- Tóth Milán írása -

Az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő University of Denver az elmúlt egy hónapban kilenc mérkőzéséből nyolcat is megnyert, így a Western Athletic konferenciájában a második helyen áll 17-8-as mérleggel (13-2 a csoportban).



Január 17-én a San Jose State látogatott a Magness Arenába, és szenvedett 73-37-es vereséget. A találkozón Chris Udofia 15 pontig jutott, valamint volt négy blokkolása is. Ugyanennyi pontot szerzett Brett Olson is, míg Royce O’Neale ugyan csak hetet, de szerzett tíz lepattanót. Cam Griffin a padról beállva játszott húsz percet, nyolc kosárral zárt. Ez volt az együttes zsinórban hatodik megszerzett győzelme.

Két nappal később ismét hazai pályán szerepelt a Pioneers, és bár a Utah State már sokkal nagyobb ellenállást tanúsított, végül 68-57-re így is a vendéglátok nyertek. A sophomore Brett Olson 18 ponttal zárt, négy asszisztot is kiosztott, ezzel csapata legjobbja volt. Jól ment Chase Hallamnak (14 pont), Udofiának (13), és Love-nak (10) is a játék. A tv-s találkozót 2621 fő tekintette meg a helyszínen.

„Jól játszunk, a srácok ismerik a taktikát” – mondta Joe Scott, a csapat vezetőedzője. „Megbecsüljük a labdát, jól is dobunk kosárra. Ezt a fajta teljesítményt láttam az elmúlt öt hét során. Következetesek voltunk, és ezt akartuk elérni. Hasonló teljesítményt akarunk nyújtani védekezésben és támadásban is, és ma így cselekedtünk.”

Január 23-án a Denver 53-42-re kikapott a New Mexico State otthonában. A támadó Chris Udofia karriercsúcsot jelentő hat blokkot mutatott be, de kilenc pontja kevésnek bizonyult csapata sorozatbeli nyolcadik győzelméhez. Royce O’Neale és Love is kilenc egységig jutott, előbbi még tíz lepattanót is összeszedett. A védekezéssel nem volt gondja az együttesnek, azonban támadásban rengeteg labdát eladtak a játékosok, az előre játékban ezúttal nem volt se ritmus, se ötletesség.

Hatmeccses győzelmi sorozat

Az újabb jó széria a Texas San Antonio otthonában vette kezdetét, ahol a Pioneers 71-57-re nyert a 16 pontos Brett Olson vezérletével. Chase Hallam 12 kosárral és hat lepattanóval segítette együttesét, de Royce O’Neale is odatette magát. Cam Griffin mellett Marcus Byrd is csereként kapott lehetőséget, előbbi nyolc, míg utóbbi tíz pontot szerzett. A jó védekezés mellett ezúttal fontos volt, hogy már a találkozó első felében kiépítette előnyét a DU, a folytatásban pedig tudta tartani a különbséget.

Február 2-án San Marcosban, a Texas State otthonában volt jelenése az együttesnek. A hazaiak már az első félidőben hétpontos hátrányban voltak, és mivel a Pioneers növelni tudta előnyét, könnyedén nyertük meg az összecsapást 79-64-re. Ismét Brett Olson volt a csapat húzóembere, ezúttal karriercsúcsot ért el a szerzett pontok tekintetében (22), emellett hét asszisztott is kiosztott társainak. O’Neale, Love és Udofia is tíz pont fölött zárt.

Öt nappal később ismét a Magness Arenában lépett parkettre a coloradói gárda, és a közönség nagy örömére sima, 72-55-ös győzelmet aratott a Seattle ellen. Chris Udofia a mezőny legeredményesebbje volt 23 találattal, és bár a többiek a közelébe sem értek a juniornak a pontszámok alapján, mégis a csapat 22 szerzett labdája arra utal, itt bizony komoly csapatmunka volt (Hallam egyedül nyolcat szerzett). Scott elmondta, hogy a védekezés ismét rendben volt, sok labdát szereztek, a ziccereket pedig értékesítették. Az edző azonban rávilágított arra, hogy támadásban mindezek ellenére kicsit tompább volt az együttes.

Az Idaho ellen is hasonló arányban nyert a DU, ezúttal Love volt az, aki csapatát a győzelembe vezette. Az újonc tíz dobási kisérletéből kilenc sikeres volt (ebből 5/4 a tripla), 22 ponttal zárt. Az O’Neale, Udofia, Olson hármas is jól muzsikált, összesen 36 pontot és 13 asszisztot jegyeztek, közel azonos elosztásban. Scott az Idaho elleni teljesítménnyel sokkal elégedetteb volt, mint pár nappal korábban a Seattle ellen, és a szakember reméli,  hogy ezt a formát tudja majd hozni a csapat a folytatásban is.

Február 14-én a Utah State ellen már sokkal több izgalom volt: a Pioneers idegenben, 63-60-ra nyert hosszabbítást követően, ráadásul Brett Olson triplája a dudaszó pillanatában hullott a gyűrűbe. Love 38 percig volt a pályán, de csak egy pontot szerzett – négy asszisztja mellett –, de O’Neale-nek (14), Udofia-nak (10), Olsonnak (17) és Hallamnak (13) is sült a keze. Scott örült, hogy játékosai végig nyugodtak maradtak, csapata pedig egy remek Olson-triplának köszönhetően a győzelmet is megszerezte.

A San Jose State otthonában simán győzött a DU 62-41-re. Ez az est Chris Udofiaról szólt, aki 1000. kosarát szerezte karrierje során. A junior a találkozón 13 pontig jutott öt lepattanó, öt assziszt és öt labdaszerzés mellett. Hallam is 13-ig jutott, míg O’Neale 11-ig.

Az online fogadás oddsai alapján a Pioneers továbbra sem számít a NCAA bajnokesélyes együttesei közé, de formája és mutatott játéka alapján okozhat meglepetést a folytatásban.

Először szenvedett az idei szezonban egymás után két vereséget a Colorado Mammoth csapata, mivel múlt szombaton hazai környezetben kapituláltunk 14-7-re az Edmonton Rush ellen a 'Military Appreciation Night' keretein belül a Pepsi Centerben.



A hazai csapat a különleges alkalomra készített katonai szerelésben lépett pályára ezen a mérkőzésen és a lelátón is összegyűlt több mint 17 ezer helyi fanatikus, akik igyekeztek minél jobb hangulatot teremteni az NLL leghangosabb csarnokában. Prout-ék mindenképpen szerették volna feledtetni az egy héttel ezelőtti sima vereséget, melyet a Stealth otthonában szenvedtünk el. Erre minden esélyünk megvolt, mivel egyrészt korábban minden egyes vesztes mérkőzést egy-egy győzelem követett, másfelől a Rush többnyire elég szerény eredményeket produkált eddig az új szezonban. Lassan lendületek játékba a csapatok, hat és fél percet kellett várni az első találatra, amikor Mat MacLeod lapos távoli átlövéssel vette be Bold ketrecét első ízben. Igazi erőre kaptak mieink, a következő bő egy minutum alatt további két alkalommal voltunk eredményesek, előbb Jones kapu mögül visszatett passzát John Grant Jr ragasztotta a kapuba, majd Richard Morgan betörését sem tudták feltartóztatni. Villámgyorsan elhúztunk 3-0-ra, de aztán szép lassan felébredtek a kanadaiak, és nem sokkal később Ward remekül eltalált lövésével szépítettek. A gól után Conway és Gallant jutott a páros kiállítás sorsára, majd több hazai kihagyott lehetőséget követően a játékrész utolsó percében az egykori Pioneers-növendék Matthews vette be Roik ketrecét egy óriási erejű lövéssel, ezzel a Rush egyetlen gólra zárkózott fel a nyitó negyed végére.

3-2-es előnyben indult a második felvonás, azonban továbbra is lendületben maradtak a vendégek, és rögtön az első labdabirtoklásukat találattal zárták le, Ward átadásából Matthews ezúttal futtában volt eredményes. Csak néhány percig volt egyenlő az állás, mert aztán Greer és Small jóvoltából a Rush 19 másodperc alatt újabb két gólt szerzett, így a meccs folyamán először jutottak vezetéshez. Egyre jobban játszottak a kanadaiak, egyre inkább ráerőltették az akaratukat a mieinkre, sorozatban öt megválaszolatlan gólt szereztek, miközben a coloradói támadások fokozatosan elhalványultak, és az ötödik edmontoni találatot követően Roik-ot Lewis váltotta a hazai ketrec előtt. A kapuscserével átmenetileg sikerült megfékezni a Rush rohamait, majd kisvártatva Mydske kapott ötperces kiállítást egy magas botos szabálytalanságért, bár a PP nagy részében kevés lehetőséget voltunk képesek kialakítani, azért csak sikerült egy találatot beerőszakolnunk Prout és Adam Jones tökéletes összjátékát követően, a másodéves támadó közelről húzta be a kapitány elegáns passzát. A szünet előtti percekben pedig már nem történt változás, az Edmonton 5-4-es vezetése mellett vonulhattak le a hosszú pihenőre a csapatok.

Az elsőhöz hasonlóan, a második félidő is nyugodt körülmények között vette kezdetét, megint sokáig kellett várni a gólra, mert Jones közeli bevetődéses találatát érdekes körülmények között érvénytelenítették a kapus területére való belépés miatt, pedig még a visszajátszások alapján is merőben szabályosnak tűnt a találat. Végül bő három perc után a Rush volt először eredményes a harmadik negyedben, melyet Corbeil jóvoltából szereztek egy ziccert követően. Rögtön a soron következő támadás alkalmával visszazárkóztunk újra egyetlen találatra, az offense-ben egyre többet feltűnő Gajic tökéletes bejátszását Adam Jones húzta be a kapu közeléből karrierje századik pontja formájában. Ezt követően akár egyenlíthettünk is volna, mert a kapus akadályozásáért emberelőnyt kaptunk, nem tudtunk azonban élni az ordító lehetőségekkel, továbbra is egygólos lemaradásban maradtunk. Ehelyett megint hosszabb ideig nem esett egyetlen találat sem, majd másfél perccel a menet vége előtt Knight köszönt be egy hátvéddel a nyakán a kapu torkából. Így aztán a befejező játékrészt megelőzően is őrizte vezetését a Rush, az állás 7-5 volt a javukra.

Nem kezdtük valami fényesen a negyedik negyedet, sőt néhány perc alatt minden reményünk szertefoszlott, az edmontoniak a játékrész első 2:37 minutumában négy gólt szereztek. A gólgyártást Dilks kiugrásával kezdték, aki az ifjú kapus lábai közé helyezve volt eredményes; aztán Matthews gyönyörű egy-egyezést követően fordult le Sullivan-ről és talált be; másodpercek múlva Denver University korábbi üdvöskéje önmaga negyedik gólját is megszerezte egy átlövéssel; végül Roik visszacserélését követően rögtön az első helyzetet Conway használta ki ajtó-ablak szituációban. 5-11-re álltunk már, amikor némileg sikerült megrázni magunkat, és John Grant Jr Rubisch-t megverve helyezett közelről a hálóba. Megtartva a lendületet, bő egy perc múlva újra a legendás John Grant Jr bombázott a Bold hálójába, ezúttal kettő-az-egyben ugorhattak ki Sullivan-nel, és a tavalyi pontrekorder megszerezte a mesterhármast a mérkőzésen. Újra megközelítettük négy gólra a Rush-t, és elkezdhettünk ismét reménykedni benne, hogy még talán felzárkózhatunk az ellenfélre, de a remények rövid életűek voltak, pár perc múlva Matthews és Turner találatai végképp szertefoszlatták a coloradói esélyeket. Sajnos, teljesen szétestünk erre az időszakra, és elvesztettük a hitünket, hogy még visszajöhetünk a mérkőzésbe, így a záró 6-8 minutum már teljes nyugalomban telt el. A hajrához közeledve Knight napi második góljával alakította ki a végeredményt az ellenfél, ezzel a Mammoth 14-7 arányban szenvedte el a szezonbeli negyedik vereségét, egy újabbat hazai környezetben.



A Pioneers korábbi klasszisa 1/1-es létére nem hazudtolja meg magát az NLL-ben, Matthews öt góllal szomorította el a denveri közönséget, összetettben 23 találattal továbbra is éllovas a bajnokságban. Ami a mieinket illeti, a negyedik negyedre teljesen szétestünk, előtte hiába tartottuk magunkat ígéretesen, a vége csak sima vereség lehetett. John Grant Jr azért egy mesterhármassal igazolta klasszisát, mellette a 2+2-ig jutó Adam Jones játszott még eredményesen, a további találatokon MacLeod és Morgan osztoztak. Mindkét kapusunk lehetőséget kapott, kettejük közül meglepetésre talán a másodéves Dan Lewis védett ígéretesebben, de a negyedik negyed elején bekapott gyors három góllal ellene úszott el a mérkőzés, azért így is 22/27-es statisztikával zárt jó 28 perc alatt.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 5-3
2. Washington Stealth 4-4
3. Edmonton Rush 3-4
4. Colorado Mammoth 2-4
5. Minnesota Swarm 2-4

A csapat következő pályára lépésére magyar idő szerint, vasárnap este 22 órakor kerülhet sor a Philadelphia Wings otthonában, akik 2013-ban első keleti csapatként keresztezik majd az utunkat.

Az NBA szezont szokás két részre osztani, melynek első felét az All-Star gála szokta lezárni. A múlt hétvégi gála előtt azonban még komoly erőpróba állt a Denver Nuggets előtt, ugyanis egy kisebb keleti kitérőt tett a csapat.



A keleti partra tett kiruccanás előtt volt még két hazai találkozója is a Nuggetsnek, előbb a Milwaukee Bucks ellen léptünk pályára. A keretből minden fontosabb játékosunk bevethető volt, így Karl nem variált, a szokásos kezdőd rakta fel a meccs elején. A Bucks jobban kezdett, de a nyitó játékrész közepére belerázódott a csapat és eltüntették a hátrányt. A második negyedben végig a vendég csapat dominált, folyamatosan vezettek és alaposan le is szakítattak minket. Az első félidőben 66 pontot kaptunk, ami nagyon sok. Jelentős javulás kellett, különösen védekezésben, hogy ledolgozzuk a hátrányunk, ami a félidőben 15 pontra rúgott. A harmadik felvonásban sikerült megfelezni a hátrányt. Az utolsó negyedben szép lassan dolgoztuk le a maradék különbséget, majd kicsit több mint 3 perccel a vége előtt egyenlíteni is sikerült. Elsősorban a hajrában szerezett labdáknak és indulásoknak köszönhetően tudtunk fordítani. Gallinari elképesztő kosara pedig megadta a kegyelemdöfést a Milwaukeenak, 112:104 arányban győzelmet aratott a csapat. Gallinari és Lawson egyaránt 22 pontot szereztek, ők ketten voltak a csapat legjobbjai. A padról Brewer 20 ponttal segítette a csapatot, ő is nagyot játszott, Faried és Chandler pedig 10-10 lepattanóval vétették észre magukat. Nem játszottunk igazán jól, szerencsére az ellenfél sem volt top formában és szétestek a hajrára. Az utolsó hat percet 19-4-re hoztuk, ami végül döntött.

A túra előtti utolsó hazai fellépésünkre a Chicago Bulls ellen került sor. Remekül kezdett a csapat, az első negyedben magabiztos játékkal jelezték a játékosaink, hogy komolyan fel kell kötnie a gatyát a bikáknak, ha akarnak valamit ezen az estén. A második játékrész már jóval kiegyenlítettebb volt, csökkent is a különbség a szünetre. A harmadik negyedben aztán jött a henger. A pihenőt követően állva hagytuk a Bullst és az utolsó 12 percre magabiztos, 26 pontos előnnyel fordultunk. A záró negyed jó részében a perememberek kaptak nagyobb szerepet, Mozgov, Hamilton, Randolph is pályára kerültek. Ebből sejthető a sima győzelem, 128:96 lett a végeredmény. Sok nagyszerű teljesítménynek örülhettünk, Faried 21 pont és 12 lepattanóval sokadik dupla-dupláját szerezte meg ebben a szezonban. Nagyszerűen játszott Lawson is, aki 16 ponttal és 12 gólpasszal zárta az estét. A legeredményesebb játékosunk Chandler volt 24 egységgel, 9/8-as mezőnymutatóval, 5/5-ös triplamutatóval kevesebb, mint 20 perc alatt. Természetesen ezen a találkozón a játék minden elemében fölénybe kerültünk, lepattanókba, festékben, indulásokban, labdaszerzésekben egyaránt dominánsak tudtunk lenni.

Nagyszerű hazai teljesítménnyel a hátunk mögött vágtunk neki a keleti túrának, melynek első állomására a Cleveland Cavaliers otthonában került sor. Jól kezdtünk, egy 8-0-s rohammal nyitottunk, ám az első negyed végére kiegyenlítődött az állás. A második negyedben szorosan egymás mellett haladt a két csapat, főként egy támadásnyi volt a különbség, a szünet előtti másodpercekben aztán sikerült ellépnünk néhány ponttal. A harmadik játékrész elején növeltük a különbséget és már 10 pont fölé is rúgott az előnyünk. Ezt a biztonságos távolságot sikerült tartani a záró felvonásban is, folyamatosan előnyben játszottunk. Végül 111:103-ra nyertünk Clevelandben is. Fantasztikus csapatmunka vezetett a sikerhez, nyolc játékosunk legalább elérte a 10 pontot, közülük Gallinari volt a legtermékenyebb 19 egységgel és 9 lepattanóval. Faried 17-, Iguodala 14 ponttal zárt, a cseréink közül ezúttal Brewer, Miller és McGee jeleskedtek. Nagy fölényben kosárlabdáztunk elsősorban a palánkok alatt, pontszerzésben és a lepattanókban is sokkal jobban teljesítettünk. A lerohanásokban is jól teljesítettünk, itt 19-5-re „nyertünk”. Sok volt viszont az eladott labdánk, szám szerint 20, de ezúttal ezt, az ellenfél nem tudta előnyévé kovácsolni. Jól kezdtük tehát az idegenbeli szériánkat.

A Boston Celtics ellen folytattuk a túránkat, nehéz mérkőzésre lehetett számítani előzetesen, hiszen a kulcsembereit elveszítő kelta csapat sebzett vadként küzd, ráadásul hazai pályán bárkinek komoly fejtörést okoznak a zöldek. A rajtnál alaposan beragadtunk, a Boston 12-0-val nyitotta meg a találkozót. Az első két játékrészben állandósult a 7-10 pontos különbség, a félidő előtt sikerült valamivel közelebb kerülni. A harmadik felvonásban megint visszaállt az első félidei differencia, amit egész a negyedik negyed hajráig őrzött a hazai csapat. Az utolsó két percen belül Lawson fordított, de ismét a Celtics került előnybe. A lefújás előtt 0.8 másodperccel ismét Lawson révén sikerült egyenlítenünk és kiharcolni a hosszabbítást. Másfél perccel a első hosszabbítás vége előtt három ponttal vezettünk, ezt Green egalizálta hazai részről, így jöhetett a második ráadás játékrész. Ezt jól kezdtük négy ponttal meglógtunk és szinte végig vezettünk, Lawson kosarával három pontra növeltük a különbséget, amikor már kevesebb, mint 20 másodperc volt hátra. Pierce egy bravúros hármassal mentette meg a mérkőzést a hazaiaknak, ezzel kiharcolva a harmadik ötperces hosszabbítást. Ezt a már lélektani fölényben lévő Boston kezdte jobban, innentől futnunk kellett az eredmény után, Gallinari még egyszer tudott egyenlíteni, de a hajrában jobb volt a Celtics, és egy triplával ismét lépéselőnybe kerültek. Miller a végén még kiegyenlíthetett volna, kétpontos hátrányban szerintem elmarakodottan ráemelt egy hármast, ami kimaradt. Végül nagy csatában maradtunk alul 118:114 arányban. Nem játszottunk kimondottan jól, ennek ellenére majdnem sikerült megnyerni ezt a meccset is. Apróságok döntöttek csupán, legközelebb talán a második hosszabbításban álltunk hozzá, hiba volt Millert állítani Piercre ebben a döntő szituációban. A csapatunk legeredményesebb játékosa Lawson volt, viszonylag könnyebb dolga volt a sebességéből adódóan, Rondo hiányában több terülte volt, 29 pontig és 9 gólpasszig jutott. A kezdőből Faried és Gallinari egyaránt dupla-duplát értek el, valamit McGee 16 lepattanója érdemel még említést. Ezzel a vereséggel pont került a győzelmi szériánk végére, de szégyenkeznünk nem kell, nagyon kiélezett találkozó volt.



Kanadában folytatódott a program, a Toronto Raptorsnál léptünk pályára. Gyengén kezdtük a meccset az első negyed egyértelműen a hazai csapaté volt. Elég lassan vettük fel a ritmust, de a második játékrész végére már sikerült két pontra apasztani a Raptors előnyét. A harmadik felvonás szoros játékot hozott, 2-4 pontos különbség volt jellemző, de továbbra is a hazaiak birtokolták a vezetést. A záró negyed hajrájára tartogattuk az erőnket kevesebb, mint egy perccel a vége előtt átvettük a vezetést Randolph büntetőivel. A hazai csapat utolsó támadását Gayre játszották ki, aki 4 másodperccel a lefújás előtt, ismét egypontos előnyhöz jutatta csapatát. Az oldalbedobást elbénáztuk, így elvesztegettünk 1-2 másodpercet, Lawson megpróbálkozott egy nehéz dobással, de nem sikerült a bravúr, 109:108-ra a Toronto győzött. Így, hogy a végén kaptunk ki bosszantó ez a vereség, de figyelembe véve, hogy három fontos játékosunk is hiányzott és ezért felforgatott kerettel léptünk pályára, abszolút vállható. Gallinari, Iguodala a kezdőből, Chandler pedig a cserék közül hiányzott nagyon. Több lehetőség jutott Fourniernek, Randolphnak, Hamiltonnak és Mozgovnak is, közülük Randolph játéka volt meglepően jó, 27 perc alatt 16 pontot és 7 lepattanót jegyzett csereként. Faried 11 lepattanóval és 15 ponttal szerezett újabb dupla-duplát, a legeredményesebb játékosunk pedig Lawson volt, aki 29 egységig és 9 gólpasszig jutott.

Az All-Star előtti utolsó meccsünkre a Brooklyn Nets otthonában került sor. Továbbra is tartalékosak voltunk, Gallinari és Iguodala sem volt játékra alkalmas, Chandler és Brewer kezdtek a helyeiken. Kiegyenlített első negyeddel indult a mérkőzés, ami a második játékrészre sem változott meg jelentősen. Nagyon sok pont esett az első félidőben, a védekezésünkön mindenképpen javítani kellett volna a szünetben. A harmadik negyed nagyon rosszul alakult a mi szempontunkból, már a szünet után rögtön elhúzott a Nets és a záró 12 percre 14 pontos hátrányban fordultunk. Próbáltunk közelebb kerülni, de a védekezésünk nem akart összeállni, így hiába szereztünk szép számmal pontokat, legalább annyit kaptunk is a túloldalon. Összességében simán 119:108-ra veszítettük el a mérkőzést. A vereség a gyenge védekezés számlájára írható, meg talán arra, hogy a játékosok fejben már a szüntet várták és persze a hiányzókat sem felejthetjük ki. A meccsek óta remeklő Lawsonra ezúttal sem lehetett panasz, 26 pontot szerezett, amivel csapat legjobbja volt. A cseresorunkból Hamilton és McGee játéka volt említésre méltó, 15 és 14 pontot szereztek.

Sajnos megszakadt a csapat veretlenségi sorozata, de a Boston elleni meccsre nem igazán lehetett panaszunk. A Raptors elleni vereség már fájóbb, ott viszont sérülések és betegség nehezítette a csapat dolgát, épp jókor jött tehát az All-Star hétvége. Reméljük, a pihenő alatt felépülnek a sérültek és újult erővel folytatjuk a menetelést!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 39-14 (53 meccs)
2. Denver Nuggets 33-21 (54 meccs)
3. Utah Jazz 30-24 (54 meccs)
4. Portland Trail Blazers 25-28 (53 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 19-31 (50 meccs)

A közeljövő programja:

Február 20., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Boston Celtics
Február 23., szombat, 01:00 Washingon Wizards - Denver Nuggets
Február 24., vasárnap, 01:30 Charlotte Bobcates - Denver Nuggets
Február 26., kedd, 03:00 Denver Nuggets - Los Angeles Lakers
Február 28., csütörtök, 04:30 Denver Nuggets - Portland Trail Blazers
Március 2., szombat, 04:30 Denver Nuggets - Oklahoma City Thunder

A február 15-17i hétvégén rendezték meg az NBA idei All Star gáláját Houstonban. Természetesen a 2013as rendezvényen se tobzódtak a Denver Nuggets játékosai, ahogy megszokhattuk ismét az egyénieskedő sztárok vehettek részt a magamutogató gálán, a szürke egységes csapatok résztvevőinek itt nem teremhet babér. Azért Kenneth Faried másodévesként ott lehetett és alaposan kitett magáért...



A denveri erőcsatár a péntek esti BBVA Rising Stars Challenge alkalmával kapott lehetőséget, amely gyakorlatilag az egykori Rookie vs Sophomore mérkőzés utódja volt. Annyi különbséggel hogy itt az első- és másodéves fiatalok nem egymás ellen, hanem egymás közt, vegyes csapatokban próbáltak szerencsét. A két csapatot két alkalmi general manager állította össze Shaquille O'Neal (Team Shaq) és Charles Barkley (Team Chuck) személyében. Manimal utóbbi együttesbe került, a kezdőben még Rubio, Bradley Beal, Anthony Davis, Leonard kapott helyet. Shaq csapata közben az Irving, Liliard, Barnes, Kidd-Gilchrist, Parsons ötössel kezdett. A meccs szemet gyönyörködtető játékot hozott, a fiatalok végig a közönségnek játszottak, nem spóroltak a látványos megoldásokkal, hatalmas töméseket, cseleket, kinti dobásokat láthattunk. Barkleyék mindig egy nagy lépéssel Shaqék előtt jártak, a szünetbeli 90-66os előny után pedig a végeredmény 163-135 lett a javukra. Faried olyannyira igyekezett, hogy közben a meccs MVPjének is megválasztották 40 pont és 10 lepattanó révén. A másodéves játékosunk talán már a slam dunkra melegített, többször csodálatos zsákolásokat hajtott végre és a társai is partnerek voltak ebben, Rubioék rendre adták fel neki a labdát alley-oopra, ő pedig vette a lapot. A végére 18/22es mezőnyhatékonysággal zárt és bár mindenki a közönségnek játszott, azért Manimal igyekezett hatékony is lenni és besöpörte a legértékesebb játékosnak járó elismerést. Alkalmi társai közül Leonard és Thompson 20-20, Isaiah Thomas 18 ponttal zárt. Míg a Team Shaqből Irving 32 ponttal és 6 assziszttal végzett.

Szombat délután rendezték a D-League All Star mérkőzését, a Prospects vs Futures összecsapást. A tartalék bajnokság legjobb játékosai végig kiegyenlített és izgalmas csatát vívtak egymással, végül jobb második félidei játékának köszönhetően a Prospects került ki győztesen 139-125 arányban. A meccs MVPjét is közülük választották meg, Travis Leslie kapta az elismerést. A 22 esztendős SGt 2011ben a Clippers draftolta, egy évvel később kivágták őt, azóta a Santa Cruz Warriorsban igyekszik egyengetni karrierjét. Érdekesség, hogy Leslie utólag került be a résztvevők közé, pár nappal a gála előtt derült ki, hogy sérülés miatt meghívják, most pedig 19 pontjával és 7 lepattanójával kiemelkedett a győztes csapatból. A Futures soraiból egyébként Summers 28, Fortson 20 pontot postázott.

A második napon megrendezett ügyességi versenyek közül talán alapból is a Sprite Slam Dunk Contest vonzotta a legtöbb érdeklődőt látványos mivolta révén, nekünk különösen erre kellett figyelni, mert Faried itt indult. A fiatal denveri első kísérlete 39 pontot ért, a második pedig annyira jól sikerült hogy a maximális 50 pontot adták rá. Sajnos ez se volt elég a döntőbe jutáshoz, egy ponttal alul maradt Jeremy Evansel szemben. A finálét mégse ő nyerte, hanem a keletről érkező Terrence Ross. A Raptors újonc játékosa az első körben megszerezhető 100 pontból 99et begyűjtött, a döntőt pedig 58-42% arányban nyerte meg, ezzel ő lett az idei gála zsákolókirálya.

A Foot Locker Three-Pointer Contest is hasonló lebonyolítás mellett zajlott, összesen hat, konferenciánként három-három résztvevővel. Az első kör alatt elérvezett például Novak és Curry, a fináléba Kyrie Irving (Cleveland Cavaliers) és Matt Bonner (San Antonio Spurs) kvalifikálták magukat és bár a "csoportban" utóbbi teljesített jobban, végül a Cavs kiválósága a döntő fordulóban 23 pontot szerzett, amíg a texasi center csak 20ra volt képes.

