Az elmúlt napokban kiderült, hogy ki lesz a 2012es szezon végén távozó Jim Tracy utódja a Colorado Rockies menedzseri székében. A négy jelölt közül végül a legnagyobb favorit, a klub korábbi kiváló játékosa, Walt Weiss lett a befutó, aki a csapat történetének hatodik skippere.

























Tracy október 7én mondott le a sikertelen szezont követően, összességében 2009. májusától kezdve 294-308as mérleget produkált a csapat élén. Most pedig a hó végén 49 esztendős Weiss váltja őt a menedzseri poszton, az elmúlt hétvégén mutatták be őt a Coors Fielden. Korábban Don Baylor (1993-98), Jim Leyland (1999), Buddy Bell (2000-02), Clint Hurdle (2002-09) voltak a csapat edzői Tracy előtt.

Weiss annak idején aktív játékosként 1987 és 2000 között játszott a major ligában, első szezonja végén elhódította az év újonca elismerést még az A's színeiben, egy évvel később pedig World Seriest nyertek. Később megfordult a Marlinsban, majd 1994-97ig a Rockies közönség kedvenc shortstopja volt, karrieje utolsó néhány évét az Atlantánal töltötte. 2000es visszavonulását követően újra Denver környékén telepedett le, 2002-08ig pedig a Rockies szélesebb stábjában vállalt munkát és egy helyi középiskolai csapat edzője volt. Most eljött az idő, hogy még feljebb lépjen és Tracy lemondását követően rögtön lehetséges esélyesként emlegették a manager posztra.

Nyílt titok, hogy a győztes mellett a veterán játékos Jason Giambi, a D'backs 3B coach Matt Williams, illetve a Rockies bench coach Tom Runnels volt még esélyes a posztra. Emellett a csapat előzetes tárgyalásokat végzett a korábbi CWS és Mets tréner Jerry Manuellel, a Philsnél dolgozó Pete Mackaninnel, a korábbi Rockies 2B Eric Younggal, illetve a Rangers Double-A managerével Steve Buechelevel is.

Ami a további változásokat illeti az edzői stábban. Az ütő edző Langsfordot a tavalyi szezon  végén kirúgták, Giambit szerettük volna megtartani erre a posztra, ő azonban nem vállalta, így a választás egy ugyancsak korábban aktív denveri játékosra, Dante Bichettere esett. A 49 esztendős egykori klasszis annak idején csapattársa is volt Weissnek, miközben négy All Star gálán vett részt. Giambi jövője egyelőre kérdéses, de az sem kizárható, hogy játékosként marad újabb egy évre a csapatnál. Runnels annak ellenére, hogy fő manager nem lehet, nyugodtan maradhat eddigi posztján bench coachként. Az 1B coach Glenallen Hill helye sincsen veszélyben, a szezon alatt kinevezett co-pitching coach páros Bo McLaughlin és Jim Wright pedig valószínűleg marad valami poszton a csapatnál, bár az új dobókért felelős főember Mark Wiley lesz.

Weiss kinevezése egyelőre egy évre szól, a 2013as szezon mindenképpen egy kísérleti idény lesz, hogy meglássuk az új edző milyen irányba képes elmozdítani a csapatot, egy év múlva ilyenkor pedig értékelhetjük a helyzetet és meghozhatjuk a döntést, hogy hosszú távon mi lenne a legjobb a klub számára. A tavalyi évad pocsékul sikerült a Rockiesnak, mindössze 28ak lettünk a 30 csapatos mezőnyben. Köszönhetően több kulcsjátékos sérülésének, akiket nem sikerült megfelelően helyettesíteni, illetve a kezdő dobók általános gyenge szereplésének. Azért pozitívumok is történtek, CarGo például életében először részt vehetett az All Staron és újra megnyerte a Gold Gloveot; Fowler és Nelson is végre kiegyensúlyozottan jól tudott játszani; illetve nagyszerű újonc szereplést láthattunk például Rosariotól, Pachecotól, Rutledgetól, így lenne kikre építeni és talán Weissnek sikerül újra eredményes csapatot összehoznia.

