A Colorado Rapids tavalyi gyenge szereplésének nem sok pozitív hozománya volt, az egyetlen igazi örömteli velejáró gyümölcsét viszont magyar idő szerint csütörtök este, 18 órai kezdettel arathatjuk le. Ekkor rendezik ugyanis az idei SuperDraftot az MLS-ben, és az indianapolisi börzén a coloradóiak három értékes választási lehetőséggel bírnak.





















A mieink ebben az évben három választási lehetőséggel rendelkeznek a játékosbörzén, az első körben a hatodik, a második körben a 25. és a 30. helyen kerülhetünk sorra. Utóbbi pick-et még a Houston-nal kötött 2010-es üzletben szereztük meg, melyben Colin Clark-ot küldtük a Dynamo-hoz Brian Mullan-ért cserébe.

A mostani SuperDraft lebonyolítási rendszer ideje alatt a Rapids 2000-ben választhatott ennél magasabb helyen, abban az évben az 1/3-as pick volt a miénk egy feltrade-nek köszönhetően, de a kapus Adin Brown nem tudott jelentős karriert befutni sem a csapatnál, sem az egész MLS-ben. "Önerőből" ennyire magas pick-ünk 2007-ben a hatodik kiválasztott Nico Colaluca volt, ám ő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, két szezon alatt négy mérkőzésen lépett pályára, mielőtt a New England-hez cseréltük volna, azóta alacsonyabb osztályú bajnokságban törekszik. Egy évvel később a SuperDraft ötödik pozíciójában Ciaran O'Brien-t választottuk, de a középpályás ideje nagy részét kölcsönben töltötte, jelenleg pedig az NASL-ben játszik.

Visszatérve az idei börzére, annyit lehet tudni, hogy a sereghajtó Toronto FC az 1/1-es pick mellett az összetettbeli harmadik választási joggal is bír, ám nem kizárt, hogy valamelyik cédulát cserélni szeretnék. A második helyre a Chivas USA-t sorolták, és a hatodik pozíciónk előtt van még a New England Revolution, valamint a Vancouver Whitecaps különítménye. Majdnem teljesen biztosak lehetünk benne, hogy a draft legelső választása a Louisville hátvédje, Andrew Farrell lesz, míg a gótokhoz kiváló pick lehetne a támadó középpályás Carlos Alvarez választása. S mindenképpen várható még az élmezőnyben a felhozatal legjobb támadójának tartott Deshorn Brown gazdára találása is.

A mieink politikájáról nem sokat lehet tudni, bizonyára az aktuális bent lévő legjobb játékost fogjuk választani poszttól függetlenül. A hatodik helyünk környékén szóba kerülhet Walker Zimmerman, aki fantasztikus méretei miatt akár már azonnal bevethető lehet az MLS-ben középhátvédként. Középpályásként a Notre Dame-os Dillon Powers, a North Carolina-s Mikey Lopez és a Santa Clara-s Erik Hurtado kerülhet szóba, mindannyiukat a legjobbak közé sorolják, illetve ha csatárerősítést tervezünk, akkor Chris Thomas lehet a kiváló választás. Igazából bármely posztra elképzelhetünk választást, a védelemben és a támadósorban már történtek erősítések az offszezonban, ahol a leginkább szükség volt rájuk, de nyilván a középpálya is elbírna egy fiatal tehetséget, akire hosszútávon lehet építeni. Konkrétumokról nehéz beszélni, a második körre pedig lehetetlen jósolni, de reményeink szerint mindhárom mezőnyposztra tudunk megfelelő képességű játékosokkal tankolni.

A hatodik választás értékét mutatja, hogy az elmúlt években 1/6-osként olyan tehetségek kerültek kiválasztásra a SuperDraft-on, mint például 1998-ban az egykori 46-szoros amerikai válogatott Clint Mathis; 2003-ban a Galaxy kiváló bekkje, Todd Dunivant; 2005-ben a Rapids történetének egyik legjobb hátvédje, Drew Moor; vagy éppen 2006-ban az MLS-szinten továbbra is meghatározó játékos Dax McCarty.
















A napokban látott napvilágot egy rendkívül fontos hír, miszerint az Egyesült Államok második körbeli első hazai VB-selejtező mérkőzését a Dick's Sporting Goods Park-ban rendezhetik meg március 22-én Costa Rica ellen. A Commerce city-i pályázat többek között Salt Lake City-t és Kansas City-t előzte meg a versengésben, és a válogatott szövetségi kapitánya, Jurgen Klinsmann felettébb elégedett volt az eredménnyel: "Nagyon izgatottan várjuk a mérkőzést a Dick's Sporting Goods Park-ban. A selejtezők ezen stádiumában kulcsfontosságúak a hazai győzelmek, ezért mindenképpen hatalmas szurkolói támogatásra számítunk Colorado-ban, ami óriási előnyt jelenthet a csapat számára."

Az amerikai keret jelenleg Los Angeles-ben edzőtáborozik, fedélzetén a Rapids új szerzeményével, Edson Buddle-lal, január 29-én Houston-ban Kanada ellen fognak barátságos mérkőzést játszani, a végső selejtezősorozat pedig február 6-án Honduras-ban veheti kezdetét a csillagosok számára. Az amerikaiak ellenfele még a későbbiek során még Mexikó, Jamaica és Panama lesz, az oda-visszavágós alapon megtartott tíz forduló végén októberben az első három helyezett automatikusan kvalifikálja magát a 2014-es brazíliai világbajnokságra, a negyediknek pedig pótselejtezőt kell játszania az óceániai régió legjobbjával.

Hogy, a miénkről is essen szó, a Rapids delegációja amellett, hogy gőzerővel összpontosít a közelgő SuperDraft-ra, már a Dick's Sporting Goods Park-ban tartózkodik a kötelező orvosi és fizikai vizsgálatok miatt, a napokban pedig a tényleges tréningekkel valóban kezdetét veheti az új szezont megelőző edzőtáborozás.

Az elmúlt hétvégén kezdetét vette az NLL 2013-as szezonja, ám a Colorado Mammoth sajnos vereséggel kezdte a komoly várakozásokkal kezdett idényt, ugyanis a szombati játéknapon hazai környezetben húztuk a rövidebbet a Washington Stealth ellen 17-13 arányban.



Bő 13 ezer néző várta kíváncsian a Mammoth 2013-as bemutatkozását a komoly riválisnak számító Stealth ellen. Az everettiek ugyan egy évvel ezelőtt nem jutottak be a rájátszásba, az elmúlt offszezonban mégis olyannyira megerősödtek, hogy ebben az évben újra komoly terveket szövögethettek, nem mellesleg a 2010-es bajnok és a 2011-ben döntőt játszó együttesről volt szó esetükben. Egyáltalán nem lehetett könnyű meccsre számítani, annál is inkább, mert az egy héttel ezelőtti nyitó fordulóban (amikor a mieink nem játszottak) a Stealth már aratott egy értékes győzelmet a címvédő Rochester otthonában.

Fantasztikus hangulatban indult a mérkőzés, de a vendégek sajnos hamar lecsendesítették a denveri publikumot, alig fél perc elteltével kihasználtak egy emberelőnyt a veterán Ratcliff védhetetlen átlövésével. Nem sokat kellett várnunk az évad első Mammoth-találatára sem, két másodéves támadó játszott össze tökéletesen: Jones passzából Jordan McBride szerzett könnyű gólt a kapu torkából az egyenlítésért. Újabb két minutum múlva megint a vendégeken volt a sor, méghozzá az ex-denveri C. Smith vette be Levis kapuját egy kőkemény lövéssel. Újra gyorsan válaszoltunk, Jamie Lincoln parádés módon megkerülte a kaput, majd a levegőben úszva volt eredményes a hosszú oldalról. 2-2 után viszont alaposan megakadtunk, és a következő percekben csak kihagyott helyzetekig jutottunk, miközben a Stealth részéről Duch kétszer, C. Smith és Garrison egyszer-egyszer köszönt be (egyik alkalommal konkrétan MacLeod dobott egy öngólt, miután olyan szerencsétlenül ütöttek rá a kezére, hogy a játékszer a saját kapunkban kötött ki). Hat perccel a nyitó játékrész vége előtt sikerült megtörnünk a vendégek egyeduralmát a tavalyi MVP John Grant Jr kissé ütemtelenül elengedetett löketével. A negyed hajrájában folytattuk a felzárkózást, kisvártatva Adam Jones és Gavin Prout is eredményesek voltak, így csak 6-5-ös hátrányba voltunk a nyitó negyedóra végén.

Sőt, a második felvonásra is átmentettük a lendületet, bár kihagytunk egy PP-t, az első három minutum gólcsendjét követően a veterán Sean Pollock bombázott messziről a hálóba Morgan vitatható kiállítása alatt. Emberhátrányos góllal sikerült megsemmisíteni a négygólos hátrányt, azonban a Stealth továbbra sem hagyta magát, és mintha túlzottan megelégedtünk volna az egyenlítéssel, megint sorjában kezdtük el kapni a gólokat. Ugyanúgy ahogy az első játékrész alatt, megint négy megválaszolatlan találatot szenvedtünk el, Levis korábbi betlijeit követően most Roik sem tudta feltartóztatni a washingtoniak tüzéreit. A találkozó 21. minutumában C. Smith gyönyörű előkészítéséből Bucktooth talált be pár méterről, alig fél perc múlva pedig Ratcliff tűzte be napi második találatát létszámfölényből, melyet ugyancsak egy színészkedés előzött meg a vendégek részéről. A következő időszakban Buchanan és C. Smith pókhálózták ki a coloradói ketrecet, melyek által megint 10-6-ra meglépett az ellenfél, de szerencsére négygólos hátrány mellett ismét meg tudtuk rázni magunkat egy kicsit, és a negyed hátralévő részében már csak mi voltunk eredményesek: egy gyönyörű előtörést követően Koneczny passzát John Grant Jr váltotta gólra; míg a tavalyi év legjobb újonc Adam Jones Pollock asszisztálásában talált be. A félidei állás tehát 10-8 volt a Stealth javára, becsülettel próbáltunk kapaszkodni rájuk, de az ellenfél rámenős offenzív játékával többnyire nehezen tudtunk mit kezdeni.



A hosszú pihenőt követően is a Stealth tűnt frissebbnek, nem egész egy minutum után megint a világos mezesek szereztek gólt, ezúttal Hill köszönt be, miután teljesen üresen hagytuk őt a kapunk torkában. Ezt követően Prout-ék többször is ordító helyzetben hibáztak vagy Patterson kapus védett bravúros módon, így a legnagyobb igyekezetünk ellenére sem tudtunk közelebb zárkózni a Stealth-hez. Ráadásul öt perc elteltével újra a vendégek voltak eredményesek, Hill másodszor is könnyű helyzetből talált be a védők lerázását követően, pár perccel később pedig a klasszikus mesterhármast is megszerezte egy remek lövésből. A harmadik negyed derekánál ezzel létrejött az eddigi legnagyobb különbség, a Stealth ugyanis immár öttel húzott el tőlünk. Elkeseredett próbálkozásaink továbbra sem vezettek semmiféle eredményre, létszámfölényből és ziccerből sem tudtunk betalálni, ezzel szemben Hill-t követően kisvártatva Ratcliff és Duch is elérte külön-külön a mesterhármast egy-egy parádés távoli átlövést követően. Roik kapus teljesen összeomlott ebben az időszakban, védhető gólokat kapott, melyek után hosszasan feküdt a földön melankolikus hangulatban, így nem volt meglepetés, hogy hamarosan Levis visszatért a ketrec elé. Semmi szerencsénk nem volt ekkortájt, a rutinos Gallant sérülés miatt hagyta el a játékot, és továbbra is idegesen játszottunk, egy újabb PP-t puskáztunk el. Szenvedéseink megkoronázásaként a Stealth egy másodperccel a játékrész vége előtt megszerezte napi 16. találatát C. Smith révén szemben a nyolc coloradói találattal, a záró menetnek így meglehetősen lefutott helyzetből állhattunk neki.

A 6-0-ra elvesztett harmadik játékrészt követően a záró felvonásban vert helyzetből próbáltunk meg feljebb kapaszkodni, és kisvártatva Mat MacLeod látványos egyéni akciót követően vette be az ellenfél ketrecét. Sajnos, a mérkőzés eldőlni látszott, de azért megpróbáltuk minél jobban szűkíteni a különbséget, jellemző módon a Stealth megszokott aljasságára, egyik fiatal játékosuk hátulról szándékosan fejen könyökölte a visszatérő Gallant-ot. A joggal kiérdemelt ötperces fór alatt talán most már kicsit felszabadultabban játszhattunk, végül több hatalmas helyzet kihagyása után John Grant Jr bombázott elemi erővel a hálóba. Bő egy perc múlva újra megrezdült a washingtoni háló, ezúttal Jamie Lincoln fejezett be gyönyörűen egy ajtó-ablak helyzetet Pollock bejátszását követően. A hosszú fór alatt még egy gólt szereztünk, Coates kiugratásából Mat MacLeod száguldott előre megállíthatatlanul a 12. coloradói találatért. Henderson buta szabálytalanságának köszönhetően tehát visszajöttünk a mérkőzésbe, de egyenlő létszám mellett rövidesen Beers csitította le a kedélyeket egy gyors ellentámadást követően. Nem lehetett már esélyünk a hajrában sem az egyenlítésre, de azért legalább az utolsó szó a miénk volt, ugyanis öt perccel a vége előtt Richard Morgan találatával alakult ki a 17-13-as végeredmény, ennél közelebb sajnos nem tudtunk jönni.



Az első félidő alatt még viszonylag jól tudtuk tartani a lépést a vendégekkel, akik viszont a harmadik negyedet 6-0-ra húzták be, és ezalatt minden további kérdést eldöntöttek. A hajrában a major büntetés alatt némileg közelebb tudtunk zárkózni, de ez is csak ahhoz volt elegendő, hogy a nagyobb verést elkerüljük. John Grant Jr három góllal és három asszittal kezdte a szezont, az ifjú Adam Jones (2+3) és a kapitány Gavin Prout (1+4) pedig egyaránt öt-öt találattal követték őt. Sean Pollock a gólja mellett három előkészítést adott, Jamie Lincoln és Mat MacLeod szintén két-két alkalommal voltak eredményesek. Egyik kapusunk sem alkotott maradandót, a tavalyi All-Star kezdő Levis 23 perc alatt 13/19-et postázott, az új szerzemény Roik pedig 37 minutum leforgása alatt 11 gólt kapott 25 védés mellett.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Washington Stealth 2-0
2. Calgary Roughnecks 0-1
3. Colorado Mammoth 0-1
4. Edmonton Rush 0-1
5. Minnesota Swarm 0-1

Most szombaton egy újabb kőkemény ellenfél vár a mieinkre, hiszen a Calgary Roughnecks ellen kellene megkísérelnünk a javítást, akik egy éve hozzánk hasonlóan a divízió-elődöntőben búcsúztak, idei egyetlen meccsükön pedig a Toronto Rock-tól szenvedtek vereséget.

2013 első napjaiban is sűrű volt a program a Denver Nuggets számára. Az év első napján megmérkőztünk a Clippers-szel, majd csoportrangadók következtek. Később a Lakers a Magic és a Cavaliers ellen léptünk pályára. Most következő összefoglalónkból megtudhatjátok, milyen eredményességgel szerepelt a csapat ezeken a mérkőzéseken.



Az év első napján mindjárt egy nagyon komoly mérkőzéssel indított a Nuggets, hiszen a hosszú veretlenségi szériában lévő Los Angeles Clippers ellen léptünk pályára. A forma a vendégek mellett szólt, viszont hazai környezetben bárkit képesek vagyunk elkapni, még úgy is, hogy Lawsont kénytelenek voltunk nélkülözni sérülése miatt. A sérült irányítót Miller helyettesítette a kezdőben, a többi pozícióban nem volt változás és a megszokott játékosok kaptak lehetőséget. Kiegyenlített játékkal indult a találkozó, mind a két csapat szépen termelte a pontokat, a játékrész első felében. A második negyedet nagyszerűen kezdtük és kilenc pontos előnyt szereztünk. A későbbiekben még tovább nőtt, ám a félidőig közelebb tudtak kerülni a vendégek. A harmadik játékrészt végig uraltuk és folyamatosan tudtuk tartani a vezetést, sőt a negyedik felvonásra már elég komoly 16 pontos fórral érkeztünk meg. Az előny mellett még McGee buzzer hármasa is lendületet adhatott a záró negyedre a csapatnak, a center pályafutása első tripláját szerezte. A záró felvonásban csak kisebb ingadozásokat engedtünk, ami az eredményt illeti, így magabiztosan győztünk 92:78 arányban. Ezzel a győzelemmel megszakítottuk a Clippers veretlenségi sorozatát, ami 17 mérkőzést számlált, ez egyébként a Nuggets történetének második leghosszabb megtört győzelmi szériája volt, a csúcsot az 1996-os Bulls legyőzése tartja, ők 18 mérkőzés után kaptak ki tőlünk. Sok jó teljesítmény volt a csapatban ezen a mérkőzésen, de egyik sem volt igazán kiemelkedő, inkább csapat szinten múltuk felül az ellenfelet. Hatan szereztek legalább 10 pontot, a kezdőből csak Koufos lógott ki. Miller és Faried is dupla-duplával zártak, az irányító 12 pont és 12 assziszttal, a fiatal négyes pedig 14 egységgel és 11 lepattanóval. Gallinari 17 ponttal a csapat legeredményesebb játékosa volt, a cserék közül pedig McGee és Brewer nyújtottak jó teljesítményt. Támadásban láttunk már ennél produktívabb mérkőzést is, de a védekezésünk ezúttal pótolta a hiányosságokat. Nagyon értékes győzelmet szereztünk, külön növeli az értékét, hogy Lawson nélkül sikerült elérnünk.

Két csoport riválisunkkal is találkoztunk az év elején, elsőként a Minnesota Timberwolves ellen játszottunk. A kezdőben maradt Miller, de Lawson a padon már bevethető állapotban várta az összecsapást. Először a nyitó játékrész közepén sikerült nagyobb előnyt szerezni, de a negyed hajrájában ezt ledolgozták a vendégek. A második negyedben kiegyenlített volt a játék, inkább a Timberwolves vezetett, de ellépni nem sikerült nekik, a szünetben négy pontra voltunk tőlük. A második félidőt jól kezdtük, fordítottunk, majd 6-8 pontos előnyt sikerült összeszednünk, ám az utolsó felvonás előtt ismét visszakapaszkodtak Love-ék, így a negyedik negyedet szoros állás előzte meg. Az utolsó 12 perc szoros játékot hozott, fej-fej mellett haladtak a csapatok, nagyjából az utolsó három percig, ekkor a vendégek két hármassal lélegzetvételnyi előnyhöz jutottak. Ez később döntőnek bizonyult, sikerült kihúzniuk a végjátékot, így 101:97 arányban megnyerték a találkozót. Nem játszottunk jól, egy kicsit enervált volt a csapat. Nagyon kár ezért a vereségért, mert a vendégeknél Rubio nem játszott és Loves is megsérült a meccs alatt, ezek alapján akár könnyedén nyerhettünk is volna, ám Barrea utolsó negyedbeli remeklése az ő javukra döntött. Nálunk a kezdő legeredményesebb játékosa Koufos volt és ez szinte soha sem jelent semmi jót. A padról Lawson 16 pontot szállított, akárcsak a görög center. Faried és Gallinari is gyengén teljesítettek, Igoudala átlagos produkciót nyújtott, Miller pedig 11 ponttal és 10 passzal dupla-duplát ért el, ennek ellenére nem volt meggyőző a teljesítménye. A palánk alatti csatát ezúttal elveszítettük, a Wolves sokkal több lepattanót szerezett meg, valamint a büntetőzésünk is rendkívül gyenge volt, egyszóval hoztuk a vereség szokásos receptjét. Kár érte.

A Wolves után egy másik csoportbeli ellenfél a Utah Jazz is Denverbe látogatott. Ellenük már helyre állt a rend és Lawson kezdett egyes poszton. A mérkőzést a Jazz kezdte jobban, egy kicsit beragadtunk a rajtnál. A második negyedben már kezdett magára találni csapat, elsősorban Gallinari termelte a pontokat, ennek köszönhetően a félidei pihenőig átvettük a vezetést. A harmadik negyedben sem tört meg a lendület és Gallo is tartotta a formáját, ekkor már uraltuk a meccset, komolyabb előnyt is szereztünk a meccs e szakaszában. Az utolsó játékrészt 11 pontos előnyben kezdtük, ezt sikerült a negyed felére nagyjából megduplázni, így magabiztossá tenni a győzelmet. A mérkőzés 110:91-es sikerrel zárult. Az előző mérkőzés betlije után összeszedte magát a csapat, több játékosunk, akik akkor gyengén teljesítettek, most kimondottan jól szerepeltek. Gallinari 26 ponttal messze az egész mezőny legeredményesebb játékosa volt, jól játszott, a második és a harmadik negyedben sokat vállalt magára. Kimagaslóan teljesített Iguodala is, látványos megoldásai voltak, nagyot játszott az utolsó negyedben, nagyrészt neki köszönhető a sima végjáték, 18 ponttal zárt. Faried újabb dupla-duplával vétette észre magát, de Koufos 13 lepattanója is szép volt. A kezdőbe visszatérő Lawson 14 pontig jutott ezúttal. A padról kevesebb volt a tűzerő a szokottnál, Miller 11 egységgel vezette második vonalat.

Másnap a három mérkőzése tartó hazai szériánkat egy Los Angeles Lakers elleni fellépés törte meg. Picit tompán kezdtük a találkozót, az első mezőnykosarat a kezdés után négy perccel szereztük meg, de szerencsére a hazai csapat sem brillírozott a nyitó negyedben, így nem kerültünk komoly hátrányba, sőt a játékrész vége felé közeledve elkaptuk a fonalat és közel tíz ponttal léptünk el. A második negyedben a Lakers lassan lefaragta a hátrányát, a félidőben 60-60-as döntetlennel álltak a csapatok. A második félidő első 12 perce kiegyenlített játékot hozott, így a záró negyedre még semmi sem dőlt el. Az utolsó játékrészt Brewer hármasával nyitottuk, ezzel közel tíz pontra nőtt ismét az előnyünk. A vége előtt hat perccel Lawson hármasa már-már megnyugtató távolságba szakította le a hazaiakat, Bryant mindent megtett, hogy megfordítsa a mérkőzést, de nagyon egyedül maradt a hajrára, nálunk pedig inkább a csapatmunka dominált, utóbbi volt eredményesebb, ezért 112:105 arányban legyőztük a Lakerst. Sok jól teljesítő játékosunk volt, Lawson 21 ponttal és 10 gólpasszal zárt, de a csere irányító, Miller is jó napot fogott ki, 12 pont és 12 assziszt volta mérlege. Jórészt az ő játékuknak köszönhetően volt kevés eladott labdánk, ami sokat jelentett ezen a mérkőzésen. Gallinari 20 pontot szerzett, igaz nem volt a legjobb hatékonysággal, a meccs végi hármasa, amit Howard blokkolása után szerzett nagyon fontos volt. Iguodala 15 pontig, 7 asszisztig és 6 lepattanóig jutott, hozta a szokásos sokoldalú játékát. A cseresorunk is remekelt, különösen, ha az ellenfélével vetjük össze őket. Millert már említettem, McGee 17-, Brewer pedig 14 egységet tett hozzá a győzelemhez. Faried és Koufos viszont eléggé halványak voltak, nem sok levegő jutott nekik Howard mellett, aki 26 lepattanót szerezett. Ennek ellenére azért sikeresek tudtunk lenni a palánk alatt és nem engedtünk nekik sok teret a saját táblánk alatt sem.



A Lakers legyőzése után hazai pályán fogadtuk az Orlando Magic gárdáját a szerdai játéknapon. Nem kezdtünk rosszul, de az első negyed második felétől a vendégek kezdték uralni a játékot és a második felvonásra már közel 10 pont körüli hátránnyal fordultunk. A második negyedben sikerült rendezni a sorainkat és a félidőre egál közelébe hozni az állást. A harmadik játékrészben ismét inkább a Magic játéka érvényesült, újra sikerült ellépniük néhány ponttal. Az utolsó negyed izgalmasan alakult. A vendégek tartották az előnyüket, majd a vége előtt 4-5 perccel kezdtünk el hajrázni. Ennek köszönhetően sikerült fordítanunk is, majd Lawson és Gallinari jóvoltából két támadásnyi előnyt szereztünk. Az utolsó percen belül Afflalo hármasa, még izgalmassá tette a hátra lévő bő fél perc eseményeit, de innen már nem hibáztunk, végül 108:105 arányban begyűjtöttük ezt a győzelmet is. Nagyjából a Lakers elleni mérkőzéshez hasonlóan teljesített a csapat, egy nagy különbség volt, a meccs legjobbja ezúttal egyértelműen Faried volt. A fiatal négyes 19 pontig és 19 lepattanóig jutott. Rendkívül eredményes volt az ellenfél palánkja alatt is, a lepattanókból 9-et a támadó oldalon szerezett meg. Lawson szintén 19 egységet szerzett, 8 asszisztja is volt e mellé, Gallinari most 15 pontra volt képes, de lényegesen jobb mezőnymutatóval, mint Los Angelesben. A cserék közül Brewer és Miller magasodtak ki, 16- és 18 ponttal. Iguodala egy kicsit visszafogottabb volt, ami a támadást illeti, de védekezésben jól teljesített, remekül kapcsolta le az ex denveri Afflalot.

Összefoglalónkat a pénteki Cleveland Cavaliers elleni mérkőzésünkkel zárjuk. A Cavs Varejao nélkül lépett pályára Denverben, ennek okán egy viszonylag könnyű mérkőzésre készülhettünk előzetesen. A mérkőzés azonban mást hozott, már az első negyedben komoly fejtörést okozott a vendég csapat, szinte végig vezettek ebben a játékrészben, bő tíz percnyi játék után már tíz pontos mínuszban voltunk. A második negyedben sem változott sokat a felállás, a vendégek őrizték az előnyüket. A pihenőt követően a harmadik felvonásban sikerült felzárkóznunk elsőként, a negyed felére McGee büntetőkkel egyenlíthetett volna, de csak egy pontra sikerült faragni a hátrányt. Innentől már szorosabban alakult a mérkőzés. Két perccel a vége előtt döntetlennel álltak a csapatok, innen Lawson és Gallinari kosaraival mozdultunk el. Fél perccel a játékidő letelte előtt 5 ponttal vezettünk és a kezünkben volt a hajrá kimenetelének irányítása. Igaz, a mi csapatunk is nagyon fiatal, de még így is sokkal rutinosabb, mint a Cleveland, talán ennek is köszönhető, hogy innen már nem tudtak felállni és egyenlíteni vagy fordítani. A mérkőzést 98:91 arányban végül mi nyertük. Érdekes összecsapás volt, sokkal nehezebben sikerült begyűjteni ezt a győzelmet, mint azt esetleg gondoltunk volna előzetesen. A Cavs szinte a teljes mérkőzés alatt vezetett, de egyszer sem tudtak olyan távolságra leszakítani minket, hogy reménytelen legyen a helyzetünk. Lepattanókban és a palánk alatt szokás szerint nagyon domináltunk, ez ellen a Varejaot nélkülöző Cavs ellen pedig még jobban érvényesültünk. Koufos volt ennek talán a legnagyobb haszonélvezője, aki több statisztikai mutatóban is karriercsúcsot állított fel, így a 21 pont és a 35 játékperc is új rekord tőle. A legeredményesebb játékosunk Gallinari volt 23 ponttal, az olasz egyre javuló dobóformát mutat a Lakers elleni mérkőzés óta. Faried és Iguodala egyaránt dupla-duplával zárták a mérkőzést, 17- és 13 pont mellé mindketten 11 lepattanót szereztek. A csapat második sora viszont ezúttal nem nyújtott kimagaslót, nem is kaptak annyi játékidőt sem, talán ennek is betudható, hogy egy kicsit nyögvenyelősen sikerült legyőznünk a Cavst.