A Taco Bell Skill Challengeben a lehető legrövidebb idő alatt kellett teljesíteni az akadálypályát, mindez a legjobban a Blazers újoncának, Damian Lillardnak sikerült. A 23 éves tehetség az első körben és a döntőben is a leggyorsabb volt, mindkétszer kevesebb mint 30 másodpercre volt szüksége, senki más nem tudott ilyen jó időt futni. A döntőben Jrue Holidayt győzte le jócskán, az indulók közt volt még Lin, Park, Knight, Teague.

A Sears Shooting Stars Competion során négy három fős csapat versenyzett egymással, hogy minél rövidebb idő alatt dobjanak minél több kosarat. A csapatokban rendszerint egy aktív férfi, egy aktív női és egy visszavonult játékos szerepelt. A győztes mindkét fordulóját magabiztosan nyertő Team Bosh lett (Chris Bosh, Swin Cash, Dominique Wilkins), a döntőben legyőzve a Russell Westbrook-Maya Moore-Sam Cassell triót.

A négy versenyben elért pontok és helyezések alapján számították ki a Kelet-Nyugat összesített pontverseny végeredményét. Az így kialakult számítás alapján idén Nyugat nyerte a State Farm All-Star Saturday Night kiírást 140-125 arányban.



Végül vasárnap este rendezték a Toyota Centerben a liga történetének 62. Kelet-Nyugat összecsapását, Nuggets játékos képviselete nélkül. Így aztán mi is hátradőlve, külső szemlélőként tekinthettük meg az eseményeket, maximálisan kiélvezve a játék szépségeit. A keleti ötösben Dwayne Wade, LeBron James, Carmelo Anthony, Kevin Garnett kapott helyett, a sérült Rondo helyett pedig a változatosság kedvéért egy harmadik Heat játékos, Chris Bosh került be. Ezalatt a nyugati kezdő ötös így nézett ki: Chris Paul, Kobe Bryant, Kevin Durant, Blake Griffin, Dwight Howard. A keleti oldalon csakúgy hemzsegtek a pályafutások első gáláján résztvevők a padon: T. Chandler, George, Holiday, Irving, B. Lopez, Noah, nyugaton egyedül a hazai közönség előtt fellépő Harden volt újonc.

A meccs kicsit lassan bontakozott ki, az első negyedben eleinte a megszokottnál kevesebb pontot láthattunk, aztán ahogy belejöttek a csapatok, úgy kezdett Kobe és Paul vezetésével elszakadni a nyugati együttes. A játékrész végén is 31-26 volt az állás a javukra. A második negyedben aztán egyre inkább számolatlanul estek a pontok, természetesen rengeteg szép megoldást láthattunk, miközben az eredményben folyamatosan Nyugat állt előrébb néhány ponttal, de nem mehettek biztosra. Aztán a hosszú szünet előtti percekben kicsit el tudtak szakadni, a félidei állás 69-65 volt a piros mezesek javára.
A szünet utáni időszakban is rendre a Nyugat vezetett egy-két ponttal, de a Wade és James fémjelezte keleti gárda nem adta olcsón a bőrét, átmenetileg a vezetést is átvették, melyet Nyugat csattanós Howard triplájával vett vissza. A hatalmas adok kapokban a negyed hátralévő részében megőrizte a vezetést Paul csapata és a befejező játékrész előtt az eredmény 108-104 lehetett. A negyedik negyed elején aztán állva hagyták a keletieket, pár perc alatt tíz pontosra hízott a különbség, minden eldőlni látszott. Bár a folytatásban Irving tripláival még egyszer alaposan megközelítették Nyugatot, jobban már nem tudták kizökkenteni őket a ritmusból, így a vége magabiztos nyugati diadal lett 143-138 arányban.

Az All-Star mérkőzés legjobbjának a győztes csapatból Chris Pault választották, a Clippers irányítója 20 ponttal és 15 assziszttal végzett. Csapatából még Durant 30 pontra volt képes, Griffin 19ig, Harden 15ig jutott el. A keletiek részéről Anthony volt a legeredményesebb 26 ponttal és 12 lepattanóval, a 21 pontos Wade és a 19ig jutó James se sokkal maradt el tőle.

Nagy vonalakban ez volt tehát a 2013as All Star gála, melyre Kenneth Faried fellépése miatt mindenképpen pozitívan emlékezhetünk vissza. Végre nem egy Melo féle divat senkit kellett ímmel-ámmal nézni a csapat képviselőjeként, hanem tényleg egy olyan fiatal tehetség viselte a mezünket a nagy közönség előtt, aki megérdemelte, hogy ott legyen és mindent meg is tett annak érdekében, hogy emlékezetes víkendet zárjon. Szerintem sikerült. Köszönjük, szép volt Manimal! :)

Az elmúlt időszakban is változó eredményeket produkált a Colorado Avalanche csapata, közben sajnos több a sérülés, voltak a változások a játékoskeretben és O'Reilly napjai egyre inkább meg vannak számlálva az egyesületnél.






















A négy meccses hazai sorozatunkat az Oilers legyőzésével kezdtük meg, ahogy arról a múltkori összefoglalóban beszámoltam, majd február 4én hétfőn a Dallas Stars elleni meccset 3-2 arányban vesztettük el. A védők közül Barrie, a csatársoról Jones maradt ki, Sgarbossa ismét lehetőséghez jutott. Két perc után máris vezetést szerzett a Stars, Benn könnyű gólt, nem sokkal később pedig a veterán Morrow is betalált. Az első harmad hajrájában sikerült szépíteni Milan Hejduk jóvoltából, a rutinos cseh szélső idei első találatát egy könnyű kipattanóból húzta be. A második harmadra egyre jobban belelkesültek a srácok, többet veszélyeztettünk, Lehtonen azonban jól védett, a 32. percben mégis kiegyenlítettünk, PP alatt Stastny felpattanó keresztbe tett korongját P.A. Parenteau ütötte be a levegőből a kapuba közelről. Hiába játszottunk jól ebben az időszakban és veszélyeztettünk többször, egy késleltetett kiállítás közben a Dallas megindult előre és Benn lendületből megeresztett lövése védhetetlenül kötött ki a hálóban. Az utolsó felvonásban sajnos nem sikerült jelentősen újítani, hiába igyekeztünk, a helyzetek kimaradtak, majd ahogy megszoktuk a végén két kiállítást is kaptunk, nehogy legyen esélyünk az egyenlítésre, ezzel elvesztettük a hazai veretlenségünket. Hejduk pályafutása ezredik meccsét játszotta az NHLben (mindet az Avsben) és góllal ünnepelt. Parenteau már a hetedik gólját szerezte a szezonban, Varlamov pedig 23 védést vállalt három kapott találat mellett.

Két nappal később egy másik pacific csapattal találkoztunk a Pepsi Centerben, ám az Anaheim Ducks is átgázolt rajtunk sima 3-0val. A meccs előtti órákban a waiverről lecsaptunk Aaron Palushaj játékjogára, több év után az első alkalom volt, hogy valakit az átadólistáról szereztünk meg. A 23 éves center 2007ben második körös választás volt, nagy tehetségnek indult, de az NHLben nem tudott megragadni, jobbára csak az AHLben alkalmazták eddigi csapatai. A Ducks ellen egyelőre nem öltözött be, ahogy VDG és Barrie se. A meccs már az első harmadban eldőlt, hiszen Souray bombájával és Koivu kettős előnyös góljával 15 perc alatt kétszer betaláltak a vendégek, az pedig nyilvánvaló volt, hogy két gólos hátrányból nem fogunk fordítani, hiába próbálkoztunk ígéretesen. Az első játékrész felejthető védekezését követően a másodikra vettük fel a játék ritmusát és többet támadtunk, ám a szépítés helyett féltávnál a Ducks szerzett újabb gólt, az ex-Av Winnik lekészítéséből az előre húzódó Beauchemin helyezett a hálóba. 0-3 után minden lefutott, a hajrában már csak O'Brien balhéja jelentett hírértéket. Lőtt gól nélkül kaptunk ki hazai pályán, ráadásul Varlamov jó formája is alaposan megdőlt a mérkőzésen, kevés lövésből relatíve sok gólt kapott, 17/20as mutató, Souray gólját nagyon benézte kötényben.

Ezután négy pihenő nap jött a csapat számára, próbáltuk edzésekkel tölteni az időt és kijavítani az előző két meccs hibáit, de jelentősebb változás nem történt, a javuló játék ellenére 3-2es OT vereség következett a Phoenix Coyotes ellen. A kék vonalról végre Hunwick pihent, Mitchell betegség miatt hiányzott. Szokás szerint lassan kezdtük a játékot és tíz perc után a saját harmadunkban elvesztett korongból Doan volt eredményes a kaput megkerülve. A második harmadra tempót váltottunk és a menet elején alig több mint három perc alatt fordítani tudtunk. Először Hejduk hátra tett passzát Mark Olver nagy erővel bombázta a kapuba az évi első góljáért, majd nem sokkal később PAP kiugratásából Matt Duchene szerzett elegáns ziccergólt a kapust elfektetve. A két gól közt Bordeleau és Bissonnette mérkőzött meg egymással, több érdekesség viszont nem történt a harmadban, jól játszottunk és őriztük az egy gólos előnyt. A záró felvonásban sokáig 2-1 volt az állás a javunkra, de az 52. minutumban Ekman-Larsson lövése valahogy átcsúszott Varlamovon keresztül és egyenlített a Yotes. A hajrában egyik fél se tudta bevinni a harmadik találatot, hosszabbítást kellett játszani. Az OTban előnyben játszhattunk több mint másfél percig Moss áthúzódó büntetése miatt, több meccslabdát is elpuskáztunk, aztán a Phoenix a 4-on-3 kivédekezése után eldöntötte a meccset, egy perccel a hirtelen halál befejezése előtt Doan szerzett könnyű gólt. Balszerencsénk volt, mert Zanon körbe lőtt felszabadítása a palánk mellett a bíróról pattant le és került ajtó-ablak helyzetbe az ellenfél. Olver az első, Duchene a harmadik gólját ütötte, Varlamov pedig 30ból 27 hárítással elérte a 90 %ot, de a bravúrok mellett ismét akadtak hiányosságai.






















A hazai sorozat végeztével csütörtökön már a Minnesota Wild otthonában próbálkoztunk és győztünk is 4-3ra szétlövésekkel. Johnson az előző meccsen szenvedett fejsérüléssel kiesett és csatlakozott Landeskoghoz az IRen. A visszafogott első harmadban egyetlen találat se esett, a második etap harmadik percében Jones előretörését követően Aaron Palushaj juttatta be a pakkot a hálóba közelről, a második meccsén rögtön megszerezte első gólját az új csapatában. Nem tartott sokáig az öröm, hat perc múlva válaszolt a Wild, a megállíthatatlan első soruk volt eredményes Parise jó meglátásából. Kiegyenlítetten alakult a mérkőzés, nem úgy tűnt, hogy egy hamar döntés születhet, ám a harmad vége előtti percekben sikerült kihasználni egy létszámfölényt Milan Hejduk könnyen piszkálta be a Backstromről messzire pattanó korongot. 2-1re vezettünk a záró felvonás előtt, ahol két és fél perc alatt válaszoltak a házigazdák, addig szerencsétlenkedtünk a saját kapunk környékén, amíg Rupp be nem kotorta a játékszert. S nem sokkal később már az előnynek örülhetett a hazai publikum, az utolsó tíz percen belülre fordulva megint az első sort nem tudtuk feltartani, Heatley passzából Koivu köszönt be. Szerencsére gyorsan válaszoltunk, Matt Duchene a kapu mögül húzta be a pakkot a kapuba az egyik hátvéd korcsolyájának segítségével. A hátralévő 6-8 percben lendületben voltunk, több helyzetünk volt a győzelemért, de nem tudtunk élni azokkal. A hosszabbítás öt percében is végig rohamoztunk, hiába. Viszont a szétlövésben is jobbak voltunk, hiszen amíg hazai oldalon Parise és Koivu hibázott, addig a mieinknél Hejduk és Duchene értékesítette a kísérletét, miénk lett a két pont. Giguere a második meccsén a második győzelmét szállította 90 % alatti mérleggel. Duchene és Hejduk a regularban és a SOban is eredményes tudott lenni, javult a játékunk és az egyik rivális otthonában értékes sikert arattunk.

Sajnos Ryan O'Reilly helyzetében nem történt előrehaladás. Az RFA játékos továbbra se hosszabbított a csapattal és mivel az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a klub hamarosan megpróbálja elcserélni a tehetséges centert. Mondanom se kell, hatalmas érvágás lesz a szimpatikus küzdő játékos távozása és ismerve Sherman üzletpolitikáját, előre félhetünk, hogy vajon miféle félnótást kapunk majd helyette.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Vancouver Canucks 8-3-2, 18 pont (13 meccs)
2. Minnesota Wild 6-6-2, 14 pont (14 meccs)
3. Edmonton Oilers 5-5-3, 13 pont (13 meccs)
4. Colorado Avalanche 5-6-1, 11 pont (12 meccs)
5. Calgary Flames 4-5-3, 11 pont (12 meccs)

A közeljövő programja:

Február 17., vasárnap, 04:00 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Február 18., hétfő, 21:00 Colorado Avalanche - Nashville Predators
Február 21., csütörtök, 04:00 Colorado Avalanche - St. Louis Blues
Február 23., szombat, 22:00 Los Angeles Kings - Colorado Avalanche
Február 25., hétfő, 02:00 Anaheim Ducks - Colorado Avalanche

Kezdenek kirajzolódni az erőviszonyok a divízióban, a Flames magára találásával pedig egyre valószínűbb, hogy rövidesen az utolsó helyen találjuk magunkat. Ennek elkerülése érdekében kéne jobban igyekezni a következő meccseken, közvetlen riválisokkal és erős nyugati vetélytársakkal egyaránt találkozunk a folytatásban.

- Tóth Milán írása -

Az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban vitézkedő Air Force Falcons együttese január 9-én játszotta első konferencia-mérkőzését, az ellenfél a Nevada volt. Mike Fitzgerald karriercsúcsot jelentő 30 pontjának (is) köszönhetően a coloradói csapat 78-65-re nyert a Mountain West-konferencia nyitómeccsén. Fitzgerald a második félidőben nyújtott igazán jó teljesítményt, ekkor 23 kosarat dobott, és nyolc lepattanót is szerzett a találkozó alatt. Todd Fletcher 18 ponttal vétette magát észre, a center Taylor Broekhuis tíz egységig jutott, míg a csereként beállt sophomore Max Yon hét ponttal és öt lepattanóval zárt.




















A jó kezdés után a UNLV ellen hosszabbításos vereséggel kaptak ki a sólymok 76-71-re. Mike Fitzgerald ismét jó napot fogott ki, 22 pontjával holtversenyben a mezőny legeredményesebb kosarasa volt, de az idegenbeli bravúr nem jött össze a 24. kiemelt Rebels ellen. Michael Lyons 19 pontja mellett hét lepattanót is szerzett, DeLovell Earls pedig tíz ponttal próbált segíteni csapatán. Lyons a találkozó után elmondta, a palánk alatt sokkal jobbnak kell lenniük, mivel kevés lepattanót kaparintottak meg.

Január 16-án a Colorado State átgázolt riválisán, a végeredmény 79-40 lett a Fort Collins-iak javára. Lyons és Fletcher nyolc-nyolc ponttal zárt, a többiek csak ennél kevesebbre voltak képesek az Air Force-ból.

Négy remek, egy kiváló győzelem

Az igaz, hogy a Rams nagyon csúnyán elverte a Falconst, de a UNLV ellen mutatott formára építhetett Dave Pilipovich együttese. A jó széria a Boise State ellen kezdődött, 91-80-as siker odahaza. A végzős Michael Lyons lenyűgöző formában volt aznap este, egymaga dobott 37 pontot (18 kosárra dobásból 13-at értékesített), meccsenkénti átlaga ekkor 17.7-ig csúszott fel. Mike Fitzgerald 17 egysége ezúttal eltörpült csapattársáé mellett, a csapatból más nem dobott tíz felett.

A Clune Arena közönsége január 23-án egy 90-48-as sikernek örülhetett a New Orleans ellen. Ezen az estén a cserék is több játéklehetőséget kaptak, mint korábban. Mike Fitzgerald (16 pont, 4 lepattanó) mellett Todd Fletcher (14, 2), Michael Lyons (14, 3), Kamryn Williams (10, 1), Tre’ Coggins (9, 3) és Justin Hammonds (9, 2) szerezte a legtöbb pontot, csak a hét percet játszó Marek Olesinski (0, 4) és három percet kapó Zach Moer (0, 0) nem szerzett kosarat.

A Wyomingot 57-48-ra győzte le Pilipovich együttese idegenben. Az első játékrészben jól játszott a Falcons, de a hazaiak Leonard Washingtonnak köszönhetően meccsben tartották magukat. A második felvonásban végül az Air Force behúzta a találkozót, nagy izgalmak és szoros végjáték után, a Fitzgerald (6, 4), Earls (10, 4), Broekhuis (16, 9), Fletcher (6, 6), Lyons (11, 3) kezdő ötös végig odatette magát.

„Néha még mi magunk sem tudjuk, mit játszunk. Hogyan lennének képesek erre az ellenfelek?” – tette fel a költői kérdést Pilipovich mester a lefújást követően.

Január 30-án a Fresno State látogatott a coloradói együtteshez és szenvedett 62-50-es vereséget. Todd Fletcher 19 ponttal az egész mezőny legeredményesebbje volt. Őt a szerzett pontok tekintetében Michael Lyons követte 15-tel, míg Mike Fitzgerald tíz lepattanót kapart össze a palánk alatt (ez karriercsúcs). Kyle Green a cserepadról jól szállt be a játékba, ezt nyolc kosara és három lepattanója igazolja. A meccs talán legszebb pillanata az első félidő legvégén történt: Fletcher a félpályáról eresztett el egy dobást, ami célba is ért, így alakult ki az első játékrészt követően a 30-23-as hazai vezetés.

Az idény elején talán joggal írták le az Air Force-t a szakértők és ellenfelek, de a 22. San Diego State felett aratott 70-67-es hazai győzelem talán majd jobb belátásra bírja a kétkedőket. Pilipovich elismeri, hogy sok jó csapat van a MWC-ben, de hogy ők csak a kilencedik helyre legyenek jól, elképzelhetetlennek tartja. Az Aztecs elleni meccset a televízió is közvetítette, így még többen láthatták a sólymok bravúros győzelmét. Igazi csapatmunkával nyert a hazai együttes, Michael Lyons 20 pontjára így is nagy szüksége volt. Érdekesség, hogy Todd Fletcher 13-mal csapata második legeredményesebbje volt, más nem is dobott tíznél több pontot. Jól teljesítettek a kispadról beugrók (Olesinski, Williams, Green, Hammonds), jól egészítették ki a kicsit gyengébb napot kifogó Fitzgerald, Earls, Broekhuis hármast.

Megszakadt a jó széria, két vereség idegenben

Február 6-án a 15. New Mexicóhoz látogatott az Air Force, és szaladt bele egy 81-58-as pofonba. Hiába Mike Fitzgerald és Michael Lyons 16-16 pontja, a többiek nem tudtak sokat hozzátenni a játékhoz, így ezúttal nem is borult a papírforma.

A New Mexico elleni pofon után újabb vereség következett: a Nevada visszavágott a korábbi kudarcért, és hazai környezetben 74-69-re elverte a mieinket. Pedig a győzelemtől nem állt messze Pilipovich legénysége, hiszen hat perccel a meccs vége előtt még vezetett, de ezt nem tudták kihasználni: a Wolf Pack tízpontos hátrányból produkált 23-8-as szériát. Mike Fitzgerald 17 ponttal, Taylor Broekhuis 13-mal, míg Michael Lyons 10-zel zárt.

A folytatásban vár még igen komoly rangadó az együttesre, reméljük a srácok összekapják magukat, és produkálnak még jónéhány meglepetést a MWC-ben. Az online fogadás szorzói alapján a UNLV elleni találkozón bármi megtörténhet.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. New Mexico Lobos 8-2 (21-4)
2. Colorado State Rams 7-2 (20-4)
3. San Diego State 6-4 (18-6)
4. Air Force Falcons 6-4 (15-8)
5. UNLV Rebels 5-5 (18-7)
6. Boise State Broncos 4-5 (16-7)
7. Wyoming Cowboys 3-7 (17-7)
8. Nevada Wolf Pack 3-7 (12-12)
9. Fresno State Bulldogs 2-8 (8-15)

Két győzelemmel és két vereséggel a tarsolyában lépett pályára múlt hétvégén a Colorado Mammoth csapata. Az idei évad ötödik mérkőzését a Washington Stealth ellen vívtuk házon kívül, ám 13-6 arányban meglehetősen simán elbuktunk ellenük.

















Az előző fordulóban a Swarm magabiztos hazai legyőzését követően joggal reménykedtünk benne, hogy lassan kezd egyre jobban összeállni a csapat, és talán Everett-ben is lehet keresnivalónk. A két rivális idei első randevúján a Stealth Denverben tudott diadalmaskodni 17-13-ra még a január 12-i évadnyitón, már csak emiatt is szerettünk volna most visszavágni Ratcliff-éknek. Hamar kiderült, hogy nem lesz könnyű dolgunk, a Stealth rámenősen indította a mérkőzést, két perc után az első PP kihasználásával szereztek előnyt, Bucktooth átadását Hill húzta be közvetlen közelről. Kisvártatva a mieink kerültek létszámfölénybe, azonban túl körülményesen játszottunk, és JGJR óvatlan labdaeladásából kontrát vezethettek a házigazdák, melyet az egykori denveri játékos, Cliff Smith találatával fejeztek be. Hat perc elteltével lassan megérkeztünk a mérkőzésbe az első gólunk jóvoltából, melyet az élete első NLL-meccsét játszó Colton Clark szerzett. A legutóbbi draft első denveri választása közép távolról volt eredményes egy fantasztikus hát mögötti átlövéssel. Sajnos, ez a találat se hozta meg jelentősen a mieink lendületét, egy-két szemvillanással később megint a Stealth talált be, név szerint Grimes révén. A nyitó negyed utolsó öt percén belül is csak kihagyott lehetőségekig jutottunk, ezzel szemben Duch hatalmas bombagóllal volt eredményes, pár támadás múlva pedig Ratcliff tökéletes bejátszását Bucktooth tűzte be a kapu közeléből a támadó idő lejárta pillanatában. A negyed befejező percében Richard Morgan helyezte el a labdát Richards kapujában egy lerohanást követően, így 5-2-re zárkóztunk fel a felvonás végén.

Három gólos hátrányból vágtunk neki a második negyednek, a jóval több próbálkozás ellenére nem sok babér termett a Mammoth játékosainak, Richards ismét tökéletes formában védett ellenünk. A folytatásban eleinte nem esett találat, elpuskáztunk egy két perces kettős fórt is, végül a szimpla előny alatt Adam Jones vette be a ketrecet egy tökéletesen helyezett lövéssel. Nem sokat kellett várni a washingtoni válaszra, hamarosan szabálytalankodtunk a saját kapunk előterében, a késleltetett büntetés közben pedig a Stealth kihasználta a hat mezőnyjátékos adta lehetőségeket és a szépen megjátszott akciót Iannucci góljával zárták le. Ezt követően valósággal befagyott az állás, és 6-3 után több mint nyolc percen keresztül nem esett találat. A játék színvonalára továbbra sem lehetett panasz, mindkét csapat becsülettel igyekezett, a hatékonyság azonban különösen a mieink részéről volt elkeserítő, nem egyszer hatalmas ajtó-ablak helyzetet lőttünk bele Richards kapusba, például MacLeod százszázalékos ziccert hibázott. A hosszú csendet is a hazaiak törték meg, a félidő hajrájában Bucktooth és McMichael villanásainak köszönhetően két újabb gólt szereztek, sajnos idejekorán eldőlni látszott a mérkőzés, s két negyedet követően 8-3-as állással mehettek be az öltözőbe a küzdőfelek.






















A változatosság kedvéért, a második félidőt is a hazaiak kezdték eredményesebben, s másfél perc után létszámfölényhez jutottak, melyet villámgyorsan sikerült kihasználniuk Duch hatalmas lövésével. Sajnos, a későbbiekben sem találtuk a góllövő ütőinket, ellenben Richards a legnagyobb helyzeteknél is rendre megtalálta a módját, hogy hogyan háríthat, pedig jó alaposan körbe lőttük a ketrecet. Aztán a játékrész derekánál végre szépítettünk, a hazai fenegyerek Beers kiállítása alatt Adam Jones kissé váratlan lövéssel vette be a kaput távolról. Ezzel sem mentünk túl sokra, még mindig öt góllal voltunk lemaradva, amely nem sokára ismét visszaállt hatra, bő egy perc múlva Henderson lekészítéséből C. Smith vágott be egy kiugrást. Ebben a negyedben nem is született már több találat, a házigazdák a 10-4-es előny birtokában gyakorlatilag teljesen hátradőlhettek a záró játékrészt megelőzően.

Váltott kiállításokkal vette kezdetét a negyedik negyed, ám a csonka emberfórokat egyik oldal sem tudta kihasználni, menet közben az inuolatok olyannyira a tetőpontra hágtak, hogy Gajic és O'Dougherty közt verekedést tört ki, melyet a denveri legény demoralizálóan nyert meg. A büntetőpadok forgalma alaposan megélénkült, nálunk megint több kiállítás történt, az ekkor kapott emberelőnyt pedig kihasználták a washingtoniak, név szerint Duch volt eredményes egy közeli lövéssel, amely immár a napi harmadik találatát jelentette az évad eddigi legjobb góllövőjének a ligában. Nem sokkal később a támadó idő lejárta miatt nem adtak meg egy hazai találatot, de különösebben nem keseredtek el, mert pár támadás múlva ismét megrezdült a háló Roik kapus mögött, Ratcliff hatalmas távoli lövéssel bombázott a ketrecbe. A továbbiakban is egyre több kakaskodás akasztotta meg a játékot, a mieink nehezen törődtek bele a sima vereségbe, igyekeztük a fizikai fölényünket kihasználva tekintélyt szerezni magunknak. A befejezés perceiben még próbáltuk menteni a menthetőt, amennyire lehetett, s Joey Cupido például egy előretörést követően szépségdíjas bevetődéses találatot lőtt, majd Sean Pollock volt eredményes emberelőnyből. Eközben Gajic ahogy visszatért a büntetőpadról, egyből újabb bunyó következett, ezúttal az újonc Hostrawser-t verte bele a padlóba. A végeredményt a Stealth alakította ki, fél perccel a befejezés előtt McMichael lőtt szép gólt Roik-nak.



Sajnos, Tyler Richards ismét lehúzta a rolót előttünk, hiába zúdítottunk a washingtoni kapura 57 lövést, mindössze féltucat találatot tudtunk bevinni, rengeteg helyzetet elpuskáztunk, s amellett, hogy a kapus nagy formában védett, sok esetben a támadóink tették őt naggyá. A húzóembereink közül egyedül Adam Jones hozta a tőle megszokott termést, a másodéves támadó két gólt és két asszisztot szerzett, ellenben Prout mindössze két, Grant Jr pedig csupán egy gólpasszt regisztrált, s a többi találatot sem feltétlenül a megszokott nevek szerezték. Kollektíven gyengén teljesített a csapat, ezen az estén játéktudásban mélyen alulmúltuk magunkat, és a Stealth még ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 4-2
2. Washington Stealth 4-3
3. Colorado Mammoth 2-3
4. Minnesota Swarm 2-3
5. Edmonton Rush 1-4

Továbbra is rendkívül kiegyensúlyozottan alakul a nyugati csoport, a következő fordulóban, szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 03:00-tól a sereghajtó Edmonton Rush ellen léphetünk pályára hazai környezetben esélyesként.

Lassan elérkezünk az All-star hétvégéhez, ami az NBA szezon féltávját jelenti. Ideje értékelni a csapat eddigi teljesítményét, és picit elmélázni a további lehetőségeken.



A Denver Nuggets az idei szezonban sem mutatott semmi meglepőt, ha a játékstílust vesszük alapul. A George Karl által kreált rohanásos taktikával állunk fel rendre a meccseken, bízva a fizikális fölényünkben, amit a hosszú padunk biztosít. Sajnos le kell vonnunk azt a konzekvenciát, hogy annyira egysíkú, futásra alapozott a játékunk, hogy az egyes ellenfelek ellen nincs különösebb értelme taktikáról beszélnünk. Mindegy hogy éppen a Bobcats vagy a Heat az ellenfél, a sebességre alapozunk, és a hosszú, pályát átívelő passzokra.

Talán éppen ezért is lesz nagyon nehéz dolgunk a Playoff-ban, hiszen ott a szériákban annak a csapatnak van nagyobb sansza a továbbjutásra, amelyik mindinkább tud alkalmazkodni az ellenfél játékához. De azért ne szaladjunk annyira előre, hiszen jelen pillanatban a nyugati ötödikek vagyunk, irgalmatlanul szoros versenyfutásban a többi csapattal.

