- Tóth Milán írása -

Az észak-amerikai labdarúgás − hivatalos nevén: Major League Soccer (MLS) – legizgalmasabb szakasza most következik. Szerencsére nekünk is van szurkolni valónk, hiszen a címvédő Colorado Rapids bejutott a liga playoffjába, pontosabban annak előszobájába. Mivel Gary Smith, vezetőedző együttese az ötödik helyen végzett a Nyugati-csoportban, ezért először egy Wild Card meccset kell játszania a csapatnak a Columbus Crew ellen. A továbbjutó kiléte ezen az egy mérkőzésen dől el, jobb alapszakasz-statisztikánknak köszönhetően pedig hazai pályán bizonyíthatjuk azt, hogy tavaly sem érdemtelenül győztük le az ohióiakat a rájátszásban.



















A tavalyi szezonban ugyanis utunkat éppen a Crew állta a főcsoport-elődöntőben. Az első találkozót hazai pályán egy góllal nyertük meg, idegenben pedig 2-1 volt az állás az ellenfél javára a rendes játékidő végén, így jöhettek a tizenegyesek. Az idegek harcát a coloradói alakulat nyerte, a sárga mezes hazaiak pedig nehezen tudták lenyelni, hogy számukra véget ért a menetelés. Azért is fájhatott ez nekik, mivel 2008 óta meghatározó szereplői az MLS-nek. Az említett évben az alapszakaszt és végül a bajnokságot is megnyerték, míg 2009-ben az alapszakasz elsőség jutott nekik, a hegemóniát pont a csúcsra törő Rapids törte meg.

Az idei év azonban nem úgy alakult számukra, ahogy azt szerették volna, csupán negyedikek lettek a Keleti-konferenciában. Igaz, hátrányuk mindössze négy pont volt az éllovas Sporting Kansas Cityhez képest. Egész évben átlagos teljesítményt nyújtott a csapat: 13 győzelem, 13 döntetlen és nyolc vereség volt a mérlegük az alapszakasz végén. A legeredményesebb Crew játékos Andrés Mendoza volt, aki 29 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Emilio Rentería statisztikája sem rossz, az ecuadori csatár 18 találkozón nyolc alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját, valamint négy gólpasszt is jegyzett.

A 2011-es év alapszakaszában két mérkőzést vívtunk a Columbusszal. Az első találkozóra június végén a Crew stadionban került sor, ahol Casey ugyan vezetést szerzett a vendégeknek már az 5. percben, de Mendoza vezérletével 4-1-re nyertek a hazaiak – a perui csatár két gólt szerzett ellenünk. Ezzel gyakorlatilag bosszút álltak rajtunk a tavalyi kiesés miatt, de másfél hónappal később sikerült törlesztenünk, 2-0-ra nyertünk Commerce City-ben, mely mérkőzésen Brian Mullan az év egyik legszebb gólját szerezte (VIDEO). Azonban a columbusi fejekben még ott motoszkálhat a tavalyi kudarc, ezért biztosak lehetünk afelől, hogy mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében csütörtökön.

A vendégeknél szinte mindenki egészséges – egyedül Emmanuel Ekpo fog hiányozni eltiltása miatt -, de így is gyakorlatilag a lehető legerősebb összeállításukban léphetnek majd pályára a Dick’s Sporting Goods Parkban. Ami a mi csapatunkat illeti, Conor Casey és Anthony Wallace már az egész szezonra harcképtelenek, a csapatkapitány Pablo Mastroeni játéka sem várható az agyrázkódása miatt.

A tavalyi PO-hős Casey góljai nagyon hiányoznak, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a 30 éves csatárnál csak Jeff Larentowicz szerzett több gólt idén. A középpályás mind a 34 alapszakasz-mérkőzésen kezdőként lépett pályára, ezeken hét gólt és egy gólpasszt szerzett, míg Casey 14 mérkőzésen hat gólt rúgott, amíg ki nem dőlt achilles-szakadás miatt. Csatárainknak tehát nem igazán megy idén, Caleb Folan hat gólt szerzett 26 mérkőzésen, míg Omar Cummings ugyanennyi találkozón mindössze háromszor volt eredményes. A jamaicai támadó ezen kívül hét gólpasszt is kiosztott, ettől függetlenül nem az idei volt az ő szezonja, csupán hat mérkőzést játszott végig. A statisztikák alapján tehát a Crew csatárai jobb formában vannak, azonban így is a Rapids szerzett több gólt az alapszakaszban, szám szerint 44-et, míg a Columbus 43 találatig jutott. Smith mester is jól tudja, hogy a csatároknak nem igazán megy idén a góllövés, a legutóbbi mérkőzésen is két középpályás, Larentowicz és Thompson góljaival nyert a Rapids. Az edző elmondta, mindegy hogyan, de valahogy meg kell találniuk a góllövés módját.

Drew Moor, a Colorado védője szerint bármi megtörténhet a csütörtöki találkozón. A csapat négy meccs óta veretlen, a játékos úgy érzi, a csapat kezdi visszanyerni igazi formáját: „Egyszeri lehetőség. A győztes tovább megy, a vesztes pedig haza. Az ilyen mérkőzéseken bármi megtörténhet. Ki kell használnunk a hazai pálya előnyét. Úgy vélem, egyértelműen megtaláltuk a formánkat, ami kulcsfontosságú a szezon ezen részében.”
















A 2010-es év PO-történetét jól ismerjük, de most lapozzunk vissza az elmúlt évek történéseibe egy kicsit. A Columbus 2009-ben csupán egy kört élt meg, a későbbi győztes Real Salt Lake kettős győzelemmel búcsúztatta az akkori címvédő gárdát. Amikor a Crew bajnok lett – tehát 2008-ban – a döntőben 3:1-re nyert a New York Red Bulls-szal szemben. 2007-ben egyik csapat sem játszott a PO-ban, 2006-ban pedig a Rapids a konferencia-döntőben kapott ki a későbbi győztes Houston Dynamótól. A Rapids 2005-ben is a konferencia fináléban vérzett el, akkor a Los Angeles Galaxy bizonyult jobbnak a mieinknél. Egy évvel azelőtt a Crew szintén csak a konferencia elődöntőjéig jutott, ott a New England Revolution állította meg a sárga mezeseket.

A bukiknál nincs nagy favorit, de a hazai pálya előnye miatt a Colorado az esélyesebb. Ez természetesen semmit sem jelent, hiszen ez csak sportfogadás, az igazi események a pályán fognak zajlani. Közel egy héttel ezelőtt egy jó formában lévő Vancouvert sikerült legyőznie a Rapidsnek, mégpedig idegenben, most egy bizonyítási vágytól fűtött Columbus Crew lesz az ellenfél, óriási csata várható!

Az már biztos, hogy a párharc továbbjutója a keleti főcsoport elődöntőjében a Sporting Kansas City ellen vívhat oda-visszavágós küzdelmet, mivel a szerdai első Wild Card mérkőzésen a New York Red Bulls idegenben búcsúztatta el a tavalyi döntős FC Dallas-t, így Henry-ék a Supporters' Shield-győztes Los Angeles Galaxy-vel küzdhetnek meg a nyugati fináléba jutásért.

Szurkoljunk együtt idén is a csapatért, akik a címvédésért indulnak harcba! A playoff első mérkőzését magyar idő szerint péntek hajnali 04:00-kor játszhatjuk le a Columbus Crew ellen. Minden érdeklődő rajongót szeretettel várunk a kommentek közé az élő szurkolásra!



2011 MLS PLAYOFF:

Wild Card forduló:

FC Dallas - New York Red Bulls 0-2

Colorado Rapids - Columbus Crew péntek, 04:00

"Keleti főcsoport"

Elődöntők:
- Colorado Rapids / Columbus Crew - Sporting Kansas City
1. mérkőzés: hétfő, 00:00; Visszavágó: Csütörtök, 01:00
Philadelphia Union - Houston Dynamo
1. mérkőzés: Vasárnap, ?; Visszavágó: Péntek, 01:30

"Nyugati főcsoport"

Elődöntők:
- Real Salt Lake - Seattle Sounders
1. mérkőzés: Vasárnap, 03:00; Visszavágó: Csütörtök, 03:00
- New York Red Bulls - Los Angeles Galaxy
1. mérkőzés: Vasárnap, ?; Visszavágó: Péntek, 04:00

A második nagy összefoglaló írásban a Colorado Rockies dobóinak egyéni teljesítményét elemeztem, valamint az ütőkhöz hasonlóan minden játékosnál kitértem arra, hogy ki előtt milyen jövő állhat a klubnál.



STARTING PITCHEREK:

A szezon előtt tervezett kezdő rotáció nem sokáig maradt fent és az egész évben rengeteg sérülés és forma romlás akadályozta őket, törvényszerű volt a kollektív gyenge SP produkció. Az ace Jimenez szerencsétlenül kezdte az évet, már az első meccsen ujj problémái voltak, ki kellett hagynia néhány startot és később se tudta visszanyerni az igazi formáját. Sehogy sem tudta összeszedni magát az előző évi NL All Star starter dobó, zaklatott volt és nem találta a ritmust, így hamar felröppent az elcserélésének lehetősége ami biztosan nem volt rá jó hatással. Végül a felvetések beigazolódtak és júliusban a Clevelandhez küldtük őt több komoly fiatal játékosért, bevállalható volt, addig cseréltük el, amíg volt igazi piaci értéke, nem tudtuk hogy később még tovább fog-e romlani. A szezonban csak 6-9es W-Lt és 4.46os ERAt hozott nálunk és az ALes debütálása is feledhetően sikerült. De La Rosa volt a másik kezdő, akitől meghatározó teljesítményre számítottunk és a kis mexikói jól indította az évet, az első tíz starton öt győzelmet regisztrált és nagyon ment neki. Aztán hatalmas érvágásként május végén elszakadt egy könyök szalagja és Tommy John műtétre volt szüksége. Hosszú rehabilitációt kezdett, legközelebb csak valamikor a 2012-es szezon közben várható, az optimisták szerint már májusban. Chacin óriási meglepetés volt, az év első felében már-már All Star formát idézett, rendkívül dominánsan és pontosan játszott, zsák számra gyűjtötte a SOkat és a győzelmeket. Nagy kár érte, hogy a második félévre elvesztette a fonalat és heteken át nem tudott kijönni a hullámvölgyből, komoly teher hárult rá az előbbi két személy kiválása miatt és ez sem volt a hasznára. A végére 11-14et és 3.62es ERAt jegyzett telibe 150 strikeouttal együtt. Reméljük, hogy jövőre jobban össze tudja rakni magát és ki fog tartani a lendülete a szezon teljes hosszában, mert akkor megállíthatatlan lenne. Hammel nem tudott kitörni a saját árnyékából, a tavaszi időszak ígéretesen sikerült, de ahogy megszoktuk tőle, idővel visszaesett és rettentő sebezhető lett, még egy megbízható no5 produkciót se tudott megütni. Így aztán augusztus-szeptember környékén előfordult, hogy csak a bullpenben számítottunk rá és a jövője bizonytalan lehet a fiatalok miatt a denveri rotationben. Az év elején Rogers volt az utolsó kezdő ember, de Hammelhez hasonlóan, ő se tudta legyőzni a korlátait hosszabb távon. Akadtak biztató jelenetei, sajnos többségében ismét gyámoltalan volt és ez az esztendő is a bizonytalankodásairól maradt emlékezetes. Kényszerűségből sokszor kellett kezdenie, egyébként normális esetben nem kizárt, hogy még longman szerepre is kevés lenne az idei 6.57es átlaga után. Szintén bizonytalan a jövője, valószínűleg újra meg fogja kapni a lehetőséget, de ha nem lesznek sérülések, akkor a farmból kell felküzdenie magát. A veterán Cook tavaszi sérülései miatt csak jóval később kezdte el a szezont, a júniusi bemutatkozás pocsékra sikerült és az év nagy részében csapnivalóan teljesített, eljárt felette az idő és nem tudott már a régi formájában játszani. Az őszi időszakra kikerült az ötösfogatból, de szép gesztus volt, amikor a múltjára való tekintettel az év utolsó hazai meccsén kezdhetett egyfajta búcsúként, mert bizonyára nem tartunk rá igényt a jövőben. A sérülések tizedelése miatt került be a rotációba a Double-A-s Tulsaból a tehetséges Nicasio, aki fantasztikusan mutatkozott be, hazai pályán sokkal jobban ment neki, mint idegenben, újonc létére bátran számíthattunk rá. Aztán beütött a krach és augusztusban a Washington ellen rémisztő nyakcsigolya törést szenvedett, rögtön véget ért neki a szezon és a pályafutása is veszélybe került. Azóta a felépülése jól halad, így talán reménykedhetünk benne, hogy a következő szezonban valamikor visszatérhet, de erősen kérdéses, hogy meg tudja-e újra közelíteni a sérülése előtti formáját. A legjobb év közbeni szerzemény szerintem a rutinos Millwood volt, az aggastyán az augusztusi leigazolásától a végéig tagja volt a rotációnak és megbízható munkát végzett, bár a Coors Fielden gyakran nyelt hazafutásokat. Külön látványos volt tőle, hogy dobó létére két HRt bevágott az utolsó hónapokban (rajta kívül csak Hammel lőtt egyet Pként), a stabil munkájára révén jó eséllyel számíthat hosszabbításra, ötödik embernek tökéletes lenne. Az Ubaldoért kapott két dobó közül Pomeranz a nagyobb név és az ő denveri feltűnése sikerült jobban. Az újonc bombázó az idény hajrájában négy meccsről 2-1es győzelem-vereség statisztikát jegyzett, hatalmas tehetség, de még rutint kell szereznie, hogy megállja a helyét az MLB-ben. A jövő előtte áll, 2012 még mindig tanuló év lesz neki, reméljük egészséges lesz és végig játszhat. A másik új érkező White volt, több hónapot kihagyott sérülés miatt, rá is csak szeptembertől számíthattunk, sajnos érződött rajta a meccshiány, szinte minden outingban akadtak gondjai. Elvileg több van benne, talán egy nyugodt offseason után jövő áprilistól ki tudja hozni a benne meglévő tudást és helyet követel magának az ötösben, jelenleg ne hozzunk róla ítéletet. Mortensen az évad első felében hat meccsen keresztül kezdő volt, ám a jó rajt után a végére leágazott a szerencséje és a bullpenben se igazán tudott megragadni, nagyrészt csak a farmcsapatban játszott. G. Reynolds szintúgy tavasszal hozott jobb formát, akkor három meccsen kezdő lehetett, de folyamatosan magas ERAval dolgozott, így hol a cserék közé, hol a Sky Soxba száműzték. Továbbra se tud berobbanni a majorbe, pedig most már két éve egészséges, mégse tudja igazolni, hogy reális 1/2es pick volt és erre egyre kevesebb esélye maradt. Egyetlen meccsen spot starter volt Johnson, mindent elmond róla, hogy többször nem számoltunk vele és a Triple-A-ben is bizonytalan volt kezdőként.

RELIEF PITCHEREK:

A csere dobók sora valamivel kiegyensúlyozottabbnak tűnt és az alapmag együtt maradt az év teljes hosszában, a korábbi szezonokhoz képest erősebbek voltak. Szokás szerint Street volt az első számú closer és a gyengébb 2010es év után jó formát kapott el, első blikkre a save lehetőségeket 29/33as hatékonysággal teljesítette, de augusztusban lesérült és a helyettes kiszorította őt és csak a 7-8. inningben játszott onnantól. A második félévben többször bizonytalankodott, tőle váratlan hibák csúsztak be, nem lehetünk teljesen elégedettek, ill. a négy vereség és 3.86 ERA is magas számok. Könnyen lehet, hogy a télen megpróbáljuk elcserélni, mert sokan vannak late inning relievernek a csapatban, neki van a legnagyobb értéke a piacon és más poszton nagyobb szükség lenne az erősítésre. Betancourt az év első két harmadában setupman volt, neki a kezdés sikerült kicsit visszafogottabbra, de menet közben kirobbanthatatlan formát kapott el és Street kiesése alatt a closer pozíciót is elfoglalta. Hihetetlenül agresszív, nehéz kizökkenteni a ritmusból, ami a legnagyobb erénye. A végére 12ből 8szor zárta le a meccseket, az utolsó pár alkalommal hibázott, de biztató volt a produkciója. Kérdés hogy mit gondol a vezetőség, bevállalják-e jövőre egyből closerként és elcserélik-e Streetet vagy marad minden a régiben. Lindstrom változatos szezont fejezett be, jó és rossz periódusok váltottak egymást a hat hónap alatt, talán bemutatkozó évnek elfogadhatjuk tőle, de ha szeretne megragadni a csapatnál, akkor 2012ben több kéne. Kereken 3.00s ERAt és 2-2es W-Lt postázott amelyek nem rossz számok, alkalmanként closer is lehet, de inkább a setupman szerepkörben lehet számítani rá. Belisle hozzá hasonló utat járt be, annyi különbséggel, hogy a hullámvölgyek rövidebbek és mélyebbek voltak. Sokoldalú dobó, idén is bátran támaszkodtunk akár longmanként vagy a 7-8. inningben, többnyire magabiztosan teljesített. Ráadásul a szerencse fia volt, 10 győzelmével az egész major egyik legjobb csere dobója lett, bár ehhez négy vereség társult a 3.25el együtt. M. Reynolds második MLB szezonja úgy ahogy jól sikerült, akadtak megingásai, de fiatal korából adódóan ezek felett szemet lehet hunyni. Alapjában véve hasznos volt, sokáig az egyetlen bal kezes dobó volt a bullpenben, ennek ellenére bírta a terhet és többnyire jól dolgozott, a végére 4.09re ment fel az ERAja, de előtte is még szép jövő állhat. Brothers menet közben jött fel és a lefty rocket arm nagyszerű bemutatkozása után hamar felerősödtek a hangok, amelyek closernek követelték őt. Egyelőre csak setupman volt, egyetlen save próbálkozása volt és azt be is fejezte be, de még nem akarjuk bedobni a mély vízbe. Nagyon tehetséges és nagy szükség van egy ilyen erőteljes balos dobóra, de nem szabad elkapkodni semmit, jövőre stabil kerettagnak várom, de legfeljebb az év második felében tudom elképzelni closernek. Escalona a farmból szállt fel, főleg a nyári időszakban jutott lehetőséghez, a legemlékezetesebbet akkor alkotta, ha a kezdő dobó sérülése miatt kellett korán bejönni, akkor gyakran 4-5 inninget is lehozott remek formában. 14 meccs alatt az 1.75ös ERA nagyszerű, talán jövőre még nagyobb szerepet kaphat, de nehéz lesz helyet szorítani neki. Stults csak őszre küzdötte be magát a csapatba, nem tudott megragadni, inkább ártott mint használt a megjelenése. Ráadásul nála jobb és fiatalabb bal kezeseink vannak, nem lehet maradása a csapatnál. A 40es roster idejében a legnagyobb meglepetést a RPek közül Roenicke okozta, az első 11 fellépést kapott pont nélkül megúszta, később az utolsó hetekre többször bizonytalankodott, a jó kezdés után csak 3.78as ERAval zárt, de bizonyára legalább egy minor szerződéssel jövőre is megkínáljuk, ha más nem vet rá szemet. Daley májusban rövid időt töltött a keretben és nem igazán ment neki a játék, majd szokás szerint lesérült és nem láttuk többet, nem nagyon hiszem, hogy az újabb gallyra ment szezon után még lehet jövője a Rockiesnál. Paulino az elmúlt offseason legrosszabb igazolása volt, a keretben kezdte a szezont, de májusban rövid idő alatt négy meccset elvesztett, nagyon kilógott a sorból, hiába bíztunk benne, tarthatatlan volt az állapot, így kirúgtuk. Később a Royals fogadta be, ahol azóta SPként számolnak vele. F. Morales volt a másik év közben elbocsátott személy, idén betelt a pohár és megelégeltük a folyamatos betliket, nem tudott kiegyensúlyozott lenni, így még tavasszal repült, jelenleg a Red Sox játékosa. Billings a farm csapatban tevékenykedett, egyetlen fellépése volt a nagyoknál májusban és nem sokat mutatott, majd az Ellis féle cserében odaadtuk az Oaklandnek. Külső igazolás volt ősszel a veterán Romero beszerzése, kellett egy bal kezes ember, aki egy kicsit tud dobni, ennél többet nem is tett, így kizárt, hogy marasztalni fogjuk. E. Gonzalez a Sky Soxban gyakran kezdő volt, a Rockieshoz csak szeptemberben került fel, ahol egyetlen alkalommal kapott két inninget, semmi többet. Egy biztos minor dobó, ha lesz lehetőség a megtartására, akkor jövőre is a Triple-A-ben láthatjuk. Miller a farm csapatban All Star closer volt, az utolsó hónapban ő is feljött a csapathoz és megbízható volt, szerintem máshol még stabil bullpen helyet kaphat, nálunk viszont nem, így inkább a távozása várható.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg az MLS alapszakaszának utolsó, 34. fordulóját, amelyben a Colorado Rapids házon kívül 2-1-es győzelmet aratott az elsőéves Vancouver Whitecaps csapata ellen. A siker azért volt kulcsfontosságú, mert ezzel a három ponttal a címvédő egyesület bebiztosította a hazai pályát a rövidesen kezdődő playoff első körében.



















Három nappal a mexikói CCL-mérkőzést követően (ahol a csapat vereséget szenvedett, és nem jutott tovább a csoportkörből), máris egy újabb országban, Kanadában kellett pályára lépniük a Rapids labdarúgóinak. A gárda egyik fele tehát egyenesen Comarca Lagunera-ból, a többiek Colorado-ból érkeztek a Vancouver meseszép otthonába. Szokás szerint hiányzott a szezonban már biztosan harcképtelen Conor Casey és Anthony Wallace, emellett a legutóbb agyrázkódást szenvedő kapitány Pablo Mastroeni-ra sem számíthattunk, míg Drew Moor az eltiltás veszélye miatt hagyta ki az összecsapást. A fentiek fényében kissé foghíjas felállásban futottunk ki a BC Place gyepére: Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Comminges - Mullan, Larentowicz, Nane, Smith - Nyassi, Cummings.

A tabellán jelentős különbség volt a két együttes között, hiszen a címvédő már biztos Wild Card csapatként, az újonc pedig a rájátszástól messze lemaradva, a konferencia sereghajtójaként várta az egymás elleni szombati találkozót. Ennek ellenére a több sebből vérző mieink nem számíthattak könnyű diadalmenetre az utóbbi hetekben kifejezetten jó formát elkapó 'Caps ellen, a 21 ezres, telt házas vancouveri nézősereg előtt. Annál is inkább, mert a házigazdák jókora lendülettel kezdték az összecsapást, ami kétségkívül meglepte a denveri védelmet, és kicsit bizonytalanul játszottunk hátul az első percekben. Két és fél minutum után Wynne óvatlan labdavesztését követően máris komoly védeni valója akadt Pickens-nek, majd kisvártatva a gólgyáros Camilo alapvonalról visszatett labdájánál is résen kellett lennie a kapusnak. Nehezen vettük fel a játék ritmusát, nem számítottunk ennyire magas iramú kezdésre, és például egy alkalommal Larentowicz csak szabálytalan eszközökkel tudta megfékezni az előrenyomulást, amiért korán sárga lappal jutalmazták. Szerencsére átvészeltük az első meglepetés okozta sokkot kapott gól nélkül, és a félidő fele magasságában már egyre többször vezettünk ígéretes támadásokat. Az első komolyabb lehetőségre 23 percet kellett várni, ekkor Nyassi blokkolt az ellenfél büntetőterülete előtt egy felszabadító kísérletet, és egyenesen a kapusra vezethette rá a labdát, bal lábas erős lövését azonban Cannon hárította. Ezt követően jó darabig a mezőnyben zajlott a küzdelem, a mieink felvették a harcot a 'Caps fiaival, innentől már kiegyenlített csatát láthattunk, ám számottevő gólhelyzetek nélkül. Végül a félidő hosszabbításának pillanataiban a kanadai csapat egy nagyon szépen megrajzolt támadást vezetett, melynek végén a balról érkező beadást az ex-coloradói Harvey tüzelte a kapu fölé. Nem esett gól az első 45 perc alatt, s a látottak alapján a 0-0-s részeredmény a mieink számára lehetett kedvezőbb.

A második játékrész kifejezetten balszerencsésen indult részünkről, pár perc után Rochat végzett el szabadrúgást kintről, bal lábas bejátszása a kapu előtt mindenki feje felett elszállt, anélkül hogy bárki is hozzáért volna, Pickens kapus pedig nemes egyszerűséggel beengedte a labdát a hosszú sarokba. A denveri portás alaposan elmérte a próbálkozást, bizonyára azt hitte, hogy a hosszú oldalon a kapu mellé fog menni, ehelyett pont befért még a kapufa mellé. Érdekes találattal szerzett vezetést a Vancouver, de nem sokat teketóriáztak a mieink, azonnal rákapcsoltunk, és Nyassi agresszivitása révén akár rögtön egyenlíthettünk volna, de a hazai védők többször is nagy helyzetben mentettek a gambiai támadó elől. Aztán az 59. percben megérkezett a remélt válasz, közvetlenül a hazai büntetőterület elől végezhettünk el szabadrúgást, Nyassi lekészítette, Smith megállította, Jeff Larentowicz pedig laposan, iszonyatos erővel a hálóba bombázta a játékszert. Hasonlóan a 'Caps találatához, ezt a gólt is jókora kapushiba előzte meg, a közeli lövés ugyanis egyenesen a leguggoló Cannon kapus lábai és kezei között, dupla kötényben kötött ki a hálóban. Fél óra volt még hátra a mérkőzésből, amikor a bajnokcsapat kiegyenlített, és kezdtük egyre inkább fokozni az iramot, hiszen a Rapids a három pont megszerzéséért igyekezett, ami nélkülözhetetlen volt számunkra a hazai rájátszás-meccs bebiztosításáért. A folytatásban mintegy nyolc minutum leforgása alatt kihasználtuk mind a három cserélési lehetőségünket: először is a bal szélen Smith-t Thompson váltotta, a csatársorban Cummings helyére Kandji állt be, végül felküldtük a támadó Folan-t, aki a védekező középpályás Nane-t volt hivatott helyettesíteni. Három vérbeli gólgyárossal, köztük két friss erővel rohamoztuk a Vancouver kapuját a győztes gól megszerzéséért, és több kihagyott helyzet után az utolsó tíz percen belül járva siker koronázta az erőfeszítéseinket, amelyet éppen a három cserejátékosnak köszönhettünk. Egy hosszú denveri támadás során Folan-t leszerelték a 16-oson belül, de a felszabadító kísérlet Kandji lábáról lepattant, éppen az ott helyezkedő Wells Thompson elé, aki jobbról kemény lövésre szánta el magát, az egyik védőn megpattanó kísérlet pedig furcsán felpörögve a hosszú sarokban kötött ki egy védhetetlen gól formájában. A befejező percekben a keményen küzdő hazaiak még becsülettel igyekeztek az egyenlítésért, de nem alakult ki előttük igazi lehetőség, szépen lehoztuk a meccset, és a 2-1-es győzelemmel teljesítettük a célunkat, megszereztük a kiemelt Wild Card-pozíciót a rájátszásra.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A csapat legeredményesebb játékosa az idei alapszakaszban Jeff Larentowicz lett, így őt jutalmazták meg a házi Aranycipő díjjal. A munkás középpályás a szombati találkozón megszerzett hetedik találatával leszakította magáról a sérülés miatt ideje korán kieső Conor Casey-t, és a tartalékcsatár Caleb Folan-t. A 2008-as és 2009-es nyertes Casey 11 mérkőzés után achilles-szakadás miatt kénytelen volt befejezni idénre a játékot, míg a tavaly diadalmaskodó Cummings sérülések és válogatott kötelezettségek miatt mindössze 18 találkozón léphetett pályára ebben az évadban. A klub történetében mindössze negyedik alkalommal fordult elő, hogy egy középpályás söpörte be az elismerést, Larentowicz idei sikere előtt utoljára Beckerman győzött a 2006-os szezonban, aki ugyancsak hét góllal végzett akkor az élen.

Az MLS 2011-es alapszakaszának végeredménye:

Nyugati Főcsoport (W-L-T):

1. Los Angeles Galaxy 19-5-10, 67 pont
2. Seattle Sounders 18-7-9, 63 pont
3. Real Salt Lake 15-11-8, 53 pont
4. FC Dallas 15-12-7, 52 pont
5. Colorado Rapids 12-9-13, 49 pont
6. Portland Timbers 11-14-9, 42 pont
7. San Jose Earthquakes 8-12-14, 38 pont
8. Chivas USA 8-14-12, 36 pont
9. Vancouver Whitecaps 6-18-10, 28 pont

Keleti Főcsoport (W-L-T):

1. Sporting Kansas City 13-9-12, 51 pont
2. Houston Dynamo 12-9-13, 49 pont
3. Philadelphia Union 11-8-15, 48 pont
4. Columbus Crew 13-13-8, 47 pont
5. New York Red Bulls 10-8-16, 46 pont
6. Chicago Fire 9-9-16, 43 pont
7. D.C. United 9-13-12, 39 pont
8. Toronto FC 6-13-15, 33 pont
9. New England Revolution 5-16-13, 28 pont

Mindkét konferenciából az első három-három helyen végző csapat kvalifikálta magát egyenes ágon a rájátszásba, őket követően a négy legjobb mérleggel rendelkező csapat csatlakozott hozzájuk, akik egymás ellen egy 'Wild Card' körben vívhatnak mindent eldöntő meccseket a legjobb nyolc közé kerülésért.

A Rapids ellenfele a 'play-in' mérkőzésen a tavalyi főcsoport-elődöntőben kiejtett Columbus Crew gárdája lesz, az összecsapás magyar idő szerint péntekre virradóra, hajnali 04:00-től kerülhet megrendezésre a Dick's Sporting Goods Park-ban.

Ahogy korábban megszokhattátok, a Denver Sports Blog ismét széleskörű követést fog nyújtani az érdeklődők számára az MLS Playoff-ról. Szurkoljunk újra együtt a tavalyi bajnokcsapatért, akik idén a címvédésért szállnak harcba!

A villámrajtból kijövő Colorado Avalanche a múlt hét második felében a 2010-es bajnok Chicago Blackhawks ellen vívott két mérkőzést. A Hawks ellen változó eredmények jöttek, hazai pályán kikaptunk tőlük, idegenben büntetőkkel két vállra fektettük Toewséket, ezzel tovább folytatódik a csapat várakozáson felüli menetelése.























A csütörtöki napon hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedtünk a Chicagotól.
Az öt meccses idegenbeli túra söprése után a Hawks ellen tértünk vissza a Pepsi Centerbe. Az összeállításból megint hiányzott Mueller, aki újra fejsérüléssel kezdett bajlódni és napok óta nem edzett. Kimaradó volt még Porter és a szezonban még egy meccset se játszó Hunwick. A sorokban is történt némi változás: Kobasew-Stastny-Jones, Lindstrom-Duchene-Hejduk, Landeskog-O'Reilly-Winnik, Galiardi-McClement-McLeod formációkban álltak ki a támadók. A védelemben általában a Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien, Wilson O'Byrne párosok játszottak, a kaput újra az első számú Varlamov védte.
Nagy lendülettel kezdtük a meccset és az első harmad denveri fölénnyel telt, a kezdeti nyomás a végére teljesen elhalványult. Ráadásul a 16. percben Toews közeli góljával megszerezte a vezetést a Chicago, nagyon könnyű helyzetet engedtünk neki, mindkét védőnk felelőtlenül kiment a sarokba, ahol nem tudták megszerezni a pakkot és Varlamov egy az egyben maradt a támadóval a kapu előtt. A nyitó harmad után hátrányban voltunk és a második játékrészben kicsit lassabban kezdtünk, inkább a vendégeknek voltak helyzeteik, de Varlamov védései őrizték az állást. Aztán ahogy az előző harmad hajrájában a Chicago, úgy most mi szereztünk váratlan találatot, Duchene lövésébe a kapu előtt Ryan O'Byrne piszkált bele, akiről a korong a hálóba vágódott. A védő közel másfél év után szerzett gólt az NHL-ben egy 76 meccses egyéni góltalanságot megszakítva. Döntetlen állással mentünk neki a záró felvonásnak, de sajnos továbbra is a Blackhawks volt fölényben, az állandó nyomást csak ideig óráig bírtuk, Sharp fantasztikus lövéséből találtak a hálónkba. Nehezen tudtuk összeszedni magunkat és hiába próbálkoztunk támadásokkal, igazi helyzeteket csak a végső öt percben alakítottunk ki, de nem volt szerencsénk, minden kimaradt. Végül 1:10 perccel a vége előtt 6-on-4ben igyekeztünk, de elvesztettük a korongot és Hossa üres kapus gólja eldöntötte a mérkőzést.
Küzdelmes meccset játszottunk, a lövések számában nem vallottunk szégyent, de sajnos feltűnően kevés igazi helyzetünk volt és csak egyetlen gólt tudtunk szerezni. A találatot tehát a hosszú idő után először eredményes O'Byrne ütötte, aki a védelemben is jól dolgozott. Nem úgy EJ, a no1 védőnk megint alulmúlta magát és csak -3at hozott a meccsről, de párja a -2es Hejda sem lehetett büszke, mindkettőnek nagyon rossz napja volt. A támadók közül a legtöbb gólveszélyt az O'Reilly féle sor alakította ki, de most nem tudtak betalálni. Varlamov jól teljesített és két nem igazán védhető gólt kapott 29 lövésből, az utolsó találat ENG volt.