Az utóbbi mérkőzések alapján kijelenthető, hogy végre kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a csapat. Rengeteget számít a hazai pálya, az egész ligát tekintve miénk az egyik legjobb hazai mutató és most, hogy végre több mérkőzést játszottunk Denverben, azonnal megjött az eredményesség is. A közeljövőben is több hazai mérkőzésünk lesz, jó volna tartani ezt a formát és minél több győzelmet gyűjteni, ha sikerülne, akkor akár a nyugati élmezőny közvetlen közelébe is felzárkózhatnánk.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 28-8 (36 meccs)
2. Denver Nuggets 22-17 (39 meccs)
3. Portland Trail Blazers 20-16 (36 meccs)
4. Utah Jazz 20-19 (39 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 16-17 (33 meccs)

A közeljövő programja:

Január 14., hétfő, 02:00 Denver Nuggets - Golden State Warriors
Január 16., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Portland Trail Blazers
Január 17., csütörtök, 02:00 Oklahoma City Thunder - Denver Nuggets
Január 19., szombat 03:30 Denver Nuggets - Washington Wizards
Január 21., hétfő 02:00 Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder

A napokban véget ért a lockout az NHLben és nemrég a 2013as csonka szezon menetrendjét is kihirdették, ennek kapcsán elemezném egy kicsit a Colorado Avalanche jelenlegi helyzetét, egy héttel a rajt előtt.



Hosszas huzavona végén megállapodás született az új CBAról a liga és a játékosok szervezete közt. Bár a fél szezon oda lett, még pont időben történt megegyezés ahhoz, hogy legalább a másik felét sikerüljön megmenteni és ne teljes egészében maradjon el az idény. Az új kollektív megállapodást nemrég véglegesítették és ezen a hétvégén a csapatok hivatalosan megkezdik a szezont megelőző edzőtáborokat, az új évad első játéknapjára pedig január 19én szombaton kerülhet sor.

Talán érdemes néhány gondolatban feleleveníteni a legutóbbi offszezon eseményeit az Avs körül, mert régen volt már a tavalyi nyár és túl hosszúra nyúlt a hoki szünet:

- A drafton öt csatárt húztunk, a második kör 41. helyén kiválasztott Mitchell Heard az AHL csapatban bemutatkozott, de néhány kemény verekedésen kívül túl sokat nem tett le az asztalra. Nemrég visszaküldtük a junior csapatához, ahol a többi draftee is nevelkedik még.

- A legnagyobb UFA igazolás a top6 szélső P.A. Parenteau megszerzése volt 4 évre 16 milláért. Jött még a Rangersből megismert támadó John Mitchell két szezonra 2.2 milliós szerződésért oszthatja a pofonokat a negyedik sorban. Illetve újdonság a rutinos hátvéd Greg Zanon leigazolása is, 2 évre 4.5 M.

- Távozott Peter Mueller a Floridához, Jay McClement a Torontohoz, Kevin Porter a Buffalohoz.

- A többi lejáró szerződésű játékost megtartottuk az első csapatból, egyetlen nevet leszámítva. Ryan O'Reillyval a nyári tárgyalások során nem sikerült megállapodni, ezért a kanadai center december elején garántált szerződést írt alá a KHLes Metallurg Magnitogorskhoz. Továbbra se lehetünk biztosak benne, hogy a kiváló játékos visszatér-e a csapathoz, de elvileg még lesz lehetőségünk a rajtig egyezkedni vele. Mondanom se kell mekkora veszteség lenne, ha nem számíthatnánk rá.

Az Avalanche 26 fős kerete az edzőtáborra:

Kapusok: Jean-Sebastien Giguere, Semyon Varlamov
Hátvédek: Tyson Barrie, Stefan Elliott, Jan Hejda, Matt Hunwick, Erik Johnson, Shane O'Brien, Ryan O'Byrne, Ryan Wilson, Greg Zanon
Támadók: Patrick Bordeleau, Steve Downie, Matt Duchene, Milan Hejduk, David Jones, Chuck Kobasew, Gabriel Landeskog, Jamie McGinn, Cody McLeod, John Mitchell, Mark Olver, P.A. Parenteau, Michael Sgarbossa, Paul Stastny, David van der Gulik

Hat játékos az AHLes fiókcsapatból érkezett, hogy megküzdjön a többiekkel a keretbe kerülésért. O'Reillyra egyelőre nem számíthatunk, de számolni kell vele, hogy remélhetőleg ő is hamarosan megérkezhet. A lockout alatt a legtöbb kulcsemberünk játékban volt, Duchene Svájcban, Stastny Németországban, Varlamov Oroszországban játszott csúcsformában, a csapat tehát elég jól játékban maradt, ami biztató. Ugyanakkor nagyon sok kérdőjel lehet a csapatot érintően, tavaly láthattuk, hogy cseppet se vagyunk kiegyensúlyozottak, idén ráadásul az erőltetett menetben még nehezebb lesz boldogulnak és minden hiba hatványozott következményekkel járhat.

Az biztos, hogy hatalmas zsákbamacska ez a csonka szezon minden csapat számára, fogalmuk sem lehet, hogy ki tud ilyen rövid idő alatt megfelelően felpörögni egy rövidített szezonra. Csak 48 mecs lesz a szezon, külön jelentősége lesz minden egyes győzelmi vagy vereség sorozatnak, mert nagyon könnyen fent vagy lent találhatja majd magát egy-egy csapat az egyébként is kiegyensúlyozott nyugati mezőnyben.

Bízunk benne, hogy az Avalanche fiatalos keretére jó hatással lesz a rövid szezon, a srácok megfelelően fognak pörögni és az új kapitány Landeskog vezetésével harcban lehetünk a rájátszásért a többiekkel.

Az alapszakasz 16 meccséből győztesen jöttünk ki, miénk lett az AFC első helye, s ezáltal a hazai pálya előnye. Ma azonban tisztalappal indul minden, hiába minden korábbi győzelmünk, hiába vertük el nagyon a Baltimore Ravnest magát is, ha ma kikapunk mind hiába való, egy meccs fog dönteni, ezen az egy meccsen kell kamatoztatni a tudásbeli fölényünket. Divsional Round: Baltimore Ravens @ Denver Broncos szombat 22:30-kor. A győztes jut a konferencia döntőbe, ahol legutóbb 2005-ben voltunk.
















Amikor nálunk van a labda

Az ellenfélnél a Ravens 3-4-es base védelme próbálja majd feltartani a megállíthatatlan támadó sorunkat. A sok sebből vérző védelemben falában Ngata nevét kell mindenképp kiemelni. Kétség kívül az ő neve hangzik a legveszélyesebben ebből a falból, azonban egész szezon során kisebb nagyobb sérülések hátráltatják játékát. Mögötte a rettegett LB sor, Ray Lewis-szal, Suggs-szal és Ellerbe-vel. Ray Lewis talán az egész Ravens legismertebb játékosa. A napokban bejelentette visszavonulását, szép lenne, ha mi búcsúztathatnánk egy ekkora játékost. Lewis idén szintén sok sérüléssel bajlódott, így a legutóbbi meccsünket is kénytelen volt kihagyni, s most visszatérve se 100%-os, azonban jelenléte valami olyasmit jelent a csapatnak, mint nálunk tavaly Dawkins. A puszta tény, hogy neve ott van a kezdőben, hogy jelen van a pályán, hatalmas lökést adhat ennek a védelemnek, melynek a napjai igencsak letűntek már, de most újra a vezérük vezeti őket hadba, egy utolsó rohamra, s ez a tudat semmi esetre se nyugtat meg. Ahogy a Lewis mellett felálló Ellerbe és Suggs se. A secondarybe is jutott nagy név Ed Reid. Az 5× All Pro minden szempontból illik a megkezdett sorba. Egykor legendás, rettegett játékos, aki idén sok sérüléssel bajlódott, ellenünk azonban pályára léphet, de ő sincs élete formájában. Ja igen, legutóbb Moreno nemes egyszerűséggel átugrotta őt álltában.

Az egykor rettegett Ravens védelem kulcsjátékosai tehát sérültek, vagy sérülten játszanak. S ez a szezon során is megmutatkozott. A vert középmezőnyben vannak yardokat tekintve és pontokat tekintve se nagyon tűnnek ki onnan, több mint 5 yardot engedtek átlagban playenként, ami magukhoz mérten sok, s halmozták ellenük a 1st downokat is. A 25 turn over se méltó dicső múltukhoz. Sebezhetőek földön is levegőben is. A szezon során 3650 passzolt yardot engedtek, bár mindössze 15 TD-t. A defensive passer ratingjük nem rossz, 80,6, de nem is kiemelkedő, a 37 sack Broncos szemmel már-már nevetségesnek tűnik idén, de ha éppen hogy is, azért a liga átlag fölött van. Átlagban nettó 6,1 yardot hoz ellenük egy passz play, ami nem rossz, de ettől a védelemtől sokkal jobbat szoktunk meg. Futás ellen pedig tragédia. Éveken át külön jegyezték, ha egyszer-egyszer nagy néha egy-egy futó át tudta lépni ellenük a 100 yardot, ehhez képest idén messze az átlag alatt van a védelmük a meccsenként engedett futott yardokban, mégha magára egy futásra nem is jut csak 4 yard. S ahogy passzoknál kimelkedően jó volt a 15 engedett TD, földön ugyanennyit engedtek, ami viszont ezúttal a legrosszabbak között van. Úgy összességében elmondhatjuk, hogy ez a több sebből vérző védelem viszonylag könnyen hajlik, de nehezen törik. Még mindig sok csapat örülne ilyen védelemnek, de ez a Baltimore Ravens, itt a D#-nek kell nyernie a meccset, melyhez a támadók csak asszisztálna, illetve alkalomadtán elrontják nekik. Ahhoz pedig, hogy a védelem megnyerje ezt a meccset, ahhoz ezek a számok kevesek lesznek...

Annál is inkább mert a túloldalon az idei év egyik legjobb támadó sorával néznek majd farkasszemet. Kuper visszatérhet a csapatba, így várhatóan a Clady-Beadles-Koppen-Kuper-Franklin 5-ös fogja védeni Peyton Manninget. Várhatóan a legtöbb esetben 1 RB 1TE és 3WR fog felállni mellé skill position-ben, és ahogy már megszoktuk snap előtti tanácskozások nélkül fog robogni az offense, hogy ne legyen ideje cserélni az ellenfélnek. A line of scrimmage-en pedig PM ragadozó módjára fogja kilesni, és kihasználni az ellenfél hibáit, gyakran áthívva a play-t, őrületbe kergetve ezzel az ellenfelet, és olykor saját csapattársait is. Igazából az át hívja a playt nem feltétlen a leghelyesebb kifejezés, inkább azt kéne mondani, hogy ott helyben hívja a playt a védelem felállásának függvényében. Az is biztos, hogy már konkrét tervvel fog érkezni a meccsre, mérhetetlen mennyiségű videót végignézve és kielemezve, ő már tudja ki lesz a prédája. Moreno pedig abban reménykedik, hogy megismétli a Ravens elleni legutóbb teljesítményét, mely után az AFC támadó játékosa lett azon a héten. Az elkapók közül legutóbb Erik Deckernek volt nagy napja, miután egy sikeres védekezés után Cary Williams megalázta őt, Decker úgy bepöccent, hogy 8 elkapás 133 yardig meg se állt, köztük 1 elkapott TD-vel. Reméljük haragja máig se csökkent.

A szezon során 11× léptük át a 30at, összességében 481 pontot szerezve, melynél csak a Patriots tudott jobb lenni. 6366 yardunkkal a 4. helyen büszkélkedhetünk, s egy playre jutott yardok számában is a top5-höz tartozunk. Egyedül a 25 labdavesztés lehet aggasztó. Elsősorban természetesen levegőben tündököltünk, 4534 yardunkkal és 37 TD-nkkel, egyaránt a top5-ben vagyunk. Talán fontosabb mérő szám a QB rating, ahol a 2. legjobbak vagyunk 105,3-ral, de a nettó passzolt yardokat tekintve már vezetünk 7,4-gyel, s ha TD-kkel és INT-ekkel súlyozzuk, akkor is mi vezetünk. Ezt kéne tehát megfognia a Ravens közepesnél kicsit erősebb passz védelmének. Azonban ha még nem merült a feledés homályába két bekezdés között, inkább a földön voltak verhetők idén. S nálunk az első számú futó Willis McGahee nem állhat rendelkezésre. S ez akár baj is lehetne, hisz a földön se yards/attempben, se TD-kben nem tűnünk ki a mezőnyből, azonban ennek az első számú oka, hogy a passz nagyon ment, s ezért nem is voltunk rászorulva a futásra. Amikor kellett futni, akkor azért általában inkább ment, mint nem, bár azért konzisztensnek nem nevezném, Viszont legutóbb a Ravens ellen több mint 160 yardot hoztunk össze, közte 2 TD-vel, hiába a számok.



Amikor náluk van a labda

Legutóbb az OL-ük finoman szólva is elvesztette a párharcot a mi fron7-ünkkel szemben. Most visszatérhet ugyan Yanda, de ez nem garantálja, hogy a meccs ne folyna a legutóbbi mederben, amikor is állandó nyomás alatt tudtuk tartani Joe Flaccot, ezáltal rekord mennyiségű 3&outot kikényszerítve. Ha már Joe Flacco, ez teljesen közészerű irányítóról van szó, aki magától, nem sokra képes. Amíg a Ravens védelem tündökölt, addig szépen elmenedzselgette a dolgot, de ha valamit már hozzá kellett volna tennie is a meccshez, általában csúfosan alul maradt. Míg ha megvédik rendesen, mondhatni középszerű, addig nyomás alatt kifejezetten gyenge, még magához képest is. Persze nyomás alatt mindenki gyengébb, de Flaccora semmi szín alatt nem lehet számítani, ha nem kap megfelelő védelmet, egy nem kiemelkedő Oline-tól a liga legjobb passrush-ja ellen. Nem a legjobb matchup számukra. Persze a +t amit a védelem gyengélkedése miatt hozzá kéne tenni a támadóknak, azt ők se Flaccotól várják, hanem Ray Rice-tól. A Pro Bowler RB zsinórban 4. évében lépte át az 1000 yardot, s ezúttal is jócskán kiegészítette azt elkapott yardokkal is. Mindebben nagy segítségére van a liga egyik utolsó klasszikus full backje Vonta Leach. Bernard Pierce-ről se szabad megfeledkezni, aki jól kiegészíti Rice-t a backfielden, de ettől még Rice a Ravens-O legjobb játékosa, balszerencséjére a liga 2. legjobb futás elleni védelmével kell szembe szállnia, úgy h a passz játéktól papíron nem sok segítséget kaphat. Flaccoról már esett szó, legjobb elkapójáról viszont még nem. Anquan Boldin a Colts ellen 140 yardot kapott el, ami normális esetben aggódásra adhat okot. Azonban Boldin játszott ellenünk legutóbb is, ahol Chris Harris mellett 0/6 0 yard 0 TD statisztikát tudott felhozni. Ezt alulmúlni nem tudja, de könnyen lehet h felülmúlja, nem lenne nehéz, de hogy 140 yardokat kapjon el, azt kötve hiszem. Torrey Smith pedig próbálkozhat Champ Bailey ellen, sok szerencsét neki, akitől én leginkbb tartok az a TE Pitta. A TE védekezés az egyik, amiben ugyan fejlődtünk valamit, de még mindig nagyon sebezhetőek vagyunk. Pitta legutóbb nagy napot zárt ellenünk, igaz csak akkor szaporította a számait, amikor már réges-rég eldőlt a meccs, s nálunk a cserék is lehetőséget kaptak, a védekezésünk agresszivitása is csökkent, de ettől még Pitta nagy napot zárt ellenünk.

Nem véletlen, hogy sokkal kevesebb nevet emeltem ki, mint a védő oldalon, mert míg a Ravens védelmét mindenki tiszteli, még most is, h a sérülések és a kor meglátszik teljesítményükön, addig az O, az csak úgy van. Nem sok olyan Baltimore fan van, aki az offense miatt lett szerelmes ebbe a csapatba. Ettől függetlenül azért többnyire állják a sarat.398 pont és 5640 yard ugyancsak eltörpül a miénk mellett, de mégis a liga átlaga fölött van. S ami a feladatuk volt évekig, hogy ne rontsák el a védelem meccsét, azt továbbra is megteszik, mindössze 16 labdát adtak el, ami a 2. legkevesebb az egész ligában. Hogy nézzünk az össz pont és össz yard mellett olyan statisztikát is ami alkalmasabb a leírásra, megállapíthatjuk hogy a Ravens beleszürkül a mezőnybe, mind a passer rating, mind a passz kísérletekre jutó átlag elért yardok tekintetében. Márpedig ezek elég nagy mértékben korrelálnak a győzelem esélyével. A futó játékuk természetesen jobb, köszönhetően Ray Ricenak, de passz játék nélkül a futójáték is akadozik, így hiába a Pro Bowler RB, mindössze 4,3-mas átlag és 17 TD, amivel a jobban futó csapatok közé tartoznak, de azért messze az elittől.

Pedig az egész támadó sornak elitnek kéne lennie, a mi védelmünkkel szemben, mely már tavaly is lenyűgözött engem, s idén újabb szintre emelkedett Jack Del Rio vezérlete alatt. Dumervil-Vickerson-Bannan-Wolfe a védőfal. Dumervil messze kint wide9 pozícióban fáradhatatlanul rohamozza az ellenfél irányítóját melynek gyümölcse újabb év kétszámjegyű sackkel. Vickerson és Bannan elsősorban a futások megfogásában jeleskedik, Wolfe pedig számtalan szerepkörben bevetésre került. Vickhez és Bannanhoz hasonlóan ő is 2 lyukra is felügyel a játék indulásokar (2 gap), ellenben ő van, hogy az irányítót rohamozza (6 sack), van h Von Millernek teremti meg a lehetőséget, h 1v1-ben maradjon, és van, h a futás megállításában segít be a 2 DT-nek. 3technicben, 4technicben és 5technicben egyaránt láthattuk játszani, az újonc már első évében a védelem meghatározó tagja lett. Az LB sorban Woodyard, Brooking és Von Miller kapott helyet. Woody remekül helyettesíti DJ-t, vezeti a csapatot szerelésben, és blitzekben is hozza nagy nevű elődje számait. Brooking a veterán a liga legmegbízhatóbb szerelője, egyetlen misstackle nem volt az egész szezon során, Von Miller pedig a csapat legjobb játékosa. 18,5 sackkel franchise rekordot döntött, de bármilyen rábízott szerepkörben megállta a helyét. Ritka nagy kincs. Ahogy a secondaryben Champ Bailey és Chris Harris, a pff statisztikái szerint a két legjobb játékos emberfogásban. És mellettük a 2 safetyre se lelhet panasz, Moore és Adams egyáltalán nem lóg ki a liga egyik ha nem a legjobb védelméből. A legnagyobb erősség talán mégis a depth, a névtelen játékosok, melyekről a legtöbb nézőnek fogalma sincs, hogy ki az. persze minden csapatnak vannak ilyen játékosai,mégis összevetve az előző évek Broncos-ával, meg néhány másik csapattal amit többet láttam, azt mondom ez az egyik amiben a liga fölé nőttünk. Ki tudta a szezon előtt, h ki az a Mitch Unrein, ki hallott előtte Tony Carterről, vagy az újonc Trevathan, sok fiatal játékos, mondhatni az ismeretlenség árnéykában, s amikor pályára lépnek, semmivel se lesz gyengébb a védelem. És akkor végére hagytam DJ Williams-szet, aki saját hülyeségének köszönhetően szorult a cserepadra, de nem csak az egyik legjobban kereső cserejátékos, hanem az egyik legjobb is. Nem sok gyenge pont van ebben az egységben.

S ezt alátámasztják a számok is. 4. legkevesebb engedett pont, és 2. legkevesebb engedett yard dacára a rengeteg garbage-timenak. Top 10 defensive passer rating, legkevesebb átlag nettó yard passz kísérleteknél, s a legtöbb sack az egész ligában 52-vel. Földön pedig legkevesebb engedett futott TD, mindössze 5, 2. legkevesebb engedett yard futásonként, ez a védelem majdnem minden fontos statisztikában elit, sokban egyenesen a legjobb. 2 nagy hiányossága van, az egyik a kevés labdaszerzés, ami részben betudható ugyan a kiharcolt fumble-ök megszerzésének rendkívül alacsony százalékában, ami talán inkább múlik a szerencsén mint a tudáson, de  INT-ek tekintetében is alig vagyunk az átlag fölött. A másik figyelmeztető jel, az a red zone defense, ennek sikertelensége pedig elsősorban a TE védekezésre vezethető vissza, melyből még a továbbiakban, ha ma nyerünk akár nagyobb gond is lehet. Ennek ellenére nincs olyan védelem jelenleg, amire szívesen lecserélném a miénket, s az elmúlt hét legörömtelibb eseménye az volt számomra, h Jack Del Rio-t nem hívta senki se interview-ra.

Összességében

A szezon során rengeteget játszottunk előnyben. Az elején megöljük a futójátékot, közben az offense pakolja felfelé a pontokat, s az ellenfél máris rákényszerül a passzra. Volt h magát a futást nem is tudtuk olyan jól megfogni, például Jamaal Charles vagy Trent Richardson egész jó átlaggal futott ellenünk, de hamar akkora előnyre tettünk szert, h kénytelenek voltak passzolni. Ha pedig tudjuk, hogy passzolni készülnek, elővesszük a nickelt (5DB-s felállás), a három CB nagyon jól fogja az embert (Bailey, Harris és Carter), a front6 pedig nagyon kreatív blitzekkel, kimagasló egyéni teljesítményekkel elkezdi halmozni a pressure-t hurry, QB hit és sack formájában. Ha nem viszik földre az irányítót, akkor hibára késztetik, és a secondary köszöni szépen. Az offense meg addig pörög míg megvan Manningnek a 300 yard és/vagy a 3 TD, aztán jönnek a futók, és velük se nagyon tud mit kezdeni az ellenfél. Pont ebből fakad a z egyik aggodalmam, utoljára a bye week előtt volt kétséges a győzelem, ezek után nem tudom, hogy miként tudna váltani a csapat, amikor nagyon kéne. A történelem mellettünk szól, már a '70-es években amikor még csak a liga boxzsákjai voltunk, már akkor is hagyományt csináltunk azzal, h behúztuk a szoros meccseket, melyet a '80-as években Elway a tökélyre fejlesztett. )Pont ma van az évfordulója A Drive-nak). S Elway után se hagytunk fel ezzel a jó szokással, tavaly Tebow idézte fel a szép emlékeket, idén pedig Manning volt az, aki nem egyszer megindította a nagy hajrát a 4. negyedben. Ugyan többször már túl reménytelen volt a helyzet még számára is, de azért láttuk már őt megfordítani meccset Colts és Broncos mezben is. A papírforma mindenesetre azt mutatja, hogy ezúttal se lesz erre szükség. Zsinórban 11 meccset nyertünk meg legalább 7 pontos különbséggel, és Vegasban most is 9 pontos favoritként várjuk a meccset. Mi vagyunk a jobbak, ez nem vitás, de egyetlen meccs dönt, és ha közhely is, azon bármi megtörténhet. Egy nagyon motivált és ezért nagyon veszélyes Ravens látogat hozzánk, fűti őket a bosszúvágy, Ray Lewis is szépen akar távozni, szóval hiba lenne félvállról venni a meccset. A statisztikában most kigyönyörködhettük magunkat, de a meccsen a játékosoknak a legjobbjukat kell hozni, hogy érvényesítsék is azt! Én azért bízom benne, hogy sikerül majd nekik, Hajrá Brocnos!

- Tóth Milán írása -

Véget ért az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Air Force Falcons győzelmi sorozata, a csapat szezonbeli első vereségét éppen az állami rivális Buffaloestól szenvedte el 89-74-es arányban.






















Pedig a félidőben még nagyon jól tartotta magát az esélytelenebb AFA, és idegenben sem riadt meg, de a boulderiek végül hozni tudták a meccset. A vendégek legeredményesebb játékosa természetesen a végzős hátvéd Michael Lyons volt 20 ponttal, míg a szintén senior Todd Fletcher karriercsúcsot jelentő 18 egységnél állt meg. Dave Pilipovich vezetőedző büszke volt tanítványaira, mivel keményen küzdöttek, ugyanakkor néhány gyengeségre – kevés lepattanó – is felhívta a figyelmet.

Háromból kettő

A CU elleni idegenbeli találkozót követően három hazai meccs várt az Air Force-ra, és ebből kettőt sikerrel is vettek a Sólymok. November 28-án Todd Fletcher ismét egyéni csúcsot állított fel, a Jackson State ellen 76-47-re megnyert találkozón 20 pontig jutott. Michael Lyons is jól teljesített, ő 14 pontnál állt meg, míg Mike Fitzgerald 13-at szorgoskodott össze a nem sok izgalmat hozó meccsen. Győzelmének köszönhetően a Falcons mérlege ekkor 6-1 volt a szezonban, és ilyen jól utoljára a 2006/07-es idényben kezdett a csapat.

Négy nappal később a veretlen Wichita State látogatott a Clune Arénába, és a hazaiaknak nem sok kellett ahhoz, hogy döntetlenre mentsék a rendes játékidőt: Lyons a dudaszó pillanatában eresztett el egy hárompontos dobást 69-72-es állásnál, és mivel a játékos próbálkozása kimaradt, a Sólymok így elveszítették a találkozót. Mike Fitzgerald (18 pont) mellett Taylor Broekhuis (17) és Lyons (13) voltak a csapat húzóemberei, de Fletcher (8) és a padról beállva 17 percet kapó DeLovell Earls (8) is mindent megtett a sikerért.

„Azt gondoltam, hogy be fog menni” – kesergett Pilipovich a lefújást követően. „Azt hittem, hogy Todd megcsinálja magának a helyet és dob, mert szabadon volt, de inkább Mike-nak passzolt. Ő általában bedobja az ilyeneket, de most nagyon kevés ideje volt és még támadták is. Nem sok hiányzott hozzá.”

A szoros vereség után volt ideje pihenni a társaságnak, hiszen az Arkansas-Pine Bluff elleni meccsre hat nappal később került csak sor. A Falcons hozta a papírformát, és a lelkes 1553 kilátogató néző nagy örömére 65-49-es diadalt aratott, ezzel 7-2-re alakítva szezonbeli mérlegét. Nehezen indult a találkozó Pilipovich csapatának számára, hiszen az első félidőben 31-25-re a vendégek vezettek, de Michael Lyons 26 pontjának köszönhetően sikerült a fordítás. Mike Fitzgerald fele ennyi pontot szerzett, míg a harmadik legeredményesebb Broekhuis hat pontnál megállt. Pilipovich a találkozó utáni nyilatkozatában elárulta, mondta Lyonsnak, hogy elő kell lépnie és vezetnie a csapatot, mivel annak szüksége van rá, a végzős klasszis pedig megfogadta a mester szavait.

Egy győzelem mellett két sima vereség

Karácsony előtt Kaliforniában, a UC Riverside otthonában volt jelenése az Air Force-nak, és Michael Lyons ismét oroszlánrészt vállalt csapata sikerében, a coloradóiak 61-53-ra nyertek. Első számú játékosunk a 22 pontja mellett hat lepattanót szerzett és három asszisztot is kiosztott. Taylor Broekhuis tíz pontot szerzett, míg a csapat második legeredményesebb játékosa a csereként beálló Kyle Green volt 11 ponttal. Pilipovich a találkozó után ismét Lyonst méltatta, de meg is van rá az oka, hiszen a játékos kiváló formában kosarazik az utóbbi időben.