Legutóbbi meccsünkön zárult le egy igen szép 9 nyert meccsből álló széria, úgy hogy nagyon közel álltunk a sorozatban 10 győzelmünkhöz is. Csak hát sajnos a Celtics csapatában legalább 2-3 olyan ember van, aki kulcsszituban sem szokott hibázni. Nálunk ahogy észre vettem, a Gallinari-Lawson kettősre próbáljuk kihegyezni a szoros befejezéseket, kisebb-nagyobb sikerrel.














Az idei évben roppant nagy erényünk a támadólepattanók megszerzése. Főleg Kenneth Faried a tavalyihoz képest bővített játékidejéből fakadóan tehettünk szert eme előnyre. Faried gyors, mint fejben, úgy lábon is, csodás ütemérzékkel megáldva. Ő az egyik legnagyobb záloga a Karl által elképzelt "fogd a lasztit és fuss" rendszernek. Szinte alig akad kivétel,amikor nem takarít be meccsenként dupla-duplát. Szépen fejlődik a játéka, az ellenfelek nagyobb darab erőcsatárait rendre veri gyorsaságával.

Danilo Gallinari fejlődése is - ha lassan is - de azért csak megindult. Az olasz játékos a szezon elején igencsak takaréklángon hajigált, rossz volt ránézni a meccsek utáni boxscore-ra miatta. Aztán karácsony után mintha kicserélték volna, rendre 17-18 pontos átlagot produkált, úgy hogy a kritikus helyzetekben sem hagyta cserben a tudása. Ha a jelenlegi formáját tudja tartani, fontos alappillére lehet a rájátszásban csapatának.

Az irányítók közül Ty Lawson is kezd egyre inkább belelendülni, de még mindig rettenetesen sok blokkot kap. Futósebességével kevés irányító veszi fel a versenyt. Andre Miller pontos passzainak köszönheti játékperceinek zömét, mert sajnos dobáshatékonysága hagy maga után kívánni valót. Persze, ennyi idősen szép teljesítmény még ez is, csak hát van amikor elfogja a hév, és Lebron James-nek képzeli magát. Az pedig általában nem sok jóval kecsegtet.

A centereink szépen brusztolnak palánk alatt, főleg dobásblokkolásban van rendkívül nagy szerepük. A Nuggets védőjátéka egysíkú, vagy a periméteren védekezünk és a festékben jönnek folyamatosan a betörések, vagy kintről dobnak meg minket (utóbbi történik általában).
















Őszintén szólva Kosta Koufos nem tartozik a kedvenceim közé, pusztán mert lassúnak találom a játékrendszerünkhöz, de mindenképpen megemlíteném, hogy a meccseken szorgalmasan beleszalad a darálóba, önmagát nem kímélve. Sokat fejlődött ő is tavalyhoz képest, ugyanúgy mint Javale McGee. Azt nem mondom, hogy okosabb lett, de láthatóan próbál alkalmazkodni játszótársai akaratához, alárendelve önmagát a csapategységnek. Dinamikus, sokszor nem kíméli önmagát.

Középjátékosaink közül Wilson Chandler sokat volt sérült, de amióta visszatért egyértelműen látszik, hogy a csapat hasznára lehet. Jordan Hamilton továbbra is kevés szerepet kap, pedig hatalmas tehetség. Igazi scorer, aki a pálya bármely részén veszélyes a gyűrűre. Egyre inkább be kellene építeni őt a csapatba, rendszeres játékpercekkel. Corey Brewer óriási meglepetés számomra, mert mind idáig olyan fakezű volt, hogy 4-5 méternél távolabb már el sem találta a gyűrűt. Idén viszont rendre értékesíti az open helyzeteket. A nyáron érkezett Andre Iguodala játéka hullámzó, egyelőre nem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket. Türelmes lennék még vele, bár ha játékoscsere lenne a láthatáron, talán ő lenne az egyik leginkább keresett portéka.

Egyedül Anthony Randolph szerepét nem látom a csapatban... Egyszerűen nem tudok rájönni hogy Karl-nak mi az elképzelése vele. Randolph az eddigi csapataiban sem volt csak "percember", limitált játékidővel. Nálunk rendszeresen az ún."garbage time"-ban érkezik, ahol aztán igazából nem láthatjuk mennyi az ami benne lakozik. Testfelépítése alapján egy rohanós csapatban négyes-ötös posztra egyaránt alkalmas lenne, de vékony testalkata miatt Faried-el együtt a pályán öngyilkosság lenne játszatni (egy felső posztokon masszívabb csapat eltörné őket).

Ami a keret jövőjét illeti, Timofej Mozgov elcserélése van konkrétan terítéken, az ő játékpercei igen alacsonyak a Koufos-McGee kettős mellett. Szerintem egy második körös draftjog lehet a reális értéke, persze olyan csapattól, aki a mezőny második felében helyezkedik el. Esetleg azért húzhatjuk még az elcserélését, mert a ligában igen kevés jó center van, mondhatni lenne rá kereslet, ami miatt többet is kaphatunk az értékénél. Ha rajtam múlna, én Miller-el csomagban cserélném őket, egy csereirányítóra és egy második körös cetlire. Mellesleg pénzt is spórolhatnánk Miller elpasszolásával, ami azért lenne rendkívül fontos, mert ha a nyáron Iguodala lehívja a játékosopciójának megfelelő tizenegynehány milliós szerződését, akkor nem lesz mozgásterünk, amiből esetleg az FA-piacról erősíteni tudnánk. És akkor még nem is számoltunk a draftolt játékosok szerződésével sem... Szóval én várok egy trade-et az idén is még, és ahogy Ujiri-t ismerjük, ő képes még az utolsó pillanatokban is meglepetésekre.(Nené tavalyi elcserélésére gondolok, ahol gyakorlatilag percekkel a cserehatáridő lejárta előtt kötötte meg az üzletet.)

Azt hiszem a rájátszás lehet az alapcél az idény hátralévő részére. Ez reális dolog, szerintem simán vesszük az akadályt. Jó lenne ha néha védekezne is a csapat, ha más nem, hát a playoff-ra való készülődés jegyében. Ha a játék azon részében is javulnánk, azt hiszem jóval nagyobbak lehetnének az elvárásaink.

Köszönöm figyelmeteket!

Lassan véget ér a hosszú téli szünet a baseballosok számára és a Colorado Rockies csapata február 17től kezdi meg a tavaszi edzőtáborozást Arizonában, de a játékosok már a napokban ott vannak a helyszínen. Az új szezonra való hangolódást a klub a szokásos létesítményben, a scottsdalei Salt River Fieldsen tartja.

















Az elmúlt hetekben nem történt túl sok nagy esemény, a legjobb szerződés nélküli játékosok már elkeltek, de azért néhány minor szerződést kiosztottunk a próbálkozás jegyében. Így került vissza a csapat birtokába a veterán elkapó Yorvit Torrealba, az edzőtábor alatt ismét megpróbálhatja beverekedni magát a keretbe, amire nincs sok esélye. A 34 éves venezuelai catcher annak idején 2006 és 2009 között erősítette a csapatot és a WS résztvevő együttesünk meghatározó alakja volt a 2007es szezonban. Sajnos azóta sokat romlott a formája, reményeink szerint azonban még hasznát tudjuk venni és ha sikeres lesz a ST alatt, akár a csapattal is maradhat.

Hasonló lehetőséget kapott egy másik korábbi játékosunk, a dobó Manuel Corpas. Az egykor nagy tehetségnek tartott panamai reliever 2006-10ig szolgálta a denveri csapatot és a klub legnagyobb sikereinek idején tökéletes volt closerként. Később viszont egyre lejjebb ágazott a csillaga, a 2010es szezon kellős közepén bocsátottuk el. Ezután sérülésekkel bajlódott, legutóbb a Cubsnál tűnt fel mérsékelt teljesítménnyel, ahol nem tudott a 40es rosterre kerülni. Most kapott egy újabb lehetőséget a csapattól és a sorstól, még mindig csak 30 esztendős, szóval lehet még benne energia, de az elmúlt szezonokban nagyon keveset mutatott, nagyot kéne változnia, ha szeretne tényleg tagja lenni a csapatnak.

Feltétlen érdemes még kiemelni további két szabadügynök dobó minor dealjét. A 26 éves Chris Volstad 2010ben a Marlins színeiben 12 győzelmet mutatott fel, aztán jókora hátra arcot vette a karrierje és a tavalyi szezont a Cubsban szenvedte végig, melyről 3-12es W-L rekord, ill. a 6.31es ERA árulkodott. A middle-relief role megerősítése érdekében a veterán Miguel Batista is lehetőséget kapott a bizonyításra. A sokat megélt 41 éves harcos a tavalyi szezont a Mets és a Braves játékosaként töltött, összesítve 1-3at és 4.61es ERAt regisztrált. Ha sikerül végleges szerződést kiharcolnia magának, akár még a rotationbe is bekerülhet.

Természetesen minden minor szerződéssel rendelkező játékos meghívást kapott a közelgő STre, csakúgy mint a klub néhány tehetséges fiatal játékosa. Először lehetett ott például a hivatalos edzőtáboron az elmúlt évekből két első körös draftolt, az outfielder Kyle Parker (2010) és a balos dobó Tyler Anderson (2011).

A Spring Trainingre meghívott (rosteren kívüli) játékosok névsora:

Dobók: Tyler Anderson, Miguel Batista, Chad Bettis, Manuel Corpas, Parker Frazier, Logan Kensing, Jeff Manship, Mike McClendon, Nick Schmidt, Erick Threets, Chris Volstad;
Elkapók: Yorvit Torrealba, Gustavo Molina, Lars Davis, Jose Gonzalez;
Infielderek: Nolan Arenado, Tommy Manzella, Matt McBride, Ben Paulsen, Henry Wrigley;
Outfielderek: Kent Matthes, Corey Dickerson, Kyle Parker.



Szintén a csapatot érinti, hogy a Rockies edzői posztjára is esélyes Jason Giambi a napokban minor szerződést írt alá a Cleveland Indianshoz. Az egykori MVP három és fél szezont töltött Denverben, de tavaly csak nagyon kevés sikerélménynek örülhetett, nem volt meglepő, hogy játékosként már nem igazán számoltunk vele, a menedzseri versenyben pedig Walt Weiss megelőzte őt.

Végezetül egy kifejezetten kellemetlen hír, hogy Todd Heltont a héten ittas vezetés miatt őrizetbe vették. A klub emblematikus figurájától nem vártunk volna hasonló kihágást, nagyon sok szurkoló csalódott most a mindig elkötelezett játékosban. Az elmúlt szezon nagy részét sérülések miatt kihagyó 1B a hírek szerint pályafutása utolsó idényére készül, méghozzá úgy látszik nem túl jó ütemben.

A delegáció hivatalosan február 17én edz először, a ST felkészülési meccsei pedig 23tól indulnak és egészen március végéig fognak tartani.

A Rockies programja a Cactus Leagueben:

Február 23., szombat, 21:10 Arizona Diamondbacks - Colorado Rockies
Február 24., vasárnap, 21:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks
Február 25., hétfő, 21:10 Colorado Rockies - Texas Rangers
Február 26., kedd, 21:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Február 27., szerda, 21:05 San Diego Padres (SS) - Colorado Rockies
Február 28., csütörtök, 21:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds (SS)
Március 1., péntek, 21:10 Colorado Rockies - Milwaukee Brewers
Március 2., szombat, 21:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 3., vasárnap, 21:10 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 4., hétfő, 21:05 Seattle Mariners - Colorado Rockies
Március 5., kedd, 21:10 Colorado Rockies - Chicago Cubs
Március 7., csütörtök, 03:10 Colorado Rockies - Egyesült Államok (WBC)
Március 9., szombat, 03:10 Colorado Rockies - Kansas City Royals (SS)
Március 9., szombat, 21:05 Los Angeles Angels - Colorado Rockies
Március 10., vasárnap, 22:10 Colorado Rockies - Los Angeles Dodgers
Március 11., hétfő, 22:05 Chicago White Sox - Colorado Rockies
Március 12., kedd, 22:10 Colorado Rockies - Arizona Diamondbacks (SS)
Március 13., szerda, 22:05 Chicago Cubs - Colorado Rockies
Március 16., szombat, 04:05 Cincinnati Reds - Colorado Rockies
Március 16., szombat, 22:10 Colorado Rockies - Seattle Mariners
Március 18., hétfő, 00:15 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 19., kedd, 04:10 Colorado Rockies - Cincinnati Reds
Március 19., kedd, 22:05 Kansas City Royals - Colorado Rockies
Március 22., péntek, 04:05 San Francisco Giants - Colorado Rockies
Március 22., péntek, 22:05 Texas Rangers - Colorado Rockies (SS)
Március 22., péntek, 22:10 Colorado Rockies (SS) - San Francisco Giants
Március 24., vasárnap, 04.10 Colorado Rockies - San Diego Padres
Március 24., vasárnap, 22:05 Milwaukee Brewers (SS) - Colorado Rockies
Március 26., kedd, 04:10 Cleveland Indians - Colorado Rockies
Március 27., szerda, 04:05 Los Angeles Dodgers - Colorado Rockies
Március 27., szerda, 22:05 Oakland Athletics - Colorado Rockies
Március 28., csütörtök, 22:10 Colorado Rockies - Milwaukee Brewers
Március 30., szombat, 21:05 Colorado Rockies - Seattle Mariners (Salt Lake City)

- Tóth Milán írása -

Január 5-én a St. Bonaventure ellen zárta non-conference sorozatát az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Colorado State University együttese. A Rams simán, 85-64-re győzött, a találkozón most a cserék is több játéklehetőséghez jutottak. Csapatunk legeredményesebb játékosa a kiscsatár Wes Eikmeier volt 21 ponttal, de 19-cel az irányító Dorian Green szorosan a nyomában végzett ebben a tekintetben. Colton Iversen 14 kosárral vétette magát észre, az újabb hazai győzelemnek köszönhetően pedig már 22 meccs óta nem kapott ki az együttes a Moby Arénában. Ez történelmi tett, az állam valaha volt negyedik leghosszabb hazai veretlenségi szériája, holtversenyben a South College Gym 1960-62-ben nyújtott teljesítményével.



























Egy héttel később a San Diego State otthonába látogattak a Kosok, és igazi rangadóra volt kilátás. Két, hasonlóan jól teljesítő csapat találkozott egymással, de sajnos a hazaiak nyerték meg a meccset, igaz csak hosszabbítást követően. Két nagyon ellentétes félidőt láthattak a nézők: az elsőben a hazaiak akarata érvényesült, ennek köszönhetően a szünetben vezettek is 41-23-ra. A második játékrészt Rams húzta be 40-22-re, így a 63-63-as rendes játékidőt követően következhetett a hosszabbítás, sajnos SDSU sikerrel. Chase Tapley 12 pontot szerzett a ráadásban (a meccsen összesen 19-et), így gyakorlatilag ő volt az est hőse, de a kosok közül is voltak olyanok, akik jól játszottak. Wes Eikmeier például 22 egységig jutott, míg Colton Iverson 18-ig, ráadásul szerzett még 11 lepattanót is. Nem csak ő zárt dupladuplával, a padról beálló Daniel Bejarano neve mellett 13 pont és 11 rebound szerepelt a statisztikában. Meg kell még említeni Pierce Hornungot is, aki nagyon hasznos volt a palánk alatt, ezt 14 lepattanója támasztja alá.

Hétből csak egy vereség

Bár első meccsét elveszítette a Mountain West konferenciájában a CSU, következő hét meccséből hatot is megnyert, így a San Diego State elleni visszavágó előtt riválisa előtt, a második helyen áll a tabellán. Ennyire még ne szaladjunk előre, fussuk át gyorsan, mi is történt pontosan a csapattal január 16-a és február 6-a között.

Előbb Fort Collinsban az Air Force volt a Rams vendége, de a két coloradói együttes közül most csak a hazaiak tudtak jó teljesítményt nyújtani: Larry Eustachy legénysége 79-40-re nyert. Többen is jó teljesítményt nyújtottak, míg a Falcons tagjai közül senki sem tudott tíz pontnál többet szerezni.

„Wes különleges volt ma este” – utalt a vezetőedző Eikmeier teljesítményére, aki a két együttes 100. mérkőzésén 17 pontig jutott. A szakember szerint játékosa a régi Kobe Bryantet idézte, aki előbb társait hozta helyzetbe, majd csak aztán foglalkozott magával.













Három nappal később a UNLV-t is legyőzte Eustachy csapata, 66-61 lett a találkozó vége, és ez egy nagyon fontos siker volt egy jó együttes ellen. Végig szoros és kiélezett volt a találkozó, és csak az utolsó percben dőlt el, ki is lesz a győztes. Greg Smith 16 pontig jutott, míg Dorian Green 24-ig meg sem állt. Ezúttal Iverson a palánk alatt volt nagyon aktív, tíz lepattanóval zárt.

„Idén kétszer jobb, mint tavaly” – méltatta Greent edzője. „Mindent megcsinál, de szerintem van még egy sebességi fokozat nála, amit korábban még nem, de most már elkezdett használni.”

Január 23-án a New Mexico odahaza 66-61-re győzte le a kosokat, papírformának megfelelően. A hazaiak edzője szerint kiváló csapatuk van, és ezt azért merte kijelenteni Steve Alford, mert egy jó csapatot, a Colorado State-et sikerült legyőzniük. A Lobos már 54-32-re is vezetett a meccsen, de Dorian Green és Wes Eikmeier vezérletével a vendégek elkezdtek felzárkózni, de a fordítás már nem jött össze a konferencia-első ellen – előbbi 14, utóbbi 20 kosarat dobott. Iverson is odatette magát, DD-t ért el (15 pont, 14 lepattanó).

A (jelenleg) sereghajtó Fresno State otthonában ismét sikerült nyernünk, a 74-63-ra végződő összecsapás legeredményesebbje vendég oldalon ismét Dorian Green volt 17 ponttal. Szinte mindenki odatette magát, még a cserepadról beállt Bejarano is, aki kilenc lepattanóig jutott.

A folytatásban is három olyan meccs következett, melyet a Ramsnek hoznia kellett az előzetesek alapján, és Eustachy legénysége nem is okozott csalódást. Fort Collinsban a Boise State-et 77-57-re, a Wyomingot pedig 65-46-ra verte a coloradói együttes. Sorozatban 26 otthon megnyert meccsének köszönhetően az országos ranglistán a Colorado State feljött a harmadik helyre: utoljára 2011 novemberében szomorkodhatott vereség miatt a Moby Aréna közönsége. A Broncos ellen Pierce Hornung DD-ját kell kiemelnünk (23 pont, 13 lepattanó), míg a Cowboys elleni diadal igazi csapatmunka volt. Utóbbi meccsen közel 9000-en voltak jelen a helyszínen.

Legutóbb a Nevada otthonában lépett pályára a csapat, és aratott 73-69-es győzelmet. Hornung ugyan a kezdőben volt, de betegség miatt csak három percet játszott, helyét Bejarano vette át (8 pont, 7 lepattanó). Greg Smith 28 pontig jutott, ami karriercsúcsnak számít, emellett még 12 lepattanót is összeszedett. A center Colton Iverson is DD-val zárt (10, 16), míg Green 11 pontja mellett öt asszisztot kiosztott.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, összetett W-L):

1. New Mexico Lobos 7-1 (20-3)
2. Colorado State Rams 6-2 (19-4)
3. San Diego State 5-3 (17-5)
4. Air Force Falcons 5-3 (14-7)
5. UNLV Rebels 4-4 (17-6)
6. Boise State Broncos 3-5 (15-7)
7. Wyoming Cowboys 2-6 (16-6)
8. Nevada Wolf Pack 2-6 (11-11)
9. Fresno State Bulldogs 2-6 (8-13)

Nincs más hátra, következhet a San Diego State elleni újabb összecsapás február 13-án, immár a Moby Arénában. A fogadási tippek oddsait is figyelembe véve szoros találkozóra van kilátás, reméljük, hogy ezúttal Rams-siker lesz, és tovább élhet a félelmetes hazai sikerszéria.

Az NLL negyedik fordulójában a Colorado Mammoth együttese sikerrel vágott vissza a tavalyi playoff-fiaskóért a Minnesota Swarm-nak, miután a múlt szombati hazai találkozót 15-9 arányban nyerték meg a mieink, ezáltal 2-2-re egyenlítettük az összetett mérlegünket.



A Roughnecks elleni sima meccs után pár nappal a vezetőség a kapusváltás mellett döntött, és felbontotta a szerződést a veterán Chris Levis-szel, aki egy évvel ezelőtt a nyugati All-Star csapat kapusa volt, a 2013-as évad első mérkőzésein viszont kilátástalan formában védett. Helyette felkerült a keretbe a mindössze 23 éves Dan Lewis, aki tavaly átmenetileg már feltűnt a csapatnál.

Szombat este ismét tökéletes hangulat köszöntette a csapatokat a Pepsi Center-ben a 'Lacrosse Out Cancer' jótékonysági rendezvény keretein belül, és a Mammoth ezúttal is minden áron a szezonbeli első hazai siker megszerzéséért küzdött. Levis kirúgása után természetesen Roik lépett elő első számú kapusnak és a Swarm elleni összecsapáson is ő kezdhetett a Mammoth ketrece előtt. Eredményesen kezdtük a meccset, hiszen a második perc végén Jordan McBride szerezte meg a vezetést egy ajtó-ablak helyzet kihasználásával Pollock tökéletes passzát követően. Nem sokkal később a veterán hátvéd Gallant jutott a kiállítás sorsára, a Swarm nem tudta gólra váltani napi első PP-jét, de másodpercekkel később Card távoli lövése révén kiegyenlítettek. Bő egy perccel később a vezetést is átvették, két újonc nagyszerű összjátéka után Jackson labdáját Matisz helyezte el a hálóban. Néhány támadás múlva már 3-1 volt az állás Benesch találatával, majd a játékrész utolsó öt percében beindultak a mieink, és John Grant Jr 42 másodperc alatt két fantasztikus találattal kiegyenlítette az állást. A negyed záró minutumában immár a vezetést is átvettük, amikor egy emberelőny alatt JGJR keresztpasszát Jamie Lincoln csodálatos mozdulattal húzta be kapásból a levegőben. De ezzel még nem volt vége a nyitó játékrésznek, az utolsó pillanatokban a kapitány Gavin Prout szemfüles találatával 5-3-ra növeltük a különbséget.

Alig, hogy elkezdődött a második negyed, 25 másodperc elteltével máris újabb gólt szereztünk, John Grant Jr ezúttal a jobb oldalról volt eredményes egy hatalmas távoli lövéssel, megszerezve saját maga harmadik, csapata hatodik gólját az est folyamán. A találatot követően a Swarm kapuscserét hajtott végre, a másodéves Kirk helyett a rutinosabb Carlson folytatta a minnesotai ketrecben. A sorozatbeli öt coloradói gólnak kisvártatva MacIntosh találata vetett véget, aki Matisz tökéletes bejátszását követően volt eredményes óriási helyzetből. Különösebben nem zavarta meg a mieinket a Swarm szépítése, egyből a következő támadásunkat találattal fejeztük be, az újonc Jaeden Gastaldo elsőre még elejtette a labdát a kapu torkában, de az összeszedett játékszert magabiztosan lőtte a hálóba közvetlen közelről profi karrierje első találatáért. Ezt követően némileg lecsendesedtek a kedélyek, perceken keresztül nem sok helyzet alakult ki egyik kapu előtt sem, kivéve Lincoln meg nem adott találatát, majd a játékrész derekánál már semmi sem akadályozhatta meg a fiatal játékost napi második gólja megszerzésében, Jamie Lincoln ismét közelről vette be a kaput JGJR önzetlen lekészítését követően. A félidei eredményt a szünet előtti hajrá perceiben Mat MacLeod ziccergólja állította be a 9-4-es különbséget, így nyugodt előny birtokában vonulhattunk le az öltözőbe.






















A szünet után kissé befagyasztották az eredményt, közel hét minutum gól nélkül telt el, köszönhetően a két kapus remeklésének, végül a szokatlanul hosszú csendet az ellenfél játékosai törték meg, a csapatkapitány Suitor egy lendületes kiugrás végén talált be. Hamarosan egyre jobban lendületbe jött a Minnesota, és kisvártatva bő egy perc különbséggel újabb két találatot helyeztek el Roik ketrecében, Gibson a kapu mögül bevetődve köszönt be egy késleltetett kiállítás alatt, majd MacIntosh szerzett klasszikus PP-gólt. 9-7-re felzárkózott a Swarm, újra izgalmassá vált a mérkőzés, és a félidei magabiztos előnyünk olvadásával újra jobban kellett igyekeznünk. Meg is tettük és az egykori minnesotai játékos, Sean Pollock annyi kihagyott helyzet után végre be tudott találni egy ellenfél kapuja előtt megszerzett labdából. A gólt követően az egyik védő bottal megütötte a földön fekvő Pollock-ot, ami után jókora összetűzések alakultak ki a pályán, nehezen sikerült lecsendesíteni a kedélyeket. Szerencsére azért a játékkal is tudtak foglalkozni a csapatok, a játékrész befejező percében viszont inkább a mezőnybeli küzdelem dominált, kevés helyzetet láthattunk, és újabb találat sem esett, 10-7-es előnnyel fordulhattunk a záró felvonásra.

Továbbra sem mehettünk teljesen biztosra, a Swarm nagy erőkkel próbálkozott feljebb zárkózni, és három perc elteltével Jackson szerzett rendkívül szerencsés gólt, miután a kaput jócskán elkerülő lövése a hátsó palánkról visszapattanva az egyik védőnk lábáról kötött ki a hálóban. Másfél perccel később meg is érkezett a coloradói válasz, méghozzá az előző év kihagyása és az offszezonbeli sérülés után idei első meccsén pályára lépő Joel Dalgarno talált be egy lendületből megeresztett fantasztikus lövéssel. A korábbi gólgyáros a meccsen csak kereste korábbi önmagát, ezzel a találattal viszont úgy tűnt, hogy rátalált a jól megszokott formájára. Nem sokkal később pedig újabb találatokkal döntöttük el végleg a találkozó sorsát, egy létszámfölény alatt JGJR hát mögötti passzát Adam Jones tűzte a kapuba, fél perc múlva pedig egy újabb PP során John Grant Jr maga is betalált egy tökéletes átlövéssel. Ismételten elhúztunk öt góllal, és egyre kevesebb idő volt hátra a mérkőzésből. Ráadásul a Swarm kihagyott több létszámfölényt, miközben hosszú percekig állt a játék, mert a bírók szabálytalan felszerelést észleltek Roik-nál, és kiállították a kezdő kapusunkat, ezért a befejező bő öt percben az ifjú Lewis helyettesítette őt. Aztán néhány támadás múlva Jamie Lincoln növelte tovább a már amúgy is meggyőző különbséget a mesterhármas elérésével, miután JGJR ismét egy szép átadással szolgálta ki az egyik társát. Két és fél perccel a játékidő vége előtt a Swarm Watt révén felavatta a cserekapusunkat, majd az utolsó szó ki másé, mint John Grant Jr-é lett, a tavalyi MVP büntetőt lőhetett, mert a meccs utolsó két percén belül kért challenge-et a Minnesota, és nem volt igazuk. Így aztán a mérkőzés végeredménye 15-9 lett a javunkra, egy változatos mérkőzésen, kiegyensúlyozottan jó játékkal tehát megszereztük az első hazai győzelmünket 2013-ban.



John Grant Jr igazi klasszis mérkőzésen van túl, meg sem állt 11 pontig, öt találat mellett hat gólpasszt regisztrált, utolsó 20 fellépésén belül 18. alkalommal lőtt legalább három gólt. Egészen elképesztő formában játszik, minden esélye megvan rá, hogy a tavaly felállított pontrekordját ebben az esztendőben akár még tovább javítsa, hiszen az évad első négy találkozóján 30 pontot (17+13) szállított. Mellette Jamie Lincoln hat-trick-et szórt, Gavin Prout-nak öt pont (1+4) jutott, Sean Pollock a gólja mellett három előkészítést regisztrált, Jordan McBride pedig 1+2-vel végzett. Matt Roik számára jól jött Levis elbocsátása, első számú kapusként rettentő magabiztosan védett, 44 lövésből 36 védést mutatott be, a hajrában viszont egy meglehetősen érdekes bírói döntés miatt távoznia kellett, valamiért szabálytalannak találták az általa 2010 óta viselt kesztyűit.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Calgary Roughnecks 3-2
2. Washington Stealth 3-3
3. Colorado Mammoth 2-2
4. Edmonton Rush 1-3
5. Minnesota Swarm 1-3

Legközelebb vasárnapra virradóra, magyar idő szerint hajnali 04:00-től a Washington Stealth ellen várhat ránk egy kőkemény idegenbeli rangadó, melyen a tét az lesz, hogy a szezon folyamán először végre pozitív mérlegünk legyen.

A legutolsó jelentkezésünk óta öt mérkőzést játszott le a Denver Nuggets. A csapat a jobbik arcát mutatta az utóbbi időszakban, szépen gyűjtögette a győzelmeket a gárda és stabil rájátszást érő helyet foglalt el a konferenciában. Ismerve a sorsolást, a most következő öt mérkőzéssel kapcsolatban is reménykedhettünk a jó folytatásban. Lássuk, sikerült e tartani a jó formát!

