamárlétrán egyre feljebb haladva, tartalékedzőből a nagy csapat padjára is leülhetett, a Rapids-szel pedig immár HC lehet az MLS-ben. A 43 éves Dél-amerikai temperamentumú tréner kemény munkát és a sikerek vissza hozatalát ígérte a kinevezését követően.

Pareja aztán belecsapott a lecsóba, és ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a hozzá leginkább testhez álló segédedzőket nevezte ki maga mellé. Az egyik asszisztense az ugyancsak kolumbiai Wilmer Cabrera lett, a másik pedig Paul Caffrey, akivel korábban az amerikai U17-es válogatott élén végeztek sikeres együttműködést. Becsületére legyen mondva, hogy több érdemleges poszton nem változtatott, nem akart kolumbiai szertárost maga köré, s például a kapusedzőt, az atlétikai trénert és a beszerzésért felelős munkatársat is hagyta a megszokott helyén.

Korántsem volt nagy jövés-menés a Rapids háza táján, gyakorlatilag az egész MLS-ben nálunk történt a legkevesebb változás a játékoskeretben a holtszezon alatt. Mindössze három olyan embertől köszöntünk el, akik valaha is képesek voltak értékelhetőt nyújtani a coloradói színekben. A fiatal gambiai támadót, Sanna Nyassi-t nem tudtuk levédeni a ligához újonnan csatlakozó Montreal Impact feltöltő draftja előtt, és a francia-kanadai egyesület kíméletlenül lecsapott rá. Mellette még egy másik csatár távozása lehet veszteség, Caleb Folan ugyanis egyéves denveri légióskodás után a télen hazaszerződött és az angol másodosztályban szereplő Birmingham City színeiben igyekszik újra fellendíteni az európai karrierjét. Valamint két jövőbeli draft lehetőségért cserébe lemondtunk a két évvel ezelőtti kupadöntő hőséről, Macoumba Kandji nem szerepelt a csapat további terveiben, így a Houston Dynamo-hoz küldtük. Rajtuk kívül a távozók névsorában még olyan nevek szerepelnek, akikkel nem voltunk hajlandóak szerződést hosszabbítani, így mondtunk le három hátvédről, Michael Holody-ról, Miguel Comminges-ról és Danny Earls-ről.

Az új igazolásokba alaposan belejátszott Pareja keze munkája, a kolumbiai szakember összesen három Dél-amerikai légióst csábított a Rapids-hez, közülük kettőt egyenesen a saját nemzetéből. Így érkezett hozzánk a 28 esztendős középpályás Jaime Castrillon, aki a kolumbiai bajnokságban éveken keresztül megbízhatóan teljesített, és a felkészülési meccseken is bemutatta kiváló szervező képességeit, nagy erőssége lehet a támadójátékunknak. A másik kolumbiai szerzemény Luis Eduardo Zapata volt, a rutinos hátvéd több héten át próbajátékon vett részt a csapatnál, végül meg tudta győzni a trénereket róla, hogy ő legyen a gárda új bal oldali hátvédje. A legnagyobb szerzeménynek mégis talán az ifjú argentin támadó középpályás, Martin Rivero kölcsönvételét tekinthetjük, akit hazájában óriási tehetségként tartanak számon, most a Rosario Central a fejlődése érdekében, átmenetileg elengedte őt hozzánk. Régi-új név még a csapatnál a re-entry drafton kiválasztott Hunter Freeman, 2005-ben a Rapids draftolta, kalandos éveken van túl, most első sorban tartalék hátvédként számítunk rá. A SuperDraft egyetlen választásaként, a 14. helyen a középpályás Tony Cascio-t húztuk ki, vagyis sikerült megszereznünk az első számú kiszemeltet a rendkívül technikás játékmester személyében. A pár héttel később esedékes Supplemantal Draft-ról a japán szélső Kohei Yamada ugyancsak helyet követelt magának a keretben, de neki bizonyára csak a tartalékok között lesz lehetősége a bizonyításra.

Nehéz konkrét célokat megfogalmazni a csapat 2012-es várható szereplése kapcsán, pusztán reményünket fejezhetjük ki a javulás felé - azért a rájátszás elérése minimális elvárás lenne. Ahogy korábbi írásainkban szóba került, az új tréner a felkészülési meccseken általában a 4-3-3-as felállást részesítette előnyben, ami mindenképpen a támadó szellemű labdarúgás elsajátítását serkentené. A középpályára három labdabiztos, védekezésben és támadásban egyaránt jártas játékost állítottunk, míg a három csatár poszt közül a két szélen gyakran olyan emberek tevékenykedtek, akik tavaly alaphelyzetben a középpálya szélein kaptak lehetőséget, most viszont szabadabb lehet előttük az út az ellenfél kapuja felé, a gyorsaságukra és a jó beadásaikra építve. Középen pedig egyetlen igazi ék, akit a középpályásokon kívül a két csatártárs is igyekezhet minél többször megjátszani a labdával. (Ez majd akkor lesz igazán látványos, ha Casey pár héten belül felépül az achilles-szakadásból, addig bizonyára Cummings tevékenykedhet a középcsatár helyén.)

A Colorado Rapids szezonkezdő kerete:

Kapusok: Steward Ceus, Ian Joyce, Matt Pickens;
Hátvédek: Eddie Ababio, Hunter Freeman, Kosuke Kimura, Tyrone Marshall, Drew Moor, Scott Palguta, Marvell  Wynne, Luis Eduardo Zapata;
Középpályások: Davy Armstrong, Tony Cascio, Jaime Castrillon, Steven Emory, Josh Janniere, Ross LaBauex, Jeff Larentowicz, Pablo Mastroeni, Brian Mullan, Joseph Nane, Martin Rivero, Jamie Smith, Wells Thompson, Kohei Yamada;
Csatárok: Andre Akpan, Quincy Amarikwa, Conor Casey, Omar Cummings.

A felkészülés utolsó heteiben történt egy szerencsétlen sérülés, a tavalyi térdsérülése után rehabilitálódó Anthony Wallace az egyik tréningen elszakította az achliess-ét, így 6-9 hónapos pihenő várhat rá. A fiatal hátvéd azóta sikeres operáción esett át, de a csapat inkább IR-re tette őt, vagyis a 2012-es szezonban nem fog pályára lépni, és a keretbe sem számít bele a helye. Ezen kívül a térdszalag-szakadásból lábadozó Jamie Smith DL-en kezdi az évet, vagyis a szabályok értelmében legkorábban április 21-én vethetjük be, de a skót szélső valószínűleg csak a nyár elején lesz újra játékra alkalmas állapotban.

A Colorado Rapids teljes menetrendje a 2012-es MLS-szezonban:

Március 11., vasárnap, 00:00 Colorado Rapids - Columbus Crew
Március 18., vasárnap, 21:00 Philadelphia Union - Colorado Rapids
Március 25., vasárnap, 22:00 New York Red Bulls - Colorado Rapids
Április 2., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Chicago Fire
Április 8., vasárnap, 03:00 Real Salt Lake - Colorado Rapids
Április 14., szombat, 22:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
Április 22., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy
Április 29., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chivas USA
Május 3., csütörtök, 02:00 New England Revolution - Colorado Rapids
Május 7., hétfő, 01:00 FC Dallas - Colorado Rapids
Május 17., csütörtök, 01:30 D.C. United - Colorado Rapids
Május 20., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Sporting Kansas City
Május 27., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Montreal Impact
Június 17., vasárnap, 01:00 Vancouver Whitecaps - Colorado Rapids
Június 21., csütörtök, 03:30 Colorado Rapids - San Jose Earthquakes
Július 1., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Portland Timbers
Július 5., csütörtök, 03:30 Colorado Rapids - Vancouver Whitecaps
Július 8., vasárnap, 05:00 Seattle Sounders - Colorado Rapids
Július 15., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - FC Dallas
Július 19., csütörtök, 01:00 Toronto FC - Colorado Rapids
Július 22., vasárnap, 04:00 Real Salt Lake - Colorado Rapids
Július 29., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Seattle Sounders
Augusztus 5., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Real Salt Lake
Augusztus 12., vasárnap, 03:00 FC Dallas - Colorado Rapids
Augusztus 19., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Chivas USA
Augusztus 26., vasárnap, 04:30 San Jose Earthquakes - Colorado Rapids
Szeptember 1., szombat, 04:30 Portland Timbers - Colorado Rapids
Szeptember 6., csütörtök, 03:00 Colorado Rapids - Portland Timbers
Szeptember 17., hétfő, 01:00 Los Angeles Galaxy - Colorado Rapids
Szeptember 24., hétfő, 01:30 Vancouver Whitecaps - Colorado Rapids
Október 1., hétfő, 01:00 Colorado Rapids - Los Angeles Galaxy
Október 7., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - San Jose Earthquakes
Október 21., vasárnap, 04:30 Chivas USA - Colorado Rapids
Október 28., vasárnap, 03:00 Colorado Rapids - Houston Dynamo

A szezont ezen a hétvégén, magyar idő szerint szombat éjféltől az elmúlt években komoly ellenlábassá előlépő Columbus Crew gárdája ellen kezdhetjük hazai környezetben. Tavaly a rájátszás első körében, azelőtt pedig a kupagyőzelem felé vezető úton is kiejtettük őket. Hamarosan meglátjuk, hogy a Pareja által dirigált, új-Rapids miként lesz képes felvenni a kesztyűt a bosszúvágytól fűtött ohióiakkal.

Természetesen ebben az évben is folyamatosan, meccsről meccsre jelentkezni fogunk a csapat szereplését figyelemmel kísérő írásokkal. Nektek semmi más dolgotok nincs, csak bennünket olvasni, kommentelni, és velünk együtt szurkolni a csapatért 2012-ben is!

Nem törte meg különösebben a Colorado Mammoth elsöprő lendületét a múlt forduló veresége, ugyanis az elmúlt hétvégén nyolc meccsen belül már a hetedik sikerüket aratták a denveriek, miután egy kifejezetten izgalmas összecsapáson 16-13-ra vertük a saját közönsége előtt fellépő Buffalo Bandits legénységét.





















A 6-0-s villámrajtot követően a Calgary elleni hazai rangadón véget ért a csapat veretlen sorozata, és az NLL kilencedik játékhetében sem állt könnyű feladat előttünk. A Mammoth múlt szombaton a jó erőkből álló Bandits-nél szállt harcba, akik a papíron veretes összeállításuk ellenére meglehetősen gyengén szerepelnek, de korántsem lehettünk biztosak a könnyű diadalmenetben a legendás Tavares-ék ellen.
Komoly csatában vette kezdetét a találkozó, mindkét csapat gyorsan és agilisen vetette bele magát a küzdelembe, de az első öt percben egyik oldal sem volt képes bevenni a másik ketrecét, mindkét kapus remek védéseket mutatott be. Aztán mintha a játékosok engedélyt kaptak volna a góllövésre, a nyitó öt minutum végén Steenhuis a saját kapuja előtt összeszedett labdával végig kígyózott az egész pályán, és könnyed gólt szerzett ziccerből. A folytatásban azonnal megszereztük a támadás jogát, és másodpercek múlva megérkezett a denveri válasz Derek Hopcroft jóvoltából, aki feltűnően üresen maradt a kapu előterében és könnyedén értékesítette a kínálkozó lehetőséget. Újabb fél perccel később már a vezetést is átvettük, Mat MacLeod szerzett labdát a fél pálya környékén, és ahelyett, hogy bevárta volna a csapattársakat, váratlanul egy-egyezésre vállalkozott az egyik buffalói védővel, akit megvert, majd a kapuba is betalált. A játékrész második felében egyre inkább a fizikai küzdelem dominált, a kakaskodásokat követően több kiállítás történt mindkét csapatnál, egy PP-lehetőséget leszámítva azonban egyik fél sem tudott élni a helyzetekkel, a kivételt Kelusky találata képezte, mellyel újra döntetlenné varázsolta az állást a Bandits. Sőt, nem sokkal a szünet előtt a harmadik gólt is ők érték el, miután a néhány évvel ezelőtt még a Mammoth-ban játszó Culp volt eredményes egy nagyszerű távoli lövéssel, melynek köszönhetően a házigazdák 3-2-es előnnyel zárták az első játékrészt.
Minimális hátrányból várhattuk a folytatást, és nagy lendülettel rugaszkodtunk neki a felzárkózásnak, melyet hamarjában siker koronázott, kevesebb mint egy perc elteltével Jamie Lincoln vette be Cosmo kapuját a hátvédjéről való lefordulást követően. Nem sokkal később egy újabb coloradói újonc játékos is felhívta magára a figyelmet, JGJR jó ütemű lekészítéséből Adam Jones védhetetlen bombagólt ragasztott térd magasságban. Nem telt újabb egy perc és a lacrosse-fejedelem maga is betalált, Jones passzát John Grant Jr egészen kintről vágta a hálóba, miután a portás az előtte tornyosuló hátvédektől nem láthatta tisztán a lövést. Kisvártatva egy dulakodásnak köszönhetően megszületett a negyed első kiállítása, melyet a hazaiak szenvedtek el, a létszámfölényt pedig egy perc után értékesítettük, újra a veterán John Grant Jr volt eredményes egy rendkívül elegáns távoli lövésből, így már 6-3-as lépéselőnybe kerültünk. Nem tartott sokáig az ünneplés, egyből az első akciójából szépített a Bandits, Wiles a kapu torkában látványosan felborította az emberét, így üresen maradt, ezáltal Steenhuis passzát könnyedén válthatta találatra. Nagy igyekezetében hamarosan újabb szabálytalanságot vétett a vendéglátó együttes, a soron következő PP-t pedig még gyorsabban kihasználtuk, mint az előzőt, Jones gyönyörű keresztpasszal találta meg a hosszú oldalon Sean Pollock-ot, aki gyorsan behúzta a labdát a hálóba, mielőtt a kapus átért volna arra az oldalra. Újra visszaállítottuk a három gólos különbséget, de kisvártatva MacLeod találta magát a büntetőpadon egy elkésett belépő miatt, és a Buffalo nem sokkal a lejárta előtt kihasználta az emberelőnyét S. Self ziccergóljával. Csupán négy minutum maradt a negyedből, és a játékrész hajrájában a narancs-fehérek tovább folytatták a rámenős akciókat, nemsokára Wiles és Tavares nem mindennapi találataival az egyenlítést is kiharcolták. Sőt, egy perccel a szünet előtt Wiles sakk-matt helyzetből újra beköszönt, ezzel sorozatban négy gólt szerezve, megfordította az állást a Buffalo, vagyis hasonlóan az első negyedhez, a félidő végeztével is jobban álltak egy találattal, 8-7 arányban.

Fél perc sem telt el a második félidőből, és rögtön újra létszámfölényes lehetőség nyílt a mieink előtt, melyet John Grant Jr mesterhármast érő találatával használtunk ki, Prout passza után a denveri 24-es teljesen egyedül maradt a jobb oldalon, és szokásához híven, közvetlen közelről könnyed találatot szerzett. Kisvártatva újra támadásba lendültünk és egyenlő létszám mellett is sikerült mattolnunk Cosmo-t, ezúttal Derek Hopcroft keze lendült nagy lövésre a bal oldalon, és csak a háló tudta megállítani a félelmetes erejű kísérletet. Újabb fordulat történt a vezetésben, a Mammoth két korai góllal megsemmisítette a Bandits félidei előnyét, és 9-8 arányban már a mieink álltak kedvezőbb helyzetben. Aztán újra a kapusok hosszú percei következtek, egy jó darabig mindkét portás kitűnően állta a lövéseket, legközelebb már csak a negyed második felében estek újabb találatok. Mindenek előtt Gavin Prout egy gyönyörű befordulásból szerzett góllal növelte kettőre a csapat vezetését, ám egy perc múlva Kelusky zárkóztatta vissza a vendéglátókat Steenhuis sokadik tökéletes előkészítésének köszönhetően. Hamarosan megismétlődött a forgatókönyv Levis ketrece előtt, ismét egy Steenhuis-Kelusky összjátékból voltak eredményesek a Banditák, mellyel 10-10-nél ismét kiegyenlítettek. Korántsem volt még vége a játékrésznek, bár már nem sok idő volt hátra, villámgyorsan elkezdtek potyogni a gólok. Először kilenc másodperc különbségével két gólt szerzett a Mammoth: Prout tökéletes bejátszással hozta helyzetbe a kapu elé befutó Jordan McBride-ot, aki nem is hagyta ki a helyzetet; majd a faceoff után a szabadon pattogó játékszert Cameron Holding vette birtokba, azzal a lendülettel kapura tört, és a védőjével a nyakán látványos gólt szerzett a levegőben úszva. 12-10-es előnyre tettünk szert, de Orsen felesleges kiállítását Wiles révén rögvest abszolválták a hazaiak, újra odaszegezve a kést a mieink torkára. Nem hatódtunk meg rajta, s másfél perc múlva történelmi pillanatokat láthattunk, Prout passzából ugyanis John Grant Jr megszerezte parádés karrierje 500. találatát. A negyed végi tűzijáték utolsó töltetét mégis a Bandits adhatta le, Vyse egy közeli kipattanó összeszedéséből volt eredményes, így csupán 13-12-es fórból várhattuk a mindent eldöntő játékrészt.
A negyedik negyedet ugyancsak a házigazdák kezdték jobban, egy perc alatt máris kiegyenlítettek, a rutinos Culp a Tavares-től érkező tökéletes bejátszást váltotta gólra közvetlen közelről. Hatalmas küzdelem dúlt a gyepen, 13-13-as döntetlennél érezhető volt a tét fokozódása, mindkét csapat többször is meggondolta, hogy mit csináljon, egyik oldal sem szeretett volna kinyílni és felelőtlen hibából gólt adományozni az ellenfélnek, így aztán rendkívül szervezett és sebezhetetlen védekezést láthattunk az elkövetkezendő időszakban. Aztán bő tíz perc volt már csak hátra a mérkőzésből, amikor Derek Hopcroft egy kiválóan helyezett lövésből megszerezte önmaga harmadik találatát a meccsen, és újra lépéselőnyhöz juttatta a denveri együttest. A folytatásban rövidesen emberelőnybe kerültünk Steenhuis kiállítása miatt, a PP-t pedig másodpercek alatt abszolváltuk, a bombaformában játszó Derek Hopcroft a negyedik gólját is bevágta egy lapos lövésből, mellyel már 15-13-as előnyre tettünk szert. Ezt követően Steenhuis-ék nagyobb lendületre kapcsoltak és igyekeztek mihamarabb visszazárkózni, de a Mammoth védelme példás munkát végezve limitálta a hazaiak lehetőségeit. Egyre jobban fogyott az idő, és nagyon jól tartottuk magunkat, Levis fantasztikus védéseket mutatott be, az utolsó percekben egy kulcsfontosságú emberhátrányt is kivédekeztünk, majd a befejező szekundumokban Ian Hawksbee üres kapus találata alakította ki a 16-13-as végeredményt. Nem törte meg a lendületünket a veretlenség elvesztése, egy héttel a Calgary elleni súlyos fiaskót követően értékes idegenbeli győzelemmel tértünk vissza az eredményes formánkhoz.

























A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 4+5, 17 kapura lövés, 5 szerzett labda
- Hopcroft 4+1, 6 kapura lövés
- Prout 1+6, 4 kapura lövés, 6 szerzett labda
- Jones 1+6, 7 kapura lövés, 4 szerzett labda
- Pollock 1+3, 5 kapura lövés, 5 szerzett labda
- McBride 1+2
- Lincoln és Hawksbee 1+1, MacLeod és Holding 1-1 gól
- Sullivan 7 szerzett labda
- Orsen és Coates 6-6 szerzett labda
- Levis 47/60-as védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

A veterán hadvezér John Grant Jr újra egy ékes mérföldkőhöz érkezett, azok után, hogy pár héttel ezelőtt pályafutása 1000. pontját ünnepelte, a buffalói találkozón az 500. gólját is megszerezte. JGJR a liga történetének harmadik játékosaként érte el ezt a bravúrt, őt megelőzően csupán olyan nagyságok, mint John Tavares és Gary Gait voltak képesek 500 találatot lőni a ligában. A 37 esztendős klasszis az alapszakasz felénél 66 ponttal rendelkezve toronymagasan vezeti a pontlistát, így minden esélye megvan rá, hogy az év végére egyéni rekordot döntsön, és akár még az egy szezon alatti NLL-csúcsot is veszélyeztetheti.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 7-1
2. Calgary Roughnecks 5-3
3. Minnesota Swarm 5-3
4. Edmonton Rush 2-4
5. Washington Stealth 2-6

A győzelmünk mellett a legfőbb üldöző 'Necks botlott a legutóbbi fordulóban, így megerősítettük a vezető pozíciónkat, és már csak nyolc mérkőzés van hátra az alapszakaszból. Most következnek a címvédő Washington Stealth elleni idei első összecsapások, szombat-vasárnap két meccset vívunk velük, az elsőre Pepsi Centerben kerülhet sor magyar idő szerint vasárnapra virradóra, hajnali 03:00-tól, az idegenbeli visszavágót pedig hétfő hajnalban, 01:00-től rendezik meg. Bár a Stealth borzasztó gyengén rajtolt, az egyik legveszélyesebb riválisunkról van szó, akikkel minden körülmények között óriási rangadóra van kilátás - most sem lesz másként!

Március 3-tól 6-ig az arkansas-i Hot Springs városában került megrendezésre az egyetemi kosárlabda-bajnokság Sun Belt konferenciájának rájátszás-tornája. Az alapszakaszt a csoport harmadik helyén záró Denver Pioneers nagy reményekkel érkezett a conf tourney-re, ám a meglepetésekkel tarkított tornán sajnos az elődöntőben búcsúzni kényszerültünk a küzdelmektől.

A 12 csapatos konferencia összesített alapszakaszbeli végeredménye alapján a legjobb öt csapat egyenesen a negyeddöntőben kezdte a tornát, a többiek pedig a kiemelések szerint egymás ellen vívtak egy-egy mérkőzést a nyolc közé jutásért. A DU legénysége értelemszerűen szabadnapos volt a legelső körben, és hátradőlve várhattuk az ellenfelünket, amíg az első napon a többiek javában küzdöttek.



















A Sun Belt konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

Keleti divízió:

1. Middle Tennessee Blue Raiders 14-2 (25-5)
2. South Alabama Jaguars 8-8 (16-11)
3. Western Kentucky Hilltoppers 7-9 (11-18)
4. Florida Atlantic Owls 7-9 (11-18)
5. Florida International Golden Panthers 5-11 (8-20)
6. Troy Trojans 5-11 (10-17)

Nyugati divízió:

1. Arkansas-Little Rock Trojans 12-4 (15-15)
2. Denver Pioneers 11-5 (21-8)
3. Louisiana-Lafayette Ragin' Cajuns 10-6 (16-14)
4. North Texas Mean Green 9-7 (16-13)
5. Arkansas State Red Wolves 6-10 (12-19)
6. Louisiana-Monroe Warhawks 2-14 (3-26)

Múlt szombaton játszották le azt a három mérkőzést, amely a fennmaradó három negyeddöntős hely sorsáról volt hivatott dönteni. Igazából csak egyetlen találkozón borult az előzetes papírforma, a #9 Arkansas State 70-55-re kiütötte a Florida Atlantic csapatát. Ezen kívül a Western Kentucky a Florida International 67-63-as legyőzésével lépett tovább, míg a számunkra legfontosabb mérkőzésen az esélyesebb South Alabama 87-81 arányban múlta felül a Troy-t, így eldőlt, hogy a hatodik kiemelttel találkozhatunk a negyeddöntőben.

A vasárnapi negyeddöntőkben nem mindennapi csillaghullást láthatott a Summit Arena lelkes közönsége, ugyanis mind az alapszakasz első, mind a második helyezettje búcsúzott már az első adandó alkalommal. A Middle Tennessee gárdáját az Arkansas State sokkolta 64-61 arányban, míg az Arkansas-Little Rock együttese a Western Kentucky ellen mondott csődöt (63-68), s ha ehhez még hozzátesszük, hogy az ötödik helyezett North Texas is kiejtette a negyedik helyről érkező Louisiana-Lafayette-t 65-62-vel, akkor teljes volt a kavarodás a torna tábláján.

Ezáltal óriási lehetőség nyílt a mieink előtt, hiszen a konferencia legerősebb csapatai mind elhullottak, megtisztult az út előttünk, és minden esélyünk megvolt rá, hogy egy esetleges torna győzelemmel kiharcoljuk az NCAA Tournament-en való részvételt, ami a denveri álmok netovábbja volt. Egyúttal nagyon kellett vigyáznunk, nehogy a magasabban rangsorolt csapatok átka rajtunk is kiütközzön a negyeddöntőben, amelyet vasárnap késő este vívtunk meg a South Alabama ellen.
Kissé álmosan kezdtük az összecsapást, és az első időszakban a Jaguars rendre előttünk járt egy-két lépéssel, nagyon sok kísérletet elrontottunk eleinte. Aztán a félidő fele magasságában fordult a kocka, egy néhány perces periódust 10-0-val zártunk, mellyel az öt pontos hátrányból öt pontos előnyt kovácsoltunk, és innentől kezdve látványosan összeszedettebben kezdtünk el kosarazni. Ennek eredményeképpen a félidő alatt 27-22-es előnyben voltunk. A második felvonást Stafford kosaraival kezdtük és újra tíz pontra szökött a különbség, kezdett eldőlni a mérkőzés a javunkra, de mégsem mehettünk biztosra. Az USA szívósan harcolt, és visszaküzdötték magukat lépésről lépésre, például nyolc perccel a vége előtt már csak 46-45 volt az állás, de ennél feljebb nem engedtük őket. Rövidesen újra megráztuk magunkat, kivédekeztünk néhány támadást, miközben pontokat szereztünk, ráadásul az ellenfél az utolsó öt percben már képtelen volt betalálni a gyűrűbe, megrekedtek 50 pontnál, így 61-50 arányban biztosan diadalmaskodtunk felettük.
Két senior klasszis, Brian Stafford és Rob Lewis vállvetve vitték a csapatot ezen a mérkőzésen, mindketten 14-14 pontig jutottak. A freshman erőcsatár Royce O'Neal nagyszerű játékkal állt elő a palánk alatt, 11 ponttal és 10 lepattanóval DD-t jegyzett, kiválóan helyettesítette a fault problémák miatt korán padra kényszerülő Udofia-t. Ezen kívül még Olson nyolc pontot szerzett, míg Coughlin 9-et tett hozzá a padról.

Nyögvenyelős győzelemmel, de a hajrában mégis magabiztosan araszoltunk tovább a legjobb négy közé, ahol a Western Kentucky-val találkozhattunk. A másik ágról a North Texas biztosította be a helyét a konferencia-döntőben, mivel 76-72-re győztek az Arkansas State ellen.






















Már csak két apró lépésre voltunk a Madness-en való részvételtől, először a konferencia-torna elődöntőjében tehát a Hilltoppers testén keresztül vezetett az út. Január végén az alapszakaszban magabiztos győzelmet arattunk az elődöntőbeli vetélytárs felett, már csak ezért is egyértelmű esélyesek voltunk, de ezúttal sem számíthattunk könnyű diadalmenetre.
Most sem kezdtünk valami fényesen, az első félidőben szinte folyamatosan a WKU volt lépéselőnyben, de számottevő különbséggel nem tudtak meglépni tőlünk. Igazából amikor kellett, egy-két jól irányzott dobással mindig lőtávolságon belül tudtunk maradni, de semmiképpen sem játszottunk túl jól. Így aztán a félidő végeztével a 34-31 arányú lemaradás igazságosnak volt tekinthető. A második játékrészben szemmel láthatóan igyekeztünk többet tenni a felzárkózásért, többször előnybe is kerültünk, inkább váltott vezetéssel haladtak a csapatok, rendkívül szoros küzdelemben folyt a mérkőzés. A palánk alatti védekezésünk javult, ám hiába csépeltük becsülettel a Hilltoppers magas embereit, a játékvezetők a kétes szituációkat rendre az ellenfél javára ítélték meg, akik így rengeteg büntetőt dobhattak. A meccs ezen kiélezett szakaszában többször is előfordult, hogy a vörösben játszó csapat perceken keresztül csak a vonalról tudott kosarat szerezni. Eközben sajnos támadásban is egyre gyakrabban megremegtek a denveri kezek, egy-egy ügyes betörést leszámítva egyedül Stafford célzott megbízhatóan, egyébként csak dadogott a labda a Pioneers akciói során. Az utolsó percekben is sokat hibáztunk, a WKU a büntetőivel haladt előre, csak Stafford kosaraiban bízhattunk, aki minden tőle telhetőt megtett, és a befejező minutumban két pontra visszahozta a csapatot. Ezt követően sikerrel védekeztük ki a 'Toppers próbálkozását, így volt még egy esélyünk az egyenlítésre, vagy akár a győzelem megszerzésére. Rendkívül idegesen játszottunk, az utolsó támadás alatt Scott mester kétszer is időt kért néhány passz után, majd végül pár másodperccel a vége előtt Stafford dobott el egy triplát oldalról, ami nem sikerült, a lepattanót O'Neale szerezte meg a palánk alatt, ám amikor feltette volna a labdát, egyszerre három ellenfél zúdult a nyakába, legalább öt kéz landolt az arcában, a nagyvonalú bírók pedig természetesen ezt is tovább engedték. A dudaszó előtt még kétségbeesetten szabálytalankodtunk egyet, de a vörösök bedobták mindkét büntetőjüket, így beállították a 67-63-as végeredményt, ami a fájdalmas búcsúnkat jelentette.
Drámai csatában húztuk a rövidebbet, a mérkőzés képe alapján simán benne volt a vereség a találkozóban, az ellenfél hatalmasat küzdött, mi pedig képtelenek voltunk a legjobb tudásunkhoz méltóan játszani. Mégis teljes joggal lehet hiányérzetünk a végeredmény kapcsán, a második félidőben a játékvezetők egy cseppet sem könnyítették a kibontakozásunkat, ráadásul az utolsó pillanatokban meccseldöntő hibát vétettek. Brian Stafford ismét a csapat élére tudott állni, az erőfeszítésein semmi nem múlott, 19 pontot vállalt magára. A freshman Royce O'Neale ugyancsak ígéretes teljesítményt nyújtott, 15 pontja mellett csak egy lepattanó hiányzott az újabb dupladuplához. Chris Udofia-ra is számíthattunk érdemben, bár nem tudta megismételni az alapszakaszban látott domináns játékát, 12 pontot és 6 lepattanót összekapart, míg Rob Lewis 11 egységgel zárt.

Végezetül a fináléban a bennünket legyőző Western Kentucky a végső sikert is begyűjtötte, nagy csatában 74-70-re diadalmaskodtak az esélyesebbnek tűnő North Texas ellen. Így az idei NCAA Tournament-en a 'Toppers képviselheti a Sun Belt konferencia színeit azok után, hogy az alapszakaszt csak a hetedik helyen zárták.