A 2012-es naptári év utolsó meccsét Sunrise-ban játszotta a Falcons, de sajnos a győzelem nem jött össze a Florida Gators vendégeként. A hazaiak 78-61-re nyertek, így a papírforma nem borult. Michael Lyons 11-7-es mérleggel zárt ami a szerzett pontokat és a lepattanókat illeti, és mivel senki nem tudott kimagasló eredményt nyújtani, az újabb győzelem elmaradt. Green 11, Broekhuis tíz, Tre’ Coggins nyolc pontnál állt meg.

„Kicsit meg voltunk viselve a második félidőben, aminek oka az, hogy ellenfelünk fizikálisan bőven fölöttünk áll” – mondta a vezetőedző a meccset követően, utalva a 13. Florida egyik erősségére. „Tudtuk, hogy egy nagyon jó százalékkal dobó együtteshez látogatunk.”

Január második napján a Richmond vendégeként sem jött össze a győzelem, az Air Force 91-68-as vereséget szenvedett. A hazaiaktól egy játékos 25, míg a másik 31 pontot dobott, a sólymok csapatából szokás szerint egyedül Michael Lyons tudta velük felvenni a harcot, de 18 pontnál ezúttal ő sem volt többre képes.

12 meccset követően az Air Force eddig nyolc alkalommal győzött, így a tavalyi gyengécske év után ez igazán pozitívum, de a jó forma ellenére a fogadási tippek alapján az MWC legjobb csapatai ellen ellen a légierőnek nem sok esélye lehet.

Az már hetekkel ezelőtt eldőlt, hogy a Denver Broncos résztvevője lesz az NFL idei rájátszásának, az utolsó mérkőzések már csak a pontos helyezésről voltak hivatottak dönteni. Nos, mivel a Vadlovak a befejező három meccsüket is kivétel nélkül megnyerték, így a mieink AFC élén végezve, pályaelőnyből várhatják a rájátszást. A záró három forduló eseményeiről most dióhéjban igyekszem beszámolni, miközben már a playoff felé is kacsintgatunk.



December 16-án került sor a csapat utolsó idegenbeli mérkőzésére az alapszakaszban, amely hosszú hetek óta a legnehezebbnek tűnő összecsapás volt a Baltimore Ravens otthonában. A Hollók ellen az elmúlt években többször is veszítettünk, most azonban nem voltak kirobbanó formában, ellentétben velünk, így idegenben is minden esélyünk megvolt rá, hogy győzelemre törjünk. Már az első félidő alatt komoly előnyre tettünk szert, ugyanis Prater közeli mezőnygólja és Hester futott TD-je után nem sokkal a második negyed befejezése előtt Flacco pick-jét Chris Harris 98 yardos interception TD-re hordta vissza, minden idők leghosszabb pick six TD-je volt a Broncos történetében. 17-0 után nem sok kérdés maradt, a vendéglátók szépítettek egy FG-vel, ám a harmadik játékrész hátralévő részében Manning és Decker közt egy 51 yardos összjátékot láthattunk és Moreno is bejutott az end zone-ba. Az utolsó negyedben engedtük némileg feljebb zárkózni a Ravens, de így 34-17 arányban mostuk le őket az M&T Stadium-ben. Ezzel a győzelemmel vált biztossá, hogy a csapat saját kezébe vette a sorsát, és ha az utolsó két meccsét megnyeri hazai környezetben két gyengébb ellenféllel szemben, akkor bye week-kel kezdheti a rájátszást.

A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 17/28 sikeres/összes passz, 204 passzolt yard, 1 passzolt TD
Moreno: 22 próbálkozás, 118 futott yard, 1 futott TD, 2 elkapás, 8 elkapott yard
Hillman: 14 próbálkozás, 29 futott yard
Decker: 8 elkapás, 133 elkapott yard, 1 elkapott TD
D. Thomas: 4 elkapás, 13 elkapott yard
Dreesen: 2 elkapás, 36 elkapott yard
Holliday: 1 kick return, 20 visszahordott yard; 6 punt return, 5.5 visszahordott yard
Prater: 2/3 FG, 4/4 XP (27 és 36 yard)
Colquitt: 8 punt, 43 yard AVG
Bailey: 6 tackle
Adams: 5 tackle
Woodyard: 4 tackle
Wolfe: 3+1 tackle, 1 sack
Dumervil: 2+1 tackle, 1 sack
Ayers: 1 tackle, 1 sack
Bannan: 1 tackle, 1 kikényszerített fumble
Moore: 2 tackle, 1 megszerzett fumble

Egy héttel később tehát hazatértünk a Sports Authority Field at Mile High-ra, és a kötelező győzelem reményében vártunk a szebb napokat is megélt Cleveland Browns elleni csörtét. Ahogy azt megszokhattunk, megint korán sikerült dűlőre vinni a meccs sorsát, három perc alatt vezetéshez jutottunk, és minden negyedet külön-külön is megnyerve diadalmaskodtunk. Manning három játékrész alatt három TD-t adott, Decker kétszer, Bay-Bay egyszer kapott el pontot érő átadást, miközben a Barnák csak két mezőnygólt szereztek. A hajrában Prater is elsüllyesztett két FG-t, illetve Hester is beért 1 yard-ról, így 34-12 arányban szállítottuk az újabb sikert, és a New England fiaskójával már biztosak lehettünk benne, hogy nem kell pályára lépnünk a Wild Card weekend-en, sőt az első helyben is reménykedhettünk az utolsó forduló előtt.

A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 30/43 sikeres/összes passz, 339 passzolt yard, 3 passzolt TD, 1 interception
Moreno: 22 próbálkozás, 78 futott yard, 5 elkapás, 49 elkapott yard
Hester: 3 próbálkozás, 6 futott yard, 1 futott TD
D. Thomas: 9 elkapás, 102 elkapott yard, 1 elkapott TD
Decker: 6 elkapás, 65 elkapott yard, 2 elkapott TD
Tamme: 2 elkapás, 69 elkapott yard
Stokley: 5 elkapás, 32 elkapott yard
Holliday: 1 kick return, 6 visszahordott yard; 2 punt return, 1.0 visszahordott yard AVG
Prater: 2/2 FG, 4/4 XP (27 és 41 yard)
Colquitt: 3 punt, 49.0 yard AVG
Harris: 8 tackle
Woodyard: 4+4 tackle, 1.5 sack
Miller: 4+1 tackle, 1 sack
Dumervil: 1+3 tackle, 2 sack
Brooking: 4+1 tackle
Adams: 4 tackle
Wolfe:1+1 tackle, 1 sack



Az alapszakasz befejező játékhetében a Kansas City Chiefs-t láttuk vendégül, AFC West leggyengébb csapata már réges rég lemondott a szezonról, legfeljebb a szép búcsúban bízhattak, de várhatóbb volt, hogy az 1/1-es pick érdekében nem fognak túlzottan virgonckodni Mile High-on. Nem is hagytunk nekik teret az ellenszegülésre, az első negyedben Moreno kezdte meg a TD-gyártást, majd Succop közeli sikeres FG-ja után Manning és Decker kétszer is tökéletesen játszott össze a red zone-ban, a félidei eredmény már 21-3 volt a javunkra. Nem álltunk le, és a folytatásban Bay-Bay elkapott, Ball futott TD-ja, valamint Prater 42 yardos rúgása jóvoltából állítottuk be a 38-3-as, kiütéses végeredményt. Ráadásul mivel korábban a Texans kikapott Indianapolis-ban, így a coloradói győzelem azt jelentette, hogy a Broncos AFC élén zárta az alapszakaszt.

A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 23/29 sikeres/összes passz, 304 passzolt yard, 3 passzolt TD
Ball: 15 próbálkozás, 66 futott yard, 1 futott TD
Moreno: 15 próbálkozás, 44 futott yard, 1 futott TD, 1 elkapás, 10 elkapott yard
Hester: 7 próbálkozás, 55 futott yard
D. Thomas: 7 elkapás, 122 elkapott yard, 1 elkapott TD
Decker: 7 elkapás, 76 elkapott yard, 2 elkapott TD
Stokley: 3 elkapás, 49 elkapott yard
Green: 2 elkapás, 19 elkapott yard
Dreessen: 2 elkapás, 15 elkapott yard
Leonhard: 2 punt return, 3.5 visszahordott yard AVG
Prater: 1/1 FG, 5/5 XP (42 yard)
Colquitt: 3 punt, 44.7 yard AVG
Moore: 8 tackle, 1 sack
Vickerson: 5 tackle
Woodyard: 3+1 tackle
Miller: 2+1 tackle, 1 sack
Brooking: 2 tackle, 1 sack
Wolfe: 2 tackle, 1 sack

Az AFC West divízió végeredménye:

1. Denver Broncos 13-3
2. San Diego Chargers 7-9
3. Oakland Raiders 4-12
4. Kansas City Chiefs 2-14

A Broncos 11 meccses győzelmi sorozat birtokában zárta az alapszakaszt, és sokak szerint a SB legnagyobb esélyeseként tekinthet a rájátszás elé. Ennyire azért még nem érdemes előre szaladni, több fontos és nehéz összecsapás áll még előttünk ahhoz, hogy a gárda valóban révbe érhessen.

Az NFL rájátszása már az elmúlt hétvégén megkezdődött a Wild Card-mérkőzésekkel, a számunkra szerepet játszó AFC-ben a két divízió-győztes legyőzte a két WC-csapatot: a Houston Texans nagy csatában 19-13-ra verte a Cincinnati Bengals-t, míg a Baltimore Ravens 24-9 arányban győzött az Indianapolis Colts ellen, ami azt jelentette, hogy újra a Hollókkal fogunk játszani, míg a texasiaknak Foxborough-ba kell utazniuk. Ez idő alatt az NFC-ben majd SF-GB és ATL-SEA meccseket tartanak a főcsoport-döntőért.

A Broncos divisional mérkőzésére magyar idő szerint szombat este, 22:30-tól kerülhet sor a Ravens ellen, akiket pár hete idegenben legyőztünk, és bizonyára most is esélyesek leszünk. Természetesen a mérkőzés előtt még bővebb felvezetést olvashattok nálunk szakértő kollégámtól, addig is érdemes megkezdeni a visszaszámlálást, és vágni a centit az idei esztendő első denveri PO-meccséig!

Az elmúlt hetekben újabb hírcsokorra való események történtek a Colorado Rapids holtszezonja alatt, a csapat kerete újabb változásokon ment keresztül, és hamarosan megkezdődhet a hivatalos felkészülés a 2013-as szezonra.



Nem sokkal Casey távozását követően a klub egy másik emblematikus csatáráról, Omar Cummings-ról is lemondott, a Karácsony előtti napokban ugyanis a jamaicai támadót az elmúlt két évben MLS-döntőt játszó Houston Dynamo-hoz cseréltük a védekező középpályás Nathan Sturgis-ért cserébe. A 30 esztendős csatár 2007 óta erősítette a csapatot, 39 bajnoki góljával a klub történetének valaha volt második legeredményesebb játékosa lett, a kupagyőztes évben 14 találattal éppen házi gólkirály volt. Azóta viszont folyamatosan lefelé szállt a csillaga, tavaly is többször sérülésekkel bajlódott, nem tudta már megközelíteni korábbi formáját.

Az új szerzemény mindössze 25 éves korára ettől a szezontól kezdve immár pályafutása hatodik csapatában léphet pályára, ami nem éppen bizalomgerjesztő. 2006-ban a draft 12. helyén választotta ki a Galaxy, később a RSL-hez cserélték, a 2008-as expansion draft alkalmával pedig a Seattle csapott le rá. Ezt követően a Toronto-ban játszott egy rövid ideig, a tavalyi szezont pedig már a Dynamo-ban húzta le. Sturgis eddigi 80 pályára lépése közül 66-szor volt kezdő, ezalatt egy gólt és két assziszt szerzett.

"A játékosok helycseréje mellett anyagi juttatásokat is kaptunk, amely teret nyit további téli igazolások előtt. Nathan kifejezetten tapasztalt játékos, több középpályás poszton és a védelemben is képes játszani, igazán sokoldalú labdarúgó, aki a védekezésünk stabilitásának kulcsembere lehet 2013-ban. Ugyanakkor fájdalmas most Omar-tól elbúcsúznunk, a Rapids egyesülete és szurkolói mindig emlékezni fognak rá, és a legjobbakat kívánjuk neki ezután Houston-ban" - nyilatkozott a klub technikai igazgatója, Paul Bravo.

A legújabb friss igazolásra alig pár nappal ezelőtt került sor, ugyanis klub szerződést kötött az ecuadori válogatott hátvéddel, Diego Calderon-nal. A 26. életéveben járó bekk ezidáig hazája első osztályú bajnokságában szerepelt, a Liga de Quito saját nevelésű játékosaként 2005-ben debütált, azóta több mint 200 fellépésen húzta magára a csapat mezét, miközben három nemzeti bajnoki cím mellett Copa Libertadores-t (2008), Copa Sudamericana-t (2009) és Recoba Sudamericana-t (2009 és 2010) nyert. Bravo a következőket mondta a legújabb játékosunkról: "Diego kifejezetten tehetséges hátvéd, aki a támadások építésébe is képes bekapcsolódni, biztosan a védelem erősítésére fog szolgálni. Bal oldalt és középen is bevethető, tiszteletreméltó tapasztalattal rendelkezik, és komoly nemzetközi sikereket ért el az elmúlt években. Izgatottan várjuk, hogy megérkezzen a csapathoz."

A gárda cserekapusa, Steward Ceus a következő szezontól is a Rapids-t szolgálhatja, miután a napokban megújította szerződését a denveri együttessel. A haiti-i származású portás a tavalyi szezonban Pickens sérülése miatt két meccsen kapott lehetőséget, gólt egyik találkozón sem kapott, s reményeink szerint továbbra is megbízható váltótársa lehet az MLS legjobbjai közé tartozó elsőszámú kapusunknak.

A következő jeles esemény a január 17-én sorra kerülő MLS SuperDraft lesz Indianapolis-ban, melyre a Rapids három választási lehetőséggel rendelkezik az első 30 helyen belül, tehát mindenképpen komoly erősítésekre lehet számítani.

A csapat január 21-től kezdi meg a felkészülést a 2013-as szezonra, hivatalosan ez lesz az edzőtábor első napja, de már az azt megelőző napokban együtt lesz a csapat az orvosi és fizikai vizsgálatok erejéig. Ezt követően január 27-én az arizonai Tucson-ba látogatunk, ahol a Desert Friendlies torna keretein belül három felkészülési mérkőzést vívhatunk meg a Portland, a Houston és a San Jose csapataival. Februárban tíz napot töltünk Las Vegas-ban, s 15-én a Chivas USA-jel fogunk barátságos meccset játszani. A tényleges tétmeccsek pedig március 2-án kezdődnek, az MLS nyitó fordulójában az FC Dallas otthonában léphetünk fel, egy héttel később a home opener-t a Philadelphia Union ellen vívjuk.

- Tóth Milán írása -

A szezont hat (a bemutató meccsel együtt hét) győzelemmel kezdő Colorado State Rams december 5-én és 8-án is vereséget szenvedett az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokság alapszakaszában, de ezt követően ismét hat meccset nyertek meg a kosok a UTEP elleni meccsig bezárólag. Larry Eustachy legénysége tehát továbbra is jó formának örvend a két kudarc ellenére. Most nézzük sorba a decemberi meccseket.





















Két vereség a tarsolyban

A jó széria a rivális Colorado ellen szakadt meg, pedig Hornungék alig hét perccel a találkozó vége előtt még csak hárompontos hátrányban voltak. A Rams az első félidőt rontotta el, hátránya ekkor már húsz pont volt, így hiába nyerte meg a második játékrészt 11 pont előnnyel, 70-61-re így is kikapott. Colton Iverson fantasztikus napot fogott ki a vereség ellenére is, hiszen dupla-duplával zárt (19 pont, 14 lepattanó), és ez a centernek zsinórban már az ötödik DD-ja volt. Rajta kívül a senior irányító Dorian Green dobott még 18 pontot, a többiek messze elmaradtak társaiktól. A hullámzó játék végig jellemző volt a Ramsre, így elkerülhetetlen volt szezonbeli első vereségünk.

Három nappal később az Illinois-Chicago vendégeként sem jártak sikerrel a Kosok, mivel a boulderi vereséget követően a „szelek városában” is kikaptak. A tíz lepattanóig és nyolc pontig jutó Pierce Hornungék pedig jól tartották magukat, az első félidőben hátrányuk kétpontos volt. A fordulást követően aztán a hazaiak tudtak többet újítani, így Greg Smith 20 pontja és 10 lepattanója is kevésnek bizonyult a sikerhez. A Rams 64-55-re kapott ki, így 7-2-es mérleggel térhetett haza.

Ismét a győzelmi ösvényen

December 17-én a North Floridát látta vendégül a CSU, és a kilátogató 3556 néző könnyed, 83-55-ös hazai győzelemnek örülhetett, mely igazán csak a második félidőben dőlt el. Sikerének köszönhetően zsinórban 18. meccsét nyerte meg hazai pályán a Rams, és mint később kiderült, a diadalnak egy újabb jó széria kezdete volt. A floridaiak ellen többen is játéklehetőséget kaptak a cserék közül, így például Gerson Santo, Jordan Mason és Jon Octeus is.

„Nagyon csalódott voltam, ahogy kezdtük a meccset, ennél jobban kellett volna. A folytatásban aztán lenyűgözően játszottunk. Szerintem a srácok pontosan megértették, hogyan fogjuk mi ezt csinálni” – mondta Eustachy, utalva az általa hozott változtatásokra is.

Két nappal később hasonló mérkőzést játszott szintén hazai pályán a Rams, az ellenfél ezúttal a CSU Bakersfield volt. Ezúttal is csapatként nyújtottunk jó teljesítményt a második játékrészben, bár az első felvonásban még voltak hibák a játékában. Pierce Hornung 10-8-as, Smith 14-5-ös, Iverson 12-4-es, Eikmeier 17-3-as, Green pedig 11-1-es mérleggel zárt, ami a szerzett pontokat és a lepattanókat illeti. A Rams vezetőedzője szerint a 78-58-as eredmény nem tükrözi, milyen szoros is volt valójában a mérkőzés, majd hozzátette, játékosai fizikálisan és mentálisan is egyre jobbak.

A jó forma a Portland ellen is megmaradt, és Pierce Hornung vezérletével a coloradóiak 70-53-as győzelmet arattak. A senior támadó DD-val segítette csapatát az újsabb sikerhez, 24 pontja és 11 lepattanója magáért beszél. Rajta kívül Daniel Bejarano is DD-t ért el, az ő neve mellé 10-10 egység és lepattanó került. Eikmeier is jól játszott, a kiscsatár végül 14 ponttal zárt.

„Ez egy remek siker volt, amit az is bizonyít, hogy ma nem dobtunk jó százalékkal, mégis sikerült nyernünk” – mondta a vezetőedző, Hornung pedig rövid nyilatkozatában Bejaranót méltatta, aki a szabad labdákra mindenkinél gyorsabban startol az edzéseken.

Másnap, azaz december 23-án ismét Las Vegasban lépett pályára a Rams, de a Virginia Tech sem tudta megállítani az ismét dupladuplát elérő Pierce Hornungot (18 pont, 10 lepattanó) és társait. A félidőben még egyáltalán nem látszódott az, hogy ismét nagy verést mér ellenfelére a csapat. Pedig így lett, nem álltunk le és 88-52-re hoztuk a találkozót. Dorian Green, Greg Smith és Colton Iverson is bőven tíz pont fölött zárt, utóbbi kettő a lepattanók összeszedésében is jeleskedett.

A Las Vegas-i Classis torna után ismét Fort Collinsban volt „jelenése” az együttesnek, és a publikum nagy örömére ezúttal is simán győztek Eustachy legényei. A 80-55-ös sikerből ismét többen kivették a részüket, Smith, Iverson, Eikmeier és Green is tíz pont felett dobott. A csereként beállt Octeus is jól játszott, 18 perc alatt kilenc lepattanót és öt pontot szerzett – előbbi az újonc karrierjében rekordnak számít az NCAA-ben.

Eustachynak a védekezés tetszett igazán az Adams State ellen, a mester ezt a teljesítményt szeretné látni csapatától a folytatásban is, amikor éppen nem náluk van a labda.

A 2013-as év első meccsét a UTEP ellen, hazai pályán játszották a Kosok, és bár a nagyarányú győzelem ezúttal elmaradt, ismét hat sikere van a csapatnak zsinórban. A UTEP ellen 72-68-ra nyert az Eustachy-együttes, köszönhetően Pierce Hornung (10 lepattanó), Greg Smith (18 pont), Colton Iverson (17 pont) és Wes Eikmeier (12 pont) kiváló teljesítményének. Szerencsére a coloradóiak az első játékrészt megnyomták, és bár a másodikat elbukták, így is maradt még négy pont előnyük.

„Azt hiszem ez egy olyan meccs volt, melyre igazán szükségünk volt” – mondta Eustachy a lefújást követően. „Ez a csapat képes megnyerni a Conference USA-t, jó edzőjük van, és ennél sokkal jobb eredményeket fognak elérni.”

A hazai pályán már 21 mérkőzés óta veretlen Ramsre a folytatásban a St. Bonaventure vár, és a fogadási tippek alapján ezúttal is győzelemben bízhatnak Hornungék.

A naptári év utolsó hetei a legtöbb embernek a pihenésről és az ünnepekről szólnak. Az NBA-ben viszont továbbra is feszített tempóban zajlott ez idő alatt is a bajnokság. A Denver Nuggets mögött is kemény összecsapások vannak, utolsó helyzetjelentésünk óta ötször léptek pályára városunk profi kosárlabdázói. Lássuk, milyen eredményességgel tették mindezt!



December 23-án hajnalban a Charlotte Bobcats vendégszerepelt a Pepsi Centerben. Ellenük magabiztos sikert várhattunk, ezzel egy jó felvezetést adva az ünnepi programunknak. A mérkőzés elején a vendégek jól tartották magukat, szorosan tapadtak ránk, elsőként a nyitó játékrész felénél tudtunk pár ponttal ellépni. Ez az öt-hét pontos különbség állandósult nagyjából a nagyszünet előtti percekig, ekkor egy jó szériának köszönhetően jelentősen nőtt a különbség, a pihenőt közel húsz pontos fórban várhattuk. Nagy szerepe volt ebben Iguodalának. A harmadik negyedben még néhány ponttal megtoldottuk az előnyt, így a záró szakaszra már nem sok megválaszolatlan kérdés maradt, szépen lecsorgott az utolsó 12 perc is, aminek a végén 110:88-as hazai sikert jelzett az eredményjelző. Felszabadult, jó játék jellemezte a csapatot, igaz, ehhez szükség volt az ellenfélre is, akik nem fejtettek ki túl nagy ellenállást. Különösen a palánk alatt játszhattunk zavartalanul, ezt mutatja talán az is, hogy Koufos 16 ponttal szezoncsúcsot döntött, de mellette még hat játékosunk ért el legalább tíz pontot, Faried és Iguodala 15-15 egységig jutottak. A végjátékban több lehetőséget kapott Fournier, Randolph, Mozgov és Hamilton is. Lawson viszont 0 pontos mérkőzést zárt, ami azért ritkaság tőle, a következő meccseken, ennél mindenképpen több kell majd az irányítótól is.

Már a karácsonyi program keretei közt találkoztunk a Los Angeles Clippersszel. Idegenben mérkőztünk meg velük, az ellenfél nagyszerű formát tudhat magáénak, az utóbbi időbe rendre nyerték a meccseiket, alaposan bele kellett húznunk, ha meg szerettük volna törni a nyerő szériájukat. Az első negyedben még úgy is nézett ki a dolog, hogy lehet keresnivalónk ezen az estén, 12 percnyi játék után egy pontocskával még jobban is álltunk, mint a vendéglátóink. A második játékrész elején fordult az állás, de nem lépett el igazán Clippers, az igazi összeomlás a félidő előtti percekig váratott magára, a szünet előtti hajrában közel húsz pontra szakadtunk le. A folytatásban többször is tíz pont környékére tudtuk faragni a hátrányt, de ennél közelebb nem sikerült kerülnünk. Az utolsó felvonás előtt 17 ponttal voltunk lemaradva és a játék képe alapján sem volt esélyünk a fordításra. A záró negyed elején még egy picit nőtt is a különbség, ez végleg eldöntötte a találkozót, ami 112:110 vereséget hozott. Csúnya zakót kaptunk tehát karácsonyra, különösen fájó benne, hogy a Clippers kezdőinek nem is kellett nagyon megizzadniuk, a cseresoruk intézett el minket. Nálunk ezúttal elmaradtak a kimagasló teljesítmények a kezdőből és padról egyaránt, Koufos dupla-duplájét és Hamilton 16 pontját érdemes csak említeni. Gyengék voltunk mezőnyből, a kulcsembereink közül a legtöbben 50% alatt teljesítettek, Gallinari különösen rossz napot fogott ki. Természetesen a hármasok sem mentek jobban, 13 kísérletből 3 volt eredményes, miközben az ellenfél 11 alkalommal talált be három pontot érően. A hazai cserék parádés játéka mellett ezekben látom a vereség legfőbb okát.

Már rögtön másnap javíthattunk, ráadásul a Los Angeles Lakers ellen léptünk pályára a Pepsi Centerben. Érezni lehetett a csapaton, hogy nagyon szeretnének bizonyítani és a Lakers ellen amúgy is mindig kettőzött erővel játszunk, különösen hazai pályán. Ennek megfelelően egy meggyőző első negyeddel nyitottunk, egy híján harminc ponttal terheltük meg a vendégek gyűrűjét, de komoly előnyt nem tudtunk kiharcolni. A második szakaszban kiegyenlített volt a játék, nagyrészt nálunk volt az előny és a félidőben is mi vezettünk három ponttal. A harmadik negyedben már sikerült 10 pont fölé növelni az különbséget, ám a vendégek nem szakadtak le ennél jobban. Az utolsó 12 perc elején ismét növeltük a fórunk és jórészt biztonságos távolságban tudtuk tartani Bryantékat, aminek köszönhetően, végül magabiztosan 126:114 arányban győztünk. Jól játszottunk, végig érezhető volt a lelkesedés a játékosokon. Szinte a teljes meccsen mi vezettünk, megérdemelt győzelem volt. Többen teljesítettek kiválóan a csapatból, elsősorban Brewert kell említeni, aki 27 pontot szerzett, amivel beállította a karriercsúcsát. Faried is nagyszerűen játszott, 21 pont és 15 lepattanó fűződött a nevéhez, ráadásul róla zárták Howardot is. Lawson és Iguodala egyaránt 17 egységig jutottak, mindketten dupla-duplát értek el, előbbi 14 asszisztot, még utóbbi 11 lepattantót jegyzett a kétszámjegyű ponttermése mellé. Jól teljesített a Clippers ellen nagyot betliző Gallinari is, 19 ponttal zárt és most a pontossággal sem voltak gondok. Meglehetősen sok pontot szereztünk második szándékból, uraltuk a palánk alatti területet, támadásban és védekezésben egyaránt, amiben bizonyosan közrejátszott Howard kizárása is.