Az Oklahoma City elleni bravúros győzelmet egy szintén nem sétagaloppnak ígérkező találkozó követte a Houston Rockets otthonában még január 23-án. Az első percek pontok nélkül peregtek le, majd Harden egy hármassal kezdte meg a pontok gyártását. Tőlünk Koufos volt az első pontszerző, a görög meglehetősen aktív volt ebben a negyedben, később Iguodala vette kezébe a karmesteri pálcát, az első játékrészben magabiztos fölényben játszottunk. A második felvonásban már gyengébben játszottunk, főleg hármasokkal tartottuk magunkat, de Harden és Lin pontjaival egyenlíteni tudott a hazai gárda, a félidőt ennek ellenére két pontos vezetés birtokában töltöttük. A harmadik negyed első fele kiegyenlített játékot hozott, majd a játékrész második felétől kezdve kezdtünk ellépni, 16 pontra szakítottuk le a Rocketset. A záró periódus elején elsősorban Chandler pontjaival növeltük az előnyünk, már 20 pont fölé is nőtt differencia ekkor. Ebben a helyzetben már nem hibáztunk akkorát, hogy esélye legyen a texasi csapatnak, végül elég simán 105:95 arányban megszereztük a győzelmet. Ez a győzelem volt George Karl 1100-ik sikere edzőként a ligában. A mesteren kívül, mérföldkőhöz érkezett egy játékosunk is, Iguodala 10000-ik pontját szerezte meg a találkozón. A legeredményesebb játékosunk Lawson volt 21 ponttal, őt Chandler követte 20 egységgel, csereként. Gallinari és Igu is jól teljesítettek, valamint McGee játszott még nagy kedvvel, emlékezetes megoldásai voltak. Lényeges különbség a két csapat közt az eladott labdák terén volt, ennek köszönhettük azt, hogy komoly előny alakult ki a harmadik negyed végén, ami végül döntőnek bizonyult.

A Rockets elleni győzelmet egy könnyebbnek ígérkező találkozó követte a Sacramento Kings ellen. Parádés első negyeddel kezdtük a meccset, 39 ponttal szórtuk meg a vendégeket. A lendület a második játékrészben sem hagyott alább, a félidőben már 71:49 arányban vezettünk. A harmadik felvonásban még tovább növeltük az előnyt, 30 pont fölé tornázva a különbséget. Az utolsó negyedben, már semmilyen megválaszolatlan kérdés nem maradt, elképesztő fölényes 121:93-as sikert aratott a csapat. Ehhez persze kellett egy gyenge ellenfél is, de az vitathatatlan, hogy jó napot fogott ki a csapatunk. Különösen a kezdőcsapat játékosai remekeltek, Iguodala a meccs elején, Lawson később lendült bele igazán, 20 és 26 pontig jutottak, de a kezdőnkből mindenki elérte a 10 pontos határt. Sokkal magasabb sebességi fokozatban játszottunk végig, rengeteg pontot szereztünk indulásokból és jól tartottuk a festéket is, pontszerzésben és lepattanókban egyaránt.

A Kings lemosása után múlt hétfőn az Indiana Pacers csapatát fogadtuk, ellenük már nehezebb találkozó volt várható, de esélyesként léphettünk pályára. Lényegesen jobban kezdett a vendég csapat, az első játékrészben nyolc ponttal is vezettek már. A második negyed második felében kezdett megindulni a szekér, fordítani is sikerült ebben a szakaszban és a szünetben is nálunk volt az előny. A harmadik felvonásban őriztük, sőt növeltük is különbséget, nyolc pontos előnnyel fordultunk a záró szakaszra. A negyed elején tovább nyílt az olló a két csapat közt, de az utolsó öt percben magunkra húztuk a vendégeket. Sorozatban 13 pontot kaptunk, amire nem érkezett válasz,így az utolsó két percen belül egyenlíteni tudott a Pacers. Gallinari büntetőivel újra vezetést szereztünk, amit West egyenlített ki. George révén a vendégek a győzelemért támadtak, Iguodala szerezett labdát, vitatható körülmények között, majd 4 tized másodperccel a vége előtt őt faultolták egy oldalbedobást követően és a büntetőjének köszönhetően 102:101-re győztünk. A meccs vége érdekesen alakult, komoly szerep és felelősség hárult a bírókra is, de a kétes szituációkban a javunkra ítéltek, ezért nincs okunk panaszra. A mérkőzés végét magunknak tettük szorossá, talán túl korán könyveltük a sikert és nem számoltunk vele, hogy a Pacers ilyen komoly hajrát indít majd, kevesebb idegeskedés árán is begyűjthető lett volna ez a siker. Ezúttal Gallinari volt a legeredményesebb a keretből, 27 ponttal zárt. Iguodala és Lawson szintén tíz pont fölé jutottak, Iggy 13 pont, 10 lepattanó és 7 assziszttal részesült a győzelemből. A padról Mozgov és Brewer voltak jó formában, 10 és 16 egységig jutottak. Az utolsó öt percet leszámítva nem volt gond a játékunkkal, hoztuk a lerohanásokat és a festékben is jók voltunk, ráadásul a hármasaink is jó százalékkal voltak eredményesek. A hajrától eltekintve jó meccset játszottunk, ez a kis izgalom pedig talán kellett is a csapatnak, a Kings meccs után.

Rövid időn belül második összecsapásunkra került sor a Houston Rockets ellen, ezúttal mi voltunk a vendéglátók. A találkozó egy kiegyenlített első játékrésszel indult. A második negyedre sem változott sokat a játék képe, fej-fej mellett haladt a két csapat és a nagyszünetben is mindössze egyetlen pont volt a különbség. Először a harmadik negyedben kerültünk komolyabb hátrányba, de a záró negyedre fordulva visszajöttünk és átvettük a vezetést is. Az utolsó 12 perc elején lendületesen lépdeltünk, egyre messzebb a vendégektől, már 10 pont fölé is nőtt az előnyünk. A hajrában a Rockets négy pontra is felzárkózott, de ennél közelebb már nem engedtük őket és megnyertük a mérkőzést 118:110-re. A meccs kulcsembere Gallinari volt, nagyszerű játékot láthattunk az olasztól, sokat vállalt magára, látványos megoldásai voltak, húzóembere volt a csapatnak, végül 27 ponttal zárt. A taljánon kívül elsősorban Faried játéka volt kimagasló, az utóbbi időben kicsit gyengébben teljesített, most azonban 19 ponttal és 9 lepattanóval nagyon fontos szerepet játszott az újabb siker kiharcolásában. Rajtuk kívül még Miller, Lawson és Iguodala is tíz pont fölött termeltek. Sokkal összeszedettebbek voltunk a hajrában, mint a Pacers ellen, ami döntő fontosságú volt ahhoz, hogy újabb értékes győzelmet szerezzen a csapat.

Összefoglalónk utolsó mérkőzése ezúttal egy New Orleans Hornets elleni összecsapás lesz. Őket is hazai környezetben fogadtuk és a jelenlegi formánkat elnézve meglepetés lett volna, ha nem sikerül győzni ellenük. Elsőként az első negyed második felében kerültünk komolyabb előnybe, de még a játékrész végére egalizált a Hornets. A második felvonásban Lawson és Brewer vezérletével ismét fórba kerültünk, de a vendég csapat nem szakadt le, a félidőben mindössze három pont volt a különbség. A harmadik játékrészben is tartotta magát a 5-8 pontos különbség, Lawson a dudaszó pillanatában a félpályáról szerezett kosarat, ezzel hangolva a hajrára denveri közönséget. A záró negyedben fokozatosan nőtt az előnyünk, tíz ponton kívülre kerültünk az utolsó öt percre. A Hornets megpróbálkozott egy hajrával, szűk négy perccel a lefújás előtt, de csak szépíteniük sikerült és 113:98-ra győztünk. Ezúttal Lawson vállalta magára a vezér szerepét, nagyszerűen játékot mutatott, 21 ponttal 13 assziszttal dupla-duplát ért el, a félpályás kosara pedig nagyon emlékezetesre sikerült. Nagyszerű volt Iguodala is, aki 24 ponttal a legeredményesebb játékosunk volt, Gallinari ezúttal 18 egységig jutott, Faried pedig 13 pontja mellé 9 lepattanót szerezett. A cseresorunkat ezúttal Brewer képviselte a legeredményesebben, 17 ponttal szállt be. Mindössze 8 eladott labdánk volt, a másik oldal 21 turnovert „ügyeskedett” össze, ehhez kapcsolódik, hogy 32 pontot szereztünk gyors indításokból, az ellenfél mindössze 4-et. Így hiába volt jó mezőnyből a Hornets, ezt a különbséget nem volt képes semmivel kompenzálni, nem volt kérdéses az újabb győzelmünk.

Az utóbbi időben nagyon jó formában játszik a csapat. Iguodala, Gallinari és Lawson kezdenek húzóemberekké válni, ha nekik jól megy, vagy ebből legalább kettejüknek jó napja van, akkor bárkivel felvesszük a versenyt. Mögöttük Faried, McGee, Brewer és Chandler adja a támogatást, ebből kifolyólag gyakori, hogy 5-6 játékosunk is 10 pont fölé jut meccsenként, amivel nagyon nehéz versenyezni, ráadásul idegenben is egyre jobban megy a játék, hazai pályán pedig változatlanul a liga szűk elitjében vagyunk. Remélhetőleg tartani tudjuk a jó formát és sikerül még pár helyet előre lépni a nyugati tabellán!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 35-12 (47 meccs)
2. Denver Nuggets 30-18 (48 meccs)
3. Utah Jazz 26-22 (48 meccs)
4. Portland Trail Blazers 24-23 (47 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 18-26 (44 meccs)

A közeljövő programja:

Február 6., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Milawukee Bucks
Február 8., péntek, 04:30 Denver Nuggets - Chicago Bulls
Február 10., vasárnap, 01:30 Cleveland Cavaliers - Denver Nuggets
Február 11., hétfő, 00:00 Boston Celtics - Denver Nuggets
Február 13., szerda, 01:00 Toronto Raptors - Denver Nuggets
Február 14., csütörtök,01:30 Brooklyn Nets - Denver Nuggets

Újabb esztendőt hagytunk magunk mögött. A Denver Broncos 2012-ben is megmérettetett az NFL-ben, s idén is szépen helyt állt. Noha a vég ugyancsak keserűre sikeredett, hisz' gyakorlatilag a győzelem ünneplése közepette egyenlített a Ravens, hogy aztán a második hosszabbításban elbukjunk, mégis erőt kell vennünk magunkon, s visszatekinteni, erre a reményteljes évre, mely igazságtalanul rövidre sikeredett. A holtszezon elején három írással is fogok jelentkezni a témában, külön-külön szemlélve a siker és a bukás okait, egyrészt a támadók, másrészt a védők, harmadrészt a vezetés részéről.






















Az első írásban rögtön a legkényesebb kérdést veszem elő, az edzői stábot és a front office-t. Egyrészt, mert ez a legalkalmasabb a felvezetésnek, másrészt, mert ez a legkényesebb téma, és ideje kicsit visszaélni a "hatalmammal" és megfelelő irányba terelni a nyájat. Nem szokásom, de fegyverre fegyverrel kell válaszolni, s néha olyan triviális dolgot is meg kell magyarázni, mint például, hogy melyik több, a 13-e vagy a 8. Figyelem a következtetés sokkoló lehet, gyenge idegállapotú olvasóimnak nem ajánlom!

Kicsit elébe szaladtam a dolgoknak, pedig azok nem ma kezdődtek, még csak nem is idén. 2010-ben John Elway az Egy Két gyűrű segítségével megdöntötte a Gonosz hatalmát Colorado államban, felszabadítva lakóit a rémuralom alól, az embereket és a vadlovakat egyaránt. Egyesek szerint módszerei legalább annyira erőltetettek, mint a fenti sorok, csak hát sajnos sehogy se tudom a témára terelni a szót. Szóval volt mit tenni bőven, sok hős visszautasította volna a kihívást, s könnyen a Raiders, a Browns vagy a Bills sorsára juthattunk volna, de szerencsére volt egy Elway-ünk, aki szakítva a Gonosz hagyományával, aki kevesebb mint 100 emberből készült a draftra, s második körben huzigált 5-7. körös TE-eket, ő alaposan utánajárt a problémának, s már első évében megalapozta a sikereket olyan játékosokkal, akik a pályán a különbséget jelenthetik, mint pl Von Miller, s melléjük olyan csiszolatlan gyémántokat talált, mint mondjuk Chris Harris. Az eredmény alighanem őt magát is meglepte, hiszen már az első évben bejutottunk a rájátszásba, s meg se álltunk a divisional roundig, bár lehet jobb lett volna, ha eggyel korábban egy szoros meccsen ér véget a menetelés.

Akárhogy is lett a vége, nehéz elvitatni hogy a megfelelő úton indította el a csapatot, s sokan bizakodtunk benne, hogy egyszer csak majd célba ér, de addig még sok kihívást kell legyőzni.

• Távozott a nagyszerű védelmi koordinátorunk, Dennis Allen
• Elit QB-k ellen rendre elvérzett a védelem
• Szabadügynök lett a két középső falemberünk
• Visszavonult a védelem hangja és vezére, Brian Dawkins
• Champ Bailey utódját évek óta nem tudtuk kinevelni
• Nem volt NFL szintű MLB-nk
• TE védekezés, mint olyan nem létezett
• DJ Williams 9 meccses eltiltás
• A támadók képtelenek voltak konzisztensen haladni a pályán
• 3rd down kihasználásunk a 0-hoz közelített
• Rekord mennyiségű 3&outtal nehezítettük a saját védelmünk dolgát
• Passz játékunk ott maradt, ahol a TE védekezésünk
• A szezon végére úgy tűnt, megtalálták az ellenszert Tebow ellen, aminek az alapszakasz végén 3 teljesen megalázó vereség, és a div roundban egy világot megszégyenítő verés lett az eredménye

Normális esetben egy az építés elején járó csapatnak ennyi kihívással kell szembe nézni, de nem egy PO csapatnak. Mi egyszerre voltunk mindkettő. Egyrészt statisztikailag megfogalmazhatatlan módon nyertük a meccseket, másrészt nem nyertünk annyit, hogy bármi keresni valónk legyen a PO-ban, főleg nem játszottunk annyira magabiztosan. Ott létünket három dolognak köszönhettük, a szerencsének, az AFC Westnek, és a küzdeni tudásnak.

Amikor egy vezetőség elkezdi tervezni a következő szezont, ebből a 3 dologból kettőre nem számíthat: a szerencsére és az AFC Westre, mármint hogy az ismét olyan gyenge lesz, mint egy évtizede mindig. Már csak azért sem, mert a PO-ban megmutatkozott, hogy nagyon távol vagyunk attól, hogy akár játékra kényszeríthessük a nagyokat. A védelem képes volt emberfeletti produkcióra, a támadók pedig lehetetlen fordításokra, a sikerhez azonban konzisztens játék kell, magabiztos győzelmek a legyőzhető csapatok ellen, s legalábbis harcra kell kényszeríteni az ellenfelet. 2011 egy őrült szezon volt, amit a legtöbb denveri élvezett, néhányan annyira, hogy teljesen elfelejtették a meccsek kilátástalan első 55 percét, s azt hiszik 18×60 percig játszottunk úgy, ahogy valójában kb 60 percen át az egész szezonban. Ezzel önmagában egyébként nincs is baj, amíg nem támadnak rá azokra, akik azzal lényegtelen első 55 perccel, azzal a több mint 90%-kal is foglalkozni akarnak/akartak.

Szóval Elway, Fox és Xanders nekilátott a munkának. Először is Dennis Allen helyére hozták a Jaguarsből menesztett Jack Del Rio-t. Az egykori linebacker edzőként végül igencsak megbukott, de korábban már bizonyította, hogy a védelem megszervezéséhez és felépítéséhez nagyon ért, ráadásul korábban már dolgozott együtt Fox-szal, tökéletes választásnak tűnt. Eggyel kevesebb problémával várhattuk a free agency kezdetét, hogy folytassuk utunkat azon az ösvényen amin elindultunk.

Változások az offense-ben

Manning

Első helyen kell említeni Peyton Manninget. A korábbi 1/1-es 4×MVP irányító kihagyta a 2011-es szezont, kiderült, hogy míg vele bérelt helye volt csapatának a PO-ban, addig nélküle meccset is képtelen nyerni, a szokásos és várható 12 győzelemből elmaradt egy jelentéktelen 10-es. A Colts így megszerezte az 1/1-es válsztási jogot, azon a drafton, amit már-már a '83-ashoz hasonlítottak, melyen Andrew Luck személyében egy olyan irányító jött ki a draftra, akit egyenesen Peyton Manninghez és John Elwayhez hasonlítottak. A Colts kapott az alkalmon, s megalapozta a "szerencséjét", így azonban Manning fölöslegessé vált. Ennek következményeként a liga valaha volt egyik nagy játékosa szabadügynökké lett. Sosem volt még ilyen jó játékos a szabadügynök piacon, akit kvázi ingyen meg lehet szerezni, körbe is udvarolta a fél liga, s akadt aki több pénzt és jobb feltételeket is tudott volna adni érte, mint mi. Az alapvető élelmiszerekre és a ruházkodásra azonban, ha szűkösen is, de abból a potom 18 millióból is futja, ami a mezén szerepel, pedig vissza lett vonultatva Frank Tripucka emlékére, azonban már akkor előrelátóan azzal a feltétellel tették csak meg ezt, hogy ha Archie Manningnek valaha gyereke lesz, és fiú lesz, és Peyton lesz a neve, akkor ő megkaphatja. Így aztán a legnagyobb akadály elhárult az igazolás elől, s talán az Elway-jel és Fox-szal ápolt baráti viszonynak köszönhetően, vagy talán a város legendás sportolójának, Todd Heltonnak a hatására, de PM végül is minket választott. Érkeztének pedig azonnal három nagyon jó és fontos következménye lett. Egyrészt volt két a ligában eddig észrevétlen elkapónk, akikről azonban, akik látták a meccseinket tudhatták mekkora tehetségek. Nekik így nem kellett Lloydhoz hasonlóan kikönyörögni magukat a csapatból, s nem az lett a másik opció, hogy szerződésük lejártakor mehetnek Isten hírével, mert semmit nem tudnak felmutatni, hisz ~10 passz/meccs ~50% pontossággal, nehéz egy WR-nek kitűnnie. Hasonlóan nagyot nyertek érkeztével az OL tagjai is, akik 2011-ben a nevetség tárgyát képezték sok elemző oldalnál, idén azonban, hogy 2mp-vel rövidebb ideig kellett megfogni a passrusht, s ha futáshoz blokkoltak, arra nem 11 ember számított, máris kiugró eredményt produkáltak. Clady All-Pro, OF All-Sophomore játékos lett, de olyanok is előreléptek, akikről én már-már lemondtam, Zane Beadles, de amíg játszott, JD Walton is. Mégis ami az én szívemnek a legkedvesebb volt érkeztével kapcsolatban, hogy a visszavonulását fontolgató korábbi kedvencünk Brandon Stokley a hír hallatára mégis maradt még a ligában, s visszatért hozzánk, hogy újra együtt játszhasson Peyton Manninggel. Azonban nem lehet úgy nyerni valamit, hogy valami mást ne veszítsünk el, Elway letért a kanyargós ösvényről, mely ki tudja hova vezetett, lehet hogy jó irányba, lehet hogy rosszba, de Tebow így is, úgy is nagy veszteség azoknak, akik végig élték a 2011-es szezont. Visszanézve korábbi összefoglalókat, bennem is feltámad a nosztalgia, a hiányérzet, azonban minden John Elwayt igazolja. Manning MVP közeli szezont futott, a csapat klasszisokkal jobban játszott, mint egy évvel korábban, Tebow pedig a semminél is kisebb szerepet kapott a Jetsben, s könnyen lehet, hogy nem is talál magának újabb csapatot. Lehet vakon utálni emiatt Manninget vagy Elwayt, de egyrészt, Manning emberileg semmi olyat nem tett, ami miatt kivívhatta volna bárki gyűlöletét. Ugyanazt csinálja, mint Tebow, azaz mindent megtesz a csapatért a győzelemért, motiválja a társait, mondhatni még jobban, mint TT, nincs olyan drive, legyen az sikeres vagy sikertelen, amit ne elemezne azonnal ki, hogy tanuljon belőle, s a következőben jobb legyen. Egy igazi profi. Tebow-t is szerettük nagyon, de számomra kezd röhejes lenni, hogy az itt töltött 14 meccse kezdőként teljesen elhomályosította a csapat korábbi nagyon dicső múltját. Szép volt, jó volt látni, de ez a ragaszkodás olyan, mintha előtte nem lett volna semmi, pedig annál sokkal több és sokkal nagyobb sikereket élt már meg a csapat, melyek közül, az hogy 8-8-cal egy szánalmasan gyenge divízióban hármas holtversenyben első helyen végzünk, majd aztán az egész világ rajtunk röhög a div roundban, annyira reménytelenül kapunk ki, mondhatni eltörpül. Mellesleg Tebownak pont ez a legnagyobb pechje, hogy ilyen csőlátású szurkolói vannak, akik akkora feszültséget tesznek mindenkire egy csapatban, hogy azt a többiek nem tudják elviselni, aztán mindenki meg van lepődve az önbizalomhiányon, amikor a puntprotector kapja a legnagyobb figyelmet a szurkolóktól és a médiától. Egy ilyen játékos legyen az bármilyen jó short yard szituációkban, még csere QB szerepet se nagyon fog kapni, mert úgy megosztana bármilyen csapatot, akkora csapás lenne, mintha Jamarcus Russel és Ryan Leaf lenne a két irányítója. Manninget mindig is egy túlsztárolt játékosnak tartottam mielőtt idejött, most a Tebow év után, mégis teljesen nyugisnak tűnt az egész, s ez a szomorú, hogy még Peyton Manninget se sztárolják annyira, mint a NY Jets puntprotektorát. Sajnálom miatta Tebow-t mert nem ő tehet róla, de nem látom azt az edzőt, aki le merné igazolni. A nagy vihar nálunk szerencsére leült, szerencsére a többség tudott adni egy tiszta lapot az új játékosoknak, akik csupa jóval töltötték azt meg. Persze, nem mindenki, de hát ez van. Kellenek emberek akik mindig azon rágódnak, hogy mi lett volna ha, s ebből a "HA"-ból egy egyre nagyobb hősi eposz kerekedik majd, de nem kell őket sajnálni, megérdemlik. :P
























A többiek, avagy az offense Manningre szabása

Manning ide hozatalától természetesen azonnali javulást vártunk az offense részéről. A többi need és teendő fényében két út állt a vezetőség előtt. Vagy hagyják, hadd főzzön Manning abból ami van, vagy további szabadügynököket hoznak mellé, hogy ha már itt van a jelenkor egyik nagy irányítója, akkor használjuk is ki. Elway végül az aranyközéputat próbálta megtalálni, hozott Manningnek játszótársakat, McCoy rászabta a támadó sémát, viszont a már meglévő játékosállományból megtartottak mindenkit, akit csak lehetett. Maradt a két fiatal tehetséges szélső elkapónk, DT és Decker. Slot receivernek ahogy korábban már utaltam rá, régi kedvencünk Brandon Stokley jött, aki korábban a Coltsban már dolgozott együtt Manninggel, s a Broncosban is eltöltött már néhány feledhetetlen esztendőt. Egyrészt kiváló kapocs volt, Manning és a csapat többi tagja között, másrészt még mindig a liga egyik legmegbízhatóbb elkapója, ami a két tehetséges, ám nagyobb hibaszázalékkal játszó elkapó mellett egy nagyon fontos pontja volt az offense-nek. Jött még Andre Caldwell is, de ő nem jutott sok szerephez. Ez első sorban a többiek jó játékának köszönhető, nem tudhatjuk, hogy ha kényszerből többet kellett volna használni, mit tudott volna.

Azáltal, hogy a támadó felfogás runheavy-ből passheavy-vé vált, szükségessé váltak labdával megjátszható TE-ek is. Egy évvel korábban nagy bevásárlást csináltunk ezen a poszton, azonban elég komoly kudarcba fulladt. A két draftolt TE Julius Thomas és Virgil Green megmaradt ugyan, de epizódszerephez is alig-alig jutottak, míg Fells és Rosario távozott, s helyükre Jacob Tamme és Joel Dressen érkezett, akik szintén a sikeres átigazolási politika zászlóshajóivá váltak.

A célpontok után jöhetett volna a védelem, támadó falra azonban nem sokat költöttünk. Az ide hozatala óta gyengélkedő Waltonnak hoztunk egy ellenfelet a draft 4. körében, s egy veteránt, Brady korábbi centerét, Koppent. Azonban a kezdő 5-ös megmaradt, bízva abban, hogy azáltal, hogy Manning cirka 2mp-vel hamarabb szabadul a labdától, s nem számít mindenki a futásra, az elegendő lehet az OL-nek, hogy utolsókból akár elsők legyenek. Ez a számítás félig bejött, félig nem. Egyrészt a kezdők valóban megtáltosodtak, sérülése előtt Walton is jól játszott, Clady All Pro lett, Franklin All sophomore, és Beadles rácáfolt a róla alkotott meglehetősen szerény véleményemre. Azonban ez csak 5 ember, s a cserék is nagyobb szerephez jutottak, mint terveztük. Waltont megfelelően helyettesítette Dan Koppen, aki még Bostonban megtanulta a no huddle-t, s így fontosabb igazolás lett, mint gondoltuk volna, s mint sokan gondolják azóta is. Azonban Kuper sérülésével már nem tudtunk mit kezdeni, s Ramirez ékes példája volt annak, hogy nem pusztán annyi történt, hogy Tebow helyett Manning és varázsütés, mert egész szezon alatt katasztrófa volt, mind pass protection-ben, mind futásblokkolásban.

Ami a futójátékot illeti, az Tebow-val összyardot tekintve ligaelső volt, 1 futásra vetítve már nem, de úgy se volt rossz. Most az átalakulással úgy lehetett számolni, hogy kevesebb teher nehezedik majd a futókra, nem nekik kell majd megoldani a yardokat, nekik csak kiegészíteni kell a passzjátékot, eladhatóbbá tenni azt, azzal, hogy amikor kell, akkor megvillannak. Ehhez igazán nem tűnt szükségesnek nagy beruházás, azonban McGahee már abba a korba lépett, amikor egy futójátékos karrierje egyik pillanatról a másikra véget érhet, s a Moreno iránti bizalom elmetszette az X-tengelyt, úgyhogy nem olcsón, a draft 3. körében jött Ronnie Hillman. Elsősorban 3rd down backnek szánva, abban a reményben, hogy egyszer majd alldown back is lehet. A futójáték annyit amennyit kellett, hozzá tudott adni, néha még többet is. McGahee hozta a tőle megszokott kemény yardokat, de tőle szokatlan gyakorisággal adta el a labdákat. Sérülése után Moreno élt az utolsó utáni lehetőséggel elhalasztva az égető RB problémát. Hillman-nek volt néhány szép megvillanása, összességében azonban nem lehetett rábízni a földi hadjáratot, s ez a Ravens ellen hiányzott is nagyon. MCG sérülés után még összekukáztuk Jacob Hestert is, az SD korábbi full backjét, aki kellemes meglepetés volt rövid yardos szituációkban.

Egy poszt volt, amit teljesen elhanyagoltunk az az FB. Egyrészt nem hosszabbítottunk Spencer Larsennel, bár utána Vaughnért cserébe idehoztuk Chris Gronkowskit, de a full back egyáltalán nem illett az offensebe. Ahhoz, hogy csere nélkül, huddle nélkül, végig vezessünk egy támadást, ahhoz olyan játékosokra van szükség, akik sok oldalúak, akik csak blokkolni tud a futáshoz, annak nincs helye a backfielden. Mellette kéne tudnia elkapni, futni, és passzhoz blokkolni. Ezek közül legalább 2-t.

Egyetlen egy hiányzó darab maradt a puzzle-ben. Mi történik, ha megsérül Manning. Úgy érzem a 4 nyakműtét nagyon túl volt lihegve. Manning azért tartott nyilvános edzéseket, hogy bárki megnézhesse milyen jó állapotban van a nyaka, s hogy nincs igazán szignifikánsan nagyobb esély arra, hogy lesérüljön, mint bármely más QB-nál. Részemről, azt a gondolatot se vetettem volna el, hogy kockáztassunk egy nagyot, s ha mégis lesérül Manning, akkor 1 évet kidobunk a kukába. A csapat magja fiatal, ha Manning sérült úgyse sok értelme van küzdeni. Elway azonban elszerette volna kerülni a Colts sorsát, s amellett, hogy rövid távon pár év alatt sikereket akar szállítani, egy pillanatra se vesztette szem elől a jövőt. Brock Osweiler nem a kedvenc pickem az idei draftról, de nem én voltam private workouton eldönteni, hogy mit is tud. Amellett, hogy elfogadható csere opció lett volna Manning sérülése esetén, ő lehet a jövő irányítója. Persze, itt megint vissza lehet kanyarodni a kényes témához, mert a jövő irányítója Tebow is lehetett volna, de ez megint egy olyan dolog, hogy amíg nem mond csődöt Oswi, addig ne írjuk őt le. Ha be kell állnia kezdőként, és semmit se tud, akkor majd lehet sírni Tebow után, nagy tragédia viszont szerintem akkor se lesz. Pár év után akkor jön majd egy nagyon gyenge idény, húzhatunk egy ígéretes QB-t, s a csapat magja még akkor se lesz öreg.


