Szomorú véget ért az ígéretes szezon, nem voltunk messze tőle, hogy maradandó sikerrel zárjuk a 2012-es esztendőt. Sajnálatos módon a négy évvel ezelőtt kinevezett John Scott mester első évfolyama igazán nagy eredmény nélkül volt kénytelen befejezni az egyetemi pályafutását. Nagy változások előtt állhat a Pioneers kosárprogramja, hiszen többek között Stafford, Lewis, T. Hallam és Coughlin is idén végez a sulival, ráadásul jövőre már a WAC konferencia tagjaként igyekezhetünk minél több sikerélménnyel gazdagodni.

A közelmúltban lezárta alapszakaszbeli szereplését az Air Force Falcons kosárlabdacsapata, de ahogyan az elmúlt hónapok, úgy a befejezés sem tartogatott sok sikerélményt a Légierő számára. Az utolsó írásban egy nagy skalp mellett csupán négy vereségről tudunk beszámolni, így a végelszámolásnál mindössze egy vetélytársat tudtunk magunk mögé utasítani, és a konferencia-tornát is az esélytelenek nyugalmával várhatjuk.























Február 18-án a csapat akkora meglepetést okozott, amelyre az egész ország felkapta a fejét, az AFA fiai ugyanis az aktuális 13. kiemelt San Diego State csapatát 58-56 arányban felül múlták. Figyelmes olvasóink talán emlékeznek rá, hogy néhány héttel korábban, a hasonlóan bomba erős UNLV ellen végig vezetve vesztettünk hosszabbításban, akkor is rángattuk az oroszlán bajszát, most viszont két vállra is fektettünk egy nagy ellenfelet. Az Aztecs ellen a harmadéves dobóhátvéd Michael Lyons repítette a gárdát, a csapat első számú embere 27 pontot hintett, 6/10-es hatékonysággal dobta a triplákat. Rajta kívül legfeljebb Mike Fitzgerald 7-7 pontja és lepattanója, valamint a cserepadról érkező freshman Max Yon 10 pontos teljesítménye volt kiemelhető. A nemes győzelem értékét tovább emeli, hogy az Air Force történetében először sikerült megverni top20-as csapatot, korábban egy #22 elleni győzelem volt a program egyetlen sikere az országos rangsorban szereplő csapat ellen, amely szinte napra pontosan 20 évvel a SDSU elleni bravúr előtt született.

Ezután a korántsem annyira veretes TCU elleni hazai fellépésen reménykedtünk a sikeres folytatásban, de a vendégek 65-62-es diadallal távoztak a USAFA-ról. Fájdalmas vereséget szenvedtünk, a meccs nagy részében nálunk volt az előny, a hajrában azonban már csak futottunk az eredmény után, és sajnos a végső dudaszó pillanatában kimaradt Broekhuis triplakísérlete. A palánk alatti magasságkülönbséget képtelenek voltunk ellensúlyozni, a Horned Frogs 44-26 arányban pattanózta túl a mieinket, beleértve 22 offensive rebound-ot. A junior center Taylor Broekhuis az elrontott buzzer ellenére hatalmas meccset játszott, 15 pontja mellett féltucat blokkolást számlált. Váratlanul jól teljesített a padról beszálló freshman Justin Hammonds (17 pont), a kis csatár Mike Fitzgerald újra hasznosan dolgozott (13 pont, 7 lepattanó), viszont Lyons 38 perc alatt mindössze 9 egységig jutott, pocsékul dobott a mezőnyből, és az összes hármasát elhibázta.

Innentől kezdve nem igazán reménykedtünk már a túl eredményes szereplésben, sorban két győzelem után vesztettünk, és február utolsó napjaiban két újabb kiemelt otthonában léptünk pályára. A hazai környezetben korábban megszorongatott UNLV vendégeként csak a tisztes helytállásnak örülhettünk, 68-58 arányban kaptunk ki ellenük. A 20. kiemelt már az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert, túl sok hibával játszottunk, de később minden tőlünk telhetőt megtettünk és tíz pontra olvasztottuk a különbséget. Michael Lyons szépen megemberelte magát, és annak ellenére, hogy az elejétől kezdve fájlalta a vállát, 18 ponttal és 7 lepattanóval újra a legjobbunk volt. Megint volt egy meglepetés csereember, aki nagy napot fogott ki, a junior swingman Kyle Green 17 pontot tett bele a közösbe, míg Taylor Broekhuis 8 pontot, 6 lepattanót és 4 gólpasszt szorgoskodott össze.

Pár nappal később a New Mexico ellen sajnos nem tudtuk elkerülni a kínos pofont, és 86-56 arányban söpörtek félre minket az útból. Csak a meccs első néhány perce alakult szorosan, aztán a Lobos játszi könnyedséggel hagyta állva a csapatot, szinte folyamatosan növelték a vezetésüket, és a végére meg sem álltak a 30 pontos differenciáig, megint hatalmas verést kaptunk tőlük. A minden téren csődöt mondó Falcons-ból a 11 pontos Taylor Broekhuis volt a legeredményesebb, további három játékos csak egy-két egységgel maradt el a két számjegyű pontterméstől.

Múlt hétvégén rendezték az alapszakasz legutolsó mérkőzését, amely egyben a 2012-es szezon utolsó hazai fellépése is volt egyben, és a magas célokért küzdő Colorado State ellen kellett volna menteni a menthetőt. Többé-kevésbé ez sikerült is Pilipovich csapatának, de a szoros első félidőt követően az állami rivális a hajrában felőrölte a Falcons-t, és a zöld-fehérek 75-65-re győzedelmeskedtek ellenünk. A Sólymok közül ezúttal két harmadéves kosaras emelkedett ki, Michael Lyons nem túl jó dobószázalékkal dolgozva, 18 pontig és 5 asszisztig ért el, míg Mike Fitzgerald 16 ponttal fejezte be az estét, de kénytelenek voltunk beérni a Mountain West utolsó előtti, hetedik helyével.

A Mountain West konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

1. San Diego State Aztecs 10-4 (24-6)
2. New Mexico Lobos 10-4 (24-6)
3. UNLV Rebels 9-5 (25-7)
4. Colorado State Rams 8-6 (19-10)
5. TCU Horned Frogs 7-7 (17-13)
6. Wyoming Cowboys 6-8 (20-10)
7. Air Force Falcons 3-11 (13-15)
8. Boise State Broncos 3-11 (13-16)

Csütörtök és szombat között kerül megrendezésre a Mountain West tourney Las Vegas városában. Az Air Force a hetedik helyről egyébként sem várhatta volna nagy reményekkel a tornát, az esélyek viszont még tovább csökkentek, hogy azzal a New Mexico-val kell játszanunk a negyeddöntőben, akik az alapszakaszban mindkétszer a legnagyobb csapásokat mérték ránk. Szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy már csak egy meccs van hátra a szezonból, de valahogy meg kell próbálni emelt fővel búcsúzni!

Az elmúlt hétvégén a WCHA-ban szereplő két coloradói székhelyű felsőoktatási intézmény jégkorongprogramja befejezte szereplését a 2011/12-es alapszakaszban. Tulajdonképpen mindkét érdekelt csapatunk jó formában zárta a sorozatot, és pályaelőnnyel vághat neki a hamarosan startoló rájátszás küzdelmeinek, ahol ugyancsak sikereket remélünk.



















A szezont vérmes reményekkel kezdő, majd a téli hónapokban komoly hullámvölgyeket átvészelő Denver Pioneers legénysége a finisre újra formába lendült, miután a sérült meghatározó emberek többsége február hónapban ismét George Gwozdecky mester rendelkezésére állhatott.

Mindenek előtt a február 3-4-i hétvégén a Colorado College volt a csapat ellenfele, mely állami rangadók voltak hivatottak dönteni az addig 1-1-re álló idei Gold Pan Throphy sorsáról. Az első nap a Tigrisek meglepetésre 2-0-s győzelmet arattak a Magness Arenaban, miután egy emberelőnyös és egy üres kapus gólt szereztek, a vörös-fehérek pedig csupán kihagyott lehetőségekig jutottak. Denveri részről a meccs legjobbja egyértelműen Sam Brittain volt, a másodéves kapus a hosszú sérülését követő második meccsén 33 lövést hárított, és csak egyetlen egyszer kényszerült kapitulálni. A visszavágón a DU-nak mindenképpen több góllal kellett volna győznie a trófea megszerzéséhez, de a 2-0-s vezetés ellenére csak 2-2-es döntetlenre voltak képesek Colorado Springs-ben. A végzős Nate Dewhurst és a harmadéves Drew Shore találataival húztunk el, de később a CC kiegyenlített, és nem tudtunk már váltani, a kapuban ezúttal Juho Olkinuora tevékenykedett, és a finn vendégmunkás 35 próbálkozásból 33-at hatástalanított, rajta semmi sem múlott.

A nyeretlen hétvége hatására a következő NCAA-listákon már csak a 14. helyezést foglaltuk el, és legközelebb az ország jelenlegi legjobb csapatának tartott Minnesota gárdáját láttuk vendégül. Hatalmas érdeklődés övezte a Golden Gophers vendégjátékát, az egyetem hallgatói és szurkolói nagyon szerették volna, ha elhúzzuk az éllovas nótáját, és nem is kellett csalódniuk, Zucker-ék először 5-3-ra, másodszor hosszabbításban 4-3-ra lépték le a riválist. A pénteki meccsen a 6030 fős telt ház és az állami NBC Sports televízió kamerái szeme láttára öt különböző játékos góljaival múltuk felül a félelmetes ellenfelet. A junior szélső Shawn Ostrow három pontot szórt, Nate Dewhurst újabb találata mellett a redshirt senior Dustin Jackson is eredményes volt, valamint még Jason Zucker és Chris Knowlton tettek hozzá egy-egy találatot. Második alkalommal a sírból hoztuk vissza a mérkőzést, 3-2-es hátrányból Nick Shore másfél perccel a vége előtt emberelőnyből kiegyenlített és hosszabbításra mentette a meccset, majd a túlóra 17. másodpercében ugyancsak ő szerezte meg a mindent eldöntő gólt. A meccs korábbi szakaszában Chris Knowlton és Luke Salazar jóvoltából zárkóztunk fel, míg Sam Brittain mindkét találkozón 30 védés feletti teljesítménnyel zárt, így hatalmas skalpokat gyűjtöttünk be.

Egy héttel később lényegesen könnyebb ellenfél várt ránk, mégsem tudtuk hibátlanul abszolválni a Wisconsin elleni idegenbeli meccseket. Első alkalommal nagy küzdelemben 3-0-ra vertük a Badgers-t, Sam Brittain újabb parádés fellépése egy 28 védéses shutout képében jelent meg, pályafutása második hibátlan meccsét postázta. A csapat találatait Luke Salazar, Jason Zucker és egy távoli üres kapus gól jóvoltából Nick Shore ünnepelték. Másnapra alaposan kifogytunk a szuszból, és a lényegesen lelkesebb házigazdák megérdemelten diadalmaskodtunk 5-3 arányban. A másodéves klasszis Jason Zucker 1+1-es teljesítménnyel zárt, az idősebbik fivér, Drew Shore ugyancsak felelt egy találatért, de ezen a meccsen nem tudtuk felvenni a kesztyűt a vetélytárssal.

A 9./10. helyezett Pioneers február 24-én és 25-én a konferencia egyik legnagyobb riválisát, a North Dakota-t látta vendégül, akik csak néhány ponttal álltak mögöttünk a táblázaton. Péntek este a Fighting Sioux 4-3 arányban vette be a denveri oroszlánbarlangot, hőseink a meccs jelentős részében csak lézengtek a pályán, az 50 perc alatt összeszedett 0-4-es hátrány behozhatatlannak bizonyult. A végjáték perceit azért parázzsá varázsoltuk, az 55. percben Drew Shore bombagólja törte meg a jeget, majd az utolsó percen belül még a freshman hátvéd Joey LaLeggia szűkítette tovább a deficitet, 11 másodperccel a vége előtt Jason Zucker 6-on-4-ban szerzett találatával alakult ki a végeredmény, sajnos az egyenlítésre már nem volt idő. Ellenben másnap ott folytattuk, ahol előzőleg abbahagytuk, az 5-3-as győzelemmel egyúttal a pályaelőnyt is bebiztosítottuk a rájátszás első körére. A visszavágó hőse a két gólos Chris Knowlton volt, de a kapuba visszakerülő Juho Olkinuora is parádés formában védett, 27 hárítással zárt, közben Jason Zucker újabb gólja mellett még Nick Shore és Scott Mayfield iratkoztak fel az eredményjelzőre.

Az elmúlt hétvégén az alapszakasz utolsó meccseinek már nem volt különösebb tétje a szempontunkból, valószínűsíthető volt, hogy bármilyen eredmények esetén a harmadik helyen végzünk a konferenciában. Ennek ellenére egy cseppet sem vettük fél vállról a Nebraska-Omaha otthonában rendezett összecsapásokat, 3-0-ra és 3-2-re oda-vissza leigáztuk a jó erőkből álló ellenfelet. Több játékosunk folytatta az elképesztő gólgyártást, Jason Zucker pénteken már a 20. találatát ünnepelte, Shawn Ostrow és Drew Shore szintén eredményesek voltak, Mayfield két asszisztot adott, mialatt Juho Olkinuora 26 hárítással ért el shutout-ot. A második meccsen a junior center Drew Shore a 21. gólját és a 47. pontját is megszerezte (utóbbival a csapat legeredményesebb játékosaként zárta az alapszakaszt), majd 1-2-nél a végzős Luke Salazar 38 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített, a hosszabbítás pillanataiban pedig Zucker passzából az újonc Daniel Doremus zárta le a mérkőzést, így zsinórban három győzelemmel hangolódtunk a rájátszásra.




















Ezalatt az állam másik nagy jégkorongprogramja, a Colorado College ellentétes formát futott a magunk mögött hagyott időszakban, de szerencsére a végére úgy néz ki, hogy a Tigrisek is elfogadható formába kerültek, és esélyes helyzetből várhatják a playoff-ot, hiszen a konferencia ötödik helyén végeztek.

Mint fentebb már említésre került, február elején a CC begyűjtötte a 2012-es Gold Pan-t az ősi vetélytárs Denver elleni páros csatában, melyhez a kulcs a 2-0-s idegenbeli győzelem volt Jaden Schwartz és David Civitarese góljaival, miközben a másodéves Josh Thorimbert 29-ből 29 lövést hárított az idei első, egyetemi karrierje második SO-jáért. A visszavágón már a 2-2-es döntetlen is elég volt a csapatnak az üdvösséghez, melyet két másodéves hokis, Jaden Schwartz és Jeff Collett találatai eredményeztek hátrányból felzárkózva.

Papíron jóval kedvezőbb ellenfél következett, a Bemidji State ellen még idegenben is favoritok voltunk, azonban a több sérülés belejátszott a betlibe, így kellemetlen meglepetésre mindkét mérkőzést elvesztettük. Az első fellépés alkalmával Rylan Schwartz és Tim Hall góljaival 2-1-re vezettünk az utolsó harmad előtt, három megválaszolatlan találattal viszont fordított és diadalmaskodott a Beavers a tizedik kiemelt mieink ellen. Másnap még ennyire sem voltunk képesek, ugyan a junior szélső Andrew Hamburg ziccergóljával ismét átmeneti lépéselőnybe kerültünk, a vége nagyon sima 4-1-es vereség lett, romlott a helyzetünk a minnesotai kirándulás alatt.

A február 17-18-i hétvégén újra rangadókat láthatott a World Arena közönsége, a Nebraska-Omaha ellen próbáltuk meg visszanyerni a régi formánkat, ám a két meccs felemásan sikerült, mivel a 4-3-as sikert 5-3-as pofon követett. Az első meccsen a sophomore Alexander Krushelnyski és a gólgyáros Rylan Schwartz közreműködésével léptünk el, később Nick Dineen góljával már 3-1-re vezettünk, de a Mavs visszazárkózott, az utolsó szó mégis a miénk volt, Jaden Schwartz a korábbi két asszisztja után 50 másodperccel a vendégek egyenlítő gólját követően bevitte a győztes találatot. Másnap két gólos vezetésről kaptunk ki, 3-1-nél Rapuzzi ziccert hibázott, a vendégek az ebből indított ellentámadásból kezdték meg a felzárkózást. A vesztes találkozón Alexander Krushelnyski és Jaden Schwartz újra betalált, David Civitarese ugyancsak gólt szerzett, míg Josh Thorimbert 29 hárítással végzett.

Ezt követően a bajnoki címvédő és a konferencia első helyéért harcban álló Minnesota-Duluth otthonába nem sok eséllyel látogatott a Colorado springs-i társulat, és végül üres kézzel is kellett távoznunk onnan. Az első találkozón 0-3-ról egyenlítettünk a befejező 21 percben Alexander Krushelnyski, Mike Boivin és Rylan Schwartz találataival, de a hirtelen halálban a Bulldogs mégis megtalálta a 4-3-as OT-győzelem felé vezető utat, Josh Thorimbert kapus így is 37 lövést védett. Minden puskaport előttünk ezen a találkozón, szombaton 5-2-es vereségbe szaladtunk bele, a harmadéves center Rylan Schwartz évi 22. gólja és Andrew Hamburg utolsó perces szépítése is hiábavalónak bizonyult. A Tigers tovább csúszott a tabellán egészen a hatodik helyig, és zsinórban a negyedik idegenbeli fellépést vesztettük el.

Az alapszakasz befejező összecsapásait a Michigan Tech ellen vívtuk hazai környezetben, és mindannyian javítást, valamint a pályaelőny bebiztosítását reméltük a csapattól. Szerencsére nem kellett csalódnunk, a Tigrisek újra sikeréhesen játszottak, 5-2 és 2-0 arányú győzelmekkel múltuk felül a Huskies-t. Az első összecsapáson a közönség kedvenc Tim Hall egyetemi karrierje utolsó meccseinek egyikén két góllal villanyozta fel a társakat és a szurkolókat, mellette Archie Skalbeck, Jaden Schwartz és a hátvéd Mike Boivin köszönt be. Másodszorra Josh Thorimbert újra ihletett formában védett, 34 lövés megállításával postázott hibátlan mérleget, Gabe Guentzel egy hatalmas bomba góllal volt eredményes, míg Jaden Schwartz kiugrás végén vette be a Tech kapuját. A találkozó után kiderült, hogy a többi eredmény alakulásának köszönhetően, a két csapat éppen egymással fog találkozni a WCHA-rájátszás első körében, amikor újra a World Arenaban  csaphatnak össze a felek.

A WCHA konferencia végeredménye: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. Minnesota 40, 20-8-0 (24-12-1)
2. Minnesota-Duluth 37, 16-7-5 (22-8-6)
3. Denver 36, 16-8-4 (21-11-4)
4. North Dakota 33, 16-11-1 (20-12-3)
5. Colorado College 31, 15-12-1 (18-14-2)
6. St. Cloud State 28, 12-12-4 (15-16-5)
7. Nebraska-Omaha 27, 11-12-5 (14-16-6)
8. Michigan Tech 26, 11-13-4 (14-18-4)
9. Bemidji State 25, 11-14-3 (17-16-3)
10. Wisconsin 24, 11-15-2 (16-16-2)
11. Minnesota State 18, 8-18-2 (12-22-2)
12. Alaska-Anchorage 11, 5-22-1 (9-23-2)

A konferencia-playoff első fordulóját péntektől vasárnapig rendezik, valamennyi párharcot a hat kiemelt otthonában bonyolítják le az egyik fél második győzelméig. A Denver ellenfele a 9. helyezett Wisconsin lesz, a Colorado College pedig a Michigan Tech ellen küzdhet, mindkét párharcot a coloradói csapat pályaválasztása mellett tartják meg. A továbbjutók közül a két legutolsó kiemelt fog egy 'play-in' meccset játszani a március 15-17-i WCHA Final Five-on való szereplésért, a többiek automatikus résztvevői lesznek a St. pauli tornadöntőnek.

Szurkoljunk együtt a Pioneers és a Tigers győzelmeiért! A rájátszás első körét hazai környezetben mindkét csapatnak illene sikerrel abszolválnia, és reményeink szerint még később is hosszú menetelés állhat a csapatok ellőtt, hiszen nyílt titok, hogy magasra vágyik mindkét program.

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi kosárlabda-bajnokság Pac-12 konferenciájában szereplő University of Colorado csapata végül hatodik helyen zárta az alapszakaszt, pedig négy mérkőzéssel a vége előtt még harmadik volt a Buffaloes. A Bölények ellenfele ezután a 11. helyezett Utah lesz a konferencia-torna első körében, mely találkozóra március 7-én kerül sor a Los angeles-i Staples Centerben.




















Február 23-án a Stanford elleni hazai összecsapás előtt győzelemben reménykedett mindenki, ám a vendégek simán, 74-50-re győztek Boulderben. Ez volt Tad Boyle legénységének a második veresége hazai pályán ebben a szezonban, konferencia-mérkőzésen pedig az első. Az évad egyik leggyengébb teljesítménye miatt az edző még bocsánatot is kért a Buffs közönségétől, akik szép számmal gyűltek össze (11,036 fő). A Cardinal esélyt sem adott a pontatlanul játszó mieinknek, már az első félidő alatt 20 ponttal léptek el. A sophomore erőcsatár Andre Roberson 9 pont mellé 11 lepattanót szerzett, a legtöbb pontot pedig – szám szerint 12-t – az újonc Askia Booker érte el.

Három nappal később nagyot fordult a világ: az esélyesebb Californiát 70-57-re verték el Spencer Dinwiddie-ék. Az elsőéves játékos 15 pontot szórt, ugyanannyit mint a végzős Austin Dufault. Természetesen Andre Roberson megint a lepattanók összegyűjtésében jeleskedett, 15-ig meg sem állt, ráadásul nyolc pontot is sikerült szereznie. Nate Tomlinson és Askia Booker ugyancsak hasznosan játszott: előbbi 11, míg utóbbi csereként kilenc pontig jutott. Boyle még mindig felhozta a Stanford elleni meccset, ugyanis a Golden Bears együttesét – mely vezette is a Pac-12 konferenciát – nagyszerű játékkal sikerült legyőzniük, ezért nem értette a csütörtöki botlást még vasárnap sem. Szerencsére a csapat játéka pár nap leforgása alatt hatalmasat javult, és az évad legutolsó hazai összecsapásán hatalmas sikerrel búcsúztunk a szurkolóktól és a végzős kosarasoktól.

Az Oregon megközelítőleg hasonló játékerőt képvisel, mint a Buffaloes, de március első napján csapatunk Eugene-ben sajnos 90-81-re alulmaradt, annak ellenére, hogy néhány héttel korábban hazai környezetben még legyőztük őket. A senior Carlon Brown remek napot fogott ki, 20 dobott pontja önmagáért beszél, újra a szezon első szakaszában látott formát volt képes elhonosítani, amivel mostanság kissé adós maradt. Mellette az újonc Spencer Dinwiddie és a másodéves Andre Roberson is 12-12 ponttal zárt, míg Nate Tomlinson 11 egységig jutott. A második játékrészben a Ducks egy 18-3-as szériát produkált, így megfordították az eredményt, ráadásul a végjátékban is jobban teljesítettek a hazaiak. Boyle mester az agresszivitást hiányolta tanítványaitól a második játékrészben, így a végére viszonylag sima vereséggel kellett beérni.

Március 3-án utolsó conf-mérkőzését játszotta a Colorado. Az első pontokat még a Bölények szerezték, azonban az Oregon State játéka a második játékrészre feljavult, a hazaiak 70%-kal (!) dobtak kosárra, melynek következménye egy újabb sima, 83-69-es vereség lett a mi szemszögünkből. Boyle több hibát is megemlített a mérkőzést követően, talán elmondhatjuk, hogy lelkiekben egy kicsit megtört a csapat, és talán fizikailag is elkészültünk az idény hajrájára, hiszen már a védekezés sem működött megfelelően. A konferencia blokk-királya Andre Roberson (14 pont, 9 lepattanó) mellett még Carlon Brown (14, 4) és Askia Booker (15, 2) emelkedett ki a szerzett pontok tekintetében a CU csapatából, míg például Dinwiddie 27 perc alatt egyetlen kosarat sem dobott, csupán három lepattanó és ugyanennyi assziszt áll neve mellett a statisztikában.

A Pac-12 konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

1. Washington Huskies 14-4 (21-9)
2. California Golden Bears 13-5 (23-8)
3. Oregon Ducks 13-5 (22-8)
4. Arizona Wildcats 12-6 (21-10)
5. UCLA Bruins 11-7 (18-13)
6. Colorado Buffaloes 11-7 (19-11)
7. Stanford Cardinal 10-8 (20-10)
8. Washington State Cougars 7-11 (15-15)
9. Oregon State Beavers 7-11 (17-13)
10. Arizona State Sun Devils 6-12 (10-20)
11. Utah Utes 3-15 (6-24)
12. USC Trojans 1-17 (6-25)

A conference tourney szerdától szombatig kerül megrendezésre a hírhedt Staples Center parkettjén. Az első négy kiemelt csak a negyeddöntőben kezdi a küzdelmeket, a többieknek már a nyolc közé jutásért játszaniuk kell. A Colorado első ellenfele magyar idő szerint csütörtök reggel, 05:30-tól a szomszédvár Utah gárdája lesz a negyeddöntőbe jutásért, győzelem esetén a következő körben az Oregon csapatával vívhatnánk.

Sajnos a szezon befejezése nem úgy sikerült, ahogyan szerettük volna, nincs túl nagy formában a csapat, így nem lehetnek vérmes reményeink a konferencia-tornán. Ettől függetlenül azért érdemes lesz szurkolni Roberson-éknak, hogy minél szebben helytálljunk. Az első körben a Utes legyőzése szinte kötelező lenne, és talán a negyeddöntőben is lehetne keresnivalónk, hogy legalább emelt fővel búcsúzzunk az egyébként mindenképpen sikeres bemutatkozó esztendőtől.

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

A Colorado Avalanche zárkózása az elmúlt napokban véget ért, az utolsó négy meccs közül kettőt nyertünk meg, de két vereséget követően utoljára ismét győztesen hagytuk el a pályát. A deadline napján újabb cserét kötöttünk, két depth csatárnak intettünk búcsút több ígéretes fiatal leigazolása érdekében. Most már kialakult az a keret, mellyel neki vágunk a rájátszás kiharcolásának, reméljük sikerrel tesszük.























Február 27-én volt az idei trade deadline az NHLben és a cserestop előtti órákban a csapat újabb üzletet kötött. Két alsó soros csatárt T.J. Galiardit és Daniel Winniket egy 7. körös draft lehetőséggel együtt összecsomagoltuk és a San Jose Sharkshoz küldtük, helyettük jött a fiatal agilis támadó Jamie McGinn, illetve még két prospect csatár az AHLes Mike Connolly és az OHLes Michael Sgarbossa. Winnik távozása lehet érzékenyebb, támadó létére hasznosan védekezett és PKban is sok időt kapott, Galiardi viszont nem találta a közös hangot Saccoval és sokat mellőztük. Az érkezők közül McGinn már azonnal használható és jó kis erőcsatárnak tartják, Connolly a Monstersbe csatlakozott, Sgar egyelőre a junior bajnokságban vitézkedik és jövőre érkezhet a profik közé. Elsőre nem tűnik egyenrangúnak a csere, használható NHLes játékosokért project playerek jöttek, de ha a két fiatal beválik és McGinn hozza a rettegett formáját, akkor még jól is elsülhet ez a csere.

Aznap máris játszottunk és az Anaheim Ducks ellen 4-1-re győztünk hazai környezetben.
Az új fiú McGinn még nem érkezett meg a csapathoz, csak Porter és Barrie voltak a tartalékok, a kapuban ismét Varlamov kapott lehetőséget.
Az első harmadban kissé rozsdásan mozogtunk és jobbára az Anaheim akarata érvényesült, a helyzetek dacára mégse tudtak gólt szerezni. Ehelyett tíz perc elteltével Downie kapu elé lőtt korongja Cody McLeod botján irányt változtatva kötött ki a kaliforniai ketrecben, kis szerencsével betaláltunk. Az alárendeltebb játék ellenére tehát megszereztük a vezetést és a második harmad is sokáig hasonlóan alakult, a Ducks jóval többször veszélyeztetett. Nem sokkal a menet vége előtt góllá érett a vendégek fölénye, emberelőnyben játszva Ryan jobb oldali lövése csúszott el Varlamov lábvédője mellett egyenesen a kapuba. Az utolsó felvonás döntetlennel indult és fél perc után visszavettük az előnyt, a Ducks képtelen volt felszabadítani a saját harmadában, Landeskog bejátszását a jó ütemben érkező Ryan O'Reilly vágta be a kapu torkából. Alig telt el két perc és újra elbizonytalanodott a vendég védelem, a kettő az egy elleni kiugrást Stastny elegáns előkészítéséből Matt Duchene zárta le találattal. Már 3-1re léptünk meg és a végére az Anaheim egyre jobban elkészült az erejével, a két góllal alaposan a kedvüket szegtük és innentől már ők is a meccs végét várták. Az 55. percben Jay McClement állította be a végeredményt egy takarásból megeresztett távoli lövéssel, nagyon szép győzelmet szereztünk a liga egyik legjobb formában lévő csapata ellen.
Sorozatban a negyedik győzelemmel pontszámban beértük az aktuális 8. helyezettet. A Landeskog-O'Reilly-Downie sor megint szép estét futott, a center a 16. gólját szerezte a szezonban, mindkét szélsője két-két asszisztot adott. Duchene 13szor volt eredményes, a visszatérése óta meglévő mérsékelt formáját egy pompás ziccer találattal próbálta feledtetni. A védelemből Hejda és Wilson kettőse emelkedett ki, mindketten +3at regisztráltak és a cseh két gól is előkészített. Varlamov szinte hibátlanul védett, talán fogható lövésből kapta a gólt, de ennyi belefért, a többi 27 kapujára tartó próbálkozást biztosan hárította.

Két nap pihenés után csütörtökön játszottunk legközelebb, de sajnos kellemetlen meglepetés ért bennünket, a Columbus Blue Jacketstől 2-0s hazai vereséget szenvedtünk.
Ezen a meccsen mutatkozott be McGinn az új csapatában, helyette a hát sérüléssel bajlódó Kobasew került ki az összeállításból a két megszokott healthy scratch mellé. A kapuban a múltkori jó szereplésen felbuzdulva újra Varlamov állt.
Megint gyengén muzsikáltunk az elején és pontatlanul játszottunk az egész első harmadban, kevés igazi lehetőséget tudtunk kialakítani Mason ketrece előtt. A játékrész egyetlen gólját is a vendégek szerezték Nikitin PPGvel, így korán hátrányba kerültünk. A második harmadban már egyre többször voltak jó periódsuk a játékunkban, de továbbra se tudtunk zökkenőmentesen játszani és hátul sebezhetők voltunk. A 36. percben újra sokkolt minket a Blue Jackets, O'Reilly adta el a korongot a saját zónában, folytatódott a vendég támadás és a végén Tyutin hatalmas gólt vágott Varlamov kapujába. Másodpercekkel a folytatást követően Landeskog került összetűzésbe Jack Johnsonnal, az újonc játékos karrierje első verekedését tudta le az NHLben. Később még McLeod és Dorsett is egymásnak estek, de lényegi változás nem született, 2-0ra vezettek az utolsó harmad előtt a vendégek. A záró menetre szépen felpörgött a csapat és egy kapura játszottunk, nagyon igyekeztünk, de sajnos inkább csak kapkodtunk és ilyen pontatlan játékkal nem lehetett esélyünk vissza jönni a meccsbe. A szépítés nem sikerült, lőtt gól nélkül győzött le bennünket a CBJ a Pepsi Centerben.
Kellemetlen vereséggel ért véget a győzelmi széria, a 33-28as lövési fölény ellenére elvesztettük a liga utolsó csapat elleni hazai meccset. Kissé felelőtlenül játszottunk, a támadások pontatlanok voltak, védekezésben pedig többször hibát vétettünk, ami zakót eredményezett. Varlamov 26/28as hatékonysággal zárta az estét, nem tehetett semmiről, a mezőnyjátékosoknak kellett volna felnőniük mellé, góllövés nélkül nem lehet érvényesülni.