Két nappal később Chicagoban is összecsaptak a csapatok és idegenben 5-4-es büntetős győzelmet arattunk ellenük.
Nem történt változás a csapat összetételében, ugyanazok maradtak ki a gameday rosterből, mint csütörtökön. Változás volt viszont, hogy Sacco elégedetlen volt Duchene játékával és lerakta őt a negyedik sorba, míg Hejduk felkerült Stastny oldalára az első hármasba. A kapuban maradt Varlamov, nyolc meccs alatt már hatodszor kezdett az orosz.
Kicsit álmosan indult be a mérkőzés és az első harmadban nem sok említésre való esemény történt. Aztán négy perccel a szünet előtt a semmiből szereztük meg a vezetést Paul Stastny góljával, aki Quincey kapu elé lőtt korongját pofozta be Crawford ketrecébe. Egy perc sem telt el a második menetből és EJ óriási "öngólpasszából" Frolik egyenlített, a védő az alapvonal mögül a saját kapuja elé passzolt, amire három társa között az ellenfél csapott le. A Chicago maradt támadásban, de váratlanul a 28. percben visszavettük az előnyt egy szerencsés góllal, David Jones közelről volt eredményes a kapus hátáról bepattanó korongból. Pár perc múlva még egy csúnya de hasznos gólt szereztünk, O'Reilly bejátszását az újonc Gabriel Landeskog kotorta be. Már 3-1re mentünk, de a hazaiak fokozták az iramot, sorozatos helyzeteket hagytak ki, nem sokkal a második harmad vége előtt egy PP alatt Toews zárkóztatta közelebb őket. A harmadik harmadnak vehemens lendülettel vágott neki a Hawks és öt percig se bírtuk a nyomást, egy lerohanásból Mayers lőtt a hálóba a 3-3ért. Nem sok közünk volt innentől a játékhoz, a Chicago magasabb szinte kapcsolt, nem tudtunk mit kezdeni, de szépen tartottuk magunkat és reménykedtünk, hogy kihúzzuk az eredményt. Öt és fél perccel a vége előtt Hossa beleérős góljával hátrányba kerültünk és úgy tűnt, hogy elszálltunk, de a 3. sor újra megvillant és O'Reilly indításából Gabriel Landeskog lőtt gólt az utolsó két percen belül. 4-4 lett a rendes játékidő és a hosszabbításban sem esett gól. A büntetőpárbajban Joakim Lindstrom volt az egyetlen sikeres próbálkozó, ennek köszönhetően két pontot szereztünk.
A harmadik SOt is megnyertük a szezonban, nagyon megküzdöttünk a pontszerzésért és a végén győztünk. Megint a 3. sor játszott elképesztő formában, Landeskog már négy gólos a szezonban a szombati duplával, O'Reilly két gólpasszt adott neki. Stastny a második, Jones az ötödik gólját ütötte az évben. Duchene a 4. sorban pihegett és csak 11 percet kapott. Varlamov 34/38as statisztikára volt képes, több esetben nagy védéseket hajtott végre és a szétlövésben újra hibátlan volt.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Colorado Avalanche 6-2-0, 12 pont
2. Vancouver Canucks 4-3-1, 9 pont
3. Minnesota Wild 3-2-3, 9 pont
4. Edmonton Oilers 3-2-2, 8 pont
5. Calgary Flames 2-4-1, 5 pont

A közeljövő programja:

Október 27., csütörtök, 04:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Október 29., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
Október 31., hétfő, 01:00 Colorado Avalanche - Los Angeles Kings

Nagyon jól állunk az első nyolc meccs után és most következnek az első megpróbáltatások a divízió ellenfelek és a legnagyobb nyugati riválisok ellen. A következő napokban sok minden kiderülhet, hogy valójában mire vagyunk képesek és lehet-e esélyünk a rájátszásért küzdeni ebben a szezonban.

Újra eljött a hétfő, amikor a coloradói kosárrajongók felülkerekednek a Sziklás-hegységen és zarándok útra vonulnak a távoli Európa felé, hogy megtekintsék, miként teljesítenek a Denver Nuggets lockout alatt sem lustálkodó, mindenre elszánt, fosztogató harcosai Oroszországban, Litvániában, Olaszországban - amerre normális esetben még talán a madár se jár. Tartsatok velünk az eheti körúton!























Szokás szerint először látogassunk el a vadregényes Oroszországba, egészen pontosan a világ egyik legdrágább városának tartott helyre, a Moszkva térre Moszkvába. Ahogy már bizonyára mindenki tudja, Timofey Mozgov a BC Khimki Moscow Region csapatát erősíti a leállás alatt. A helyi élcsapat az elmúlt hetek zsúfolt programja után most valamivel lazább menetet tudott le, hiszen a legutóbbi héten csupán egyetlen mérkőzést kellett játszaniuk. Erre a találkozóra vasárnap délután került sor az orosz pontvadászatban, amikor a VTB United League-ben is résztvevő Nizhny Novgorod együttesét látták vendégül egyértelmű esélyesként. A csapat hírnevéhez méltóan dominált a pályán, és hamar megalapozták a kellemes kikapcsolódást, hiszen már az első percekben jelentősen el tudtak szakadni a vendégektől, a nyitó negyedben rögtön 14 pontos előnyt kapartak össze. A második felvonásban a NN is beleerősített, de így sem tudtak közelebb kerülni a kék-sárgákhoz, akik kihozták döntetlenre a negyedet, ezáltal 47-33-as előny birtokában fújhatták ki magukat a nagyszünet alatt. A második félidőre megrázta magát a vendég csapat, lelkes játékuknak hála faragni tudtak a különbségből, azonban mielőtt igazán szorossá tehették volna a mérkőzést, a Khimki is észbe kapott, és még csírájában elfojtották a Nizhny Novgorod lendületes próbálkozásait. A végére így is magabiztos különbséggel diadalmaskodott az esélyes 86-78 arányban. Mozgov a csapata második PBL-meccsének megnyeréséből ugyancsak aktívan vette ki a részét a tőle jól megszokott erőteljes játékával. A kezdő center kereken 27 percet játszott, és csak Fridzon dobott több kosarat Mozzy 14 pontjánál, aki még 6 lepattanót is birtokba vett, miközben kilenc mezőnydobási kísérletéből hét sikeres volt, és szokásához híven két blokkolást is felmutatott.

Folytatódhat a szieszta a Khimki-nél, ezen a héten újra csak egyetlen mérkőzést fognak játszani, szombaton a VTB United League-ben léphetnek fel címvédőként a Budivelnik Kijev otthonában.























Ty Lawson csapata, a litván Zalgiris Kaunas lényegesen zsúfoltabb játékhéten van túl, ugyanis három mérkőzésen is fel kellett lépniük a közelmúltban. Mindenek előtt, még múlt hétfőn kezdték meg szereplésüket az Euroliga 2011/12-es évadában, s a nyitó mérkőzésen a kiváló erőkből álló CSKA Moscow gárdája volt a csapat ellenfele a telt házas Zalgiris Arénában. Az orosz klub Krstic és Kirilenko személyében komoly NBA-játékosokat vonultatott fel számtalan egyéb, nemzetközi szinten ismert kosaras mellett, így ők számítottak a találkozó esélyesének. A CSKA rendkívül rámenősen kezdte a mérkőzést, az agresszív és pontos játékukra nem találta az ellenszert a litván csapat, csak a nyitó negyed első felében sikerült még úgy ahogy tartani velük a lépést, utána percek alatt elléptek 10 pont környékére. A második negyedre rákapcsoltak a házigazdák és felvették a kesztyűt az oroszokkal, rövidesen vissza tudtak zárkózni, két perccel a szünet előtt már csak egyetlen pont volt a különbség, ám a szünetig hátralévő időben innentől nem is tudtak több pontot szerezni, így a CSKA 44-31-es vezetésével vonulhattak le az öltözőbe a küzdőfelek. A továbbiakban a Zalgiris hiába próbálkozott becsülettel, a vendégek mindvégig biztosan őrizték a 15 pont körüli fórt, nem volt már egy szikrányi esély sem a Kirilenko-ék megszorongatására, így 87-74-es orosz sikerrel zárult az összecsapás. Nincs miért szégyenkezni, a csapat látszólag minden tőle telhetőt megtett, de ennél jobban képtelenek voltak megszorongatni az erősebb vetélytársat, így vereséggel kezdődött az Euroliga. Lawson bő 20 perc játékidő alatt 7 pontot süllyesztett el, öt mezőnybeli kísérletéből három volt sikeres, ám büntetőből csak 1/4-es hatékonysággal célzott, illetve még három saját palánk alatti lepattanóra csapott le. Elmondhatjuk, hogy jól mozgatta a csapatot támadásban, bár nem lettek kifejezetten látványos egyéni statisztikái.

Jött néhány nap szünet kipihenni a kőkemény iramú nemzetközi meccset, csütörtök este lényegesen könnyebb fellépésre volt kilátás a litván bajnokságban a dallamos nevű Pieno Zvaigzdes Pasvalys elleni hazai összecsapáson. Az előzetes papírformának megfelelően a Zalgiris hamar elhúzott a kis csapattól, és az első percek után máris meggyőzőnek tekinthető, 5-10 pontos fórt alakítottak ki. A második negyedben hiába nőtt eleinte tovább a differencia, mert a Zvaigzdes néhány jól sikerült kinti dobással váratlanul vissza tudott zárkózni egész közel a favorithoz, így szoros állás mellett haladtak előre a csapatok. A Zalgiris ahogy felpörgette a támadásait, szinte mindig tudtak kosarakat szerezni, azonban a szellősebb védekezésüket a lelkesen küzdő vendégek is gyakran kijátszották, így nem alakulhatott ki nagyobb különbség. Sőt, a félidőre 43-43-as eredmény állt a táblán. A folytatásban hamar minden eldőlt, a hazaiak pár perc után elkaptak egy remek sorozatot, amikor állva hagyták az ellenfelet, és villámgyorsan 15 pont fölé ugrott a különbség. Nem is történt már változás a végjátékban sem, a bajnoki címvédő a görcsösebb első félidő után a meccs második felében gond nélkül fektette két válra ellenfelét, végül a Zalgiris 91-74 arányú sikert aratott. A csapat legeredményesebb játékosa a center Rakovic volt, míg a végig nagyon aktív Lawson 13 ponttal követte őt, melyből 9-et a hibátlan büntetőzésének köszönhetett. Az irányító közel 20 percet töltött a pályán, a mezőnyben rendkívül hasznosan játszott, ügyesen irányította a csapat támadásait, a második félidőben pedig védekezésben is átjátszhatatlan volt. A litván bajnokság kis csapatai ellen joggal várhatunk tőle hasonló, meggyőző teljesítményt, vagy talán még többet is.

Másnap újabb bajnoki fellépésre volt hivatalos a Zalgiris együttese, pénteken a város másik csapatával, a Baltai Kaunas-szal mérkőzhettek meg idegenben. Az előzőnapi összecsapáshoz hasonlóan (és bizonyára éppen a tegnapi meccs miatt), kicsit fásultabban kezdte a címvédő a megmérettetést. Az első félidő jelentős részében folyamatosan a házigazdák álltak jobban néhány ponttal, ám a szünet előtti utolsó percekre szépen megrázta magát a favorit együttes, át is vették a vezetést, és úgy tűnt, hogy innentől kordában tartják az eseményeket, a nagyszünetre mégis 40-39-es Baltai-vezetéssel mehettek le a csapatok. Ezt követően a Zalgiris a vártnak megfelelően megrázta magát, és gond nélkül érvényre tudta juttatni a papírformát. Néhány perccel a harmadik negyed megkezdését követően máris állva hagyták a Baltai-t, a különbség pedig folyamatosan csak nőtt, és a végére egészen meggyőző különbségű, 91-73-as győzelmet aratott a címvédő csapat a városi ellenféllel szemben. A Zalgiris ezzel tehát a negyedik meccsét is megnyerte az LKL-ben, jelenleg 4-0-s hibátlan mérleggel vezetik a hazai pontvadászatot, rajtuk kívül még három együttes veretlen, beleértve az első számú vetélytárs Lietuvos Rytas-t. A bajnokcsapat összeállításából számtalan meghatározó játékos csak kevés lehetőséget kapott ezen a mérkőzésen az elmúlt napok terhelései után, például a három amerikai légiós közül Collins és Weems egyáltalán nem lépett pályára, Lawson pedig csupán minimális időt töltött a parketten, nyolc perc játéka alatt három kísérletéből egy kosarat értékesített, így 2 ponttal fejezte be a pénteki fellépést.

A Zalgiris kedd este egy újabb kőkemény csatával folytatja az Euroligás szereplését, az Unicaja Malaga elleni idegenbeli fellépésen talán még nehezebb dolguk lesz, mint legutóbb a CSKA ellen volt, majd a szombati napon az orosz Nizhny Novgorod-ot fogadják a Kelet-európai nemzetközi ligában.





















Következő helyszínünk Olaszország, ahol Danilo Gallinari játszik nevelőegyesületében, az EA7 Emporio Armani (Olimpia) Milano-ban a lockout ideje alatt, és a komoly gyökerekkel rendelkező egyesület a bajnoki menetelés mellett a múlt héten az Euroliga csoportkörében is megkezdte a küzdelmeket. A talján gárda a csütörtöki játéknapon a tavalyi döntős Maccabi Electra Tel-Aviv együttesét látta vendégül, és a két közel azonos játékerőt képviselő csapat között szoros küzdelemre számíthattunk. Ennek megfelelően bár az olasz vezetéssel kezdődött a mérkőzés, 14 pontnál percekig megakadtak, így a nyitó negyed végeztével öt egységgel le voltak maradva a vendég alakulat mögött. Hamar rákapcsoltak Gallo-ék, és a második felvonás első pár percében ledolgozták a lemaradást, elkezdtek egészen gördülékenyen, lazán játszani, melynek köszönhetően a nagyszünetre már 41-38-cal ők álltak jobban. A pihenő után is lendületben maradt az EA7 serege, és folytatódott a második negyedben látott ellenállhatatlan játékuk, a betörésekből rendre faultokat harcoltak ki, a kinti próbálkozások szintén ültek, így egyre csak nyílt az olló a felek közt, és a befejező tíz perc előtt már 13 ponttal vezettek az eksztázisban játszó olaszok. A végjátékban Farmar vezetésével a Maccabi nagyon igyekezett a felzárkózásért, és bár faragtak a különbségen, az Olimpia nem hagyta kiénekelni a szájukból a spagettit, és 89-82 arányban megnyerték az Euroliga nyitó meccsét egy kifejezetten élvezetes csata végén. Gallinari a szezonban először került be a Milano kezdő ötösébe, úgy látszik, a felhozó olasz bajnokikon megelégedtek vele, hogy csak a padról szállt be, az első igazán komoly meccsen viszont a starting lineup-ban számoltak vele, ahol nyomban 32 percet kapott. Gallo szépen élni tudott a lehetőséggel, csapata egyértelmű húzóembere volt, csak a negyedszáz pontig jutó Hairston szerzett nála több pontot, ám a denveri kis csatár így is 23 ponttal és 7 lepattanóval járult hozzá a sikerhez. A vonal mögé 16-szor állhatott oda, ebből 13 kísérlete bement, továbbá még két triplát is bevágott, az izraeliek képtelenek voltak megtalálni az ellenszert a játékára, fantasztikus betöréseivel a meccs teljes hosszában érvényesítette az akaratát, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez a meccs csak róla szólt!

Ezt követően a csapat vasárnap a Serie A parkettjén lépett fel, a honi bajnokságot egy győzelemmel és egy vereséggel kezdő milánói gárda a legutóbbi fordulóban az ugyancsak 1-1-es mérleggel rendelkező Canadian Solar Bologna együttesével küzdött meg. Bár a két csapat fej-fej mellett állt a tabellán, a mérkőzés toronymagas esélyese az Olimpia volt, a Bologna legfeljebb a mezőny második felébe sorolandó csapatok közé tartozik. Nagy küzdelemben vette kezdetét a mérkőzés, és az első félidőben gyakorlatilag végig egál közeli eredmény mellett haladtak a csapatok, általában a számunkra érdekeltséggel bíró egyesület volt minimális lépéselőnyben, és a félidőben is 37-31-re ők vezettek. A találkozó igazán a harmadik negyedben dőlt el, Fotsis és Hairston vezetésével az Olimpia ekkoriban szakította le magáról a vetélytársát, és a felvonás végére már 20 pont fölé ugrott a két csapat közti differencia. Innentől kezdve az utolsó játékrész már csak a formalitásról szólt, a vendégek még egy kicsit tudtak szépíteni, de az EA7 csapatát már nem volt esélyük megszorongatni sem, akik 76-64-re diadalmaskodtak az idei harmadik bajnoki meccsükön. A milánóiak így a 3-0-val indító Bennet Cantu mögött egyike a számtalan 2-1-es W-L statisztikával rendelkező csapatnak. Gallinari maradt a kezdőcsapatban, de a vasárnapi találkozón mérsékelt szerepet töltött be a rá kiszabadott 27 perc során, mindössze 8 pontot termelt, ugyanakkor a 8 lepattanójával a csapata legjobbjának számított, és a +21-es mutató is kiemelkedő volt ezen az estén. Most ennyire volt szükség tőle, majd amikor kelleni fog a csapatnak a zsenialistása, akkor úgyis ki fogja hozni magából a benne rejlő klasszist.

Erre legközelebb csütörtökön biztosan szükség lesz, ugyanis az Euroligában egy kegyetlen csoportrangadó vár a csapatra a Real Madrid otthonában. Ezt követően a szombaton az olasz bajnokságban vélhetően a Banco Di Sardegna Sassari elleni idegenbeli felvonás sem lesz sétagalopp Gallo-ék számára.
















Végezetül tekintsük át az Euroliga (azaz a Turkish Airlines Euroleague) idei résztvevőinek névsorát és az esélyeket, hiszen két érdekelt csapatunk is felvonul a mezőnyben. A főtáblán Európa 24 legjobb csapata található meg, nagy részük a kiemelt nemzeti bajnokságok élmezőnyéből került be egyenes ágon, néhányan pedig a szeptemberi selejtezőkön harcolták ki az indulás jogát. A 24 csapatot négy darab 6-os kvartettbe sorolták be, a küzdelem december végéig tart, és a tíz forduló befejeztével minden csoportból a négy-négy legjobb együttes juthat be a legjobb 16 közé. A januártól márciusig tartó második csoportkör négy darab négyesfogata közül csoportonként az első és második helyezettek lépnek tovább az egyenes kieséses szakaszba. A nyolc között az E és az F, illetve a G és a H csoport első-második helyezettjei keresztbejátszással vívnak meg egy-egy három győzelemig tartó párharcot, amelynek győztesei jutnak be a május 11-13-ig Istanbul-ban megrendezésre kerülő négyesdöntőbe.

Az A-csoport hatosában a Spanyolországból a Caja Laboral és a Bizkaia Bilbao Basket, a görög Olympiacos Piraeus, a török Fenerbahce Ulker, az olasz Bennet Cantu és a francia SLUC Nancy Basket vesz részt, és elég nehéz megjósolni, hogy mely csapatok érhetnek oda a továbbjutó négy helyre, bizonyára ez a legkiegyensúlyozottabb csoport.

A B jelű bandában szerepel a Lawson által irányított litván Zalgiris Kaunas együttese, akiknek legnagyobb vetélytársuk az orosz CSKA Moscow és a címvédő görög Panathinaikos Athens lehet. Emellett a továbbjutás kérdésébe biztosan bele fog még szólni a spanyol Unicaja Malaga, valamint a német Brose Baskets Bamberg és a horvát KK Zagreb egészíti ki a mezőnyt.

A C-csoportban drukkolhatunk a Gallinari-val felálló Olimpia Milano minél jobb szerepléséért, mellettük a spanyol Real Madrid, az izraeli Maccabi Electra Tel Aviv, a szerb Partizan Belgrad, a török Anadolu Efes Istanbul, illetve a belga Belgacom Spirou méretteti meg magát a csatározásban. Ebben a csoportban megint csak lehetetlen a jóslás, előbbi öt csapat közt bizonyára csak nagyon kis különbségek fognak dönteni a továbbjutásról, illetve hogy melyik fog közülük búcsúzni az első csoportkör végeztével.

Ezalatt a D-csoport hat csapata közt megtalálhatjuk Spanyolország képviseletében a Barcelona Regal sztárcsapatát, míg Olaszországból a Montepaschi Siena, Oroszországból az UNICS Kazan, Lengyelországból az Asseco Prokom Gdynia, Szlovéniából a Union Olimpija Ljubjana, Törökországból pedig a Galatasaray indul csatába. A spanyolok és az olaszok szemtől szemben dönthetik el a csoport első két helyén a kérdéseket, a másik négy vetélytárs vélhetően a továbbjutásért fog ádáz csatát vívni egymással.




















Ez a nagy helyzet pillanatnyilag, elkezdődött az Euroliga, és lassan egyre inkább beindulnak a küzdelmek a nemzeti bajnokságokban, ezáltal egyre nagyobb téttel bíró mérkőzéseken szurkolhatunk a denveri legények csapataiért. Az NBA lockout ügyében továbbra sincs érdemi előrelépés, egyre bizonytalanabb a helyzet, hogy mikor indulhat újra az Észak-amerikai profi kosárlabda bajnokság, addig is hétfőnként biztosan jelentkezünk a jól megszokott sorozatunkkal.

Legyen az Euroliga, VTB United League, vagy bármely ország bajnoksága: mi ott leszünk, és megküzdünk hódító légiósainkkal együtt a sikerekért: harcra fel, kalandor coloradói nép!

Egy új korszak kezdete - Ez az első mondat, gondolat, ami eszembe jut a mai meccs kapcsán. A Denver Broncos alighanem sorozatban hatodszorra is lemarad a PO-ról, 1-4-gyel állnak, mégis óriási várakozás övezi következő meccsünket, és a szezon hátra levő részét. A Chargers ellen ugyanis megtörtént az, amire már régóta vártunk, azok után, hogy tavaly már három ígéretes kezdése volt, újra eljött a Tebow-time. Bye weekről érkezve első áldozata a szebb időket is látott Miami Dolphins lehet.





















A Delfinek múltja 1965-ig vezethető vissza, amikor is az Atlanta Falcons az NFL-t választotta az AFL helyett, az amerikai liga így Atlanta helyett Miaminak adott lehetőséget, hogy helyet adjon egy franchise-nak, s onnantól kezdve 20 éven keresztül rettegtek a csapatok a Miami Orange Bowlba látogatni.

Nem indult annyira sikeresen a történet, mint ami kikerekedett belőle, az első 4 évükben feleannyi győzelmet se hoztak össze, mint amennyi vereséget, 15-39-2-es mérleggel. Aztán jött a magyar származású Don Shula. Shula az NFL történelmének legsikeresebb edzője, a Miami Dolphins vele élte a fénykorát. A '70-es évekre tehető, 10 év alatt 7× jutottak be a rájátszásba, köztük 5× megnyerték a divíziót, 3× a konferenciát, 2× pedig a Super Bowlt is. 1970-ben rögtön első évében bejuttatta a csapatát a PO-ba, 10-4-es mérleggel, a rájátszásban azonban hamar búcsúztak. Egy évvel később már a divízió győzelem is összejött, 10-3-1-es mérlegükkel maguk mögé utasították a favorit Baltimore Coltsot. A rájátszásban szoros meccsen túljutottak a Chiefsen, majd 21-0-ra kiütötték a Coltsot, de a végső győzelem akkor még nem jött össze a Cowboys ellen. Bob Griese nem tudott versenyre kelni Staubach-al, és a védelem sem tudta megállítani a futást. Mindössze 3 pontot szereztek, 24-3-ra kikaptak. Viszont minden adott volt, hogy a következő évben még egyet előre lépjenek. Ez olyannyira sikerült Shuláéknak, hogy az alapszakaszt 100%-os mérleggel teljesítették, a Coltsot ráadásul oda-vissza shotoutolták. A rájátszásban aztán már jóval nagyobbat kellett küzdeni a győzelmekért, de végül a Brownst 20-14-gyel, és a Steelerst 21-17-el küldték haza, készülhettek a második Super Bowljukra. Az ellenfél ezúttal a Washington Redskins volt. A Dolphins elsősorban a védelemnek (3 INT) és Larry Csonkának (112 yard) köszönhetően 14-7-re győzedelmeskedett. A hibátlan szezon azóta se jött össze senkinek, a győztes csapat tagjai máig összejárnak pezsgőzésre, ha az utolsó csapat is elveszti veretlenségét. 2007-ben egészen a Super Bowlig kellett rá várniuk, de utána szerencsére a Giants-cel együtt ünnepelhettek.

Nem laktak jól a győzelem után se, és ha a Raiderstől és a Coltstól ki is kaptak, így is divízió győztesek lettek, majd a rájátszásban a Browns után visszavágtak a Raidersnek, s zsinórban harmadszor, egy elbukott és egy megnyert SB után újra ott voltak. A Vikings ellen pedig Tarkenton 3-ból egyik vereségét szenvedte ellenük. A Super Bowl legértékesebb játékosa Csonka volt, 145 futott yarddal és 2 TD-vel. Griesenek mindössze 7 próbálkozása volt, melyből mondjuk 6 sikerült 73 yardra. A védelem újra helyt állt, s csak a 4. negyedben engedték feliratkozni Tarkentonékat az eredmény táblára. 24-7 lett a vége. '74-ben még megnyerték a divíziót, a PO-ban viszont a Raiders legyőzte őket, majd 3 évig kimaradtak a rájátszás küzdelmeiből.

Az évtized végére kerültek vissza a megilletett helyükre, '78-ban '79-ben újra bejutottak a playoffs-ba, '79-ben ráadásul divízió győztesként, majd '81-től a '70-es évekhez hasonló sorozatot produkáltak, '81-től '85-ig minden évben bejutottak a rájátszásba, '82-t leszámítva divízió győztesként, két alkalommal a konferenciát is megnyerték. Csonka ugyan '79-ben visszavonult, Griese '80-ban, de ez sem vetette vissza a csapatot. '82-ben újra a Super Bowlon voltak, ám ekkor a Redskinsnek sikerült a visszavágás. Riggins és Theismann szétszedte őket, míg náluk Woodley az első negyed után, gyakorlatilag semmit se tudott hozzá tenni a játékhoz. 27-17-re kikaptak. Egyértelmű volt viszont, hogy mi a hiányzó láncszem, szerencséjükre 1983 hozta minden idők legerősebb QB classját a drafton. Elway és Jim Kelly, de végül 5. QB-ként az első körben Dan Marino személyében hosszú időre megoldották ezt a problémát. Marino már első éveiben csapata vezérévé vált, NFL rekordokat döntött, s '84-ben Super Bowlba jutott a Dolphinsszal. A 49-ers ellen aztán két legendás irányító összecsapásából Joe Montana jött ki győztesen. Mindkét QB átlépte ugyan a 300 yardot, de míg Montana 3 TD mellett egyszer se adta el a labdát, addig Marinonál 1 TD mellé két labdavesztés is becsúszott.

1986-ban a csapat átköltözött az Orange Bowlból a Sun Life Stadiumba, de a sikereket a régi staionban hagyták. Hiába volt egy olyan meghatározó játékosuk, mint Marino, hiába voltak Shulával majdnem mindig rájátszás-résztvevők, nem kerültek újra a siker közelébe. Don Shula '95-ben befejezte edzői pályafutását. 36 éve alatt mindössze két szezont zárt negatív mérleggel, 347 győzelme pedig alighanem még sokáig NFL rekord marad.

A csapat nem esett vissza rögtön Shula távozása után, az ezredforduló környékén is meghatározó egyesület voltak, még Marino visszavonulása se jelentette azonnal a visszaesést, azonban 2001 után hosszabb időre eltűntek a playoff palettájáról. Egészen addig süllyedtek, hogy 2007 után az 1/1-es draft pozíció lett az övék. Tony Sparano aztán az egyetemi playbookhoz előszedte a wildcatet. A meglepetés ereje egy évig hatott, aminek egy divízió győzelmet köszönhetnek. Azonban a rendszert idővel kiismerték s idén ugyanott tartanak, mint 2007-ben. 0-6-tal állnak, kilátástalan játékkal. Legnagyobb hiányosságuk talán az irányító poszt, nem véletlen akarták megszerezni Ortont a szezon előtt. Jelenlegi keretükből Brandon Marshallt kell mindenképp kiemelni. Aligha kell valakinek is bemutatni itt a DSB-on a 'Beast'-et és hogy mire képes. Kár hogy már nem minket erősít, de személy szerint emiatt nem őt hibáztatom, mind tudjuk mi ki állt a távozása hátterében...
















Ha már az elzavart nagyon jó szélső elkapókról van szó, Brandon Lloyd egy hatodik kört ért meg az FO-nak. Amerikában ezek után már azzal példálóznak, hogy Tebownak zsebkéssel kell kiállnia egy pisztoly párbajra. Nos, én Decker-t, Royal-t és Willis-t nem nevezném zsebkésnek, Bay-Bay meg ha játszik majd valaha, csak javítja a helyzetet, de tény, hogy a többi fiatal irányító szerencsésebb helyzetben van nála. Newtonnak Smith, Daltonnak AJ Green, Staffordnak Megatron, Bradfordnak Lloyd, Tebownak pedig már nincs Lloyd. Megy a találgatás, hogy megakarják-e buktatni, Luckra hajtunk-e, ki tudja. Egy biztos, Llyod nagyon áron alul ment el. Erről szól manapság Broncos fannak lenni...

Ettől függetlenül, ahogy múlthéten is írtam, a Miami ellen minden adott egy győztes bemutatkozáshoz. És akár megakarják Tebow-t buktatni, akár nem, ha Lloyd nélkül jól szerepel Denverben, mennybe megy. Sorsa a saját kezében van, és ha a sorsa a saját kezében van, akkor nekünk nincs más dolgunk mint hátradőlni és nézni a meccset vasárnap este, 19 órától. Hajrá Broncos!

A sérültek:

- Tóth Milán írása -

Nem számít, hogy mi fog történni a holnapi mérkőzésen, Gary Smith-nek és csapatának biztos lesz esélye arra, hogy megvédje bajnoki címét az MLS-ben, mert az elmúlt évi győztes ott lesz az MLS 2011-es rájátszásában. Azonban nem mindegy, hogy a playoff első mérkőzését hazai pályán vagy idegenben kell megvívnia a Colorado Rapids gárdájának. A minél jobb Wild Card helyezés érdekében győzni kell holnap a csapatnak a Vancouver Whitecaps otthonában, az alapszakasz záró mérkőzésén.



















A PO-helyek már eldőltek, a mieink mellett a nyugati konferenciából a Supporters' Shield-győztes Los Angeles Galaxy, a Seattle Sounders, a Real Salt Lake és az FC Dallas vehet részt a tíz csapatos rájátszásban, míg Keletről a Sporting KC, a Philadelphia Union, a Columbus Crew, a New York Red Bulls és a Houston Dynamo méretteti meg magát az utószezon küzdelmeiben. A csapatok közt a pontos helyezések még nem tisztázódtak, így egyelőre azt sem tudjuk, hogy melyik hat kiemelt kezdi meg a második körben a rájátszást, és kiknek kell úgy nevezett 'play-in' meccset játszania október 26-27-én a legjobb nyolc közé jutásért.

A négy Wild Card helyért küzdő csapatok közül jelen pillanatban a Rapids áll a második legelőkelőbb helyen, amit meg is kéne tartanunk, ha a Dick's Sporting Goods Park-ban szeretnénk lejátszani az első PO-meccset. A győzelemre azonban szükségük van a 46 pontos coloradóiaknak, hiszen a Houston Dynamo könnyen megelőzheti a csapatot, mivel nekik is 46 pontjuk van és a gólkülönbségük is plusz kettes.

A Rapids legutóbbi hét bajnoki mérkőzésén mindössze egy győzelmet aratott – a labdarúgás világában ezt hullámvölgynek hívják-, éppen ezért most égető szüksége lenne a csapatnak még egy utolsó, önbizalom növelő sikerre az alapszakaszban. A Vancouver 28 ponttal áll a tabella utolsó előtti helyén, így a 34. fordulóban számukra csupán annyi lesz a tét, hogy győzelemmel búcsúzzanak szurkolóiktól hazai pályán.

A ’Caps idén debütált a ligában, nem is lettek rögtön meghatározó tagjai a bajnokságnak. Július elején látogattak hozzánk a kanadaiak és egy 2-1-es vereséggel küldtük őket haza. Conor Casey és Scott Palguta jóvoltából már két góllal vezettünk, majd a 77. percben szépítettek a vendégek. Azon a mérkőzésen a következőképpen álltak fel a csapatok:

Vancouver Whitecaps: Cannon, Harvey, Leathers, Nanchoff, Koffie, Vagenas (Brovsky 71), Khalfan, Camilo, Omar Salgado (Tan 46).

Colorado Rapids: Pickens, Kimura, Wynne, Moor, Earls (Palguta 23), Thompson, Larentowicz, Smith, Cummings (Nyassi 81), Casey, Folan (Mullan 65).

A goal.com jelenlegi információi szerint a holnapi mérkőzésen a következő formában állhatnak ki a csapatok:

Vancouver Whitecaps: FC: Canno, Brovsky, DeMerit, Rochat, Harvey; Salinas, Thorrington, Koffie,Khalfan; Camilo, Jarju

Colorado Rapids: Pickens, Kimura, Wynne, Marshall, Moor; Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Thompson; Cummings, Nyassi.