Az új támadó felfogás

Adott volt tehát egy merőben különböző skillsettel rendelkező támadó gárda, s Mike McCoy miután kidolgozott egy sémát Orton köré, majd az egész taktikát átalakította Tebow igényeinek megfelelőre, most újra kezdhette elölről a munkáját, egy ismét teljesen más rendszer implementálásával. Magától értetődően magunk mögött hagytuk az optiont és a 6OL-es felállásokat, fullback csak a legritkábban volt tagja a backfieldnek, s míg tavaly mondhatni egyfolytában a földön erőltettük a támadást, idén az csupán a passzjáték kiegészítésévé szorult vissza. A center mögött Manning, mellette többnyire egyetlen futó játékos, akire három feladat hárulhat, vagy route-ot fut, s mint elkapócélpontot játssza meg őt Manning, vagy ott marad mellette megállítani a blitzet, illetve természetesen a legmagától értetődőbb feladat, hogy Manning átadja neki a labdát, s megiramodhat vele előre. Mellettük még 1TE+2WR vagy 2TE és 2WR állt fell a line of scrimmige-re. A tigh endektől természetesen elvárás volt mind a futásblokkolás, mind az elkapás. Előbbiben Dressen járt előrébb, utóbbiban Tamme tűnt jobbnak. Az elkapókra viszont kevesebb, pontosabban más feladat hárult, mint Tebow alatt. Többé nem a futás blokkolás lett az első számú feladatuk, hanem mint a legtöbb WR-nek, s ami alapján mérik a teljesítményüket, az elkapás. Viszont egy profi irányítóhoz profi elkapók is kellenek, ha az irányító jól hajtja végre a 3-, 5- és 7-lépéses passzokat, akkor az elkapónak is jó route-ot kell futnia. A szezon közben hatalmas fejlődésen ment át mind DT, mind Decker ezen a téren is, Manning ugyanis egészen ősi nevelési módszerekhez nyúlt vissza, ha nem futották pontosan a route-ot, nem passzolt feléjük. Ami magát a passzjátékot illeti, Manning legtöbbször meg se várta a play kibontakozását, hanem nagy kockázatot vállalva már az előtt elengedte a labdát. Ez az egyik kulcsa volt a hatékonyságnak, ugyanakkor igen látványos hibákat is eredményezett olykor-olykor, amikor nem volt teljes a megértés az elkapókkal, vagy a védő jól olvasta a játékot.

A másik dolog ami változott egy évvel korábbihoz képest, az a támadás sebessége. Míg Tebow-val rendre kivártuk a játékindításig kihasználható időt, rendszeres volt a tanácskozás, azaz a huddle a playek alatt, s az egész támadás célja az idő ölése volt, idén sebességet váltottunk. Tebow-val a meccs első 55 percében a meccsben maradás volt a cél, többször előfordult, hogy egyáltalán pontot feltenni a táblára se sikerült, s ha a védelem tartotta magát, akkor általában megfordítottuk, ha nem akkor hatalmas kiütés lett belőle. Idén azonban ahogy sikerült elhelyezkedni a line of scrimmage-en, indítottuk is a playt. Volt hogy egész drive-okat végig vezettünk csere nélkül, meggátolva ezzel az ellenfelet is a cserében, hogy az adott olvasott playre a lehető legjobb felállást választhassák. S nem egy 1st downt nyertünk azzal, hogy az ellenfél megpróbált cserélni, mi viszont elindítottuk a játékot, mielőtt leértek volna a pályáról.

A folyamatos gyors játékhívásokkal, sok rövid playjel továbbra is kontrolláltuk az órát valamennyire, de ami a fontosabb volt, hogy folyamatosan pakoltuk felfelé a pontokat a táblára, sokszor rákényszerítve ezzel az ellenfelet, hogy adják fel a legjobb játékukat. Nagy hátrányban ugyanis kénytelen lettek passzolni, s akkor jöhetett a liga legeredményesebb passrush-ja. A nagy váltás eredménye az lett, hogy meccsenként 15 pont helyett 30-at szereztünk. 481 ponttal és 6366 yarddal a liga 2. legjobb támadóegységét mondhattuk magunkénak. Összevetés képen egy évvel korábban 309 pont és 5066 yard volt a csapat neve mellett, valahol a vert mezőnyben.

Változások a védelemben

Míg az offensetől mindenképp előrelépést vártunk, akár a meglévő keret fejlődése által, akár új FA igazolások árán, addig a védelemmel nagyjából elégedettek lehettünk. Míg Denveren kívülre Tebow-n kívül más híre nem nagyon jutott el, a védelem volt az, ami a megnyert meccseken, óriási küzdésről tanúságot téve 13-15 pont környékén tartotta az ellenfelet. Dennis Allen rendszere egyszerű volt, 4-3 alapfelállás 1 gap játékos, mindenki azonnal rohamozta a számára kijelölt "lyukat", s ez általában működött is. Azonban az igazán jó QB-k ellen, mint  Rodgers, Stafford vagy Brady kétszer is, nagyon nagy csődöt mondott. Fitzpatrick nem az igazán jó QB kategória, de ott a támadók nem csupán semmit nem csináltak 55 percig, hanem 4-5 labdavesztéssel mindent elkövettek a vereségért, s így hamar összedőlt a csapat Karácsonykor. A hiba azonban nem hinném, hogy a sémában volt, csupán nagyon élesen kirajzolódott néhány korlátja, mint pl a TE védekezés nemléte, a belső nyomás súlytalansága, s a rövid cserepad a secondaryben, noha nem véletlen győzködtem itt a népet Chris Harris kompetenciájáról.

Szóval gyökeres változásokra nem igazán számíthattunk volna, ugyanakkor az új DC személye nem ritkán sémabeli változást hoz magával. Nos, egyrészt volt állandóság is és változás is. JDR se hagyta elkallódni a sok felfedezett csiszolatlan gyémántot, hanem tovább csiszolta őket, mint pl Chris Harris-t, akit néhány Bronco drukker elküldött volna búsba, idén viszont a legtöbb CB mutatóban top10 vagy top5 volt, mint pl defensive passer rating, coverage yards vagy runstop%. S mellé jöttek új "gyémántok" csiszolódni, mint Tony Carter, Mitch Unrein, vagy Danny Trevathan, akik fokozatosan épültek be a csapatba. DJ ideiglenes pótlását pedig WesleyWoodyardra bízták, aki talán már a szezon előtt sem volt teljesen "csiszolatlan", de még az én igen magas várakozásaimat is felülmúlta.

A konkrét needekre  biztosabb választások érkeztek, a fal közepére visszahoztuk Justin Bannant, Vickerson és Warren fizetését megnyirbáltuk kicsit, de maradtak, s a draft első választásával is ezt a pozíciót erősítettük, Derek Wolfe játékjogával. Warren ugyan ismét IR-re került, de végül is nem hiányzott. MLB posztra a veterán Keith Brooking jött, hogy legyen meccstapasztalattal is rendelkező játékos az LB sorban, de hosszabbítottunk Joe Mays-szel is sokak értetlenkedésére. Nos, róla végérvényesen bebizonyosodott, hogy nincs helye az NFL-ben, de Brooking jól vette át szerepét, s az így kapott extra lehetőséggel Trevathan is élni tudott. S mikor DJ visszatért, mivel Woody az erős oldalról kirobbanthatatlan, ő is az MLB rotációba került be, s úgy már igazán nem lehetett panaszunk erre a pozícióra se. A secondaryben a tavalyi egyik bűnbakot, Goodmant kirúgtuk, helyére Tracy Portert hoztuk, aki azonban lebetegedett, s Chris Harris nagyon hamar kiszorította őt CB2 posztról, Tony Carter pedig a nickelből is. Mondhatni tehát a pozíció megoldódott házon belül. Két ilyen UDFA CB-t találni nem mindennapi. A drafton jött még Omar Bolden, idén ugyan nem volt szükség rá, hogy kiderüljön mit tud, de neki is nagy upside-ja van. Kényesebb kérdés volt a safety, Dawk ugyanis több volt a csapat számára mint egy játékos. Azzal a Mike Adams-szel pótoltuk, aki mint mentor, vagy vezért mondhatni Dawkins, csak kisebb kiadásban, s igazán kellemes meglepetésre a pályán is kifejezetten hasznos tagja lett a csapatnak. Másik nagyon kellemes meglepetésként az egyel korábbi szezont végiggyengélkedő Rahim Moore azzal a játékkal rukkolt elő, amit tavaly is vártunk tőle. A Champ Bailey - Mike Adams - Rahim Moore - Chris Harris - Tony Carter sor végül minden várakozásunkat felül múlta.



Jack Del Rio védelme

Jack Del Rio iigazából nem is keveset változtatott a tavaly bevált rendszeren. Bár ahogy már említettem, a nagy reménységek tovább fejlődtek alatta, s meghagyta a 4-3-mas alapfelállást is, mégse úgy ahogy tavaly volt. A védő falban Doomot kitette wild9 pozícióba (a képzeletbeli második TE-en is kívülre), ahonnan megállás nélkül rohamozta az irányítókat, s feladatköre igazából sokkal inkább felelt meg egy 3-4OLB-nek, sőt nemegyszer valójában is nem 3pontos állásból, hanem 2pontosból indult, ahogy az LB-k szoktak. A fal másik három tagja, Bannan, Vickerson és Wolfe pedig hasonló szerepkörben, mint egy 3-4 DL. Hasonlóban. Ha a 4-3mas védelmet nézzük, saját posztján mindegyikük kifejezetten nagy darabnak számított, Wolfe-t eleve DT-nek hittük, ehhez képest lett elsősorban DE. Mindhárman 2gapet játszottak, azaz 2 lyukért is felelősek voltak, az elvárás feléjük pedig elsősorban a futás megállítása, illetve, hogy megteremtsék a lehetőséget Von Millernek és Doomnak, hogy sackkeljenek. Az LB sorban Von Miller egy 4-3 SLB-hez képest nagyon nagy százalékban passrushra ment, ezért néha egészen olyan képet festett a védelem mintha 3-4 lenne. Kicsit el volt mosódva az egész. A siker egyik kulcsa pont ez volt, hogy nem igazán lehetett előre kiszámítani, hogy mit fogunk csinálni. Von Millerre nem lehetett 2 embert állítani, mert akkor ha kellett, egyszerűen nem az irányítóra ment, hanem emberfogásra. De az egész fal célja legtöbbször az volt, hogy számára kikaparjuk a gesztenyét, azaz, hogy 1-1-ben maradjon falemberével. Wolfe e cél érdekében sokszor 2 embert kötött le, Doomot nagyon sokat kettőzték, mert ha nem, akkor ő csinálta meg a sacket, ha középre nem figyeltek, akkor jött onnan, Woody vagy valamelyik másik blitzelő, Mike Adams, Chris Harris, ...

Valamikor a bye week alatt nagyon összeállt a futás elleni védelmünk, onnantól az elején megfogtuk a futást, Manningék feltettek a táblára egy baljós 20 pontot, s egyértelművé vált, hogy passzolni kell az ellenfélnek. Ekkor elővehettük a nickel package-et, azaz az 5DB-s felállást. Champ Bailey és Chris Harris a legjobbak között volt emberfogásban, s Tony Carter is kifejezetten jó volt, így aztán a QB nem tudta gyorsan játékba hozni a labdát, a 5-6 men rush viszont nagyon közelített hozzá. Igazán jól kiegészítette magát a támadás és a védelem, a védelem futás ellen és passz ellen. Végül 289 pontot és 4659 yardot engedve a 2. legjobb védelemnek örülhettünk az alapszakaszban, miközben 52 sacket számoltunk össze a szezon során. Von Miller csapatrekordot döntött 18,5-lel, de Dumervil is 10 fölé jutott, Wolfe és Woody pedig 5 fölött vették ki részüket a termésből.

Érdekesség, egyetlen egy 300 yard passert se engedtünk az egész alapszakasz során.

Special Team

Egy dologról nem esett még szó, a speciális egységről. 2011-ben Matt Praternek szokatlanul nagy szerep jutott a sikerekből, így elég nagy összegű szerződést tudott kialkudni magának. Idén azonban változott a helyzet. Nem volt szükség 59 yardos egyenlítő FG-re az utolsó pillanatban, sokkal inkább egy olyan kickerre lett volna szükség, aki amikor kell, akkor belövi. Prater viszont a tőle megszokott 70-80% közti pontosságot hozta. 2011-ben egy erős lábú cltuch kickerre volt szükség, idén egy magabiztosabb kellett volna.

A másik említésre méltó dolog Trindon Holliday leigazolása volt. Visszahordó poszton évek óta az volt a politikánk, hogy hoztunk valakit, egy WR vagy CB-t, aki majd hátha betanul KR/PR-nek is. Ezzel most Elway szakított, s kifejezetten KR/PR posztra idehozta Hollidayt. Személyszerint mielőtt láttam volna játszani Hollidayt, már akkor is örültem ennek, végre valaki akinek ez a feladata, s nem azért kell aggódni, hogy egy WR vagy CB lesérül, van valaki, akinek csak erre kell koncentrálnia. Hollyday 1 PR és 1 KR TD-t jegyzett a szezon során, a PO-ban pedig élete meccsével szolgált rá a bizalomra. 

Összességében:

Mindent egybe véve, a csapat sokat lépett előre. Az FA-k elsöprő többsége bevált, a drafttól nem vártunk sokat, de amit vártunk, azt maradéktalanul meg is kaptuk. Az újak mellett több korábbról meglévő fiatal játékos kapott több lehetőséget, s élt vele, és a legtöbb játékos komoly fejlődést mutatott tavalyhoz képest. Rahim Moore feledtette tavalyi szenvedését, de Von Miller is rengeteget lépett elő, még a 2011-es kiemelkedő produkciójához képest is. Zane Beadles meg pl eddig szunnyadt, hogy most dobbanthasson. Többről volt itt szó amellett, hogy ide jött Peyton Manning, s biztos vagyok benne, hogy nélküle is erősebb lett volna a csapat, kérdés csupán, hogy mennyivel. A csapatépítés mindenesetre jól sikerült.

Ami pedig az edzőket illeti, Fox legnagyobb előnye, hogy megfelelő szakemberekkel veszi körül magát. Ez így volt tavaly is, s idén amikor elvesztett egyet, egy talán még jobbal tudta pótolni. Ultra konzervatív felfogása idén se segített a csapatnak a PO-ban, ezzel sajnos meg kell barátkozni. A két segédedző egyaránt hibátlan szezont futott, McCoy 2 éven belül a harmadik teljesen különböző támadó struktúrát implementálta sikeresen, s ez a ligában se maradt észrevétlen, így idén az ő pótlásával kell majd megbírkózni (Adam Gase vette át a helyét), Jack Del Rio pedig folytatta amit Dennis Allen elkezdett, s idén egy még jobb védelmet láthattunk. S ami a legjobb, hogy friss még az emlék, hogy mennyire nem vált be főedzőként, ezért senki se lopta el tőlünk, így össze se tudom számolni hány év után először, de nem váltunk védelmi koordinátort. Ez nagyon sokat jelent a védelemnek, melynek a magját fiatal, csiszolódó játékosok alkotják.

A szezon alakulása

Ami magát a szezont illeti, így visszatekintve, nem sikerült az első hétre összeállnia a csapatnak. Manning nem szokott össze az új csapattársakkal, az új csapattársak nem sajátították el kellő időben a Manning-offense alapjait, a védelem nem állt át a szezon kezdetre az új sémára, s a sorsolás neheze az első hetekben jött. Az eredmény nagyon ingadozó játék volt, legyőztük a Steelerst, kikaptunk a Falconstól a Texanstól, nagyon megvertük a Raiderst, de alul maradtunk a Pats-cel szemben, 2 győzelem és 3 vereség, aztán történt valami...  Elsősorban az offense bénázásának köszönhetően 0-24-re álltunk félidőben a Chargers ellen. Majd a második félidőben 5 labdaszerzésnek, 2 védő TD-nek, és fantasztikus offense teljesítménynek köszönhetően 35-24-re fordítottunk, s onnantól nem lehetett minket megállítani az alapszakaszban. Összeállt a csapat, az elkapók, a front7, a secondary. A nagy menetelés második áldozata a Saints volt, ahol a végül 5000 yard fölé jutó Brees ellenünk csak a garbage time-ban lépte át a 200-at, a szentek védelme pedig egy percig nem tudta feltartóztatni Manningéket. A Bengals ellen előbb megnyertük a meccset, majd visszaengedtük őket, csakhogy aztán újra megtörhessük a tigriseket, a Panthers ellen a védelem Von Miller vezérletével megmutatta Cam Newtonnak ki is az a Super Man, s a Chargersnek a visszavágón se adtunk esélyt, gyakrolatilag el is döntve a divízió kérdését. Az offense mindannyiszor 30 pont fölött szerzett. A Chiefs ellen jött egy kis hullámvölgy, legalábbis az offense részéről, hogy aztán folytatódjon a magabiztos menetelés a Bucks ellen, teljesen megfogtuk az addig szárnyaló Doug Martint, a Raiders csak kikapni jött hozzánk, a Ravens-en rekordmennyiségű 3and outot kiharcolva léptünk át idegenben, a Browns és Chiefs ellen pedig érvényesítettük a papírformát egy-egy nagyarányú győzelemmel. 13-3-al az AFC élén és holtversenyben az NFL élén végeztünk. A szerzett és engedett pontok és yardok alapján a legjobb csapat voltunk, s esélyesként várhattunk a rájátszást, ott azonban az ellen a Ravens ellen, melyet korábban magabiztosan legyőztünk, több egyéni hibának és egy beszari edzőnek köszönhetően kikaptunk. Nem az a megalázó 45-10 vagy mennyi volt a vége, hanem egy szívszorító 38-35 második hosszabbításban, ahol már-már örültünk a győzelemnek, de a legegyszerűbb dolgot, a prevent D-t nem tudta végrehajtani az egész szezonban jól játszó Rahim Moore, így aztán rövidre sikerült az utószezon. A sport ilyen, hiába a klasszisokkal jobb csapat, néha az se elég, de nagy különbség van, amikor 1 ponttal verjük a gyenge csapatokat, és kiütnek minket az erősek, s aközött amikor mi ütjük ki a gyengéket, és 1 ponttal maradunk alul az erősekkel szemben. Mert 1 pont bármikor megfordulhat a másik irányba, de 30 az nem. Bizakodhatunk a jövőt illetően, de ez sem garancia a sikerre, idén is hiába voltunk a legjobbak, jövőre se biztos, hogy ez elég lesz. 1996-ban hasonlóan jártunk 1seedként kikaptunk a 9-7tel PO-ba csusszanó Jags ellen. Akkor a csapat együtt maradt, s 2 SB-vel búcsúztattuk veterán 30 év fölötti Future HOF irányítónkat. Ezt a forgatókönyvet most is elfogadnám.



Konklúzió:

Az FO, élén Elway-jel két célt tart szem előtt. Hogy rövid távon sikereket érjen el a csapat. Ennek érdekében jött rengeteg olyan játékos, aki azonnali upgrade volt tavalyhoz képest, akik előtt már nem áll hosszú jövő, de annál fényesebb lehet velük a jelen. Ugyanakkor egy percre se feledkeznek meg a jövőről, Von Miller, Derek Wolfe, Chris Harris, Tony Carter, Mitch Unrein, Danny Trevathan, és még sokáig sorolhatnám ők a jövő zálogai. Drafton fiatal tehetségeket hozunk, akiket nem kell azonnal mély vízbe dobni, mert a fontos pozíciókat bizonyított veteránokkal oldjuk meg. Ez a csapatépítés helyes útja. Akkor is, ha ennek áldozatul esett Tim Tebow. Egy nagyon szimpatikus játékost vesztettünk, de sokan túl sokat tulajdonítanak az itt töltött 2 évének, s azáltal hogy nagyobb "figyelmet" szánnak rá, mint néhány 9-10 évet itt töltött hősre, azzal az ő érdemeiket implicite lekicsinylik. Ha egy 2 évet itt töltött QB a legnépszerűbb, a legimádottabb játékos, aki miatt készek egyesek úgy megsértődni, hogy a csapat ellen szurkolnak, akkor azok egyrészt 40-50 nagyon szimpatikus játékos ellen szurkolnak, s olyan legendákról feledkeznek meg, mint Randy Gradishar, Steve Atwater, Floyd Little, Louis Wright, Rulon Jones, John Elway, Terrell Davis, Rod Smith, Shannon Sharpe, és még naggyon-naggyon sokáig sorolhatnám azokat a játékosokat, akik sokkal többet tettek a csapatért, mint Tim Tebow. Ő is sokat tehetett volna, de az korántsem biztos forgató könyv volt, hogy így is lesz, mégis ez a két éve néha úgy tűnik egész történelmet törölt ki a könyvekből, s ilyenkor szinte sajnálom hogy itt volt, mert ennél nagyobb kárt Ryan Leaf vagy Jamarcus Russel se okozhatott volna egyetlen csapatnak se. Ez nem Tebow hibája, mégis pont ez az, amivel megosztja az NFL világát, s ami akár abba is kerülhet neki, hogy nem talál magának csapatot jövőre...

Kilátások a következő szezonra:

Ismét sok kihívással kell majd szembe néznie Elwaynek, Foxnak és a vezetőségnek. Egyrészt McCoy kiemelkedő munkája nem maradt észrevétlen, s a Bolts HC pozíciót kínált neki, amit el is fogadott. Pótlását házon belül odottuk meg, jelenlegi QB coachunkkal Adam Gase-szel. Tavaly elmaradt az OL depth megoldása, idén nem lehet tovább halogatni, Clady free agent lesz, meg kéne tartani, még pedig úgy, hogy később jusson hely a fizetési sapka alatt Von Millernek, Woodyardnak, Chris Harrisnek, Demaryius Thomasnak és Eric Deckernek is. A DT poszt jó volt tavaly is és idén is, azonban most megint lejár a szerződése mindkét kezdőnek. Vagy velük kell hosszabbítani, vagy újat hozni, vagy akár mindkettőt. S Champ Bailey utódlása továbbra is napirendi pont. Chris Harris és Tony Carter játéka alapján talán kisebb prioritás, de Bailey nélkül még nem játszott a védelmünk, a legjobb elkapó fogásában még nincs nagy tapasztalata egyiküknek se, szóval biztonsági okokból nagyon is indokolt lenne akár az első pickkel is CB-t húzni áprilisban. Ebben a mai passhappy ligában úgy is gyakrabban van már fent 5 DB, mint 4. S én magam a SS piket se tartanám hülyeségnek a draft elején, Rahim Moore inkább FS, Quinton Carter is, Mike Adams pedig már öreg, és csak 1 év maradt a szerződéséből.

Egyik se egetverően nagy need, ezért megtehetjük, hogy az elérhető legjobb játékossal (BPA) erősítsünk, ilyen szempontból jó helyzetben vagyunk. Olyan szempontból viszont nem, hogy nehéz olyan embert mondani akár FA-ról, akár draftról, hogy na ő ide jön, sokkal erősebbek leszünk tőle. Talán nincs is nagy szükség rá. A csapat sokat lépett előre 2011-hez képest, ha folytatjuk a megkezdett utat, jövőre újra harcba szállhatunk a trófeáért, s újra sok szép emlékben lehet része azoknak a szurkolóknak, akik képesek továbblépni a közelmúlton. Sosem éreztem még ekkora szükségét, hogy ezt leírjam, bár bízom benne, és hiszem, hogy a többség számára nem kell, csak a nagyon hangos nagyon kisebbség számára, de szurkoljunk együtt jövőre is a csapatunknak, mert megérdemli szeretetünket: Hajrá Broncos!

Hivatalosan is megkezdte a felkészülést a 2013-as szezonra a Colorado Rapids együttese, a csapat ugyanis már túl van az első néhány felkészülési mérkőzésén a napfényes Arizonában. Emellett természetesen további offszezonbeli változások is történtek a klub háza táján, aktuális hírcsokrunkban az elmúlt hetek történéseiről számolunk be.



Az MLS SuperDraftot követően pár nappal megtartották az idei Supplemental Draftot is, melyen a Rapids négy választási lehetőséggel rendelkezett. Legelső húzásunk a börze 25. helyén a jamaicai származású bekk, Brenton Griffiths volt. Első két college szezonját egy kisebb texasi főiskolán végezte, a junior és a senior évében pedig a South Florida gárdáját erősítette, ahol 36 mérkőzés alatt négy gólt szerzett, menet közben pedig hazája U17-es és U20-as nemzeti válogatottjában is debütált már. A 37. pozícióban a brazil balszélső Stefano Souza Pinho akadt a horgunkra, aki 15 éves korától a nagynevű Fluminense korosztályos csapatait erősíti, 2012-ben kölcsönadták a másodosztályban szereplő Guaratingueta-hoz. Folytatva a nemzetközi választásokat, a 44. kiválasztott a nigériai születésű Machael David volt a University of Santa Barbara végzős labdarúgója. A középpályás egyetemi karrierje során 66 mérkőzésen lépett pályára a négy év alatt, három gólt és tíz asszisztot jegyzett, 2010-ben pedig tagja volt az All-Big West első csapatának. Végezetül még egy hátvédet választottunk, a szintén brazil Marcello Castro a drat összetettbeli 63. pick-je volt. Egyetemi pályafutását a Sacred Heart-on végezte, ahol végzősként bekerült az NSCAA All-American harmadik számú csapatába is, egy évvel ezelőtt pedig konferenciája legjobb játékosa és legjobb hátvédje volt. A négy esztendő leforgása alatt 23 gólt szerzett védő létére, mellyel iskolája történetének valaha volt ötödik legjobb góllövője lett.

A január 22-i napon egy újabb csereüzletet jelentett be a csapat, melyben a közelmúltbeli re-entry drafton megszerzett Eric Avila-t a Chivas USA-hez küldtük egy másik lejáró szerződésű középpályásért, Nick LaBrocca-ért cserébe. Az érkező játékos neve nem véletlenül csenghet ismerősen a Rapids-szurkolók számára, ugyanis annak idején, 2007-ben mi draftoltuk őt és három szezonon át a helyi csapatot szolgálta. Utolsó két évében a középpálya meghatározó játékosa volt, 2008-ban 30, 2009-ben 29 meccsen lépett pályára, mielőtt a 2010-es szezont megelőzően elcseréltük volna a Toronto FC-hez Marvell Wynne-re. 2011-ben került tovább a gótokhoz, ahol pályafutása rögtön eddigi legjobb szezonját futotta, mind a 34 mérkőzésen kezdő volt, nyolc gólt szerezve pedig az MLS All-Star csapatába is besorolást nyert. Kiváló szervező és védekező középpályás, a trade fényében már érthető, hogy miért adtunk túl pár hete oly könnyen Larentowicz-on, a 28 esztendős LaBrocca személyében nagyszerű játékossal erősítettünk.

Ezt követően a csapat megszerezte a 18 esztendős kameruni csatár, Charles Eloundou játékjogát, aki napjaink egyik legnagyobb afrikai tehetségének számít. A 2012-es évben hét meccsen nyolc gólt szerzett az U20-as Afrikai Nemzetek Kupája selejtező sorozatban, és hazája felnőtt válogatottjában is bemutatkozott már. A fiatal támadó jelenleg is válogatott elfoglaltáságát tölti, vélhetően február közepén csatlakozhat a Rapids-hez.

Egy hét coloradói ráhangolódást követően, az edzőtábor ténylegesen január 27-én vette kezdetét, amikor a keret tagjai elutaztak Arizonába a hagyományos 'Desert Friendlies' sorozatra lejátszani néhány barátságos mérkőzést. Összesen 26 játékos és 11 tréner alkotta a Rapids különítményét. Egészen konkrétan négy kapus, Matt Pickens, Steward Ceus, Jimmy Maurer és Clint Irwin. Hátvédként Drew Moor, Diego Calderon, Chris Klute, Anthony Wallace, Marvell Wynne és Kory Kindle tették tiszteletüket. A középpályára a nagy visszatérő Pablo Mastroeni mellett számolhattunk még Hendry Thomas, Nick LaBrocca, Tony Cascio, Brian Mullan, Shane O'Neill, Martin Rivero, Dillon Serna, Nathan Sturgis, Dillon Powers és a próbajátékon lévő Jamie Smith részvételére. A támadók közt pedig Andre Akpan, Deshorn Brown, Kamani Hill, Atiba Harris és Cesar Romero kapott helyet. Később csatlakozott még a kerethez két supplemental draft pick, Brenthon Griffiths és Marcello Castro, valamint a hondurasi származású Walter 'Pery' Martinez próbajátékra jelentkezett. A 30 éves támadó legutóbb a kínai bajnokságban szerepelt, 2010-ben pedig pályára lépett a világbajnokságon is.