Hétfő éjszaka tartották az idei beléptető ünnepséget az NHL Hall Of Fame-jébe, és hosszú idő után először újra egy denveri hokis léphetett be a Halhatatlanok Csarnokába, ugyanis Mats Sundin, Pavel Bure és Adam Oates társaságában a Colorado Avalanche legendás játékosa, Joe Sakic került beiktatásra a legnagyobb játékosok névsorába.

























"Joe a játék minden elemében igazi halhatatlan volt, így senki számára nem lehetett meglepetés, hogy az első adandó alkalommal beválasztották őt a HoF-be" - jelentette ki a klub elnöke, Pierre Lacroix. "Joe játék iránti elhivatatottsága és elért eredményei önmagukért beszélnek, a beiktatásával egy húszéves fantasztikus pályafutás előtt tiszteleghetünk. Joe minden idők legnagyobb játékosa volt Colorado-ban, számtalan statisztikai mutatóban számít a csapat legjobbjának és világszerte kiemelkedő klasszisként tarthatták számon. Annyi éven át küzdött a klubért legjobb tudása szerint, maximálisan megérdemli ezt az elismerést. Szívből gratulálok, Joe!"

Annak idején Joe szülei, Marijan és Slavica a '60-as években Horvátországból emigráltak Kanadába, így ő 1969. július 7-én már Burnaby-ben (Brit-Kolumbia állam) látta meg a napvilágot. Sakic 1985-ben egy állami ligában kezdett jégkorongozni, csodálatos képességei pedig hamar kirajzolódtak, hiszen rögtön egy 156 pontos idénnyel kezdett; ezt követően a WHL-ben szerepelt, ahol az All-Star csapatba való beválasztásai mellett az év újonca, legjobb játékosa és pontkirálya lett; majd az 1987-es draft 15. pozíciójában szerezte meg őt a Quebec Nordiques. Az 1988/89-es évadban mutatkozhatott be az NHL-ben, és a '88-as junior világbajnokságon debütált a kanadai válogatottban. Az NHL-ben egészen pontosan 1988. október 6-án lépett első ízben pályára a Hartford Whalers ellen, legelső találatát két nappal később a New Jersey Devils kapujába ütötte. Újonc idényében 70 meccs alatt 62 pontig jutott. A következő szezonban már 102, majd 109 pontot szerzett. Az 1991/92-es szezoban sérülések hátráltatták, így "csak" 94 pont került a neve mellé. A következő évad során viszont újra száz pont felett járt, hiszen 105 egységgel zárt, és pályafutása során először az NHL rájátszásában is pályára léphetett, a Nordiques a playoff második köréig jutott. Majd 1993/94-ben 92 pontot ért el, és csupán 18 perc kiállítást szedett össze, mely a legsportszerűbb NHL-szezonja volt. 1994-ben nagyban Joe-nak köszönhetően a kanadai válogatott 1961 után először tudta megnyerni a világbajnokságot; hősünk nyolc meccs alatt hét pontot jegyzett a tornán. Az utolsó quebeci idényben csak 47 találkozón húzhatott korcsolyát, ezalatt is sikerült 62 pontot összehoznia, és néhány meccs erejéig a rájátszásban is felléphetett.