Szombaton az NHL egyik legnagyobb kirakatcsapatát fogadtuk Denverben, a Pittsburgh Penguins ellen viszont 5-1re kikaptunk, megint kezdtünk elindulni a lejtőn.
Nem változott az összeállítás, változatlanul Kobasew, Porter, Barrie voltak létszámon felül, közben a back-to-back első napja révén Giguere foglalt helyet a gólvonalon.
Az első minutumokban biztatóan játszottunk, de semmire nem mentünk vele, gólt nem tudtunk szerezni, aztán rövid idő alatt a vendégek kétszer is betalálták. Az első tíz perc vége felé Asham óriási gólt ragasztott, Engelland pedig J. Staal finom bejátszását továbbította a hálóba. A két gólt érthetően sokkolta a csapatot és nem is nagyon találtuk a ritmust ebben a harmadban. Balszerencsénkre a folytatás se sikerült jobban, a második felvonás alatt is csak kihagyott helyzetekig jutottunk. Ezt követően ahogy az első játszmában, úgy most is kis különbséggel két gólt szereztek a pingvinek, ezzel kezdett eldőlni a meccs. A harmadikat Malkin szerezte közelről egy lecsorgó korongból, a negyediket Park ütötte, a büntetőpadról visszatérve pont ziccerben léphetett ki. 0-4ről nem maradt esély a folytatásban és nem túl nagy meggyőződéssel támadtunk a továbbiakban. Azért bő tíz perccel a vége előtt még egy becsület gólt szereztünk, Matt Hunwick kotorta be közelről a sokadik lecsorgó pakkot. Mégsem miénk volt az utolsó szó, a befejező percekben mindent megpróbálva még hat mezőnyjátékossal rohamoztunk, de Sullivan üres kapus góljával alakult ki az 5-1es eredmény.
Nagyon megvertek minket a végére, szerencsétlenek voltunk és nem tudtunk élni a helyzetekkel a meccs első felében. Nem segítette a dolgunkat, hogy a Penguins párosával lőtte a gólokat, könyörtelenül kihasználták a csapat hátsó instabilitását. Két meccs alatt egyetlen gólt ütöttünk, azt is Hunwick személyében egy hátvéd szerezte. Giguere csak 23 védésig jutott és négy gólt szenvedett el, de nem túl sok beleszólása lehetett ebbe a meccsbe.




















Másnap javítottuk a két kisiklást és 2-0ra győztünk a Minnesota Wild otthonában vasárnap este.
Downie az előző nap kellemetlen váll sérülést szedett össze, pont a Wild ellen kellett nélkülöznünk, a helyére az AHLből Connollyt hoztuk fel, aki NHLes debütálására készült. A kimaradók a szokásos nevek voltak, a kapuba visszakerült Varlamov.
Még javában kóstolgatták egymást a csapatok, másfél perc után rögtön megszereztük a vezetést, pár másodperc különbséggel két lövésünk is lepattant a védőkről, harmadszorra viszont Jamie McGinn már be tudta tuszkolni a korongot a kapuba. Tovább folytatódtak a veszélyes denveri támadások és 8 perc elteltével újra bevettük az ellenfél ketrecét, egy emberelőny alatt ismét Jamie McGinn helyezkedett jól és csapott le a szabadon maradt korongra. Az első harmad egyértelmű Avs fölénnyel telt, a lövésekben 17-11el álltunk jobban. A második játékrésztől egyre jobban aktivizálta magát a Wild, de hiába igyekeztek, nem tudtak visszajönni a meccsbe. Szokás szerint minden aljasságot bevetettek, de ez a játék gyilkos taktika általában csak akkor szokott működni, ha vezetnek, hátrányból visszajönni jóval nehezebb vele. Mást viszont nem tudnak, hiába erőlködtek, minden balul sült el számukra, Clutterbuck egyenesen megsérült kötözködés közben. A két korai gól kitartott a végéig, Varlamov lehúzta a rolót, értékes idegenbeli győzelmet arattunk back-to-back estén.
McGinn megszerezte az első találatait a csapatban, két kísértetiesen hasonló lesipuskás gólt szerzett, mindkétszer Mueller és Elliott asszisztáltak neki. Mueller a legutóbbi visszatérése óta talán most játszott a legjobban, látható volt az igyekezet a játékán, 7 lövést vállalt, egyikből se született gól. Varlamov hibátlanul állta a lövéseket, 30ból 30 védéssel már a negyedik SOt hozta az évben, lassan kezdi összekapni magát. Nem játszottunk túl jól, de a könnyen jött előny megnyugtatta a csapatot és biztosan megőriztük a vezetést a meccs végéig.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 41-17-8, 90 pont
2. Colorado Avalanche 32-29-4, 72 pont
3. Calgary Flames 29-25-12, 70 pont
4. Minnesota Wild 28-28-10, 66 pont
5. Edmonton Oilers 25-33-6, 56 pont

A közeljövő programja:

Március 7., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild
Március 9., péntek, 02:00 Nashville Predators - Colorado Avalanche
Március 10., szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

Ezen a héten megint közvetlen vetélytársakkal fogunk játszani. Ahhoz hogy versenyben maradjunk a PO harcban, mindenképpen győzelmek kellenek, különösen a két gyengébb divízió ellenfelet kéne hazai környezetben két vállra fektetni a következő napokban.

Véget ért az NFL 2011-12-es szezonja, el is telt azóta egy kis idő, így mindenkinek volt alkalma megemészteni a látottakat, itt van hát az ideje, hogy megpróbáljuk értékelni is őket. Nem könnyű feladat, hisz' sok fordulatot tartalmazott, PO-ba jutottunk, a mutatott játék kapcsán mégis sokan kritizálják a csapatot, laikusok és szakértők, Denver Broncos fanok, semlegesek és ellendrukkerek egyaránt. Én ezúttal is megpróbálok középre helyezkedni, és a következő néhány bekezdésben, akik leírnak minket azoknak bemutatni a sikerek alapjait, a csapatban vakon bízóknak megmutatni a hiányosságot, és megpróbálok kitérni rá, mit hozhat a jövő, kivéve ha a maiak a saját végükkel ellentétben a világvégét jól látták, és nem lesz már több szezon...

A védelmet és a speciális csapatot már StormST klaviatúrájából olvashattátok, most az offensen a sor, és azokon, akik nem a pályán, hanem a mellől vállaltak szerepet a csapat sikerében. Kezdjük az utóbbival. Még a szezon előtti körkérdések között volt egy pont, hogy Hogyan értékelem John Fox eddigi munkásságát a csapatnál. Akkor azt mondtam, hogy majd szezon után, hátha akkor lesz mit értékelni. Nos, van mit értékelni.




















Az előzmények / kezdet:

Még a tavalyi szezon közben sokak, köztük az én, hatalmas örömömre a korábbi vezetőedzőt, Josh McDanielst közel 2 év jóvátehetetlen ámokfutás után, engedve a szurkolói nyomásnak, végre kirúgta a Denver Broncos atyaúristene, Pat Bowlen. A szezont Studesville-el fejeztük be, azonban szinte biztos volt, hogy ő csak 4 meccs erejéig kormányozta a Broncos JMD által szitává lőve, zátonyra futottan hagyott, lángoló hajóját. Vár állott, most kőhalom. Az egykor dicső franchise történelme legsötétebb mélypontjára jutott, egy SuperNova nem hagy maga mögött akkor pusztítást, mint amit a mérföld magas város kedvenc csapatának át kellett vészelnie. Kétségkívül a csapat egyik legsötétebb kora, már-már azt hihettük, hogy a fény se tudja legyőzni gravitációs erejét, s feketelyukként emészti nem csak a jelent, hanem a jövőjét. Csapatunknak azonban van olyan fényes csillaga, mely a fizika törvényeit is meghazudtolja, s mindenki nagy örömére ezt meg is kísérelte: John Elway visszatért. Ha már a pályán nem lehet a csapat segítségére, akkor a Front Office élére, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy 3 éven belül visszavezesse a csapatot, oda ahol a helye van, a Super Bowl aspiráns csapatok közé. A jmd vezette előző rezsimmel ellentétben, ő nem azzal kezdte, hogy a megmaradt kőhalmot is lerombolja, hanem megpróbált építeni valamit. Egy fiatal meggondolatlan, kisebbségi komplexussal küzdő túlsztárolt kalandor helyett, egy megfontolt tapasztalt vén rókát hozott a csapat élére John Fox személyében.

Az edzői stáb és az FO:

Összeállt hát az edzői stáb, s számukra el is kezdődött a szezon. Amikor a holtszezonról van szó, elsősorban 3 nevet kell kiemelni. Az Elway-Fox-Xanders triumvirátust. A triumvírek közül Elway áll a Front Office (továbbiakban FO) élén, Xanders a GM és Fox az edző. Elway kinevezéséről már volt szó. Xanders némi meglepetésre maradhatott. Én személy szerint azt hittem, ő is bukik a Gonosszal együtt. Azonban kiderült, hogy neki az égvilágon semmi köze nem volt jmd vállalhatatlan draft tradejeiben és a belőlük születő mérhetetlenül nagy bustokban. Ez kicsit érdekes annak fényében, hogy Shanny távozásakor arról volt szó, hogy sokáig nem lesz olyan korlátlan úr a csapat élén, mint a pirosarcú, s ki is lett nevezve Xanders GM-nek, ehhez képest sok beleszólása nem volt a dolgokba. Így utólag, jó döntés volt a megtartása, de erről majd a maga idején. A harmadik triumvír pedig John Fox, az edző, róla is esett szó. Kinevezése kicsit megosztotta a jónépet. Először is, legtöbben Harbaugh-t akarták, de rá nem volt esélyünk. Elway személyesen elment volt egyetemére, Stanfordra, hogy hasson rá, de ő a sokkal jobb állapotban lévő 49ers választotta, akikkel mellesleg NFC-döntőt játszott, és ha csak nem próbálnak visszafutkározni a rúgások után, akár be is juthattak volna. Számunkra is ismerősek lehetnek a nagyszerű inside10-es kezdőpontok, illetve a fumble-ök...  Nos Harbaugh-ról tehát lecsúsztunk, ezek után, az egyetlen olyan edzőt találtuk meg, akinek még mcdummynál is kevesebb győzelme volt a szezonban. Fox korábban már bizonyított ugyan, de finoman szólva se a legvonzóbb választás volt a piacon. Ami viszont mellette szólt, hogy a legtöbb tekintetben a kiscsuklyás ellentéte volt. Fox alatt maradt Mike McCoy az OC, és jött Dennis Allen DC-nek. Így vágtunk neki az offseasonnek.





















A draft:

Igazából ez egy kicsit túlzás, ugyanis a lockout miatt nem volt valódi offseason, az egyetlen biztos esemény a draft volt. A börzén egyrészt könnyű helyzetben voltunk, mert miénk volt a második választás, másrészt nehéz helyzetben, mert a "pusztító" igyekezett nem csak a jelenünket, hanem a jövőnket is menthetetlenül tönkre tenni, ezáltal 2010-ben a 2011-es pickeket is előre elherdálta, többek között olyan emblematikussá váló jövőbeli Ring of Fame játékosokért, mint pl Laurence Maroney. Az EFX szakított a 2 éves hagyománnyal és nem csak 5 játékost figyelt meg a Senior Bowl-on, a combine-on, a Pro Dayen, hogy aztán értük mindent elkövessen, hogy ide jöjjenek (pl egy előzetesen 5.-7. körös TE-ért feltradeelni a 2. körbe), hanem kis híján minden poszt sok emberét megfigyelték, és nagyon sok játékos felé érdeklődést mutattak. A "Tebow védők egyesülete" legnagyobb felháborodására nem kötelezték el magukat Isten másodszülött fia mellett, sőt private workoutra hívtak szinte minden QB-t a classból. Elway nagyon elismerően beszélt mind a Newtonról, mind Lockerről, mind Gabbertről, mind Ponderről. Az egész világgal sikerült elhitetni, hogy bizony QB jön az első két kör valamelyikében. Ezáltal jól felvittük a QB-k árát, ami miatt több védő maradhatott bent számunkra. Ugyancsak szakítva a 2 éves rémuralom hagyományaival, ha egy játékos a 2. kör közepére lett beárazva, azért nem az 1. kör elejére trade-eltünk föl, hanem a 2. kör közepe környékére le. Így nem értékes pickeket herdáltunk el, hanem fontos választási jogokat szereztünk. Ami magukat a választásokat illeti, Xanders megtartása mindenképp jól sült el. 1/2-ben Von Miller személyében sikerült kiválasztani az év újonc védőjét, aki még sokáig a csapat egyik meghatározó játékosa lehet, illetve a draft után /*egészen pontosan a lockout után*/ olyan csiszolatlan gyémántra bukkannia, mint Chris Harris. Egy kicsit most megkavarom az olvasókat, mert StromST egy hete sincs, hogy nem épp elismerőleg értékelte őt. Azonban én ellenkező véleményen vagyok. Egy olyan játékos, akit még a combine-ra se hívnak meg, UDFA-ként jön, 5. számú CB-ként kezd, aztán 70+ !!! szerelést mutat fel, egy ilyet kiszúrni, ahhoz vagy tehetség kell, vagy mázli, de talán mindkettő.

Egy draftot Istenigazából 5 év után lenne célszerű értékelni, 1 év alatt nem derül ki minden. A választottaink:

1/2: Von Miller: A lehető legjobb választás volt. 1 év távlatából kétségkívül a legjobb bent lévő játékos, egy fontos hiányposztra. Kiváló játékos úgy emberileg, mint szakmailag.

2/45: Rahim Moore: Megfelelő árértékű választásnak tűnt egy fontos hiányposztra, azonban a szezonja messze elmaradt a várakozásoktól. Az első hetekben még kezdő volt, ám gyorsan hátrébb csúszott a rangsorban, annyira hogy később még Bruton is elé került. A választás jó, a játékos mégse vált be eddig. Talán korai még leírni, de lehet hogy idén újabb S érkezik valamelyik korai körben.

2/46: Orlando Franklin: Sajnos Ryan Harris megsérült és FA lett. Ahelyett, hogy megtartottuk volna, úgy döntött EFX, hogy a drafton pórolja. OF tipikus RT, méreteiből fakadóan képességei inkább futásblokkolásban mutatkoznak meg, semmint pass protectionben. A döntés abból a szempontból megkérdőjelezhető, hogy Ortont az FA nyitás első napján tradeblockra helyezték, Tebow pedig balkezes, akinek így OF védte volna a vakoldalát. Később ez be is következett. S míg frontside-on egy újonc mércének megfelelően teljesített, ahogy backsidera került, jelentősen visszaesett a teljesítménye. Én igazából inkább guardot látok benne, mint tackle-t.

3/67: Nate Irving: Újabb megfelelő árértékű pick, needre, de gyakorlatilag semmi szerepet nem kapott a szezon során. Ez nem lenne baj, egy 3. körös választottól teljesen szokványos, hogy 1 évet padozik, mielőtt meghódítja a zöld gyepet. Azonban mindenképp negatív kritika a számláján, hogy Joe "misstackle" Mays-t nem tudta kiszorítani, sőt még a rotációban se került a pálya közelébe.

4/108: Quinton Carter: Csereként kezdte a szezont, és nem elsősorban az edzéseken nyújtott kimagasló teljesítményének köszönheti, hogy kezdőbe került. Ennek megfelelően az elején talán kicsit sok hibával játszott, a szezon végére azonban nagyon bevált. Ha Dawk marad még egy évet, mellette simán eljátszana ő jövőre is a kezdőben. 4. körben nem sok jobb játékost találhattunk volna helyette, nagyszerű választás.

4/129: Julius Thomas: Az egyetlen játékos, akiért feltradeeltünk. A volt kosarasban hatalmas lehetőségek rejlenek, a TC-n annyira jól játszott, hogy sokan kezdőbe várták, sőt arra számítottak, hogy ő lesz majd a meglepetés ember. Nos, ez elmaradt. Alig néhány snap erejéig volt a pályán, a szezon második felében pedig végig inaktív volt. A TC-n kontakt nélkül jó volt, a pályán azonban ez egyelőre Fox megítélése szerint kevés lett volna. A lehetőségek azonban továbbra is benne vannak, ha kicsit erősödik, nagy segítségére lehet majd Tebow-nak.

6/189: Mike Mohamed: Befért az 53-ba ugyan, de pár hét után onnan is kikerült, és a PS-ben töltötte az évet. Pályán nem nagyon volt. 6. körben ez a jellemző.

7/204: Virgil Green: A DenverPost valamiért kicsit rászállt, pedig sokkal többet nyújtott, mint pl Julius Thomas, és ő 7. körös volt. Lehet hogy pont ez a baj, és a sok szaki szerint, ha valaki TE és 7. körös, akkor Shannon Sharpe... Szerintem a játéka hasznos volt a csapat számára, de nem lesz ő meghatározó játékosa a csapatnak.

7/247: Jeremy Beal: Ő is a PS-ben végezte. 7. körben nehéz jó játékost találni, Beallel nem is sikerült.

Amit hiányosságként fel lehetett róni a draft kapcsán, hogy a legnagyobb lyukat, a védőfal közepét hagytuk befoltozatlanul. Azonban a free agency még hátra volt.





















Az FA:

Ami az FA-t illeti, az elsődleges prioritás mindenképp a DT pozíció megerősítése volt, hiszen talán egyedül Luis Leonard volt erre a posztra. Bár az elején sok olyan nevet elengedtünk a waiver listán, akik erősítést jelentettek volna, végül is sikerült megtartani Marcus Thomast, Kevin Vickersont és Ryan McBeant, illetve erősítésként megszerezni Brodrick Bunkley-t és Ty Warrent. Bunkley veterán minimumért talán a legjobb igazolás volt, Warren sajnos megsérült, ahogy a többieknek is kellett kihagyni meccset, mégse omlottak össze, kitartottak az egész szezon alatt.

Ezen kívül lecsaptunk Willis McGaheere, aki Bunkley mellett a másik talán legjobb igazolásunk. Vezérletével franchise rekordot állítottunk fel futott yardok terén. A csapat egyik motorja volt. Harmadik csapatával érte el egy szezon során az 1000+ yardot. Ez nem kis teljesítmény.

Szintén a jó húzások között szerepelt Brian Dawkins szerződésének átkonstruálása. A veterán vezér belement, hogy kevesebbet keressen, csak hogy legyen hely a sapka alatt további erősítéseknek.

Wesley Woodyard és Matt Prater tendert kaptak. Prater az NFL egyik legjobb rúgója, 50+ fölött is gyerekjáték neki, és fontos szituációkban lehet rá számítani. Baltimore-ban sokat adtak volna egy ilyen játékosért az AFC-döntőben. Woodyardot nem tartom kezdő szintű játékosnak, de csereként megfelelő, és a specialteamben is jó, az RFA tendert megérte.

További érkezők, Daniel Fells és Dante Rosario TE poszton. végül a 2 draftoltan szemben ők kaptak több lehetőséget. Fellsnek voltak fontos elkapásai, és jó meccsei, de futásblokkolásban nyújthatott volna többet is. Rosario-nak volt néhány biztató megmozdulása, kellemes csalódás volt.

Derrick Harvey már kevésbé vált be, a korábbi első körös választott nem tudom bekerült-e valamikor a 45-ös keretbe. Veterán minimumért ez nem nagy baj. Ellenben Jeremy Jarmonnal nagyon befürödtünk. Jabar Gaffney-t adtuk oda érte, akinek jó szezonja volt és aki nagyon hiányzott Tebownak. Az FO egyik legrosszabb döntése volt. Egy nagyon jó WR állomány meghatározó tagját elcserélték a semmiért, ha azt vesszük, hogy Jarmon nem került rosterre.

Ugyancsak kicsit fájó Daniel Graham elküldése. Drága lett volna, de hiába hoztunk 4 TE-et, együtt se értek fel vele. Correll Buckhalter valószínűleg nem volt olyan állapotban, hogy folytathassa, de tán még járókával is jobb lett volna, mint Ball. Vagy ha ő nem, akkor Lendale White. Szintén érdekes volt Renaldo Hill elküldése. Dawkins sérülése után jól jött volna a másik öreg a háznál. Ryan Harrisnek valószínűleg a sérülése miatt kellett távoznia, és nem is sikerült magának tartósan helyet találnia, szóval nem véletlenül történt, ami a jó hív vele kapcsolatban, hogy szezon után visszatért. Végül aki még szót érdemel itt, az Perrish Cox. A nemi erőszakkal vádolt CB-t a napokban felmentették, így akár újra játszhat is, de egyrészt, nem illik a csapat arculatába, az egyetlen pozitív dolog, ami hátramaradt, hogy nincsenek gengszterek és bűnözők a csapatnál, Cox volt az egyetlen, most már ő sincs. Chris Harris egyébként is jobb nála, úgyhogy nem is kell. A többi távozóval csak a szemetet dobtuk ki, Nate Jones-t aligha sírja vissza valaki, ahogy Richard Quinnt se.




















A kommunikáció:

Külön fejezetet érdemel, még ha nem is írok róla sokat. Nagyon kényes ügy. Itt van amerika, de talán a világ legjobban sztárolt, a legnagyobb szurkoló táborral rendelkező játékosa, akinek sorsa rengeteg embert érint, az újságíróknak, ha nincs témájuk, róla írnak, róla kérdeznek. Elway szavait nagyon felfújták, és nagyon sok vitát szítottak belőle, ez mindenképp Elway hibája. Pedig ő mindent jól csinált. A csapatot nézte, a csapat érdekeit maga előtt tartva, őszintén válaszolt. Saját magából csinált volna bohócot, ha 150 yard/meccsre azt mondja, hogy franchise QB, azonban a helyzetet nem feltétlen a legjobban kezelte, és ez közrejátszhatott abban, hogy Tebow a TC alatt annyira maga alá került.

A szezon:

A szezon egy igazi hullámvasút volt. Csak az egyes szakaszokat külön-külön értékelve tudok róla írni. A bekezdésben továbbra is az FO és a Coaching Staff szereplését tartom szem előtt. Az offenseről majd külön írok.

Az Orton éra:

Az egész úgy kezdődött, hogy Ortont tradeblokkra tettük. Ugyanakkor a TC-n a 3 és 5 lépéses passzok nem mentek Tebow-nak, pocket QB-t játszattak vele, ami ő sose lesz. Ráadásul ő tipikusan az a játékos, aki élesben jobb, edzésen gyengébb. Így aztán, miután Orton már majdnem Miamiban volt, végül ő lett a kezdő QB. Aztán Tebow egy ponton még Brady Quinn mögé is került a DC-n, teljesen maga alatt volt. Így vágtunk neki a szezonnak. A védelemben rengeteg sérült, nem is szoktak még össze, sémaváltás meg minden. Nem is látszott igazán, hogy merre tart a csapat. Kulcsszituációkban, szoros állásnál Orton becsődölt, jó ellenfél meg ronggyá vert minket. Tebow pedig goal line szituációkban se léphetett pályára, inkább elbuktuk a 4th and goal-t is. Nem csoda, hogy a közönség Tebow-t akarta, aki az SD ellen a 2. félidőben meg is kapta a lehetőséget. A Chargers láthatóan nem készült belőle, így majdnem sikerült fordítani, azonban ha az nem is jött össze, Fox bejelentette a bye week alatt a QB-cserét.

Ami a védelmet illeti, nagyon sok sérültünk volt, Doom se volt egészséges, az ideális kezdőfelállást se sikerült megtalálni, főleg nickel CB és FS terén, de az már látszott, hogy előreléptünk. Sémaváltás után 3-4 helyett 4-3-at játszottunk, és Dennis Allen aggresszív 1 gap rendszere meghozta a gyümölcsét passrush terén. Elmés playei, sokszínű blitzei számos sackben mutatkoztak ,eg, annak ellenére hogy a korábbi sackkirálynak Dumervilnek még 1 se volt. Von Miller nevére felfigyelt az egész NFL.

Itt kell megemlíteni a szezon során történt egyetlen trade-ünket is. Ez még végül. A határidő utolsó napjaiban a csapat legjobb játékosát, 2010 legjobb elkapóját, egy teljesítményfüggő 5. vagy 6. körért elcseréltük. Brandon Lloyd FA lett volna év végén, és könnyen lehet hogy távozott volna, a runheavy offense neki nem tetszett volna, azonban a szezon során sokszor nagyon hiányoztak a bravúros elkapásai, amikre más nem képes. Ha azt vesszük, hogy  rebuild, és nem tudjuk megtartani, akkor logikus döntés lehet a trade, így viszont hogy Play Offs lett belőle, ki tudja vele mi lett volna. Az egyszem Bay-bay nagyon kevésnek bizonyult a Pats ellen... Lloyd elment, de volt 2 hetünk felkészülni, Tebowra igazítani a PlayBookot.

Tebow a kezdő:

Rögtön az első meccsén azonnal láthattuk, hogy miért nem Tebowval kezdte meg a szezont Fox. Pontatlan, rossz időzítés, rossz döntések, rossz lábmunka, rossz dobómozdulat. Edzői szempontból pont 2 héttel volt több a felkészülési idő, mint kellett volna. Ha csak nagyhirtelen beáll Tebow,  akkor is lehet hogy jobb lett volna. A nyeretlen Phins ellen vesztett állásbán voltunk, és nem is edzői siker volt a fordítás. Tulajdonítsuk egyelőre Tebow karizmájának, és az óriási szerencsének az onside kicknél. 55 perc értékelhetetlen játék, 5 perc parádé, és győzelem. A következő hétre semmi sem változott, csak az ellenfél. Egy nagyon erős és éhes Detroit Lions, a Tebow-hype miatti extra motivációval. Hatalmas verés. Sokan máris eltemették Tebow-t.

A Dolphins ellen a védelem még jól muzsikált, de hozzá kell tenni, hogy nem a '80-as '90-es évek támadójátékát idézték. A Lions ellen azonban óriási hibának tartom, hogy Bailey nem volt Megatron árnyéka. Egész szépen védekezett az élete formájában lévő elkapón, de amikor bevitték slotba, oda egyszerűen nem követte, ott Chris Harris fogta volna. Ő akkor nemrég került előre a DC-n, és még nem jött annyira bele, mint a szezon végére, másrészt, méretéből fakadóan is óriási hátrányban volt.

A Zone Read:

A nagy húzás ezután jött. Nem tudom, hogy a Lions után találták-e ki, vagy már a bye week alatt, csak megvárták vele a rivális elleni meccset, így utólag a lehető legjobban sült el. A Phinst gyenge játékkal is megvertük, a Lions ellen sehogy se lett volna esélyünk, a Raiders ellen pedig a meglepetés ereje döntött. Magáról a Zone Readről, már írtam korábban, azóta se gondolom máshogy, és még nem is javítottak ki vele kapcsán, szóval továbbra is így hiszem. Ezúttal kicsit rövidebben:

Az egyik oldalon túlsúlyozott fal. Strong side. Ott az OL van fölényben. Ellenben a weaksideról egy 5 technic játékos azonnal megállíthatja a playt még a LoS mögött.

NCAAből ismerős felállás lehet. Hogy miért jó ez Tebownak?! Egyrészt egyetemen gyakorlatilag csak shotgunsból játszott. A 3 és 5 lépéses passzokhoz nagyon érezni kell az ütemet, hogy megfelelő legyen az időzítés. Ehhez viszont évek tapasztalata kell, ami Tebownak hiányzik. Ellenben Ortonnak ez az egyik erőssége volt. A másik pedig, hogy a strongside-on OL túlerőben van a DL-lel szemben. A védelemnek ott be kell segíteni. Viszont ott a veszély, hogy Tebow megtartja a labdát, és ő maga indul meg vele. Tebow olvassa a védelmet, nézi, hogy mit csinálnak és az alapján dönt. A Weakside DE és Will LB számít:

• ha a DE nem támadja a B vagy C gapet, mert a QB futásra figyel, akkor átadja a labdát a RB-nek, aki balra fut, ahol a boxban 7 támadó fal ember 6 védővel szemben. Ilyenekből pont egy kamionnyi lyuk alakulhat ki,  mondjuk a saját 40 yardunkon, mondjuk a Raiders ellen, mondjuk McGaheenek.
• Ha a DE megostromolta az OL-t, de a WLB nagyon jó pozícióban van a QB-val szemben, akkor is inkább átadja a labdát. 7 a 7 ellen még mindig jól sülhet el.
• Ha a DE az OL-lel van elfoglalva és az OLB is verhető, akkor megindul szélen és ahogy láttuk általában csak a secondary állítja meg.

Amikor azt mondjuk, hogy Tebow nem tudja olvasni a védelmet, akkor arra gondolunk, hogy nem tudja, hogy merre fog mozogni a passz pillanatában a safety és a CB. Lehet hogy egy játékost most fognak, de mire a passz odaérne már tök üres lenne, és fordítva. Ez itt nem áll fenn. Itt Tebow azután hoz döntést, miután eldőlt, hogy mit csinál a front7.

Emellett a sok futással öljük az időt, hagyjuk a védelmet pihenni, és elérjük, hogy kevesebb támadás legyen a meccsen. Emiatt az szorosabb, és amikor egy underdog csapat, mint mi, szoros meccset játszunk, feltüzelődünk. Főleg, ha olyan vezér van a csapat élén, mint Tebow, aki Ortonnal ellentétben ezekben a szituációkban él igazán, és megfordítja a meccseket.

Az Oakland ellen nagyon bejött és idegenben nyertünk ellenük. A KC ellen ezt fokoztuk, több option playjel készült Mike McCoy OC és gyakorlatilag passz nélkül megvertük őket, mert nem is volt rá szükségünk.

Az egyik hátrány ezzel kapcsolatban az, hogy mi ezt játsszuk, mindenki tudja, így készülhetnek, ellenben fogalmunk se volt, hogy a védelem mivel készül ellenünk. Ezért is lehettek a lassú kezdések. Szerencsére mindig tudtunk újítani. Az optionnek számtalan variációja van, de ami még inkább számít, az az, amikor a meccsek végén 1 pontszerzés hátrányban hirtelen ritmust váltunk. Esetleg hagyjuk az optiont is a francba, és elővesszük a spreadet, majd no huddle-ben hirtelen elkezdünk gyorsan passzolgatni. És ekkor Tebow hirtelen úgy fest, mint egy elit QB. Ha pedig több DB jön a pályára, hogy megakadályozzák a passzt, akkor Tebow megintcsak meg tud indulni, mert nincs aki megállítsa a boxban.

