Ezen a hétvégén az állam kisebbik csapata, az Air Force Falcons legényei ugyancsak megkezdik szereplésüket a 2012-es egyetemi bajnokságban. Noha a Sólymok közel sem várják annyira vérmes reményekkel az új évadot, mint a DU-s sporttársak, azért a Légierő programja is egyre inkább feljebb szeretne törni, és erre minden esélyük meg is van az előttünk álló esztendőben.





















A férfi lacrosse-szakág az egyik legfiatalabb programnak tekinthető az AFA sportéletében, így értelemszerűen egyelőre országos szinten nem képviselnek jelentős játékerőt, de még az akadémián belül sem tartoznak a legfontosabb sportok közé. Eleddig egyetlen alkalommal sem jutottak be az NCAA Tournament-re, és erre bizonyára idén sem lesz esélye a gárdának, de vitathatatlan, hogy Eric Seremet vezetőedző 2009-es kinevezése óta - fénysebességgel - felfelé ível a program útja. A tavalyi szezont a Falcons 6-7-tel fejezte be a konferenciája középmezőnyében, miközben folyamatos fejlődést mutatva, az utolsó öt fellépés alatt négy győzelmet arattunk, amire nyugodt szívvel lehet építkezni.

A Falcons már a 2011-es tanévben is az egész NCAA legfiatalabb lacrosse-csapatai közé tartozott, idén ugyan a srácok egy évvel öregebbek, de még most is csupán hét végzős alkotja a teljes keretet, és közülük csak négyen számítanak általános kezdőnek. A csapatban a legnagyobb névnek Dayton Gilbreath számít, a negyedik szezonjára készülő hátvéd a gárda igazi vezére és csapatkapitánya. A védelem alappillérétől a senior évben is stabil teljesítményt várunk, jó előjel a formájával kapcsolatban, ahogy az ECAC All-League preseason csapatának egyetlen AFA-játékosa volt - nála ez nem lehet újdonság, hiszen a korábbi három éles szezonja mindegyikében ugyancsak tagja volt a konferencia álomcsapatának. A denveri születésű Adam Paranka a Falcons legjobb pontgyárosa lehet a következő esztendőben, a senior csatár tavaly a legjobb előkészítőnk volt és harmadik helyen végzett a pontok terén. Seremet mester elképzelése szerint kettejük mellett három másodéves palánta léphet elő még húzóembernek: a középpályás Erik Smith az egész csapat egyik legkomolyabb munkabírású játékosa, Kyle Cassady tavaly már szintén bizonyított a középpályán, míg a hátvéd Matt Puelo a védelem egyik fiatal reménysége. A kapusposzt egyelőre a legnagyobb kérdőjel, az eddigi első számú hálóőr Brian Wilson befejezte tanulmányait, megüresedett helyéért a harmadéves Austin Fox és a végzős Matt Sanders küzdhet meg.

A Falcons könnyen az idei szezon meglepetéscsapata lehet az ECAC-ben, legalábbis a Légierő birodalmán abban reménykednek, hogy sikerül ott folytatni, ahol tavaly abbahagytuk. Ebben az esetben, ha átmentjük a jó formát, akkor a Denver kivételével bárkit megszorongathatunk a konferenciában, de azért gyorsan tegyük hozzá, hogy az ötödik helynél feljebb kerülés már meglepetésnek számítana.

Az AFA természetesen nem tartozik a show-csapatok közé, ezért csak egyetlen klasszikus tornán fognak részt venni idén, február utolsó hétvégéjén a DU otthonában megrendezésre kerülő Tournament-en mérettetik meg magukat. A kettőzötten fontos konferencia-rangadók mellett még egy mérkőzés villanyozhatja fel különösen az akadémia légkörét, hiszen a csapat március 10-én az Army lacrosse-legénységével fog megütközni.

A Falcons 2012-es menetrendje:

Február 19., vasárnap, 19:00 Rutgers Old Queen's - Air Force Falcons
Február 25., szombat, 19:00 Air Force Falcons - Robert Morris Colonials (Pioneer Face-Off Classic Tournament, Denver, Peter Barton Lacrosse Stadium)
Február 26., vasárnap, Air Force Falcons - Michigan Wolverines (Pioneer Face-Off Classic Tournament, Denver, Peter Barton Lacrosse Stadium)
Március 3., szombat, 19:00 Air Force Falcons - Quinnipiac Bobcats
Március 10., szombat, 20:00 Army Black Knights - Air Force Falcons
Március 17., szombat, 18:00 Loyola Greyhounds - Air Force Falcons*
Március 24., szombat, 21:00 Air Force Falcons - Denver Pioneers*
Március 28., szerda, 01:00 Jacksonville Dolphins - Air Force Falcons
Március 31., szombat, 21:00 Air Force Falcons - Mercer Bears
Április 8., vasárnap, 20:00 Air Force Falcons - Bellarmine Knights*
Április 14., szombat, 20:00 Air Force Falcons - Fairfield Stags*
Április 21., szombat, 19:00 Ohio State Buckeyes - Air Force Falcons*
Április 29., vasárnap, 01:00 Hobart Deacons - Air Force Falcons*

A coloradói csapatok számára ezen a hétvégén veszi kezdetét az idei egyetemi lacrosse bajnokság. Ezen alkalom tiszteletére a következő napokban a két első osztályú helyi programmal ismerkedhetünk meg közelebbről. Első kiadásomban az állam erősebb csapatát fogom bemutatni, a Denver Pioneers tavaly az országos négyesdöntőben is részt vett, melyből kifolyólag a vörös-fehérek idei szereplését komoly várakozások előzik meg.






















Ahogy arról már korábban szót ejtettünk, a Denver University férfi csapatsportágait tekintve leginkább jégkorongban és kosárlabdában rendelkezik hosszú múlttal, viszont a jelenben országos szinten egyértelműen a lacrosse-program számít a leginkább versenyképesnek. A sportág először 1966-ban tűnt fel az egyetem életében, azóta kisebb megszakításokkal működik, igazi aranykorát viszont csak a 21. században éli. A Pioneers "lepkehálós" hősei először mindössze 2006-ban kvalifikálták magukat a Division I NCAA Tournament 16 csapatos főtáblájára. Az azóta eltelt hat esztendő alatt négyszer vettek részt a jutalomjátékon, az első három kirándulás mindegyike azonnal vereséggel ért véget, a legelső győzelmet 2011-ben könyveltük el, amikor az ECAC bajnokaként a legjobb 16 között a Villanova-t vertük 13-10-re, majd a négy közé jutásért jókora meglepetésre a Johns Hopkins gárdáját is elbúcsúztattuk a 14-9-es sikerünkkel. A káprázatos hadjárat az országos elődöntőben ért véget, ahol a későbbi bajnok Virginia parancsolt megálljt a srácoknak 14-8 arányban.

Természetesen minden idők legjobb coloradói lacrosse-szereplését produkáltuk az elmúlt esztendőben. Mindez már csak azért is volt különösen fontos, mert az Egyesült Államok keleti partvidékére korlátozott lacrosse-egyetemek sűrűjében, a Denver a sportág nyugati melegágya lett. A csapat a bravúros szereplését egy átmeneti esztendőben érte el, tavaly ugyanis még többnyire csak másod-, illetve harmadéves tanulókból állt a keretünk. Hatalmas szerepe volt a sikerben a 2010-es szezont megelőzően kinevezett Hall of Famer vezetőedző Bill Tierney-nek, aki előttünk a Princeton csapatával hatszoros NCAA-bajnok volt. Ő maga is nagyszerű lehetőségnek tartotta a kissé sötét lóként kezelt, vadregényes környezetben fekvő csapat irányítását, a DU szemszögéből pedig felesleges magyarázni, hogy mekkora erősítés volt a sokszorosan megkoronázott mester színre lépése.

A Pioneers támadóegysége a tavalyi szezonban a leghatékonyabbak közé tartozott az NCAA-ben, a meccsenkénti 39 kapura lövéses és 9 gólos átlagteljesítmény, illetve a kiváló létszámfölényes játék a sikeres szereplés egyik fő kulcsa volt. Egyetlen fontos név távozott az iskolától, az angol válogatott Todd Baxter profinak állt, hiányát már a tavalyi rájátszásban is megtapasztalhattuk, akkor egy súlyos sérülés miatt voltunk kénytelenek nélküle szerepelni. Viszont továbbra is számíthatunk a csapat legfélelmetesebb gólzsákjára, a végzős évét kezdő Mark Matthews tavaly 46 találatig jutott, a hozzá hasonlóan senior Alex Demopoulos-tól (30+28 2011-ben) ugyancsak hangzatos idényre van kilátás. Nélkülözhetetlen zongoracipelője lehet még az offense-nek a sophomore Jeremy Noble és a junior Eric Law, akik tavaly már mindketten alaposan letették a névjegyüket.

A középpályások közül az előre játékba a legtöbb támogatást bizonyára ismét a harmadéves Cameron Flint-től várhatjuk, aki az elmúlt évadban a 11 asszisztja mellett 27 találatot vállalt magára és a három legjobb csatár mellett egyenesen a legjobb gólszerzőnk volt. Érdemes lehet odafigyelni a Brit-kolumbiai származású újonc Wes Berg-re, a felkészülési meccseken nyújtott parádés játéka révén az ECAC legjobb újoncának választották meg az előidényben. Ha már ennél az egységnél tartunk, a harmadik szezonja előtt álló Chase Carraro már tavaly is az NCAA legjobb faceoffosai közé tartozott, idénre pedig csak még hatékonyabb bulizást remélhetünk tőle.

A támadósorral ellentétben viszont a védelem jelentősen átalakult, gyakorlatilag hat teljesen új embert kell beállítanunk a defense-be. Tierney mester igazi védekező specialista hírében állt, az elmúlt két szezonban az elődeitől kapott örökségből kellett dolgoznia, és kihozta a maximumot a fizikális és atletikus játékosokból, ám a mostani szünetben gyakorlatilag új alapokra kellett helyeznie a védősort. Csak Steven Wylie és Liam Resch maradt rutinos hátvédnek, rajtuk kívül csupa freshman-ből és sophomore-ból kell gazdálkodnunk.

Komoly szerep hárulhat a mindössze másodéves Jamie Faus kapusra, aki a bemutatkozó szezonjában 17 mérkőzésen 14-szer szerzett győzelmet és összesen 179 védést hajtott végre. A hatalmas tehetség számára tökéletesen sikerült az elmúlt esztendő, hasonló folytatásban bízunk, de a védelem kicserélődése kedvezőtlen hatással lehet rá. A vezetőedző úgy fogalmazott, tavaly azt kérte a kapustól, hogy "fogja be a száját, és csak védjen", idén viszont Faus-nak muszáj lesz felemelnie a hangját, hogy irányítsa a zöldfülű hátvédeket, ami egy merőben új feladat lesz számára.



















A konferencia címvédője a 2012-es szezonban is az ECAC legerősebb csapatának számít, legfőbb kihívónk talán az Ohio State lehet, illetve még a Loyola és a Fairfield ellen lehetnek szorosabb meccseink, de majdhogynem kötelező lenne a konferencia megnyerése. A csoportbajnokok automatikus besorolással bírnak a Tournament-re, ha mindezt közel hibátlan mérleggel tennénk, akkor teljes joggal bízhatnánk a top8-as kiemelésben, ezáltal jelentősen megkönnyítve a dolgunkat.

A csapat felkészülési időszakban az egyetemi gárdák mellett két profi együttessel is összecsapott. Októberben 17-13-ra sikerült legyőzni az MLL-es Denver Outlaws gárdáját, míg január végén csak hosszabbításban kényszerültünk fejet hajtani az amerikai outdoor válogatott előtt egy végletekig kiélezett találkozón.

A konferencia-rangadókon kívül március második felében vívunk két nagyon érdekes meccset, amikor néhány nap különbséggel mérkőzünk meg a Notre Dame és a Cornell csapataival. Ezen kívül fokozott érdeklődésre tarthat még számot az alapszakasz utolsó fordulójában megrendezésre kerülő Mile High Classic torna, melyen a Pioneers a két évvel ezelőtti bajnok Duke együttesét látja vendégül a Denver Broncos stadionjában.

Érdemes követni a csapat 2012-es szereplését, hiszen a Pioneers lacrosse-programja minden egyes coloradói egyetem csapatsportága közül a legnagyobb esélyekkel indul harcba akár az országos bajnoki címért is. Persze, a végső győzelem nem lehet elvárás, de a tavalyi elődöntős szereplés megismétlése egyáltalán nem lenne meglepetés. Szurkoljunk együtt a srácokért, a Pioneers meccseit biztosan fokozott figyelemmel fogjuk követni az írásokkal, és reméljük ti is megtiszteltek bennünket a figyelmetekkel!

A Pioneers 2012-es menetrendje:

Február 19., vasárnap, 20:00 Ohio State Buckeyes - Denver Pioneers (Sunshine Classic Tournament, Jacksonville)
Február 25., szombat, 21:30 Denver Pioneers - Michigan Wolverines (Pioneer Face-off Classic Tournament, Denver)
Február 26., vasárnap, 21:30 Denver Pioneers - Robert Morris Colonials (Pioneer Face-off Classic Tournament, Denver, Peter Barton Lacrosse Stadium)
Március 3., szombat, 21:00 Denver Pioneers - Hartford Hawks
Március 10., szombat, 19:00 Penn State Nittany Lions - Denver Pioneers
Március 18., vasárnap, 19:00 Notre Dame Fighting Irish - Denver Pioneers
Március 20., kedd, 22:00 Cornell Big Red - Denver Pioneers
Március 24., szombat, 21:00 Air Force Falcons - Denver Pioneers*
Március 31., szombat, 21:00 Denver Pioneers - Hobart Deacons*
Április 7., szombat, 03:00 Denver Pioneers - Bellarmine Knights*
Április 15., vasárnap, 03:00 Denver Pioneers - Loyola Greyhounds*
Április 21., szombat, 19:00 Fairfield Stags - Denver Pioneers*
Április 28., szombat, 04:00 Denver Pioneers - Duke Blue Devils  (Mile High Classic, Denver, Sport Authority Field at Mile High)

- Tóth Milán írása -

Sok jóról továbbra sem fogunk tudni beszámolni, hiszen az egyetemi kosárlabda-bajnokság Mountain West konferenciájában szereplő Air Force Academy (11-11, 1-7) legutóbbi írásunk óta ötször kapitulált. Ez azt jelenti, hogy Jeff Reynolds vezetőedző együttese már hét meccs óta nyeretlen, és változatlanul a csoport leggyengébb csapatai között tanyázunk.

Először január 25-én a TCU (14-10, 4-4) vendégeként szenvedett 59-56-os vereséget az a csapatunk egy kiélezett mérkőzésen. A harmadéves center Taylor Broekhuis 15 pontot szerzett a találkozón, de a junior kettes-hármas Mike Fitzgerald (14 pont, 2 lepattanó) és az ugyancsak harmadik évét járó Todd Fletcher (12, 4) is tíz pont fölött zárva tett ki magáért. Reynolds szerint az ellenfél nagyon jól védekezett, de a sok kimaradt helyzet miatt is bosszankodott egy kicsit a Falcons mestere, ugyanis verhető ellenféllel szemben kapituláltunk.

Három nappal később majdnem csodát tettek a srácok, de sajnos hosszabbításban kikaptak a konferencia-első UNLV-től (22-4, 6-2) 65-63 arányban. A vezetőedző véleménye szerint a csapat elég jól játszott ahhoz, hogy nyerjen, de hiába küzdött a társaság, végül az esélyesebb vendégek diadalmaskodtak. A gárda elsőszámú pontgyárosa, Michael Lyons 25 pontot szerzett, de egy kísérlete három másodperccel a meccs vége előtt sajnos kimaradt. 3:33-mal a negyedik negyed végi dudaszó előtt még vezettünk is 56-51-re, de az országos 12. kiemelt Rebels hosszabbításra mentette a meccset, nagyon közel álltunk a bravúrhoz. Az újonc Kamryn Williams 13 pontjával új egyéni karriercsúcsot ért el az NCAA-ben, míg Taylor Broekhuis újra 11 egységig jutott.

A hónap utolsó napján hatalmas pofonba futott bele az Air Force hazai pályán: a New Mexico (20-4, 6-2) 81-42-re rendkívül simán győzött a Clune Arénában. Mike Fitzgerald a meccs után nem is értette, hogyan történhetett meg, hogy három nappal korábban megszorongatják a listavezetőt, majd egy hasonlóan erős csapatattól ennyire simán kikapnak, úgy látszik, minden puskaporunkat előttünk a Rebels elleni szoros fiaskó alkalmával. A vendégek összes játékosa szerzett pontot, a mi csapatunkból a freshman Max Yon volt a legeredményesebb, tíz perc alatt 11 pontot dobott, csupán ő lépte át a 10 pontos határt.

Február 4-én az állami konferencia-rangadón a Colorado State (15-8, 4-4) is legyűrte a Falconst, Fort Collinsban 67-49-es hazai siker született. Nem sok esélye volt az AFA legénységének, a zöld-fehérek végig magabiztosan kézben tartották a meccset, és majd' 20 pont körüli különbséggel diadalmaskodtak. A vendégek legjobbja ismét a harmadéves Michael Lyons volt 16 ponttal, míg Mike Fitzgerald 15 pontjából 14-et a második félidőben szerzett, de kettejük remeklése sem volt elegendő a Rams megszorongatásához.

Legutóbb múlt hétvégén a konferencián belül addig nyeretlen Biose State (11-12, 1-7) verte el az Air Force-t 72-61-re, ráadásul a Falcons újra hazai pályán kapott ki. Michael Lyons 24 ponttal zárt, míg Todd Fletcher karriercsúcsot jelentő kilenc asszisztot osztott ki. Lyons azt emelte ki a meccs utáni nyilatkozatában, hogy a társaságnak hiába volt három jó edzése egymás után, a BSU ellen mégsem ment nekik a játék, de nem adják fel, továbbra is pozitívak maradnak és a hátralévő hat konferencia-mérkőzésen megpróbálnak bizonyítani, most már tényleg csak a tisztes helytállás maradt.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. UNLV Rebels 6-2 (22-4)
2. San Diego State Aztecs 6-2 (20-4)
3. New Mexico Lobos 6-2 (20-4)
4. Wyoming Cowboys 4-4 (18-6)
5. Colorado State Rams 4-4 (15-8)
6. TCU Horned Frogs 4-4 (14-10)
7. Air Force Falcons 1-7 (11-11)
8. Boise State Broncos 1-7 (11-12)

Hat mérkőzés maradt az alapszakaszból, és már csak annyi kérdés maradt, hogy a hetedik vagy a nyolcadik helyen fogunk végezni a konferenciában, ami nem jogosíthat fel bennünket túlzottan nagy megelégedésre. Elmaradtak a bravúrok, és az eddigi tendenciát figyelembe véve, a hátralévő találkozókon legfeljebb a TCU elleni hazain lehet esélyünk a győzelemre.

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.

A rájátszás második fordulójában végéhez ért a Denver Broncos 2011-es menetelése az NFL-ben, a csapat hosszú szünet után most végre újra bejutott a playoffba, de a Wild Card-kör sikerénél többre nem voltunk képesek. Eseménydús szezont hagytunk magunk mögött, most következő évértékelő kiadásunkban a Denver Sports Blog három Broncos-szakértője összegezte a tapasztalatait egy hosszabb kérdéssor kitöltésével.


- Mi a véleményed összességében a csapat 2011-es szezonjáról?

Black_Adder válasza: Akadtak jó és rossz dolgok bőven, de összességében messze fölülmúlták az elvárásaimat.

Filip válasza: Mindenképpen kellemes meglepetés volt számomra, ahhoz képest, hogy ősszel egyáltalán nem vettem komolyan a csapatot, és az egész éves pokoljárás megismétlésére - vagy csak minimális előrelépésre - számítottam. Ehhez képest évek óta nem látott sikereket értünk el, számtalan drámai diadalt aratva, és hosszú idő után újra bejutottunk a playoff-ba. Semmi okunk nincs a panaszra, minden Vadló-szurkolónak kötelessége most büszkének lennie a srácokra!

StormST válasza: Szerintem összességében elégedettek lehetünk a szezonnal. Megtörtént, amit a 2010-es szezon eleje óta vártam, vagyis Tim Tebow lett a kezdő QB. Nem lett hibátlan a szezon, a 8-8-as mérleg alapból nem lenne elég egy playoff-szerepléshez, de ezúttal ennyi is elég lett. Sikerült megmenteni a szezont és talán a franchise-t is, ami a 2010-es 4-12-es szezonnal történelmi mélységbe süllyedt. A remény újra megvan, hogy visszatérhet a Denver Broncos a liga elitjébe, és ennél többet én nem is kívántam.

- Mennyire tartod jó döntésnek John Fox kinevezését a 2011-es teljesítmény tükrében?

Black_Adder válasza: Rövid távon úgy tűnik bevált, hosszú távon viszont továbbra is kétségeim vannak a felfogásával kapcsolatban.

Filip válasza: Alapvetően jó döntés volt egy megfontolt, konzervatív tréner kinevezése, hiszen olyan személy érkezett, aki éles ellentétben áll JMD habitusával. Az első éve jól sikerült, nagy kérdés azonban, hogy ott is tudja-e tartani a Broncos-t a folytatásban a tűz közelében, erre a kérdésre biztos választ csak a jövőben kaphatunk.

StormST válasza: A szezon elején nem tűnt 100%-ig jó döntésnek, de amikor meg merte lépni a QB cserét és ki is tudott tartani mellette, akkor megmutatta, hogy jó döntés volt a kinevezése. Jól választott stábot és játékosokat, remélem, hogy ugyanígy fogja folytatni.

- Miként lehetett volna még többet kihozni az idei szereplésből?

Black_Adder válasza: "Orton NOT gives us the best chance to win"

Filip válasza: Két komoly hullámvölgyünk volt, ha ezek közül legalább az egyiket kiküszöböltük volna, akkor talán pozitív mérlegünk is lehetett volna. Először is, gondolok itt a szezonkezdésre: kissé elcsépelt, de tény, ha a kezdetektől fogva Tebow lett volna a no1 QB, jobb rajtunk lehetett volna; másrészt az alapszakasz végi összeomlás is megelőzhető lett volna kicsit több koncentrációval, de utóbbiba a sérülések is belejátszottak, amelyek másoknál is vannak, és lesznek mindig.

StormST válasza: Talán ha már a rövid TC elején Tebow-t nevezzük ki kezdő QB-nak, de ebben se vagyok biztos, lehet, hogy ennek így kellett történnie. Ennél több nem nagyon volt a szezonban, én elégedett vagyok ennyivel is...

- Miért fellegzett be végképp Kyle Orton-nak?

Black_Adder válasza: Egy jó közepes, ám észrevétlen irányító, mögötte a liga legnagyobb szurkolóbázissal rendelkező játékosa. Vesztésre volt ítélve. Emellett ő JMD rendszerébe illett, Foxék viszont nem tudták megfelelően ráhúzni a gameplant. Kulcsszituációkban rendre besült. Ettől még maradhatott volna, év végéig, tán még kompenzációs picket is kaphattunk volna érte utólag, azonban az öltöző hangulatnak mindenképp ez kellett. Elejét kellett venni a csapat kettészakadásának. Lehet hogy játszott ellenünk és legyőzött, de így utólag nem számított, viszont a csapategységnek mindenképpen jót tett, hogy utána nem volt választás, mindenkinek Tebow mögé kellett állnia.

Filip válasza: Időzített bomba volt. Igazából csak az volt a kérdés, hogy meddig tudja tartani a tavalyi szintet, amikor teljesítőképessége maximumát hozta. Ha jól játszik, akkor is csak egy jó közepes teljesítményre képes, valószínűleg már túl van karrierje zenitjén, hosszú távon nem nagyon lehetett építeni rá. Könnyen lehet, hogy Tebow feltűnése is mentális teherként hatott rá.

StormST válasza: Sok hiba, redzone-inkompetencia és simán a vezetőképesség hiánya, ezek voltak az okok. Jó játékos, de nem nyertes típus...

- Kik voltak a Broncos legjobbjai az idei szezonban?

Black_Adder válasza: Von Miller. Ujjtörése előtt egyértelműen, utána meg meg is látszott mennyit jelent ő egy személyben. A támadók részéről természetesen Tebow-t kell kiemelni, sokan köpködik, sőt az érdemeit is defektnek akarják feltüntetni, azonban Ortonnal ellentétben, ő élt a kapott esélyekkel és megfordította a meccseket. Aki azt mondja, hogy ez nem számít, az nézze meg a Giants idei szereplését, és a Super Bowlt!

Filip válasza: Támadó oldalon Tebow és McGahee megkérdőjelezhetetlen, a szezon első felében Decker, a másodikban D. Thomas, valamint nekem gyakran Fells is kellemes meglepetés volt. A védelemben Bunkley, Miller és Champ egész évben kimagaslóan dolgoztak, a sérüléséig Dawkins, illetve helyenként M. Thomas és DJ nőttek fel melléjük. Kötelességünk még kiemelni a két place kickert, Prater-t és Colquitt-et, előbbinek voltak időnként hibái, de kulcspillanatokban és messziről könyörtelen volt, utóbbi pedig kérdés nélkül az NFL legjobb puntere volt idén.

StormST válasza: Tim Tebow, Von Miller, Willis McGahee, Brodrick Bunkley, Demaryius "Bay-Bay" Thomas, Champ Bailey... Szerencsére nem rövid a névsor, és messze nem teljes...




















- Kik voltak a leginkább alulteljesítő játékosaink ebben az idényben?

Black_Adder válasza: Ryan Clady. Rengeteg büntetés, sack, hit és hurry. Ráadásul a falban neki kéne a legjobb teljesítményt nyújtania. A büntetések nagy része fantom szabálytalanság volt ugyan, de tőle akkor is mindenképp többet vártam volna.

Filip válasza: Az offense-ből Orton, Moreno és Clady okoztak leginkább csalódást, főleg utóbbi kettőtől vártam többet. Ami a védelmet illeti, leginkább a secondary emberein verném el a port: Moore egyelőre korántsem váltotta be a hozzá fűződött reményeket, Woodyard még mindig pocsék a coverage-ben, Goodman és Wilhite pedig elképesztő palimadarak voltak a szezon jelentős részében. Hogy a ST-t is említsem, leginkább Cosby fejetlen visszahordásai bosszantottak, szerencsére gyorsan kijátszotta magát a keretből.

StormST válasza: Kyle Orton, Ryan Clady, Rahim Moore (rookie, így még bocsánatos bűn), Orlando Franklin (ő a végére kicsit összekapta magát, valamint szintén rookie)

- Hogy tetszett Von Miller bemutatkozó szezonja?

Black_Adder válasza: Nincsenek rá szavak. Úgy emberileg, mint szakmailag.

Filip válasza: Óriási a srác. Sokan kritizálták, hogy miért nem a DL-be erősítettünk a drafton, de szerintem így a szezon végére mindenki nyugodt szívvel beláthatja, hogy Miller-nél jobban nem is választhattunk volna. Lehetne róla vitatkozni, hogy a draft class legjobb játékosa volt-e vagy sem, nem akarom Newton-nal összevetni, számunkra biztosan a lehető legjobb választás volt, mert pontosan rá volt szükségünk.

StormST válasza: Defensive Rookie of the Year, 11,5 sack + 1 a playoff-ban. Szerintem aki ennél többet várt, az bolond. Ráadásul ha még azt is figyelembe vesszük, hogy megsérült az ujja és emiatt sokat esett vissza a teljesítménye, akkor szerintem nem alaptalan, ha azt mondom, a Broncos történetének egyik legjobb rookie-ja és remélem, hogy még 10+ évig a csapat meghatározó játékosa marad...

- Melyik volt számodra a szezon legemlékezetesebb pillanata?

Black_Adder válasza: A Bears elleni fordítás, Prater 59 yardos FG-jával. Az elmúlt évek talán legszebb sportemléke volt számomra a meccs utolsó 3-5 perce.

Filip válasza: A hat meccses győzelmi sorozat alatt hétről hétre estem egyik ámulatból a másikba. Nehéz ezek és a PO-győzelem közül választani, valahogy mégis a Chargers elleni idegenbeli OT-siker tetszett a legjobban - óriási küzdelemben zajlott az egész meccs és nagyon nagy skalpot gyűjtöttünk be a hosszabbítás utolsó percén belül értékesített mezőnygóllal, pedig előtte a SD is megnyerhette volna.

StormST válasza: A Steelers elleni hosszabbításban megszerzett TD és a Jets elleni utolsó drive vetekedik nálam az első helyért... Talán inkább a Steelers elleni, mert arra nagyon sokáig emlékezni fogok...



















- Milyen legfőbb változásokra számítasz az offszezon alatt a keretben?

Black_Adder válasza: Én a "működő rendszeren ne változtass!" híve vagyok, sajnos nem tudtuk megtartani Dennis Allen-t, új DC pedig mindenképp jelent valamilyen szintű változást. Del Rio ráadásul 4-3 alapfelállásnál a 2 gap rendszert preferálja. Remélem belátja, hogy a mi keretünk egyrészt alkalmatlan rá, másrészt az agresszív 1gapben széjjelirtottuk az ellenfél irányítóit.

Filip válasza: Remélem minél kevesebb játékostól fogunk megválni, pár vasmacska kivételével jó lenne együtt tartani a csapatot, amennyiben ez megoldható. Ettől függetlenül mindenképpen erősítést várok a támadófalban, a LB-sorban és ami a legfontosabb, a secondary-ben.

StormST válasza: Nagyon nehéz kérdés ez. Ha a fontosabb szabadügynökeink közül csak keveset tudunk megtartani, akkor nagy lesz a vándorlás, de én alapvetően inkább arra számítok, hogy a draft-on akarjuk tovább erősíteni a csapatot. Szükség lenne egy jó CB-re, Champ társának és később utódjának, valamint a Mays-Woodyard páros helyén egy jó MLB-re, plusz egy jó DT is elkelne, főleg ha a Bunkley-Thomas párosból nem tudjuk mindkettőt megtartani. Ha pedig Brian Dawkins a visszavonulás vagy a távozás mellett dönt, akkor a S pozícióban is nagy lyuk keletkezik...