Ezt követően 1995 nyarán az egyesület Denverbe költözött, és a sikerszéria folytatódott, sőt igazából karrierje igazán parádés része még csak innentől kezdődött el. Sakic első denveri szezonjában 120 pontot szórt, és a playoffban is elemében volt, így a Colorado Avalanche elhódította a Stanley Kupát. "Super Joe" tehát életében először magasba emelhette a díszes trófeát, emellé pedig még a Conn Smythe-trófeát is megkapta, a rájátszás legértékesebb hokisaként. 1996-ban egyébiránt a Világ Kupán is képviseltette magát. Egy esztendővel később nem sikerült megismételni a bravúrt, a főcsoport-döntőben a Detroit Red Wings együttese megálljt parancsolt a Lavinásoknak, Sakic 74 ponttal zárta ezt az alapszakaszt. Az 1997/98-as idény Joe számára a sérülésekről szólt, ugyanis több alkalommal problémái voltak, a naganói Olimpián is megsérült a térde, de még így is 63 pontot szórt 64 fellépése alatt. Egy évvel később már sokkal jobban ment a játék, és 96 pontjával újra az NHL legeredményesebb játékosainak társaságban emlegették nevét, az Avs pedig egészen a konferencia fináléig eljutott, ahol a későbbi kupagyőztes Dallas Stars ejtette ki őket. 1999/2000-ben ismét csak a kisdöntőig sikerült jutni, és Sakic-nek sem volt igazán pazar idénye, azt leszámítva, hogy 1999. decemberében a St. Louis ellen megszerezte karrierje 1000. pontját. 2001. júniusában azonban a denveriek újra elhódították a Stanley Kupát, elsősorban a parádés formában teljesítő kapitány jóvoltából. Sakic ugyanis 118 pontot szórt az alapszakaszban, míg a playoffban újabb 26 egységgel keserítette ellenfelei életét; emelett megkapta a legértékesebb játékosnak járó Hart-trófeát, az NHPA is a legjobb hokisnak választotta, ezért Lester B. Pearson-díjat vehette át, és még a Lady Byng-trófea is az ő birtokába került. 2002. márciusában lejátszotta ezredik NHL-meccsét, az Avalanche pedig közel került az ismétléshez, ám végül drámai körülmények között a Jetik lemaradtak a Stanley Kupa döntőről. Joe februárban viszont olimpiai bajnok lett a kanadai válogatottal, ráadásul a Salt Lake city-i rendezvény legjobb játékosának választották, köszönhetően a hat meccs alatt szerzett tíz pontjának, és a finálébeli mesterhármasának. A 2002/03-as idény igencsak balul sült el, ugyanis ő is sokat volt sérült, az Avs pedig már a rájátszás első körében elvérzett. Egy évvel később egy fordulóval ugyan sikerült tovább jutnia a PO-ban a csapatnak, és a 19-es is 87 pontot szórt, de remélt siker elmaradt. Majd következett a lockout, Sakic ekkoriban nem játszott egy csapatnál sem. A 2005/06-os szezonra6 viszont feltöltődött, és újra a rájátszáshoz vezette az igencsak kicserélődött a Avs-t, nem mellesleg újra 87 pontot termelt. A torinói - kanadai szempontból - sikertelen Olimpián pedig a juharlevelesek csapatkapitánya volt. 2006. márciusában megszerezte 900. gólpasszát, bő fél évvel később az 1500. pontját. 2007. februárjában a 600. találatát is megünnepelhette, illetve a 2006/07-es szezonban 100 pontig jutott, tette mindezt 37 (!) évesen. A csapatnak végül, az óriási hajrá ellenére, nem sikerült bejutnia a rájátszásba, egy évvel később sikerült kiharcolni a PO-szereplést, és bár hősünk hosszabb sérüléssel bajlódott, csapata meghatározó embere volt, végül viszont a rájátszás második körében egy fájó pofon jelentette a csapat búcsúját. Sakic 2008 nyarán hosszasan gondolkozott, hogy folytassa pályafutását, de megkezdte a huszadik NHL-szezonját. Ez az év sem sikerült jobban az előzőnél, még több peches sérülést szedett össze, csupán 15 meccsen játszhatott az idényben, a csapat pedig története leggyengébb szezonját zárta, mindössze az NHL 27. helyén végeztünk. Nyilvánvalóvá vált, hogy új alapokra kell helyezni a franchise-t, Sakic pedig inkább úgy gondolta, most már végképp itt az ideje visszavonulni, és átadni a helyét az új generációnak. Leköszönését hivatalosan a 2009. július 9-i sajtótájékoztatón jelentette be.



A háromgyermekes családapa, Sakic-ről szülővárosában, Burnabyben már utcát neveztek el, míg kedvenc sportja a jégkorong mellett a baseball és a golf. Joe utolsó két éve ugyan szerencsétlenül sikerült, igazi sportolóként pontosan tudta, hogy vissza kell már vonulnia, nem próbált meg harcolni a megtagadhatatlan természettel. Páratlan pályafutást zárt, a 2009/10-es szezon első meccsén az Avalanche visszavonultatta 19-es mezét, azóta juniorcsapatot és az Avalanche szakmai stábjában tölt be pozíciót.