A 6-0-s sorozat vitt be minket a PO-ba, ez vitán felül áll. Abban pedig óriási szerepe volt Tebow-nak az védelemnek és az edzői stábnak. Ez időtájt lett cutolva Kyle Orton. Később majdnem elütött minket a PO-tól, ilyen szempontból hiba volt, valamint kompenzációs pickben is reménykedhetnénk érte, ugyanakkor sikerült spórolni egy kis pénzt idénre, és jót tett a csapategységnek. Elway megakadályozta még időben a széthúzást. Ahogy bizonyossá vált, hogy nem kell visszatérni Ortonhoz, elengedte, és így mindenkinek fel kellett sorakoznia Tebow mögé. Ilyen szempontból jó döntés volt.

A 6-0 a védelem szemszögéből:

Ebben az időben mindenki Tebow-ról és a fordításairól beszélt, meg az optionről. Tebow érdemtelenül is sok figyelmet kapott, de amiket ebben az időben nyújtott, arra minden figyelmet megérdemelt. Sorozatban hozta a never say never díjakat, azonban a védelemről talán méltatlanul keveset olvashattunk. Pedig rendre tizenegynéhány ponton tartották az ellenfelet, megteremtve ezzel a fordítás lehetőségét.

Az aggresszív playhívás maradt, Doom végre 100%os formába került és elkezdett Von Millerrel versenyezni, hogy ki viszi le előbb a QB-t. Kialakult a kezdő 11, és azok akik rotációban pályára kerülhettek. A lowscoring taktikához igazodva, elsősorban a nagyplayek megakadályozása volt a céluk, hogy az ellenfél támadásai is minél tovább tartsanak. Emiatt viszont sokat voltak a pályán, azonban nem fáradtak el. Kevés turnover, viszonylag sok yard is, de pontot nem engedtek, és ez volt a lényeg. Az OL pedig nem tudta kire duplázzon, főleg hogy sack DJ-től és McBeantől is bármikor érkezhetett.


A szezon végi összeomlás:

Csak a szokásos. Egyrészt a Pats ellen sok egyéni hiba, sok fumble, és a második félidőre az ellenszert is megtalálták ellenünk. A Bills ellen mondjuk rossz napunk volt, és ott a taktika se volt már a legjobb. Kicsit kiveszett az ötlet. A Chiefs ellen nem találtuk a védelem ellenszerét, elrontott time management, és látszott, hogy kikap a Raiders, ezért nyerni se kellett minden áron, talán ezért nem sikerült felpörögni, mindenesetre az offense taktikailag kicsit elfogyott.

A védelemben pedig eltört Von Miller ujja ami visszavetette, lesérül Dawkins akit nem tudtunk pótolni. Volt néhány összeomlás, ami a statisztikájukat is lerontotta, de a legnagyobb baj talán a sok 3&out volt a támadók részéről, ami miatt nem volt idejük kipihenni magukat.

Vs Steelers:

Hogy a Pittsburgh ellen mi változott?! A lehető legnagyobb mértékben lebecsültek bennünket, egyszerűen semmibe vettek, és így nem lehet nyerni. Mindkét safety fellépett a boxba, ezáltal 1-1-ben hagyták az elkapókat. Ugyanakkor egyetlen egyszer se sackelték Tebow-t. Elérték amit akartak, egész jól megfogták a liga legjobb futását, azonban a liga egyik legrosszabb passzjátéka 300+ yardot tett meg ellenük. Egy az egyben Bay-Bay ki tudja használni testi fölényét, Tebow-t pedig ha engedik kimozogni a zsebből balra, ott igazán otthon érzi magát. És amikor nagyon kellett, mégis megoldotta lábon, hiába áldoztak fel mindent azért, hogy ezt megfogják. Ami pedig a győztes playt illeti, félidőben rajzolta fel McCoy, hogy ha így helyezkednek, ezt kell csinálni. Látható az eredmény.

A másik oldalon pedig a Pittsburgh OL nem tudta megtartani a passrusht, igazán elemében voltunk a labda mindkét oldalán. Az elszalasztott lehetőségek és a bírói hibák majdnem megbosszulták magukat, de végül összejött a győzelem. Ha meg kéne mondanom, hogy mivel múltuk felül a Steelerst, azt mondanám, hogy Coaching.




















Vs Pats:

Bostonba sajnos semmit nem tudtunk átvinni abból, ami Denverben megvolt. Teobw játékát megölték. Bent tartották a zsebben, ami aztán összeomlott és sackelték, vagy ki kellett oldalra dobnia. A meccs az ő ritmusukban zajlott, gyors no huddle offense a részükről, gyors 3&outok nálunk. Megragadták az alkalmat, hogy megalázzanak minket. A védelmünk képtelen volt levédekezni a 2 TE-et, sajnos nem volt rá megfelelő ember a keretben, a passrusht pedig feláldoztuk pont azért, hogy a TE-eknek kisebb terük legyen. Utólag könnyű okosnak lenni, de nagyon rossz döntés volt. Ők így is éltek, mint hal a vízben, viszont Brady-n meg egyáltalán nem volt nyomás. Eldőlt, mielőtt elkezdődött volna.

Konklúzió:

John Elway: A Denveren kívüli Tebow-fanatikusok körében alighanem nagyon kis népszerűségnek örvend. Alapvetően korrekt véleménye van, amit nem a megfelelő módon tálalt a média felé. 16 éven át ő is volt középpontban, szóval talán elvárható lett volna, hogy ezt jobban kommunikálja kifelé, de ezt leszámítva nagyszerű munkát végzett. Ráadásul a draft előtt "jól megkavarta a szart", felvíve a QB-k értékét, elérve hogy több védőjátékos maradjon bent a későbbi körökben. Összességében jó irányba indította el a csapatot.

Brian Xanders: Amíg 1/2-ben Von Millereket húz UDFA-n meg Chris Harriseket talál, addig el van felejtve, hogy a Gonosz szolgálatában is állt 2 éven át. Egy két FA-akció nem sült el jól, de összességében elégedettek lehetünk vele, a drafton pedig ésszerű döntéseket hozott. A tradeknél végre nem mi fizettünk rá, akár fel, akár lefele volt, és többségében jó árérték arányúnak tűnő embereket húztunk, akik közül többen beváltak, és talán egyedül Mooreral kapcsolatban vagyok most szkeptikus. Illetve Irving kérdéses még, de összességében a draftal is elégedettek lehetünk részéről.

John Fox: Higgadtsága és megfontoltsága rövid távon a csapat javára vállt. Azonban ennyire konzervatív felfogással nem biztos, hogy nagyon sokra lehet vinni. Miért nem mert Praterrel meccs közepén 55 yardos FG-t rúgatni, ha meccs végén 59-ről is simán be**ssza? Ha van egy Tim Tebow-d, fél pályánál miért nem mész neki a 4th and 1-nek? Lehetne kicsit többet kockáztatni.

Hogy Ortont kezdette a szezon elején az utólag (is) nagy hülyeségnek tűnik. Főleg a szlogen alá, hogy Orton gives us the best chance to win. Orton pont hogy győzelmi esélyekben volt gyengébb Tebownál, ellenben jobban passzolt. Ha azt mondja, hogy az alkesz a jobb pocket QB és neki az kell, akkor tán megértőbb lennék, így... A divízió győzelmet viszont senki se veheti el tőle és a csapattól...

Érdekesség: A 2. legrosszabb pontkülönbség, amivel csapat valaha PO-ba jutott. Ha még mellé vesszük a -12-es TO mutatót, csoda hogy bejutottunk. (AFC West én így szeretlek ;))

Érdekesség: Az új OT-szabály a mi meccsünkön mutatkozott be, mégse kellett alkalmazni, mert rögtön eldőlt. Minden idők leggyorsabb győzelme az overtimeban.

Mike McCoy: Nagy szerepe van a 6-0-s sorozatban, ami a szezon magja volt. Mindig annyit újított az optionön, amennyit kellett. A sok belső futással, A és B gapre megalapozta a nagy playek lehetőségét, és ki is használta ezeket a lehetőségeket. Néha azért éreztük úgy, hogy talán egy-két könnyebb screen passz beleférne, úgy önbizalom növelőnek, és a 3rd and shortokat jóval nagyobb százalékban kellett volna kihasználni ilyen játékos állománnyal. Összességében nem véletlenül hívták több helyre HC-nak, és ha igaz a fáma, csak azért nem lett Miami HC, mert nem azt hozta volna DC-nek, akit a tulaj akart. //Mondjuk Philbin se, és ő mégis HC lett...

Érdekesség: Franchise rekord futott yardok terén! A 3rd és 4th downok aránya viszont elgondolkodtató.





















Dennis Allen: Az offseason legnagyobb fogása. Mindent kihozott a védelemből, amit ki lehetett. Sokat fejlődtek keze alatt a játékosok, és szenzációs playcallal állt elő a szezon során. Fox azt nyilatkozta, hogy a védelem tündöklése 90%ban Allen érdeme. Ebben nyilván az ő szerénysége is benne van, mert ő nem akkora beképzelt seggfej, mint elődje, de egy biztos, nagyon sokat köszönhetünk neki. Sajnos nem sikerült megtartani, ráadásul pont az ősellenség HC-ja lett, ami nagy keserűséggel tölt el.

Az Pts/G kicsit csalóka, mert egy-két nagyon rossz meccs rontja le

Az offense-zel ellentétben itt előkelő helyen állunk a 3rd és 4th downokban. És ezek az egyik legfontosabb statisztikák. Ezen kívül arra hívnám még fel a figyelmet, hogy 5. legtöbbet voltak a pályán, ennek függvényében kell elemezni a számokat.

Kilátások:

Ne feledjük, még mindig rebuilding elején/közepén tartunk. Ráadásul ezúttal nincsen olyan jó draft pozíciónk, mint tavaly, és távozott Dennis Allen, + előzetesen nehezebbnek tűnő sorsolás. Az is elképzelhető, hogy visszaesés jön, de akkor se kell kétségbeesni. Biztosan folytatódik a Tebow-saga, az FO megint megpróbál majd mindenkit jól összekeverni. Reméljük ezúttal is sok jó prospectet sikerül felfedezni, hosszabbítunk, akikkel kell, és kíváncsian várom, hogy milyen taktikát építenek Tebow köré. Remélem van még megelepetés a tarsolyban. Hajrá Broncos!

Nagyszerű hajrájának köszönhetően a Colorado State Rams kosárcsapata a Mountain West konferencia negyedik helyén végzett az egyetemi bajnokságban, csupán a három kiemelt tudta megelőzni a mieinket. A zöld-fehérek az utolsó négy meccs közül hármat megnyertek, ráadásul két újabb hatalmas skalpot is begyűjtöttünk hazai pályán, így akár még a March Madness-en való részvételre is lehet esélyünk.























Február 21-én, egy látszólag átlagos kedd estén, csoda történt Fort Collins-ban, ugyanis a Kosok a szezon - de talán az elmúlt évek egyik - legjobb játékával 71-63-ra diadalmaskodtak az aktuális konferencia-első New Mexico ellen. Ráadásul a Lobos a mérkőzés napján a 18. és a 21. kiemeléseket foglalta el az NCAA top25-ös listáin, és több mint egy hónapon keresztül nem találtak legyőzőre, így a győzelem különösen értékes volt. Az első félidőben végig fej-fej mellett haladtunk a vendégekkel, és inkább mi mentünk az eredmény után, a második játékrészben azonban egyre jobban felemésztettük őket, és a végjátékban a magunk javára döntöttük el a mérkőzést. A harmadéves magas ember Pierce Hornung nem csak felvette a kesztyűt a konferencia legjobb játékosának járó díjra pályázó Drew Gordon-nal, de minden téren felül is múlta a UNM klasszisát, miután 13 ponttal és 15 lepattanóval bődületes dupladuplát szállított. Ehhez még hozzájött Dorian Green hidegvérű játéka, aki 17 pontot termelt, Wes Eikmeier pedig szerényebben teljesítve is 11 ponttal tudta segíteni a csapat boldogulását a nagy siker alkalmával. A Rams sorozatban a 12. mérkőzését nyerte meg hazai pályán, és pár héttel a SDSU leigázását követően újabb topcsapatot fektettünk két vállra a Moby Arena-ban.

Néhány nappal később sajnos helyre állt a világ rendje, és folytatódott az idegenbeli gyengébb szereplés, a 24/25. kiemelt San Diego State 74-66 arányban győzte le a mieinket. A csapat sokáig nagyon jól állt, az első félidő végeztével még 34-30-ra vezetett Tim Miles vezetőedző csapata, és a második játékrész alatt is egy darabig az élen jártunk, ám amikor igazán fontos volt, az utolsó tíz percben a komolyabb játékerőt képviselő Aztecs el tudott szakadni tőlünk. A kis csatár Wes Eikmeier és a hátvéd Dorian Green voltak szokás szerint a csapat élharcosai, mindkét junior kosaras 14 pontig jutott, de nem sokkal maradt el tőlük Pierce Hornung sem, akinek a 11 pontja mellé csak egyetlen lepattanó hiányzott volna a dupladuplához. Ezzel a vereséggel visszacsúsztunk 6-6-os konferencia-mérlegre, és a negyedik helyért folytatott csatában is hátrányba kerültünk a TCU legénységével szemben.

Ezt követően újabb komoly erőpróba várt a csapatra, hiszen a szerdai játéknapon megint egy kiemelt látogatott a Colorado State falai közé. És a Rams hősei újra hatalmas meglepetést okoztak, ugyanis egy elképesztő összecsapás végén 66-59-re legyőztük az UNLV gárdáját. Sokáig nem úgy nézett ki, hogy harmadszor is sikerülhet megverni egy kiemelt vetélytársat, az első félidőben a csapat rendkívül pontatlanul játszott, és a vendégek 15 pontos fór birtokában mehettek le a pihenőre. Miles mester azonban agresszívebb támadójátékra sarkallta a társaságot a szünetben, a srácok pedig megfogadták tanácsokat, lépésről lépésre egyre feljebb zárkóztunk, majd amikor a 8371 fős közönség is megérezte a győzelem lehetőségét, már semmi sem menthette meg az elkényelmesedő Rebels-t. Dorian Green a 16 pontjából 14-et a második húsz percben szórt, és első számú zászlóvivője volt a csapatnak. Mellette szokás szerint Wes Eikmeier volt kiemelhető 11 ponttal, de a kezdőből még a végzős Will Bell 9 pontja is hasznunkra lett a végjátékban. A program történetében korábban soha nem fordult elő, hogy egy szezonban három kiemelt csapatot is legyőztünk volna, míg 1961 óta először tudtuk újra veretlenül zárni az összes hazai konferencia-mérkőzést.

Ezzel a győzelemmel hatalmas lépést tettünk a csoport előkelő, negyedik helye felé, ennek érdekében már csak a szombati záró meccset kellett megnyernünk az Air Force birodalmában. Az állami rangadón nem számíthatott sétagaloppra a CSU, de nem is történt meglepetés, a jó második félidei játéknak köszönhetően 75-65-re sikerült megverni a gyengélkedő ellenlábast. Az elmúlt időszak mérsékeltebb meccseit követően Wes Eikmeier újra igazán megrázta magát és klasszis teljesítménnyel állt a gárda élére, öt hárompontost elsüllyesztve 23 ponttal jeleskedett. Természetesen a másik kiemelkedő játékosunk, Dorian Green sem sokkal maradt el tőle, ugyancsak kiválóan célozva kintről, 16 ponttal és 6 lepattanóval követte a legjobbunkat. Szerencsére nem érte kellemetlen meglepetés a csapatot, elhódítottuk az MWC negyedik helyét, egyúttal életben tartottuk a reális esélyeket az országos tourney-szereplést illetően.

A Mountain West konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

1. San Diego State Aztecs 10-4 (24-6)
2. New Mexico Lobos 10-4 (24-6)
3. UNLV Rebels 9-5 (25-7)
4. Colorado State Rams 8-6 (19-10)
5. TCU Horned Frogs 7-7 (17-13)
6. Wyoming Cowboys 6-8 (20-10)
7. Air Force Falcons 3-11 (13-15)
8. Boise State Broncos 3-11 (13-16)

A konferencia-tornát március 8-tól 10-ig rendezik meg Las Vegas-ban, és negyedik helyezettként a Colorado State a negyeddöntőben a nagyszerűen teljesítő TCU-val találkozhat. Azt már bebizonyítottuk, hogy hazai pályán bármelyik riválist képesek vagyunk legyőzni, kérdés hogy egy néhány napos tornán mire leszünk képesek. Némileg a szerencsénket szolgálja, hogy a tiebreaker-ből a SDSU került a konferencia élére, hiszen egy esetleges első körös győzelem után az elődöntőben velük találkoznánk, és nem a számunkra nehezebb ellenfél Lobos-szal, és nem is a torna házigazdájával.

Sikeres konferencia-torna esetén nem kizárt, hogy még a March Madness résztvevői közé is odaérhet a gárda, de maradjunk annyiban, hogy a biztos NCAA Tournament-szerepléshez meg kéne nyernünk az MWC-bajnokságot, hiszen jól tudjuk, ha nem muszáj, akkor nem nagyon szeretnek coloradói csapatot meghívni a show-ra.

De ne is ez érdekeljen bennünket - haladjunk szépen lépésről lépésre, elsőként a konferencia-negyeddöntőben jövő csütörtökön, 23:30-tól fogunk küzdeni a Horned Frogs ellen.

Lezajlott a 2012-es év All Star gálája, ezúttal denveri érdekeltség nélkül, aminek nem örülünk túlzottan, de így legalább a Denver Nuggets csapata kihasználhatta a szünetet pihenésre és az utóbbi időben problémát jelentő játékelemek gyakorlására. A most következő összefoglaló első két mérkőzését még a gála előtt játszotta a csapat, a második kettőt viszont már azt követően. Lássuk, hogyan muzsikáltunk ezen a négy találkozón!
























Még február 22-én a Los Angeles Clippersnél szerepeltünk. Legutóbb sikerült itt győznünk, méghozzá fölényesen, mostanra azonban sok dolog megváltozott, ezért nem mi számítottunk esélyesnek. Miller, Brewer és Faried is kezdett, ők normál esetben csereként szoktak beszállni. Az első negyedben jól kezdtünk, az első néhány percben vezettünk, majd szorosan fordított a Clippers, de a játékrész végére sikerült egyenlíteni. A második felvonás elején 5-6 ponttal elléptünk, a nagyszünetre ebből két pontot sikerült megőrizni. A harmadik játékrész nagyon kiegyenlített játékkal telt, egyik csapat sem tudott egy-két támadáson kívülre kerülni, így a záró negyedet úgy várhattuk, hogy még bármi megtörténhet. Az utolsó negyedben nagyjából 8-9 percig jól tartottuk magunkat, de a végén szétestünk, a Clippers élt a tálcán kínált lehetőséggel, megszerezték a győzelemhez szükséges pontokat, végül 103:95-re veszítettünk. Leszámítva az utolsó néhány percet, egészen értékelhető volt a produkciónk. Sajnos a végét nagyon elszúrtuk, kicsit mintha el is fogytunk volna. A vereség ellenére vannak pozitívumok a meccsel kapcsolatban, elsősorban Hamilton jó játékát lehetne kiemelni, eddig kevés lehetőséghez jutott, most azonban 18 ponttal és 7 lepattanóval jelezte Karl felé, hogy számíthat rá a jövőben. Afflalo is mutatott életjeleket, támadásban jól teljesített, 20 pontot szerzett és meglehetősen pontosan is célzott, de sajnos ismét túl sokan voltak sérültek.

A következő megmérettetésre hazai pályán került sor, back-to-back meccsen a San Antonio Spurst fogadtuk. A kezdőnk ezúttal nem változott, ami az utóbbi időben már inkább meglepő, mint az, ha Karl kicserél egy-két játékost. Nagyon gyengén kezdtük a találkozót, a Spurs csak az első néhány percben volt lőtávolon belül, az első negyed végére már 16 ponttal sikerült meglógni a sarkantyúsoknak. A második negyedben sem változott a játék képe, talán még rosszabbul játszott a csapatunk, mint az első negyedben tette azt. A két negyed alatt bekapott 65 pont nem a védekezésünket dicséri. Akik abban reménykedtek, hogy a szünetben az edzői stáb helyre teszi a dolgokat, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A harmadik negyedben is katasztrófa volt a játék, gyakorlatilag le lehetett volna fújni a mérkőzést, mert teljesen esélytelenek voltunk. A negyedik játékrésznek már semmi tétje nem volt, a találkozó sorsa sokkal korábban eldőlt már, még az eredményt sem sikerült kozmetikázni, ami így 114:99-es zakó lett. Ezúttal nem voltunk egy súlycsoportban az ellenféllel, csapatként ők sokkal jobban működtek. Nem érdemes senkit sem kiemelni, de a rend kedvéért azért megemlítem, hogy a legeredményesebb játékosunk Brewer volt a maga 23 pontjával, Miller 20-ig, még Afflalo 19 egységig jutott. Szerencsére ez a meccs volt az utolsó az All Star előtt, így volt idő javítani a hibákon, bízhattunk néhány sérült felépülésében és a szebb folytatásban.

Az All Start követő első mérkőzésünkön a Portland Trail Blazerst láttuk vendégül a Pepsi Centerben a szerdai napon. Lawson visszatért sérüléséből és Karl egyből a kezdőben szavazott neki bizalmat. Az összecsapást jól kezdtük, magabiztos vezetéssel nyitottunk. A lendületünk kitartott a következő negyedben is, a szünetre 17 pont előnnyel mentünk, ami megnyugtató volt. A harmadik negyed vége felé, mintha kicsit visszatalált volna a meccsbe a Blazers, de a sikerült őket tíz pont környéki hátrányban tartani. A negyedik elején még megpróbáltak közelebb kerülni, de a 6-7 pontos határt nem tudták átlépni. Ezt követően visszaállt a megnyugtató 10 pont körüli előnyünk, amivel már nem tudtak mit kezdeni a vendégek. A mérkőzés végül 104:95-ös denveri sikerrel zárult. Sokkal jobban játszottunk, mint az elmúlt időszakban megszokhattuk, úgy látszik jót tett a pihenő a csapatnak. A festékben domináltunk, messze több lepattanót és pontot szereztünk, mint az ellenfelünk. Erre szükség is volt, hiszen a büntetőkkel és a hármasokkal is meggyűlt a bajunk ezúttal, de így ez nem okozott akkora hátrányt. Újra láthattuk azt a nagyszerű csapatteljesítményt, ami a szezon korábbi szakaszában jellemezte az együttest, ezúttal hét játékos érte el a 10 pontot, a kezdőből ez mindenkinek sikerült. A legeredményesebb Lawson volt 18-cal és csak egyetlen gólpassz hiányzott a DD-hez. A Faried, Koufos, Harrington hármas viszont elérte a dupla-duplát, mindhárman a pontokban és lepattanókban szereztek két számjegyű értéket.

Két nap múlva a következő fellépésre a Houston Rockets otthonában került sor. Karl nem bolygatta az előző meccset magabiztosan megnyerő csapatát, maradt a Mozgov-Faried-Brewer-Afflalo-Lawson ötös. Szorosan indult a találkozó, egyik fél sem tudott dominálni az első negyedben, 1-2 pontos különbségen belül fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második negyed elején szereztünk egy kisebb előnyt, de a hazaiak gyorsan felzárkóztak, sőt a szünetben már ők vezettek igaz, csak három pont volt a különbség. A harmadik negyedben jól játszottunk, támadásban produktívak voltunk, de a Houstont így sem sikerült számottevő hátrányba taszítani. A negyedik negyed felééig tartotta a lépést a hazai csapat, onnantól fölényben kosárlabdázott a Nuggets, minek köszönhetően 117:105-re sikerült is nyernünk. Az eredmény alapján talán azt hihetnénk könnyű mérkőzés volt, de a Houston nagyon jól tartotta magát az utolsó negyed felééig. Ha Martin és Lowry több támogatást kapott volna, akkor meggyűlt volna velük a bajunk. A festékben ezúttal is mi voltunk az urak, ez volt a siker kulcsa, mert megint sok pontunk maradt a büntetőzésben. Faried energikus játéka nagyon sokat jelent az utóbbi időben, úgy gondolom, hogy elsősorban neki köszönhető, hogy rendre több lepattanót szerzünk meg, mint az ellenfél. Az újonc PF ezen az összecsapáson is kitett magáért, 16 ponttal és 11 lepattanóval zárt. Nagyon jól játszott Lawson is, ő 22 ponttal és 15 gólpasszal fejezete be a mérkőzést. Rajtuk kívül még Afflalo játéka jelentett pluszt, úgy néz ki, végre magabiztosan megy neki a pontszerzés is, ezt ezúttal 17 ponttal bizonyította.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 29-7 (36 meccs)
2. Denver Nuggets 20-17 (37 meccs)
3. Portland Trail Blazers 18-18 (36 meccs)
4. Minnesota Timberwolves  18-19 (37 meccs)
5. Utah Jazz 17-18 (35 meccs)

A közeljövő programja: 

Március 5.,  hétfő, 03:30 San Antonio Spurs  - Denver Nuggets
Március 6.,  kedd, 03:00 Denver Nuggets - Sacramento Kings
Március 8.,  csütörtök, 03:00 Denver Nuggets - Cleveland Cavaliers
Március 10., péntek, 03:00 Denver Nuggets - New Orleans Hornets
Március 12., hétfő, 02:00 Denver Nuggets - Memphis Grizzlies

Vasárnap a Spurs otthonában kellene megpróbálni javítani a múltkori nagy vereséget, majd a jövő héten megkezdődik a szezon leghosszabb 9 meccses hazai sorozata, ahol igyekezhetünk pótolni az elmúlt hetekben elhullajtott győzelmeket. Nagy segítség lehet a csapat számára, hogy a hírek szerint Gallinari, Nené és Fernandez is napokon belül visszatérhet. A jövő héten is több nyerhető meccs következik, hazai pályán győzelmi sorozatba kell kezdnünk!

Az elmúlt hétvégi fordulóban sajnos megszakadt a Colorado Mammoth sikerszériája, hatból hat győzelmet követően a hetedik mérkőzésen hazai környezetben szenvedtünk megsemmisítő vereséget az egyik legfőbb riválisunknak számító Calgary Roughnecks-től, akik 21-10-re mostak le bennünket.























A szombati All-Star gála miatt ezúttal kissé szokatlan módon pénteken kellett pályára lépnie a denveri lacrosse csapatnak, méghozzá óriási rangadóra volt kilátás a 'Necks ellen. A mieink 6-0-val kezdték a szezont, de az albertai gárda személyében a legerősebb vetélytársunk látogatott a Pepsi Centerbe, 4-2-es mérleggel toporogtak a sarkunkban. Emlékezhettünk rá, hogy nem is olyan régen, január 21-én a Mammoth drámai küzdelem végeztével 13-12-es hosszabbításos győzelmet aratott Calgary-ban, Snider-ék már csak ezért is komoly bosszúvágytól felvértezve érkeztek a csorda birodalmába.

Ilyen előjelek mellett nem volt csoda tehát, hogy már a kezdetektől fogva komoly harc dúlt a gyepen, ám az első időszakban egyik csapat sem volt képes a másik fölé kerekedni. A nyitó negyed fele gól nélkül ment végig, a mieink álltak közelebb az első találathoz, ám két emberelőnyt is elpuskáztunk, majd Reid szabálytalansága miatt a vendégek kerültek PP-be. Közel kilenc perc elteltével a Calgary meg is szerezte a vezetést, miután a kiegészülés pillanatában Shawn Evans bombázott Levis hálójába. Sőt, az ezt követő faceoff-nál is összekaparták a labdát, és egyből lerohanást harcoltak ki, melynek végén Veltman átadásából Cornwall volt eredményes. Sajnos továbbra sem tudtuk megfékezni a vörös mezesek eszelős rohamait, újabb két perccel később maga a faceoff-specialista Snider köszönt be, ezzel már 3-0-ra léptek meg. És még mindig nem volt vége a 'Necks nagy pillanatainak, egy perccel a szünetet megelőzően egy sakk-mattig kijátszott emberelőnyt Veltman használt ki, majd az első negyed legutolsó másodperceiben újra Shawn Evans szerzett gólt, 5-0 arányban hagytak állva bennünket a negyed utolsó perceiben bemutatott parádénak köszönhetően.
A második játékrész úgy folytatódott, ahogyan az első befejeződött, már az első 22 perc után tovább növelte előnyét a kanadai együttes, Shawn Evans a mesterhármast érő találatának örülhetett. Négy perc elteltével végre a Mammoth is feliratkozott az eredményjelzőre, Scott Stewart egy labdaszerzést követően nem éppen klasszikus emberelőnyös gólt lőve, ziccerből volt eredményes a napi első coloradói találatért, de így is csak 1-6-ra mentettük a menthetőt. Azonban változatlanul képtelenek voltunk feltartóztatni a rámenős vendégeket, akik egyre csak jöttek és jöttek, ellentmondást nem tűrve támadtak, és lőtték továbbra is a gólokat. A következő két calgary-i találatért Cornwall és Shattler feleltek alig egy minutum különbséggel, melyet követően Levis átmeneti leváltása mellett döntöttünk. Ezzel együtt sor került a cserekapus Lewis kereszttűzségére, a nyáron szerződtetett portás nem csak a szezonban, de egész NLL-es karrierjében először lépett pályára. Nem hozott gyökeres változást a jelenléte, nemsokára Ranger egy brutális átlövés góllal lombozta le a fiatal kapus kedvét, és amint pár perc után a veterán kolléga, Levis kifújta magát a kispadon, máris visszafoglalta a ketrecet. Eközben a támadójátékunk kezdett egyre inkább elhalványulni, teljesen alárendelt szerepet töltöttünk be, az egyre nagyobb lemaradás alaposan a kedvünket szegte, és képtelenek voltunk feltartóztatni a vendégeket. Hiába állt vissza Levis, hamarosan Snider őt is mattolta, majd a félidő legutolsó támadását is góllal fejezte be a Roughnecks, a szépen kijátszott akció végén Shattler egy másodperccel a dudaszó megszólalása vége előtt helyezte el a játékszert a hálóban. Teljesen padlóra küldtek bennünket, kétszer negyedóra játékot követően már 1-11-es lemaradásban voltunk.