- Folytatja-e karrierjét Brian Dawkins?

Black_Adder válasza: igenigenigenigenigenigenigen. Nagyon fontos lenne. Egyrészt bármilyen állapotban a csapat vezére. Másrészt még mindig kiváló játékos, harmadrészt nem áll készen az utódja. Carter egész jól belejött a szezon végére, Rahim Moore azonban messze a várakozások alatt teljesített. Visszakerült Bruton mögé a DC-n, és nem azért, mert Bruton többet érne egy madárijesztőnél... A következő szezonban mindenképp Dawknak kéne kezdeni, ideális esetben szezon közben átadhatná a kezdő pozíciót egy feltörekvő ifjoncnak. Az ő szempontjából, szerintem máris hiányzik neki a játék, a Pro Bowlon volt lehetősége megterhelés nélkül játszadozni egy kicsit, ami remélhetőleg meghozta a kedvét. A jó hír, hogy azt mondta: vagy Broncos vagy visszavonul, tehát más csapat kizárva...

Filip válasza: Nagyon bízom benne, hogy még egy évre rászánja magát. Hatalmas mentális hadvezér, akinek már csak a jelenléte is nagy hatással van a csapatra. Nem tudom mennyire volt komoly a szezon végi sérülése, remélhetőleg annyira nem szegte a kedvét, hogy máris elbúcsúzzon, hanem vállalni fog még egy újabb szezont a csapatnál, szükségünk van rá.

StormST válasza: A legújabb hírek szerint a folytatás felé hajlik, de ezt nagyon nehéz megítélni. Én remélem, hogy még egy évet játszik és nálunk, de elhiszem, hogy ez most elég nehéz döntés neki a nyaksérülése miatt...

- Hogyan látod Tim Tebow jövőjét a csapatnál?

Black_Adder válasza: Érzésem és megítélésem szerint is csak 1 évvel hosszabbította meg a licencét. 150 yard/meccsel nem lehet sokáig húzni, mindenképp tovább kell fejlődnie, ha franchise QB szeretne lenni. Az eddig látottak alapján viszont a lehető legjobb úton halad efelé, és támadó oldalon szerencsére nem várható komolyabb változás. Egyébként ha QB-ként nem is válna be, még akkor is szenzációs HB lehetne, azonban HBként megtartani nincs sansz, mert valszeg tovább állna valahová, ahol lenne esélye passzolni.

Filip válasza: Egy időre elhallgattatta a kétkedőket, és ami a legfontosabb, hogy - legalábbis átmenetileg - Elway-t is meggyőzte róla, hogy neki kell a kezdőnek lennie 2012-ben. Ugyanakkor még mindig van hová fejlődnie, főleg a passzolás terén, a következő szezonban további előrehaladást kell tennie, ha hosszabb távon is szeretné megőrizni a stafétabotot. Bizakodó vagyok, hogy ha a következő offszezont úgy kezdjük, hogy ő lesz a kezdő, rászabjuk a playbook-ot és idealizáljuk az OL-t, akkor a maga motiváltságával még többet fog nyújtani, és további esztendőkre biztosíthatja be a helyét.

StormST válasza: Ha nagyon a szívemre hallgatok, akkor azt mondom, hogy csodásan. Ha kicsit az eszemre is, akkor azt mondom, hogy a 2012-es szezon után lehet erre majd igazán válaszolni, amikor egy teljes offseason-nel a háta mögött és egy rá szabott playbook-al tud lejátszani egy szezont. Megvannak az adottságai, hogy kiváló irányító legyen (bár nem klasszikus értelemben), de még sokat kell javulnia...

- Elképzelhetőnek tartod, hogy jövőre is a futásra épülő támadójátékkal próbálunk meg érvényesülni?

Black_Adder válasza: Biztos, hogy futásra épülő támadó játékkal próbálunk érvényesülni. Legfeljebb az arány változik egy kicsit a passzjáték javára, de ez alapvetően egy runfirst keret. Az OL jobban blokkol futáshoz, egy mobilis irányító, egy nagyon jó futó, és Fox egyébként is a futásra alapozott támadójáték híve. Egyébként szvsz ha jönne egy új kezdő QB, akkor is előtérben maradna a futás.

Filip válasza: Valószínűleg a klasszikus old school triple optiont ritkán fogjuk alkalmazni, de már csak Tebow és Fox stílusa is garancia lehet arra, hogy alapesetben legalább 60-40 %-ban a futások lesznek többségben a passzokkal szemben. Ugyanakkor fejlődést várok TT-től a passzokban és a WR-ektől is az elkapások terén, hogy a passzjátékokat nagyobb hatásfokkal oldjuk meg a tavalyinál.

StormST válasza: Az biztos, hogy többet fogunk futni, mint a többi NFL-csapat, részben azért, mert ha javul is Tebow a passzokban, akkor se lesz egy Manning/Brees/Brady/Rodgers szintű irányító, részben pedig azért, mert az ő futásai is fontos részét képezhetik a stratégiának...

- Mely posztokra vársz főként erősítést a közelgő drafton?

Black_Adder válasza: CB, MLB, DT

Filip válasza: Szerintem idén elengedhetetlen, hogy az első vagy második körben CB-t válasszunk. Ezen kívül komoly szükség lenne egy RB-re és egy MLB-re, de erősítésre szorulna még az OL, a DL, és a secondary-be se kizárt több fiatal érkezése az esetleges top pick mellett.

StormST válasza: CB, MLB, a fő need-ek. Kell még egy backup RB, egy balkezes backup QB, kéne még 1-2 ember a támadófalba és igény esetén a DT posztra is...

- Milyen célokkal kezdheti majd a csapat a következő idényt?

Black_Adder válasza: Ne feledjük, hogy a PO ellenére a rebuilding elején tartunk még mindig. Fiatal csapat, jövőre jóval nehezebb sorsolás, erősebb ellenfelek. Mérleget nem is mondanék, ami a cél, hogy Tebow pontosabban és gyorsabban passzoljon, meg egyéb hiányosságain javítson, a secondaryben a fiatalok nőjenek fel a veteránokhoz, Baileyhez és Dawkhoz, na jó ez kicsit erős, de mindenképp fejlődjenek.

Filip válasza: Reális esélyünk lehet a PO-ra, köszönhetően részben a harmatos divíziónak, de ha már a pozitív mérleget elérjük, akkor is elégedett leszek. Nehezebbnek tűnik a sorsolás a 2011-esnél, túl magas célokat semmiképp sem szeretnék a csapat elé fektetni, de a 8-8 megismétlése illő lenne, nehogy visszafelé fejlődjünk.

StormST válasza: Reálisan a javulás lehet a cél, tehát a 8-8-nál jobb mérleg. A csoport többi csapata nincs éppen a csúcson, a Chiefs és a Raiders is HC csere után vág neki a szezonnak, a Chargers pedig nem tud kilépni saját árnyékából, így a playoff ismét meglehet, de szerintem a javulás a legfontosabb...

- Melyik csoport-riválistól fogsz tartani a legjobban 2012-ben?

Black_Adder válasza: Chiefs. Alapból továbbra is a Chargers lenne a legerősebb, de maradt Norv Turner az edző, ami máris jelentősen csökkenti az esélyeiket, itt az AFC Westben is. A Chiefsnek viszont van egy jó draft pozíciója, visszatérhet hozzájuk egy ligaelit futó és egy ligaelit S. Ha valahogy találnak egy QB-t abba a csapatba, akkor akár kereterősségben is felülmúlhatják a Boltsot. A Raiders viszont szvsz a lehető legrosszabbkor kezdte meg a rebuildinget. Jövőre tartottam volna tőle nagyon, hogy beérik a munka, most szerintem/remélem újabb 2-3 évre eltűnnek.

Filip válasza: Szerintem a SD nagyon meg fogja rázni magát az elmúlt szezon kudarca után. Rivers valószínűleg minden nap vért iszik és pofozza magát a tükör előtt, ha a többiekre is áthat az elszántsága és bosszúvágya, akkor újra a csoport legerősebb csapata lesznek. A Chiefs megbízható alapokra épül, de jókora kérdőjelek számomra, a Raiders most gyengébbnek tűnik a három közel azonos erősségű csapatnál, de Allen miatt rájuk fokozottan figyelni fogok.

StormST válasza: Chargers, utánuk a Chiefs, a Raiders-től nem várok túl sokat...

Az utóbbi hetekben becsúszott pár vereség a Denver Nuggetsnek. A kiváló mérleg okán denveri fanoknak nem kellett aggódniuk, néhány zakó ellenére is a nyugati élmezőnyben tanyázott a csapat. A pályán mutatottak alapján viszont talán már sejthető volt, hogy hullámvölgybe kerülhetünk. Tekintsük át, hogyan alakult a mögöttünk álló bő egy hét a denveri profi kosárlabda szempontjából.

























A három mérkőzésből álló back-to-back-to-back sorozatunk utolsó összecsapását a Portland Trail Blazers ellen vívtuk február 4-én. A jól megszokott kezdőcsapatból Mozgov hiányzott, helyette Koufos került be centerként. Erősen kezdett a hazai pályán játszó Blazers, az első negyedben még nagyjából sikerült tartani a lépést, így is hét pontos hátránnyal kezdtük a második felvonást. A második negyedben tíz pont fölé is nőtt a hátrány, de a szünetre sikerült hat pontra faragni, így nem reménytelen állásnál fordultunk a második félidőre. A harmadik negyed elején voltak biztató jelek, már az egyenlítés közelébe is kerültünk. A játékrész további részében a Blazers dominált, hosszú percekig csak Koufos talált a gyűrűbe, ennek köszönhetően alaposan leszakadtunk. Az utolsó negyed elején nagyot kellett volna játszani a meccsben maradásért is, ez azonban nem sikerült. Végül teljesen összeomlott a csapat, a hazai gárda pedig gálázott és húsz pont fölé tornázták az előnyüket, a végeredmény 117:97-es vereség lett. Nagyon jó napot fogott ki a Blazers, majdnem 50%-al szórták a hármasokat, 15 alkalommal találtak be három pontot érően, erre pedig nem volt válaszunk ezen a meccsen. Az indítások sem mentek úgy, mint azt megszokhattuk eddig, de a legnagyobb hiányosságok a védekező oldalon mutatkoztak. A csapat legeredményesebb játékosa Gallinari volt 20 ponttal, mellette Koufos említhető meg, aki 12 lepattanóval és 16 ponttal dupla-duplát ért el.  

A csoport rivális elleni zakó után hazai pályán a Houston Rockets ellen lehetett javítani. Az előjelek egyáltalán nem kedveztek ehhez, hiszen Mozgov továbbra is sérült volt, hozzá csatlakozott Nené is, valamint Afflalo is kikerült a csapatból. Nené helyét Faried foglalta el, ez volt a fiatal játékos első fellépése kezdőként az NBA-ben, Afflalo helyett pedig az ugyancsak újonc Stone került a csapatba. A felforgatott csapat ellenére egész jól kezdtünk, az első negyed végén nálunk volt a vezetés, ráadásul elég sok pontot szereztünk (28 pont). A második negyedben egy kicsit nőtt az előnyünk, de összességében Rockets jött ki jobban ebből a játékrészből, a szünet előtt sikerült fordítaniuk, de szoros maradt az állás. A harmadik negyed szoros játékot hozott, fej-fej mellett haladt a két csapat. A negyed elején Gallinari bokája kifordult, így elveszítettük a mérkőzés további részére. Figyelembe véve milyen szorosan alakult a találkozó, biztosra vehettük, hogy nagyon fog hiányozni az olasz a későbbiekben. A záró negyed elején a Rockets ellépett pár ponttal, főleg a távoli dobásaiknak volt ez köszönhető. Próbáltunk visszazárkózni, de rendre kaptunk egy Budinger vagy Lowry triplát, a vége így 99:90-es arányú vereség lett. Ez a vereség sokkal elfogadhatóbb, mint a Portland elleni hatalmas zakó volt, egy ilyen felforgatott, sok esetben rutintalan csapattal nehéz lett volna győzni, az is jó, hogy sokáig meccsben tudtunk maradni. A védekezésünk most is pocsék volt, kivált a magas embereink voltak maguk alatt, Andersen és Harrington bár szépen gyűjtögették a pattanókat, egy az egyben könnyű pontokat szerzett róluk az ellenfél, elsősorban Scola révén. Csakúgy, mint az előző mérkőzésen most is sok hármast nyeltünk be, ezúttal tízet, ellenben tőlünk mindössze három ért pontot, összesen huszonkét próbálkozásból. Nagyon gyenge volt a büntetőzésünk is, mindössze 57%, mintha Csupa Shaq büntetőzött volna nálunk. Annak ellenére, hogy hatan is elérték a 10 pontot, megérdemelten kaptunk ki, igaz ez a vereség sokkal kevésbé fájó, mint a portlandi megsemmisülésünk volt.

Múlt szerdán következett a Dallas Mavericks, őket is hazai pályán fogadtuk. Gallinari sérülése miatt Karl kénytelen volt tovább forgatni a csapatot, ezúttal Stone és Andersen kerültek a kezdőcsapatba, valamint visszatért Afflalo is. Nem kezdtünk jól, a vendég csapat gyorsan ellépett 6-8 ponttal, amit megtartottak az első negyed végére. A második negyedben tovább növelte előnyét a bajnok már bőven tíz pont fölött vezettek. Az első félidőt tizenegy pontos hátránnyal zártuk, ami nem lett volna akkora probléma, a nagyobb gond a rengeteg kapott pont volt, 64 ponttal terhelte meg a gyűrűnket a Mavs a szünetig. A harmadik negyed közepén nagyon leszakadtunk a Dallasról, de végére sikerült tíz ponton belülre zárkózni, így maradt némi remény az utolsó felvonásra. A negyedik negyedben Nowitzki Wrighttal kiegészülve vállára vette a Mavs-t és megtörte az akaratunkat, végül simának mondható találkozón 105:95-re kikaptunk a bajnoktól. Nem játszott kiemelkedően a Dallas, de most ez is elég volt nekik, hogy magabiztosan nyerjék meg a találkozót. Egyenletes csapatteljesítményt nyújtottunk, hiszen hatan is tíz pont fölött zártak, a védekezésünk ismét nem volt a toppon, lepattanókban bőven alulmaradtunk. Két játékosunk ért el dupla-duplát, Lawson 10 assziszttal és 16 ponttal, valamint Nené ugyanezeket a számokat hozta, csak ő lepattanóból szerzett tízet.




















A Mavs utáni meccs másnapján egy back-to back találkozó következett a Golden State Warriors ellen. Farried a kezdőben találta magát, Gallinarit pedig ezúttal Fernandez helyettesítette. Ezen a találkozón talán valamivel jobb esélyekkel indultunk, mivel a Warriors sem a kőkemény védekezéséről híres, ráadásul az utóbbi időben nem sok sikerélményük volt ellenünk, még hazai pályán sem. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott egy ponttal vezettünk a második játékrészre érve. A folytatásban a hazaiak elléptek egy kicsit, de a szünetig megfordítottuk az állás és vezetéssel mehetett a csapat pihenni. A pihenőről a Warriors jött ki jobban, a harmadik negyedben állva hagytak minket, gyorsan fordítottak, majd el is léptek. A negyedik negyedben csoda kellett volna a fordításhoz, próbálkoztak a játékosok becsülettel, de ez csak a tisztes vereségre volt elég, a végeredmény 109:101 lett az ellenfél javára. Ezúttal is rengeteg pontot kaptunk a triplákból, sajnos képtelenek vagyunk tisztességes védekezésre a hármas vonalán és az ellenfélnek is rendre sül a keze az utóbbi meccseinken. Pozitívum volt Afflalo játéka, végre elkapta a fonalat, 26 pontig jutott. Farried kis híján dupla-duplát ért el, csupán két pont hiányzott hozzá.

Két nap pihenőt követően az Indiana Pacers vendégeként léptünk pályára a legutóbbi hétvégén. A kezdőcsapat ezen a meccsen is változott, Brewer és Koufos került be ezúttal az ötösbe. Nem kezdtünk jól, sok pontot kaptunk az első negyedben és kapásból kilenc pontos hátrányból indultunk. A második játékrészben sokat javultunk, lassan ledolgoztuk a hátrányt és kiegyenlítettünk, a szünetre 60:60-as döntetlennel ment a két csapat. A harmadik negyedben végig vezettünk, de elhúzni nem sikerült, az utolsó játékrész izgalmasnak ígérkezett. Jól indítottuk ezt a negyedet, növelni tudtuk az előnyünket. A Pacers az utolsó percekben nagyon erősen hajrázott, nem sokon múlott, hogy nem egyenlítették ki az állást, az utolsó pár perc nagyon izgalmas volt. Végül 113:109-re egy izgalmas mérkőzésen sikerült megtörni az öt mérkőzéses vereségsorozatot. Végre sikerült a megszokott játékunkat játszani, gyorsan ment a játék, jöttek a leindulások szép számmal. A festéket uraltuk, nagyon sok pontot szereztünk a palánk alól, szám szerint 62-őt. Afflalo és Lawson remek napot fogtak ki, 23 és 27 ponttal zártak. Kimondottan jól teljesített Brewer is, aki kezdőként 19 ponttal zárta a találkozót. 

Nehéz időszak van a csapat háta mögött. Érezhető volt már a Lakers ellen is, hogy hullámvölgybe kerülhetünk, erre csak ráerősítettek a sérülések, amiből törvényszerűen következett ez a hosszú vereségsorozat. Csüggedni azonban nem szabad, hiszen még így is bőven PO-helyen tanyázunk és sikerült végre megtörni a negatív szériát is. Gallinari fontos eleme ennek a csapatnak, leginkább most érezzük, hogy sérülés miatt nem játszhat. Reménykedjünk benne, hogy nem vár rá 1-2 hónapos kihagyás és hamarosan visszatérhet a parkettre!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 21-6 (27 meccs)
2. Denver Nuggets 16-12 (28 meccs)
3. Utah Jazz 14-12 (26 meccs)
4. Portland Trail Blazers 15-13 (28 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 13-15 (28 meccs)

A közeljövő programja:

Február 15., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Phoenix Suns
Február 16., csütörtök, 02:30 Dallas Mavericks - Denver Nuggets
Február 18., szombat, 02:00 Memphis Grizzlies - Denver Nuggets
Február 20., hétfő, 02:00 Oklahoma City Thunder - Denver Nuggets

A múlt héten öt meccses nyeretlen sorozatot máris négy meccses veretlen széria váltotta fel a Colorado Avalanchenél, a legutolsó három fellépésből kettőt megnyertünk és harmadszor is csak hosszabbításban kaptunk ki. Javítottunk kicsit a kilátásokon, talán még időben tértünk észhez és nem késő megrázni magunkat a továbbiakra.
























Először kedden léptünk pályára a legutolsó bejelentkezésem óta, aznap a Chicago Blackhawkst vertük magabiztosan 5-2re hazai környezetben.
Nem túl jó előjelekkel vártuk az összecsapást, hiszen öt mérkőzés óta képtelenek voltunk győzni, sorozatban négy vereség után OTL következett. A Hawks ellen Giguere kezdett a kapuban, mostanában sokkal jobb formában van Varlamovnál. Kimaradt az összeállításból Porter és Hunwick, illetve Wilson kihagyása is érdekes volt, a sérülése óta nem nyerte vissza az igazi formát, csak hetedik védő lehetett. Helyette bekerült a lineupba az újonc Barrie, élete első NHLes meccsére készült.
Az első harmad unalmasan zajlott, kevés helyzetet és egyetlen gólt sem láttunk. A szünet után fél perccel rögtön megtört a jég, pechünkre Seabrook kipattanóból szerzett góljával a Chicago került lépéselőnybe. Nem sokáig kellett búslakodnunk, a negyedik percben azonnal két góllal válaszoltunk. Először egy 2-on-1 kiugrásban O'Reilly passzából Peter Mueller volt eredményes, 34 másodperc múlva Hejduk korongszerzéséből David Jones lőhetett gólt. 2-1re fordítottunk, felélénkült a találkozó, de a hullámvasútnak még nem volt vége, rövidesen Kane zsenialitása révén válaszoltak a vendégek. Sokkal élvezetesebb volt a játék ebben a harmadban, de hiába sikerült fordítani, be kellett érnünk a 2-2vel egyelőre. Aztán a harmadik menet első percében megint fordult a kocka, a Stastnyval való összjátékból Gabriel Landeskog hatalmas gólt ragasztott a hosszú felsőbe. Újra megszereztük a vezetést és ezután a Chicago csak görcsös próbálkozásokig jutott, Jiggy viszont remekelt a kapuban. Fejetlen kitámadtak Kaneék, hátul fellazultak, ezt egy újabb kontra góllal használtuk ki, David Jones fejezte be a ziccert az 52. percben. Kezdett eldőlni a meccs és nem is történt már nagy változás, a végeredményt Kyle Quincey állította be az üres kapura szerzett góllal, ezzel végre megtörtük a hetek óta tartó nyeretlenséget.
Csak 31-29el volt több lövésük a vendégeknek, a záró harmadban nagy fölényben játszottak, de semmit se értek a rohamaik, a gyenge védekezésüket többször gólokkal büntettük meg. Jones a mellőzés után kezd formába lendülni, a 2+1es teljesítménye önmagáért beszélt, mindkétszer remekül használta ki a helyzeteit. Mueller is folytatta a gólgyártást, Stastny két gólpasszt adott és +3ig jutott. Giguere megint megbízhatóan védett, 29/31es hatékonysággal vezette győzelemre a gárdát.

Következett néhány nap pihenő, majd pénteken a Carolina Hurricanes ellen diadalmaskodtunk 4-3ra hosszabbításban egy őrült meccsen.
Sacco nem akart változtatni a győztes felálláson, teljesen ugyanazzal a játékosokkal és sorokkal vettük fel a kesztyűt ezen a meccsen, mint előtte a Hawks ellen. Giguere is maradt a helyén természetesen.
Nagy lendülettel kezdte a meccset a Canes, kicsit megleptek minket és a vezetést is meg tudták szerezni Brent közeli góljával. Nem igazán találtuk a ritmust, a nyitó harmad utolsó percében mégis összejött az egyenlítés, Mueller korongot szerzett a támadó harmadban, Gabriel Landeskog pedig újra nagyszerű lövéssel tüzelt a kapuba. Nem volt vége a harmadnak és még volt válasza a Carolinanak, gyengén védekeztünk és nem tudtunk szerelni, Tlusty így megszerezte az előnyt a csapatának. 2-1es hátrányban voltunk az első harmad végén, de a második első perceiben tökéletesen kijátszottunk egy ellentámadást, amit Milan Hejduk fejezett be. Továbbra is rámenősen játszott a Carolina és több emberelőnyük volt, nagy csatában szépen tartottuk magunkat, de nehéz dolgunk volt velük. A harmad vége felé járva aztán újra előnybe kerültek a vendégek, O'Byrne bizonytalankodására Staal góljával fizettünk rá. Szerencsére nem sokat vártunk a denveri válaszra, harmadszor is sikerült az egyenlítés, Paul Stastny közelről elegánsan juttatta a hálóba a korongot. 3-3 volt az állás a záró periódus előtt, inkább a küzdelem dominált, de gólt egyik csapat se szerzett. Hosszabbítást kellett játszani, úgy tűnt, hogy a túlórában se születik döntés, ám az utolsó másodpercekben Ryan O'Reilly a semleges harmadban leszerelte ellenfelét és szabad volt előtte az út, balról megeresztett óriási erejű lövését Ward nem védhette. 1.2 másodperccel az OT vége előtt kiharcoltuk a győzelmet.
Landeskog és Hejduk a 13. gólját szerezte a szezonban, Stastny már a 14.et, Jones kétszer vállalt asszisztot. O'Reilly az egész meccsen hallatlan lelkesedéssel kapart, számos nagy helyzetet puskázott el, öt lövése a kapusban akadt el, az OTban hatodszorra minden dühét beleadta és irgalmatlan nagy gólt lőtt a legjobbkor. Giguere ketrecére 42 lövés záporozott, csak hármat nem tudott hárítani, egyébként kiválóan védett, belegondolni is rossz, hogy Varly ellen mi történt volna. Érdekes volt, hogy egymás után a második hazai meccsen se volt egyetlen PPnk, de a legfontosabb, hogy újra győztünk. Méghozzá az évad eddigi talán legemlékezetesebb sikere volt a drámai végkifejlet miatt.





















Másnap újra játszottunk és egy négyes idegenbeli túrát kezdtünk meg, a St. Louis otthonában csak hirtelen halálban maradtunk alul 3-2 arányban.
Erre a meccsre kapust váltottunk, a remek formában lévő Giguere helyett színre lépett a hetek óta csak vergődő Varlamov. A mezőnyben egy helyen történt változás, Wilson beszállt és hét védővel játszottunk, mivel Galiardi került ki a csapatból Hunwick és Porter mellé tartaléknak.
Back-to-back létére aktívan játszottunk az első percekben és több helyzetünk közül tíz perc után egyet kihasználtunk, egy elhozott buli után Shane O'Brien hatalmas kinti lövése tréfálta meg az ex-Avs kapus Elliottot és pattant a kapuba. Aztán a csapatot mostanában feltűnően sokat sújtó bírói ítéletek megint előjöttek, egymás után kaptunk három kiállítást, kettőt a Blues gólra váltott, mindkettőt Perron révén. Először a 13. percben a jobb oldalról talált be, a korong Varlamov lábai között csúszott át, majd négy minutum múlva egy távolabbi lövéssel vette be az orosz ketrecét. Nem törtünk meg és hamarosan volt még egy válaszunk, a szünet előtti utolsó percben meccsek óta először PPt kaptunk, ennek örömére Erik Johnson hatalmas kapásgólt vágott O'Reilly lekészítéséből. Ezt követően sokáig maradt a 2-2es állás. Az az igazság, hogy kevés közünk volt a meccshez, csak asszisztáltunk a pályán történtekhez, folyamatosan a STL támadott, de zártan védekeztünk és Varlamov is szerencsére kitartott. Sikerült a rendes játékidőt kihúzni döntetlennel, aztán a nagy bekkelés az OTban csődöt mondott, két perccel a vége előtt Berglund távoli lövése Colaiacovo botján változtatott irányt a kapu előtt, ezzel a Blues megszerezte a győztes gólt.
Igazságos eredmény született, a második napi meccsen dicséretes teljesítmény volt tőlünk az egy pont. Varly alaposan kitett magáért, a végére 41 lövést védett, igaz az elején kapott egy védhető gólt, de később nagyon jól tartotta magát. Két védő szerezte a góljainkat, O'Brien és EJ is második alkalommal talált be a szezonban. Hősies küzdelmet vívtunk és a nagy erőfeszítéseket pontszerzéssel jutalmazták, így egymást követő négy meccsen nem kaptunk ki a rendes játékidőben.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 34-15-6, 74 pont
2. Calgary Flames 26-22-8, 60 pont
3. Colorado Avalanche 28-25-4, 60 pont
4. Minnesota Wild 25-22-8, 58 pont
5. Edmonton Oilers 22-28-5, 49 pont

A közeljövő programja:

Február 16., csütörtök, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Február 18., szombat, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Február 20., hétfő, 02:30 Winnipeg Jets - Colorado Avalanche

Három mérkőzéssel folytatódik az idegenbeli túra kanadai földön, kemény ellenfelekkel fogunk ütközni ezen a héten, de szükségünk van a további pontokra a PO harcban. Duchene egyre többet korcsolyázik és elutazik a csapattal a túrára, hogy együtt eddzen a többiekkel, de a játékára még egy darabig biztos várnunk kell. Vele vagy nélküle, de győzelmekre van szükségünk, ehhez pedig szurkolnunk kell a csapatért!

A magunk mögött hagyott hét során a Colorado Rapids csapata Kaliforniában folytatta felkészülését a 2012-es szezonra, és az elmúlt napokban több edzőmérkőzést is lebonyolítottunk a napfényes államban. Túl vagyunk tehát az előidény második igazi állomásán, és az első barátságos mérkőzéseken kívül néhány egyéb esemény is történt a közelmúltban a klub körül.


















A coloradói delegáció múlt hétvégén kelt útra a nyugati parthoz, hogy a Sziklás-hegységben uralkodó zord időjárás helyett ideális, labdarúgó körülmények között folytassák a felkészülést, és más MLS-, ill. helyi csapatok ellen lejátsszák az új esztendő legelső felkészülési mérkőzéseit. 28 játékos utazott el a San Luis Obispo-ban található szálláshelyre, ahonnan bejártuk a környéket az egyes mérkőzésekért. A névsor több próbajátékost is tartalmazott, közülük a legújabb a kolumbiai támadó Jefferson Angulo volt, de részt vett a túrán több aláíratlan "pótdraft"-kiválasztott, közéjük csatlakozott a gárdához a Japánból érkező szélső, Kohei Yamada is.

A naptári esztendő legelső fellépésére február 5-én került sor az Oxnard College birtokán, ám múlt vasárnap reggel szerény játékot bemutatva, csak gól nélküli döntetlenre voltunk képesek az alacsonyabb osztályú Ventura County Fusion gárdája ellen. A Rapids meglehetősen kezdetleges formációban játszott, számtalan próba-, és vendégjátékos lehetőséget kapott Pareja mestertől, aki a következő kezdőnek szavazott bizalmat: Ceus - Freeman, Marshall, Palguta, Zapata - LaBauex, Nane, Thompson - Amarikwa, Akpan, Cascio. A második félidőben már a következő összeállításban futottunk ki a gyepre: Joyce - Ababio, Moor / Palguta, Wynne, Huezo - Guido, Emory, Cascio - Armstrong, Archer, Angulo / Amarikwa. A kolumbiai tréner többnyire elégedett volt a látottakkal, egyedül a hátvéd Drew Moor kisebb térdsérülése adott okot az aggodalomra.