A jelenleg 43 esztendős Sakic az Avalanche történetének negyedik játékosa, aki belépett a Halhatatlanok közé, ugyanakkor a legelső, aki egész profi karrierjét az egyesületnél töltötte. Korábban Jari Kurri (2001), Ray Bourque (2004) és Patrick Roy (2006) került beiktatásra, de mindannyian csak pályafutásuk bizonyos részében játszottak a denveri gárdában.

SuperJoe 16 megszakítás nélküli szezonon keresztül viselte a "C" betűt, amely a második leghosszabb kapitánykodás volt egy NHL-csapat színeiben. 1996-ban és 2001-ben is ő emelhette magasba a Stanley Kupát az Avalanche kapitányaként, előbbi győzelem mérföldkő volt Denverben, ugyanis az 1996-os diadal volt a helyi sporttörténelem első major bajnoki címe, melyet azóta is csupán további négy országos bajnoki cím követett. Kapitánykodása idején 1995-2003-ig a klub kilenc egymást követő szezonban nyerte meg az aktuális divízióját, ezalatt minden évben bejutott a rájátszásba, és a két Presidents'-trófea elhódítása mellett összesen hatszor vett részt a nyugati konferencia fináléjéban.

Egyéni díjainak hosszú sorából mindenképpen az élre kívánkozik a 2001-es Hart-trófea, amelyet a liga legértékesebb játékosaként hódított el, emellett '96-ban a playoff MVP-nek járó Conn Smythe-trófea büszke tulajdonosa is volt, és összesen három alkalommal kapott helyet az NHL elsőszámú All-Star csapatában, míg 13-szor kapott meghívást az All-Star gálára, 12-szer fel is lépett a rendezvényen, 2004-ben a gálameccs MVP-je lett, 2007-ben pedig a nyugati gárda kapitánya volt.

Sakic a karrierje során szerzett 1641 ponttal az NHL történetének kilencedik legeredményesebb játékosaként vonult vissza, miközben 14. volt a gólok (625) és 11. az asszisztok (1016) örökranglistáján. Mindent egybevetve, csupán négy játékos szerzett nála több pontot egyazon csapat színeiben, Gordie Howe és Steve Yzerman a Detroit-ban, Mario Lemieux a Pittsburgh-ben, illetve Wayne Gretzky az Edmonton-ban. Továbbá 84 playoff-beli találatával a hetedik, 188 playoff-meccsen szerzett pontjával a nyolcadik a liga történetében, és minden idők egyedüli legjobbja a rájtászásban ütött nyolc hosszabbításos góljával.

Joe-t annak idején az Avs jogelődje, a Quebec Nordiques csapata drafolta az 1987-es draft első körének 15. pozíciójában. Sakic soha nem lépett pályára más csapat mezében, s minden lényeges statisztikai mutatóban a franchise valaha volt legeredményesebb játékosa lett. Például a játszott mérkőzések, a szerzett gólok, az asszisztok, a pontok, az emberelőnyös gólok (205), az emberhátrányos találatok (32), vagy éppen a győztes gólok (86) tekintetében. Kilenc különböző szezonban talált be legalább 30 alkalommal az ellenfelek kapujába, míg a 20-as határt 17-szer érte el a két évtizeden át tartó aktív pályafutása során.

Az NHL-es sikerei mellett Sakic természetesen nemzetközi szinten is komoly tekintélynek örvendett, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban is részt vehetett a Téli Olimpián a kanadai válogatott színeiben. A '02-es játékokon ráadásul a torna legértékesebb játékosaként járult hozzá a juharlevelesek 50 év alatti első aranyérmének, négy évvel később pedig az olimpiai csapat kapitánya lehetett. Emellett Sakic 2004-ben Világ Kupa-győztes lett, '94-ben felnőtt világbajnok volt, '88-ben pedig junior VB-n győzedelmeskedett.

A várakozáson aluli 0-3as rajtot követően egyre jobban kezd magára találni a Denver Nuggets együttese, legutóbbi bejelentkezésünk óta ötből négy meccset nyertünk meg.


