A második félidő elején mintegy másfél perc alatt Toth góljával növelte tovább az előnyét a Calgary, majd több mint tíz percen keresztül nem estek újabb találatok. Rendeztük a sorainkat védekezésben, Levis bravúrjaival több kanadai lehetőséget hiúsítottunk meg, de a támadójátékunk továbbra sem tudott érvényesülni az ellenfél sziklakemény védekezésével szemben. Egyre inkább kezdett kidomborodni a játék fizikai jellege, a mieink talán némileg csalódottságukban igyekeztek még keményebben játszani és több szabálytalanságot is vétettünk, azonban a rivális sem volt rest annyiban hagyni a kemény belépőket, és hasonló megmozdulásokkal reagáltak a kóstolgatásra. Már csak három minutum volt hátra a negyedből, amikor JGJR remek átadásából az újonc Jamie Lincoln szépített, ám röviddel később Heavenor találata állította vissza a különbséget. A játékrész legvégén több kiállítás is sújtotta a vendégeket, a denveriek pedig elkezdték kihasználni az emberelőnyös lehetőségeket: az első fórt John Grant Jr védhetetlen közeli lövésével realizáltuk, a másikat pedig a negyed befejező másodperceiben Gavin Prout-nak köszönhetően zártuk találattal. Sikerült némileg felzárkózni, a harmadik negyedben ugyanis több gólt szereztünk az ellenfélnél, de még mindig tetemes, 4-13-as volt a hátrány.
A rövid szusszanást követően is folytattuk a feltörekvést, a negyedik negyed első 77 másodpercében John Grant Jr villanásaival újabb két gólt szereztünk, és hosszú idő óta a legszorosabb volt az állás. Kezdett lassan újra tűzbe jönni a Pepsi Center jó 15 ezres publikuma, ahogy életjelet adott magáról a kihalt állatfaj és egyre nyíltabbá tettük a mérkőzést. Sajnálatos módon nem tartott sokáig a fellángolás, a Calgary tett róla, hogy lehervassza a bimbózó coloradói reményeket, és az elkövetkezendő időszakban hat perc alatt hét találatot vágva minden fontos kérdést végleg eldöntöttek. Ezek közt Dickson egymaga három gólt vállalt, továbbá még Veltman és Cornwall kétszer-kétszer volt eredményes, és átmenetileg újra kapust váltottunk, de az új hullámot képviselő Lewis ezúttal sem tudta megállítani a 'Necks őrületes rohamait, kés a vajon mentek át a védelmünkön, és a kapus sem jelentett akadályt számukra az újabb találatok elérésében. 20-6-ra húztak el a vendégek, majd bő öt perccel a lefújás előtt Jamie Lincoln emberelőnyös góljával próbáltunk némi tűzoltást végezni. A végjáték pillanatai már gyakorlatilag tét nélkül teltek, és a mieink némileg közelebb tudtak zárkózni, a nagy visszatérő A. Gajic asszisztjából John Grant Jr a napi negyedik gólját is megszerezte, röviddel később Gavin Prout volt eredményes PP-ből, illetve még Mat MacLeod is elhelyezett egy találatot a kanadai ketrecben. A végeredményt mégis a vendégek állították be, ugyanis Toth újra betalált, ezáltal 21-10-re diadalmaskodott a Roughnecks Denverben, a 2012-es évad első vereségét kapitális különbséggel szenvedtük el egy kifejezetten balul sikerült találkozón.


A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 4+3, 13 kapura lövés
- Prout 2+3, 8 kapura lövés, 8 labdaszerzés
- Lincoln 2 gól
- Stewart és MacLeod 1-1 gól és 5-5 labdaszerzés
- Pollock 4 assziszt
- Jones 3 assziszt és 8 labdaszerzés
- Coates 9 labdaszerzés, Smith és Gallant 6-6 labdaszerzés
- Levis 25/48-as védési hatékonyság, Lewis 10/14-es védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

Szombat este került megrendezésre az idei NLL All-Star gála Buffalo-ban, melyen számtalan denveri játékos közreműködésével Nyugat sorozatban négy év kudarcot követően 20-18-ra legyőzte Keletet. A Mammoth csapatkapitánya, Gavin Prout négy góllal a nyugati csapat egyik legeredményesebb játékosa volt. Mellette pályára lépett az újonc Adam Jones, aki egy találata mellé négy előkészítést vállalt, a veterán klasszis John Grant Jr 1+3-mal végzett, a hátvéd Rory Smith féltucat labdaszerzéssel zárt, míg az egymást követő második évben beválogatott kezdőkapus Chris Levis 28 védést mutatott be.

Január után februárban is John Grant Jr lett a hónap játékosa az egész NLL-ben. A rutinos klasszis kétségkívül legendás karrierje egyik legjobb idényét futja, az elmúlt havi három mérkőzésen 11 gólt és 11 asszisztot szerzett, és egyre több kategóriában új ligarekord felé halad.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 6-1
2. Calgary Roughnecks 5-2
3. Minnesota Swarm 4-3
4. Edmonton Rush 2-4
5. Washington Stealth 1-6

Hajszálnyira apadt az előnyünk a nyugati divízió élén, a nagyszerű formában lévő Roughnecks egyetlen győzelemre megközelítette a mieinket, és a két nagy rivális között még hosszú és eseménydús csatározásra számíthatunk. A következő fellépésünket vasárnap hajnalban, magyar idő szerint 01:30-tól bonyolítjuk le az aktuális keleti sereghajtó Buffalo Bandits vendégeként.

- Tóth Milán írása -

A Big Sky konferencia utolsó előtti, azaz a nyolcadik helyen végzett az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Northern Colorado Bears (9-19, 5-11), így a több sebből vérző címvédő gárda 2012-ben még a conference tourney-ra sem volt képes kvalifikálni magát. A szezon már befejező Medvék az utolsó hat mérkőzésükön csupán kétszer hagyták el győztesként a pályát.




















Február 9-én a konferencia élén végző Montana (23-6, 15-1) ellen viszonylag szépen helyt állt a csapat, a hazai közönség kedvencei csak hét ponttal maradtak alul a Grizzlies-szel szemben. A félidőben mindössze egy ponttal vezettek a vendégek, a második felvonást már hat egységgel nyerték meg. A mienk küzdeni akarását dicséri, hogy az első játékrészben 25-13-ról álltak fel. A végzős center Mike Proctor 18 ponttal csapatunk legeredményesebbje volt, de mellette többen is becsülettel kitettek magukért, például Tate Unruh 15, Connor Osborne 12, Tevin Svihovec 10 ponttal zárt.

Két nappal később a Montana State (12-16, 7-9) ellen már összejött a siker, a Bears hosszabbításban diadalmaskodott 77-64-re. Ismét hátrányból álltunk fel, a második félidőben 10 pont feletti lemaradást tettünk semmissé, míg a hosszabbítást 22-9-es különbséggel húztuk be. A másodéves Tate Unruh (20 pont, 7 lepattanó, 2 assziszt), az újonc Tevin Svihovec (15, 4, 5) és a senior Mike Proctor (8, 13, 5) voltak a húzóemberek, de a padról beállt Emmanuel Addo (13, 5, 0) is sokat tett hozzá a sikerhez.

Ezt követően február 15-én az Eastern Washington (14-16, 8-8) otthonában kaptunk ki jókora küzdelemben 79-76-ra. Némi meglepetésre a másodéves Connor Osborne volt a coloradói együttes legjobbja 17 ponttal és hét lepattanóval. Sokáig úgy tűnt, hogy az UNC megnyeri a találkozót, magabiztosan vezettünk, a második játékrészben azonban fokozatosan apadt az előnyünk, és sajnos a végén a hazaiak 2009 után ismét győztek a Bears ellen. Az utolsó kosarat az Eagles játékosa 14 másodperccel a vége előtt szerezte 76-76-os állásnál, melyre már Svihovec képtelen volt válaszolni.

Aztán a Cal Poly ellen hazai pályán 81-73 nyert B. J. Hill együttese egy konferencián kívüli összecsapáson – ez volt a Bears első győzelme Greeley-ben január 14-e óta. Az 1643 fős nézősereg kellemes estét láthatott, ráadásul olyan dolgokat produkált a csapat, amire az egész szezon folyamán szüksége lett volna. Tevin Svihovec egyenesen olyat művelt, amit még soha senki a Northern Colorado gárdájának történetében az NCAA első osztályában: 34 pontot szerzett, ezzel átadta a múltnak Will Figures 2010-es, 33 pontos rekordját! Mike Proctor dupladuplát ért el, míg a padról érkező Emmanuel Addo 13 ponttal a csapat második legeredményesebb játékosa volt.

A Weber State (23-5, 14-2) ellen február 23-án elmaradt a bravúr, Mike Proctor újabb dupladuplája (15 pont, 11 lepattanó) és Paul Garnica 16 pontja csak egy 88-71-es vereséghez volt elég, amivel még mindig elégedettek lehettünk a lényegesen erősebb vetélytárs ellen. Az előző meccs hőse, Svihovec 13 dobásából csak három ment be, összesen kilenc ponttal zárt, nem tudta megismételni a rekordteljesítményét az elsőéves kosaras.

A szezonbeli legutolsó meccsét idegenben, a Portland State (16-13, 10-6) otthonában játszották a Medvék a keddi játéknapon. A csapat drámai küzdelemben 75-74-re alulmaradt, de tényleg mindent megpróbáltunk, a kiélezett végjátékban azonban a Vikings kerekedett felül rajtunk. Tate Unruh 20 ponttal repítette a csapatot, rajta kívül négyen is elérték a tízpontos határt, de ez is kevés volt ahhoz, hogy győzelemmel búcsúzzunk a nyögvenyelős esztendőtől.

A Big Sky konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Montana Grizzlies 15-1 (23-6)
2. Weber State Wildcats 14-2 (23-5)
3. Portland State Vikings 10-6 (16-13)
4. Eastern Washington Eagles 8-8 (14-16)
5. Montana State Bobcats 7-9 (12-16)
6. Idaho State Bengals 7-9 (9-20)
7. Sacramento State Hornets 5-11 (10-18)
8. Northern Colorado Bears 5-11 (9-19)
9. Northern Arizona Lumberjacks 1-15 (5-24)

Mivel a Big Sky konferencia-tornán csak az alapszakasz első hat helyezettje vesz részt, így a 2011-es konferencia-győztes Northern Colorado idei szereplése véget ért, be kellett érnünk a nyolcadik helyezéssel, mindössze 5 konf-győzelemmel. Kétségkívül nem rólunk szólt ez az esztendő, de ha a védekezést sikerül megemberelnünk a következő szezonra, és a szép jövő előtt álló Svihovec fejlődése hasonló ütemben folytatódik, akkor minden esélyünk meglesz a javulásra.

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

Az elmúlt hetet a 2012-es MLS-szezonra hangoló Colorado Rapids labdarúgói a Hawaii szigeteken töltötték a felkészülés jegyében, ahol részt vettek a Hawaiian Islands Invitational elnevezésű, meghívásos nemzetközi barátságos tornán, és természetesen még a kikapcsolódásra is jutott idő. Az aktuális offszezon-helyzetjelentő kiadásomban a legutóbbi meccsek történései mellett ismét van alkalmam néhány új igazolásról beszámolni, a csapat kerete egyre jobban formálódik az előttünk álló szezonra.


















A coloradói különítmény február 19-én, vasárnap este egy laza, 12 órás repülőút végén érkezett meg a világ egyik legnépszerűbb üdülőhelyére, Hawaii-ra. A csapat azonban korántsem a lazsálás miatt látogatott el Honolulu-ba, sokkal inkább a munka révén, hiszen a japán Yokohama FC, a koreai Buson l'Park és az ausztrál Melbourne Heart FC csapataival együtt részt vettünk egy nemzetközi négyestornán.

A csapat hétfőn tréningezett először a Szigeteken, kedd reggel már le is játszottuk az első ottani felkészülési mérkőzésünket, amely még nem a négycsapatos tornához tartozott. Csupán a Hawaii Pacific University labdarúgócsapatával mértük össze a tudásunkat egy 60 perces egymás közti játék formájában a University of Hawaii egyik edzőpályáján, és 2-1-re le is győztük az egyetemistákat. A mieink a következő, erősen tartalékos felállásban léptek pályára: Joyce (Helmick) - Ababio, Palguta, Brislen-Hall (Amarikwa), LaBauex, Yamada (Armstrong), Emory, Nane, Serna - Akpan, Janniere. Az első "félidő" gól nélküli döntetlennel zárult, majd a második 30 percben a Rapids egyre aktívabb támadásokat vezetett, és rövidesen találatokat is tudtunk szerezni. Először Andre Akpan bal lábas lövése kötött ki a hálóban, alig egy perccel később pedig Palguta remek beadásából Steven Emory fejjel volt eredményes. A HPU nem adta fel a mérkőzést, a végsőkig szépen rohamoztak, és a találkozó legutolsó percében a szépítő gólt is megszerezték Helmick-kel szemben, de ezután már a denveri középkezdésre sem maradt idő, így a győzelmünk sem forgott már veszélyben.

Aztén csütörtök este rendezték meg a várva várt mérkőzést, a négycsapatos torna "elődöntőjében" a Yokohama FC-vel csaptunk össze a híres Aloha Stadium-ben. Sajnos, a nagy küzdelem ellenére 2-1 arányban veszítettünk a japán csapat ellen, pedig a coloradóiak közel a legerősebb összeállításban vették fel a harcot. Pareja mester a Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Zapata - Castrillon, Mastroeni, Larentowicz - Mullan, Cummings, Cascio kezdő 11-nek szavazott bizalmat, míg csereként Janniere, Amarikwa és Thompson kerültek még pályára. Az első félidőben a Rapids-nek voltak nagyobb helyzetei, rögtön az első percekben Zapata remek szöglete után az előre húzódó Moor csak kevéssel csúsztatott a hosszú sarok mellé. Nem sokkal később Larentowicz tört előre, és a büntetőterület vonaláról megeresztett lövése centikkel tévesztett célt, illetve még Cummings ígéretes kísérletét hiúsította meg a japán hálóőr. Az első félidő 0-0-val zárult, és a fordulást követően is a mieink veszélyeztettek, ám az 57. percben mégis a Yokohama FC került lépéselőnybe, miután egy előre ívelt szabadrúgást fejeltek Pickens hálójába. Mindössze hét perccel később újra góllal sokkolták a Távol-keletiek a denveri védelmet, ezúttal egy lecsorgó labda került a japán támadó elé, Hiroaki Namba önmaga és csapata második gólját is megszerezte egyúttal. Kevesebb mint félóra maradt a felzárkózásra, és az utolsó negyedórához közeledve Zapata soron következő szögletéből Drew Moor fejjel vette be az ellenfél kapuját. A végjátékban jelentős fölényben játszottunk, minden erőnkkel rohamoztunk az egyenlítésért, de a 87. percben Thompsont egy önfeláldozó szabálytalanság miatt kiállították, tíz emberrel pedig már esélyünk sem lehetett gólt szerezni. Be kellett érnünk a vereséggel, miközben a másik ágon Buson I'Park büntetőkkel legyőzte a Melbourne Heart-ot, így két nappal később a harmadik helyért az ausztrálokkal csaphattunk össze.



















A meccs másnapján a kezdőcsapat tagjai a meseszép Waikiki Beach-en egy kis strandolással pihenték ki a fáradalmaikat, és turbózták fel magukat a következő összecsapásra. A srácok egyfajta levetésként először a parton végeztek gyakorlatokat, majd egy pancsolással egybekötött rövid úszóedzésen vettek részt Pareja mester vezényletével.

Menet közben Omar Cummings kénytelen volt elhagyni a hawaii-i tábort, ugyanis meghívást kapott a jamaicai válogatott aktuális barátságos meccseire. A rutinos csatár először Los Angeles-be repült, hogy megtekintse a 'Reggae Boyz' második meccsét Kuba ellen, majd a csapattársaival együtt Új-Zélandra utazott, ahol a szerdai napon fognak mérkőzést játszani. Néhány nappal azután pedig már Colorado-ban csatlakozhat a klubcsapata felkészüléséhez.

A többiek azonban továbbra sem tétlenkedtek, egy pihenőnapot követően szombaton a kora esti órákban bonyolítottuk le a vigaszáig mérkőzést a Melbourne Heart FC ellen, és sikerült is javítanunk a japánok elleni botlást, ugyanis 1-0-ra diadalmaskodtunk az ausztrál együttessel szemben. Ezúttal a következő összeállításban képviseltük a coloradói színeket a pályán: Ceus - Kimura, Wynne, Moor (Marshall), Zapata (Palguta) - Castrillon (Yamada), Mastroeni (LaBauex), Larentowicz (Nane) - Mullan, Amarikwa, Cascio (Akpan), vagyis egy fokkal tartalékosabb csapattal játszottunk. Ennek ellenére a kezdéstől domináltunk, és több ordító lehetőség elpuskázását követően a 30. percben végre a vezetést is megszereztük, az újonc Tony Cascio a bal oldalon tört előre, gyönyörűen befelé cselezte magát, majd jobbal a rövid alsó sarokba helyezett közvetlenül a kapufa mellé. Ezzel a góllal 1-0-ra vezettünk a félidőben, és minden tökéletesnek tűnt, egyedül Mastroeni sérülése árnyékolta be a szünet előtti utolsó perceket, aki egy rúgást kapott a fejére, és azonnal le kellett cserélnünk. A második félidőre több cserét hajtottunk végre, de a játék képe mit sem változott, folyamatos akciókkal riogattuk az ausztrál portást. Cascio szabadrúgásból a kapufát találta el, Amarikwa-nak is több lehetősége volt a gólszerzésre, míg Akpan ahogy csereként pályára lépett, rögtön a keresztlécre fejelt egy labdát. Nem sikerült újabb gólt szereznünk, de az 1-0-s győzelmünk közben 15-3 arányban bizonyultunk jobbnak a kapura lövésekben, így a torna harmadik helyét megmentettük.

Az elmúlt hetekben ismét végrehajtottunk néhány új igazolást, bár a legtöbb tranzakciót a próbajátékon szereplő játékosok elbocsátása jelentette, egy kivételével valamennyi trialistának megköszöntük a néhány hetes munkáját. A csapat néhány nappal ezelőtt szerződést kötött a kolumbiai hátvéd Luis Eduardo Zapata-val, aki hosszú heteken keresztül szorgalmas munkát végzett a csapat edzőtáborában. A rutinos bekk sok-sok évet húzott le a kolumbiai bajnokságban, hét szezonon át a bogotai Millonarios gárdáját erősítette, akik színeiben a 2007-es Copa Sudamericana negyeddöntőjében gólt szerzett a Sao Paulo FC ellen, és a mérkőzés helyszínéül szolgáló stadion után megkapta az "El Morumbi" becenevet. Azóta több kolumbiai csapatnál is megfordult, játszott Venezuelában is, a 2011-es szezont pedig a hazai másodosztályú Deportivo Pasto-ban töltötte, akikkel kiharcolták a bajnoki címet és a feljutást a Liga Postobón-ba. A 32 éves játékos Castrillon után már a második kolumbiai erősítése a csapatnak a téli szünetben. Zapata esélyes lehet a bal hátvéd helyére, tavaly többször is bizonytalanság övezte ezt a posztot Wallace sérülése miatt, a 32 éves támadó szellemű védő azonban jó esélyekkel száll harcba a kezdő pozícióért.

A közelmúltban arra is fény derült, hogy a csapat kölcsönbe vette a 22 esztendős argentin középpályás Martin Rivero-t a hazája bajnokságában szereplő Rosario Central csapatától. A fiatal játékmester vízumproblémák miatt nem csatlakozhatott egyből a coloradói csapathoz és a hawaii-i túrán sem vett részt, a legutolsó napokban érkezett meg Denverbe, és mostanság fog pályára lépni az első tréningjein a Rapids-szel. Rivero 2008-ban, 18 éves korában debütált az argentin bajnokságban, a legutolsó szezonjában pedig már 30 mérkőzésen kapott lehetőséget (16-szor kezdett) és négy gólt is szerzett, egyre inkább meghatározó játékos kezdett lenni nevelőegyesületében. Pareja elmondása szerint "Martin egy rendkívül dinamikus, fiatal játékos, akiben hatalmas potenciál rejlik. Nagyon várjuk őt a csapathoz, hiszen támadásban új kapukat nyithat meg a csapat előtt a kreativitásával és a magas technikai képzettségével." Hamarosan valóban meglátjuk, hogy mire képes az új szerzemény, az elvárások magasak, mindenki nagyon bízik a tehetség eredményes szerepvállalásában, hogy követni fogja a honfitársai által kitaposott ösvényt, mint például Claudio Lopez, a két évvel ezelőtti bajnokcsapatunk tagja tette.

Az előidény végső stádiumát Colorado-ban töltjük, az előttünk álló másfél hétben a hazai főhadiszálláson való tréningekkel fogunk hangolódni a 2012-es szezonra. Nagy dolgok már nem várhatók, több felkészülési mérkőzésünk nem lesz, és számottevő új igazolásokra sem igazán lehet már számítani. Mint ismeretes, az új idényt március 10-én, szombaton, a Columbus Crew elleni hazai összecsapással kezdjük.

Nagyszerű formaidőzítésének köszönhetően az Air Force Falcons jégkorongcsapata az első helyen zárt az Atlantic Hockey (AHA) konferencia alapszakaszában, így a Légierő jég hátán is megélő Sólymai pályaelőnnyel várhatják a rájátszás küzdelmeit.




















Az alapszakasz befejező időszakában a csapat elsőként a február 3-4-i hétvégén lépett pályára, amikor hatványozott fontosságú mérkőzéseken láttuk vendégül a RIT csapatát a USAFA birtokán. Hatalmas csatában végül mindkét alkalommal sikerült két vállra fektetnünk a tavalyi konf-bajnokot, pénteken 3-0-ra, szombaton 4-2-re vertük őket. Jason Torf kapus 25 védéssel ért el hibátlan teljesítményt, közben az első találkozón Casey Kleisinger, Chad Demers és John Kruse szállították a hazai találatokat. A visszavágón a vendégek még vezettek is, ám a sophomore hátvéd Adam McKenzie idei első gólja mellett Tim Kirby, Scott Mathis és Casey Kleisinger mind betaláltak, így söpréssel zártuk a hétvégét, egyúttal rögvest átvettük a vezetést az AHA konferenciában.

Egy héttel később újra egy élmezőnyhöz tartozó csapattal meccseltünk, és a Niagara otthonában két kőkemény mérkőzésre kellett készülnünk. Az első felvonás alkalmával rendkívül magabiztos játékot mutattunk be, s 2-0 arányban diadalmaskodtunk, a gólokat ismét Tim Kirby és Adam McKenzie szerezték, míg a kapuban a másodéves Jason Torf mind a 17 niagarai próbálkozást hárította. Másnap már nem jártunk ekkora sikerrel, a hazaiak megrázták magukat, és csak 3-3-as döntetlent tudtunk kiharcolni. A második harmad elején már 1-3-as hátrányunk is volt, innen csak egy pontot tudtunk megmenteni, a győztes gólt képtelenek voltunk bevinni. A nagy igyekezetben Stephen Carew kétszer talált be, illetve Scott Holm is elhelyezett egy találatot a niagarai ketrecben, a 26/29-es Torf a nagyobb terhelés közben nem tudta megismételni az előzőnapi produkcióját, de a tabellán megőriztük a vezető helyünket.

Ezt követően február 17-én és 18-án visszatértünk hazai környezetbe, és a Mercyhurst vendégjátéka alkalmával egy újabb közvetlen vetélytárs ellen vívtunk ki-ki mérkőzéseket. A péntek esti megmérettetésen egyenesen "csodát" - legalábbis a szezon legnagyobb győzelmét - láthatta a Cadet Ice Arena fantasztikus közönsége, ugyanis a kék-fehérek 8-0 arányban legázolták a Hurst legénységét. John Kruse, Stephen Carew és Chad Demers mindannyian két gólt lőttek, Dan Weissenhofer és Tony Thomas ugyancsak beköszöntek, míg Jason Torf 20-ból 20 védéssel karrierje ötödik, néhány héten belül a harmadik SO-t könyvelte el. Másnap a Lakers revansot vett rajtunk, az előző nagy siker talán elaltatta a csapatot, és 2-1-re kikaptunk, annak ellenére hogy 51 lövést zúdítottunk a vendégek kapujára. Cole Gunner találatával az első harmadban vezettünk, később azonban a Hurst fordítani tudott, és győzelemmel távoztak Colorado Springs-ből, ám változatlanul őriztük az éllovas pozíciót.

Az alapszakasz záró hétvégéjét, az elmúlt víkenden, Pittsburgh-ben töltöttük, a változatosság kedvéért újra egy nagyon erős konferencia-ellenféllel, a Robert Morris-szal csaptunk össze kétszer. Az első mérkőzésen a rendes játékidőben csak egy gyors gólváltás történt a csapatok közt (részünkről ismét a freshman Cole Gunner volt eredményes), majd a hosszabbításban a házigazdák zárták le az összecsapást, így túlórában 2-1 arányban kapituláltunk. A szombati mérkőzés volt az alapszakasz legutolsó találkozója, amelyen győznünk kellett az első hely megszerzéséhez. A csapat így is tett, a szezon legfontosabb meccsén 3-0-ra vertük a Colonials-t, és bebiztosítottuk az alapszakasz bajnoki címet. Az újonc Scott Holm karrierje első emberelőnyös gólját szerezte, illetve még John Kruse és Scott Mathis is betaláltak. A másodéves Jason Torf pénteken 35/37-ig jutott, másnap pedig 25 védéssel 11 meccsen belül immár a negyedik shutout-ját szállította, és óriási szerepet vállalt az első kiemelés bebiztosításából.

Az Atlantic Hockey konferencia végeredménye: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. Air Force 36, 15-6-6 (17-9-7)
2. Niagara 35, 14-6-7 (15-10-9)
3. Holy Cross 34, 15-8-4 (17-13-4)
4. Mercyhurst 34, 15-8-4 (18-14-4)
5. RIT 34, 14-7-6 (17-11-6)
6. Bentley 33, 13-7-7 (13-13-8)
7. Robert Morris 31, 13-9-5 (15-14-5)
8. Connecticut 27, 12-12-3 (13-17-4)
9. Canisius College 23, 10-14-3 (10-20-4)
10. American International 15, 6-18-3 (7-24-3)
11. Sacred Heart 11, 4-20-3 (5-26-3)
12. Army 11, 3-19-5 (4-21-7)

Az alapszakaszbeli konferencia bajnoki cím birtokában a csapatunk a soron következő hétvégén nyugodtan pihenhet, az AHA-rájátszásban először a három nyert meccsig tartó negyeddöntőben fogunk pályára lépni hazai környezetben március 9-én és 10-én, illetve ha szükséges akkor 11-én is.

Az utolsó néhány hétben nagyszerűen meneteltünk, így bizakodva várhatjuk a folytatást, hiszen egyértelműen a konferencia legjobbjai közé tartozunk, s reméljük ezt bizonyítani is tudjuk az AHA playoff-meccsei alatt! Szurkoljatok mindannyian a Falcons-ért!

Amint a címből is kiderül, sajnos jelentősen megváltozott a helyzet a Denver Nuggets kosárlabda csapata körül legutóbbi írásom óta.

Egy hónappal ezelőtt még arról számolhattam be, hogy látszólag - és érezhetően is - minden a legnagyobb rendben halad, szinte megállíthatatlanul robogunk nem csak a rájátszás felé, hanem egészen magától értetődőnek tűnt a rájátszásbeli pályaelőny is. Persze, hiszen egyrészt egészséges volt az egész csapat, másrészt tökéletesen működött legnagyobb fegyverünk, a labdalopás és abból való leindítás.

Nos, azóta visszatért hozzánk az állandónak - és nem várt - vendégnek tűnő sérüléshullám. Minden évben, szinte a szezon elejétől a végéig van egy-két sérültünk, de az utóbbi hetekben soha nem látott nagyságrendekben szedi "áldozatait". Jelen pillanatban Nené és Gallinari, Rudy Fernandez mellett Lawson-ra sem számíthatunk, de éppen csak pár napja, hogy Mozgov vissza tudott térni a pályára a rehabilitációt követően. Szóval a kezdőből három-négy (!) játékos kiesése bármelyik csapatra nézve gyilkosnak számítana, és ha ehhez hozzávesszük a spanyolt - aki az első számú cserénk a padról - akkor nyilvánvalónak látszik a mélyrepülés legfőbb oka. (És akkor még inkább nem említem Afflalo-t,aki pl. a Minnesota elleni hazai meccsen a negyedik negyed közepétől bicegve játszotta végig a hosszabbításos meccset, mert egyszerűen nem volt emberünk, aki helyettesítse.)

Olyan is régen volt már, hogy az All-star hétvégét denveri játékos nélkül rendezzék meg, de én azt gondolom ebben az esetben inkább hasznunkra válik a kis pihenő idő, mert ha nem vesszük ide a rájátszásra esélytelennek mondott csapatokat (pl. Sacramento, Toronto,Washington), akkor be kell látnunk hogy jelenleg a mi csapatunk tűnik leginkább szétesettnek, legrosszabb formát mutatónak.

A sérültek közül talán Danilo Gallinari hiányát viseljük legnehezebben. Sok vita folyt itt is, illetve az nba1.hu fórumán is arról hogy az olasz lehet-e első számú opció a csapaton belül, válhat-e belőle franchise játékos. Ez a kérdés ugyan még egyenlőre tisztázatlan, viszont azt egyértelműen látni, hogy mi történik akkor, ha ő nincs. Amikor megsérült, akkor a nyugati konferencia második-harmadik helyén álltunk szoros versenyben a többi esélyes csapattal. Miután lesérült, volt olyan sorozatunk is, hogy hét meccsből csupán egyet tudtunk megnyerni, és jelen pillanatban csak a kilencedikek vagyunk. Eddig is láttuk a csapat játékának hiányosságait, ami a felállt védelem elleni támadásokban mutatkozott meg első sorban, illetve a kinti dobásaink rossz százalékában. Gallo valahogy a nehéz helyzetekben is rendre tudta bontani az ellenfél védelmét ha kellett, és a kinti dobásai is a szezon elejeihez képest is egyre inkább ültek. Azt hiszem nem túlzok, ha nyersen megfogalmazva a hiányában 15-20 pont hiányzik meccsenként a játékunkból. Mert hát hiába igyekszik fene nagy módon a veterán Harrington pótolni őt, a körülbelül 40-50%-os dobóhatékonyság a rengeteg eleresztett dobáshoz mérten is kevésnek bizonyul. De ha már Harrington-nál tartok, meg kell dicsérni őt, mert valóban odateszi magát a meccseken, és még nagyjából ki is facsarja magából a tudása legjavát. A gond vele kapcsolatban az, hogy ultra lassú, és ez nem csak támadásban jelent horgonyt, hanem védekezésben is. Ugyanezzel a problémával küzd Andre Miller is. Jól lát a pályán, a gyors indítások legjava tőle indul, de mind támadásban, úgy védekezésben is nagyon sokat lassult a játéka. Védekezésben ráadásul elhagyja az emberét, elváltja magát, bezárják, egyszóval nem éppen a legoptimálisabban áll hozzá a játék eme részéhez. Volt egy időszak, amikor állítólag be is sértődött azon, hogy kevesebb időt kap, mint amennyit ő szeretne, és őszintén szólva nekem azóta van olyan érzésem, mintha alibizné a játékot, és nem teszi oda magát rendesen. Lejáró szerződésű játékos, az újjáépülő csapatok ennek nagy hasznát vennék. Nagyon remélem, hogy a március közepéig tartó csere-határidőig meglépjük az elcserélését. Mellette a legvalószínűbb Andersen tradelése, aki a Koufos-Mozgov duó mellett egyre kevesebb lehetőséget kap. Bár megjegyezném, hogy érte nem nagy tolongás várható, pusztán életkora és szerződésének nagysága és hossza miatt. Őt egy csomagban tudnám elképzelni, amiben egy kettes vagy egy hármas poszton játszó játékosunk mellett szerepelne. Ezen a két poszton ugyanis nagyon meg vagyunk telítve, az Afflalo, Fernandez, Brewer, Gallinari, Hamilton ötösfogat - ha mindenki egészséges - soknak tűnik. Pontosan emiatt adódhat a következő kérdés, hogy érdemes-e nekünk Wilson Chandler-t újra szerződtetnünk?! Ő is hármas poszton játszik, bizonyos esetekben átmenetileg négyesben is használható. Vele az a helyzet, hogy a kínai csapata elbukott a rájátszásban, így elhárult az utolsó akadály is az elől, hogy visszatérjen az NBA-be .Elméletileg RFA, de csak március elsejétől. Ez annyit jelent, hogy ha addig megkínálja egy csapat neki is tetsző szerződéssel, akkor leszerződhet az adott csapathoz. Toronto-ban meg is mozgatnak ezért minden követ, talán ők tűnnek a legkitartóbb kérőknek. (Viszont nekik ki kellene takarítani március 1-ig a rosterből egy-két nagyobb szerződést, hogy be tudjanak egy 8-10 millió/év körüli kontraktust ajánlani Wilson barátunknak.) Ha március elsejéig nem ír alá sehová Chandler, akkor mi következünk, azaz mi ajánlhatunk neki szerződést, és ez még majd a nyári átigazolási szezonra is érvényes lesz, matchelhetünk érte minden ajánlatot, amit más csapat ajánl. (Nagyjából ez abból áll, hogy ha valaki szerződtetni akarja, elé tesznek egy szerződést számokkal, és ha azt mi is hajlandóak lennénk neki megadni, akkor velünk kell szerződést kötnie.)

