- Tóth Milán írása -

Nagyszerű formában kezdte az új évet az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Air Force Academy együttese. Jeff Reynolds fiai január 3-a és 14-e között négyből négy mérkőzést magabiztosan megnyertek, azóta viszont az utolsó két konferencia-találkozón vesztesen kellett elhagyniuk a parkettet.




















Legutóbbi írásom óta az első találkozó amolyan felrázó mérkőzés volt az NAIA-ben szereplő Johnson & Wales ellen, de a tréner szerint rendkívül hasznos meccs volt a csapat számára. A legjobb játékos, Michael Lyons sérülés miatt továbbra sem lépett pályára, a magas ember Taylor Broekhuis pedig csak négy percet játszott a mérkőzés elején, utána elővigyázatosságból nem szerepeltettük őt. A Falcons szezoncsúcsot jelentő 13 hárompontost értékesítve, 83-53-ra diadalmaskodott, négy kiegészítő ember is két számjegyű tartományban zárt a szerzett pontokban.

Január 6-án a Chicago State ellen a hazaiaknak új húzóemberre volt szükségük, mivel Lyons még mindig hiányzott. Ezt a szerepet két támadó játékos vállalta magára: a végzős Taylor Stewart és a harmadéves Taylor Broekhuis. Mindketten 16 pontot dobtak az idei szezonban még nyeretlen chicagóiak ellen, így a Falcons hazai mérlege 8-1-re módosult.

A három nappal később esedékes Texas-Pan American elleni mérkőzés volt együttesünk utolsó non-conference mérkőzése az idényben. Az Air Force ezúttal sem kegyelmezett, 67-50-re könnyedén győzött. Ennek a remek sikernek köszönhetően zsinórban negyedik győzelmét érte el a gárda. A freshman Kamryn Williams 11 ponttal és 10 lepattanóval karrierjének első dupla-dupláját szerezte, míg a legtöbb pontot a junior guard Todd Fletcher szórta, szám szerint 15-öt.

Ezt követően január 14-én a Boise State otthonában vívta idei első Mountain West konferenciabeli mérkőzését a Falcons, szerencsére hőseink 74-59-re diadalmaskodtak a gyengécske Broncos ellen. Többen is parádéztak a nyitómérkőzésen – a harmadik idényét taposó Mike Fitzgerald egészen 16 pontig jutott, míg Taylor Broekhuis 15 pontja mellé tíz lepattanót is összeszedett, ezzel pályafutása második dupla-dupláját érte el. Közben Fletcher 13, Stewart 12 pontot kapart össze.

A coloradói együtteseknek nem igazán megy idén a Wyoming ellen, hiszen eddig csak a Denver tudta legyőzni az északi államhatárszéli rivális Cowboyokat. A Northern Colorado és a Colorado után az Air Force is kikapott a Wyomingtól, ahogy egyébiránt január 21-én a Colorado State is. A Falcons 64-53-as vereséget szenvedett hazai pályán, a legeredményesebb sólyom ezúttal Mike Fitzgerald volt 13 ponttal úgy, hogy csak 25 percet töltött a pályán. A mieink sok labdát adtak el, a Wyoming zsinórban ötödik győzelmét aratta a Falcons ellen, a kék-fehérek pedig elvesztették első hazai konf-meccsüket, annak ellenére, hogy Michael Lyons bokasérülés után a padról már rövid időre szóhoz jutott.

A folytatásban hiábavaló volt Taylor Broekhuis 16 és Mike Fitzgerald 14 pontja a San Diego State ellen, az Air Force ismét vereséget szenvedett (57-44), de az aktuális országos 16. kiemelt Aztecs otthonában bőven vállalható volt ez a fiaskó.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. San Diego State Aztecs 3-0 (17-2)
2. UNLV Rebels 2-1 (18-3)
3. Wyoming Cowboys 2-1 (16-3)
4. Colorado State Rams 2-1 (13-5)
5. New Mexico Lobos 1-2 (15-4)
6. Air Force Falcons 1-2 (11-6)
7. TCU Horned Frogs 1-2 (11-7)
8. Boise State Broncos 0-3 (10-8)

Még 11 mérkőzés van hátra a MW-konferencia mérkőzéseiből, így az egy győzelem és két vereséggel álló Falconsnak minden esélye meg van arra, hogy javítson eddigi eredményein. Persze, cseppet sem lesz egyszerű dolgunk, az előttünk álló időszakban is szép számmal fogunk találkozni a konferencia legjobbjaival, és a 7-8. helyet elfoglaló két "futballiskola" kivételével bármelyik rivális legyőzése bravúrnak számítana Lyons-éktól.

Az elmúlt hetekben is tartott a Colorado Rockies aktív holtszezon szereplése, a denveri baseball csapat az egy hónappal ezelőtti írásom óta öt cserét és számos új igazolást hajtott végre. A keret szépen alakul, lassan minden fontos kérdésre választ kapunk és egyre biztosabb képünk lehet arról, hogy kikre számíthatunk a Spring Trainingben.




















Először is 2012 első napjaiban véget vetettünk egy hosszú, sehova nem vezető együttműködésnek, elcseréltük Greg Reynoldst. A 2006os draft összetett második választása évek óta nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket, sokat bajlódott sérülésekkel, a tavalyi szezonban a tengernyi lehetőség ellenére se tudott kilépni a saját árnyékából, végleg betelt nála a pohár. A 26 éves dobó a Texas Rangersben folytatja, helyette a manager Jim Tracy egyik fia, Chad Tracy került hozzánk, aki minor szinten rutinos ütőnek számít és bizonyára a mieink Triple-As vagy Double-As csapatának lehet erősítés, amennyiben hajlandó lesz a japán bajnokságból visszatérni az USAba.

Jóval kisebb horderejű hír volt, hogy a fiókcsapatunkból az infielder Brad Emaust a Boston Red Soxhoz küldtük később megnevezésre kerülő játékosért vagy pénzért cserébe, biztosan nem túl nagy ellenértékért. A 25 éves 2B a tavalyi szezon alatt került hozzánk és a Sky Soxban hasznos volt, de hosszú távon nem fért bele az elképzeléseinkbe, neki is több esélye lesz más csapatban.

Január 16-án a vezetőség újabb kötelező házi feladatot oldott meg, rendezte ugyanis a csapatból kifelé hajló Seth Smith helyzetét. A nagyágyú Cuddyer érkezésével létszámon felüli vált OF luxus lett volna tartaléknak, ezért hetek óta kerestük a lehetőséget, hogy elcseréljük őt. Végül az Oakland Athletics csapatával sikerült egyezséget kötni. A 2004 óta a Rockiest erősítő játékost 1 évre közel 2.5 millió dollárért aláírattuk, majd pár órával később két dobóért, a jobbos Guillermo Moscosoért és a balos Josh Outmanért a kaliforniai gárdához cseréltük. Moscoso a tavalyi szezonban végig kezdő volt az A'sben, 21 start alatt 3.38as ERAt és 8-10es W-L mutatót szórt első teljes MLB idényében. Outman valamivel rutinosabb, három szezont töltött a ligában, tavaly 9szer kezdett az A'sben és a 3.70es ERA mellé 3 győzelmet és 5 vereséget regisztrált. Mindketten versenyezhetnek a rotation spotért, de esélyesebb hogy a bullpenben vagy a farmcsapatban számítunk rájuk.

Nemrég tovább adtuk a pár hete megszerzett SP Kevin Sloweyt a Cleveland Indiansnak, méghozzá a fiatal reliever Zach Putnam hozatala érdekében. Sloweyval a rotáció 3-5. helyén terveztünk volna, de mégis jobbnak láttuk, hogy a bullpen erősítésére feláldozzuk. Az új szerzemény még csak tavaly mutatkozott be a majorben, 8 meccs alatt 6.14 ERAt és 1-1et ért el a Tribeban 8 SO és nulla walk mellett, közben a Triple-A-ben megbízható 8-9. inninges cseredobó volt. Valószínűleg nálunk is a farmból kell felkapaszkodnia, de nagyon tehetséges és idővel meghatározó ember lehet a cseredobók közt.

Az utolsó trade egészen ropogós, még csak most történt a hétvégén és a Rockies a 2B kérdésre próbált megoldást találni. Megszereztük a veterán Marco Scutarot a Boston Red Soxtól a feleslegessé vált dobó Clayton Mortensenért. A távozó groundball pitcher tavaly csődöt mondott a Rockiesban és gyakran a Triple-Aben is gondjai voltak, nem tudom elképzelni, hogy a bostoniak mit láttak benne. Scutaro 36 éves, tíz éve a ligában van, rendkívül magabiztos defender, karrierje jelentős részében SSt játszott, nálunk 2B lehet Tulo mellett. Ütésben is erősítés, nem nagy bombázó, de megbízható contact hitter. .270es karrier átlag, 2009ben volt a legtermékenyebb éve (14 HR, 60 RBI), egy évvel ezelőtt 7 hazafutás mellé 54 pontot szerzett .299es hatékonysággal.

A Red Sox valamiért nagyon kinézte a dobóinkat, mert velük kapcsolatos infó az is, hogy pár hete leigazolták a Rockies történetének legtöbb győzelmét szerző dobóját, Aaron Cookot. A veterán pitcher tavaly rettentő gyenge teljesítménnyel kijátszotta magát a csapatból, nem újítottuk meg a szerződését. Voltak még próbálkozások, hogy a piacról olcsón hozzánk tér vissza, de nem így történt, nem kell sajnálnunk, eljárt felette az idő.

Az elmúlt hetekben több minor dealt kötöttünk tucat játékosokkal. Többségében olyan nevekről van szó, amelyek szerintem még a legnagyobb MLB szurkolóknak se mondanak sokat. Csak egyet emelnék ki, meghívtuk a STre a 49 éves dobó Jamie Moyert, aki 1986 óta tartó pályafutása nagy részét a Seattleben töltötte, utoljára a Philsben láthattuk. Nem tudom mire képes közel az ötvenhez, sokat ne várjunk tőle, de egy próbának jó lehet, hátha legjobb esetben időnként számolhatunk vele a bullpenben.

Nagyon jól halad a csapatépítés, a kérdéses posztokra úgy néz ki, hogy minőségi embereket hoztunk, ráadásul több opcióból is válogathatunk, ha az A vagy B terv annyira nem jönne be. Rutinos játékosokkal erősítettünk C, 2B, 3B, OF posztokra és látszólag a tavaly kérdéses dobó szekcióban is előrelépések történtek. Bizakodva várhatjuk a tavaszt!

Kíváncsian várom, még mit tartogat számunkra az eseménydús téli szünet. Március 3-án kezdjük a Spring Training meccseket Arizonában, addig még lesznek aktuális kiadásaim és az edzőtábor előtt egy teljes roster vizitet is fogok készíteni.

Ismét eltelt egy hét, így aktuális egy újabb összefoglaló a Denver Nuggets NBA-béli menetelését illetően. A csapat négy mérkőzésen lépett pályára ez idő alatt - hogy milyen eredményességgel tették mindezt George Karl tanítványai, arról alább olvashattok!























Mindjárt egy nagyon komoly érdeklődéssel várt mérkőzéssel kezdjük ezt az összefoglalót, hiszen múlt pénteken a Miami Heat vendégeskedett Denverben. Mindkét együttes a legerősebb összeállításában kezdte a mérkőzést. Az első percek a vendég csapatnak jobban sikerültek, 6-0-val nyitottak Wade-ék. Nem kellett sok idő a Lawson-vezette Nuggetsnak sem, hogy magára találjon, gyors egyenlítés, majd fordítás következett, már az első negyedben volt 10 pont fölötti előnyünk is. A második játékrészben a Miami közelebb zárkózott, de a szünetig megőriztük a vezetésünk, igaz már csak két pont maradt belőle a pihenőre. A fordulást követően a James-ék mindent megtettek a vezetés megszerzéséért, de mindig volt válasza a csapatnak. A záró negyed elején egy jó szériának köszönhetően, amit főleg a padunknak köszönhettünk, sikeresen leszakítottuk a Heat-et, így innentől már csak nagy blama árán veszíthettünk volna. A csapat viszont végig koncentrált tudott maradni, a meccs vége felé már a húsz pontos határt közelítette az előnyünk. A találkozót végül, mondhatni simán, 117:104-re megnyertük. Jó játékkal és összehangolt csapatmunkával értük el ezt az értékes győzelmet. Sok jól teljesítő játékos volt a csapatban, de elsősorban Ty Lawsont emelném ki, aki 24 ponttal segítette csapatát a sikerhez és egy gólpassz híján dupla-duplát ért el. Az irányítóján kívül még öten lépték át a tíz pontot, Nené 17 egységgel és 12 lepattanóval DD-t könyvelhetett el. Nagy előnyt jelentett, hogy a padról Fernandez és Harrington is jó játékkal segítették a csapatot, mindketten 15 ponttal részesültek a sikerből.

Egy szusszanásnyi pihenőt követően újabb rangadó várt a Nuggetsre, hazai pályán fogadtuk az ősi rivális Utah Jazz-t. A Karl által összeállított kezdő megegyezett a Heat elleni kerettel. Az első negyed szoros játékot hozott, ezúttal nem szakadtunk le meccs legelején, tartottuk a lépést a Jazzel. A második negyed szinte teljesen egybevágott az elsővel, szoros, fej-fej melletti állás volt végig ebben a játékrészben is, olyannyira, hogy a szünet 48:48-as állásnál érte a küzdőfeleket. A második félidőben a Jazz valamivel jobb játékot nyújtott, így megszerezték a vezetést, de a harmadik felvonásban még nem tudtak jelentős előnyt kiharcolni, így a találkozó nyílt maradt. A záró negyed közepe táján Millsap vezérletével ellépett a Utah és nagyon úgy tűnt, hogy számunkra elúszott ez a mérkőzés. A hajrában próbáltunk egyenlíteni, de nem sikerült a bravúr, a Jazz 106:96-ra nyerni tudott Denverben. Ezen a meccsen egyértelműen a palánk alatti játékban maradtunk alul, Millsap és Jefferson is rendesen megszórták magukat, mindketten dupla-duplával zártak. Hiába ért el nálunk öt játékos is legalább 10 pontot, a kiugró teljesítmény ezúttal hiányzott a csapatból, így megérdemelten kaptunk ki.

A két hazai derbit követően hosszabb túrára indult a csapat, első állomásként a Milwaukee Bucksnál vendégszerepeltek a denveri kosarasok. Jó játékkal kezdtük az első negyedet Milwaukeeban, inkább mi határoztuk meg a játék képét és vezettünk is a nyitó periódus végén. A második negyedben aztán nagyon rákapcsoltunk, lejátszottuk a hazaiakat a pályáról, a szünetig 63 pontot szereztünk, és 19 pontos, megnyugtató előnnyel mehetett a csapat pihenőre. A harmadik negyedben sikeresen megtartottuk az előnyünk, a Bucks nem tudott jelentősen faragni a hátrányából. Az utolsó játékrészben is magabiztosan játszottunk, csak a legvégén engedtük közelebb vendéglátókat, de akkora már eldőltek a fontosabb kérdések. Végül 105:95 arányban magabiztos győzelmet arattunk idegenben. A meccs legjobbja szerintem, vitán felül Corey Brewer volt, a padról klasszis teljesítményt nyújtva, látványos és szórakoztató játékkal ért el 22 pontot, nagyban hozzásegítve a csapatot a sikerhez. Nagy szükség is volt erre a kirobbanó teljesítményre, hiszen a Bucks is azon csapatok közé tartozik, akiknek a játékstílusa nem fekszik nekünk, lábon gyorsak és sok labdát szereznek, de úgy látszik Brewerből nem készültek fel eléggé. A győzelem másik kulcsa talán a hárompontosokban keresendő, majdnem 50%-al értékesítettük a triplákat, amire a hazaiaknak nem igazán volt megfelelő válasza. 



























Másnap a csapat folytatta az idegenbeli túrát, a következő állomás Philadelphia volt. A Wells Fargo Centerben több mint 15000 néző előtt szerepeltünk a Philadelphia 76ers ellen. A kezdő ötösön Karl edző egy apróbb változtatást eszközölt, ezúttal Mozgov helyett Koufos kezdett a mérkőzésen. Az orosz center egy kisebb hátizom húzódás miatt volt kénytelen kihagyni az összecsapást. Nem indult jól a mérkőzés a mi szempontunkból, a hazai csapat nagy lendülettel kezdett és stabil 6-8 pontos előnyt harcolt ki a nyitó negyedben. A következő játékrészben tovább gyengélkedtünk, még távolabb kerültünk az ellenféltől, már bőven tíz pont feletti hátrányban is voltunk, ám a szünet előtt egy nagy hajrával sikerült nemcsak az egyenlítés, de a fordítás is. A fordulás után is inkább a Nuggets irányította a játékot, de a Sixers jól tartotta magát, a záró játékrészre hat pontos előny birtokában érkeztünk. A negyedik negyed első fele inkább a hazaiaké volt, ennek megfelelően egyenlíteniük, és fordítaniuk is sikerült, de a végjáték inkább nekünk állt, így a játékrész végére sikerült egalizálni az állást, szerencsére Iguodala kihagyott büntetője hosszabbítást ért. A ráadás első perceiben kiegyenlített csata folyt a pályán, az utolsó, nagyjából másfél perc azonban a miénk volt és gyakorlatilag ez döntötte el a mérkőzés kimenetelét.  Egy izgalmas, hosszabbításos mérkőzésen 108:104 arányban bizonyultunk jobbnak ellenfelünknél. Ezen a meccsen is cserejátékost kell elsősorban kiemelnem a csapatból, Andre Miller 28 pontot vágott a padról, mellette kiosztott még 10 gólpasszt és leszedett 8 lepattanót, tehát csaknem tripla-duplával koronázta meg a teljesítményét. A helyzet hasonló az előző mérkőzésen történtekhez, ha nincs Miller kimagaslóan jó teljesítménye, akkor talán simán elveszítjük ezt a mérkőzést. A Philly is remekül teljesített, ráadásul a saját erősségeinkben felül is múlt minket, itt elsősorban a lerohanásos pontokra gondolok. Milleren kívül Nené is nagy dicséretet érdemel, 20 ponttal és 14 lepattanóval szintén komoly szerepet vállalt a győzelemből.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 12-3 (15 meccs)
2. Denver Nuggets 10-5 (15 meccs)
3. Utah Jazz 9-5 (14 meccs)
4. Portland Trail Blazers 8-6 (14 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 6-8 (14 meccs)

A közeljövő programja:

Január 21., szombat, 01:00 Washington Wizards - Denver Nuggets
Január 22., vasárnap 01:30 New York Knicks - Denver Nuggets
Január 26., csütörtök, 04:00 Sacramento Kings - Denver Nuggets
Január 28., szombat, 03:00  Denver Nuggets - Toronto Raptors

- Tóth Milán írása -

Karácsonykor írtunk először az egyetemi férfi kosárlabda-bajnokságban vitézkedő Northern Colorado Bears meneteléséről. Sajnos, akkor sok győzelemről nem tudtunk beszámolni, mivel a greeley-i medvék addigi 11 meccsükből csupán hármat nyertek meg. Szerencsére a Big Sky konferencia-meccseken már jobban teljesítenek a srácok, hat mérkőzésük után háromszor győztesen hagyták el a pályát.
 



















A 2011-es év utolsó napján játszotta első konferencia-mérkőzését az UNC, melyen a vendég a nagy rivális Northern Arizona volt. A mérkőzés fölényes hazai sikert hozott, B.J. Hill vezetőedző csapata 80-64-re diadalmaskodott. A keret egyetlen végzős játékosa, Mike Proctor dupdaduplát regisztrált (13 pont és 13 lepattanó), de rajtak kívül még Connor Osborne, Tate Unruh, Tevin Svihovec és Paul Garnica is mind tíz pont felett zárt.
 
Január 2-án már az Idaho State vendégeskedett nálunk, és bár a mérkőzés szoros csatát hozott, sajnos számunkra vereséggel ért véget. Hill a végjátékban nyújtott gyengébb figyelmet emelte ki, de hozzátette, ezt az edzéseken többet kell gyakorolniuk, ezért részben magát is okolja az 57-55-ös vereség miatt. Nagy áldozatot is követelt a találkozó, hiszen a másodéves Tate Unruh, aki 13.1-es meccsenkénti pontátlagával csapata legeredményesebbje, a 7. percben bokasérülést szenvedett, így nem is tudott már visszatérni a pályára. A center Mike Proctor karriercsúcsot jelentő 16 pontot dobott, míg Garnica 11, Svihovec pedg 10 egységgel zárt.
 
Ezt követően a freshman Tevin Svihovec egyéni rekordnak számító 16 pontot szórt a Sacramento State ellen, a Bears pedig magabiztosan behúzta a mérkőzést 61-53-ra a konf-utolsó ellen. Ki kell még emelnünk Emmanuel Addo teljesítményét, aki mérkőzések óta a padról beállva segíti csapatát, a Hornets ellen tíz pontig jutott. Unruh és Garnica is ott volt a csapattal, sőt, az egyaránt a lábukat fájlaló hátvédek pályára is léptek. Hill szerint ez volt a csapat szezonbeli legjobb teljesítménye eddig.
 
Január 12-én hiába vezetettünk sokáig a Portland State ellen, végül a vendégek 86-75-re győztek a Butler-Hancock Sports Pavilionban. Az ellenfél nagyon jól és eredményesen dobta a triplákat, így a végjátékban a Medvéknek szinte esélyük sem volt visszakapaszkodni a mérkőzésbe. Mike Proctor és Connor Osborne is 16 pontig jutott, de Elliott Lloyd és Tevin Svihovec is tíz pont fölött zártak.
 
Mike Proctor az Eastern Washington elleni tévés meccsen is jó napot fogott ki, az ő remek passzainak és 13 pontjának köszönhetően a Bears 71-70-re diadalmaskodott, így sorozatban ötödik győzelmét aratta az Eastern Washington ellen. Unruh 12 másodperccel a vége előtt két büntetőt értékesített, amivel együttesünk megfordította a mérkőzés állását, az Eagles pedig már képtelen volt válaszolni, így a drámai végjátékból a mieink kerültek ki nyertesen..
 
Péntekre virradóra azonban csak egy félidőn át voltunk képesek felvenni a kesztyűt a mieinknél lényegesen jobb erőkből álló Montana-val, végül 76-58-as vereséget szenvedtünk. Csapatunk jelenlegi legjobbja szokás szerint a senior magas ember Mike Proctor volt, aki kilenc lepattanója mellé 14 pontot is szerzett, mindhiába.

A Big Sky konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Weber State Wildcats 7-0 (15-3)
2. Montana Grizzlies 5-1 (12-6)
3. Montana State Bobcats 4-2 (9-8)
4. Portland State Vikings 3-3 (9-9)
5. Eastern Washington Eagles 3-3 (9-10)
6. Northern Colorado Bears 3-3 (6-11)
7. Idaho State Bengals 2-4 (4-14)
8. Northern Arizona Lumberjacks 1-6 (5-14)
9. Sacramento State Hornets 0-6 (5-12)

Hármas holtversenyben a negyedik helyen állunk, és igazából a két kiemelkedően erős csapaton kívül bárkit legyőzhetünk, így a harmadik hely még mindig elérhető lehet a címvédő számára. Viszont a közeljövőbeli folytatás meglehetősen rázósnak ígérkezik, mivel a következő tíz napban négy idegenbeli mérkőzés vár a Bearsre, legközelebb csak február 2-án léphetünk pályára hazai közegben.

- Tóth Milán írása -

Remekül kezdte a szezont az egyetemi férfi kosárlabda-bajnokságban szereplő Denver Pioneers csapata, hiszen az első írásunkban nyolc győzelemről és két vereségről számoltunk be. Ez szerencsére most sem változott, december 19. óta kilenc mérkőzést játszott Joe Scott együttese, a srácok pedig ebből hetet meg is nyertek, így sikerekkel kezdték az idei konferencia-mérkőzéseket.





















Komoly rangadónak ígérkezett és az is lett a Wyoming elleni mérkőzés, a vendégek 11 győzelemmel és két vereséggel a hátuk mögött érkeztek meg a Magness Arénába. Több, mint 7 000 néző volt kíváncsi a mérkőzésre, szerencsére nem csalódtak, hiszen a harmadéves Chase Hallam 21 pontjának is köszönhetően csapatunk 57-46-ra diadalmaskodott, jelentős skalpot begyűjtve ezzel.

Három nappal később a Citadel együttese tapasztalhatta meg a Pioneers közönségének fanatizmusát. A mieink remek napot fogtak ki, a sophomore center Chris Udofia 19 pontig meg sem állt, de a freshman Brett Olson mellett még Chase Hallam és Royce O’Neale is tíz pontot dobott, míg Travis Hallam nyolc egységgel segítette csapatát a 70-58-as győzelemhez a szezon utolsó(előtti) konferencián kívüli meccsén.

A két ünnep között elkezdődtek az „igazi” kosárlabda meccsek, konferencia ellenfelei közül először a Troy gárdájával találkozott a Scott-csapat. A végzős dobóhátvéd Brian Stafford (26 pont) és a magas ember Chris Udofia (17 pont, 10 lepattanó - DD) vezérletével csapatunk esélyesként 79-62-re diadalmaskodott.

A naptári esztendő utolsó napján az Arkansas-Little Rock látogatott Denverbe, meglepetésre pedig győzelemmel is távoztak a coloradói nagyvárosból. „Ez a mérkőzés nem azt mutatta, ahogyan egész évben játszottunk” – mondta a mérkőzés kapcsán a vezetőedző, aki érthetően csalódott volt a 66-59-es vereség miatt.

Január 5-án az Arkansas State otthonában 53-50-es győzelemmel javított a Pioneers, Chase Hallam 15, Chris Udofia pedig 13 pontig jutott. Scott szerint szörnyű volt csapata védekezése, de fontosnak tartotta a győzelmet a másik arkansasi együttestől elszenvedett vereséget követően.

Ezt követően a South Alabama otthonában is sikerült diadalmaskodnia a csapatnak, Chris Udofia újfent 15 ponttal vette ki a részét a Jaguars elleni 67-50-es sikerből. Az újonc Royce O’Neale tíz pontot szerzett, karriercsúcsot jelentő hét asszisztot osztott ki és négy labdát lopott az ellenféltől, így a konf-meccsek első szakaszát 3-1-es hatékonysággal tudtuk magunk mögött.

A Colorado State elleni rangadón (a CSU nem a Sun Belt konferenciában szerepel) Brian Stafford 24 pontot szerzett, ezzel minden idők ötödik legeredményesebb játékosa lett a DU történetében, azonban a Pioneers így is 79-75-re alulmaradt az állami riválisa otthonában. Scott mester az ellenfelet dicsérte a lefújást követően, majd elmondta, hogy csapata ismét gyengén teljesített védekezésben.

Január 15-én hazai pályán bizonyíthattunk, a soros csoport-rangadón az ellenfél a Western Kentucky volt. A center Chris Udofia pályafutása során harmadik dupla-dupláját regisztrálta, konkrétan 20 pontot és 11 lepattanót szerzett, ismét a csapat húzóembere tudott lenni. 78-65-re győztünk, és továbbra is tartjuk a helyünket a konferencia élmezőnyében.

A Sun Belt konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

Keleti divízió:

1. Middle Tennessee Blue Raiders 6-0 (17-2)
2. South Alabama Jaguars 2-3 (10-6)
3. Florida Atlantic Owls 2-3 (6-12)
4. Troy Trojans 1-4 (6-10)
5. Florida International Golden Panthers 1-4 (4-13)
6. Western Kentucky Hilltoppers 1-5 (5-14)

Nyugati divízió:

1. Arkansas-Little Rock Trojans 5-0 (8-11)
2. Denver Pioneers 4-1 (14-4)
3. North Texas Mean Green 4-2 (11-8)
4. Louisiana-Lafayette Ragin' Cajuns 3-2 (9-10)
5. Arkansas State Red Wolves 2-3 (8-11)
6. Louisiana-Monroe Warhawks 1-5 (2-17)

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a legjobbak között foglalunk helyet mind a konferenciában, mind a csoporton belül. A továbbiakban is hasonló szereplést várunk el Stafford-éktól, de nem lesz egyszerű dolgunk, a következő hetekben túlnyomórészt idegenbeli fellépések várnak a DU legényeire.



 

Nagyszerű sikerrel kezdte a 2012-es NLL-szezont az idén komoly terveket szövögető Colorado Mammoth lacrosse-csapata, a denveri legénység ugyanis a múlt hétvégi nyitómeccsen 20-14 arányban diadalmaskodott hazai környezetben a mostanság mumusnak számító Minnesota Swarm felett.





















A mérkőzést megelőzően tartották az aktív sporttól a tavalyi szezont követően visszavonuló Brian Langtry mezvisszavonultató ceremóniáját. A csapatot a 2003-as alapítástól fogva erősítő közönség kedvenc 6-os mezszáma mostantól a Pepsi Center mennyezetét ékesíti, és a legendás Gary Gait után a második Mammoth-játékos lett, aki ebben a nemes gesztusban részesült.

Múlt szombat este a szokásosnál kevesebben, mindössze 14 ezren várták az új szezon első mérkőzését a Pepsi Center-ben, bizonyára mert a Mammoth találkozójával egy időben a Broncos az NFL rájátszásában folytatott élet-halál küzdelmet. Ettől függetlenül a bő félórás Langtry-ceremónia ünnepélyesre és meghatóra sikeredett, valamennyi denveri játékos külön motivációval várhatta a kezdést.
Tavaly mindannyiszor kikaptunk a Swarm ellen, összességében pedig az utolsó öt fellépésünket elvesztettük ellenük, most mindenképpen szerettünk volna véget vetni ennek a kellemetlen sorozatnak. A megújult Mammoth nagy lendülettel vetette bele magát a küzdelmekbe, azonban a nagy igyekezetben már az első percekben rövid időn belül két kiállítást kaptunk. Előbbi fórt a vendégek MacIntosh védhetetlen bombájával váltották gólra, a második előnnyel azonban nem hogy élni nem tudtak, de még a mieink szereztek létszámhátrányos találatot, Prout átadásából John Grant Jr egy jobb oldali átlövéssel jegyezte a csapat idei első gólját. Pár perccel később pedig már a vezetést is átvettük, két külsős új szerzemény remek összjátékát követően: Pollock a jobb oldalt iramodott meg a játékszerrel, kapu elé tett bejátszását pedig a hosszú oldalról érkező Mat MacLeod értékesítette. Fél minutummal később Crawford révén állította vissza a döntetlent a Swarm, majd rövidesen a meccs első emberelőnyös lehetőségét kihasználtuk, melyet az újonc Jamie Lincoln jegyzett kapásból. Sajnos, ezúttal sem örülhettünk sokáig az előnynek, két perccel a negyed vége előtt az ex-denveri Shewchuk PP-góljával állította be a nyitó játékrész 3-3-as eredményét a vendég csapat.
A második negyed úgy kezdődött, ahogy az első, Park ülhetett ki idejekorán a büntetőpadra, és a Swarm ismét villámgyorsan értékesítette a létszámfölényt a tavalyi NLL-gólkirály Benesch jóvoltából. Másodpercekkel a kiegészülés után a következő vendég támadásból újabb gól született, az elsőéves Tao volt eredményes egy nagyszerű bejátszás után, így kettővel lépett meg a Swarm először a meccsen. Nem hagytuk annyiban, és nem engedtük még jobban elhúzni a vendégeket, ehelyett Levis egész pályás indításából az elöl ragadt John Grant Jr talált a hálóba, miután higgadtan értékesítette a ziccert. Felzárkóztunk 5-4-re, de a negyed közepe környékén Benesch ismét megvillant, és visszaállította a két gólos differenciát. Igyekeztünk talpra állni, de ezekben a percekben kevés gólhelyzetet voltunk képesek kidolgozni, majd öt perccel a nagy szünet előtt Pollock lövését Patterson kapus képtelen volt összeszedni, a kipattanóra pedig Ilija Gajic csapott le, aki a hálóba is továbbította közelről a játékszert egy félelmetes hát mögötti mozdulattal, mielőtt a portás feleszmélt volna. Tovább folytattuk az agresszív akciókat az egyenlítés érdekében, és rövidesen egy percen belül két újabb góllal meg is fordítottuk az állást: először JGJR finom passzából Jamie Lincoln volt eredményes közvetlen közelről, majd az önzetlen asszisztjai után Sean Pollock maga is vállalt egy találatot egy pattintott lövés által. Nem sikerült vezetéssel vonulni az öltözőbe, mert nem sokkal a szünet előtt Ross talált be egy késleltetett kiállítás alatt, így 7-7-re álltunk kétszer 15 perc után.