Két nappal később az első MLS-csapat elleni barátságos mérkőzésünket is lejátszottuk, melyen 1-0-ra diadalmaskodtunk a Chivas USA ellen a carsoni Home Depot Center edzőpályáján. Az izgalmas összecsapáson mindkét csapat viszonylag erős összeállításban játszott, és sokáig egyenlő erők küzdelme folyt. Az első félidőben Mullan bejátszása után Cummings kapáslövését tolta a kapufára a hazai kapus, majd nem sokkal később a gótok is megzörgették a kapufát egy hatalmas lövéssel. A második játékrészben mindkét oldalon a tartalékok kaptak lehetőséget, és a második sorok küzdelmében fölénybe tudtunk kerülni, több ígéretes helyzet közt a 85. percben Quincy Amarikwa helyezte el a győztes találatot, aki Emory középre gurításából volt eredményes közvetlen közelről. Az előidény első győzelme alkalmával a következő összeállításban szerepeltünk: Pickens (Joyce) - Kimura (Freeman), Marshall (Palguta), Wynne (Guido), Zapata (Ababio) - Castrillon (LaBauex), Mastroeni (Cascio), Larentowicz (Emory) - Mullan (Thompson), Cummings (Amarikwa), Angulo (Akpan).

Ezt követően több edzésnapot bonyolítottunk le Dél-Kalifornia vonzáskörzetében, majd a pénteki napon a San Jose Earthquakes-szel csaptunk össze San Luis Obispo-ban. Komoly iramban vette kezdetét a találkozó, mindkét oldalon hamar nagy helyzeteket láthattunk, majd 13 perc elteltével Cummings középre ívelt bejátszását az új igazolás Jaime Castrillon szelídítette meg a büntetőterületen belül, majd védhetetlen gólt lőtt. A SJ még az első félidőben kiegyenlített egy szögletrúgást követően, majd a 69. percben a mindent eldöntő gólt is bevitték, amikor a tartalék hátvédek elvesztették hátul a labdát, Ceus pedig képtelen volt megakadályozni Wondolowski rávezetését. A végjátékban komoly erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, de Akpan lövését a kapus hárította, Larentowicz és Zapata távoli kísérletei pedig kevéssel célt tévesztettek, így kénytelenek voltunk beérni a 2-1-es fiaskóval. A mieink újra a 4-3-3-as alapfellálást alkalmazták a mérkőzésen: Pickens (Ceus) - Kimura (Freeman), Wynne (Ababio), Marshall (Palguta), Zapata - Castrillon (Yamada), Mastroeni (Amarikwa), Larentowicz - Mullan (Cascio), Cummings (Akpan), Angulo (Thompson).



















Végezetül szombat délelőtt még két rövidített, egyaránt 35 perces mérkőzés várt a csapatra a Cal Poly felségterületén, San Luis Obispo-ban. Az első találkozó tulajdonképpen az előző napi meccs visszavágója volt, és sikerült is revans, miután 1-0-ra legyőztük a San Jose Earthquakes-t. A gólt az idei első körös draftoltunk, Tony Cascio szerezte, miután Akpan tovább csúsztatott labdáját vágta messziről a hálóba, közben a következő játékosok jutottak szóhoz a meccsen: Joyce - Freeman, Palguta, Ababio - LaBauex, Nane, Emory, Thompson - Amarikwa, Akpan, Cascio.

A SJ elleni meccs lefújását követően nem sokkal újra pályára szólították a játékosokat, és a Cal Poly University fiaival mérkőztünk meg, akiket ugyancsak 1-0 arányban győztünk le. Bár az egyetemistáknak számtalan lehetőségük lett volna a győztes gól megszerzésére, a frissen draftolt Helmick kapus mindet kivédett. Aztán a minden eldöntő találatot Andre Akpan a saját maga által kiharcolt büntető értékesítésével szállította, és újabb rapid győzelemmel ajándékozta meg a csapatot. Egyetlen negatívumként, a hátvéd Hunter Freeman bokasérülést szenvedett, állapotáról többet majd a denveri vizsgálatokat követően fogunk tudni. A csapat a Helmick - Freeman (Armstrong), Palguta, Ababio - LaBauex, Nane, Emory, Yamada - Archer, Akpan, Cascio összeállításban lépett színre a legutolsó kolumbiai meccsen.

Menet közben a csapat egy újabb tranzakciót vitt véghez, a napokban elcseréltük a támadó Macoumba Kandji-t a Houston Dynamo-hoz, akiért egy meg nem nevezett draftlehetőséget kaptunk, mely előreláthatólag a 2014-es börzére fog szólni. Az afrikai támadó nem igazán szerepelt Pareja elképzeléseiben, nem fért volna be a csatársorba, így inkább továbbadtuk őt. Kandji a másfél éves denveri szereplése alatt a 2010-es MLS bajnoki döntőben kiharcolt győztes góljával hívta fel leginkább a figyelmet, de egyébként is egy rendkívül harcias, szerethető játékost ismerhettünk meg személyében.

Nem túl kedvező hír, hogy az achilles-szakadásból gyógyulgató Conor Casey rehabilitációját a héten sérvműtét hátráltatta. A gólveszélyes támadónak a következő időszakban megint csak pihenőre lesz szüksége, valószínűleg kicsit csúszni fog a visszatérése, és a jelenlegi helyzet szerint csak 4-6 hét múlva végezhet újra teljes edzésmunkát a csapat többi tagjával.

A Rapids a jövő héten a Dick's Sporting Goods Park-ban fog tréningezni, majd február 19-től Hawaii-on folytatjuk a felkészülést, ahol részt veszünk egy meghívásos négy csapatos nemzetközi tornán is az előidény második meccsszakaszában.

Sajnos családi, egészségügyi és egyéb problémák miatt csak most, pár héttel megcsúszva tudok tudósítani a Broncos utolsó meccséről, ezért minden DSB olvasótól szeretnék így előre is elnézést kérni...

A Denver Broncos (9-8) az NFL 2011-es szezonjának playoff-jában a Divisional Round-ban a New England Patriots (13-3) csapatához látogatott a Gillette Stadium-ba. A két gárda már találkozott a 2011-es szezonban a 15. játékhéten, akkor egy hazai szempontból tragikus 2. negyed után, a Patriots 41-23-ra nyert a Sports Authority @ Mile High Stadium-ban. Az előző heti, liga-szerte nagy elismerést kiváltó Pittsburgh Steelers elleni diadal után tudni lehetett, hogy egy még sokkal keményebb, ráadásul jó alapszakasz eredménye miatt pihentebb ellenfél következik majd.




















Bár voltak biztató jelek, végül erre a meccsre se tudott felépülni nyaksérüléséből Brian Dawkins, így a védelem ismét az egyik vezére nélkül kellett, hogy pályára lépjen. Rajta kívül hiányzott még a longsnapper Lonnie Paxton, aki családi okok miatt nem utazott el a csapattal, a helyére leigazolta a Broncos David Binn-t. Sajnos volt még egy fontos hiányzó, a Steelers ellen térdsérülést szenvedő Eric Decker. Illetve kimaradt még a keretből Ryan Harris, Mike Mohamed, Julius Thomas és Derrick Harvey.

A kezdő pénzfeldobást a Broncos nyerte és John Fox szokásához híven a második félidei kezdés lehetőségét választotta, így először ezúttal is a védők léphettek pályára a -4,4 fokos hidegben:

DE: Elvis Dumervil, Ryan McBean
DT: Marcus Thomas
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Joe Mays
CB: Champ Bailey, Andre Goodman, Chris Harris
S: David Bruton, Quinton Carter

Utólag talán rossz döntésnek tűnhetett, hogy először a Tom Brady vezette támadókat engedtük a pályára, de ezen már kár lenne vitatkozni. Tény, hogy Brady egyből egy 8 yard-os passzal nyitott, majd a passzot elkapó RB BenJarvus Green-Ellis egy 5 yard-os futással hozta az első 1st down-t. Hamar előkerült a Broncos (és nagyjából mindenki más) elleni leghatékonyabb Patriots fegyver, a TE-elkapások, előbb Rob Gronkowski, majd Aaron Hernandez kapott labdát, előbbi 17, utóbbi 43 yard-ot ért, így denveri csapat 7 yard-járól jött az 1st&goal. Következett az újabb komoly fegyver Wes Welker, és a slot elkapó meg is csinálta a 7 yard-os TD elkapást, hamar 2:46 után előnyhöz juttatva csapatát -> 0-7. Egyből hátrányból kellett tehát a pályára lépni a Broncos támadóinak, akik az alábbi felállásban álltak neki a hátrány ledolgozásának:

QB: Tim Tebow
RB: Willis McGahee
WR: Demaryius „Bay-Bay” Thomas
TE: Daniel Fells, Dante Rosario, Virgil Green
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Russ Hochstein
RT: Orlando Franklin

Nem indult rosszul a drive, bár egy 3&5-öt kellett hamarosan megoldani, de ezt Tebow egy 14 yard-os futással megtette, majd jött McGahee, aki 19 yard-ot futott, így a Patriots 38-áról jöhetett az 1&10. Ám amikor Lance Ball 1 yard-os futása után Tebow passza jött volna Franklin-t a védője állva hagyta és elkapta a QB-t, akinek a kezéből kiperdült a labda, melyre volt college csapattársa Brandon Spikes vetődött rá először, így újra a Patriots támadhatott. Brady-ék élni is akartak a lehetőséggel, két gyors rövid play-el meg is szerezték az első 1st down-t és máris a Broncos térfelén jártak Jött két újabb rövid passz, együtt 13 yard-ért, máris a 33-on jártak. Jött egy újabb Brady-Gronk összjáték, ezúttal egy 16 yard-os, ami után a 17-ről jöhetett az 1&10 és ami még rosszabb, közben Carter megsérült és el kellett hagyni a pályát. Érkezett egy futásra Danny Woodhead, majd egy 2&3-következett, ismét Gronk volt a célpont, ezúttal az endzone-nál és meg is lett a TD, amit a visszajátszás után is érvényesnek láttak a bírók, jöhetett az XP-ra Gostkowski -> 0-14.

Egy 5 yard-os Patriots büntetéssel indult a Broncos akciója, amit egy rövid visszahordás után eredetileg a 17-ről kellett volna elkezdeni, de így a 22-ről jött az 1&5. Végül egy rosszul sikerült McGahee futás, majd egy 6 yard-os Bay-Bay elkapás után 3&1 jött, de ezt sikerült megoldani, McGahee tudott futni 17 yard-ot. 1&10 után 2&5 jött, Tebow futott a jobb oldalon. Ez után azonban sajnos csak két sikertelen passzkísérletre futotta, így jönnie kellett Britton Colquitt-nek, akinek a punt-ja után Welker a 13-on csinált fair catch-et.
Jöhetett ismét a New England, egy sikertelen passz és egy 5 yard-os passz után Brady a mindig biztos célpont Welker-nek passzolt és meg is lett a 1st down. Jött egy hosszú passz, melynek célpontja Gronk volt, de ezt Brady alaposan elmérte, így a közben a pályára visszatért Carter be tudott lépni a labda útjába és a 41-en elkapott interception-el a 24-ig vissza is tudott menni. 2 perc maradt még az első negyedből, McGahee két futása után egy 12 yard-os Bay-Bay elkapással zárult a játékrész, 1&goal jöhetett az 5-ről. Az első negyed után az eredmény tehát: 0-14.

Jókor jött a kis szünet, sikerült megtalálni a megfelelő play-t, shotgun-ból futott Willis McGahee és el is jutott az endzone-ig, szépített tehát a Broncos, Prater XP-ja után 7-re csökkentve a különbséget -> 7-14. Sajnos a TD után egy kis lökdösődés alakult ki, aminél Beadles-t látták vétkesnek a bírók, így 15 yard-dal hátrébbról jöhetett a kickoff, ami így csak a 12-ig szállt és onnan a 40 jött a return Woodhead által. Ezúttal a védelem összekapta magát, csak 1st down-t tudtak összehozni a hazaiak, később 3&6-nál a Hernandez felé szálló passz sikertelen lett. Érkezett a magyar származású Zoltán Meskó az első punt-jára ezen a meccsen és szépen mutatkozott be, az 5-nél ment ki a pályáról a labda. Szorult helyzetből jöhetett a Broncos, nem is sikerült megoldani, csak két rövid futást hoztunk össze, majd 3&4-nél Tebow futása is csak 1 yard-os lett. Colquitt nehéz helyzetből punt-olhatott, végül a Patriots a saját 48-as vonaláról jöhetett a fair catch után. Két play kellett az első 1st down-hoz, majd ismét kettő a következőhöz, ekkor már a 29-ről jöhetett az 1&10. Hernandez futott egyez a bal oldalon, ez 10 yard-ot és újabb 1st down-t ért, majd Brady menekült 2 yard-ot. Jött egy 5 yard-os futás, majd egy passz középen Gronk-nak, akiről ismét sikerült lemaradni és az elkapás után az endzone előtt már nem lehetett megállítani, Gostkowski XP-ja ismét 14-re növelte tehát a különbséget ->7-21.




















Sajnos újabb rövid támadás jött a Broncos-tól, két sikertelen passz között egy 1 yard-os Royal futást láthatott a közönség, ismét érkezett tehát Colquitt, a punt-ja után Julian Edelman 13 yard-os visszahordása a 48-ig ért. Szerencsére ezúttal a hazai támadósor se jutott sokáig, pedig Brady két hosszú passzot is megpróbált, de egyik se lett jó, így 4&7 lett végül, ami után Meskó punt-ja a 11-ig szállt. Két McGahee carry-vel sikerült megszerezni az első 1st down-t, majd egy rövid futás után Royal 10 yard-os elkapása hozta a következőt. Sajnos ekkor jött egy kis összeomlás, előbb Tebow beszedett egy -4 yard-os sack-et, majd újra ő jött volna egy futással, de ezt meg -6-on tartotta a védelem. Így hiába jött egy 12 yard-os Ball futás, 4&8 következett. Colquitt punt-ja a hazaiak 28-as vonaláig szállt, így 2:27-nél innen kezdhettek támadni. Woodhead futott 11 yard-ot, így újra 1&10 jött és ekkor Brady Deion Branch felé passzolt, aki még éppen szabályosan ellökte magát Goodman-től és az elkapás után már meg se állt az endzone-ig, 21-re növelve a különbséget Gostkowski extra point-jával -> 7-28. Maradt még 1:57 a félidőből, a 20-ról indulhattak Tebow-ék, de mivel Ball 5 yard-os futása után két sikertelen passzkísérlet jött, így Colquitt punt-ja után a 42-ről még támadhatott egyet a New England. 1:09-nél egy Welker elkapással kezdtek, majd Hernandez jött egy 20 yard-os elkapással, így 0:21-nél a Broncos 30-as vonaláról jött az 1&10. Edelman felé szállt egy hosszú passz, ami sikertelen lett, de azonnal javították a hibát, újra ő volt a célpont és a 11 yard-os elkapás után kilépve az órát is megállította. 0:10 maradt, ismét Gronk volt Brady célpontja, a fáradt védelem alaposan lemaradt a TE-ről és így ő ezúttal is könnyedén jutott be az endzone-ba -> 7-35. 28 pontosra növelte tehát a Patriots a különbséget a félidő vége előtt, amit egy Tebow térdelés zárt le. A félidő végén az eredmény tehát: 7-35.

A denveri támadók kezdhették a második félidőt Matt Willis gyenge return-je után, a -4-ről a 15-ig jutott csak. Sajnos egy 3&out-al sikerült nyitni, két futás után 3&8 jött, Tebow Royal felé passzát pedig levédekezték. Colquitt punt-ja a Patriots 41-éig szállt, onnan Edelman a Broncos 44-es vonaláig hordta vissza. Egy rövid futás után Von korai indulása hozta a 1st downt a hazaiaknak, majd jött egy 17 yard-os Welker elkapás, már csak 17 yard-ja járt az újabb TD-től a New England, ráadásul Mays is összeszedett egy sérülést. Jött egy 0 yard-os futás, majd újra egy passz, ezúttal Hernandez felé, aki Gronk-hoz hasonlóan szinte akadálytalanul tudott bejutni az endzone-ba, újabb szeget verve a Broncos koporsójába -> 7-42. Willis a -1-ről a 24-ig jutott a return-el és bár ekkor elvesztette a labdát, szerencsére rá tudott vetődni. Jönni kellett a passzoknak, az első sikertelen volt, a másodikat el se tudta indítani Tebow, összeomlott a fal, végül egy -11 yard-os sack lett a play-ből. 3&21-nél Ball futott 2 yard-ot, jöhetett az újabb punt, saját 49-éről kezdett a Patriots. Neki is indultak az újabb TD megszerzésének, két Ridley futással a 34-ig jutottak, a másodiknál még Bruton sérülése miatt is szomorkodhattak a denveri szurkolók. Jött egy passz, majd egy Brady futás, a 23-ről jöhetett egy újabb 1&10. Ismét Ridley következett, futott is 4 yard-ot, de ekkor Bunkley a szerelés közben kiütötte a kezéből a labdát, amit Marcus Thomas meg tudott szerezni, így ezúttal pont nélkül maradtak a hazaiak.




















McGahee futott 10 yard-ot, majd újra ő 6-ot, 2&4-et elérve. Ismét a rutinos futó jöhetett, -1 yard után lépett ki a pályáról, de mivel a pályán kívül Patrick Chung ütközött vele, ráadásul a sisakjával ment a sisakjának, ezért 15 yard büntetést kapott a hazai csapat, a Broncos meg egy 1st down-t. Egy sikertelen passz és egy -3 yard-os Ball futás után (melynél Franklin megsérült) Tebow Willis-nek passzolt, aki a rövid passz után 18 yard-ot szerzett, amivel meglett a 1st down így még a védelembe beálló Edelman büntetését se kérték Fox-ék. A New England 36-járól jött a 1st down, de ekkor jött egy -5 yard-os sack, így a 41-ről kellett folytatni. Ball futhatott és szerzett 13 yard-ot, 3&2 jöhetett, de ezt nem sikerült futva megoldani, -1-en tartották Ball-t a védők. Nekiment a Broncos a 4&3-nak, Tebow Royal-nak passzolt, 15 yard-ot hoztak össze és így meglett a 1st down.  Nem sikerült sajnos tovább jutni, előbb McGahee-t tartották -5 yard-on, majd Tebow kapott egy -4 yard-os sack-et. 3&19-et kellett volna megoldani, de ezúttal a Willis felé szálló passz sikertelen lett, így meg kellett elégednie a Broncos-nak egy 41 yard-os Matt Prater FG-al -> 10-42. Maradt még 2:14 a negyedből, hamarosan 3&10 jött, de ezt Brady egy Gronk-nak dobott 20 yard-os passzal megoldotta. Jött egy rövid Hernandez futás, de mivel Jason Hunter megrángatta a sisakrácsát, ezért kapott 15 ajándék yard-ot a hazai gárda A negyedbe még egy 8 yard-os Welker elkapás és egy 4 yard-os Brady futás fért bele. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 10-42.

A Broncos 32 yard-ján folytathatta a Patriots a játékot, Gronk kapott egy hosszú passzot, 28 yard-ot szerzett és csak a 4-en tudták kilökni a pályáról. Hernandez próbált befutni, de csak 2 yard-ot tudott szerezni, majd Green-Ellis próbálkozott, de őt McBean -2 yard-on tartotta. Jött Woodhead, hogy megszerezze a TD-t, de ismét McBean mentette meg a pillanatot, 2 yard után a földre vitte a futót, így végül a Patriots megelégedett egy FG-al -> 10-45. Ball 3 yard-os futása nyitotta a Broncos drive-ját, majd 3&7-nél Bay-Bay csinált egy 12 yard-os elkapást, így folytatódhatott a drive. Ball-t -5-ön tartotta a védelem, de jött újra Bay-Bay, egy 8 yard-os elkapás után egy 14 yard-ost csinált, mehetett tovább ismét a támadás. 1&10 jött a New England 48-áról, Jeremiah Johnson futott 4 yard-ot, de a következő futása 0 yard-os lett, így 3&6 következett. Tebow Bay-Bay-nek dobott egy hosszú passzot, ami nem lett jó, jöhetett a 4&6. Ismét Bay-Bay volt a célpont, kapott egy rövid passzot, lerázott magáról pár védőt és végül 41 yard megszerzése után a 3 yard-on lökték ki a pályáról. Jött 3 incomplete passz, a nagy különbség és a kevés hátralévő idő miatt ennek is neki kellett menni, Tebow jó sokáig menekült az összeomló fal miatt rázúduló védők elől, de végül nem tudott pontos passzot adni Royal-nak, visszakapta a labdát a saját 3 yard-ján a hazai csapat. 7:14 maradt még a meccsből, Green-Ellis futását -2-n tartotta a védelem, de Branch 14 yard-os elkapása és az utána Moore által elkövetett súlyos szabálytanság miatt a New England a 30-ról támadhatott tovább. Két futással meglett a az újabb 1st down, de mivel két play után még csak 3&10 jött, így húzott egy érdekeset a Patriots, Brady passz helyett punt-ot csinált, ami egészen a Broncos 10-es vonaláig pattogott. Sajnos a play közben Von egy kicsit elvesztette a nyugodtságát és teljesen feleslegesen fellökött egy hazai játékost, ebből pedig egy elég komoly csetepaté alakult ki, kellett pár perc, hogy rendet tudjanak teremteni a bírók. Von büntetése miatt az 5-ről kezdhetett támadni a denveri támadósor. Ball két futása után jött a two-minute warning majd egy 3&3, aminél szintén Ball futott, 6 yard-ot és 1st down-t szerzett. Bejött még Jeremiah Johnson és két futással lepergette az órát. A meccs végeredménye tehát: 10-45.

Véget ért és nem túl szépen ért véget a Denver Broncos 2011-es szezonja. Viszont fontos megjegyezni, hogy ez nem szégyen, főleg az előző szezon és a évad első 5 meccse után. Pár nappal a találkozó után derült ki, hogy Tebow az egyik sack-nél elég komoly sérüléseket szenvedett (repedt borda, szakadt bordaközi izom, ezektől folyadék gyűlt fel a mellkasában), de a nagy fájdalmak ellenére is a pályán maradt. Ha valahogy mégis továbbjutott volna a Broncos, ő akkor se tudott volna játszani.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Tebow: 9/26 sikeres/összes passz, 136 passzolt yard; 5 próbálkozás, 13 futott yard, 1 elvesztett fumble
McGahee: 17 próbálkozás, 76 futott yard, 1 futott TD
Ball: 13 próbálkozás, 44 futott yard
D. Thomas: 6 elkapás, 93 elkapott yard
Royal: 2 elkapás, 25 elkapott yard; 0 punt return, 0 visszahordott yard
Willis: 1 elkapás, 18 elkapott yard; 4 kickoff return, 17 visszahordott yard VG
Prater: 1/1 FG, 1/1 XP (41 yard)
Colquitt: 7 punt, 34.9 yard AVG
Carter: 5 tackle, 1 interception
Mays: 4+5 tackle
McBean: 4+1 tackle
Bruton: 3+4 tackle
Harris: 3+5 tackle
Bunkley: 2+2 tackle, 1 kikényszerített fumble
Carter: 1+4 tackle, 1 interception
M. Thomas: 2+2 tackle, 1 megszerzett fumble

Ezen a meccsen sajnos senkit se lehetett kiemelni, a fontosabb tény az, hogy ott voltunk. Én ennyivel ezt le is zárnám, a csapat nagy része fiatal és tapasztalatlan, de mégis sikerült visszajutni (igaz, külső segítséggel is) a rájátszásba, erre lehet és kell is építeni.
Azóta sajnos elvesztettük a csapat feltámadásának egyik megalapozóját, Dennis Allen defensive coordinator-t, aki a csoportrivális Oakland Raiders head coach állását kapta meg. Hamar, pár nap alatt szereztünk a helyére utódot, a Jacksonville Jaguars-t 2003-2011 között irányító Jack Del Rio-t, aki John Fox DC-a volt egy évig Carolina-ban a HC kinevezése előtt. Egyelőre úgy tűnik, hogy az edzőis stáb többi tagja maradni fog a következő évre, bár a nagy HC keringőben pár napig úgy tűnt, hogy Mike McCoy offensive coordinator is távozni fog (őt a Miami Dolphins HC posztjára tartották esélyesnek), de végül ő maradt a csapatnál.

Pár héten belül kezdődik az NFL következő idényének lényegi része a scouting combine-nal, ahol a draft résztvevőinek nagy része megmutathatja tudását és fizikai állapotát, majd jön a draft, a free agency is beindul, végül a nyáron a training camp-ek megnyitásával beindul az igazi munka. Van pár poszt a Broncos-nál, ahol érkeznie kell új játékosoknak (CB, MLB), van pár játékos, akinek lejárt a szerződése (Dawkins, Prater, Royal, Larsen, Bunkley, Marcus Thomas, Mays, Fells, csak hogy a fontosabbaka említsük), magyarul nem lesz egyszerű dolga ezúttal se a John Elway vezette front office-nak, de én bízom benne, hogy nem fognak csalódást okozni.

Az utolsó pár hétben se tétlenkedett a Colorado Rockies az offszezonban, lassan lecsendesednek a változások, azért a következő aktuális kiadásomba is jutott néhány komoly tranzakció, amiről említést tudok tenni.




















A legfontosabb változás, hogy a hétfői napon a klub nagy cserét vitt véghez, a Baltimore Orioles csapatával kötöttünk üzletet. A SP Jason Hammelt és a reliever Matt Lindstromot odaadtuk a megbízható kezdő dobó Jeremy Guthrie szolgálataiért cserébe, ezzel újabb komoly névvel mélyítettük a rotációt.

Hammel elcserélése azt jelentette, hogy tovább folytattuk a tisztogatást a csapatban, igyekszünk kitenni minden egyes olyan embert, aki évek óta nem tudott kilépni a saját árnyékából. A 30 esztendős dobó is ilyen volt, a három denveri szezonjában rettenetesen hullámzóan teljesített, tavaly még a szokásosnál is nagyobb mélyrepülést élt meg, nem egyszer kikerült a rotációból. A 2011es szezont 7-13as győzelem-vereség mutatóval és 4.76os ERA statisztikával zárta, nem meglepetés hogy nem voltunk hajlandóak tovább vesződni vele, kívül tágasabb.

Lindstrom egy évvel ezelőtt került hozzánk a téli szünetben és a tavalyi évadban többnyire megbízható munkát végzett hátsó setupmanként és akár closerként is. 63 meccsen 54 inninget dobott, két-két győzelmet és vereséget, ill. 3.00s ERAt regisztrált. Hasznos csapattag volt, de valamit valamiért, Guthrie megszerzése érdekében feláldoztuk őt. Vállalható volt, mert a bullpenből tudjuk őt nélkülözni, viszont a rotation több sebből vérzett, most kicsit fordult a kocka.

Véleményem szerint azért a bullpen összetétele még nem teljesen kóser, a 7-8. inningre kicsit szűkös lett a névsor, hiszen Lindstrom előtt korábban Streetnek is ajtót mutattunk, Betancourtot pedig hivatalosan is befejező embernek jelöltük ki. A setup szerepkörben gyakorlatilag csak Belisle, Brothers és M. Reynolds maradt, mindannyi fiatalok és hajlamosak a bizonytalankodásra, illetve nem tudni mennyire lehet számolni a náluk is tapasztalatlanabb Putnammel. El tudnék képzelni ide még egy rutinosabb erősítést, de az utóbbi időben lecsendesedtek a csapat körüli pletykák. Ha már ennél a csapatrésznél tartunk, muszáj leírnom, hogy Betancourt és Belisle az elmúlt hetekben mindketten meghosszabbították a jövőre lejáró szerződést további 1+1 évvel, vagyis a 2014es játékukra team option lesz.

Guthrie megszerzése viszont nagyszerű húzás volt, legalább akkora erősítés lehet a dobó szekciónak, mint amekkora korábban Cuddyer és Scutaro volt az ütők közt. A jobb kezes dobó 2004 óta tagja a liga vérkeringésének, az elmúlt öt szezonban az O's kezdő dobója volt, összesen 153 mérkőzésen kezdett. Karrier statisztikája 47-65ös W-Lt, 4.19es ERAt, 626 SOt, 304 BBt mutat. Kiváló képességű dobó és sportember egyben, a gyengécske baltimorei gárdában kicsit megfeneklett, de nem rajta múlott a sok vereség, amit kapott a volt csapata az utolsó néhány esztendőben. Szerintem jótékony lehet számára a váltás és új erőre kapva, Denverben akár a rotáció egyik legerősebb tagja válhat belőle. Szemmel látható, hogy a vezetőség nagyon rágyúrt a télen erre a csapatrészre.

Még a Guthrie trade előtt kiderült, hogy két másik SP megszerzése ügyében zárt falakba ütköztünk. A tavaly nálunk megforduló Kevin Millwood a Seattle Mariners ajánlatát választotta, a korábbi denveri kedvenc Jeff Francis pedig a Cincinnati Redsben folytatja pályafutását.

Itt tartunk most, már csak a hó végéig kell várnunk rá, hogy megkezdődjön az előzetes felkészülés Arizonában, márciusban pedig jöhet a várva várt Cactus League.


 

- Tóth Milán írása -

Három héttel ezelőtt írtunk legutóbb az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Northern Colorado Bearsről (7-15, 4-7). Azóta sajnos nem történt érdemi előrelépés a csapat háza táján, a sok vereség közt most is csupán egyetlen győzelemről van lehetőségem számot adni.




