Múlt kedden került sor a hazai bemutatkozó mérkőzésre a Detroit Pistons ellen, akikkel szemben nem számítottunk könnyű diadalmenetre, de a Pepsi Centerben gyakorlatilag kutya kötelességünk volt megszerezni a győzelmet. Az első félidő végig szorosan alakult, általában mi voltunk előnyben, de a Detroit nem szeretett volna leszakadni rólunk és folyamatosan ragadtak ránk, a meccs derekánál így csak 58-51re tudtunk vezetni, köszönhetően néhány közvetlenül a második negyed vége előtt esett kosárnak. A pihenő után megint percek alatt elolvadt a vezetés és fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ismét jól sikerült a negyed végi hajrá és a befejező felvonás előtt 9 ponttal számláltunk többet a vendégeknél. Aztán a negyedik negyed már nem hozott különösebb izgalmakat, tartottuk a 10 pont körüli különbséget végig tartottuk és 109-97 arányban megszereztük az idei első győzelmet. Nem voltunk hibátlanok, sokszor akadozott a játék, pontjaink nagy részét lerohánásból szereztük, felállt védelem ellen ötlettelenek voltunk, fontos pillanatokban az ellenfél fölé tudtunk emelkedni. Iguodala az eddigi legjobb denveri meccsén 17 ponttal és 10 lepattanóval szállított dupladuplát. A padról McGee dinamikus játéka 16 pontot eredményezett, Lawson és Faried 15-15 pontig jutottak, Gallot viszont megint 8 ponton tudták tartani.

Másnap a Houston Rockets otthonában léptünk pályára és a nagyszerű rajtoló texasiak ellen nem voltunk esélyesek az addig mutatott formában. Lendületes játékkal kezdtük a meccset, ezzel szemben a Rockets sokat hibázott, így az első negyed alatt 7 pontos előnyt kovácsoltunk össze. A folytatásban egy perc alatt két triplával visszajöttek a hazaiak és túlnyomórészt megint egál közeli volt az eredmény, de a negyed második felében Lawson vezetésével állva hagytuk a Rocketst és 56-41re húztunk el. Sajnos a szünet után látványosan visszaestünk és a harmadik negyed pontatlan játéka közben a hazaiak egyre feljebb tudtak zárkózni, az utolsó negyedre már csak 5 pont maradt a vezetésből. Sőt, még közelebb jött a Rockets, joggal félhettünk, hogy a 17 pontos előny teljesen el fog olvadni, de szerencsére az utolsó öt percben kicsit megráztuk magunkat és néhány nagyon fontos kosárral visszavertük a houstoni comeback kísérletet. Így az utolsó minutumok már újra simábbak voltak és kibekkeltük a 93-87es győzelmet. Lawson 21 ponttal volt a csapat legjobbja, sokat vállalkozott betörésekre, emellett a triplákat is kiválóan értékesítette. Faried vadállat formában játszott, 16-16 ponttal és lepattanóval száguldott, 9 labdát szerzett meg a támadó palánk alatt. Gallinari is elérte a DDt, 13 pontot megint pocsék hatékonysággal kapart össze. A padról megint Brewer és McGee tudták hozzátenni a legtöbbet a csapat játékához.

Péntek késő este a Utah Jazz elleni hazai meccsel folytattuk, a csoport leggyengébb csapata ellen megint létkérdés volt a győzelem Denverben, de tudjuk, hogy ellenük soha nem lehetünk kellően biztosak a dolgunkban. Nem kezdtünk valami meggyőzően és az első negyedben hatalmas kapkodásban zajlott a játék, felváltva estek a kosarak mindkét palánk alatt, az adok-kapokban általában mi futottunk az eredmény után és az első negyed végén is 1el a Utah állt jobban. Eleinte a második játékrészben is szoros volt az eredmény, de később végre ki tudtunk védekezni néhány támadást, miközben pontokat szereztünk Lawson és Faried közbenjárásával. A Jazz a félidő előtti utolsó három és fél percben egyáltalán nem talált a gyűrűbe, így 53-38as előnybe kerültünk. Teljesen átvettük a meccs irányítását, a Utah nagyon kedvetlenül és pontatlanul játszott, különösebb megerőltetés nélkül is növelni tudtuk a vezetésünket és hamar 20 pont feletti volt a differencia. A záró negyedben már elég volt a cserejátékosokat pályára küldeni, így is magabiztosan őriztük a markáns különbséget, köszönhetően Brewer fantasztikusan sülő kezének, aki több triplát is be dobott pár perc alatt, a végére 104-84re könnyedén vertük a szomszédos állam csapatát. Brewer öt hárompontost elsüllyesztve jutott el 20 pontig. Faried 18 ponttal és 10 lepattanóval szállította a menetrendszerinti dupladuplát. Koufos és Iguodala egyaránt 15 pontot jegyzett, a görög center ugyancsak elérte a DDt. Lawson mindössze 9 pontot kapart össze, de hét előkészítéssel jeleskedett, illetve először játszott a szezonban Mozgov, valamint több tartalék is végre lehetőséghez jutott, mint Hamilton, Fournier, Randolph.