A szünetet követően a harmadik negyed kezdetekor is fej-fej mellett haladtak tovább a küzdőfelek, pár perc után történt egy gyors gólváltás: a csapatkapitány Gavin Prout találatával kerültünk lépéselőnybe, azonban fél minutum sem telt el, mire Suitor egy betörésből újra döntetlenre módosította az állást. Nem kellett sokat várnunk, hogy ismételten átvegyük a vezetést, a meccs 37. percében több assziszt után az 1/3-as draft pick Adam Jones megszerezte első gólját a profik között, JGJR remek passza találta meg őt a kapu közelében. A faceoff után rögtön újra támadásba lendültünk, JGJR megint varázsolt egy fantasztikusat, a minden hájjal megkent klasszis ezúttal hát mögötti passzal etette meg a védőket, a nem mindennapi átadással ugyancsak egy újoncot, Jordan McBride-ot lepett meg, akinek könnyű góljával 10-8-as előnyre tettünk szert. Kezdtük egyre jobban elkapni a ritmust, kiválóan tartóztattuk fel a minnesotai próbálkozásokat, a támadóink egyre többször kijátszották az ellenfél védekezését. Így aztán rövidesen - Grant újabb asszisztjából - Jamie Lincoln volt eredményes egy közeli találattal, az első NLL-meccsén pályára lépő tehetség tehát elérte a mesterhármast. És ezzel még nem álltunk le, az sem gátolta meg a csapatot az ellenfél padlóra küldésében, hogy a gól után Lincoln-t kiállították és emberhátrányban kellett játszanunk, mert a PK alatt Sean Pollock szerzett parádés ziccergólt, mellyel immár négy találattal húztunk el. A játékrész hátralévő részében viszont már csak a Swarm volt eredményes, Crawford és Benesch góljaival a vendégek visszazárkóztak 12-10-re.
A befejező menetet is góllal nyitották a vendégek, kereken fél perc után Crawford révén használták ki még az előző negyedből átnyúló emberelőnyt, és egyetlen gólra szűkítették a különbséget. Egy-két szemhunyással később azonban újra jött a coloradói válasz, létszámfölényben vezettünk kontrát, melynek végén Coates passzából John Grant Jr értékesítette a kínálkozó lehetőséget. Ezúttal sem maradt túl sokáig két gól az előny, egy perc múlva Doran lépett ki egyedül Levis-szel szemben, és be is talált a nagy helyzetből. Folytatódott a gólzápor, és a labda ahogy hozzánk került, Gavin Prout több védő között kibújva köszönt be, ám Card találatával még egyszer (utoljára) visszazárkóztak a vendégek 14-13-ra. Aztán jött az igazi Mammoth-henger, a mieink elsöprő lendülettel vezették az akcióikat, és nem volt megállás többször. Kevéssel az utolsó Swarm-gól után Mat MacLeod a sarokból váratlanul betört, és nem is tudták megakadályozni őt a gólszerzésben. Hat perc elteltével Gavin Prout is elérte a mesterhármast, a klub történetének legeredményesebb játékosa hatalmas bombagólt vágott messziről. Fél perccel később megint egy új ember iratkozott fel a gólszerzők táborába, a középpályás Scott Stewart a saját térfeléről vitte végig a labdát, és mivel nem támadta meg senki, a kapuhoz közeledve a hálóba lőtt, mely által már újra négy góllal mentünk. Teljesen elvesztették a fonalat a vendégek, Levis valósággal parádézott a kapuban, megőrjítve vele a különbséget. Aztán hamarosan végleg megpecsételődött a Swarm sorsa, Ball magas bottal orrba vágta Prout-ot, ezért 5 perces kiállításban részesült. Vagyis öt minutumon át végig PP-ben játszhattunk, és természetesen a szárnyaló offense mindezt kamatostul kihasználta. A fór alatt először John Grant Jr mattolta Pattersont, könnyed adogatás után a veterán klasszis lövésre szánta el magát, az égiek pedig nem irgalmaztak a tavalyi All-Star kapusnak. Ezután még kétszer voltunk eredményesek a hosszú előnyben, mindkétszer az újonc Adam Jones talált be, először a kapu mögül bevetődve lőtt gólt, majd a következő támadásban közelről húzta be Pollock passzát. Ezzel még egy újonc érte el a mesterhármast, a csapat pedig a huszadik gólját vágta. Többször már nem is köszöntünk be az est folyamán, az utolsó két percen belül a vendégek Crawford büntetőjéből szépítettek, de a magabiztos győzelmünk már így sem forgott veszélyben.





















A legjobb egyéni teljesítmények:

- Grant Jr 4+7, 13 kapura lövés
- Prout 3+6, 7 kapura lövés
- Pollock 2+6, 7 kapura lövés
- Jones 3+3, 4 kapura lövés, 6 szerzett labda
- Lincoln 3 gól, Stewart, McBride és I. Gajic 1-1 gól
- Coates 2 assziszt, Prossner 1 assziszt
- Levis 41/55-ös védési hatékonyság és 1 assziszt
- Tartalék volt a támadó Derek Hopcroft és a hátvéd John Orsen

JGJR fantasztikus játékának 11 pont lett az eredménye, a sportág élő legendája idén talán újra MVP-szezont futhat, a kezdet tökéletes volt. Hozzá hasonlóan Prout sem tétlenkedett, a csapat kapitánya 9 pontnál nem adta lejjebb, s menet közben nem mindennapi pályafutása 900. pontját is elérte. Az offszezonban éppen a Swarm-tól megszerzett Pollock 8 ponttal köszöntette egykori játszótársait, ugyancsak ellenállhatatlan formát mutatott. Továbbá még két újonc tett ki igazán magáért, Jones és Lincoln mindketten egyaránt mesterhármast szereztek, de McBride is bevitte első gólját a profik táborában. Maximálisan elégedettek lehetünk a csapattal, a fiatalok és az öregek egyaránt a legjobb tudásuk szerint dolgoztak, a nagyszerű offenzív produkció eredménye pedig magabiztos győzelem, és klubrekord-beállítást jelentő 20 találat lett.

A mérkőzés teljes egészében ITT tekinthető meg!

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 2-0
2. Colorado Mammoth 1-0
3. Edmonton Rush 0-0
4. Minnesota Swarm 0-1
5. Washington Stealth 0-1

A soron következő hétvégén rögvest belecsapunk az igazi küzdelmekbe, jön a hagyományos albertai pároscsata egy-egy nagy rangadóval, melynek keretein belül előbb szombatra virradóra, hajnali 03:00-tól az Edmonton Rush ellen lépünk fel, majd másnap, vagyis vasárnap hajnalban, 03:00-tól a Calgary Roughnecks otthonában fogunk szerepelni. Könnyen lehet, hogy már a szezon elején komoly téttel bírnak ezek az összecsapások, legalább az egyiket jó lenne megnyernünk.

Hullámvölgybe került az utóbbi időben a Colorado Avalanche csapata. Ami sajnos törvényszerű volt Duchene hiányában, mostanra bekövetkezett, a legutóbbi időszakban a denveri hokisok négyből három meccset elvesztettek, a játékunk pedig kezd egyre kilátástalanabbá válni.






















Először múlt kedden hazai pályán léptünk pályára, de a Nashville Predators 4-1es győzelemmel lépett át rajtunk, nem sok közünk volt a meccshez.
A szokásos összeállításban annyi történt, hogy Johnson kéz, O'Brien láb sérüléssel esett ki hosszabb-rövidebb időre, kettejük helyett szerencsére nem kellett az AHLből hozni senkit, mert Wilson épp felépült az agyrázkódásból, illetve Hunwick is pályára lett küldve. Sérülés miatt nem számíthattunk még Duchenere és Muellerre sem, Yip tartalék volt. A denveri kaput Varlamov próbálta őrizni ezen az estén, kevés sikerrel.
Ólomlábakon mozogva kezdtük a meccset és öt perc után Spaling használt ki egy hazai védelmi hibát. Pár perc múlva még tovább nőtt a Preds előnye, remekül megjátszottak egy emberelőnyt, azt se tudtuk hol a korong, Ellis lövése után csak a hálóban találtuk meg. Két kapott gól után némileg fel tudtuk venni a ritmust, de a játékrész vége felé Erat remek lövéssel mattolta Varlyt, így 20 perc alatt hármat kaptunk. A szünetben komoly fejmosás lehetett, nagyot változott a játék képe a második harmadra, hamar kapujához szegeztük a Nashvillet, de a jó ritmusú játék ellenére a szépítés nem sikerült. Majd a harmad utolsó percében Ryan O'Reilly a Stastnytól kapott korongot értékesítette közelről emberelőnyben előre törve. Többre viszont később se voltunk képesek, nem túl nagy meggyőződéssel támadtunk a harmadik harmadban, több gólt nem is szereztünk. A végeredményt Hornqvist állította be a hajrában a saját harmadunkban elvesztett korongból.
Nagyon sok hibával játszottunk, a védelem rettentő sebezhető volt ezen az estén, EJ és O'Brien hiánya szembetűnő volt. Elliott -3ig, Hunwick -2ig ment le, de Winnikék sora is több kapott gólnál pályán tartózkodott, nem az ő napjuk volt. Varlamov korán beszedett három gólt, meglepődtem rajta, hogy nem cseréltük le, később némi javítást produkált, de 26 lövésből négy találat még mindig nem túl szép.

Két nappal később lehetőségünk volt a javításra, hiszen újra megmérkőzött egymással a két klub, de sajnos a Nashville Predators hazai pályán is legyőzött minket 3-2re hosszabbításban.
Nagy változások történtek az összeállításban, először is játékra jelentkezett a másfél éve kisebb megszakításokkal agyrázkódástól szenvedő Mueller és Yipet is hetek óta először raktuk be, közben hátul EJ visszatért egy meccs kihagyásból. Helyettük Jones, Porter, Hunwcik volt a három tartalék. Illetve a kapuban is váltottunk, a hazai meccsen szerény Varly helyett Nashvilleben Giguere lépett jégre.
A hazai meccshez képest nem túlzás azt mondani, hogy villámrajtot vettünk, sokkal frissebben játszottunk az elején és a gólok sem maradtak el. Hat perc után Rinne kapitális hibájából (vagy gólpasszából, ahogy jobban tetszik) szereztünk vezetést, a Preds kapusa egyenesen Ryan O'Reillynak tette ki a korongot, aki azzal a lendülettel be is vágta a hálóba a vezető találatot. Újabb hat minutummal később önerőből szereztük a második gólt, szépen mentünk előre, O'Reilly kitette balra a pakkot, Gabriel Landeskog remek lövést vágott a rövid sarokba. A múltkor Varlamov betlizett az elején, most Rinne hibáinak köszönhetően mi építettünk fel több gól előnyt a nyitó harmadban. A szünet után lassan megrázta magát a Nashville és féltávnál Legwand góllal zárkóztak közelebb. Egyre inkább átvették az irányítást "gyönyörű" mezben játszó hazaiak, de tartottuk a vezetést és 2-1es előnnyel mentünk a harmadik menetre. A térfélcsere után is folytatta az egy kapuzást a Nashville, a nagy nyomást nem éltük túl, a 49. percben Kostitsyn egyenlített kontrából. A végét nagyon megnyomta a Preds, kaparnunk kellett érte, hogy legalább az OT meglegyen, de végül így történt és az egy pontot kiharcoltuk. Többet sajnos nem sikerült, fél perc után be is fejeződött a hosszabbítás, Legwand zavartalanul kapura tört és a saját kipattanóját értékesítve bevitte a győztes gólt.
Jobban játszottunk, mint két nappal korábban, de a két gólos előny csak egyetlen ponthoz volt elegendő. Csak az első harmadban voltunk biztosak a dolgunkban, később abszolút a Predators irányítása szerint alakult a meccs. A Landeskog-O'Reilly-Hejduk sor megint nagyon aktív volt, a center két pontot szerzett és a meccs legjobbja volt. Szerintem Mueller játéka is kellemes meglepetés volt, erőteljes volt és öt lövést bevállalt, a kihagyáshoz képest jó formát mutatott. Giguere 25/28at hozott, a meccs második felében ránehezedő nyomást nehezen bírta, csak egy pontot tudott megmenteni a csapatnak, a védők többször bizonytalankodtak előtte.





















Szombaton tovább folytatódott az idegenbeli szereplés és a Dallas Stars vendégeként 2-1es győzelmet erőszakoltunk ki, ezzel három vereség után tudtunk újra nyerni.
A lineupban megint voltak kisebb korrekciók, Yip és Van Der Gulik tartalék lett, helyettük Jones és Porter került vissza a játszók közé. A kapuban nem váltottunk, Varlamov kisebb térd sérülés miatt továbbra is pihent, Giguere védett.
Alacsony színvonalon kezdődött a találkozót, a házigazda Stars különösen gyengén muzsikált, az első harmad alatt kapura lövésből is csak egy darabot jegyeztek. Mi se lehettünk büszkék a játékunkra, de legalább mentünk előre és néhány helyzetünk egyikét a harmad felénél gólra váltottuk, Stastny a kapu mögött lefülelte Lehtonen röviden körbe lőtt korongját, egyből a kapu elé játszott és az érkező David Jones közelről a hálóba talált, mielőtt a kapus elfoglalta az alapállást. Egy gól és más semmi, lehetett a mottó sokáig, csapnivalóan alakult a második harmad. Délután játszották a meccset, talán ezért játszott mindkét csapat ennyire álmosan. A záró játékrészre a Stars összeszedte magát és komolyabb akciókba lendültek, öt perc után be is találtak, egy kapu elé lecsorgó korongra Fiddler reagált a leggyorsabban, megelőzte O'Byrnet és Gigueret is. Vérszemet kaptak a házigazdák, nem egyszer hosszabb időre is beszorultunk a harmadunkba, de megtartottuk a döntetlent. Aztán az utolsó tíz percen belül PPt kaptunk és az előnyt 12 másodperc után gólra váltottuk, Johnson lövésbe a kapu torkában Paul Stastny tette bele az ütőjét, amivel teljesen megzavarta Lehtonent. A hátralévő időben a Dallas nyomott, de nem tudták bevinni az egyenlítő gólt, kihúztuk a lefújásig a vezetéssel, az utolsó pillanatokban még Landeskog és Morrow között alakult ki nézeteltérés.
Szerény meccset nyertünk meg visszafogott játékkal, valahogy mégis szereztünk két gólt a semmiből, ami most elég volt a két ponthoz. Jones góllal tért vissza egy meccses száműzésből, a meccs legjobbja mégis talán az 1+1es Stastny volt, mindkét találat előtt jókor volt jó helyen. Giguere 21 hárítással átlépte a 95 %ot és a 10. győzelmét regisztrálta az Avsben.

A hétfői folytatásban a Phoenix Coyotes 6-1es veréssel intézte el a mieinket, öt meccsen belül negyedszer kaptunk ki.
A mezőnyjátékosok összeállítása nem változott (Yip, VDG, Hunwcik voltak tartalékok), viszont a ketrecbe visszatért két meccs kihagyás után Varlamov.
Ismét délutáni meccset játszottunk, de sokkal jobban játékba lendültek a csapatok, mint Dallasban és mi is lényegesen rámenősebben játszottunk. Az első gólt mégis a hazaiak szerezték, hét perc után PP alatt Brule volt eredményes egy pazar kapáslövéssel. Csak két percet váratott magára a denveri válasz, McClement szerzett korongot a támadó harmadban a palánknál, hátra tette EJnek, az ő lövése pedig Chuck Kobasew botján megpattanva jutott a kapuba. Hiába játszottunk aktíván, nem sikerült megszereznünk a vezetést, sőt a harmad vége előtt Doan góljával a Coyotes került lépéselőnybe. A második menetben is bátor támadójátékot láttunk, de rendre sikerült naggyá tenni Smith kapust, nem jöttek az újabb találatok. Viszont a Phoenix kihasználta a védelmi hibáinkat, Doan és Gordon gólokkal 4-1re léptek meg. Ráadásul a harmadik harmad elején újabb gólt ütöttek és végleg szerte foszlották a reményeket. A végeredményt Klesla gólja állította be, a befejezésre megsemmisítő vereséget szenvedtünk, ami a játék képe alapján nem igazán volt benne a meccsben.
Hiába kezdtünk jobban, sajnos nem tudtuk gólokra váltani a helyzeteket, ezzel szemben a Phoenix könyörtelenül kihasználta a védelmi hibákat és a második harmadban eldöntötték a meccset. McLeod és Quincey -3as statisztikával zárt, sokan -2vel és csak néhányan úszták meg semlegessel. Varlamov végig védte az összecsapást, de a 33 lövésből hatszor kapitulált, több gólban inkább a védők voltak hibásak, azért az orosz is benne volt néhány találatban.

Közben kiderült, hogy a január végi NHL All Star Gamen egyetlen Avs hokis sem vehet részt. Duchene valószínűleg a sérülése miatt maradt ki, O'Reillyt pedig nem vették számításba, hiába szerettük volna sokan. Az egyedüli résztvevőnk az újonc Gabriel Landeskog lesz Ottawaban, a svéd a skills competionben vehet részt a 12 első éves hokis egyikeként, de az ASG meccsen az újoncok nem játszanak. Több szót nem is vesztegetnék erre a szutyokra...

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 28-15-3, 59 pont
2. Minnesota Wild 22-16-7, 51 pont
3. Colorado Avalanche 24-21-2, 50 pont
4. Calgary Flames 21-20-5, 47 pont
5. Edmonton Oilers 17-23-4, 38 pont

A közeljövő programja:

Január 19., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - Florida Panthers
Január 22., vasárnap, 04:30 Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Január 23., hétfő, 02:00 Anaheim Ducks - Colorado Avalanche
Január 25., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild

Ez a négy meccsünk van hátra az All Star szünetig, valahogy magunkra kéne találni, mert az elmúlt meccseken nagyon elvesztettük a ritmust. Nem lesz jó vége, ha így folytatjuk tovább, főleg hogy többnyire közeli riválisokkal fogunk meccselni az elkövetkező bő egy hétben és eredményekre lenne szükség.


 

A csütörtöki napon került sor az offszezon egyik igazi csúcspontjára az MLS-ben, miután lebonyolították a 'SuperDraft' elnevezésű éves amatőr játékosválogatót, melyen az egyetemről frissen kikerült labdarúgópalánták közül válogathatott a profi liga 19 csapata két körön keresztül.



















A 2012-es börze legelső választását az MLS-hez frissen csatlakozó Montreal Impact szakemberei hajtották végre, akik nem meglepetésre az aktuális Hermann Trófea-győztes Andrew Wenger-t választották ki. A Duke University tehetsége 17 gólt és 8 asszisztot szerzett az elmúlt szezonban, az ország legjobbja elismerés mellett természetesen őt választották az ACC legjobb játékosának, egy évvel korábban pedig a konferencia legjobb védekező játékosa volt. Az MLS-ben bizonyára defenzív szerepben tűnhet fel középső védőként vagy belső középpályásként, de még a hátrafelé játékban is komoly tehetségnek számít. A második kiválasztott az Akron gólgyáros támadója, Darren Mattocks volt a ligában első szezonját befejező Vancouver Whitecaps által. Érdemes még külön megjegyezni a harmadik pick-et, amelyet a New England Revolution hajtott végre a középpályás Kelyn Rowe játékjogának lefoglalásával.

Az elmúlt évadot a konferencia-elődöntőben befejező helyi együttes a draft 14. helyen lett a pódiumra szólítva. A mieink a Connecticut Huskis sokoldalú középpályását, Tony Cascio-t jelölték meg ebben a pozícióban, így ő lett az idei draft egyetlen Rapids által kiválasztott játékosa. A 21 esztendős arizonai származású sportoló négyéves egyetemi karrierje alatt összesítve 24 gólt és 25 gólpasszt termelt 85 pályára lépése alkalmával. A 180 cm magas és 77 kg-os Cascio alapjában véve középpályás, de a UConn-ban gyakran csatárt is játszott, a mieinknél bizonyára a középpályán juthat leginkább szóhoz, s gyorsaságából kifolyólag könnyen a széleken is bevethetjük. A legújabb szerzeményünk 2010-ben az NSCAA First Team All-American csapat tagja volt, emellett elhódította a Big East konferencia legjobb támadójátékosának járó elismerést, miközben két alkalommal besorolást nyert a csoport első számú álomcsapatába is.

A közelmúltban kinevezett vezetőedző, Oscar Pareja a draft előtti napokban csöppent bele a Rapids kutatómunkájába, de már ő is lelkesen várta a játékosválogatót. A szelekció megtörténte után elégedetten beszélt a kiválasztottjáról: "Nagyon boldog vagyok, hogy Tony a mi játékosunk lett. Úgy gondoltuk, hogy ennél magasabban fog elkelni, most mégis az ölünkbe hullott. Rendkívül fegyelmezett, sokoldalú, gyors, hatalmas munkabírású játékos, aki az első pillanattól kezdve felhívta magára a stábunk figyelmét. Alig várom már, hogy megkezdődjön a felkészülés, és személyesen is lássam őt játszani... A draft előtt volt egy találkozónk Tony-val, és meggyőzött. Fiatal kora ellenére rendkívül érett és intelligens embernek és játékosnak tartom őt, ez volt talán a legfontosabb érv a kiválasztása mellett. Véleményünk szerint tökéletesen illik a csapat filozófiájába a személyisége. Örömteli, hogy sikerült kiviteleznünk a megszerzését, nem titok, hogy ő volt az első számú jelöltünk ebben a pozícióban."

A kiválasztását követően Cascio elmondta, hogy "a coloradói élet kissé új lesz számomra, de biztosan hamar meg fogom szokni. Több ismerősöm lakik a Sziklás-hegységben, és csupa jót hallottam tőlük, például a nővérem a University of Colorado hallgatója volt, a barátnőm pedig jelenleg is a Northern Colorado-ra jár. Izgalmas lesz, várom már a tréningeket a Rapids-nél."

Az offszezon hamarosan a végéhez ér, a coloradói csapat játékosainak csütörtökön kell megjelenniük az idény előtti, kötelező orvosi vizsgálatokon, pénteken és szombaton pedig különböző erőnléti teszteken fognak átesni. Aztán január 23-án, hétfőn, következik a 2012-es szezont megelőző felkészülési időszak első edzésnapja.

Január utolsó hetétől egy darabig a Dick's Sporting Goods Park-ban fognak készülni a srácok. Az előidény pontos programját még nem véglegesítették, bizonyára ahogy megkezdődnek az edzések, hamarosan arról is be fogunk tudni számolni, hogy a felkészülés során milyen helyszíneken és mely ellenfelek ellen léphetnek fel a Rapids játékosai.

Hosszú és eseménydús offszezon után szombatról vasárnapra virradóra végre megkezdi szereplését az NLL idei kiírásában a Colorado Mammoth alakulata. Az új alapokra helyezett fedett pályás lacrosse-együttes tavaly a rájátszás első fordulójában búcsúzott, a 2012-es évadnak azonban bizakodva vághatunk neki, és a playoff a minimális célkitűzésünk lehet.


Korábbi írásunkban már bővebb beszámolót olvashattatok a több állomásos edzőtáborozás legfontosabb eseményeiről, azóta a legfontosabb újdonságként bejelentették a csapat szezonkezdő 23-as játékoskeretét. A lista három kapust, nyolc védőt, öt középpályást, és hét támadójátékost foglal magában, illetve ketten a fizikai alkalmatlansági listán (PuP) kezdik a szezont különféle sérülésekből kifolyólag.

A Colorado Mammoth 2012-es szezonkezdő kerete:

Kapusok: Tye Belanger, Chris Levis, Dan Lewis
Hátvédek: John Gallant, Matt Leveque, Jarett Park, John Orsen, Craighton Reid, Rory Smith, Jon Sullivan, Dan Coates
Középpályások: Ilija Gajic, Jed Prossner, Cameron Holding, Mat MacLeod, Scott Stewart
Csatárok: John Grant Jr, Gavin Prout, Adam Jones, Jamie Lincoln, Sean Pollock, Derek Hopcroft, Jordan McBride
Sérültlista: Alex Gajic, Ian Hawksbee




















A csapatot tavaly is figyelemmel kísérők számára azonnal feltűnhet, hogy szép számmal találhatók új nevek a játékoskeretben, a Mammoth vezetősége nem unatkozott az elmúlt hónapokban, jókora jövés-menés ment végbe az utóbbi néhány hónap alatt. A legnagyobb távozók közt tarthatjuk számon a visszavonuló legenda Brian Langtry-t, illetve a családi okok miatt cserét kérő Dan Carey-t. Mellettük még közel egy tucat játékostól vettünk búcsút, akikre nem tartottunk igényt, többek között távozott a csapatot régóta szolgáló, utolsó éveiben azonban rendkívül gyengén muzsikáló Carlson is.

Öt frissen draftolt játékos került be az évkezdő keretbe, élükön természetesen az egész draft harmadik legelőkelőbb helyén kiválasztott támadó Adam Jones-szal, mellette még a másik első körös húzásunk, a hátvéd Dan Coates is tagja a keretnek. Rajtuk kívül két nehéztüzér, Jordan McBride és Jamie Lincoln bizonyította kellő rátermettségét az edzőtáborban, illetve harmadik számú kapusként Tye Belanger is tagja lehet keretnek, de bizonyára csak addig, amíg valamelyik sérült játékosunk vissza nem tér.

További külsős erősítéseket is végrehajtottunk játékoscserék és szabadügynök-igazolások útján, valamennyi csapatrészt sikerült frissíteni új játékosokkal. A védelembe mindössze hárman (plusz a sérült Hawskbee) térnek vissza a 2011-es csapatból, sokat várhatunk a Boston Blazers feloszlató draftján hozzánk került John Orsen-től, illetve a rivális Minnesota Swarm-tól megszerzett Jon Sullivan-től. A középpályán a rutinos Scott Stewart, illetve a tavalyi döntős Toronto Rock-tól hozzánk kerülő Mat MacLeod lehet meghatározó szereplő az új játékosként. Eközben a támadó egységet a veterán Sean Pollock-kal és a legutóbb Calgary-ban tevékenykedő Derek Hopcroft-tal tudtuk tovább erősíteni a draftee-k mellett.

"Nagyon éhes csapat vagyunk, a játékosok alig várják, hogy elkezdődjön a 2012-es szezon, és újra a pályán lehessünk szombat este. Bizakodó vagyok a szezon előtt, nagyon remélem, hogy sikerül kihoznunk a maximumot a csapatból, hiszen akkor bármire képesek lehetünk" - foglalta össze elvárásait Bob Hamley, vezetőedző a rajt előtti napokban.

Még egy névről kötelesek vagyunk szót ejteni, a tavalyi szezon második felében húzóember Joel Dalgarno a 2012-es szezont teljes egészében ki fogja hagyni, mivel ebben az időszakban Kanadában vállal munkát a civil életben. Ám jó eséllyel 2013-ra visszatérhet a lacrosse-világba, mivel még akkor is élő szerződés fogja kötni őt a denveri egyesülethez.

A közelmúltban azt is bejelentették, hogy az új idényben a nagy visszatérő Gavin Prout lesz a mammutcsorda csapatkapitánya, aki korábban már 2006 és 2009 között büszkén viselte a C betűt a mezén, és a mai napig a klub történetének valaha volt legeredményesebb játékosa. Az egyik helyettes kapitány továbbra is John Grant Jr lesz, a másik pedig az újonnan igazolt veterán hátvéd, Jon Sullivan.

A Colorado Mammoth programja a 2012-es szezonban:

Január 15., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Minnesota Swarm
Január 21., szombat, 03:00 Edmonton Rush - Colorado Mammoth
Január 22., vasárnap, 03:00 Calgary Roughnecks - Colorado Mammoth
Január 29., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Rochester Knighthawks
Február 5., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Edmonton Rush
Február 19., vasárnap, 02:00 Minnesota Swarm - Colorado Mammoth
Február 25., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Calgary Roughnecks
Március 4., vasárnap, 01:30 Buffalo Bandits - Colorado Mammoth
Március 11., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Washington Stealth
Március 12., hétfő, 02:00 Washington Stealth - Colorado Mammoth
Március 24., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Philadelphia Wings
Március 25., vasárnap, 22:00 Philadelphia Wings - Colorado Mammoth
Március 31., szombat, 19:05 Rochester Knighthawks - Colorado Mammoth
Április 15., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Toronto Rock
Április 21., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Edmonton Rush
Április 29., vasárnap, 01:30 Minnesota Swarm - Colorado Mammoth

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Mammoth vérmes reményekkel várhatja az idei szezont, ezzel a kerettel csalódás lenne, ha nem a nyugati divízió élcsapatai között szerepelnénk. Különösen fontos lehet 2012-ben, hogy az idei lesz a csapat fennállásának jubileumi, tizedik szezonja, már csak emiatt is illene emlékezetes teljesítménnyel hallatni magunkról. Az eddigi kilenc idényben nyolc alkalommal bejutottunk a rájátszásba, 2006-ban pedig a Champions Cup-ot is elhódítottuk először és eleddig utoljára. Bajnokesélyesnek nem nevezném az idény előtt a mieinket, nálunk sokkal összeszokottabb és kiegyensúlyozottabb csapatok is vannak a ligában, de a legjobb nyolc közé jutás kötelező lenne.

Idénre sajnos már csak 9 csapat vesz részt az NLL küzdelmeiben a Boston Blazers búcsúja után. Az öt nyugati együttes közül négy automatikus résztvevője lesz a divízió-elődöntőknek, míg keletről az első három jut be egyenes ágon, a keleti negyedik és a nyugati ötödik pedig egyfajta Wild Card-meccset fog majd játszani egymással a legjobb nyolc közé jutásért. Onnantól pedig már a jól megszokott rendben zajlanak majd a további küzdelmek, vagyis - a WC nélkül - mindössze három győzelem szükségeltetik a bajnoki címhez a rájátszásban.

A mai éjszaka esedékes évadnyitón lesz Brian Langtry mezvisszavonultatása, már csak az egykori közönség kedvenc játékos miatt is fontos mérkőzés vár a csapatra a Swarm ellen a Pepsi Centerben vasárnapra virradóra, hajnali 3-tól.

Szurkoljunk idén is együtt a csapatnak, és kövessétek velünk újra a Mammoth menetelését!

Alig pár hete mutattam be a New England Patriots csapatát, így most sajnos nem tudok sok új ötlettel előrukkolni. De a cím hosszabb, ha már az írás rövidebb, és legalább nyomatékosítja, hogy bizony már a rájátszás második körében tartunk. Noha, könnyen lehet hogy ez lesz a végállomás, de könnyen lehetett volna, hogy rögtön a Vasas ellen kisz*punk, és mégis... Hát, akkor hajrá!




















Szóval a Hazafiak. Bár történelmükről a sikeres közelmúlt miatt akár két írásnyi terjedelemben is lehetett volna cikkezni, nehogy már róluk több szó essen, mint a legkirályabb, legszimpatikusabb, leglegeleg csapatról, a Denver Broncos-ról. Mivel azonban a Vadlovakat már alighanem mindenki az unalomig ismeri, és a beharangozókban amúgy is azt tűztem ki célul, hogy az aktuális ellenfelet mutassam be több-kevesebb tisztelettel. Ezzel a szokással most se akarok szakítani, bár nemrég volt a 'The Drive' 25. évfordulója, annak a jelenlegi meccshez nem sok köze lenne.

Szerencsére azonban, egy olyan nagyságú csodálatos csapat, mint a Broncos a liga majdnem összes többi csapatával játszott emlékezetes meccseket, így ilyenkor azokból tudok csemegézni. Nos, a mai terítéken ennek megfelelően a 6 évvel ezelőtti Divisional Round meccs lesz, csapatunk most már nem utolsó PO-győzelme. Erős a párhuzam, hiszen most a Steelerst legyőzve vívtuk ki a jogot, hogy utazhassunk Foxborough-ba, akkor pedig pont fordítva, a Patset vertük el, hogy fogadhassuk a Steelerst. Nos. akkor lássuk is, hogyan történt, remélhetőleg idén ez ellentétben a többi körülménnyel nem lesz fordítva.

Az előzmények. A Patriots a korszak legerősebb csapata volt. 4 év alatt 3 Super Bowlt nyertek, ahogy az a párhetes előzetesből már kiderült. Összességében sorozatban 10 megnyert PO-meccs után látogathattak hozzánk a Jaguars 28-3-as kiütése után. Ennek ellenére nem voltak egyértelmű favoritok, hiszen nekünk a 1998-as szezon után megnyert Super Bowl óta egyetlen utószezon győzelmünk volt, a 2005-ös alapszakaszban azonban az egyik legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtva 2. helyen zártuk a konferenciát, s a Super Bowl egyik esélyesei voltunk, míg a pecc 10-6-tal mondhatni bearaszolt a rájátszásba.

A Patriotsban egy korszakos zseni az irányító posztban, aki megnyeri a meccseket és egy ütős védelem, ami megnyeri a bajnokságot. A Broncos oldalán egy nagyon szimpatikus irányító Jake the Snake élete legjobb szezonján túl, több mint 3000 passzolt yarddal 18 TD ami mellé mindössze 7× adta el a labdát. Kedvenc célpontja Rod Smith. Mellette 2 nagyon jó futó, Mike Anderson és Tatum Bell személyében, akik a híres ZBS falunk minden előnyét élvezhették. Viszont az igazán nagy érdem nálunk is a védelemé. Trevor Pryce, Al Wilson és DJ Williams a frontban, hátul pedig igazi playmakerek, John Lynch, Champ Bailey, Foxworth... Szóval egy komplett csapat, ami a labda mindkét oldalán képes kiemelkedőt nyújtani. Nem véletlen a +20-as TO ratio és a 13-3-as mérleg.