A Medvék mindenek előtt január 21-én a Montana State (11-11, 6-5) otthonában szenvedtek 84-72-es vereséget. Szépségtapasz, hogy a második félidőt sikerült megnyerniük három ponttal, de ezzel is csak minimálisan tudtunk kozmetikázni az eredményen, a Bobcats végig kontrollálta a meccset. Az ellenfél 13 triplát is dobott, míg a mieink leginkább belülről voltak eredményesek. A kezdők közül a végzős center Mike Proctor 14, mellett Elliott Lloyd 13, Tevin Svihovec 12 pontot szorgoskodott össze, míg a padról beállt Emmanuel Addo 13 egységig jutott, sok pontot szereztünk, de vesztünkre sokat is kaptunk.

Pár nappal később ismét házon kívül léptek pályára Paul Garnicaék, ezúttal az Idaho State (8-15, 6-5) csarnokában. A freshman Tevin Svihovec, akit az előző szezonban lábfej sérülése hátráltatott, csapat szezon-, egyben egyéni karriercsúcsot jelentő 30 pontot dobott a kétszeri hosszabbítást hozó mérkőzésen. Sajnos, a greeley-iek megint kikaptak 99-94-re, ami azért is volt fájó, mert a másodéves csatár Emannuel Addo ugyancsak egyéni rekordot döntött a maga 28 pontjával. Mellettük leginkább Elliott Lloyd tette még hozzá a magáét, a junior kettes-hármas 16 pontot szerzett.

Január 30-án ismét hosszabbításba torkollott a csapat meccse, de a Nothern Arizona (5-19, 1-11) otthonában már végre nyertek B. J. Hill tanítványai, a fontos mérkőzés 64-62-vel végződött. Mike Proctor brutális egyéni teljesítményről tanúbizonyságot téve, 17 lepattanót szedett össze, így a Weber State-i Frank Otisszal holtversenyben a legtöbb reboundot szerezte a Big Sky konferenciában. (2000-ben az ex-Bears kosaras, Reggie York 17 lepattanóig jutott egy meccsen, így Proctor az ő rekordját is beállította.) Eközben a pontok terén a Bears legeredményesebbje újfent Emmanuel Addo volt 17 egységgel, a sophomore irányító Tate Unruh 16 pontnál állt meg.

Múlt csütörtökön viszonylag simán, 73-62-re kaptunk ki hazai pályán a Sacramento State-től (8-17, 3-8). Az elsőéves Tevin Svihovec 19 pontig jutott, míg a sophomore center Connor Osborne ugyancsak eljutott 11 pontig, de a többiek részéről nem érkezett kellő támogatás. Hill mester motivációs gondokról beszélt a találkozót követően: „Nem tudom, mi motiválja jelenleg a játékosaimat. Ezt a meccset hoznunk kellett volna, ráadásul itthon játszottunk – egy jó ideig távol voltunk –, de mégsem tudtunk kellően felpörögni a meccsre.”

Ezt követően a Big Sky konferencia éllovasa ellen megállták a helyüket a Medvék, a Weber State (18-4, 10-1) otthonában "csak" 93-81-re kaptunk ki. Hill büszke volt játékosaira, meglátása szerint nagyot léptek előre a srácok, ugyanakkor szidalmazta is őket, mivel a gyenge rajt miatt nem tudták szorosabbá tenni a találkozót. Ezúttal Tate Unruh volt csapatunk legeredményesebbje, 17 pontot dobott, de a freshman Tim Huskisson is jól játszott, 14 pontnál állt meg, de így is csak a becsületes helytállással kellett beérnünk.

A Big Sky konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Weber State Wildcats 10-1 (18-4)
2. Montana Grizzlies 10-1 (17-6)
3. Montana State Bobcats 6-5 (11-11)
4. Idaho State Bengals 6-5 (8-15)
5. Portland State Vikings 5-6 (11-12)
6. Eastern Washington Eagles 5-6 (11-13)
7. Northern Colorado Bears 4-7 (7-15)
8. Northern Arizona Lumberjacks 3-8 (8-14)
9. Sacramento State Hornets 1-11 (5-19)

Egyre inkább kezdünk beágyazódni a konferencia alsó felébe, nagyon úgy fest, hogy a hetedik helynél előrébb nem tudjuk verekedni magunkat, pedig legalább egy helyet jó lenne előrelépni, ha szeretnénk a két nagyágyút elkerülni a közelgő conference tourney első körében.

Az online fogadás lehetővé teszi, hogy szinte az összes NCAA-meccsre fogadjunk, köztük a coloradói csapatok összecsapásaira is.
 

Múlt hétvégén az ötödik meccsét is sikerrel vette a Colorado Mammoth csapata az NLL 2012-es kiírásában, miután az Edmonton Rush elleni hazai rangadón 11-7 arányú győzelmet aratva őriztük meg a veretlenségünket. Az ötödik diadallal továbbra is magabiztosan vezetjük a nyugati divíziót és ezzel együtt a teljes, kilenc csapatos mezőnyt. Az újabb siker egyúttal a szezonkezdő klubrekord megismétlését is jelentette, legutóbb 2008-ban voltunk képesek 5-0-val rajtolni, a következő alkalommal már az egyedüli csúcs létrehozásáért szállhatunk harcba.
























A két rivális csapat két héttel korábban Edmonton-ban már összecsapott egymással, akkor nagy küzdelemben egy utolsó másodpercekben született találattal sikerült felülmúlnunk a Rush-t 13-12-re. Ezek után hazai környezetben is teljes joggal számított esélyesnek a 4-0-val rajtoló Mammoth serege, de igencsak izgalmas rangadóra volt kilátás.
A vártnak megfelelően, kiélezett küzdelemben vette kezdetét a mérkőzés, két perc után a mieink kerültek lépéselőnybe, egy jól megkomponált támadás végeztével Hopcroft átadásából az újonc Jordan McBride volt eredményes közelről egy védhetetlen lövéssel. Nem adta olcsón a bőrét a Rush, rövidesen JGJR sportszerűtlensége sodorta emberhátrányba a csapatot, a napi első előnyt pedig a vendégek imponáló magabiztossággal használták ki Scott Evans jóvoltából. Ezt követően egy darabig csak kihagyott helyzetekig jutottunk, balszerencsénkre viszont az edmontoniak nem voltak ennyire nagyvonalúak, egy hosszú indítást követően LaFontaine zárta góllal a lefordulást, így a meccsen először vezetéshez jutottak. Nem sokkal később Fehr vétett egy kemény, magas botos szabálytalanságot, az így kapott öt perces létszámfölény alatt pedig John Grant Jr bombázott Bold hálójába, beállítva az első negyed 2-2-es eredményét.
A folytatásban is nagy erőkkel rohamoztuk a vendégek kapuját, azonban velünk párhuzamosan a Rush ugyancsak bátor próbálkozásokat zúdított Levis ketrecére, többször hosszú ideig támadásban voltak, de a denveri hálóőr ismét kiváló teljesítménnyel képviselte magát leghátul. Három perc elteltével JGJR passza után Adam Jones remekül lerázta a védőjét, és nem volt már nehéz dolga a hálóba helyeznie, újabb újonc iratkozott fel az eredményjelzőre. A coloradói vezetés ezúttal sem tartott sokáig, alig több mint egy perc múlva Wilson remek lövésével egalizáltak a fekete-fehérek. Kisvártatva a mieink szedtek össze egy öt perces major büntetést, Prout szabálytalankodott magas bottal, ám az elképesztő edmontoni lövészápor ellenére egyetlen gólt sem tudtak lőni a PP alatt, hősies védekezést mutattak be a srácok, különösen Levis. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy menet közben egy hibás sorcsere miatt 4-on-4 is volt, és éppen ezalatt John Grant Jr szokásos tanári megmozdulása eredményezte a negyedik Mammoth-gólt, aki egy zseniális pattintott lövéssel köszönt be. A vendégek hiába szorongattak a félidő előtt, nem volt már több válaszuk, 4-3-as vezetés mellett baktathattunk le az öltözőbe.

A pihenő után végre először két gólos előnyt tudtunk összekovácsolni magunknak, miután két perc elteltével két újonc összjátéka során Lincoln passzából Adam Jones talált a kanadai hálóba. Ezután sokáig nem született újabb találat, mindkét csapat előtt felváltva adódtak lehetőségek a gólszerzésre, de Bold és Levis egyaránt nagyszerű védések egész tárházát vonultatta fel a lövésekkel szemben. Már csak alig hat perc volt hátra a harmadik játékrészből, amikor előbb Wilson, majd nem sokkal később létszámfölényből Greer is eredményes volt a Rush részéről, akik ezzel ismételten kiegyenlítették a mérkőzés állását. Ezúttal sem tétlenkedtünk sokáig, alig fél perccel az ötödik vendég gól után, a következő támadásból Jordan McBride tüzelt hatalmas erővel a hálóba, mellyel 6-5-re újra lépéselőnybe kerültünk. Két perc múlva az újonc támadó a napi harmadik gólját is megszerezte, Jordan McBride soron következő találatával két gól volt az előny, de fél perccel a szünet előtt egy kontratámadásból Scott Evans faragta 7-6-ra különbséget a záró negyedre, így a jókora adok-kapok végén döntetlennel zárult a harmadik felvonás, és még mindig egy hajszálnyival az ellenfél előtt jártunk.
A negyedik negyedben ugyancsak folytatódott az óriási küzdelem, és az első hat minutumban nem született találat, majd láss csodát, megint kiegyenlített a Rush, amikor a megállíthatatlan Scott Evans megszerezte önmaga harmadik gólját a mérkőzésen. Kevesebb mint tíz perc volt hátra az összecsapásból, és 7-7-es döntetlennél abszolút nem lehettünk biztosak a dolgunkban, hiába vezettünk gyakorlatilag végig a meccsen, a Rush csak nem akarta hagyni magát. Rövidesen a játék késleltetése miatt kerültünk létszámfölénybe, majd Levis és Scott Evans összecsapása páros kiállítást eredményezett, így maradt a denveri létszámfölény, melyet Adam Jones újabb találatával használtunk ki, egyúttal visszavettük a vezetést. Öt perc sem maradt az órán, és rámenős támadásokat vezetve próbáltuk visszaverni az edmontoni rohamokat, s a legjobb módját választottuk, ugyanis lőtt gólokkal kedvetlenítettük el őket. Kisvártatva nagyszerű labdajáratás végén McBride passza után John Grant Jr tette fel a pontot az i-re egy pazar lövéssel, amivel már 9-7-es előnybe kerültünk bő három perccel a lefújás előtt. Kezdett eldőlni a találkozó, az utolsó percekben a Rush mindent egy lapra feltéve, elkeseredetten kitámadott, ami megbosszulta magát, több lefordulási lehetőség adódott előttünk, mert nem igazán figyeltek hátra, így egymástól kis különbséggel előbb Dan Coates, majd Jarett Park is eredményes tudott lenni a 11-7-es végeredmény beállításáért. A vendégek nagy csatára késztették a mieinket, de a Mammoth veretlenségét képtelenek voltak megtörni, így öt meccsen után is hibátlanok vagyunk, és mindent elsöprő lendülettel haladunk előre.


















A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 3+5, 13 kapura lövés, 5 szerzett labda
- Jones 3+1, 6 kapura lövés, 5 szerzett labda
- McBride 3+1, 5 kapura lövés, 5 szerzett labda
- Coates és Park 1-1 gól, 6, ill. 5 szerzett labda
- Prout 4 assziszt, 6 lövés, 4 szerzett labda
- Pollock 3 assziszt, 3 lövés, 5 szerzett labda
- Sullivan 6 szerzett labda
- Levis 44/51-es védési hatékonyság

Grant Jr szárnyalása tovább folytatódik, öt meccs után 45 ponttal (19+26) toronymagasan vezeti mindhárom offenzív statisztikai mutatót, kétségtelenül a szezon első harmadának koronázatlan királya. Jones újabb mesterhármast ért el, és újonc létére 15 találatával a harmadik helyről követi JGJR-t a góllövőlistán. McBride pályafutása első három gólos meccsét aratta, másik két elsőéves társához hasonlóan, ő is egyre jobban kezdi felvenni az NLL ritmusát, múlt szombaton az eddigi legjobb profi mérkőzését játszotta.

A közelmúltban befejeződött az NLL All-Star szavazás, a szurkolók, a média képviselői, az edzők és a menedzserek voksai alapján pedig nyilvánosságra kerültek a két divízió kezdőcsapatai. A hat nyugati játékos közé nem több, nem kevesebb, mint négy Mammoth-sportoló nyert besorolást. A kapus Chris Levis egymást követő második évben lehet ott a rendezvényen, de amíg tavaly csak csere volt, addig idén kezdő portása lesz a nyugati csapatnak. Az új szerzemény Rory Smith a védelemben nyújtott kimagasló teljesítménye révén mutathatja meg magát a gálán. A veterán John Grant Jr helye az egész NLL legponterősebb játékosaként egy pillanatig sem lehetett kérdéses a kezdő névsorban, míg a másik csatárposzton a liga legeredményesebb újonca, Adam Jones ugyancsak szerepelhet, aki szintén parádésan indította a szezont.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 5-0
2. Calgary Roughnecks 2-2
3. Edmonton Rush 1-2
4. Minnesota Swarm 1-2
5. Washington Stealth 1-3

A nyugati csapatok közül rajtunk kívül csupán a nyeretlenségét megtörő Stealth tudott győzni a legutóbbi játékhéten, így tovább erősítettük a vezető helyünket a táblázaton. A soron következő hétvégén a jól megérdemelt szabadnapunkat fogjuk tölteni, legközelebb csak február 18-án, szombatról vasárnapra virradóra kell pályára lépnünk a Minnesota Swarm vendégségében.

Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra rendezték meg az indianapolisi Lucas Oil Stadium-ben 2011-es NFL-szezon nagydöntőjét, a 2012-es Super Bowl-t, melyen drámai körülmények között az NFC bajnoka, a New York Giants diadalmaskodott az AFC-győztes New England Patriots 21-17-es két vállra fektetésével.






Megismétlődött a négy évvel ezelőtti Super Bowl leosztása, újra a Patriots és a Giants jutott be a fináléba, és a bostoniak minden áron szerettek volna visszavágni Eli-éknak a SB XLII alkalmával elszenvedett fiaskóért. Mint ismeretes, abban az évben a Pats 18-0-val, veretlenül masírozott el a döntőig, azonban hatalmas meglepetésre a Giants 17-14-es győzelmet aratott ellenük, és szerte foszlatta a Hazafiak hibátlan szezonról és bajnoki címről szövögetett álmait.
A Giants már az első negyedben 9-0-s vezetést harcolt ki magának, miután Brady ellen intentional grounding-ot ítéltek a saját end zone-jában elkövetett incomplete passz után (gy.k. 2 pontos safety), majd az azt követő New york-i akció Manning Cruz-nak adott közeli TD-jével fejeződött be. A második negyedórában jött a bostoni válasz, először Gostkowski 29 yardos mezőnygóljával iratkoztak fel az eredményjelzőre, aztán néhány eredménytelen próbálkozást követően a félidő utolsó támadása végén Brady adott Woodhead-nek egy 4 yardos átadást a pontszerző zónában, így féltávnál 10-9 arányban a Pats állt jobban.
A szünet után ott folytatta a New England, ahol abbahagyta, megirigyelve a fordítást, újabb pontokat szereztek, rögtön a második félidei első támadás egy 12 yardos Brady-Hernandez összjátékkal zárult, mellyel immár nyolc pontos előnyt kovácsoltak össze. A negyed további részében a Giants két mezőnygóllal hallatott magáról, Tynes 38 és 33 yardról sem hibázott, így a mindent eldöntő játékrész előtt már csak 17-15-re vezettek a Patrióták, és egyáltalán nem lehettek biztosak a dolgukban. A záró negyed elején mindkét csapat puntolni kényszerült egy-egy hosszabb drive végeztével, majd a NYG nagyon igyekezett a felzárkózásért, a saját 12-esükről kezdett akcióban Eli sorra adta a remek passzokat, végül a NE 6-yardosáról Bradshaw-t találta meg a TD-ért. Coughlin mester két jutalompontot szeretett volna, hogy 6 pontos legyen csapata előnye az utolsó percre, de sikertelen volt a kísérlet, így -4-ről még egy lehetősége volt a Pats-nek a válaszra 57 másodperccel a vége előtt. Brady kétségbeesett utolsó próbálkozásai azonban nem vezettek eredményre, csak a fél pályáig jutottak, amikor TD kellett volna, így nem tudták megakadályozni a Giants újabb bajnoki címét, akik tehát 21-17 arányban diadalmaskodtak.

A Super Bowl legértékesebb játékosának (MVP) a győztes csapat irányítóját, Eli Manning-et választották. Az ifjabbik Manning-fivér nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá ahhoz, hogy csapata eljusson a döntőig, a Patriots ellen pedig 30/40-es hatékonysággal értékesítette a passzokat, összesen 296 yard előrehaladást eredményezve a Giants számára. Egyszer s mind, tovább halványította a nála mindig is jóval nagyobb figyelmet kapó bátyja, Peyton Manning csillagát. A Colts klasszisát bármennyire is tartják nagyszerű irányítónak, 1998 óta tartó pályafutása során csak egyetlen SB-t nyert, és nem úgy állnak a dolgok, hogy egyhamar vissza tud térni a tűz közelébe, miközben Eli már a második gyűrűt húzhatta fel az ujjára.

Az emlékezetes 2007-es Super Bowl óta a NYG-nek mostanáig nem sok sikerben volt része, a címvédő évben az NFC első kiemeltjeként már a divíziós körben búcsúztak, a következő két szezonban pedig nem voltak tagja a rájátszásnak. Ebben a szezonban sem feltétlenül úgy nézett ki, hogy túl sokáig eljuthatnak, de végül az utolsó két alapszakasz-mérkőzés megnyerésével kiharcolták a 9-7-es mérleget, amellyel az NFC East bajnoka lettek, és újra tikettet váltottak a PO-ra. Január 8-án a rájátszás első körében 24-2-es, meggyőző sikert arattak az Atlanta Falcons ellen, majd a második körben a címvédő Green Bay Packers-t is sikerült kiejteniük egy feledhetetlen mérkőzésen Eli 330 passzolt yardjával és 3 TD-jével. A legnagyobb favorit kipucolásával jogot nyertek az NFC bajnoki döntőjén való részvételre, ahol 20-17-es hosszabbításos győzelmet harcoltak ki a San Francisco 49ers ellenében, így bejutottak a SB-ra, majd 2007 után újra kibabráltak Brady-ékkel.

A Giants fennállása negyedik SB-győzelmét ünnepelte, egyben az elmúlt öt szezonon belül második alkalommal utasították maguk mögé a teljes mezőnyt. Az 1925-ben alapított franchise 31 playoff-szereplése alatt 16 divízió-, és 11 konferencia-bajnokságot nyert, míg a Super Bowl-t korábban 1986-ban, 1990-ben és 2007-ben hódították el a 2011-es sikert megelőzően.

Az újabb elvesztett döntő ellenére a New England joggal bízhat benne, hogy hamarosan újabb sikerkorszak veheti kezdetét Foxborough-ban, hiszen erre a szezonra rendkívül jól összerakták a támadósort Brady köré, és ha védelem is legalább közepes szintre tudna emelkedni, joggal tarthatna tőlük bárki, most "csak" egy SB-részvételre lehettek képesek. A 2001-től 2004-ig négy szezonból hármat megnyerő Pats tehát 2007 után ismét a Giants ellen bukott el, de egy évtized leforgása alatt öt Super Bowl-on ott voltak. Döntős szereplésük egyúttal azt jelentette, hogy a rájátszásba hosszú szünet után visszatérő Broncos-t csak a később AFC-győztes és bajnoki döntős sztárcsapat tudta megállítani a PO második körében.

Drew Litton rajzgalériája a mérkőzésről! :)


 

Nem sikerült jól az All Star szünet utáni folytatás a Colorado Avalanche hokisainak, a múlt héten mind a három meccsünket elvesztettük és közben csak egyetlen pontot szereztünk. Ezáltal 5 meccs óta nem győztünk és kezdünk egyre lejjebb süllyedni a táblázaton.





















Január 31-én 13 mérkőzéssel indult újra az NHL az ottawai gála után, a mieink 3-2re kikaptak az Edmonton Oilers otthonában, tovább folytatódott a szünet előtti gyenge szereplés, éppen a legszerényebb divízió rivális tréfálta meg a csapatot.
A legnagyobb hiányzó Duchene továbbra se játszott, térd sérülés miatt harcképtelen és a szünet alatt se tudta eléggé kiphenni magát. Rajta kívül más nem hiányzott, Sacconak három aktív játékost kellett kivenni a lineupból, a választás Porterre, Elliottra, Hunwickra esett. A kapuban a mostanában mellőzött Varlamov kapta meg a lehetőséget, reménykedtünk benne, hogy a pihenő alatt helyre tette a dolgokat.
Álmosan kezdtük a mérkőzést és öt perc után Eberle csengetett be, ahogy megetette Varlamovot az alapvonal mögötti testcsellel. A gól után se találtuk a ritmust, az Oilers volt aktívabb és a hazai fölény kevéssel az első harmad vége előtt Galiardi double minor alatt gól formájában is kijött, Belanger nagy lövése kötött ki a kapuban. Egyből a folytatásban szépítettünk, az ellentámadás végén Peter Mueller közelről pofozta be Kobasew kapu elé tett bejátszását. A találat jótékony hatással volt a csapat játékára, egyre lendületesebbek voltunk, mivel több gól nem érkezett, rövidesen alábbhagytak a denveri próbálkozások. Az utolsó harmadot is hátrányból kezdtük, a 46. percben Hall újra két gólosra állította a különbséget. A záró harmadban igazán fel tudtunk pörögni és egyértelmű fölényben játszottunk, ám többnyire csak feleslegesen lőttük szét Dubnykot, semmi se akart bemenni. Tíz perccel a vége előtt sikerült a szépítés, O'Reilly lövése még kipattant a kapusról, az ismétlést Hejduk elvétette, a második kipattanót viszont Gabriel Landeskog bevágta. Egy gólra megint feljöttünk de közelebb képtelenek voltunk érni, a kanadai csapat zártan védekezett, csak erőlködtünk, elmaradt az egyenlítés.
A szünet előtti két vereséggel együtt sorban harmadszor kaptunk ki, tovább folytatódott a mélyrepülés az Észak-nyugati divízió riválisai ellen. Figyelmetlenek voltunk a kezdésnél, később hiába játszottunk jó ritmusban, végig futottunk az eredmény után, egyenlíteni nem sikerült. Mueller jó sorozata folytatódott, rövid idő alatt negyedszer talált be, Landeskog a 11. gólját ütötte a szezonban. Varlamov visszatérése nem sikerült jól, 23 lövésből háromszor kapott gólt, éves szinten a 3.00s gól átlag túl magas az első számú kapustól.

Két nappal később haza értünk és múlt csütörtökön a Minnesota Wildtól szenvedtünk bosszantó, 1-0-s vereséget, zsinórban a negyedik elvesztett meccsünk volt.
Két helyen változtattunk a mezőnyben, a csatárok közül Jones került ki az összeállításból és Porter játszott, a védelemben O'Brien helyét Elliott foglalta el. Közben a kapuba is visszakerült Giguere, Varlamov egy meccses beállása nem volt túl hatásos.
Alig hogy elkezdődött az összecsapás a hatodik percben egy buli után Zanon lövése a kék vonal környékéről beakadt a kapuba, Giguere dolgát nehezítette, hogy nem sokat látott a lövésből az előtte álló játékosoktól. Megint lassan vettük fel a ritmust, a harmad második felében már gördülékeny akciókat vezettünk, sajnos eredménytelenül. A Wild őrizte a könnyen jött előnyt és a második harmadban a saját stílusában játszva egyre többször elkezdték provokálni a mieinket, akik rendesen felkapták a vízet rajta. Először Powe szándékos szabálytalansága után Kobasew támadt rá az ellenfelére, nem sokkal később McLeod és Stoner bunyóztak, percek múlva McMillan húzta ki a gyufát Kobasewnél. A játék a háttérbe szorult, de a Wild esetében már hozzászoktunk a hoki gyilkos taktikához, ez volt a legfőbb fegyverük az előny megőrzésére. Ami még rosszabb, hogy bejöttek a számításaik, az utolsó harmadot is 1-0s vezetéssel kezdték, ekkor tudtunk ismét egyre több helyzetet kidolgozni, de idegesen játszottunk és az utolsó passzokba vagy a lövésekbe mindig hiba csúszott, többször mintha megijedtünk volna a kapuban Backstromtől. Hiába volt több lövésünk 37-21el, ismét vereség lett vége, lőtt gól nélkül kapituláltunk hazai közönség előtt.
Szerencsétlen zakó volt, a játék alapból nem volt rossz, de nem szereztünk egyetlen gólt sem, így nem mentünk semmire. Joggal lehetünk csalódottak, nagyon elszúrtuk a meccset. Giguere a védhetetlen gólt kivéve mindent megfogott, emlékezetes volt ahogy Clutterbuck lövését a jégen fekve védte a kesztyűjével felnyúlva százezer százalékos gólhelyzetben. Ennél több sikerélményben azonban nem volt részünk.


















Szombat délután a Vancouver Canucks ellen büntetőkkel veszítettünk 3-2 arányban hazai környezetben, annak ellenére, hogy sokáig vezettünk és közel jártunk a rendes játékidős győzelemhez.
Jones, O'Brien, Hunwick visszatértek az összeállításba, kimaradt Mueller a csatárok közül és Wilson a védelemből, közben Elliottot visszaküldtük az AHLbe és a Monsters újonc AHL All Star hátvédjét Barriet emeltük fel a csapathoz, ő volt a harmadik scratch. A ketrec előtt maradt Giguere, a két nappal korábbi remek produkció megismétlésében bíztunk, amíg Varlamov a valahol Washingtonban elveszett formáját kereste.
Ígéretes támadásokkal indítottuk a meccset, ehelyett mégis a Canucks szerezte meg a vezetést, három és fél perc után Edler passza találta meg a kapu közelében Keslert, nagyszerű kapás gólt vágott Giguerenek. Lélekromboló volt a találat, nem adtuk fel és hamarosan emberelőnybe kerültünk, ezt a lineupba visszakerülő David Jones könnyedén kihasználta Stastny tökéletes beadásából. Tovább nyomtunk , de hiába játszottunk nagy fölényben és volt 18-7es előny a lövésekben, nem sikerült megszerezni a vezetést az első harmadban. A második elején már igen, hibátlanul végeztük a letámadást, Winnik korongot szerzett a vancouveri kapu előtt, hátra pöckölt korongját a lendületből érkező Jay McClement vágta be. 2-1re fordítottunk és magabiztosan kézben tartottuk a meccset ebben az időszakban, nem sok lehetősége volt a Nucksnak a felzárkózásra. A harmadik harmadban se vettünk vissza, támadásokat vezettünk és akár növelhettük volna az előnyt, de Luongo többször bravúrral védett, közben Jiggy is szépen tette a dolgát. Nagyon közel kerültünk a győzelemhez és talán magunkban már visszaszámoltunk, amikor a Canucks 59:25kor kiegyenlített, Bieksa távoli lövése egy blokkolni próbálkó védőn irányt változtatva vágódott a ketrecbe. Előtte két üres kapus lehetőséget puskáztunk el, sajnos 3-1 helyett 2-2 lett az eredmény és hosszabbítás következett. Az OTban több helyzetünk volt, nem tudtunk pontot tenni a meccs végére, csak a SOban dőlt el a két pont kérdése. Elszenvedtük az idei első szétlövéses vereséget, Hejduk, Landeskog, O'Reilly is kihagyta a kísérletetét, közben Raymond eredményes volt, a Vancouver mindkét pontot elvitte Denverből.
Ez is osszantó vereség volt, önmagában nem rossz eredmény a Nucks ellen az egy pont, de az elmúlt hetek legjobb játékát hoztuk és minden esélyük meg lett volna a győzelemre. Könnyen eldönthettük volna a rendes játékidőben, de kulcshelyzetekben megremegtek a kezek és nem tudtuk bebiztosítani a sikert. Jones góllal tért vissza a száműzetésből, McClement már a hetedik gólt ütötte, újra letámadásból volt eredményes. Giguere 27/29es mutatót ért el, végig magabiztos volt, a gólokról nem tehetett, a hátsó stabliltást megadta a csapatnak.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 32-15-5, 69 pont
2. Minnesota Wild 25-19-8, 58 pont
3. Colorado Avalanche 26-25-3, 55 pont
4. Calgary Flames 24-22-6, 54 pont
5. Edmonton Oilers 21-26-5, 47 pont

A közeljövő programja:

Február 8., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks
Február 11., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Carolina Hurricanes
Február 12., vasárnap, 02:00 St. Louis Blues - Colorado Avalanche

Ezen a héten három meccsünk lesz, szerencsére divízió ellenfelekkel nem találkozunk, talán lesz esély a pontszerzésekre. Jó lenne az 5 meccses nyeretlen szériát is megszakítani, a két hazain és a Blues ellen erre minden esélyünk meglesz, hátha feljebb küzdjük magunkat a táblázaton.


 

- Tóth Milán írása -

Némileg megtorpant az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Denver Pioneers (16-7, 6-4) lendülete, Joe Scott vezetőedző csapata ugyanis legutóbbi hat mérkőzéséből csak hármat nyert meg, de továbbra is a Sun Belt konferencia nyugati csoportjának legjobbjai között foglalunk helyet.






















Január 19-én a Louisiana-Monroe (2-21, 1-9) otthonában vendégeskedett a Pioneers, és a konferencia legszerényebb csapata ellen a hátvéd Brian Stafford vezérletével 63-48-ra diadalmaskodott is az együttes. A végzős egyetemista 17 pontjával a csapat legeredményesebbje volt, de a mérkőzésen mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra, a sophomore Chris Udofia 12, a freshman Royce O'Neale 10 pontot szerzett 8-8 lepattanó mellett. Scott mester nagyon elégedett volt csapatával, leginkább a védekezésben nyújtott hatékonyságot emelte ki az edző.