Következő meccsünket ismét idegenben játszottuk, a Dallas Mavericks vendégeként léptünk pályára. Nagyon jól indult a találkozó, már az első negyedben jelentős előnyre tettünk szert. A második játékrészben a hazai csapat közelebb került, két pontra is feljöttek, de két gyors hárompontossal tartani tudtuk a vezetést, ami a szünetben 8 egység volt. A harmadik negyed elején megint triplákkal keserítettük a texasiak életét, így a fordulás után nem sokkal, már tíz pontnál is többel vezettünk. Még ebben a játékrészben öt pontra zárkóztak fel a hazaiak, de a negyed hajrája ismét jobban sikerült, így az utolsó felvonást megnyugtató, 17 pontos különbségnél vártuk. Innen már nem hibáztunk, igaz, az utolsó negyed elején a Mavs közelebb került, de még időben sikerült megtörni a lendületüket és visszaállítani a magabiztos vezetést, végül simán, 106:85 arányban nyertük meg a találkozót. A mérkőzés elejétől kezdve magabiztos játékot produkált a csapat, végig birtokoltuk a vezetést és a kontroll alatt tartottuk a játékot. Egyértelműen ráerőltettük az akaratunkat a Dallasra, ráadásul néhányan ismét extra teljesítménnyel rukkoltak elő. Gallinari 39 pontot jelentő új karrier csúcsot állított fel, 11 tripla kísérletéből 7 volt sikeres, nagyon jól játszott. Iguodala szintén jó meccset tudott le, 20 pontig jutott és elég jó hatékonysággal tette mindezt. Faried megint bizonyított a palánk alatt, 19 lepattanót szerzett meg és11 pontot is összeügyeskedd. A cserék közül most Miller volt a legeredményesebb 11 egységgel, a Lakers ellen remeklő Brewer viszont ezúttal pont nélkül maradt. Összesen 60 lepattanót szereztünk, 17-tel többet, mint a házigazdák, ez elég jelentős különbség. Természetesen hasonló differencia volt a festékből szerezett pontok terén is, ami mellé ezúttal a távoli dobásaink is bejöttek, 43%-al szórtuk a triplákat, így nem volt kérdéses a magabiztos győzelem begyűjtése.

A 2012-es év utolsó mérkőzését a Memphis Grizzlies otthonában játszotta a Nuggets. Ez is egy back to back találkozó volt úgy, mint a Lakers elleni mérkőzésünk. A hazai csapat kezdett jobban, ők vezettek az első játékrészben, de szerencsére meglépni nem tudtak. A folytatásban is maradt nagyjából ez a leosztás, a Grizzliesnél volt az előny, mi pedig 3-5 pont távolságból követtük őket, a félidőben 37:36 volt az állás. A harmadik negyed nagyon szoros játékot hozott, 1-2 pont volt csupán a különbség, a játékrész hajrájában aztán néhány pontos vezetést szereztünk. Ezt a vendéglátók az utolsó felvonás elején gyorsan kiegyenlítették, majd nagyon szoros játék folyt egészen a hajráig. A találkozó utolsó pereciben Gay a hazaiak élére állt és erre nem volt válaszunk. 68-68-as döntetlent követően 10 pontot kaptunk, ekkor már másfél percnél is kevesebb volt hátra a mérkőzésből. Innen már nem volt visszaút, ezzel a meccs végi rohammal a Grizzlies eldöntötte a találkozót, amit 81:72 arányban nyertek meg. Nem ment jól a játék, továbbra is hullámzó teljesítmény jellemzi a csapatot, egyénileg és csapat szinten egyaránt. A Dallas ellen karriercsúcsot állító Gallinari most csak 7 pontot tudott hozzátenni, kimondottan gyenge napja volt. Lawson észrevétlen volt, 3 pont és 1 assziszt volt a mérlege. Többen csak átlagos teljesítményt nyújtottak, így Iguodala és Faried is messze elmaradtak tudásuk legjavától. McGeeben volt valamicske lendület, 12 pontot, 9 lepattanót és 6 blokkot regisztrált a cserecenterünk, de egyedül kevés volt a győzelemhez.

Hiányzik a kiegyensúlyozottság a csapatból, egyéni és csapat szinten egyaránt. Egyik nap gálameccset rendezünk, egyéni csúcsokat döntünk, majd a következő találkozón pedig, erőtlen játékot nyújtva veszítünk. Igaz, hogy nagyon nehéz volt a szezon eleji sorsolásunk, most már lassan könnyebb meccsek következnek és lesz közte egy hazai sorozatunk is, verhető ellenfelek ellen. Jó lenne ezeken az összecsapásokon magabiztos, rájátszást jelentő helyezésig felküzdeni magunkat a tabellán!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 24-6 (30 meccs)
2. Denver Nuggets 17-15 (32 meccs)
3. Minnesota Timberwolves 14-13 (27 meccs)
4. Portland Trail Blazers 15-14 (29 meccs)
5. Utah Jazz 15-17 (32 meccs)

A közeljövő programja:

Január 2., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Los Angeles Clippers
Január 4., péntek, 03:00 Denver Nuggets - Minnesota Timberwolves
Január 6., vasárnap, 03:00 Denver Nuggets - Utah Jazz
Január 7., hétfő 03:30 Los Angeles Lakers - Denver Nuggets
Január 10., csütörtök 03:00 Denver Nuggets - Orlando Magic

Ránk köszöntött a 2013-as naptári esztendő, ez pedig sok-sok újdonság közt egyúttal azt is jelenti, hogy hamarosan kezdetét veheti a várva várt új NLL-szezon. A lacrosse-szurkolók bizonyára már tűkön ülve várják a szezont, melyben a Colorado Mammoth csapata újra megpróbálhat visszatérni a legjobbak közé, aktuális írásunkban pedig az elmúlt időszak eseményeit tekintjük át.



November végén és december elején a klub megtartotta a több állomásos edzőtáborozását, melynek legfontosabb történéseiről legutóbbi írásunkban már olvashattatok. Azóta a csapat kihirdette a szezonkezdő 23-as keretének pontos összetételét, illetve a 2013-as szezon menetrendje is véglegesítésre került.

A Colorado Mammoth 23 fős kerete a 2013-as idényre:

Kapusok: Chris Levis, Matt Roik;
Hátvédek: John Gallant, Chet Koneczny, Jon Sullivan, Dan Coates, Rory Smith, Mac Allen, Creighton Reid;
Középpályások: Jaeden Gastaldo, Mat MacLeod, Ilija Gajic, Cameron Holding, Richard Morgan;
Támadók: Gavin Prout, Colton Clark, Jordan McBride, Adam Jones, Sean Pollock, John Grant Jr, Jamie Lincoln, Joey Cupido, Joel Dalgarno.

A csapat előző évi kerete nagyjából együtt maradt, szám szerint 17-en térnek vissza a tavalyi gárdából, ráadásul az elmúlt két draftról immár tíz saját magunk által kiválasztott játékos tűnik fel a névsorban. A kapuba természetesen visszatér Chris Levis, a 2012-es NLL All-Star gála nyugati kezdőkapusa, a szabadügynökként igazolt Matt Roik személyében pedig egy minden hájjal megkent váltótársat is kapott. A védelembe a legnagyobb erősítés Chet Koneczny leigazolása volt, aki egy évvel ezelőtt még a Washington Stealth-t szolgálta, és egy igazán sokoldalú hátvéd hírében áll, vélhetően kiválóan illik majd a coloradói egységbe. A középpályára a frissen draftolt Jaeden Gastaldo és a pályafutása tizedik szezonjára készülő Richard Morgan érkezett. A csatárok között egyetlen régi-új név lelhető fel, Joel Dalgarno a 2012-es esztendőt a civil életben dolgozta végig tűzoltóként, de korábbi teljesítménye miatt mindenképpen bizakodóan várhatjuk őt vissza. A meglévő játékosok közül John Grant Jr az aktuális MVP, Adam Jones a tavalyi év legjobb újonca volt, a kapitány Gavin Prout továbbra is a csapat összefogásáért és a közönség hangulatáért felelhet, miközben többek közt még a második szezonjába lépő Jordan McBride-tól is ígéretes termelést várhatunk, az előidényben fantasztikus formában játszott.

A kerethez tartozik még további három játékos, a kapus Tye Belanger és a középpályás Jarett Park sérültlistán kezdi a szezont, míg a Pioneers-növendék Alex Demopoulos a practice squad tagja lesz.

A Colorado Mammoth programja a 2013-as szezonban:

Január 13., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Washington Stealth
Január 20., vasárnap, 03:00 Calgary Roughnecks - Colorado Mammoth
Január 26., szombat, 03:00 Colorado Mammoth - Calgary Roughnecks
Február 3., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Minnesota Swarm
Február 10., vasárnap, 04:00 Washington Stealth - Colorado Mammoth
Február 17., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Edmonton Rush
Február 24., vasárnap, 22:00 Philadelphia Wings - Colorado Mammoth
Március 3., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Rochester Knighthawks
Március 9., szombat, 01:30 Toronto Rock - Colorado Mammoth
Március 10., vasárnap, 01:30 Buffalo Bandits - Colorado Mammoth
Március 17., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Buffalo Bandits
Március 24., vasárnap, 03:00 Calgary Roughnecks - Colorado Mammoth
Március 31., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Philadelphia Wings
Április 7., vasárnap, 03:00 Edmonton Rush - Colorado Mammoth
Április 14., vasárnap, 03:00 Colorado Mammoth - Minnesota Swarm
Április 21., vasárnap, 03:00 Minnesota Swarm - Colorado Mammoth

A 16 meccses alapszakasz programjában az első szembetűnőbb könnyebbség az elmúlt évekhez képest, hogy mindössze egyetlen hétvégén fogunk több meccset játszani, a március elején Toronto-ban és Buffalo-ban töltünk egy víkendet - viszont nem lesz szabad hétvégénk. A nyugati riválisok közül a 'Necks és a Swarm ellen játszunk három-három meccset, Keletről pedig a Bandits-szel és a Wings-szel csapunk össze két-két alkalommal.

Már csak a jövő hétvégét kell megvárnunk, és végre kezdődik az idei NLL-szezon, először hazai környezetben nézhetünk farkasszemet a Washington Stealth együttesével.

Zsinórban a hatodik esztendőben vett részt szezonvégi Bowl-mérkőzésen az Air Force Falcons egyetemi futballcsapata, de ahogy az elmúlt ötből háromszor, úgy a 2012-es naptári esztendő utolsó napjaiban is vesztettek Troy Calhoun fiai.



Az AFA múlt szombaton a Bell Helicopter Armed Forces Bowl-on vehetett részt a texasi Fort Worth városában, ellenfelünk pedig a Conference-USA élcsapatai közé tartozó Rice Owls együttese volt. A Sólymok és a Baglyok állati rangadóján mindenképpen szoros küzdelemre volt kilátás, de egyáltalán nem tűnt lehetetlen küldetésnek, hogy a Légierő aktuális végzős tanoncai sikerrel búcsúzzanak az akadémiától. Az Air Force különleges szerelésben léphetett pályára a mérkőzésen, a szokásos kék alapot a katonai akadémia terepszíneivel bolondították meg, a játékosok hátán pedig az F-22 Raptor vadászgép és a B-2 Spirit lopakodó nevei szerepeltek.

Az első támadás joga a Rice-ot illette meg, de egyetlen first down-t sem engedélyeztünk nekik, és máris punt-olniuk kellett, vesztünkre azonban mi sem jártunk jobban, mivel 4th&1-nál büntetést kaptunk, inkább a felszabadító rúgást választottuk. A második texasi drive sem tartott sokáig, köszönhetően Alex Means csodálatos sack-jének, melyet harmadik kísérletnél osztott ki. Lassan kezdett volna beindulni a futójátékunk, azonban több szép play után Lee egy 6 yardos vágta végeztével a leérkezéskor kiejtette a kezéből játékszert, így a Rice a középpálya magasságában kezdhetett támadni. Addig jobbára mindkét csapat a földön tartotta a labdát, ekkor viszont Taylor McHargue többször is passzjátékra vállalkozott, amelyek sikerültek is, vagy éppen egy 15 yardos pass interference büntetést eredményezett a harmadéves Chris Miller számára, melyet követően Jordan Taylor kapta el a 16 yardos átadást a végzóna bal oldali csücskében. Ígéretesen indult a Falcons támadása, két 1st down is összejött, aztán viszont egy false start penalty, és egy jókora mínuszos sack mindenképpen punt-ra kényszerített bennünket, így az első negyed végeztével be kellett érnünk 0-7-es állással, köszönhetően az átlagon aluli támadójátékunknak.

A védelem viszont a továbbiakban is kiválóan tartotta magát, nem engedték kibontakozni az Owls offense-t, és az ellenfél 43 yardos vonalánál a végzős Nick DeJulio tökéletes ütemű szerelésével fumble-t harcoltunk ki, melyet meg is szereztünk. Nagyon jó mezőnypozícióból kezdhettünk támadni, de a támadók Dietz vezetésével továbbra is rettentő idegesek voltak, hamar 4&11 alakult ki, és punt-olnunk kellett. Volna, de hiába álltak fel a special team-ek, gondoltunk egy merészet és a harmadéves Baska a labda elrúgása helyett kézbe vette azt, és megiramodott vele, ám a szemfüles Rice még időben megfékezte a trükkös punter-t. Bizonyára a korábbi tapasztalatokból okulva, külön figyelemmel kísérték Baska-t, mert nem állnak tőle távol a hasonló fake húzások. Így aztán visszakerült a játékszer a kék-fehérek birtokába, akik elsősorban a futásokra építve haladtak előre lendületesen, egészen a mieink 34-es vonaláig, ahol mezőnygólban állapodtak meg. Az ország legbiztosabb távoli rúgói közé tartozó Chris Boswell-nek nem jelenthetett akadályt az 52 yardos távolság, Calhoun mester időkéréssel próbálta kizökkenteni őt, pechünkre a rúgás már elindult a timeout pillanatában, és ki is maradt volna, de az egy perces szünetet követően sem változott a helyzet. Sőt, Boswell nevetségesen, sok-sok méterrel rúgta mellé a második, immár hivatalos próbálkozást. Meg akartuk lovagolni az apró momentumot egy irányítócserével, az addig nem sokat mutató Dietz-t ugyanis a sophomore Pearson váltotta fel. A fiatal QB lendülete jótékony hatással volt az egész egységre, Cobb és MacArthur futásaival szép lassan beindult a coloradói henger, fantasztikusan haladtunk előre, végül az utolsó play éppen Kale Pearson nevéhez fűződött, aki a jobb oldalon nagyszerű haladást végre hajtva vágtatott be a pontszerző területre 9 yardos távolságból, mellyel 7-7-re egyenlítettünk hat perccel a félidő előtt. A Légierő védelme továbbra is maximális fokozaton pörgött, és még a saját térfelén megfogtuk az ellenfelet, olyannyira, hogy a junior DB Steffon Batts kíméletlen szereléséből nem csak fumble lett, de a Rice irányítója, McHargue megsérült és agyrázkódás gyanúja miatt később sem folytathatta a játékot. A mieink pedig az ellenfél 35-öséről lendültek előre, először egy wildcat play-jel próbáltuk meglepni a vetélytársat, Strickland hosszú passza azonban túldobta Coleman-t. Maradtunk a futásoknál, amiben jóval sikeresebbek voltunk, Cobb, MacArthur, DeWitt és Getz carry-jeivel apránként szeltük az endzone-ig hátralévő távolságot, mígnem 3rd&goal-nál a texasi származású Wes Cobb-nak sikerült áttörnie a Rice falát, mellyel 14-7-re fordítottuk meg a találkozó állását. A hátralévő 2:36 percben az Owls a csere irányítójával, Diphus Jackson-nal igyekezett válaszolni, nagyon jól is haladtak sokáig, a védelem legnagyobb igyekezete ellenére előbb FG-távolságba, majd a red zone-ba értek, de szerencsére az utolsó pillanatokban Jackson gyermeteg hibával elvesztette a játékszert, melyet Chris Miller tudott megszerezni a saját 5 yardosunkon, így a félidőben 14-7-es előnyben lehettünk.

A harmadik negyedet támadással kezdhettünk, és fellángoló formánknak hála, egyre inkább meggyőző esélyekkel várhattuk az összecsapás második felét. Pearson vezérletével továbbra is elemében volt az offense, a másodéves irányító 3rd down-nál egy 29 yardos átadással kínálta meg Strickland-et, utána viszont többször is falba ütköztünk, és épphogy az ellenfél térfelén már punt-olni kellett. A Rice kiszorított helyzetből, saját 13 yardosáról kezdte a következő labdabirtoklást, de lépésről lépésre nagyon jól bontakoztak ki, Jackson tökéletes átadásokkal mozgatta az elkapóit, egyértelműen az AFA secondary fölé nőttek, és egy 22 yardos elkapással újra Jordan Taylor jutott be az end zone-ba, melynek jóvoltából 14-14-es döntetlenre módosult az eredmény. A következő időszakban egyik csapat sem tudott dominálni, mindkét támadó egység többször négy kísérlet után át kellett, hogy adja a pályát a másiknak, egészen kiélezetté alakult a küzdelem. A játékrész hajrájában aztán a Rice tudott változtatni, Jackson egymás után szórta a hibátlan passzokat, melyekkel látványosan haladtak előre, és már a coloradói gólvonal előtt tartottak, amikor véget ért a felvonás.

A befejező játékrész első pillanataiban Charles Ross vetődött be a következő TD-ért, mellyel 21-14 arányban visszavette a vezetést az Owls. Dietz reaktiválásával próbáltuk serkenteni az offense-t, de nem tudtunk újítani, és különösebb előrehaladás nélkül kellett felszabadítanunk. Ezzel szemben a Rice parádéja tovább folytatódott, egy hosszú futással újra a felségterületünk közelébe kerültek, szerencsére a védelem a goal line közelében ismét képes volt megfékezni a próbálkozásokat, így be kellett érniük egy 24 yardos mezőnygóllal, 24-14-re nőtt a különbség. Kezdett egyre inkább kicsúszni a kezeink közül a mérkőzés, az Owls egyértelműen uralta a meccset, a gyenge támadójátéknak hatalmasat kellett volna változnia ahhoz, hogy még visszajöhessünk a küzdelembe. Sajnos, nem így történt, hiába tért vissza Pearson, megint a saját térfelünkről kellett punt-olni, az ellenfél egyre nyugodtabban és magabiztosabban játszott, futásokra támaszkodva is magabiztosan robogtak végig a pályán, majd egy közeli mezőnygóllal 13 pontosra növelték a különbséget. Mindössze négy és fél perc maradt a találkozóból, mindent egy lapra feltéve próbáltuk meg a szépítést, de a nagy igyekezetben Pearson interception-t vétett az AFA térfelén, mellyel végleg megpecsételődött a sorsunk. A kiváló mezőnypozícióból indított drive-ot egy 34 yardos passzjátékkal fejezte be a Rice, Jordan Taylor napi harmadik TD-jét szerezve állították be a 33-14-es végeredményt.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



Az első félidő után még vezettünk is, és bár az offense mindvégig hullámzó volt, a védelem stabilitásának köszönhetően ekkor még versenyben voltunk. A második félidőben viszont az Owls minden téren maximálisan fölénk nőtt, az AFA D is legyőzetett, és a negyedik negyedet 0-19-re elveszítve, képtelenek voltunk elkerülni az egyértelmű vereséget. A kezdő QB Dietz-ről ismét bebizonyosodott, hogy tétmeccsen totálisan használhatatlan, egyetlen sikeres passza kemény 4 yardot ért, és futásban sem jeleskedett. Az őt váltó Pearson legalább átmenetileg lendületet tudott adni az egységnek és két passzal elérte a 44 yardot, miközben egy gyönyörű futásos TD-t regisztrált. Meglepetésre a legjobb futónk az elkapó MacArthur volt 48 yard-dal, megelőzve Cobb-ot (39) és Getz-et (35). Az egész offense siralmasan teljesített, mindössze 166 futott yardig jutottunk, aminek durván a kétszeresét átlagoltuk az alapszakaszban. A védelemből Austin Niklas 14 és Alex Means 12 szereléssel nyújtott átlagon felüli teljesítményt, de mint említettem, a találkozó második felében ők sem tudták megfékezni a Rice támadóit.

Az idei Armed Forces Bowl volt többek között egyetemi karrierje utolsó fellépése a csapat színeiben az irányító Connor Dietz-nek; a futó Wes Cobb-nak, Mike DeWitt-nek és Cody Getz-nek; az elkapó Drew Coleman-nek és Dontae Strickland-nek; az OL-ből Jason Kons-nak és Evan Kaufman-nak; a linebacker Alex Means-nek, Austin Niklas-nak és Jason Chambers-nek; a cornerback Brian Lindsay-nek; illetve a kicker Parker Herrington-nak.

Tehát 2012-ben is vereséggel zárult az egyetemi futballesztendő, de a remény jövőre újra élni fog, s egy év múlva ilyenkor talán több csapatunk kerülhet oda a tűz közelébe.

Elérkezett az alapszakasz utolsó fordulója, ami szerencsére számunkra nem az utolsó, hiszen a 5 szűk esztendő után most immáron sorozatban másodszor kvalifikálta magát a Denver Broncos az utószezon kihívásaira. A divíziót megnyerve, akár hátra is dőlhetnénk, de nagyon is sok tétje lesz még ennek az utolsónak.



Először is jelenleg 5-0-ra állunk divízión belül. Azt hiszem, nem szükséges hosszasan ecsetelnem mekkora fegyvertény lenne, ha "kisöpörnénk" az AFC Westet. Pontosabban nem is annyira fegyvertény lenne, tekintve, hogy a másik három csapatnak összesen van annyi győzelme, mint nekünk, és ha nyerünk akkor ez így is marad, de a dicsőség attól a miénk lenne. Utoljára 1998-ban sikerült ezt a nagy tettet végrehajtani, az akkor még 5 fős AFC West ellen, s akkor utána bajnoki címmel ünnepelhettünk. Noha, Fox biztosan felül tud emelkedni az ilyen kicsinyes presztízs kérdéseken, de mi attól még koncentrálhatunk erre az apró, vagy nem is olyan apró örömre is.

Másodszor sok rekord van, amit még felállíthatunk vagy megdönthetünk, illetve néhány mérföldkő is átlépésre vár az utolsó meccsen. Mindet össze se tudom gyűjteni, de Peyton Manning 7 sikeres átadásra és 171 yardra van crybaby franchise rekordjától. Tisztában vagyok az anti-manning propaganda erejével, én mégis jobban örülnék ha egy olyan játékos tartaná a rekordot, akit emberszámba veszek. Aki nem sírja ki magát a városból, majd nem dobálja utána szarra a csapatot, mely otthont adott neki éveken át. Eric Deckernek mindössze 12 yard hiányzik, hogy átlépje az 1000 yardot a szezonban, s hosszabb idő után először újra két "ezredes" legyen a csapatban. Ami Demaryius Thomast illeti, ő nehezebb helyzetben van a saját mérföldköveivel, ugyanis 13 elkapás és 188 yard hiányzik neki a 100 elkapáshoz és az 1500 yardhoz. Ilyen erős elkapó gárdában ez még Megatronnak se biztos, hogy sikerülne. Ugyanakkor ha sikerül egy TD elkapást jegyeznie, akkor meg lehet neki a 10. Ha pedig Joel Dressen akár egyetlen elkapást is fel tud mutatni, ő lenne a csapat 5. játékosa 40 elkapás fölött. Nem mindennapi kiegyensúlyozottságról tanúskodna ez a statisztika. Szép teljesítmény lenne az offensetől a két 1000 yard fölötti elkapó mindkettő 10+ TD-vel, és egy 4500 yardos QB. S erre minden esély megvan. Maga az offense azonban várhatóan mégis elmarad az 1998-astól, amikor a csapat történelmében egyedülállóan 500 pont fölött szerzett a John Elway és Terrell Davis vezette egység, nem mellesleg Rod Smith és Eddie Mac személyében két 1000 yardos elkapóval, hogy egy bizonyos 2000-es futót ne is említsek.

A védelemnek is van miért játszania, bár Elvis Dumervil már múlt héten biztosította a két számjegyű sacket, s hogy ilyenből kettő is legyen csapaton belül, Von Miller még harcban áll az NFL rekorddal. Ahogy Bay-Bay-nek, úgy neki is hatalmas meccs kéne a mérföldkőhöz, 2,5 sack hiányzik a 20-hoz, és még ennél is nagyobb az NFL rekordhoz. 5-tel állítaná be, 5,5-lel döntené meg Michael Strahan rekordját, és még akkor is lehet, hogy JJ Watt vagy Aldon Smith előbb átadja a múltnak... Ami magát az egységet illeti, ők 48 sackkel vezetik a ligát, 2 sack kéne nekik az 50-hez, amit neves elődjeik, amióta jegyzik a statisztikát (1982) már háromszor elértek. A csapat rekordja 1984-ből származik, egy szintén(?) 13-3-as szezon alkalmával Rulon Jones-ék 57-ig jutottak. Valószínűleg ez is túl éli az idei esztendőt, de ha Millernek mégis sikerülne NFL rekodot dönteni, akkor ez a csapatrekord is veszélyben forogna. Érdekesség, hogy '84-ben egyedül a már említett Rulon Jones lépte át a 10 sackes határt, és ő is csak 11-ig jutott, azonban 16 különböző ember tudott feliratkozni a táblára. Interception-ök terén senki nem magaslik ki a csapatból, szerelésekből pedig Wesley Woodyard annak ellenére átlépte már a 100-at, hogy egy meccset ki kellett hagynia, másnak viszont ez aligha jöhet össze. Mike Adams egy nagy meccsel talán, neki 13 tackle/assist hiányozna hozzá. A kapott pontok terén, minthogy évek óta minden szabálymódosítás a támadó focit részesíti előnyben, esélye se volt a 2012-es Broncos D#nek felvenni a versenyt a legendás Orange Crush-sal, mely magabiztosan tartja a csapat tekintetében az első három helyet, '76-'78-ig nyújtott teljesítményével. 206, 148 illetve 198 pontot engedve az ellenfél csapatainak ('77-ig 14 meccsen). Az idei 286 az élmezőnyben sincsen azonban a +157-es pont differencia máris a 3. helyre elég. Amikor ennél jobban zárt a csapat '97-ben és '98-ban bajnokok lettünk. Előjelnek jó. Egy nagy blowouttal egyébként, ha legalább 28 pont különbséggel vernénk a főnököket, akkor ebből a szempontból a valaha volt 2. legjobb teljesítmény lehetne, az ellenfél 35 pontos felülmúlásával pedig egyenesen a legjobb.

Harmadszor pedig még koránt sem dőlt el, hogy hol zárjuk az alapszakaszt. Ha pihentetjük a kezdőket és lemondunk a sok fent felsorolt mérföldkőről és rekordról, ha nem akarjuk a divíziót se "söpörni", akkor a vereséget követően valószínűleg visszacsúsznánk a 3. helyre. Ami először is azt jelentené, hogy nem lesz pihenőnk, és a wildcard weekenden is játszanunk kéne, ami még nem is feltétlen lenne baj, viszont utána minden bizonnyal utazhatnánk Bostonba a következő fordulóban, ahogy tavaly is, s tudjuk mi lett a vége. Idén aligha lenne kiütés a vége, de ha valahol megverhetjük a hazafiakat az csakis egy mérfölddel a tengerszint felett lehet, egy narancsba öltözött hangos stadionban. Ahhoz viszont nyerni kell. Annál is inkább, mert ha viszont nyerünk, és Peyton volt csapata, a Colts legyőzi a szezonvégére elfáradó és sok sebből vérző texasiakat, akkor akár a 1st seed is meglehetne. Ha pedig az megvan, akkor a Super Bowlig végig otthon játszatnánk. Ez minden csapatnak nagyon sokat jelent, mi azonban minden ilyen témával foglalkozó listán ott vagyunk az 5 legnagyobb homefield advantage között, ennél fogva számunkra hatványozottan fontos lehet az otthoni szereplés. És a narancs színű mez egyébként is sokkal szebben mutatna mint a fehér, szóval csak a győzelem elfogadható.