A Playoffs viszont egy teljesen új bajnokság, ahol Brady legyőzhetetlennek tűnt. A meccs kicsit lassan kezdődött, a védelmek domináltak. Mi szerezhettünk volna először pontokat, azonban az ellenfél 3 yardosánál neki mentünk a 4&1-nek, ám Plummer passza nem sikerült. Majd hiába kényszerítettük negyedszerre is puntra a tombrédi vezette támadósort, a következő támadásunkból Plummer eladta a labdát, melyből a Patriots 3 pontot írt fel az eredményjelzőtáblára. Aggodalomra adhatott okot, hogy egyből 3&outtal zárt az offense, viszont aztán jött a fordulat. Rögtön a 2-minute warning után Faulk kezéből sikerült kiütni a labdát. S jött a folytatás, a pár perce még hősként ünnepelt Asante Samuel szabálytalansága miatt az 1 yardról jöhettünk, ahonnan Mike Anderson a tőle megszokott módon megoldotta. 9 másodperc alatt fordult a kocka, de itt még nem volt vége. A kickoff returnből újra fumblet kapott a pecc, maga a placekicker/punter Sauerbrun szerezte meg a labdát. A mai napig nosztalgiával gondolok vissza Toddra, igazi hard hitter punter. :) Az újabb labdaszerzést 3 pontra váltottuk, így 10-3-mal mehettünk le a szünetre.

A második félidőt ők kezdték jobban, első támadásukból 3 ponttal közelebb zárkóztak, s miután mi a második drive-ból is puntolni voltunk kénytelenek, támadhattak a vezetés átvételéért. S jól is haladtak, 7 play és máris az 5 yardosunknál voltak. Ekkor következett azonban a csapatunk történelmének egyik legemlékezetesebb momentuma. Brady passzát az endzoneban Champ Bailey húzta le, aki meg is indult vele az ellenfél célterülete felé. 100 yardot robogott vissza vele, azonban az utolsó yardon utolérték, így nem lett belőle touchdown. Ami késett azonban nem múlott. Ahogy az akkortájt szokott volt, Mike Anderson 1 yardról megfutotta. 17-6. Újra támadhattak azonban a hazafiak, s a védelmünknek nem sok ideje volt pihenni. A támadás már átnyúlt a 4. negyedre, s a mi 25 yardosunkon végződött. Adam Vinatieri a világ leginkább túlértékelt rúgója azonban a legjobbkor bizonyította, hogy nyomába se érhet Jason Elamnek. Ő a Bronco legendával ellentétben 50+ról csak a legritkábban próbálta meg, és az alatt se volt hibátlan. Az igazán fontos helyzetben 43 yardról kihagyta. Nem sikerült élni a lehetőséggel, sokadszorra láthattuk Sauerbrunt, és sokadszorra láthattuk a Patriots fumblet kapni. Ezúttal még szerelésre se volt szükség hozzá, visszahordójuk nem tudta elkapni a labdát, arra a mi longsnapperünk Leach vetődött rá. 15 yardról 3 play alatt megoldottuk. Jake Plummer Rod Smithnek adott átadásával már 24-6ra mentünk. Az előny tudatában azonban sajnos kicsit kiengedett a védelmünk 2 play alatt kapituláltak Tom Bradynek, két labdaszerzésen belülre kerültek. Ideje volt a támadóknak maguktól is összehozni valamit, nem csak a védelem által szerzett labdákból. Nos, ezt a következő driveban meg is tették. Végül is csak 3 pont lett Elam>>>>Vinatieri révén, de majdnem 5 percet sikerült lepörgetni az órából. A fennmaradó 3:20 még elég volt Bradynek, hogy újra eladja a labdát, ezúttal John Lynchnek, ami után összehoztunk egy 1st down-t, s onnantól már kitérdelhettük, 27-13ra győztünk...



















Ennyit a történelemről. Hogy kis párhuzamot vonjak a jelennel, legutóbb pont mi vesztettünk úgy, ahogy annak idején ők. A sok turnover miatt. Tehát most rajtuk a sor. ;) Legutóbb írtam arról. mit játszanak védelemben és támadásban napjainkban. Nem azt mondom, hogy az valami zseniális írás lenne, de annál jobbat úgy se tudok, úgy ezúttal is mindenkinek azt ajánlom a figyelmébe.

Ami azóta változott, hogy ellenünk Carter megsérült is IR-re került, ők pedig azóta visszatértek 3-4-re, ha minden igaz. 3 meccs számomra kevés, hogy sok okosságot leszűrjek abból, hogy mi változott ennek köszönhetően a játékukban, de azt hiszem egyetértünk abban, hogy a kulcs továbbra is az, hogyan fogjuk meg tombrédit. 2-6-ra javította ellenünk a mérlegét, mondhatnám elég volt neki a jóból, de a Gillette Stadiumban még nehezebb dolgunk lesz.

A Patriots védekező felfogása alapvetően a nagy playek megakadályozása, ezért ne nagyon számítsunk arra, amit a Steelers ellen láthattunk. Sokkal gyengébb védelem ugyan, de nem fogják egy az egyben hagyni az egyetlen valamire való elkapónkat. Viszont nem lesz annyi ember a boxban, szóval rövid playekre lehet alapozni, és szép hosszú támadásokat vezetni, amíg brady csücsül a padon. Szép hosszú driveokat mondtam nem 3&outokat! Remélem, eljut az üzenet a megfelelő helyekre is. ;) Szóval a védelem, főleg az RZ-n kívül nyeli a yardokat, viszont azon belül, ahogy szűkül a pálya már nehezebb ellenük, és egy csomó labdát szereznek, ahogy azt mi is tapasztalhattuk legutóbb. Ha a futásainktól félve a safetyk fellépnek a boxba, akkor jöhet a Bay-Bay time, ha pedig hátul zónáznak, akkor ugyanúgy szétfutjuk őket, mint legutóbb. Nem egy kacifántos terv, Fox és McCoy lapjain alighanem ennél jóval bonyolultabb.

Ami a támadókat illeti. Ahogy ezelőtt is írtam, nem gyenge ez az OL. Legnagyobb erőssége pedig az, hogy Brady gyorsan eldobja a labdát, így nem kell annyi ideig megtartani a nyomást, mint mondjuk a mi falunknak. Éppen ezért az eszeveszett passrush nem jó ötlet ellenük szerintem, főleg hogy van 2 említésre méltó TE-ük, akikre nem ártana ráállítani egy-egy LB-t is... Passrush viszont kell, ami mehet ellenük az, ha nem az OT-t próbáljuk megverni, hanem az A gapet támadni. Ha ez sikerrel jár, akkor az rövidebb idő alatt következik be, mint amíg Miller vagy Doom az OT-t veri meg egy az egyben. Viszont úgy tűnik, Ayers-szel is számolhatunk lassan ezen a téren is. Visszatérve a coverage-re. Nem a man-to-mannel van baj, de az embereket talán kicsit okosabban is el lehetne osztani. Tartom, hogy Dennis Allen az offseason legnagyobb fogása, de egy-két dolgon azért a védelem terén is lehetne változtatni. Óriási hiba volt pl, hogy amikor Megatron átment slotba, nem követte őt Bailey. Ne pozíciókhoz rendeljük őket, hanem emberekhez. Egyszerű változatban fogja a legjobb a legjobbat. Ha Megatron átmegy slotba, oda is kövesse Bailey. Szerencsére a Patsnek nincs ilyen kaliberű WR-je, azonban ott van 2 ligaelit TE és egy ligaelit slot receiver. Kit fogjon Champ?! Nos, talán Gronko a legjobb, viszont ő túl nagy fizikai fölényben lenne Baileyvel szemben, szóval talán szerencsésebb lenne, ha övé Hernandez lenne, aki szanaszét szívatott minket legutóbb. Gronkora két nehéz fiút kell állítani, DJ és Dawk. Dawk nem lesz, szóval az legyen akkor Bruton. Welkeren Harris, ha slotban van, Ocho-n pedig Goodman.

Nem véletlen 1st seed ez a csapat, viszont ilyen gyenge védelemmel kérdéses meddig jutnak belőle. Akár már most rögtön is elvérezhetnek. Ami mindenképp kell hozzá, az hogy ne legyenek eladott labdáink, és csökkentsük a misstackle-ök számát. Legutóbb ezen a két "apróságon" ment el a meccs, pedig meglepően jól kezdtünk, egy olyan első negyed után, mindenképp azt mondhatjuk lett volna esélyünk. Szurkoljunk hát, hogy ma is legyen esélyünk, és ezúttal éljünk is vele! Vasárnap, hajnali 2-től: Hajrá Broncos!

A Denver Broncos (8-8) az NFL 2011-es szezonjának playoff-jában a wild card weekend-en a Pittsburgh Steelers (12-4) gárdáját fogadta a Sports Authority Field @ Mile High Stadium-ban.





















2005 óta először jutott tovább a profi liga rájátszásába a Broncos, igaz nem kevés szerencsével, de a lényeg, hogy Mike Shanahan érája óta először sikerült a top 12-be érni. Egyből egy kemény erőpróba állt a Mile High City csapata elé, hiszen a liga talán legjobb védelmével felálló Steelers csapata a Broncos utóbbi hetekben döcögős támadójátékának leküzdhetetlen erőpróbának tűnt. A szakértők és a fogadási irodák is nagy különbségű Pittsburgh győzelmet vártak. Hogy egy kicsit elnyomják a jelentős számban megjelenő vendégdrukkerek hírhedt sárga törölközőit („Terrible Towel”) a hazai szervezők a szurkolóknak narancssárga törölközőket osztottak és be is jött a húzásuk, alig lehetett kivenni a citromsárga ruhadarabokat a rengeteg narancssárga között.

Növelte a problémákat a hazai oldalon Brian Dawkins javulni nem akaró nyaksérülése, ami miatt a rutinos safety-nek ismét ki kellett maradnia a meccskeretből. Rajta kívül még egy kezdőjátékost volt kénytelen nélkülözni a John Fox vezette edzői stáb, mégpedig a FB Spencer Larsen-t, aki a Kansas City Chiefs ellen szenvedett térdsérülést az utolsó fordulóban. Rajtuk kívül kimaradt még Austin Sylvester, Manny Ramirez, Mike Mohamed, Julius Thomas, Derrick Harvey és a héten a csapathoz visszatért OT Ryan Harris.

A vendégeknél sokkal nagyobb gondokat jelentettek a kimaradók. Azt már elég korán megtudták a Steelers-nél, hogy a legjobb futójuk, Rashard Mendenhall sérülése annyira komoly, hogy sérültlistára kellett tenni. Hiányzott egy fontos kezdő a védelemből is, vérbetegsége miatt Ryan Clark-nál pár éve már életmentő műtétet kellett végrehajtani egy denveri mérkőzés után, ezért az edzői stáb nem kockáztathatta, hogy bevesse. Nem ért még véget ezzel a hiányzó kezdők sora, ugyanis a tavalyi Pro Bowl-ra is beszavazott center Maurkice Pouncey bokasérülése se jött rendbe. Kimaradt még a backup RB Mewelde Moore, a CB Cortez Allen, a LB Mortty Ivy, a DE Al Woods és az OL Jamon Meredith.

















A pénzfeldobást a Broncos nyerte és a második félidő kezdésének a lehetőségét választották Fox-ék, így először a hazai védők érkeztek a pályára egy Prater kickoff után, ami a vízszintes goal poast-ról pontosan a 10 yard-os vonalig pattogott, így már nem is kellett arrébb vinni a kezdés előtt:

DE: Elvis Dumervil, Robert Ayers
DT: Brodrick Bunkley, Marcus Thomas
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Joe Mays
CB: Champ Bailey, Andre Goodman
S: David Bruton, Quinton Carter

Az erre a meccsre kezdőnek előlépő Isaac Redman futásával kezdte a meccset a vendégcsapat, ezt 2 yard-on megfogta DJ. Ben Roethlisberger (továbbiakban BigBen) 2&8-nál megpróbálta Champ-et tesztelni, de egyrészt túl is dobta Mike Wallace-t, másrészt ott is volt vele szorosan a rutinos CB, így sikertelen lett a passz. 3&8 jött volna, de Ryan McBean egy kicsit korán indult, így 5 yard-os büntetése után 3&3 következett. BigBen a TE Heath Miller-nek passzolt, aki elég üresen mozgott a jobb oldalon, mire kilökték a pályáról már 8 yard-ot tudott szerezni, ami 1st down-t ért. Újra Miller volt a célpont, ismét üresen maradt, ezúttal középen, így most a yard is több lett, 33 után vitték a földre a Broncos 32-es vonalán. Redman futott 3 yard-ot, majd Antonio Brown-nak akart passzolni BigBen, de eléggé túldobta a WR-t. 3&7 jött, Wallace volt BigBen célpontja egy screen passznál, de a védelem ezúttal elég jól koncentrált, így csak 2 yard-ot tudott szerezni a Steelers. Érkezett Shaun Shuisham egy 45 yard-os FG-ra és magabiztosan értékesítette, ám a rossz kezdés után az, hogy 3 pontos sikerült tartani a vendégeket, elég jó teljesítménynek számít -> 0-3.

Jöhettek a hazai támadók Tim Tebow vezetésével az alábbi felállásban:

QB: Tim Tebow
RB: Willis McGahee
WR: Eric Decker, Demaryius „Bay-Bay” Thomas, Eddie Royal
TE: Daniel Fells
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Russ Hochstein
RT: Orlando Franklin

A sérültlistára került Kuper helyét tehát Hochstein vette át erre a meccsre. Egy Tebow futással kezdte a drive-ot a Broncos, majd McGahee jött, akinek kiverték a kezéből a labdát a 2 yard-os futás végén, ám erre szerencsére Walton rá tudott vetődni. 3&7-nél passzolni kellett, jött is a kísérlet Royal irányába, de egy kicsit pontatlan lett, így kirepült a pályáról a labda. Jönnie kellett Britton Colquitt-nek (aki egy régi Steelers-en punter fia) és 47 yard-os punt-ja után a 30-on csinált fair catch-et Antonio Brown. BigBen Wallace-nak passzolt, akiről Chris Harris lemaradt, az elkapás 17 yard-ot és 1st down-t ért. Redman futott 2 yard-ot, majd Brown csinált egy 5 yard-os screen elkapást, így 3&3 jött. BigBen Jerricho Cotchery-nek passzolt középen, a WR elég üres kapta a pontos passzot, de nem tudta megfogni, így véget ért a drive. Jeremy Kapinos, a vendégek punter-e egy 35 yard-os punt-ot rúgott a Broncos 46-os vonalásról, Royal a 11-en csinált fair catch-et. Nem indult jó helyről a hazai drive, az első play után pedig ez még tovább romlott, McGahee futását -2 yard-os fogta meg a vendégek védelme. Tebow-t majdnem sack-elték 2&12-nél, de szépen kimenekült a bal oldalon, majd elindított egy hosszú passzot a TE Dante Rosario felé. Az átadás egy kicsit hosszú lett, de azért elkapható lett volna, de Rosario nem éppen jól nyúlt érte, így 3&12 jött. Decker kapott egy screen passzot a bal oldalon és nem is sok hiányzott a 1st down-hoz, de végül 9 yard után megállították, így újra Colquitt-nek kellett jönnie, akinek az 50 yard-os punt-ja után a Steelers 32-es vonalán csinált fair catch-et Brown.

Passzal kezdte a drive-ot a Pittsburgh, Miller kapta el és szerzett vele 7 yard-ot. Futás jött a jobb oldalon, Redman ezúttal átjutott és 6 yard-ot szerzett, jöhetett egy 1&10. Újra Champ felé próbálkozott BigBen, ismét Wallace-t célozta, de ezúttal se volt esély az elkapásra. 2&10-nél Redman futott 9 yard-ot, majd 3&1-nél is ő kapta a labdát, csak 2 yard után sikerült megállítani, jöhetett egy újabb 1st down, ezúttal már a Broncos 43 yard-járól. Egy 2 yard-os Redman futás után BigBen a WR Emanuelle Sanders-nek passzolt, ő pedig 7 yard-ot csinált az elkapással, ismét 3&1 jött. Ismét Redman kapta a lehetőséget, csináltak neki egy lyukat középen, Mays egy kicsit lecsúszott, így egészen a Broncos 21-jéig jutott 13 yard-ot szerezve. John Clay jött egy futásra, 1 yard-ot szerzett, 2&9-nél pedig BigBen adott egy pontatlan passzot a veterán Hines Ward-nak. 3&9 következett, ezúttal Brown volt a célpont, aki ütközött egy védővel, aki azonban nem látta őt, így viszont Brown-nak esélye se volt megcsinálni az elkapást. Siusham jött egy 38 yard-os FG-ra és berúgta, bár nem sokon múlt, hogy mellé szálljon a labda -> 0-6. 0:23 maradt még a negyedből, McGahee próbált futni a bal oldalon, de ezúttal is jól reagált a védelem, ez is -2 yard-os futás lett és az óra is lepergett. Az első negyed után az eredmény tehát: 0-6.

Tebow Decker-nek passzolt a második negyed első play-ében, ő elkapta a labdát és azonnal kapott egy erős ütést a bal térdére és a földet érés után a labda is kipattant. A bírók megadták az elkapást, ám a Steelers oldaláról érkezett egy challenge és a visszanézés utána elvették az elkapást. Ami azonban még rosszabb hír volt, Decker már nem tudott ezen a meccsen visszatérni, az egyik szalag sérült meg a térdében. 3&12 jött, Tebow kiforgott balra a fal mögül és elindított egy hosszú passzot Bay-Bay felé ő pedig megcsinálta az 51 yard-os elkapást a teljesen pontos passz után. A Steelers 31-es vonaláról jött egy 1&10, Lance Ball futott 1 yard-ot, így 2&9 következett. Tebow shotgun-ból kapta a labdát, először balra nézett, majd jobbra fordult és adott egy pontos passzot Eddie Royal-nak az endzone jobb oldalán, aki egy szép mozdulattal megcsinálta az elkapást és még idejében le is ért a földre. A play közben megsérült a Steelers egyik rutinos védője, Brett Kiesel, ő se tudott már visszatérni ezen a meccsen. Jöhetett először pontszerzésre Prater és magabiztosan bevágta az extra point-ot, átvette a vezetést a Broncos -> 7-6.

BigBen egy rövid passzal akarta indítani a soron következő támadást, de a TE David Johnson elejtette a könnyű labdát. Jött egy hosszú passz, Wallace csinált egy 52 yard-os elkapást középen, DJ egy kicsit lemaradt. Jött egy jó ütemű challenge Fox-tól, a bírók alaposan visszanézték az elkapást és úgy ítélték meg, hogy a labda elérte a földet, így érvénytelen lett az elkapás. 3&10 jött tehát, újabb hosszú passzot indított el BigBen, Sanders volt a célpont, de túl hosszú lett az átadás. Kapinos jött, egy 62 yard-os punt-ot rúgott, Royal pedig csinált egy 9 yard-os return-t, a 27-ről kezdhetett támadni a Broncos. McGahee futott 3 yard-ot, így 2&7 jött. Ismét egy hosszú passz következett, újra Bay-Bay felé, ő pedig még csinált pár cikázó mozdulatot az elkapás után, végül Ike Taylor le tudta vinni a földre, de addigra már 58 yard-ot szerzett és eljutott a Pitssburgh 12-es vonaláig. Időt kért a Broncos, majd Tebow futott a bal oldalon 4 yard-ot. 2&6 jött a 8-ról, újra Tim Tebow futott, ezúttal a jobb oldalon az áthúzódó Beadles mögött és nem is tudták megállítani, bevetődött az endzone-ba, már a második negyedben bebiztosítva, hogy ezen a meccsen is lesz egy passzolt és egy futott TD-ja, hetedszer ebben a szezonban. Prater készségesen szolgáltatta a +1 pontot, 8-ra növelve a különbséget -> 14-6.





















Prater újra eltalálta a keresztlécet, de ezúttal csak a 10-ig pattogott vissza a labda, persze így is a 20-ról jöhetett a Steelers. Redman futott 3 yard-ot középen, majd egy passz jött volna, de BigBen-nek esélye se volt elindítani a játékot, Doom és Ayers összenyomta körülötte a zsebet, végül az utóbbinak írtak be egy 9 yard-os sack-et, ráadásul (természetesen nem szándékosan) ráesett a QB fájós bal bokájára, aki időt is kért majd az oldalvonalhoz bicegett. Visszajött BigBen, de lehet, hogy utólag megbánta, újra összeomlott a zseb, ezúttal elengedte a sack előtt a passzot (igaz így is kapott egy nagyot a már megállni nem tudó DJ-től), de pont Carter kezébe szállt a labda, aki Pittsburgh 27-es vonalán szerezte meg a labdát és a 18-ig még előre is jutott vele. Kiváló helyről támadhattak újra Tebow-ék, a fiatal QB meg is próbált egyből TD-t szerezni, ám a védők az utolsó pillanatban le tudták ütni a labdát Willis elől. De közben mivel az OLB James Harrison ahelyett, hogy kikerülte volna Tebow-t a passz eldobása után, még fel is emelte a kezét és a földre lökte, így egy roughing the passer szabálytalanságot ítéltek ellene a bírók és az endzone-tól való távolságot megfelezték. A 9-ről jöhetett az 1&goal, McGahee futott balra, de csak 1 yard-ot tudott szerezni. 2&goal-nál Royal kapott egy screen passzot a jobb oldalon és kis híján meg is lett a második TD-ja, ám William Gay el tudta kapni a bokáját és a 2-nél a földre tudta vinni. Jött egy passzjáték 3&goal-nál, balra forgott ki Tebow, Willis-nek passzolt az endzone szélén, de Gay le tudta védekezni a passzot. Jött tehát Prater egy 20 yard-os FG-ra és könnyedén 11-re növelte a különbséget -> 6-17.

Úgy tűnt pár pillanatig, hogy újra labdát szerez a Broncos, ugyanis BigBen passzát Goodman fogta meg egy szép mozdulattal, de sajnos Doom korán mozdult és így érvénytelenítették az inteception-t a bírók és 5 yard-ot adtak a Steelers-nek. Redman futott 2 yard-ot, majd jött 5 újabb ajándék yard, ezúttal újra Mcbean-től, ismét korai indulásért. BigBen körül összeomlott a zseb 1&10-nél, de el tudta dobni a labdát, ám azt Wallace nem tudta elkapni, így 2&10 jött. Redman próbált meg egy futással előre haladni, de ezt a denveri védelemnek sikerült megakadályoznia, 3&10-et kikényszerítve. BigBen passzolt egy hazai időkérés után, Wallace megcsinálta az elkapást üres területen, de rossz irányba indult el, így Carter 7 yard után egy kemény tackle-el a földre tudta vinni 3 yard-dal a 1st down marker előtt.  Kapinos punt-ja 48 yard-ot repült, Royal a 13-on kapta el és egészen a 31-ig hordta vissza. McGahee 4 yard-os futása nyitotta a drive-ot, majd jött egy újabb hosszú „bomba”, ezúttal egy 40 yard-os, Fells volt az elkapó és a Steelers 25-ös vonalánál ért véget a play. Sajnos nem sikerült elindítani az 1&10-es play-t időben, így 1&15 jött, McGahee futott 6 yard-ot. Újra McGahee jött 2&9-nél, szép nagy lyukat csináltak előtte, mire Troy Polamalu a földre tudta vinni egy szép tackle-el 11 yard-ot tudott szerezni. Jött a 2-minute warning, majd egy 3 yard-os McGahee futás. 2&7-nél Tebow Bay-Bay-nek dobta a passzot, de ő sajnos átengedte a kezei között a labdát, ami így a földre esett. 3&7 jött a 10-ről, Tebow-t megkergették, kifutott az oldalvonalig, nem talált célpontot, így inkább kidobta a pályáról a labdát. Meg kellett elégedni tehát egy 28 yard-os Prater FG-al, de az legalább meglett, 14-re növelve a különbséget -> 20-6. Maradt még 1:05 a negyedből amikor a Steelers elkezdett támadni. Be is kezdtek egyből, BigBen Brown-nak passzolt, aki a 25 yard-os elkapás végén kilépett a pályáról, így az óra is megállt. Jött egy újabb hosszú passz, Sanders kapta el a labdát középen, 17 yard-ot ért a play. Kikérte második idejét a Pittsburgh, 0:51-nél egy újabb Sanders elkapás jött, ez 6 yard-ot ért és ezúttal ő is ki tudott menni a pályáról, azaz az óra is megállt. 2&4 jött, BigBen sokáig nem talált célpontot és végül kidobta a pályáról a labdát. 3&4-nél BigBen shotgun-ban állt fel és a meccs során először nagyon hiányolhatta Puncey-t, mivel a csere center Doug Legursky alaposan eldobta a feje fölött a snap-et, a labda pattogott hátrafelé, végül Heath Miller vetődött rá, de így is 23 yard-ot vesztett a Steelers és kikerültek a FG távolságból. Kapinos rúgott egy 39 yard-os punt-ot, Royal a 16-on csinált egy fair catch-et, a félidőt pedig egy Tebow térdelés zárta. Az egész évben tapasztalt második negyedes szenvedés után ezúttal 20-0-ra sikerült megnyerni ezt a játékrészt. A félidőben az eredmény tehát: 20-6.




















Ahogy azt az elején kérték Fox-ék, a második félidőt a Broncos kezdhette és McGahee 5 yard-os futásával nyitottak. A második play is McGahee-ről szólt, option-ből kapott egy labdát, kiszaladt vele a bal oldalra és 10 yard-ot szerzett, valamint egy 1st down-t. Bay-Bay-nek szállt volna a passz 1&10-nél, nem lett meg az elkapás, de a bírók is észrevették, hogy Ike Taylor megcibálta a mezét, 5 yard-dal és egy 1st down-nal büntették. Ball jött futni, 2 yard-ot el, majd Royal jött egy elkapással, ez 13 yard-ot és újabb 1st down-t ért. McGahee futott 2 yard-ot, majd Tebow „menekült” még 3-at, így 3&5 jött a Steelers 40-es vonaláról. Trükkös play jött, Tebow WR pozícióban állt fel, McGahee kapta a snap-et és megpróbálta középen futva megszerezni a 1st down-t, de mivel csap 2 yard-ot tudott szerezni, így érkezett Colquitt, akinek a 26 yard-os punt-ját Willis a 13-on ütötte le. Redman futott 2 yard-ot 1&10-nél, de egy rossz csere miatt 2&8 helyett 2&13 jött. Miller csinált 10 yard-ot egy screen passz után, majd 3&3-nál Brown csinált egy elkapást, ami pont elég volt a 1st down-hoz, bár nem sokon múlt. 1&10-nél jött a meccs legnagyobb bírói hibája, ami az egész meccs folyását befolyásolta. BigBen Wallace-nak adott hátrafelé egy passzot, Champ egyből odaért és a szerelésének hála a labda a WR kezéből a földre esett és Doom rávetődött. Az egyik bíró belesípolt, amikor a labda még a földön pattogott és így hiába lett volna a szabályok szerint incomplete passz helyett fumble (hátrafelé passz esetén ez lett volna a helyzet), a korai sípszó miatt a play megállt az előbb, hogy a Broncos megszerezte a labdát. Így hiába akart Fox challenge-elni, kénytelen volt visszavonni a kérését, mert maximum csak fumble-nek ítélték volna, a labdát nem kaphatta volna meg a Broncos a korai sípszó miatt. A helyzet (tragi)komikumát az adja, hogy pont a Broncos pár évvel ezelőtti ominózus győzelme miatt tanítják a bíróknak, hogy ilyen esetekben ne sípoljanak, valamiért most mégis megszólalt a füttyszó. Tehát ahelyett, hogy a Steelers 18-as vonaláról 1&10-el jöhetett volna a Broncos, most a 23-ról folytathatta 2&10-el a Pittsburgh. BigBen Johnson-nak próbált passzolni, de az elkapó nem tudta megcsinálni a catch-et, majd kapott egy nagyon DJ-től, amiért majdnem büntettek is a bírók, de végül egy kis tárgyalás után visszavonták az ítéletet. Sajnos nem sikerült ezen a ponton megállítani a vendégek támadását, mivel 3&10-nél Bruton egy kicsit lemaradt Sanders-ről, így a WR egy 18 yard-os elkapással 1st down-t tudott szerezni. Jött egy end-around WR futás Brown-tól, ez is 18 yard-ot ért, végül Carter vitte le a földre a Broncos 41 yard-ján. Egy kis menekülés után BigBen Miller-nek passzolt 1&10-nél, őt azonban 2 yard után a földre vitte Bruton. Redman futása jött, ami 6 yard-ot ért, így 3&2 következett és újra Redman, akiről több védő is lepattant és ő meglógott az endzone felé. Végül Goodman érte utol a pont a gólvonal előtt és miközben a földre vitte a labda ki is pattant a futó kezéből. A bírók (milyen meglepő) TD-t jeleztek, de erre egyből jött a challenge Fox-tól mivel a visszajátszáson simán látszott, hogy bár fumble nem volt, de TD se, mivel korábban leért Redman térde. Ezt végül a bírók is elismerték és a 0,5 yard-ról jött az 1&goal. Sajnos ezzel csak elodázni sikerült a TD-t, mivel Wallace egy end-around után egyből megszerezte a 6 pontot, de legalább a zebrák elismerték a hibájukat. Suisham bevágta az XP-t, így a különbség 7-re csökkent -> 20-13.






















4:29 maradt a harmadik negyedből, amikor McGahee 2 yard-os futásával megkezdte soron következő drive-ját a hazai támadósor. Bay-Bay felé szállt egy hosszú passz 2&8-nál és a sikertelen elkapás után egy kissé későn, de végül érkezett egy zászló és végül egy konferencia után a bírók megadták a 32 yard-os defensive pass interference büntetést. Tebow jött egy option futással a jobb oldalon a Steelers 46-os vonaláról és 3 yard-ot szerzett, majd mivel nem talált célpontot 2&7-nél, ezért pár másodperc után megindult előre és végül 8 yard-ot és 1st down-t tudott szerezni. Következett egy újabb hosszú passz próbálkozás, de ezúttal nem volt pontos a labda. 2&10 jött, Tebow megtartotta a labdát az option-ből, Harrison-t szépen elküldte az ellenkező irányba és így 11 yard-ot tudott futni, ami újabb 1st down-t ért. McGahee próbált futni, de Polamalu 0 yard-on tartotta a futást, így 0:54-nél jött a 2&10, aminél Ball futott középen 5 yard-ot. El kellett még indítani a következő play-t a negyed vége előtt, Tebow Ball-nak passzolt a jobb oldalon, a passz végül 6 yard-ot ér, azaz egy 1&10-el kezdődhetett a negyedik negyed. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 20-13.

A 13-ról jött az 1&10, Tebow próbált futni, de végül csak 3 yard jött össze neki. 2&7-nél egy screen passz jött Royal-nak, amit éppen csak sikerült elindítani időben és meg is lett belőle a 1st down, ám mivel Matt Willis túlzásba vitte a blokkolást, így a bírók 10 yard-os büntetéssel sújtották a Broncos-t. 2&17-nél is Royal volt a célpont, de ezúttal a passz lett egy kicsit pontatlan, jöhetett a 3&17. Ball kapta a labdát egy futásra, viszont csak 3 yard-ot tudott szerezni, de így legalább Matt Prater-nek csak egy 35 yard-os FG-lal kellett próbálkoznia, amit magabiztosan be is vágott, 10-re növelve a különbséget -> 23-13.




















Egy passzal kezdte a támadást a Steelers, BigBen Brown-nak passzolt, akin egyáltalán nem védekezett rosszul az embere, de a passz annyira pontos volt, hogy a WR így is meg tudta csinálni a 20 yard-os elkapást. Újabb passz jött, ezúttal Redman-nek középen, a futó pedig 9 yard-ot tudott szerezni belőle. Újra Redman jött, talált helyet a futásra a jobb oldalon, Champ egy kicsit elcsúszott, így végül Carter lökte ki a futót a pályáról, de eddigre ő már 28 yard-ot szerzett és a Broncos 23-as vonaláig jutott. 1&10-nél jól védekezett a Broncos secondary és így BigBen-nek előbb menekülnie kellett, majd ki kellett dobnia a pályáról a labdát. 2&10 helyett 2&15 jött, Sanders indult egy kicsit korán. BigBen újra nem talált célpontot, inkább előre menekült és végül tudott is szerezni 9 yard-ot, egy 3&6-ot előkészítve. Jött a nyomás, végül Miller-nek próbált egy rövid passzot 3 ember között, de nem lett meg az elkapás, így a Steelers-nek egy 37 yard-os FG-lal kellett megelégednie, azt Suisham be is vágta -> 23-16.