Két nappal később már a texasi Dentonban volt jelenésük a srácoknak, ahol az újonc Royce O'Neale 21 pontjának, nyolc lepattanójának és öt labdaszerzésének ellenére egy ponttal kikaptunk. A karriercsúcsot elérő tehetség a padról beállva, 34 percet a pályán töltve érte el ezt a remek statisztikát. A North Texas (13-10, 6-3) azonban 75-74-re nyerni tudott a hosszabbításos meccsen, miután az utolsó dobásukat a dudaszó pillanatában értékesítették. A tréner szerint jól játszott a csapat, a DU védekezése megint rendben volt, valamint egy nyolcperces rövidzárlatot követően a srácok ismét szorossá tették a végét, ám ezúttal alulmaradtak.

Aztán január 26-án ismét hazai pályán léphettek pályára a denveriek. A Magness Arénában 7000 szurkoló gyűlt össze, a remek hangulatú mérkőzésen pedig a másodéves center Chris Udofia 21 pontjának is köszönhetően a 66-52-re legyőztük az Arkansas State (10-14, 4-6) együttesét. A második legeredményesebb a dobóhátvéd Brian Stafford volt, aki 15 pontot szorgoskodott össze a Red Wolves elleni magabiztos győzelem alatt.

Talán emlékeztek rá, hogy december 31-én az Arkansas-Little Rock (10-13, 7-2) nyerni tudott a Magness Arénában, és sajnos január 28-án is a Sun Belt konferenciájának nyugati divizióját vezető csapat diadalmaskodott ellenünk, ám ezúttal a saját közönsége előtt. A két rivális csapat hatalmas küzdelmet vívott egymással, de hiába őriztük a szoros eredményt, képtelenek voltunk az egyenlítésre a finisben. Brian Stafford dobta a mezőny legtöbb pontját, szám szerint 19-et, sajnos ez is kevés volt a sikerhez, hiszen a végig vezető hazaiak 64-57-re nyertek. Scott szerint a mérkőzés elején a támadásokba sok hiba csúszott, ami döntőnek bizonyult a meccs végkimenetelét illetően.

Csütörtökön a Pioneers hosszabbításos vereséget szenvedett a Louisiana-Lafayette (13-11, 7-3) otthonában. A bemutatkozó idényét töltő Royce O’Neale élete első dupla-dupláját regisztrálta (21 pont, 13 lepattanó) az egyetemi bajnokságban kimagasló teljesítménnyel, míg a hetek óta bomba formában játszó magas ember Udofia mellett két helyi származású tanuló, a senior Rob Lewis és a freshman Brett Olson is 10 pont felett ért célba. A fordulatos mérkőzés végeztével sajnos a Ragin' Cajuns örülhetett, 72-71-re behúzták a kulcsfontosságú meccset. Scott véleménye szerint a közönség egy igazi, egyetemi kosárlabda rangadót láthatott, melynek színvonala kiváló volt. Sajnos ezúttal mi jöttünk ki ebből rosszul, pedig 1:24-el a hosszabbítás vége előtt még vezettünk két ponttal.

Eddigi utolsó alkalommal a szombati játéknapon léptünk pályára, és az ESPN2 televízió élő közvetítését megtisztelve, a szezon eddigi legszebb győzelmét arattuk, miután 75-60-as csapást mértünk a konferenciát veretlenül vezető Middle Tennessee-re hazai környezetben. A parádés sikerből Chris Udofia 27 pontos karriercsúccsal vette ki a részét, a végzős Rob Lewis idei legjobb termését megismételve 17 ponttal zárt, míg az újonc Royce O'Neale újra 14 pontot szállított a padról játékra jelentkezve, így kimondottan értékes sikerrel javítottuk az elmúlt időszak kisebb-nagyobb kisiklásait.

A Sun Belt konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

Keleti divízió:

1. Middle Tennessee Blue Raiders 10-1 (21-4)
2. Florida Atlantic Owls 5-5 (9-14)
3. Western Kentucky Hilltoppers 4-6 (8-15)
4. Florida International Golden Panthers 4-6 (7-15)
5. South Alabama Jaguars 4-7 (12-10)
6. Troy Trojans 2-9 (7-15)

Nyugati divízió:

1. Arkansas-Little Rock Trojans 8-2 (11-13)
2. Louisiana-Lafayette Ragin' Cajuns 8-3 (14-11)
3. Denver Pioneers 7-4 (17-7)
4. North Texas Mean Green 6-4 (13-10)
5. Arkansas State Red Wolves 4-6 (10-15)
6. Louisiana-Monroe Warhawks 1-10 (2-22)

A folytatásban már csak öt mérkőzés vár a Pioneers kosarasaira az alapszakaszban, jó helyzetből várhatjuk a folytatást, és már csak egy igazi rangadónk lesz a Louisiana-Lafayette ellen. Egyébként többségében kötelező sikerekkel kéne melegítenünk a conference tourney-re.

A kanadai őshüllők levadászása után, két nap pihenő várt a Denver Nuggetsre, majd a L.A. Clippers ellen folytathatta a megkezdett menetelést George Karl alakulata. A következő meccsünkre Memphisben került sor, majd egy „visszavágó” erejéig Los Angelesbe látogatott a csapat, ma hajnalban pedig már Lakers vizitált a Pepsi Centerben. Most pedig, következzen az említett négy összecsapás rövid összefoglalása és értékelése.
























Kirobbanó formában vártuk a Los Angeles Clippers elleni mérkőzést, a csapat hat mérkőzés óta nem talált legyőzőre, így joggal reménykedhettünk a nagyszerű sorozat folytatásában. Egyedül Lawson hiányzása árnyalhatta képet, a helyén a veterán Miller kezdett, a többi poszton a megszokott kezdőnk lépett pályára. Az ellenfél csapatában kezdő volt Billups, akit a közönség tapsvihara fogadott. Az első negyedet mi kezdtük jobban, de Billups pontjaival hamar felzárkózott a Clippers. A negyed során az állás szorosan alakult, egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt építeni a nyitó játékrészben. A következő negyedben több lehetőséget kaptak a cserék, pályára került az eddig keveset látott Stone is. Ebben a játékrészben inkább a mi akaratunk érvényesült, sikerült 6-8 pontra elhúzni a vendégektől, a félidőben öt ponttal mentünk a kaliforniaiak előtt. A harmadik felvonás sokban a nyitó negyedre hasonlított, Billups ebben a szakaszban is remekelt, tőlünk elsősorban Gallinari szállította a pontokat, a dudaszó pillanatában pedig Rudy Fernandez egy fantasztikus megmozdulással ugrasztotta talpra a helyszínen lévő közel 20000 fanatikust. A negyedik negyed jól kezdtük gyorsan tíz pontra növeltük a két csapat közti különbséget, a vendégek gyorsan kapcsoltak és hamar kiegyenlítették az állást. Innentől kiegyenlített csata folyt a parketten, a végjáték izgalmasnak ígérkezett. Az utolsó fél percben azonban semmi sem jött össze, több hibát vétett a csapat kelleténél, így a Clippers 109:105-ös győzelmével pontot tett a győzelmi szériánk végére. Bosszúsak lehetünk e miatt a vereség miatt, hiszen az utolsó negyed elején már a kezünkben érezhettük az irányítást, de nagyon könnyen visszaengedtük a meccsbe az ellenfelet. Az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a vendégek nagyszerű napot fogtak ki, remekül szórták a hármasokat, összesen 14 alkalommal találtak be három pontot érően. A Billups-Paul páros nagyon megnehezítette a dolgunkat, különösen a korábbi denveri kedvenc játszott nagyszerűen. A csapatteljesítmény megint kiváló volt, öten értek legalább 10 pontot, csak egy kiugró egyéni alakítás hiányzott a győzelemhez.

Január utolsó estéjét Memphisben töltötte a Nuggets. Ellenfelünk a Memphis Grizzlies volt. Nehéz mérkőzésre lehetett számítani ellenük, hiszen egy fiatal és gyors játékot játszó csapat, ráadásul hazai környezetben elég meggyőzően teljesítettek eddig. Mellettünk szólt, hogy a Grizzlies back-to-back mérkőzést játszott ellenünk és négy meccses vereségsorozat állt a hátuk mögött. Lawson felépült és elfoglalta helyét a kezdőben, a többi poszton nem történt változás. A nyitó negyedben fej fel mellet haladt a két csapat, az utolsó pillanatokban sikerült egy kicsit elszakadnunk. A második negyed elején tovább távolodtunk a hazaiaktól és úgy tűnt kézben tartjuk a mérkőzés alakulását. A szünetre ennek megfelelően 12 pontos előny birtokában mehetett a Nuggets. A fordulás után a macik közelebb kerültek, de Harrington pontjainak köszönhetően megtartottuk a vezetést. A negyedik negyed elején sikerült megszilárdítani a vezető pozíciónkat, de a hazai csapat nagy hajrát indított és az utolsó másodpercekben sikerült egyenlíteniük. Jöhetett a hosszabbítás. Az OT-ben jobban kezdtünk, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, négy ponttal vezettünk. Fél perccel a vége előtt aztán Mayo egy hármassal fordított, innentől a hazai csapat nyeregbe került, mi pedig hibáztunk. Fernandez hármasból egyenlíthetett volna az utolsó pillanatban, de kimaradt a dobása. A mérkőzést a Memphis nyerte 100:97-re. Nem játszottunk jól ezen a mérkőzésen, ennek ellenére szinte végi nálunk volt az előny és úgy érzem inkább mi irányítottuk a játékot a találkozó nagy részében.  A vereség okát abban látom, hogy nem volt ma senki a csapatban, akinek a kulcsszituációkban oda lehetett volna adni a labdát, Miller ésHarrington próbálkozott, de ketten kevesek voltak. A kezdőcsapat erősen maga alatt teljesített, Afflalo és Gallinari csak 8-8 pontig jutottak, Mozgov egyetlen pontocskát hozott, Lawson pedig 12 egységgel zárta a találkozót. A legeredményesebb játékosunk 23 ponttal Harrington lett, a pontok mellett 10 lepattanót is szerzett, őt Miller követte 20 ponttal.

A következő fellépésre Los Angelesben került sor, hamar megadatott a visszavágás lehetősége a L.A. Clippers ellen. Nem csak a néhány apja elszenvedett hazai vereség miatt volt fontos a visszavágás, ezzel a találkozóval kezdetét vette egy három meccsből álló széria, a szezon második back-to-back-to-back sorozata. A kezdés nagyon gyengére sikerült, potyogtak a hármasok és a gyűrű alatt is a hazai csapat dominált, 32-19-re nyerték az első negyedet a kaliforniaiak. A második negyedben aztán belehúztunk, Nené, Lawson, Gallinari és Miller is magukra találtak, még a félidő előtt megfordítottuk az állást és a nagyszünetre már 3 pontos előnyben voltunk. A harmadik negyedben nagyon jól kezdtünk, Mozgov is csatlakozott a pontszerzőkhöz, hamar tíz pont fölé kúszott a két csapat közti különbség. A negyed végén két Harrington tripla után pedig már a húsz pontot közelítette az előnyünk. Teljesen nyugodtan várhattuk a záró negyedet, miután a különbség tovább nőtt, Karl lehetőséget adott Fariednek, Hamiltonnak és Carrollnak is. Végül nagyon simán 112:91-re vertük a Clipperst. Nagyszerűen ment a játék a csapatnak, védekező és támadó oldalon is kimagasló teljesítményt nyújtottunk. A lepattanókat tekintve legázoltuk a hazai csapatot, de természetesen a dobások tekintetében is nagyságrendekkel voltunk jobbak ezen a mérkőzésen. A hármasokat közel 60%-os hatékonysággal értékesítettük és a büntetőzésünk is egészen kiváló volt. Gallinari 21 ponttal az összecsapás legeredményesebb játékosa volt, rajta kívül még négyen érték a 10 pontot. Nagyon tetszett Mozgov játéka, az orosz centernek nagy szerepe volt abban, hogy ilyen magabiztosan uraltuk a palánk alatti területeket.



















A széria következő állomására már Denverben került sor, az ellenfél a Los Angeles Lakers volt. A találkozó első negyedében inkább a Lakers irányított a játékot, de nem tudták lerázni a Nuggetset, jól tapadtunk rájuk és folyamatosan lőtávolságon belül voltunk. A második negyedben Afflalonak egyenlíteni is sikerült, de a vendégek visszavetté a vezetést, a szünetre három pontos hátránnyal érkeztünk. A harmadik játékrészben rövid időre magunkhoz ragadtuk vezetést, de Bryant-ék nem hagyták annyiban a dolgot és visszavették az előnyt. Az utolsó negyedet mínusz négy pontról indítottuk, a hajrá izgalmasnak ígérkezett. Az utolsó három perc nagyon izgalmasan telt, a Lakers vezetett, de mindent megtett a csapat az egyenlítés érdekében. Talán benne volt a lábakban és a fejekben a Clippers elleni találkozó, ezért szokatlanul pontatlanul ment a játék a legvégén, de még így is volt esély az egyenlítés kiharcolására. Ám a közönség fergeteges biztatása ellenére sem sikerült megfordítani az állást, így 93:89 arányban elszenvedtük idei negyedik vereségünket hazai pályán. Kissé fásultnak éreztem a játékunkat, ez a Lakers most kifejezetten elkapható lett volna, egyébként is nagyon gyengék idegenbe és most sem brillíroztak Bryanték, inkább a mi bénázásunknak köszönhetik a győzelmet. Lassan játszottunk és hiányzott az ötlet a csapatból, hiba volt felvenni a vendégek játékstílusát. A Bynum-Gasol kettős megoldhatatlan feladat elé állította a magas embereinket, rengeteg lepattanót szereztek ellenünk. A kezdőnk gyengén teljesített csakúgy, mint a Memphis ellen. A legeredményesebb játékosunk Harrington volt a maga 24 pontjával, őt Miller követte 16 egységgel. Ilyen kevés pontot szerezve képtelen nyerni a csapat és Karlnak kezdenie kellene valamit a meccsek végi szituációkkal is.

A nagy menetelés után kissé megtorpant a csapat, különösen fájó a két Los angelesi csapat elleni vereségünk. A Clippers elleni idegenbeli lehengerlő siker viszont bizakodásra adhat okot. Reméljük a mostani zakók csak kisebb kisiklások voltak és a csapat tovább folytatja a remek szereplést már ma hajnalban a Portland elleni csoportrangadón.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 18-4 (22 meccs)
2. Denver Nuggets 15-8 (23 meccs)
3. Portland Trail Blazers 12-9 (21 meccs)
4. Utah Jazz 13-10 (23 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 11-12 (23 meccs)

A közeljövő programja:

Február 5., vasárnap, 04:00 Portland Trail Blazers - Denver Nuggets
Február 7., kedd, 03:00 Denver Nuggets - Houston Rockets
Február 9., csütörtök, 03:00 Denver Nuggets - Dallas Mavericks
Február 10., péntek, 03:00 Denver Nuggets - Golden State Warriors
Február 12., vasárnap, 01:00 Indiana Pacers - Denver Nuggets



 

Javában zajlik az előidény a Colorado Rapids labdarúgócsapata számára, akik komoly célokért szeretnének küzdeni a 2012-es esztendőben, ennek érdekében a két évvel ezelőtti bajnokcsapat nagy erőkkel készül a téli időszakban. Az elmúlt hetekben kialakult az újonnan kinevezett Pareja mester körül az edzői stáb, és a játékoskeret is lassan alakul, a közelmúltban az erősítésre is szert tettünk, és egyéb dolgok is történtek.



















A korábban már bemutatott új vezetőedző, Oscar Pareja január utolsó napjaiban véglegesítette az edzői stábja névsorát. Nem történt meglepetés, a kolumbiai szakember több honfitársát invitálta maga köré a Rapids kispadjára, de a régi motoros trénerek közül is maradtak néhányán a klub elkötelezett szolgálatában. A vezetőedző jobb keze, vagyis az az assistant coach Wilmer Cabrera lesz, aki aktív játékosként 1990-ben és 1998-ban maga is részt vett egy-egy világbajnokságon, utoljára pedig az U17-es amerikai válogatott szakmai munkáját irányította. A másik segítői posztot Paul Caffrey töltheti be, Cabrera magával hozta őt az USA U17-es csapatból, ahol a kolumbiai HC asszisztense volt. A csapathoz 2008. júniusában szegődő kapusedző, David Kramer megtarthatta a helyét, és immár az ötödik szezont kezdi Pickens-ék trenírozásával. Mellette a stábba visszatér a fitness tréner John Ireland, a csapat adminisztrátor Erik Carlson, a fő fizikai tréner Jaime Rojas, illetve a beszerzésért felelős munkatárs Carlos Garcia is.

Néhány nappal a 2012-es MLS Super Draft után megrendezték az úgy nevezett 'Supplemental Draft'-ot, amely mintegy a hagyományos börze folytatásának megfelelően, négy újabb körből állt. A Rapids az első két körös választási lehetőségét korábban elcserélte, de a harmadik és a negyedik fordulóban egy-egy újabb húzással gazdagodott, miután a középpályás Kohei Yamada és a kapus Joel Helmick kiválasztására adtuk a fejünket. A japán középpályás 2010-ben hazája másodosztályú profi bajnokságában mutatkozott be a Thespa Kusatsu csapatában, és az elmúlt két idényben összesen 23 mérkőzésen lépett pályára. A draft előtt részt vett az MLS Combine-on, és miután az első két körben nem kelt el, a "pótdraft" legjobb játékosai közé sorolták. A nála egy évvel idősebb portás a Longwood University csapatának növendéke volt, a 2011-es egyetemi tanévben 20 mérkőzésen védve 0.92 gólt kapott meccsenként átlagban. A bemutatkozó szezonját követően az év újonca volt az ASC-ben, tavaly pedig a konferencia-torna legjobb játékosának és legjobb védekező játékosának választották.

A csapat első hivatalos igazolása a kolumbiai középpályás Jaime Castrillon aláíratása volt az idei offszezonban. A 28 éves játékos 2002-től egészen tavalyig a híres kolumbiai csapat, Independiente Medellín gárdáját erősítette, két évet kölcsönadásban töltött, 276 meccs alatt pedig 53-szor volt eredményes nevelőegyesülete színeiben. Castrillon 2004 óta gyakori szereplője a kolumbiai válogatottnak, eddig 29 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét, részt vett két Copa America-n, összesen öt góllal örvendeztette meg hazája polgárait. Érkezésével egy rendkívül gyors, robbanékony irányító középpályással gazdagodtunk, aki a széleken is bevethető, kiváló offenzív repertoárjába a góllövés is beletartozik, bizonyára hasznos tagja lehet a coloradói együttesnek. Az új szerzemény a klub történetének ötödik kolumbiai játékosa, a korábbi négyből az ország labdarúgásának emblematikus figurája, Carlos Valderrama alkotta a legemlékezetesebbet a 2001-2002-es esztendőkben.

A tavalyi évadot megelőzően szerződtetett helyi származású középpályás Steven Emory a közelmúltban újabb egy évvel hosszabbította meg kontraktusát a Rapids-szel, s reméli, hogy az előttünk álló esztendőben a nagy csapatban több lehetőséghez juthat a tartalék együttes oszlopos tagja. Vele ellentétben a három decemberben szerződés nélkül hagyott hátvéd, Miguel Comminges, Danny Earls és Mike Holody mindannyian távoznak. Ugyancsak nem tér vissza a csapathoz az ír támadó Caleb Folan sem, a korábbi EPL-fenegyerek közös megegyezéssel elköszönt, kellemes élményekkel a tarsolyában távozik, és a denveri publikum is pozitív emlékeket őrizhet róla.

Fontos megjegyezni, hogy az elmúlt szezon komolyabb sérültjeinek állapota szépen javulgat, és mindannyian bíznak a gyors felépülésben. A tavaly júliusban achilles-szakadást szenvedő Conor Casey egyre jobban érzi magát, reményeink szerint legfeljebb az első néhány hetet kell kihagynia az új szezonból. A térdszalag-szakadásból lábadozó Jamie Smith a közelmúltban dobta le a mankóit, még hosszú rehabilitáció áll előtte, viszont Kosuke Kimura (bokatörés) és Drew Moor (vállsérülés) egyaránt készen áll a felkészülésre kisebb-nagyobb sérüléseket követően.

Az edzőtábor első két hetében számtalan próbajátékos fordult meg a csapatnál, kevés sikerrel, legtöbbjüknek néhány nap után megköszöntük a munkát, eleddig nem találtunk olyan játékost, aki igazán elnyerte volna Pareja-ék tetszését. Az egyik legújabb érkező trialista a kolumbiai Luis Eduardo Zapata, aki rutinos hátvéd hírében áll, és több ottani csapat mellett már Venezuelában és Bolíviában is légióskodott, jó eséllyel szállhat harcba a kerettagságért.

A csapat az elmúlt két heti hazai tréningeket követően a következő időszakot Kaliforniában fogja tölteni, a napokban Chivas USA és a San Jose Earthquakes ellen  barátságos meccseket fogunk játszani. Aztán február 23-25-ig Hawaii-on veszünk részt egy négy csapatos barátságos tornán. Az NFL Pro Bowl híres otthonában, a honolului Aloha Stadium-ben megrendezésre kerülő meccseken a mieink mellett még a koreai Busan l'Park, az ausztrál Melbourne Heart és a japán Yokohama FC csapata vehet részt.

Végezetül vessünk egy pillantást a Rapids jelenlegi, alakulóban lévő játékoskeretére!

Kapusok: Matt Pickens, Stewart Ceus, Ian Joyce;
Hátvédek: Drew Moor, Tyrone Marshall, Marvell Wynne, Scott Palguta, Anthony Wallace, Eddie Ababio, Hunter Freeman, Kosuke Kimura;
Középpályások: Pablo Mastroeni, Jeff Larentowicz, Wells Thompson, Brian Mullan, Davy Armstrong, Tony Cascio, Steven Emory, Jaime Castrillon, Joseph Nane, Jamie Smith, Ross LaBauex, Josh Janniere, Kohei Yamada;
Csatárok: Omar Cummings, Mac Kandji, Conor Casey, Quincy Amarikwa, Andre Akpan.


 

Változatlanul tart a Colorado Mammoth lendülete, a múlt hétvégi albertai kettős győzelmet követően a legutolsó hétvégén a csapat hazatért a Pepsi Center-be, ennek örömére egy kiváló mérkőzésen 14-11 arányban legyőztük a Rochester Knighthawks együttesét. Bob Hamley mester tanítványai a negyedik mérkőzésen aratott sikerükkel már 4-0-s, veretlen mérleggel rendelkeznek, így őrizzük a nyugati csoport vezető helyét.





















A január eleji hazai nyitó meccs sikeres megvívását követően a csapat két idegenbeli meccsen sem talált legyőzőre, múlt szombat este pedig a Mammoth visszatérhetett a jó 15 ezres, hűséges denveri közönség elé. A mérkőzést megelőzően köszöntötték a klub fennállásának tizedik évfordulójára összeállított 'All-Decade Team' tagjait, míg a csapat a Rochester ellen mutatta be élesben az erre a szezonra készített, jubileumi harmadik számú mezét.
Már csak a különleges, ünnepi töltet is motiválhatta a srácokat, akik a szezonban első alkalommal találkoztak egy keleti együttessel a Rochester vendégjátéka során. Remekül indult számunkra az összecsapás, nem egész egy perc után a legelső támadást máris találattal fejeztük be, Jones tökéletes átadással találta meg a kapu torkában Sean Pollock-ot, a veterán támadó könnyűszerrel juttatta a hálóba a játékszert. Néhány akcióval később válaszoltak a vendégek, egy távoli lövés után Levis-ról messzire kijött a kipattanó, az ismétlést közelről Vitarelli váltotta találatra. Nem sokáig maradt döntetlen az állás, mert hamarosan a denveri offenzíva érvényre jutott. Kisvártatva JGJR egész pályát átívelő passzt intézett az újonc Adam Jones-hoz, aki a kapu közelében elszakadt a védőjétől, és könnyedén bevette Vinc ketrecét. A 6-7. minutumban rövidesen további gólokat lőttünk, előbb Jamie Lincoln személyeben egy újabb elsőéves játékos volt eredményes, miután a jobb szélen alaposan beforgatta a védőjét; utána pedig Lincoln bejátszásából a csapatkapitány Gavin Prout ejtett a hálóba a támadóidő lejárta pillanatában. 4-1-re elhúztunk, és a közönséget is sikerült feltüzelni a látványos támadó játékkal, némileg ugyan a kékek Keogh találatával megakadályozták a rohamokat, ám pár másodperc múlva, a játékrész fele magasságában már újra a Mammoth volt eredményes, John Grant Jr a jobb sarokban szedte össze a labdát, kapura tölt vele, és ahogy Vinc előtt keresztbe futott, váratlanul egy hát mögötti lövéssel tüzelt a hálóba. A veterán klasszis tehát gólt tudott szerezni (nem is akármilyet) a korábbi csapata ellen, akikkel szemben először mérkőzött meg a denveri színekben, és különösen fontos volt számára ez a mérkőzés. A nyitó negyed további részében mindkét csapat csak kihagyott helyzetekig jutott, további gólok nem estek, 15 perc után 5-2-es lépéselőnyben volt a Colorado.
Ahogy elkezdődött a második negyed, rövidesen tovább növeltük az előnyt, miután az Jamie Lincoln jobbról kanyarodott középre, és nagyszerű lapos lövéssel tüzelt a rövid sarokba. Másodpercekkel később újra Keogh révén felelt a Knighthawks, a rochesteri támadó megbontotta a védekezésünket, a közeli kísérlettel szemben pedig Levis kapus esélytelen volt a hárításra. Tovább folytatódtak az agresszív coloradói támadások, melynek eredményeként a negyed közepe tájékán rövid időn belül újabb két alkalommal mattoltuk Vinc-t, Sean Pollock bombájával és Derek Hopcroft megállíthatatlan betörésével már öt góllal léptünk meg. Nyolc kapott találatot követően - átmenetileg - lecserélték a liga egykori többszörös legjobb kapusát, Matt Vinc-t, aki nem mellesleg két évvel ezelőtt nem szeretett volna a Mammoth játékosa lenni, mert nem tartotta elég erősnek a csapatunkat, ezért cserét kért. A folytatásban a cserekapus, Henhawk-ot is felavattuk, néhány percig tartott a fiatal portás makulátlan mérlege, aztán létszámfölényes helyzet mellett illant el, John Grant Jr hatalmas erővel tüzelt a hálóba a 9-3-as hazai vezetésért. Ennyivel úgy tűnt, megelégedtünk, a következő időszakra kicsit visszavettünk a nyomásból, és a félidő hátralévő részében már csak a Rochester volt eredményes Powless jóvoltából, féltávnál 9-4 arányú vezetés birtokában voltunk.

A szünet után komoly küzdelem zajlott a gyepen, miközben némi meglepetésre három és fél percen keresztül nem született újabb találat, őriztük az öt gólos differenciát, majd a 'Hawks egyre koncetráltabb támadásokat vezetve igyekezett faragni a hátrányt - mindez sikerült is nekik. Először Keogh nagy lövése után a kipattanót Accursi érvényesítette néhány méterről, de rögtön a következő vendég labdabirtoklás során Scott Stewart fülelt le egy pontatlan hátrapasszt a felezővonal környékén, mellyel egészen a kapuig gyalogolhatott és látványos ziccergólt szerzett. (10-5) Ezt követően Park felesleges kapu előtti szabálytalansága miatt kerültünk létszámhátrányba, Jamieson nagyszerű lövése révén villámgyorsan kihasználták a vendégek a PP-t, és újabb góllal folytatták a felzárkózást. Továbbra sem igazán tudtunk mit kezdeni az egyre inkább erősödő rochesteri rohamokkal, és további egy perc elteltével Kedoh-Hill szépített, majd kisvártatva Vitarelli átadását követően Accursi tört be a denveri védők között, és találatával két gólra megközelítettek bennünket. A harmadik negyed első felében néhány perc alatt öt gól esett, a továbbiakban azonban mindkét csapat valamivel megfontoltabban játszott, Levis és Vinc egyaránt látványos védeséket mutatott be a legjobb próbálkozások alkalmával. Aztán a játékrész utolsó három percén belül történt egy gyorsgólváltás: Grant Jr nagyszerű passzt intézett a kapu előterében elszakadó Jamie Lincoln-hoz, aki egy vetődéses találattal szerezte meg önmaga napi harmadik gólját; viszont a soron következő akciónál Vitarelli teljesen üresen maradt a denveri kapu előtt és látványos hát mögötti góllal értékesítette a könnyen jött lehetőséget. A záró játékrészt megelőzően is még őriztünk néhány gólt a vezetésből, de már csak 11-9-cel álltunk jobban a mindent eldöntő felvonás előtt.
Az első félidő fölényes vezetése után tehát mégis izgulnunk kellett a finisben, a 'Hawks összeszorított fogakkal küzdött a felzárkózásért, és egyáltalán nem mehettünk biztosra. A negyedik negyed megkezdése után másfél perccel a korábbi rochesteri klasszis John Grant Jr mesterhármast érő góljával folytattuk a menekülést egy 4-on-4 szituáció alatt. Az NLL-pontlista éllovasa háttal állt a kapunak, többször megpróbált befordulni az őt kőkemény őrző védő szorításában, végül sokadszorra sikerült neki, és újabb bődületes gólt szerzett. Folytatódott a férfias küzdelem, több kihagyott helyzet után Accursi volt eredményes egy gyors leindítást követően. Alig több mint egy perc múlva a Rochester újabb remek passzokkal került helyzetbe, végül Walters átadásából Jamieson volt eredményes. Hosszú idő után egészen közel értek hozzánk a vendégek, már csak egyetlen gól előny maradt a Mammoth nem is olyan rég még fél tucatos fórjából, és egyáltalán nem mehettünk biztosra, majd' tíz perc hátra volt a mérkőzésből. Jelentősen segítette a helyzetünket, hogy Self kiállításával létszámfölénybe kerültünk, és a remek labdajáratás végén Sean Pollock volt eredményes közelről, így újabb denveri játékos érte el a hat-trick-et, egyúttal 13-11-re módosítottuk az eredményt. Egy perccel később további góllal sokkoltuk a vetélytársát, Creighton Reid a saját térfelén szedett össze egy szabad labdát, a rochesteriek nagyban a sorcserével voltak elfoglalva, így a hátvédünk előtt megnyílt az út, aki villámgyorsan előre sprintelt, és mielőtt bárki is észbe kapott volna, már a hálóba vágta a Mammoth 14. gólját. Ezzel a két találattal sikerült végleg lelombozni Accursi-éket, a hátralévő időben már csak elkeseredett rohamokat vezettek, de biztosan kontrolláltuk az eseményeket, és egyetlen további góllal sem engedtünk momentumot az ellenfélnek. Talán simábban is eldönthettük volna a mérkőzést, de a lényegen mit sem változtatott, hogy "csak" 14-11 arányban győztünk a szezon negyedik meccsén.