És ha mi nem is akarnánk nyerni, a Chiefstől papíron akkor se lenne könnyű kikapni. A vezetésnek már megköszönték az eddigi munkáját, a szezon végeztével távoznak Kansas City városából, s ez valahogy az egész csapaton meglátszik. Fejben szétestek, annyi ideig küzdöttek hiába, csakhogy a végén az éppen aktuális QB-juk miatt elbukják a meccset, akár 350 futott yard ellenére is, hogy most már az is megsüvegelendő a részükről, ha egyáltalán fel tudnak pörögni a meccsre, még ha az egy divízió rivális ellen is van. A jobb játékosaik pedig akik biztosak lehetnek helyükben, lehet nem is bánkódnának még egy vereség miatt, hisz akkor legalább az 1/1 meglenne, s jövőre tisztalappal és új QB-val állhatnának rajtunk bosszút. Nem tudom saját erejéhez mérten, mekkora ellenállást fog kifejteni a Chiefs, de attól tartok a most a 100% is kevés lenne, ha mi is győzelemre játszunk. A meccset mindenesetre még nem játszották le, vasárnap este 22:25-től gyertek szurkolni: Hajrá Broncos!

Ahogy az elmúlt években már kellőképpen hozzászoktunk, a 2012-es egyetemi futballszezonban is csak egyetlen csapatunk érte el a Bowl-képes mérleget. Szokás szerint az Air Force Falcons programja gondoskodott arról, hogy a coloradói egyetemi futball is képviseltesse magát az idei utószezonban. Noha az idei keret korántsem volt annyira erős, mint az utóbbi években bármikor, a Légierő gárdája így is elérte a hat győzelmet, amely azt jelentette, hogy zsinórban a hatodik esztendőt zárhatjuk le jutalom mérkőzéssel.





















Az AFA hat éven belül immár negyedik alkalommal vehet részt a Bell Helicopter Armed Forces Bowl-on, egyáltalán nem ismeretlen tehát számunkra a texasi Fort Worth városában található Amon G. Carter Stadium gyepszőnyege. Alapjában véve a Mountain West és a Conference-USA konferencia egy-egy csapata vesz részt ezen a meccsen évről évre, amennyiben valamelyik csoport nem delegál elegendő klubot az utószezonra, akkor általában egy független program szokott meghívást kapni a megmérettetésre. A Bowl-ra idén tizedik alkalommal kerül sor, és az elmúlt kilenc alkalommal kilenc különböző győztes született. Első ízben 2003-ban a Boise State nagy küzdelemben 34-31-re diadalmaskodott a saját pályáján fellépő TCU ellen, majd a Cincinnati (vs Marshall 32-14), a Kansas (vs Houston 42-13) és a Utah (vs Tulsa 25-13) győzelme következett. 2007. december 31-én az Air Force először vett részt az Armed Forces Bowl-on, amely egyben a mostani hatéves Bowl-sorozatunk kezdete volt. A Calhoun-éra első esztendejében a mieink az esélyesebb Californiával találták szemben magukat, és 42-36-os vereséget szenvedtek. Egy év múlva ismét meghívták az AFA-t Texas-ba, és a Houston ellen kísérelhettük meg elhódítani a trófeát, de ismét szoros küzdelemben alul maradtunk 34-28 arányban. A 2009-es esztendő utolsó napján viszont eljött az a pillanat, amire valamennyi Falcon évek óta várt, az Air Force elhódította az Armed Forces Bowl-t, miután 47-20-as fölényes győzelemmel vágtunk vissza a Houston-nak az előzőévi fiaskóért. Egy évvel később az Army lett a bajnok az SMU 16-14 arányú legyőzésével, míg a tavalyi felvonást a BYU nyerte a Tulsa ellen 24-21-re.

Az idei megmérettetésen egy helyi illetőségű csapat lesz az ellenfelünk, a Rice Owls kampusza ugyanis Houston-ban található. Az egyetem futballprogramját 1912-ben hozták létre, három évvel később csatlakoztak az első osztály vérkeringéséhez, amelytől kezdve 80 éven keresztül a Southwest konferencia tagjai voltak (hétszer hódították el a bajnoki címet), egészen a csoport feloszlásáig. 1996-tól 2004-ig a WAC-ban versengtek, míg a 2005-ös szezon óta a Conference-USA mezőnyét erősítik. Hosszú történetük ellenére az idei mindössze a tizedik Bowl-szereplésük lesz, az eddigi kilenc alkalom során öt győzelmet és négy vereséget könyveltek el. Először az 1938-as Cotton Bowl Classic-ot nyerték meg éppen a Colorado ellen, majd '47-ben az Orange Bowl-on, '50-ben és '54-ben újra a Cotton Bowl-on diadalmaskodtak. A következő időszakban öt éven belül további három jutalomjátékon vettek részt, mindhármat elvesztették. Majd hosszú szünet következett, a program 2006-ig képtelen volt elérni az 50 %-os mérleget, és ebben az évben sem volt sok beleszólásuk a New Orleans Bowl végkimenetelébe a Troy ellen, akiktől 41-17-es vereséget szenvedtek. Eddigi utolsó Bowl-szereplésükre négy évvel ezelőtt került sor, amikor a Texas Bowl keretein belül 38-14-re sikerült legyőzniük a Western Michigan együttesét.

Az Owls a mieinkhez hasonlóan 6-6-os mérleggel zárta az idei szezont, mellyel egyike voltak a C-USA öt Bowl-képes csapatának, a konferencia nyugati divíziójában a harmadik helyen végeztek a Tulsa (10-3) és a Southern Methodist (7-6) mögött. A non-conference meccsek közt találkoztak például a UCLA-val és Kansas-szel, előbbitől hazai pályán sima vereséget szenvedtek, utóbbit viszont 25-24 arányban felül tudták múlni házon kívül, mellyel az idény legnagyobb skalpját gyűjtötték be. Nem akármilyen hajrával harcolták ki a meghívást, ugyanis nyolc mérkőzés után még 2-6-os mutatóval rendelkeztek, az utolsó négy fordulóban hibátlan teljesítményre volt szükség a cél teljesítéséhez. Szerencséjükre a papíron legnehezebb meccseken ekkor már túl voltak, így a Southern Miss (44-17), a Tulane (49-47), az SMU (36-14) és a UTEP (33-24) legyőzésével jogot nyertek maguknak a bónuszmeccsen való fellépésre. Csakúgy, mint az Air Force, ők is futásban erősebbek: a harmadéves futó Charles Ross 743 futott yard mellett négy TD-t repesztett; a szintén junior RB Turner Peterson pedig 510 megtett yard mellett ötször ért be az endzone-ba. Az irányító Taylor McHargue ugyancsak a mobilis QB-k közé tartozik, 628 yard-dal a csapat legjobb futóinak egyike, 11 földi beéréssel pedig magasan a legjobb a Rice-ban. Emellett passzolni is bátran képes, közel 60 %-ban értékesítette az átadásait és átlépte a 2000 yardot, mialatt 11 TD-t regisztrált öt eladott labda ellenében. Sokoldalúságára jellemző, hogy a szezonban egyik mérkőzésen három passzolt, egy héttel később három futott TD-t hajtott végre. Széles elkapó-repeortárja van, akik közt előszeretettel osztja meg a passzokat, a legtöbb elkapott yard-dal a sophomore Jordan Taylor (673), a legtöbb elkapott TD-vel a senior Sam McGuffie (5) bír. A gárda junior rúgója Chris Boswell alaposan kitett magáért a magunk mögött hagyott esztendőben, 21 sikeres mezőnygólja közben csak öt hibázott el, abból négyet 40 yardos távolság felett, miközben hat FG-t értékesített 50+ yardról, beleértve egy 57 yardos kísérletet.

Az Air Force a futballprogram 1955-ös fennállása óta a 23. Bowl-mérkőzésre készül, az örökmérleg 10-11-1-es statisztikát mutat. Már tavaly a zsinórban öt Bowl-szereplés iskolarekordnak számított, most a hatodik is összejött, tovább javítva a csúcsot. Korábban két alkalommal is csak négyéves sorozathoz volt szerencsénk 1982-85-ig és 1989-1992-ig, most azonban a Calhoun-érában eddig valamennyiszer Bowl-lal búcsúztunk az évtől és az aktuális végzős sportemberektől. Ami az elmúlt időszakot illeti, a mostani sorozatban először 2007-ben váltottunk tikettet pluszmeccsre, abban az évben pont az Armed Forces Bowl-on szerepeltünk, és 42-36-ra elbuktunk a California ellen. Egy esztendővel később ugyanott a Houston csapata állított meg bennünket 34-28 arányban, azonban 2009-ben már összejött a visszavágás, harmadik nekifutásra végre megszereztük az Armed Forces Bowl-t, miután 47-20-ra legyőztük az akkori 25. kiemelt Houston-t. Ezt követően az Independence Bowl-on vettünk részt, s nagy küzdelemben 14-7-re diadalmaskodtunk a Georgia Tech felett. A tavalyi esztendő utolsó napjaiban pedig a Military Bowl-t vesztettük el a Toledo ellen drámai küzdelem árán 42-41-re egy hajrábeli sikertelen kétpontos révén.



Az idei szezont megelőzően rengeteg korábbi meghatározó játékosról kellett lemondanunk, és komoly kételyekkel kezdtük a 2012-es esztendőt, de a hat győzelem elérése reális célkitűzés lehetett a Calhoun-legények előtt. Végülis mindez üggyel-bajjal sikerült, több meglepő vereséget szenvedtünk, például mindkét hadi rivális ellen kikaptunk, a Navy és az Army elleni fiaskók pedig a Commander-in-Chief's trófeáról való lemaradást jelentették. A legnagyobb pofon mégis a Mountain West harmatos csapatai közé tartozó UNLV elleni vereség volt, illetve vesztettünk az MWC két legjobbja, a Fresno State és az SDSU ellen, és az országos rangsorban jegyzett Michigan-t is csak megszorongatni tudtuk. Connor Dietz három év masszív padozást követően végzősként ígéretesen töltötte be Jefferson helyét, nem vitte túlzásba a passzokat, de a 8-3-as TD-INT mutató elfogadható, ráadásul 658 futott yard-dal és öt beéréssel a földön is hatásos. Nála jobban csak a fantasztikus szezont repesztő Cody Getz teljesít, aki sérülése ellenére meghaladta az 1200 yardot és 9 TD-vel is házi listavezető. Szokásához híven a csapat az ország legjobb futó egységei közé tartozik, meccsenkénti 328.8 yardos átlaggal a másodikok vagyunk az NCAA-ben, cseppet sem estünk vissza az előző évekhez képest. Getz mellett a másodéves Jon Lee, a végzős Wes Cobb és az alaphelyzetben elkapó Ty MacArthur is sokszor veszi kézbe a játékszert. Az AFA védelme sem teljesített gyengébben az elmúlt években megszokottnál, 28.7 meccsenkénti engedett ponttal a konferencia negyedik legjobb mutatóját postáztuk, míg országos szinten 28-ok voltunk a passz elleni védekezésben 203.6-os átlaggal mérkőzésenként.

A két program eddig hat alkalommal csapott össze egymással, 1998 óta egyszer sem, utoljára a mieink diadalmaskodtak 22-16-ra a Falcon Stadium-ben. Az örökmérleg egyértelmű Sólyom-fölényről árulkodik, hatból ötször győztünk, hazai pályán valamennyiszer elhúztuk a nótájukat. A szombati lesz viszont az első olyan összecsapás a felek közt, amely semleges pályán, éppen egy Bowl-ért fog zajlani. A múlt tehát mellettünk szól, de talán itt érdemes megemlíteni, hogy az AFA mindössze 1-7-es mérleggel rendelkezik meccs helyszínül szolgáló Amon G. Carter Stadium-ben: ötször vesztettünk a TCU ellen konferencia-mérkőzésen, kétszer pedig az Armed Forces Bowl-on kaptunk ki, az egyetlen győzelmet 2009-ben regisztráltuk a Houston elleni Bowl-siker alkalmával.

A 2012-es szezon végén az AFA végzős linebacker-ét Alex Means-t Colorado állam legjobb védőjátékosának választották, hozzá hasonlóan még öt senior játékos kapott helyet az All-Colorado first team-ben, név szerint a futó Cody Getz, az OL-ember Jason Kons és Jordan Eason, a linebacker Austin Niklas és a safety Brian Lindsay.

A mérkőzésre magyar idő szerint szombat este, 17:45-ös kezdettel kerülhet sor, és az interneten keresztül biztosan nézhető lesz. Az óév legutolsó fontos coloradói összecsapásán valamennyi szurkolónknak kötelező buzdítania az Air Force-t, hogy sikerüljön győzelemmel búcsúzni a szezontól, a végzős sportolóktól és persze a 2012-es sportesztendőtől!

- Tóth Milán írása -

Nagyon magabiztosan kezdte a 2012/13-as szezont az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban (NCAAB) szereplő Colorado Buffaloes együttese, hiszen első hat meccsét mind megnyerte.



December elsején azonban a Wyoming otthonában megszakadt ez a jó sorozat, pedig a másodéves Spencer Dinwiddie 24 pontig, míg a harmadik egyetemi évét taposó Andre Roberson 16 pontig és 12 lepattanóig jutott. A találkozó esélyese a hazai együttes volt még úgy is, hogy a Buffaloes már a top 25-ben található a csapatok rangsorában. A coloradóiak ugyan csak hét ponttal, 76-69-re kaptak ki, Tad Boyle vezetőedző így sem volt maximálisan elégedett a látottakkal.

„Nem kell egy rakétatudósnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, miért veszítettük el a találkozót. Nem vagyok elégedett a második félidőben mutatott helyzetkihasználásunkkal. Több különböző területen is javulnunk kell” – utalt a szakember a hiányosságokra.

Az első félidőben még 28-26 állt az eredményjelzőn a javunkra, a Wyoming a fordulást követően tudott újítani. Rengeteg szabálytalanságot fújtak a Buffaloes ellen, többen is kipontozódtak, Boyle szerint ezt elsősorban a még nem megfelelő fizikai állapot számlájára lehet írni.

Négy nappal később Boulderben már ismét győzni tudott a CU, ezúttal a helyi rivális Colorado State ellen. A 70-61-re megnyert meccs hőse ismét Spencer Dinwiddie volt, aki karriercsúcsot jelentő 29 pontot szerzett. Mellette még újból ki kell emelni Andre Roberson teljesítményét, a center ismét jó napot fogott ki, ismét dupla-duplával zárt (15 pont, 14 lepattanó), sorozatban negyedjére. A közel 12 ezer néző szemtanúja lehetett, ahogy a Bölények 42-22-re hozzák az első félidőt, és bár a másodikat a CSU nyerte, így is maradt kilenc egység a felek között. A kiváló győzelem után Boyle-mester nem is nagyon tudott mit mondani, ezúttal a közönség által teremtett kiváló hangulat nyűgözte le.

December 8-án a Kansashez utazott a Buffaloes, és ismét egy vereséggel bővült a csapat statisztikája. A Jayhawks alaposan megkeserítette a coloradóiak estéjét, hiszen kedvenceinket 90-54-re páholták el. A ranglista 9. KU játékosai nem ismertek kegyelmet, már a szünetben 43-22 volt az állás a javukra. A CU-ból csak a Roberson (8 pont, 11 lepattanó), Josh Scott (19, 4), Askia Brooker (15, 4) tudta felvenni a harcot a hazaiakkal, a többiek teljesítményéről és eredményességéről nem sok jót lehetett elmondani.

Boyle szerint pocsékul játszottak, és kifogásokat sem kereshetnek. A Buffaloes vezetőedzője 1985-ben Kansasben szerzett diplomát, és bár elismeri, hogy előzetesen a Jayhawks volt a találkozó esélyese – a fogadás szorzóit figyelembe véve a végső győzelemre is esélyes az együttes –, azért nagyot csalódott csapata teljesítményében.

December 12-én a Save Mart Centerben volt jelenése a Buffs-nak, ahol a Fresno State látta vendégül őket. Nagy nap volt ez a junior Andre Roberson számára, aki karrierje során 30. dupla-dupláját érte el, és az eddigi legtöbb lepattanóját, szám szerint 20-at postázott. Emellé társult még 17 pont is a centertől, így abszolút ő volt a mezőny legeredményesebb kosarasa. A találkozó 50-43-as sikerrel záródott.

„Amikor nem megy igazán a játék, valahogy megoldást kell találni arra, hogy mégis megnyerd a meccset. Velünk pont ez történt a második játékrészben, de csak a győzelem a legfontosabb” – utalt a vezetőedző arra, hogy bár az első játékrészben a Buffaloes akarata érvényesült, a fordulást követően a hazaiak összekapták magukat, fordítani azonban már nem tudtak. A Bulldogs ellen az újonc Josh Scott 11 ponttal és 8 lepattanóval, míg Askia Booker 14 szerzett ponttal zárt. Ugyanakkor a krónikához az is hozzátartozik, hogy Dinwiddie csupán egy pontot szerzett 34 perc alatt.

A Buffaloes győzelemmel vonult karácsonyozni, és a 98-51-es sikernek a kilátogató 10 ezer néző is nagyon hálás volt. A szenvedő fél a Northern Arizona csapata volt, Boyle pedig érhető módon elégedetten nyugtázta a napot.

„Önzetlenek voltunk, mindig volt még egy passz, és ez ragályosan terjedt a csapaton belül. Remek dolog így elvonulni a karácsonyi szünetre” – mondta a szakember.

12 játékos kapott lehetőséget, akik közül Xavier Johnson volt a legeredményesebb 17 ponttal, de Dinwiddie (15 pont), Booker (17) és Spencer (10, 8 rebound) is jól teljesített.

Az új edzői stáb novemberi kinevezését követően az elmúlt hetekben a Colorado Rockies játékoskeretében is megkezdődött a tisztogatás, néhány régi játékostól elköszöntünk és újakkal erősítettünk, de a keringő természetesen még korántsem ért véget.























A legégetőbb kérdés az idei offseasonre a dobó szekció megerősítése volt, ennek megfelelően a vezetőség ide próbált elsőnek játékosokat hozni. Mind kezdő, mind csere dobó posztra történtek már új igazolások.

A bal kezes Jeff Francis újabb egy évvel hosszabbított a csapatnál. Azok után, hogy 2004től 2010ig a Rockiest erősítette, 2011ben a KC játékosa volt, a tavalyi szezont a Triple-Aben kezdte, de júniusban visszahoztuk őt és 24 mérkőzésen kezdett. Francis ezalatt 6 győzelmet, 7 vereséget, 5.58as ERAt regisztrált, messze van már élete legjobb formájától, de 31 éves korában is képes a csapat hasznára lenni és a jelenlegi helyzetben a rotáció 4-5. helyére bármikor odaérhet. Az új szerződés 1.5 millió dollárt garantál számára és különböző bónusz juttatásokat is tartalmaz a megállapodás.

Egy másik tavalyi SPről már lemondtunk a bullpen megerősítése érdekében, Alex Whiteot ugyanis cserében használtuk fel. A 24 éves dobó tavaly nem tudott magának gyökeret verni az első csapatban, többször a farmba kellett küldeni, inkább csak fellángolásai voltak, tovább nem voltunk hajlandóak vesződni a kissé szertelen dobóval. A pár héttel ezelőtt megkötött üzletben a reliever Wilton Lopezt szereztük meg a Houston Astrostól, aki az évek alatt megbízható teljesítményt nyújtott a liga leggyengébb csapatában. A 29 esztendős sportoló az elmúlt három szezon alatt 64 mérkőzésen tűnt fel, 6-3as W-L statisztika mellett 2.17es ERAt és 10 savet postázott 205 inninget végig dolgozva. A meccsek végjátékában rendszerint kiegyensúlyozott teljesítményre képes, adott esetben akár closer is lehet, a mieink várhatóan setupmanként fogják használni Belisle és Brothers tehermentesítése érdekében.

A Rockies ezen kívül minor szerződést írt alá két rutinos dobóval. A 30 éves Logan Kensing 2004-09ig a Marlinst szolgálta, az elmúlt két szezont viszont a Triple-Aben töltötte, miután a 2010es szezont váll sérülés miatt kihagyni kényszerült. A 28. életévébe lépő Mike McClendon talán nagyobb név a sportágban, az utolsó három szezon alatt 5-0s győzelem-vereség mutató mellett 3.88as ERAt ért el a Brewersben, tavaly kilenc meccsen lépett színre az MLBben és 33 találkozón a Triple-Aben. Mindkettőnek kevés esélye van jövőre a Rockies keretébe kerülni, de egy próbát megérnek, ha más nem, akkor a Sky Soxban számolhatunk velük.

A közelmúltban lebonyolított Rule 5 Drafton is a csapat egyetlen kiválasztott játékosa természetesen dobó volt. A Rockies választása a Natstől távozó Daniel Rosenbaumra esett. A 25 esztendős lefty az elmúlt szezonban 26 Double-A meccsen volt kezdő, 8-10es győzelem vereség statisztikát és 4.00 alatti ERAt produkált. Náluk esetleg egy long reliever posztra lehet esélye, de valószínűbb, hogy egyelőre a farmcsapatokban fog feltűnni és további fejlődés esetén léphet a major keret közelébe.

Azt pedig már korábban is biztosra vehettük, hogy a csapat tervezi néhány jó képességű ütőjátékos elcserélését a pitching staff erősítése érdekében. Nos, azóta is hallani, hogy például Dexter Fowlert és Michael Cuddyert áruljuk, de mindkettőnek komolyan meg akarjuk kérni az árát, így nem várható egyszerű megállapodás és tényleg csak megfelelő ajánlat esetén vagyunk hajlandók lemondani róluk.

Messze van még az április eleje, addig rengeteg érdekesség fog történni, hosszú téli hónapok állnak még a Rockeis előtt, időről időre továbbra is be fogunk számolni a legfontosabb akciókról.

December 10-től 22-ig szavazhattak olvasóink, hogy kik voltak a 2012-es esztendő legjobb atlétái a denveri sportéletben, azáltal hogy a szerkesztőségünk által kijelölt 18 fős listáról öt nevet választottatok ki a megfelelőnek vélt erősorrendben. Blogunk történetében immár negyedik alkalommal került sor az évzáró szavazásra. Köszönjük a szavazatokat valamennyi igazi sportrajongónak!

Karácsony alkalmára a végeredmény is megszületett, ezzel kedveskedünk az ünnep jóvoltából hűséges olvasóink és szavazóink számára, akiknek ezúton kívánunk kellemes Karácsonyt és boldog új évet, remélve, hogy 2013-ban is ugyanúgy követni fogjátok blogunk bejegyzéseit!

Emlékeztetőül az első helyre rangsorolt versenyző 10, a második 6, a harmadik 4, a negyedik 2, az ötödik pedig 1 szavazatpontot kapott, ezek alapján alakult ki a végeredmény:























A 2012-es voksolást a legfőbb esélyes, a Broncos másodéves csillaga, Von Miller meggyőző fölénnyel nyerte meg, megelőzve sokkal nagyobb nevű csapattársát, a sokszorosan bizonyított klasszis Peyton Manning-et. Bár kettejük közül az NFL MVP versenyében bizonyára csak az irányítónak lehet esélye, a magyar sportrajongók reálisan értékelve, a klub saját draftolt linebacker-ét szavazták meg az év sportolójának, aki 2011-ben blogunkon még az év újonca volt. Kettejüket követte jócskán lemaradva, a dobogó harmadik fokán a város legjobb kosárlabdázója, Ty Lawson, míg a negyedik helyre egy újabb futballista, Demaryius Thomas érhetett oda. Ötödikként kisebb meglepetésre a lockout miatt szünetelő Avalanche újdonsült csapatkapitánya, Gabriel Landeskog végzett. Mindent elmond a Broncos fölényéről, hogy a négy jelölt az első hét pozíción belül zárt, ugyanis Wesley Woodyard hetedik lett. Az idei szavazás a lacrosse képviselői számára is emlékezetes maradt, az MLL MVP Brendan Mundorf voksolásunkban soha nem látott magasságokba ért a sportágat tekintve, hiszen a hatodik helyet szerezte meg. A legjobb labdarúgóként, a Rapids kapusa Matt Pickens nyolcadik lett, a 2010-es győztes Carlos Gonzalez pedig a visszatérés évében a középmezőnyben végzett. A lista második felében néhány döntetlen eredmény is született, azonos pontszám esetén a több előkelőbb voks döntött, amennyiben ez lehetséges volt. Nagy örömünkre mind a 18 jelölt neve mellé érkezett legalább egy-egy szavazat, senki sem maradt idén üres kézzel.

A 2012-ES ÉV LEGJOBB DENVERI SPORTOLÓI - VÉGEREDMÉNY:
(név, csapat, pontszám, 1. hely + 2. hely + 3. hely + 4. hely + 5. hely)

1. Von Miller (Denver Broncos) 170 pont (10+7+5+3+2)
2. Peyton Manning (Denver Broncos) 139 pont (8+6+3+4+3)
3. Ty Lawson (Denver Nuggets) 90 pont (4+5+4+2+0)
4. Demaryius Thomas (Denver Broncos) 72 pont (4+3+2+3+0)
5. Gabriel Landeskog (Colorado Avalanche) 53 pont (1+3+5+2+1)
6. Brendan Mundorf (Denver Outlaws) 46 pont (2+1+3+1+6)
7. Wesley Woodyard (Denver Broncos 31 pont (1+1+2+3+1)
8. Matt Pickens (Colorado Rapids) 28 pont (0+2+2+3+2)
9. Carlos Gonzalez (Colorado Rockies) 27 pont (1+2+0+1+3)
10. John Grant Jr (Colorado Mammoth) 19 pont (0+1+2+2+1)
11. Drew Moor (Colorado Rapids) 18 pont (1+0+1+1+2)
12. Ryan O'Reilly  (Colorado Avalanche) 15 pont (0+1+1+2+1)
13-14. Jamie Castrillon (Colorado Rapids) és Gavin Prout (Colorado Mammoth) 7-7 pont (0+0+1+1+1)
15. Matt Belisle (Colorado Rockies) 4 pont (0+0+0+1+2)
16. Dexter Fowler (Colorado Rockies) 4 pont (0+0+0+0+4)
17-18. Peet Poillon és Jeremy Sieverts (mindketten Denver Outlaws) 1-1 pont (0+0+0+0+1)

Ezzel párhuzamosan az esztendő legjobb újonc sportolóira is vártuk a szavazatokat. Az elsőévesek külön versenyében az öt jelölt közül egyre lehetett szavazni, akit a legjobbnak véltetek. Ebben a versengésben lényegesen szorosabb volt a küzdelem, melyből meglepetésre Martin Rivero, az ifjú argentín labdarúgó került ki győztesen. A Rapids játékmestere két szavazattal előzte meg a Nuggets hatalmas lendülettel berobbanó támadóját, Kenneth Faried-et, és néggyel a Rockies ifjú üstökösét, Willin Rosario-t. A maradék két lacrosse-jelölt csupán a fennmaradó néhány vokson tudott megosztozni.