Tebow egy bal oldali option futással nyitotta a Broncos drive-ját, meg is lett neki a 10 yard mielőtt kilökték a pályáról. Mindenki azt hitte, hogy a mozdulatai a lelkesedés és az öröm miatt voltak hevesek, miután felkelt, de a videókon látszott, hogy az egyik védő, miközben földre vitte, alaposan megrángatta a sisakrácsát, ezt valamiért a bírók nem vették észre sajnos. Jött egy 1&10, McGahee futása jött, ez 3 yard-ot ért. Tebow-t LaMarr Woodley majdnem elkapta egy sack-re, de ő ki tudott menekülni és kiforgott a zsebből balra, majd Ball felé passzolt, de egy kicsit magas lett a passz. 3&7-nél újra Bay-Bay volt a célpont, a gyors passz pontos volt, így egy 15 yard-os elkapással meglett a 1st down. McGahee jött egy futással 1&10-nél, 8 yard-ot tudott is szerezni, de sajnos pár pillanattal az előtt, hogy a térde leért volna a labdát kiütötték a kezei közül, az elpattanó játékszerre pedig Woodley rá tudott vetődni. Fox megpróbált egy challenge-et, de sajnos tisztán látszott, hogy fumble-volt, így a Pittsburgh a saját 44-es vonalán kapta meg a labdát 7:35-el a vége előtt.






















Doom nagy nyomás alá helyezte BigBen-t, fel kellett lépnie, de ott megy Bunkley-ba rohant bele, akinek így egy -6 yard-os sack-et írtak be a statisztikusok. Jött egy rövid passz Sanders-nek, akiről sajnos Mays lecsúszott, így 6-7 yard helyett 15-öt tudott szerezni. 3&1-nél Redman kapta a labdát, 4 yard-os futása 1st down-t ért. 1&10-nél újra fel kellett lépnie BigBen-nek, ezúttal jobban sikerült neki, 6 yard-ot tudott szerezni. Jött Redman, a jobb oldalon futott és 5 yard-ot tudott szerezeni, így meglett a 1st down. Wallace felé szállt BigBen következő passza, az endzone végében Champ be tudott ugrani a labda útjába, de sajnos csak megakadályozni tudta az elkapást, az interception nem lett meg, kicsúszott a kezei közül a labda. Időt kért a Steelers, BigBen-nek újra menekülnie kellett, de az utolsó pillanatban még észrevette Cotchery-t az endzone-ban, akin DJ próbált meg védekezni, de a LB egy kicsit lemaradt, így a WR meg tudta csinálni az elkapást, ami azt jelentette, hogy Siusham XP-ja kiegyenlítette a meccs állását -> 23-23.

Willis tett róla, hogy ne ez legyen az NFL történetének az első olyan playoff meccse, amiben nem volt kickoff return, de jobb lett volna, ha nem teszi, mert csak a 15-ig jutott a -4-ről. 3:42-nél kezdhetett támadni a Broncos és McGahee 1 yard-os futásával nyitottak. Jött újra egy hosszú passz, ezúttal Fells felé, aki elég üresen maradt középen és szépen meg is csinálta a 17 yard-os elkapást a 33-on. A 2-minute warning előtt még egy 2 yard-os McGahee futásra volt idő. Jött egy erős blitz, Tebow ki tudott menekülni, végül kidobta a labdát a pályáról és azonnal neki is állt reklamálni, a visszajátszás alapján jogosan, ismét a sisakrácsát cibálta meg az egyik védő, a zászló pedig újra elmaradt. 3&8-nál Bay-Bay lett volna a célpont, de egy kicsit rövid lett az átadás, így kapott még egy lehetőséget a támadásra a vendégcsapat a saját 24-es vonaláról egy 41 yard-os Colquitt punt után. 1:37-nél kezdődött a drive és hazai szempontból elég jól, Von csinált egy -4 yard-os sack-et BigBen-en. Jött egy jó passz középen, ami 17 yard-ot ért és Sanders volt az elkapó. 0:33-nél jött még egy passz, ezúttal Sanders-nek, ebből egy 18 yard-os elkapás lett, a Broncos 45 yard-jáig jutottak vele. Idét kért a Steelers, így már csak egy maradt nekik. Újra passz jött volna, de a zsebet a DL hamar összenyomta, végül Doom ért oda Bigben-hez, csinált rajta egy -11 yard-os sack-et és még ki is ütötte a kezéből a labdát, amire végül a QB rá tudott vetődni, de az idő így is lement 0:18-ra, mire időt kért a vendégcsapat. Ward felé szállt egy passz 2&21-nél, FG távba is ért volna vele a Pittsburgh, de Champ egy gyönyörű mozdulattal elütötte a WR elől a labdát. 0:12 marad még, BigBen nem tudta elindítani időben a play-t, így 3&26 jött. Redman kapott egy passzot és iramodott meg vele előre, de csak a Broncos 49-ig jutott 0:03-nál. Egy NFL rekord FG helyett inkább még egy passzot próbált volna meg a Steelers, de ezt Robert Ayers nem hagyta és egy -15 yard-os sack-kel overtime-ba küldte a meccset.




















Ez volt az első playoff overtime meccs az új szabályokkal, miszerint hacsak a feldobást megnyerő csapat nem szerez TD-t, vagy a védelem nem szerez pontot, akkor a másik csapat is támadhat még egyet, vagyis a pénzfeldobást nyerő csapat egy FG-lal nem győzhet. A Broncos nyerte a feldobást és természetesen az első támadás lehetőségét kérték. Jött egy touchback, tehát a 20-ról indulhatott a drive. A Steelers futásra készült, hiszen 23-ból 22 1&10-es play futás volt ezen a meccsen, így a két safety fellépett. Tebow azonban nem adta át a labdát a futónak, hanem a balról keresztbe futó Demaryius Thomas-nak passzolt, aki a 40 yard környékén elkapta a labdát, egy szép stiff arm-mal lerázta magáról Ike Taylor-t és elindult az endzone felé. Taylor és a FS Mike Mundy üldözőbe vették, de végül esélyük se volt utolérni a pontszerző terület előtt. Bay-Bay egészen a játékoskijáró elejéig futott, ott pedig Champ érte utol először és a nyakába ugrott, mivel ő is tudta, hogy ezzel megnyerte a meccset a Broncos. A meccs végeredménye tehát: 29-23.

Megtörtént tehát, amire nagyon kevesen számítottak, a jóval esélytelenebbnek tartott Broncos kiverte a playoff-ból a Steelers-t. Pedig még a bírók is tettek érte, hogy ne így legyen, végül mégis a szív győzött. Sikerült meglepni a vendégeket egy pontos és hatékony passzjátékkal, így ők hiába készültek csak a futásokra, pont visszafelé sült el a taktikájuk.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Tebow: 10/21 sikeres/összes passz, 316 passzolt yard, 2 passzolt TD; 10 próbálkozás, 50 futott yard, 1 futott TD
McGahee: 19 próbálkozás, 61 futott yard, 1 elvesztett fumble
D. Thomas: 4 elkapás, 204 elkapott yard, 1 elkapott TD
Fells: 2 elkapás, 57 elkapott yard, 1 elkapott TD
Royal: 3 elkapás, 49 elkapott yard, 1 elkapott TD; 3 punt return, 9 visszahordott yard AVG
Willis: 1 kickoff return, 19 visszahordott yard
Prater: 3/3 FG, 2/2 XP (20, 28 és 35 yard)
Colquitt: 4 punt, 41.0 yard AVG
Carter: 5 tackle, 1 interception
Mays: 5+1 tackle
Ayers: 3 tackle, 2 sack
Miller: 3 tackle, 1 sack
Bunkley: 2 tackle, 1 sack
Dumervil: 2 tackle, 1 sack

Tebow 10/21-es hatékonysággal 316 yard-ot passzolt 2 TD-al és még futott mellette 50 yard-ot 1 TD-al, így mondhatjuk, hogy ő volt a meccs hőse, de mindenképpen meg kell osztania ezt a címet Bay-Bay-el, aki 204 elkapott yard-ot termelt 4 elkapással és 1 TD-t. 131 yard így is összejött a futásokból, de szerencsére ez a teljesítmény ezen a meccsen elég volt.

A védelem is jó volt ismét, 5 sack-et szedtek össze BigBen-en és épp eléggé megzavarták ahhoz, hogy ne tudjon igazán ritmusba jönni. Ayers-t emelném ki mindenképpen, aki 2 sack-et szerzett, a Doom-Von páros ismét nagyon jó volt és ezúttal a secondary-re se lehetett igazán panasz.

Következik egy újabb, ezúttal még keményebbnek ígérkező próbatétel, mivel az AFC legjobb csapatához, a New England Patriots-hoz (13-3) kell a csapatnak utaznia, akikkel már játszottunk idén, 41-23-as vereség lett belőle, „hála” egy tragikus második negyednek. Az már biztos, hogy se Decker-re, se Larsen-re nem számíthatnak Fox-ék és Dawkins játékára is kicsi az esély sajnos. Viszont mivel a csapatnak ezúttal sincs veszítenivalója és a Patriots védelme a Steelers-énél jóval gyengébb, így nem teljesen esélytelen ez a meccs se, csak nem szabad feltartott kézzel kimenni a pályára. Mindeki szurkoljon vasárnap hajnalban, a lényeg:

Nyerni kell, nincs mese...

- Tóth Milán írása -

Szerintem nem árulunk el nagy titkot azzal, ha azt mondjuk, hogy a University of Colorado férfi kosárlabda együttese szárnyal, ugyanis az egy hónappal ezelőtt publikált írásunk kommentjei között a legnagyobb Buffaloes-rajongók örömmel osztották meg egymással a jobbnál jobb híreket. A felemás szezonrajtot követően a boulderi együttes december 19-én rákapcsolt, sorozatban hat győzelmet aratott, ráadásul hármat a Pac-12 konferenciában szereplő riválisai ellen.



















Szerencsés volt Tad Boyle vezetőedző csapata, hiszen január 7-ig hat mérkőzést játszott a bölénycsorda, de mindegyiket hazai pályán. A szép győzelmi széria a CSU-Bakersfield ellen vette kezdetét, a remek csapatjátéknak köszönhetően hőseink 70-64-re diadalmaskodtak. Boyle ugyan látott hibákat a mérkőzésen, de szép sikerként értékelte a mérkőzést. A nagy ember Andre Roberson 18 ponttal szórta meg a kaliforniaiakat, de a végzős Carlon Brown (15 pont), az elsőéves Spencer Dinwiddie (13) és a csapat legnagyobb húzóemberének tartott Austin Dufault (10) sem panaszkodhatott.

Ezt követően két ellentétes mérkőzést játszottak a coloradóiak. Karácsony előtt a Texas Southernt 56-51-re, majd a két ünnep között egy fáradt New Orleanst vertek el Dufaulték 92-34-re, utóbbi találkozón jórészt a tartalékok kaptak lehetőséget. Andre Roberson mindkét találkozón DD-t ért el, míg Spencer Dinwiddie a TXSO, Carlon Brown pedig a New Orleans ellen szerzett 18 pontot. Az UNO szakvezetője Boyle-t az ország egyik legígéretesebb edzőjének nevezte. A Buffaloes-tréner is diplomatikusan nyilatkozott kollégájáról, majd elmondta, a konferencia-mérkőzések előtt éppen egy ilyen, nagy arányú győzelemre volt szüksége csapatának.

És már el is érkeztünk az év utolsó napjához, a Buffs első konferencia-találkozójához a szomszédos állam legjobb csapata, a Utah ellen. Együttesünk lemosta a pályáról ellenfelét, a 73-33-ra diadalmaskodó CU legeredményesebbje Carlon Brown volt, aki ismét 18 pontot dobott, Andre Roberson pedig dupladuplát ért. Megint.

A lendület a következő két mérkőzésre is kitartott. Az esélyesebb Washington ellen 87-69-re diadalmaskodtunk a soron következő konferencia-rangadón. Hiába volt két jó egyéni teljesítmény a vendégeknél, Carlon Brown ismét 18 ponttal zárt, de rajta kívül még négyen dobtak 10 pont felett, Andre Roberson pedig szokás szerint 12 lepattanót szedett össze.

Ezután január 7-én a Washington State látogatott Boulderbe, de állami riválisához hasonlóan a Cougars is vereséget szenvedett (71-60) tőlünk. Austin Dufault 17 dobott pontja nem rossz, de leginkább Carlon Brown 28 pontja és hét lepattanója kellett a győzelemhez. A sikernek köszönhetően a Colorado mérlege 3-0 volt ekkor konferenciájában, mellyel vezettük is a Pac-12-t.

Sajnos, minden szép sorozat megszakad egyszer, a Buffs remek szériájának pedig a California kosárlabda együttese (14-4, 4-1) vetet végett Berkeley-ben. A félidőben még vezettek a mieink, de a második játékrészben az Arany Medvék megrázták magukat, kialakítva az 57-50-es végeredményt. Andre Roberson így is DD-t ért el, míg Austin Dufault 19 pontig jutott. Becsülettel helytálltunk az erősebb ellenféllel szemben, de sajnos kénytelenek voltunk fejet hajtani az első idegenbeli konf-mérkőzésen.

A Pac-12 konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. Stanford Cardinal 4-1 (14-3)
2. California Golden Bears 4-1 (14-4)
3. Arizona Wildcats 3-1 (12-5)
4. Oregon Ducks 3-2 (12-5)
5. Colorado Buffaloes 3-1 (11-5)
6. Oregon State Beavers 1-4 (11-6)
7. Washington Huskies 3-1 (10-6)
8. UCLA Bruins 2-2 (9-7)
9. Washington State Cougars 1-3 (9-7)
10. Arizona State Sun Devils 1-3 (5-11)
11. USC Trojans 0-4 (5-12)
12. Utah Utes 1-3 (4-12)

Az álomszerű konferencia-rajt után a Pac-12 élcsapatai közé tartozunk, és elnézve a kiváló formánkat teljes joggal reménykedhetünk benne, hogy még sokáig kitarthat a lendület, s akár a következő bejelentkezésemkor is sikerekről számolhatok be. A közeljövőben kőkemény meccsek várnak a csapatra, legközelebb éppen az aktuális éllovas Stanford otthonában fogunk fellépni.

Az elmúlt hat nap alatt négy mérkőzést játszott a Denver Nuggets. Első két mérkőzésünkön kétszer vendégként szerepeltünk a Hornets és a Spurs csapatainál, majd két hazai rendezésű összecsapás következett, egy visszavágó a Hornets ellen, ma hajnalban pedig a Netset fogadtuk.


Mai összefoglalónkban elsőként a New Orleans Hornets elleni első mérkőzést vesszük nagyító alá. Annak ellenére, hogy idegenben lépett pályára a Nuggets, a szimpatizánsok többsége győzelmet várt ezen a találkozón. A csapat a szokásos ötössel kezdett, Lawson, Afflalo, Gallinari, Nené és Mozgov volt kezdéskor a parketten. A mérkőzés azonban nem ennek megfelelően alakult, az első perceket a hazai csapat uralta, minek köszönhetően 7-8 pontos előnnyel nyitottak. A második negyedre 10 pontos hátrányba kerültünk. A következő játékrész nagy részében sikerült tartanunk ezt a különbséget, majd a negyed végén egy kicsit közelebb lopakodtunk. A második félidőt hat pontos hárányból vártuk.  A harmadik felvonásban kiegyenlített játék folyt, mindkét csapatnak voltak jobb percei, de összességében egy picit nekünk jött ki jobban lépés és egy pontra zárkóztunk fel. A záró negyedet nagy lendülettel kezdtük, fordítottunk majd elhúztunk a hazai csapattól. Gallinari, Lawson, Fernandez és Harrington is több ponttal vették ki a részüket a fordításból. Végül az erős hajrának köszönhetően, 96:88 arányban legyőztük ellenfelünket. Jobbak voltunk a festékben, legalábbis ami a pontszerzést illeti és szokásunkhoz hűen, a gyors leindításokból is több pontot termeltünk, mint a hazaiak. A legjobb pontszerzőnk Gallinari volt, végre megtalálta a dobó kezét és jól célzott, összesen 23 egységgel járult a csapat győzelméhez. Rajta kívül még négy játékos lépte át a 10 pontos határt, Lawson, Afflalo, Harrington és Miller személyében.

A csapat soron következő meccse jóval nehezebbnek ígérkezett, pihenő nélkül lépetünk pályára a San Antonio Spurs otthonában.  A kezdőnkben egy helyen történt változás az előző estéhez képest, Nené helyett Koufos állt be. A meccs első perceiben valamivel jobb játékot nyújtottunk, mint a darazsak ellen, de a folytatás már kevésbé melengette meg a drukkrek szívét, ugyanis a negyed végére már 12 pontos hátrányt mutatott az eredményjelző. A következő negyedben még tovább nőtt a különbség, már a 20 pontos határt is átlépte, de a nagyszünetre sikerült lefaragni hét pontra a hátrányunkat. A fodulás után próbáltunk még közelebb kerülni, de a hazai csapat magabiztosan tartotta a 7-10 pont körüli különbésget. A záró negyedre úgy érkeztünk, hogy elméletileg egy jó hajrával még befogható lett volna a Spurs. Ennek megfelelően próbálkozott is a csapat, de Duncanéknak mindig volt válasza, ezért nem sikerült a fordítás, végül 121:117 arányban vereséget szenvedtünk. Egy ilyen arányú vereség felvállalható a  Spurs ellen idegenben, ami nem tetszett az az,  hogy gyakorlatilag a második negyedben eldőlt a mérkőzés. A statisztika alapján úgy tűnhet, hogy kiegyenlített találkozó volt és a csapat hozta azt amiben erős, pontokat a leindulások után és sok kosarat szereztünk a festékből is. Ezek ellenére hiányzott az igazi átütő erő a játékunkból és megérdemelten győzött az ellenfél. A csapatból leginkább Gallinari teljesítménye emelkedett ki, aki 31 ponttal zárt. Lawson dupla-duplát könyvelhetett el, miután 20 pontja mellé még 10 gólpasszt is jegyzett. A padról Harrington 19 egységig jutott, Brewer és Rudy egyaránt 11 pontot szereztek ezen az estén.

Ráfért a csapatra az egynapos kihagyás a Spurs elleni fiaskó után. Következő ellenfelünk ismét a New Orleans Hornets volt, ellenük minden esély megvolt a javításra. A kezdőcsapatban Nené újra elfoglalta négyes posztot, így a legerősebb összeállításban vágtunk neki a találkozónak. A szokottnál jobban kezdtünk, gyorsan magunkhoz ragadtuk a vezetést, de a vendégek az első felvonás végére ledolgozták a hátrányukat. A második negyedben fordítottak, majd szépen elléptek és a félidőben már 8 ponttal vezettek. A folytatásban egy darabig tartotta a lépést a Nuggets, de a 3. negyed végére eléggé leszakadtunk. A záró játékrész elején sem sikerült érdemben közelebb kerülni, ezután elfogyott a lelkesedés, aminek következtében véghajrá előtt már 20 pontos hátrányba kerültünk. Innen természetesen már esélytelenek voltunk, csak kozmetikázni sikerült az eredményen, végül 94:81 arányban kikaptunk. Nagyon gyengén teljesített a csapat, az idei szezon eddigi leghitványabb produkcióját nyújtották Karl tanítványai. A Nuggets mélyen a tudása alatt teljesített, kiemelni senkit sem érdemes. A Spurs ellen hiányzott az átütőerő, ezen a meccsen viszont semmit sem mutattunk abból, amit tudunk. Reméljük, nem jön ki többször ilyen rosszul a lépés ebben a szezonban.























Az összefoglaló utolsó mérkőzősére a New Jersey Nets ellen került sor. Az előjelek nem voltak túl bíztatóak, de szerencsénkre a Nets sem egy világverő alakulat egyelőre. A kezdőből Lawson maradt ki, helyette Miller volt az irányító. A találkozót a szokásoknak megfelelően egy kicsit álmosabban kezdtük, ami jó jel, hiszen a két vereségünk alkalmával pont fordítva történtek a dolgok. A gyengébb kezdést követően felpörögtünk és fordítottunk. A második negyedben már komolynak mondható, tíz pont fölötti vezetésünk volt. A harmadik negyed kulcsfontosságú volt, meg tudtuk tartani az előnyt, sőt még növelni is sikerült, így a negyedik negyedben már felszabadultan játszhatott a csapat. A végjátékban a vendégeknek csak a szépítés sikerült, így egy 123:115-ös sikerrel javítottunk a két korábbi vereségen. Meglehetősen sima mérkőzés volt, uraltuk a palánk alatti területet és távolról is jól céloztak a tüzéreink. Ötletes szórakoztató játékot játszott a csapat, Rudy Fernandez ismét fantasztikus gólpasszokkal szolgálta ki a társait és a csarnok közönségét. A kezdő legeredményesebb játékosa Gallinari volt 22 ponttal, őt Afflalo követte 19-cel. Az olasszal kapcsolatban némi aggodalomra adhat okot, hogy az utolsó negyedben kificamította a bokáját, ennek ellenére reméljük, ott lehet majd a Miami ellen.  A cseresorunk is nagyon jól teljesített, Fernandezt már említettem, Ő végül 8 gólpasszig és 15 pontig jutott és érdemes még Brewer 19 pontját is megemlíteni, aki az eredményességen túl nagyon látványosan is játszott.

Elégedetlenek azt hiszem, igazából csak a Hornets elleni hazai meccsünk miatt lehetünk. A Nets ellen talán már vissza is talált a csapat a helyes útra. Úgy néz ki, hogy a játékosok kezdenek rátalálni a dobásaikra, ezen a négy meccsen, még a Hornets elleni gyenge játékkal együtt is javultunk a hármasok értékesítését illetően. Amit még említenék az a csapat rotációja. Én szívesen látnám többet a pályán Fariedet és még Koufost is, Birdman és Mozgov perceiből kaphatnának több időt ők ketten, de Karl mester biztos jobban tudja. A következő meccsünk egy igazi rangadó lesz, hazai pályán fogadjuk a Miami Heath-et. Valószínűleg teltház és pokoli hangulat lesz a csarnokban, aki teheti, nézze a meccset és szurkoljuk ki a Nuggets győzelmét!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 10-2 (12 meccs)
2. Portland Trail Blazers 7-3 (10 meccs)
3. Denver Nuggets 7-4 (11 meccs)
4. Utah Jazz 6-4 (10 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 3-7 (10 meccs)

A közeljövő programja:

Január 14., szombat, 04:30 Denver Nuggets - Miami Heat
Január 16., hétfő 02:00 Denver Nuggets - Utah Jazz
Január 18., szerda, 02:00 Milwaukee Bucks - Denver Nuggets
Január 19., csütörtök, 01:00 Philadelphia 76ers - Denver Nuggets

Látványosan felpörögtek az események a közelmúltban a Colorado Rapids háza táján, és szakítva az unalmas offszezon szürke hétköznapjaival, az elmúlt héten végre fény derült a csapat új vezetőedzőjének kilétére, illetve a 2012-es MLS-szezon programját is kitűzték.



















Hosszas keresgélés után múlt csütörtökön kiderült, hogy a kolumbia állampolgárú, Oscar Pareja lesz a klub történetének hatodik trénere, aki az elmúlt öt évben az FC Dallas edzői stábjában dolgozott, azt megelőzően pedig játékosként is hosszú MLS-karriert futott be. A jelenleg 43 esztendős egykori középpályás annak idején, 1987-ben szülővárosa csapatában, az Independiente Medellin színeiben kezdte aktív pályafutását, akikkel a legjobb eredménye a második helyezés volt a kolumbiai bajnokságban. 1995-ben az ország egyik legjobb csapata, a Deportivo Cali gárdájához szerződött, rögtön az első szezonjában bajnoki címhez segítette új klubját, ezzel 22 éven át tartó böjt után értek fel a pontvadászat tetejére. Négy szezont követően ismét váltás következett a pályafutásában, 1998. májusában belecsöppent az MLS világába, először a New England Revolution-nel kötött szerződést, de mindössze 13 meccsen lépett pályára a bostoniak színeiben, majd elcserélték őt az akkor Dallas Burn (a mai FC Dallas) néven futó csapathoz, melyet egészen pályafutása befejezéséig, 2005-ig erősített. Pareja éveken át a Dallas középpályájának nélkülözhetetlen alapembere volt, belső középpályásként a támadások mozgató rugója volt, legeredményesebb szezonját 1999-ben futotta, 27 mérkőzésen négy gólt és hat asszisztot vállalt, míg a 2002-es szezont követően az MLS Best XI-be is beválasztották. Hozzátartozik még pályafutásához, hogy 11 alkalommal magára húzhatta a kolumbiai nemzeti válogatott mezét, s ezeken a meccseken három találatot szerzett. Visszavonulását követően rögtön az FC Dallas edzői stábjában vállalt munkát segédedzőként két szezonig, majd a tartalék csapat edzőjeként, valamint akadémiai igazgatóként tevékenykedett. Irányítása alatt az FCD utánpótlásbázisa az MLS egyik legerősebbjévé nőtte ki magát, a tartalékok közül rövid időn belül hat játékos került fel az első csapatba, amely több mint bármely másik MLS-klub esetében, míg 2009-ben az év akadémiai edzőjének választották meg. 2007-ben és 2008-ban az amerikai U17-es válogatott segédedzőjeként is megfordult.

Megtiszteltetésnek tartom, hogy egy ilyen nagyszerű egyesülethez kerültem, mint a Colorado Rapids. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a lehetőséget, akinek a szaván múlott a kinevezésem. Egy álmom vált valóra, hogy edző lehetek az MLS-ben, alig várom már a közös munkát a játékosokkal, elsőként a Player Combine-t és a közelgő SuperDraft-ot. Úgy gondolom, hogy a Rapids alapjában véve már most egy nagyon erős, több lábon álló csapat, kifejezetten optimistán tekintek az előttünk álló esztendőre, bízom benne, hogy sikeresek leszünk a 2012-es szezonban. Emellett szeretném megköszönni azt a sok segítséget és támogatást, amelyet az FC Dallas-tól kaptam 1998 óta, komoly hatással voltak rám egész pályafutásom során az ott megszerzett tapasztalatok" - nyilatkozta az újonnan kinevezett tréner a sajtótájékoztatóján.

Az egykori Dallas-játékos, Drew Moor számára Pareja régi ismerős lehet, és a keménykötésű bekk rendkívül boldog volt egykori trénere kinevezése kapcsán: "Nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy Oscar lesz a csapat új edzője. Az első szezonomban együtt játszhattam vele, az volt az utolsó éve a csapatnál, nagyon sokat tanulhattam tőle, igazán profi és sikerorientált volt játékosként, hasonló szemlélet várható tőle a kispadon is. Nagyon sok pozitív energiával rendelkezik, jól tud motiválni a pályán és az öltözőben egyaránt, úgy gondolom, hogy nagyon elkötelezett a sport iránt. Amiben eddig részt vett, sikeres tudott lenni, mindez ugyancsak az elszánt hozzáállását mutatja. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja értetni magát a csapattal, és reményeim szerint hosszú és gyümölcsöző munkát folytatunk majd együtt."

A decemberi MLS re-entry Drafton kiválasztott két játékos közül a hátvéd Hunter Freeman-nel azóta sikerült megállapodnunk az új szerződésről, így a csapat régi ismerősét jövőre újra a Rapids mezében láthatjuk a pályán. Annak idején a 2005-ös draft összetettbeli hetedik választásként húztuk a University of Virginia szélső bekkjét, de két szezon után draftjogokért tovább adtuk. Azóta megfordult több másik MLS-csapatban és a norvég bajnokságban is lehúzott két szezont, 2011-ben visszatért az Egyesült Államokba, és az elmúlt esztendőben 22 mérkőzésen kezdett a bajnoki döntőig menetelő Houston Dynamo gárdájában.

Még egy nagy újdonságra került sor az elmúlt héten, hiszen kitűzték a 2012-es szezon pontos menetrendjét. Ennek értelmében a coloradóiak az idei kiírást március 10-én, szombaton, kezdhetik a Columbus Crew ellen hazai környezetben. Az immár 18 csapatosra duzzasztott mezőnyben valamennyi gárda 34 meccset játszik (17-et hazai pályán, 17-et idegenben), a konferencia-ellenfelekkel szemben háromszor, az ellentétes konferencia képviselőivel egyetlen alkalommal találkoznak. A Rocky Mountain Cup-rivális Real Salt ellen augusztus 4-én hazai környezetben, április 7-én és július 21-én idegenben léphetünk pályára. Fontos meccseket vívhatunk még a címvédő Los Angeles Galaxy ellen, akik április 21-én és szeptember 30-án fognak vendég szerepeleni a Dick's Sporting Goods Park-ban.

A csapat teljes menetrendjét ITT érhetitek el, a magyar időpontokkal feltüntetett programot majd a szezon közeledtével fogjuk közölni.

Azért addig sem fogunk unatkozni a közvetlen folytatásban, hiszen csütörtökön, magyar idő szerint 18 órától rendezik meg a 2012-es MLS SuperDraftot. Az idei amatőr játékosválogatón a Rapids az első kör 14. választásával rendelkezik, viszont második fordulós szelekciónk nincsen, mivel ezt a lehetőséget 2010. áprilisában a San Jose Earthquakes-hez cseréltük Quincy Amarikwa-ért.



 

Az elmúlt heti három mérkőzés közül a Colorado Avalanche kettőt megnyert, a Kings és a Blackhawks idegenbeli legyőzésével négy meccses siker sorozatban voltunk, viszont a Blues elleni fiaskóval megtört a menetelés. Továbbra is jó passzban vagyunk, az utolsó 10 meccsből 8szor győztünk és közel vagyunk a rájátszás helyekhez.





















2012 legelső mérkőzését január 2-án játszottuk és az új esztendőt győzelemmel köszöntöttük, a Los Angeles Kings otthonában szétlövésekkel arattunk 2-1es sikert.
Múlt hétfőn a megszokott összeállításban játszottunk, sérülés miatt a jól ismert nevek hiányoztak: Duchene, Yip, Mueller a csatároktól, a védelemből Wilson. Healthy scratchként Hunwick és Malone hagyta ki az LAi összecsapást, a kapuban ezúttal Varlamov jutott szóhoz.
Nem kezdtük valami fényesen a meccset, az első harmadban csak nyomoztuk a korongot, de a Kings hiába volt fölényben, tartottuk a gól nélküli döntetlent. A középső harmadban már néhány perc után góllá érett a hazaiak fölénye, a kapu előtt Brownt hagytuk teljesen üresen, aki könnyű gólt szerzett. Hasonló küzdelemben folytatódott a játék, nagyrészt a hazaiak voltak támadásban, elvétve tudtunk bejutni az ellenfél zónájába a koronggal, ránk nézve volt hízelgő, hogy negyven perc alatt csak egy gólos hátrányba kerültünk. Az utolsó harmadra sikerült kicsit összekapni magunkat és egyre veszélyesebb akciókat vezettünk az egyenlítésért, de sokáig úgy tűnt, hogy nem tudunk visszajönni a meccsbe. Aztán egyszer csak az 55. percben Ryan O'Reilly szedett össze egy korongot a támadó kék vonalnál, megindult a jobb oldalon és befelé kanyarodva gyönyörű gólt lőtt a hosszú felsőbe. Ezzel a góllal pontot tudtunk menteni és a hosszabbításban is túl éltük a Kings nyomást, az utolsó másfél percben 4-on-3ban jöttek ránk. Így büntetőket kellett lőni, amiből ismét mi jöttünk ki győztesen, három LAi hiba mellett Hejduk sikeres rávezetése elég volt a két ponthoz.
Sokáig úgy nézett ki, hogy esélyünk sincs, de megúsztuk egy kapott góllal, a végén kiegyenlítettünk és a győzelmet is megszereztük. Varlamov komoly szerepet vállalt a sikerből 31/32es hatékonysággal védve, végig meccsben tartotta a csapatot és a SOban is hibátlan volt. O'Reilly a tizedik gólját szerezte a szezonban egy szépségdíjas lövésből, annyira nem volt jó meccse, az elején egy double minort vétett. Szokás szerint a Hejdukkal és Landeskoggal alkotott sora volt a legveszélyesebb denveri hármas.






