A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 3+4, 7 kapura lövés
- Pollock 3+2, 6 kapura lövés
- Lincoln 3+1, 6 kapura lövés
- Prout 1+2, Jones és Reid mindketten 1+1
- Stewart és Hopcroft 1-1 gól
- Hawksbee 6 szerzett labda
- Levis 44/55-ös védési hatékonyság

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

A szezon első hónapja befejeztével, a liga kiválasztotta a januári egyéni díjazottakat, nagy örömünkre több denveri sportoló is köztük volt: John Grant Jr a hónap játékosa lett, Adam Jones pedig a hónap újonca. JGJR mindhárom fontos offenzív mutatóban magabiztos éllovas (16 gól, 21 assziszt, 37 pont), és útban van a 115 pontos ligacsúcs felé, január 21-én páratlan karrierje ezredik pontját is megszerezte. A tavalyi 1/3-as pick Jones 12 góljával és 22 pontjával egyaránt a bajnokság legjobb újoncának számít, a pontok terén holtversenyben a negyedik helyen áll a teljes mezőnyben, menet közben a harmadik héten a játékhét legjobb elsőévesének járó elismeréssel jutalmazták.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 4-0
2. Calgary Roughnecks 2-2
3. Edmonton Rush 1-1
4. Minnesota Swarm 1-1
5. Washington Stealth 0-3

Immár az egész NLL egyetlen veretlen csapataként állunk a nyugati divízió élén, az elmúlt három szezonban nem sikerült ennyire jól kezdenünk a szezont, a következő fordulóban pedig már a 2008-ban végrehajtott, 5-0-s start megismétléséért küzdhetünk. A vasárnap hajnali 03:00-tól esedékes folytatásban a csapat újra hazai pályán száll ringbe, amikor a közelmúltban házon kívül már legyőzött Edmonton Rush együttesét látjuk vendégül. Bízzunk a további sikeres szereplésben, és aki még nem csatlakozott volna a Mammoth fénysebességgel robogó szerelvényére, az feltétlen ugorjon fel hozzánk, és kövesse velünk együtt Prout-ék látványos menetelését!

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi férfi kosárlabda-bajnokságban szereplő University of Colorado (14-7, 6-3) együttese továbbra is a Pac-12 konferencia élcsoportjában foglal helyet, igaz, legutóbbi öt mérkőzéséből a gárda kettőt is elveszített.



















Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk, egy kiváló, hétmeccses győzelmi széria szakadt meg a Buffaloes számára január 12-én a California (17-5, 7-2) ellen. Ezt a vereséget egy újabb fiaskó követte, ezúttal a Stanford (15-6, 5-4) otthonában, de aggodalomra semmi okunk nem volt, mivel két papíron is erősebb vetélytárs ellen kényszerültünk főhajtársa.

A Golden Bears ellen az első félidő végeztével még 29-22-es előnyben voltunk, sokáig szorongattunk, a házigazdák mégis 57-50 arányban diadalmaskodtak ellenünk. A nagy küzdelemben a senior kis csatár Austin Dufault 19 pontot vállalt magára, míg a másodéves Andre Roberson 11 pontjához 14 lepattanót tett hozzá a dupla-duplaáért.

Sokáig minden remekül alakult az utóbbi mérkőzésen a Cardinal ellen is, egészen a második félidőig. A játékrész elején a 11 pontig jutó freshman Spencer Dinwiddie vezérletével megléptünk ellenfelünktől, ám a Palo alto-i együttes egy 32-5-ös szériát produkált nem egészen tíz perc alatt. A vége így 84-64 lett a hazaiak javára, legeredményesebb játékosunk a magas ember Andre Roberson volt 15 ponttal, nem sokkal lemaradva követte őt Dufault (14) és Brown (13). Tad Boyle, vezetőedző szerint sem a védekezésben, sem pedig a támadásban nem nyújtottak jó teljesítményt a srácok.

Január 19-én és 21-én hazai pályán szerepelt ismét a Bölénycsorda. Az Arizona State (7-14, 3-6) ellen 69-54-es, magabiztos sikert arattak Andre Roberson-ék . A center szokás szerint dupla-duplát ért el, 12 pontja mellé tíz lepattanót szedett össze. Spencer Dinwiddie is 12 pontot szórt, míg Austin Dufault 11 egységgel zárt. A találkozót 8278 néző tekintette meg a helyszínen, azonban a győzelem ellenére Boyle egyáltalán nem volt elégedett a csapat teljesítményével. Az edző szerint a játékosok képtelenek voltak megfelelően koncentrálni, ennek is tudható be, hogy a második játékrészben egy ponttal kevesebbet szereztek, mint a vendégek.

Két nappal később egy másik arizoniai együttes volt az ellenfelünk. A játéktudásban erősebbre rangsrolt Wildcats (14-8, 5-4) csapatának meg volt az esélye arra, hogy győztesként távozzanak a Coors Events Center-ből, de szerencsére a kiélezett meccsen az utolsó dobásuk nem jött össze a befejező másodpercekben, így a Bölények 64-63-ra diadalmaskodtak. A végzős dobó hátvéd Carlon Brown remek napot fogott ki, hiszen 19 pontot szállított a Buffaloes konyhájára, azonban Austin Dufault 12 és Spencer Dinwiddie 13 pontja is nagyon kellett a fantasztikus sikerhez. Boyle mester a találkozót követően elmondta, hogy a vendégek utolsó támadásánál remekül védekeztek, arra kényszerítve a Vadmacskákat, hogy kívülről dobjanak. Nekünk bejött a taktika, nekik nem sikerült a dobás, izgalmas mérkőzésen nyert a Buffs.

A sereghajtó USC (6-16, 1-8) ellen első idegenbeli konferencia-győzelmét is megszerezte a csapat. Andre Roberson DD-t ért el (13 pont, 10 lepattanó), de a csapat többi tagja is kivette részét a sikerből. Carlon Brown és a csereként beállt elsőéves Askia Booker egyaránt 13 pontot és 9 lepattanót szedett össze, míg Dufault 11 egységgel és hat rebounddal zárt. Egy ritkán említett tartalékjátékos, a sophomore Jeremy Adams is „jól szállt be” a padról, tíz pontot dobott.

Január 28-án a UCLA (12-9, 5-4) otthonában kapott ki a Colorado. Nyerhető mérkőzésnek tűnt, azonban a hazaiak remek százalékkal dobtak kosarat. Az első játékrészben még vezettünk is, de a szünetre már 40-36-os hátrányba kerültünk, a második játékrészben a Bruins felőrölte a mieinket, pontatlanul céloztunk, így a vége meglepően sima, 77-60 lett a UCLA javára. Andre Roberson hozta a szinte kötelező DD-t (12 pont, 10 rebounds), de a legeredményesebb játékosunk ezúttal Askia Booker volt 13 ponttal, a duplanullás 21 perc alatt érte el ezt a teljesítményt.

A Pac-12 konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. California Golden Bears 7-2 (17-5)
2. Washington Huskies 7-2 (14-7)
3. Oregon Ducks 6-3 (15-6)
4. Colorado Buffaloes 6-3 (14-7)
5. Stanford Cardinal 5-4 (15-6)
6. Arizona Wildcats 5-4 (14-8)
7. UCLA Bruins 5-4 (12-9)
8. Oregon State Beavers 4-5 (14-7)
9. Washington State Cougars 3-6 (11-10)
10. Arizona State Sun Devils 3-6 (7-14)
11. Utah Utes 2-7 (5-16)
12. USC Trojans 1-8 (6-16)

Éppen a konferencia-küzdelmek felénél tartunk, az első 9 mérkőzésből hatot nyertünk meg, még további kilenc fellépés vár ránk a Pac-12-es csapatok ellen. Boulderi kosárlabda csapatunk egész jól áll a konferenciájában, a harmadik hely megszerzése még mindig reális esélyünk lehet, reméljük a lendület a hátralévő hetekben is ki fog tartani.

Természetesen az új idényben is hamarosan megrendezésre kerül az NLL All-Star Gála, amely rendezvénnyel - sok más major ligás ASG-vel ellentétben - kifejezetten érdemes foglalkozni, ugyanis a lacrosse-os "csillagok parádéján" általában tényleg minden alkalommal azok a játékosok szoktak részt venni, akik a pályán mutatott teljesítménnyel a legjobban meg is érdemlik a szereplés jogát, és nem csak papíron a legnagyobb sztárokat csődítik össze egy kis haknizásra.


















Bár a szezon még csak néhány hete tart, s ilyen kevés meccs alapján nem lehet egyszerű döntést hozni, a szurkolói szavazásra igencsak zárós határidőt szabtak ki. Január 25-től mindössze most vasárnap éjfélig van lehetőségünk leadni a voksokat. Az All-Star névsor három szavazáskör után alakul ki, a szurkolói véleménynyilvánítást követik a média voksai, végül pedig az edzők és a general manager-ek szava dönthet a résztvevők kilétéről.

Rövid idő áll rendelkezésünkre, nem szabad tétlenkedni, a következő linken keresztül juthatunk el a szavazás oldalára. Itt legfelül kötelező megadni egy e-mail címet, majd mind a keleti, mind a nyugati divízió összes játékosa közül kedvünkre válogathatunk, csoportonként két csatárt, egy középpályást, két hátvédet és egy kapust kell kiválasztanunk, vagyis összesen 6-6 névre szavazhatunk egy voksolás alkalmával. A fenti folyamat kedvtől és energiától függően korlátlan alkalommal megismételhető - lehetőség szerint tehát próbáljunk meg minél több szavazatot elsüllyeszteni kedvenceink neve mellett!

A csatárjelöltek közül nehéz lenne nem John Grant Jr-t és Gavin Prout-ot választani, a két veterán klasszis a legnagyobb húzóemberei a gárdának, az öltözőben és a pályán egyaránt kiváló motivátorok, akik a pontszerzésből is kamatostul kiveszik a részüket. Azért az igazán bátrak nyugodtan megfontolhatják Adam Jones jelölését, a tavalyi draft 1/3-as választottja fantasztikusan kezdte profi karrierjét, és minden bizonnyal az év újonca díj legfőbb várományosa lesz. Továbbá Sean Pollock is rendkívül biztató formában tejelt az első hetekben, a Minnesota-tól érkező rutinos játékos látszólag újjászületett a Mammoth-nál, érdemes fontolóra venni a nevét.

Az öt denveri középpályás közül a legnehezebb a választás. Ha szigorúan az idei első néhány mérkőzésen mutatott teljesítményt értékeljük, akkor a FO-ember Scott Stewart kiemelkedik a többiek közül, nagyszerű mezőnymunkája mellett kiváló transition játékkal segíti a csapat támadásait, a liga egyik leggyorsabb játékosa. Ugyanakkor Ilija Gajic és Jed Prossner az évek során már sok mindent letett az asztalra, tudjuk mire képesek, és bizonyára az elhivatott Mammoth-szurkolók szívéhez is közelebb állnak, így rájuk is nyugodtan szavazhatunk.

A védelemből sem egyszerű mindössze két nevet kiemelni, mert a Mammoth hátsó alakzata abszolút több lábon áll, több játékos kimagasló formában tevékenykedett eleddig. Ian Hawksbee igazi mindenre elszánt gladiátorként veti bele magát a küzdelembe, mindig ott van, ha a történik valami a pályán, és rendre sikeresen tud kijönni a párharcokból. Jarrett Park is keménykötésű játékos, hasonló bátorsággal vesz részt a fizikai küzdelmekben, és lehetőség szerint az előre játékot is támogatja, hiszen tavaly még középpályásként számoltunk vele. Az új szerzemények közül a helyettes kapitány Jon Sullivan és a tehetséges Rory Smith is hasznos tagja a csapatnak, és akkor nem is tettem még említést a veterán hadvezér John Gallant-ról, vagy az újonc létére rendkívül érett Dan Coates-ról. Emberes feladat innen két nevet kiválasztani.

Kapusposzton szerencsére könnyebb a helyzet, az első négy meccset Chris Levis teljes egészében végig védte, két ifjú kollégája még egy másodpercet sem játszott a Mammoth mezében. A rutinos Levis tavaly élete szezonját futotta, a nyugati All-Star csapat kapusa volt, és idén is minden esélye meg lehet a részvételre, mivel ott folytatja, ahol 2011-ben abbahagyta, semmiféle hezitálás nem engedélyezett afelől, hogy mely nyugati kapust kell kipipálnunk.

Az idei All-Star gálát február 25-én, szombaton, magyar idő szerint másnapra virradóra, hajnali 1-től rendezik meg Buffalo-ban, a First Niagara Center-ben.

Szavazzunk becsülettel, ahányszor csak tudunk, hogy minél több játékos képviselje a denveri színeket!

 

Januárban további fontos mérkőzéseket vívott a három coloradói intézmény csapata az egyetemi jégkorongbajnokságban, és a konferencia-mérkőzéseken egyre fokozódik a tét, hiszen már csak alig több mint egy hónap van hátra az alapszakaszból. Az elmúlt hónap eseményeiről ismét egy kiadásban számolunk be a három együttessel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról.





















A továbbra is sérülésektől tizedelt Denver Pioneers januárban is foghíjas összeállításban játszott, de a szerényebb képességű ellenfelekkel szemben aratott kötelező győzelmekkel sikerült versenyben maradnunk. Mint ismeretes, kénytelenek vagyunk az év eleje óta nélkülözni az első számú kapus, Sam Brittain szolgálatait egy offszezonbeli térdműtét miatt, a helyére előlépett portás, Adam Murray ugyancsak sérüléssel bajlódik mostanában. A védelemből a rutinos John Ryder-t és a sophomore David Makowski-t nélkülözzük, és az egyik legjobb pontszerző, Beau Bennett is a maródiak listáját erősíti hetek óta.

A gárda másodéves pontgyárosa, Jason Zucker a december 26-tól január 5-ig Kanadában megrendezett junior világbajnokságon az Egyesült Államok csapatkapitányaként vett részt. Sajnos, az amerikai csapatnak nem sok sikerben volt része, mivel a csoportból sem jutottak tovább, és végül csak a hetedik helyen fejezték be a viadalt. A Pioneers tehetsége hat meccsen szerzett hét pontjával (3+4) így is az USA legjobb pontszerzői közé tartozott, és egyéni teljesítményére sem panaszkodhattunk.

Ez idő alatt a csapat január első hétvégéjén az első osztály egyetlen független csapatát, a rendkívül harmatos Alabama-Huntsville-t látta vendégül két mérkőzés erejéig a Magness Arénában. A pénteki összecsapáson hatalmas meglepetésre a vendégek 3-2 arányban diadalmaskodtak ellenünk, a szezonbeli második győzelmüket megszerezve 21 zakót és egy döntetlent követően. A dicstelen vereség alkalmával Shawn Ostrow és Ty Loney góljaival a találkozó elején 2-0-ra is vezettünk, később azonban a defenzív zónában vétett hibáink megpecsételték a sorsunkat, és Olkinuora kapus is csak 17 hárításra volt képes, szemben a Chargers-kapus 41 védésével. Másnap szerencsére javítottunk, és esélyeshez méltóan 5-2-es győzelemmel mentettük döntetlenre a hétvégét. A junior Shawn Ostrow újabb gólt szerzett, betalált mindkét rettegett fivér, Nick és Drew Shore, valamint két hátvéd, az elsőéves Scott Mayfield és a végzős John Lee szereztek még egy-egy találatot. A kapuba néhány hetes kihagyásból visszatért Adam Murray, és a harmadéves portás 22 védés mellett csak két alkalommal kényszerült kapitulációra.

Egy héttel később már csak 16. kiemeltek voltunk, amikor a konferencia gyengébb ellenfelei közé tartozó Bemidji State gárdájával meccseltünk hazai környezetben. A Pioneers végre nem okozott csalódást, a szezonbeli második söpréssel hozott hétvégén 6-3-ra és 3-2-re győztük le a Beavers-t. Az első összecsapás hőse egyértelműen a junior center Drew Shore volt, aki két gólos és három asszisztos teljesítménye közben megszerezte egyetemi pályafutása 100. pontját. A freshman Ty Loney két gólt vágott, a hozzá hasonlóan zöldfülű Joey LaLeggia szintúgy betalált, míg Zucker a WJC-t követő első mérkőzésén két gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A második mérkőzés jóval nehezebbre sikeredett, de Jason Zucker 2+1-es remeklése révén valahogy kiszenvedtük a sikert, miközben Joey LaLeggia három gólpasszt adott és Chris Knowlton is betalált. Adam Murray és Juho Olkinuora testvériesen megosztoztak a két győzelmen, a finn újoncnak negyedszáz lövést kellett hárítania a szombati találkozón. Nem múlt el újabb vezéráldozat nélkül a hétvége, kisebb-nagyobb sérülés miatt kivált a csapatból a szárnyaló Drew Shore és a freshman Zac Larraza, a hátvéd Scott Mayfield-et pedig eltiltással fenyegették.

A sérülések miatt nagyon jól jött a csapat számára egy meccs nélküli hétvége, legközelebb ugyanis csak január 27-28-án kellett pályára lépnünk, vagyis 13 napunk volt felkészülni a konferencia-utolsó Alaska-Anchorage elleni idegenbeli fellépésekre. Az itteni származású Adam Murray 30 védéssel járult hozzá a csapat 4-2-es első győzelméhez, miközben a senior Luke Salazar 1+2-t lökött, Ty Loney, Nick Shore és Drew Shore ugyancsak bevették a Seawolves ketrecét. Másnap még könnyebb dolgunk volt, 6-3-ra páholtuk el a hűvös házigazdákat, bár 5-0 után kicsit felengedtük őket. Nagy dolog történt a múlt szombati mérkőzésen, ugyanis Sam Brittain a szezonbeli első mérkőzésén játszhatott a hosszú kihagyást követően, és a sophomore tehetség 24 védést ért el három kapott gól mellett. Közben Ty Loney újabb két góllal folytatta a szárnyalását, valamint még Joey LaLeggia, Jason Zucker, Nick Shore és Chris Knowlton voltak eredményesek a sorozatbeli ötödik nyert meccsünkön.




















A Colorado College valamivel jobb helyzetből és nyugodtabb körülmények között várta a januári folytatást, de az eredmények mégsem feltétlenül jöttek olyan minőségben, mint előzetesen talán reméltük volna. A Tigers is adott egy illusztris VB-résztvevőt Jaden Schwartz személyében, az egykori első körös kiválasztott a kanadai válogatott csapatkapitánya volt az U20-as VB-n. A rendező csapat mindössze bronzérmesként zárt az elődöntő elvesztése miatt, míg a CC tehesége hat pályára lépés alatt két gólt és három asszisztot szedett össze magának.

A Tigrisek az új naptári esztendő első mérkőzéseit hazai környezetben vívták az ECAC-éllovas Cornell csapata ellen, de sajnos egyik meccset sem tudtuk megnyerni. Az első találkozón a 40 kapura lövés ellenére 3-1-es vereséget szenvedtünk, kétgólos hátrányból a végzős Nick Dineen emberelőnyös góljával zárkóztunk feljebb, de az egyenlítés helyett számtalan óriási helyzetet elpuskáztunk, az ellenfél pedig üres kapus góllal állította be a végeredményt. A másnapi visszavágón is több lövést vállaltunk, ennek ellenére be kellett érnünk annyival, hogy a rendes játékidő utolsó percében Jaden Schwartz napi második góljával sikerült megmentenünk a 3-3-as döntetlent. A csapat másik gólját korábban éppen a bátyja, Ryan Schwartz szerezte, míg Thorimbert és Howe egy-egy meccsen védett, de egyikük sem tudott kellőképpen a Big Red útjába állni.

A folytatásban egy fokkal könnyebb ellenfél ellen várt ránk két hazai összecsapáson, a hónap közepén a konferencia-rivális St. Cloud State csapatát fogadtuk. Első alkalommal annak rendje és módja szerint 3-1-re elkalapáltuk őket, de igencsak küzdelmes mérkőzés volt, Alexander Krushelnyski és Nick Dineen góljaival vezettünk, a vendégek szépítettek, majd szorongattak az egyenlítésért, de Scott Winkler üres kapura bebiztosította a sikert. A másodéves Josh Thorimbert 32 védést könyvelt el, a hátvédei pedig 21 lövést blokkoltak, így a csapat zsinórban negyedszer győzött konferencia-meccsen. A jó sorozat másnap megszakadt, a Huskies a visszavágón hosszabbításban 5-4-re diadalmaskodott Colorado Springs-ben. Az utolsó három percben a sophomore Alexander Krushelnyski és a senior David Civitarese góljaival 2-4-ről harcoltuk ki a túlórát, de a hirtelen halálban sajnos elhullottunk, hiába volt eredményes a meccs korábbi szakaszában Rylan Schwartz és Scott Winkler is, ezúttal Joe Howe kapus 32 hárítása sem volt elegendő az üdvösséghez.

A következő hétvégén az aktuális 11. kiemelt mieink igazán komoly meccsekre számíthattak a konferencia egyik legnagyobb esélyese, a #2 Minnesota otthonában. Az első összecsapás rendkívül izgalmasan alakult, először is Krushelnyski korongszerzését követően Nick Dineen ziccerből szerzett vezetést a második harmadban, de a Golden Gophers röviddel később kiegyenlített. A záró harmadban is a házigazdák nyomtak, a CC hősies védelme egy ötperces PK-t is kibekkelt, majd a rendes játékidő vége előtt mintegy 36 másodperccel egy lecsorgó korongot a végzős Tim Hall kotort be a kapu közeléből, megszerezve a 2-1-es győzelmet a javunkra. A második meccsen a Minnesota ugyanilyen arányban, 2-1-re nyert a mieink felett, annak ellenére, hogy Jaden Schwartz tökéletes kapáslövésével még vezettünk is a találkozó elején, a házigazdák ezúttal fordítani tudtak. Josh Thorimbert az első mérkőzésen 38, a másodikon 35 védéssel zárt, azaz összesítve 73/76-os hatékonysággal tudta maga mögött a minnesotai víkendet.

A WCHA konferencia állása: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. Minnesota 30, 15-5-0 (19-9-1)
2. Minnesota-Duluth 25, 11-4-3 (17-5-3)
3. Denver 23, 10-5-3 (15-8-3)
4. Colorado College 22, 11-7-0 (14-9-1)
5. North Dakota 22, 11-9-0 (15-10-2)
6. Nebraska-Omaha 21, 9-6-3 (12-10-4)
7. Michigan Tech 20, 9-7-2 (12-12-2)
8. St. Cloud State 17, 7-10-3 (10-14-4)
9. Wisconsin 16, 7-11-2 (12-12-2)
10. Bemidji State 14, 6-10-2 (12-12-2)
11. Minnesota State 11, 5-14-1 (9-18-1)
12. Alaska-Anchorage 7, 3-16-1 (6-16-2)

Mindkét érdekelt csapatunk tartja magát a konferencia élmezőnyében, miközben a mostanság kiegyensúlyozottabban teljesítő DU megelőzte a CC-t. A két ősi rivális a soron következő, február 3-4-i hétvégén oda-visszavágós alapon újabb ádáz küzdelmeket vívhat egymással, utána kezdetét veszi a véghajrá, hiszen onnantól már csak négy további víkend lesz hátra az alapszakaszból. Hatványozottan fontos mérkőzések következnek, egyáltalán nem mellékes, hogy melyik együttesünk hányadik helyről várhatja a márciusi WCHA playoff-ot.



















Az állam harmadik számú egyetemi hokiprogramja, az Air Force Falcons csapata az Atlantic Hockey konferencia első helyétől először igencsak leszakadt, mivel az elmúlt hetekben rendezett csoportrangadókon nem sok sikerélményben volt része a Légierő fiainak, de az utóbbi meccsek sikereivel sikerült valamennyire újra visszakapaszkodni a legjobbak közé.

Mindenek előtt a középmezőnyhöz tartozó, de egyáltalán nem rossz erőkből álló Holy Cross-hoz látogattunk esélyesként, ám nem mehettünk biztosra. Meg is ütöttük a bokánkat Massachusetts-ben, elsőre házi pontkirály Kyle DeLaurell két és a legeredményesebb hátvéd, Tim Kirby egy góljával is csak 3-3-as döntetlent értünk el egy fordulatos meccsen. Második alkalommal kénytelenek voltunk beérni a 4-3-as fiaskóval, Tim Kirby, George Michalke és Jason Fabian góljai közben a házigazdák négyszer találtak be (az utolsó ENG) volt, a végzős Caple kapus mindkét meccsen három-három esetben kapitulált. Két szoros meccsen tehát csak egyetlen pontot szereztünk, így kénytelenek voltunk átadni a vezető helyünket az AHA-ban.

A január 13-14-i hétvégén ugyancsak egy veszélyes kis csapattal találkoztunk, de a Bentley elleni hazai mérkőzéseken joggal reméltünk javítást. Mégsem így történt, újra mindössze egy ponttal gazdagodtunk, egy 2-2-es döntetlen és egy 2-1-es vereség jóvoltából. A korábbi összecsapáson John Kruse góljával rövid ideig vezettünk, majd a hajrában Kyle DeLaurell létszámfölényes találatára volt szükségünk a pontmentéshez, Caple újra csupán 20/22-vel zárt. Másnap az első percekben a másodéves Tony Thomas találatával még vezettünk, de két PPG-vel a vendégek fordítottak, és a nagy helyzetek ellenére képtelenek voltunk kiegyenlíteni. Október 8-a óta először kezdhetett a kapuban a tavalyi évben berobbanó Jason Torf, aki három hónapon át makacs sérüléssel bajlódott, ám a másodéves portás sem tudta sikerre vezetni a gárdát a 21 hárítása ellenére.

Ezt követően rendezték az Army otthonában esedékes kettős rangadókat, hiszen a két hadi akadémia a konferencia-versengésen kívül alapból is komoly rivalizálást folytat egymással valamennyi sportágban. A futballhoz hasonlóan, hokiban is a mieink számítanak erősebb csapatnak, de tudtuk, hogy a Black Knights komolyan fogja venni a meccseket ellenünk, és nem számíthatunk könnyű diadalmenetekre. Az első találkozón meg tudtak lepni minket, és három perccel a vége előtt egy emberhátrányos találattal alakították ki a 3-3-as végeredményt. A Falcons soraiból mondhatni a szokásos nevek voltak eredményesek, a senior Tim Kirby védő létére már a nyolcadik gólját lőtte, csakúgy mint John Kruse, illetve még Paul Weisgarber köszönt be. A második felvonáson már sikerült feltörni az Army masszív védekezését, s 4-2-es sikerrel szakítottuk meg az öt meccses konferencia-nyeretlenséget. A sophomore évét taposó Jason Fabian két találattal lendítette a csapat szekerét, John Kruse és Paul Weisgarber újra eredményesek voltak. Pénteken Caple 18 védéssel zakót, szombaton Torf 16 lövés hárításával győzelmet regisztrált.

Utoljára múlt vasárnap és most hétfőn a Canisius College otthonában vendégeskedtünk, akik ellen esélyesként nem sikerült makulátlan eredményeket elérnünk: egy 3-0-s sikert követően másodszorra 1-1-es pontosztozkodásra kényszerültünk. A győztes mérkőzés alkalmával John Kruse és Scott Mathis emberelőnyös találatai mellett a freshman Ryan Timar egyetemi pályafutása legelső találatát szerezte, míg a végzős Stepehn Caple 14 lövés hárításával másodszor jegyzett shutout-ot a karrierje során. Másnap a hátvéd Tim Kirby nevéhez fűződött a Légierő egyetlen találata, hiába játszottunk jelentős fölényben, a győztes gólt nem sikerült megszereznünk, míg Jason Torf 15-ből 14 lövést tudott hárítani, tehát be kellett érnünk a döntetlennel, de így is javítottunk a helyzetünkön.

Az Atlantic Hockey konferencia állása: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. RIT 27, 12-4-3 (15-8-3)
2. Mercyhurst 26, 11-4-4 (14-10-4)
3. Air Force 25, 10-4-5 (12-7-6)
4. Niagara 25, 10-4-5 (11-8-7)
5. Connecticut 23, 11-8-1 (12-12-2)
6. Robert Morris 23, 10-6-3 (12-11-3)
7. Bentley 21, 8-6-5 (8-12-6)
8. Canisius College 19, 8-8-3 (8-14-4)
9. Holy Cross 19, 8-8-3 (10-13-3)
10. American International 10, 4-13-2 (5-19-2)
11. Army 9, 2-13-5 (3-15-7)
12. Sacred Heart 3, 1-17-1 (2-23-1)

Óriási tolongás látható a konferencia élmezőnyében, gyakorlatilag az első hat helyezettet csak minimális differencia választja el egymástól, és éppen ennek a masszának a közepén foglalhat helyet a Falcons serege. Már csak kétszer négy mérkőzés van hátra az AHA alapszakaszbeli küzdelmeiből, és óriási küzdelmek állnak még a csapat előtt, a továbbiakban négy közvetlen riválissal fogunk találkozni - a RIT és a Mercyhurst ellen hazai környezetben, a Niagara és a Robert Morris ellen házon kívül léphetünk fel a finisben.