Ha Chandler még ebben a szezonban hozzánk szerződik, akkor egyel több emberke lesz a középső két poszton, ami azért luxusnak fog számítani. Ezért is tűnne reálisnak innen cserélni valakit. (Amit pedig az köthet gúzsba, hogy szinte mindegyik játékosunkat arról a két posztról tilos egyenlőre cserélnünk a szerződések aláírta miatt. Mert miután szerződést köt egy játékos a csapatával, ha jól emlékszem három hónapig nem cserélhető.)

A mostani mélyrepülés másik oka, ami a szezon kezdetétől fogva gyötör minket: a felállt védelem elleni játék, illetve hogy nem tudjuk állandósítani a jó védekezésünket meccsről meccsre. Ezek olyan szegmensei a játéknak, amelyeket egy felkészült edzői stáb sok munkával orvosolhat. Persze, egy ilyen erőltetett menetben, mint amit a csonka szezon időhatárai nyújtanak, nehéz hosszútávra szóló értékelhető munkát végezni, hiszen szinte edzeni nincs idejük a játékosoknak a sok meccs miatt. Világosan látszódik, hogy azok a csapatok számíthatnak sikeres szezonra, akiknek játékosaik tudnak improvizálni, és ezek általában a sportág sztárjai. Nekünk pedig Anthony távoztával egyelőre nincs kimagasló játékosunk. Őszintén szólva, ennyi sérülttel igazából objektív képet sem kaphatunk a csapatról, maximum jobban kidomborodnak egyes játékosok hibái. Az év elején a rájátszást jelöltük meg célként, szerintem az még teljesíthető. Kérdés csupán az, hogy meddig tart a sérüléshullám, és sikerül-e minőségi játékos-cserét bonyolítanunk.

Egy-két mondatban szólnék a játékosokról is. Harrington-ról,Miller-ről és Andersen-ről esett szó, a többiek közül elsőként kiemelném az újonc Kenneth Faried-et. Nené sérülését követően a kezdőcsapatban kapott helyet, és rendkívüli atletikusságának köszönhetően főleg lepattanózás terén nyújt olyan formát, amit már régóta vártunk Denverben. Ki merem jelenteni, hogy megérte neki szerepet szánni ,és feledtetni tudja Kenyon Martin-t a palánk alatt. Ő feltétlen a jövőbeli Nuggets egyik alapköve lehet. Arron Afflalo is kezd magára találni az idénykezdeti homályosabb formáját követően, mostanában ő tart minket meccsben az ellenfelekkel szemben. Ty Lawson-ra egyenlőre pici visszaesés jellemző, ami szerintem a sérültek kieséséből is adódik. Fő fegyvere a betörés, akkor kivitelezhető hatékonyan, ha a társak megteremtik erre a lehetőséget, helyet csinálnak neki a tábla alatt. Jelenleg viszont sokszor az az érzésem, hogy nem is tudjuk, mit akarunk játszani támadásban. Ezért a mindenkori ellenfél eleve leredukálhatja védekezésben a veszélyforrásokat, ebben az esetben ugyebár a "kicsi" betöréseit. Ezért takarják be meglátásom szerint nagyon sokszor. Sajnos nincs kollektív mozgása a csapatnak támadásban, ezért sokszor kiszámítható a játékunk. Ez pedig nem Lawson erényeinek megfelelő játékstílus.

Corey Brewer továbbra is hozza a labdalopásokat, lerohanásokat, és szorgalmasan pattanózik is. Egyetlen nagy hibája a fakeze. Nagyon sokszor marad üresbe a tripla vonalnál, mégsem tudja kihasználni a lehetőségeket. Ezen is csak sok gyakorlással változtathatna, de arra a fentiekben említett okok miatt nincs lehetőség. Rudy Fernandez sajnos sérült, pedig ő is hasznos tagja a rotációnak mind támadásban ,úgy védekezésben is. A centerek közül Timofey Mozgov továbbra is inkább egy erőcsatárnak megfelelő játékot nyújt, tehát kevesebbet pattanózik, középtávolról jól dob.Nené mellett valahogy nem tűnik 100%-os megoldásnak. Kosta Koufos centerezik tisztességgel, szedi is a pattanókat a lehetőségekhez mérten, viszont a gyűrűtől 3-4 méterre már veszélytelen. A két centerünkből kéne egyet gyúrni kb., akkor lehetnénk megelégedve.

Nem éppen a legszebb napjait futja a franchise, de igazából akkor kellene teljesen elkeserednünk, ha ezt teljes csapattal tenné. Egyelőre ugyanis - ahogy már írtam is - homályos az, hogy mire is lehetünk képesek. Nehéz a sorsolás is, ráadásul az évek óta botladozó, építgető csapatok is kezdenek révbe éni. (Pl. Minnesota) Tehát nagyobb is a konkurencia mint eddig volt, pedig az utóbbi években sem volt erre nézve hiány. Hazudnék, ha azt mondanám engem nem bosszant a sorra elbukott meccsek tömkelege, és az ahogyan az utóbbi hetekben szerepelünk. De az elmúlt években is átéltünk már ehhez hasonló vesszőfutásokat, gyengébb periódusokat, és még mindig volt utána ismét olyan időszak és olyan játék amire büszkék lehettünk. És azt gondolom, most is eljön majd ez az idő, csak türelmesen ki kell várni, illetve bízni a Nuggets vezetésében, edzőiben, játékosaiban.

Figyelmeteket köszönöm, további jó szurkolást kívánok! Fel a fejjel!

A napokban a Denver Pioneers férfi kosárlabdacsapata befejezte szereplését az egyetemi bajnokság alapszakaszában, és a vörös-fehérek az utolsó négy meccs megnyerésével a Sun Belt konferencia harmadik pozíciójában végeztek, így nagy reményekkel várhatják a közelgő conference tourney-t.





















A finisbeli szereplést február első teljes hetében egy kis floridai túrával kezdtük, mindkét helyi konferencia-rivális csarnokába ellátogattunk. Az erősebb játékerőt képviselő Florida Atlantic (10-14, 6-5) ellen meg is ütöttük a bokánkat, mivel egy szoros mérkőzésen 72-71-re veszítettünk, annak ellenére, hogy a félidei 15 pontos hátrányt le tudtuk dolgozni a második játékrészben, a győzelem mégsem jött össze a csapatnak. A másodéves magas ember Chris Udofia tovább folytatta a szárnyalását, 20 pontja mellé hat-hat darab lepattanót és blokkolást regisztrált. Nem sokkal maradt el tőle a végzős Brian Stafford sem (18 pont), míg a freshman támadó Royce O'Neale úgy ért el 16 pontot, hogy ebből 14-et a második félidőben szerzett.

Nem sok időnk maradt rágódni a kissé lelombozó vereségen, két nappal később máris újra játszanunk kellett, és a felejtés tökéletesen sikerült, a Florida International (7-17, 4-8) vendégeként 77-63-ra diadalmaskodtunk. A magabiztos siker alkalmával az első évét töltő Brett Olson fogott ki különösen nagy napot, a dobóhátvéd 19 pontjával a csapat legeredményesebb játékosa volt. Nem sokkal maradt el tőle Chris Udofia sem, 17 pont mellett tőle szokatlan módon 7 asszisztot is jegyzett. Stafford menetrend szerinti 13 ponttal vétette észre magát, míg Royce O'Neale és Chase Hallam egyaránt fejenkénti 9 pontot és 8 lepattanót kollektivizált, így szép győzelemmel fordultunk a célegyenesbe.

Ezután már csak három hazai mérkőzés szerepelt a csapat alapszakaszbeli programjában, melyek közül az első, a SBC West-rivális Louisiana-Lafayette (15-13, 9-5) elleni összecsapás bizonyult a legnehezebbnek. Február 16-án azonban a Pioneers legénysége ellenállhatatlan formában játszott, és a parádés meccs végén 77-52-re mostuk le a Ragin' Cajuns-t. Chris Udofia újfent megállíthatatlanul játszott, 7/9-es hatékonysággal összesen 19 pontot szorgoskodott össze a palánk alatt. A megszokott nevek mellett Justin Coughlin-t muszáj még külön megemlíteni, a végzős kis csatár idénycsúcsot jelentő 14 pontja mellé új egyéni rekordot ért el a négy blokkolásával és a négy darab triplájával is. A LL elleni siker a csapat 19. győzelme volt 2012-ben, amellyel beállítottuk a valaha volt legtöbb egy szezon alatti diadalt a DU első osztályú történetében, és még két meccsünk volt rá, hogy megdöntsük a rekordot.

Fantasztikus formában száguldott a Pioneers, és az újabb nagy győzelem után már a konferencia legjobbjai között tartózkodtunk. Két nappal később egyértelmű esélyesek voltunk, és nem is okoztunk csalódást, a harmatos Louisiana-Monroe (2-25, 1-13) együttesét 76-57-tel söpörtük félre az útból. A senior hátvéd Brian Stafford egymaga hat darab hárompontost hintett, és 25 ponttal fejezte be az összecsapást. A rutinos tehetség 121. meccsét játszotta egyetemi karrierje során, mely alatt már 257 triplánál tart, így ötödik a Sun Belt konferencia örökranglistáján. A freshman Brett Olson sem sokkal maradt el tőle, öt triplával 15 pontot tejelt, míg Chris Udofia centerben nyolc pontot, nyolc lepattanót és négy blokkolást mutatott be. Összesen 16 hárompontost dobtunk, ezzel egy majd' egy évtizede élő hazai rekordot állítottunk be, és nem mellesleg újabb parádés győzelmet arattunk.

Az alapszakasz utolsó mérkőzésére vasárnap délután került sor a Magness Arénában, és egy remek találkozón 64-52 arányban múltuk felül a North Texas-t (16-12, 9-6). Szinte a mérkőzés teljes hosszában megnyugtató különbséggel vezettünk, mindkét félidőben több pontot szereztünk a vendégeknél, remek győzelemmel búcsúztuk a hazai közönségtől és a végzős kosarasoktól egyaránt. Az egyetemi pályafutása utolsó hazai meccsét játszó Brian Stafford és a változatosság kedvéért az újból sziporkázó Chris Udofia egyaránt 15-15 ponttal lendítették a csapat szekerét, míg az elsőéves Brett Olson ugyancsak elérte a 10 pontos határt. A meccs hőse mégsem közülük került ki, sokkal inkább a freshman Royce O'Neale volt az, miután a 11 ponttal és 11 lepattanóval elért DD mellett még egyéni csúcsot jelentő 7 labdaszerzést is produkált.

A Sun Belt konferencia végeredménye (conf W-L, összetett W-L):

Keleti divízió:

1. Middle Tennessee Blue Raiders 14-2 (25-5)
2. South Alabama Jaguars 8-8 (16-11)
3. Western Kentucky Hilltoppers 7-9 (11-18)
4. Florida Atlantic Owls 7-9 (11-18)
5. Troy Trojans 5-11 (10-17)
6. Florida International Golden Panthers 5-11 (8-20)

Nyugati divízió:

1. Arkansas-Little Rock Trojans 12-4 (15-15)
2. Denver Pioneers 11-5 (21-8)
3. Louisiana-Lafayette Ragin' Cajuns 10-6 (16-14)
4. North Texas Mean Green 9-7 (16-13)
5. Arkansas State Red Wolves 6-10 (12-19)
6. Louisiana-Monroe Warhawks 2-14 (3-26)

A hétvégétől az arkansasi Hot Springs-ben rendezik meg a 2012-es Sun Belt conference tourney-t, melyen a harmadik kiemelt DU a negyeddöntőben csatlakozik a küzdelmekbe. A legjobb nyolc között vasárnap a #6 South Alabama és a #11 Troy egymás elleni mérkőzésének győztesével fogunk találkozni, és bármelyik csapat ellen esélyesként léphetünk majd pályára. Stafford-ék nagyszerű formában várják a befejezést, túlzás nélkül állítható, hogy bármire képesek lehetünk!

Ne feledjük, a torna győztese egyenes ágon bejut az NCAA Tournament főtáblájára - szurkoljunk tehát a csapatunkért!

A héten mind a három mérkőzését megnyerte a Colorado Avalanche és közben még egy vérfrissítő cserét is végrehajtottunk, így az utolsó másfél hónapban minden esélyünk meglehet a rájátszásra.

Először is a deadline közeledtével a keddi napon megkötöttük azt a cserét, amiben Kyle Quinceyt Detroitba küldtük és helyette Steve Downie érkezett, akiért a michiganiek előtte 1st picket adtak a Tampa Baynek. Tulajdonképpen tudtuk, hogy a védelemben túl sokan vagyunk és lehetett számítani valakinek a távozására, nem történt meglepetés azzal hogy a nagy piaci értékkel bíró Q került lapátra. Helyére egy vérbeli erőcsatár érkezett, szükség volt ilyen játékosra, mostanában szürkék voltak a támadóink. Downie már bizonyított, a köcsögösködésen kívül tudjuk, hogy játékban sem ügyetlen, pár éve 22 gólos szezonja volt és 24 éves kora ellenére kifejezetten rutinos játékos. Bízunk benne, hogy a csapat hasznára lesz és segítségével még harcolhatunk a POért.

Szerdán két idegenbeli sorozat között egy meccsre hazatértünk a Pepsi Centerbe és nagyszerű játékkal 4-1re legyőztük a Los Angeles Kingst.
Giguere felépült a kisebb sérüléséből és ezen a meccsen már csere lehetett, de egyelőre hagytuk kibontakozni a magához térő Varlamovot. A védelemben heten maradtak Q nélkül, Hunwick volt a tartalék, míg a támadók közt Van Der Gulik és Porter volt létszám feletti.
Izgalmasan indult a mérkőzés, mindkét oldalt helyzetekkel. Az első gólt a mieink szerezték, nagyot küzdöttünk a korongért a támadó harmadban és Jones beadását Mark Olver kapásból lőtte a kapuba 7 perc után. Röviddel később még egy hasonló gólt szereztünk, a Kingsesek eladták a korongot a saját kapu mögött, Paul Stastny köszönte szépen, befordult vele és a hálóba lőtt. A LA egyre jobban támadott és több helyzetük volt, azonban a következő gól is tőlünk érkezett, egy remek kontra végén O'Reilly kapu elé lőtt passzát Jay McClement tolta mintaszerűen a hálóba. A vendégek kapust cseréltek, a folytatásban is fölényben játszottak, nekünk elég volt jobban figyelni a védekezésre a biztos előny birtokában. Sőt a 33. percben újra lecsaptunk, a semleges harmadban szerzett korongból indultunk előre és Landeskog betörése után a lecsorgó korongot Paul Stastny váltotta gólra közelről. Végképp eldőlt a meccs, innentől még jobban átadtuk a területet a Kingsnek, akik nem túl nagy meggyőződéssel támadtak, de próbálkoztak még a szépítésért. Ami össze is jött nekik a záró harmadban, Doughty hatalmas távoli lövése kötött ki a denveri kapuban, ennél nagyobb örömük nem lehetett ezen az estén.
Az első harmadban szerzett gólok jelentették a differenciát. Nagyon jól használtuk ki a helyzeteket, letámadásból és kontrákból voltunk eredményesek, a védelem végig tartotta magát. Stastny az újabb két találattal 16 gólos a szezonban, McClement is csöndben a nyolcadik gólját szerezte. O'Byrne és Hejda párosa az egész meccsen kifogástalan munkát végzett, a végére mindketten +3al zártak. Varlamov nagyon jól védett, amit lehetett megfogott, 4-0nál egy védhetetlen gólt kapott, egyébként 33ból 32t hárított.





















Aztán pénteken is folytatódott a jó szereplés, mivel a Columbus Blue Jackets otthonában 5-0s diadalt arattunk.
A jó formája miatt Varlamov újra lehetőséget kapott a kapu előtt, a mezőnyben több változás történt. O'Byrne a Kings elleni meccs utolsó perceiben összeszedett egy térd sérülést, 2-3 hétig nem játszhat. Helyette Barrie került a csapathoz, csak tartalék volt, a másik hat hátvédünk játszott. Galiardi felépült a kisebb sérüléséből, egyelőre tartalék volt, csakúgy mint a rutinos pihenő Porter.
Alacsony színvonalon kezdődött a mérkőzés, az első harmadban gyengén muzsikáltunk és inkább a Columbusnak voltak helyzetei. Mégis az utolsó percen belül a mieink voltak eredményesek, a hazai védelem fellazulását kihasználva David Jones korcsolyázott át a pályán, majd meseszép lövéssel vette be a ketrecet, előnnyel mehettünk az első szünetre. A fordulás után lassan egyre jobban kézbe vettük az irányítást, a CBJ kezdeti jó játéka lecsendesedett. A 32. percben Gabriel Landeskog hatalmas góljával zártunk egy ellenakciót, a gyors előretörés végén a svéd újonc Downie bejátszását egy állítás után lőtte fel a hosszú felsőbe. További helyzeteink is voltak, de két harmad után 2-0 volt az állás. Később nem menekült a Columbus és a harmadik elején folytattuk a szórást, másfél perccel a folytatást követően David Jones volt eredményes, Olverrel ketten tökéletesen harcoltak a korongért a támadó harmadban. Rövidesen a negyedik Avs gól is megérkezett, EJ távoli lövése után Steve Downie használta ki a kipattanót, ezzel megszerezte az első gólját a csapatban. A végeredményt a hajrában az egész meccsen nagyszerűen játszó Matt Hunwick alakította ki, Jones elcsípett egy passzt a saját kék vonalunknál, kiugratását a gyors hátvéd könnyedén végig vitte és sikerült is belőnie Masonnek. Fölényes győzelmet arattunk, úgy diadalmaskodtunk Columbusban, ahogy annak idején a régi szép időkben tettük ellenük!
Jones a sok kritika után kicsit felszívta magát erre a meccsre, parádésan játszott, nagy sebességgel hajtott, ennek eredménye két gól és egy gólpassz volt. Downie megszerezte az első pontjait, vele együtt Landeskog is 1+1ezett, kettejük sorát O'Reilly centerezte és így hárman a legveszélyesebb sorunkat alkották. Hunwick végig nagyon hasznosan teljesített, remek játékát az utolsó percekben ziccer góllal koronázta meg. A Columbus jól kezdte a meccset, később teljesen elhalványodtak, Varlamov védéseire nagy szükségünk volt és végig hibátlanul tette a dolgát, 28/28as mutatóval hozta a harmadik shutoutot az évben.

Szombaton újra játszottunk és egyáltalán nem voltunk esélyesek, de mégis diadalmaskodtunk a Detroit Red Wings vendégeként 4-3ra. Nem sokkal az egymás elleni meccs előtt szakadt meg a Detroit emlékezetes 23 meccsig tartó hazai veretlensége és most még az Avs is borsot tört az orruk alá.
Back-to-backen nem vártuk jó kilátásokkal a meccset, Galiardi ugyan visszatért, de sérülés miatt a kapitány Hejdukra nem számíthattunk. Létszámon felüli volt ugyanúgy Porter és Barrie, illetve kapust váltottunk és Giguere nézett szembe Zetterbergékkel.
Aztán a mérkőzés kezdete egyszerűen varázslatosan sikerült, másfél perc után nagyot brusztoltunk a támadó harmadban, O'Reilly megszerezte a korongot, Downiehoz játszott aki levitte a kapu mögé, gyönyörű visszaadását Gabriel Landeskog vágta be. Másodpercek múlva Olver állt ki kapus akadályozás miatt, de a PPben a Detroit a saját kapuja előtt elhagyta a pakkot és David Jones góllal büntette a hibát. Két gyors góllal előnybe kerültünk és az első harmad végéig tartottuk is a vezetést. A Red Wings csak a második felvonásra tudott felébredni, egyre több helyzetük volt, de képtelenek voltak betalálni. Sőt a találkozó felénél megint az első gólunk szerzői villantak meg, Gabriel Landeskog másodszor O'Reilly tökéletes passzát váltotta találatra. 3-0val sokkoltuk a hazaiakat és a második pihenőre megnyugtató előnnyel mentünk. Még mindig nem dőlhettünk hátra és a harmadik harmad elején a hazaiak szépen kijátszottak egy PPt, Hudler góllal megkezdték a felzárkózást. Nagy nyomásba kezdtek, de a nagy akarásnak nyögés lett a vége, tíz perccel a vége előtt Wilson önzetlen passzal lövetett gólt Steve Downieval, újra hárommal mentünk. Csak nem adta fel a Red Wings és az utolsó percben még Hudler és Filppula góljaival feljöttek, meleg lett a pite, de egy gólt megtartottunk a vezetésből.
A Landeskog-O'Reilly-Downie hármas megint fantasztikusan játszott, nagyon jól érzik egymást, megint a legveszélyesebb sorunk voltak. Az újonc kölyök már 18 gólos az évben, fantasztikusan megy neki. O'Reilly mindhárom gólnál asszisztos volt, Downienak is három pont jutott. Velük ellentétben sajnos Stastny és Duchene sora gyengélkedik. Giguere a visszatérő meccsén 31ből 28 lövést védett, csak a végén kapitulált kétszer, egyébként remekül dolgozott.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 40-16-6, 86 pont
2. Colorado Avalanche 32-27-4, 68 pont
3. Calgary Flames 28-23-11, 67 pont
4. Minnesota Wild 27-25-9, 63 pont
5. Edmonton Oilers 24-31-6, 54 pont

A közeljövő programja:

Február 28., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Anaheim Ducks
Március 2., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets
Március 4., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Pittsburgh Penguins
Március 5., hétfő, 01:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche

Elkaptuk a fonalat és azonos pontszámban állunk a nyolcadik Dallasszal, a következő három meccset pedig hazai pályán játsszuk. Nem könnyű ellenfelek következnek, de ha kitart a jó formánk, akkor könnyen újabb sikereknek örülhetünk, amivel tovább javíthatnánk a helyzeten.

A hatodik mérkőzésén a hatodik győzelmét aratta a villámrajtot vevő Colorado Mammoth csapata az NLL 2012-es szezonjában, így nagy örömünkre a denveri egyesület változatlanul magabiztosan vezeti a teljes mezőnyt. A múlt hétvégi fordulóban Grant Jr-ék kifejezetten komoly erőpróbát oldottak meg magabiztosan, miután 12-7-re diadalmaskodtunk a Minnesota Swarm otthonában.






















Öt győzelemmel a tarsolyunkban vonultunk a jól megérdemelt két hetes pihenőre, a folytatásban múlt szombaton a hazai környezetben még veretlen Minnesota-hoz utaztunk. Talán az eddigi legnehezebb mérkőzés állt a csapat előtt az Xcel Energy Center-ben, de abban bíztunk, hogy a szünet után újult erővel, újabb bravúros győzelmet érünk el.
Az első öt percben mindkét csapat csupán kihagyott lehetőségekig jutott, majd a gólcsendet a többször veszélyeztető házigazdák törték meg. A Swarm érdekes módon emberhátrányból volt eredményes Watt révén, egy jó ütemű indítást követően az elöl ragadt játékos a saját kipattanóját váltotta gólra. Tovább folytattuk PP-ben, és a jobb oldalon meginduló Cameron Holding nem éppen szokványos létszámfölényes gólt szerzett rávezetésből. Nem egész egy perccel később már a vezetést is átvettük, szépen körbe adogattuk a labdát a felállt védelemmel szemben, JGJR átadásából Gavin Prout szerzett látványos gólt messziről. Azonban nem sokat váratott magára a minnesotai válasz, újabb egy perc múlva megint egyenlő volt az állás Henry váratlan lapos lövésével. Egyből az első adandó alkalommal visszavettük az előnyt, a negyed fele magasságában Scott Stewart szerzett labdát, a saját térfelünktől végig robogott a pályán és tanári gólt szerzett. Nem sokkal több mint három minutum leforgása alatt öt találat született, ezen kívül viszont nem esett egy sem az első játékrészben, vagyis a rövid pihenő idején 3-2-vel álltunk jobban.
A második negyed ugyancsak gólok nélkül kezdődött, de annak ellenére, hogy hat percen át nem rezdült meg a háló egyik kapus mögött sem, egyáltalán nem volt kevésbé élvezetes az összecsapás. Benesch-ék továbbra is töretlen lendülettel rohamoztak, Levis azonban nagyszerű formában állta a lövések sorát, és még a Gallant kiállítása által okozott emberhátrányt is sikerült átvészelni. Aztán végre újra be tudtunk találni, Grant Jr remek passzal találta meg a kapu torkában őrizetlen Sean Pollock-ot, aki magabiztosan váltotta gólra az ordító helyzetet. A következő időszak megint jobbára csak Levis védéseiről és a Swarm elpuskázott lehetőségeiről szólt, menet közben egy emberelőnnyel sem tudtak élni. Kevesebb mint öt perc volt hátra a félidőből, amikor 5-on-5-ban zárkóztak közelebb a vendéglátók. Ross a kapu torkából Sullivan-nel a nyakán fordult be és lőtt a hálóba, a játékvezetők pedig hosszas videózás után szabályosnak ítélték a találatot, mivel hajszál híján előbb ért a hálóba a labda, mielőtt a minnesotai játékos belépett volna a védett területre. Alighogy folytatódott a játék, máris visszaállítottuk a két gólos különbséget, John Grant Jr egy brutális kinti lövéssel vette be Carlson kapuját emberelőnyből. Ezt követően viszont a hazaiak sem vesztegették az idejüket, a következő labdabirtoklásukból a gólgyáros Benesch kiszorított helyzetből szerzett találatával köszöntek be. A komoly helyzetek ellenére nem történt már változás a hátralévő időben, maradt az egy gólos különbség a javunkra, s a nagyszünetben 5-4-es vezetés volt a birtokunkban.

A második félidőből alig egy perc telt el és máris létszámfölénybe kerültünk Benesch szabálytalansága miatt, és folytatódott az eredményes PP-játékunk, hiszen az első lehetőséget kihasználva tovább növeltük az előnyt. John Grant Jr újabb védhetetlen gólt ragasztott a minnesotai hálóba, kissé jobb oldalról a hosszúba lőtt, a kapus mozgásával ellentétes irányba. Hamarosan ismét emberelőnyben próbálkozhattunk, de ezúttal képtelenek voltunk kihasználni a lehetőségeinket, maradt a 6-4-es vezetés. Ezt követően a házigazdák egy késleltetett kiállítás alatt faragtak a hátrányon, a sakk-mattig kijátszott szituációt MacIntosh közeli találatával fejezték be. Szokatlan módon az akció közben két szabálytalanságot is vétettek a mieink, így a góllal csak az egyik delayed penalty járt le, a másik viszont a találat után is érvénybe lépett, Hawksbee-nak kellett kiülnie a büntetőpadra, ám Levis hárításaival átvészeltük a nehéz két minutumot. A továbbiakban is a küzdelmes mezőnyjáték dominált, kevés igazi helyzetet láttunk ekkortájt, majd két perccel a negyed vége előtt Bilic tört előre és fejezte be könnyedén az egyéni akciót, a fiatal játékos élete első NLL-es góljával újra döntetlen lett az állás.
A befejező játékrész tehát 6-6-os döntetlennél kezdődött, és ismételten az utánozhatatlan John Grant Jr találata vezette fel a negyedet, aki a napi harmadik találatát egy távoli átlövésből szerezte, Carlson valószínűleg a védőktől nem sokat látott a labdából. Újra megszereztük az előnyt, de változatlanul nem tudtuk leszakítani jobban a vendégeket, akik keményen küzdöttek, és hamarosan egyenlítettek is, mivel Watt egy egész pályás átadást követően értékesítette a kínálkozó lehetőséget. Az ellentámadás abból indult, hogy a hazai kapu előtt Morgan kíméletlen módon lebontotta JGJR-t, de a játékvezetők tovább engedték a játékot, annak ellenére, hogy a denveri klasszis megsérült. Innentől több mint 7 percen keresztül eredménytelenül nyűtték egymást a csapatok, mindkét kapus tökéletes formában védett, így a 7-7-es részeredmény nem akart változni. Aztán szerencsére a mieink törték meg a csendet, I. Gajic egy veszni látszó labdát kapart össze a kapu mögött, majd középre adását közelről Sean Pollock juttatta a ketrecbe. Védekezésben tökéletesen dolgoztunk, nem sokkal később Jamie Lincoln találatával nőtt a differencia, az újonc támadó Pollock önzetlen passzát értékesítve volt eredményes. Négy perccel a vége előtt két góllal léptünk el, és kezdtünk egyre közelebb kerülni a győzelemhez, főleg miután a házigazdák elpuskázták a következő akciójukat, ezzel szemben a mieink John Grant Jr hát mögötti bombájával újból betaláltak. Egyre inkább kicsúszott a találkozó a Swarm kezei közül, de még megpróbálták menteni a menthetőt, egyre jobban kitámadtak, és a lefordulást Gavin Prout jóvoltából zártuk le góllal. A 12-7-es végeredményt Ian Hawksbee üres kapus gólja állította be, amikor az ellenfél az utolsó lélegzetével még a felzárkózásért küzdött. Hiába kapaszkodtak végig nagyszerűen a minnesotaiak, a végén mégis sikerült felülmúlnunk őket, így a Mammoth fantasztikus menetelése tovább tart, hat forduló után is százszázalékosak vagyunk, újabb komoly skalpot tettünk hozzá a gyűjteményünkhöz.




















A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 4+3, 11 kapura lövés
- Prout 2+4
- Pollock 2+3, 5 kapura lövés, 4 szerzett labda
- Hawksbee és Lincoln 1+1, Holding 1 gól
- Stewart 1 gól és 9 szerzett labda
- Orsen 5 szerzett labda
- Levis 40/47-es védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 6-0
2. Calgary Roughnecks 4-2
3. Minnesota Swarm 3-3
4. Edmonton Rush 1-4
5. Washington Stealth 1-5

Magabiztosan állunk a nyugati táblázat élén, ráadásul az utolsó két helyezetthez képest már most tetemes előnyt tudhatunk magunkénak. A következő körben óriási rangadóban lesz részünk, mivel péntekről szombatra virradóra, magyar idő szerint hajnali 03:00-as kezdettel a Calgary Rougnecks gárdáját láthatjuk vendégül. Mellesleg másnap, vasárnap hajnali 01:00-től rendezik meg az idei NLL All-Star gálát, négy deveri kezdő és összesen öt Mammoth-képviselő részvételével. Szurkoljunk továbbra is a csapatért, akik őrületes formában száguldanak hétről hétre!