Látható, hogy a ’Caps csapatában több változás is várható a két csapat legutóbbi mérkőzéséhez képest. Sérülés miatt biztosan nem lép pályára Atiba Harris és Brian Sylvestre, de számos egyéb labdarúgó játéka is kérdéses hazai oldalon. Eközben, ami a Rapids gárdáját illeti, az egész szezonra kidőlt Conor Casey és Anthony Wallace mellett további hiányzók lehetségesek: a csapatkapitány Pablo Mastroeni a múlt fordulóban komolynak tűnő agyrázkódást szenvedett, illetve Jamie Smith és Matt Pickens sincsenek százszázalékos állapotban. Pickens kapus valószínűleg vállalni fogja a játékot, bár az utóbbi időben panaszkodott kisebb fájdalmakra, így az is elképzelhető, hogy az utolsó alapszakasz-meccsről pihenőt kap.

Csapatunk megőrzi előkelőbb Wild Cardos pozícióját, ha:

-    legyőzi a Vancouvert, vagy
-    döntetlent játszik a Vancouverrel, és a Columbus kikap a Chicagótól vagy a Houston nem győz a LA Galaxy ellen, vagy
-    kikap a Vancouvertől, de a Houston is veszít a Galaxy ellen.

A csapatnak valószínűleg nem tesz jót, hogy Gary Smith, vezetőedző, és a technikai igazgató, Paul Bravo látszólag ellenségeskednek egymással, és a színfalak mögött nem éppen kedvezően alakulnak a dolgok a tréner szerződéshosszabbításával kapcsolatban. Eközben a ’Caps nyugodtan élvezheti új stadionjának atmoszféráját, szombat este várhatóan 20 000 néző és remek hangulat várja majd a Rapids játékosait.

Fogadás szempontjából is izgalmas mérkőzésnek ígérkezik a holnapi meccs, de reméljük, hogy a végén a Rapids kerül ki győztesen, és kiharcoljuk a hazai kezdés jogát a playoff-ban a magyar idő szerint vasárnap hajnali 01:00-kor kezdődő összecsapáson!

Múlt hétvégén a Colorado Rapids csapata egy rettentő küzdelmes mérkőzésen 0-0-s döntetlent ért el hazai környezetben a Real Salt Lake ellen, így a Rocky Mountain Cup 2011-ben is maradt a utah-i csapat birtokában, de a mieinknek is volt okuk az örömre, ezzel az egy ponttal ugyanis bebiztosítottuk a helyünket az MLS idei rájátszásában.



















A két hetes válogatott szünet alatt a kapus Steward Ceus (Haiti), a középpályás Jeff Larentowicz (Egyesült Államok) és a csatár Omar Cummings (Jamaica) képviselte a nemzeti színeket, de természetesen múlt péntekre mindannyian visszatértek a klubcsapathoz. Az RSL elleni hazai találkozóról nélkülöznünk kellett a két egész évre kiesett játékost, Conor Casey-t és Anthony Wallace-t, valamint a legutóbbi mérkőzésen kiállított Miguel Comminges-t eltiltásból kifolyólag. Ezzel szemben a pauza előtt bokasérülést szenvedő Caleb Folan, és a különböző egészségügyi gondok után lévő Jamie Smith egyaránt már a kispadon foglaltak helyet. A címvédő csapat a következő összeállításban futott ki a pályára két évvel ezelőtti bajnok ellen: Pickens - Kimura, Wynne, Marshall, Moor - Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Thompson - Cummings, Nyassi.

Több mint 16 ezer szurkoló volt kíváncsi a helyszínen a két szomszédos állam rivális csapatának újabb egymás elleni rangadójára, amelyen a Rapids-nek két góllal kellett volna legyőznie vetélytársát a Rocky Mountain Cup megkaparintásáért, mivel a szezon korábbi szakaszában az RSL 1-0-ra diadalmaskodott velünk szemben odahaza. A vártnak megfelelően a coloradói csapat kezdte rámenősebben a találkozót, és a meccs első időszakában egyértelmű fölényt alakítottunk ki a labdabirtoklásban, de hiába járattuk a játékszert az ellenfél zónája előterében, valamire való gólszerzési lehetőséget sokáig képtelenek voltunk kidolgozni. Viszonylag eseménytelenül csordogált a mérkőzés, a mezőnyben kőkemény küzdelem zajlott, a két csapat játékosai kölcsönösen faragták egymást a komoly presztízscsatára való tekintettel. Közel félóra elteltével Mullan kiugratása után Nyassi lépett ki gólhelyzetben, de a labdát hosszan tolta meg, így csak azt próbálta eljátszani, hogy a kapujából kimozduló Rimando szabálytalankodott vele szemben, de a játékvezető nem vette be a színészi alakítást, és nem adott tizenegyest a gambiai támadó megmozdulásáért. A játékrész befejezésére sikerült valamelyest fogást találnunk az ellenfélen, és ekkoriban több lehetőségünk is adódott a vezetés megszerzésére, de egyikkel sem tudtunk élni. A szünet előtti percekben Nyassi-nak volt egy újabb komoly helyzete, de közeli lövésével mellé helyezett, míg Thompson távoli erős próbálkozását a kapus hárította, közben a vendégek rövid időn belül két sárga lapos figyelmeztetést is begyűjtöttek Alvarez és Wingert révén. Nem született gól az első 45 percben, így a csapatok 0-0-s részeredmény mellett fújhatták ki magukat az öltözőben.

A szünet alatt nem cseréltünk, bíztunk benne, hogy a kezdő 11 fel tudja törni a utah-iak szilárd védekezését, és a folytatás ugyanúgy túlnyomórészt denveri támadásokkal telt. A vendégek is folytatták a favágást, például tíz perccel a játék megkezdését követően Espindola vágta fel hátulról Moor-t a következő sárga lapért, az így kapott oldalsó szabadrúgást Nyassi ívelte be a kapu elé, amire a hosszú oldalon Larentowicz érkezett nagyszerű ütemben, de a vörös üstökű középpályás csak a kapu fölé tudott fejelni, így odalett a meccs addigi legnagyobb helyzete. A Salt Lake teljesen átadta a támadások lehetőségét a mienknek, és kizárólag a védekezésre rendezkedtek be, a második félidőben a felezővonalat is csak elvétve lépték át, a defenzív játékukkal azonban nem nagyon tudtunk mit kezdeni. Húsz perccel a befejezés előtt használtuk ki az első cserénket, a teljesen láthatatlan Cummings helyére beküldtük az erőcsatár Folan-t, abban bízva, hogy hátha az ír óriás fel tudja venni a fizikai harcot a Real keménykötésű bekkjeivel. Röviddel a beállását követően máris Nyassi következő pontrúgása után alakult ki lehetőség, ám Moor hiába érte el a labdát a túloldalon, érdemben már képtelen volt a kapu felé irányítani azt. A következő lehetőség meglepetésre a vendégek előtt adódott, de Espindola hiába cselezte át magát a védelmünk három negyedén, mert amikor közelről lövésre szánta el magát, Wynne az utolsó pillanatban még blokkolni tudta a kísérletét. Menet közben egy Salt lake-i szögletet követően Mastroeni-t brutális mozdulattal könyökölték tarkón a kapunk előterében, a csapatkapitány pedig jelentősen megsérült az ütéstől, nem volt tiszta a tekintete, így kénytelenek voltunk lecserélni őt, a szélső Smith foglalta el a helyét. Már az utolsó tíz percen belül jártunk, amikor Nyassi soron következő tökéletes bejátszását Folan csúsztatta kapura, ám Rimando nagyszerű védéssel tolta fölé a próbálkozást. Az ezt követő szögletből újra Folan veszélyeztetett fejjel, azonban csak a felső lécet találta el, ahonnan a labda sajnos a gólvonal elé esett le, nem volt szerencsénk az esetnél. A végjátékban még Thompson helyére egy újabb csatárt küldtünk be Kandji személyében, de hiába kísérleteztünk nagy erőkkel a végsőkig, nem tudtuk begyömöszölni a győztes találatot, így be kellett érnünk a 0-0-s döntetlennel. Bár a helyi kupa maradt az RSL birtokában, később a többi eredmény szerencsés alakulásának köszönhetően kiderült, hogy ezzel a döntetlennel a Rapids biztosan bejutott az MLS 2011-es rájátszás-küzdelmeibe.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



Az MLS-csapatok összecsapása után, másnap délelőtt a két klub tartalékai is megküzdöttek egymással az MLS Reserve League-ben, az alapszakasz legutolsó meccsén, amelyen a vendégek diadalmaskodtak 2-0-ra az első félidő hajrájában szerzett gólokkal. A Rapids B-csapata a következő felállásban képviseltette magát a találkozón: Joyce - Earls, Palguta, Holody, Comminges (Janniere) - Armstrong, Nane (Emory), LaBauex (Serna), Ababio - Akpan, Amarikwa. A vereség ellenére a mieink az RSL tartalékai előtt végeztek a Közép/Hegyvidéki divízió utolsó előtti helyén 3-6-1-es mérleggel, de természetesen egyik fél sem jutott be a tartalékliga rájátszásába.

A szerdai napon a csapat lejátszotta az utolsó csoportmeccsét az Észak-, és Közép-amerikai Bajnokok Ligája sorozatban, de sajnos a küzdés ellenére, 2-0-s vereséget szenvedtünk az esélyesebb Santos Laguna otthonában. A tartalékos Rapids a Ceus - Wynne (Ababio), Moor, Palguta, Comminges - Kimura, Larentowicz, LaBauex (Nyassi), Thompson - Kandji (Cummings), Folan felállásban játszott Mexikóban. Az MLS címvédője két győzelem, egy döntetlen és három vereség révén 7 ponttal zárta a csoportkört, jelen pillanatban még nem tisztázódott a sorsunk, hogy vajon továbbjutunk-e a legjobb nyolc közé vagy sem.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

*1. Los Angeles Galaxy 19-4-10, 67 pont (33 meccs)
*2. Seattle Sounders 17-7-9, 60 pont (33 meccs)
*3. Real Salt Lake 15-11-7, 52 pont (33 meccs)
*4. FC Dallas 15-11-7, 52 pont (33 meccs)
*5. Colorado Rapids 11-9-13, 46 pont (33 meccs)
6. Portland Timbers 11-14-8, 41 pont (33 meccs)
7. Chivas USA 8-13-12, 36 pont (33 meccs)
8. San Jose Earthquakes 7-12-14, 35 pont (33 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 6-17-10, 28 pont (33 meccs)

Az öt csillagozott nyugati együttes mellett Keletről a Sporting KC, a Philadelphia Union, a Columbus Crew és a Houston Dynamo kvalifikálta magát eddig biztosan a rájátszásba. A fennmaradó egy hely a hétvégi, utolsó fordulóban dőlhet el a New York Red Bulls, a Portland Timbers és a Chicago Fire együttesei közt.

A Rapids számára a záró fordulóban már csak egy tét nélküli összecsapás van hátra, a PO-pozíció már biztos, legfeljebb a minél kedvezőbb Wild Card-hely megszerzése miatt igyekezhetünk majd az újonc nyugati sereghajtó Vancouver Whitecaps ellen, akikkel vasárnap hajnali 01:00-es kezdettel mérkőzünk meg a BC Place-en.

Sorozatban a második évben maradt le az MLB rájátszásról a Colorado Rockies és ráadásul rég nem látott gyenge mérleggel zártuk a 2011-es esztendőt. A denveri baseballosok mélyrepülése kellemetlen meglepetés volt, mivel tavasszal minimum playoffot, akár még ott is szép menetelést reméltünk volna, mégis hatalmasat kellett csalódnunk. Az első év értékelő cikkemben posztonként vettem sorra az ütő játékosokat, hogy ki hogyan teljesített és kitől milyen jövőt várhatunk.
























INFIELDEREK

Az első számú catcher a terveknek megfelelően szinte végig Iannetta volt, a 2010es gyenge év után beváltotta a hozzá fűzött reményeket és újra megbízható formát mutatott védekezésben és támadásban egyszerre. 112 meccsen játszott, ami több volt bármelyik korábbi événél, 14 HR és 55 RBI volt a mérlege és a .238as átlaga is előrelépés volt, így jó eséllyel marad a csapatnál és könnyen a következő szezont is a plate első számú uraként kezdheti. Először J. Morales volt mögötte, de nem volt igazán hatékony, csak heti egy-két alkalommal volt kezdő, majd júniusban durva ujjtörést szenvedett és többet már nem is láttuk a csapatban, valószínűleg nem hosszabbítunk vele. Utána átmenetileg Pagnozzi tűnt fel backup catcherként, ütésben nem sokat alkotott, védekezésben kifejezetten harmatos volt és nem is nyertünk a startjai mögött egy meccset se, hamar visszakerült a farmra. Később ősszel lekerült a 40es védett rosterről, a szabadlistáról a Pirates hívta le, így már náluk játszik. Később a rutinos Alfonzo vette át a posztot, 25 meccsen kapott lehetőséget, keveset tudott hozzátenni a támadásokhoz, az egyetlen hazafutása viszont egy óriási GS volt a Petco Parkban, aztán szeptemberben doppingvétségen érték és visszaesőként 100 meccses eltiltást kapott, nem valószínű, hogy nálunk fog jövőre visszatérni. Szeptemberben végre bemutatkozott az MLBben a várva várt nagy tehetség Rosario, aki a Double A-ben mutatott pontgyártásából kicsit visszavett a nagyok között, de három HRt így is elsüllyesztett a befejező hónapban. Jobban kell még olvasnia az MLBs dobók dobásait, de nagyon megbízható defensive catcher és minden jel arra mutat, hogy jövőre a csapatban kezdhet és Iannettaval ketten láthatják el felesben a catcher poszt feladatait, idővel könnyen kisajátíthatja a no.1 szerepét, mert hatalmas potenciál rejlik benne.

Az 1B poszton Helton újra a régi formáját idézte, a gyenge tavalyi szereplés után megrázta magát és újra .300 felett lengetett 14 hazafutással és 69 pontszerzéssel, de sajnos a hátfájása miatt ezt a szezont se tudta végig játszani. Ha Berkmanék nem játszottak volna gigaszezont, akkor könnyen comeback player of the year is lehetne, így csak házon belül kaphatja meg ezt az elismerést. A veterán 17es megmutatta, hogy van még benne szufla és reméljük pár évig még bírni fogja a terhelést. Helyettese alaphelyzetben Wigginton volt, de az offseason szerzeménynek sokszor 3Bt kellett játszania, mert nem volt más lehetőség. Végig játszotta a szezont, voltak komolyabb hullámvölgyei és nem is zárt túl kedvező átlaggal, 15 hazafutás és 47 RBI jutott neki, sajnos a gyengélkedése főleg a pontszerző szituációkban jött elő, így nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy a jövőbeli tervekben is szerepel a rutinos játékos neve, de 2012re még szerződésünk van vele. Giambi már a második teljes szezont húzta le Denverben és ezúttal se kellett csalódni benne. Az öreg harcos kiváló részmunka idős feladatokat végzett, időnként kezdett, jobbára csereként számítottunk rá és mindig be tudott valamit mutatni a magicből. 131 at bat alatt 13 HRt küldött be, ami a legjobb hatékonyság volt az egész ligában, nemrég azt mondta 50 éves koráig játszani szeretne. Örülnék neki, ha számítanánk rá és mindig hosszabbítanánk vele egy évvel, jövőre is a csapatban szeretném látni.

A 2B helyen a Barmes távozása által hagyott űrt kellett betölteni, ami sajnos a szezon végére se sikerült tökéletesen. Először a rutinos Lopez kapta meg a lehetőséget, csak annyira volt képes, hogy az év első Rockies hazafutását megütötte. Az első két hónapban feledhető volt, a kettes és a hármas bázison se tudott állandó helyhez jutni, így a 38. meccse után kirúgtuk és azóta a Marlins foglalkoztatja. Herrera szorította ki őt, de neki is csak fellángolásai voltak, az évad első fele nagyon jól sikerült ütésben is, aztán visszatért a tőle megszokott hektikus formához, nem lehetett every day playerként számítani rá. Védekezésben 2B, 3B, SS posztokon is megállta a helyét, volt hogy még az outfieldre is kiküldtük, de továbbra sem egy power hitter és gyakran a lendület is elmaradt tőle. Ráadásul szeptemberben egy pályán kívül sérüléssel befejezte az évet, jövőre újra meg kell küzdenie a kezdő helyért. Az igazi megoldás Ellis idecserelése volt, aki a szezon kellős közepén került hozzánk az Athleticstől. Rutinos játékos, aki korábban nem egyszer szép statisztikákat hozott, de idén se hogy sem ment neki Oaklandben, ezért váltak meg tőle, de a Coors Fielden hamar formába jött és már az első Rockies párharcában több HRt lőtt, mint előtte több hónap alatt az A'sben. Jelentőset javult a második félévre, de lejár a szerződése és valószínűleg kelendő lesz a piacon, túl sokat nem érne meg nekünk, csak remélni tudjuk, hogy képesek leszünk megtartani. Nelson is alapból ezen a poszton játszik, de sokat tűnt fel 3Bként is kényszerűségből. Szezon közben került fel a farmból, amit már kétségkívül kinőtt, de az MLBben továbbra is adós a kiegyensúlyozott ütőjátékkal és védekezésben is akadtak hullámvölgyei. Számolni kell vele jövőre, ám újra meg kell küzdenie Herreráékkel egy INF helyért. Végül még Amezaga szintúgy ezen a poszton kapott lehetőséget azon a pár meccsen, amelyen a csapatot erősítette, egyébként jobbára a Sky Soxban vitézkedett, majd menet közben a Marlinshoz cseréltük.

A SS Tulowitzki a kevés olyan játékosok egyike volt, aki az elvárásoknak meg tudott felelni. A klasszis sportoló idén is bekerült az All Star csapatba és egy sérülés miatt kezdő lehetett az NL csapatban, emellett első számú várományosa a Gold Glove és Silver Slugger elismerésnek. Tulo 30 hazafutással, 105 ponttal és .300 feletti átlaggal fejezte be az évet, sajnos az utolsó hetekben sérülések miatt nem játszott, de így is nagyon szép egyéni szezont zárt, de a csapat eredménytelensége miatt ő se volt elégedett. A mezőnyben is varázslatos volt, még a tavalyi remek statisztikákat is felül múlta, így például 684 játék alatt mindössze hat darab mezőnyhibát vétett. Tulo a csapat első számú embere és ehhez méltóan teljesített 2011-ben, a többieknek kell felnőni mellé. Az év vége felé a sérülései alatt mutatkozott be két fiatal tehetség, Field és Gomez. Kettejük közül előbbi tette le jobban a névjegyét az MLBben, megszerezte első pontjait és volt egy emlékezetes négy ütéses meccse, utóbbi igazi berobbanása még várat magára, de a nagy ász árnyékában ezen a poszton nem sok keresnivalójuk lehet a klubnál.

A 3B poszton az eredeti kezdő ember Stewart lett volna, de a ST legelső meccsén szerencsétlen sérülést szenvedett, kihagyása után nehezen lendült formába és gyakorlatilag az egész évben nem sikerült magához térnie. Többször is leküldtük a farmba, ahol hiába játszott jól, a felkerülése után képtelen volt megragadni fent, a végén meg is sérült. El kell felejtenie ezt az évet, sokan már leírták, de a klub jövőre is meg fogja adni neki a lehetőséget, egy utolsó esélyt a bizonyításra, mert mégis ő lenne a legjobb megoldás az infield bal oldalára. Helyette a szezon elején többnyire a már elemzett Wiggy töltötte be a posztot. Az év második felére szereztük meg Kouzmanoffot az A'stől, ahol nagyon gyengén muzsikált, de egy PTBLt és némi casht megért nekünk és nem is teljesített rosszul védekezésben, bár támadásban csak egy-egy jól sikerült meccse volt, egyébként nem volt tényező. Szabadügynök, és esélyesebb, hogy nem számítunk rá a folytatásban, minthogy igen. Hosszabb távú megoldás lehet a fiatal utility player Pacheco szerepvállalása, aki Rosarioval együtt a klub nagy tehetsége és szeptemberben jött a csapathoz. Több poszton is feltűnt, ideje nagy részét 3Bként töltötte, mert ott volt rá szükség, egyébként C, 1B, 2B is bármikor lehet. Leginkább talán az egyes bázison fogunk számolni vele hosszabb távon, mert elnézve a kiegyensúlyozottságát, könnyen Helton utódja lehet, addig pedig a veterán szabadnapjain juthat szóhoz, vagy ahol épp üresedés van.

OUTFIELDEREK

Az outfieldereket nem bontom külön, mert a posztok elég kiszámíthatatlanok voltak közöttük. Gonzalez nem tudta megismételni a 2010es szezonban mutatott produkciót, amivel 3. lett a tavalyi NL MVP választáson, de a Silver Slugger megvédésére idén is lehet esélye. Kicsit lassabban lendült formába az elején, később többször előjöttek a kellemetlen csuklóproblémái és csak 127 meccsen játszott. Ezalatt 26 HR, 92 RBI, .295 AVG termett neki, mindenben egy hajszállal gyengébb volt a tavalyi évnél. Közben idén is mind a három külsős poszton játszott, de CF csak kényszerűségből volt, bal szélen kezdett stabilan, később Tracy elhatározta végleg, hogy a Coors Field kisebb jobb oldala miatt RF lesz, hogy annyira ne kelljen a védekezésre koncentrálnia és minden erejével az ütőjátékokra fókuszáljon. Reméljük télen sikerül egyszer és mindenkorra leküzdeni a csuklósérüléseket és a jövőévi szezonja újra a 2010eshez fog hasonlítani, mert Tulo mellett még mindig a csapat legnagyobb csillaga. A center fielder Fowler pályafutása legkiegyensúlyozottabb ütő szezonját hozta, idén nem voltak akkora hullámvölgyei és a farmcsapathoz se kellett lemennie. Stabil no.1-2 hitter volt végig, karriercsúcs volt tőle a 45 pont és a .266 átlag, de a rablási hatékonyságán javítania kell, ilyen képeségekkel több van benne, mint a 12-9es SB-CS ratio. Viszont a mezőnyben gyakran kicsit bizonytalan volt, a 6 outfield assist szép teljesítmény, de a 8 error magas szám. Kettejük mellett talán Smith volt még állandó szereplő, eleinte a jobb, később a bal szélen játszott. A tőle megszokott teljesítményt hozta, jó és rossz időszakok tarkították szezonját, végül egyéni csúcs 59 RBIval zárt és a .284es átlaga is becsületes volt, sokáig .300 közelében tartott, csak a gyenge finisre csúszott lejjebb. Dex és CarGo mellett bizonyára jövőre is every day OF lesz, hacsak nem próbáljuk meg elcserélni, hogy egy fontosabb needed posztra erősítsünk belőle. Spilborghs a korábbi évekhez képest még szerenyébb idényt tudott maga mögött, nagyon keveset játszott, az idény második felére teljesen eltűnt és már csak PH volt, sérülés miatt korábban fejezte be, de lehet nem is fért volna be a csapatba. Minden korábbi szezont alul múlva csak .210es átlagot és három HRt ütött, nem nagyon hiszem, hogy lehet még maradása a klubnál. Young Jr végleg outfielder lett, az év elején még előfordult 2Bként, de eldöntöttük, hogy külsősként alkalmazzuk, ennek örömére mindhárom OF poszton szóhoz jutott, legtöbbször a bal szélen. Sajnos kint is gyenge defender, de óriási lendületet tud hozni a lineup tetején, kiegyensúlyozatlan, de a 27 SB egy csonka szezonban elképesztő. Év végén lehet már csak azért játszott, hogy növelje a trade értékét, mert egyértelmű, hogy hosszú távon nem vele fogjuk elképzelni a jövőt, hátha másnak felkelti az érdeklődését. Idén robbant be az újonc Blackmon a csapatba, akit júniusban hoztunk fel CarGo sérülése miatt, de 27 meccs után egy bokatöréssel kivált és nem is játszott már többet. Meglőtte az első HRt és megmutatta mire képes, több mint biztató volt a formája, jövőre nagy eséllyel még jobban kifuthatja magát, ha leszünk olyan bátrak és biztosítjuk neki a kellő lehetőséget, szerintem érdemes lenne. Ezen kívül még júliusban négy meccsre Garner játszott az outfielden, összehozta az első pontjait a profik közt, de túl behatásos produkciót képtelen volt nyújtani, hamar visszakerült a Sky Soxba, ahol a csapat legjobbjai közé tartozott. Oda kell rá figyelni, de kevés esélye lehet rá, hogy nálunk gyökeret verjen a külső mezőnyben.

A Denver Broncos (1-3) a negyedik héten elszenvedett csúfos vereség után a csoport-rivális San Diego Chargers (3-1) ellen próbálhatott javítani, ha nem is győzelemmel, de legalább elfogadható játékkal, főleg a támadó oldalon. Sérülés fronton egy nagyon jó hír kapásból volt, hiszen visszatért pár hetes kihagyása utána Champ Bailey, így a secondary biztosabb lábakon állt végre. Marcus Thomas is játékra jelentkezett, ami szintén jó jelnek tűnt. Bár több edzést kihagyott, végül mégis tudott játszani Brian Dawkins, így végre nem kellett attól félni, hogy a front 7 hiába dolgozik. Kimaradt betegség miatt Jonathan Wilhite, sérülés miatt pedig Eddie Royal, Demaryius és Julius Thomas. Rajtuk kívül nem fért még be a 46-os keretbe Mitch Unrein, Manny Ramirez és Tony Hills. A vendégeknél is volt egy fontos hiányzó, a többszörös Pro Bowl résztvevő TE-re, Antonio Gates-re nem számíthatott Norv Turner HC.






















A Broncos nyerte a pénzfeldobást és így a támadók kezdhették a meccset. Bár Moreno már teljesen felépült sérüléséből, de McGahee az utóbbi hetekben mutatott játékával kiérdemelte a kezdő helyet, így az alábbi felállásban állt fel az offense, egy kissé fura, 3 TE-s alakzatban:

QB: Kyle Orton
RB: Willis McGahee
WR: Brandon Lloyd
TE: Daniel Fells, Virgil Green, Chris Clark
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

Két futással nyitottunk, ahogy az a felállás alapján sejthető is volt. McGahee nem csinálta rosszul, egy 3&3-at kellett volna csak megoldania Orton-nak, de a QB egy elég gyenge passzkísérlet után átadta a támadás lehetőségét a San Diego-nak, akik Colquitt 54 yard-os punt-ja után egy 29 yard-os visszahordással a saját 48 yard-os vonalukról kezhettek támadni a hazai védelem ellen, akik így álltak fel:

DE: Elvis Dumervil, Robert Ayers
DT:Brodrick Bunkley, Kevin Vickerson
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Joe Mays
CB: Champ Bailey, Andre Goodman
S: Brian Dawkins, Rahim Moore

A tavalyi első körös Ryan Matthews két futással hozott egy 1st down-t, majd egy újabb futása után a FB Tolbert 17 yard-os elkapása adott még egy első lehetőséget. A Broncos 14-es vonaláról folytathatták a vendégek, egy 5 yard-os és egy 1 yard-os elkapás 3&4-et eredményezett. Újra Tolbert volt a célpont, de Woodyard nagyon jól reagált és csak két yard-ot engedett a FB-nek. Jött Novak és berúgta a 24 yard-os FG-t, ami inkább dicséret volt a védelemnek, mint szégyen -> 0-3. McGahee 2 yard-os futása nyitotta a soron következő denveri akciót, majd Moreno elkapása után 3&2 jött. McGahee kapta ismét a labdát és nemcsak, hogy hozta a 1st down-t, de a szezon eddigi egyik legszebb futását mutatta be, 25 yard megtétele tudták csak kilökni a pályáról. Passzjáték következett, Kyle „best chance to win” Orton elég nagy nyomás alá került és szokás szerint bele is kényszerítették egy rossz döntésbe, eladta a labdát a Chargers 44-es vonalán. Ezután a 46-ról indult a San Diego támadása, Matthews rövid futása után Rivers passzolni akart az egyik legjobb elkapójának, Crayton-nak, de a háta mögé dobta a labdát, pont Cassius Vaughn kezébe. A másodéves UDFA CB egyből megindult az endzone felé és a támadók nem is tudták megakadályozni a TD megszerzésében, ami 2006 óta az első pick-six volt a Broncos-nál. Prater érkezett az extra point-ra és nem is hibázott -> 7-3.






















Megindult előre a Chargers, hoztak két play-ből egy 1st down-t, majd Matthews döntött úgy, hogy megmutatja, ő is tud hosszú futást bemutatni, rá is tett egy lapáttal McGahee teljesítményére, ő 36 yard-ot szaladt a labdával, egészen a Broncos 33-as vonaláig. A következő 1st down-t is ő teljesítette, ezúttal egy 7 yard-os elkapással 2&6-nál. Tolbert futott a következő play-ben, ezután a 9-ről jött a 1st down. 2nd down-nál McBean mutatta meg a "Köcsög" becenevű Rivers-nek, hogy milyen szép zöld a fű a Sports Authority Field @ Mile High Stadium-ban, egy 7 yard-os sack-kel vitte őt földre. 14 yard-ot kellett volna megtenni a TD-ért a vendégeknek, de ezt nem tudták megoldani, mivel Dawkins megakadályozta a TE Randy McMichael-t az elkapásban. Novak érkezett egy 32 yard-os FG-ra és szorossá tette az eredményt -> 7-6. Maradt még 0:45 az első negyedből. McGahee futott egy 17 yard-ost és a negyedet Orton 10 yard-os passza zárta, a TE Dante Rosario volt az elkapó. Az első negyed után az eredmény tehát: 7-6.

A második negyed nyitó play-ére érkezett Tebow, ahogy az előző meccsen, most is futni küldték a pályára Fox-ék. 2 yard-ot tudott csak haladni, de így is eredményesebb lett, mint az előző héten. 3&8 jött hamarosan, ezt egy Fells elkapással sikerült megoldani, még a play közben történt szabálytalanságot se kellett kérni. McGahee következett, két futással 20 yard-ot és egy 1st down-t ért el. A Chargers 23-as vonaláról folytatódott a drive, de egy 0 yard-os futás és egy sikertelen passz után Moreno 6 yard-os elkapása már csak arra volt elég, hogy Matt Prater-nek 41 helyett csak 35 yard-ról kellett FG-t rúgnia és ezt meg is oldotta -> 10-6. A Chargers játékosai úgy tűnik, hogy komolyan vették a „10-6, még bízhat” mondást, mivel elég komolyan nekiindultak a következő támadásnak. A második play után, ami Sperry 32 yard-os elkapása volt, már a Broncos 27-es vonaláról jöhetett a 1st down, igaz ehhez kellett Ayers 15 yard-os büntetése is, amit az irányító elleni túlzottan durva fellépéséért kapott, ami ebben az esetben bocsánatos bűn. Jacob Hester két futása 23 yard-ot ért, 1&goal jött 4-ről. Két sikertelen futási kísérlet után Rivers indult előre shotgun-ból és megtalálta a lyukat, futva szerzett tehát TD-t. Novak bevágta az XP-t, újra vezetést szerzett a San Diego -> 10-13. Aztán egy Clady holding miatt egy 1&20-at, majd később egy 3&17-et kellett volna megoldani, Orton kimenekült a zsebből, de ahelyett, hogy futott volna, Fells-hez passzolt, akit 8 yard után földre vittek, így vége is lett a drive-nak.

Saját 34-es vonaláról támadhatott a Chargers, be is kezdtek egy 20 yard-os elkapással. Matthews 17 yard-os futása következett, ami után a 1st down-nál Mays egy szép megmozdulással 5 yard-dal hátrébb küldte a vendégeket. 3&6-ot kellett volna megoldani végül és bár ez nem sikerült, a bírók Quinton Carter-t látták túl durvának és 13 yard-os büntetésükkel 1st down-t adtak a San Diego-nak. A 2-minute warning előtt egy 2 yard-os futás és egy rossz passz fért még bele az időbe. Mivel Rivers következő passzát is sikerült levédekezni, így a vendégeknek meg kellett elégedniük egy 28 yard-os Novak FG-al -> 10-16. 1:47 maradt még, a hazai drukkerek úgy gondolták, hogy a Broncos majd lemenedzseli az órát, esetleg egy FG-ra vagy egy TD-re is elég lehet ez az idő, de ha más nem, legalább TD távolságon belül maradhatunk a szünetig. Orton nem így gondolta, vagyis valószínűleg igen, csak nem tudta megoldani. Egy -4 yard-os passzal nyitott, majd két incomplete play következett, így Colquitt 50 yard-os punt-ja, majd a 12 yard-os visszahordás után a Chargers-nek 1:02-je maradt 54 yard-ra. Két play-el megcsináltak 9-et, időt kértek, futottak 3 yard-ot és Rivers egy spike-al megállította az órát. 0:20 maradt, Malcom Floyd-nak passzolt a Köcsög, ő pedig a fáradt és szétesőben lévő védelem mellett egészen az endzone-ig futott a játékszerrel. Novak bevágta az XP-t, kialakítva a félidő végi eredményt, a csapatok a nézők nagy fújjolása és „Tebow Tebow” kiáltozása közepette bevonultak az öltözőbe: 10-23.