Sérülés miatt nem ment el Arizonába a hátvéd Davy Armstrong (hátsérülés); Edson Buddle (térd) az amerikai válogatott edzőtáborában sérült meg januárban, és csak pár hét múlva csatlakozik a csapathoz Colorado-ban; a chilei Kevin Harbottle pedig egyelőre nem rendelkezett érvényes amerikai vízummal.

Az első tucsoni mérkőzésünket a Portland Timbers ellen vívtuk múlt kedden a Kino Sports Complex-ben, s a csapat a következő összeállításban képviseltette magát: Pickens - Mullan, Moor, Calderon, Wallace - Thomas, Mastroeni, Rivero - Hill, Cascio, Harris. A félidő első fele nyugalmasan telt, az első komoly helyzetet a 23. minutumban jegyezhettük fel, amikor Harris lekészítéséből Hill kőkemény lövése kerülte el nem sokkal az oregoni kaput. Négy perc múlva viszont a Timbers szinte helyzet nélkül szerzett gólt, Valeri közeli szabadrúgásgóllal mattolta Pickens kapust, így a zöld-fehérek jutottak lépéselőnyhöz. Az állás nem is változott a szünetig, a második játékrészre pedig mindkét csapat teljesen más felállásban jött ki, a mieink második félidei összeállítása így festett: Maurer - Klute, O'Neill, Sturgis, Kindle - LaBrocca, Powers, Serna - Martinez, Akpan, Brown. Lendületesen kezdtünk el játszani a szünet után, a csatáraink szemmel láthatóan nagyon igyekeztek, Akpan és Brown is robbanékonyak voltak, mindketten többször helyzetbe kerültek, melyek rendre kimaradtak. A 63. percben viszont a védelemben történt egy megingás, melyet a Timbers könyörtelenül kihasznált, a coloradói térfélen megszerzett labdából Alhassan lőtt a hosszú sarokba. Bő tíz perccel a meccs vége előtt minden eldőlt, O'Neill eladott labdáját Valencia köszönte szépen, és 3-0-ra módosította az eredményt. A hajrában legalább szépíteni sikerült, egy formás támadás végén Kindle bal oldali beadását a jó ütemben érkező Deshorn Brown fejelte közelről a hálóba, de így is 3-1-es vereséget szenvedtünk.

Másnap kiderült, hogy az első félidő hajrájában megsérülő Martin Rivero-nak eltört a lába. Az argentin középpályást hazaszállították Denverbe és pár nappal később meg is operálták, előreláthatólag 2-3 hónapot kell kihagynia, vagyis a szezon első meccsein mindenképpen nélkülöznünk kell a játékmestert.

Csütörtökön a bajnoki döntős Houston Dynamo-val mérkőztünk meg második alkalommal az arizonai versenysorozatban, a coloradói kezdőcsapat jelentősen átalakult a tesztelés jegyében: Ceus - Wynne, Moor, Calderon, Kindle - Thomas, Mastroeni, Hill - Harris, Brown, Cascio. Sajnos, a texasiak két perc alatt megszerezték a vezetést, az ellenfél térfelén vesztettük el a játékszert, melyből a narancsmezesek nagy lendülettel lefordultak, és Johnson bejátszása négy ember között megtalálta Elliot-ot, aki egy állítás után védhetetlen gólt ragasztott Ceus-nak. Akár pár perc alatt egyenlíthettünk volna, de Harris lövését nagy helyzetben blokkolták, a későbbiek folyamán pedig meddőnek bizonyult a Rapids fölénye, így a félidőben 1-0-s hátrányban voltunk. A második játékrészre ismét leváltottuk a teljes 11-et, és az Irwin - Mullan, Griffiths, O'Neill, Wallace - Powers, Sturgis, LaBrocca - Martinez, Romero, Serna sor foglalta el a pályát. Továbbra is lendületben maradtunk, jó ritmusban játszott a csapat, de a helyzeteinket képtelenek voltunk gólra váltani, különösen a próbajátékos Romero volt nagyon elemében. A 79. percben a saját nevelésű Serna ballal eresztett rá egy hatalmas kapáslövést, de Marscheider kapus bravúrral védeni tudott, így a finisben sem tudtunk egalizálni, megkaptuk a második vereséget is a sorozatban.

Ezúttal Anthony Wallace hagyta el a játékteret idő előtt, miután a hátvéd kapott egy rúgást a lábára, a befejező félórában Klute helyettesítette.

Szombaton lejátszottuk a harmadik, egyben utolsó mérkőzésünket az arizonai felkészülési állomáson, utoljára a San Jose Earthquakes együttesével találkoztunk. A kezdőcsapatunk a következőképpen nézett ki: Pickens - Wynne, Moor, Calderon, Klute - Thomas, Mastroeni, Hill - Harris, Brown, Cascio. Rendkívül motiváltan vetettük bele magunkat a játékba, az első két meccs szerencsétlen elvesztése után mindenképpen javítást reméltünk, ennek érdekében rámenős támadásokat vezettünk egymás után. Gyakorlatilag az egész első félidőt uralmunk alá vontuk, sorban alakítottuk ki a helyzeteket, de Hill beadása után Brown közeli fejesét a SJ-i kapus bravúrral védte, majd Cascio kemény lövése kevéssel tévesztett célt, a nyitó felvonás így gól nélküli döntetlennel ért véget. A második félidőre a következő összetételű csapat jött ki: Ceus - Mullan, Griffiths, Klute - Sturgis, Powers, Serna, LaBrocca, Smith - Akpan, Castro. A második 45 percben még inkább offenzív felfogásban játszottunk, és végül a 65. minutumban a fölény góllá érett, Klute gyönyörűen ugratta ki Akpan-t, aki kihagyhatatlan helyzetben tálalt Jamie Smith elé. A skót középpályás találata 1-0-s győzelmet jelentett számunkra, a befejező időszakban magabiztosan megőriztük az előnyt, és megszereztük az első sikert az idei felkészülés alatt.

Nem indult zökkenőmentesen az előidény a Rapids számára, de a keret keményen dolgozik és reményeink szerint a munka gyümölcsét majd a szezonban le fogjuk aratni, ha most még be is csúsznak vereségek. Az igyekezet és az akarat tisztán látszik a játékosokon, reméljük nyugodtabbak leszünk, mint egy évvel ezelőtt és Pareja munkája 2013-ban tényleg be fog érni. Sajnos, kisebb-nagyobb sérülések árnyékolják be a felkészülést, Rivero személyében egy alapembert is nélkülöznünk kell a következő hónapokban, míg több ígéretes erősítés még csak ezek után fog csatlakozni a táborhoz.

A csapat azóta hazatért Colorado-ba, bő egy hétig itthon készülünk, majd február 14-15-én Las Vegas-ban lesz jelenésünk, ahol előbb a UNLV, majd a Chivas USA ellen játsszuk le a soros barátságos mérkőzéseinket.

Az első négy meccshez hasonlóan a legutóbbi négy találkozón is 2-2es mérleggel gazdagodott a Colorado Avalanche jégkorong csapata az NHL csonka szezonjában.























Az Avs a hét elején kanadai idegenbeli túrára vonult a divízió ellenfelekhez és az első találkozón hétfőn 4-1re kaptunk ki az Edmonton Oilers ellen. Ritka gyengén kezdtük a meccset és az első harmadban Hemsky és Eberle emberelőnyös találataival hamar lépéselőnybe került az Oilers. Később se tudtunk váltani, gyengék voltunk a mezőnyben, a hazaiak sokkal jobb ritmusban pörögtek és a meccs derekánál Horcoff PPGvel 3-0ra húztak el. Csak az utolsó harmadra szedtük össze magunkat, mikor szinte minden mindegy volt, de legalább felpörögtünk és elkezdtünk rendesen támadni. Meg is lett az eredménye a szépítés formájában, a 48. percben P.A. Parenteau kotort be a kapu torkából egy lecsorgó korongot Dubnyk lábvédőin keresztül. Később is lendületben maradtunk, de hiábavaló volt az igyekezet, mert több gólt nem tudtunk szerezni a jó játék ellenére. Végül az utolsó percben az 1/1es Yakupov üres kapus gólja állította be a végeredményt. Parenteau már a harmadik gólját lőtte az évben, Semyon Varlamov ismét jól védett (23/26), az első két harmad kritikán aluli volt és egy harmad jó játék nagyon kevés volt. Sajnos a Sharks ellen fej sérülést szenvedő csapatkapitány Gabriel Landeskog ezen a meccsen se tudta vállalni a játékot, pár nappal később IRre tettük.

Két nappal később a Vancouver Canucks otthonában 3-0s vereséget szenvedtünk. Az eredmény ellenére nem volt ennyire sima a mérkőzés, a két csapat szinte végig szoros csatát vívott egymással. Az elején McLeod és Weise verekedtek, hét perc után Garrison lövésével jutottak vezetéshez a házigazdák. A második harmadban többször emberelőnyben játszottuk, de nem tudtunk élni a lehetőségekkel. Ehelyett a Canucks növelte a különbséget, Lapierre kiugrott és sehogy nem sikerült feltartóztatni. Kezdett eldőlni a meccs és kevés igazi gólhelyzetünk volt, aztán a harmadik harmadban egy emberelőnyből Kassian a harmadik vancouveri gólt is elhelyezte Varly hálójában, ezzel minden eldőlt. Nem tudtuk bevenni Luongo ketrecét, 24 lövésünk volt, a hazaiaknak 23, de ők háromszor is betaláltak. A támadójátékunk nem volt kellően határozott, az ellenfél kapuja előtt mindig elfogyott a tudomány, megérdemelten győztek a hazaiak.

Ezt követően meglepetésre 6-3ra leraktuk a Calgary Flamest idegenben, végre kijött a lépés és összejött egy bravúros győzelem a csapatnak. Ahhoz képest, hogy back-to-back mérkőzést játszottunk, nagyon jó eredményt értünk el, Giguere először kezdett a szezonban. Kiélezetten indult a meccs, a találkozó első felében Hudler két góljával kétszer is vezetett a Flames. Az első harmad utolsó percében John Mitchell válaszolt az agresszív forecheck eredményeként, a második felvonásban P.A. Parenteau révén egyenlítettünk, egy lecsorgó korongot piszkált be fonákkal néhány méterről. A második etap hajrájában 3-2nél szereztünk először vezetést, megint a negyedik sor végezte nagyszerűen a letámadást és Kobasew kapu mögül visszatett passzát ismét John Mitchell vágta a hálóba. Még a szünet előtt válaszolt a Calgary, egykori kedvencünk Tanguay volt eredményes ajtó-ablak helyzetből. A harmadik harmad sokáig kiélezetten alakult, általában a Flames állt közelebb a negyedik gólhoz, de nem sikerült megszerezniük, Jiggy remekül védett. Aztán a hajrá nekünk sikerült sokkal jobban, Paul Stastny bő egy perc alatt duplázott, mindkétszer közvetlen közelről szerzett lesipuskás találatot, ami két pontot jelentett nekünk. A végeredményt az üres kapura P.A. Parenteau állította be, így ő és Stastny is dupláztak, a csapat pedig b2ben szerzett hat gólt házon kívül. Giguere az idei első kezdésén 28 lövésből 25öt hárított, amit ki kellett, azt ki is védte.

Utoljára a szombati játéknapon léptünk pályára és a magyar idő szerint esti mérkőzésen 3-1re legyőztük az Edmonton Oilerst hazai közönség előtt. Pedig nem úgy indult a meccs ahogy elképzeltük volna, az első perc végén a kanadai csapat szerzett vezetést, Hemsky jobb oldali betörése után Yakupov volt eredményes. A szerencsétlen kezdés nem vetette vissza nagyon a csapatot, főleg a második harmadtól kezdtünk el egyre rámenősebben játszani. Ennek eredményeként a 33. percben P.A. Parenteau jóvoltából megérkezett az egyenlítés, aki egy kapu elé belőtt korongot továbbította a ketrecbe. Bő három perc múlva pedig fordítottunk, egy gyors kontra végén Duchene bejátszásából Jamie McGinn talált be. Izgalmasan alakult a játék, akár a harmadik gólt is belőhettünk volna, egyre lendületesebbek voltunk elöl, de Dubnyk jól védte a kanadai kaput. Aztán csak összejött a harmadik találat, a hajrában Paul Stastny empty netterrel volt eredményes. Varlamov 25 védéssel szállította az idei harmadik győzelmét, PAP már a hatodik gólt lőtte, McGinn első ízben köszönt be.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Vancouver Canucks 4-2-2, 10 pont (8 meccs)
2. Edmonton Oilers 4-3-1, 9 pont (8 meccs)
3. Minnesota Wild 4-3-1, 9 pont (8 meccs)
4. Colorado Avalanche 4-4-0, 8 pont (8 meccs)
5. Calgary Flames 1-3-2, 4 pont (6 meccs)

A közeljövő programja:

Február 5., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Dallas Stars
Február 7., csütörtök, 03:30 Colorado Avalache - Anaheim Ducks
Február 12., kedd, 03:00 Colorado Avalanche - Phoenix Coyotes
Február 15., péntek, 02:00 Minnesota Wild - Colorado Avalanche

Az utolsó két meccs megnyerése miatt mondhatjuk, hogy jó passzban vagyunk. Ami így nem teljesen igaz, de a mutatott játék valóban javuló tendenciát mutat. Parenteau nagyon jól kezdett az új csapatában, nyolc meccs alatt hat gólt lőtt, mellette Duchene is újra klasszisához méltóan játszik, két gól + hét gólpassz. Mitchell színt visz a negyedik sorba és már négy gólnál tart. Varlamov vezérletével pedig a hátsó alakzat magabiztos, bár a védelemből változatlanul hiányzik a karizmatikus teljesítmény. Az EDM elleni meccsel egy négyes hazai sorozatot kezdtünk el, otthon még veretlenek vagyunk, bízhatunk a további jó formában.

- Tóth Milán írása -

December 29-én a Hartford látogatott az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Colorado Buffaloeshoz. A hazaiak egy héttel korábban a Northern Arizonát tömték ki, és most a Hartford is egy nagy verésbe szaladt bele. Tad Boyle legénysége 80-52-re nyert, győzelmének köszönhetően pedig 10-2-es mérleggel kezdte a szezont, amire nyolc éve nem volt már példa. Andre Roberson (14 pont, 14 lepattanó) és Josh Scott (21, 10) is dupla-duplát ért el, de Spencer Dinwiddie (11, 6) és Askia Booker (19, 4) is alaposan kivette részét a sikerből. Boyle a lefújást követően elmondta, késznek érzi csapatát arra, hogy a Pac-12 konferenciában is jól szerepeljen, az eddigi 12 meccsen mutatott hozzáállással és játékkal pedig elégedett.
















Arizoniai vereségek

Január harmadikán az #3 Arizona ellen győzelmet érdemelt volna a csapat, de Fortuna ezúttal az ellenfelet segítette. Történt ugyanis, hogy Sabatino Chen kezét elhagyta már a labda a mérkőzés végét jelszó dudaszó megszólalása előtt, a hárompontos be is ment, azonban a bírók hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy hiába a coloradói senior játékos remek triplája, érvénytelen volt. Így jöhetett a hosszabbítás és végül a 92-83-as Buffaloes-vereség. A vendégek az első félidőt megnyerték, az Arizona a második játékrészben tudott egy fokozattal feljebb kapcsolni, és csak a szerencsének köszönhette, hogy hosszabbításra mentette a meccset. Ettől függetlenül minden dicséretet megérdemelnek a játékosok, akik közül a másodéves Askia Booker szerezte a legtöbb pontot, számszerint 18-at, de Scott és Chen 15-tel, Xavier Johnson 13-mal, Dinwiddie 11-gyel, Roberson pedig 9-cel (plusz még 11 lepattanó) zárt. Boyle büszke volt játékosaira, akik szerinte győzelmet érdemeltek volna.

Két nappal később az Arizona State is jobbnak bizonyult a Buffaloesnál, pedig az első félidőben a vendégek most is vezettek. A 65-56-os kudarcot követően a csapat vezetőedzője frusztráló vereségről beszélt. Andre Roberson 13 lepattanójával vétette észre magát, míg Spencer Dinwiddie 19 kosarat dobott. Ezúttal Scott is aktívabb volt a palánk alatt, az ő nevéhez nyolc lepattanó és tíz pont fűződik.

Két meccs Boulderben

Január 10-én a USC-t látta vendégül a Buffaloes, és ez a meccs is sokban hasonlított a két arizonaihoz: Robersonék most is vezettek már az első félidőben, de hiába az előny, a fordulást követően az ellenfél most is magára talált, de szerencsére 66-60-ra így is a hazaiak nyertek, megszereztük első győzelmünk a Pac-12-ben. Ezt elsősorban a jó csapatjátéknak köszönhették a srácok, mivel senki sem emelkedett ki a mezőnyből ezúttal a pontszámokat tekintve. A freshman Josh Scott 14 pontjával volt a legeredményesebb, Askia Booker 12-ig jutott. Roberson a szezonban először nem volt a kezdő tagja, helyén Johnson kezdett. Boyle a mérkőz után hangott adott annak, hogy a játékosoknak meg kell érteniük, egy találkozó 40 percig tart, ezért sokkal tovább kell koncentrálniuk.

A UCLA ellen mindenki győzelemben reménykedett, de végül a Bruins 78-75-re diadalmaskodott. Ezúttal Dinwiddie-ék futottak az eredmény után, a második félidőben már 13 pontos hátrányban is voltak, de a fordítás nem jött össze a számukra. A vereség miatt elveszítette hazai veretlenségét a csapat – már ami az idei évet illeti. Azért Spencer Dinwiddie igazán kitett magáért és társaiért, 23 ponttal zárt, de Scott és Booker is 18-18 pontig jutott, míg Roberson ismét a palánk alatt alkotott (12 lepattanó).

Egy újabb kudarc majd három győzelem

Január 16-án a Washingtonhoz látogatott a Buffaloes, és szenvedett 64-54-es vereséget. A vendégek keresték a pozitív dolgokat a találkozó után, és szerintük védekezésben sikerült is fejlődniük. Hiába Roberson DD-ja és Spencer Dinwiddie 15 pontja, a jó formában lévő hazaiak otthon tartották a pontokat.

Három nap múlva a Washington State gárdáját már sikerült legyőzni 58-49-re, így a konf-on belül második győzelmét szerezte a gárda. Ismét Spencer Dinwiddie volt a Buffaloes legjobbja, ezúttal 16 kosarat dobott, a csereként beállt Xavier Johnson pedig 14-ig jutott. Boyle elárulta, játékosai pont azt valósították meg, amit a meccs előtt elvárt tőlük, de lényeges dolognak tarotta azt is,  hogy övéi sokkal jobban akarták a győzelmet, mint a hazaiak.

Január 24-én a Stanford gárdáját is sikerült legyőzni, a Coors Events Centert megtöltő 11 ezer néző legnagyobb örömére. A Buffaloes gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötte a meccset, végül 75-54 lett a vége. A mezőny legjobbja Andre Roberson lett 20 lepattanóval és 12 ponttal, de Johnson, Scott, Booker és Dinwiddie is tíz pont felett zárt. Boyle szerint egy nagyon harcos meccset nyert meg együttese, az „édes győzelem” kifejezést használta a szakember.

Legutóbb a Californiát látta vendégül a boulderi bölénycsorda, a helyszínen több mint 10 ezer néző örülhetett a lefújást követően, hiszen kedvenceink 81-71-re nyertek. A játékosok kiválóan dobták a triplákat, ehhez pedig még jött a jó védekezés. Xavier Johnson 12 lepattanóval és 18 ponttal jelezte, komolyabb szerepeket is lehet rábízni, nála csak Askia Booker szerzett több pontot, pontosan 20-at. Már az első játékrészben 34-18 volt az állás, így a nagy előnynek köszönhetően belefért a második félidő elvesztése is.

Bár a sportfogadás szorzóit figyelembe véve a Buffaloes végső győzelméhez kisebb csodára lenne szükség, tehetséges játékosai vannak a csapatnak, akik még idén is meglephetik esélyesebb ellenfeleiket.

Egy héttel az idegenbeli hosszabbításos győzelmet követően a Colorado Mammoth gárdája múlt pénteken sima vereséget szenvedett a rivális Calgary Roughnecks-től, a kanadai vetélytárs ugyanis 19-12 arányban múlta felül a mieinket a Pepsi Centerben.



Péntek este bő 15 ezren látogattak ki a denveri arénába, és a cél egyértelműen a 2013-as szezonbeli első hazai győzelem megszerzése volt, de ehhez a liga egyik legerősebb csapata testén keresztül vezetett az út. Az első két mérkőzésen sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtó Roik kezdett a hazai ketrec előtt, míg a tavalyi All-Star kapus Levis csak a padon ült. Egyáltalán nem számíthattunk könnyű mérkőzésre, mégis nagyon jól kezdtünk, hiszen már a legelső támadásból vezetéshez jutottunk, fél perc elteltével Lincoln átadásából Sean Pollock volt eredményes egy nagyszerű lövéssel. A harmadik minutum végére újabb gólt szereztünk, a másodéves Jamie Lincoln az előző assziszt után maga is betalált egy ügyes egyéni akcióból. Sőt, kisvártatva a harmadik megválaszolatlan találatunkat is elhelyeztünk Poulin ketrecében, Mat MacLeod oldalsó lövése a kapuvasról vágódott szerencsésen a gólvonal mögé. Kevesebb mint öt perc alatt 3-0-ra húztunk el, hamarosan azonban elkezdett ébredezni a Riggers, és Sh. Evans szerezte a vendégek első találatát egy egyéni akció révén, majd a tizedik minutumban Adam Jones talált be egy kapu torkában megszerzett labdát követően. A játékrész utolsó öt perce viszont kifejezetten horrorisztikusan sikerült számunkra, 4-1-es előnyből sorozatban hat gólt kaptunk: Sh. Evans és Dobbie is két-két gólt lőtt, Ranger és Snider ugyancsak betaláltak, a kanadaiak többször emberelőnyt használtak ki, mi pedig kezdtük egyre inkább elveszíteni a ritmust.

A második negyednek tehát 4-7-es lemaradásból vághattunk neki a nyitó felvonás végi összeomlásnak köszönhetően. Lendületben maradt a Roughnecks és két perc után újabb gólt szereztek, Sh. Evans már a napi negyedik találatát lőtte egy emberelőny alatt, ezúttal éppen JGJR vesztette el az önuralmát és szabálytalankodott feleslegesen a földön fekvő ellenféllel szemben, amiért öt perces kiállításban részesült. Ezek után Levis foglalta el a Mammoth ketrecét, és átmenetileg meg tudta fékezni a vendégek rohamait néhány bravúros védéssel. Hamarosan a csapatkapitány Gavin Prout megszerezte karrierje 200. találatát a csapat színeiben egy mesterséges PP alatti bombagóllal. Sajnos, megint csak átmenetileg tudtunk közelebb zárkózni, hiába késztettük izgalmas csatára a vendégeket, a Calgary tökéletesen uralta a mérkőzést, gyakorlatilag minden tekintetben felülmúlták a kissé idegesen játszó mieinket, melyet hamarosan gólokkal is alá tudtak támasztani. A negyed derekánál Shattler került elő egy duplával, plusz még Dickson is betalált. A félidő előtti utolsó másodpercekben létszámfölényből Jamie Lincoln volt eredményes közvetlen közelről Prout tökéletes keresztpasszát követően. Így is csak 11-6-ra tudtunk közelebb jönni, változatlanul eldőlni látszott az összecsapás a 'Necks javára.

A harmadik menet szinte ott folytatódott, ahol a második befejeződött, másfél perc alatt újabb két találatot helyeztek el a vendégek Levis ketrecében a létszámhátrányuk ellenére: Dickson passzát Veltman húzta be néhány méterről; majd Dickson maga is beköszönt egy kőkemény átlövéssel. Már hét gólos volt a hátrány, a kapusainkat pedig villámgyorsan visszacseréltük, Roik állt vissza a ketrec elé, Levis idegesen távozott. Hosszú percekig nem történt változás, majd John Grant Jr két percen belül két találattal hallatott magáról, a tavalyi MVP végre bele tudott állni egy-két életerős lövésbe, melyet csak a calgary-i háló akasztott meg. Nem örülhettünk sokáig, rövidesen Shattler egy gyönyörű kiugrást követően lőtt a hálóba, majd Ranger már a csapata 15. találatát ünnepelte szemben a Mammoth nyolc góljával. Egyre inkább lefutott volt a mérkőzés, és a mieink lélekben talán már fel is adták a találkozót, egyre kevesebb ambíciót és elképzelést lehetett felfedezni a játékunkban. A negyed hajrájában Jordan McBride és Ranger gyors gólváltásával 16-9-re módosult az eredmény a befejező játékrészt megelőzően.

Hét gólos lemaradásból kezdtük tehát a negyedik negyedet, amely hamar még nagyobbá süllyedt, a negyed első 78 másodperce alatt újabb három találattal keserítették el a darabjaira hulló csapatunkat. A védelmünk ekkoriban szinte már nem is létezett, Dobbie kétszer és Dickson egyszer találtak be a hátvédek díszkíséretében. Szerencsére a továbbiakban a tízes lemaradásunkat mérsékelni tudtuk, Coates indításából a kapitány Gavin Prout köszönt be; egy perccel később John Grant Jr elérte a mesterhármast; majd a hajrá perceiben egy sakk-mattig kijátszott helyzetet Adam Jones találatával fejeztünk be. Legalább az utolsó találatok a miénk voltak, de hét gólnál feljebb már így sem tudtunk kapaszkodni.



A Shawn Evans által elért 13 ponttal (4+9) a mienk nem tudták felvenni a versenyt, de azért a mérsékelt szereplés ellenére John Grant Jr ismét elérte a mesterhármast és összesen öt pontnál hagyta abba, de a meccs nagy részében képtelen volt a tőle megszokott formában játszani. Gavin Prout hét egység révén volt a csapat legjobb pontszerzője ezen az estén, hiszen két találat mellett öt alkalommal jegyzett előkészítést. Adam Jones 2+3-ig jutott, Jamie Lincoln két-két gólt és asszisztot számlált, továbbá eredményes volt még Sean Pollock, Jordan McBride és Mat MacLeod. A kapuban ezúttal Roik és Levis sem tudott maradandót nyújtani, előbbi jutott több lehetőséghez, de 43 perc leforgása alatt 25 védés mellett 13-szor kapitulált.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Washington Stealth 3-2
2. Calgary Roughnecks 2-2
3. Colorado Mammoth 1-2
4. Edmonton Rush 1-2
5. Minnesota Swarm 1-2

Legközelebb szombatról vasárnapra virradóra, hajnali 2-től egy újabb hazai meccset fogunk vívni, amikor a tavaly bennünket búcsúztató Minnesota Swarm gárdáját láthatjuk vendégül.

Egy hete kezdetét vette a 2013as csonka NHLszezon és a Colorado Avalanche csapata egyelőre felemásan szerepel, az első négy meccsről 50 %os a mérlegünk, miközben megkezdtük az évad első komolyabb idegenbeli túráját.



A szezon nyitó meccsét január 19én rendezték a Minnesota Wild ellen, akiktől nagy csatában kaptunk ki 4-2 arányban házon kívül. Hiába szereztünk vezetést két perc alatt John Mitchell közelről bekotort koronjával, sajnos a második harmadban a házigazdák három megválaszolatlan gólt szereztek Heatley (2x) és Granlund révén, mellyel 3-1re fordítottak. Az első két sorunk kifejezetten gyengén muzsikált támadásban, se Ducheneék se Stastnyék nem voltak képesek komoly helyzeteket kialakítani, közben pedig a házigazdák két emberelőnyt is kihasználtak Downie buta büntetései után. A harmadik harmad elején még egyszer felcsillant a remény a felzárkózásra, Olver beadását Cody McLeod közelről, a kapunak háttal állva küldte a gólvonal mögé. Az egyenlítésre viszont már nem volt esélyünk, a hajrában Bouchard találata állította be a végeredményt. 27 kapura lövésig jutottunk, különösen a támadók voltak harmatosak, de a PK egység se teljesített jól és az egész csapat fegyelmezetlenül játszott. Az alsó két sor intenzív volt és Varlamov is nagy formában védett, 31 lövést hárított.