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi kosárlabda-bajnokság Pac-12 konferenciájában szereplő University of Colorado (18-8, 10-4) formája az elmúlt három hétben sem romlott, a Bölények változatlanul ott vannak a csoport harmadik helyén, nagy örömünkre, és néhány mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt még akár a konferencia bajnoki címére is lehet esélyünk.



















Február 2-án az Oregon State (15-12, 5-10) gárdája felett aratott könnyed győzelmet a boulderi bölénycsorda. A 82-60-ra megnyert találkozó legeredményesebbje természetesen a sophomore center Andre Roberson volt, aki a 16 pontja mellé még 15 lepattanót is összeszorgoskodott, így tovább folytatta remek szériáját, hiszen ismét dupla-duplát ért el. A többi kezdő sem tétlenkedett, Austin Dufault, Spencer Dinwiddie és Carlon Brown zárt még tíz ponttal – vagy többel –, de mindhármukat túlszárnyalta a padról beálló újonc Askia Booker a maga 15 egységével. Gyakorlatilag valamennyi fontos húzó-, és kiegészítőemberünk remek teljesítményt nyújtott, így egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk.

Két nappal később az Oregon (19-8, 10-5) ellen már nehezebb feladatra számíthattunk, de az újabb hazai rangadót is megnyerte a Buffaloes, méghozzá egy igazán szoros mérkőzésen. A végeredmény 72-71 lett a mieink javára, miután a végzős Nate Tomlinson büntetőből volt eredményes az utolsó másodpercben. Csapatunk legjobbja nagy meglepetésre Askia Booker volt, 26 perc alatt egészen 17 pontig jutott. Győzelmének köszönhetően a Buffs konferencia-meccsen hazai pályán még továbbra is veretlen (7-0), ráadásul éppen a Pac-12 egyik meghatározó együttesét sikerült két vállra fektetnünk a drámai küzdelem végeztével.

Ezt követően Tad Boyle vezetőedző szerint február 9-én azért veszített a CU 71-57-re az Arizona (19-9, 10-5) ellen, mert a második félidőben egyszerűen semmi nem jött össze játékosainak, viszont a csapat hozzáállásával és elszántságával ismét maximálisan elégedett volt. Legjobbunk Andre Roberson volt (12  pont, 11 lepattanó), de a jól játszó hazaiak nem sok teret hagytak a kibontakozásra a mieinknek, így a hazai sziporkázás ellenére idegenben a konferencia legjobbjai ellen továbbra is esélytelenek vagyunk, de emiatt a vereség miatt nem kellett szégyenkeznünk.

Néhány napra rá a gyengébb játékerőt képviselő Arizona State (8-19, 4-11) ellen már győzött a csapat, végig vezetve diadalmaskodtunk 63-49-re, gyakorlatilag a kötelezőt húztuk be. Az elsőéves Spencer Dinwiddie mind a 15 pontját a második játékrészben szerezte, amivel a mérkőzés legeredményesebb coloradói játékosának bizonyult. Rajta kívül még Austin Dufault és Andre Roberson is 12-12 pontot szedett össze, ami elég volt a magabiztos győzelemhez.

Végezetül múlt szombaton a szomszédos államba utaztak a Bölények. A Utah (5-21, 2-12) ellen szinte kötelező volt a győzelem, a sophomore Andre Roberson vezérletével – aki 16 pontot és 13 lepattanót – pedig ez sikerült, a Buffs 55-48-ra diadalmaskodott. A két csapat első mérkőzésén a CU 40 ponttal győzött, most csak hattal, a vártnál lényegesen nehezebb meccset játszottunk, igazából csak a találkozó befejező 10 percében döntöttük el a győzelem sorsát, de a legfontosabb az újabb idegenbeli siker a volt az együttes számára, amivel tovább haladunk a konferencia élmezőnyében.

A Pac-12 konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. California Golden Bears 12-3 (22-6)
2. Washington Huskies 12-3 (19-8)
3. Colorado Buffaloes 10-4 (18-8)
4. Oregon Ducks 10-5 (19-8)
5. Arizona Wildcats 10-5 (19-9)
6. UCLA Bruins 8-6 (15-12)
7. Stanford Cardinal 8-7 (18-9)
8. Washington State Cougars 6-9 (14-13)
9. Oregon State Beavers 5-10 (15-12)
10. Arizona State Sun Devils 4-11 (8-19)
11. Utah Utes 2-12 (5-21)
12. USC Trojans 1-13 (6-21)

Mindössze négy mérkőzés maradt az alapszakaszból, minden esélyünk megvan rá, hogy a konferencia legjobbjai között végezzünk, és minél jobb kiemelés pozíciót szerezzünk a tourney-ra, ahol ebben a formában akár az NCAA Tournamenet-részvételt sem lenne lehetetlen kiharcolni. Csak szurkoljunk továbbra is a srácokért, hogy lépésről lépésre haladva elérjük a céljainkat!

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

Idén is nekem jutott a feladat, hogy évértékelést készítsek a Denver Broncos védelméről és special teams egységeiről. Igaz, most sokkal jobb szájízzel tehetem meg ezt, mint tavaly.


















Kezdeném először a védelemmel:

John Fox head coach-á való kinevezése után érkezett több új edző a defense oldalára, legfontosabbként a New Orleans Saints defensive back coach posztját a denveri defensive coordinator posztjára lecserélő Dennis Allen-t említeném meg, de érdemes még a ’93-’96 után a csapathoz LB coach pozícióba visszatérő Richard Smith-t is kiemelni. Allen egy teljesen új mentalitást hozott a csapathoz, fegyelmezett, pontos játékot követelt meg a játékosaitól és ennek meg is lett az eredménye. A 2010-es szezonban még a legtöbb mutatóban az utolsó helyeken kullogó védelem, igaz pár új arccal kiegészülve és a 3-4-ről 4-3-as felállásra visszaállva, nagyon sokat javított a pozícióján és a megítélésén is. Összesített yardok-ban a 20. hely lett a Broncos-é, de például az ellenfelek 3rd down conversion %-a szerint a 6. hely lett miénk 34%-al, ami kiváló eredmény. Passzok ellen a 18. hely jött össze, de ami ezen a téren nagyon fontos, végre volt nyomás az ellenfelek irányítóin, 41 sack-et szerzett a csapat, ami holtversenyben a 10. helyre volt jó. Futás ellen „csak” a 22. helyre volt jó az egysége, de ez se rossz eredmény, főleg a tavalyi 31. helyhez képest.

Sajnos a szezon után Allen távozott és a Raiders HC-a lett, ami visszavetheti a védelem fejlődését, minden azon múlik, hogy az utódja, Jack Del Rio (ex-Jaguars HC és ex-Panthers DC) milyen munkát fog végezni, én személy szerint tőle is elég sokat várok.




















Most nézzük személyekre lebontva, minden posztnál a kezdőket sorolom fel először, majd jönnek a backup-ok, nagyjából fontossági sorrendben:

*DT poszt: a tavalyi szezonhoz képest itt volt a legtöbb változás, sok távozóval és pár érkezővel, valamint egy sémaváltással.

#77 Brodrick Bunkley: a nyáron érkezett a Philadelphie Eagles csapatától egy még meg nem nevezett 2013-as draft pick-ért, miután nem jelentkezett a Cleveland Browns-nál egy korábbi trade után. Az offseason egyik legjobb igazolásának bizonyuló Bunkley minden kételkedőre rácáfolt ebben a szezonban, a korábbi első körös pick 43 tackle-t jegyzett 16 meccs alatt (13 kezdéssel), több fontos szerelése is volt, a Pittsburgh Steelers ellen a playoff-ban pedig egy sack-et is szerzett. Sajnos a szezon végén a szerződése lejárt, így a csapatnak tárgyalnia kell vele a folytatásról, remélhetőleg maradásra tudják bírni.

#79 Marcus Thomas: a 2007-es draft 4. körében választott Thomas szerződése lejárt a 2010-es szezon után, járt pár csapatnál tárgyalni (közte a későbbi bajnok Giants-nál is), de végül egy egyéves szerződéssel visszatért a Mile High City-be és se ő, se a csapat, se a szurkolók nem bánták meg ezt a lépést. Különböző sérülések miatt csak 12 meccsen tudott játszani (11 kezdés), de így is összeszorgoskodott 43 tackle-t és egy pass deflection-t, ami DT-től kiváló teljesítmény és neki is voltak kulcsfontosságú szerelései. Sajnos vele is tárgyalni kell, remélhetőleg ősztől őt is a csapatnál láthatjuk.

#99 Kevin Vickerson: Ő 2010-ben érkezett a csapathoz, majd a szezon után újabb 2 évet aláírt és a sémaváltás miatt DE-ből DT lett, és leadott kb. 10 kilót. Kezdő lett Thomas sérülései miatt, de mikor visszatért, ő pont összeszedett egy bokasérülést így sérült listára (IR) került 5 meccs után, ami alatt 4 tackle-t tudott összeszedni. A 2012-es szezonra $ 2 millió járna neki, kérdéses, hogy megtartja-e a csapat, szerintem a training camp-ig (TC) mindenképpen a keretben fog maradni.

#98 Ryan McBean: 2009 óta a Broncos tagja, idén inkább DT-t játszott, mint DE-t, tehát ugyancsak posztot váltott. Alapvetően egy hasznos játékos, aki tud szép dolgokat csinálni, de sajnos vannak néha buta hibái és szabálytalanságai. Ettől függetlenül mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ő volt az egyetlen DT-nk, aki az alapszakaszban sack-et szerzett, méghozzá 4-et is a 16 meccse alatt (3 kezdőként), valamint 33 tackle-je is szép teljesítmény. Restricted FA lesz, azaz a csapattól, amennyiben meg akarjuk tartani, csak draft pick fejében elvihető, kérdés, hogy meg akarjuk-e tartani? Szerintem igen.

#94 Ty Warren: a 2010-es szezont a New England Patriots-nál töltötte IR-en, majd a szezon után megváltak tőle. A Broncos-al nyáron írt alá egy 2 év $ 10 milliós szerződést, de sajnos a TC alatt egy komoly tricepsz sérülés érte, ami miatt műtétre szorult és újra IR-re került. Az ő sorsát biztosan az fogja eldönteni, hogy azóta milyen benyomást tett a csapatra, hiszen egész évben Denver-ben készült, valamint a tavaszi formája lesz még mérvadó. Jó játékos, sokat vártunk tőle, én remélem, hogy látjuk Broncos mezben ősszel a pályán.

#96 Mitch Unrein: kisegítő emberként került be a keretbe, miután az előző szezont a Houston Texans-nál töltötte a practice squad-ban. 14 meccsen játszott, 8 tackle fűződik a nevéhez. A maradása az offseason teljesítményétől függhet, de egyáltalán nincs biztos helye.




















*DE poszt:

#92 Elvis Dumervil: a kihagyott 2010-es szezon után visszatért és nem is akárhogy, miután lerázta magáról a rozsdát, újra a régi Doom-ot láthattuk a pályán, ismét DE-ként, akitől minden OT és QB méltán retteg. Végül 42 tackle-el és 9,5 sack-kel (második hely a csapaton belül, 18. a ligában) zárta a szezont, melyben 14 meccset volt pályán, ehhez még hozzá kell venni a Steelers elleni PO-meccsen szerzett 1 sack-jét. Még a 2015-ös szezon végéig van szerződése, így ő egy biztos lehet még évekig a csapatban.

#91 Robert Ayers: a 2009-es első körös pick-ről végre elmondhatjuk, hogy legalább részben megdolgozott a belé fektetett bizalomért. Még mindig nem nevezhető elit játékosnak, de már gyakran mutat szép dolgokat, sikerült 16 meccs alatt (15 kezdőként) 39 tackle-t és 3 sack-et összeszednie és a Steelers ellen szerzett 2 sack-je is nagyon fontos volt a csapat számára. A rookie szerződése a 2013-as szezon végéig tart, a jövője a csapatnál biztosnak tűnik.

#90 Jason Hunter: a tavalyi szezon előtt került hozzánk, először OLB-ként játszott, majd erre az évre előrébb került egy sorral. 16 meccsen lépett pályára (kettőn kezdőként), 21 tackle-t és 1 sack-et jegyzett. A szezon után szabadügynökké válik, van esély rá, hogy megtartjuk, bár szerintem máshol több játékidőre lehet esélye.

#95 Derrick Harvey: a 2008-as draft 1/8-as választottja három viszonylag sikertelen év után hagyta el a Jacksonville Jaguars csapatát és pár nappal később szerződést kötött a Broncos-al. Egyelőre úgy tűnik, hogy nem nálunk fogja feltámasztani az eddig erősen csalódást okozó karrierjét, mivel legtöbbször még a keretbe se fért be, végül 5 meccsen léphetett pályára és 4 tackle-t tudott szerezni. Nincs szerződése a következő szezonra, kérdés, hogy a korábbi edzőjének érkezése jó vagy rossz hatással lesz-e a helyzetére egy esetleges szerződés-tárgyalás esetén.



















*LB sor: a 3-4-ről 4-3-ra való visszaállás itt is éreztette hatását:

#55 DJ Williams: 2004 óta stabil tagja és Jolly Joker-e a mindenkori Broncos edzői stábjának, ezúttal maradt korábbi helyén a weak side OLB posztján. Sajnos egy TC-ben összeszedett sérülés miatt az alapszakasz első 3 meccsét ki kellett hagynia, de utána a tőle megszokott tűzzel és hatékonysággal játszotta végig a szezont. Végül 90 tackle-el (2. hely a csapatban) és 5 sack-kel zárt, valamint még 3 forced fumble (FF) és 2 PDef került a neve mellé. Igazi vezéregyéniség, még pár év van a szerződéséből, remélhetőleg az ősszel felreppent hírekkel ellentétben nem akarnak tőle megválni Fox-ék.

#58 Von Miller: a Broncos történetének legmagasabb draftcetlijével választott játékosként magas volt előtte a léc, de gond nélkül, nagyon magabiztosan átugrotta. A franchise történetében másodikként elnyerte a Defensive Rookie of the Year címet (először 1991-ben Mike Croel vitte véghez ugyanezt), 11,5 sack-jével beállította a franchise rookie rekordját, emellett 64 tackle-t, 2 FF-t és 4 PDef-t jegyzett, valamint a Steelers ellen még egy sack-et szerzett. Ha nem lett volna a sérülése, akkor több rekord is kerülhetett volna a neve mellé, de így is megnyugodhatunk, a legjobb védőt sikerült kiválasztani a draft-on, aki még hosszú évekig a csapat sztárja lehet.

#51 Joe Mays: az MLB poszton, szituációtól függően, Mays és Wesley Woodyard osztozott ebben a szezonban. Bár a statisztikákat nézve úgy tűnhet, hogy egyikük se vallott szégyent, a képet mégis árnyalja valami mindkettőjüknél. Mays-nél a 75 tackle (+2 PDef) nem tűnik rossznak, főleg megosztott játékidővel, viszont nála a probléma a játékintelligenciával van. Többször túlpörög, lecsúszik a tackle-ről, megeszi a cseleket, így csapattársait hozza nehéz helyzetbe. Egy hasznos kiegészítőember, akinek a szerződése lejárt és máshol talán hasznosabb lehet több játékidővel, a távozása szerintem elég valószínű.

#52 Wesley Woodyard: ő volt fent a két MLB közül a passz szituációknál, több-kevesebb sikerrel, ám az ő igazi erőssége a special teams csapat vezéreként jön elő igazán. 97 tackle-t (legtöbb a csapatban), 2 FF-t és 2 PDef-t szedett össze a szezonban, ami szép teljesítmény, de sajnos elég sokszor lemaradt az őrizetére bízott gyorsabb elkapókról, így nem kevés sikeres passzot jegyeztek ellene. RFA-ként maradt a csapatnál 2011-re, így most vele is tárgyalni kell és fontos lenne tető alá hozni a megállapodást, főleg a ST munkája miatt, de backup-nak mindenképpen hasznos lenne megtartani a védelem szempontjából is.

#57 Mario Haggan: ő sínylette meg leginkább a sémaváltást és Von érkezését, a tavalyi 16 helyett idén csak 1 meccsen volt kezdő és elég keveset került a pályára a korábbi két szezonhoz képest. A tackle száma 87-ről 23-ra esett vissza, igaz egy interception TD-t tudott szerezni azon az egy meccsen, amikor Von sérülése miatt kezdő lehetett és 13 tackle-t is szerzett 1 PDef-el együtt. A szerződése lejárt, ilyen helyzetben nincs is maradása, nagyon meglepődnék, ha valahol nem kapna jobb ajánlatot és mégis maradna, hiszen korábban bizonyította, hogy jó játékos.

#56 Nate Irving: a Broncos az NFL 2011-es draft-ján a harmadik körben választotta ki Irving-et és az MLB poszt jövőbeli megoldásának szánták, ám azt egyelőre nem lehet tudni, hogy megfelel-e majd erre a posztra, mivel a rookie évében főleg csak a ST egységekben lépett pályára, igaz legalább az összes meccsen a szűkebb 45-ös keret része volt és játszott is valamennyit minden találkozón. Végül 4 tackle-el zárta a szezont, a TC után, ha még keret része lesz, akkor lehet majd megmondani, hogy lehet-e belőle NFL szinten kezdő.

#53 Mike Mohamed: szintén a 2011-es draft-on került a csapathoz, őt a hatodik körben választották ki Fox-ék. A szezon elején az 53-as roster tagja volt, majd lekerült a practice squad-ba, végül a szezon végén újra az active roster tagja lett, de pályára csak az első két fordulóban lépett és nem jegyzett semmilyen statisztikát se. Lehet, hogy marad, lehet, hogy nem, kevés még róla az információ.

#59 Brian Iwuh: januárban érkezett a csapathoz a Chicago Bers-től az utcára került LB, a rájátszásban pályára is lépett mindkét meccsen, de statisztikai mutatót nem jegyzett. Az offseason-ben lehet, hogy a csapatnál lesz, de mivel még csak keveset láttuk, ezért nem tudni, hogy terveznek-e még vele.





















*CB poszt:

#24 Champ Bailey: tavasszal a front office egyik fő prioritása Champ újraszerződtetése volt és szerencsére hamar sikerült is tető alá hozni egy 4 éves szerződést, ami azt jelenti, hogy valószínűleg Bronco-ként fog visszavonulni az utóbbi évtized egyik legjobb CB-je. Statisztikailag ismét úgy tűnhet, hogy gyenge szezonja volt, de ez nála már azért van, mert nagyon félnek tőle az irányítók. Az Oakland Raiders ellen így is sikerült szereznie 2 INT-t egy meccsen (igaz több nem lett neki ebben a szezonban), ami azt jelenti, hogy elérte az 50-es számot karrierje során ebben a statisztikai mutatóban. Az idei évre komolya szakállat növesztő Champ bekerült a 11. Pro Bowl-jára, ami a már általa tartott rekord továbberősítését jelentette, remélem még 1-2 összejön neki, mielőtt visszavonul.

#21 Andre Goodman: ő talán a csapat szurkolóit leginkább megosztó játékos Tim Tebow után. Tény, hogy elég sokszor a QB-k az ő emberére fókuszálnak és elég gyakran sikerrel is teszik. Ebben véleményem szerint valóban van része annak, hogy Goodman nem egy elit szintű játékos, de azért azt se szabad elfelejteni, hogy Champ miatt rá kicsit túl nagy teher hárul. Szerzett 49 tackle és 10 PDef mellett 2 INT-t, amiből az egyik TD lett a Jets ellen, valamint felszedett még 2 fumble-t is. Még a 2013-as szezonra is van szerződése, az edzői stáb nem annyira kritikus vele, mint a szurkolók, van esély a maradására, de ha az első körben CB-t húzunk a draft-on, akkor kezdhet csomagolni.

#25 Chris Harris: bár az NFL.com strong safety-nek írja, meg a statisztikái alapján is ennek tűnhet, de őt eredetileg CB-nek szerződtette a csapat undrafted free agent-ként. Ő is viták forrása volt a szurkolóknál, én személy szerint safety-nek jónak tartanám, de CB-nek nem tudok vele megbékélni. Megcsinálja a tackle-t (72-t szedett össze), de csak az után, hogy megcsinálták ellene az elkapást, ez egy S-nél teljesen OK, egy CB-nél kevés. Volt 1 INT-je és 6 PDef-je is, de ha azt nézzük, hogy mennyi play-nél volt fent, akkor annyira nem jó a kép. 3 évet írt alá, mondhatni bagóért, lehet, hogy mivel bekerült a legjobb rookie csapatba, így emelni kell a fizuján, de hogy posztot mindenképpen váltania kéne, az nekem nyilvánvaló.

#41 Cassius Vaughn: tavaly úgy tűnt, hogy esély lehet rá, hogy Vaughn NFL szintű CB lesz, de sajnos a szezon elején kiderült, hogy hiú remény volt. Hamar lejjebb szorult a depth chart-on, majd a 12. héten eltört egy csont a lábában és IR-re került, de ekkor már csak ST-ben játszott, ott is elég eredménytelenül. Végül 9 meccs alatt (3 kezdés) 20 tackle-t és 4 PDef-t szedett össze. Van szerződése 2012-re, de meg kell küzdenie, hogy bent maradjon a keretben.

#29 Jonathan Wilhite: a Patriots-tól érkezett a szezon előtt, nem túl erős hírnévvel. Végül 15 meccsen lépett pályára (2-n kezdőként), 28 tackle-t, 2 PDef-t és 1 INT-t szedett össze. Nem több, mint egy közepes backup, szerződése sincs 2012-re, én nem bánnám, ha hagynánk elmenni.

#36 Rafael Bush: az Atlanta Falcons practice squad-jából került a Broncos-hoz októberben. 6 meccsen játszott, a többi esetben nem került a 45-ös keretben. 3 tackle került a neve mellé az alapszakaszban, majd 8 a Patriots ellen a playoff-ban, mikor társai kidőlése után a pályára került. Élő szerződése van a következő szezonra, a TC-ig maradhat, de semmi se biztos az ő esetében.

#32 Tony Carter: többször ingázott a éles keret, a PS és a munkanélküli iroda között, végül megragadt a keretben és az utolsó 3 meccsen majd a playoff-ban is a pályára lépett, de csak a Patriots ellen sikerült egy tackle-t összehoznia. Neki is van szerződése, de a kevés játékideje miatt nehéz lenne tippelni a jövőjére.

#22 Syd’Quan Thompson: a tavalyi draft-on kiválasztott CB szezonja azelőtt befejeződött, hogy elkezdődött volna, az előszezon egyik meccsén elszakadt az achilles-e és IR-re került. Sokat vártunk tőle, mind a védelemben backup-ként, mind pedig visszahordóként. Remélhetőleg teljesen fel tud épülni a sérüléséből, ahogy Demaryius Thomas is tette.





















*S pozíció:

#20 Brian Dawkins: a 16. szezonját teljesítő Dawkins ismét, ahogy a Philadelphia Eagles-től való érkezése óta mindig, ismét vezére volt a védelemnek. Sajnos a szezon vége előtt 4 meccsel megsérült a korábbi is sok problémát okozó nyaka és így abból a 4 találkozóból csak 1-en tudott pályára lépni, azon is csak keveset és a rájátszás meccsein se tudott részt venni. 51 tackle-el, 3 sack-kel (26 a karrierje során, ami S-k közt elég előkelő helyen van), 1 FF-el és 6 PDef-el zárta a 2011-es szezont. Tavaly a csapattal átstrukturálták a szerződését, így kevesebb pénzt kapott, de a 2011-es szezon után szabadügynökké vált. Jelen pillanatban a visszavonulás és egy újabb Broncos-nál töltött év között vacillál, ha az utóbbit választja, akkor a csapatnál biztosan tudnak neki helyet szorítani.

#28 Quinton Carter: a draft-on és a szezon elején a depth chart-on is Rahim Moore mögé csúszott, de a szezon közepén az utóbbi megfordult. Bár a college szinten strong safety-t játszott, így Dawkins mellett a free safety pozícióba szorulva kicsit szokatlan lehetett számára a helyzet, de ez nem látszott a játékán. Mind a 16 meccsen játszott (10-en kezdőként), 56 tackle-t és 1 sack-et szerzett. Nagyon sok bíztató dolgot mutatott, ha úgy fejlődik, ahogy az a mutatott játéka alapján sejthető, akkor az egyik safety posztot évekre megoldottnak tekinthetjük.

#26 Rahim Moore: A második körös pick nagy reményekkel érkezett, az adottságai is megfelelőnek tűntek, sajnos azonban nem tudta fejben felvenni az NFL ritmusát. Kikerült a kezdőből, sőt később még a backup-ok közt is hátrébb került. Volt pár sérülése is, így végül csak 15 meccsen játszott (7-en kezdőként), 31 tackle-t, 1 INT-t és 1 PDef-t jegyeztek fel a neve mellé. A jövője csak rajta múlik. Ha ki tudja hozni magából azt, amiért draft-oltuk és amiért a tavalyi draft class legjobb safety-jének tartották, akkor nagyon szép jövő állhat előtte a Mile High City-ben, ha nem, akkor a történet jóval rövidebb lehet.

#30 David Bruton: A 2009-es draft-on kiválasztott S ezúttal is főleg backup-ként a ST egységekben lépett pályára. Mindkét minőségében hasznos volt idén is, S-ként beugróként nem okozott csalódást és a ST munkája példamutató volt ismét. Végül 21 tackle-el és 3 PDef-el zárta a szezont. Szerencsére van szerződése, nagyon meglepődnék, ha nem látnám ősszel Broncos mezben.


















A Special Teams egység új edzőt kapott John Fox érkezése után, Jeff Rodgers személyében. A visszahordókról személyenként nem írok elemzést, többen is voltak, több-kevesebb sikerrel. 2 TD-t sikerült szerezni return-ből idén, mind a kettőt a Raiders ellen, először az első héten Decker szaladt végig a pályán egy punt után, majd Royal idegenben szerzett ellenük egy 85 yard-os TD-t. Sajnos volt sok hiba is, Cosby-nak az állása bánta a Patriots elleni szerencsétlenkedéseit, de másoknál is voltak gondok. Végül a csapat yard/kick return-ben a 11. helyen, míg yard/punt return-ben holtversenyben 3. helyen zárt, azaz végül nem mondható, hogy rossz lenne a helyzet, a 4 fumble egy kicsit viszont sok, ami szintén „előkelő” helyen áll a ligában.

Ezek után nézzük a csapat „specialistáit”:

#5 Matt Prater (Kicker): 2007 óta van a csapatnál és a kezdeti ingadozó formáját maga mögött hagyva az utóbbi években a liga legjobb rúgói közé küzdötte fel magát. Bár kimaradt összesen 6 FG-ja a 25-ből (1 a Raiders ellen az első héten, 2 a Dolphins ellen a 7. héten, 1 a Raiders ellen a 9. héten, 1 a Chiefs ellen a 10. héten és egyet blokkoltak a Bears játékosai a 14. héten), de mivel berúgott összesen 4 game-winning FG-t (@Dolphins, @Chargers, @Vikings, vs. Bears), valamint a Bears ellen az ő 59 (!) yard-os FG-jával sikerült hosszabbításra menteni a meccset (utána 51-ről szállt a győztes FG). Én mindezekért úgy gondolom, hogy egyáltalán nem lehet rá panaszunk, amikor kellett, akkor mindig magabiztos volt. A kickoff-jai is jók voltak, hazai pályán alig engedett return-t, de amikor visszahordták ellene, akkor se hosszan és TD-t se kaptunk egyikből se. Sajnos a szerződése lejárt, top prioritás az újraszerződtetése, de egy esetleges franchise tag se lenne meglepő, nem szabad elengedni a csapattól.

#4 Britton Colquitt (Punter): Tavaly ilyenkor így fejeztem be az értékelését: „Nagyon remélem, hogy jövőre már nem ő lesz a punter a csapatnál.” Végül maradt és nagy szerencsénk, hogy így lett. Nem tudom, hogy az edzőváltás miatt, vagy csak simán a saját fejlődése miatt, de az biztos, hogy a liga legjobbjai közé került egy év alatt, sokak szerint a Pro Bowl szereplést is megérdemelte volna, de erről végül kicsivel lecsúszott. Lényegében minden statisztikai mutatóban javulni tudott és a punt-jait jobban is helyezte. A punt-jai átlagban 47,4 yard-ot szálltak (liga 8. hely), a nettó yard-okban 40,2-t ért el (liga 9. hely), 101 punt-jából 33 az ellenfél 20 yard-os vonalán belül maradt (liga 2. hely, bár %-ban kicsit rosszabb, de ott se rossz), 51 punt-ja után jött visszahordás átlagban kicsit 10 yard feletti eredménnyel és 1-ből lett TD a Bears ellen. Gyenge pontból biztos ponttá lépett elő a csapatnál, amit elég régen mondhattunk el punter-ről Denver-ben. Restricted free agent lesz, tehát egy évre könnyen megtartható, aztán ha tudja tartani ezt a formát, akkor nem lenne meglepő ha a következő szezon vége előtt hosszabb szerződést ajánlanának neki.

#66 Lonie Paxton (Longsnapper): csendes, általában észrevétlen poszt és ez így van jól. Idén csak egyszer lehetett emlegetni a nevét a játékával kapcsolatban, a Patriots elleni hazai találkozón egy extra point-nál szállt rosszul hátra az általa hátradobott labda, Colquitt nem tudta megfogni, így Prater-nek esélye se volt megkísérelni a rúgást. A rájátszásban családi problémák miatt a Patriots elleni meccset nem tudta vállalni, így arra a meccsre leigazolta a csapat a veterán David Binn-t, de mivel Paxton szerződése 2013-ra is érvényes, így nagy meglepetés lenne, ha megválnánk tőle.

És ezzel a végére is értünk az idei értékelésnek. Véleményem szerint vannak nagyon jó veterán játékosaink és pár bíztató újoncunk (+ Von, aki már most a nagyon jó kategóriában van). Van pár olyan ember, akivel hosszabbítani kell, de szerencsére elég jól áll a csapat a fizetési sapkával, így a pénz nem lehet komoly akadály. A draft-on én erős védelem-központúságot várok, szükség lenne Champ mellé (vagy még inkább az utódjaként) egy jó CB-re és a Mays-Woodyard páros helyén szeretnék valami jó fiatalt látni még.

Ismét izgalmas offseason várható és remélhetőleg jövőre még ennél is pozitívabb lesz az értékelés.

Hét nap leforgása alatt öt mérkőzést játszott a Denver Nuggets. A sérülésekkel és formahanyatlással sújtott csapatnak tehát kemény próbatétellel kellett megbirkózni az elmúlt hét folyamán. 