A vendégek kezdhették a második félidőt, kevergették a passzokat és a futásokat, hamar meglett az első 1st down, majd újabb hárommal később jött a második is. Itt kapta össze magát a védelem, előbb DJ csinált egy -8 yard-os sack-et Rivers-en, majd Ayers helyezett rá akkora nyomást, hogy elejtette a labdát és csak -17 után tudott rávetődni. A 3&35-öt nem sikerült megoldani, csak 10 yard-ot ért Hester elkapása, jött tehát az első Chargers punt ezen a meccsen, Quan Cosby a 9-en kapta el és a 31-ig hordta vissza. Ekkor jött a nap meglepetése, Orton helyett ugyanis Tebow jött fel irányítani, az egyből látszott, hogy ezúttal nem futni jön. McGahee futott helyette, de 5 után -3 yard lett belőle. 3&8-nál következett az első Tebow passz, a nagy nyomás ellenére eltalálta vele Decker-t, de csak ő se jutott előrébb a line of scrimmage-nél, így visszakerült a támadás joga a San Diego-hoz. Matthews két futása hozott egy 1st down-t, majd Rivers passzolva még egyet, de eddig tartott csak a drive lényegi része, egy rövid futás után két rossz passz jött, jöhettek vissza Tebow-ék. McGahee 3 yard-os futása után Tebow passzolni akart, Lloyd felé szállt a labda, de kicsit rövid lett, a klasszis WR viszont megmentette az ifjú QB-ját, sikerült megakadályoznia az interception-t, sőt majdnem az elkapás is meglett neki, de nem tudta mindkét lábát a pályán belül letenni. 3&7 jött, Tebow kimenekült a zsebből, bolondját járatta a védőkkel, végül el is tudott indítani egy passzot Decker felé, de sajnos nem lett meg az elkapás, centiken múlott a bravúr. Még 2:48 maradt a negyedből, támadni indult a Chargers a 37-ről. Egy 12 yard-os passzal oldották meg a 3&9-et, így a félpályáról folytathatták a támadást. Matthews kapta a labdát, a fal jobb oldalán futott, átugrott egy pár földön fekvő játékost és ekkor keményet ütközött Champ-el, a földre érve pedig elvesztette a labdát, amit Mays meg tudott szerezni. Sajnos egy challenge után a Chargers jogosan visszakapta a játékszert, de az biztos, hogy Matthews jobban fog óvakodni Champ-től ezek után. 0:32-nél még egy play-t csináltak a vendégek, Hester elkapásával meg is lett a 1st down. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 10-23.





















A hazai 40-ről folytatódott a játék, Matthews két futása után 3&3 jött a 33-ról. A Köcsög  Vincent Jackson felé passzolt, de Champ-nek hála nem lett jó a passz, így Novak-nak kellett jönnie és „hála” a Mile High ritka levegőjének berúgta az egyéni rekordjának számító 51 yard-os FG-t -> 10-26. A Broncos következő drive-ja csak egy 1st down-ra volt elég, mivel Tebow egy 5 yard-os futás után nem tudott jó passzot dobni Willis-nek. Colquitt 52 yard-os punt-ja a 10-re nyomta vissza a Chargers támadás indulási helyét, így nem volt teljesen rossz a drive. Matthews egy 11 yard-os futással kijjebb hozta a csapatát, így a szorongatott helyzet lazább lett. Egy 1 yard-os futás után egy 4 yard-os passz következett, 3&6-nál viszont Von is bemutatkozott Rivers-nek egy 6 yard-os sack-kel, remélhetőleg az elkövetkező években még sok ilyen alkalom lesz.

A punt után Cosby egy 12 yard-os return-t csinált, így a saját 49-es vonaláról támadhatott a Tebow vezette offense. McGahee szépen meg is nyitotta a drive-ot, 28 yard-os futása után már csak 23 yard maradt az endzone-ig. Tim Tebow futott egy 11 yard-ost középen, már csak 12 yard maradt ekkor. Továbbra is ő próbálkozott futással, először sikertelenül, viszont másodszor már talált egy sávot az endzone-ig, meg is szerezte idei első TD-jét. Mivel a 16 pontos hátrány gyors ledolgozásához kellett a kétpontos kísérlet, így neki is mentünk. Willis McGahee kapta a labdát és be is jutott vele az endzone-ba, életben tartva a reményeket -> 18-26.

6:35 maradt még a játékidőből, így az onside kick még korai lett volna, a touchback után Rivers egy 9 yard-os passzal nyitott, majd a 3&1-et egy 2 yard-os futással szintén ő oldotta meg. 4:45-nél újra passzolni akart, fellépett a zsebben, de nem eléggé. Megpróbált elindítani egy passzot, de mivel Ayers elérte a kezét, így a labda a földre esett, de a bírók incomplete passzot ítéltek fumble helyett. John Fox hamar bedobta a piros zászlót és a challenge után a bírók megváltoztatták a döntésüket, így a 41 yard-ra az egyenlítés lehetőségétől visszakapta a labdát a Broncos. Tebow futott 8 yard-ot, majd McGahee 5-öt, a 28-ról következett a 1st down. Kemény blitz jött, úgy tűnt, hogy gondban lesz Tebow, de egyből kiderült, hogy csak egy jól megtervezett screen play volt. Knowshon Moreno kapta el Tebow passzát, Kuper-ék takarítottak előtte, be is ért az endzone-ba, 2 pontra csökkentve a hátrányt. Jött az újabb kétpontos kísérlet, ezúttal egy passz, Lloyd-dal, mint célponttal. Sajnos egy picit hosszú lett, nem tudta elkapni még az endzone-ban, bár nehéz volt eldönteni, hogy nem volt-e sikeres az elkapása, a bírók mindenesetre biztosak voltak benne -> 24-26.

3:19 volt hátra a meccsből, ismét csak az onside ellen döntöttek Fox-ék, mivel ha meg tudja állítani a védelem Rivers-éket, akkor az idő egy győztes FG-ra még elég lehet. Egészen 3&10-ig jó tervnek is tűnt, de ekkor a vendég OL összekapta magát és pont elég sokáig sikerült visszatartaniuk Doomékat, hogy Floyd el tudjon szakadni Goodman-től és meg tudjon csinálni egy 38 yard-os elkapást, amivel a Broncos 42 yard-os vonalán folytathatták a támadást egy hazai időkérés után. Két futással később úgy tűnt, hogy egy 3&5-be sikerült belekényszeríteni a San Diego-t, de a bírók egy kis kakaskodásban, melyben mindkét oldal benne volt vastagon, csak DJ-t látták szabálytalannak, az ezért járó 15 yard-os büntetéssel és 1st down-nal elég erősen belenyúltak a meccsbe 2:36-al a vége előtt, mivel a Broncos-nak már nem maradt időkérése. Három futással lepörgették az órát 0:28-ig, majd Novak berúgta a 35 yard-os FG-t, amit akár ajándéknak is tekinthettek -> 24-29.

A kickoff után még 0:24 maradt, ezzel kellett gazdálkodniuk Tebow-éknak. Lloyd volt az első célpont, az oldalvonal mellett kapta el a labdát, de a bírók érvénytelenítették az elkapást, mivel szerintük nem volt nála a labda, mikor kiment a pályáról. A replay assistant azonban visszanézette az esetet és ezután érvényessé nyilvánították a 20 yard-os egykezes elkapást. 0:19 maradt, TT Fells-nek passzolt a pálya közepén, aki az elkapás után még haladt egy jó adagot a labdával, végül 31 yard-ot ért a catch. Mivel időkérés már nem volt, így egy spike-al kellett megállítani az órát, de mivel csak lassan sikerült mindenkinek felérnie, így csupán 0:01 maradt az órán, tehát már csak egy play-re maradt idő. Jött a nyomás, Tebow menekült, legalább háromszor menekült meg a sack elől, végül elindított egy passzot az endzone felé. Willis-t az egyik védő arrébb lökte, így neki esélye se volt elkapni a labdát, ahogy a többi elkapónak se, így sajnos a labda a földre esett. A végeredmény tehát: 24-29.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Orton: 6/13 sikeres/összes passz, 34 passzolt yard, 1 interception
Tebow: 4/10 sikeres/összes passz, 79 passzolt yard, 1 passzolt TD, 6 próbálkozás, 38 futott yard, 1 futott TD
McGahee: 16 próbálkozás, 125 futott yard
Fells: 3 elkapás, 47 elkapott yard
Moreno: 3 elkapás, 40 elkapott yard, 1 elkapott TD
Lloyd: 1 elkapás, 20 elkapott yard
Cosby: 1 kickoff return, 28 visszahordott yard, 2 punt return, 18 visszahordott yard AVG
Prater: 1/1 FG, 1/1 XP (35 yard)
Colquitt: 6 punt, 42.8 yard AVG
Mays: 8+1 tackle
Williams: 7+2 tackle, 1 sack
M. Thomas: 6+2 tackle
Woodyard: 6+1 tackle
Vaughn: 3 tackle, 1 interception, 1 visszahordott TD
Ayers: 3+2 tackle, 1 sack, 1 kikényszerített fumble
McBean: 2+1 tackle, 1 sack
Miller: 2 tackle, 1 sack
Goodman: 4 tackle, 1 megszerzett fumble




















Megtörtént tehát, amit már a training camp óta vártunk, a VÁLTÁS. Ezt Fox később meg is erősítette, így a következő meccsen, a Miami Dolphins vendégeként is Tebow lesz a kezdő. Orton siralmas első félidei produkciója úgy tűnik, az eddig vonakodó HC-t is meggyőzte arról, hogy QB cserére van szükség. Sajnos a BYE week alatt elengedtük a St. Louis Rams-hez Lloyd-ot, akinek lejárt volna a szerződése és nem fogadta el a neki adott ajánlatot. Tebow így elvesztette a legjobb célpontját, de talán visszakapott két eddig hiányzót, ugyanis Bay-Bay a jelek szerint játékra kész lesz 23-án, ahogy Royal is.

A védelem oldalán egy szó se érheti a ház elejét, Von már 5 sack-nél jár, bár ezen a meccsen a futás elleni játékoknál inkább Mario Haggan játszott egy pár elhibázott tackle miatt. Doom és Ayers is nagy nyomás alá helyezi az ellenfeleket, DJ pedig ismét a régi, bár róla is felreppentek trade pletykák, amik szerencsére eddig nem igazolódtak be és mivel kedden lejárt a trade időszak, így egy ideig nem is fognak. Champ újra a régi, Dawkins is hozza magát. Fontos még kiemelni Joe Mays-t, aki meglepően jól játszik, bár néha még túlpörög.

Az AFC West divízió állása a 6. játékhét után (W-L):

1. San Diego Chargers 4-1
2. Oakland Raiders 4-2
3. Kansas City Chiefs 2-3
4. Denver Broncos 1-4

Kezd helyrerázódni a divízió tabellája, vagyis a Broncos a szezonban először visszacsúszott a sereghajtó pozícióba, mivel az elmúlt fordulóban valamennyi rivális győzedelmeskedett. A Raiders nem várt, 25-20-as diadalt aratott a Texans otthonában Al Davis előtt tisztelegve, míg a Chiefs házon kívül verte a Colts-t 28-24-re. A hatodik játékhéten kollektíven pihenőre vonult a csoport, három csapat is éppen a múlt hétvégén töltötte a bye week-jét, egyedül az Oakland-nek kellett játszania, akik vasárnap odahaza 24-17-re győztek a Cleveland ellen. A hetedik fordulóban a Raiders és a Chiefs egymás ellen fog küzdeni, a SD pedig a NY Jets otthonába látogat.

Következik a BYE week után a Miami Dolphins (0-5) elleni idegenbeli meccs. A hazaiaknál várhatóan pályára lép az ex-Bronco rosszfiú, Brandon Marshall, ami ad egy kis pikantériát a találkozónak. A szünet adott két hetet a felkészülésre, így egy kicsit talán sikerült átalakítani a playbook-ot Tebow-hoz. A Dolphins a liga egyik leggyengébb csapata eddig idén, Tebow Florida földjén érte el egyetemi sikereit, minden adott egy győzelemhez…

Nyerni kell, nincs mese…

A napokban lebonyolított öt meccses idegenbeli sorozat összes meccsét megnyerte a Colorado Avalanche, ezzel a klubtörténet legsikeresebb minimum öt meccses road tripet zárta a csapat. Közben 5-1-es mérleggel kezdtük a 2011-12-es NHL szezont és a hétfői nap után elsők vagyunk az egész ligában.






















Még múlt szerdán a Columbus Blue Jackets ellen 3-2-es szétlövéses diadalt arattunk idegenben.
Az első két meccsel megegyező sorokkal játszottunk: Mueller-Duchene-Hejduk, Kobasew-Stastny-Jones, Landeskog-O'Reilly-Winnik, Galiardi-McClement-McLeod. A védőknél Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien, Wilson-O'Byrne párosok és a harmadik meccsen is Varlamov védett.
Az első harmad unalmasan csordogált, aztán a 14. percben T.J. Galiardi szerezte meg a vezetést egy közeli kipattanóból, O'Byrne és Wilson asszisztálásában. Egy darabig magabiztosan tartottuk az előnyt, de a második harmad elején egy kapitális védelmi hibát a könyörtelen Nash használt ki. Tartottuk az 1-1es állást a második szünetre, de a középső harmadban a házigazda egyértelmű fölényben volt, csak Varlamov bravúrjainak köszönhettük a döntetlent. Aztán a harmadik felvonás elején már nem menekültünk meg, Martinek távoli lövése kötött ki a denveri kapuban. Több lövése nem is volt a Blue Jacketsnek a harmadban, a mieink nagyon komoly akciókat indítottak az egyenlítésért, sokáig úgy tűnt, hogy nem sikerül, de az utolsó percben az ex-columbusi Hejda nagy lövése Gabriel Landeskogot találta el szerencsésen a kapu előtt, a korong a hálóba pattant róla. Döntetlen lett a rendes játékidő és az öt perc OTban se született döntés, a büntetőpárbajban megnyertük a meccset, Hejduk és Duchene sikeres kísérletére csak egyetlen válasz érkezett Nashtől.
Nagyot harcoltunk ezért a sikerért, csak a végén egyenlítettünk és csak egy szerencsés góllal, de az utolsó harmadban leradíroztuk az ellenfelet a pályáról, így megérdemeltük a pontmentést. Ismét nagyon tetszett a csapat védekezése, bár két komoly hibából két gólt kaptunk, jobban kell figyelni hátul, hogy ilyen hibák se legyenek. A támadó játékunk egyre jobban nézett ki, még mindig voltak hiányosságok, de az utolsó harmadban nagyot nyomtunk. Landeskog megszerezte az első gólját az NHL-ben, nem sok köze volt hozzá, de jókor volt jó helyen. Varlamov 31/33-as statisztikát hozott, egyik gólról sem tehetett.

Másnap következett a szezon első back-to-back meccse és az Ottawa Senators ellen 7-1-es K.O. győzelmet értünk el.
Először történtek változások a lineupban, a láthatatlan Mueller helyett Lindstrom kapott lehetőséget a top sorokban és PPben, míg a kapuban bemutatkozott a veterán Giguere.
A tavalyi szezon leggyengébb csapatai közé tartozó két együttes között szoros meccsre volt kilátás és a Sens kezdett jobban, pár perc után egy PP alatt Michalek beleérős góljával jutottak előnyhöz. Nem sokat kellett várni a válaszra, három perc múlva Milan Hejduk értékesített egy emberelőnyt egy közeli lecsorgó korongból, Johnson és Stastny is asszisztos volt a találatnál. Újabb másfél perccel később O'Reilly szerzett korongot a támadó harmadban és Gabriel Landeskog volt belőle eredményes, így villámgyorsan fordítottunk 2-1re. Ezután sokáig nem esett újabb gól, a középső harmad vége felé járva Joakim Lindstrom lőtt egy furcsa gólt, Wilson távoli lövése a kapusról az égbe pattant másodpercekre és a leeső pakkot a svéd csatár bevágta a hálóba. Eldőlni látszott a meccs, mert a hazai csapat nagyon nem volt képben, gyámoltalanul játszottak és a harmadik harmadban még négy gólt tudtunk ütni. Hamarosan Matt Duchene használt ki PP-ben egy közeli open net helyzetet, percek múlva Daniel Winnik tanári szóló végén volt eredményes emberhátrányból, a hajrában még David Jones és Joakim Lindstrom is betaláltak létszámfölényből, vagyis a végére hetet lőttünk a tavaly még nálunk védő Andersonnak.
Ritkán látható nagy sikert arattunk, főleg úgy volt nagy szó, hogy az előző napon is játszottunk egy kiélezett mérkőzést. Túl sok következtetést mégse lehetett levonni a meccsből, mert az Ottawa kritikán aluli játékkal állt elő, jelen helyzetben messze a liga leggyengébb csapatának tűnnek és ezen a napon külön rossz passzban voltak. Végre feléledt az emberelőnyös játékunk, négy PPGt szereztünk, többször nagyon szépen játszottuk meg a helyzeteket. Lindstrom két emlékezetes találattal mutatkozott be a csapatban, még Duchene, Winnik, Jones az első góljukat ütötték az évben. A 9-es mellett Hejduk és Landeskog is 1+1et termelt. O'Reilly három, EJ és Wilson két gólpasszt adott. Giguere jó meccsen debütált, kabala volt a támadóknak és neki sem volt sok dolga a kapuban, 15 védéssel zárt.

A szombati játéknapon a Montreal Canadiens ellen egy nagy meccsen megint büntetőkkel győztünk 6-5re.
A kapuba visszatért Varlamov és a mezőnyben is történt egy változás, Galiardi maradt ki, helyette pedig Porter játszott először a szezonban, de csak nagyon kevés lehetőséghez jutott.
Öt perc után máris megszereztük a vezetést, Jones alapvonal mögüli hátra passzát a lendületből korcsolyázó Chuck Kobasew vágta a hálóba, de újabb öt minutum múlva a sokadik kipattanóból Pacioretty révén egyenlített a Canadiens. A küzdelmes első harmadban a házigazdák voltak meggyőző fölényben, de szépen tartottuk magunkat és őriztük az 1-1es állást. A második periódus elején egy óriási emberelőnyös góllal már a Habsnél volt az előny, de a harmad felénél egy perc különbséggel David Jones emberfórból, Paul Stastny ziccerből talált be és 3-2re visszavettük az előnyt. Még mindig nem volt vége a harmadnak, a 36. percben Moen változtatta vissza döntetlenre az eredményt, ám még a szünet előtt egy David Jonesról bepattanó góllal 4-3nál újra mi kerültünk előnybe 4-on-4ban. A harmadik menetben ahogy telt az idő, egyre jobban beszorultunk a kapunk elé, és az utolsó tíz percben történt egy rövid zárlat, 20 másodperc különbséggel Gionta és Desharnais is gólt szerzett, fordított a Montreal. De nem hagytuk annyiban, négy perccel a rendes játékidő vége előtt Kyle Quincey emberelőnyös góljával kiegyenlítettünk, megint a hajrában mentettünk pontot. A hosszabbítás nem hozott gólt, a szétlövésekben Hejduk és Duchene ezúttal is eredményes volt, a hazaiak egyszer sem, így miénk lett a második pont.
Őrült hullámvasút volt a mérkőzés, mindkét csapat többször vezetett menet közben, igazságos eredmény a döntetlen, a ráadás már lutri volt, de shootoutban újra győztünk. Kobasew, Quincey, Stastny is az első gólt szerezték a szezonban, Jones újabb két alkalommal volt eredményes és még egy asszisztja is volt, EJ ismét két gólpasszt tett hozzá. Varlamov visszakerült a ketrec elé, 38 lövést védett, ötöt viszont nem, a védelem kicsit sebezhető volt előtte, egyébként a fontos pillanatokban megint nagy védéseket mutatott be.





















Utoljára hétfőn léptünk pályára és a túra záró meccsén a Toronto Maple Leafs ellen hosszabbításban diadalmaskodtunk 3-2 arányban.
A 3-0-val rajtoló Leafs ellen a kanadai csapat korábbi kapusa, Giguere jutott szóhoz, kimaradó volt Mueller, akit a napokban megvizsgáltak az orvosok, de nincsenek már gondjai az agyrázkódással, illetve Porter és Hunwick.
Az egyenlő erők csatáját hozó nyitó harmad csak tapogatózással telt, egyik csapat sem szerzett gólt és túl sok helyzet se akadt. Aztán a szünet után egyből betalált a Toronto, mégpedig a gólzsák Kessel távoli lövéséből, de nem sokat váratott magára az egyenlítés, pár perc múlva O'Reilly lekészítéséből Daniel Winnik elegáns húzott lövéssel helyezett a hálóba. Maradt a döntetlen egy ideig, majd a középső harmad hajrájában a denveriek kihasználtak egy emberelőnyt Milan Hejduk jóvoltából és 2-1es vezetéshez jutottunk. Ez az előny már jóval tovább tartott, mint az imént a TML vezetése, de a hazaiak komolyan offenzívát indítottak Giguere kapuja ellen. Hősiesen védekeztek, a végjátékban már szinte egy kapura játszott a Leafs és az utolsó öt percen belül Kulemin kipattanóból szerzett gólja meghozta az egyenlítést. Hosszabbításra mentették a meccset a kanadaiak, de a hirtelen halál 71 másodperc után véget ért, mert David Jones közelről bekotorta a mindent eldöntő gólt a javunkra, így zsinórban az ötödik győzelmet szereztük meg.
Újabb szoros, izgalmas meccset vívtunk meg sikerrel, sokáig kiegyenlített harcot láthattunk, a harmadik harmadban a Maple Leafs nagy erőkkel nyomott az egyenlítésért, ami sikerült is nekik, de OT-ban mégis mi fejeztük be a meccset. Jones már a negyedik gólját ütötte, Hejduk a harmadikat, ők ketten vannak a legjobb formában a csapatból, de a harmadik soros Winnik is másodszor volt eredményes az évben. Ezúttal is felettébb látványos, küzdelmes játékot reprezentált a csapat és a végén kicsit a szerencse is mellénk állt. Giguere 27 védést hajtott végre, talán a második gólnál túl nagy kipattanó jött ki róla, de ezt leszámítva nem lehetett panasz rá.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Colorado Avalanche 5-1-0, 10 pont
2. Minnesota Wild 2-1-2, 6 pont
3. Edmonton Oilers 2-1-1, 5 pont
4. Vancouver Canucks 2-2-1, 5 pont
5. Calgary Flames 1-3-0, 2 pont

A közeljövő programja:

Október 21., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks
Október 23., vasárnap, 02:30 Chicago Blackhawks - Colorado Avalanche
Október 27., csütörtök, 03:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Október 29., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

Két megérdemelt pihenő nap után a két évvel ezelőtti bajnok Chicago ellen játszunk le oda-vissza két meccset, aztán jönnek az első megmérettetések a divízió ellenfelek ellen. Reméljük továbbra is kitart a lendület és minél többet kihozunk ebből a jó rajtból!

Eltelt egy újabb hét és az NBA lockout-tal kapcsolatban továbbra sincs kedvező előrehaladás, mi több, néhány napja hivatalosan is bejelentették, hogy az alapszakasz első két játékhete törlésre került. Aggodalomra semmi ok, legalább folytatódhatnak tovább a fosztogató kalandozásaink az európai kosárcsarnokok parkettjén! Sorozatunk második részében ismét a Denver Nuggets öreg kontinensen állomásozó különítményének heti kalandjait követhetjük nyomon három csapatban, három helyszínen.





















Utazzunk először ismét Északra, hiszen a center Timofey Mozgov jelenleg a BC Khimki csapatában tüsténkedik, amíg nincs megállapodás a tengerentúli játékról. Az elmúlt évi orosz bajnoki kiírás döntőse győzelemmel kezdte szereplését a PBL idei felvonásában, míg az elmúlt héten a nívós Kelet-európai bajnokság, a VTB United League szereplését is megkezdte az ottani címvédő együttesként. A kék-sárgák az első meccsüket Lettországban játszották le kedd este, és a VEF Riga ellen egyértelmű esélyesként szálltak harcba. Az első félidőben tökéletesen beigazolódott a papírforma, és kedvenc orosz csapatunk hamar elkezdte sanyargatni a szerényebb képességű ellenfelét, így a félidőben már 9 pontos előny birtokában térhettek nyugovóra. A szünetben azonban rendesen bevodkáztak felpaprikázódtak a lettek, ugyanis hatalmas lelkesedéssel folytatták a küzdelmet, és rövidesen visszazárkóztak egészen közel, az utolsó negyed előtt már csak 57-55-re vezettek az oroszok. Ennél közelebb azonban nem jött már a VEF, a záró negyedre még egyszer megrázták magukat Mozgov-ék, visszaverték a rohamokat és 85-75 arányban diadalmaskodtak. A Nuggets magas embere főszereplője volt a mérkőzésnek, mivel remek teljesítményt nyújtott a Khimki színeiben. A kezdő center Loncar mögött csapata legeredményesebb játékosa lett 12 ponttal, amely mellé még 9 lepattanót is megkaparintott 17 perc fellépés alatt, miközben egyetlen dobást sem hibázott, négyből négyszer talált be a mezőnyből és a vonalról egyaránt, illetve még két sapkát is kiosztott a rigaiaknak a tél közeledtével. Ezt nevezem, szép volt Mozzy!

Két nap múlva máris újabb fellépés várt a srácokra, s csütörtökön a Kalev Tallinn otthonában még nagyobb favoritként léptek pályára, a gyengécske észt csapat ellen sima mérkőzésre volt kilátás. Valóban így történt, és a házigazdák nem sok vizet zavartak, a Khimki hamar meggyőző előnyre tett szert, így a félidőben 14 pontos különbség volt a két csapat között. A folytatásban a Khimki látványosan játszadozva is tovább növelte a különbséget, a vezetésük egy pillanatig sem forgott veszélyben, s végül 100-68-ra sikerült két vállra fektetni a gyengébb képességű vetélytársat. A címvédő gárdából öten érték el a 10 pontos határt, mind a 11 pályára lépő játékosuk dobott kosarat, és a játéklehetőség is szinte testvériesen megoszlott az orosz csapat tagjai közt, mindenki kivehette egy kicsit a részét a sima győzelemből. Mozgov ismét becsülettel élt a lehetőséggel, 15 pontjával egyenesen a csapat legjobb pontszerzőjének bizonyult, továbbá 8 lepattanót is leszedett a közel 20 perces szereplése alatt, míg a mezőnyből 10 kísérletből hetet értékesített, ugyanakkor büntetőből mindössze egyszer volt eredményes a négy lehetősége közül. Összességében ismét meggyőzően teljesített, a hét első két meccse kifejezetten hangzatosan sikerült számára, noha cseppet sem szupercsapatokkal játszottak, ezután jó lenne majd, ha az igazi rangadókon is hasonló számokat tudna hozni.

A hét utolsó napján harmadszor is pályára lépett a csapat a VTB United League-ben, és a két könnyűnek ígérkező idegenbeli siker biztos abszolválását követően vasárnap délután egy honfitárs csapat, az UNICS Kazany ellen igazi presztízs összecsapás következett a két 2-0-s csapat közt. A házigazda Khimki már az első percekben magához ragadta az előnyt, de számottevő különbséget képtelenek voltak kialakítani, mégis az első félidőben folyamatosan a vendégek előtt jártak néhány lépéssel, és féltávnál például 39-35-ös előnyben voltak. A folytatásban sikerült tovább növelni a vezetést, de valahányszor 5-10 pontosra nőtt a differencia, az UNICS mindannyiszor rákapcsolt, és lejjebb dolgozta a különbséget, nem hagyták, hogy a Khimki leszakítsa őket. Aztán a hajrában a Kazany különösen komoly finisbe kezdett, és az utolsó perceket egészen szorossá tették, de hiába faultolgattak folyamatosan a befejező másfél minutumban, a fővárosiak nem hibáztak, így az ellenfél már képtelen volt lőtávolba kerülni, s a Khimki 76-73-ra megnyerte a meccset. Mozgov oroszlánrészt vállalt klubja újabb sikeréből, közel 32 perces játékidejével a legtöbbet töltötte fent az egész csapatból, 7 pontot és 11 lepattanót szerzett, öt akció dobásából három sikerült, viszont a vonalról megint csak 1/4-es napja volt. A moszkvai csapat háromból három sikerrel biztosan vezeti a csoportját, rajtuk kívül senki más nem veretlen a kilenc fős kvartettben - a címvédő tehát magabiztosan kezdte idei hadjáratát a VTB United League-ben.

Az eheti programban mindössze egy meccs szerepel Mozgov-ék menetrendjében, vasárnap egy hazai bajnoki mérkőzésen a verhető Nizhny Novgorod gárdája látogat hozzájuk.























Ty Lawson számára az elmúlt hét leginkább a pihenésről, no és persze az edzésekről szólt, a Zalgiris Kaunas ezalatt mindössze egyetlen mérkőzésen lépett pályára. Péntek este a csapat fantasztikus hangulatban futhatott ki a parkettre az évadbeli legelső hazai találkozóra egy újabb VTB United League-s meccs keretein belül, melyen az orosz Krasnye Krylya Samara volt az ellenfél. A litvánok egy győzelem és egy vereség után a harmadik meccsüket játszották a Kelet-európai sorozatban, míg az ellenfél részéről a kaunas-i randevú jelentette a bemutatkozást a 2011/12-es kiírásban. Az esélyek egyértelműen a zöld mezes házigazdák mellett szóltak, akik rögtön hatalmas elszántsággal kezdtek és gyorsan meggyőző előnyre sikerült szert tenniük. Ha előzetes terv volt az ellenfél korai demoralizálása, akkor tökéletesen bejött, Lawson mindent elsöprő lendületével és Kuzminskas palánk alatti dominanciájával az első tíz perc alatt kilenc ponttal szerzett többet a csapat az oroszoknál. A második negyedben eleinte hasonló mederben folytak tovább az események, a Zalgiris előnye egyre csak nőtt, és nem egyszer már 15 pontos is volt a differencia, ám a szünet előtti utolsó percekben a Krasnye vissza tudott egy kicsit kapaszkodni, így féltávnál csupán 44-37-es volt a litván gárda fórja. A harmadik negyedben is folytatódott az adok-kapok, de a különbség rendre 5-10 pont körül táncolt, a Zalgiris változatlanul jó úton haladt a győzelem felé. Azonban a litvánok egyre jobban elkényelmesedtek, a rendkívül szívós Krasnye pedig nem adta fel, és szép lassan egyre lejjebb faragták a különbséget, majd az utolsó öt percen belülre fordulva kiegyenlítettek, és rövidesen a vezetést is átvették. A finisben fej-fej mellett haladtak a csapatok, és elképesztő idegbajt élhettem át annak ellenére, hogy valójában nem is denveri egyesület játszott. Másfél perccel a vége előtt már négy ponttal is mentek az oroszok, de rendkívül fontos szituációban Lawson indításából Weems ziccerével egyenlített a Zalgiris 28 másodperccel a vége előtt, majd az újabb jó védekezés után Lawson harcolt ki két büntetőt, amelyeket értékesített, az ellenfélnek pedig már csak egy félpályás buzzer kísérletre maradt ideje, amely nem sikerült, így 84-82-re győzött a litván gárda. Nagyon parázs csata lett a végére, sokkal könnyebb győzelem is lehetett volna, joggal lehettünk volna mérgesek, ha elhülyéskedte volna a finist a Zalgiris, de a végén még sikerült pont jókor észbe kapni, megmentettük a meccset, így happy end-del zárult a péntek esti litván sci-fi. Ty a csapat hőse lett a nyertes pontokkal, és az egész meccsen kiemelkedő formában játszott, 23 perc fent léte alatt 11 pontot kapart össze, illetve még 4 asszisztot és 2 labdaszerzést is elkönyvelt, míg a vonalról 7/8-as hatékonysággal dobott, és a legfontosabb pillanatban sem hibázott. Azt hiszem, most már kijelenthetjük, hogy a denveri irányító megérkezett a "kosárszezon" üzemmódba!

Szüksége is lesz a Zalgiris-nek egy igazán jó Lawson-ra, és persze a többiek határozott fellépésére, mert indul a várva várt Euroligás menetelés! Hétfő este a litván bajnok az orosz PBL-győztes CSKA Moszkva alakulatával nézhet farkasszemet Kaunas-ban a legrangosabb európai kupasorozat első fordulójában. Ezen kívül a héten még két LKL-es fellépésre is hivatalosak lesznek, csütörtökön a Pieno Zvaigzdes Pasvalys ellen otthon, pénteken a Baltai Kaunas ellen idegenben léphetnek pályára.

















Most pedig beszéljünk egy kicsit a VTB United League-ről! Ebben a szezonban immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a legjobb Kelet-európai klubcsapatokat tömörítő sorozat, amelyben ezúttal 18 csapat vesz részt összesen kilenc országból, többnyire a volt Szovjetúnió területén fekvő nemzetekről van szó. Az alapszakaszban két kilenc tagú csoportban valamennyi csapat minden ellenfelével két-két mérkőzést játszik, majd a két csoportelső egyenes ágon kvalifikálja magát a legjobb négy közé, a másodikok a negyeddöntőbe jutnak, míg a harmadik-negyedik csapatok keresztbejátszással küzdenek meg a fennmaradó két negyeddöntős helyért, hogy a győztesek majd a csoportmásodikokkal találkozhassanak a négy közé jutásért. Az egyes párharcokban mindkét körben két-két nyert meccsig folynak majd a csatározások, míg a Final Four-t májusban rendezik meg később kijelölésre kerülő helyszínen.

Nekünk egyértelműen az A-csoportra kell jobban figyelnünk, ugyanis mind a Lawson-t foglalkoztató Zalgiris Kaunas, mind Mozgov csapata, a Khimki Moscow ebbe a kvartettbe nyert besorolást. Ellenfeleink közé tartozik három orosz csapat, a tavalyi PBL-alapszakaszgyőztes UNICS Kazany, valamint két kisebb egyesület, a Nizhny Novgorod és a Krasnye Krylya Samara, veszélyes ellenfél lehet a Zalgiris eddigi egyetlen zakóját okozó kazah Astana Tigers, illetve felvonul még a csoportban az ukrán Budivelnik Kijev, az észt Kalev Tallinn és a lett VEF Riga.

A másik kilences csoportban Oroszországot a sztárcsapat CSKA Moscow, a Spartak Saint Petersburg, a Lokomotiv Kuban Krasnodar és az Enisey Krasnoyarsk képviseli, továbbá még a lengyel Asseco Prokom Gdynia, a litván Lietuvos Rytas, az ukrán Azovmash Mariupol, a fehérorosz Minsk-2006 és a cseh Nymburk vesz részt a küzdelmekben.