A 2012-ES ÉV LEGJOBB DENVERI ÚJONCAI - VÉGEREDMÉNY:

1. Martin Rivero (Colorado Rapids) 11 szavazat
2. Kenneth Faried (Denver Nuggets) 9 szavazat
3. Willin Rosario (Colorado Rockies) 7 szavazat
4. Mark Matthews (Denver Outlaws) 4 szavazat
5. Adam Jones (Colorado Mammoth) 1 szavazat

Chargers, Saints, Bengals, Panthers, Chargers, Chiefs, Bucs, Raiders, Ravens. Mind megpróbálták, mind elvéreztek. Most a Brownson a sor, hogy ők is bekerüljenek a fenti sorba. A Denver Broncos pedig nem lassít senki kedvéért, védelmünk a liga egyik legjobbjává nőtte ki magát a nagy sorozat alatt, a támadók bármelyik meccset képesek a mi javunkra dönteni, és a speciális egység is rendre felülmúlja a szemben álló egységet. Bárhonnan is nézzük, elszabadult a vadló, és ki tudja hol áll meg, ki tudja hol áll meg, és kit hogyan talál meg. Ahogy már utaltam rá, először a Cleveland Brownst fogja megtalálni, hogy hogyan, az pedig ma 22:05-től kiderül.



A Barnák az NFL nagyobb múltú, ám nevükkel ellentétben szürkébb jelenű csapatai közé tartoznak. A csapat 1946-os megalapítása óta számtalan sikerben volt részük, azonban emberemlékezet óta nem tudtak örömet okozni szurkolóiknak. Miután 1950-ben csatlakoztak az NFL-hez zsinórban 6× kvalifikálták magukat az utószezon megmérettetéseire, megnyerve azt '50-ben, 54-ben és '55-ben. A franchise aranykora azonban mégis csak ezután jött el, 1957-ben a drafton megszerezték az NFL történelmének valaha volt legjobb játékosát, Jim Brownt. A karrier szinten meccsenként átlagban 100 yard fölött teljesítő, 9 éve alatt 9× Pro Bowler, 8× All Pro, Hall of Famer futóról egy egész cikksorozatot lehetne írni, oldalakon át sorolni a rekordjait, azonban most hagyom, hogy a youtube beszéljen helyettem a háromszoros MVPről:

• https://www.youtube.com/watch?v=_Xj4d23_MaY
• https://www.youtube.com/watch?v=SMHQsIidL7k
• https://www.youtube.com/watch?v=LSCJxU9griw

Jim Brown csodálatos pályafutásának csúcsa kétség kívül az 1964-es szezon volt, melyet követően élete első bajnoki címnek örvendhetett. Életében először és utoljára, ami már önmagában meglepő, de a csapata is utoljára. A Browns hiába kvalifikálta magát '67-ben, '68-ban, '69-ben, '71-ben, '72-ben, '80-ban, '85-ben, '86-ban, '87-ben, '88-ban, '89-ben, '94-ben és 2002-ben, az újabb bajnoki cím már nem jött össze nekik. A csapat kétség kívül sokkal több szót érdemelne mint amit rájuk áldozok, azonban az ünnepekre való tekintettel közül 20 évet ugrok történelmükben a '80-as évek végégig. Amikor Bernie Kosarral, Kevin Mack-kel, Hanford Dixonnal, Frank Minnifielddel és még sokakkal másokkal komoly esélyük volt megismételni, 3× jutottak el a konferencia döntőig, ahol mindháromszor ugyanaz a csapat állt az útjukban, a Denver Broncos.

Az 1986-os szezont követően 12-4-es mérlegüknek köszönhetően az AFC első kiemeltjeként várták az utószezont, ennek megfelelően otthon fogadhattak minket. Az Ohio-i hidegben nem mi számítottunk az esélyeseknek a liga egyik legjobb védelme és egyik legmegbízhatóbb irányítója ellen. Egyedül Elway emberfeletti képességei szólhattak mellettünk, azonban legendás irányítónk bokasérüléssel volt kénytelen játszani, ami láthatóan vissza fogta az egyébként lenyűgöző mobilitását. A meccset a házigazdák kezdték jobban, hamar 7 pontos előnybe jutva, azonban a mi védelmünket is kemény fából faragták, két labdaszerzésnek köszönhetően félidőre már 10-10-es állással mehettünk. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abba maradt, két kőkemény védelem uralta a meccset, azonban nekünk sikerült 3 pontot feltenni a táblára. A 4. negyedben aztán előbb egy közeli FG-vel egyenlített a Browns, majd egy védelmi hibának köszönhetően Bernie Kosar és Brian Brennan 48 yardos összjátékának köszönhetően 5 és fél perccel a vége előtt 7 pontos előnybe kerültek. A kickoffot ráadásul nem hagytuk bepattogni az end zone-ba, hanem a másfél yardoson megállítottuk. 5:34 volt tehát hátra hogy 98 yardot megtegyünk. És ekkor egy legenda született:

• 1&10 on Denver 2: Sammy Winder 5 yard pass from John Elway
• 2&5 on Denver 7: Sammy Winder 3 yard run
• 3&2 on Denver 10: Sammy Winder 2 yard run
• 1&10 on Denver 12 Sammy Winder 3 yard run
• 2&7 on Denver 15 John Elway 11 yard run
• 1&10 on Denver 26 Stewe Sewel 22 yard pass from John Elway
• 1&10 on Denver 48 Steve Watson 12 yard pass from John Elway
• 2 minute warning
• 1:59: 1&10 on Ceveland 40: Incompete pass (John Elway intended for Vance Johnson)
• 1:52 2&10 on Cleveland 40: John Elway sacked by Dave Puzzuoli for -8 yard
• 1:47 3&18 on Cleveland 48: Mark Jackson 20 yard pass from John Elway 
• 1:19 1&10 on Cleveland 28: Incomplete pass (John Elway intended for Steve Watson)
• 1:10 2&10 on Cleveland 28: Steve Sewel 14 yard pass from John Elway
• 0:57 1&10 on Cleveland 14. Incomplete pass (John Elway intended for Steve Watson)
• 0:42 2&10 on Cleveland 14: John Elway 9 yard run
• 0:39 3&1 on Cleveland 5: Mark Jackson 5 yard pass from John Elway

John Elway: The Drive

A meccsből kiragadva ezt az egyetlen drive-ot talán nem adja vissza az egész érzés, ezért javaslom mindenkinek, aki teheti és még nem tette meg, nézze meg egészében az 1986-os szezon AFC Conferencia döntőjét, melyet végül hosszabbításban 23-20 arányban megnyertünk, s történelmünk 2. Super Bowlján vehettünk részt.



1 évvel később megismétlődött az összecsapás, csak ezúttal mi voltunk az AFC győztesei az MVP címet nyerő John Elwaynek köszönhetően, és a Mile Highon kerül sor az összecsapásra. Maga a meccs azonban nagyon is hasonló forgatókönyv szerint zajlott, csak ezúttal mi voltunk a hazai csapat. Mi szereztünk hamar vezetést, az első negyedben 14-0-s előnyt kiharcolva. sőt a félideig 21-3-ra javítottuk ezt, azonban az idegenben játszó csapat ezúttal is felkapaszkodott. A 3. negyedbeli "adok-kapok"-ból mindössze 7 pontos előnyt tudtunk megtartani, sőt a 4. negyed elején 31-31-es állásnál ki is egyenlített a Browns. Azonban ekkor újra megtanulhatta a világ, hogy "The 4th quarter belongs to the Broncos". John Elway 3. passzolt TD-jének köszönhetően visszaszereztük a vezetést 38-31, azonban ezúttal mégse ezért szólt rólunk a 4. negyed. A Browns ugyanis előbb egy safetynek kösöznhetően 5 pontra zárkózott fel, majd kis híján ők is megcsinálták A drive-ot. Hogy mennyire kis híján? Az 1 yardosunkig jutottak el. Azonban míg a Broncos arról lett híres, hogy az ilyen kiélezett szituációkban a végén mindig a maguk javára fordítják a meccset, a Browns nem. Így ahelyett, hogy az utolsó pillanatokban megfordították volna a meccset és a Super Bowlba jutnak, ahelyett a mi legendánk öregbedett egy újabb emlékezetes momentummal, a "The Fumble"-lel, büszke történelmünk talán leghíresebb defensive play-ével.

Két évvel később újra összefutott a 2 csapat a konferencia döntőben, ám hiába győztek le minket szoros meccsen az alapszakaszban abban az évben, a konferencia döntő a mi terepünk volt. Hazai pályán 37-21-re múltuk felül őket, csak hogy harmadszor is kikapjunk utána a Super Bowlban. Aztán telt-múlt az idő, s a rivalizálás szép lassan, akarom mondani nagyon gyorsan annyira egyoldalúvá vált, hogy mára már aligha nevezhetjük rivalizálásnak. Utoljára 1990-ben győztek le minket, azóta 9-re nyúlik a győzelmi széria ellenük. S míg mi John Elway karrierjének megkoronázásaként 2  Super Bowl győzelemmel csatlakoztunk a halhatatlanok közé, addig Ohio-ban a Factory of Sadnass épül. 2002 óta nem voltak rájátszásban, '94 óta nem nyertek PO meccset, de legjobban talán az jellemzi őket, hogy amikor már azt hinnéd nem történhet rosszabb egy csapattal, szóba hozzák velük Josh McDanielst. Az újabb clevelandi katasztrófa még ugyan nem történt meg, de a szezonbeli 10. vereségük nagyon kinéz. Brandon Weeden személyében egy első körös irányítójuk van, aki viszont nagyon nem vált be, és mivel már 29 éves nagy reményeket se lehet hozzá fűzni. A futójuk viszont, Trent Richardson okozhat még nekik szép pillanatokat, ahogy idén is megtette már ezt 12 TD-jével és 1250 yardjával. A futásaira jutó átlag yardok száma ugyan messze elmarad a várakozásoktól, és valóban leginkább csak a rövid yardos szituációkban volt igazán hasznukra, de az egyetemen az Alabamavál a bajnoki címet nyerő futó sérülten játszik az egész szezonban. Mellettük egy harmadik újoncot kell kiemelni a támadók közül, Josh Grodont, aki az idei osztály talán legjobbja, a számait nézve legalábbis, annak ellenére, hogy mondhatni nem a legjobb irányító passzolja felé a labdákat. A 45 elkapástól nem kell hanyatt esni, annál T-Richnek több van csapaton belül, azonban a 759 yard nem rossz egy rookietól. A védelemben Sheldon Brown és Joe Haden igyekszik kellemetlen meglepetéseket okozni Peyton Manningnek, míg a továbbra is Kuper nélküli falunknak elsősorban Parkerrel és Shearddel kell megbirkóznia.

Most számtalan közhelyet elsüthetnék, hogy az NFLben bármi megtörténhet és az ellenkezője is, de ha reálisan értékelem, akkor azt kell, hogy mondjam, óriási meglepetés lenne, ha nem növelnék 10-esre mind a barnák elleni, mind a szezonbeli győzelmi sorozatunkat. A bye week óta a miénk a legjobb futás elleni védelem, harmadik legkevesebb pontokat engedjük, második legkevesebb yardot, miénk a legtöbb sack és a 2. legtöbb INT. Kétlem, hogy ezzel megbirkózna a Browns. Papíron a játék minden elemében felül múljuk őket, azonban, csak ellövök egy közhelyet, mert a meccset még le kell játszani, még végig kell szurkolni. Hajrá Broncos!

Még az Ünnepek előtt adósak vagyunk egy összefoglalóval a Denver Nuggets utóbbi néhány mérkőzését illetően. A csapat visszatért a keleti túráról és négy komoly találkozót játszott le a vasárnap hajnalban esedékes mérkőzésig. Találkoztunk a konferencia élcsapatai közül a Grizzlies-zel és a Spurs-szel és papíron két könnyebbnek látszó ellenféllel, a Kings és a Blazers személyében.



Hazatérve egyből komoly erőpróba várt a csapatra, a Memphis Grizzlies látogatott Denverbe. A medvék meggyőzően szerepelnek eddig a szezonban, a főcsoport élmezőnyében tanyáznak, ennek ellenére jó eséllyel léptünk ellenük pályára, különösen annak tudatában, hogy idén már győztünk ellenük, ráadásul ezt idegenben sikerült elérni. Karl a szokásos kezdőötössel vágott neki a mérkőzésnek. Az első negyed kiegyenlített játékkal telt és szokatlanul kevés pontot hozott mindkét oldalon. A második játékrész elején a vendégek elhúztak 10 ponttal, de még a szünet előtt sikerült visszakapaszkodni, sőt a félidőben 4 ponttal mentünk a Memphis előtt. A harmadik negyedben fordított a vendég csapat, de ellépni nem tudtak, a záró felvonásra döntetlen állással fordultak a csapatok. Izgalmasan alakult a mérkőzés vége, ebben a negyedben végig szorosan alakult az állás, 1-2 pontos különbségek voltak csak. Az utolsó három percben sikerült 4-, majd 6 ponttal is meglépni, de visszajött a Grizzlies, az utolsó percen belül a vezetésért támadtak, amikor Lawson labdát szerzett, ennek köszönhetően 3 pontra növeltük a különbséget, Gay egyenlítő hármasa kimaradt, így nagy küzdelemben sikerült 99:94 arányban győznünk. Nagyon értékes siker volt ez, amit egészen jól játszva sikerült megszerezni. Ezen a találkozón erősségünk volt a lerohanás, nem igazán tudtak vele mit kezdeni a vendégek és a végjátékban is kulcsszerepet játszott ez, több pontunk is így esett a hajrában. Sokkal több büntetőt harcoltunk ki, mint az ellenfél és meglepően jól, 88%-os hatékonysággal értékesítettük is őket, ez szintén nagyon fontos volt. Voltak szép megoldások védekezésben is, Koufos és McGee 4-4 blokkal vétették magukat észre. Iguodala 5 labdaszerzéssel emelkedett ki, de mellette még 7 asszisztot és 20 pontot is jegyzett, amivel a legeredményesebb Nuggets játékos volt. Miller is jól játszott, 18 ponttal segítette a csapatot, különösen a második félidei teljesítménye volt jó.

Következő fellépésünkre a Sacramento Kings otthonában került sor, ezt a mérkőzés előzetesen talán legtöbben a könnyebbek közé sorolták, nyerhető találkozóra volt kilátás. A hazaiak nagyjából az első negyed féléig tartották a lépést velünk, innentől kezdtek fokozatosan leszakadni. Bőven 10 pont fölötti előnyünk is volt már, a második játékrészt 9 pontos vezetéssel indítottuk. Ebben a szakaszban húsz pont közelében is állt már a különbség, a nagyszünetet magabiztos 64:46-os állásnál töltötték a felek. A harmadik negyedben sem változott meg a játék képe, a Kings képtelen volt felvenni a meccs ritmusát, egyértelműen uraltuk a játék minden szegmensét, a differencia még tovább nőtt ebben a játékészben is, már 30 pont szélesre nyílt a szakadék. A hajrára így már nem sok izgalom maradt, néhány szép zsákolással kárpótolták azért a játékosok azokat a nézőket, akik izgalmasabb mérkőzésre számítottak, a végeredmény 122:97 lett a javunkra. Végre magabiztos idegenbeli sikernek örülhettünk, még akkor is, ha most ez a Kings láthatóan nagyon gyenge napot fogott ki ellenünk. Elsősorban a palánk alatt dőlt el a mérkőzés, jóval több pontot szereztünk a festékből és a lepattanókban is messze a hazaiak előtt jártunk. Ennek köszönhetően több tér maradt a távoli dobásokra is, ezeket is szokatlanul jó százalékkal sikerült értékesítenünk. Mivel ennyire simán alakult a mérkőzés többen kaptak játéklehetőséget a szokottnál, ezúttal valamennyi nevezett játékost pályára küldött Karl, régen volt már ilyen a csapat történetében. McGee volt a legeredményesebb denveri 19 ponttal, őt Gallinari követte 18-al. Ezzel a sikerrel a hátuk mögött jó hangulatban készülhettek a játékosok a Spurs elleni csatára.

Soron következő mérkőzésünk helyszíne ismét a Pepsi Center volt, a San Antonio Spurs vendégeskedett a Pepsi Centerben. Sokkal nehezebb mérkőzés elé néztünk ezúttal, ráadásul egyszer idén már beleszaladtunk ellenük egy csúnya zakóba, jó lett volna visszavágni érte. Az első két negyed nagyon kiegyenlített volt, csak a félidei szünet előtt sikerült ellépnünk 7 ponttal. A harmadik játékrészben nekünk állt a zászló, irányítottuk a játékot, sikerült leszakítani a Duncenékat 15 pontra. Az utolsó szakaszban a vendégek fokozatosan csökkentették a hátrányukat, a hajrára pedig már egy támadáson belülre küzdöttek fel magukat. Bő három perccel a vége előtt a nagy lendülettel játszó Gallinari egy hármassal ismét két labdabirtoklásnyi előnyhöz juttatta csapatát, a végjátékban mindkét csapat kicsit pontatlanná vált, szerencsére ez nekünk kedvezett és 112:106-ra nagy csatában győztünk. Nagyon jó mérkőzés volt, tele remek egyéni teljesítményekkel mind a két oldalon. Nálunk elsősorban Gallinari játszott nagyot, a meccs végén a csapata élére állt, 28 ponttal és 9 lepattanóval zárta a mérkőzést. Faried és Koufos is jók voltak, előbbi egy újabb dupla-duplát ért el, a görög pedig 14 lepattanójával segített sokat a győzelem kivívásában. A padról McGee és Brewer voltak jók. Tetszett a csapat játéka, különösen a védekezésben voltak jó momentumaink, sokszor kényszerítettük hibára a Spurst, ezekből pedig rendre gyors kosarakat tudtunk szerezni, 29 pontot jegyzett a csapat a gyors indulásokból. Jól teljesítettünk a palánkok alatt is, lepattanók és pontok terén is, bár Duncan semlegesítése nem sikerült, szerencsére Parker és Ginobili játékát el tudtuk rontani, aminek fontos szerepe volt a sikerünkben.

Ezt az összefoglalónkat egy csoportrangadóval, a Portland Trail Blazers elleni mérkőzéssel zárjuk. Idegenben játszottunk ismét, a szokásos kezdővel vágtunk bele a mérkőzésbe, amit kicsit álmosan kezdett a csapat. Az első negyedben komoly hátrányt szedtünk össze, ekkor állandósult a 10-14 pontos különbség a két csapat közt. A második játékrészben sikerült faragni belőle, de a szünetig visszaállt a 10 pontos hazai vezetés. A pihenő után a harmadik negyed vége felé kezdtünk közelebb zárkózni ismét, a záró szakasz elején már négy pontra közelítettük meg a Portlandet. Ezt követően még többször sikerült szorossá tenni a mérkőzés állását, de a fordításhoz szükséges lendületünk ezúttal hiányzott, így 101:93-ra vereséget szenvedtünk. Nem lehetett érezni a csapaton a tüzet, ezt a mérkőzést sokkal jobban akarta a hazai gárda, aminek meg is lett az eredménye. Gondok voltak a koncentrációval is, ezt mi sem példázza jobban, mint az, hogy 22 hármas kísérletből egy sem ment be, ami új negatív rekord az NBA-ben. Erre nem lehetünk büszkék, ráadásul egy-két tripla nagyon hiányzott ahhoz, hogy egyenlíteni tudjunk. Hiába oldottuk meg ezúttal is jól a festéket, brutális mennyiségű, 74 pontot szerezve a palánk alól, voltunk jók a lepattanózásban és a lerohanásunk is működött, ilyen tripla mutatóval nem lehetett nyerni. Vezér nélkül játszottunk, ezúttal senki sem állt a csapat élére, Gallinari pocsék volt, Lawson és Iguodala gyenge közepes teljesítményt hoztak csak és a cseresorunk sem találta a győztes formáját. Karl egyébként valamivel többet játszatta a cseréket, mint szokta. Fournier, Randolph, Hamilton és Mozgov is viszonylag sok időt töltöttek a pályán, míg Faried, Iguodala és Gallinari kevesebbet a szokásosnál.

A Spurs és a Grizzlies elleni játékunk nagyon bíztató volt, hazai környezetben a liga szűk elitjébe tartozunk és az erősebb ellenfelek ellen talán jobban koncentrál a csapat, ezért ellenük jobban megy a játék, ezekben bízhatunk. Az ünnepi időszakban több nagy mérkőzésünk is lesz, amiken remélem, a szebbik arcát mutatja majd a csapat és néhány szép győzelemmel lepik meg a szurkolókat karácsony alkalmából!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 21-5 (26 meccs)
2. Minnesota Timberwolves 13-11 (24 meccs)
3. Denver Nuggets 14-13 (27 meccs)
4. Portland Trail Blazers 12-12 (24 meccs)
5. Utah Jazz 14-14 (28 meccs)

A közeljövő programja:

December 23., vasárnap, 03:00 Denver Nuggets - Charlotte Bobcats
December 26., szerda, 04:30 Los Angeles Clippers - Denver Nuggets
December 27., csütörtök 03:00 Denver Nuggets - Los Angeles Lakers
December 29., szombat 02:30 Dallas Mavericks - Denver Nuggets
December 30., vasárnap 02:00 Memphis Grizzlies - Denver Nuggets

- Tóth Milán írása -

...legalábbis ami az eredményeket illeti. A tavalyi évet a Northern Colorado Bears nagyon rosszul zárta az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban (NCAA), és bár idén győzelemmel kezdett, a folytatásban zsinórban hat alkalommal is kikapott.



A szezont egy bemutató meccsel kezdték a greeley-i egyetem tanulói, ahol a gyengébb játékerőt képviselő UC-Colorado Springs együttesét verték 99-61-re.

Az első igazi erőpróbára november 10-én került sor, a Butler-Hancock csarnokba a Southwest (N.M.) látogatott és távozott is vereséggel. Igazán gólgazdag találkozó volt, a Bears 127-81-re diadalmaskodott, már az első félidőben 70-40 volt az állás. 14 játékos kapott lehetőséget B. J. Hilltől, egyedül a helyi születésű Xzaivier James nem szerzett pontot. A csapat legeredményesebbje a harmadéves Connor Osborne volt (19 pont, 5 lepattanó), de gyakorlatilag mindenki hozzátett a sikerhez, így Garnica (18 pont, 3 lepattanó), Huskisson (16, 3) és Barden (12, 5) is, és még nem is említettük a dupla-dupláig jutó sophomore Bryce Douviert (15, 10).

Az edző érthetően nagyon elégedett volt játékosai teljesítményével, akik látszólag már idény közepi formában játszottak. Hill annak is örült, hogy a csapat élvezte a játékot, és mindenkinek kijött a lépés a szezon első tétmeccsén.

Sorozatban hat vereség

A folytatásban már nem sok okuk volt Douvieréknek az örömre, hiszen a győzelmek elmaradtak. A rossz sorozatot a Cal Poly Mustangs otthonában kezdte a Bears, San Luis Obispóban 64-53-as vereséget szenvedett, pedig az első félidőt követően még az UNC vezetett 22-21-re. A másodéves irányító Tevin Svihovec 14 pontig jutott, három asszisztot is kioszott, míg Barden kilenc lepattanóig, Unruh nyolc, Huskisson pedig csak kilenc pontig jutott, ami nagyon kevésnek bizonyult.

Hill tudja, hogy túl sok mentális hibát követtek el, pedig olykor jól játszottak, de a hullámzó játéknak végül vereség lett a vége, hiába is vezetett a Bears: „Döntő pillanatokban nem becsültük meg a labdát, valamint a tiszta helyzetekből nem tudtunk eredményesek lenni. A 42 százalékos dobóteljesítmény elég jó, ha még a lepattanókat is megnyered. Nem ezen buktuk el a találkozót.”

A Wyoming Cowboys elleni, hazai meccsen a második játékrész elején már nyolc pont is volt Garnicáék előnye, de a vendégek fordítani tudtak, és 69-60-ra behúzták ellenünk a találkozót. Paul Garnica 13 pontig, Tate Unruh 12-ig jutott, míg Derrick Barden hét lepattanójával és kilenc pontjával próbált segíteni az együttesen.

„A védekezésünk az előző évhez képest sokkal jobb, 33 százalék alatt tartottuk a vendégeket” – mondta Hill, aki szerint a sok eladott labda az oka annak, hogy nem jön össze a siker, hiszen így az ellenfélnél jóval többet van a játékszer.

November 26-án az állami rivális Colorado State ellen sem jött össze a siker a Bearsnek, idegenben 85-69-re kapott ki a Hill-csapat. A hazaiaknál Green és a DD-t elérő Colton ellen nem találtak megoldást Derrick Bardenék. Az említett junior csatár 13 pontig masírozott, míg Huskisson 10, Unruh 13, Svihovec pedig 16 pontnál állt meg.

„Öt senior és egyben egy nagyon jó csapat ellen játszottunk” – kezdte mondandóját Hill a találkozót követően. „Nem voltunk rosszak a védekezésben, mégis sok pontot dobott az ellenfél. Sokkal jobban játszottunk, mint a Wyoming ellen, és ha ezt a teljesítményünket tudtuk volna hozni legutóbbi meccsünkön, akkor azt nyertük volna, efelől semmi kétségem.”

A Rams után a UC Riverside Highlandershez utazott a Bears. Az első játékrészt 28-16-ra nyerték a hazaiak, Svihovecék csak a második félidőben kezdtek ébredni, ám ez túl későnek bizonyult, hiszen így is alulmaradtak 69-63-ra. Két játékosunk is DD-t ért el: Derrick Barden 11 ponttal és 14 lepattanóval végzett, míg Tim Huskisson 12-12-es mérleggel zárt. Svihovec 13, Unruh 17 pontnál állt meg, de a cserék és a kezdőben helyet kapó Osborne nem tudtak sokat hozzátenni a csapat játékához, így őket a lefújás után meg is találta Hill. A vezetőedző szerint többen nem állnak még készen az NCAA-ben játszani, elsősorban mentális problémákra utalt a szakember.

A Northern Iowa Panthers otthonába december 6-án látogatottunk, és a coloradóiak számára pocsékul kezdődött a találkozó, hiszen a hazaiak remek teljesítményüknek köszönhetően 27-6-ra már el is húztak. A félidő végére már csak 11 volt közte (40-29), de a folytatásban nem sikerült tovább faragnia hátrányából a vendégeknek, így 76-59-es vereséget szenvedtünk. Meglepő, hogy Huskisson és Addo sem szerzett pontot, pedig nem játszottak keveset. A másodéves Tevin Svihovec volt a Bears legeredményesebbje, ő 16 ponttal zárt, míg Paul Garnica 15-tel, Tate Unruh pedig 14-gyel.

Három nappal később a jóval esélyesebb Wichita State Shockers ellen még nagyobb pofonba szaladtak bele a medvék, hiszen 80-54-re kaptunk ki. Ismét egyedül Derrick Barden tudott felnőni a feladathoz, ő 19 ponttal zárt, míg a második legeredményesebb, Addo tíz egységnél állt meg. Huskisson a védekezésben jeleskedett, hiszen öt lepattanója mellett szerzett még kilenc labdát is saját palánkja alatt. Hill büszke volt tanítványaira, szerinte egy top 25-ös együttes ellen jó második félidőt produkáltak.

Bő egy hónap után ismét győzelem

Legutóbb december 17-én lépett pályára a Bears, ekkor már hazai pályán ismételten, és Hill legényei az alig 1200-as nézősereget egy sima, 90-62-es győzelemmel örvendeztették meg a Tabor College ellen. Már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa, miután Garnicáék 41-18-ra nyerték ezt a játékrészt. Maga Paul Garnica 15 pontig jutott, de Emmanuel Addo (14 pont) és Tim Huskisson (14) is szállították a pontokat, ahogy mind a 14, pályára lépő játékos szerzett legalább két pontot. Barden ismét hozta a palánkok alatti jó formáját, kilenc lepattanót szedett össze mindössze 17 perc alatt.

A következő ellenfél a North Dakota Fighting Sioux lesz, ráadásul ismét idegenben. Az észak-dakotaiak 4-9-es mérleggel állnak jelenleg, így nem lehet azt mondani, hogy a Bearsnek nincs esélye, de a fogadási tippek alapján is inkább hazai siker várható.