Pár nap szünet után pénteken folytatódott az idegenbeli túra, hatalmas meglepetésre a Chicago Blackhawks ellen 4-0s győzelmet arattunk.
A 18 mezőnyjátékos kilétében nem történt változás és Varlamov is maradt a kapuban. Wilsont aktiváltuk az agyrázkódásból, de elővigyázatosságból még kihagyta a meccset, vagy csak egyszerűen nem szerettük volna megbontani a mostanában jól működő védelmi hatost. Hogy helyet csináljunk neki a keretben, Malonet visszaküldtük az AHLbe.
Érdekes módon ez a mérkőzés sem úgy indult, hogy Avs győzelem lesz a vége, de a hazai fölény ellenére a nyitó harmad egyetlen gólját mi szereztük a 13. percben, Johnson távoli lövésébe a kapu közelében David Jones piszkált bele védhetetlenül. A második felvonásban nagyobb erőkre akartak kapcsolni Toewsék, de az első támadásokat szépen visszavertük, a második perc végén egy gyors kontrából Stastny gyönyörű bejátszását T.J. Galiardi vágta be a hosszú oldalról. Tovább folytatódott a Hawks nyomása, de a fontos pillanatokban mindig hibáztak és nem voltak annyira veszélyes lövéseik vagy Varlamov védett remekül. A meccs feléhez közeledve a harmadik gólt is bevittük, a saját kapuja mögött elhagyta a korongot a Chicago, Landeskog vissza tett korongját a lendületből érkező David Van Der Gulik lőtte a hálóba. Ezzel tényleg lefutott a mérkőzés, három góllal padlóra küldtük az ellenfelet, nem sok ambíció maradt már bennük a szépítésre. A harmadik harmadra a küzdelmet talán már ők is feladták, csak annyi változás történt, hogy a befejező percekben Chuck Kobasew volt eredményes McClement és Winnik asszisztból egy tetszetős ellentámadás végén.
A meccs hőse egyértelműen Galiardi volt, karrierje első verekedését és ezzel együtt első Gordie Howe hattrickét hozta (gól, assziszt, bunyó), a szezont lassabban kezdő szélső nagyszerű formát kapott el az utolsó hetekben. Most a sérülések miatt felkerült a top sorokba, Stastny mellett igazán megy neki a játék. Jones is betalált ebből a sorból, a gólerős szélső idén még mindig csak 8 gólnál tart. Van Der Gulik az első gólját szerezte az évben, ő is nagyon hasznos játékra képes a 3. sorból. Johnson alaposan összekapta magát erre a meccsre, két gólnál asszisztos volt és O'Briennel együtt +3as mutatóval fejezték be. Varlamovnak a második hibátlan Colorado meccsén 27ből 27 lövést kellett védenie, hibátlanul látta el a feladatát.

Másnap újabb mérkőzés várt ránk és sajnos véget ért a nagy menetelés, a St. Louis Blues ellen 4-0s pofonba szaladtunk bele. Négy meccses győzelmi sorozatnak lett vége és sorban négy idegenbeli meccs megnyerése után kaptunk ki először.
Nem változtak a sorok, csak a back-to-back miatt Varlamovot Giguere váltotta a ketrec előtt.
A meccs eleje megint nem a miénk volt és most nem úsztuk meg olyan olcsón a langyos kezdést, mint az előző két fellépésén. A Blues már az első három perc után megszerezte a vezetést, Quincey óriási kapu előtti turnover után Berglund volt eredményes. Nem sokkal később az egykori denveri hokis Shattenkirk jól eltalált lövése vágódott a ketrecbe, így az egy kapura lejátszott első harmad után két gólos hátrányunk volt. A második felvonásban se tudtuk igazán felvenni a tempót, mert szinte egymás után három kiállítást is kaptunk vitatható körülmények között. Folyamatosan emberhátrányban játszottunk és nem is úsztuk meg a PKkat, Arnott és Backes is létszámfölényes gólt ütött a harmad első felében. 4-0ra megléptek és ezzel eldőlt a meccs. Túl fáradtak voltunk fejben és fizikálisan is ahhoz, hogy ilyen hátrányból felzárkózzunk, a hátralévő időben nem sok veszélyt jelentettünk Elliott kapujára, a tavaly még nálunk is megforduló kapus tehát lenullázta az Avst, véget ért a győzelmi széria.
Mindössze 15 kapura lövésre voltunk képesek, ebből 8at a Landeskog-O'Reilly-Hejduk sor vállalt. Giguere kapujára közben 39 kísérlet záporozott, abból 35öt tudott kivédeni, egyébként nem teljesített rosszul a veterán hálóőr. Nem könnyítette a helyzetünket, hogy Johnson az első harmad alatt kéz sérüléssel kiesett és nem tudta folytatni a játékot. Előző nap is játszottunk, gyengék voltunk a Blues ellen, akiket a bírók se voltak restek kicsit megtámogatni.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 26-13-3, 55 pont
2. Minnesota Wild 21-15-6, 48 pont
3. Colorado Avalanche 23-19-1, 47 pont
4. Calgary Flames 19-19-5, 43 pont
5. Edmonton Oilers 16-22-3, 35 pont

A közeljövő programja:

Január 11., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators
Január 13., péntek, 02:00 Nashville Predators - Colorado Avalanche
Január 14., szombat, 21:00 Dallas Stars - Colorado Avalanche
Január 16., hétfő, 22:00 Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche

A folytatásban verhető nyugati ellenfelekkel találkozunk, lesz egy röpke home-and-home series a Predators ellen, majd szombaton és hétfőn is esti meccset fogunk játszani. Bízom benne, hogy a St. Louis elleni vereség nem egy rossz széria kezdete lesz, hanem gyorsan visszatérünk a sikerek mezejére és az előttünk álló napokban is szép számmal hozunk pontokat.

Öt év távollét után 2011-ben újra bejutott a Denver Broncos csapata az NFL rájátszásába, és bár az utolsó három forduló veresége és kilátástalan játéka miatt nem lehetünk túl bizakodóak, szurkolnunk kell ma este a Vadlovakért! A csapat a leggyengébb divízió-bajnokot megillető, 4. kiemelt lesz az AFC-ben, így a Wild Card körben a lehető legerősebb ellenféllel, az elmúlt hat esztendőben két Super Bowl-t nyerő Pittsburgh Steelers csapatával fog találkozni a Sports Autorithy Field at Mile High Stadium-ben.




















Pittsburgh városában rendkívül mélyre nyúlik vissza a futballtörténelem, Pennsylvania szívében gyakorlatilag "őshonos" a sportág, a klubot ugyanis 1933-ban hozták létre még Pirates néven, ezzel az egész mostani AFC legöregebb egyesülete. Az első időszakban gyakran névváltáson estek át, a híressé vált Steelers nevet 1945 óta viselik. Például a mieinkkel ellentétben, ők mindig is NFL-csapat voltak, noha az átütő sikereket csak az 1970-es fúzió után érték el. A hőskorban a létezésen kívül nem sok örömben volt részük a helyi drukkereknek, a csapat évtizedeken át bukdácsolt, egészen 1947-ig kellett várniuk az első PO-szereplésre, ami meglehetősen rövidre sikeredett, hiszen az Eagles az első fordulóban 21-0-val csapta ki őket. Újabb röpke 15 esztendő kihagyás után 1962-ben fordultak meg ismét a rájátszásban, ekkor a Lions állta az útjukat.

A nagy változást a '70-es évek hozták meg, az AFL-NFL egyesülést követően az AFC Central divízióba kerültek, ahol két negatív szezont követően harmadik nekifutásra történetük első csoportbajnoki címét ünnepelhették 11-3-as alapszakasszal. Végül az első igazán komoly Steelers-es PO-menetelés a konferencia-döntőben ért véget a Dolphins ellen, de a legendás Chuck Noll AFC coach of the year díja mellett a szezon legjobb offenzív és defenzív újoncát is az újjáépülőben lévő, fiatalos gárda adta, az irányító Terry Bradshaw pedig halhatatlan karriert kezdett. Ettől az évtől számítva egymást követő nyolc szezonban voltak résztvevői a rájátszásnak, és egyedülálló történelmet írtak azzal, hogy hat év alatt négy SB-t nyertek négy döntőben való részvétellel, menet közben a sorban hat divízió-győzelem már csak a hab volt a tortán. A nagy sorozat az 1974-es szezonban vette kezdetét, a playoff-ban a Bills-t és a Raiders-t búcsúztatták el a finálé felé vezető úton, majd a Super IX alkalmával a Vikings 16-6-os legyőzése jelentette a gárda megkoronáztatását. Egy évvel később 12-2-es alapszakasszal süvítettek tovább, és a rájátszásban sem kegyelmeztek, bár a Cowboys elleni döntő szorosabb küzdelmet (21-17) igényelt a tavalyinál. Ezután jött egy kisebb megtorpanás, ugyan '76-ban és '77-ben is megnyerték a csoportot, a rájátszásban mindkétszer idejekorán elhullottak - utóbbi évben éppen a Broncos állította meg őket a divisional körben. Több se kellett nekik, a 16 meccses alapszakaszra váltás első két évében újra bajnokok lettek, 1978-ban 14+3 győzelmet regisztráltak, egy újabb kiélezett SB végeztével sikerült 35-31 arányban két vállra fektetni a Cowboys-t. A második címvédő évet pedig a Rams bánta a döntőben (31-19), mindkét esetben Bradshaw lett a SB MVP.




















A következő évtized kevesebb sikert tartogatott számukra, ugyan rendre ott voltak a semleges mérleg környékén, általában negatív szezonokat produkáltak, a '80-as években mindössze négyszer jutottak be a rájátszásba, '89-ben például újra a Broncos vetett véget az igyekvésnek a második körben, mely után Noll mester leköszönt, utódja a következő 15 évben a helyi származású Bill Cowher lett. Rövid időn belül visszatértek a sikerek a csapathoz, 1992-től sorban hatszor voltak tagjai a rájátszásnak, ám az elődök bajnoki címeit nem tudták megismételni egyik alkalommal sem. A legközelebb 1995-ben álltak hozzá, a 30. SB-on azonban a Cowboys visszavágott a korábbi sérelmekért, 27-17-es győzelmükkel Texas-ba került a bajnoki cím, míg két évvel később az akkori SB-győztes denveriek 24-21-re verték őket a konferencia-fináléban. A következő jelentősebb évszám 2004 volt (bár az azt megelőző években is meg-megfordultak a rájátszásban, és átkerültek az AFC North-ba), ezt a szezont 15-1-es alapszakasszal tudták le, és óriási esélyesként robogtak a Super Bowl irányába, azonban a Patriots 41-27 arányban hűtötte le őket az AFC-döntőben.

2005-ben 11-5-ös mérleggel szabad kártyás csapatként vehettek részt a playoff-ban, s egy újabb történelem könyvekbe illő menetelésbe kezdtek. A WC-körben a Bengals-t, a második fordulóban a Colts-t győzték le szoros küzdelemben, majd az emlékezetes AFC-döntőben a Broncos mai napig utolsó PO-meccsén 34-17-re győztek ellenünk a mérföld magasan fekvő városban, így ők vehettek részt a Super Bowl XL-en, és nem mi. Ennek örömére be is söpörték fennállásuk ötödik bajnoki címét, mivel 21-10-re legyőzték a Seahawks-t. A nagy sikert két baljós esztendő követte, igencsak kicsúsztak a dolgok a kezeik közül, Roethlisberger körül is felerősödtek a pályán kívül problémák, és címvédőként be sem jutottak a rájátszásba, majd az újonnan kinevezett ifjú edző, Mike Tomlin első évében már a Wild Card körben repültek nagy meglepetésre. 2008-ban aztán minden adott volt az újabb diadalmenethez, és éltek is a lehetőséggel. A 12-4-es alapszakaszt követően kőkemény ágról jutottak be a döntőbe, egy-egy klasszikus meccsen verték a SD-t és az ősi rivális Baltimore-t, míg a fináléban a Kurt Warner által repített Cardinals-t is felül múlták 27-23 arányban az acélváros hatodik bajnoki címéért. Tomlin 36 évesen a valaha volt legfiatalabb SB-győztes edző lett, és természetesen az év legjobb trénerének is megválasztották. Stílszerűen címvédőként újra kimaradtak a rájátszásból, de a tavalyi évben ismét odakerültek a tűz közelébe. Nagyon hasonlóan haladtak, mint a 2008-as siker idején, a Ravens-t és a Jets-t ejtették ki a PO-ban, azonban döntőben találkoztak egy jobb csapattal, 2010-ben a Packers ért fel a csúcsra a 31-25-ös sikerrel. A Steelers SB-mérlege így 6-2-esre romlott (komplett PO W-L: 33-21), de idén a 12-4 ismét komoly reményekre jogosíthatja fel őket, noha Wild Card meccset kell játszaniuk.

A Broncos 2005 óta nem járt a rájátszásban, mint szóba került, abban az évben éppen a Steelers állta az utunkat, az akkori csapatból már csak Champ Bailey és D.J. Williams maradtak hírmondónak - Doom-ot és Kuper-t az azt követő drafton vettük birtokba. Azóta többször is drámai körülmények között maradtunk le a rájátszásról fájdalmas utolsó fordulós vereségekkel, 2011-ben viszont úgy gondolom, talán emiatt kaptunk némi elégtételt a sorstól. A sok megpróbáltatás után most ránk mosolygott a szerencse, és kissé ajándéknak tűnhet, hogy bejutottunk a rájátszásba, reméljük tudunk élni az égből San Diego-ból pottyant csodával.

A közelmúlthoz hasonló öt éves PO-tól való távolmaradást az 1970-es évek óta nem produkáltunk, számtalanszor kiveséztük már, hogy a klub történetének egyik legsötétebb korszakát tudtuk magunk mögött. A playoff-örökmérleg 17 győzelmet és 15 vereséget tartalmaz, ahogy bizonyára mindenki jól tudja, a legnagyobb sikereinket 1997-ben és 1998-ban értük el, Elway vezérletével mindkétszer SB-t nyertünk. A két győztes finálét négy vesztes döntő előzte meg: '77-ben a Cowboys, '86-ban a Giants, '87-ben a Redskins, '89-ben a 49ers vetett véget a denveri álmoknak. Ezen kívül még 1991-ben és az említett 2005-ös szezont követően játszottunk még konferencia-döntőt, a többi rájátszás-szereplés alkalmával rögtön az első adandó alkalommal kizúgtunk.




















A két csapat eddig összesen 27-szer találkozott egymással, ezeken a mérkőzéseken a Broncos teljesített jobban, 16 alkalommal legyőztük a Steelers-t 10 vereség és egy döntetlen mellett. Utoljára 2009. november 9-én meccseltünk velük, Roethlisberger-ék aznap 28-10-es győzelemmel távoztak Colorado-ból, azt megelőzően zsinórban háromszor legyőztük őket. A rájátszásban már hatszor mérkőztünk meg a Pittsburgh-gel, ezzel ők tekinthetők a leggyakoribb PO-ellenfeleinknek, a küzdelem jelenleg 3-3-as döntetlenre áll a két rivális között.

1977-ben a klub történetének első AFC bajnoki címét jelentette a Steelers 34-21-es legyőzése; egy évvel később azonban 33-10-es verést tartogattak számunkra a rájátszás első körében. Ezt követően az 1984-es playoffban 24-17-es vereséget szenvedtünk tőlük; majd '89-ben 24-23 arányban mi örülhettünk, és jutottunk be a Cleveland Browns elleni emlékezetes konferencia-fináléba. Az 1997-es SB-t megelőzően a Pittsburgh testén át vezetett az út, 24-21-re vertük őket; utoljára pedig 2005-ben találkoztunk velük, és 34-17 arányban győzedelmeskedtek felettünk a sokszor emlegetett AFC-döntőben.

Ma este, 22:30-tól tehát mindenkinek kötelező végig szurkolnia a mérkőzést, senkit nem érdekel, hogy hogyan, de ott vagyunk a rájátszásban, igyekeznünk kell minél jobban megragadni ezt a lehetőséget. Hajrá Broncos!



 

A Denver Broncos (8-6) az NFL tizenhatodik játékhetében a Buffalo Bills (5-9) gárdájához ment idegenbe, a Ralph Wilson Stadium-ba. A mérkőzés a karácsonyi ünnepek miatt vasárnap helyett szombaton került megrendezésre. Volt pár sérültünk a héten, de szerencsére végül mindannyian játékra tudtak jelentkezni, még Brian Dawkins is. Kimaradt a meccskeretből Quan Cosby (aki később a keretből is kikerült), Kyle McCarthy, Mike Mohamed, Manny Ramirez, Tony Hills, Julius Thomas és Derrick Harvey. A hazaiak egy 7 meccses vereségsorozat után fogadták a Broncos-t, akiknek ez a meccs a playoff-ba jutás szempontjából elég fontosnak tűnt.
























A Bills nyerte a feldobást és a kezdés lehetőségét választották, majd egy 40 yard-os return-el indították a meccset, ami a -6-ról a 34-ig ment. C. J. Spiller 2 yard-os futása volt az első támadó play a hazaiaktól, majd újra ő futott 5 yard-ot, így 3&3 következett. Ryan Fitzpatrick Tashard Choice-nak adott hátrafelé egy passzot, őt viszont DJ és Von egyből el is kapta, így -8 yard-ot eredményezett csak a play, jöhetett tehát a meccs első punt-ja, amit Royal fair catch-el kapott el a 27-en.

Érkeztek tehát a támadók egy némiképpen furcsa felállásban:

QB: Tim Tebow
RB: Willis McGahee
FB: Dante Rosario (TE)
WR: Eric Decker, Demaryius „Bay-Bay” Thomas
TE: Chris Clark (OT)
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

McGahee első futása 0 yard-os lett, másodikra viszont talált egy lyukat középen és egy gyönyörű futást mutatott be, egészen a Bills 49-es vonaláig jutott, 24 yard-ot tett meg és természetesen a 1st down is meglett. Bejött Lance Ball, két 5 yard-os futása újabb 1st down-t ért. McGahee futott4 yard-ot, ami után Tebow első sikeres passza jött, Bay-Bay kapta el a labdát és szerzett 14 yard-ot és egy 1st down-t. A következő 1st down hasonló stílusban lett meg, McGahee 7 yaard-os futását Bay-Bay 6 yard-os elkapása követte, jöhetett egy 1&goal a 8-ról. Tebow futott középen 3 yard-ot, ami után Franklin maradt lent, ápolás után saját lábán hagyta el a pályát és hamarosan vissza is tért. McGahee futott középen shotgun-ból, a bírók TD-t jeleztek, amikor benyújtotta a labdát az endzone felé, de a videóbíró jelzése után visszanézték és érvénytelenítették a pontszerzést, mivel lent volt a veterán futó térde, 3&goal jött az 1-en belülről. Nem sikerült letörni a Broncos támadóinak a kedvét, Tim Tebow vette a kezébe a labdát és a bal oldalon befutott az endzone-ba, így meglett végül a TD, amihez Prater hozzátette az extra point-ot -> 7-0.

Egy szabálytalanság miatta 35 helyett a 40-ről rúghatta Prater a kickoff-ot, amit Justin Rogers a -1-ről a 19-ig hordott vissza. Érkeztek a hazai támadók először a mérkőzés folyamán, hogy felvegyék a harcot a denveri védelemmel:

DE: Elvis Dumervil, Robert Ayers
DT: Brodrick Bunkley, Marcus Thomas
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Joe Mays
CB: Champ Bailey, Andre Goodman
S: Brian Dawkins, Quinton Carter

Sikerült egy erős kezdést produkálni a Bills játékosainak, C. J. Spiller-nek csináltak helyet a  fal bal oldalában és mire a földre sikerült vinni már a Broncos 33-as vonalánál járt, 38 yard-ot futott. Szerencsére a védelem ennél tovább már nem engedte őket, csupán csak Doom 5 yard-os büntetése miatt kerültek közelebb, valamint Tashard Choice 1 yard-os futásával. Érkezett Dave Rayner egy 45 yard-os field goal-ra, de a rúgása után a labda balra elkerülte a goal post-ot, így maradt az eredmény 7-0. Sajnos a Broncos nem tudott élni a lehetőséggel, hogy tovább növeljék az előnyt, Clady holding-ja miatt a drive korán megfeneklett és így 3&out után jött Britton Colquitt és egy 46 yard-os punt-ot rúgott, ami után Leodis McKelvin egy 38 yard-os visszahordást csinált a Broncos 28 yard-jáig. Fitzpatrick passzából Spiller csinált egy 11 yard-os gain-t. 1&10 helyett 1&20 jött a 27-ről egy holding miatt, innen két elkapással csak 14 yard-ot tudtak haladni a hazaiak, jött tehát egy újabb FG kísérlet, de ez is a bal oldalon kerülte el a kaput. Az első negyedbe még egy 1 yard-os Ball futás fért bele. Az első negyed után az eredmény tehát: 7-0.

A második negyed elején Ball újabb 1 yard-os elkapása majd Fells 5 yard-os elkapása jött, így tehát Colquitt-nak kellett érkezni újra egy punt-ra, ami ezúttal 48 yard-os lett és a 24-ig szállt. A Buffalo következő drive-ja egy megszerzett 1st down-t ért, 2&7-nél dobott Fitzpatrick egy 16 yard-os passzot, de mivel Goodman a következő play-nél csinált egy szép -7 yard-os tackle-t Spiller-en, így a hazai drive hamar megfeneklett és 4&6-nál jött az első Bills-es punt Brian Moorman-tól, ami touchback lett. Nagyon összeállt a hazaiak futás elleni védelme, McGahee két futással csak 1-1 yard-ot tudott elérni. 3&8-nál Decker volt Tebow célpontja, de egy védő le tudta ütni a passzot, jött egy újabb Colquitt punt, ami a hazaiak 31-es vonaláig repült. 3&8 jött hamarosan, ekkor Steve Johnson kapott egy passzot és mivel üresre tudta magát játszani, megiramodott vele előre és mire Champ utolérte már a Broncos 12-es vonaláig jutott. Choice futott kétszer, 5 és 2 yard-ot, 3&3-nál pedig David Nelson lett volna a TD passz célpontja, de a védőknek sikerült leütniük. Jött újra Rayner egy false start után egy 4&8-ra és ezúttal már nem hibázott, bevágta a 28 yard-os FG-t -> 7-3. Matt Willis a 4-en kapta el a következő kickoff-ot, de a return-el csak a 21-ig jutott. Jeremiah Johnson érkezett futni, ő egy kicsit hatékonyabb volt elsőre, 6 yard-ot ért el. McGahee tett még hozzá 3 yard-ot, így 3&1 jött, aminél sajnos Johnson már nem tudott átjutni a 1st down marker-en. Colquitt 50 yard-os punt-ja a 20-ig szállt, ahol McKelvin elkapta és olyan jól blokkoltak előtte a társai, hogy végül meg se állt a Broncos endzone-jáig, 80 yard-os return TD-jét még a videóbírós visszanézés után is érvényesnek látták, jöhetett Rayner az XP-ra és be is vágta -> 7-10. Úgy tűnt, hogy hamar jön a válasz, Eddie Royal szaladt a Bills endzone-jáig a kickoff-al, de a bírók egy szabálytalanság miatt érvénytelenítették a 96 yard-os visszahordást. A helyzet szépséghibája az, hogy a visszajátszások alapján tisztán látszott, hogy a bűnösnek látott Dante Rosario nem is ért hozzá az előtte eleső hazai játékoshoz, óriási hibát követtek el tehát a zebrák. A büntetés után a 7-ről kezdhetett támadni a Broncos, a 2-minute warning előtt még 3 play-re volt idő, McGahee futott összesen 9 yard-ot két futással, 3&1-nél azonban sajnos Tebow nem tudta megszerezni a 1st-down-t. Colquitt a 16-ról punt-olhatott, a labda 42 yard-ot szállt, ezúttal McKelvin nem próbálkozott meg a return-el a 42-ről. Fitzpatrick egy screen passzal nyitott, Spiller csinált belőle 16 yard-ot. Két incomplete passz jött, a másodiknál Von kicsit korán indult, így megismételték a play-t, csak ezúttal 2&5 jött. Nelson volt a következő célpont, hosszú passzot kapott a jobb oldalon, végül a 7-en vitte le Chris Harris a földre. 1&goal-nál Derek Hagan kapott egy rövid passzot, ami 3 yard-ot ért, majd jött Spiller, aki talált egy lyukat a fal jobb oldalában és meg se állt az endzone-ig. Rayner ezúttal is bevágta az XP-t, így 0:19-el a félidő vége előtt 10 pontra nőtt a hazai csapat előnye -> 7-17. Willis kapta el egy rövid kickoff-ot a 15-ön, de csak a 19-ig jutott vele, így a maradék 0:11-et már egy térdeléssel lepergette a Broncos. A félidőben az eredmény -> 7-17.




















A második félidőt a Broncos kezdhette, Willis az 1-en kapta el a kickoff-ot és a 26-ig hordta vissza. Passzal indította a félidőt, Rosario meg is csinálta az elkapást és a Bills 42 yard-jáig jutott, 32 yard-ot szerezve. McGahee futott 2 yard-ot, majd Tebow passza lett túl erős Bay-Bay irányában. 3&8-nál Tebow futott a jobb oldalon, a bírók szerint 7 yard-ot és ezt a véleményüket John Fox challenge-e után is fenntartották, ez így egy időkérésébe került a Broncos-nak. 4&1 jött, úgy döntöttek az edzői stábban, hogy ennek neki kell menni és igazuk lett, Tebow csinált 2 yard-ot egy középső futással. 1&10-nél Virgil Green-nek adott egy rövid passzot egy kis menekülés után, végül 9 yard lett a play-ből. 2&1 jött a 22-ről, McGahee futott 1 yard-ot, de egy védő korán indult, így 5 ajándék yard-ot kapott a vendég támadósor. 1&10 jött a 17-ről, Tebow Daniel Fells-nek passzolt, ő a 4-en kapta el a labdát és bejutott vele az endzone-ba, így Prater XP-ja 3-ra csökkentette a hátrányt -> 14-17. Rogers a -2-ről a 29-ig hordta vissza a kickoff-ot. Fitzpatrick egy Nelson-nak adott passzal kezdte a drive-ot, 9 yard-ot ért az összjáték. Spiller futott középen, de megfogta a védelem 0 yard-on, viszont Rahim Mooren ellen a bírók fölösleges durvaság miatt megítéltek egy 15 yard-os büntetést, így a Broncos 47-es vonaláról folytathatta a támadást a Bills. Jött egy újabb passz, ezúttal Steve Johnson felé, ez is sikeres lett és 8 yard-ot ért. Jött Spiller futni, 10 yard-ot és 1st down-t szerzett a jobb oldalon. Újra ő jöhetett, ezúttal középen próbálkozott, a védők nem tudtak időben összezárni, átjutott közöttük és csak a 4-en sikerült megállítani. 1&goal-nál Nelson csinált egy 2 yard-os elkapást, majd Choise futása jött, de ezt Bunkley 0 yard-on megfogta. Fitzpatrick passzolni akart 3&goal-nál, de érkezett Doom és egy -5 yard-os sack-el megállította a drive-ot. Rayner érkezett újra és a berúgott 25 yard-os FG-al javította a statisztikáját és 6 pontra növelte az előnyt -> 14-20.

Rayner rövid kickoff-ját Willis a 13-ról a 31-re hordta vissza, de sajnos két rossz Tebow passz után egy 0 yard-os futás a fiatal QB-től azt jelentette, hogy vissza kellett adni a támadás jogát a Buffalo-nak. Colquitt 49 yard-os punt-ját McKelvin a 20-ról a 37-re hordta vissza, így 135 punt return yard-jával megdöntötte a Bills franchise rekordját. Fitzpatrick egy 21 yard-os passzal nyitott, így hamar a Broncos 42-es vonaláról jött az 1&10. Hagan kapott egy 6 yard-os passzot, majd Spiller talált ismét helyet a futásra, 26 yard-ot szerzett, a 10-ről jöhetett az 1&goal. Újra Spiller futott, ezúttal 3 yard-ot, ám mivel ezután két sikertelen passzkísérlet jött, így a hazaiaknak ismét egy field goal-al kellett megelégedniük, Rayner újra 25-ről rúgta be a 3 pontost -> 14-23. Royal hajtott végre újra egy return-t, de ezúttal is érvénytelenítették a bírók szabálytalanság miatt (ezúttal jogosan), így ismét csak a 7-ről indulhatott a Broncos. McGahee futott 3 yard-ot, majd Tebow futott 4-et, amihez a bírók még hozzátettek 5-öt, így a 19-ről jöhetett az 1&10. McGahee futását a védők megfogták -1 yard-on, majd Tebow dobta túl Bay-Bay-t, így 3&11 jött. Újabb passz jött, ismét Bay-Bay felé, ezúttal azonban Rogers közbe tudott lépni és a Broncos 42-es vonalán interception-t csinált, ami utána még a 27-ig vissza is futott a megszerzett labdával. 0:23 maradt még a harmadik játékrészből, Spiller futott 0 yard-ot, így véget is ért a negyed, ami után az eredmény: 14-23.

A negyedik negyed Fitzpatrick 11 yard-os menekülésével indult, jöhetett egy 1&10 tehát. Egy incomplete passz, majd egy 5 yard-os Choice futás után Fitzpatrick Choice-ot akarta megjátszani, de a RB elejtette a labdát, ami egy újabb Rayner FG-t jelentett, ezúttal 29 yard-ról volt eredményes a rúgó -> 14-26. Willis a -1-ről a 28-ig jutott a soron következő kickoff-al, majd Tebow egy passzkísérlettel nyitotta a drive-ot. Royal volt a célpont, a rajta védekező Aaron Williams azonban szabálytalanul akadályozta őt az elkapásban, így egy 29 yard-os defensive pass interference-t fújtak ellene a bírók. 1&10 jött a Bills 43-as vonaláról, először Royal csinált egy 2 yard-os elkapást, ám ezután csak két sikertelen passzkísérletre futotta, jönnie kellett ismét Colquitt-nek, aki a Bills 17-ig punt-olt. Doom egy szép -1 yard-os tackle-t csinált Spiller-en, majd egy sikertelen passz után Fitzpatrick menekült 12 yard-ot, amivel megszerezte a 1st down-t. Összekapta magát a védelem, előbb Bruton fogta meg Choice-t -2 yard-on, majd DJ kapta el Spiller-t -5 yard-on. 3&17-nél Fitzpatrick Steve Johnson-nak passzolt, de ő csak 13 yard-ot tudott szerezni, így jött Moorman punt-olni.

Royal csinált egy 3 yard-os visszahordást, de ez is érvénytelen lett, mivel a bírók ismét Rosario-nál láttak szabálytalanságot. A 10-ről jött az 1&10, Decker felé passzolt Tebow, ezúttal azonban Jarius Byrd volt szemfüles, leleste a passzot és a 37-ről az endzone-ig szaladt vele, így Rayner újabb XP-ja 19-re növelte a különbséget -> 14-33. Willis 28 yard-os visszahordása után a 25-ről kezdhetett támadni a Broncos, de a nagy különbség miatti nyomás mellé még a balszerencse is a előjött, Tebow  passzába egy védő belenyúlt és a játékszer pont Spencer Johnson-hoz pattant, aki előtt tiszta volt az út egy 17 yard-os interception return TD-hez, ami után Rayner adta a +1 pontot, 26-ra növelve a különbséget 7:45-el a vége előtt -> 14-40. Willis következő visszahordása nem volt nagy segítség, mivel a -1-ről csak a 16-ig jutott. Jeremiah Johson jött futni, 8 yard-ot szerzett elsőre, majd 6-ot másodikra, meglett tehát a 1st down. Tebow két passza hozta a következő 1st down-t, először Johson kapott egy 2 yard-os átadást, majd Bay-Bay csinált egy 9 yard-os catch-et. Egy korán induló védő miatt 1&5 jött, aminél Willis 11 yard-os elkapása következett. A következő passznak is ő volt a célpontja, de Tebow túldobta a WR-t. Egyből javította a hibáját, egy kis menekülés után szerzett 12 yard-ot és 1st down-t. A következő alkalommal nem sikerült elmenekülni a sack elől, -7 yard-on kapták el a hazai védők. Egy sikertelen passz után jött egy sikeres, Rosario kapta el a passzot, ami 14 yard-ot ért és így a Buffalo 24 yard-járól jött egy 4&3. A nagy hátrány miatt ennek is nekiment a vendégcsapat, Tebow-nak újra menekülnie kellett, de tudott 6 yard-ot szerezni, mielőtt kilépett a pályáról, így meglett a 1st down. Nem tartott azonban sokáig az öröm, Tebow Royal felé passzolt az endzone-ba, de a passzot Aaron Williams meg tudta szerezni és így Tebow negyedik interception-je után a 20-ról kezdhetett támadni a hazai csapat.

Maradt még 3:38 a meccsből, ebből a vendégek egy három futásból álló 3&out-tal, valamint Moorman 58 yard-os punt-jával lepergettek 1 percet és közben a Broncos időkérései is elfogytak. Jeremiah Johnson 0 yard-os futásával nyitott a Broncos, de jött Tebow-tól egy szép passz, Bay-Bay csinálta meg az elkapást, ami 47 yard-os lett és a Bills 37 yard-jánál ért véget, utána pedig jött a 2-minute warning. Tebow egy -3 yard-os sack-ket szedett be a következő play-nél, ráadásul a labdát is kiütötték a kezéből, de szerencsére Kuper rá tudott vetődni. 2&16 jött a 43-ról, majd Johnson futása után 3&13 a 40-ről, aminél Johnson csinált egy 17 yard-os elkapást. 0:49 maradt még, innen azonban már csak 4 incomplete passz jött, az első Hochstein felé, majd Ball, Royal és ismét Ball volt a célpont. 0:21-nél visszakapta a labdát a Bills, így egy térdelés elég volt nekik, hogy véget vessenek a meccsnek. A végeredmény tehát: 14-40.




