Mindenek előtt február 14-én a Phoenix Suns szerepelt Denverben. Gallinari, Nené és Mozgov is hiányzott a kezdőből, így a Lawson-Afflalo-Koufos-Faried-Brewer ötössel vágtunk neki a találkozónak. A másik oldalon két veterán kapott pihenőt, Nash a Hill is a padról izgulták végig a mérkőzést. Egy nagyszerű 10:0-s rohammal indítottunk, a Suns néhányszor közelebb került, de a negyed végére 12 pont volt a különbség a csapatok közt. A második negyedben már valamivel kiegyenlítettebb volt a játék, de a szünetig így is magabiztosan megőriztük a vezetésünket. A pihenőt követően nagyon bekezdett a Suns, főleg Redd volt elemében, bő három perc alatt elolvadt az előnyünk és egyenlített az arizonai csapat. Szerencsére nem omlottunk össze, gyorsan magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és innentől uraltuk ezt a játékrészt is, a záró negyedre már magabiztos, 16 pontos előny birtokában fordultunk. Az utolsó felvonás elején tovább növeltük a különbséget, innentől már sima volt  mérkőzés, a végeredmény 109:92 arányú győzelem lett. Meglehetősen sima diadallal sikerült megtörni tehát az öt mérkőzés óta tartó hazai vereségszériát. Sok jó teljesítmény volt ezen a mérkőzésen, Afflalo 20 pontja mindenképpen biztató, Faried majdnem dupla-duplát ért el, mindössze egyetlen lepattanó hiányzott. Egyébként hatan értek el két számjegyű pontot, ketten pedig csak egyetlen pontocskával maradtak el a tíztől. Érdemes még rávilágítani, hogy mennyire dominánsak voltunk ezen a meccsen a festékben, messze felülmúltuk a Sunst a palánk alatt.

A Dallas Mavericks ellen kezdetét vette egy három mérkőzésből álló idegenbeli túra, nehéz meccsek elé nézett a csapat. A kezdőcsapaton Karl nem változtatott, maradt a Suns elleni ötös. Brewer ezen mérkőzést megelőzően vehette át a bajnoki címért járó gyűrűt, neki tehát már biztosan örökre emlékezetes marad ez a mérkőzés. Nem indult jól számunkra a találkozó, a Mavs a mérkőzés elején biztos előnybe került, amit könnyedén meg is őriztek az első negyedben. A szünet előtti percekben már-már úgy tűnt az első félidőben eldőlhet a találkozó, de a lefújásig sikerült 12 pontra faragni a hátrányt, ami egy fantasztikus második félidővel nem lett volna éppen behozhatatlan, ehhez viszont óriási javulást kellett volna produkálni. A harmadik negyedben azonban nem, hogy javulni nem sikerült, de csúnyán rontottunk az addig sem kiemelkedő teljesítményen is. Ebben a negyedben a Dallas agyon vert minket, ezzel el is dőlt a mérkőzés, a negyedik negyedben mindkét együttesben a cseréké volt a főszerep, a végeredmény nagyon sima 102:84-s vereség lett. A játék minden elemében borzalmasan teljesítettünk, képtelenek voltunk védekezni a hármasok ellen, a büntetőzésünk botrányosan gyenge volt, még a 60%-ot sem értük el a vonalról és ezen a mérkőzésen voltunk eddig a leggyengébbek a mezőnyből, a 35%-os mutatóra nem lehetünk büszkék. Egyedül Koufos teljesítményét emelem most ki, ő 12 ponttal és 14 pattanóval egész jó mérkőzést zárt. 

A túra folytatására a Memphis Grizzlies ellen került sor. Karl változtatott a csapaton és Faried helyére Harrington került be, számomra ez elég meglepő húzás volt az öregtől. Pocsék első negyeddel kezdünk, a hazaiak irányítottak és jócskán el is húztak. A második negyedben sem sikerült megváltoztatni a játék képét, nagyon úgy nézett ki, hogy ezúttal is esélytelenek vagyunk még arra is, hogy szoros meccsre kényszerítsük az ellenfelet. Elkeserítően sok pontot kaptunk az első félidőben, hatvan pontot rámolt be a Grizzlies. A harmadik negyedben Brewer nagyszerűen játszott, elsősorban neki volt köszönhető, hogy maradt esélyünk a folytatásra. A negyedikben szép lassan utol értük a mackókat és Brewer kosarával a vezetést is megszereztük, ekkor még négy és fél perc volt hátra. Innentől nagyon szorosan alakult az állás. Miller labdaszerzését követően Brewer vezetést szerzett, de a hazai csapat utolsó támadása eredményes volt, Cunningham a lepattanó labdát pöckölte vissza a gyűrűbe, beállítva ezzel a 103:102-es végeredményt. Nagyon fájó vereség volt. A gyenge kezdés ellenére sikerült visszajönni a mérkőzésbe, már-már a kezünkben érezhettük a győzelmet, de az utolsó utáni pillanatban kiénekelte a sajtot a szánkból Cunningham, ráadásul különbosszantó, hogy egy ilyen szituációból sikerült a fordítás a Grizzliesnek. Két játékost érdemes kiemelni ezúttal, Brewer 26 ponttal óriási szerepet vállalt abból, hogy visszakapaszkodtunk a meccs végére. Faried 18 ponttal és 10 lepattanóval pedig DD-át ért el, jó látni, ha megkapja a perceket, akkor képes élni is a lehetőséggel.

























A három mérkőzéses idegbeli sorozat lezárásra az Oklahoma City Thunder ellenében került sor. Duranték a mumusainknak számítanak, ebben a szezonban pedig nagyszerűen teljesítenek eddig, nagyon nehéz meccs várt a csapatra Oklahomában. A kezdő ötös kiegészült Mozgovval, az előző mérkőzésen csak a padról szállt be az orosz center, most viszont már a kezdőben szavazott neki bizalmat Karl mester. A nyitó negyedet jól kezdtük, nagyjából a felééig nálunk volt az előny, de fordítottak a hazaiak, majd a játékrész hajrájában újra sikerült átvenni a vezetést. A következő negyedben sikerült ellépnünk is egy kicsit, ez 8-10 pontos előnyt jelentett, a szünetig azonban 5 pontra zárkóztak a hazaiak. A szünetről a Thunder jött vissza jobban, fordítottak, majd egy kicsit el is léptek, de mielőtt komoly gondba kerültünk volna Karl időt kért és helyre rázta a csapatot, innentől szorosan alakult a negyed és 83:83-as döntetlennel érkeztünk a negyedik negyedre. Az utolsó játékrészben kétszer is sikerült kisebb előnyre szert tennünk, de a Thunder mindkétszer visszazárkózott. A meccs végén gyakorlatilag már a kezünkben volt a mérkőzés. A döntő dobásokat ezúttal Lawson vállalta, két alkalma is volt, hogy bevigye a győztes találatot, de mindkét próbálkozása rendkívül gyengére sikerült. A másik oldalon Durant könnyű kosarakat szerezve egyenlített, így 111:111 lett a rendes játékidő vége, jöhetett az OT. A hosszabbítást már egyértelműen a Thunder uralta, náluk volt a lélektani és a tudásbeli előny is. Végül nagy csatában, hosszabbítást követően az Oklahoma nyert 124:118-ra. Támadásban jó működött a csapat ezen a mérkőzésen, ennek volt köszönhető, hogy szoros meccsre kényszerítettük a Thundert. A védekezésünk ellenben nagyon gyenge volt, Durant 51 Westbrook 40 pontot ért el, mindketten nagyszerű játékosok, de kettejük közül legalább az egyiküket meg kellett volna fogni 30 pont alatt. A meccs végén a döntő szituációkat még mindig képtelenek vagyunk megoldani, Lawson nem alkalmas erre a szerepkörre, a most pályára lépők közül talán inkább Afflalora esetleg Millerre lehetett volna bízni ezeket a dobásokat. A csapatból a pontokat tekintve legjobban Afflalo teljesített 27 egységgel, Miller 21-ig jutott és mellette 10 asszisztja is volt.

A csapat hazatért Denverbe és másnap máris a Minnesota Timberwolves ellen volt fellépése a Nuggetsnek. Borzalmasan kezdte a csapat a mérkőzést, az első negyedben simán vezetett a vendég csapat. A második negyed szinte tükörképe volt az elsőnek, inkább mi uraltuk a játékot, főleg a negyed második felében, ennek köszönhetően fordítottunk is, a szünetre nálunk volt az előny. A harmadik felvonás elején is inkább a Nuggets irányított, a negyed végén aztán jól hajrázott a vendég csapat, így minimális különbséggel vártuk a záró negyedet. Az utolsó negyed szoros játékot hozott, a végén még mi kerültünk hátrányba, amit Harrington egy hármassal egyenlített ki, innentől szokatlan módon másfél percig egyik csapat sem talált be, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadásban sokáig nem esett pont, Harrington törte meg a csendet, aztán főleg büntetőkből estek a pontok. A végén Stone labdaeladása még izgalmassá tette az utolsó másodperceket, de a győzelmet így is behúztuk 103:101-re. Érezni lehetett a csapaton az előző napi mérkőzés fáradalmait, sok volt az üresjárat a meccsen és elég pontatlanul tüzeltek a játékosok. Harrington rengeteg játékidőt kapott, a padról beszállva 40 percet játszott, de legalább eredményes volt, 31 pontot ért el. A kezdőből Afflalo 20 ponttal zárt, egyre gyakrabban teljesít jól támadásban, talán kezd magára találni. Faried szintén a kezdőcsapat tagja volt, dupla-duplával zárt a meccset 10 pont és 14 lepattanó állt a neve mellett.

Kemény menetelésben van most a Nuggets, erős a sorsolás és ráadásul sérülések tizedelik a keretünket. Sokszor olyan összeállításban kell pályára lépni a csapatnak, amiben szerinte még edzésen is keveset játszott, ez nagyban rányomja a bélyegét az összhangra, ami elsősorban az amúgy sem erős védekezésünket sújtja. Az utóbbi időszakban azonban a támadójátékunk is akadozik, ami érthető hiszen Gallinari és Nené személyében két fontos opció dőlt ki támadásban. A Minnesota ellen Lawson bokája megsérült, reménykedjünk benne, hogy nem súlyos a dolog és hamarosan visszatérhet, máskülönben alig marad már használható játékos a keretben. 

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 25-7 (32 meccs)
2. Denver Nuggets 18-15 (33 meccs)
3. Portland Trail Blazers 18-16 (34 meccs)
4. Minnesota Timberwolves  16-17 (33 meccs)
5. Utah Jazz 15-16 (31 meccs)

A közeljövő programja: 

Február 23., csütörtök, 04:30 Los Angeles Clippers - Denver Nuggets
Február 24., péntek, 03:00 Denver Nuggets - San Antonio Spurs
Február 29., csütörtök, 03:00 Denver Nuggets - Portland Trail Blazers
Március 2.,  péntek, 02:00 Houston Rockets - Denver Nuggets

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Colorado State University (16-9, 5-5) csapata folytatta felemás mérlegét a Mountain West konferenciájában, a legutóbbi hat mérkőzéséből hármat nyertünk meg. Szerencsére ez is elég volt ahhoz, hogy előrelépjünk a tabella negyedik helyéről, és már csak a három legerősebb csapat áll előzi meg a mieinket.




















Január 28-án a lényegesen veretesebb összeállítással rendelkező San Diego State (20-6, 6-4) látogatott Fort Collinsba, egy remek 22-6-os szériának köszönhetően pedig a Kosok 77-60-ra megnyerték a mérkőzést, ezzel az évad legnagyobb skalpját gyűjtötték be, ugyanis az akkori országos 12. kiemeltet fektettük két vállra. Tim Miles vezetőedző természetesen elégedett volt a látottakkal, leginkább csapata védekező munkáját dicsérte. A harmadéves Wes Eikmeier szokás szerint a csapat legjobbjának bizonyult, hiszen 19 pontig jutott, mellette még a végzős Will Bell (17 pont, 5 lepattanó) és a junior center Pierce Hornung (8, 13) is jól játszott és elévülhetetlen érdemeket szerzett a nagyszerű diadalból..

Néhány nappal később az UNLV (22-6, 6-4) ellen már nem sikerült megismételni a bravúrt - Rebels ugyancsak top 15-ös csapatnak számít országos szinten, így nagy meglepetés lett volna az újabb győzelem. Miles mester szerint a srácok mégis mindent megpróbáltak, a sokkal esélyesebb hazaiak ellen szinte lehetetlen volt a győzelem: 82-63 lett a vége. A lényeg, hogy becsülettel küzdöttünk, Wes Eikmeier ezúttal 18 ponttal jeleskedett, rajta kívül a hátvéd Dorian Green 15, a csereember Greg Smith 13, a kettes-hármas Will Bell pedig tíz ponttal zárt.

Az állami vetélytárs Air Force (13-11, 3-7) ellen a CSU számára szinte kötelező volt a győzelem, nem is kellett csalódniuk a zöld-fehérek szimpatizánsainak, hazai környzetben magabiztos, 67-49-es csapást mértek a Légierő fiaira. A helyi származású magas ember Pierce Hornung fantasztikus napot fogott ki, 23 pont mellett 17 lepattanó is került a neve mellé, ami karriercsúcsot jelentett számára.Mellette Wes Eikmeier és Dorian Green lépett át két számjegyű tartományban a szerzett pontokat illetően.

Kereken egy héttel később, egy szombati napon a TCU (15-11, 5-5) vendége volt a Rams, de 75-71-re alulmaradtak Wes Eikmeierék. A bedobó ismét pazarul játszott, 26 pontja azonban így is kevésnek bizonyult, a többiek nem igazán tudták támogatni őt. A junior sportló ezzel a mutatóval karriercsúcsot döntött, Miles pedig csalódást keltő vereségről beszélt a lefújást követően, hiszen előzetesen esélyesként váruk az összecsapást a Horned Frogs otthonában. Pierce Hornung 14 ponttal és kilenc lepattanóval zárt, illetve a Kosok közül még Will Bell végzett 10 pont felett.

Ezt követően a konferencia-sereghajtó Boise State (13-12, 3-7) ellen még fájóbb volt a vereség, értékes pontokat hullajtott a CSU. Wes Eikmeier rendületlenül folytatta remek szériáját, a Broncos ellen 30 pontot szorgoskodott össze, de a hazaiak 70-69-re nyertek a gyenge támadójátékot produkáló mieink ellen. Jesse Carr a padról beállva 15 pontig jutott, Pierce Hornung pedig ismét jeleskedett a lepattanók összegyűjtésében, szám szerint 11-et szerzett. Az utolsó másodpercekben a Rams támadhatott, azonban a dobás túl későn jött, ami miatt a coloradóiak negyedszer szenvedtek zsinórban két mérkőzésen is vereséget az idei szezonban, ami ezúttal különösen fájó fiaskó volt a konf papíron két leggyengébb ellenfele ellen.

Végezetül múlt szombaton a Wyoming (18-8, 4-6) látogatott a Moby Arenába, a hazaiak pedig Greg Smith és Dorian Green remek játékának köszönhetően 54-46-ra megnyerték a találkozót, sikerült feledtetnünk az előző két vereséget. Előbbi játékos 13 pontot szerzett, míg utóbbi 15 pontja mellé nyolc lepattanót is begyűjtött, így a tabellán is sikerült az ősi rivális Cowboys elé kerülnünk.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. New Mexico Lobos 8-2 (22-4)
2. UNLV Rebels 6-4 (22-6)
3. San Diego State Aztecs 6-4 (20-6)
4. Colorado State Rams 5-5 (16-9)
5. TCU Horned Frogs 5-5 (15-11)
6. Wyoming Cowboys 4-6 (18-8)
7. Air Force Falcons 3-7 (13-11)
8. Boise State Broncos 3-7 (13-12)

Már a negyedik helyen állunk a konferenciában, ami azért különösen fontos, mert ha ezt a pozíciót megtartanánk a végelszámolásnál, akkor a tourney első körében nem az országos kiemeltek közé tartozó riválisainkkal kellene játszanunk. Elnézve az elmúlt hetek eseményeit, az UNLV és a SDSU sem legyőzhető ellenfél, így akár még ellenük is lenne majd esélyünk. Négy mérkőzés van hátra az alapszakaszból, abból hármat a legerősebb vetélytársak ellen fogunk megvívni.

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

A múlt héten a Colorado Avalanche tovább folytatta a távoli utazásokat és három meccset játszottunk le kanadai földön. Sajnálatos módon kevés siker jutott a csapatnak Denvertől messze, a legutóbbi három mérkőzésből csak egyet tudtunk megnyerni, továbbra sem vagyunk rájátszást érő helyen.




















A mostani idegenbeli túrát múlt szerdán folytattuk és a Vancouver Canucks otthonában 3-1es vereséggel végeztünk, annak ellenére hogy sokáig nagyon szépen helytálltunk a divízió legerősebb csapata ellen.
Az összeállításban nem sok meglepetés történt, hat védővel játszottunk, Hunwick és Wilson tartalékok voltak. A támadók közt a sérült Mueller maradt ki, valószínűleg megint agyrázkódással bajlódik, a klub diplomatikusan csak 'upper body' sérült jelzett. A kapuban is maradt a mostanában sokkal jobb formában védő Giguere, aki Luongoval nézett farkasszemet.
Ahogy elkezdődött a mérkőzés, a Vancouver 13 másodperc alatt megszerezte a vezető gólt, határozatlanok voltunk hátul, Booth könnyen betalált közelről. Megfogta a gól a csapatot és akadozott a játékunk, de legalább több gólt nem kaptunk az első harmadban. Nem sokkal az első szünet előtt Giguere sérülése borzolta a kedélyeket, kénytelenek voltunk Varlamovot beállítani a helyére. A második menetben egyre jobban felvettük a ritmust, többször ígéretes helyzetbe tudtunk kerülni. 30 perc elteltével Hejduk gyönyörű kapu előtti keresztpasszából Erik Johnson értékesítette a helyzetet és kiegyenlítettünk 1-1re. A záró harmad döntetlen állással indult, nagyon izgalmas küzdelmet láthattunk, simán meccsben voltunk velük és nem egyszer akár mi is megszerezhettük volna a második gólt, amivel nagy lépést tettünk volna a győzelemért. Nem így történt. Sajnos az utolsó tíz percen belül korongot vesztettünk a saját harmadunkban, melyet Hansen góljával használtak ki. Újra a hazaiak kerültek lépéselőnybe, kevés idő maradt az egyenlítésre és a nagy igyekezetben már nem tudtunk válaszolni. Ehelyett a vendéglátók üres kapus góllal állították be a végeredményt Burrows közreműködésével.
A kapura lövésekben 30-31 arányban maradtunk alul, a mutatott játék alapján abszolút megálltuk a helyünket. Kis szerencsével pontot szerezhettünk volna, de a végjátékban az erősebb házigazdák dominálni tudtak. Giguere 8/9nél tartott, amikor 16 perc után le kellett cserélni, kisebb húzódást szenvedett, nem kell sokat kihagynia. Varlamov beugróként szépen megállta a helyét, 21 lövésből egyetlen gólt kapott, az utolsó már ENG volt. EJ a harmadik gólját ütötte a szezonban, nagyszerűen kísérte a támadást és közelről higgadtan fejezte be, kezd egyre inkább olyan formában játszani, amit az egész évben vártunk tőle, elöl és hátul is a csapat hasznára tesz. Galiardi ugyancsak kiesett sérülés miatt, nem tudta folytatni a játékot.

Két nappal később az Edmonton Oilers 3-1es legyőzésével javítottunk és tértünk vissza a tűz közelébe a négy meccses pontszerző sorozat megszakítása után.
Még kuszábban nézett ki a helyzet a keretben, Galiardi sérülése miatt Olver jött a csapathoz az AHLből, közben Barriet visszaküldtük a fiókcsapatba. Wilson végre újra pályára került, Mueller továbbra is harcképtelen volt, az egyetlen scratch Hunwick volt. Giguere sem volt aktív a sérülése miatt, helyette Desjardins lett a csere Varlamov mögött.
Unalmasan kezdődött a meccs, egyik csapat se játszott túl jól, kevés helyzet alakult ki. Aztán az első harmad utolsó percében a kapus által elhagyott korongot megszereztük az ellenfél zónájában, Olver hátra passzát Erik Johnson bombázta a hálóba. A szünet utáni folytatás is nekünk sikerült jobban, néhány perc múlva gyönyörűen kijátszottunk egy kontrát, O'Reilly passzából Mark Olver volt eredményes a jobb oldalról. Kis idő múlva a meccs fele környékén bevertünk egy PPt, Stastny beadását Gabriel Landeskog kotorta be közvetlen közelről. 3-0ra megléptünk és kezdett eldőlni a meccs, azért az Oilers még szépen igyekezett és 35. percben R. Jones egy kipattanóból szépíteni tudott. A hazaiak az utolsó harmadban is becsülettel rohamoztak, de Varlamov nagyon jól őrizte a kaput és a védők kiválóan tették a dolgukat, nem engedélyeztünk már nekik felzárkózást. Biztosan behúztuk a győzelmet, tulajdonképpen kötelező volt.
Nem játszottunk hibátlanul most sem, de egy rövid periódusban az Oilers fölé nőttünk és akkor három gólt szerezve eldöntöttük a meccset. Olver az idei első pályára lépésén rögtön 1+1el mutatkozott be, látszólag tökéletesen beilleszkedett O'Reilly és Landeskog sorába. A center a csapat mindhárom góljánál asszisztot adott, a svéd újonc már a 14. találatát szerezte. EJ zsinórban a harmadik mérkőzésen volt gólszerző, hátvéd létére nagyon elkapta a fonalat, most tart négy gólnál a szezonban. Varlamov jól helyettesítette Jiggyt, 27 lövésből csak egyet nem tudott védeni.




















Vasárnap fejeződött be az idegenbeli túra, méghozzá egy kimondottan szerencsétlen mérkőzéssel, a Winnipeg Jets vendégeként 5-1re kikaptunk.
Egyetlen nagy és pozitív változás történt az Oilers ellen győzedelmeskedő csapat összeállításában, 7 hét kihagyás után Duchene újra játékra jelentkezett. A 9esünk jobbára Hejduk és Stastny sorában tűnt fel a bal szélen, visszatérésének maximum Van Der Gulik nem örült annyira, mert kimaradt a 18as gameday rosterből. Mellette Hunwick volt tartalék, Mueller, Galiardi, Giguere sérülés miatt nem játszott, a kapuban megint Varlamov állt.
Az első harmad iszonyatosan álmosító volt, mindössze 6-6 lövésre volt képes mindkét csapat, nem csoda hogy gól nem esett. A második felvonásban lassan megélénkült a játék, az első 3 és fél perc alatt kettőt lőttek a hazaiak. Kane a kapu mögül befordulva Quinceyvel a nyakán nagyszerűen tüzelt a hálóba, Little egy távoli kipattanót vert be nagy helyzetből. Nagyon megleptek minket a két váratlanul érkező góllal, de nem sokat vártunk és megindítottuk az offenzívát. A következő időszakban egy kapura játszottunk, az egyértelmű fölényt mégse tudtuk gólokkal nyomatékosítani. A 31. percben egy előny alatt Johnson passzából Gabriel Landeskog nagyszerű lapos lövéssel volt eredményes, feliratkoztunk az eredményjelzőre. Pechünkre nem egész egy perccel később Varlamov előtt Wellwood találta meg a hátsó palánkra lepattanó korongot és a kapust megelőzve a hálóba pofozta a játékszert pár centiről. Rohamoztunk tovább fejetlenül és eredmény nélkül, a 20-8as lövési fölénnyel nem mentünk semmire. A harmadik harmadra talán már feladtuk a meccset, főleg miután pár perc múlva Ladd PPből tovább növelte a Jets előnyét. A kezdeti biztató játék ellenére szomorú véget ért a mérkőzés, a végeredményt Little állította be létszámfölényben egy kipattanót értékesítve.
Nagy pofonnal zárult a túra, a második harmadban dőlt el a meccs, amikor fölényben játszottunk, mégis sorban kaptuk a gólokat kontrákból. A befejező játékrészben már idegesek voltunk, sok kiállítást kaptunk, McLeod még verekedett is. A becsület gólt Landeskog szerezte, az újonc 15ször volt eredményes az évben, EJ a pont termelést gólpasszal folytatta. Varlamov 20 védés mellett beszedett öt gólt, nem mondom hogy a lelkén száradt a vereség, de védhető helyzetekben is kapitulált néhányszor.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 38-15-6, 82 pont
2. Calgary Flames 28-22-9, 65 pont
3. Colorado Avalanche 29-27-4, 62 pont
4. Minnesota Wild 26-24-9, 61 pont
5. Edmonton Oilers 22-30-6, 50 pont

A közeljövő programja:

Február 23., csütörtök, 03:00 Colorado Avalanche - Los Angeles Kings
Február 25., szombat, 01:00 Columbus Blue Jackets - Colorado Avalanche
Február 26., vasárnap, 01:00 Detroit Red Wings - Colorado Avalanche

A mostani héten megint három meccset fogunk játszani, a kanadai túráról egyetlen mérkőzés erejéig térünk haza a Pepsi Centerbe, szerdán a Kings ellen küzdhetünk. A hét vége felé következik egy kemény back-to-back, Columbusban és Detroitban fogunk pályára lépni. Továbbra se könnyű a program, de pontok kellenek a PO esély életben tartásához.

Február 19-től a dobók és az elkapók megjelenésével kezdetét veszi a 2012-es szezon előtti edzőtábor a Colorado Rockies számára. A csapat többi tagjának jövő vasárnapig kell megérkeznie Talking Stickbe, aztán néhány közös edzésnapot követően március 3-án indulnak az arizonai felkészülési mérkőzések.




















A Rockies a tavaly már megismert Salt River Fields komplexumban tölti a felkészülés heteit, amely az arizonai Scottsdale városa közelében található. A táborba a 40es roster tagjain kívül 21 játékost hívtunk meg, ők küzdhetnek azért, hogy az április 6-i rajton ott lehessenek a csapattal, vagy legalább a Triple-A rostert elérjék.

A Rockies teljes kerete az edzőtáborra:

Dobók: Matt Belisle, Rafael Betancourt, Rex Brothers, Edwar Cabrera, Jhoulys Chacin, Tyler Chatwood, Edgmer Escalona, Christian Friedrich, Guillermo Moscoso, Juan Nicasio, Josh Outman, Drew Pomeranz, Zach Putnam, Matt Reynolds, Josh Roenicke, Esmil Rogers, Alex White + Chad Bettis, Stephen Dodson, Mike Ekstrom, Joe Gardner, Dustin Molleken, Jamie Moyer, Rob Scahill, Josh Sullivan, Carlos Torres
Elkapók: Ramon Hernandez, Willin Rosario + Wilkin Castillo, Lars Davis, Matt McBride, Wil Nieves
Belső pályások: Casey Blake, Tommy Field, Jason Giambi, Hector Gomez, Todd Helton, Jonathan Herrera, D.J. LeMahieu, Chris Nelson, Jordan Pacheco, Marco Scutaro, Troy Tulowitzki, + Nolan Arenado, Brendan Harris, Ben Paulsen, Chad Tracy, Brandon Wood
Külső pályások: Charlie Blackmon, Tyler Colvin, Michael Cuddyer, Dexter Fowler, Carlos Gonzalez, Jamie Hoffman, Eric Young + Andrew Brown, Kent Matthes, Tim Wheeler

Az invitee játékosok között több saját draftolt fiatal tűnik fel, köztük a legfontosabb ember Nolan Arenado lehet. A 20 éves 3B Tulo óta a legnagyobb ütőtehetsége az egyesületnek, hatalmas várakozás előzi meg az első ST szereplését, hiszen ha bizonyítani tud a következő hetekben, könnyen egyből az MLBbe ugorhat. Esélyesebb azért, hogy egyelőre a farmcsapatban kell rutint szereznie, de utána reméljük semmi se fogja kirobbantani őt a csapatból. A sokadik lehetőséget kapó veteránok közt Jamie Moyer érdekes szereplő, a 49 éves dobónak is minden esélye megvan rá, hogy legalább egy bullpen helyet kiharcoljon magának. Ha már kettejüket említem, különleges adat, hogy Moyer már akkor a profi ligában játszott 1986-ban, amikor a '91es születésű Arenado még gondolat szinten sem létezett.

A kerettagságért harcolók mellett pedig a következő hetekben biztosan széles képet kaphatunk majd arról, hogy az új játékosok milyen formában készülnek a szezonra. A téli szünetben nagy volt a jövés-menés a csapatnál, számos posztra új emberek érkeztek, akik felől némileg kételyeink lehetnek, hogy mennyire fognak beválni. Átalakult a rotation, a cseredobókat is új emberekkel egészítettük ki. Illetve az ütők közé is minőségi erősítések érkeztek C, 2B, RF posztokra.

A Rockies felkészülési meccseinek programja:

Március 3., szombat, 21:10, Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 5., hétfő, 21:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 6., kedd, 21:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 7., szerda, 21:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 8., csütörtök, 21:10 Colorado Rockies - Kansas City Royals
Március 9., péntek, 21:10 Colorado Rockies - Oakland Athletics
Március 10., szombat, 21:05 Kansas City Royals - Colorado Rockies
Március 11., vasárnap, 20:05 Milwaukee Brewers - Colorado Rockies
Március 11., vasárnap, 20:10 Colorado Rockies - Chicago White Sox
Március 12., hétfő, 20:10 Colorado Rockies - San Diego Padres
Március 13., kedd, 20:05 Los Angeles Dodgers - Colorado Rockies
Március 14., szerda, 20:05 Texas Rangers - Colorado Rockies
Március 15., csütörtök, 02:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Március 15., csütörtök, 20:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 17., szombat, 02:05 Cincinnati Reds - Colorado Rockies
Március 17., szombat, 20:10 Colorado Rockies - Los Angeles Dodgers
Március 18., vasárnap, 20:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 18., vasárnap, 20:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Március 19., hétfő, 20:10 Colorado Rockies - Los Angeles Angels
Március 21., szerda, 02:05 San Diego Padres - Colorado Rockies
Március 23., péntek, 02:10 Colorado Rockies - San Francisco Giants
Március 23., péntek, 20:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 24., szombat, 20:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 25., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds
Március 26., hétfő, 21:05 Los Angels Angels - Colorado Rockies
Március 27., kedd, 21:05 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Március 28., szerda, 21:10 Colorado Rockies - Chicago White Sox
Március 29., csütörtök, 21:05 Cleveland Indians - Colorado Rockies
Március 31., szombat, 03:10 Colorado Rockies - Texas Rangers
Március 31., szombat, 21:05 Chicago White Sox - Colorado Rockies
Április 1., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Cleveland Indians
Április 2., hétfő, 21:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Április 3., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Április 4., szerda, 21:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners

A Spring Training összes mérkőzésére az arizonai Cactus Leagueben kerül sor, idén a csapat nem fog kimozdulni az USA határain belülről, de még csak a sivatagi államból sem. A hazai és a D'backs elleni meccseket Talking Stickben játsszuk, a többit pedig Phoenix környékén az egyes ellenfelek állomáshelyén.

Természetesen a következő időszakban is állandó írásokkal be fogok számolni a ST legfontosabb eseményeiről és a felkészülési meccsekről is rendszeresen jelentést fogunk adni. Nincs más dolgunk, mint lassan felébredni a téli álomból, leporolni a kesztyűket és az ütőket, mert lassan újra kezdődik a várva várt baseball szezon!