Az első apró téli hírmorzsákat követően a közelmúltban ténylegesen is megkezdődtek a mozgolódások a Colorado Rapids keretében a 2012/13-as offszezon során. A helyi labdarúgócsapattól többen távoztak, s néhány komoly névvel erősíteni is sikerült, miközben a szakmai stáb gőzerővel térképezi fel a potenciális új játékosokat a világ különböző pontjain.


















Az eddigi legnagyobb erősítés kétségtelenül a gólgyáros Edson Buddle megszerzése volt a Los Angeles Galaxy-től. A 31 esztendős támadóért cserébe a supplemental draftra szóló első körös választási lehetőségünket és anyagi juttatásokat küldtünk a bajnokcsapathoz. Buddle 2001-ben a Columbus Crew színeiben kezdte MLS-pályafutását, ahol öt szezont töltött el, később megfordult a New York Red Bulls-nál és a Toronto FC-nél is, mígnem 2007-10-ig, illetve 2012-ben az LA-t erősítette. Karrierje legjobb időszakát egyértelműen a napfényes Kaliforniában produkálta, 106 pályára lépés alatt összesen 45-ször volt eredményes a Galaxy színeiben: 2008-ban 15, 2010-ben 17 találatot szerzett, mindkét esetben a liga góllövőlistájának élmezőnyében végzett. Menet közben a 2011-es szezonban belekóstolt az európai légióséletbe, és a német Bundesliga II-ben szereplő FC Ingolstadt gárdájában kilenc alkalommal talált be 31 találkozón. Buddle a 2003-as bemutatkozása óta 11 mérkőzésen húzhatta magára az amerikai válogatott szerelését, ezalatt három gólt szállított, és részt vett a 2010-es világbajnokságon, ahol Anglia és Algéria ellen is csereként jutott szóhoz.

"Edson egy kiváló, dinamikus csatár, aki az MLS történetének legjobb góllövői közé tartozik. Rendkívül erőteljes játékos, fizikailag és technikailag egyaránt kiemelkedő, ráadásul páratlan tapasztalattal rendelkezik. Úgy érzem, hogy nagyon nagy hasznára lesz a csapatnak, ezért örömmel látjuk őt a Rapids-ben" - lelkendezett a csere kapcsán a technikai igazgató, Paul Bravo.

Buddle megszerzése valóban azt mutatja, hogy a vezetőség nem volt elégedett a támadósor tavalyi teljesítményével, ezért most egy liga szinten is kiváló gólvágót hoztunk a csapathoz, aki a denveri offenzívák elsődleges befejező embere lehet a jövőben.

Mellette nemrégiben egy másik támadószellemű játékost is birtokba vettünk, amikor a Vancouver Whitecaps rendelkezésére bocsátottunk egy-egy nemzetközi kerethelyet a 2015-ös és a 2016-os szezonra Atiba Harris megszerzéséért. A Saint Kitts és Nevis-ben született csatár 27 éves korára hét MLS-szezont tudhat a háta mögött, négy különböző csapat színeiben 138 mérkőzésen 17 gólt és 19 asszisztot szorgoskodott össze. A ligában a Real Salt Lake, a Chivas USA és az FC Dallas csapatánál fordult meg, utóbbi állomáshelyén a 2010-es bajnoki döntőig tartó menetelés húzóembere volt, mielőtt a kanadai kiscsapathoz került volna. Az Egyesült Államok előtt megfordult Spanyolországban is Angliában is, hazája nemzeti csapatában pedig 27 meccsen lépett pályára eddig.

"Atiba rendkívül sokoldalú és veszélyes játékos óriási tapasztalattal. A középpályán és a csatárposztokon egyaránt bevethető, hihetetlen sebességgel rendelkezik, emellett a labdával is nagyszerűen bánik, legyen szó passzolásról vagy lövésről egyaránt. Biztos vagyok benne, hogy óriási erősítés nekünk a támadójátékunk szempontjából" - tette hozzá Bravo.

A múlt héten rendezték meg a Re-entry draftot, melyen a lejárt szerződésű játékosok közül válogathattak sorrendben a csapatok, hogy a lefoglalt emberekkel az adott klub folytathasson tárgyalásokat a szerződés megújítása reményében. A Rapids a börze összetettbeli hatodik pozíciójában a középpályás Eric Avila-t választotta, aki az előző két szezont a Toronto FC együttesénél húzta le. A 25 esztendős játékos a 2008-as drafttól kezdve az FC Dallas alkalmazásában állt, a 2011-es szezon közben cserélték el a vörösökhöz, ahol az elmúlt szezonban egyéni karriercsúcsot állított fel a játszott mérkőzések (24), a kezdések (16) és az asszisztok számában (3) is.

Szintén a Re-entry draft választásainak eredménye, hogy a Rapids-től elbocsátott játékosok közül a csatár Conor Casey-vel a Philadelphia Union, a hátvéd Hunter Freeman-nel pedig a New England Revolution csapata kezdeményezhet tárgyalásokat.

December elején több fiatal játékosunk is Angliában edzőtáborozott néhány hét erejéig, a kapus Steward Ceus-t a Sunderland csapata látta vendégül, míg Andre Akpan, Tony Cascio, Chris Klute és Martin Rivero a Derby County-nál tréningezett. Utóbbi négyes egy edzőmérkőzést is játszhatott az angol másodosztályú csapatban, melyen Cascio gólt szerzett, mindannyian hasznos tapasztalatokkal feltöltődve térhettek vissza Colorado-ba.

A minap arra is fény derült, hogy a 2013-as szezon első mérkőzését március 2-án vívhatjuk az FC Dallas otthonában, egy héttel később, március 9-én pedig a Philadelphia Union ellen kerülhet sor a home opener-re a Dick's Sporting Goods Park-ban.

Sorozatban a hatodik évben vehet részt a Bowl-szezon küzdelmeiben az Air Force Falcons egyetemi futballcsapata, miután a coloradói akadémia hat győzelemmel és hat vereséggel zárta a 2012-es alapszakaszt és negyedik helyezést ért el a Mountain West konferenciában.
























Négy héttel az alapszakasz vége előtt már csak egyetlen győzelem hiányzott a csapatnak a biztos Bowl-szereplést jelentő hatodik sikerhez. November első hétvégéjén ezzel a céllal szállhattunk szembe az Army Black Knights csapatával idegenben, sajnos a három hadi intézmény közt zajló Commander-in-Chief Trohpy-ról már korábban lemondhattunk a Navy elleni hazai vereség kapcsán. Az első játékrész alatt egy gyors pontváltás történt, mindkét csapat TD-vel fejezte be első támadását, részünkről Wes Cobb jutott be 1 yard-ról egy futásokra épített drive végeztével. A folytatásban az Army meghiúsította a 4th & goal lehetőségünket, majd az ellentámadásból elért közeli mezőnygól jóvoltából ismét megszerezték a vezetést. Kisvártatva a házigazdák FG-t hibáztak 53 yard-ról, majd Dietz a saját térfelén dobott interception-t, ebből pedig az ellenfél eredményes tudott lenni. A következő adandó alkalommal újabb pick született, végül a Black Knights 20-7-es előnyben volt féltávnál. Sajnos, a harmadik negyedben sem tudtunk magunkra találni, folyamatosan csak punt-okat értünk el, ezzel szemben a vendéglátók két újabb touchdown-t szereztek, melyek jóvoltából 35-7 arányban vezettek a befejező játékot megelőzően. Az utolsó negyedben John Lee futásos beérésével zárkóztunk közelebb, majd az onside kick-et követően visszaszereztük a labdát és a félpályáról indított akciót Dietz maga tette teljessé egy 13 yardos vágtával. 14 pontra kapaszkodtunk fel hat és fél perccel a vége előtt, de ennél közelebb már nem kerültünk hozzájuk, főleg hogy a hajrában egy fumble-t TD-re hordott vissza az Army, mellyel beállították a mérkőzés 41-21-es végeredményét. Abszolút nem voltunk labdabiztosak, az öt turnover alapjában véve pecsételte meg a sorsunkat, hat győzelem után először kaptunk ki az Army-tól. Ráadásul alig 100 yard-ot haladtunk a földön, ami ismerve a program múltját, rettentő kevés. Dietz 185 yardot passzolt, de két labdát is eladott, az őt váltó Pearson pedig ugyancsak hintett egy pick-et a végjátékban.

Egy héttel később a konferencia legjobbjai közé tartozó San Diego State Aztecs-nél vendégeskedtünk, továbbra is egyetlen győzelem szükségeltetett a Bowl-ba jutáshoz, de várható volt, hogy Kaliforniába nem nyerni mentünk. A kezdés mégis kifejezetten jól sikerült, könnyen kivédekeztük a SDSU első próbálkozását, majd a nyitó drive-unkat Parker Herrington 22 yardos mezőnygóljával zártuk. Nem sokkal később viszont Dietz szokásához híven a saját térfelünkön ajándékozta meg az ellenfél védőit a labdával, így nem volt nehéz dolga az Aztecs-nek bejutnia a coloradói pontszerzőterületre. Az első negyed végén már ők voltak előnyben, és a második játszma elején megkezdett akciójukat ugyancsak beéréssel zárták le, a jó kezdés után tehát egyre kilátástalanabbá alakult a helyzetünk. Ezt követően Getz nem tudott megoldani egy 4th & 4 lehetőséget a házigazdák vörös zónája előtt, így képtelenek voltunk közelebb kerülni, s a félidei eredmény 3-14 volt, mert elhibáztunk egy 42 yardos FG-t. Nem sokkal a pihenő után gyakorlatilag végleg eldőlt a meccs, a házigazdák egy labdaszerzést köveőten újra eredményesek voltak, kisvártatva pedig egy hibátlan passzjátékkal növelték 25 pontosra a differenciát. A harmadik negyed hajrájában Wes Cobb 5 yard-ról jutott be a pontszerző területre, ezzel némileg szépítettünk, s az utolsó negyedben már egyik oldalon sem született pont, így 28-9 arányú vereséget szenvedtünk. Megint négy labdavesztést könyveltünk el, így hiába volt 393-268 arányban több szerzett yardunk, mert a fontos pillanatokban az Aztecs eredményes tudott lenni és végig magabiztosan játszva diadalmaskodtak. Visszaestünk 5-5-re, és égető nagy szükségünk lett volna már a hatodik W betűre.





















A soron következő fordulóban egy pénteki esti mérkőzésen léptünk pályára, s az évad legutolsó hazai összecsapását a konferenciában még nyeretlen Hawaii Warriors ellen vívhattuk. Ennek ellenére nehézkesen lendültünk játékba, és az első negyedben valamennyi támadásunk Baska felszabadításával végződött, mialatt a vendégek egy passzjáték által összehozott TD-vel vezetést szereztek. A második játékrész elején érkezett a válasz, apró futásokkal lépésről lépésre haladtunk előre, végül Cobb libbent be az end zone-ba két yard-ról az egyenlítés érdekében. Nem sokkal később nem tudtunk megoldani egy 4th & 1-t a középpályán, míg a vendégeknek az utolsó másodpercben volt még egy kósza próbálkozásuk a 60 yardos mezőnygólra, de a félidei eredmény 7-7 maradt. A vártnál jóval nehezebben boldogultunk, de reménykedtünk benne, hogy a második félidőre sikerül valahogy megtörni a szigetiek lelkesedését. Könnyen kivédekeztük a Hawaii legelső próbálkozását, majd jó módszerét választottuk az ellenfél demoralizálásának, ugyanis feltartóztathatatlan futójátékokat húztunk elő, fantasztikusan haladtunk és Getz beérésével átvettük a vezetést. A Warriors hamar egyenlíthetett volna, ám a saját red zone-unkon belül sikerült labdát szerezni, nem sokkal a harmadik menet vége előtt Cobb napi második TD-jével pedig tovább növeltük az előnyt. Az utolsó felvonásban egyik csapat sem tudott már veszélyeztetni, kissé nyögvenyelősen, de kiszenvedtünk a 21-7-es sikert, amely a Bowl-részvételt eredményezte a Légierő számára. A teljes meccs alatt egyetlen passzjátékra sem vállalkoztunk, viszont a földön szépen haladtunk, Cody Getz egymaga 125 yardot postázott egy TD-vel, míg a két beérést produkáló Wess Cobb 54-et tudott hozzátenni.

Az utolsó fordulóban gyakorlatilag tét nélküli mérkőzést játszottunk a Fresno State Bulldogs ellen, mert mindkét csapat korábban biztosította a Bowl-behívót. A Sólymok számára a konferencia negyedik helye is biztos volt már, ellenben a házigazdák a csoportdöntőért igyekeztek. Hamar kiderült, hogy a Bulldogs jóval motiváltabb nálunk, és már az első negyedben szereztek három TD-t, melyekre semmiféle válasz nem érkezett. Lassan eszméltünk és a második felvonás elején tudtunk végre egy értékelhető támadást vezetni, ennek a végén Dietz 10 yardos átadásából Ty MacArthur volt eredményes. Csak a becsületpontok szerzésének örülhettünk, két perc múlva egy mezőnygóllal ismét betalált a Fresno State, majd a félidő előtt nem sokkal szerzett negyedik touchdown-ukkal 31-7-re húztak el. A második félidő már nem hordozott magában különösebb kérdéseket, innentől mi sem gondoltuk komolyan a felzárkózást, sokkal inkább tűnt úgy, hogy már a lefújást várjuk. A Bulldogs a harmadik játékrészben két, a negyedikben még egy TD-t vitt véghez. Az utolsó percekben az alaphelyzetben DB Anthony LaCoste futott be 5 yard-ról a házigazdák célterületére, így "csak" 48-15 arányban ütöttek ki bennünket. Getz 82 yardot vállalt a csapat jó 250 futott yard-jából, de sajnos korán kiderült, hogy semmi esélyünk sem lehet, így később nem is erőltettük magunkat látványosan.

A Mountain West konferencia végeredménye (conf W-L, overall W-L):

1. Fresno State Bulldogs 7-1 (9-3)
2. San Diego State Aztecs 7-1 (9-3)
3. Boise State Broncos 6-1 (9-2)
4. Air Force Falcons 5-3 (6-6)
5. Nevada Wolf Pack 4-3 (7-4)
6. Wyoming Cowboys 3-5 (4-8)
7. Colorado State Rams 3-5 (4-8)
8. UNLV Rebels 2-6 (2-11)
9. New Mexico Lobos 1-7 (4-9)
10. Hawaii Warriors 1-7 (2-9)

Kisebb-nagyobb nehézségek árán sikerült elérni a hat győzelmet, így az egymást követő hatodik évben vehetünk részt bónuszmérkőzésen. A 2012-es egyetemi utószezonban a Bell Helicopter Armed Forces Bowl-ra leszünk hivatalosak, ugyanis december 29-én, szombaton a Rice Owls gárdájával mérkőzhetünk meg.

A Denver Broncos (9-3) már mint az AFC West 2012-es győztese érkezett egy Thursday Night Football meccsre az O.co Coliseum-ba az Oakland Raiders (3-9) vendégeként. A Broncos csoporton belüli mérlege tökéletes 4-0-t mutatott a meccs előtt, a 4 győzelem között egy Raiders elleni 37-6-os győzelem is bent volt, ami a Broncos talán legmeggyőzőbb win-je volt a szezonban minden csapatrésznél. A tavaly még a Broncos defensive coordinator-aként tevékenykedő Raiders head coach Dennis Allen nehéz héten volt túl, az édesapja hunyt el a hét elején, de ő a meccsre mégis visszatért.























A Tampa Bay Buccaneers (6-6) elleni győzelem után csak pár nap pihenésre és felkészülésre volt idő, amit még az utazás is megrövidített, így a kisebb bokasérülést összeszedő Wesley Woodyard-nak nem volt ideje meggyógyulni, így helyette először idén DJ Williams kezdett, ráadásul a meccs előtt pár órával kiderült, Chris Kuper bokája is rendetlenkedett és nem tudott játékra jelentkezni a kiváló RG. Továbbra is hiányzik a szűkített meccskeretből Tracy Porter, aki talán már nem is játszik ebben a szezonban. Rajtuk kívül kimaradt még Caleb Hanie, Jacob Hester, Julius Thomas és Sealver Siliga.

Sajnos ezen a héten, egy közeli családtagom temetése miatt, csak kevesebb időt tudtam az összefoglalónak szentelni, így ez most egy rövidített kiadás lesz, előre is elnézést kérek mindenkitől...

A Raiders, talán okulva a korábbi hetek Broncos meccseiből, a megnyert pénzfeldobás után a második félidő kezdését választotta, így hosszú idő után először a Broncos támadói léptek korábban pályára:

QB: Peyton „PM” Manning
RB: Knowshon Moreno
WR: Demaryius „Bay-Bay” Thomas, Eric Decker
TE: Jacob Tamme, Joel Dreesen
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: Dan Koppen
RG: Manny Ramirez
RT: Orlando Franklin

Trindon Holliday a -1-en kapta el Sebastian Janikowski kickoff-ját és onnan a 32-ig hordta vissza. A Broncos egy rövid Dreesen elkapás és egy 0 yard-os Moreno futás után 3&5-nek ment neki, Tamme kapta volna a passzot PM-től, de majdnem interception lett belőle, viszont a támadás így is folytatódhatott egy defensive holding miatt, ami 5 yard büntetést és automatikus 1st down-t ért. Moreno futott 4 yard-ot, majd egy sikertelen passzkísérlet után egy sikeres jött, Decker kapta el a labdát és szerzett 16 yard-ot, pedig még el is csúszott közben. Már a Raiders térfelén járt a Broncos  a 38-on, Hillmand futása 0 yard-os lett, egy Tamme felé szálló passz pedig sikertelen, de a 3&10-et sikerült megoldani, ezúttal Moreno kapott egy gyors passzot és szerzett 26 yard-ot. 12 yard maradt még az endzone-ig, ennek a felét egy Hillman futással sikerült hozni, a másik felét pedig egy Joel Dreesen-nek adott passzal, a TE zavartalanul csinálta meg az elkapást az endzone-ban. Matt Prater érkezett az extra point-ra és be is vágta -> 7-0.

Jöttek a védők a pályára a 20-ról induló Carson Palmer hazai támadósor ellen.

DE: Elvis „Doom” Dumervil, Derek Wolfe
DT: Justin Bannan, Kevin Vickerson
OLB: Von Miller, DJ Williams
MLB: Keith Brooking
S: Mike Adams, Rahim Moore
CB: Champ Bailey, Chris Harris

Palmer 3 passzot próbált meg egymás után, ebből csak a harmadik lett sikeres (az első drop lett, a másodiknál a pass rush kergette meg) és az is csak 4 yard-ot ért, így egy gyors 3&out-al zárta a Raiders az első drive-ját. Shane Lechler érkezett egy punt-ra, 51 yard-ot rúgott a 25-ig, ott Holliday kiejtette a kezéből, de szerencsére Tony Carter rá tudott vetődni. A Broncos egy rövid Moreno futással majd egy rövid Dreesen elkapással 5 yard-ot hozott össze, 3&5-nél azonban megint nem remegtek meg a kezek, Manning Decker-nek passzolt, aki 19 yard-ot és 1st down-t szerzett. Moreno futott 8 majd 0 yard-ot, de mivel az utóbbinál egy defensive offside-ot láttak a bírók, így újra a Raiders 38-áról jött egy 1&10. Moreno kapott egy 4 yard-os passzot, majd Tamme elkapása jött, ez pedig 18 yard-ot és 1st down-t ért. A 16-ról jött az 1&10, majd a 2&10 is, mivel egy Bay-Bay felé szálló passz lett sikertelen az endzone-ban. Moreno futott 2 yard-ot, így 3&8 jött, a falban elnézték a blokkokat, így egy védő egyből PM nyakában volt, aki inkább a földre ment és benyelte a -11 yard-os sack-et. Jött Matt Prater egy 43 yard-os FG-ra és magabiztosan értékesítette -> 10-0. Nem indult jól a második hazai drive a 19-ről, 3&9 jött két futás után, Palmer ekkor egy hosszú passzot indított el középen a Carter és Moore által őrzött Rod Streater-nek, aki meg is csinálta az elkapást, 58 yard-ot szerezve a 22-ig. Palmer önbizalma magasra szökett, újabb passzot próbált meg, ezúttal Brandon Myers felé, de Champ nem ette meg, ráadásul a passz se lett pontos, így a future Hall of Fame CB könnyedén megcsinálta karrierje 52. interception-jét, amit a 3-ról a 21-ig vissza is hordott.
2:53 maradt még a negyedből, 1&10-ből 1&10 lett, Dreesen csinált egy 13 yard-os elkapást. Moreno futott kétszer egymás után és szerzett egy újabb 1st down-t (7+5 yard), ugyanezt tette Bay-Bay az első elkapásával ezen a meccsen, ami 15 yard-ot ért. Belejött a Broncos a 1st down termelésbe és Hillman is kivette a részét, 12 yard-ot futva hozta az 1&10-et. 0:28 maradt még a negyedből, ami pont elég volt még egy 1st down-ra, PM ismét Bay-Bay-nek passzolt, ki a Raiders 11-én kapta el a labdát 16 yard-ot szerezve. Ezzel letelt az első negyed, ami után az eredmény tehát: 10-0.



11 yard-ra az endzone-tól jött az 1&10, Moreno futott 1 yard-ot, majd PM szedett be egy -5 yard-os sack-et, így 3&14 jött, Manning Tamme felé passzolt, de túl magasan dobta és így a TE-nek esélye se volt megcsinálni az elkapást. Újra Matt Prater-en volt a sor, ezúttal 34-ről rúghatott és ezúttal se hibázott ->13-0. Jött újra a 20-ról a Raiders, de ezúttal se lettek sikeresek, mindössze 5 yard-ot tudtak szerezni, például Robert Ayers-nek is hála, aki -1 yard-on tartotta Darren McFadden futását 2&10-nél.  Holliday a 17-en csinált fair catch-et, talán kicsit túl óvatosan, így innen indult a denveri támadósor Bay-Bay nélkül, aki a vállát fájlalva vonult a öltözőbe, egy 9 yard-ots Decker elkapással, amihez Moreno futása tett még 2 yard-ot, így jött egy 1&10, aminél PM kifutott a zsebből és Andre Caldwell-nek passzolt, aki egy 18 yard-os elkapást csinált. Moreno futott 3 yard-ot, majd újra ő 9-et, így ismét 1&10 jött, aminél újra Moreno futott és szerzett 8 yard-ot, így Hillman 6 yard-os futása újabb 1st down-t ért. A Raiders 28-áról jött az 1&10, Manning Matt Willis felé passzolt a jobb oldalon, talán egy kicsit bele is nyúlt egy védő a dobásba, de az biztos, hogy valamiért rövid lett az átadás és így Phillip Adams egy interception-t csinált belőle vetődve és becsúszott a labdával az endzone-ba. A 20-ról jöhettek tehát a hazaiak, vagyis csak a 10-ről egy 1&20-al egy holding miatt, hiába futott 1&10-nél McFadden 9 yard-ot. Palmer Darrius Heyward-Bey-nek dobott egy 15 yard-os passzot, majd McFadden futott 6-ot, így meglett a 1st down. Palmer kétszer egymás után Streater-nek passzolt, először sikertelenül, majd 13 yard-ot érően, így 1&10 jöhetett. Marcel Reece jött futni és szerzett 3 yard-ot, majd Denarius Moore csinált egy 11 yard-os elkapást a Broncos 41-es vonalán, ami újra 1st down-t ért. Streater lett újra a célpont, Palmer első passzát még elejtette, a másodikat már nem, abból 15 yard és 1st down lett. Moore jött újra egy elkapással és szerzett 6 yard-ot egy elkapással, majd McFadden 5 yard-os catch-e jött és egy újabb 1&10. Myers első elkapása is meglett, 7 yard-ot szerzett, ezt Heyward-Bey 1 yard-os elkapása követte, Carter szépen állította meg. 3&2 következett egy Raiders időkérés után 2:06-nál a 6-ról, McFadden kapott egy rövid passzot a bal oldalon, szépen blokkoltak előtte és így bejutott az endzone-ba, így Janikowski XP-ja 6-ra csökkentette a különbséget -> 13-7.

A two-minute warning után jött még a Broncos a 20-ról, Tamme 6 yard-os elkapásával indítottak, ami után a TE kilépett a pályáról, megállítva ezzel az órát. Ez volt Peyton Manning 5000. sikeres passza az NFL-ben. 2&4-nél belenyúltak PM passzába, de egy szabálytalan kézhasználat miatt 5 yard-ot és 1st down-t adtak a bírók a Broncos-nak. Moreno futott volna, de elcsúszott, 2&10-nél pedig Willis csinált egy hosszú, 19 yard-os elkapást a félpályánál. Balról jött a blitz, amit senki nem vett fel, -6 yard-os sack lett belőle. Időt kért a Broncos, majd Manning Decker-nek passzolt, aki 7 yard-ot szerzett. 3&9 jött 0:25-nél, PM-et kikergették a zsebből, végül Willis felé passzolt egy majdnem INT passzot. Britton Colquitt első punt-ja jött, ami a 13-ig szállt és mivel Palmer a maradék 13 másodpercet lepörgette egy térdeléssel, így véget ért a félidő, ami után az eredmény: 13-7.

A hazaiak a 20-ról kezdhették a második félidőt, McFadden kapta a labdát egy futásra, jobbra indult, Champ elcsúszott így rajta is átjutott és kiért a vonal mellé, ahol megiramodott előre és végül 36 yard-ot szerzett, mire kilökték a pályáról a Broncos 44-én. Reece futott 2 yard-ot, majd újra ő „szerzett” 0-t. 3&8-ból egy false start miatt lett 3&13, aminél Moore felé ment egy passz nagy nyomás alatt, rövid is lett az átadás. Lechler punt-ját Jim Leonhard a 9-en kapta el egy fair catch-el. Rossze helyről indult a Broncos egy 1 yard-os Moreno futással, majd a közben visszatért Bay-Bay felé ment egy passz, akit megrángatott a védője, így az elkapás nem, de a defensive pass interference meglett, a 21-ről jött az 1&10. Moreno szerzett 3 yard-ot elkapással, majd Ramirez-nek „hála” vesztett 4-et egy futással, így 3&11 következett. Bay-Bay felé ment egy hosszú passz, ő szépen meg is csinálta az elkapást és mire kilépett a pályáról már 22 yard-ot szerzett. A 42-ről jött az 1&10, Decker felé ment egy nagyon pontos passz, ő pedig a válla fölött érkező labdát megfogva 29 yard-ot szerzett a Raiders 29-es vonaláig jutva. Moreno futott 5 yard-ot, ezt pedig egy Bay-Bay felé szálló passz követte, aki ellen az endzone-ba védekeztek szabálytalanul, amit a bírók is észrevettek és a defensive pass interference után 1&goal jött az 1-ről. Virgil Green felé ment egy passz 1&goal-náél, ami hosszú lett (talán szabálytalankodtak ellene), 2&goal-nál pedig Moreno futása lett sikertelen. 3&goal-nál Decker felé ment egy gyors de pontatlan passz, ami sikertelen lett, így ismét Matt Prater jött és egy 20 yard-os FG-al 9-re növelte az előnyt -> 16-7.