Elég ennyit a zord télből, végezetül ugorjunk le gyorsan Délre, ahol még viszonylag tűrhető az időjárás, s oda, ahol egész véletlen Danilo Gallinari játszik az EA7 Emporio Armani (Olimpia) Milano-ban. A nagy múltú olasz rekordbajnok csapat az első körben egy könnyű hazai sikerrel rajtolt a Serie A-ban, múlt szombaton viszont jóval komolyabb erőpróba várt rájuk a Scavolini Pesaro otthonában rendezett mérkőzésen. Olyannyira, hogy az első negyedben folyamatosan egál közeli eredmény mellett haladt előre a mérkőzés, és a nyitó menet után néhány ponttal a házigazdák álltak jobban. A második felvonásban sem történt eget rengető változás, rendre a Scavolini vezetése mellett pattogtattak a legények, majd a nagyszünet előtti utolsó percekben a vendéglátók még jobban el tudtak lépni, és a félidőre 40-32-es vezetésre tettek szert. Ezután is folytatódott a kiélezett csata, ráadásul annyira megcsúszott a mérkőzés, hogy a teljes harmadik negyed alatt a két csapat együtt mindössze 13 pontot volt képes összekaparni, miközben tovább nőtt a házigazda előnye. A befejező játékrészre szépen összekapták magukat a milánóiak, de már későn, hiába szorongattak a finisben, és támadhattak nem egyszer az egyenlítésért, nem tudták már utolérni az ellenfelet, így elszenvedték első vereségüket a bajnokságban egy 69-66-os meglepő fiaskó által. Gallinari ismét csak a cserepadról beszállva kapott játéklehetőséget, összesen 20 percet töltött pályán, 8 pontjából hatot két sikeres triplának köszönhetett, ezen kívül viszont sokat képtelen volt hozzátenni a játékhoz. Gallo továbbra sem tudta beverekedni magát a kezdőbe, pedig lassan ideje lenne, hogy több időt kapjon, talán előbb-utóbb rá fog jönni az edző, hogy nélküle nem teljes a csapat, és a Nuggets hármasának is helyet szorítanak majd az ötösben.

A Milano számára is a mostani héten indul be az igazi szezon, csütörtökön a Maccabi Tel Aviv elleni hazai mérkőzéssel nyitnak az Euroligában, míg vasárnap a honi pontvadászatban a Canadian Solar Bologna együttesét láthatják vendégül.























Itt tartunk jelenleg, s mivel nem valószínű, hogy belátható időn belül az NBA újraindulhat - mindenki nagy örömére - úgy néz ki, még sokáig aktív lehet a sorozatunk, tehát még hosszasan szurkolhatunk az Európában cirkáló denveri egységnek. Jövő hétfőn az aktuális eseményeken felül közelebbről is pillantást vetünk majd az Euroliga főtáblájára, hiszen két figyelemmel kísért csapatunk is részt vesz a 24 együttest foglalkoztató torna küzdelmeiben.

Kövessétek továbbra is a sorozatot, töltsétek tele a tárat: indul a hajsza az Euroliga vadászmezején!

Öt meccs után pihenő napjához érkezett a Denver Broncos csapata. Bár a mérlegünk alapján sokat már nem remélhetünk az idei szezontól, azonban az 1 hét szünet mindig egy lehetőség, hogy összeszedjük magunkat, kiheverjük a sérüléseket, mentálisan összekapjuk magunkat, fordítsunk a szerencsénken. Ehhez azonban az is szükséges, hogy visszatekintsünk, mi történt eddig, hogy jutottunk ide, és hogy juthatnánk tovább. Valószínűleg fönt, mérföldmagasan is pont így cselekednek, tegyük hát ezt mi is! Találjuk ki, vajon kivel van a legtöbb esélyünk nyerni - Who gives us the best chance to win?:





















Először, elevenítsük fel, ami idén történt szegény csapatunkkal:

A csonka offseason és a jelentős séma változás miatt a védelemben túl sokat senki se remélt idén a csapattól. Ennek ellenére John Fox a szezon előtt nem a jövőt, hanem a jelent tartotta szem előtt a depth chart kihirdetésekor, így azoknak szavazott bizalmat, akikben a legtöbb lehetőséget látta a győzelemre, nem pedig azoknak, akikben a legtöbb potenciál rejtőzött. Sajnos, azonban ez nem sikerülhetett tökéletesen, hisz' a sérülések a TC alatt idén se kerülték el a csapatot. A szezonkezdet előtt megsérült a legjobb DT párosunk, Ty Warren és Marcus Thomas, a liga elit linebackerünk DJ Williams, és Demaryius Thomas is sérült listán volt, mint rendesen, sőt az utolsó pillanatban még a nagy visszatérőnk Doom is ránk ijesztett egy vállsérüléssel.

Időtlen idők óta először kezdhettük a szezont hazai pályán, ráadásul hétfő esti rangadóval az ősellenség Raiders ellen. A meccs azonban nem csak nekünk volt fontos, a hazai pálya előnyével nem tudtunk élni, hamar hátrányba kerültünk, és amikor lehetőségünk nyílhatott volna a fordításra 'Our best chance to win' saját magának adott fumble-t, s ezzel elúszott a meccs, pedig nyerhető lett volna. Nem játszottunk jól, egy punt return TD hozta vissza a reményt, mellyel az offense nem tudott élni. A védelem pedig képtelen volt megállítani a liga egyik leggyorsabb futóját, 3 ponttal alul maradtunk. A győzelemért ráadásul nagy árat fizettünk 8-ra nőtt a hiányzó kulcsjátékosaink száma.

Ennek ellenére sikerült a javítás a második héten a Bengals ellen. A tigrisek fölülmúlják ugyan sokak szezon előtti várakozását, AJ Green idáig a liga egyik legjobb újonca, Dalton pedig a másik, kifejezetten jót tett a csapatnak a primadonnák távozása, ellenünk azonban, noha nálunk erősebb ellenfelek ellen is jártak már sikerrel, alulmaradtak. Futás elleni védelmünk karcolt, így hiába szedte ízekre őket a Dalton-Green páros, hiába, hogy a 2. félidő 1. driveja után egyetlen egy, tehát 1 értékelhető passza volt 'besztcsensznek', visszatudtuk tartani rohamukat, 2 ponttal nyertünk másodéves elkapónk, Eric Decker vezérletével.

Kicsivel nagyobb falatnak tűnt a Tennessee Titans. A titánok szintén irányítót cseréltek a szezon előtt, sőt míg Dalton csupán 2. körös középhátvéd, addig Locker az egyik top prospect volt. Ennek ellenére kettejük közül nem Locker volt az, akit be mertek dobni a mély vízbe, a titánok ugyanis kincsre találtak Matt Hasselback személyében. Az ex-Seahawk legjobb éveit idézi, így senkinek se jut eszébe Lockert követelni. A két formálódó csapat csatájában végig mi vezettünk, s kezünkben volt a meccs, eldönthettük volna, de 4 yardról nem voltunk képesek 2 yardot megtenni. Kiderült, hogy lehet ugyan Orton is our best chance to win, de ez a chance semmire se elég. A szurkolók emlékeztek még arra, hogy Tebow milyen játszi könnyedséggel oldotta meg az összes, mind a 100%-át az ilyen gólhelyzeteknek, így tovább nem tudták elviselni Orton bénázását, aki amikor Praternek már lőtávolban volt a csapat, újabb labdavesztéssel ismét eldöntötte a meccset az ellenfél javára, 17-14re vesztettünk.

















Ez volt a sorsolásunk könnyebbik része, jött a neheze. Aaron Rodgers és a Green Bay Packers szabályosan átgázolt rajtunk, s annak ellenére, hogy a meccs a 4. negyedre már réges-rég  eldőlt, Tebow nem kapott bizonyítási lehetőséget, pedig ebben a szituációban már nem számíthatott, hogy who gives us the best chance to win. A mérkőzés részleteit fedje jótékony homály.

Mile High-on talán akkor is követelték volna Tebowt, ha világosan látszik, hogy Orton valamely n százalékponttal több esélyt ad a győzelemre, ahol n ϵ R+. Egy profi irányító ilyenkor megragadja a lehetőséget és bebizonyítja, hogy miért ő a kezdő. 'Besztcsensz' 6/13-ja, 34 yardja és labdaelvesztése, 21,0-s passer ratingje, ha szűken is, de pont nem volt elég, hogy megvédje pozícióját, megkapta hát a TeBOO-t. A Chargers láthatóan nem készült fel a meccsre Tebowból, aki teljesen váratlanul földön és levegőben egyaránt veszélyeztetett, s a nagy comeback csak egy nyilvánvaló bírói csalás miatt (volt több is) nem jött össze. Fox egy napot kért, hogy megállapíthassa tényleg Tebow játszott-e olyan k*rva jól vagy más volt-e a 15-ös mezben, végül mivel nem volt perdöntő bizonyíték a pályán látottak ellen, maradt az eredeti verzió, Fox elbukott egy challenge-et és egy időkérést, de megmentett több százezer szurkolótót attól, hogy róka vadászatra induljon.

Itt tartunk tehát, it IS Tebow time, Orton meg a padról biztosítja a chancet a winhez. Hogy mire számíthatunk ezután?! TTnek 11 meccse van, hogy meggyőzze a Foxot és a front officet arról, hogy van vele jövője a csapatnak. Nem lesz könnyű, mert az ördög továbbra is ellenünk dolgozik, és a liga legjobb elkapóját akár egy 5. körért is elvesztegetnénk. Logikus, 5. körben minden ember képes 1500 elkapott yardra, még inkább az olyan lehetetlen labdák megszelídítésére, mint a Chargers ellen az utolsó drive-ban... Tebow a legnagyobb jóindulattal se nevezhető NFL-kész irányítónak, nehézséget okoz számára elvenni a labdát a centertől, lassú a dobómozdulata, pontatlanok a dobásai, nem olvassa védelmet, ha jön a rush, nem a célpontjait nézi és nincs spirál a dobásaiban. Mégis mikor pályára került, azonnal feltüzelte a csapatot, és visszahozta a sírból a meccset, s bár sportban nincs ha, de láttunk már olyat, hogy bedobják a zászlót a DPI-re, ha 2 kézzel 5 méterre kilökik az elkapót a pályáról, amikor már a levegőben a labda. Sportban nincs olyan hogy ha, és a szabálynak is van egy olyan kikötése, hogy kivéve, ha egy denveri elkapó a szenvedő fél - főleg ha a neve W-vel kezdődik és/vagy illisre végződik, de ez nem TT érdemeit vonja le. Ő megtette, amit meglehetett. Ez annak ellenére is kevés volt, hogy Orton a lehető legnagyobb eséllyel adta át neki a stafétát. Elkalandoztam... Szóval Tebow küzdőszelleme utánozhatatlan. S nem csak a csapatba hozta vissza a tüzet, hanem talán sok szurkolóba is, belém mindenképp, utoljára pont a Chargers ellen tudtam így izgulni egy vesztésre álló meccsen. (az 1 milliós kérdés: Ki a hasonlóság a 2 meccs között?) Ez nem jelenti azt, h TTvel majd hirtelen fordul a harci szerencse. Belőle is fel lehet készülni (mondjuk nem tudnék példát mondani olyanra, hogy valakinek sikerült volna :P), és ha elküldjük a legjobb elkapóját, akkor csak a sírját ássuk... Amiről eddig nem esett szó az az OL. És ez jó. Tipikusan az a csapategység, ami ha rossz, mindenkinek feltűnik, és mindenki takarodjon, ha meg jól játszanak, fel se tűnik hogy ott vannak. Walton és Beadles beérett, Franklin pedig azonnal beilleszkedett a falba, fiatal tehetséges 5-ös, sok évig megalapozhatják a támadójátékot. A vicc, hogy a statisztikák alapján Clady a leggyengébb a 3 holdingjával - más kérdés hogy ezek közül legalább 2 olyan volt, hogy valakire muszáj volt a bíróknak zászlót dobni, és egyedül az ő mezszámát tudták kívülről a falból. A baj az, hogy egy csere sincs mögöttük, akinek beállása nem érne fel egy katasztrófával...

A védelemben is érdekes pletykák láttak napvilágot, szerencsére a DJ+Dawk egy 3. VAGY 4. körért alaptalannak bizonyult. Ez az egység egyébként jelentős előrelépést tett tavaly óta. Annak ellenére, hogy idén sokkal többet kell pályán tölteniük, mégis megállják a helyüket. Red zone-ban pedig még a legjobbakkal is felveszik a versenyt. Tették mindezt úgy, hogy több kulcsember is hiányzott a sorukból, Bailey, Doom, DJ. Von Miller 1/2höz méltón játszik, mindenképp biztató, amit tőlük látunk. A nagy kockázatot továbbra is a secondary kora jelenti, Bailey, Goodman, Dawkins nem a hosszú távú megoldások sorába tartoznak. Ellenben Rahim Moore még sokáig eljátszhat posztján. Egybevetve, a védelemben jóval kisebb a káosz, itt senki nem követel senkit a kezdőbe. Épül a 4-3-as front7, akár a 4-es metró, csak az a gond vele, hogy mire felépül, addigra kihal a secondary és jön a sémaváltás 3-4-re. Ha ennyire nem tekintünk előre, akár bizakodhatunk is.

Összességében a védelem nem fog visszaesni, támadásban pedig új dimenziókat hozhat Tebow. Amilyen passing statokat 'besztcsensz' produkált, arra ő is simán képes lehet, ő is bármikor el tudja adni a labdát 7× ha ez kell Foxnak, mellette sokáig meg tudja tartani a labdát a LOS mögött időt adva az elkapóinknak, hogy elszakadjanak a védőiktől. Elmenekül a sackek elől, és a rövid yardos szituációkat lábon megoldja bármikor. Most akkor Orton sucks és Tebow for president? Ennyire azért nem egyszerű a helyzet, amikor sorokon át soroltam TT hiányosságait, azt komolyan gondoltam. Orton pedig azért 2 éven keresztül meg tudott maradni a vadló hátán. A Cutlerért kapott röhejesen túlfizetett ellenértékből még ő vált be a legjobban, pedig erre senki se számított. Egy valamihez ért, a játék menedzseléséhez, de ahhoz nagyon. A veszte az volt, hogy egyrészt a kulcs szituációkban rendre bokánfosta magát a teher alatt, másrészt Tebow ugyanilyen szituációkban 150%-ot teljesít. Ez Tebow varázsa. És emiatt van több esélyünk Tebowval nyerni. Elképzelhető, hogy nem válik be, 11 meccs alatt kiderül, és így legalább kiderül. Újfent meg kell említenem, hogy a lehető legrosszabb időpontnak tartom, hogy a legjobb szélső elkapónkat trade blockra tegyük, hacsak nem Tebow megbuktatása a cél, de az elmúlt 2 évben ehhez nagyjából hozzáedződhettünk (Leach, Cutler, Scheffler, Hillis, Marshall,...) Bár így jobban belegondolva, tényleg, ki nem rúgna ki egy olyat aki 2,36 millióért 104 elkapást mutat fel 1848 yardra köztük 11TD. Ha még rendszeresen hisztizne, mint anno Marshall, talán találna magának munkát, de így valószínűleg jobban jár, ha felszed pár kilót és NT pozícióban keres magának új csapatot... Elkalandoztam. Egy biztos, Tebow sosem lesz pocket QB, de ha nem próbálunk belőle azt csinálni, visszatérhetünk a siker ösvényére. Tebow nincs kész az NFL-re? Én azt mondom, az NFL nincs kész Tebowra! Reszkess mindenki!













Akármi is lesz, előre kell tekinteni!

Bye week után Miami-ba látogatunk. Pikáns kis meccsre lehet számítani, Bob Greese és Dan Marino után a miami-i publikumnál túl magasra került a léc, s Henne legyen akármekkora zseni is, nem megértő vele szemben a közönség, hiába ad közel annyi TD-t, mint INT-t. A pikantériát az adja, hogy végső kétségbeesésükben a szezon előtt még Kyle Ortont is megpróbálták megszerezni tőlünk. Most hogy 'besztcsensz' kiszorult a kezdőből, akár keddig újra meg is próbálhatják, mindenesetre így, hogy nem Orton irányít nálunk, a szezon előtti trade pletykáknak kisebb jelentősége lesz. Ellenben van helyette nekünk egy Tim Tebownk, akinek Floridai kötöttségeiről talán nem kell itt részletesen beszámolni. TT-nek egyébként is a világ minden pontján vannak szurkolói, Floridában még inkább lehet számítani egy-két beépített Tebow fanra. Nem ez az egyetlen dolog szól fiatal irányítónk mellett. A lehető legjobbkor vette át a stafétát, a bye weeknek köszönhetően 2 hete van, hogy megtanulja átvenni Waltontól, illetve felkészülni olyan game-plannel, amiben jobban kihasználhatjuk a mobilis irányító nyújtotta lehetőségeket. Kedvező az ellenfél személye is. A Dolphins az elmúlt másfél évben 1 azaz egy hazai győzelmet tud felmutatni, középszerű offense-ükhöz botrányos védelem társul. Passz ellen különösen bajban vannak, csak a Pats ellen passzoltak többet, mint ellenük. 9 TD-t szenvedtek el, és mindössze 2 picket loptak, és az ellenfél irányítóinak egyedül ellenünk van magasabb QB ratingjük. Minden adott egy jó bemutatkozáshoz kezdőként.




















Szükség is van az önbizalomgyűjtésre, hiszen a sorsolásunk hátra levő része sokkal nehezebb lesz. A 8. héten a Detroit Lions látogat hozzánk. A babakék oroszlánok a sokéves gyenge szereplés alatt olyan játékosokat gyűjtöttek össze, mint Megatron, Stafford vagy Suh, a GB mellett az egyetlen veretlen csapat voltak az első öt hétben, mind támadásban, mind védekezésben. Tebow minden tudására szükség lehet, hogy életben tartsa a playeket, és megjátssza a labdát, és még az is kevés lehet, ha nem tudjuk levédekezni Calvin Johnsont. 5 forduló alatt 9 TD...

A 9. héten a Black holeba látogatunk. A Raiders Al Davisért is fog küzdeni, ráadásul akár a mérlegük alapján a divízió győzelemért is versenyben lehetnek még. Tebow tavaly pont náluk mutatkozott be, és hiába játszott jól, végül vereség lett a vége. A Raidersről is elmondható, ami a Lionsról, hogy rengeteg top10-es pickük hatása kezd látszódni. Szép lassan beérnek Al Davis választottaik, még DHB is. Hé, ez így nem fair!

Van rosszabb is. A Black hole után a liga leghangosabb stadionjába, az Arrowheadbe utazunk. Hazai pályán a Chiefs akkor is veszélyes, ha idénre már elvesztette Moeakit, Barryt és Jamaal Charlest is. Hali és Bowe még életben van, és ez pont kellőképpen veszélyessé teszi mind a védelmüket, mind a támadásukat. Évtizedenként egyszer ha nyerünk ellenük Kansas Cityben...

Egy ilyen idegenbeli túra után biztos jó eső érzés lesz hazaérni, ráadásul a Jets lesz a vendégünk, akik jelenleg 3 meccses losing streakben vannak, és a mutatott játék is elmarad az előzetesen vártaktól. Hazai pályán egy jó játékkal akár esélyünk is lehet.

A folytatásban a Q-ba látogatunk. Itthon majdnem megvertük a köcsögzt, de idegenben mindenképp nehezebb dolgunk lesz. A meccsre szerencsére még november kerül sor, így annyira nem kell tartani a decemberi formájuktól. Azért novemberben se mi leszünk a meccs esélyesei.

Ellenben a 13. héten újra esélyesként léphet pályára a Tebow legénység. A Vikingsnak sincs jó védelme, és támadó oldalon is egyelőre úgy tűnik, hogy csak APre kell figyelni. Peterson pazar formában játszik, de ha csak egy futót kell leszedni, az azért szokott sikerülni a védelemnek. És a Minesota pont akkor szokott összezuhanni, amikor Tebow feltámadni. Kedvező előjelek.

December 11-ét már most vésse fel a naptárba mindenki, aki még idáig nem tette volna meg: Crybaby back in town. Cutler sok meleg baráti ölelésre számíthat régi barátaitól és az újdonsült Broncoktól egyaránt. Ezen a meccsen akkor lennék csak igazán elégedett, ha Tebow szereplését Doom és vagy Von Miller teljesen elhomályosítaná. Erre minden esély megvan, szurkoljunk, hogy addig még maradjon életben Cutler. Tekintettel arra, hogy minden snapnél az életéért kell küzdenie, ez nem teljesen triviális.

15. héten az egységsugarú nézők csapata, a peccccc látogat hozzánk (Mindenképp meg kell jegyezni, hogy nagyon sok szakértő New England Patriots drukker van Magyarországon). A pecc természetesen minden évben az egyetlen és a legnagyobb esélyes, hacsak nem a Colts az. Az emberek 90%-ának az első és egyetlen név, amit megtanul az tombrédi. Hé tombrédi fanok, tudtátok #12-nek 1-6-os mérlege van ellenünk? :) Minden magyarnak szurkolnia kell a denveri védelemnek, hogy minél gyakrabban játéklehetőséghez juttassák a magyar származású Meskó Zolit, azaz minél többször puntra késztessék a hazafiakat.

A 16. héten Buffaloba látogatunk, ahol összecsaphat egymás ellen Marcel Dareus és Von Miller. Egyszerre nem lesznek a pályán, de az Alabama csillagát fűti a bizonyítási vágy, meg akarja mutatni, hogy jobb mint Von Miller, aki meg azt akarja majd megmutatni, hogy miért ő lett az 1/2. Egészséges rivalizálás. A Bills egyébként szimpatikus csapat, és meglepően jól játszanak, főleg a védelem. Nemrég tombrédi és exsittesvick is 4 picket szórt ellenük.

Utolsó meccsünkön - optimistábbaknak, az alapszakaszban az utolsó meccsünkön - a KC-t fogadjuk. Itthon akár még nyerhetünk is, a Mile High is jelentős pálya előny, és a Chiefs se úgy játszik, mint tavaly. Alighanem tét nélküli meccsen bármi megtörténhet.

A kérdés csak az, hogy Tebownak is az utolsó meccse lesz-e. Hogy ne így legyen, mindenképp fejlődést kell felmutatnia. A játéka annyival sokoldalúbb, mint Ortoné, hogy nehéz elképzelni, hogy ne lenne előrelépés az eddigi 5 meccshez képest, és hogy ne lenne vele több esélyünk nyerni, mint 'besztcsensszel' volt. Ez sem biztos, hogy elég lesz neki. Sok edző nem mer, csak pocket QB-t használni, és Tim nem az. Viszont most a saját kezében a sorsa. 11 meccsnek elégnek kell lennie, hogy meggyőzze John Foxot és az FO-t arról, hogy ő a franchise QB. A szurkolókat már sikerült, ez a nehezebb feladat. Egy biztos, a játéka sokkal látványosabb, mint Ortoné, így sokkal élvezetesebb, jobb meccsekre számíthatunk a továbbiakban. Hajrá Broncos!

Bizonyára a legtöbb olvasónknak már feltűnt, hogy napok óta látható jobb oldalt egy rózsaszín ábra, amely a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet, s egyúttal a magyar amerikai futball szurkolók gyűjtőakciójában való részvételre szólít fel valamennyi látogatót!




















Október hónap évek óta a mellrák világhónapjának számít, számtalan szervezet és médium tart emlékezéseket és különféle akciókat az egyre elterjedtebb betegség elleni küzdelem támogatásáért, és hogy minél több ember figyelmét hívják fel a rák ellen való védekezés fontosságára. Természetesen a sportvilág képviselői sem maradhatnak ki a tisztelgésből, s a figyelmesebb szurkolók már biztosan tapasztalták, hogy idén októberben is több amerikai sportmérkőzésen a játékosok rózsaszín kiegészítőket viselnek. A különböző pink mezek, kesztyűk, kendők, sapkák, csuklószorítók, cipők és egyebek talán a legalkalmasabbak a betegségre való figyelem felhívására.

Az NFL évek óta nagy becsben tartja a mellrák elleni küzdelem fontosságát, és rendre komoly összegekkel támogatja a helyi alapítványokat, és valamennyi októberi mérkőzésen különleges jótékonysági akciókkal, árverésekkel kedveskednek a szurkolók számára. Nem csoda, hogy mindenkinek a szívügye a betegség elleni figyelemfelkeltés, mivel az Egyesült Államokban sajnos rendkívül elterjedtek a különböző rákbetegségek, és szinte minden sportklubnál van néhány közeli vagy távoli hozzátartozó hölgy, akinél már felvetődött a súlyos, de gyógyítható mellrák betegség.

Szerencsére napjainkban már Magyarországon is egyre komolyabb hangsúlyt fektetnek a rákellenes intézkedések hírverésére, de ahhoz képest a jelentések szerint még mindig csak igen kevés hölgy él az ingyenes szűrővizsgálatok adta lehetőséggel, amelynek legalább néhány évente célszerű alávetniük magukat. Ha másra nem, reméljük legalább arra jó lesz az ezekben a hetekben a rózsaszín logó, hogy valamennyi olvasónk felhívja a nőnemű családtagjai, ismerősei figyelmét a megelőzés elengedhetetlen fontosságára.

Emellett örömmel jelenthetem be, hogy a Steelers.hu rátermett szerkesztősége jóvoltából hazánk kicsiny amerikai futball rajongó közössége is adománygyűjtésben vehet részt. Az akció kezdeményezői mellett már a New England Patriots és a Washington Redskins magyar nyelvű oldala is csatlakozott a gyűjtéshez és annak hirdetéséhez, ahogyan mi magunk, a Denver Sports Blog is tettünk.

Az adományokat az alábbi névre szóló számlára küldhetitek el banki átutalással:
Magyar Rákellenes Liga
Raiffeisen Bank
12001008-00102329-00100000
A megjegyzés rovatba írjátok be: NFL - így az adományainkat el fogják tudni különíteni, és a végén értesülhetünk róla, hogy a magyarországi amerikai futball kedvelő társadalom mekkora összeggel támogatja az itthoni rák elleni küzdelmet.

Nem feltétlenül kell nagy összegekre gondolni, sok kicsi, sokra megy. Fogjunk össze, mozduljunk meg együtt, és vegyünk részt egy közös akcióban a nemes cél támogatása érdekében!

- Tóth Milán írása -

Magyar idő szerint péntekről szombatra virradóra, hajnali 04:30-as kezdettel újra megmérkőzik egymással a két nagy rivális, a Colorado Rapids és a Real Salt Lake csapata az MLS hétvégi fordulójában. A bajnoki küzdelem mellett a Sziklás-hegységbeli klubok szokás szerint a 'Rocky Mountain Cup'-ért is versengenek egymással, ha két góllal sikerül nyernünk, akkor hódíthatjuk el a helyi trófeát. Az MLS nyugati csoportjában a két fél közt a különbség mindössze hat pont – csapatunk az 5., míg legnagyobb riválisunk a 3. helyet foglalja el a tabellán. Röviden ennyi a lényeg, most pedig nézzük a részleteket!



















A két csapat közt a tudásbeli különbség jelenleg nem sok, sportfogadás szempontjából is igen szoros mérkőzésnek ígérkezik az összecsapás. Egyik csapat formája sem nevezhető pazarnak. A címvédő Colorado négy, még a 2009-es bajnok Salt Lake mindössze három pontot gyűjtött be a megszerezhető 15-ből a legutóbbi öt mérkőzésén. Forma alapján talán a hazai pályán fellépő Rapids az esélyesebb, hiszen a mieink legutóbbi két mérkőzésen nem kaptak ki, utoljára legyőztük a tavalyi döntős Dallas-t, riválisunk viszont zsinórban négyszer szenvedett vereséget.

Sérültek mindkét oldalon vannak, a Rapids legnagyobb hiányzója a 30 éves Conor Casey. A csatár achillese elszakadt a bal lábában, orvosi jelentések szerint maximum a jövő évi szezonban tud leghamarabb játszani. Gary Smith vezetőedző továbbá a hátvéd Anthony Wallace-ra sem számíthat, míg Caleb Folan és Jamie Smith játéka kérdéses a holnapi rangadón. Továbbá a múlt fordulóban kiállított védő Miguel Comminges sem léphet pályára.

A rivális utah-iaknál a legnagyobb név a középpályás Kyle Beckerman, aki kénytelen kihagyni az összecsapást, a korábbi Rapids-játékos éppen a két hetes eltiltását tölti, hasonló okokból Collen Warner-re sem számíthatnak, míg Tony Beltran-t, Nelson Gonzáles-t és Will Johnson-t sérülés miatt nem vethetik be, de Ned Grabavoy, Kyle Reynish és Chris Agorsor sincs százszázalékos állapotban.

Az említett kupáért először 2005-ben mérkőzhettek meg a csapatok. Az első két idényben a Rapids bizonyult jobbnak, ám azóta csak a Salt Lake vihette haza azt. A kupát az kapja, aki összesítésben jobban teljesít riválisnál és csak az egymás elleni eredmények számítanak. Idén két mérkőzésen dől el a kupa sorsa, az első találkozót a Salt Lake nyerte 1-0-ra. Ha két góllal sikerülne nyernie a Rapids-nek, akkor négy év böjtölés után ismét hozzánk kerülne a trófea. Amennyiben csak egy góllal sikerülne nyernie a Coloradónak, abban az esetben a Rocky Mountain Cup visszakerül az előző kiírás nyerteséhez. A kupát a két klub szurkolói alapították, ők is adják át a győztesnek.

Összesen 22 alkalommal találkozott egymással a két csapat, ebben mi állunk jobban. Nyolc alkalommal a Rapids nyert, egyel többször, mint a Salt Lake, plusz még hat döntetlen teszi teljessé az örökmérleget. Coloradóban tíz alkalommal találkoztak a felek, ebben is mi vagyunk a jobbak. A felét, azaz ötöt megnyertünk két döntetlen és három Salt Lake siker mellett. A két csapat legutóbbi randevúján az RSL nyert egy 93. percben szerzett góllal, míg a 2010-es alapszakaszban Utah-ban 1-1-re, Colorado-ban 2-2-re végeztek egymással a felek, s idegenben lőtt több góllal tartotta meg a kupát a két évvel ezelőtti MLS-bajnok egyesület.

A statisztikára és a jelenlegi formára hagyatkozva sok helyzetet hozó, szoros mérkőzésre lehet számítani. Rangadóról van szó, két szomszédos állam csatájáról, tehát bármi lehetséges, még egy nagyobb arányú győzelem is a Rapids javára. Azonban a labdarúgás kiszámíthatatlan, főleg akkor, ha ilyen rangadóról van szó.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

*1. Los Angeles Galaxy 18-4-10, 64 pont (32 meccs)
*2. Seattle Sounders 16-7-9, 57 pont (32 meccs)
*3. Real Salt Lake 15-11-6, 51 pont (32 meccs)
4. FC Dallas 14-11-7, 49 pont (32 meccs)
5. Colorado Rapids 11-9-12, 45 pont (32 meccs)
6. Portland Timbers 11-13-7, 40 pont (31 meccs)
7. Chivas USA 8-12-12, 36 pont (32 meccs)
8. San Jose Earthquakes 7-11-14, 35 pont (32 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 6-16-10, 28 pont (32 meccs)

Két fordulóval az alapszakasz befejezése előtt még csupán a három csillaggal jelölt csapat helye biztos a rájátszásban, a Rapids akár már ezen a hétvégén kvalifikálhatja magát a playoff-ba, amennyiben legyőzzük az RSL-t, közben a Portland-Houston mérkőzés döntetlennel végződik, a New York pedig nem gyűjti be mindhárom pontot a Kansas ellen.

Végezetül kedvcsinálóként ajánlanánk még a Rapids honlapján közzétett videósorozatot, amely a két csapat rivalizációján keresztül vezeti fel a szombat hajnali összecsapást. A videókban megszólalnak a denveri játékosok, vezetők és szurkolók egyaránt:

Az állam negyedik számú egyetemi futball programja, a mostoha körülmények között tengődő Northern Colorado Bears is megkezdte szereplését az egyetemi bajnokságban, azonban a másodosztályban is botladozó együttes a szezon felénél még mindig nyeretlen, így nem sok köszönet lehet a féltávi helyzetjelentésünkben.























Az UNC szeptember 3-án rajtolt a 2011-es idényben, méghozzá ezen a szombat délutánon az év egyetlen olyan mérkőzését játszotta le a csapat, amelyen a mieink számítottak az esélyesnek a harmadosztályú Lindenwood ellen. Ehhez képest nem alakult egyszerűen a mérkőzés, az első félidőben két TD-vel is előnyhöz jutottunk, de a nagyszünetre mindössze 14-13-as vezetést tudtunk összekaparni. A folytatásban a Lindenwood volt eredményes, de az utolsó negyedben rövid időn belül két hazai drive is sikeres mezőnygóllal végződött, a helyi származású sophomore kicker, Dave Eden 35 és 25 yardról egyaránt hibátlanul bombázott a póznák közé. Utóbbi FG mintegy 1:10 perccel a vége előtt született, és így jutottunk 20-19-es vezetéshez, azonban képtelenek voltunk kibekkelni a győzelmet, egy jó visszahordás után a félpálya közeléből indulhattak a vendégek, és két időkérés közben kiváló passzokkal jutottak el mezőnygól távolságba, majd a lefújás pillanatában egy sikeres rúgással megadták a kegyelemdöfést a Maciknak, ezzel 22-20-ra elvesztettük az évadnyitót. A két irányító, Lobato és Orms együttesen 162 yardot passzolt, az egyetlen légi TD-t előbbi jegyezte, amikor a végzős David Deans-t hozta helyzetbe egy 8 yardos játékkal, míg a másik beérésünk Quintin Hildreth nevéhez fűződött, aki összesen 54 yardot tett meg a labdával a kezében.