A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Tebow: 13/30 sikeres/összes passz, 185 passzolt yard, 1 passzolt TD, 4 interception; 10 próbálkozás, 34 futott yard, 1 futott TD
McGahee: 15 próbálkozás, 64 futott yard
Johnson: 6 próbálkozás, 23 futott yard; 2 elkapás, 19 elkapott yard
D. Thomas: 4 elkapás, 76 elkapott yard
Rosario: 2 elkapás, 46 elkapott yard
Fells: 2 elkapás, 22 elkapott yard, 1 elkapott TD
Willis: 1 elkapás, 11 elkapott yard; 7 kickoff return, 19 visszahordott yard AVG
Prater: 0/0 FG, 2/2 XP
Colquitt: 7 punt, 24.4 yard AVG
Harris: 7+1 tackle
Bruton: 5 tackle
Williams: 4+1 tackle
Dumervil: 3 tackle, 1 sack

Eljött tehát, amitől igazán féltünk, az összeomlás. Tebow sokat hibázott, ahogy a futójáték is csak akadozva ment, meg is lett az „eredménye”. Sajnos, az elvett TD-vel a játékvezetők is eléggé beleszóltak a mérkőzés alakulásába.

Annyiban volt szerencsénk, hogy a San Diego Chargers (7-8) veresége miatt már csak az Oakland Raiders (8-7) üthette el a Broncos-t a playofftól, ők a Kansas City Chiefs (6-9) ellen nyertek hosszabbításban, miután a rendes játékidő utolsó másodperceiben leblokkoltak egy FG-t.




















Az utolsó játékhéten a Denver Broncos (8-7) a Kansas City Chiefs-t (6-9) fogadta a Sports Authority Field @ Mile High Stadium-ban. A meccs és az egész játékhét fő témája a playoff-ba jutás volt még jó pár csapatnál. Azt tudni lehetett, hogy ha Broncos nyer, akkor biztosan bent van, egy esetleges vereség esetén pedig még szintén maradt esély, mivel a Raiders botlása is bejutást jelenthetett.

A meccs pikantériáját a playoff implikációk mellett a szezont még Denver-ben kezdő QB-ként indító Kyle Orton Chiefs-es kezdőként való visszatérése adta. Egész héten erről cikkeztek az újságok és minden interjúban erre célozgattak a riporterek, tovább növelve a felhajtást.

Sajnos a Broncos egyik vezére, Brian Dawkins nem tudta vállalni a játékot, pár héttel korábban összeszedett nyaksérülése nem akart javulni, így a helyét ezúttal David Bruton vette át Quinton Carter párjaként a kezdőcsapatban. A keretben még történt egy említésre érdemes változás, a visszahordásokért sokáig felelős Quann Cosby-tól megvált a csapat, vélhetően a Patriots elleni fiaskói miatt rendült meg irányában a bizalom. A meccsen a 45-ös keretbe Dawkins mellett nem fért még bele Mike Mohamed, Manny Ramirez, Tony Hills, Julius Thomas, Derrick Harvey és Austin Sylvester.

A pénzfeldobást a Broncos nyerte, de Fox-ék a második félidőt szerették volna kezdeni, így először a hazai oldalon a védők léphettek pályára:

DE: Elvis Dumervil, Robert Ayers
DT: Brodrick Bunkley, Marcus Thomas
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Joe Mays
CB: Champ Bailey, Andre Goodman
S: Quinton Carter, David Bruton

A Jackie Battle hiányában elsőszámú futónak előlépő Thomas Jones 2 yard-os futásával kezdődött a meccs, majd újra ő futott 2 yard-ot, de nem lett vége korán a drive-nak, mivel 3&7-nél Chris Harris egy kicsit lemaradt Jonathan Baldwin-ról és mire utolérte ő már megcsinálta a 10 yard-os elkapást, ami 1st down-t ért. Jött egy újabb 1st down-t érő play, Dwayne Bowe csinált meg 21 yard-os elkapást Champ őrzése ellenére, így a Chiefs a 11. Pro-Bowl-jára készülő CB ellen megítélt szabálytalanságot se kérte. A Broncos 46-os vonaláról jött az 1&10, Dexter McCluster futott 6 yard-ot, ám ebből 5-öt egy false start miatt el is vettek a bírók a következő play előtt. Ez után Orton két rossz passza jött, így a Broncos 45-ös vonalán ért véget a vendégek első drive-ja, érkezett a Colquitt testvérek közül az idősebb, Dustin és a 35 yard-os punt-ja után Royal a 10-en csinált egy fair catch-et. Ekkor érkeztek először a pályára a hazai támadók az alábbi felállásban:

QB: Tim Tebow
RB: Willis McGahee
WR: Eric Decker, Eddie Royal
TE: Daniel Fells, Virgil Green
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin






















Az első drive-ot McGahee 2 yard-os futása nyitotta, majd Lance Ball 0 yard-os futása jött, így egyből egy 3&8-at kellett volna megoldani, ám Tebow középső futása csak 6 yard-ot ért, így hamar jött a másik Colquitt testvér, Britton és egy 51 yard-os punt-ot rúgott, ami után Javier Arenas csinált egy 12 yard-os visszahordást a Chiefs 42-es vonaláig. Jones futott 6 yard-os 1&10-nél, majd Orton újra Bowe-nak passzolt, aki 22 yard-ot szerzett az elkapással, újabb 1st down jött. Jones futott 4 yard-ot, de a drive lényegi része itt véget is ért, Orton előbb Jones majd Steven Breaston irányába passzolt sikertelenül. Jött Ryan Succop egy 44 yard-os FG-ra, de túlzottan balra szállt a labda és elkerülte a gólpóznákat. Saját 44-es vonaláról kezdhetett támadni a Broncos, de sajnos nem sikerült egy drive-ot építeni, Tebow sikertelen passza után McGahee futott 6 yard-ost, de 3&4-nél a Royal felé szálló passz is incomplete lett. Rosario túl korán mozdult a punt-nál, így a 40 helyett a 35-ről punt-olhatott Britton és 55 yard-os punt-ját a KC 10-es vonalán fogta meg Spencer Larsen.

Le’Ron McClain 4 yard-os futásával kezdte a támadást a vendégek támadósora, majd McCluster 7 yard-os futásával meg is lett a 1st down. Orton először McClain-nek próbált passzolni, ez sikertelen lett, de a Bowe felé szálló már nem, igaz nem sokon múlott, hogy Champ ne szerezze meg a labdát és se, hogy ki ne lépje, de végül le tudta tenni a lábait, így meglett neki a 18 yard-os elkapás. Jones futott 4 yard-ot, majd Bowe csinált egy 5 yard-os elkapást, így Jones 2 yard-os futása 1st down-t ért a félpályán. Bowe volt a célpont újra, de ezúttal sikerült levédekezni a passzot, 2&10-nél viszont McCluster futott 10 yard-ot, így újabb 1st down-t szerzett a Kansas City. Ayers jelentkezett be a következő play-nél egy sack-kel, mégpedig egy -5 yard-ossal, majd Bowe ért el egy 8 yard-os elkapást. 3&7 jött, McCluster futhatott a bal oldalon és sajnos nem sikerült időben megállítani, 16 yard-ot és 1st down-t szerzett a csapatának. Nagyon belejött ezzel a második szezonjában járó futó, a következő play-nél a jobb oldalon indult el, sajnos Von egy kicsit benézte a play-t és senki másnak se sikerült odaérnie, így McCluster be tudott futni az endzone-ba, megszerezve karrierje első futott TD-ját, amihez Succop az extra point-tal hozzátett még egy pontot -> 0-7. 0:11 maradt még az első negyedből, így már csak egy 2 yard-os McGahee futásra volt idő. Az első negyed után az eredmény tehát: 0-7.

A második negyedet Tebow egy passzal nyitotta, a zsebből balra kiforogva Larsen-nek dobta a labdát, ő pedig 7 yard-ot szerzett az elkapással, viszont egy elég kemény ütést kapott a térdére és már nem tudott később sem visszatérni a játékba. Beadles egy kicsit korán indult, így 3&1 helyett 3&6 jött, de Tebow jobb oldali 7 yard-os futása így is 1st down-t ért. McGahee futott kétszer egymás után, először 8 majd 11 yard-ot futott, így már a Chiefs térfelén a 49-ről jöhetett egy 1&10. Hamar jött az újabb 1st down, ezúttal 14 yard-ot tudott McGahee futni. Bejött Ball futni, de őt -3 yard-on kapta el a védelem. Tebow passzolt 2&13-nél Demariyus „Bay-Bay” Thomas kapta a labdát és 17 yard-ot szerzett, ami 1st down-t ért a 21-en. McGahee futott balra 1 yard-ot, majd 5-öt jobbra, így 3&4 jött. Tebow futott balra, harcolnia kellett, hogy meglegyen a 1st down, így viszont az odaérő safety-nek volt lehetősége, hogy kiüsse a kezéből a labdát, amire egy védő rá tudott vetődni, így meghiúsult a pontszerzés. A Chiefs egy 2 yard-os futással nyitotta a könnyen kapott drive-ot, majd McCluster csinált egy 19 yard-os elkapást. Sokkal tovább már nem tartott a támadás, Jones futott 2 yard-ot, majd McCluster még 5-öt, de mivel 3&3-nál Baldwin elkapását Goodman levédekezte, így jött egy 43 yard-os punt D. Colquitt-től, Royal pedig a 14-en csinált fair catch-et. Először úgy tűnt, hogy jól fog alakulni a Broncos következő drive-ja, mivel McGahee egy 15 yard-os futással indított, de mivel a következő futása csak 3 yard-os lett, majd Tebow passza lett sikertelen, így Decker 5 yard-os elkapása kevés volt ahhoz, hogy folytatódhasson a támadás. Britton jött a punt-ra, 55 yard-ot szállt a labda, majd Arenas csinált egy 10 yard-os return-t, a 18-ról kezdhetett támadni a Chiefs.

Gyors 3&out következett a vendégektől, köszönhetően főleg Marcus Thomas -7 yard-os tackle-jének 2&9-nél. D. Colquitt punt-ja után a Broncos a 26-ról indulhatott, a 2-minute warning előtt még egy 7 yard-os McGahee futásra volt idő. A szünet után újra McGahee jött, ezúttal 12 yard-ot tudott futni, így jöhetett egy 1st down. Tebow menekült egy 4 yard-ost a félpályáig, majd egy időkérés után 3&5-nél Royal futott 10 yard-ot és még a pályáról kilépve az órát is megállította. Jött egy sikertelen passz, majd egy 1 yard-os futás Tebow-tól. Időt kért Fox és valamiért úgy döntöttek, hogy 3&9-nél 0:36-al a félidő vége előtt jöjjön egy passz, ám a nagy nyomás miatt nem sikerült megoldania Tebow-nak a helyzetet. 0:31 maradt még és bár Matt Prater FG távján már belül járt a csapat, de mivel egy esetleg rontás esetén túl sok ideje maradt volna a Chiefs-nek a támadásra, főleg mert még mindhárom időkérésük megvolt, így inkább a punt mellett kellett dönteni. Valószínűleg jobb ötlet lett volna egy futással próbálkozni, így utólag végiggondolva a helyzetet. B.Colquitt punt-ja touchback lett, így 0:22-nél a 20-ról támadhatott a Kansas City. Bowe kapott egy passzot Orton-tól, ami 19 yard-ot ért, ám ez sokba került a csapatnak, mivel ő ez után az elkapás után ezen a meccsen már nem tudott pályára lépni. Maradt még az időkérés után 0:16, McCluster kapott egy screen passzot, de DJ-t nem sikerült átverni, -3 yard-on megfogta a play-t. Kikérte második idejét a Chiefs, majd jött egy incomplete passz, 3&13-nál már csak 4 másodperc maradt az órán, McCluster kapott egy rövid passzot, de mivel Harris 9 yard után szerelni tudta, így véget ért a félidő, ami után az eredmény tehát: 0-7.




















A második félidőt a Broncos kezdhette, Willis a kickoff-ot a -5-ről a 20-ig hordta vissza. McGahee futott háromszor egymás után, 6, 3 és 2 yard-os run-jai 1st down-t értek. Jött egy sikertelen passz Tebow-tól, majd egy 8 yard-os Ball futás, 3&3-nál pedig egy 14 yard-os Fells elkapás, jöhetett egy újabb 1&10. Ball futott 6 yard-ota következő play-re, de ezt egy (ismét nem ismételt) Clady holding miatt érvénytelenítették a bírók, 1&20 következett. Tebow Virgil Green-nek próbált passzolni, de nem lett jó az átadás, majd McGahee futása is csak 2 yard-ot ért. 3&18 jött, Tebow-nak kellett menekülnie, de még a line of scrimmage-ig se tudott visszajutni. 4&21 helyett 4&16 jött egy korai indulás miatt, Colquitt punt-olt a Broncos 46-ről balra, Arenas-nak sietnie kellett, hogy a labdához érjen, jelzett, hogy fair catch lesz, de nem tudta megfogni a labdát, a kezei közül kicsúszó játékszer pedig pont Willis-hez pattant a Chiefs 20-as vonalán. Kiváló helyről kapott lehetőséget a támadásra a Broncos, McGahee pedig egy 5 yard-os futással nyitott. A következő play-nél is középen próbálkozott McGahee, de másodszor nem tudott előrejutni. 3&5-nél Tebow passzolni akart volna, érkezett a nyomás és jött egy olyan bírói (hiba), ami az egész meccs alakulására rányomta a bélyegét: a játékvezetők „nem vették észre”, hogy a Tebow-hoz érő védő belekapaszkodott először a sisakrácsába, majd a sisak hátsó felébe, mindkettő magában 15 yard-os büntetést ért volna és a drive folytatását jelentette volna, de a zászlók a zsebekben maradtak. Sajnos a szabálytalanság(ok) látványos volta és a bírók közelsége miatt csak arra tudok gondolni, hogy szándékosan nem vették észre a zebrák, amit a nézők milliói egyből kiszúrtak. Így, hiába volt rengeteg reklamálás, melyek alatt nem is sikerült a következő play-t elindítani, meg kellett elégedni a Broncos-nak egy 38 yard-os mezőnygóllal, melyet Matt Prater biztos lábbal hajtott végre -> 3-7.

A Chiefs a 20-ról kezdett támadni, Breaston 9 yard-os elkapásával kezdtek, majd 3&1-nél a TE Leonard Pope csinált egy 12 yard-os elkapást. 1&10 jött a 41-ről, egy imcomplete passz után Jones futott 2 yard-ot, majd Baldwin csinált egy 2 yard-os elkapást, így a drive-nak vége lett. D. Colquitt 39 yard-os passza után Royal a 16-on csinált fair catch-et. 5:17 maradt még a negyedből, Royal 8 yard-os futása nyitotta a Broncos drive-ját. McGahee futott 3 yard-ot, ami 1st down-t ért. Ball futott 4 yard-ot, majd újra ő még 7-et, így jöhetett még egy 1&10. McGahee futott 4 yard-ot, ám ezután sajnos két incomplete passz jött, így ismét korán ért véget a denveri támadás. B. Colquitt jött tehát ismét, a labda a 21-en hagyta el a pályát. Támadhatott még egyet a harmadik negyedben a KC, de ez egy rövid támadás lett, Orton két sikertelen passza közé egy 6 yard-os McCluster futás fért csak be, jött ismét egy punt. Royal a 15-ön kapta el a labdát és a 29-ig hordta vissza, de már szinte természetes módon a bírók szabálytalanságot láttak a Broncos-nál, így a 19-ről kezdődhetett csak a drive. 0:54 volt még a negyedből, ez két futásra  volt elég, előbb McGahee futott 4 yard-ot, majd Jeremiah Johnson 12-t, így 1&10-el kezdődhetett a negyedik negyed. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 3-7.




















McGahee futott 9 yard-ot a negyed első play-ében, utána Ball vesztett 1-et, de mivel 3&2-nél újra ő tudott futni 6-ot, így meglett a 1st down. McGahee jött két futással és mivel 4 után 7 yard-ot futott, így újra jöhetett egy 1&10. A Chiefs 40-es vonaláról folytatódott a drive, Ball futott 3 majd 1 yard-ot, így 3&6 jött. Valamiért újra passzot hívtak Fox-ék FG távon belül és ez ezúttal is rosszul sült el, Tebow-nak menekülnie kellett de végül benyelt egy -9 yard-os sack-ket és így kikerült a csapat a FG távból. Jött B. Colquitt és a jól rúgott punt-ját Willis kint tudta tartani az endzone-ból és végül a 3 yard-on állt meg a labda. Nehéz helyzetből kezdhettek támadni a vendégek, majd még egy kicsit nehezebből egy büntetés miatt. 1&11 jött az 2-ről, Jones futott 1 yard-ot, utána McClain-t állította meg Ayers 0 yard-on. 3&10 jött, Jones futott újra, de mivel csak 3 yard-ot tudott futni, így újra punt-ra kényszerültek a vendégek. D. Colquitt punt-ja a 49-en hagyta el a pályát, innen indulhatott a Broncos drive. Hiába volt sajnos a kiváló indulási pozíció, mivel McGahee 3 és 2 yard-os futásai után Jeremiah Johnson csak 1 yard-ot tudott futni. B. Colquitt punt-ja a 11-ig szállt, Virgil Green állította meg a labdát.

McCluster futott 1 yard-ot, majd egy incomplete passz jött Orton-tól. Sajnos nem sikerült megfogni a drive-ot ennyire hamar, mivel Baldwin csinált egy 15 yard-os elkapást. Egy false start miatt 1&15 jött, ekkor Terrance Cooper csinált egy 14 yard-os elkapást, ám a bírók a kicsit későn odaérő Carter-t fölöslegesen durvának ítélték, ami még 15 ajándék yard-ot jelentett a Chiefs-nek. A Broncos 49-es vonaláról folytatódott a drive, McCluster futását tartotta -1 yard-on Bunkley és Thomas. Újabb szép védekező play jött, Doom állította meg -4 yard-on McCluster-t. Kikérte második idejét is a Broncos, így Orton incomplete passza után még 4:08 maradt az órán. A touchback-re szálló punt után 3:59-nél kezdett támadni a Broncos, Tebow Decker-nek passzolt és bár a passz sikertelen lett egy büntetés miatt 5 yard-ot kapott a denveri csapat. McGahee futott 4 yard-ot, majd sajnos Tebow kapott egy -1 yard-os sack-et, így 3&7 jött. Újra Decker lett volna a célpont, a passz is elég jó volt, de Arenas egy szép mozdulattal megakadályozta az elkapást. Újabb B. Colquitt punt jött, ezúttal a KC 19-éig szállt, onnan McCluster csinált még egy 18 yard-os return-t. Jones futott -2 yard-ot, hála Mays-nek, majd kikérte utolsó idejét a Broncos. Újra Jones jött, Haggan tartotta 0 yard-on, következett a 2-minute warning. Ismét Jones futhatott, 8 yard-ot tudott haladni, így a Chiefs a punt előtt 1:12-ig le tudta pörgetni az órát. D.Colquitt a 7-ig rúgta a punt-ot, onnan Royal a 16-ig jutott a return-nel. Maradt még 0:58 a meccsből, muszáj volt passzolni és jöttek is a kísérletek. Először Royal, majd Bay-Bay volt a célpont, egyik se lett sikeres. Újra Bay-Bay felé szállt egy passz, meg is lett az elkapás, ami 9 yard-ot ért, de mivel az egyik védő Tebow-t a térde alatt kapta el a passz után, így 15 yard büntetést kapott a Chiefs. 0:35 maradt még, Rosario felé szállt egy passz, de ezt levédekezték. Willis volt a következő célpont és sajnos ez a passz se lett sikeres. Bay-Bay végül meg tudott csinálni egy elkapást, ami azonban csak 8 yard-ot ért, igaz az óra is megállt 0:19-nél, amikor kilépett a pályáról. Neki kellett menni a 4&2-nek, Tebow-n nagy volt a nyomás, nem talált célpontot, végül Royal irányába hajított el egy passzot, de azt Brandon Carr le tudta lesni, így Orton térdelésével a Chiefs meg tudta nyerni a meccset. A végeredmény tehát: 3-7.






















A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Tebow: 6/22 sikeres/összes passz, 60 passzolt yard, 1 interception; 6 próbálkozás, 6 futott yard, 1 elvesztett fumble
McGahee: 28 próbálkozás, 145 futott yard
Ball: 9 próbálkozás, 24 futott yard
D. Thomas: 3 elkapás, 34 elkapott yard
Fells: 1 elkapás, 14 elkapott yard
Willis: 1 kickoff return, 25 visszahordott yard; 1 megszerzett fumble
Royal: 2 punt return, 11 visszahordott yard AVG
Prater: 1/1 FG, 0/0 XP (38 yard)
Colquitt: 9 punt, 38.0 yard AVG
Dumervil: 6+2 tackle
Mays: 5+2 tackle
Bruton: 4 tackle
Williams: 4 tackle
Ayers: 3 tackle, 1 sack

Nem sikerült tehát megszerezni a hőn áhított győzelmet, így minden Broncos-drukker szeme a kivetítőre tapadt, amin a Raiders-Chargers meccs utolsó perceit mutatták. Végül lehetett örülni, mivel a SD 38-26-ra megnyerte a meccset és így bejuttatta a Broncos a playoff-ba. Ez lesz 2005 óta az első playoff-meccse a Broncos-nak, ami még úgy is örömteli, hogy tudjuk, nem igazán megérdemelt a csapat bejutása. Viszont akármi is lesz, azt a tényt már nem lehet elvitatni, hogy a Broncos egy 4-12-es szezon után egy 8-8-ast tudott produkálni, mégpedig messze nem ideális körülmények között.

Az AFC West divízió végeredménye (W-L):

1. Denver Broncos 8-8
2. San Diego Chargers 8-8
3. Oakland Raiders 8-8
4. Kansas City Chiefs 7-9

A szezon végére több probléma is előjött a támadójátékunkkal, az elkapóink nem nagyon tudnak elszakadni, Tebow se hoz időben döntést, néha nem is látja meg az üresen maradó elkapót (igaz, sokszor a nagy nyomás miatt), ezek pedig rányomják a bélyegüket az eredményességre. A liga legjobb futójátéka a Broncos-é, viszont a 31-dik helyen áll a csapat a passzok tekintetében, ami sajnos nem sok jóval kecsegtet a liga (egyik) legjobb védelmével felálló Pittsburgh Steelers (12-4) ellen.

Ami a Broncos mellett szólhat az az esélytelenség miatti „tehercsökkenés”, a Steelers sérültjeinek igen magas száma (plusz a vérében található vörösvérsejtek miatt a meccset kihagyó Ryan Clark), a védelmünk nagyon jó formája és a Tebow-magic esetleges bekövetkezése. Ugyanakkor tény, hogy ennek a meccsnek nem a Denver Broncos lesz az esélyese. Jöjjön mindenki és szurkoljunk a Broncos-ért vasárnap este, 22:30-tól, minden buzdításra szüksége lesz a srácoknak és a lényeg:

Nyerni kell, nincs mese...

- Tóth Milán írása -

Egy hónap telt el a Colorado State University első kiadása óta, most azonban eljött az idő, hogy ismét a Kosokkal foglalkozzunk. Az egyetemi kosárlabda-bajnokságban vitézkedő Rams mérlege javult a legutóbbi, róluk szóló kiadásom óta, ráadásul a közelmúltban az El paso-i négyes tornát is megnyerte Tim Miles vezetőedző alakulata.






















December 7-én egy tévés mérkőzésen lépett pályára a csapat, ahol az akkori #7 Duke Blue Devils volt az ellenfél. Az Egyesült Államok egyik legerősebb csapata ellen leginkább a tisztes helytállás lehetett a mieink célja, a hazaiak végül 87-64-re győztek ellenünk. A junior támadó Greg Smith a padról beállva 18 pontig jutott, míg a dobóhátvéd Dorian Green 14 pontja és 10 lepattanója is jónak volt nevezhető a kiválóan védekező hazaiak ellen.

A nagy arányú vereséget a CSU játékosai egy nagy arányú győzelemmel kompenzálták, ráadásul hazai pályán a Moby Arénában. Wes Eikmeier vezérletével (25 pont) a Texas Southern csapatát 85-61-re intéztük el, de ennél is örömtelibb volt újra a pályán látni Pierce Hornungot. A junior magas ember hat meccs óta nem játszott, mert novemberben a Stanford ellen agyrázkódást szenvedett. Edzőjétől 21 percet kapott, ez idő alatt hét pontot és 11 lepattanót szerzett.

Dorian Green valamit megérzett december 22-én az állami rivális Northern Colorado elleni idegenbeli mérkőzés bemelegítésekor. A harmadéves sportoló a csapat egyik edzőjének már akkor mondta, jó formában érzi magát. Megérzései nem hagyták cserben, több, mint 2000 néző láthatta a Butler-Hancock Arénában, ahogy karriercsúcsot jelentő 36 pontot ért el, nyolc sikeres triplát végrehajtva. A Rams a két szomszédos egyetem rangadóját 92-78-ra nyerte meg, a bedobó pedig toronymagasan a mezőny legjobbja volt.
 
A két ünnep között a texasi El Paso-ba utazott a különítmény, ahol a Bank of the West Don Haskins Sun Bowl Invitational nevezetű négyes tornán vettünk részt. A házigazda UTEP ellen nehezen indult be a gépezet, az első félidőben a hátvéd Wes Eikmeier még csak négy pontos volt. A csapat egyik legjobbja azonban összekapta magát a második felvonásra, a találkozót végül 16 ponttal és hat gólpasszal zárta, így 56-53 arányban nagy nehezen sikerült behúznunk a meccset.

Másnap a jóval szerényebb játékerőt képviselő Jacksonville State elleni döntőben is álmosan kezdett a gárda, de a félidőben már tíz pont volt a különbség (36-26) a két csapat között. Wes Eikmeierék a második játékrészben kicsit feljebb kapcsoltak, kialakítva a 79-56-os végeredményt. A mérkőzés legjobbja ismét ő volt, valamint még a torna MVP-jének is megválasztották a döntőben 25 pontot szerző juniort. Eikmeier mellett még a végzős támadó Will Bell került be a torna All-Star ötösébe, miután mindkét meccsen megismételte az egyéni csúcsának megfelelő 12 pontot. Illetve Pierce Hornung is kezdett visszatérni a régi formájához, a JVSU ellen 12 lepattanót kaparintott meg.

A Mountain West konferenciában vitézkedő csapat a tabella középmezőnyében foglal jelenleg helyet kilenc győzelemmel és négy vereséggel. A fontos kosárlabda mérkőzések csak most fognak következni igazán, hiszen január 11-től konferencia-ellenfelei ellen lépnek pályára a Kosok, melyek kivétel nélkül tévés összecsapások lesznek, így kis szerencsével az éjjeli baglyok akár a neten is élőben szurkolhatnak a csapatért.

Azok a denveri kosárlabda szurkolók, akik a lockout alatt elvonási tünetetekkel küzdöttek az európai kalandok ellenére is, most nagy dózisban kapják az NBA mérkőzéseket. A Denver Nuggets az elmúlt négy találkozóján meglehetősen feszített tempót diktált. A csapat letudta első back-to-back-to-back sorozatát, oda-vissza Lakers, majd a Bucks ellen lépett pályára Karl legénysége, vagyis három nap alatt három meccset játszottunk. Egy nap pihenőt követően pedig a Kings csapatát fogadta Colorado első számú kosárcsapata.





















Az első Los Angeles Lakers elleni derbire még 2011-ben került sor, december 31-én LA-ben vendégszerepeltünk. A csapat a legerősebb ötössel kezdte az összecsapást, Lawson, Afflalo, Gallinari, Nené és Mozgov alkották a kezdőt. Az első negyedben kiegyenlített játék folyt, talán egy hajszállal a hazaiak meggyőzőbben játszottak. A második negyedben már jobb játékkal rukkoltunk ki, sikerült a negyed elején egy támadáson kívülre kerülni, a nagyszünetre azonban egy pontos vezetéssel Kobe-ék fordultak. A következő negyed hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak ezúttal a Lakersnek sikerült egy kicsinyke előnyt szereznie, amit ledolgoztunk, sőt meg is fordítottunk. A döntés a negyedik játékrészre maradt. Jól kezdtük a záró felvonást, a negyed közepére öt ponttal is vezettünk, ami ezen a meccsen már komoly különbségnek számított. Az utolsó bő három percben aztán döbbenetes pechszéria vette kezdetét. Volt egy kihagyott zsákolás Nené részéről, valamint az utolsó másodpercben Gallinari ziccerből egyenlíthetett volna, de elhibázta az ordító helyzetet, így a Lakers nagy szerencsével megszerezte a győzelmet 92:89 arányban. A mérkőzés nem hozott magas színvonalú játékot, de összességében izgalmas volt, elsősorban a drámai végjátéknak köszönhetően. Bynum, a hazaiak centere egyszerűen tarthatatlan volt, ezen az összecsapáson nem volt megfelelő válaszunk a játékára, teljesen uralta a festéket, támadásban és védekezésben egyaránt. Nálunk a legjobban, meglepetésre Harrington teljesített, a padról 21 pontot szállított Big Al.

Nem volt sok idő a los angelesi vereségen rágódni, Újévkor ugyanis már hazai pályán fogadtuk a Los Angeles Lakerst. A kezdőcsapatunk megegyezett az előző napi ötössel, jöhetett a visszavágó. Az első néhány percben a vendégek játszottak jobban, de gyorsan kapcsoltunk és a nyitó negyed végére sikeresen magunkhoz ragadtuk a vezetést. A szünet előtt a cseresorunk remeklésének köszönhetően sikerült tíz pont fölé tornászni a fórunkat, így nyugodtan várhattuk a második félidőt. A harmadik negyed közepe táján elfogyott az előny, elsősorban Bryant és Bynum okoztak problémát ebben a szakaszban. A gödörből leginkább Gallinari remeklése hozta ki a csapatot, a negyed záró momentumaként, pedig Birdman szerzett egy gyönyörű kosarat, megadva ezzel az utolsó felvonás alaphangját. A negyedik negyed szorosan alakult, a döntést ezúttal is az utolsó percekig halogatták a csapatok. A meccs hajrájában sokkal jobban koncentráltunk, mint az ellenfél, szép labdaszerzéseknek és gyors leindításoknak köszönhetően a végjátékban sikerült felülmúlni a riválist, így végül 99:90-re behúztuk a győzelmet. Ez a találkozó valamivel magasabb színvonalat hozott, mint az „odavágó”, igaz, a dobószázalékok, különösen a triplák még mindig nagyon gyengék voltak. Ezúttal kijött a mély kispad előnye, sokkal koncentráltabbak voltunk a meccs legvégén, mint az ellenfél, valamint az óriási fölényünk a gyors indításokban is a frissebb lábaknak volt köszönhető. A legtöbb pontot Gallinari szerezte, szám szerint 20-at, de a pontjai mellett védekezésben is rendkívül hasznos volt. Lawson dupla-duplát ért el 17 ponttal és 10 gólpasszal. A padról Harrington szintén dd-vel zárt, 12 ponttal és 11 pattanóval, de Birdmannek is csak egyetlen lepattanó kellett volna, mellettük még Miller is minőségi játékot hozott a padról 12 pontjával és 7 gólpasszával.

A hárommeccses sorozat utolsó állomására a Milwaukee Bucks ellen került sor. Hazai pályán fogadtuk az ellenfelet, a kezdőben pedig Nené helyén Koufos kapott helyt, mivel a brazil egy kisebb sérüléssel bajlódott. A találkozó első negyedében a vendégek domináltak inkább, ennek megfelelően megszerezték a vezetést is. A második játékrészben aztán megkezdtük a felzárkózást, és szép lassan, a szünetig sikeresen kiegyenlítettük az állást. A folytatásban a következő negyed végére megint ellépett egy kicsit a vendég gárda és nagyjából, a negyedik negyed közepéig őrizték az előnyüket. Ekkor beértük a Buckst és innentől már nem engedtük ki a kezünkből a mérkőzést. Izgalmas végjátékot követően, 91:86-ra diadalmaskodtak Karl fiai. A festékben felülmúltuk a vendégeket, nagy meglepetés volt számomra Koufos játéka, nagyon hasznosan játszott a görög. A csapat legeredményesebb játékosan ismét Gallinari volt, 21 pontig jutott és 10 lepattanót is összeszedett, így egyedül a mezőnyből ő zárta dupla-duplával a meccset. A padról ezúttal kevesebb támogatás érkezett, Harrington volt a legeredményesebb cserejátékosunk 17 ponttal és 8 pattanóval, mellette a 10 pontig jutó Brewer-t emelném még ki.





