Megkezdődött a szavazás az év legjobb egyetemi hokisának járó Hobey Baker-díjra, a voksolás első stádiumában a szurkolók választhatnak a felsorolt jelöltek közül. A szavazásban számos coloradói képviselő is megméretteti magát, lehetőleg közülük tessék kiválasztani a legjobbat!

A címmel szerettem volna igazából kifejezni azt az érdeklődést, amely mostanság kedvenc kosárlabdacsapatunkat körülveszi. Nem is hiába, hiszen az NBA TV a Denver Nuggets csapatát választotta idén arra a célra, hogy még inkább betekintést nyújtson a csapatok mindennapjaiba. Ez azt jelenti, hogy az offszezontól kezdődően folyamatosan filmezik a csapatot mérkőzéseken, edzéseken, jelentősebb eseményeken.

Roppant megtisztelő mindez, hiszen ha nem tartanák érdekesnek a szakértők azt az építő munkát ami nálunk folyik, valószínűleg szóba sem kerültünk volna.

Igen,építkezünk folyamatosan. Egyáltalán nincs kész, bajnokesélyes csapatunk, de mondhatjuk nyugodt szívvel azt, hogy jó irányba haladunk. Masai Ujiri (General Manager) áldozatos munkájának köszönhetően most már nem csak arról beszélhetünk hogy a lehető legjobban sikerült levezényelni az Anthony trade-et, hanem további sikeres erősítések is történtek.

Ugyebár nyilvánvaló volt, hogy Felton hosszú ideig nem maradhat nálunk, mert jóval nagyobb játékidőt igényel, mint ami ennél a csapatnál jutna neki. Helyette érkezett az a rutinos Andre Miller, aki már pár évvel ezelőtt betöltötte az irányító szerepet a Nuggets-ben, és csupán az Iverson-cserének köszönhetően kellett őt nélkülöznünk egy időre.

Mivel Miller már töviről hegyire ismerte a játékrendszerünket, semmiféle gondot nem okozott a beilleszkedése. Mint láthatjuk a meccseinken: a leindításokat, az alley-oop-ok feladását - az az a játék váratlannak mondható elemeit - első osztályú szinten adja elő. Egyetlen negatívumként az róható fel neki (amiért Portland-ben is orroltak rá), hogy néha-néha bizony összenő a labdával, és elhiszi magáról hogy ő mindenre képes. Talán éppen ezért nem lett sohasem a legjobb irányítók közé sorolva. Viszont ezt leszámítva plusz taktikai elemeket hoz be a padról, és a középtávoli dobásai is magas százalékban esnek, Lawson mögött tökéletes csere.

Véleményem szerint az idei év egyik legnagyobb felfedezettje Ty Lawson lesz. No, nem a mi számunkra, hiszen mi már ismerjük, hanem sokkal inkább a liga számára. A "kicsi" átlagon felüli fizikai gyorsaságát, súlypontemelkedését ötvözi a tökéletes technikai tudással. Éppen ezért igen magas százalékkal értékesíti betöréseit, mellesleg a hárompontos vonal mögül sem "dadog". Jól lát a pályán, megfelelő a helyzetfelismerő képessége. Ezekben a napokban fel is vetődött a neve az MVP-re esélyesek közt, igaz "csak" a nyolcadik helyen. Ő az, aki szerintem mozdíthatatlan a csapatból.

Amikor Ujiri-t dicsértem, elsősorban Rudy Fernandez és Corey Brewer szerződtetésére gondoltam. Hosszú évek óta először éreztem úgy, hogy a csapat tudatosan, megfelelő taktikához keresve szerződtet játékosokat. Ez a két gazella-testű játékos kettes és hármas poszton is bevethető. A spanyol kintről hihetetlen pontossággal tüzel, és átmenetileg irányító szerepkörrel is megbízható. Ez utóbbi pedig játékmesteri kvalitásait tükrözi. Hatalmas odaadással játszik. Ugyanez elmondható Brewer-ről is, aki ugyan nem olyan magabiztos a kinti dobások tekintetében, ellenben nem ismer elveszett labdát, és feltűnően sokszor érkezik meg a lepattanókra. Nagy munkabírású játékos, egy-egy elleni védekezése dicsérendő. Mindkettőjükkel kapcsolatban gyorsan leszögezném, hogy elsősorban a csapat védekezésében látszik áldozatos munkájuk. Folyamatosan nyomás alatt tartják az ellenfeleket a passzsávokban, és ennek megfelelően toronymagasan mi lopjuk a legtöbb labdát a ligában (és nem mellesleg ennek köszönhetően vezetjük a leindításból szerzett pontok kategóriáját is).

Kettejükkel feltétlen minőségben léptünk előre, ráadásul mivel ők a padról jönnek a meccsbe, fizikai képességeiket duplán is tudjuk kamatoztatni. Mivel az idei csonka szezonban óriási a játékosok terhelése, ezért egyértelmű hogy azon csapatok vehetik fel eséllyel a versenyt, akik fiatal játékosokból állnak és/vagy hosszú paddal rendelkeznek (az az 10-12 nagyjából egyforma tudású játékosuk van).

A Nuggets egyébként mindkét kritériumnak megfelel, ezért is állunk jelenleg az előkelő második helyen nyugaton.

Tovább elemezve a játékosokat név szerint, Nené Hilario és Arron Afflalo újraigazolására szükség volt, a brazilon érezhető is a folyamatos fejlődés, AAA viszont mintha kissé görcsösebben játszana mint tavaly, és sajnos gyengébben is. Remélem ez csak átmeneti "üzemzavar" nála.

Danilo Gallinari kezdő helye hármas poszton egyenlőre megingathatatlan. Majd aztán ha tavasszal esetleg visszaigazoljuk Chandler-t, akkor végképp nem lehet tudni mi fog történni. Mert ha lesz egy ilyen húzása a menedzsmentnek - már pedig igen magas a valószínűsége - akkor azon a poszton olyan szinten leszünk telítve, hogy valakit el kell cserélni. Az olasz egyre jobb formát mutat, sőt vitathatatlanul fejlődik, ez pedig nagyon nehéz döntést vetít előre. Hogy lesz-e valaha belőle franchise player, azt nem tudom megítélni, viszont abban talán mindenki egyetért, hogy második opciónak már most megfelel. Érezhetően a betörésekben fejlődött leginkább, és nagyon sokat gyorsult fizikálisan is és fejben is. Személy szerint semmi esetre sem cserélném el.

A felső posztokon a már említett Nené-n kívül a Kosta Koufos, Timofey Mozgov duó center poszton vitézkedik. Folyamatosan érezhető rajtuk is a fejlődés, a görögnek jó érzéke van a lepattanókhoz, az orosz óriás meg középtávolról is hatékony. Persze, mindemellett általában időben érkeznek a blokkokkal is ,noha Mozgov-nak az idény elején láthatóan gondjai voltak ezzel, ezért került folyamatosan fault-problémákba.

Mivel két ilyen fiatal és sokra hivatott centerünk van, ezért Chris Andersen kissé háttérbe szorul. Mondjuk ki, már-már felesleges a csapatban. Idén talán 1 vagy 2 meccsen játszott jól, a többin nagyon gyenge produktumot tett le az asztalra. Minden cselre egyből ugrik, ezért gyakran faultol, ha meg nem, ziccerre hagyja az ellenfeleket (fejben lassú, nem tud hirtelen megfelelő döntést hozni).Támadásban teljesen nulla, bár néha-néha bedob egy középtávolit, ha üresen hagyják. Azt gondolom, hogy őt vagy kitesszük az amnesztiának köszönhetően a csapatból legkésőbb nyáron, vagy egy esetleges játékos-cserében tudnám elképzelni, mint töltelék szereplőt. Ezt alátámasztja, hogy Koufos a minap 3 éves szerződést írt alá a csapatnál, Mozgov pedig folyamatosan kezdő.

És megérkeztem a legnagyobb "kedvencemhez", Heringhez. (Al Harrington)

Az a helyzet vele, hogy kezdek megbarátkozni a jelenlétével. Idén mintha kevesebb hülyeséget csinálna a pályán, általában eredményesen vállal kétes szituációkban is, és látni rajta a bizonyítási vágyat. Pedig szezon előtt tettem volna ki a csapatból szívem szerint, bármilyen megoldással élve. Megnövekedtek a játékperceinek száma Kenyon távoztával, és ez dobott pontokban is mérhető. (10 pont felett átlagol)

Az újoncokat nem láthattuk sokat játszani, ami leszűrhető, hogy Kenneth Faried már most közönség kedvencnek mondható látványos tömései és blokkjai miatt, Julyan Stone mozgása minden fajta, csak nem kosarasé. Viszont ezt félre téve nagyon jól dob kintről, és ha nincs Lawson vagy Miller valamilyen okból, akkor képes pár percre hatásosan beugrani. Jordan Hamilton-t meg nem volt szerencsém még látni, talán ő kapta idáig hármójuk közül a legkevesebb játékidőt. Valószínűleg ez azért van,mert az ő posztja - kettes-hármas - a legtelítettebb.

Az edzőnk, George Karl többé-kevésbé intézménnyé válik a csapatnál. Egyrészt a média rendre megtalálja, amelyik kihívásnak aztán tökéletesen meg szokott felelni, másrészt a játékosok érezhetően pszichológiailag támaszkodnak rá. Beszéltük már tavalyelőtt is az NBA fórumon, hogy amikor a daganatos betegségéből visszatért, valóságos lökést adott a csapatnak a küzdeni akarásával. Úgy tűnik, sugárzik belőle a nyugalom, ami pozitív lehet a játékosok pillanatnyi érzelmi hullámai közt. Látni lehet a keze nyomán létrejövő szerkezeti átállásokat, akár egy meccsen belül is. (Ha a helyzet úgy kívánja, nem fél meglépni a center nélküli, alacsonyabb szerkezetű játékot sem. Amivel aztán tovább fokozza az amúgy sem lassú játékunk tempóját.) Valószínűleg mélyen benne van Karl keze is az újonnan érkezettek szerződtetésében, hiszen például Brewer-t már vagy két éve próbálta leigazolni. Ez pedig a feltétlen tudatosságot, a szilárd elképzeléseket sugallja.

Összefoglalva az idényből eddig látottakat:

A csonka szezon kedvező számunkra, az erősítések tökéletesnek bizonyultak. Formálódik a csapat, de nem kizárt hogy a trade deadline előtt még játékoscserébe folyunk. Ha így lenne, azzal tovább nőne a csapat játékának variációs lehetősége. Nincs első számú játékosunk, akinek a kezébe adhatjuk a labdát mondjuk 2 másodperccel a vége előtt. Ez hiányzik a csapatból leginkább. Vagy valaki a jelenlegiek közül felnő a feladathoz, vagy egy cserének köszönhetően ide próbálunk erősödni. Addig is egyszerű játékot játszunk: szétfutjuk az ellenfeleket, sok labdát lopunk, ezáltal könnyű kosarakat szerezve próbáljuk kiküszöbölni a szoros végjáték lehetőségét. A rájátszás egyenlőre gond nélkül borítékolható, ezen belül most már célként a pályaelőnyt is megjelölhetjük. A csapat átlagéletkora fiatal, így nincs okunk türelmetlennek lenni, csiszolni kell a játékunkon folyamatosan, illetve hideg fejjel játszani. Egyenlőre mindenképpen elmondhatjuk, hogy az egyik (ha nem a leginkább) leglátványosabb kosárlabdát a mi csapatunk játssza.

Nekünk szurkolóknak pedig szorítani kell továbbra is a jelenleg legsikeresebb denveri csapatnak. Mindenkinek további jó szurkolást kívánok, és köszönöm hogy megtiszteltetek a figyelmetekkel!

Befejeződött a Denver Nuggets idegenbeli túrája és a klub történetében először fordult elő, hogy a csapat 5/5ös hibátlan road tripet produkált. Több nagy győzelemnek köszönhetően remek formában vagyunk és sorra nyertük a meccseket a legutóbbi időszakban.



















Először múlt pénteken a liga utolsó Washington Wizards otthonában a kötelező győzelem reményében szálltunk harcba. Nené a sarok sérülése miatt pihent a back-to-back első, könnyebb meccsén, a frontcourton Koufos és Mozgov kezdtek. Nagyon álmosan indítottuk a mérkőzést, a Wizards ellenit nem vettük annyira motiváltan, mint a korábbi meccseket, ami különösen a védekezésen látszott meg. 37 pontot kaptunk az első negyedben és tíz pont hátrányt szedtünk össze. Később a másodikban megkezdtük a felzárkózást és a nagy szünetben már csak kettővel vezettek a hazaiak. Úgy tűnt, hogy a harmadik negyed sorsfordító lehet, szépen felvettük a ritmust és megfordítottuk az állást. Az utolsó felvonás előtt nálunk volt az előny 5 ponttal, de a fiatal erőkből álló Wizards nem adta könnyen a győzelmet és még egyszer visszajöttek. Volt hogy még vezettek is, de az utolsó percekben néhány jó dobással sikerült eldöntenünk a meccset, így 108-104 arányban kiszenvedtük a kötelező győzelmet. Nagy szükség volt Harrington nagy napjára, a veterán támadó a cserepadról 29 pontot szórt 5 triplával és a meccs legjobbja lett. Lawson remekül szervezte a játékot, 21 ponttal, 9 lepattanóval, 6 assziszttal fejezte be. Gallinari ugyanúgy 21 pontra volt képes. Nem játszottunk valami jól, nem lehetünk büszkék a teljesítményre, de amikor kellett, pontokat tudtunk szerezni és egyébként sem a WSH ellen kell sziporkázni. Csak a győzelem számít, azt pedig megszereztük, majdnem megégettük magunkat de szerencsére nem történt baj, többet nem érdemes erről beszélni.

Másnap jóval nehezebb meccs állt előttünk, sokak szerint a presztízs miatt az év legfontosabb mérkőzését játszottunk a New York Knicks elleni idei egyetlen találkozással a Madison Square Gardenben. Tehát az áruló Anthony ellen először játszottunk a tavaly februári emlékezetes csere óta. Nem kezdtük jó előjelekkel a meccset, bár Nené vállalta a játékot, sajnos az előző napi meccsen Afflalo és Fernandez is sérülést szedett össze és egyikük se lépett pályára a NYK ellen. Nagy csatában kezdődött a meccs, egyik csapat sem jeleskedett védekezésben, sok könnyű kosár született, kicsivel jobban jöttünk ki az adok-kapokból, 25-24re vezettünk tíz perc után. A második negyedben egyre pontatlanabbul játszottunk, a Knicks lendületesen termelte a kosarakat, ezáltal fordítottak a második negyedben és folyamatosan 8-10 ponttal előttünk jártak. A félidőben is 8 egységgel jobbak voltak. Szép lassan beindultunk a folytatásban, Gallinari megállíthatatlan játékba kezdett, javarészt az olasz pontjainak köszönhetően felzárkóztunk és a záró negyedet döntetlen állással vártuk. Tovább tartott a lendület és a negyedik negyedben magunkhoz ragadtuk az előnyt és jó irányba haladtunk, de a végjátékot ellámáskodtuk, nyert helyzetből engedtük vissza a Knickst, Melo révén az utolsó másodpercekben egyenlítettek 98-98ra. Hosszabbításra került sor és az első OTt a NY kezdte jobban, de Miller triplájával visszajöttünk és eldöntetlen maradt a meccs az első túlóra után. A második ráadásban a mieink uralták a játékot, Galloval nem tudták tartani a lépést a fehérek, többször lefordultunk róluk és az összeszedett előny végre elég volt az üdvösséghez. Az elképesztő küzdelem végén kétszeri hosszabbításban 119-114re győztünk New Yorkban. Csapnivaló meccs volt, mindkét oldalon rengeteg pontatlansággal, de a küzdelem hatalmas volt a két csapat közt. Sokkal jobban akartuk a sikert, mint a Wizards ellen, ez lehetett a kulcs a győzelemhez. A végsőkig hajtottunk és sikerült legyőznünk Meloékat, ami a játékosok és főleg a szurkolók számára külön fontos volt. Érzésem szerint egyszer és mindenkorra bizonyítottuk, melyik oldal járt jobban a tradedel, legalábbis az azóta eltelt egy évben a Nuggets sokkal több sikert ért le. Gallinari pályafutása legjobb meccsét játszotta, 37 pontja új karriercsúcs volt, 52 percet pályán töltött, végleg igazolta klasszisát a volt csapata ellen. 11 lepattanóval a DD is meglett neki, ahogy három másik denveri játékosnak. Harrington rengeteg dobást hibázott (10/24 FG), de 24 ponttal és 11 lepattanóval jeleskedett. Miller második féldei és hosszabbítás alatti játéka nélkülözhetetlen volt, 14 pts és 12 ast. Nené ugyancsak szépen harcolt a palánk alatt Chandlerékkel, 12 pontig és 13 pattanóig jutott. Mozgov a legeredményesebb teljesítményével 16 pontot szorgoskodott össze, végre tudott dominálni a festékben, lehetne még rámenősebb, de ez az a játék, amit erőltetnie kéne, 3 blokkolást is kiosztott.

Öt nap alatt négy meccset játszottunk, jött három nap szünet, hogy összekaparjuk a csapatot és a sérültek nyalogassák a sebeiket. Pár hazai edzést követően a Sacramento Kings otthonában zártuk az idegenbeli túrát, ellenük megint nagy esélyesek voltunk. Afflalo és Fernandez továbbra is pihentek, Mozgov pedig a felesége szülése miatt Denverben maradt, Koufos volt a kezdő C helyette. Jól kezdett a csapat, már az első negyedben folyamatosan a Kings előtt jártunk, az igazi áttörést csak a második játékrész hozta meg. A második 12 perc alatt ledupláztuk az ellenfelet, a 34-17es negyeddel 66-43as vezetéshez jutottunk. Ennyi elég is volt az érvényesüléshez, a második félidőben megerőltetés nélkül folyamatosan 20-30 pontos előnyben voltunk. A különbség ekkoriban nem nőtt tovább, hagytuk kicsit játszani a hazaiakat, közben a cserepad legvége is szóhoz jutott. A negyedik negyedben nem egyszer a három újonc (Stone, Faried, Hamilton) is a pályán volt, de a könnyű győzelem így sem forgott veszélyben, nagyszerű játékkal vertük a Kingst 112-93ra. Szokás szerint Gallinari volt a legjobb pontszerző, 23 pontot szórt, különösen az első félidőben volt aktív. Miller 15 ponttal és 10 assziszttal menetrend szerinti dupladuplát hozott. Nené ismét aktív résztvevője volt a támadásoknak, 16 pontnál nem adta lejjebb. A padról Brewer 15, Harrington 10 pontot tett hozzá és mint említettem a mellőzött fiatalok is pályára léptek, mindenki kivette a részét egy kicsit a sikerből. Az egyetlen negatívum, ami picit beárnyékolta az örömjátékot, Lawsonnak kiment a bokája és idő előtt fejezte be a játékot, de nem kell hosszú kihagyástól tartanunk.





















Aztán péntek este végre újra a hazai közönség előtt léphetett pályára a csapat és az ellenfél a gyengécske Toronto Raptors volt. A hiányzók közül Afflalo és Fernandez egyaránt visszatért. Lawson harcképtelen volt és Miller helyettesítette a kezdőben. Mozgov a fia megszületése után újra jelen volt a csapattal és visszafoglalta a center posztot. Nagyon gyorsan jelentős előnyre tudtuk kszert tenni, Gallo és Nené vezérletével szállítottuk a pontokat, a Toronto rettentő gyengén dobott, alig esett be nekik valami. Az egyoldalú első negyedet 28-12es előnnyel zártuk. A folytatásban kicsit összekapták magukat a vendégek, de így is 32 ponton tartottuk őket a teljes félidőben, közben 54et szórtunk. Tetemes vezetésünk volt a félidőben, lehet túlzottan nagy is, a csapat önhibáján kívül kiengedett, Barbosáék megérezték a lehetőséget és lassan elkezdtek közelebb zárkózni. A Raptors annyi pontot szerzett a 3. negyedben, mint előtte a teljes első félidőben, kezdtek kicsit ránk ijeszteni. A negyedik negyedben is takaréklángon játszottunk, 10 ponton belülre visszaengedtük őket, de szerencsére még időben összekaptuk magunkat és Rudy tripláival lelomboztuk a kanadaiak erőfeszítéseit. A vége sima, 96-81es győzelem lett, bár nem volt zavartalan meccs és a 100 pontos határt se tudtuk elérni, ami kicsit luxusnak tűnt az iskolajátékkal felérő 1st half fényében. Fernandez nagyszerű játékkal tért vissza, a legjobb meccsét játszotta Nuggets mezben, 5/7es tripla és 9/11es FG hatékonysággal 23 pontot termelt, vártunk már tőle egy hasonló kiugró estét. Gallinari 21 ponttal követte, elképesztően kiegyensúlyozott meccsről meccsre. Nené is elérte a 20 pontos határt és a DD is meglett neki 10 lepattanóval. Miller öt meccs alatt a negyedik doubledoublet szállította, ezúttal 13 pontot dobott és 12 gólpasszt adott.

Apró hírmorzsák:

Az American Basketball Association 45. évfordulója tiszteletére a Nuggets egyike azon 9 egykori ABA résztvevő csapatnak, amelyik az idei szezonban pár meccsen emlékmezben fog játszani. A denveriek febr. 11-én az Indiana ellen idegenben, febr. 23-án a San Antonio és márc. 9-én a New Orleans ellen hazai pályán fogják EZT a mezt viselni, amely az 1974-75ös szezonban a csapat szerelése volt.

A napokban Danilo Gallinari 4 évvel szerződést hosszabbított a csapattal, így már nem kell attól félnünk, hogy a szezon végén RFAként más elviszi őt tőlünk. Az olasz csatár egyre inkább bizonyítja, hogy lehet rá számítani, minden adottsága megvan ahhoz, hogy hosszú éveken át a csapat első számú embere legyen. Még csak 23 éves, ha így fejlődik, nagyon sokra viheti. A következő 4 évre 42 millióért írt alá, NBA szinten baráti áron sikerült lekötni. Gallo az idei szezonban eddig minden statisztikai mutatóban felülmúlja korábbi egyéni legjobbját, 17.7es pont átlaga az egész csapatban a legjobb.

Az ugyancsak lejáró szerződésű Kosta Koufos 3 évre 9 millióért hosszabbított a csapattal. A fiatal center ideális tartalékjátékos a magas posztokra, tehetséges és gyakran hasznos tagja tud lenni a csapatnak, ha csereként szükségünk van rá. A görög srác is még csak 22 éves, érdemes számolni vele, nem lesz sztár belőle, de szorgalmas kiegészítő ember lehet.

Elkezdték vetíteni a csapattal foglalkozó dokumentumfilmet, amely a Nuggets háttérmunkáját és fejlődését mutatja be lépésről lépésre. Az első epizód ITT nézhető végig teljes hosszában.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 16-3 (19 meccs)
2. Denver Nuggets 14-5 (19 meccs)
3. Portland Trail Blazers 12-8 (20 meccs)
4. Utah Jazz 10-7 (17 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 9-10 (19 meccs)

A közeljövő programja:

Január 30., hétfő, 02:00 Denver Nuggets - Los Angeles Clippers
Február 1., szerda, 02:00 Memphis Grizzlies - Denver Nuggets
Február 3., péntek, 04:30 Los Angeles Clippers - Denver Nuggets
Február 4., szombat, 04:30 Denver Nuggets - Los Angeles Lakers
Február 5., vasárnap, 04:00 Portland Trail Blazers - Denver Nuggets

Másodikok vagyunk a divízióban és a főcsoportban is az OKC mögött, tartjuk a lépést a legjobbakkal. Hat meccses győzelmi sorozatban állunk, igaz a szép győzelmek közt sok kötelezőt is behúztunk. Mostantól igazán kemény meccsek jönnek, sűrű lesz a program és nyugati PO várományos csapatokkal találkozunk a következő napokban.

Hónap játékosa választás - 2012. január! A Grizzlies elleni meccs lejátszása után három napon keresztül, vagyis február 3-án, pénteken 24:00-ig várjuk a szavazatokat a kommentek között vagy az NBA1.hu Nuggets topikban arra az EGY névre, akit az elmúlt hónap legjobb denveri játékosának tartotok!

Az All Star szünet előtti utolsó négy mérkőzésén két győzelem után két vereséget ért el a Colorado Avalanche csapata, így nem sokat változott a helyzetünk a legutóbbi beszámolómhoz képest.





















A mostani időszakban először múlt hét szerdán léptünk fel, hazai pályán nagy nehezen 4-3-ra legyőztük a Florida Pantherst hosszabbításban.
Változás volt a mérkőzés előtt, hogy O'Brient aktiváltuk a sérültek közül és azonnal pályára is lépett. A keretből Yip került ki, leküldtük volna a farmba, de az átadólistáról a Nashville Predators megszerezte a tehetséges szélsőt, aki idén nem találta a formáját. Hunwick mellett Hejda se játszott (ő húzódás miatt), a csatárok közül Porter volt a +1 fő. A kapuban a kiváló formában védő veterán Gigueret foglalkoztattuk.
Nem volt túl izgalmas az első harmad, kevés helyzete volt mindkét csapatnak, a vezetést a Panthers szerezte meg egy emberelőnyös góllal a 15. percben. Goc találata előtt rendesen beszorultunk a kapunk elé, a védők gyámoltalanul mozogtak, a német csatár közelről zavartalanul lőtt a hálóba. A második harmadra fokoztuk a tempót, egyre több ígéretes támadást vezettünk, egyik alkalommal az egyenlítés is összejött, EJ távoli lövése messzire kipattant a lepkekirály Theodoreról, az ismétlést Peter Mueller tűzte be. Hiába játszottunk fölényben, a vezetés megszerzése helyett a szünet előtt a Panthers volt még egyszer eredményes, Weiss félelmetes szóló végén talált be a denveri védelem díszkíséretében. A harmadik harmadból 20 másodperc telt el és Kopecky kipattanóból szerzett góljával kettőre növelték az előnyt a vendégek. Kezdett elúszni a meccs, de rohamoztunk tovább, hamarosan PPbe kerültünk és a fórt Peter Mueller bődületes kapás góljával használtuk ki. Feljöttünk 2-3ra és tovább mentünk előre, sehogy sem akart jönni az egyenlítés, aztán az 57. percben Paul Stastny a jobb oldalról a kapu elé kanyarodva volt eredményes, 3-3ra módosítva az állást. Megmentettük az egy pontot, a fölényünket elnézve bízhattunk benne, hogy sikerül a győzelmet is kiharcolni. Nem kellett csalódnunk, egy perccel az OT vége előtt Wilson tört be az offenzív harmadba, oldalra kitett korongját Ryan O'Reilly rálőtte, az pedig a szerencsétlen Theodore lábai között a hálóba csorgott, miénk lett a győzelem.
44-29 arányban szétlőttük a Pantherst, a győzelemhez kellett a jó öreg Theodore "remeklése" is, amúgy megint olyan érzésem volt, hogy agyatlanul lövöldözünk a semmibe. Ezen a meccsen bejött, a gyengébb kapusokat általában meg lehet törni ennyi próbálkozásból. A Galiardi-Stastny-Mueller sor fantasztikusan ment, az agyrázkódásból visszatérő Mueller a negyedik meccsén játszott az aktiválása óta, végre megszerezte első pontjait. Nem állt meg csak 2+1nél, közel másfél után újra gólokat szerzett NHL meccsen. Stastny mellett az OT győztes gólt szerző O'Reilly is 1+1ig jutott. A védelemből a visszatérő O'Brien és Johnson munkáját lehet kiemelni, Giguere 26 védéssel zárt, az első két gólnál esélytelen volt, a harmadiknál talán máshová is üthette volna a kipattanót, nem az ellenfél elé.

Következett két nap szünet a kaliforniai idegenbeli túra előtt, szombaton meglepetésre 3-1-es sikert arattunk a Los Angeles Kings otthonában.
Egyetlen változás történt az összeállításban, Hejda visszatért a védelembe, Wilson kisebb sérülés miatt pihenőre szorult. Mellette ugyanúgy Hunwick és Porter malmoztak a lelátón. Giguere maradt a kapuban, a veterán hálóőr öt meccsen belül negyedszer startolt Varlamov formahanyatlása miatt.
Frissebbnek tűntek a mieink már a kezdés után és az első harmadot szinte végig támadtuk, a vezetést nem tudtuk megszerezni, még egy négy perces emberelőnyünk is volt rá. Aztán a második harmadból alig öt perc telt és a Kings váratlanul gólt szerzett, Brown lövésére Giguere azt hitte hogy fogja, de a korong kijött róla, a kipattanóra a közelben tartózkodó Kopitar reagált a leghamarabb. A bekapott gól kissé megfogta a csapatot, ellaposodott a játékunk és egyre kevesebb veszélyt jelentettük Quick kapujára. Amilyen meglepően gólt szerzett az LA, úgy a 34. percben a denveri gólra se nagyon számítottunk, Elliott saját harmadból előre tett kiugratása Cody McLeodot találta meg, a bunyós fiú könnyedén fejezte be a ziccert. A gól visszahozta életkedvet a srácokba, újra belelkesültünk és egy perccel a szünet előtt a vezetést is átvettük, Galiardi kapu elé belőtt korongja Peter Mueller ütőjéről mandinerben vágódott a hálóba. Két harmad után egy góllal mentünk, a záró menetben a Kings majdnem egy kapura játszott. Brownék komoly nyomást helyeztek ránk, Giguerenek többször bravúrral kellett védenie, tette a dolgát és a védők is szépen takarítottak, az idő nekünk dolgozott. Az egyenlítés helyett az Avs lőtt egy mindent eldöntő találatot, két perccel a vége előtt PPben játszva Stastny pazar zsugájából Gabriel Landeskog köszönt be pár méterről, ezzel beállítottuk a végeredményt.
Mueller az előző dupla után tehát megint betalált, ismét az ő sora volt a legveszélyesebb, de annyira nem tudtak dominálni, mint a Florida ellen. McLeod a szezonbeli harmadik gólját lőtte a ziccer higgadt értékesítésével, az újonc Landeskog a 10. találatot szerezte. Quincey mind a három gólnál asszisztos volt, Stastny és Elliott két-két gólpasszt adtak. Giguere újra győzelemhez vezette a csapatot, a gólban vétkes volt, de a többi 25 védéssel mindent javított.