Két nap szünet után a címvédő Los Angeles Kings ellen került sor a home openerre. Pocsékul kezdtük a mérkőzést és az első két harmadban ritkán látható mélységekben volt a csapat játéka, 3-1re mégis nyertünk. Szerencsére a kritikus időszakot megúsztuk egyetlen kapott góllal, a nyitó frame hajrájában Clifford talált be egy kontrából. A második szünet alatt komoly fejmosás lehetett az öltözőben, mert a harmadik harmadra hatalmasat változott a csapat mentalitása. Egyből nagy elánnal kezdtünk el küzdeni és egy perc után ki is egyenlítettünk, Hejda hátsó palánkról lecsorgó lövését Gabriel Landeskog vágta azonnal a kapuba. Ez volt a másodéves hokis első gólja, mióta a csapat kapitánya. Másfél perccel később pedig már a vezetést ünnepeltük, emberelőny alatt a támadó zónában szereztünk korongot, Stastny bejátszását David Jones bombázta Quick kapujába. Nem volt vége az emlékezetes denveri perceknek, nem sokkal később a legnagyobb offseason igazolás P.A. Parenteau is megszerezte első találatát a csapat színeiben egy közeli belepiszkálás jóvoltából. A befejező tíz percben a Kings hiába ébredezett a sokkból, képtelenek voltak már válaszolni, így kettővel legyőztük a bajnokot. Két bűn rossz harmad után a harmadik felvonásra nagyot javultunk és ennyi pont elég volt a győzelemhez, de nem biztos, hogy legközelebb megengedhetjük magunknak, hogy 40 percet átalszunk egy meccsből. Semyon Varlamov 28 védéssel megint kitett magáért, ill. végre az első két sor is be tudott köszönni. Kellemetlen hír volt, hogy Downie egy szerencsétlen ütközésnél elszakította a térd szalagját és a szezon hátralévő részét ki kell hagynia.

Csütörtök este a Columbus Blue Jacketst láttuk vendégül egy újabb hazai mérkőzésen, a nyugati conf egyik leggyengébbnek tartott csapata ellen pedig mindenki győzelmet és jobb játékot várt a csapattól és 4-0ra kiütöttük őket. Szerencsére így is történt, nem kezdtünk még egyszer olyan rosszul, mint a Kings ellen, hiszen egy perc alatt vezetéshez jutottunk P.A. Parenteau jóvoltából, aki Duchene önzetlen passzát húzta kapásból be. Tovább tartott a hazai lendület és a 13. perc meghozta az Avs második találatát, Matt Duchene találta magát ajtó-ablak helyzetben és nem hibázott. A második harmad küzdelmesen, de gól nélkül alakult, Dorsett és McLeod többször összeakaszkodott egymással. Nem játszott alárendelt szerepet a CBJ, komoly erőkkel próbálkoztak a szépítésért. Nem mehettünk tehát biztosra, csak akkor, amikor a harmadik gólt is sikerült megszerezni John Mitchell által a 45. percben egy szép szóló végén. Ez a találat mindent eldöntött, a vendégeknek semmi nem jött össze, másfél perccel a vége előtt pedig Matt Duchene szépségdíjas gólt lőtt, több védőn verekedte keresztül magát, majd Bobrovsky kapuját is bevette. A 9es számú center 2+1el zárta a meccset, Parenteau 1+1et hozott, Hejduk a kevés játékidő ellenére két asszisztot tett hozzá, Mitchell pedig már másodszor volt eredményes. Varlamov folytatta a hibátlan produkciót a ketrec előtt, a harmadik meccsen az első shutotutot is megszerezte 33/33 által. A védelem és a kapus kifejezetten magabiztos volt és a támadók is dícsérhetők a négy találat miatt.

Utolsó meccsünket szombaton vívtuk a San Jose Sharks otthonában, akik ellen 4-0s vereséget szenvedtünk. A meccs elején két PPt elpuskáztunk, a harmad második felében pedig több büntetést is beszedtünk, amikor O'Byrne igyekezett megtorolni Stuart kőkemény ütközést. A hátvéd 2+2+5+10 perces kiállításai alatt Marleau másfél percen belül kétszer is betalált egy-egy sakk-mattig kijátszott helyzetből. Ráadásul a második felvonás elején egy újabb PPben Thornton volt eredményes, hamar végképp lefutott a mérkőzés. Hiába próbáltunk tenni valamit a sima vereség ellen, egyszerűen esélyünk se volt, ráadásul folyamatosan a mieinket sújtották a kiállítások. A 38. minutumban Irwin szerezte a hazaiak negyedik találatát, Varlamov nem tehetett a gólokról, 22/26al távoznia kellett 40 perc után, így az utolsó harmadban Giguere is letudhatta az idei debütálását. A veterán kapus 17 lövést hatástalanított a harmadik menetben, legalább újabb gólokat nem kaptunk, de nem is szereztünk már. Pocsék meccs volt, ahol nem volt szerencsénk, de legalább Landeskog elkerülte a komolyabb sérülést.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Vancouver Canucks 4-2-1, 5 pont (4 meccs)
2. Colorado Avalanche 2-2-0, 4 pont (4 meccs)
3. Minnesota Wild 2-2-0, 4 pont (4 meccs)
4. Edmonton Oilers 2-2-0, 4 pont (4 meccs)
5. Calgary Flames 1-2-1, 3 pont (4 meccs)

A közeljövő programja:

Január 29., kedd, 03:30 Edmonton Oilers - Colorado Avalanche
Január 31., csütörtök, 04:00 Vancouver Canucks - Colorado Avalanche
Február 1., péntek, 03:00 Calgary Flames - Colorado Avalanche
Február 2., szombat, 21:00 Colorado Avalanche - Edmonton Oilers

A SJ meccsel megkezdtünk egy négy meccses idegenbeli túrát, a következő napokban vérbeli divízió rangadók jönnek, reméljük minél több pontot sikerül összegyűjteni a hatványozottan fontos meccseken.

- Tóth Milán írása -

December 21-én a Northern Colorado Bears programja is megkezdte menetelését konferencia-ellenfelei ellen az észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban. A sorozat győzelemmel kezdődött a North Dakota ellen, de az azt követő öt találkozóját egyaránt elveszítette a UNC.
















A North Dakotát 75-66-ra győzte le a coloradói együttes, köszönhetően az utolsó négy percben mutatott formájának, hiszen ekkor 17-5-ös sorozatot produkált B.J. Hill legénysége. Végig nagyon szoros volt az állás, még a szünetben is 31-31 állt az eredményjelzőn. Az UND a második félidőben ráijesztett a hazaiakra, de végül a harmadéves Derrick Barden (20 pont, 9 lepattanó), a végzős Tate Unruh (13, 10) és a sophomore irányító Tevin Svihovec (19, 6) remek teljesítményének köszönhetően a Bears behúzta első meccsét a Big Sky konferencia-csoportban, míg az ellenfél második vereségét könyvelhette el.

Amilyen jól sikerült a dakotai meccs hajrája, olyan rosszul végződött a finis a Southern Utah otthonában. 3:16-tal a vége előtt hat ponttal, 50-44-re ment a Hill-csapat, de a hazaiak hét pontot még szereztek az utolsó percekben, válasz pedig nem érkezett a Bearstől, így minimális vereséget szenvedtünk. Derrick Barden ezúttal 12 ponttal és 9 lepattanval zárt, és a csereként beállt Emmanuel Addot is dicséret illeti, hiszen 21 perc alatt tíz pontig jutott.

Folytatta idegenbeli túráját a Northern Colorado, január 3-án a Weber State-hez látogatott, de ezúttal is vereséget szenvedett. A hazaiak 79-54-re diadalmaskodtak, és szinte végig, magabiztosan tartották kézben a találkozó sorsát. Connor Osborne nyolc reboundjával jeleskedett, míg Tate Unruh 15 ponttal zárt. Ezúttal a cserék is több játéklehetőséget kaptak, például Keane hét ponttal hálálta meg edzője bizalmát.

Két nappal később az Idaho State is könnyedén verte a Bearst, így hiábavalónak bizonyult Derrick Barden 19 pontja és nyolc lepattanója, valamint Tate Unruh 14 kosara. A 86-63-ra végződő találkozón Paul Garnica a padról beállva szerzett kilenc pontot, de mivel a többiek nem tudtak jó teljesítménnyel előrukkolni, ismét kikapott a csapat. Hill szerint a játékosok leginkább dekoncentráltságuknak és fegyelmezetlenségüknek „köszönhetik” a kudarcokat. Az edző hozzátette, pocsékul védekezett a csapat, hiszen az Idaho State a konferenciában a legrosszabb átlaggal dobja be hárompontosait, január 5-én ez azonban egyáltalán nem volt érzékelhető.

Január 10-én ismét otthon szerepelt a Bears, de hiába a hazai pálya, ismét egy vereség következett a sorban. A favorit Montana 85-77-re győzött Greeley-ben, és bár jól tartotta magát Hill legénysége, mentálisan is rendben volt, az a bizonyos kis plusz ismét hiányzott a győzelemhez. Derrick Barden karrierje és az idei szezon során második dupla-dupláját érte el, 21 pontja mellett 15 lepattanó is fűzödött a neve mellé. Egyaránt 19-19 pontot szerzett Tate Unruh és Tevin Svihovec is, míg Huskisson négy assziszttal segítette társait. A cserék a mérkőzésen egyetlen pontot sem szereztek.

„Elégedett vagyok a srácok mentális hozzáállásával” – mondta Hill. „A kezdőkön láttam a lelkesedést, igazán nagyszerűen játszottak ma, főleg a támadások miatt érdemelnek dicséretet.”

A Portland State ellen megszakadt a UNC ötmeccses nyeretlenségi szériája, január 15-én 67-50-re nyertek Bardenék. Csapatunk legeredményesebb játékosa ezúttal Tate Unruh volt, aki 19 ponttal zárt, míg Osborne és Barden a lepattanók megszerzésében jeleskedett, mindketten kilenccel zártak. Paul Garnicanak is jól ment, ő 12 pontig jutott, míg Greg Tucker nyolc egységnél állt meg. A mester szerint ez egy olyan meccs volt, melyet mindenképpen meg kellett nyerniük, így érthető módon örült a sikernek. Fontosnak tartja a szakember, hogy a jövőben még figyelmesebb legyen a társaság, mentálisan rendben legyen, mert az elmúlt másfél évben ez nagy hiányossága volt a csapatnak.














Két nappal később az Eastern Washington sem tudta legyőzni a Bearst, a coloradóiak 72-56-ra diadalmaskodtak hazai pályán. Így zsinórban második meccsét nyerte még több mint tízpontos különbséggel a csapat, Tate Unruh (21 pont) és Derrick Barden (15 pont, 15 assiszt) pedig megint parádésan játszott. Tim Huskisson is kitett magáért, 14 egységnél állt meg. Garnica hét lepattanót szerzett, Hill pedig elmondta, a folytatásban még jobb teljesítményt vár a játékostól. Az edző szerint a kulcs a győzelemhez a jó védekezés volt, de a gárda támadó játékával is elégedett volt.

Legutóbb a Northern Arizona otthonában lépett pályára a Bears, de 67-65-ös vereséget szenvedett. Derrick Barden ismét DD-t ért el (13, 10), ráadásul három labdaszerzése is volt. Huskisson tíz, Osborne kilenc, Svihovec pedig 16 ponttal zárt, míg a cserepadról beállt játékosok tíz ponttal segítették a csapatot. A félidőben még a Bears vezetett két ponttal, de a hazaiak fordítani tudtak Veresége miatt így a Big Skyban 3-6-os, míg összesítésben 5-12-es mérleggel áll a Northern Colorado.

Legközelebb a Sacramento State ellen fog majd játszani az együttes, a jelenlegi fogadási tippek alapján pedig nem mi vagyunk a találkozó esélyesei.

A napokban hozták nyilvánosságra a 2013-as labdarúgó Gold Cup küzdelmeinek helyszínét, és a 13 rendező város között Denver is helyet követelt magának. Az Egyesült Államokban megrendezésre kerülő Észak-, Közép-Amerikai és Karibi kontinensviadal a Sports Autorithy Field at Mile High Stadium-ban teszi tiszteletét július 7. és 28. között.

A történelem 12. Gold Cup-ját zsinórban ötödik alkalommal rendezik meg az USA-ban, a kontinens 12 legjobb csapatának részvételével. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az amerikai válogatott első hazai VB-selejtezőjét március 22-én a Rapids otthonául szolgáló Dick's Sporting Goods Park-ban rendezik meg Costa Rica ellen, most pedig egy újabb neves elismerés érte a coloradói sportvilágot, ugyanis Denver futballstadionjában is megrendeznek majd néhány mérkőzést az idei kontinensviadalon. Természetesen a pontos program, mint ahogy még az összes résztvevő sem, egyelőre nem ismert.

Az ezévi Gold Cup során a nemzeti csapatok nyolc olyan kiváló létesítményben vívhatnak meccseket, ahol első alkalommal kerül sor ilyen rangos esemény vendégül látására. Ezek a helyszínek a denveri létesítmény mellett a következők: a Georgia Dome Atlantában; az M&T Stadium Baltimore-ban; a Rentschler Field East Hartford-ban; a BBVA Compass Stadium Houston-ban; a Sun Life Stadium Miami-ban; a JELD-WEN Field Portland-ben; a Rio Tinto Stadium Salt Lake City-ben. A másik öt helyszín már rutinos Gold Cup-rendezőnek mondhatja magát: az arlingtoni Cowboys Stadium; a chicagói Soldier Field; a pasadena-i Rose Bowl Stadium; a harrisoni Red Bull Arena; illetve a seattle-i CenturyLink Field.

Az idei 12 résztvevőből 11 már ismert, melyek a következő országok lesznek: Belize, Kanada, Costa Rica, Kuba, Salvador, Haiti, Honduras, Martinique, Mexikó, Trinidad és Tobago, valamint a rendező Egyesült Államok. A legutolsó helyre még Guatemala és Panama pályázik egyenlő esélyekkel.

"Szeretnék köszönetet mondani valamennyi pályázó városnak a lelkes érdeklődésért a Gold Cup megrendezését illetően, egyúttal őszintén gratulálok a 2013-as befutó arénáknak. A CONCACAF mindenképpen sikeres kontinensviadalt várt ettől az esztendőtől, szoros együttműködést fogunk végezni a stadionokkal és a helyi szervezőkkel, miközben egyre több államba juttatjuk el a nemzetközi labdarúgást az Egyesült Államok berkein belül" - vélekedett a földrész labdarúgó szövetségének elnöke, Jeffrey Webb.

Az idei rendezvényre hatalmas érdeklődést várnak az új arénák jelentett új régiók debütálásával, hiszen két évvel ezelőtt a 13 meccsnapból kilencen teltház volt és több mint 600 ezer szurkoló tekintette meg a helyszínen a mérkőzéseket.

A júliusi kontinensviadal eseményeit természetesen majd a blogunkon is fogjuk követni, reményeink szerint a helyi stadion mellett néhány Rapids-játékos is képviselni fogja a coloradói színeket a földrész nagyszínpadán.

Az utóbbi mérkőzéseken egyre jobb formába lendült a Denver Nuggets. Végre a sorsolás is kedvezően alakult, több hazai mérkőzés jutott erre az időszakra, ami ismerve a denveri mérlegünket, jó előjelnek számított. A következő összefoglalóból kiderül, hogy tudta e folytatni remek sorozatát Colorado profi kosárcsapata.



Elsőként a Golden State Warriors elleni mérkőzésünket elevenítjük fel, még január 13-ról. Ez volt a két csapat negyedik összecsapása idén, eddig 2-1-re mi vezettünk, bár a legutóbbi mérkőzést a harcosok nyerték, igaz mindössze egyetlen pontos különbséggel. A találkozót egy Lawson triplával nyitottuk, szorosan alakult az első negyed, egyik csapat sem tudott még komolyabb előnyre szert tenni. Elsőként a második játékrész vége felé tudott a vendég csapat ellépni, hét pont volt az előnyük, de a félidő előtt sikerült ismét egy támadásnyira feljönni. A folytatás leginkább az első negyedre emlékeztetett, majd a harmadik játékrész végén a Warriors kezdett elhúzni, 10 ponttal is vezettek már. Szerencsére a negyedik felvonás elején gyorsan ledolgoztuk a hátrányt, majd ezzel a lendülettel a vezetést is magunkhoz ragadtuk és magabiztos előnyt kovácsoltunk a hajrára. A vendégek puskapora elfogyott a meccs hajrájára érkezve, így végül 116:105 arányú győzelmet arattunk. Nagyszerű hajrát produkált a csapatunk, az utolsó negyedet egy 18-2-es rohammal nyitottuk, ami megtörte a vendégeket, a hátralevő időben már csak tartani kellett az így szerzett előnyt. Többen is jó teljesítettek, Gallinari és Lawson is húzóemberei voltak a csapatnak, az olasz 21- az irányító 20 pontot szerzett. Jól teljesített a cseresorunk is, Miller és Brewer 12-, illetve 13 egységgel zártak, hozzájuk a visszatérő Chandler csatlakozott 14 ponttal és 6 gólpasszal.

Következő mérkőzésünk alkalmával a Portland Trail Blazerst láttuk vendégül múlt kedden. Jól kezdtünk és kisebb előnyt tudtunk szerezni mindjárt a találkozó elején, ám ez a nyitó játékrész vége felé közeledve szép lassan elolvadt, sőt a második felvonásra már Blazers vezetéssel fordultunk. Ebben a negyedben mindkét csapatnak volt jó periódusa, de egyik sem tudott hosszabb távon fölényt kialakítani, így a szünetet szoros, három pontos különbségnél töltötték a felek. A második félidő elejétől kezdtük átvenni az irányítást, fordítottunk, majd a negyedik negyedre már 5 pontos előnnyel fordulhattunk. Szinte végig sikerült is megőrizni az előnyünk, sajnos annyira nem tudtuk leszakítani a vendégeket, hogy kilátástalan helyzetbe kerüljenek, így egy nagy hajrá eredményeképpen, fél perccel a vége előtt egyenlítettek. A meccsnyerő kísérlet mind a két oldalon kimaradt, így 99:99-es döntetlent követően hosszabbítás következett. Nagyon kiélezetten alakult a játék a ráadásban. Chandler 111:111-es döntetlennél, 15 másodperccel a vége előtt egy hármassal segítette közelebb a csapatot a győzelemhez. A Warriors következő támadása nem hozott eredményt, így 115:111-re nyertünk, sorozatban a hatodik mérkőzésünkön. Nem játszottunk igazán jól, inkább a jó egyéni teljesítmények voltak jellemzők, a megszokott csapatmunka helyett. Szokatlan módon hárman is 20 pont fölött teljesítettek, mindhárman a kezdőcsapatból. Gallinari és Lawson már az előző mérkőzésen is jók voltak, ezúttal 25- és 24 pontig jutottak, Ty még 12 gólpasszt is elkönyvelhetett. A csapat irányítóján kívül egy másik fiatal tehetség, Faried is dupla-duplával zárta a találkozót, 21 pont és 11 lepattanó állt a neve mellett a lefújáskor. A padról ezúttal Chandler volt egyedül, aki említésre méltón szerepelt, nagyjából a Golden State elleni teljesítményt másolta le, azzal a kis plusszal, hogy gyakorlatilag ő döntötte el a hosszabbítást.

Sorozatban négy hazai környezetben lejátszott mérkőzés után, egy idegenbeli találkozó következett, ráadásul egy nehéz ellenfél várt a csapatra, hiszen az Oklahoma City Thunder otthonában volt jelenésünk. Az OKC egy 7:0-s kezdéssel adta meg az alaphangot. Már az első negyedben kezdett kicsúszni a kezünkből minden minimális remény, ezzel a meccsel kapcsolatosan. A második játékrész elején hamar 20 ponton kívülre kerültünk, a félidőig 67 pontot nyeltünk be. A harmadik negyedben tovább romlott a helyzet, az utolsó 12 perc már teljesen érdektelen volt, a teljes tartalék csapat pályára került. 117:97 lett a vége. Ezt a meccset nem játék közben adtuk fel, hanem már a kezdés előtt. A legelejétől kezdve teljesen esélytelenek voltunk. Néha be kell iktatni ilyen mérkőzéseket is, ahol pihennek a kezdők és nem szakad meg a csapat, messzemenő következtetéseket ebből, nem szabad levonni. Ezúttal is, mint minden gyalázatosan gyenge meccsünkön, Koufos volt a csapat legeredményesebb játékosa, 16 ponttal és 9 lepattanóval, Miller 10 gólpasszt osztott a padról és nagyjából ezzel vége is az említésre méltó momentumok sorának. Mást nem tehetünk, mint gyorsan elfelejtjük ezt a gyalázatot és a következő találkozókra koncentrálunk.

Az előző megsemmisítő vereséget követően máris egy jó lehetőség adódott a javításra. A gyengén teljesítő Washington Wizards csapata nem okozhatott problémát hazai pályán, így gondoltuk legalábbis a meccs előtt. Álmosan kezdődött a mérkőzés, eléggé döcögött a játékunk az első felvonásban. A második negyedben már kezdtünk belerázódni, megszereztük a vezetést, ezzel együtt uraltuk is a játékot, de nem tudtuk leszakítani jelejtősen a varázslókat. A harmadik játékrészben tartottuk az előnyünket, szépen termeltük a pontokat a védekezés viszont nem akart működni, így a vendég csapat, ha hátrányban is volt, jelentősebb hátrányba nem került. A záró negyedben ez megbosszulta magát, az első percekben fordított a Wizards négy-öt ponttal el is léptek, ami végzetesnek bizonyult. Egyszerűen nem tudtuk újra megszerezni a vezetést, próbálkoztunk, de mindig volt válasza a vendégeknek, akik így nagy meglepetésre 112:108-ra győztek Denverben. Előzetesen könnyed győzelemre számítottunk, mást kaptunk. Talán nem vette elég komolyan a csapat ezt a találkozót és lebecsülték az ellenfelet. Elsősorban a védekezésünkkel voltak gondok, a tábla alatt és távoli dobások ellen sem tudtunk kellő hatékonysággal fellépni, 108 ponttal azért, ez a Wizards verhető kellene, legyen hazai pályán. Lábon nem tudtuk tartani a vendégek fiatal hátvédjeit, amiből sok pontot kaptunk. A legeredményesebb játékosunk Lawson volt 29 ponttal, a kezdőből a többiek nem igazán teljesítettek jól. A padról Miller és Brewer egyaránt 17 pontig jutottak. Illett volna jobban felpörögni erre a meccsre, a végelszámolásnál hiányozhatnak majd az ilyen mérkőzések.

Két kiábrándító vereséggel a hátunk mögött, készültünk az újabb, Oklahoma City Thunder elleni összecsapásra, ezúttal azonban Denverben mérkőztünk meg velük vasárnap este. Szoros első negyeddel indult a találkozó, a vezetés nálunk volt, de nagyobb előnybe nem tudtunk kerülni. A második felvonás ugyan így telt, végig közel álltak egymáshoz a csapatok, 1-2 pontos különbségek voltak csupán. A harmadik játékrészben már sikerült többször is két-három támadásnyi különbséget összeszedni, de ennél jobban nem tudtunk elhúzni. A negyedik negyeden sikerült fölénybe kerülnünk, a játékrész derekára tíz pont fölé duzzadt az vezetésünk. A vendégek Durant és Westbrook vezérletével hajrázni kezdtek és fél perccel a vége előtt egyenlítettek. Lawson kísérlete az utolsó pillanatban kimaradt, így 109 pontos döntetlennél következhetett a hosszabbítás. Nagyon szorosan alakult a ráadás is, végül egy támadó szabálytalanságnak köszönhetően lépéselőnybe kerültünk. Ezt a hátrányt kevesebb, mint 10 másodperc alatt a Thunder már nem tudta behozni és 121:118-ra győztünk. Bravúros győzelem volt. Mind a két csapat nagyot játszott, elképesztő szorosan alakult a találkozó, de nagyjából valami ilyesmire lehetett számítani előzetesen. Ezúttal is a nagyszerű csapatmunka hozta meg a sikert, hét játékosunk szerzett legalább tíz pontot, Brewer csereként 26-ig jutott. Faried és Koufos egyaránt dupla-duplát könyvelhettek el és Lawson is mindössze egyetlen gólpasszal maradt le róla. Domináltunk a palánk alatt, pontszerzés tekintetében és lepattanókban egyaránt. Ami negatívum volt, az a sok eladott labda, szerencsére a Thunder sem volt jobb ebben a mutatóban, így erre nem fizettünk rá. Azért jó lenne visszatérni az utóbbi meccseken mutatottakhoz és 10 közelében tartani az eladott lasztik számát.

Túl vagyunk egy hosszabb győzelmi sorozaton, két kiábrándító vereségen és egy látványos győzelmen. Mostanában jó formában játszik a csapat, eltekintve a Wizards elleni vereségtől, az oklahomai vereség megbocsátható, különösen így, hogy nem sokkal később szoros csatában legyőztük őket. Erre lehet alapozni a továbbiakban. Most egy hosszabb hazai széria előtt állunk és reméljük, ez egyúttal egy hosszabb győzelmi szériát is jelent majd!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 33-9 (42 meccs)
2. Denver Nuggets 25-18 (43 meccs)
3. Utah Jazz 22-19 (41 meccs)
4. Portland Trail Blazers 20-21 (41 meccs)
5. Minnesota Timberwolves 17-21 (38 meccs)

A közeljövő programja:

Január 24., csütörtök, 02:00 Houston Rockets - Denver Nuggets
Január 27., vasárnap, 03:00 Denver Nuggets - Sacramento Kings
Január 29., kedd, 03:00 Denver Nuggets - Indiana Pacers
Január 31., csütörtök, 03:00 Denver Nuggets - Houston Rockets
Február 2., szombat, 03:00 Denver Nuggets - New Orleans Hornets

Az elmúlt hétvégén lejátszotta második mérkőzését a Colorado Mammoth csapata az NLL 2013-as szezonjában, és a nyitó meccs elvesztését követően cseppet sem számíthattunk könnyű összecsapásra a Calgary Roughnecks otthonában, ám végül egy emlékezetes találkozón 13-12-re diadalmaskodtunk hosszabbításban a kanadaiak ellen.



A tavalyi szezon két legjobb nyugati csapata vereséggel kezdte az új esztendőt, mint ismeretes a mieink a Stealth ellen kaptak ki hazai környezetben, közben a 'Necks múlt héten a Rock ellen kapitulált. Mindkét csapat egyértelműen a javítást célozta meg az egymás elleni rangadón, a motiváció és az ezzel járó hatalmas küzdelem szinte garantált volt a mindig remek hangulatú SaddleDome-ban szombat este.

Az első mérkőzésen gyengébben védő Levis kezdett a Mammoth ketrece előtt, a hazaiak portáját pedig Poulin őrizte. Másfél perc után máris emberhátrányba kerültünk Lincoln felesleges szabálytalanságát követően, a Calgary egyből felállt a kapunk előtt, és Sh. Evans védhetetlen góljával gyorsan vezetéshez jutottak. Az első öt perc végeztével a házigazdák újra eredményesek voltak, amikor többszöri próbálkozást követően Shattler megpattanó lövése kötött ki balszerencsésen a coloradói kapuban. A következő percekben egyre rámenősebben próbálkoztunk a szépítéssel, néhány kihagyott helyzet után John Grant Jr egy emberelőny alatt tüzelt magabiztosan a hálóba. Egyből ezután a mieink kerültek létszámhátrányba, a vörös mezesek pedig ismét hamar kihasználták a fórt Ranger jóvoltából. A játékrész hajrájában pörögtek fel újra némileg az események, Shattler kiugratásából az újonc Resetarits növelte a 'Necks előnyét, majd fél perccel a szünet előtt John Grant Jr második kőkemény átlövésével lopóztunk kicsit közelebb, de a házigazdák így is 4-2-re vezettek az első játékrész után.

Kevesebb mint egy perccel a folytatást követően megint feljebb tudtunk kapaszkodni, egy középpályán megszerzett labdából létszámfölényt alakítottunk ki a calgary-i kapu előtt és a veterán hátvéd John Gallant könnyedén fejezte be a ziccert. Egy gólra felzárkóztunk, ám kisvártatva a vendéglátók 16 másodperc leforgása alatt kétszer találtak be: Dickson takarásból nagyszerű lövéssel vette be a kapunkat; a megnyert faceoff után pedig Dobbie maradt őrizetlenül Levis ketrece előtt, és váltotta gólra könnyedén az ordító lehetőséget. A két gyors találat után kapust cseréltünk, és Roik folytatta a denveri kapu előterében. Továbbra is lendületben maradtak a kanadaiak, mi pedig nem nagyon tudtunk mit kezdeni az agresszív támadójátékukkal, és rövidesen egy lerohanásból a faceoff-specialista Snider lőtte be a hetedik calgary-i találatot, mellyel négyre növelték a vezetésüket. Aztán jó darabig a mezőnyjáték dominált, mindkét csapatnál voltak kiállítások, de sokáig egyik oldal sem tudott élni a PP-lehetőségekkel, majd újfent John Grant Jr köszönt be előnyből, amikor már csak négy perc volt hátra a félidőig. JGJR mesterhármasával igyekeztünk látótávolságon belül maradni, de a Roughnecks magabiztosan uralta a gyepet és 7-4 arányban vezettek 30 perc játékot követően.