A fárasztó, három mérkőzéses széria után a Sacramanto Kings ellen lépett pályára a Nuggets a szerdai játéknapon, a helyszín a Pepsi Center volt. Nené csak civilben volt jelen a találkozón, a kezdőben a helyét ezúttal is Koufos birtokolta. Lendületes játékkal kezdtük a meccset, az első negyed végére máris tíz pontos előnyt épített föl a csapat. A második negyed elejére húsz pont fölé kúszott a különbség, ami a félidei szünetig némileg csökkent, de így is jelentős, 17 pontos fórral fordultunk a második félidőre. A harmadik negyedben még tovább nőtt az előny, így az utolsó felvonás már csak formalitás volt. A negyedik negyedben harminc pontos különbség is volt a csapatok közt, ezért Karl olyan játékosokat is pályára küldött, akiket eddig keveset láthatott a denveri közönség. Ez remek döntésnek bizonyult, elsősorban Faried játéka volt nagyon látványos, ha így folytatja óriási közönség kedvenc lesz belőle. Nagyon ötletes, szórakoztató játékot láthattunk ezen az estén a csapattól, Fernandez passzai élményszámba mentek. Végre a dobóformánk is kimondottan jó volt, mezőnyből több mint 60%-os hatékonysággal tüzeltünk, ez még akkor is remek, ha a festékből 68 pontot szerzett a csapat. A legeredményesebb játékosunk Harrington volt 15 ponttal. Koufos megszerezte első denveri dupla-dupláját, 10 ponttal és 11 lepattanóval, egyébként a csapatból öten érték el 10 pontos határt. Felszabadult, látványos játékkal simán, 110:83-ra vertük a Kings-et.

Úgy gondolom, teljesen elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével ezen a négy találkozón. A játékunk nem volt mindig olyan magas színvonalú, mint amit esetleg elvárhatnánk az NBA-ben, de ez betudható a lockout-nak. Idő kell, amíg visszarázódnak a játékosok. A közeljövőben kétszer a gyengélkedő Hornets-cel, és a szintén nem túl acélosan kezdő Nets-cel játszunk, valamint a Spurs vendégeként fog szerepelni a csapat. Reméljünk, minél sikeresebben!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Portland Trail Blazers 4-1 (5 meccs)
2. Oklahoma City Thunder 5-2 (7 meccs)
3. Denver Nuggets 5-2 (7 meccs)
4. Utah Jazz 3-3 (6 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 2-4 (6 meccs)

A közeljövő programja:

Január 7., szombat, 02:00 New Orleans Hornets - Denver Nuggets
Január 8., vasárnap 02:30 San Atonio Spurs - Denver Nuggets
Január 10., kedd, 03:00 Denver Nuggets - New Orleans Hornets
Január 12., csütörtök, 03:00 Denver Nuggets - New Jersey Nets

Alig hogy elkezdődött a 2010/11es csonka NBA szezon, máris megnyílt az All Star szavazás. Idén a sűrített idényben nagyon felpörögnek az események, kevesebb mint fél év alatt kell lebonyolítani mindent, amit máskor 9 hónapon át szoktak.




















A szavazás tegnap óta él és már nincs is sok hátra belőle, január 31-én rögtön zárul a voksolás, február 2-án élő showban jelentik be a gálán résztvevők listáját. Összesen 120 játékost jelöltek a szakértők szavazatai alapján (konferenciánként 60-60 kosarast), beleértve 24 védőt, 24 támadót, 12 centert mindkét csoportból. A szurkolók értelemszerűen öt-öt keleti és nyugati játékost választhatnak ki két-két guard és forward, egy center formációban. Innen, Európából leginkább az Internetes szavazás ajánlott, amelyet egy gyors regisztráció után tehetünk meg, ahányszor csak engedélyezik.

Nyugatról célszerű minél több denverit választani, keletről pedig bárkit csak ne Melot, de leginkább senkit, mert túl sok a divat játékos, akik nem érdemlik meg, hogy rájuk pazaroljuk a voksokat. :P

Lássuk, a Nuggets jelölteit!

Ty Lawson 2.50es meccsenkénti steal átlagával a legjobb az egész NBAben, elképesztő sebességgel kezdte az új szezont, élvezet nézni a játékát, noha a hajnali órákban nem egyszerű szemmel követni a cikázását. A csapat legjobb pontszerzője a 18.2es pont átlagával, mellette még 5.5 asszisztot átlagol. Tavaly 31 mérkőzésen volt kezdő, Billups távozása óta kettőzött erővel igyekszik, mindent megtesz, hogy a nagy előd örökébe léphessen. Az év denveri sportolója szavazáson megmutatta, hogy mennyire szeretjük őt, most is muszáj támogatnunk a voksokkal!

Arron Afflalo tavaly szinte minden statisztikai mutatóban egyéni csúcsot döntött, 42.3 %os tripla hatékonysággal a liga legjobbjai közé tartozott. Az új szezont kicsit lassabban kezdte, nem szerepel a rivaldafényben, de háttérbe húzódva is 10.5 pontot átlagolt az első hat mérkőzésen, agresszív védekező játékával nagyon fontos tagja a csapatnak. A fáradhatatlan munkamorálja miatt lehet őt kedvelni, a harcos is megérdemli a szavatokat!

Andre Miller az egyetlen cserejátékos, aki eddig 11.5 pontos és 6.7 asszisztos átlagra volt képes, dacára hogy mindig csak a padról jutott szóhoz. A veterán játékos 13 éves NBA karrierjében a lehetséges 990 meccséből 984en pályára lépett, elképesztő vasember, nem tudom van-e még ilyen állat rajta kívül az NBAben. Pár éves kitérő után visszatért Denverbe és még mindig új színt tud vinni a játékba, hatalmas szíve van, most a szavazatunkkal hálálkodhatunk neki!

Danilo Gallinari játéka szemmel láthatóan sokat fejlődött a hosszú szünet alatt, egyre jobb összetett kosaras válik belőle lassan. A rövid szezon eddigi részében 15 pontot és 5.2 lepattanót hozott meccsenként, nagyon hasonlók a tavalyi mérlegéhez, a Bucks ellen karrierje nyoladik dupladupláját könyvelte el. A tervek szerint a csapat első számú embere lehet belőle pár éven belül, ha meg tud bírkózni a teherrel. Eddig jól vizsgázott az olasz, talán mi is egyre jobban kezdjük megkedvelni - hát, szavazzunk rá!

Nené zsíros szerződést aláírva kötötte le magát a Nuggetshez - most már talán - karrierje hátralévő részére. A brazil center tavaly a liga FG% vezetője volt, idén a 13.8 pontos átlaga mellett a csapat legjobb pattanózója (7.2 meccsenként), december 28-án a Jazz ellen őrült meccset játszott, 24 perc alatt 25 pontot vágott a mormonok gyűrűjébe. Visszakerült PFnek, mégis a centerek között indul, ahol talán lehet is esélye oda érni az All Starra. Rajtunk nem múlhat semmi, nyomnunk kell rá ezerrel a szavazatokat!

A 2012es NBA All Star gálát február 26-án rendezik meg Orlandoban, az Amway Centerben. A jutalom meccset a TNT és az ESPN fogja közvetíteni és világszerte több mint 200 országban nézhető lesz.

Az elmúlt bő egy hónapban tovább folytatódtak a küzdelmek az egyetemi jégkorongbajnokságban, immár túl vagyunk az alapszakasz felén, a három első osztályú coloradói intézmény csapata pedig továbbra is ádáz küzdelmet vív a riválisok ellen. Soron következő helyzetjelentésünkben ismét egy írásban számolunk be a három együttes közelmúltbeli szerepléséről.



















A Denver Pioneers hullámzó szerepléssel kezdte az idei szezont, és sajnos a viharfelhők az elmúlt hetekben sem csendesedtek a legerősebb csapatunk felett, további sérülések sújtották a gárdát, jelenleg is számtalan meghatározó játékost vagyunk kénytelenek nélkülözni. A mostani írásunkban figyelembe vett időszakot az egész évben harcképtelen kapus Sam Brittain mellett az első számúvá előlépett hálóőr, Adam Murray és a végzős társkapitány hátvéd, John Ryder távolléteben kezdtük, mindketten bizonytalan időre dőltek ki különféle lábsérülések miatt.

November 25-én és 26-án rendezték meg a hagyományos évi Denver Cup Classic küzdelmeit négy csapat részvételével. Az elődöntőben esélyeshez méltóan 3-0-ra diadalmaskodtunk a Princeton gárdája felett, köszönhetően a "vészkapus" Juho Olkinuora parádés játékának, a finn portás 38 védéssel első győzelmét és első hibátlan mérkőzését teljesítette egyetemi karrierjében. Menet közben a DU góljain Nick Shore, Drew Shore és Joey LaLeggia osztoztak. A másik ágon a jó erőkből álló Miami (Ohio) együttese kvalifikálta magát a döntőbe, miután 6-2 arányban hagyták helyben a Providence-t. A szombati esti fináléban mindössze 11 másodperc után lépéselőnybe kerültünk a junior Chris Knowlton góljával, de a RedHawks még az első harmad vége előtt fordítani tudott. Gyakori támadásokat vezettünk, de a miami-i kapust többször is naggyá tettük, a meccs fele magasságában pedig tovább nőtt a hátrány, erre Ty Loney karrierje első találatával válaszoltunk. Tovább viszont már nem zárkóztunk feljebb, hiába nyomtunk, az egyenlítés elmaradt, ehelyett a vendégek az utolsó percben egy üres kapus góllal állították be a 4-2-es végeredményt, és a torna 20 éves történetében immár második alkalommal hódították el a Denver Cup Classic-ot. Az all-tournament team-be két Pioneer, az öt meccses pontszerző sorozatot magáénak tudó Drew Shore, illetve a freshman Joey LaLeggia került be. Még egy elismerés érte a csapatot, a kapus Juho Olkinuora-t a két meccsen nyújtott nagyszerű teljesítményéért a WCHA hét legjobb újonca díjjal jutalmazták.

Egy héttel később került sor a nemes rivalizálás idei második felvonására, a néhány héttel korábbi hazai győzelmet követően a Colorado College otthonában fokozottan nehéz összecsapásra volt kilátás. Rendkívül szorosan alakult a konferencia-, és állami rangadó, mindkét csapat vezetett a rendes játékidőben, amely végül 3-3-as döntetlennel ért véget, a hosszabbításban pedig egy pályán megítélt büntető lövés döntötte el a mérkőzést a Tigers javára, akik ezzel kiegyenlítették az idei Gold Pan-ért folyó párharc állását. A mieink soraiból Jason Zucker két gólt és egy előkészítést ért el, Beau Bennett 1+1-gyel zárt, a két Shore-testvér közül a sophomore Nick két találatot készített elő, a junior Drew pedig tovább folytatta a pontszerző sorozatát. Juho Olkinuora a vereség ellenére ismét megbízhatóan dolgozott, 28 védéssel zárt a denveri kapuban.

A következő hétvégén újabb két konferencián belüli mérkőzés állt a Pioneers előtt, a Bemidji State ellen esélyesek voltunk, de nem éppen kedvező előjelekkel keltünk útra. A mérkőzés hetében kellett megoperálni a csapat egyik leggólerősebb játékosa, Beau Bennett csuklóját, a 2010-es első körös draftolt szélső fájdalmai hetek óta nem enyhültek, az operáció után pedig előreláthatólag 6-8 hetes kihagyásra számíthatott. Az első meccset a befejező hét percben megfordítva 3-2-re behúztuk Jason Zucker soron következő duplájával és a bomba formában szárnyaló Drew Shore győztes találatával. Másnap viszont a Beavers 2-1-es sikerrel vágott vissza, történetünk első vereségét szenvedtük el tőlük, 36 denveri lövés akadt el az ellenfél újonc kapusában, az egyetlen gólunkat a freshman Daniel Doremus szerezte, D. Shore és Zucker is hét meccses pontszerző szériának volt kénytelen búcsút inteni.

Tovább folytattuk a WCHA-meccseket, és a St. Cloud State otthonában igyekeztünk javítani, de nem sikerült maradéktalanul, először hiába győztünk 3-2-re hosszabbításban, a második meccsen 5-1 arányban helyben hagyták a mieinket. A nyertes mérkőzésen három létszámfölényes gólt szereztünk, Jason Zucker egyszer, Drew Shore kétszer vette be az ellenfél kapuját, utóbbi nevéhez fűződött a győztes találat is. Másnap az egyetlen sikerélményt Shawn Ostrow könyvelte el, ismét rengeteg helyzetet elpuskázva kapituláltunk, miközben a ketrec előterében Juho Olkinuora mindkétszer 26 védést könyvelt el.

A karácsonyi szünetben kiadott országos rangsorban az idei legmélyebbre kerültünk, hiszen mind a média, mind az edzők által szavazatai alapján csak a 15. helyet foglaltuk el. December 30-án a 10. helyre rangsorolt Union vendégeskedett a Magness Arénában, a fentebb említett hiányzókon túl a Junior VB-n való részvétele miatt már a legjobb pontszerző, Jason Zucker-re sem számíthattunk. A formánkból kiindulva kellemes meglepetés volt, hogy sikerült észhez térni a meccsre, és 3-1-re legyőztük a magasabban jegyzett ellenfelet a telt házas hazai közönség előtt. Ismét a többnyire már megszokott nevek találtak be, Drew Shore, Joey LaLeggia és Shawn Ostrow szerezték a gólokat, a másodéves hátvéd David Makowski két gólpasszt adott. A meccs hőse még sem közülük került ki, hanem ismét a finn kapus, Juho Olkinuora védett emberfeletti formában, 38 hárítással új egyéni csúcsot állított fel. Az óév utolsó napját különösen emlékezetessé tette a csapat, mivel az Air Force otthonából 7-1-es diadalmenet után távoztunk. A négy pontos Drew Shore mellett a helyi származású végzős Luke Salazar is duplázott, Ty Loney pályafutása során először jegyzett három pontot (1+2), illetve még Knowlton és LaLeggia köszöntek be, Olkinuora 28/29-es statisztikával zárta a fellépést.



















Eközben a Colorado College a szezon eddig eltelt részében a legjobb formát nyújtotta a csapataink közül, melynek eredményeként folyamatosan az országos ranglista első tíz helyezettjei között tartózkodnak. Két győzelem után erőtől duzzadva látogattunk november végén a konferencia legjobbjai közé tartozó North Dakota-hoz. A Fighting Sioux ellen mindkétszer hatalmas küzdelmet vívtunk, de sajnos üres kézzel távoztunk Grand Forks-ból, a 7-6-os és 4-3-as vereségeknek köszönhetően. A harmadéves center Rylan Schwartz folytatta az elképesztő gólgyártást, mindkét találkozón mesterhármast hintett. A pénteki gólzáporos vereség során a szintén harmadéves erőcsatár Scott Winkler 1+2-vel zárt, míg Gabe Guentzel és Nick Dineeen egyaránt gólt és gólpasszt szerzett. A 2010-es 1st round pick Jaden Schwartz mindkét estén bátyja két-két találatánál asszisztált. A kapuban ezúttal a harmadéves Joe Howe teljesített jobban, pénteken csereként lépett színre, a szombati fiaskó pedig nem az ő 25 védésén múlott.

Ezután következett a fentebb már említett összecsapás a Denver ellen a CC otthonában. A két ősi ellenlábas rettentő izgalmas csatát vívott a 7674 fős telt ház előtt, végül a Tigers 4-3-as hosszabbításos győzelmet aratott a sophomore Alexander Krushelnyski két góljától repítve, aki a GWG-t egy perccel a hirtelen halál vége előtt szerezte büntetőből. A csapat további találatait Scott Winkler és a hátvéd Joe Marciano ütötték, miközben Joe Howe kapus 30 védése közt több életben tartó bravúrt hajtott végre, és elévülhetetlen érdemeket szerzett a rendkívül fontos győzelemből. Az előző két vereséget tehát igazi presztízs sikerrel feledtettük.

A december 9-10-i hétvégén az egyik leggyengébb csoport riválist, az Alaska-Anchorage csapatát láttuk vendégül, és első alkalommal arcpirító, 6-3-as vereséget könyveltünk el ellenük egy zaklatott mérkőzésen. Rögtön az elején William Rapuzzi és Alexander Krushelnyski góljaival kezdtünk, majd Nick Dineen találatával 3-1-re is vezettünk, de a sok kiállítás és indokolatlan fegyelmi büntetés teljesen felemésztette a csapatot. A Seawolves emberelőnyös játékára nem találtuk az ellenszert, öt gólt is PP-ből szereztek, ráadásul Howe-t is lecseréltük az utolsó harmadban, így elszenvedtük a szezon első hazai vereségét. Szerencsére egy nappal később feledtettük a kellemetlen pofont, második nekifutásra nagy nehezen sikerült kiszenvedni a 4-3-as győzelmet. A vendégek ismét többször előnyben voltak, az újból főszereplő Rylan Schwartz és a végzős David Civitarese góljaival zárkóztunk fel, míg a találkozót a harmadéves hátvéd Mike Boivin találata döntötte el, aki a napi második gólját 2.8 másodperccel a rendes játékidő vége előtt bombázta a kék vonal közeléből. A ketrec elé visszatért a második évét taposó Josh Thorimbert, és a 26 alaskai lövésből 23-at hárítani tudott.

A junior világbajnokságokon egy CC-játékos is részt vesz, innentől kezdve nélkülöznünk kellett Jaden Schwartz játékát, aki Kanada csapatkapitányaként szerepel a hazai rendezésű eseményen, míg Scott Winkler ezekben a napokban egy barátságos tornán szerepelt a norvég felnőtt válogatottal. Egy héttel az előző felemás hétvége után újabb kötelező győzelmek reményében keltünk útra, és a konferencia-sereghajtó Minnesota State gárdájával szálltunk szembe két alkalommal. Első ízben Jeff Collett és David Civitarese góljaival diadalmaskodtunk 2-1-re hosszabbításban, Josh Thorimbert kapus 37/38-as, parádés teljesítménnyel járult hozzá a sikerhez. A visszavágó lényegesen simábban feküdt a mieinknek, a 6-2-es diadalból Rylan Schwartz két góllal és két assziszttal vette ki a részét, Mike Boivin, Eamonn McDermott és Joe Marciano személyében három hátvéd is betalált, míg a végeredményt a harmadéves szélső William Rapuzzi ENG-je állította be.

A karácsonyi ünnepeket követően december 30-án kellett ismét pályára lépnie a csapatnak, ezen a napon Colorado Springs másik együttese, az AFA otthonában vendégeskedtünk. Továbbra is foghíjas összeállításban játszottunk, ráadásul a meccs első két harmadának pontatlan játéka miatt hamar két góllal meglépett a sokkal motiváltabb Légierő, és a záró játékrész alatti fölény már csak William Rapuzzi szépítő góljához volt elegendő. Szilveszter napján a Union ellen léptünk pályára hazai környezetben, akiket egy fantasztikus hangulatú összecsapáson hátrányból fordítva győztünk le 2-1-re. Mindkét gólunk a második harmadban született, David Civitarese és Nick Dineen jóvoltából. A kapuban ezúttal Josh Thorimbert jutott szóhoz, a másodéves sporttárs 20 védése mellett 19 blokkolt lövés is segítette a boldogulását.

A WCHA konferencia állása: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. Minnesota 22, 11-3-0 (15-6-1)
2. Minnesota-Duluth 22, 10-2-2 (12-3-3)
3. Colorado College 18, 9-5-0 (12-6-0)
4. Nebraska-Omaha 17, 7-4-3 (10-8-4)
5. Denver 15, 6-5-3 (10-7-3)
6. North Dakota 14, 7-7-0 (10-8-2)
7. Michigan Tech 13, 6-7-1 (9-11-1)
8. St. Cloud State 13, 5-6-3 (8-10-4)
9. Bemidji State 12, 5-7-2 (11-9-2)
10. Wisconsin 10, 4-8-2 (7-9-2)
11. Alaska-Anchorage 7, 3-10-1 (6-10-2)
12. Minnesota State 5, 2-11-1 (5-14-1)

Mindkét csapatunk tartja magát az élbolyban, bár sem a Colorado College, sem a Denver nem teljesít kifejezetten meggyőzően, általában képesek vagyunk hozni az eredményeket. A hátralévő hetekben jelentős részben már csak konferencia-meccseket játszanak, mostantól szinte minden összecsapás hatványozott fontossággal bír. Nem is beszélve a február 3-án és 4-én esedékes újabb egymás elleni rangadókról.



















Az állam harmadik számú egyetemi hokiprogramját az Air Force Falcons adja, akik az Atlantic Hockey konferencia élmezőnyében tartózkodtak a bő egy hónappal ezelőtti helyzetjelentésünk idején. Jelentős változás azóta sem történt, a Légierő legénysége azóta kissé szellős programot futott, de a kevés meccs nagy részét győzelemmel abszolváltuk. November utolsó hétvégéjén például a konferencia-vetélytárs Connecticut gárdája látogatott Colorado Springs-be, ám a Sólymok nem voltak túl udvarias vendéglátók, először 3-1-re, második alkalommal 4-3-ra verték a UConn-t. A pénteki összecsapáson Kyle DeLaurell, Tim Kirby és Cole Gunner voltak eredményesek, másnap a harmadéves gólzsák, Kyle DeLaurell nyolcadszor is betalált a szezonban, illetve a freshman Chad Demers szerzett gólt, a végjátékban mégis a hátvéd Tim Kirby újabb két találata döntött. A senior kapus Stephen Caple mindkét mérkőzésen nagyszerű formában védett, másodszor 26 védésre volt szüksége a Huskies feltartóztatásához. Az AFA ezzel a két győzelemmel rögtön a konferencia élére ugrott.

A következő víkenden az American International College otthonába voltunk hivatalosak újabb két konferencia-mérkőzésre, ellenük jóval egyoldalúbb küzdelemre volt kilátás. Nem is kellett csalódnunk, 8-3-as és 7-3-as sikerekkel erősítettük meg a helyünket az AHA trónján. Kyle DeLaurell hat ponttal (3+3) zárta a két találkozót, ezért az aktuális játékhéten az akadémia legjobb sportolójának választották. Mellette az első meccsen még John Kruse duplázott, de George Michalke, Scott Holm, Cole Gunner és Paul Weisgarber is mindannyian beköszöntek. A másnapi visszavágó alkalmával Stephen Carew és Casey Kleisinger két-két találatot szerzett, illetve DeLaurell és Demers újabb góljai mellett Tony Thomas talált még be.

Ezt követően az alapszakasz fele magasságában hosszú pihenőt iktatott be a csapat, legközelebb csak a december 30-31-i hétvégén kellett ismét pályára lépnie az AFA jeges gladiátorainak. A 2011-es naptári esztendő utolsó napjaiban elsőként a városi nagy ellenfél Colorado College ellen mérkőztek a World Arena-ban. A Falcons a szezon eddigi legszebb győzelmét produkálta, ugyanis nem mindennapi küzdelemben sikerült 2-1 arányban két vállra fektetni az ötödik kiemelt CC-t. A Légierő 1985 óta először diadalmaskodott idegenben a Tigers ellen, ugyanakkor négy éven belül már másodszor tréfálták meg a jóval nagyobb múlttal rendelkező vetélytársat. A mérkőzés elején Scott Mathis emberelőnyös gólja jelentette a vezetést, a középső harmadban pedig Casey Kleisinger létszámhátrányos ziccer góljával tovább nőtt a különbség, a házigazdáknak már csak a szépítésre volt erejük. Stephen Caple kapus új egyéni csúcsot jelentő, 33 védéssel rukkolt elő a nem mindennapi upset alkalmával. Másnap jócskán helyre állt a világ rendje, a Denver 7-1-re ütötte ki a kékeket a USAFA-n, az öt meccses győzelmi sorozat végét jelentő mérkőzésen a becsületgólt Paul Weisgarber ütötte négygólos hátrányban. Hosszú hetek kihagyása után a kapuban újra lehetőséghez jutott a sophomore Jason Torf, aki a mindössze 13/17-tel szerénykedő Caple-t váltotta az utolsó harmadban, de ő is kapott két újabb gólt.

Az Atlantic Hockey konferencia állása: (konf. pontszám, W-L-T; overall W-L-T)

1. Air Force 17, 8-2-1 (10-5-2)
2. Mercyhurst 16, 7-2-2 (10-8-2)
3. Robert Morris 16, 7-2-2 (9-7-2)
4. RIT 16, 7-4-2 (10-6-2)
5. Niagara 13, 4-2-5 (5-6-7)
6. Holy Cross 12, 6-4-0 (8-9-0)
7. Bentley 12, 5-3-2 (5-9-3)
8. Connecticut 11, 5-6-1 (6-10-2)
9. Canisius College 10, 4-5-2 (4-11-3)
10. American International 6, 2-9-2 (3-14-2)
11. Army 6, 1-7-4 (2-9-6)
12. Sacred Heart 1, 0-10-1 (1-16-1)

A szoros csatában éppen lépéselőnyben vagyunk a riválisokkal szemben, de látható, hogy az AHA legjobb négy csapatát mindössze egyetlen pont választja el egymástól. Az alapszakasz február végi befejezéséig most már egytől egyig konferencián belüli mérkőzések vannak hátra, mellettünk szólhat, hogy a két legnagyobb riválissal egyaránt hazai pályán fogunk összecsapni két-két alkalommal. Remélhetőleg a szezon második felére is kitart a lendület, és a végelszámolásnál ott lehetünk a legjobbak közt.

Múlt szerdán rendezték meg az évadbeli egyetlen olyan Bowl-mérkőzést, amelyen coloradói egyetemi futballcsapat részt vehetett, ám az Air Force Falcons csapata drámai végjátékban 42-41 arányú vereséget szenvedett a Toledo Rockets elleni találkozón, így üres kézzel távoztunk az amerikai fővárosból.





















A 2011-es Military Bowl-ról a meccs előtt bővebb előzetest olvashattatok, melyben bemutattuk a Bowl történetét és az ellenfél korábbi szereplését. Nagyjából egyenlő erők küzdelmére számítottunk, két nagyszerű futócsapat találkozásán sok pontos, szoros mérkőzést ígértek a jóslatok, csak reménykedni tudtunk benne, hogy az AFA egymást követő ötödik Bowl-meccsén, zsinórban a harmadik évben is diadalmaskodni tud. A Légierő csapatából többek között az irányító Tim Jefferson, az első számú futó Asher Clark, két kiváló elkapó, Jonathan Warzeka és Zack Kauth, az OG A.J. Wallerstein, az OLB Brady Amack, a cornerback Anthony Wright és a safety Josh Hall készült egyetemi karrierje utolsó fellépésére december 28-án Washington-ban.

Az első támadás joga a toledóiakat illette meg, akik egy darabig szépen haladtak is előre, de az AFA 29 yardosánál tovább nem mentek, egyetemi szinten igencsak távoli, 47 yardos mezőnygólra kényszerültek, azonban Detmer kísérlete kimaradt. Hamar visszakerült a játékszer a Rockets-hez, Jefferson-ék első labdabirtoklásában nem sikerült 1st down-t sem elérnünk. Soron következő nekifutásra a Toledo formás kis drive-ot hozott össze, ügyesen kombinálták a futásokat és a passzokat, végül Owens 17 yardos átadásával Reedy robogott be a Légierő felségterületére. A TD-t követő kickoff-ot a sokadik számú futó Getz hordta volna vissza, de a rövid return utáni földet érésnél kiesett a kezéből a labda, a fumble-t pedig az ellenfél szedte össze a mieink 41 yardos vonalán. Kezdtek kicsúszni a dolgok a kezeink közül, a zavarodottság a védőkre is ráragadt, rögtön az első play-ben megettük Thomas futását, aki óriási lendülettel végig szlalomozott a kék-fehérek között, s a vágta végén 14-0-ra módosította az eredményt. Fél negyed alatt két TD-hátrányt szedtünk össze, valamit nagyon kellett már mutatni, Tim Jefferson pedig ráncba szedte az offense-t, az első komolyabb AFA drive végén 22 yardos távolságból maga az irányító futott be az end zone-ba. Az öröm nem tartott sokáig, újra nagyot betlizett a special team, az 57 yardos kickoff-ból a Toledo specialistája, Page 87 yardos TD-t hordott vissza, 21-7-re növelve csapata vezetését. 2:10 maradt még az első negyedből, az első 2nd down-nál Warzeka 60 yardos futásával leptük meg a Rockets védelmét, a senior WR-t csak 3 yardra a célterület előtt fékezték meg, de a következő snap-nél Mike DeWitt könnyedén vitte be a napi második Falcons-pontszerzést, így 14-21-re álltunk az első felvonást követően.

A folytatásban hamar punt-ra kényszerítettük a vetélytársat, a következő támadás pedig igazi AFA-stílusú akció volt, szinte csak futásokkal haladtunk előre apránként, Jefferson mellett Cobb és DeWitt is több cipelést vállalt, végül mégis a senior Asher Clark nyújtotta át a labdát a vonal felett egy 1 yardos TD formájában, mellyel 21-21-nél beértük a Toledo-t. Sajnos, továbbra is futnunk kellett az eredmény után, mert a negyed fele magasságában Owens a fél pálya környékén tökéletes passzal találta meg Reedy-t, aki a napi második TD-jét hajtotta végre a szellős Air Force secondary díszkíséretében. A soron következő próbálkozásban Clark kis híján elvesztette a labdát, majd az ellenfél 25 yardos vonalánál 4&4 helyzetnek mentünk neki, de Jefferson képtelen volt a földön megoldani a szituációt. Gyorsabban visszakerült hozzánk a labda, mint gondoltuk volna, pár play-jel később újra az Owens-Reedy páros játszott össze, a passzjáték 27 yardot ért a Rockets-nek, ám Wooding a szerelés közben kiütötte az elkapó kezéből a játékszert, ez a fumble pedig már a Sólymok birtokába került. Az ellen 44 yardosától lendültünk támadásba, rövidesen újabb 4th down következett, 3 yardot kellett volna megtennünk a támadás folytatásáért, ehelyett Jefferson gondolt egy merészet, bemutatta a futást, de inkább a jobb oldalra szabadon mozgó Jonathan Warzeka-t vette célba egy remek passzal, a végzős elkapó a catch után meg sem állt a célterületig. A 37 yardos TD-vel újra kiegyenlítettük a mérkőzés állását, és mivel utolsó próbálkozásánál a Toledo-nak punt-olnia kellett, két negyed után 28-28-as döntetlennél pihentek meg a csapatok.

Az eseménydús első félidőt követően a harmadik negyed már inkább hasonlított egy Bowl-mérkőzéshez, először fordult elő a találkozón, hogy egymás után két punt-ot láthattunk, némi életjelet adtak magukról a védelmek. Aztán a toledói defense "túlzottan" is megvillant, 2&17-nél Jefferson a saját end zone-unk közelében hosszú passzra vállalkozott, a labda azonban felpattant egy védőjátékos kezén, így Jermaine Robinson szelídíthette meg, a safety pedig Kauth-ék üldözése ellenére 37 yardról visszahordott TD-t ért el, újra megszerezve ezzel az előnyt a csapatának. Ismét megkaptuk tehát a lehetőséget a támadásra, Jefferson mindenképpen javítani szeretett volna, javarészt az ő futásaival és passzjátékaival vezettük a következő akciót, s már csak 13 yard hiányzott a TD-hez, amikor a sophomore MacArthur robbanékony futásával kerültünk egészen közel a célterülethez. Szerencsére sikerült pontokkal befejezni a nyomulást, ugyanis a következő játék alkalmával a harmadéves FB Mike DeWitt újra 2 yardos távolságból vetődött be a végzónába, 35-35-re kiegyenlítettünk. Ezt követően nagy lendülettel kezdett támadni a Toledo, szokásukhoz híven rotálták a két QB-t, ebben a támadásban Dantin kapott lehetőséget, és egészen az AFA 40-eséig juttatta a csapatot a saját 33-asukról, ott viszont megtorpantak, Dantin Page-et akarta megjátszani egy közepesen hosszú passzal, ám kettejük közt feltűnt a junior LB Niklas, és pazar interception-t hajtott végre. Nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy végre először átvegyük a vezetést, röviddel a támadás megkezdését követően a saját térfelünkről el kellett rúgni a labdát 4&13-nál, melyet követően be is fejeződött a harmadik negyed 35-35-ös eredménnyel.