Másnap újabb meccset játszottunk, de sajnos az Anaheim Ducks otthonában 3-2es vereséget szenvedtünk a jóval több kapura lövés ellenére.
A lineup egy az egyben megegyezett az előző napi felállással, még Giguere is maradt a kapuban, ismét bizonyíthatott a volt csapata ellen a számára jól ismert anaheimi publikum előtt.
Szerencsétlenül kezdődött a játék, gyorsan emberelőnyhöz jutottunk, de O'Reilly elhagyta a korongot a semleges harmadban, Ryan pedig ziccerben kiugorva köténygólt lőtt Giguerenek. A Ducks szerezte meg a vezetést, később hiába játszottunk egy kapura, nem sikerült gólt szereznünk az első harmadban, habár 15-2es lövő fölényben voltunk, az is hiába. A szünet után folytatódott a denveri fölény, de csak naggyá tettük Hillert, semmit nem ért az állandó korongbirtoklás és a lövések, nem hozott gólt a középső harmad, maradt a 0-1. A záró játékrészben sajnos két villanással mindent eldöntött az Anaheim, hiábavaló volt az addigi egyeduralom. A záró harmad elején két gólt vágtak a hazaiak. Rögtön a szünet után Getzlaf talált be PPből, nem sokkal később egy hosszú indításból Ryan volt újra eredményes, így 3-0ra húztak el a kacsák. Helyzet nélkül szerezte a gólokat a hazai csapat, nem adtuk fel és becsülettel rohamoztunk tovább, a végére sikerélmény is jutott nekünk. Az utolsó öt percben az egyik hazai védő röviden lőtt körbe egy korongot a palánk mellett, Ryan O'Reilly könnyű gólt szerzett belőle. Másfél perccel később szépen felálltunk emberelőnyben és Landeskog nagy lövése után Milan Hejduk pofozta be közelről a kipattanót. Tovább viszont hiába igyekeztünk, nem tudtuk megszerezni az egyenlítő gólt, be kellett érnünk az egy gólos vereséggel.
Bosszantó zakó volt, mert az egész meccset végig támadtuk és az ellenfél apró villanásokból gólokat tudott szerezni. 45-18ra zártunk a kapura lövésekben, többször percekig beszorítottuk őket. Fegyelmezetlenek voltunk hátul és a hibákat a Ducks gólokkal fizette meg, közben a támadó játékunk akadozott és csak a végén tudtuk feltörni az ellenfél védelmét. O'Reilly 14., Hejduk 12. gólját ütötte az évben. Landeskog mindkét gólnál asszisztos volt és elérte a 25 pontos határt a szezonban. Stastny a gólpassza ellenére a csapat egyetlen -2es játékosa volt. Giguere csak 15 védésig jutott, nehéz dolga volt, két ziccergólt kapott és a harmadiknál se volt esélye a hárításra.





















Végezetül a keddi játéknapon a Minnesota Wild ellen hazai környezetben kaptunk ki 3-2 arányban, egymás után két vereséggel zártuk a szünet előtti időszakot.
O'Reilly váll sérülés miatt kivált a csapatból, de még viszonylag olcsón megúszta, mert csak 2 hetet kell kihagynia. Duchenenel együtt ők ketten voltak sérültek, Wilson a helyére tért vissza, vagyis 7 hátvéddel játszottunk a Wild ellen. Giguere maradt a kapuban, 7 meccs alatt 6szor kezdett, Varlamov végképp elvesztette a kezdő pozícióját.
Öt perc alatt megszereztük a vezetést, lendületesen mentünk előre, T.J. Galiardi a jobb oldalra kivezette a korongot és nagyon jó fonák lövést szúrt rá, annyira hogy Backstrom hárítani se tudta. Nem tartott sokáig az előny, tíz perc után egyenlített a Wild, PPből Falk talált be távolról, megszerezve karrierje első NHLes gólját. Ezután is inkább a házigazdák maradtak támadásban, jól tördelték a játékot és nem sok esélyünk volt helyzetbe kerülni. Aztán nem sokkal a harmad vége előtt kontrából újra betaláltak. Brodziak ziccere még kimaradt, de visszatette a mögötte érkező Heatleynek, aki nem kegyelmezett. Az első harmad után 2-1re a házigazdák vezettek, de a második elején egyenlítettünk, Winnik lövése átcsorgott a kapus lábai között és a gólvonalon táncoló korongot Chuck Kobasew tolta beljebb. Zaklatott meccset játszottunk, szokásához híven a Wild nem mellőzte az alattomos szabálytalanságokat, amiket a mieink nem néztek jó szemmel és több dulakodás, balhé is történt miattuk. A játékkal kevésbé törődtek a csapatok, nem esett több gól a második menetben, 2-2re álltunk. Aztán a harmadik felvonást lendületesen kezdtük de csak kihagyott helyzetekig jutottunk, majd a 48. percben O'Brien korongvesztéséből két minnesotai törhetett zavartalanul Giguere kapujára és McMillan góllal is fejezte be a lerohanást. A hátralévő időben csak erőlködtünk, minden korong elakadt Backstromben így a Wild ki tudta bekkelni a győzelmet.
Hasonló meccs volt a Ducks ellenihez, többet támadtunk az ellenfélnél, de a hátsó hibák felemésztették a csapatot és a meccs elvesztéséhez vezettek. Duchene és O'Reilly távolléte túl nagy hátrány volt, a két játékmester nélkül kevés esélyünk volt. Azért Galiardi folytatta eredményes játékát a top sorokban, a nyolcadik gólját szerezte. És szép csendben Kobasew is a hetedik találatig jutott az újabb lesipuskás góljával. Giguere hasonlóan járt, mint a Ducks ellen, több védeni valója volt, de foghatatlan gólokat kapva zárt 31/34es statisztikával.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 30-15-4, 64 pont
2. Minnesota Wild 24-18-7, 55 pont
3. Colorado Avalanche 26-23-2, 54 pont
4. Calgary Flames 23-21-6, 52 pont
5. Edmonton Oilers 18-26-5, 41 pont

A közeljövő programja:

Február 1., szerda, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Február 3., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild
Február 4., szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Vancouver Canucks

Továbbra is a PO vonal alatt táncolunk, igaz a hátrányunk csak néhány pont az utolsó rájátszás helyen álló csapatok mögött. Papíron nem nagy a lemaradás, de a játékban és főleg kiegyensúlyozottságban fényévekre vagyunk attól, hogy esélyesek legyünk a POra. Sokkal eredményesebben kéne teljesítenünk folyamatosan és megtalálni mondjuk az év eleji formát, ha szeretnénk valóban versenyben maradni. Most egy hét szünet következik, a legjobbkor, utána újult erővel hajthatunk.



 

- Tóth Milán írása -

Az egyetemi férfi kosárlabda-bajnokság Mountain West konferenciájában szereplő Colorado State University az elmúlt hetekben tovább folytatta a kőkemény küzdelmet, a legutóbbi kiadásunk óta lejátszott hat meccsből négyet megnyertünk, de a konferencián belül csak felemás mérleggel rendelkezünk.





















Mindenek előtt január 7-én a Nebraska-Omaha együttesét fogadtuk Fort Collinsban. A Rams remekül védekezett és támadott, összes dobásuknak 60.8%-a pontot ért. A junior irányító Dorian Green egymaga 21 pontot dobott, többet azért nem ért el, mert csak 27 percet játszott. Mindeki lehetőséget kapott a mérkőzésen, a Moby Arena 3000 fős közönsége büszkén láthatta, hogy a csereként beálló Chad Calcaterra és Greg Smith is 14-14 pontot termelt a 87-63-ra megnyert mérkőzésen.

A Denver elleni állami rangadót négy pont különbséggel, 79-75-re húzták be a Kosok. Az igen izgalmasra sikeredett mérkőzésen a szezon korábbi szakaszában is gyakran sziporkázó Wes Eikmeier 22, a harmadéves támadó Greg Smith 17, az ugyancsak junior Dorian Green pedig 15 pontot szórt. Ez volt a csapat utolsó non-conference mérkőzése az évben, a Pioneers elleni siker pedig azt is jelentette, hogy a CSU coloradói együttestől idén még nem szenvedett vereséget, és a továbbiakban már csak a konferencia-rivális AFA változtathat ezen.

Fordulatokban gazdag mérkőzést hozott a TCU elleni mérkőzés is. Az idei első konferencia-rangadót hangzatosan kezdtük, végül kétszeri hosszabbítást, azaz tíz extra percet követően lélegezhetettünk csak fel. A Kosok 95-89-re diadalmaskodtak elképesztő csata árán a Horned Froges felett. A végzős Will Bell 23 pontja mellé nyolc lepattanót is összeszedett, de Wes Eikmeier 21 és Dorian Green 19 pontja is igen jónak nevezhető. További két harmadéves játékos, a guard Jesse Carr és a forward Pierce Hornung csereként állt be, mindketten összeszedtek hat-hat lepattanót, Carr pedig egy ponttal többet is szerzett társánál, szám szerint 12-t.

Három nappal később, január 17-én a Boise State együttesét látta vendégül Tim Miles vezetőedző csapata. Eikmeier szokatlanul gyenge napot fogott ki, de szerencséjére Dorian Green főszereplővé lépett elő, és 20 pontot szerezve megmentette a csapatot a 66-55-re végződő győztes meccsen. Pierce Hornung megint jól segítette csapatát a padról beállva, tíz lepattanója mellé még öt pontot is hozzátette. A mester szerint Kaipo Sabas 13 pontja ellenére kicsit mereven mozgott, éppen ezért nagy szüksége volt a csapatnak Greenre.

A két nyert konferencia-mérkőzést követően két vesztett találkozót könyvelhettek el a Kosok. Előbb a Wyoming (70-51), majd a New Mexico (85-52) otthonában szenvedtünk viszonylag sima vereséget, sajnos egyik alkalommal sem osztott lapot a mieinknek az erősebb vetélytárs. A közel 8000 fős UW’s Arena-Auditoriumban az esélyesebb hazaiak magabiztosan húzták be a győzelmet, Greg Smith becsületére váljék, hogy így is szerzett 18 pontot. Pierce Hornung és Jesse Carr ismét csereként léptek pályára, teljesítményükre nem lehetett panasz. Hornung tíz pontja mellett hét lepattanót is szerzett, míg Carr 12 ponttal zárt. Ellenben Eikmeier neve mellett csupán két pont szerepelt a mérkőzés jegyzőkönyvében.

Míg Albuquerque-ben 14 ezer néző láthatta, ahogy a hazaiak 85-52-re diadalmaskodnak a CSU ellen. A mieink nagyon sok labdát adtak el, emiatt esélyünk sem volt arra, hogy izgalmasabbá tegyék a mérkőzést. Eikmeier, Bell és Green is 11 pontot szerzett, míg Hornung kezdőként tíz egységig jutott.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. San Diego State Aztecs 4-0 (18-2)
2. UNLV Rebels 3-1 (19-3)
3. New Mexico Lobos 2-2 (16-4)
4. Wyoming Cowboys 2-2 (16-4)
5. Colorado State Rams 2-2 (13-6)
6. TCU Horned Frogs 2-2 (12-7)
7. Air Force Falcons 1-3 (11-7)
8. Boise State Broncos 0-4 (10-9)

A folytatásban fontos meccsek várnak egyik legerősebb kosárlabda csapatunkra, kicsit talán hullámvölgybe kerültünk, és úgy néz ki, hogy az MWC legerősebb ellenfeleivel sehogy nem tudjuk felvenni a kesztyűt, de remélhetőleg a kötelezőket hozva a középmezőnybe még odaérhetünk.

Fantasztikusan kezdődött a 2012-es NLL-idény a Colorado Mammoth számára, a denveri lacrosse-gárda a nyitómeccs megnyerése után az elmúlt hétvégén aratott újabb két győzelmével továbbra is veretlen, és 3-0-s mérleggel vezeti a nyugati táblázatot. Prout-ék ráadásul a két legnagyobb riválist, az Edmonton-t és a Calgary-t múlták felül, egyaránt 13-12 arányban, egy-egy végletekig kiélezett összecsapáson.



















Elsőként a pénteki játéknapon a tavalyi szezon egyetlen rájátszásról lemaradó nyugati csapata, az Edmonton Rush ellen vendégszerepeltünk. A papíron gyengébbik albertai vetélytárs a mieink elleni összecsapással nyitotta az évadot, így külön motivációval szállhattak harcba a Rexall Place bő 8 ezres publikuma előtt.
Jobban is kezdték a vendéglátók a mérkőzést, a Mammoth alaposan beragadt a rajtnál, a dekoncentráltságunkért már az első öt percben három góllal fizettünk meg. A találatok sorát Small nyitotta, aki 52 másodperc elteltével bombázott Levis hálójába; nem sokkal később Z. Greer ugyancsak bevette a coloradói ketrecet egészen közelről; majd Scott Evans szállította a harmadik gólt egy tökéletes átlövésből. Lassan felébredt az ősi állat, és néhány támadással később az újonc Adam Jones révén adtunk életjelet magunkról, aki JGJR nagyszerű asszisztjából talált be. Ezután kicsit lecsendesedtek az események, majd a játékrész hajrájában még Z. Greer oldalról bekanyarodva volt eredményes a rövid sarokba tüzelve; rögtön a következő akcióból pedig Adam Jones szakadt el a védőjétől, és fejezte be találattal a jobb oldali előretörést. Így aztán az első felvonást követően 2-4-es hátrányban voltunk.
A második negyedben tovább folytatódott a denveriek látványos feljavulása, csapatunk egyre inkább kezdte felvenni a játék ritmusát, és többször komoly helyzeteket dolgoztunk ki Bold ketrece előtt, miközben a meccset felejthetően kezdő Levis kapus több remek védéssel járult hozzá a defenzív támogatáshoz. Ez pedig az eredményen is meglátszott, és amilyen jól kezdte az első felvonást a Rush-t, a második játékrész elején a mieink domináltak hasonló módon, vagyis háromszor találtunk be alig öt perc leforgása alatt. Először Adam Jones megszerezte napi harmadik találatát, gyönyörűen tört kapura, és elegánsan a hálóba helyezett; majd kisvártatva egy ellentámadás végén John Grant Jr bombázta a hálóba a Mammoth egyenlítő találatát. 4-4-nél tehát utolértük a hazaiakat, és még korántsem volt vége a sziporkázásnak! Az említett öt minutum alatti harmadik gólt Sean Pollock-nak köszönhettük, aki a kapu közelében megszelidített egy nem túl pontos passzt, majd a védőjéről lefordulva volt eredményes. A továbbiakban is lendületben maradt a csapat, és a játékrész végéhez közeledve Jed Prossner és Adam Jones lőttek egy-egy assziszt nélküli találatot. A második negyedet 5-0-ra megnyertük, ezzel a félidőre 7-4-es előnyre tettünk szert, és bizakodva várhattuk a második 30 percet.

A folytatásra a Rush igencsak felszívta magát, a házigazdák próbálták menteni a menthetőt, és nem sokkal a második félidő megkezdését követően Z. Greer mesterhármast érő megmozdulásával zárkóztak közelebb. Másfél perccel később rögtön válaszoltunk, amikor felcserélődtek az eddig látott szerepek, ugyanis Jones szolgálta ki a háta mögül érkező John Grant Jr-t. Rövidesen a napi első emberelőnyünk kihasználásával létrehoztuk az eddigi legnagyobb különbséget, a csapatkapitány Gavin Prout lapos lövésével már négy találattal léptünk meg 9-5 arányban. Ennek ellenére a továbbiakban újra egy kicsit kihagyott a figyelmünk, a 39. és a 43. perc között négy találattal egyenlíteni hagytuk a kanadai csapatot. Egyre több fizikai párharc jellemezte a mérkőzést, ekkoriban több vitatható kiállítást is kaptunk, melyeket Shawn Williams és Ryan Ward révén használt ki az ellenfél, közben még Small késleltetett kiállítás alatt, Mydske kontrából köszönt be, így 9-9-re kiegyenlítettek három perccel a negyed vége előtt. Ezt követően a rookie Coates kiállítását sikerült kivédekeznünk, majd a 4-on-4 játék után az utolsó támadásunkat PP-ben vezethettük, és John Grant Jr a saját kipattanóját gólra váltva juttatta előnyhöz a csapatot másodpercekkel a szünet előtt. A Rush felzárkózását visszaverve egy góllal mi álltunk jobban a záró játékrészt megelőzően.
A negyedik negyed is jól kezdődött számunkra, fél perc után JGJR bejátszásából Adam Jones már önmaga ötödik találatát szerezte a mérkőzésen, 11-9-re módosítva a meccs állását. Ezúttal sem sokáig tartott a vezetésünk, hamarosan újra rövid időn belül szerzett két gólt az Edmonton, a rámenős támadások közepette Johnson és Ryan Ward is betalált Levis ellen, így újra ki tudtak egyenlíteni. A következő időszakban mindkét csapat megfontoltabban játszott, nem rohant egyik fél sem fejjel a falnak, kezdett különösen fontossá válni a végjáték. Bő öt perccel a vége előtt egy hibás sorcserének köszönhetően kerültek létszámfölénybe a mieink, de ahelyett, hogy PP-góllal megszereztük volna az előnyt, egy labdavesztés után nem figyeltünk a padról bejövő Ryan Ward-ra, aki Gallant-ot állva hagyva, ziccerből volt eredményes, és hosszú idő után újra a Rush került lépéselőnybe. Sajnos, a létszámfölény további részével sem sikerült élnünk, de aztán Prout bejátszásából John Grant Jr talált be közvetlen közelről, mintegy három perccel a vége előtt 12-12-re alakítottuk az eredményt. Elképesztő küzdelem zajlott a gyepen, mindkét csapatnak lehetősége lett volna újabb gólt szerezni, ami könnyen döntőnek bizonyulhatott volna, de Bold és Levis is több bravúrt mutatott be a ketrecek előtt. Végül 14.5 másodperccel a végső dudaszó megszólalása előtt John Grant Jr szerzett pazar gólt több ember között kibújva, mely találattal a veterán klasszis mindent eldöntött. A vendéglátók még kétségbeesetten időt kértek, de a hátralévő játékidőben már képtelenek voltak összeszedni a labdát, így a mieink kiélezett végjátékban 13-12-re megnyerték az edmontoni mérkőzést.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 5+4, 15 kapura lövés, 6 szerzett labda
- Jones 5+3, 12 kapura lövés, 8 szerzett labda
- Pollock 1+2, 9 kapura lövés, 5 szerzett labda
- Prout 1+2, 5 kapura lövés
- Prossner 1 gól
- Hawksbee 9 szerzett labda, MacLeod 8 szerzett labda
- Levis 29/41-es védési hatékonyság
- Az első meccshez hasonlóan Derek Hopcroft (csatár) és John Orsen (védő) voltak a biztonsági tartalékok.

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!




















Nem sok időnk maradt a regenerálódásra, a Rush elleni mérkőzés másnapján máris a szomszédos nagyvárosban volt jelenésünk a tavalyi divízió-elődöntőben vesztünket okozó Calgary Roughnecks csarnokában. A két csapat között parázs rangadóra volt kilátás, hiszen az általános rivalizáláson felül két 2-0-val rajtoló vetélytárs csapott össze egymással szombat este a Scotiabank Saddledome 9341 fős nézőserege előtt.
Remekül indult részünkről a mérkőzés, az első denveri támadást rögvest góllal fejeztük be, Prout tökéletes ütemű bejátszását Sean Pollock váltotta találatra a kapu torkából. Egy minutum sem telt el, és egy kapu előtti tömegjelenetben Gallant-ot látták szabálytalannak a játékvezetők, a furcsa körülmények között kapott PP-t a házigazdák villámgyorsan értékesítették D. Veltman átlövése jóvoltából. Kisvártatva már a mieink találták magukat létszámfölényben, melyet John Grant Jr bombagóljával realizáltunk, így 2-1 arányban visszavettük az előnyt. Azonnal a soron következő labdabirtoklásából válaszolt a Calgary, miután a magyar származású Kaleb Toth tüzelt a coloradói ketrecbe egészen távolról. Ezt követően a hazaiak a vezetést is megszerezték, a napi második PP-t is kihasználták Ranger találatával. Egyre jobban elkapta a ritmust a 'Necks, nehezen tudtuk feltartóztatni őket, Evans és Manning találataival 5-2-re is elhúztak, ám bő egy perccel a rövid szünet előtt az idei első meccsén szereplő Derek Hopcroft volt eredményes 4-on-4-ban.
A második negyedet tehát kétgólos lemaradásból kezdte a Mammoth, és kezdhettük azt hinni, hogy a másnapi meccsen a 'Necks könnyedén felőrli a csapatot, de mégsem így történt, mert a denveri legényeket sokkal keményebb fából faragták ennél. Óriási erőfeszítésekkel indítottuk a játékrészt, és az első három perc alatt szerzett három góllal meg is fordítottuk az állást. Először JGJR csodálatos hát mögötti passzából az újonc Jamie Lincoln köszönt be; majd több hazai szabálytalanság és reklamálás miatt büntetőlövést ítéltek a javunkra, John Grant Jr magabiztosan értékesítette a rávezetést; aztán Gavin Prout szerzett újabb gólt létszámfölényből. A 6-5-ös vezetésünk egy percig sem tartott, elkezdte az ellenfél is párosával lőni a gólokat, D. Veltman és Dickson találataival újra a Roughnecks került lépéselőnybe. A következő időszakra az őrült gólgyártás valamelyest lecsendesedett, és inkább a mezőnybeli kemény játék kezdett dominálni, közben kevesebb helyzetet láthattunk. A játékrész fele magasságában került sor egy újabb gyors gólváltásra, PP-ben egy gyönyörű háromszögelés végeztével Adam Jones vágta a labdát a hálóba, de 17 másodperc múlva a mesterhármast elérő D. Veltman volt újra eredményes egy gyönyörű vetődéses megmozdulás által. A szünetig hátralévő időben már csak egyetlen találatra került sor, ezt a hazaiak szerezték emberhátrányból, miután Poulin hosszú indításából McFetridge szerzett ziccergólt. A rendkívül fordulatos második felvonás nyolc gólt hozott, mindkét csapat négyet-négyet szerzett, vagyis 9-7 arányban változatlanul a 'Necks vezetett kettővel.

A harmadik negyed első felében lefagyasztották az állást, a korábbiak tükrében jókora meglepetésre hét és fél percen át nem született újabb találat, a játék továbbra is színvonalas volt, de mindkét kapus remek védéseket produkált ez idő alatt. A csendet sajnos a házigazda alakulat törte meg, Hawksbee kiállítása alatt Evans volt eredményes Levis bravúrjai után. Egy perc múlva raádásul újra kapitulált a védelmünk, Evans gyönyörű bejátszásából Ranger szerzett könnyű találatot, ezzel már 11-7 arányban húztak el tőlünk. Kezdett veszni látszani a mérkőzés, egyre nehezebben tudtuk feltartóztatni a calgary-i akciókat, főleg hogy rövidesen újabb kiállítást szenvedtünk el. Azonban a PK alatt létszámfölényes lefordulást kényszerítettünk ki, Smith átadásából pedig John Grant Jr zárkóztatta közelebb a csapatot. Kisvártatva tömeges dulakodás alakult ki a pályán, a játékvezetők mindkét oldalról két-két játékost szórtak ki, így egyenlő létszámban maradtak a csapatok. Három perccel a negyed vége előtt újabb góllal sikerült szűkíteni a különbséget, MacLeod pontatlan passza a éppen a bíróról pattant vissza a mieinkhez, Derek Hopcroft kaparta össze a labdát, majd védhetetlen lövést intézett a hazai ketrecbe. A záró játékrész előtt már csak 11-9-es hátrányunk volt.
A negyedik negyedet ismét a 'Necks kezdte aktívabban, néhány perc elteltével Manning ziccergóljával növelték tovább a vezetésüket, így egyre nehezebb helyzetbe sodródtunk. Továbbra sem voltunk hajlandók lemondani a mérkőzésről, folytattuk a kitartó akcióinkat, a próbálkozásainkat rövidesen siker koronázta, az utolsó tíz percen belülre lépve John Grant Jr klasszis mozdulatával találtunk be. A rutinos hadvezér háttal a kapunak befelé cselezett egy védővel a nyakán, majd hirtelen az ellenkező irányba fordulva lőtt elképesztő gólt. Néhány akcióval később újabb találattal faragtunk a differenciából, egy veszélyes hazai támadás kivédekezése után a középpályán szereztünk labdát, Reid indításából pedig Adam Jones szerzett ziccergólt. Egyre izgalmasabb körülmények között alakult a mérkőzés, a 'Necks-nek több lehetősége lett volna már, hogy újra két góllal lépjenek meg, ám Levis innentől lehúzta a rolót a kapuja előtt és szenzációs védéseket hajtott végre Dobbie-ékkal szemben. Öt perc volt hátra a rendes játékidőből, amikor a mieink PP-be kerültek, az első akciónkat kihagytuk, ám Poulin pontatlan kidobását Adam Jones lefülelte és a kapusra való rávezetést ezúttal sem hibázta el, így az újonc újabb góljával 12-12-re kiegyenlítettünk. Egy csapásra nyílttá vált a mérkőzés, a maradék időben mindkét csapatnak lett volna lehetőséget a győzelem megszerzésére, de egyik fél sem tudott élni a legnagyobb helyzeteivel: részünkről MacLeod meg nem adott gólig jutott, míg az utolsó pillanatokban Ranger kapufára lőtte a 'Necks potenciális győztes gólját. Tehát csak hosszabbítás határozta meg a rangadó végkimenetelét, a csapatoknak tovább kellett folytatniuk a rendkívül élvezetes összecsapást.
A hirtelen halál természetesen a hazaiak faceoff-nyerésével kezdődött (nemes egyszerűséggel ott hagytuk a FO-király Snider-nek a labdát, hogy az összes védőnk elfoglalja a helyét hátul), így ők vezethették az első támadást az OT-ben. A calgary-i labdabirtoklás nem járt sikerrel, Evans elvesztette a játékszert, majd csak szabálytalanul tudta megállítani az előre felé igyekvő Smith-t, így a mieink emberelőnyös lehetőséghez jutottak. Óriási meccslabda pottyant a Mammoth ölébe, a srácok rögtön felálltak Poulin kapuja előtt, a labdajáratás végén pedig Gavin Prout a kapus mozgásával ellentétes irányba bombázta a hosszú felsőbe a mindent eldöntő találatot. Elképesztő küzdelem végén tehát ismét a mieink örülhettek, többszöri több gólos hátrányból zárkóztunk vissza, és drámai végjátékban újabb győzelmet szereztünk.

A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 4+6, 14 kapura lövés
- Jones 3+3, 9 kapura lövés
- Prout 2+4
- Hopcroft 2 gól, Pollock és Lincoln 1+1
- Coates 8 szerzett labda, Hawksbee és Park 7-7 szerzett labda
- Levis 44/56-os védési hatékonyság
- Nem lépett pályára az újonc támadó Jordan McBride és a hátvéd John Orsen

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

John Grant Jr a szombati mérkőzésen megszerezte fantasztikus pályafutása 1000. pontját, ezzel a liga történetének valaha volt ötödik játékosa lett, aki csatlakozott a "millenium" klubhoz. Korábban John Tavares, Gary Gait, Colin Doyle és Josh Sanderson voltak képesek erre a bravúrra. A sportág élő legendája a szokásos szerénységével vette tudomásul a csodálatos mérföldkövet: "Nem figyeltem rá különösebben, ez leginkább azt mutatja, hogy nagyon sok mérkőzésen játszottam. Sokkal jobban feldob, hogy 3-0-val rajtolt a csapat, remélem a folytatás is ugyanilyen eredményes lesz számunkra."

A szezont még talán önmagához képest is eszelős formában kezdő JGJR három meccs alatti 30 pontjával az egész liga legeredményesebb játékosa, ráadásul a gólok (13) és az asszisztok (17) számában is éllovas. Jones 20, Prout 18 egységgel követi őt az NLL kanadai táblázat második-harmadik helyén, ők hárman zseniális teljesítményt nyújtottak a két albertai mérkőzésen is. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy az 1/3-as pick-ből Adam Jones választása telitalálatnak bizonyult, a Canisius College-ről érkezett tehetség rögtön nagyszerűen beilleszkedett a csapatba, és felvette a profi liga ritmusát.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Colorado Mammoth 3-0
2. Calgary Roughnecks 2-1
3. Edmonton Rush 0-1
4. Minnesota Swarm 0-1
5. Washington Stealth 0-2

A teljes mezőny egyetlen csapataként három meccs után is százszázalékosak vagyunk (Keleten a Buffalo 2-0-val áll), ezzel természetesen átvettük a vezetést a nyugati divízióban. A menetelés reményeink szerint vasárnapra virradóra, hajnali 3:00-tól a Rochester Knighthawks elleni hazai fellépésen is folytatódhat, akik személyében először fogunk keleti csapattal találkozni az új szezonban. Szurkoljunk együtt ezek után is a csapatért, hogy a feledhetetlen menetelés minél tovább tartson!