Egy héttel később alacsonyabb osztályú ellenfél helyett rögtön egy magasabb ligással találkoztunk, ugyanis a Colorado State elleni helyi rangadó várt Collins Jr mester tanítványaira házon kívül. A Rams ellen a Bears célja legfeljebb a tisztes helytállás lehetett, és az esélyesebb CSU nem is kímélte a csapatot, az első félidő alatt esett négy touchdown által hamar eldöntötték a lényegi kérdéseket. A továbbiakban a Kosok látványosan visszavették, és a második félórában már nem hoztak TD-t, viszont a vendégek két alkalommal is beértek az end zone-ba, így sikerült megúszni a 33-14-es vereséggel. A harmatos Orms mellett ezúttal a junior Matt Baca állt be irányítani, aki egy-egy TD és INT közt 56 yard előrehaladására volt képes a hat complete passza jóvoltából. Az egyetlen elkapott TD-t Morris jegyezte, akinek az az egy sikeres elkapása volt az egész mérkőzésen, a legjobb formában lévő WR szokás szerint Patrick Walker volt hat reception-nel, míg a másodéves futó Quintin Hildreth ismét kitett magáért, az egész offense legveszélyesebb alakjaként, 117 yardot száguldott, köztük egy 66 yardos futott TD-t. Papírforma vereség volt, de szerencsére a szomszédos rivális intézmény képzettebb társulata készséges ellenfélnek bizonyult, nem szerettek volna megalázó fiaskót mérni a csapatra, így megúsztuk a vállalható különbségű veréssel.

A harmadik héten került sor az idei első konferencia mérkőzésre, amely alkalmával a Big Sky gyengébb egyetemei közé rangsorolt Idaho State otthonába látogattunk, mérsékelt esélyekkel. A házigazdák folyamatosan uralták a mérkőzés alakulását, de a Bears hősies küzdelemben nagyon sokáig szépen tartotta magát, a félidei 12 pontos deficit sem volt vészes, majd a senior DE Vj Holmes 58 yardos interception return TD-jével egészen 29-20-ig felzárkóztunk. Ennél közelebb viszont képtelenek voltunk érni, sőt a végére a Bengals teljesen szétzilálta a greeley-i védelmet, és az utolsó tíz percben három további TD-vel 50-20-as csapást mértek ránk. Nem tettük ki az ablakba ezt az eredményt, bár a győzelem kérdése egy pillanatig sem forgott kockán, sokáig kifejezetten jól tartottuk magunkat, de a végére mégis komoly pofont kaptunk. Lobato a nyomás alatt totális csődöt mondott, belehajszolták őt a passzokba, és bebizonyosodott, hogy nagyon nem bírja, 19/36-os hatékonysága közben tisztességes, 212 yardig jutott, de négy pick-et dobott, beleértve a végjátékban egy eladott labát, melyből 94 yardot hordtak vissza a TD-ig. Az egyetlen akcióból elért TD az elkapó Patrick Walker nevéhez fűződött egy 10 yardos összjáték révén, míg Eden bevágott egy 42 yardos mezőnygólt. Külön elkeserítő lehet a vereség, hogy a konferencia talán leginkább sebezhető csapata ellen mennyire simán vesztettünk, így igencsak szerény reményekkel tekinthettünk a komolyabb vetélytársak elleni csaták elé.

Szeptember 24-én visszatért a Bears a Notthingham Field-re, ám a Weber State elleni konferencia-mérkőzésen nem sok jóban reménykedhettünk. A vendégek nem osztottak lapot a mieinknek, bemutatót viszont annál inkább, hamar eldőlt a mérkőzés sorsa. Az első negyedben szépen tartottuk a pont nélkül állást, de a befejező négy percen belül két TD-t szenvedtünk el, amellyel kezdett eldőlni a mérkőzés, a második etap alatti további háromszor 7 ponttal pedig végképp megpecsételődött a sorsunk. Ezt követően a második félidei 'garbage time' alatt ismét sikerült menteni a menthetőt, az utolsó két negyedben három TD-t is szereztek a megsebzett Macik, de természetesen az újabb vereség már elkerülhetetlen volt, a pontos eredmény 21-45 lett. A kezdő QB Seth Lobato javította az egy héttel korábbi csapnivaló teljesítményét, újra 200 yard fölé jutott, az egyetlen eladott labdája közben pedig három TD-passzt osztott ki az elkapóinak. Ezek közül Patrick Walker két újabb end zone-beli elkapással gazdagodott, és 7 catch-ből átlépte a 100 yardot, míg a harmadik beérés az aurorai születésű Gunn neve mellé került fel.

Mondanom sem kell, hogy az évadbeli ötödik mérkőzésen, a konferencia-rivális Montana otthonában ugyancsak nem a Northern Colorado számított favoritnak. A Bears és a Grizzlies "brummogós" rangadóját a hazaiak kezdték jobban, már az első drive-ot TD-vel fejezték be, erre viszont az UNC még hamarjában válaszolt, amikor a változatosság kedvéért Patrick Walker lépett be a célterületre egy 7 yardos elkapást követően. Többször viszont nem voltak egálban a csapatok, még egyszer a második negyedben felzárkóztunk 17-14-re Dominic Gunn 94 yardos kickoff return-t követő TD-jével, de a következő másfél negyed alatt a Montana totálisan megszórta a csapatot. A Grizlik ez idő alatt 38 (!) megválaszolatlan pontot szereztek öt touchdown és egy mezőnygól jóvoltából, így a záró negyednek 55-14-es állás mellett vághattunk neki. A finisben minimális szépítés sikerült, végrehajtottunk egy fumble-t követő visszahordott TD-t, valamint a 254 yardot dobó Seth Lobato napi második TD-passzával Morris lépte át a pontszerzést jelentő vonalat. A végeredmény még az ellenfél hajrábeli kiengedése ellenére is dicstelen, 55-28 lett, ezzel az ötödik héten az ötödik vereségünket osztották ki.

Az eddigi utolsó meccset múlt szombaton hazai környezetben játszottuk le a Sacramento State ellen, de az újabb konferencián belüli mérkőzésen újra csak a tisztes vereséget tudtuk elérni, mivel 14-0-ra vesztettünk. A második negyedben egy futott TD-vel kerültünk hátrányba, míg a harmadik játékrész utolsó pillanataiban a saját 4 yardos vonalunkon vesztettünk labdát, a fumble-ból pedig a vendégek eredményesek tudtak lenni. A Bears támadó egysége a szezon leggyengébb produkcióját nyújtotta, mindössze 72 yardot haladtunk előre és csak öt darab first down-ra voltunk képesek. Lobato lehetőségeit mindössze 22 passzolt yardra limitálták, míg a legjobb futó, Hildreth is csupán 36 yardot tett meg play-enkénti 1.8-as átlaggal. A Hornets ellen az egész történetünk során nyeretlenek vagyunk, mint ahogyan a 2011-es szezonban is eddig valamennyi meccsen kikaptunk, s változatlanul a teljes reményvesztésben sodródunk tovább az árral.

A Big Sky konferencia állása (conf W-L, overall W-L):

1. Montana State Bobcats 3-0 (5-1)
2. Montana Grizzlies 3-1 (4-2)
3. Portland State Vikings 2-1 (3-2)
4. Weber State Wildcats 2-1 (2-3)
5. Sacramento State Hornets 2-2 (3-3)
6. Eastern Washington Eagles 2-2 (2-4)
7. Northern Arizona Lumberjacks 1-2 (2-3)
8. Idaho State Bengals 1-3 (2-4)
9. Northern Colorado Bears 0-4 (0-6)

Ez a tabella önmagáért beszél, az eredmények pedig több mint elkeserítőek. A szezon előtt sem várhattunk megváltó sikereket az UNC-től, de talán egy-két győzelmet azért kilátásba helyeztünk, amire most már sajnos hétről hétre egyre kevesebb reményünk maradt. A maradék öt mérkőzés közül leginkább a non-conference ellenfél North Dakota elleni hazai, és a nálunk nem sokkal erősebb rivális Northern Arizona elleni idegenbeli meccsünkön lehet esély a javításra, de sokkal valószínűbb, hogy kénytelenek leszünk 0-11-es mérleggel búcsúzni ettől az esztendőtől.

A Bears hátralévő menetrendje:

Október 16., vasárnap, 01:05 Eastern Washington Eagles - Northern Colorado Bears*
Október 22., szombat, 21:35 Northern Colorado Bears - Montana State Bobcats*
Október 29., szombat, 21:35 Northern Colorado Bears - North Dakota Fighting Sioux
November 6., vasárnap, 00:05 Northern Arizona Lumberjacks - Northern Colorado Bears*
November 12., szombat, 20:05 Northern Colorado Bears - Portland State Vikings*

A keddi napon a Colorado Mammoth vezetősége bejelentette, hogy a klub emblematikus figurája, Brian Langtry felhagy az aktív sportolással és visszavonul a fedett pályás lacrosse-tól. Továbbá arra is fény derült, hogy az ős-coloradói klasszis tiszteletére, az egyesület a 2012. január 14-i évadnyitó mérkőzés előtt felhúzza Langtry 6-os mezszámát a Pepsi Center mennyezetére.



















A 35 éves támadó tíz kőkemény szezont húzott le az NLL-ben, a denveri csapat 2003-as létrehozásától kezdve egészen a legutóbbi, 2011-es idény befejezéséig, megszakítás nélkül végig a Mammoth-ot erősítette, amit rajta kívül senki más nem mondhatott el a klub történetében. Langtry a 2003-as bemutatkozó szezonjában 62 ponttal (28 gól, 34 assziszt) és 107 labdaszerzéssel fölényesen besöpörte az Év újonca díjat. Természetesen tagja volt a csapatnak a Mammoth legnagyobb sikere, a 2006-os Bajnokok Kupája-győzelem alkalmával is, abban az évben 50 pontos alapszakaszt zárt, és további 15 egységet tett hozzá a rájátszásban. Pályafutása legeredményesebb idényét 2009-ben produkálta, amikor mind a gólok (38), mind a gólpasszok (41), s értelemszerűen a pontok (79) terén is egyéni rekordot állított fel.

A leköszönő Langtry fantasztikus sikereket ért el a denveri csapat szolgálatában, például az egy mérkőzés alatti 9 gólja és 13 pontja a mai napig élő klubcsúcs, amelyet 2008. áprilisában állított fel egy Portland Lumberjacks elleni találkozón. A közönség kedvenc játékos az elmúlt szezon közben, április 9-én az Edmonton Rush elleni 13-6-os diadal alkalmával érte el karrierje 500. pontját, miközben négy találatot és két előkészítést szorgoskodott össze a mérkőzésen.

"Brian személyisége kiválóan mutatja be, hogy miről szól az egész Colorado Mammoth egyesülete. Határozottság, elkötelezettség, szív és vágy - ezek mind Brian játékának legfőbb jellemzői voltak. Minden egyes alkalommal, amikor felvette a Mammoth-mezt, tudtuk, hogy nagyszerű gólokat fog lőni, helyzeteket fog kialakítani, hatalmas ütközéseket fog végrehajtani, vagy éppen kulcsfontosságú labdaszerzéseket mutat be. Az egész egyesület nevében mondhatom, hogy iszonyatosan fogjuk hiányolni őt" - mondta őszintén Steve Govett, a klub elnöke és főmenedzsere.

A hosszú évek óta hű csapattárs, Nick Carlson elcsukló hangon búcsúzott barátjától: "Brian volt a leghevesebb lacrosse játékos, akivel valaha is együtt játszottam. Nagyon szomorú, hogy most visszavonul, mindannyiunknak hiányozni fog, senki sem vitathatja el tőle, amit ennyi éven át tett a közösségért, a Mammoth-ért és az egész amerikai lacrosse-ért."

Langtry a sportág fedett pályás változatának valaha volt egyik legeredményesebb amerikai születésű játékosaként, a Mammoth második sportolója lesz, akinek hamarosan visszavonultatják a mezét az örök legenda, Gary Gait után. "Micsoda elismerés! Annak idején, gyermekkoromban éppen Gary miatt kezdtem el komolyabban foglalkozni a sportággal, és jelentkeztem a syracuse-i edzőtáborba, most pedig együtt fogunk 'lógni' a csarnok tetején" - lelkendezett Langtry.

A visszavonulása egyúttal azt is jelenti, hogy újabb lépést teszünk a csapaton belüli őrségváltás felé, hiszen rövid időn belül újabb játékostól búcsúzunk, aki a relokációt követő években került a csapathoz. Mellette Carey, Murray és Shewchuk közelmúltbeli távozása után már csak Prout és Carlson maradt hírmondónak az egykori bajnokcsapatból.

Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy Langtry-nek milyen tervei vannak a jövőben, de mivel már korábban is foglalkozott gyerekek felkészítésével, biztosak lehetünk benne, hogy rövidesen edzősködni fog. Ezidáig az sem tisztázódott, hogy folytatja-e szabadtéri pályafutását a nyári időszakban, ahol ugyancsak egy denveri csapatot, az Outlaws-t erősít.

Brian Langtry kilenc éves denveri pályafutásáról ITT láthattok egy fotógalériát!



















A Mammoth az elmúlt időszakban tovább folytatta a szerződéshosszabbításokat a 2012-es szezonra, így például biztossá vált, hogy a meglévő játékosok közül a támadó Joel Dalgarno, a középpályás Nick Carlson, illetve a hátvéd Matt Leveque és Mac Allen újabb egy évig marad a csapat birtokában. Emellett már néhány új szerzeménnyel és friss draft-választással is megállapodtunk, mint például a csatár Matt MacLeod, a középpályás Craig England, a védőjátékos Mark Farthing, vagy éppen az újonc kapus Tye Belanger, utóbbi három mind kétéves szerződést kötött.

A héten  jelentették be az egész NLL legnépszerűbb tánccsoportja, a csodálatos hölgyekből álló 'Wild Bunch' 2012-es összetételét. A 14 tagú bandában nyolc visszatérő és hat új arc található meg - a lányokat ITT mérhetjük végig!

A csapat jelenleg is nagy erőkkel hangol az előttünk álló szezon megmérettetésére, a vezetőség pedig lassan befejezi munkáját, és onnantól már tényleg a pályán történő eseményekre koncentrálhatunk. Talán most már még inkább érdemes várni a szezonrajtot, hiszen január 14-én a Minnesota Swarm ellen 'Brian Langtry Night'-ot rendez az egyesület.

Megkezdődött az NHL 2011-12-es idénye és a napokban a Colorado Avalanche átesett az első két mérkőzésen, ahol a nálunk kétségkívül jobb erőkből álló ellenfelek ellen egy vereséget és egy győzelmet könyvelhettünk el, így egyáltalán nem volt rossz a rajt.






















A csapat szombaton a Detroit Red Wings elleni 3-0-s fiaskóval indította az évet.
A meccs előtt a Pepsi Centerben felvonták a mennyezetre a klub legendás játékosa Peter Forsberg 21-es mezét. A svéd klasszis a tavalyi szezon alatt határozta el végleges visszavonulását az aktív játéktól több komoly sérülés után, most pedig a klub negyedik játékosa mezét vonta be Roy 31-ese, Bourque 77-ese, és Sakic 19-ese után.
A Jetikre ráragadt az ünnepség hangulata és ihletett formában kezdtük a játékot a kemény ellenfél ellen. Az első harmadban aktívabban játszottunk és többször közel kerültünk a gólszerzéshez, de nem tudtuk megszerezni az előnyt. A középő játékrészben a Red Wings szép lassan irányítása alá vonta a mérkőzést, jól tartottuk magunkat, de a 38. percben Franzen kegyetlen lövésével előnyhöz jutott a Detroit. A továbbiakban is maradt a favorit csapat fölénye, a mieink fokozatosan estek vissza, tíz perccel a vége előtt Zetterbergtől kaptuk a második gólt, majd a végén még üres kapura Datsyuk is bevert egyet.
Az eredmény ellenére nem volt okunk szégyenkezni, mert a meccs első felében dominálni tudtunk egy erősebb csapat ellen és később is szépen tartottuk magunkat. A védekezésünk kifejezetten megbízható volt, Varlamov 36/38as mutatója dícséretes, egyedül a támadó játékkal akadtak problémák. Egyetlen gólt sem lőttünk 60 perc alatt, ráadásul az első két sorunk igencsak gyengén muzsikált, a legtöbb gólveszélyt még a Landeskog-O'Reilly-Winnik sor okozta Conklin kapuja előtt, ennél több kell az előre játékban.

Még a meccs közben történt egy csere, a keretből kimaradó hátvéd Kyle Cumiskeyt az Anaheim Duckshoz cseréltük egy másik farm védőért Jake Newtonért és egy draft pickért. Ami negyedik körös lesz, akkor ha Cumi idén min. 45 meccset játszik az Anaheimben, egyébként csak 7. körös, de azt hiszem még ezt is megérte.

Hétfőn délután a Boston Bruins otthonában 1-0-ra győztünk kijavítva ezzel a nyitó meccs elvesztését.
Rögtön a szezon elején egy öt meccses idegenbeli túrára vonul a csapat, ezt tegnap kezdtük el a friss Stanley Kupa győztes csarnokában. A meccs kissé álmosan kezdődött, de a nyitó harmad felénél egy kettős emberelőnynél tértünk magunkhoz, hiába nyomtunk és lőttük szét Raskot, gólt nem tudtunk szerezni ebből a lehetőségből és később sem. Csakúgy mint a Red Wings ellen, megint jól rajtoltunk és az első felvonásban egyértelműen közelebb álltunk a vezetés megszerzéséhez. A második harmadban a Boston egyre többször komolyan meg tudott zavarni bennünket hátul, de Varlamov állta a sarat és a lövésekben még mindig jobbak voltunk. A bajnok a harmadik harmadra nagyon komolyan felpörgött, szerették volna mindenképpen eldönteni a mérkőzést, nem egyszer percekig csak kerestük a korongot, de Varlamov tovább tartotta magát. Aztán a kevés denveri helyzet egyikéből gól lett, közel 110 perc góltalanság után Milan Hejduk szerezte az év első találatát a bal oldali bedobó pontról, asszisztos volt Hejda és Duchene. Ezek után még komolyabban nyomott a Boston, de hiába erőlkedtek, mert Varlamov eszén nem tudtak túljárni és az orosz kapus megtartotta a vezetést.
Sokáig nagyon hasonló meccs volt az elsőhöz, jól kezdtünk, aztán az ellenfél kezdte átvenni az irányítást, de Hejduk helyzet nélküli góljával változott a forgatókönyv és onnan meg is tartottuk az előnyt. Ezúttal is legjobban a 3. sor játéka tetszett, valahogy Duchene és Stastny sora nem pörög megfelelően, vélhetően hamarosan Sacconak bele kell nyúlnia az összeállításba. Semyon Varlamov a második Avs meccsén 30 védéses shutoutot produkált, a véghajrában többször komoly bravúrral tartotta meg a győzelmet.

Mindkét meccsen ugyanazokkal a sorokkal játszottunk:
A csatároknál Mueller-Duchene-Hejduk, Kobasew-Stastny-Jones, Landeskog-O'Reilly-Winnik, Galiardi-McClement-McLeod. A védelemben Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien és Wilson-O'Byrne párosok voltak és mindkétszer Varlamov védett. Nem játszott még a szezonban a healthy scratch Lindstrom, Porter, Hunwick és a csere kapus Giguere, de ha így folytatódik, akkor szerintem rövidesen mindenki szerephez jut.

Az Észak-nyugati divízió állása (W-L-OT):

1. Vancouver Canucks 1-0-1, 3 pont
2. Edmonton Oilers 1-0-0, 2 pont
3. Minnesota Wild 1-1-0, 2 pont
4. Colorado Avalanche 1-1-0, 2 pont
5. Calgary Flames 0-2-0, 0 pont

A közeljövő programja:

Október 13., csütörtök, 01:00 Columbus Blue Jackets - Colorado Avalanche
Október 14., péntek, 01:30 Ottawa Senators - Colorado Avalanche
Október 16., vasárnap, 01:00 Montreal Canadiens - Colorado Avalanche
Október 18., kedd, 01:00 Toronto Maple Leafs - Colorado Avalanche

Folytatódik az idegenbeli túra és a Bostonnál papíron könnyebb ellenfelekkel találkozunk, így reménykedhetünk benne, hogy még mondjuk legalább két skalpot be tudunk gyűjteni a hazautazás előtt.

A mai naptól veszi kezdetét a heti sorozatunk, amelyben az NBA lockout ideje alatt nyomon követjük a Denver Nuggets Európában tevékenykedő játékosainak szereplését. Egyelőre az orosz, a litván és az olasz kosárlabda bajnokságra szegeződhet a figyelmünk, az öreg kontinensen jelenleg ebben a három ligában játszik denveri kosaras (és persze egyéb nemzetközi kupákban), akik az elmúlt héten kezdték meg szereplésüket új csapatukkal a nemzeti bajnokságokban.

Ideje tehát felülkerekedni, és hetente egyszer kilépni a coloradói sportéletből, és a lélekben oly távoli Európa felé venni az irányt! Jómagam számára ugyancsak újdonság (talán nekem a legnagyobb), mivel évek óta eszembe nem jutott volna bármiféle Denvertől távoli sporteseményt követni - mégis kit érdekelne mi zajlik Európában, amikor az a szemünk előtt van, sokkal izgalmasabb dolog a távoli Sziklás-hegységre koncentrálni, nemde?! :)



Timofey Mozgov, azaz Тимофей Мозгов, a lockout idejére visszatért korábbi csapatához, a moszkvai székhelyű BC Khimki gárdájához. A fővárosi klubot csupán 1997-ben alapították, azóta az orosz bajnokságot (Professional Basketball League, továbbiakban: PBL) egyetlen alkalommal sem tudták megnyerni, legnagyobb eredményüknek a tavalyi döntős szereplés számított, amikor nagy csatában maradtak alul a favorit CSKA Moscow csapatával szemben. A Khimki a tíz csapatos mezőnyben a 2011/12-es évadban is a legjobbak közé tartozhat, és a Mozgov-val kiegészült gárda egyértelműen a CSKA első számú kihívójának számít. Bár a PBL-ben még nem voltak a bajnokok, a Kelet-európai nemzetek élcsapatait tömörítő VTB United League-et (erre majd találjunk ki egy rövidebb nevet) 2011-ben elhódították, és idén címvédőként vehetnek részt benne, továbbá 2008-ban Orosz Kupa-győztesek voltak, míg korábban EuroChallenge és ULEB EuroCup finálét is játszottak. A denveri center mellett még Monya és Fridzon is a csapat tagja azok közül, akik például az idei EB-n feltűntek az orosz nemzeti együttesben, illetve még a horvát válogatott Loncar, valamint a korábban az NBA-ben is megforduló Keith Langford és Travis Hansen számít a Khimki meghatározó embereinek, akik a siker kovácsai lehetnek.

A kék-sárga mezes egyesület számára már szeptember utolsó napjaiban kezdetét vették a tétmérkőzések, hiszen Belgiumban egy nyolc csapatos tornán mérettették meg magukat az Euroliga selejtezőjében, amelyről egyedül a győztes kvalifikálta magát a kontinens legrangosabb nemzetközi tornájának főtáblájára. Sajnos, a Khimki nem tudta végrehajtani a bravúrt, és bár az első körben a lengyel Turow Zgorzelec csapatát még 74-67-re legyőzték, a másnapi folytatásban a cseh Nymburk elleni 86-79-es fiaskóval véget ért a reménykedés, lemaradtak az Euroligáról. Mozgov az előbbi mérkőzésen sok lehetőséget kapott, 7 ponttal és 5 lepattanóval zárt, másodszor viszont csak néhány perc jutott neki, mely alatt nem alkotott maradandót.

Ezután pénteken kezdődött meg a szereplés a PBL-ben, az idénynyitó hazai összecsapáson a Krasnye Krylya Samara együttese látogatott a Novator Arénába, melyen a vendéglátók tűntek egy hajszállal esélyesebbnek - vagy kettővel. Bár a Khimki a kezdetektől fogva többé-kevésbé folyamatosan lépéselőnyben volt, a vendégek sehogy sem akartak leszakadni, és a nagyszünetben például 39-37-es részeredmény díszelgett a kivetítőn. A második félidőben aztán egyre inkább kezdett beindulni a fővárosi henger, a légiós Quinn, valamint Loncar és Monya vezérletével már 5-10 pontosra rúgott a különbség, ez az előny pedig egészen a végső dudaszó pillanatáig kitartott. A Khimki így az évad első orosz bajnokiját 85-79-es sikerrel abszolválta, az imént említett három játékos ebből 72 (!) pontot elvitt, így például Mozgov-nak sem jutott sok, 12 perc alatt mindössze 4 pontot helyezett el az ellenfél gyűrűjében, miközben még csurrant neki három assziszt, két lepattanó, két blokkolás, illetve három-három elszenvedett és kiosztott fault.

Az előttünk álló hét folyamán a Khimki három VTB United League meccset fog lejátszani, először is a balti országokba utaznak, de - legalábbis egyelőre - nem Litvániába, hanem a VEF-Riga és Kalev Tallinn együtteseivel fognak összecsapni kedden és csütörtökön, míg vasárnap a tavalyi PBL-alapszakaszgyőztes UNICS Kazany ellen jöhet egy kemény hazai fellépés, ugyancsak a nemzetközi ligában.

Nem messze Oroszországtól, Ty Lawson (vagy ahogyan a helybéliek mondanák: Tywonas Lawsonas) a Zalgiris Kaunas alkalmazásában tölti mindennapjait, az egyik legnevesebb litván klubnál, ahol kifejezetten megbecsülik a Nuggets fiatal irányítóját. A Zalgiris az ország kosárlabda történetének legsikeresebb csapata, a Litvánia függetlensége óta megrendezett 18 nemzeti bajnokságból 13-at besöpört az együttes. A másik öt esetben mindannyiszor a Lietuvos Rytas gárdája tréfálta meg őket, amely jelenleg is a klub legnagyobb ellenlábasa. A két nagy csapat ádáz csatát vívott az elmúlt években a hazai trónért, s az utóbbi hat szezonban a két fél három-három alkalommal tudott diadalmaskodni, utoljára éppen a kaunasi csapat járt sikerrel, idén újra komoly küzdelemre lehet kilátás köztük. A litván bajnokságot röviden LKL-ként aposztrofálhatjuk a "Lietuvos krepsinio lyga" megnevezésből adódóan. A csapat a hazai bajnokság mellett a már említett Kelet-európai ligában is elindult, illetve az Euroliga 24-es főtábláján is egyenes ágon ott lesznek. Napjainkban Lawson mellett ismert név még a Zalgiris-ban Sonny Weems, az egykori denveri játékos, aki utoljára a Toronto Raptors-ben tűnt fel, míg a helyi játékosok közül főként a center Javtokas, illetve a horvát dobó hátvéd Rakovic számít húzóembernek.

A csapat még szeptember utolsó napjaiban játszotta le az első tétmérkőzését a 2011/12-es évadban, amelyre Észtországba látogattak a Kalev Tallinn együtteséhez a VTB United League nyitó meccsére. A litván gárda magasan esélyesnek számított még házon kívül is, s az észtek csak az első negyedet tudták szorossá tenni, később a Zalgiris könnyedén hagyta állva vetélytársát, és a végére meggyőző különbséggel, 84-70 arányban húzták be az évad legelső összecsapását. A csapat legeredményesebb játékosa a jó nevű erőcsatár Klimavicius volt, 15 ponttal és 11 lepattanóval dupladuplát ért el, míg Lawson a legelső meccsén 17 perc játéklehetőség alatt 3 ponttal és 5 lepattanóval gazdagodott, valamennyi pontját büntetőből szerezte, akcióból viszont mind a három kísérletét elhibázta. Szeptember végén még szemlátomást rozsdásan mozgott, normális esetben ilyenkor az Egyesült Államokban még a közös edzőtáborok sem kezdődnek el, így teljesen érthető volt Ty mérsékeltebb év eleji formája, majd idővel úgyis beindul.

Az LKL címvédője a keddi napon kezdte meg szereplését a hazai bajnokságban, méghozzá a tavalyi utolsó előtti helyezett Naglis Palanga otthonában. Ty érdekes világba csöppent, hiszen az első osztályú körülményekkel rendelkező NBA-s arénák után ezúttal egy litván kis csapat egyszerű tornatermében kellett játszania alig pár száz néző előtt, akik a két palánk mögötti részen foglaltak helyet két-két sor kispadon - nem mindennap lát ilyet az amerikai sportokhoz szokott szurkoló sem. Kellemes meglepetés volt, hogy mégis kimondottan izgalmas, hajtós mérkőzést szurkolhattunk végig, a házigazdák az első félidőben kiválóan tartották magukat, és általában még egy-két pontos előnyben is voltak. A Zalgiris csak a harmadik negyed hajrájában tudta érvényre juttatni az akaratát, az akkor megszerzett 6 pontos fór elég volt a győzelemhez, és a végeredmény 75-68 lett a bajnok javára. A denveri PG 18 perc lehetőséget kapott, kicsit még ismerkedett az új csapattársakkal és a környezettel, voltak ügyes megoldásai, végül 6 pont és 5 assziszt került a neve mellé. Reméljük a továbbiakban ennél behatásosabb produkcióra is képes lesz, és hódítása alá vonja a balti térséget!

Két nappal később máris újabb fellépés várt a Zalgiris-re, csütörtök este ismét idegenben, a Sakalai Vilnius otthonában, amely szintén nem tartozik a bajnokság élcsapatai közé. Ennek ellenére ez a találkozó sem kezdődött sétagaloppként a zöld-fehéreknek, és a nyitó etapban gyakran a házigazdák voltak lépéselőnyben, azonban az első szünet előtti utolsó 1-2 percben egy komoly run által sikerült ellépni, s az első negyed után 9 pontos volt a differencia. A második felvonás során tovább nyílt az olló a két csapat között, így a nagyszünetre már 17 pontos előny lehetett a Zalgiris birtokában. A folytatás nem is hozott változást, a bajnok biztosan őrizte a 15-20 pontos előnyt, és a végére 84-69 arányú sikerrel zárták a második bajnoki meccset, az előző szorosabb meccs után kellett egy önbizalom növelő menetelés. Lawson-nak sajnos rendkívül kevés szerep jutott, gyakorlatilag csak a két félidő első néhány mozzanatában játszott, összesen alig hat minutumot, mivel korán begyűjtött három személyi hibát. Ennyi idő alatt egyetlen egyszer sem dobott kosárra, mindössze egy-egy stealt és turnovert jegyeztek fel a statisztikái közé, így a várva várt hódítás továbbra is váratott magára.

A vasárnapi napon újra a VTB United League-ben lépett fel a csapat, a litván hősök a messzi-messzi Kazahsztánba utaztak, az Astana Tigers elleni rangadóra. A Zalgiris jól kezdte a mérkőzést, és az első negyed kapkodásából eredményesen jött ki, a félidőben, sőt még a harmadik felvonás végeztével is őrizték a néhány pontos előnyt, azonban a végjátékban a kazahok amerikai légiósai vezérletével felőrölték a litván együttest. A házigazdák 12 ponttal többet dobtak ellenfelüknél a befejező játékrészben, kicsit a Zalgiris mintha elfáradt volna a finisre, ami az elmúlt napok sok meccseit és hosszú utazásait figyelembe véve, teljesen érthető is volt. A végeredmény 86-78 lett az Astana javára, így kedvenc balti csapatunk elszenvedte első vereségét a nemzetközi porondon, egyúttal az egész szezonban. Viszont Lawson meghozta a remélt áttörést, és kazah földön már kifejezetten jól ment neki a játék, 20 perc alatt mintegy 13 pontig jutott, 4/6-os hatékonysággal célzott a mezőnyből, elsüllyesztett egy triplát, hibátlan maradt a vonalról, s mi több, a játéka alatt a csapat 15-tel több pontot szerzett az ellenfélnél, és a negyedik negyedbeli szétesést is jobbára csak a padról kellett megélnie. Ezen kívül még négy (támadó) lepattanót és két asszisztot jegyzett, remélhetőleg ezt a formát állandósítani tudja az előttünk álló időszakban, akkor eredményes lehet az európai kikapcsolódás.

A mai naptól kezdődő hét kicsit nyugisabb lesz a csapat számára, csak egyetlen meccs szerepel a programban, pénteken a már említett orosz Krasnye Kirila Samara elleni VTB-meccs következik. Kell is a pihenő a srácoknak, mert október 17-től már az Euroligában is szoríthatunk értük, komoly feladatok állnak még a Zalgiris előtt.






















Az egykori Szovjetunió területéről kimozdulva, jócskán Dél felé kell vennünk az irányt, ha Danilo Gallinari-t szeretnénk meglátogatni, aki a lockout idejére - Mozgov-hoz hasonlóan - "hazaszerződött", és az Olimpia Milano együttesében játszik a helyi tini lányok (és fiúk, khm...) nagy örömére. A milánói kosárcsapat a Serie A történetének legeredményesebb klubja, az 1920 óta működő ligában rekordnak számító, 25 alkalommal hódították el a bajnoki címet. Igaz, a sikerek nagy részét hosszú évtizedekkel ezelőtt érték el, például a legutolsó bajnoki címükig is az 1995/96-os kiírásig kell visszamennünk az időben, azóta csak néhány második helyig jutottak. Az utolsó öt szezon mindegyikében a Montepaschi Siena együttese jutott fel a trónra, akik idén is toronymagas esélyesnek számítanak, míg Gallinari-ék mellett még leginkább a Virtus Bologna és a Bennet Cantu lehet a legfőbb kihívó. A milánói csapatban Gallinari könnyen falkavezér lehet, boldogulását főleg a légiós klubtársai segíthetik, mint például az irányító Cook, a görög Fotsis-Bourousis tandem, vagy éppen Maciulis és Petravicius litván kettőse, de még három amerikai játékos is tagja a keretnek.