A térfélcsere után is folytatódott a küzdelmes mezőnyjáték, és sajnos a pozíciós harcban hátrányba kerültünk, mert bár a negyedbeli első ohio-i drive-ot megfékeztük, a punt olyan jól sikerült, hogy csak a 3 yardosunkról támadhattunk, és nem sikerült kijönnünk a saját zónánk elől. Aztán a védelem újra punt-távolságban tartotta a Rockets-t, de a punter Penza újabb tökéletes felszabadítást intézett az AFA-célterület elé, megint nem tudtuk áthágni magunkat a szorításon. Ráadásul Baska soron következő punt-ja igencsak szerényre sikeredett, a mieink térfelének 37 yardos vonaláról kezdett akcióba a Rockets bő 6 perccel a mérkőzés vége előtt. A védelem tovább nem bírta a nyomást, az egymást követő harmadik próbálkozást nem éltük túl, Owens középső passza üresen találta Reedy-t, aki több coloradói védő szerelési kísérletét kikerülve vágtatott be a végzónába az összesen 33 yardot érő átadással. Kevesebb mint 5 perc maradt az órán, újra 7 pontos hátrányban kezdhettünk támadást. Többnyire passzjátékokkal igyekeztük szelni a yardokat, mindhárom időkérésünk megvolt, de Calhoun mester egyet sem volt hajlandó elhasználni, úgy voltunk vele, hogy pörgetjük az órát, s amennyiben TD-vel fejezzük be a támadást, akkor csak minimális időt hagyunk a Toledo-nak válaszra. Minden a terv szerint alakult, menet közben egy harmadik és egy negyedik kísérletet is megoldottunk. Aztán az ellenfél 33-asáról újra 4&3-ra került sor, a Rockets blitz-et hívott, Jefferson nem rendült meg, hanem halálos nyugalommal passzolt a teljesen üresen elöl maradt Zack Kauth-hoz, akinek 33 yardos elkapásával 42-41-re zárkóztunk fel, és már csak 51 másodperc volt hátra. Extra point-hoz álltunk fel, de váratlanul a holder maga indult meg a labdával a bal oldalra, hogy a két pontossal átvegyük a vezetést, de Baska oldalpasszánál a legutolsó ember, a kicker Herrington nagy igyekezetében a saját lábával elrúgta maga elől a labdát, s nem tudta már az oldalvonal előtt megszelídíteni az end zone-ban, így sikertelen lett a fake XP. Kétségbeesetten megpróbálkoztunk még az onside kick-kel, de a labdát a Toledo szerezte meg, akik ezt követően futásokkal elvették valamennyi timeout-unkat. Sajnos, nem tudtuk megállítani őket, így a Rockets lepörgette a hátralévő másodperceket, és egy ponttal emlékezetes körülmények között arattak győzelmet ellenünk az idei Military Bowl-on.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



Egyszer sem vezettünk a meccsen, az utolsó percen belül mégis kiharcolhattuk volna a győzelmet, ha a trükkös kétpontost sikerült volna realizálni, de hihetetlen balszerencsések voltunk. Olyan vereséget szenvedtünk, amely bizonyára még évek múlva is negatív emlék lesz az akadémia falain belül. Tim Jefferson az utolsó meccsén 159 yardot passzolt két touchdown és egy pick-six kíséretében, futva ezúttal 61 yardot tett meg, beleéertve egy gyönyörű beérést. Meglepetésre a leghatékonyabban az elkapó Jonathan Warzeka futott, az end-around játékaival összesen 95 yardot haladt 15.8-as átlaggal, ill. még egy elkapott TD-t is regisztrált. A fullback Mike DeWitt kétszer vállalt TD-t, illetve Asher Clark is pontszerzéssel búcsúzott, de mindössze 14 yardon tartották, így sajnos nem tudta megdönteni az iskolarekordot. Zack Kauth is emlékezetes mérkőzéssel búcsúzott, 77 elkapott yardja közben "majdnem egyenlítést érő" TD-t vállalt az utolsó percben, a kihagyott 2-point conversation után dühében két kézzel vágta földhöz a sisakját.

Hét győzelemmel és hat vereséggel zártuk a 2011-es esztendőt, ahogy már korábban beszéltünk róla, a Bowl-részvétellel járó minimális célkitűzést elértük, de az idényt ennél szebb reményekkel kezdtük, nem lehetünk maradéktalanul elégedettek. Mégis úgy gondolom, a jelenlegi ínséges coloradói egyetemi futball időszakban, örülnünk kell neki, hogy a Falcons legalább ott lehetett a Bowl-szezonban, még ha idén ki is kapott. Jövőre komoly változások lesznek a keretben, de bízunk benne, hogy a Calhoun-legénység újra versenyképes lehet, az még nem tisztázódott, hogy melyik konferenciában.

Sikerekkel zárta a 2011es naptári évet a Colorado Avalanche csapata, az óév utolsó hetében lejátszott négy meccsből hármat megnyertünk. Egyre jobb helyzetben vagyunk a táblázaton, de komoly érvágás súlytotta a napokban a denveri hokisokat, Matt Duchene térd sérüléssel legalább 4 hétre kiesett.



















A mostani időszakban először december 26án léptünk pályára és a mumus Minnesota Wild otthonában 4-2es sikerrel vetettünk véget a rivális ellen tartó vesszőfutásnak és a 9 meccses idegenbeli nyeretlenségnek.
Továbbra is többen hiányoztak sérülés miatt, a csatárok közül Kobasew, Mueller, Jones, Yip volt harcképtelen, a védelemből Wilson sérült, az egyetlen kimaradó megint Quincey volt, a sérülése óta elvesztette a helyét a hátsó hatosban. Giguere korábbi sikeres meccsei ellenére a karácsonyi pihenő után Varlamov kapott lehetőséget a ketrec előtt.
A visszafogott első harmadban egyetlen gól esett, nem mi szereztük, hanem a Wild volt eredményes Bouchard emberelőnyös kapás góljával. A második játékrészben komolyabb nyomásba kezdtünk, több helyzetet kialakítottunk Backstrom kapuja előtt, a 31. percben az egyenlítés is megérkezett, PP alatt Duchene lövését Ryan O'Reilly továbbította a hálóba. Nem sokáig volt döntetlen az állás, másfél perc múlva Clutterbuck vette vissza az előnyt a Minnynek, Johnson a saját kapu mögött hagyta el a korongot. Szerencsére még a harmad vége előtt sikerült válaszolni, a támadó zónában szerzett korongot Gabriel Landeskog sodorta a gólvonal mögé. A harmadik harmadban fokozódott a denveri nyomás, egyértelmű fölényben játszottunk és csak Backstrom tartotta a döntetlent a Wildnak. Aztán tíz perccel a vége előtt már a finn kapus se mentett, O'Reilly bejátszását az előre húzódó hátvéd Jan Hejda vágta be. Nem sokkal később a negyedik gólt is bevittük, T.J. Galiardi a saját harmadban szerzett koronggal megindult és nagyszerűen lőtt a hálóba, ezzel bebiztosítottuk a sikert.
A meccs második felében domináltunk és szerencsére sikerült feltörni a defenzív ellenfelet, négy gól elég volt ellenük a győzelemhez. A gólszerzők közül O'Reilly, Hejda, Galiardi mind 1+1et ért el, a cseh hátvéd már a negyedik találatát szerezte a szezonban, az újonc Landeskog 7 gólos a szezonban. Az AHL csapat pontkirálya Van Der Gulik két gólpasszt adott, említésre méltó volt még O'Byrne +3as statisztikája. Varlamov meggyőző teljesítménnyel tért vissza a jegelésből, az orosz kapus 20 védéssel 90 % felett zárt. McLeod a meccs elején kőkeményen palánkhoz vágta Spurgeont, 5 perces és végleges kiállítást kapott, szerencsére az eltiltást megúszta.




















Másnap újabb meccset játszottunk, nem sikerült folytatni a jó formát, a Winnipeg Jets elleni 4-1es vereséggel megszakadt a hazai győzelmi széria.
Egyetlen helyen se változott az összeállítás, ugyanazzal a 16 mezőnyjátékossal vettük fel a kesztyűt a "dél-nyugati" kanadai csapat ellen, csak kapust cseréltünk, a veterán Giguere védett.
Álmosan kezdtük a meccset, az előző napi pályára lépés miatt érthető volt, csak kihagyott helyzetekig jutottunk, mindenkit sokkolt a Jets a 17. percben Kane kontrából szerzett találatával. Hamarosan a vendégek tovább hűtötték a kedélyeket, a középső harmad első perceiben Stapleton pofozta be a pakkot a kisodródó Giguere mellett az üres ketrecbe PPben. Két gólos hátrányban egyre kilátástalanabb volt a helyzetünk, mi támadtunk általában, jól dolgoztunk ki helyzeteket, de a lövéseink rendre tompán sikerültek. Közben a Winnipeg veszélyes kontrákat vezetett és a 35. percben tovább növelték az előnyt, Kane elsőre ziccert hibázott, de Thorburn kapu mögül visszatett korongját már bevarrta a hosszú oldalról. Két harmad után 0-3ra álltunk és a harmadik felvonás elején Slater fájdította tovább a szívünket, Giguere a kapuja mögött elvesztette a korongot, ebből voltak eredményesek. A negyedik kapott góllal eldőlt a meccs sorsa, nem sok esélyünk maradt a továbbiakra, még az utolsó percekben egy látványos szépítő találatot szereztünk a 4. sor által, a gyönyörű kapu előtti háromszögezés végén Kevin Porter köszönt be, legalább egy becsület gólt összehoztunk.
Hiába volt 33-26 arányban több lövésünk, a veszélyesen kontrázó Jets meglepett minket, ólomlábakon mozogtunk hátul és kihagytuk a helyzeteket, ezt a vereséget betudhatjuk a B2Bnek. Giguere nem tudta megismételni a múlt heti remeklését, 22 védésre volt képes és több gólban benne volt, főleg az utolsót köszönhettük neki. A szépítő gólt szerző Porter még csak másodszor volt eredményes a szezonban. O'Brien -3at regisztrált, a teljes Landeskog-O'Reilly-Hejduk sor -2-vel végzett. Érdekes volt még, hogy mindössze két darab 2 perces kiállítás volt a meccsen, mellette McLeod-Stuart és O'Brien-Glass bunyók történtek.

Ezután a csütörtöki játéknapon ismét hazai meccs jött, ahol javítottunk és 3-2re diadalmaskodtunk a Phoenix Coyotes ellen, így klub rekord beállítást jelentő 8 hazai győzelemmel zártuk a decembert.
Erre a meccsre visszatért sérüléséből Kobasew, helyette Malone maradt ki az összeállításból, illetve Quincey is bekerült a védelembe Hunwick kárára. Ezen felül kapust is váltottunk, a két napja bizonytalankodó Gigueret újra Varlamov helyettesítette a gólvonal előtt.
Jó iramban kezdődött a találkozó és a nyitó harmad feléhez közeledve a lendületes denveri támadások góllal fejeződtek be, Stastny tökéletes bejátszását a jó ütemben érkező Kevin Porter lökte be közelről. Nem sokáig tartott az előny, alig öt perc múlva Boedker lecsorgó korongból szerzett találatával válaszolt a Yotes. Az első szünetre mégis vezetéssel mentünk le, egy gyors támadás végén a Galiardi által hátra tett korongot Stefan Elliott bombázta a phoenixi ketrecbe. A középső harmadban is folytatódott a célratörő játék, több kiállításunk volt, de megszűrtük a PKkat és rendkívül lendületes támadó hokit mutattunk be. Sajnos nem sikerült újabb gólt szerezni, helyette kevéssel a második szünet előtt Boedker újabb góljával egyenlített a farkasok csapata. Nem szegte kedvünket, hogy másodszor is válaszoltak és tíz perccel a meccs vége előtt Gabriel Landeskog szerzett újra vezetést egy közelről értékesített helyzetből. A hátralévő időben a Coyotes nagy rohamokba kezdett, alaposan próbára tették Varlamovot és a denveri védelmet, de szerencsére többször nem tudtak egyenlíteni, megtartottuk a vezetést.
Komoly érvágás kísérte a mérkőzést, az első harmadban Duchene térd sérlést szenvedett és kiszállt, később kiderült, hogy legalább 1 hónapos kihagyás vár a centerre. Landeskog nyolcadszor volt eredményes a szezonban, karrierje második győztes gólját szerezte, hozzá hasonlóan Porter is góllal folytatta, két meccsen egymás után talált be. Elliott a 17. meccsén már a negyedik gólját ütötte, ismét nagyszerű kinti lövéssel volt eredményes. Stastny csak egy asszisztot szerzett, de nagyon okos játékot mutatott, 7 kapura lövéssel a csapat legjobbja volt. Varlamov 25/27es mutatóval védett, a két gólnál nem állt a helyzet magaslatán, egyébként nem védett rosszul.























Szombaton még egyszer pályára léptünk 2011ben, ráadásul az Anaheim Ducks ellen idegenben arattunk 4-2es sikert, ezzel 9 győzelemmel zártuk a hónapot és ebben is megismételtük a decemberi klub rekordot.
Duchene kiesése miatt nem kellett újabb játékossal feltölteni a keretet, mert szerencsére Jones pont felépült, így csak ez volt a változás a csapatban. Továbbra is Malone és Hunwick ültek a lelátón. Illetve kapust váltottunk, hogy Giguere az egykori sikercsapata ellen védhessen.
Szilveszter kora estéjén lassan jöttek játékba a csapatok, de hat perc után O'Reilly elegánsan tartotta meg a korongot a támadó harmadban, majd egy finom passzal Milan Hejdukot hozta helyzetbe, ő pedig könnyű találattal szerezte meg a vezetést. Az Anaheim valamivel többet próbálkozott, Giguere hibátlanul védett, az első harmadban még Johnson bunyózott, az eredmény nem változott. Aztán a középső játszma elején másfél perc különbséggel két gólt vertünk, Kyle Quincey távoli bombával volt eredményes, Chuck Kobasew pedig közelről pofozott be egy lepattanót. Ügyesen kevergettünk a támadó zónában, maximálisan uraltuk a mérkőzést. Azért a szépítés összejött a hazaiaknak, Visnovsky távoli lövése a kapu előtti tömegen átjutva védhetetlen volt Giguerenek. További felzárkózást nem engedélyeztünk és amikor éppen kezdett volna lendületbe jönni a Ducks, akkor a 42. percben Milan Hejduk révén kihasználtunk egy tökéletesen kijátszott PPt. 4-1re vezettünk és eldőlni látszott a meccs, a hazaiak kétségbeesett próbálkozásai csak egy szépítést eredményeztek, a vége felé Ryan lőtt gólt, kettővel így is győztünk.
Nagyon jól kontrolláltuk a meccset, az elejétől fogva végig vezettünk és különösen a második harmadtól kezdve játszottunk fölényben. Giguerenek 18 védés is elég volt a győzelemhez a volt csapata ellen, a védők kiválóan szűrtek előtte és a Ducks is gyámoltalan volt. Hejduk 13 meccses gól nélküliséget duplázással szakított meg, a kapitány 11 gólos a szezonban. Mindkétszer O'Reilly készített elő neki, remek passzokkal hozta helyzetbe a veteránt, 28 pontnál tart. Illetve Quincey és Kobasew volt eredményes, mindketten a negyedik góljukat szerezték. Duchene nélkül az első leckét teljesítettük, de nehéz feladatok várnak még ránk.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 24-13-2, 50 pont
2. Minnesota Wild 21-13-6, 48 pont
3. Colorado Avalanche 21-18-1, 43 pont
4. Calgary Flames 18-16-5, 41 pont
5. Edmonton Oilers 15-16-3, 33 pont

A közeljövő programja:

Január 3., kedd, 04:30 Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Január 7., szombat, 02:30 Chicago Blackhawks - Colorado Avalanche
Január 8., vasárnap, 02:00 St. Louis Blues - Colorado Avalanche

Jó formát kaptunk el az elmúlt hetekben, de tartok tőle, hogy Duchene elvesztése fájó veszteség lesz a következő minimum négy hétben. A csapat már kilencedik a nyugati rangsorban, azonos pontszámban vagyunk az utolsó PO-helyet elfoglaló Starsszal. Reméljük tudjuk folytatni ezt a szériát, januárban sok kérdésre választ kaphatunk, hogy valóban versenyben tudunk-e lenni a playoffért, vagy idén is elhullunk az élesedő küzdelmekben.

Most vagy soha! Utolsó forduló az NFL-alapszakaszból, és a képlet nagyon egyszerű, ha nyerünk bent vagyunk a PlayOffsban, ha kikapunk, akkor egy esetleges Raiders-győzelem esetén a Chargers ellen, kiesünk a további küzdelmekből sorozatban sokadszor. Ahhoz, hogy ne kelljen a köcsögöknek szurkolni /*még ha a buzik ellen is*/, mindenképp meg kéne verni a kácét.

















A főnököket mostanra már alighanem mindenki unalomig ismeri, így csak pár szót vesztegetnék rájuk. Fairbanks-Bullough 3-4 rendszer. Alighanem a Patriots mintájára, de ezt én igazából nem tudom. Ahogy a teljes neve is sugallja, 3-4-es alapfelállás, azaz 3DL és 4LB. Ez önmagában még nem sokat jelent, fontosabb hogy hogyan is játsszák ezt. Egy lehetséges 'változata' a Bullough, napjainkban talán a legáltalánosabb 3-4-es játék. A DL 2-gapet játszik, ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy nem csak 1 gappért felelős egy ember, hanem 2-ért, a játék alakulásától függően támadja mondjuk az A vagy a B gapet. Ez váll fölött is igényel némi képességet, meg nem árt ha több techniket is tud játszani... Az NT például 0 és 1 techniket játszik ebben a rendszerben. Magának a DL-nek sokszor nem célja, hogy nagy játékot csináljon, ők csak előkészítik a terepet az LB-knek, megteremtsék a lyukat a blitznek, hasonlók. Mindenki képzelje el, hogy a komplett OL le van foglalva valamelyik DL emberrel és jön Hali meg Houston üresen... Ez szerencsére nem ennyire egyszerű, de nagyjából erre megy ki a játék. Természetesen maguk a playek ennél jóval összetettebbek, nem is vállalkoznék rá, hogy bővebben bemutassam, a rendszerről elég a felfogása, a "bend; don't break" gondolkozás. Ami a konkrétan a Chiefs DL-t illeti, nem feltétlen a legalkalmasabbak erre a bizonyos 2gap játékra, talán ezért is verhettük meg őket legutóbb a sok futással.

Érdekes egyébként ez a fornt7, 3-4-et játszanak, de könnyen lehet hogy 4-3-ban sokkal hatékonyabbak lennének, noha Crennel DC-nek mindenképp a jobbak közé tartozik, és ez egy kialakított működő rendszer, maradjunk annyiban, hogy 4-3-ban is lenne tapasztalatuk a játékosoknak. Legtöbbet Glenn Dorsey, Tyson Jackson és Wallace Gilberry látható a falemberek közül, mögöttük pedig Derrick Johnson és Jovan Blecher középen Tamba Hali és Justin Houston szélen. Derrick Johnson és Tamba Hali nagyon jó játékosok, és amikor azt mondom, "nagyon jó" az alatt azt értem, hogy nagyon jó játékosok. A saját csapatunkkal párhuzamot vonva, talán képzeljük el DJ Williamst és Elvis Dumervilt. Justin Houston pedig kezd belejönni. Ő újonc, ha jól rémlik a 3. körben lett az övék, de képességei alapján jóval előrébb is elkelhetett volna. Egyéb viselt dolgai miatt csúszott, ami egy kockázati faktor, de egyelőre a pályán van, és mivel képességei jobbak, mint egy harmadik körösé, jobban is játszik, mint az a képzeletbeli átlag harmadik körös, sőt every down játékossá nőtte ki magát, szóval egyelőre örülhetnek a pirosak. Azt kell hogy mondjam jó kis LB sor ez, talán a csapat legjobb egysége.

Hátul nem változott a helyzet a 10. héthez képest. 2 ligaátlagnál jobb corner Carr és Flowers személyében egy szolid, de öreg és sérülékeny SS, Jon McGraw, aki valószínűleg ellenünk se játszhat majd, és itt véget is ér a sor. Kendrick Lewis még csak-csak, de ha pályára kerül Donald Washington, esetleg Sabby Pistcitelli akkor dörzsölhetjük a tenyerünket. Utóbbi múltkor kb egy játékban volt pályán, abból lett az 58 yardos TD... Itt kell megemlíteni, hogy Erik Berryvel bizony sokkal jobb lenne ez a secondary, ez a védelem, ez a csapat. De őt az első héttől fogva nélkülözniük kell sérülés miatt. Általában 4-5 men rushra lehet tőlük számítani. Elsősorban Halitól kell félni, a futásainkat pedig Derrick Johnson ölheti meg.

Ami a támadókat illeti, ott komoly változás történt. Legutóbb Miller találkozott Cassellel, aminek utóbbi nem örült annyira, azóta IR-en van. Jónéhány meccses Palkos szenvedés után, most régi jó ismerősünk Kyle Orton a főnökök főnöke. Erre még később visszatérek, mert ez talán megérdemel egy egész bekezdést.

Haladjunk sorjában, a fal, tavaly még a legjobbak között volt, idén nem. A Center az ugyancsak régi jó ismerősünk Wiegmann, aki 2008-ban nagyon jó volt nálunk, de aztán JMD tönkre tette a falat, mint minden mást, így visszament a Chiefsbe, ahol pályafutása nagy részét töltötte, és ZB-ben még mindig eljátszogat. A korlátjait azért ismerjük. Lilja érzésem szerint visszaesett tavaly óta, szélen pedig Richardson (RT) egyszerűen rémesen játszik. A futók közül nagyon hiányzik nekik Jamaal Charles. Akik most vannak, Battle, McCluster és Thomas Jones. Egyik se jelent komoly fenyegetést. Nem lehet őket félvállról venni, de azért Charles-szal se említhetők egy lapon. Battle ráadásul nem is játszhat majd ellenünk. Ő talán a legfizikálisabb mind közül. TE-ek között is akad egy nagy sérültjük, Moeki, hiányában Pope lépett elő. A WR-ek között két nagyon jó elkapó Dwayne Bowe, a liga egyik legjobbja, és Steve Breaston aki szintén az elitbe tartozik. Mögöttük az újonc Baldwin is csinál szép dolgokat ha lehetőséghez jut. Egy Orton ilyen célpontokkal simán passzol 300+ yardot.

Red Zone offense viszont már Orton előtt se létezett Kansas Cityben, az alkesz képességeit pedig ezen a téren mind ismerjük. Szóval nem szabad hosszú TD-t kapni, rövidről úgyse oldják meg.



























Ritkán használnak 1nél több TE-et, viszont mellette nagyjából azonos arányban oszlik meg, hogy 3WR 1RB, vagy 2WR, 2RB. Kyle Orton és Matt Cassel nagyon hasonló játékosok. Egyikőjük se több egy game-manager QB-nál, annak viszont mindkettőjük egész jó. Ortont ismerjük, a legnagyobb jóindulattal se nevezhető play-makernek, ráadásul ismét kiemelem, emlékszünk mit tud, amikor rövid a pálya. Ráadásul a korábbi évekkel ellentétben idén rá eddig nem jellemző gyakorisággal adja el a labdát. Egy jó rendszerben Orton jó QB-nak tűnhet, vagy jó QB lehet, szóval figyelni kell rá.

Legutóbb egészen egyszerűen szétfutottuk őket. Lesérült előbb McGahee aztán Moreno is, de Ballal is szétfutottuk őket, még ha Ball futásonkénti átlaga kifejezetten rossz is volt (3,2). Működhet-e még egyszer ugyanaz a taktika?! Nos, nagyon meglepne, ha megint csak 8 kísélete lenne Tebownak, és nyernénk. A Runheavy mehet, ha a safetyk hibáznak, márpedig fognak, akkor azt passzal ki lehet majd használni. A Chiefs védelem ellen elvileg működhetne a rövid passzos játék is, TE-nek pl, de olyat mi úgy se használunk. Az előző összecsapás óta azért jobbnak tűnik a Chiefs futásvédelme, ennek ellenére tartom, hogy alapból futnunk kell. A Bills ellen az első félidőben Tebow nem tartotta sokszor meg a labdát, pedig volt hogy üresen maradt a D-gap. A Chiefs ellen ilyenkor meg kéne tartania, és neki magának futnia. A sok futás mellett jól szokott működni a play action, viszont a szezon végére Bay-Bay lett az egyetlen célpont, ő le lesz védekezve. Deckernek 10 elkapása van az elmúlt 7 meccsről, az nem túl produktív. Willis és Royal jók lehetnek screeneknél, ahogy Ball vagy Jeremiah Johnson is.

A Chiefs védelmétől Cover1-re számítok (egy safety hátul a másik fellép a boxba). Ahogy minden védelemnek, ennek is van gyengéje. Annyi kéne, hogy az elkapók lerázzák a szimpla man-to-man-t és a fal jól védjen 4 men rush ellen. Hát, nagyjából ennyi, a támadók részéről meg kell szenvedni minden yardért, öldöklő belharc lehet a boxban az inchekért is, jobban nem lehet mondani, Tebow-nak most meg kell mutatnia mitől Tebow.

A védelem a múltkor 10 ponton tartotta, az akkor még Cassel vezette KC-t. Ez most is jól jönne. Sajnos ,azonban Miller a kéztörése óta látványosan visszaesett, így hiába néz szembe egy kifejezetten gyenge RT-vel, nem garantált az Orton-terror. Pedig jól jönne. Breaston egészen biztosan lerázza magáról Goodmant, Bowe-Bailey - na az egy nagyon izgalmas párharc, szerintem ők is élvezik. Bowe általában tudja érvényesíteni fizikai fölényét kisebb védőkkel szemben, azonban Bailey volt már hogy egy elkapást se engedett neki. Reméljük ez az utóbbi fog történni most is. Baldwin, na őt talán még Goodman is tudná fogni, csak ha oda megy a labda és meg kell küzdeni érte, akkor már hátrányban lenne. Battle hiányában vélhetően McCluster fogja kapni a több carryet, veszélyesebb futó, mint amit a számok sugallnak. Thomas Jonesnak-nak viszont gyenge szezonja van. Amit biztosan nem engedhetünk meg magunknak az a misstackle-ök. A Pats ellen szánalmasan festettünk Hernandez-szel szemben, most ha nem figyelünk, ugyanaz történhet McClusterrel, Bowe-val vagy Breastonnal. És akkor kikapunk.
















Az igazi pikantériáját a meccsnek Orton visszatérése adja. Amikor saját kérésére cutoltuk az alkeszt, alighanem tisztában volt az FO azzal a lehetőséggel, hogy Kansas Cityben köt ki, és még idén játszik ellenünk. Azzal valószínűleg már nem, hogy a meccsnek ekkora tétje lesz, hogy akár a rájátszástól is elüthet minket. Nos, ahogy rögtön kezdőbe kerülésekor írtam, ha legyőzi a Gayderst és kikap tőlünk, akkor noha ezt semmi esetre se tartottuk szem előtt, zseniális húzás volt, ha azonban, kikap az ezüst-feketéktől, minket viszont megver, megfosztva minket ezáltal az utószezon részvétel nyújtotta elégedettségtől és izgalmaktól, akkor méltók vagyunk gúnynevünkhöz, igazi címeres szamarak vagyunk. Jelenleg komoly sansz mutatkozik, ehhez a nem túl rózsás forgatókönyvhöz. Egyébként is kísért a múlt, 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben is az utolsó 3-4 hetes összeomlás /*2009-ben beszélhetünk utolsó 10 meccses összeomlásról is*/ miatt maradtunk le a PO-ról, ha vasárnap kikapunk, akkor idén is 0-3-mal fejezzük be az alapszakaszt, ugyanolyan keserűen, mint a korábbi években. Idén mindenképp el kéne kerülni ezt a véget.

Hogy biztatót is mondjak, múlthéten kikapott a Chargers, és a Raiders legyőzte a Chiefset. Ez azt jelenti, hogy ha a liga szinten évtizedente maximum egyszer előforduló döntetlennel nem számolunk, akkor a forgatókönyv a PO-hoz ugyanaz, mintha megvertük volna a Billst. Egy vereség és egy Raiders győzelem esetén ugyanúgy kiesés lenne, akkor is a sorsunk, győzelem esetén viszont így is divízió elsők vagyunk. /*Valójában wildcard helyre csökkent az esélyünk (pontosabban matematikailag is lehetetlen lett, vagy divízió győztesek vagyunk, vagy nem jutunk be), és a 3. seedre se maradt esélyünk, de ezek csak részlet kérdések. Legyen meg a divízió, a többi nem számít!*/.

A pontos PO-scenario-k:

- Ha a Broncos nyer a KC ellen, semmi más eredmény nem számít - csoportelsők vagyunk!

- Ha a Broncos kikap a KC ellen, és a Chargers győz Oakland-ben, három csapatos holtverseny állna fent 8-8-cal, melyből a többi eredmény miatt a Broncos kerülne ki győztesen, és jutna be a rájátszásba!

- Ha a Broncos veszít a Chiefs ellen, ezzel párhuzamosan pedig a Raiders megveri a Chargers-t, akkor a fosztogatók jutnak be a rájátszás, mi pedig a világ végére bujdosunk!

Nos, a történtek eme fényében, inkább a Bills ellen legyen gyenge nap, ne a Chiefs ellen. A Bills ellen megvolt, a KC ellen lehet javítani. Remélhetőleg múlthéten minden hibát kijátszottunk magunkból, s most égünk a bizonyítási vágytól, hazai pályán a rájátszásért küzdve egyszerűen nem szabad(na) kikapni. Mindenesetre nagyon nehéz meccs vár a csapatra, minden erőnkre szükség lesz vasárnap este, 22:15-től. Hajrá Broncos!

- Tóth Milán írása -

Jeff Reynolds, az egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Air Force Academy csapatának edzője elégedett volt együttese első tétmeccsein mutatott teljesítményével. A korábbi években a Falcons jó csapatnak számított, az NCAA Tournament-be többször is kvalifikálta magát a gárda. 2004-ben a Mountain West konferencia élén végzett a csapat, míg 2007-ben a National Invitational Tournament elődöntőéig menetelt.





















A szezonnyitón Michael Lyons parádézott, 37 minutum alatt 24 pontot és egyéni csúcsot jelentő, kilenc lepattanót szerzett. Az ő vezérletével az Air Force 87-71-re legyőzte az Army gárdáját a hazai rendezésű All-Military Classic-on november 11-én. Reynolds a Mike Fitzgerald (13 pont, 5 lepattanó), Taylor Stewart (16, 2), Taylor Broekhuis (4, 4), Todd Fletcher (14, 3), Lyons ötöst jelölte a kezdőbe.  Másnap az Air Force ismét győzött, ezzel megnyerte az All-Military Classicot. A torna döntőjében a Virginia Military Institute hajtott fejet (75-65) a mieink előtt, a vezér ismét 20 pontos Lyons és a 18 pontja mellett 12 lepattanót szerző junior center Broekhuis volt.

November 18-án, a divízió II-ben szereplő Western State volt a Falcons ellenfele. A coloradói kiscsapat nagy ellenállást nem tudott kifejteni, Reynolds mester így nyugodtan adhatott mindenkinek játéklehetőséget. Némi meglepetésre az újonc Kamryn Williams volt a legeredményesebb, 11 perc alatt tíz pontot szerzett, a többiek közt testvériesen oszlottak el a szerzett pontok.

A következő találkozóján elveszítette addigi veretlenségét az Air Force, a „bűnös” az állami vetélytárs Colorado volt. Michael Lyons mindent megtett a Falcons sikeréért, ám hiába dobott karriercsúcsot jelentő 31 pontot, ez is kevésnek bizonyult, pedig 2000. március 9-e óta egyetlen Falcons-játékos sem dobott ennyi pontot egy meccsen, de a boulderi gárda így is nyert hosszabbításban 76-73-ra a USAFA birtokán.

A folytatásban december 3-án a Drake otthonában 62-60-ra kaptunk ki nagy küzdelemben, a hajrában két tripla kísérletet elhibázva. A vendégek legjobbja a harmadéves Mike Fitzgerald volt 13 ponttal és kilenc lepattanóval. Ez volt a csapat első idegenbeli mérkőzése a szezonban, hajszálon múlott, hogy nem sikerült győznünk rajta.

Hazai környezetben viszont továbbra is jól ment az Air Force-nak, december 7-e és 17-e között mindhárom mérkőzését megnyerte a Légierő odahaza. A Wright State ellen parádés védekezést mutattak be Reynolds tanítványai (55-34), nem meglepő módon Michael Lyons volt a legeredményesebb 15 ponttal, amit 25 perc alatt ért el. Az Arkansas-Pine Buff ellen (63-51) Lyons 23 pontjából 17-et a második félidőben dobott, de Mike Fitzgerald 19 pontja is dicsérendő. A Maryland-Eastern Shore elleni sikerből (64-60) Taylor Broekhuis 20 ponttal vette ki a részét, ez karriercsúcsot jelentett.

Ezt követően december 22-én a magasabb rangsorolt csapatok közé tartozó Gonzaga otthonába látogatott az Air Force, és 70-60-ra alul is maradt velük szemben, de csak a hajrában dőlt el a mérkőzés a hazaiak javára. A harmadéves kettes-hármas Todd Fletcher 17 pontja mellett öt lepattanót is szerzett, ezzel csapata legeredményesebbje volt. Sajnálatos módon, a mieink első számú játékosa, Michael Lyons bokasérülést szenvedett a találkozó első félidejében, nem tudta folytatni a játékot, és azóta sem térhetett vissza, kiválása érzékeny veszteség.

Az elmúlt napokban a csapat a Cable Car Classic négyestornán vett részt Kaliforniában Lyons nélkül, ahol a harmadik helyezést sikerült megkaparintanunk. Az első meccsen 72-61-re húztuk a rövidebbet a Wagner ellen a gyenge második félidei játékkal, a freshman Kamryn Williams 11 pontja is kevés volt, és a végzős Taylor Stewart sokoldalú játéka (8 pont, 9 lepattanó, 5 assziszt) sem volt elég a boldoguláshoz. A másnapi helyosztón az Eastern Michigan 42-37-es legyőzésével megszereztük a torna harmadik helyét.

Az Air Force kosárlabda együttese tehát felemás szezonon van túl eddig, 7 győzelem és 4 vereség. Az igazán fontos mérkőzések január 14-től kezdődnek a konferencia-riválisok ellen, addig még három hazai meccs áll a csapat előtt.