A második negyed sok kiállításából egy hazai penalty áthúzódott a harmadik játékrész elejére, így a Mammoth kezdhette létszámfölényből a második félidőt, és az első támadásból ki is használtuk a helyzetet, a szép adogatás végén szokás szerint John Grant Jr tudott eredményes lenni. Két perccel később a Calgary könnyedén állította vissza a három gólos különbséget, Sh. Evans gyönyörűen kevergetett és néhány hátvéd lerázását követően a kapus eszén is könnyedén járt túl. Alighogy folytatódott a játék, a másodéves Jamie Lincoln szerzett meglepetésszerű találatot, aki Prout csodálatos bejátszásából találta magát ajtó-ablak helyzetben a kapu közvetlen közelében. Ezután megint elpuskáztunk néhány komoly lehetőséget, majd Sh. Evans pár perc alatt újabb két PP-találattal hallatott magáról, megszerezve önmaga harmadik és negyedik gólját a meccsen. 10-6-ra vezettek már a házigazdák, ráadásul szerencsénk sem volt, Lincoln hiába szerzett volna gólt, a lövés pillanatában rálépett a vonalra, hiába nézettük vissza az esetet, a hiba egyértelmű volt. A negyed befejező öt percébe fordulva, 4-on-4-ban több denveri lövés után John Grant Jr juttatta újra a labdát a kapuba egy könnyű helyzetet gólra váltva. Szépen tartották az előnyt a vendéglátók, egy perc múlva Snider állította vissza négyre a különbséget, de másodpercekkel a negyed befejezése előtt Jamie Lincoln húzta be éles szögből közelről JGJR tökéletes feladását emberelőnyből, ezzel 11-8-ra jöttünk fel az utolsó menet előtt, és még életben tartottuk a kósza reményt a felzárkózásra.

A záró játékrészben eleinte megint csak kihagyott helyzetekig jutottunk, nem igazán volt benne a levegőben, hogy esetleg még lehet esélyünk ezen a mérkőzésen. Főleg, hogy pár perc elteltével Morgan kiállítását pillanatok alatt kihasználták a házigazdák Shattler tökéletes kapáslövésével. Már 8-12 volt a lemaradás, és a következő minutumok során egyre szárnyaszegettebbek voltunk, úgy tűnt, hogy a mieink kezdenek lemondani a mérkőzésről. A befejező öt percen belül viszont újra megráztuk magunkat, és egy hazai kiállítást az utolsó pillanatokban sikerült kihasználni John Grant Jr-nak köszönhetően, aki immár a hatodik gólját szerezte, vagyis hat-trick után a sock-trick-et is elérte. Bő egy perc múlva tovább szűkítettük a különbséget, Dickson kihagyott lehetőségét követően a túloldalon Jones keresztpasszát Jordan McBride továbbította tanári mozdulattal a kapuba. Két gólra zárkóztunk vissza, hamarosan pedig egy újabb ígéretes lehetőséget váltottunk találatra Gavin Prout jóvoltából, aki őrült tűzijáték után pofozta be a játékszert a házigazdák kapujába. 12-11 volt az állás bő két perccel a rendes játékidő vége előtt, egyre inkább égett a 'Necks talpa alatt a talaj, a mieink pedig vérszemet kapva rohantak tovább előre. A nagy igyekezetnek pedig meg is lett az eredménye, a tavalyi RoY Adam Jones félelmetes lefordulást követően volt eredményes a kapu torkából, a találatot a videóbíró is jóváhagyta, így négy gólos hátrányt eltűntetve egyenlítettünk ki 12-12-re. A maradék 1:20 percben egyik csapat sem tudta megszerezni a mindent eldöntő 13. találatot, így a 60 perc végeztével eldöntetlen volt az állás.

Következett a hosszabbítás, nem mindennapi mélységből kapaszkodtunk vissza, és mentettük ráadásra találkozót, de a Calgary hatalmas akciókkal kezdte a túlórát, Roik kapusnak többször is bravúros védésekre volt szüksége, hogy megóvja ketrecét a találattól. A denveri hálóőr kiválóan végezte a dolgát, azonban Poulin sem hibázott, így nem született korán döntés az OT-ban. Rendkívül izgalmasan alakult a hosszabbítás, bármelyik csapatnak lehetett volna lehetősége megnyerni a meccset, a legnagyobbat JGJR hagyta ki, aki egy hatalmas lövést bombázott a kapufára. Aztán végül hat perc után érkezett meg a győztes találat Sean Pollock tollából egy bő másfél perces masszív támadás végén, óriási nyomást helyeztünk Poulin ketrecére, több kihagyott lehetőség után pedig a rutinos támadó közelről sodorta be a számunkra szerencsés 13. találatot.



Nem mindennapi küzdelem árán harcoltuk ki a győzelmet, méghozzá úgy sikerült nyernünk, hogy a találkozó teljes hosszában a 'Necks vezetett, mi pedig csak a hosszabbításos győztes góllal kerültünk előnybe, éppen a legjobbkor. John Grant Jr a fenomenális egyéni estéjét hat találattal és két asszittal zárta, a szerzett pontok terén a csapatkapitány Gavin Prout csak egyel maradt el tőle (1 gól és 6 assziszt), míg Jamie Lincoln kétszer volt eredményes, Adam Jones és a győztes találatot szerző Sean Pollock 1+3-at, Jordan McBride 1+2-t regisztrált. Minden téren javult a csapat játéka az első hetihez képest, a negyedik negyedben különösen a védekezésünk volt dicséretre méltó, míg a két kapus közül némi meglepetésre Matt Roik játszott jobban, 35 lövésből csak hat gólt szenvedett el, közel 83 %-os hatékonysággal hárította a calgary-i lövéseket a második játékrész elejétől a pályán tartózkodva.

A nyugati divízió állása (W-L):

1. Washington Stealth 2-1
2. Colorado Mammoth 1-1
3. Edmonton Rush 1-1
4. Minnesota Swarm 0-1
5. Calgary Roughnecks 0-2

A pénteki folytatásban máris lesz lehetősége a visszavágásra a Roughnecks-nek, legközelebb viszont a két csapat immár a Pepsi Center-ben mérheti össze tudását egymással.

Nem várt meglepetésre a Denver Broncos szereplése ideje korán véget ért az NFL rájátszásában, ugyanis rögtön az első adandó alkalommal vesztettünk, ezzel búcsúztunk a további küzdelmektől a Divisional Round-ban.



Múlt szombaton a mieink ellenfele az alapszakasz hajrájában idegenben magabiztosan két vállra fektetett Baltimore Ravens volt, akik ellen egyértelmű esélyesként léphettünk pályára a Sports Authority Field-en. A Broncos zsinórban 11 győzelemmel a tarsolyában készült a rájátszásbeli menetelésre, az általános vélekedés mindenképpen hosszú és eredményes szereplést várt a denveri együttestől, azonban érdemes volt kellő komolysággal venni a Hollókat.

Ígéretesen indult a mieink számára a találkozó, ugyanis az első sikertelen vendég támadást követően a felszabadító rúgást Trindon Holliday hordta vissza a jobb oldalon TD-re 90 yard-ról. Nem vezettünk sokáig, hiszen a következő próbálkozás során pár play alatt bejutott az end zone-ba a Ravens, Flacco utolsó hosszú passzát Torrey Smith szelidítette meg, miután lerázta magáról Bailey-t, és az 59 yardos összjátékkal egyenlített az ellenfél. Sőt, alig egy minutummal később teljesen megfordult a kocka, támadásban is szerencsétlenek voltunk, Manning passzát a felütötték a levegőbe (a Decker elleni jókora pass interference közben), Corey Graham pedig jó helyezkedésének köszönhette a pick-et és könnyedén hajtotta végre a return TD-t 39 yardos távolságból. Az első sokkhatásokat kiheverve, a nyitó játékrész hajrájában végre vezettünk egy valamire való drive-ot, melynek végén 3rd down helyzetben sikerült Manning-nek megtalálnia Brandon Stokley-t a pontszerző területen belül. Ezzel az első játékrész 14-14-es eredménnyel zárult, hamar kirajzolódott, hogy valóban pokolian nehéz dolgunk lesz ezen a délutánon.

A második felvonás első felében nem sok említésre méltó esemény történt, szépen szűrtük meg a Ravens próbálkozásait, majd újra a mieink következtek a sorban, Decker hosszú elkapásával pontszerző helyzetbe kerültünk, a rákövetkező play-ben pedig Manning gyönyörű átadással szolgálta ki a jobb oldalt bevetődő Knowshon Moreno-t az előny visszaszerzéséért. Ezt követően egy darabig csak punt-okat láthattunk, majd bő egy perccel a félidő befejezése előtt Prater próbálkozhatott 52-ről a mezőnygóllal, de elhibázta a kísérletet, a Ravens-nek pedig még egy akcióra éppen volt ideje. Flacco megint begyújtotta a rakétákat, és újra a Bailey-t leradírozó Torrey Smith-t szolgálta ki tökéletesen. A vendégek tehát ismét egyenlítettek, féltávnál a mérkőzés állása 21-21 volt.



A szünet után ugyanúgy indult a játék, ahogy a legelején, a nyitó kickoff-ból ugyanis ismét Trindon Holliday rittyentett egy return TD-t, a 104 yardos vágta végén pedig elmondhatta magáról, hogy ő lett az NFL történetének valaha volt első játékosa, aki egy PO-meccsen belül PR és KR TD-t is regisztrált. Nem mellesleg a Broncos újfent előnyhöz jutott, ha valami, akkor a special team virágzása mindenképpen motiválhatta a csapatot az offense és a defense gyengélkedése közben. Némileg rendeztük a sorokat védekezésben, azonban hiába szereztünk labdát a középpályán, képtelenek voltunk újabb pontokkal stabilizálni az előnyt. Az offense továbbra is gyengélkedett, a harmadik negyed hajrájában pedig egy sack-et követően Manning elvesztette a játékszert, így ígéretes mezőnypozícióból indult előre a Baltimore. Flacco-ék pedig velünk ellentétben, nem hagyták kihasználatlanul a helyzetet, ezúttal a földön vertek meg bennünket és Rice futotta meg az egyenlítést jelentő touchdown-t.

Az utolsó játékrész tehát ugyancsak egyenlő állás mellett kezdődött, és a támadóink újra kezdtek fellángolni, ráadásul két felesleges baltimore-i szabálytalanság is segítette a boldogulásunkat, melyeknek köszönhetően egyre jobb és jobb helyzetbe kerültünk, végül Demaryius Thomas egy rövid oldalpasszt követően fantasztikusan kígyózott át a védőkön és jutott be a pontszerző területre. A Ravens látványosan igyekezett, de sikerült kivédekeznünk egy 4th & 5-öt, majd futásokkal próbáltuk ölni a játékidőt, ám az utolsó két percre vissza kellett még adnunk a labdát az ellenfélnek. Flacco-ék mindent egy lapra feltéve támadtak, és az élete meccsét játszó irányító egyik előre vágott passzát Moore iszonyatosan elnézte, a labda egyenesen Jacoby Jones ölébe hullott, aki 31 másodperccel a rendes játékidő vége előtt keigyenlítette az eredményt.

35-35-re végeztünk négy negyed alatt, bár többször is vezettünk, a mérkőzés mégis hosszabbításba torkollott. A ráadásban természetesen egyik csapat sem szeretett volna kockáztatni, így aztán nem is tudtak érvényesülni a támadósorok, rendre a punterek voltak munkában. Kevesebb mint egy perccel az első hosszabbítás vége előtt viszont megszületett az első hatalmas hiába, méghozzá sajnos denveri oldalon, Manning egészen pocsék labdát indított el Stokley felé, melyet újra Corey Graham kapott el, a vendégek pedig nagyon jó mezőnypozícióba kerültek.

A második OT elején még tovább javították a FG-pozíciót, majd 47 yard-ról Justin Tucker természetesen nem hibázott, hanem belőtte a mindent eldöntő rúgást, amely elbúcsúztatta a Broncos-t a további küzdelmektől. A Baltimore tehát kétszeri hosszabbítás végén 38-35-re diadalmaskodott Mile High-on.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 28/43 sikeres/összes passz, 290 passzolt yard, 3 passzolt TD, 2 intercetion, 1 elvesztett fumble
Hillman: 22 próbálkozás, 83 futott yard, 3 elkapás, 20 elkapott yard
Moreno: 10 próbálkozás, 32 futott yard, 2 elkapás, 21 elkapott yard, 1 elkapott TD
Decker: 6 elkapás, 84 elkapott yard
Dreessen: 6 elkapás, 46 elkapott yard
D. Thomas: 3 elkapás, 37 elkapott yard, 1 elkapott TD
Stokley: 3 elkapás, 27 elkapott yard, 1 elkapott TD
Holliday: 3 kick return, 52.7 visszahordott yard AVG, 1 visszahordott TD (104 yard); 3 punt return, 30 visszahordott yard AVG, 1 visszahordott TD (90 yard)
Prater: 0/1 FG, 5/5 XP
Colquitt: 5 punt, 48.8 yard AVG
Miller: 7+2 tackle, 0.5 sack
Woodyrd: 7 tackle
Moore: 6+1 tackle
Bannan: 5+2 tackle
Vickerson: 2+2 tackle
Dumervil: 2+1 tackle, 0.5 sack

Sajnos, ezen a mérkőzésen sem az offense, sem a defense nem tudta azt a produkciót hozni, melyet az alapszakaszban a hosszú győzelmi sorozat alatt megszokhattunk. A csapat minden téren alulmúlta magát, egyedül talán csak a Holliday által vezetett special team-et lehet megdicsérni, nélküle talán jóval simábban kaptunk ki. Fájó azonban, hogy még így is volt esélyünk a győzelemre, ám a rendes játékidő végén egy kapitális hibával egyenlíteni hagytuk az ellenfelet, majd a ráadásban megint csak a Broncos rontott.

A későbbiekben nálam lényegesen hozzáértőbb szerkesztőtársaim is fogják elemezni a magunk mögött hagyott esztendőt, de a lényeg, hogy hiábavaló volt a több hetes csillogás az alapszakaszban szinte tét nélküli meccseken, mert az első valamirevaló, komoly akadályban csúnyán elbotlottunk a playoff alatt.

Az idei MLS SuperDraft-ot megelőző írásunkban némileg már előrevetítettük, hogy mi várható a csütörtöki börzén, a változások és meglepetések azonban természetesen nem maradtak el. A következő bejegyzésben a draft legfontosabb tudnivalóit és a csapat legfrissebb aktuális híreit foglaljuk össze.



A draft előtti napon a Rapids egy komoly horderejű üzletet hajtott végre, melyben a középpályás Jeff Larentowicz-ot a Chicago Fire-höz cseréltük az idei 11. választási lehetőségért, anyagi juttatásokért és egy nemzetközi játékoshelyért. A 29 esztendős karmester 2010 óta erősítette a coloradói együttest, első két szezonjában minden egyes mérkőzésen pályára lépett az alapszakaszban és a rájátszásban egyaránt, a három esztendő alatt pedig összesen 96 mérkőzésen tűnt fel, ebből 95-ször kezdőként. Első évében All-Star résztvevő volt és oroszlánrészt vállalt a bajnoki címből, 2011-ben pedig hét találattal a csapat legjobb góllövőjének bizonyult, viszont a 2012-es esztendő számára egyénileg is gyengébben sikerült, a vezetőség pedig úgy döntött, hogy megpróbálja felhasználni őt a cserepiacon. "Egyáltalán nem volt könnyű döntés elcserélni Jeff-et, de úgy gondoltuk, hogy komoly lehetőséget nyithatunk meg új igazolások előtt, és persze egy újabb fiatal tehetséggel gazdagodunk a draftra. Szeretném megköszönni Jeff három éves munkáját a csapatnál, és a legjobbakat kívánom neki Chicagóban" - tette hozzá Paul Bravo, a Rapids technikai igazgatója.

Közvetlenül a börze előtt tehát az első körben a 6. és a 11. lehetőséggel rendelkeztünk, míg a második körben a 25. cédula volt a miénk, mivel a 2/30-as pick-et a visszaküldtük a Chicago-nak a Larentowicz-féle cserében.

Az első választási lehetőségünkből egy kiváló csatárt választottunk Deshorn Brown személyében. A jamaicai támadó az utolsó egyetemi tanévét a UCF-en töltötte, ahol 16 mérkőzés alatt 13 találatot szórt és könnyedén került be az NSCAA All-South Region, valamint az All-Conference első csapatába. Az előző két szezont az alacsonyabb osztályban versengő University of Mobile gárdájánál töltötte, ahol 2011-ben 32 góllal vezette a konferenciát. Brown kifejezetten atletikus, kiváló fizikai adottságokkal rendelkező támadó, aki már most hatalmas tehetségnek számít és kisebb rutinszerzést követően biztosan komoly hasznát fogja venni a csapat az MLS-ben. Előzetesen is számíthattunk csatár kiválasztására, mivel a télen Casey és Cummings távozott a csapattól, Buddle leigazolásával erősítettünk valamelyest, de az igazi vérátömlesztés érdekében nagy szükségünk volt egy fiatal gólvágó megszerzésére is.

A draft 11. helyén egy tehetséges középpályára esett a választásunk, Dillon Powers-t előzetesen magasabbra várták volna, így mindenképpen jól jártunk vele, hogy a birtokunkba került, hiba lett volna bent hagyni. A texasi származású játékos mind a négy egyetemi évét a Notre Dame falain belül húzta le: freshman évében bekerült a Big East konferencia legjobb újonc csapatába, a következő két esztendőben tagja volt az All-Big East Second Team-nek, végzősként pedig immár a konferencia legjobbjai közé nyert besorolást, valamint az NSCAA All-American első csapatába is. Teljes egyetemi karrieje alatt 78 mérkőzésen tíz gólt szerzett, négy meccs kivételével valamennyi pályára lépését kezdőként tudta le a Fighting Irish színeiben. Powers emellett rendre tagja volt az amerikai korosztályos válogatottnak, ifi és junior szinten több válogatottságot tudhat maga mögött, például a 2009-es egyiptomi U20-as VB-n is az USA húzóemberének bizonyult. Kevés igazán szépreményű középpályás van a Rapids keretében, Larentowicz távozásával és Mastroeni korosodásával pedig óhatatlan szükségünk volt az utánpótlásra ezen a poszton is, amit a Powers draftolásával igyekeztünk pótolni.

A második körben a várakozásoknak megfelelően érkezett egy hátvéd is a csapathoz, miután a draft 25. választásaként Kory Kindle-t szólítottuk magunkhoz. A tehetséges bal hátvéd a CSU Bakersfield-nél töltötte az elmúlt négy esztendőt, mely során 72 mérkőzésen (68-szor kezdő volt) 13 gólt szerzett a csapat színeiben hátvéd létére. Az elmúlt szezonban igencsak foghíjas védelembe kötelező volt az erősítés, és amellett, hogy a piacról igazoltunk már ígéretes játékosokat, most a drafton is szereztünk egy értékes embert a hátsó alakzatba, aki előtt még hosszútávon is ígéretes jövő állhat.



A draft alatti napokban a csapat bejelentett egy külsős igazolást, ugyanis a Rapids megállapodást kötött a 22 esztendős chilei szélsővel, Kevin Harbottle-lal. A fiatal játékos 2009 óta folyamatosan a chilei első osztályban játszott, többnyire az ország legjobb csapatai közé tartozó Universidad Católica gárdáját erősítette, amely az utolsó állomáshelye volt hazájában. Egy évvel ezelőtt csapatával megnyerték a nemzeti kupa sorozatot és néhány mérkőzésen a Libertadores Kupában is színre léphetett. A komoly klubtapasztalatok mellett 2008 és 2010 között rendszeresen tagja volt hazája U20-as válogatottjának és azóta már a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott. "Kevin egy fiatal, dinamikus támadó játékos, akinek stílusa tökéletesen beleillik az általunk játszani kívánt offenzív játékba. Mindössze 22 éves, de rengeteg pozitívumot hallottunk róla, korához képest kifejezetten rutinos, és biztos vagyok benne, hogy hamar be fog illeszkedni az új csapatába és az új ligába" - vélekedett róla Bravo.

A napokban Rapids ugyancsak profi szerződést kötött a saját nevelésű játékossal, Dillon Serna-val, aki a klub történetének harmadik akadémiai játékosaként került be az első csapat keretébe Armstrong és O'Neill után. A helyi származású középpályás az igazi labdarúgó egyetemnek számító Akron színeiben húzott le egy évet az NSCAA-ben, s több nívós médium az ország legjobb freshman játékosai közé sorolta. Ezt követően hivatalosan 2009-től erősített a Rapids akadémiáját, miközben nem egyszer tagja volt az U17-es amerikai válogatottnak részt vett, a korosztályos világbajnokságon és CONCACAF kupán, míg 2012-ben az U20-as válogatottban is bemutatkozott alig 18 esztendősen. Utolsó évében a Rapids U18-as csapatának legeredményesebb játékosa volt 12 találattal, és immár tíz MLS Reserve League meccsen is pályára léphetett. A profi szerződés egy újabb komoly lépés a karrierjében, bizonyára jövőre még leginkább a tartalékok között lehet számítani rá, de remélhetőleg az első csapatban is hamarosan bemutatkozhat.

A Rapids játékosai a héten megkezdték a felkészülést az előttünk álló 2013-as szezonra, a keret tagjai mellett hat meghívott játékos vesz részt az edzőtáborban. Közülük a legismerősebb Jamie Smith lehet számunkra, aki az elmúlt években 56 mérkőzésen lépett fel a csapat színeiben, de tavaly sérülések korlátozták és a 2012-es szezont követően nem hosszabbítottunk szerződést vele, most még egy utolsó lehetőséget kapott, hogy hátha sikerül kiharcolnia magának az új szerződést. Az FC Dallas-tól búcsúzó 20 éves Ruben Luna is ígéretes játékos hírében áll, a mindössze 20 éves támadó az elmúlt szezonban 22 mérkőzésen kétszer talált be, de a tartalékbajnokság 2011-es kiírásának gólkirálya volt tíz találattal, és a mexikói junior válogatottban is feltűnt már. Mindenképpen tehetséges játékos, de egyelőre a legmagasabb szinten még nem tudott bizonyítani, talán a Rapids-ben kiteljesedhet, ha sikerül meggyőznie a vezetőséget. Rajtuk kívül meghívott még a táborban a védekező középpályás Luke Vercollone, valamint három kapus, Joel Helmick, Jim Maurer és Clint Irwin, akik közül kerülhet majd ki a Rapids harmadik számú kapusa.

Szép lassan tehát alakul a csapat kerete a 2013-as szezonra, és már csak alig másfél hónap választ el bennünket a március 2-i idénynyitótól.

- Tóth Milán írása -

A gyenge szezonkezdet után magára talált az Észak-amerikai egyetemi kosárlabda-bajnokságban szereplő Denver Pioneers csapata, legutóbbi kilenc meccséből hetet megnyert, ebből öt konferencia-mérkőzés volt. Most erről a kilenc találkozóról írunk röviden.



Biztató játék győzelmekkel

Karácsony előtt még három mérkőzés várt a University of Denver férfi kosarasaira. Előbb december 16-án a Nebraska-Omaha látogatott a Magness Arénába, és szenvedett 82-47-es vereséget tőlünk. Elég sima volt a mérkőzés, Royce O’Neale és Chris Udofia voltak a Pioneers legjobbjai. A sophomore támadó dupla-duplával, 17 ponttal és 10 lepattanóval, míg a junior csatár 11 ponttal és karriercsúcsot jelentő nyolc assziszttal zárt. Joe Scott vezetőedző szerint a kilenc nap szünet jót tett a csapatnak, hiszen volt min dolgozni. Támadásban és védekezésben is javult az együttes játéka, és a nebraskaiak ellen rengeteg labdát szereztek a hazai játékosok, így néhány igazán könnyű kosárhoz is jutottak. A már két említett játékoson kívül Olson, Hallam, Griffin és Engesser is minimum tíz pontot dobott.

Három nappal később az akkor még veretlen Wyoming otthonában volt jelenése a coloradói együttesnek, és bár Chris Udofia 26 pontig jutott – szezonbeli csúcs –, a hazaiak 71-61-re sikerrel behúzták a találkozót. O’Neale ezúttal csak 12 ponot dobott, míg Hallam négy labdaszerzéssel jeleskedett. A Cowboysból ketten is húsz pont felett zártak, ráadásul sokkal jobb százalékkal is értékesítették két és hárompontos dobásaikat.

Ismét három nap telt el, december 22-én a Southern Utah látogatott a Magness Arénába. Ez az este Chase Hallamról szólt, aki megszerezte 1000. kosarát a Pioneers színeiben, előtte eddig ez 31 egyetemistának sikerült. A vendégek sok borsot nem tudtak a hazaiak orra alá törni, így a kétezres nézősereg sima, 72-47-es sikernek örülhetett. Hallam 11 ponttal zárt, de O’Neale, Engesser, Olson és Griffin is kitett magáért. Udofia ezúttal csak hét pontig jutott, ám kiosztott ugyanennyi asszisztot is.

„Fiatal játékosaink igen rugalmasak, jól reagáltak az új edzésmódszerekre, ennek köszönhetően egyre jobbak vagyunk” – mondta Scott, aki szerint ha ezt a javuló tendenciát fent tudja tartani a csapat, akkor ez a jövő szempontjából igen gyümölcsöző lehet.

5-1-es mérleg a konferenciában

A Louisiana Tech otthonában játszotta első konferencia-meccsét a Denver, és bár jól játszottak Royce O’Neale-ék, jó formában lévő ellenfelük otthonából pont nélkül kellett távozniuk. Pedig a másodéves támadó 18 pontig jutott a 68-60-ra elveszített találkozón, és még hét lepattanót is összeszedett. Rajta kívül még Udofia érte el a kétszámjegyűs értéket, de annak is csak a minimumát, 10-et.

„Egyre jobban játszunk, de ma este egy jó csapattól kaptunk ki. Meg kell tanulnunk nyerni úgy meccseket, hogy nem minden működik a legjobban. Ma este nem hoztuk ki magunkból a maximumot, a Louisiana pedig amikor szüksége volt, fontos kosarakat dobott” – vélekedett Scott a vereségről.

December 31. és január 12. között mind az öt konferencia-meccsét megnyerte a Pioneers, a menetelés a Texas Arlington ellen kezdődött. Az ellenfelet sikerült 35 ponton tartani a jó védekezésnek köszönhetően, a coloradóiak 50 pontjából pedig a legtöbbet, 14-et a csereként beálló, és mindössze 12 percet játszó Nate Engesser szerezte – ez karriercsúcs a fiatal tehetség számára, aki kiváló százalékkal dobott Arlingtonban. Udofia nyolc lepattanót szedett össze, O’Neale kiosztott hat asszisztott, Scott pedig a csapatmunka fontosságát emelte ki, ami véleménye szerint aznap este kiválóan muzsikált.

Az idegenbeli konferencia-meccset követően két hazai találkozó várt a Pioneersra. Előbb a Texas State együttesét sikerült Udofia vezérletével 64-53-ra megnyerni, majd a Texas San Antonio kapott ki a Magnessben 75-50-re. A TXSO ellen a 15 pontos Chris Udofia mellett Olson és Hallam is jól játszott a statisztika alapján, Scott mester pedig igazi csatáról beszélt a meccset követően.

„A Texas State mindig visszakapaszkodott a meccsbe, de minden alkalommal sikerült válaszolnunk egy labdaszerzéssel, egy hárompontossal vagy egy sima kosárral. Amikor igazán szükség volt a plusz energiára, a fiúk odatették magukat.”

A másik texasi gárda ellen Royce O’Neale DD-t ért el (10 pont, 10 lepattanó plusz öt assziszt), de nagy dicséret illeti Chase Hallamot is, aki 11 pontja mellett négy asszisztott és karriercsúcsot jelentő öt labdaszerzést produkált. A cserék közül Marcus Byrd is kiváló volt, 15 perc alatt 12 pontig jutott, ezzel csapata legeredményesebb játékosa lett az este. Ezzel a meccsel együtt legutóbbi nyolc mérkőzéséből hatot nyert meg a Pioneers.

A senior Chase Hallam mintha megtáltosodott volna, a következő két meccsen nagy szerepet vállalt csapata eredményességéből. Egy héttel ezelőtt az Idaho otthonába utazott az együttes, és a védekező-specialista négy labdaszerzése mellett 14 pontot dobott, kettővel többet, mint Chris Udofia. A győzelemhez kellet még O’Neale jó játéka is, aki a lepattanók szerzésében és az asszisztok kiosztásában is nagy szerepet vállalt. A Denver 55-49-re nyert.

Két nappal később a Seattle sem tudta megállítani Chase Hallamékat, aki ismét a mezőny legeredményesebbje volt 17 ponttal. Chris Udofia 15 pontja sem rossz, ehhez adott még hat gólpasszt is, míg Royce O’Neale tíz lepattanója és kilenc pontja is kellett a 64-51-es diadalhoz. Griffin a padról beállva jutott el öt reboundig, míg Love 11 ponttal zárt – ez karriercsúcs a fershman számára.

Scott szerint azért nyert együttese, mert többen is kiválóan játszottak – amit bizonyít a statisztika is –, illetve a csapat védekezése megint kiváló volt.

Holnap hajnalban a San Jose State látogat a Magnessbe, a fogadási tippek alapján kiegyenlített találkozóra van kilátás. Azért reméljük, hogy a Pioneers behúzza ezt a meccset, formáját tekintve erre minden esélye megvan.