Az olasz bajnokság 2011/12-es nyitó fordulóját vasárnap délután-este rendezték meg, az Olimpia esélyesként fogadta a Cimberio Varese együttesét, akiket magabiztosan végig vezetve le is győztek. Az első félidőben még rendre szoros volt az állás, a házigazdák leginkább a harmadik negyedben tudták állva hagyni a gyengébb képességű vetélytársat, akik a végén még egész jól visszazárkóztak és elkerülték a nagyobb verést, de a milánóiak így is 89-75-ös sikert tudtak aratni. Az Olimpia rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, hat játékosuk lépte át a 10 pontot, de a 20-at egy sem, és négy kezdő végzett két számjegyű tartományban. Gallinari csak csereként kapott lehetőséget, de 12 perc alatt éppen egy tucatnyi pontot ért el, melynek a felét büntetőből szerezte, a másik felét a két hibátlan tripla kísérletének köszönhette. Ebben a formában azért vélhetően Gallo hamarosan helyet fog követelni magának a kezdőben, Fotsis helyére pályázik gőzerővel, talán még ő is idény eleji formában van, ezért kezdett most csak a padról, de bízzunk benne, hogy ez csak átmeneti állapot, és rövidesen még több lehetőséget kapva tudja szállítani a csapat sikereit.

Legközelebb erre szombat este lehet lehetősége Gallinari-nak, az Olimpia ebben az időpontban a Scavolini Pesaro elleni idegenbeli fellépéssel folytatja tovább bajnoki menetelését az idény első rangadója keretein belül.

Ennyi fért bemutatkozó epizódunkba, most már reméljük mindenki tudja kikről van szó és mely csapatokkal kívánunk foglalkozni az előttünk álló hetek/hónapok során. Egy hét múlva hétfőn az eheti meccsek történései mellett terveink szerint a VTB United League lebonyolításával és ellenfeleivel is megismerkedhettek.

Maradjatok velünk, kalandra fel: irány az európai hódítás!

Múlthéten a papírformának megfelelően sima vereséget szenvedett a Denver Broncos a címvédő Packerstől. Tekintettel arra, hogy a GB a bajnok, és arra, hogy hogyan kezdték ezt a szezont, akár azt is mondhatnánk, hogy ennél már csak könnyebb lesz. Ez sajnos azonban koránt sincs így, hiszen már ma, rögtön egy újabb véres összecsapásra számíthatunk, a jelenlegi legerősebb divízió rivális ellen. A napjainkban a két csapat között erősen lángoló gyűlölet mindenképp túlfűtötté teszi majd a találkozót, itthon nem hagyhatja a csapat, hogy a múlthetihez hasonló verésbe fusson, és meg kell próbálnia helytállni a San Diego Chargers ellen vasárnap este 22:15-től.




















Mielőtt azonban a ma esti meccs főszereplőiről esne szó, mindenképp meg kell emlékeznünk egy másik riválisunkat, és az egész NFL-t ért veszteségről. Az Oakland Raiders emblematikus elnöke, a halhatatlan fosztogató, a liga talán legnagyobb egyénisége 82 éves korában elhunyt. Al Davisről csak a tisztelet hangján szólhatunk, legnagyobb riválisunk vezére távozott, és nagy rivalizálás, csak két jó csapat között alakulhat ki. Nyugodjék békében Al Davis, hiányozni fog az összecsapásainkról és hiányozni fog a ligából is.

Mai ellenfelünk tehát a San Diego Chargers, vagy közkedveltebb nevükön a Köcsögz. Harmadszor kéne bemutatnom őket, így őszintén, kicsit gondban vagyok, hogy miről is írjak. Dan Fouts és az Air Coryell már volt, a KÖCSÖG már volt, a számunkra sokkal vidámabb téma, Ryan Leaf szintén. Maradnak hát az aktuális információk, remélhetőleg az is meghozza a kedvet a mai meccshez.

Riversék tavaly nem kis meglepetésre bukták el a divíziót és maradtak le a rájátszásról, főleg ha azt nézzük, hogy bizonyos kategóriákat figyelve a legjobb védelem és támadó egység is az övék volt. Ebben mondjuk nagy szerepet játszott a gyenge sorsolás is, de akkor is. A magyarázat elsősorban talán a speciális egység rendszeres betlijében kereshető. A SD kétségkívül a legnagyobb nyertese az új kickoff szabálynak (30 yardról előbbre hozták 35-re). A gondot orvosolandó új ST coach is érkezett Rich Bisaccia személyében és a drafton is szokatlan módon a spec team megerősítését tűzték ki célul - más magyarázat legalábbis nem nagyon van az enyhén szólva is furcsa pickjeikhez. Hogy megengedheti-e magának egy csapat, hogy a draft 2. körétől olyan játékosokat húzzon, akikre főleg csak az ST-ben lehet számítani, az majd kiderül, mindenesetre a számok alapján, ha volt egy csapat, aki ezt megtehette, az éppen a Bolts volt. Ami a támadó és védő szekciót illeti nagy változás nem volt, nem is kellett. A köcsögnek sajnos nem csak a szája nagy, passzolni is tud, Vincent Jackson és Antonio Gates pedig olyan célpontok, akik kevésbé tehetséges irányítót is naggyá tennének. Futó játékuk Matthews-szal és Tolberttel azért nem idézi Tomlinson fénykorát, de arra hogy a passzjátékot kiegészítsék, mindenképp elég. A gyenge pont talán az OL lehet, főleg a RT Clary. Von Millernek minden lehetősége megvan, hogy folytassa a sackgyártást. Vak oldalról Doomnak és DJ-nek nehezebb dolga lesz, de ha valamit kezdeni akarunk a meccsel, nem szabad időt adni az ellenfél 17esének. És egyébként is, ha már keresnivalónk nincsen, a szurkolók azzal is megelégedhetnek, ha többet látják a köcsögöt a seggén, mint a lábán. Védelmükből a legnagyobb veszteség mindenképp a DC Rivera távozása, sajnos azonban Manusky révén megfelelően tudták pótolni. Maradt a 3-4-es alapfelállás, erős passrush-sal és secondaryvel. A megfelelő taktika talán az erőfutások lehetnek ellenük, ha az OL fölül tudna kerekedni a front7 közepén, és McGahee szállítaná a nehéz, de nagyon hasznos 3-4 yardokat, akkor még Riverst is távol tartanánk a pályától. Nem egy könnyű feladat. Talán ha lenne egy mobilis irányítónk, aki célpont hiányában esetleg meg tudna indulni, és az egyébként sebezhető ILB pároson átjutva hozná a yardokat, esetleg a nagy playeket, még szoros is lehetne a meccs, mint a tavalyi évzáró, - ahol volt 3 passzunk a győzelemhez, ami nem sikerült ugyan, de legalább esély volt rá - akkor netalán még idén is szoros meccset játszhatnánk, de sajnos mindenki tudja, hogy nálunk nincs, soha nem is volt, és soha nem is lesz ilyen QB, Fox is megmondta "Orton gives us the best chance to win" /*ja 4ből 1, arra még az életemet is feltenném akkora sansz*/ és "Orton is our starting QB". Tavaly a Panthersszel is bebizonyította mennyire ért az irányítókhoz, meg hogy kivel mennyi esély van a győzelemre, meg úgy általában a győzelemhez.




















Szóval Köcsögz. Idén az eddigi 4 meccsből hármat megnyertek. Az első körben a Vikings ellen a félidei 10 pontos hátrányból úgy fordítottak, hogy 1 pontot se engedtek az ellenfélnek, és McNabbet kb 2 yardon tartották, az egész meccsen pedig 37-en. Azóta mondjuk a vikingek bebizonyították, hogy akármekkora előnyt képesek eladni a második játékrészben. A folytatásban a Pats ellen nem volt sok esélyük, majd a sérülésektől huszadolt, legjobb játékosait IR-re tévő Chiefset alig verték. Rivers hozza ugyan a yardokat, de első 3 meccsén 6× adta el a labdát, és csak 4 TD átadása volt. Az eddig nyeretlen Dolphins ellen aztán összejött a jobb teljesítmény, de ez eddig nem az az MVP forma a köcsögtől, amitől sokan tartottak. Főleg ha hozzávesszük azt is, hogy eddigi 4 ellenfelükből 2 nyeretlen, a Chiefsnek egyetlen győzelme van, a Pats pedig a liga legrosszabb passz elleni védelmével büszkélkedhet. Igazából nagy szerencséjük, hogy az elején ilyen gyenge a sorsolásuk, ők mindig is decemberre jöttek bele, ezt nekünk is keservesen meg kellett tanulni az elmúlt évtized második felében...

A saját 4 meccsünkkel talán eléggé tisztában vagyunk, három szoros mérkőzésből 1-2vel jöttünk ki, majd a Packers a földbe döngölt minket. Sérülések terén továbbra se állunk túl jól, ahogy már megszoktuk, de az ellenfélnél is kétséges Gates játéka:

Hogy ezek után mit várjunk a meccstől?! Sok jót ne. Ha Von Miller bemutatkozik a köcsögnek, és Orton végre kijátssza magát a kezdőből, én már elégedett leszek. Előbbire van esély, Clary és főleg Miller eddigi teljesítményét nézve, utóbbira, hát... Ortonnak eddig testvérek között is három gyenge meccse volt. Akármekkora chance-t is ad a winhez, az kevés, lassan jöhetne a váltás. Ha az esélyeket nézzük egyfelől, ha Fox a legkisebb hajlandóságot is mutatná Tebow játszatása felé, akkor a már rég eldőlt Packers elleni meccsen lehetőséget kapott volna, vagy be lettek volna már vetve azok a bizonyos Tebow-package-ek, amik sajnos egyre valószínűbb, hogy nem is léteznek. Másfelől viszont, egy QB cserére a legalkalmasabb időpont szezon közben a bye week. A charger után, pont bye week jön. És ha esetleg eddig azért maradt volna el a Tebow-time, mert a csonka offseason alatt, nem sikerült Foxnak egy Tebowra épített playbookkal előállnia, akkor a következő meccsünkre akár pont össze is jöhetne. 6 hét, kb annyi maradt ki az offseasonből is. Szóval ha valamikor lesz váltás, akkor az ezután a meccs után, ha Orton esetleg hozná a formáját, és kulcsszituációkban megint beégne, mint rendesen. Mérföld magasan a szurkolók biztosan követelni fogják Tebow-t, tegyük mi is azt: Tebow for President!!!

A Denver Broncos (1-2) az eddig három szoros meccse után, melyek közül csak egyet tudott megnyerni, a 2010-es szezon bajnokához, a Green Bay Packers (3-0) csapatához látogatott az NFL 2011-es idényének negyedik fordulójában. Sajnos, pár órával a meccs előtt kiderült, hogy az egész héten limitált edzésmunkát végző Champ Bailey és Marcus Thomas se tud John Fox HC rendelkezésére állni ezen a meccsen, ahogy az edzéseket kihagyó Demaryius és Julius Thomas, valamint Eddie Royal se. Kimaradt még a meccskeretből Manny Ramirez és Tony Hills. Visszatért azonban teljes értékű játékosként DJ Williams, Elvis „Doom” Dumervil, Brandon Lloyd és Knowshon Moreno is.






















A Broncos kezdhette a meccset és egy erősen futásra kihegyezett felállással kezdtünk, meglepő módon még a backup OT Chris Clark is TE-ként jelentkezett játékra:

QB: Kyle Orton
RB: Willis McGahee
FB: Spencer Larsen
WR: Brandon Lloyd
TE: Daniel Fells, Chris Clark
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: J.D. Walton
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

Futás helyett passz jött Fells irányába, de nem lett jó, McGahee 5 yard-os futását pedig egy újabb sikertelen passz követte, így 3&out után Colquitt érkezett punt-olni. A visszahordás közben egy szabálytalanság történt, így a 46 helyett a 31-ről kezdhetett támadni a Packers, a vendégek pedig pályára küldték a védekező egységet, nickel felállásban:

DE: Elvis Dumervil, Robert Ayers
DT:Brodrick Bunkley
OLB: DJ Williams, Von Miller
MLB: Wesley Woodyard
CB: Andre Goodman, Cassius Vaughn, Jonathan Wilhite
S: Brian Dawkins, Rahim Moore

Az első két play-nél sikerült jól nyomás alá helyezni Rodgers-t, így először egy sikertelen, majd egy rövid passz jött csak össze neki. 3&5-re viszont nem jött a nyomás, Rodgers meg is találta Greg Jennings-t egy hosszú passzal, így már a Broncos 21-es vonaláról jött a 1&10. A 10-ből 9-et egy passzal egyből le is tudtak, ám ekkor a védelem megrázta magát és két incomplete passzra kényszerítették a hazaiakat. 4&1 jött a 12-ről és meglepő módon úgy döntöttek a Packers-nél, hogy nekimennek, egy futással akarták megszerezni a 1st down-t, de ezt Dawkins nagyon szépen kiszagolta és -1 yard-on megfogta Starks-t. Érkeztek újra Orton-ék a pályára, McGahee 5 yard-os futásával meg is nyitották a drive-ot, majd Orton egy 9 yard-os passzot adott Lloyd-nak, így meglett az első 1st down a Vadlovaknak is. Pár órával a meccs előtt elkezdték rebesgetni a médiában, hogy Tebow-t beveti John Fox ezen a meccsen és kiderült, hogy igazak voltak a pletykák, de nem sikerült jó play-t választani, középen próbált futni, de a védelem erre készült, -1 yard lett az eredménye. McGahee következett 4 yard-dal és ismét Lloyd egy 9 yard-os elkapással, ami újabb 1st downt jelentett. Orton ismét Lloyd felé passzolt, 17 yard-os elkapás és egy újabb 1st down lett belőle. Decker-el már nem sikerült az összjáték, de jött McGahee és az évad eddigi talán legszebbfutását mutatta be, 28 yard megtétele után sikerült csak kitolni a védelemnek a pályáról. A 16-ról jött a first down, ami sajnos azt is jelentette, hogy beért a Broncos a redzone-ba, ami Orton számára nagyon rettegett hely. Sajnos ismét bebizonyosodott, hogy van alapja a félelmeknek, bár Orton mindhárom passza jó lett, de mivel csak 0, 6 és 1 yard lett belőle, így Matt Prater-nek kellett lőnie egy 27 yard-os FG-t, amit értékesített is -> 3-0.

Egy return után a 21-ről kezdtek a Sajtfejűek, Rodgers rövid futásával és két 5 yard-os passzal megszerezte az első 1st down-t, Woodyard szabálytalanságát nem is kérték a hazaiak. Jött Starks és két futással 18 yard-ot szerezve hozta az újabb első kísérletet. A félpályán állt a Green Bay, Rodgers  Nelson-nak passzolt, akiről egy kicsit lemaradt a védője, így az endzone-ig meg se állt a labdával, Crosby pedig berúgta a extra point-ot -> 3-7. A 20-ról indult a Broncos, McGahee két futással hozott 6 yard-ot. Orton passzal akarta elérni a 1st down-t, melynél Decker volt a célpont, de nagyon kiszámítható volt a play, így a rutinos veterán Charles Woodson könnyen kileste a passzot és mivel csak 30 yard volt az endzone-ig, így sikerült egy újabb TD-t szerezni a csapatának, Crosby pedig bevágta az XP-t -> 3-14. A Green Bay ST edzői kiszúrták a korábbi kickoff-oknál, hogy a Broncos játékosai még a labda elrúgása előtt elindultak visszafelé, így egy onside kick-el lepték meg a vendégeket, amit sikerült is megszerezniük, így a saját 47-es vonalukról kezdhettek újra támadni. 0:50 maradt, amit egy incomplete passzal és egy 7 yard-os elkapással pörgettek le a hazaiak. Az első negyed után az eredmény tehát: 3-14.

Rodgers nem állt le ezután se, Jermichael Finley-nek dobott egy 9 yard-os átadást, így folytatódhatott a drive. Starks következett, egy futással és egy elkapással vétette magát észre, melyek 1st downt értek. Randall Cobb is bemutatkozott az elkapók közül, 14 yard-os elkapása után a Broncos 11-es vonaláról jött a 1st down. Passzhoz álltak fel a támadók, de mivel nem talált célpontot Rodgers, csak egy csomó üres helyet maga előtt, így futásra szánta el magát, amiből remek TD-t szerzett. Crosby szokás szerint hozta a +1 pontot -> 3-21. Kezdett kilátástalan lenni a helyzet, de Vaughn szép visszahordása után a 31-ről kezdhetett támadni a Broncos, 2&8-nál Lloyd 18 yard-os elkapásának hála meglett a 1st down. Nagyon jól működött ma ez a páros eddig és a következő play-nél is jól dolgoztak együtt, 44 yard-os összjátékuk után már csak 5 yard maradt az endzone-ig. Eric Decker volt a célpont ezúttal és sikerült is összehozni a TD-t, szépítve kicsit az eredményen, Prater XP-jával együtt 7 ponttal -> 10-21.

Ezután a saját 25-ről indult a Packers, de Von 9 yard-os sack-je megfogta az akciót, 4&13-nál jött a punt. A 21-ről kezdhettek Orton-ék és Lloyd elkapásával már az 50-nél lehettünk volna, de Beadles (elég nehezen észrevehető) szabálytalansága miatt (aminél súlyosabb hasonlót a punt-nál nem vettek észre) 29 helyett -10 yard-ot „kaptunk”. McGahee 14 yard-os futása megoldható távolságba hozta a 1st down-t, majd 3&6-nál Willis 15 yard-os elkapásával meg is lett. McGahee futás, majd ismét tőle egy elakpás, végül egy Orton scramble, jöhetett az újabb első kísérlet. 37 yard maradt még, Moreno futása után még 33. Ekkor Eric Decker-t vette célba Orton, a második idényét töltő WR pedig befutott a labdával az endzone-ba, közelebb hozva csapatát a hazaiakhoz. Prater is hozta a kötelezőt -> 17-21. Még 3:21 volt hátra a félidőből, gyors támadást indított a Green Bay, a two-minute warning előtt még 3 play-el pont 10 yard-ot el tudtak érni. Rodgers futott egy rövidet, majd passzolt egy 18 yard-ost, a következő, 1 yard-os passza után időt kértek a hazaiak. Jött egy 14 yard-os passz James Jones-nak, majd egy sikertelen Nelson-nak, de így is a 33-ról következett a 2&10. Starks 16 yard-os elkapása után egy időkéréssel kiválasztották a tökéletes play-t a hazai oldalon, Jennings 17 yard-os elkapása TD-t ért, Crosby XP-ja pedig beállította a félidő végi eredményt, mivel a Broncos már csak egy térdelést csinált. A félidőben az eredmény tehát: 17-28.

A Sajtfejűek kezdték a második félidőt, rögtön két 16 yard-os passzal nyitottak, Finley és Nelson voltak az elkapók. Von azért megmutatta, hogy a védelemben is van élet, valamint azt is, hogy nagyon megérte 1/2-es választást, második sack-jét mutatta be ezen a meccsen, a negyediket a szezonban. Sikerült egy 3&13-ba belekényszeríteni a Packers-t, de ezt 18 yard-os Rodgers-Jones összjátékkal megoldották. Hamarosan egy 3&7 jött, de Wilhite szabálytalansága segítségével hozták, így már csak 21 yard maradt az endzone-ig. Nelson 9 yard-os elkapása után 3&1 következett, egy rövid futással és így egy 1st&goal szituációval. Rodgers futott 1 yard-ot, majd annyira megjött a kedve, hogy futott még egyszer, Woodyard a földre vitte, de egy társa pont a QB alá került, így hiába ítélték úgy a bírók elsőre, hogy lent volt, egy challenge után megadták a TD-t, Crosby pedig bevágta az XP-t, tekintélyesre növelve ismét a különbséget -> 17-35. Quan Cosby szép visszahordása után a 34-ről kezdődött a következő Broncos drive. McGahee rövid futása után jöttek a passzok, Green 8 yard-ot, Lloyd 16-ot szerzett. McGahee 10 yard-os futása újabb 1st down-t eredményezett a Packers 29-es vonalán. 2&9, illetve Lloyd szabálytalansága után 2&14 következett, majd Moreno elkapása után 3&7. Fells volt a célpont, el is kapta a passzot, majd a 4-ig haladt vele, de nem ment le időbe a földre, ki tudták ütni a kezéből a labdát és egy védő gyorsan fel is kapta, és a 14-ig visszavitte. Egy holding hátráltatta kicsit Rodgers-éket, de 2&16-nál Cobb kapott egy jó passzot és bár végül Dawkins el tudta kapni, már csak 61 yard megtétele után tudta ezt megtenni. Hamar a 31-hez került tehát a 1st down marker. Innen már nem volt igazán nehéz dolga a fáradt Broncos védelem ellen Rodgers-éknek, Starks 9 yard-os elkapása és 6 yard-os futása után Jones 16 yard-os elkapása már TDt -ért, Crosby XP-jával együtt 7 pontot -> 17-42. Cosby visszahordása most is egész jó volt, a 27-ről kezdhettek támadni Orton-ék 1:06-al a harmadik negyed vége előtt. Sajnos nem végződött jól a negyed, 3&6-nál Orton egy -8 yard-os sack-be futott bele. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 17-42.






















Colquitt punt-ja után a Green Bay drive-ját egy 10 yard-os büntetés nyitotta, ahonnan 3&7-ig jutottak és ezt egy 11 yard-os passzal megoldották. 2&10 jött két play-el később, Rodgers Jones-nak passzolt, de felpattant a kezéről a labda, egyenesen Wilhite-hoz a 40-es vonalon, aki így meg tudta szerezni a Broncos védelem első interception-jét a 2011-es idényben. A Packers egy challenge-el újranézette az esetet, hátha nem volt meg az elkapás, de a bírók nem változtatták meg a döntésüket. Nem tartott azonban sokáig a jókedv, mivel Orton Lloyd felé szálló passzát az endzone-ban Sam Shields elkapta és egészen a Broncos 46-os vonaláig szaladt vissza vele. Jó helyről indult tehát a Packers, Starks három futása után pedig még ennél is 26 yard-dal közelebb voltak. Rodgers megoldott egy 3&7-et Jennings segítségével, így a 13-ról jött a 1st down. Starks futása és Jennings elkapása után 3&5 következett a 8-ról, Rodgers pedig a legrégebbi, legmegbízhatóbb célpontját választotta. Donald Driver Rodgers első futásánál egy kisebb sérülést szedett össze, de vissza tudott térni és meg is lett neki a TD, Crosby-nak meg egy újabb XP -> 17-49.

Nekiindult a Broncos, hogy kozmetikázhassák az eredményt, McGahee futása egyből 1st down-t jelentett. Decker 13 yard-os elkapása 2&3-nál megint 1&10-et ért, majd Ball 6 yard-os futása 2&5-nél még egyet, ezúttal már a Packers 35-ös vonalán. 3&6-nak kellett nekimenni nemsokára, Lloyd ismét csinált egy szép elkapást, egy 23 yard-ost, a 8-ig jutott vele a Broncos. Két incomplete passsz és egy 1 yard-os Decker futás után 4&7-nek mentek neki Orton-ék, mivel vesztenivaló már nem nagyon volt. Daniel Fells-nek passzolt Orton, aki így TD-t tudott szerezni. Nekimentünk a 2 pontos kísérletnek is, ám Moreno nem tudott befutni középen -> 23-49. 3:02 volt már  csak vissza, Rodgers nem is jött fel a támadókkal, Matt Flynn helyettesítette. Futásokkal akarták pörgetni az órát, de a Broncos két időkérése ezt meghiúsította. Flynn passzolni akart 3&2-nél, Cobb kezén megpattant a passz, ezúttal Moore kezébe, aki így végrehajtotta pályafutása első labdaszerzését. 2:37-nél támadhatott még egyet a Broncos. Nem tartott túl sokáig, a 2-minute warning utáni első play-nél Orton Decker felé szálló passzát A.J. Hawk felütötte a levegőbe és Charlie Peprah elkapta, lényegében befejezve a meccset, hiszen innen egy futás és két térdelés elég volt, hogy lepörögjön az óra. A meccs végeredménye: 23-49.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Orton: 22/32 sikeres/összes passz, 273 passzolt yard, 3 passzolt TD, 3 interception
McGahee: 15 próbálkozás, 103 futott yard, 2 elkapás, 10 elkapott yard
Lloyd: 8 elkapás, 136 elkapott yard
Decker: 5 elkapás, 56 elkapott yard, 2 elkapott TD
Fells: 2 elkapás, 29 elkapott yard, 1 elkapott TD, 1 elvesztett fumble
Willis: 1 elkapás, 15 elkapott yard
Cosby: 4 kickoff return, 28 visszahordott yard AVG
Prater: 1/1 FG, 2/2 XP (27 yard)
Colquitt: 2 punt, 45.5 yard AVG
Williams: 7+1 tackle
Miller: 4 tackle, 2 sack
Moore: 4 tackle, 1 interception
Wilhite: 4 tackle, 1 interception
Woodyard: 4+2 tackle
Dawkins: 3+3 tackl
Vaughn: 3+1 tackle, 1 kickoff return, 31 visszahordott yard

Megszületett a papírforma eredmény, de attól még, hogy számítottunk rá, nem lett kevésbé fájó. Hogy miért? Orton mutatott formája és a sok hiba miatt. A támadó oldalon csak McGahee, Lloyd és Decker kaphat jó osztályzatot, valamint a fal, ami azért most már kezd egész jó munkát végezni. Orton ismét kritikus szituációkban hibázott, igaz volt peche is, de még a sok yard se menti meg ezúttal sem.

A védelemben, bár már javult a helyzet, de még így is nagyon megéreztük Champ hiányát, Rodgers egy célpontot mindig tudott találni legalább. A futásokat ezúttal is elég jól megfogtuk, volt nyomás is a QB-n, de coverage nélkül nehéz. Von jó pick volt, ez egyre inkább látszik, Doom és DJ visszatérése is sokat segített, de még mindig nem tökéletes a helyzet.


















Az AFC West divízió állása a 4. játékhét után (W-L):

1. San Diego Chargers 3-1
2. Oakland Raiders 2-2
3. Denver Broncos 1-3
4. Kansas City Chiefs 1-3

A divízió tagjai felemás mérleggel tudták le a negyedik heti fordulót, mivel mellettünk a Raiders szenvedett még vereséget, akik hazai környezetben kényszerültek fejet hajtani a Patriots ellen 31-19 arányban. Viszont a Chargers és a Chiefs egyaránt győzelemmel vette a legutóbbi akadályt, Rivers-ék 26-16-ra verték a Dolphins-t, míg az idei első győzelmét jegyző Séfek 22-17-es sikert arattak a Vikings felett. A következő körben az Oakland Houston-ba látogat, a KC a nyeretlen Indianapolis otthonában lép fel, míg a SD éppen nálunk teszi tiszteletét.

Következik tehát a San Diego Chargers (3-1) elleni hazai csoportrangadó a Sports Authority Field @ Mile High Stadium-ban. Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy mind Champ, mind Marcus Thomas bevethető lesz ezen a meccsen, ami egy kis bizakodásra adhat okot, bár az ront a képen, hogy Dawkins kisebb sérülés miatt, Wilhite pedig betegség miatt maradhat ki a keretből. Nehéz meccs lesz, kemény ellenféllel, de remélhetőleg a Doom-Von duó tenni fog róla, hogy Phillip „KÖCSÖG” Rivers sokszor lássa közelről az anyaföldet. A lényeg:

Nyerni kell, nincs mese...

Az NHL alapszakasz már két napja megkezdődött, a Colorado Avalanche számára viszont csak a szombati harmadik játéknapon indul a 2011-12-es idény. A következő szezonban be kell érnetek egy földi halandó írásaival és a csapat szereplését én fogom végig követni az előttünk álló 6+ hónapban. Remélem velünk tartotok és több sikerben lesz részünk a tavalyinál!





















Egy évvel ezelőtt nagy várakozás előzte meg a 2010-11-es szezont, ehhez képest a csapat csak a liga 29. helyén végzett és az év második felében már kizárólag a negatív rekordokat döntögettük. Annyi hasznunk volt a pokoljárásból, hogy a drafton az 1/2es helyen kiválaszthattuk Gabriel Landeskogot, a svéd erőcsatár bal szélsőt, akire nagy szüksége volt a csapatnak és idővel meghatározó játékos lehet.

Komoly változások történtek a holtszezon alatt a klubnál, a vezetőség úgy látta, hogy a játékoskeretben szükségesek a cserék, így sokak meglepetésére az edző és a manager se lett leváltva, de a HC Sacco és a GM Sherman is szerződése utolsó évébe lép és a következő szezonban az állásukért kell majd hajtaniuk.

A csapat szezonkezdő 23as kerete:

Kapusok: Jean-Sebastien Giguere, Semyon Varlamov;
Hátvédek: Jan Hejda, Matt Hunwick, Erik Johnson, Shane O'Brien, Ryan O'Byrne, Kyle Quincey, Ryan Wilson;
Centerek: Matt Duchene, Joakim Lindstrom, Jay McClement, Peter Mueller, Ryan O'Reilly, Kevin Porter, Paul Stastny;
Jobb szélsők: Milan Hejduk, David Jones, Chuck Kobasew;
Bal szélsők: T.J. Galiardi, Gabriel Landeskog, Cody McLeod, Daniel Winnik.

Mindkét kapusunkat lecseréltük, Budaj és Elliott szerződését se hosszabbítottuk meg, a szlovák Montrealba, a kanadai St. Louisba távozott. Helyükre megszereztük a Washingtonban kegyvesztett Semyon Varlamovot, méghozzá a klub történetének egyik legrosszabb cseréjében (egy 1st és egy 2nd pick ment érte!), de azt reméljük, hogy az új környezetben magára talál és hosszú évekre megoldást jelent a Roy távozása óta meglévő kapusproblémákra. Mellé egy kiváló mentor érkezett, hiszen szerződtettük a rutinos Jean-Sebastien Gigueret, aki az előidényben is meggyőző formát mutatott, ellentétben az orosszal.

Az elmúlt években rengeteg kritikát kapó védelemben is elemi változások történtek a szünet alatt. Jól emlékszünk rá, hogy a draft napján elcseréltük Lilest a Torontohoz sok szurkoló nagy-nagy bánatára és a kormányzó haragjára. A csapatkapitány Foote az idény végén bejelentette visszavonulását. A vezetőség legfőbb célja a védelem fizikai erősítése volt, jó nagy termetű bekkeket igazoltunk a piacról, hozzánk került Jan Hejda és Shane O'Brien, főleg előbbitől várható komoly teljesítmény, valószínűleg EJ társa lesz az első bekkpárban, de O'Brien is beférhet a top6-be, csak ne keverjük össze O'Byrne-nel. Tulajdonképpen új embernek tekinthető még Kyle Quincey, mivel tavaly ősszel váll sérülés miatt befejezte a játékot, addig pocsék volt, az azelőtti évben viszont jól ment neki, remélhetőleg a 09-10-es önmagára fog idén hasonlítani. Számíthatunk még a mindig szikla kemény Wilsonra, az egyetlen szívfájdalom viszont, hogy a kerékkötő Hunwick újabb egy évre maradt a csapatnál. És már ott toporog a keret kapujában a két nagy tehetség, Elliott és Barrie, mindketten az AHL-ben kezdik az évet, de sanszos, hogy rövidesen fel fognak jönni és kirobbanthatatlanok lesznek a következő évtizedekben.
















Landeskog mellett még két szélső került a csapathoz, mindketten FA igazolás útján: Joakim Lindstrom Svédországból érkezett a SEL tavalyi pontkirályaként, Chuck Kobasew pedig NHL-es vándormadár, pár éven belül a sokadik a csapata leszünk, mostanában nem igazán ment neki, de újjáéledést várnak tőle a coloradói hegyi levegőn. Megkönnyebbülés volt a felesleges Koci távozása, illetve még a hasznos 4. soros Dupuis igazolt el. A támadósorban is van egy nagy visszatérő, Peter Mueller az elmúlt szezont agyrázkódás miatt teljes egészében kihagyta, most újra játékra kész, az más kérdés, hogy pocsék formában van. Center poszton maradt a Duchene-Stastny-O'Reilly dillema, vagyis három emberünk van az 1-2. sor középcsatár helyére, továbbra is verseny lehet köztük. A szélen még David Jones és Milan Hejduk lehet képes nagy teljesítményre, jó eséllyel idén is 20-30 gól körül termelnek, ha nem lesznek hosszabb kihagyásaik. Az alsóbb sorokban McClement és Porter igyekezhet, csakúgy mint a szerencsétlen éven túllevő Galiardi, míg a gárda egyetlen verőembere McLeod lesz. Yip és Olver sérülten kezdi a szezont, csakúgy mint a 2010-es 1st rounder Hishon, akinek még az AHL-ben kell bizonyítania, ha végre egészséges lenne.

Ember legyen a talpán, aki komoly jóslatokba mer bocsátkozni a csapat helyezéséről, én nem is vagyok ennyire bátor... Talán az NHL egyik legnagyobb sötét lova vagyunk: nagyon jól és akár nagyon rosszul is szerepelhetünk. Úgy érzem, hogy vagy javítani tudunk és összejön idén a rájátszás, vagy újabb évet töltünk el a sereghajtók között, szerintem nincs átmenet a két lehetőség közt. Sok múlhat a kapusok formáján, ha a Varly-Jiggy páros jól teljesít, azzal megalapozhatunk egy eredményes szereplést, viszont ha náluk gondok lesznek, az megpecsételheti az egész csapat sorsát.