Mike Goodson a -8-on kapta el Prater kickoff-ját és valamiért megpróbált egy visszahordást, de csak a 8-ig jutott. McFadden futott és szerzett 4 yard-ot, de egy false start miatt 2&11 jött 2&6 helyett, aminél Reece csinált egy 5 yard-os elkapást. Passz jött volna 3&6-nál, de Palmer-nek nem volt ideje elindítani az átadást, Von szépen megkerülte az emberét és elkapta a QB-t, akinek kiperdült a kezéből a labda, így egy sack mellé egy forced fumble is bekerült Von neve mellé és ami igazán széppé tette a play-t, az Mitch Unrein vetődése volt, amivel megszerezte a labdát a 2 yard-os vonalon. Kiváló helyről támadhatott a Broncos, Knowshon Moreno elsőre csak 1 yard-ot tudott szerezni, de másodikra már betalált az endzone-ba, így meglett a TD, amihez Prater szolgáltatta az XP-t -> 23-7. Maradt még 5:07 a harmadik negyedből és mivel az Oakland csak egy 0 yard-os és egy 2 yard-os McFadden futást, valamint egy sikertelen passzot tudott összehozni, így 3:46-nál már újra egy Lechler punt-al adták vissza a Broncos-nak a labdát. A rúgás rövid, csak 32 yard-os lett, de egy szabálytalanság miatt a 46 helyett a 36-ról indult a denveri támadás 3:37-nél. PM egy hosszú passzal nyitott, Bay-Bay kapta el és szerzett belőle 19 yard-ot. Moreno futott 1&10-nél, először nekifutott egy védőnek, majd előrébb jutva átugrott egy másikon, végül 7 yard-ot szerzett. Dreesen csinált egy 2 yard-os elkapást, majd egy időkérés után 3&1-nél Moreno kapott egy play-action passzot és szerzett 15 yard-ot. 1&10 jött a 21-ről, Hillman-nek ment egy passz, de a RB nem tudta elkapni. 2&10-nél Decker kapott egy passzot, amivel 5 yard-ot szerzett, mielőtt kilökték a pályáról. 1:03-nál jött a 3&5, Decker kapott egy screen passzot, amit a védelem nem evett meg, így csak 1 yard lett belőle. Matt Prater jött ismét és ezúttal se hibázott, 33 yard-os lett a negyedik FG-ja -> 26-7. 0:19 maradt a negyedből, amikor a Raiders elkezdett támadni a 20-ról, Palmer-t kikergette Von a zsebből és a QB végül a földre dobta a labdát, viszont egy holding miatt 1&20 következett. 0:13-nél még jött egy play, Streater kapott egy passzot a bal oldalon és szerzett 14 yard-ot. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 26-7.
























2&6-al indult a negyed, amit egy 3&6 követett, mivel egy David Ausberry felé passz lett sikertelen. 3&6-nál úgy tűnt, hogy sikerült egy -6 yard-os sack-re elkapni Palmer-t, de Champ-nél (hogyan?) holding-ot láttak a bírók és így 1&10 jött a 26-ról. Bannan jutott át szépen a falon 1&10-nél és -4 yard-on tartotta McFadden futását, de 2&14-nél egy 15 yard-os Moore elkapás 1st down-t ért. 1&10-nél Palmer kimenekült egy blitz elől a zsebből és újra Moore-nak paszolt, aki 11 yard-ot és 1st down-t szerzett. Úgy tűnt, hogy 1&10-ből megint egy Moore elkapás csinált 1&10-et, de Von ellen újra csak holding-al tudtak dolgozni és így 1&20 jött. Recce futott 5 yard-ot, de mivel ez után már csak két sikertelen passz jött Palmer-től (előbbi drop volt, utóbbit Carter majdnem elcsente), így a 47-ről jött egy punt Lechler-től, ami után Leonhard a 15-ön csinált fair catch-et. Moreno futásával indult a Broncos drive-ja, szépen átjutott a védőkön és 18 yard-ot szerzett. 1&10-nél is ő futott és szerzett 2 yard-ot. Decker csinált egy 2 yard-ot elkapást, 3&6-nál pedig Tamme felé ment egy hosszú passz, ami sikertelen lett, de mivel szabálytalan helyen értek a TE-hez, így illegal contact miatt 5 yard és 1st down járt a Broncos-nak. Moreno futott volna 1&10-nél, de -3 yard-on tartotta egy korán átjutó védő, 2&13-nál pedig csak 2 yard-os lett a futása. Időt kért a Broncos a 3&11 előtt, de így se sikerült megoldani a play-t (majdnem sack lett), Franklin ellen a holding-ot nem is kérte a Raiders. 4&11-nél Colquitt 53 yard-os punt-ját Moore a 6-on kapta el és a 14-ig hordta vissza.

7:26 maradt még a negyedik negyedből, Juron Criner kapott egy passzot a bal oldalon és szerzett 17 yard-ot és 1st down-t. McFadden futott 6 yard-ot, majd újra Criner jött egy elkapással, ami 7 yard-os lett és 1st down-t ért. 1&10 jött, Heward-Bey kapott egy passzot a bal oldalon, Carter elcsúszott és nem tudta elkapni a WR-t, Moore is elvétette a tackle-t, így a WR be tudott jutni az endzone-ba 56 yard-ot szerezve. Nekiment a 2-pontos kísérletnek a Raiders, de az nem lett sikeres, Carter javított egy kicsit -> 26-13. Onside kick-et rúgott az Oakland, ami Tamme-hoz pattogott, így a Raiders 49-éről kezdhetett támadni a Broncos 5:35-nél. Az órát kellett pörgetni és ezt Moreno futásaival tették, először 4, majd 8 yard-ot futott, így meglett egy 1st down. 1&10-nél 0 yard-os futás jött, időt kért a Raiders, 2&10-nél pedig 1 yard-ot szerzett Moreno, de Decker holding-ja miatt 2&19 jött. Moreno futott újra 3:57-nél, átjutott a bal oldalon és 15 yard-ot tudott szerezni, mire utolérték, így meglett neki a 100+ yard-os meccs. Újabb időkérés után jött a 3&5, Bay-Bay kapott egy gyors passzot és szerzett 11 yard-ot és 1st down-t. 3:08-nál Moreno futott 4 yard-ot, majd a Raiders utolsó időkérése után újra Moreno futott és szerzett 5 yard-ot. A two-minute warning előtt még a 3&1-et meg kellett oldani, ez sikerült is, Moreno futott középen és szerzett 3 yard-ot. Az Oakland 8-áról jött az 1&10 a pihenő után és így 3 térdelés elég volt az óra lepörgetéséhez. A meccs végeredménye: 26-13.

A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 26/36 sikeres/összes passz, 310 passzolt yard, 1 passzolt TD, 1 interception
Moreno: 32 próbálkozás, 119 futott yard, 1 futott TD, 4 elkapás, 48 elkapott yard
Decker: 8 elkapás, 88 elkapott yard
D. Thomas: 5 elkapás, 83 elkapott yard
Dreesen: 5 elkapás, 30 elkapott yard, 1 elkapott TD
Holliday: 1 kick return, 33 visszahordott yard; 1 punt return, 0 visszahordott yard
Prater: 4/4 FG, 2/2 XP (43, 34, 20 és 33 yard)
Colquitt: 2 punt, 44.5 yard AVG
T. Carter: 4+2 tackle
DJ Williams: 4+1 tackle
Adams: 3+2 tackle
Moore: 4 tackle
Miller: 3+1 tackle, 1 sack, 1 kikényszerített fumble
Bailey: 2 tackle, 1 interception
Unrein: 2+1 tackle, 1 megszerzett fumble
Brooking: 1+4 tackle

Meglett sorozatban a nyolcadik győzelem, elég magabiztosan, komolyabb veszélyben nem volt a W egy pillanatra se. A támadó oldalon ismét PM volt az MVP, de Moreno is nagyon jó volt, ahogy az elkapósor is jól dolgozott. A második félidőre a fal is összekapta magát, de azért jó lesz, ha Kuper visszatér.

A védelem végig kontroll alatt tartotta Palmer-éket, 1-2 hosszú play volt csak, de két labdaszerzés is, mindkettő jó helyen és pillanatban. Von újra nagyot alkotott, de tényleg szinte bárkit ki lehetne emelni, talán egyedül Carter volt kicsit halványabb a szokásosnál.


Az AFC West divízió állása a 13. játékhét után:

1. Denver Broncos 10-3
2. San Diego Chargers 5-8
3. Oakland Raiders 3-10
4. Kansas City Chiefs 2-11

A mieink oaklandi sikere mellett végre a Chargers is adott magáról némi életjelet, történetük során először diadalmaskodtak Pittsburgh-ben 34-24 arányban, míg a Chiefs legutóbbi legyőzője a náluk nem sokkal jobb helyzetben lévő Browns volt. A 15. játékhéten OAK-KC csoportrangadót rendeznek, a SD pedig a Carolina láthatja vendégül a Broncos baltimore-i vendégjátéka mellett.

Jön egy fontos meccs a playoff-helyezések szempontjából, a Denver Broncos (10-3) ugyanis a Baltimore Ravens-hez (9-4) látogat, akik az AFC North csoportját vezetik és a negyedik helyen állnak az AFC-ben a Broncos mögött. Van jó pár sérült a Ravens-nél, a legendás LB Ray Lewis nem jött még vissza a sérültlistáról, de Terrell Suggs még szakadt bicepsszel is pályára fog lépni. Fontos meccs, az utolsó keménynek ígérkező a szezonban, jó lenne megnyerni. Tehát a lényeg ismét:

Nyerni kell, nincs mese...

A divízió győzelemmel a zsebben most már a minél jobb kiemelés lehet a cél a Denver Broncos előtt. A 8 meccses winning streaknek köszönhetően jelenleg a 3. helyet foglaljuk el a konferenciában, 1 meccsel lemaradva a Texanstól, azonos mérleggel a Pats-cel és egy meccses előnyben a Ravens-szel szemben. A Texans-szal és a Patriots-cal már játszottunk a szezon elején, és sima vereséget szenvedtünk mindkét alkalommal, most a Ravens ellen megmutathatjuk mennyit fejlődtünk azóta, nem mellesleg egy győzelemmel biztosítanánk a 3rd seedet, és a többi meccs kedvező alakulása esetén akár egyet előre is léphetnénk a tabellán.



De ne szaladjunk ennyire előre, először lássuk kik is azok a hollók. Miután a liga egyik sikeres franchise-át, a Baltimore Colts-ot a saját tulaja kilopta a városból, Baltimore football szerető közönsége csapat nélkül maradt. 1984-ben 35 év amerikai foci egyszerűen megszűnt a városban, s hiába minden erőfeszítés, ez 1996-ig nem is változott, amikor is egy másik csapat tulajdonosa is úgy döntött, hogy elhagyja városát, s viszi magával csapatát. Az úriember Art Modell, csapat pedig a Cleveland Browns. Minthogy 4 évvel később felélesztették a barnákat, így a hollókat nem tekintjük utódcsapatnak, történelmük 1996 óta íródik. Ha már nem örököltek semmit, igyekeztek maguknak minél hamarabb megteremteni a legendájukat, megadni a városnak azt, amit Johnny Unitas-szel megszokhattak.

Mondhatni első évükben meg is találták Ray Lewis, a liga egyik legjobb védője személyében, aki azóta is az NFL éveken át egyik legerősebb védelmének az arca, és a lelke. Egy fecske holló azonban nem csinál nyarat, első éveikben több meghatározó játékost sikerült összegyűjteniük, akik később a sikerek alappillérei lettek. Jonathan Ogden a 11× Pro Bowler 4× All Pro left tackle, Peter Boulware, Rod Woodston, Jamal Lewis, Brandon Stokley és bizony Shannon Sharpe-ra is lecsaptak. Az eredmény meg is lett, a 2000-es szezon után Super Bowl győzelemnek ünnepelhettek, az útból ráadásul minket is eltávolítva a wildcard hétvégén, de hasonló magabiztossággal söpörték félre a Titanst és a Raiderst is, sőt a végén a döntőben a New York Giants se tudott veszélyes lenni végső győzelmükre. A hollók hamar vezetést szereztek Brandon Stokley 38 yardos elkapásával, a védelem pedig előbb az első félidőben lenullázta a Kerry Collins vezette óriásokat, majd a 3. negyedben Starks interception utáni visszahordásának köszönhetően már 17-0 volt. A new yorki special teamnek ugyan sikerült az, ami a támadóknak egész este nem, és a kickoffot visszahordták TD-re, azonban a Ravens kickoff return TD-re kickoff return TD-vel válaszolt és a meccs el is dőlt. A végeredmény Jamal Lewis TD-je és Stover FG-je után alakult ki, 34-7. A Baltimore-i védelem, mely a szezon során 4 shutoutot, jegyzett és további 3 meccsen csak 3 pontot engedett, a döntőben összesen 4-szer szerezte meg Collins labdáját, és ugyanennyiszer sackelték az óriások irányítóját. A liga valaha volt egyik legjobb védelme az alapszakasz során mindössze 165 pontot engedett (legkevesebb), mellé viszont 49 labdát szerzett (legtöbb).

A Ravens védelem hírneve pedig még sokáig fennmaradt, azonban hiába kvalifikálták magukat további 7 PO szereplésre a győzelem azóta várat magára. Lewis mellett Ed Reed és Ngata neve a mai napig elég ahhoz, hogy mindenki tisztelettel beszéljen róluk, és elegek voltak ahhoz, hogy 2008 óta rendszeres résztvevői legyenek az utószezonnak, sőt annak esélyesei között emlegessék a hollókat. A kor azonban lassan utol éri Lewist, s idén a sérülések is alaposan megtizedelték az alakulatot, így a 9-4-es mutató ellenére nyomába se ér ez a D#, annak amit megszoktunk tőlük. A támadók pedig ritkán nőttek fel a védők mellé, és ez idén sincs máshogy. Joe Flacco nem több egy game manager QB-nál, a védelem által megnyert meccseket nem rontja el, de amikor szükség lenne az ő kiemelkedő játékára, akkor nem lehet számítani rá. Ellenben túl sok labdát kap, elvéve ezzel Ray Rice elől a lehetőséget, aki a liga legjobb futójátékosai közé tartozik. A problémát felismerve épp most eltávolították az OC-t. Általában nem szoktam szeretni, ha egy ilyen lényeges váltás pont az előtt történik, hogy mi játszanánk a csapattal, és ez most sincs másképp. Úgy vélem, az elmúlt hetek Ravens-e ellen mi lettünk volna az esélyesek, most viszont valami változás lesz. Lehet hogy rövid távon még kevésbé lesz tényező a Ravens O, de kitudja, ha most áthelyezik a hangsúly Rice-ra, változtatnak a felfogáson, és jól sül el, akár mi lehetünk ennek az első áldozatai.

Nagyon fontos mérkőzés lesz ez a mai. Ha kikapunk, akkor visszaesünk a 4. helyre, és mindhárom divízió elsőtől kikapunk, ami nagyon rossz előjel a jövőre nézve. Ha viszont nyerünk, akkor a 3. helynél rosszabb már nem várhat ránk, tovább növelhetjük az önbizalmunkat, és megmarad az esély, a bye weekre, megmarad az esély a pályaelőnyre a New Englanddel szemben, ami a Super Bowl szempontjából nagyon fontos, talán nélkülözhetetlen is. Hogy valójában mivel mennyire járunk jól, arról csak találgatni lehet, viszont minden meccsre úgy kell kimenni, hogy a győzelem a cél, ez most se lehet máshogy. A hátra lévő sorsolásunk legnehezebb összecsapása következik, szurkoljunk vasárnap este 7-től is a csapatunknak, Hajrá Broncos!

Eddigi utolsó NBA-vel foglalkozó összefoglalónkból is kiderült, hogy a Denver Nuggets-nak nem megy zökkenőmentesen a játék, ha idegenben kell pályára lépni. Ez a tény nem sok jót vetített előre, hiszen az elmúlt napokban egy komolyabb lélegzetvételű túrára indult a csapat. Szerencsére előtte még beugrottak a Pepsi Centerbe, hogy egy kis erőt gyűjtsenek, egy Raptors elleni, várhatóan magabiztos győzelem alkalmával.



Összefoglalónkat tehát a Toronto Raptors elleni hazai meccsünkkel kezdjük. Előzetesen egy viszonylag sima győzelemben reménykedtünk a kanadai csapat ellen. Az első negyedben még nagyjából kiegyenlített volt a játék, a második játékrészre fordulva aztán fokozatosan vette át a Nuggets az irányítást. Ebben a negyedben már tíz pont fölé hízott az előnyünk, a félidei pihenőt magabiztos, 17 pontos vezetés birtokában töltöttük. A második félidőben sem változott meg a mérkőzés képe, egészen a záró negyed utolsó 5-6 percéig. Innentől a vendégek komoly felzárkózásba kezdtek. Közel húsz pontos hátrányt tüntettek el pár perc leforgása alatt, két minutummal a vége előtt mindössze egy pont volt a különbség a csapatok közt. Szerencsére a büntetőket ezúttal értékesítettük a szorult helyzetben, így a Raptors nem tudott fordítani, végül 113:100 arányban sikerült megszereznünk a győzelmet. Nehézre sikerült ennek a mérkőzésnek a vége, amit leginkább saját magának köszönhetett a csapat. Magabiztosan vezettünk szinte végig a mérkőzésen, semmi sem utalt rá, hogy ilyen komplikált lehet a végjátéka ennek a találkozónak, kicsit talán elkényelmesedtek Karl tanítványai. Mindezek ellenére megérdemelt volt a győzelmünk. Egyébként a találkozó nagy részében nem játszottunk rosszul, a csapat hozta azt, amiben erős, eltekintve a záró negyedbeli bizonytalankodástól persze. Szépen megosztoztak a játékosaink a terheken, hatan is elértek legalább 10 pontot. A legeredményesebb Brewer volt 19 ponttal, 4 labdaszerzése is volt a remekül játszó cserejátékosnak. Faried 18 egységgel és 10 lepattanóval zárt, Lawson 16-, McGee 17 ponttal vette ki a részét a sikerből.

A Raptors legyőzésével hangoltunk egy nagyon nehéznek ígérkező időszakra, melynek első állomása az Atlanta Hawks elleni ütközet volt. Ezúttal már sokkal nehezebb összecsapásra számíthattunk előzetesen is és nem is kellett csalódnunk. Az első másodpercektől kezdve komoly küzdelmet hozott a mérkőzés. Az első negyedben egyik csapatnak sem sikerült nagyobb előnyre szert tenni. A következő játékrészben a hazaiak hat-hét pontra elléptek. A második félidőt négy pont hátrányból kezdtük, két hármassal fordítottunk, de a negyed közepére ismét a Hawks került előnybe. A mérkőzés hajrájában sikeresen felzárkóztunk és szorossá tettük a végjátékot. Az utolsó három percen belül többször is csak egy pont volt különbség, sajnos egy hiba jelentette a fordulópontot. Lawson egy ügyetlen mozdulat következtében eladta a labdát, amiből Smith gyors kosarat szerzett, ezzel öt pontra növelve az előnyüket, alig több mint fél perccel a meccs vége előtt. Hiába próbáltunk innen is visszakapaszkodni, már nem sikerült az egyenlítés, 108:104 arányban vereséget szenvedtünk. Összességében vállalható vereség volt, izgalmas és szoros küzdelemben maradtunk alul. A hibája ellenére a csapat legjobbja Ty Lawson volt, 32 ponttal, 7 gólpasszal és 5 labdaszerzéssel hozta le a mérkőzést, nagyszerűen játszott, hibátlan volt a hárompontos vonalon túlról (5/5), eddig ez volt idén a legjobb mérkőzése. A cserék közül ismét Brewer remekelt, 19 pont érkezett tőle a padról, Mozgov, aki ezúttal a kezdőben kapott szerepet, 13 lepattanót gyűjtött. Faried és Iguodala viszont a szokásosnál gyengébben teljesítettek, utóbbi jelentősen kivette a részét a 20 eladott labdánkból is, összesen hét alkalommal hibázott.

A túránkat az Indiana Pacers otthonában folytattuk. A kezdő ötösbe visszakerült Koufos, más változást nem eszközölt Karl edző. A rajtnál sikerült alaposan beragadnunk, három perccel a kezdés után már 10 ponttal voltunk lemaradva. Szép lassan kezdtük felvenni a ritmust, a második negyed elején már egyenlíteni is sikerült, majd kiegyenlített játékot élvezhetett a közönség. A harmadik negyedben végig szoros volt az állás, 2-3 pontos különbségnél nagyobb differencia nem alakult ki. A záró játékrész is nagyon izgalmasan alakult, egész a végéig húzódott a döntés. Egy perccel a lefújás előtt hét pont volt az előnyünk, egy hármassal azonban szorossá tette az Indy az utolsó percet. Három pontos előnyünk birtokában Lawsont blokkolta Hill, amiből meg is tudott indulni, végül ő vállalta el az utolsó dobást, ami kimaradt. Talán faultolták a dobás közben, de a bírók sípja néma maradt, ezzel 92:89-re behúztuk a győzelmet. Ezt a sikert elsősorban a cseresorunknak köszönhetjük, összesen 55 pontot szállítottak a padról érkező játékosok, Brewer és McGee egyaránt 20-20 ponttal zárták a találkozót. Miller is remekül játszott 15 pontot vállat magára 8 asziszt mellett. Furcsa módon a kezdő ötösből Koufos volt a legeredményesebb 12 egységgel, Lawson az Atlanta elleni parádés teljesítménye után azonban nagyon látványosat esett vissza, mindössze 2 pontot szerzett és pocsékul dobott az egész mérkőzés alatt.

Indianapolis után a Nagy Alma következett, a New York Knicks ellen léptünk pályára. Az első negyed elején hat pontos vezetést szereztünk, de a második felvonásra kiegyenlített a Knicks. Ebben a játékrészben rengeteg pont esett, szorosan alakult az állás is, a félidőben a hazai csapat vezetett 61:58 arányban. A harmadik negyedben is nagyon kiegyenlített volt a játék, a záró játékrész elején sikerült 8 pontra ellépni, de sajnos a Knicks gyorsan eszmélt és megfordították az állást. Három perccel a vége előtt már ők vezettek 9 ponttal, ekkor Iguodala egy hármassal még meccsben tartotta a csapatát, de nem sokkal később, Anthony két gyors kosara eldöntötte a találkozót, amelyet 112:106-ra elbuktunk. Nem játszottunk alárendelt szerepet ezen a mérkőzésen sem, a Knicks nagyon meggyőző eddig hazai pályán, konkrétan veretlenek a Gardenben. Előzetesen simább vereségre tippeltem volna, ami ezt a mérkőzést illeti. Amiben hibáztunk, az talán az volt, hogy túl sok teret engedtünk Chandlernek, valamint Kidd magabiztos játékára nem voltunk kellően felkészülve, szinte egyáltalán nem tudtuk zavarba hozni a rutinos irányítót. Lawson és Gallinari szerezték a pontjaink majdnem felét, az irányító 23-ig, az olasz 21-ig jutott. További négy játékosunk érte el legalább a tíz pontos határt, közülük Brewer-t emelném ki, aki most már meccsek óta hozza a stabil 15 pont körüli teljesítményét a padról.




























A New York elleni vereség után ismét jó lehetőség adódott a javításra, a Detroit Pistons ellen jó eséllyel indultunk harcba a győzelemért. A találkozó azonban számunkra nem a legkedvezőbben kezdődött, nagyon gyengén kezdtünk. A negyed felére már jócskán tíz pont fölötti hátrányba voltunk. Az első félidő végére azért sikerült belelendülni, a második negyed végére már sikerült fordítani is, a szünetre pedig hat pontos előnyt építettünk. A harmadik játékrész elején még egy kicsit növeltük ezt a különbséget, amit nagyjából sikerült is megőrizni. A záró negyedben is végig őriztük az előnyünk, néhányszor közelebb tudott kerülni a Pistons, de egyenlíteni nem hagytuk őket és 101:94-re győztünk. Lawson nagyot játszott, 26 pontjával az egész mezőny legeredményesebb játékosa volt, a pontszerzés mellett passzokban és labdaszerzésekben is jól teljesített. A cserepadunk ezúttal is kitett magáért, Miller, McGee és Brewer is tíz pont fölött teljesítettek, utóbbi ezúttal is hozta a megszokott 15 egységet. Akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, de Gallinari és Faried is rendkívül gyenge napot fogtak ki és Iguodala sem brillírozott ezúttal. A meccs érdekessége volt, hogy pályára került Randolph, aki ezúttal viszonylag sokat, 10 percet játszott.

A Pistons legyőzésével zárult a túránk keleti része és visszatértünk a nyugati partra, azonban még mindig nem Denverbe, hanem a Minnesota Timberwolves otthonában folytattuk a szereplést. Kiegyenlített játékkal indult a meccs, de az első negyed végére már sikerült némi előnyt szereznünk. A félidő előtti néhány percben megfordult az állás, ekkor több percen át nem sikerült pontot szereznünk, de a hazai csapat is csak büntetőkből tudott betalálni. Ennek következtében megfordult az állás és a szünetben minimális, egy pontos hátrányban voltunk. A harmadik negyedben szinte végig fej-fej mellett haladt a két csapat és megint az utolsó percek sültek el rosszul, a záró felvonásra hét pont hátrányban érkeztünk. Az utolsó negyed elején tovább növelte előnyét a Wolves, amit stabilan tudtak tartani. A hajrában sikerült valamivel közelebb kerülnünk, sőt Brewer két kosarával egy támadásnyira csökkentettük a különbséget. Az egyenlítésért támadtunk, amikor Lawson elveszített a labdát, ezért Kirilenko büntetett, amivel már 5 pont volt a különbség, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Az utolsó tíz másodpercen belül Brewer ezt még két pontra csökkentette, de túl kevés idő volt már hátra ekkor, nem sikerült a bravúr, 108:105-re a Minnesota nyerte ezt a csatát. Eléggé rohanós mérkőzés volt, sok pontot szerezett mind a két csapat gyors indulásokból, hosszú passzokból. Kicsit sokallom az eladott labdáink számát, különösen az utolsó volt fájó, az a hiba döntötte el végleg a találkozót. Faried és Gallinari kimondottan jól teljesítettek ezúttal, tökéletes ellentétei voltak annak, amit az előző mérkőzésen mutattak magukból. A fiatal erőcsatár 26 ponttal és 14 lepattanóval vétette észre magát, különösen az első negyedben volt nagyon elemében, az olasz pedig 24 pontjával és a remek hárompontosaival magaslott ki a csapatából. Rajtuk kívül dicséret illeti Lawsont is, 17 ponttal és 11 gólpasszal segítette a csapatot, sajnos a hajrában hibázott, ami némileg árnyalja a képet. A padról Brewer volt a legeredményesebb 14 egységgel, a többi cserejátékosunk viszont nem teljesített jól ezúttal.

Nagyon megterhelő sorozaton van túl csapat, hiszen egy hosszú idegenbeli túrát tudhatnak maguk mögött. Végeredményben nem kell szégyenkeznünk a látottak miatt, szoros mérkőzéseket játszottunk minden ellenfelünkkel, a Hawks és Knicks elleni vereségünket teljesen vállalhatónak gondolom, a Minny elleni vereség egy kicsit fájó, de majd hazai pályán visszaadjuk nekik a kölcsönt.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 19-4 (23 meccs)
2. Minnesota Timberwolves 11-9 (20 meccs)
3. Utah Jazz 13-11 (24 meccs)
4. Denver Nuggets 12-12 (24 meccs)
5. Portland Trail Blazers 10-112 (22 meccs)

A közeljövő programja:

December 15., szombat, 04:30 Denver Nuggets - Memphis Grizzlies
December 17., vasárnap, 00:00 Sacramento Kings - Denver Nuggets
December 19., szerda, 03:00 Denver Nuggets - San Antonio Spurs
December 21., péntek, 01:30 Portland Trail Blazers - Denver Nuggets
December 23., vasárnap, 03:00 Denver Nuggets - Charlotte Bobcats
December 26., szerda, 04:30 Los Angeles Clippers - Denver Nuggets