Hamarosan meglátjuk, hogy mi fog történni, mert vasárnap hajnalban elkezdjük a szezont, rögtön a Detroit elleni rangadóval, amelyet megelőzően a klub visszavonultatja Peter Forsberg 21-es mezét. Már 1:30tól érdemes streamet keresni, mert az Altitude közvetíteni fogja az ünnepséget és persze a meccset is.

Néhány mérkőzésenként igyekezni fogok helyzetjelentéssekkel szolgálni a dolgok alakulásáról és a csapatot érintő legfontosabb hírekről.

Kövessétek velünk a szezont, olvassátok a bejegyzéseket, gyertek kommentelni, a meccsek ideje alatt pedig szurkoljunk együtt az Online közvetítésben a csapatért!



A 2011/12-es alapszakasz menetrendje:

Október 9., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Detroit Red Wings
Október 10., hétfő, 19:00 Boston Bruins - Colorado Avalanche
Október 13., csütörtök, 01:00 Columbus Blue Jackets - Colorado Avalanche
Október 14., péntek, 01:30 Ottawa Senators - Colorado Avalanche
Október 16., vasárnap, 01:00 Montreal Canadiens - Colorado Avalanche
Október 18., kedd, 01:00 Toronto Maple Leafs - Colorado Avalanche
Október 21., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks
Október 23., vasárnap, 02:30 Chicago Blackhawks - Colorado Avalanche
Október 27., csütörtök, 04:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Október 29., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
Október 31., hétfő, 02:00 Colorado Avalanche - Los Angeles Kings
November 3., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - Phoenix Coyotes
Novemer 5., szombat, 02:30 Dallas Stars - Colorado Avalache
November 7., hétfő, 02:00 Colorado Avalanche - Calgary Flames
November 9., szerda, 01:30 Detroit Red Wings - Colorado Avalanche
November 11., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - New York Islanders
November 13., vasárnap, 04:00 Colorado Avalanche - Calgary Flames
November 16., szerda, 01:30 Pittsburgh Penguins - Colorado Avalanche
November 18., péntek, 02:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche
November 19., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Dallas Stars
November 21., vasárnap, 02:00 Colorado Avalanche - San Jose Sharks
November 24., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - Vancouver Canucks
November 27., vasárnap, 01:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
November 29., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Dallas Stars
December 1., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - New Jersey Devils
December 3., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - St. Louis Blues
December 5., hétfő, 02:00 Colorado Avalanche - Detroit Red Wings
December 7., szerda, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
December 9., péntek, 03:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
December 10., szombat, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
December 14., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - San Jose Sharks
December 16., péntek, 04:30 san Jose Sharks - Colorado Avalanche
December 18., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Washington Capitals
December 20., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Philadelphia Flyers
December 22., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - St. Louis Blues
December 24., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Tampa Bay Lightning
December 27., kedd, 00:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche
December 28., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Winnipeg Jets
December 30., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Phoenix Coyotes
Január 1., vasárnap, 02:00 Anaheim Ducks - Colorado Avalanche
Január 3., kedd, 04:30 Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Január 7., szombat, 02:30 Chicago Blackhawks - Colorado Avalanche
Január 8., vasárnap, 02:00 St. Louis Blues - Colorado Avalanche
Január 11., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators
Január 13., péntek, 02:00 Nashville Predators - Colorado Avalanche
Január 14., szombat, 21:00 Dallas Stars - Colorado Avalanche
Január 16., hétfő, 22:00 Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche
Január 19., csütörtök, 03:30 Colorado Avalanche - Florida Panthers
Január 22., vasárnap, 04:30 Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Január 23., hétfő, 02:00 Anaheim Ducks - Colorado Avalanche
Január 25., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild
Február 1., szerda, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Február 3., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild
Február 4., szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Vanocuver Canucks
Február 8., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Chicago Blackhawks
Február 11., szombat, 03:00 Colorado Avalanche - Carolina Hurricanes
Február 12., vasárnap, 02:00 St. Louis Blues - Colorado Avalanche
Február 16., csütörtök, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Február 18., szombat, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Február 20., hétfő, 02:30 Winnipeg Jets - Colorado Avalanche
Február 23., csütörtök, 03:00 Colorado Avalanche - Los Angeles Kings
Február 25., szombat, 03:00 Columbus Blue Jackets - Colorado Avalanche
Február 26., vasárnap, 01:00 Detroit Red Wings - Colorado Avalanche
Február 28., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Anaheim Ducks
Március 2., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets
Március 4., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Pittsburgh Penguins
Március 5., hétfő, 01:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche
Március 7., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Minnesota Wild
Március 9., péntek, 02:00 Nashville Predators - Colorado Avalanche
Március 10., szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers
Március 13., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Anaheim Ducks
Március 15., csütörtök, 01:30 Buffalo Sabres - Colorado Avalanche
Március 16., péntek, 01:00 New Jersey Devils - Colorado Avalanche
Március 18., vasárnap, 01:00 New York Rangers - Colorado Avalanche
Március 21., szerda, 03:00 Colorado Avalanche - Florida Panthers
Március 23., péntek, 04:00 Phoenix Coyotes - Colorado Avalanche
Március 25., vasárnap, 04:00 Colorado Avalanche - Vancouver Canucks
Március 27., kedd, 04:30 San Jose Sharks - Colorado Avalanche
Március 29., csütörtök, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Március 31., szombat, 03:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Április 6., péntek, 03:00 Colorado Avalanche - Columbus Blue Jackets
Április 8., vasárnap, 03:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators

Öt egymást követő győzelem nélküli meccs után végre újra diadalmaskodni tudott a Colorado Rapids csapata az MLS-ben, miután a múlt hétvégi fordulóban 1-0-s győzelmet arattunk a közvetlen rivális FC Dallas elleni hazai összecsapáson. A címvédő együttes ezzel a sikerrel nagy lépést tett a rájátszás-szereplés felé, hiszen már csak két mérkőzésünk van hátra az alapszakaszból.



A 2010-es bajnoki döntő két résztvevője egyaránt feledhető formában várta az egymás elleni coloradói randevút, mindkét csapat több meccses sikeretlen szériával a tarsolyában lépett pályára a Dick's Sporting Goods Park-ban múlt szombat este. A Rapids soraiból ismételten az achilles-szakadást szenvedő Conor Casey és a térdműtét után lábadozó Anthony Wallace hiányzott, egyikük sem játszhat már többet az idei szezonban. A kezdőben július eleje óta először kapott lehetőséget újra egyszerre, a két szélen Mullan és Smith, míg a csatársort a Cummings-Nyassi tandem alkotta. A teljes kezdő 11 a következőképpen nézett ki: Pickens - Kimura, Wynne, Moor, Comminges - Mullan, Larentowicz, Mastroeni, Smith - Cummings, Nyassi.

Közel 14 ezer szurkoló fogadta a csapatokat a szombati esti, kellemes labdarúgó időben rendezett mérkőzésen, Denver külvárosában, amelyen a Rapids már tényleg szeretett volna véget vetni a hetek óta tartó vesszőfutásnak. A bajnokcsapat nem csak a levegőbe beszélt a meccs előtti fogadkozásokkal, hanem rögtön aktívan kezdte a mérkőzést, és alig öt perc után az előre húzódó hátvéd Kimura került helyzetbe, ám lendületből megeresztett lövése kevéssel a felső léc felett hagyta el a játékteret. A továbbiakban is támadásban maradt a hazai együttes, Cummings és Nyassi révén nem egyszer zavarba tudtuk hozni a texasi hátsó alakzatot, de Hartman kapus rendre megóvta kapuját a találattól. A játékrész fele magasságában Nyassi tűzött rá egy távoli löketet, de a dallasi portás ezt is ártalmatlanítani tudta a levegőben úszva. Tovább folytatódott a veszélyes denveri nyomás, s percek múlva Nyassi végezhetett el a jobb oldalról szögletrúgást, a kapu elé emelt bejátszásra pedig Drew Moor érkezett menetrendszerűen, aki egy tökéletes bólintással vette be az FCD kapuját. A 25. percben egy nagyszerűen kivitelezett pontrúgást követően tehát a Rapids megérdemelten szerezte meg a vezetést, miután a középhátvéd már negyedik alkalommal volt eredményes a szezonban. Az előny megszerzése még inkább megnyugtatta a csapatot, és a félidő hátralévő részében könnyen akár tovább is növelhettük volna a vezetést, azonban Cummings két komoly lehetőséget is elszalasztott Hartman kapus jó ütemű közbeavatkozásai miatt. Az ellenfélnek ezzel szemben nem sok szerencséje volt, rövid időn belül két kényszerű cserét is végre kellett hajtaniuk, Jacobson és Jackson egyaránt sérülés miatt hagyta el a pályát. Végül be kellett érnünk a szünetben az 1-0-s vezetéssel, ami a játék képe alapján kifejezetten megnyugtatónak tűnt.

A pihenő alatt Smith mester természetesen nem változtatott az első 45 percben kifejezetten domináns csapata öszeállításán, és a mieink a térfélcserét követően is jelentős lendületben maradtak. Rövidesen a bal szélső Smith vállalt egy kinti lövést, melyet a kapus bravúros védéssel hatástalanított, majd nem sokkal később egy ellentámadás során Nyassi ugorhatott ki egy az egyben a portással szemben, Hartman azonban messze kitört a kapujából, így távoli lövésre kényszerítette a gambiai támadót, aki a térfél közepéről hiába helyezett el a kapus mellett, a kísérlete célt tévesztett, és a kaput is elkerülte. Rendkívül magabiztosan őriztük a vezetést, és a Dallas erőtlen próbálkozásait általában még csírájában elfolytottuk, így Pickens kapusnak szinte nem is kellett találkoznia a labdával néhány kirúgást leszámítva. Bő egy órá játék után Comminges gyűjtötte be a meccs első hazai sárga lapját, mert nem engedett elvégezni egy szabadrúgást, majd ennek tudatában 12 perccel később egy elkésett, durva belépővel terítette le Loyd-ot, melyért rögtön meg is kapta a második figyelmeztetést. Teljes joggal állították ki a közelmúltban szerződtetett védőjátékost, aki azonnal tudta, hogy jókora butaságot követett el. Ezt követően a védelemben keletkezett kiválást egy cserével próbáltuk befoltozni, és Smith helyére a veterán Marshallt küldtük be, aki középen játszott, míg Moor szokásához híven kihúzódott a bal szárnyra. Az FCD hamar megérezte a lehetőséget, és emberelőnyben játszva már egyre jobban tudták aktivizálni magukat, a guadeloupei hátvéd felesleges kiállítása egy csapásra újra nyílttá tette a mérkőzést, de a mieink tíz emberrel védekezve is magabiztosan tették a dolgukat, így kevés esélye volt az ellenfélnek az egyenlítésre. Tíz perccel a vége előtt a gólszerző Moor is begyűjtött egy sárga kártyát, majd a hajrában még mindkét csatárunkat lecseréltük: Nyassi helyére a középpályás Thompson állt, míg Cummings posztján Kandji folytatta, aki az egyetlen előretolt támadónk volt az utolsó percekben. A rendes játékidő legvégén óriási lehetősége volt a vendégeknek az egyenlítésre, Shea tört kapura, de Pickens remek kifutással takarított előle, a kipattanó játékszer középen Chavez elé került, ám az emelése a denveri kapu tetején landolt. Ezzel sikerült átvészelnünk az izgalmas hajrát, és emberhátrányban is megtartottuk a vezetést, így a rettentő fontos 1-0-s győzelemmel kezdtük meg az elmúlt hetekben elhullajtott pontok összeszedését.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A nagyok mérkőzésének másnapján a két csapat tartalékai is farkasszemet néztek egymással az MLS Reserve League-ben, és a Dick's Sporting Goods Park egyik hátsó pályáján a Rapids B-csapata 5-1 arányban lemosta az FCD második együttesét. A denveriek a következő összeállításban játszottak: Joyce - Ababio, Palguta, Holody, Earls - Armstrong, Nane (Perez), LaBauex, Janniere (Serna) - Akpan, Amarikwa (Emory). A mieink góljai közül Quincy Amarikwa egymaga három találatot vállalt 7 (!) perc leforgása alatt az első félidő végén, míg Ross LaBauex és Andre Akpan ugyancsak eredményesek tudtak lenni, így fölényes győzelmet arattunk. Az újabb sikerrel a csapat 3-5-1-es mérleggel az ötödik helyet foglalja el a hat csapatos divízióban, amikor már csak egy mérkőzés van hátra a szezonból, melyet október 15-én a Real Salt Lake tartalékai ellen vívhatunk.

A bajnokság most éppen két hétig szünetel, ugyanis ebben az időszakban nemzetközi válogatott mérkőzéseket játszanak világszerte, amelyeken ismét több denveri játékos léphet pályára hazája színeiben. Jeff Larentowicz-et újra behívták az Egyesült Államok nemzeti csapatába, így hamarosan részt vehet a Honduras és az Ecuador elleni barátságos összecsapásokon. A kapus Steward Ceus Haiti gárdájában juthat szóhoz a következő két kontinentális VB-selejtezőn az Amerikai Virgin-Szigetek és Curacao legjobbjai ellen. Ezen kívül Omar Cummings-ért a jamaicai válogatottban szurkolhatunk, ugyanis a 'Reggae Boyz' jövő kedden Honduras otthonában fog barátságos meccset játszani, míg Nyassi ezúttal visszautasította a gambiai válogatott behívóját, mert az utolsó Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőn már csak minimális esélyük van kiharcolni a továbbjutást, így inkább nem kockáztatja meg a több napos oda-vissza utazást.

Az MLS Nyugati Főcsoportjának állása (W-L-T):

*1. Los Angeles Galaxy 18-4-10, 64 pont (32 meccs)
*2. Seattle Sounders 16-6-9, 57 pont (31 meccs)
*3. Real Salt Lake 15-10-6, 51 pont (31 meccs)
4. FC Dallas 13-11-7, 46 pont (31 meccs)
5. Colorado Rapids 11-9-12, 45 pont (32 meccs)
6. Portland Timbers 11-13-7, 40 pont (31 meccs)
7. Chivas USA 8-12-12, 36 pont (32 meccs)
8. San Jose Earthquakes 6-11-14, 32 pont (31 meccs)
9. Vancouver Whitecaps 4-16-10, 22 pont (30 meccs)

Két meccsel a befejezés előtt öt pont az előnyünk az utolsó nem rájátszást érő helyen tartózkodó csapattal szemben, így ha matematikailag nem is biztos még a PO-pozíció, de kétségtelenül jó úton haladunk felé. Legközelebb a szünet után október 14-én, péntekről szombatra virradóra, hajnali 04:30-től a Real Salt Lake elleni hazai Rocky Mountain Cup rangadón léphetünk pályára, ahol bizonyára ismét óriási csatára lesz kilátás a két nagy rivális között.

A múlt héten befejeződtek a felkészülési mérkőzések a Colorado Avalanche számára, így ideje beszámolnunk az előidény utolsó három meccsén történtekről, amelyek igencsak vegyesen sikerültek a denveri csapatnak. Eközben egyre jobban kezd kirajzolódni a szezonkezdő keret összeállítása, bár ezidáig a teljesen biztos, végleges névsor még nem látott napvilágot, túl nagy meglepetések már nem történhetnek a hétvégi szezonrajtig.


Az első három mérkőzést követően múlt hét hétfőn további három játékos leküldésével redukálódott 31 fősre a létszám, miután a támadó Ryan Stoa-t, illetve a hátvéd Cameron Gaunce-t és Jonas Holos-t a clevelandi székhelyű AHL-csapathoz delegálták.

Szerdáról csütörtökre virradóra került sor az Avalanche negyedik előidény mérkőzésére a Los Angeles Kings ellen, amely egyben az utolsó hazai fellépés lehetett a Pepsi Center-ben az október 8-i éles rajtot megelőzően. Sajnos, a csapat képtelen volt kiszolgálni a közönséget, ehelyett jókora zakóba szaladt bele, bár a gól nélküli első harmadban még inkább a mieink álltak közelebb a vezetés megszerzéséhez. A középső 20 percben jelentős fordulat következett be az első LA-i találattal, a hazai védelem és Varlamov kapus alaposan megingott, rövid időn belül egymás után négyszer kapituláltak, majd a záró harmad során Kopitar-ék két újabb találattal beállították a 6-0-s végeredményt. Az orosz hálóőr mindössze 26/32-es védési százalékkal tevékenykedett a ketrec előtt, de a mezőnyjátékosok is kritikán aluli teljesítménnyel álltak elő ezen a napon, különösen a védekezés volt kirívóan sebezhető, de a támadójáték is meglehetősen akadozott, így a meccs után joggal magyarázkodhattak Duchene-ék, akik egyszerűen mintha képtelenek lettek volna kellően felpörögni erre a mérkőzésre. Különösen aggasztó volt a sima vereség, mivel a csapat meglehetősen erős összeállításban képviseltette magát: Landeskog-Stastny-Jones, Mueller-Duchene-Hejduk, McLeod-McClement-Kobasew, Galiardi-Malone-Bordeleau; Johnson-Elliott, Barrie-O'Brien, Wilson-O'Byrne.

Gyorsan lehetőség nyílt rá, hogy feledtessük a kellemetlen fiaskót, hiszen másnap már a St. Louis Blues otthonában volt jelenésünk, akik ellen hat nappal ezelőtt hazai környezetben vereséget szenvedtünk. A Zenészek ismét a kezdetektől fogva aktívabban játszottak, egy darabig szívósan tartottuk magunkat, de a második harmad hajrájában már lépéselőnybe került az ellenfél. A második szünet után szinte a semmiből tudtunk villámgyorsan egyenlíteni, Winnik egy nagyszerű átadással hozta kihagyhatatlan helyzetbe a kapu torkában Joakim Lindstrom-ot, aki 1-1-re módosította a meccs állását. Nem sokáig haladtak fej-fej mellett a csapatok, a Blues változatlanul fölényben játszott, s tíz perccel a vége előtt egy emberelőnyös góllal újra vezetéshez jutottak, röviddel ezután még egyszer eredményesek voltak, így 3-1-es vereséget szenvedtünk és kétszer is fejet kellett hajtanunk a STL legénysége előtt az előidényben. Gyakorlatilag a meccs teljes hosszában alárendelt szerepet töltöttünk be, a kapura lövésekben 32-19-es fölényt dolgozott ki magának az ellenfél, a gólvonalon Giguere 29 védést mutatott be, egy darabig kiválóan őrizte a makulátlan mérlegét, ám a meccs második felében háromszor is kapitulált. A soraink ezúttal a következőképpen tevődtek össze: Lindstrom-Duchene-Kobasew, Landeskog-O'Reilly-Winnik, Porter-McClement-Jones, McLeod-Malone-Bordeleau; Quincey-Elliott, Hejda-Wilson, O'Bryne-Hunwick.

Végezetül utoljára a szombati játéknapon léptünk fel, amikor újra a Kings gárdája volt az ellenfelünk semleges helyszínen, Las Vegas-ban, a hagyományos évi Frozen Fury XIV rendezvény keretein belül. Az Avs látványosan összekapta magát az előző két vereség után, szinte a lehető legerősebb összeállításunkban játszottunk, és hamar ráerőltettük az ellenfélre az akaratunkat. Az első felvonás második felében rövid időn belül két gólt is szereztünk, előbb Hejduk nagyszerű kiugratásából Matt Duchene köszönt be, majd egy közeli kipattanót Paul Stastny továbbított a ketrecbe, így az első harmad alatt 2-0-s előnyt építettünk fel. A folytatásban is lendületben maradt a Lavina, amely hamar végképp maga alá temette az LA-ieket, és a meccs fele magasságában egy kettős emberelőnyt két góllal használtunk ki: a dupla fór alatt Matt Duchene pofozta be közelről a korongot, míg szimpla előnyben játszva Quincey távoli lövése David Jones ütőjén irányt változtatva jutott Quick ketrecébe. 4-0 után a finisre kicsit visszavettünk, így a záró játékrészben a Kings szépíthetett, de 4-1-es győzelemmel zártuk az előidényt. Duchene alaposan megrázta magát az utolsó mérkőzésre, és megtörve a korábbi gólképtelenségét, két találatot helyezett el Quick kapujában. Ezen kívül még a két-két asszisztos Hejduk és Johnson volt képes többpontos teljesítményre, míg Varlamov 13/14-es mutatóval végzett, némileg javulhatott az önbizalma a néhány nappal korábbi hat kapott gólt követően. A sorok már valóban NHL-szintűek voltak: Kobasew-Stastny-Jones, Mueller-Duchene-Hejduk, Landeskog-O'Reilly-Winnik, McLeod-McClement-Bordeleau; Johnson-Hejda, Quincey-O'Brien, O'Byrne-Wilson.





















Az utolsó mérkőzés másnapján jelentettek be egy újabb keretszűkítést, mely alkalmával név szerint a kapus Trevor Cann, a hátvéd Tyson Barrie, valamint a támadó Brad Malone és Patrick Bordeleau volt kénytelen a Lake Erie Monsters edzőtáborához csatlakozni. A három mezőnyjátékos rendkívül hasznos munkát végzett a TC és az előidény teljes hosszában, mégsem tudtak helyet követelni maguknak a szezonkezdő keretben, a lista így 27 fősre olvadt.

A jelenlegi keret tartalmazza még az előidény alatt kéztörést szenvedő Brandon Yip nevét, aki biztosan több hetes kihagyásra számíthat, így sérültlistán kezdheti a szezont. Rajta kívül pedig a hónapok óta fejsérüléssel bajlódó Mark Olver és az edzőtábor kezdetétől fogva húzódástól hátráltatott Kyle Cumiskey is inaktívként fogja kezdeni a szezont. Vagyis bizonyára már csak egyetlen leküldést kell végrehajtanunk, hogy meglegyen a 23-as létszám, nagy eséllyel az újonc Stefan Elliott fog kikerülni a keretből, mert bárki másnak át kéne mennie az átadólistán, mielőtt az AHL-csapathoz csatlakozhatna.

Hamarosan hivatalosan is kihirdetik a szezonkezdő keretet, melyből minden kérdésre választ kaphatunk, majd az Avalanche szombaton kezdi meg szereplését az NHL 2011/12-es idényében, amelyet a Denver Sports Blog-on Tomi_Tanguay kollégám tolmácsolásában követhettek végig.

A csapat jelenlegi 27 fős kerete:

Kapusok: Jean-Sebastien Giguere, Semyon Varlamov;
Hátvédek: Kyle Cumiskey, Stefan Elliott, Jan Hejda, Matt Hunwick, Erik Johnson, Shane O'Brien, Ryan O'Byrne, Kyle Quincey, Ryan Wilson;
Centerek: Matt Duchene, Joakim Lindstrom, Jay McClement, Peter Mueller, Ryan O'Reilly, Mark Olver, Kevin Porter, Paul Stastny;
Jobb szélsők: Milan Hejduk, David Jones, Chuck Kobasew, Brandon Yip;
Bal szélsők: T.J. Galiardi, Gabriel Landeskog, Cody McLeod, Daniel Winnik.

Szeptember elején megkezdte szereplését az egyetemi futball bajnokságban a legmerészebb reményekkel rendelkező coloradói csapat, az Air Force Falcons serege. A Légierő leendő tisztjeiben nem is kellett csalódnunk, az eddigi négy meccs alatti egyetlen vereségünket egy előzetesen is erősebbnek tartott vetélytárs ellen szenvedtük el, a hozhatónak ígérkező fellépéseket viszont egytől egyig behúztuk, és bizakodva tekinthetünk a folytatás elé.






















Az AFA komoly reményekkel vágott neki a 2011-es esztendőnek, ennek érdekében az első fordulós mérkőzésünket mindenképpen meg kellett nyerni, hiszen a másodosztályú South Dakota gárdája látogatott hozzánk Colorado Springs-be. A Sólymok nem kegyelmeztek a gyengébb képességű ellenfélnek, rögtön a szezon legelső play-éből stílszerűen egy 80 yardos futott TD-t értünk el, a szünetben már 30-7 volt az állás, a végeredmény 37-20-as diadalmenet lett. A csapat majd' 400 futott yarddal indította az évet, melyből a senior RB Asher Clark vállalt 97-et, de TD-t nem jegyzett, viszont Wes Cobb és Mike Hunter mindketten beértek egy-egy alkalommal a pontszerző területre, utóbbi még egy elkapást követő TD-t is bemutatott. A végzős irányító Tim Jefferson ugyancsak tekintélyt parancsoló formában kezdte a 2011-es kiírást, bár mindössze 9 passzkísérletre vállalkozott, és abból is csak négy jött be, mégis adott egy 55 yardos TD-passzt, két közeli beérést pedig ő maga vállalt. Magabiztos sikerrel kezdtük az évet, pontosan ahogyan mindenki várta a csapattól, így erőtől duzzadva készülhettünk a nehezebb feladatokra.

A második játékhéten máris lényegesen komolyabb erőpróba várt a csapatra, ugyanis az évi első konferencia-mérkőzés keretein belül az MWC egyik legerősebb alakulatát, a TCU-t láttuk vendégül. A texasi gárda sokat gyengült erre a szezonra, és a nyitó meccsüket elvesztették, a magasabbra vágyakozó Falcons így nagyon szeretett volna meglepetést okozni a vendégeknek, egy esetleges sikerrel valóban bejelentkeztünk volna a konferencia trónjáért folytatott harcba. Sajnos, azonban az ellenfél hamar szertefoszlatta a reményeket, és már az első félidőt végig dominálták, a mieinknek nem sok esélye volt a szépítésre, a találkozó első felében mindössze egy utolsó másodperces mezőnygólra voltunk képesek 0-21-es állásnál. A harmadik negyedben újabb pontokat kaptunk, így már 9-35-ös részeredmény is volt, de a végére egy kicsit faragni tudtuk a deficitet, 35-19-es vereséget szenvedtünk. Méltatlanul sima mérkőzést láthattunk, úgy látszik, naív dolog volt azt hinni, hogy idén közelebb tudunk kerülni a konferencia két élcsapatához, s a meccs után tényleg beláthattuk, hogy a mieink számára továbbra is az MWC-3. hely lehet a reális célkitűzés. Nem igazán beszélhettünk kimagasló egyéni teljesítményekről sem, Jefferson 83 passzolt és 40 futott yardig jutott TD nélkül, viszont a második félidőben megsérült, és a továbbiakban a backup Dietz helyettesítette, aki az utolsó pillanatokban jegyzett egy közeli beérést, míg a második TD egy érdekes play-ből született, ugyanis az elkapó Warzeka dobott egy 32 yardos passzt Zack Kauth-hoz.

Ezt követően két hét állt rendelkezésünkre, hogy leszűrjük a tanulságokat a vereségből és a sérültek nyalogassák a sebeiket, mivel az NCAA harmadik fordulójában a szabadnaposak voltunk. Szeptember 24-én harmadszor is hazai környezetben léptünk pályára, méghozzá az FCS-ben sem éppen meghatározó csapatnak számító Tennessee State ellen. A várakozásoknál megfelelően hamar edzőmeccsbe fulladt az összecsapás, az egyoldalú játszadozás végén a Légierő 63-24-re ütötte ki a riválisát. A coloradóiak rendkívül meggyőzően játszottak, 792 össz yarddal új MWC-rekord állítottunk fel, majdnem 600 yardot hoztunk csak futva, emellett 9 TD-t és egyetlen punt-ot regisztráltunk, azonban Calhoun mester elégedetlenségét fejezte ki a két red zone-beli fumble és az ellenfél 80 yardos TD-t érő passzjátéka miatt. Tim Jefferson visszatért a legutóbbi sérüléséből és egyéni csúcsot érő három TD-passzt, illetve 178 yardot termelt 11/13-as hatékonysággal. A fullback Mike DeWitt két alkalommal haladt át pontszerzést jelentő a vonalon, míg a 148 yardot repesztő Asher Clark mellett még Lee, Jones és Cobb is futott TD-t hozott, elkapással Hunter, Warzeka és Freeman férkőztek be az end zone-ba. Mégsem lehettünk maradéktalanul elégedettek a fölényes sikerrel, ugyanis a DE Zach Payne és a CB Cody Miller sérüléseivel immár négy kezdő játékost kell nélkülöznünk a védelemből, ami kissé aggasztó helyzetről árulkodik.

Múlt szombaton következett az idei első idegenbeli mérkőzés, melyen éppen a nagy rivális katonai akadémiához, a Navy-hoz látogattunk. A két csapat évről évre parázs csatákat vív egymással, és bár idén is a mieink voltak az esélyesek, a Haditengerészet otthonában régen győztünk már, és egy ilyen komoly rangadón abszolút nem mehettünk biztosra. Ennek ellenére az AFA ellentmondást nem tűrő formában kezdte a mérkőzést, és az első három támadási lehetőségünket kivétel nélkül 7 ponttal fejeztük be, így a szünetre rendkívül megnyugtató, 21-3-as előnyt építettünk fel. A második félidőben a Navy egyre nagyobb erőket mozgósított a felzárkózásért, de a harmadik játékrészben csak egyetlen TD-vel tudták faragni a különbséget, ráadásul a negyedik negyed első játékában Asher Clark napi második TD-jével újra 18 pontosra nőtt a fór. Továbbra sem adták fel a házigazdák, és az utolsó tíz percen belülre érve újabb 7 pontot vittek be, majd két perccel a vége előtt egy sikeres mezőnygólnak köszönhetően már csak 8 pontosra olvadt a coloradói vezetés. A hátralévő időben egy onside kick után szerzett labdát az ellenfél, és 19 másodperccel a vége előtt egy közeli passzjátékkal mattolták a mieinket, és mivel futással megoldották a 2-point play-t, így 28-28-ra kiegyenlítették és hosszabbításra mentették az összecsapást. Többször is 18 ponttal vezettünk, a befejezés mégse lett sima, olyannyira felengedtük az ellenfelet, hogy a finisben kiharcolták a túlórát. A hosszabbítást a Tengerészet kezdte, és az első akciójukat a QB futásával oldották meg sikeresen, azonban az extra point-ot a junior LB Alex Means egy parádés megmozdulással blokkolni tudta (amiért a hét ST-játékosának járó elismeréssel jutalmazták az MWC-ben), így csak 6 pontot szerzett az akcióból a Navy. Hatalmas lehetőség nyílt a Falcons előtt, hogy befejezzük a mérkőzést, és Jefferson még egyszer újra megrázta a társaságot, az 1 yardos futott TD-jével kiegyenlítette az állást, Herrington pedig beverte a győzelmet jelentő XP-t, így az AFA drámai körülmények között 35-34-re nyert hosszabbításban. Tim Jefferson újra magasan szárnyalt, az irányító egy passzolt és két futott TD-t számlált, nagyszerű teljesítménye révén nem véletlen választották meg a konferencia legjobb támadójának a héten. A már említett Clark sem sokkal maradt el tőle két beéréssel és 91 yarddal, míg az egyetlen levegőben elért TD a sophomore Ty MacArthur nevéhez fűződött, aki egyetemi karrierje legelső pontszerzését regisztrálta egy 52 yardos összjáték által. Ezen kívül még a LB Brady Amack is tarolt, 23 szereléses teljesítményével a forduló legjobb védője lett az MWC-ben, több mínuszos tackle-t és sack-et is végrehajtott. Ezzel a fontos sikerrel 3-1-re javítottuk a mérlegünket, egyúttal nagy lépést tettünk a három katonai egyetem közti csatározásban a Commander-in-Chief's Trophy-ért.

















A Mountain West konferencia állása (conf W-L, overall W-L):

1. Colorado State Rams 1-0 (3-2)
2. TCU Horned Frogs 1-0 (3-2)
3. Boise State Broncos 0-0 (4-0)
4. San Diego State Aztecs 0-0 (3-1)
5. Wyoming Cowboys 0-0 (3-1)
6. UNLV Rebels 0-0 (1-3)
7. Air Force Falcons 0-1 (3-1)
8. New Mexico Lobos 0-1 (0-5)

Egyáltalán nem kezdtük rosszul az évet, bár és elmaradt a bravúr a TCU ellen, így az egyetlen konferencia-meccset elvesztettük, viszont a két kötelező győzelmet biztosan abszolváltuk, illetve az első katonai rangadón is W-t szereztünk hihetetlen küzdelemben. Félúton járunk a Bowl-szerepléshez szükséges hat diadalhoz, továbbra is ez lehet a minimális elvárás a csapattól.

A következő három hétben egyaránt nehéz mérkőzéseket fogunk megvívni, nem kizárt, hogy több vereség is be fog csúszni, de az utolsó négy játékhét mindegyikében újra favoritok leszünk, ahol kiharcolhatjuk a Bowl-mérkőzést, és akár az MWC előkelő, harmadik helyezését is.

A Falcons hátralévő menetrendje:

Október 8., szombat, 21:30 Notre Dame Fighting Irish - Air Force Falcons
Október 14., péntek, 02:00 Air Force Falcons - San Diego State Aztecs*
Október 22., szombat, 21:30 Boise State Broncos - Air Force Falcons*
Október 29., szombat, 20:00 New Mexico Lobos - Air Force Falcons*
November 5., szombat, 21:30 Air Force Falcons - Army Black Knights
November 12., szombat, 20:00 Air Force Falcons - Wyoming Cowboys*
November 20., vasárnap, 00:00 Air Force Falcons - UNLV Rebels*
November 27., vasárnap, 00:00 Colorado State Rams - Air Force Falcons*