Újra back-to-back meccseket játszottunk, mert 24 órával később már Oaklandben volt jelenésünk és a Golden State Warriors ellen is bíztunk a sikerben. A hatalmas kapkodásban a mieink kezdték jobban a mérkőzést és köszönhetően a hazaiak pontatlanabb játékának, 11 ponttal szereztünk többet náluk az első 12 percben. Később épp ellenkezőleg történt minden, fordult a kocka és Curryék feljavultak, egyre többször beakadtak a kinti dobásaik és a palánk alatt se tudtuk megfékezni őket, a mi kezünkben pedig akadozott a játékszer. Így aztán nem volt nehéz dolguk feljönni a meccsbe és csak 40-39re vezettünk a szünetben. A folytatásban néhány pont révén újra mi voltunk lépéselőnyben, folyamatosan elöl haladtunk és például a harmadik menet végén három egységgel álltunk jobban. A GSW hamar eltűntette a különbséget és a negyedik negyed jelentős részében egál közeli eredménnyel haladtak a csapatok, nem igazán tudott egyik se elszakadni a másiktól és mivel az utolsó fél percben nem esett kosár, 86-86 lett a rendes játékidő eredménye. Az első hosszabbításban általában mi jártunk elöl két ponttal, de a házigazdák mindig egyenlítettek, majd 94-92re már ők vezettek, az utolsó másodpercekben Gallinarinak kellett közelről egyenlítenie, hogy tovább folytatódjon a mérkőzés. A második OT elején öt ponttal elhúzott a Warriors, ám az utolsó percben Iggy és Gallo is elsüllyesztett egy-egy hármast, mellyel fordítottunk és onnantól kezdve sínen volt a mérkőzés, utána már hiába kapaszkodtak, a 107-101es előnyt megtartottuk a végsőkig. Gallinari 21 ponttal végzett, szokás szerint a meccs nagy részében agyatlanul dobált (8/22 FG), de a végén fontos kosarakkal szinte nyerőember volt. Iguodala káprázatos formában játszott, 19 pont és 12 lepattanó mellé 8 asszisztot hozott, két gólpasszra volt a tripladuplától. Faried is ellenállhatatlan volt a táblák alatt, 18 pont és 17 lepattanó került a neve mellé. A cserejátékosaink sorából Miller 15 pontot regisztrált, McGee 12 lepattanót.


















A hétfői játéknapon a Phoenix Suns vendégeként reménykedtünk a sikerszéria folytatásában, ellenük is szoros csatára volt kilátás. Az első félidőben jobbára a mieink jártak az élen, a múlt hét legjobb nyugati játékosának választott Faried vezetésével szereztük a pontjaink nagy részét, de a Suns nem akart leszakadni, általában 5nél nagyobb különbséget nem tudtunk kialakítani. A szünet alatt 57-54 volt az állás a javunkra és eleinte a harmadik negyedben is tartottuk a minimális különbséget, később viszont Dragicék egyre jobban belelendültek és a harmadik szünet előtt pár ponttal fordítani tudtak. Hiába igyekeztünk, nem tudtunk már később se visszajönni a meccsbe, innentől kezdve bottal üthettük az arizonaiak nyomát, magabiztosan tartották a pár pontos előnyt és a végén növelték is azt. Az eredmény 110-100 lett a Sunsnak, négy győzelem után először kaptunk ki és 4-4re módosult a mérlegünk. Faried ezúttal 14 ponttal és 11 pattanóval hozott dupladuplát. Iguodala 17 ponttal a volt a legjobbunk, mindössze két dobást hibázott el az egész meccsen és három triplát is bevert. McGee a padról 24 perc alatt 16 pontot gyűjtött össze. Gallinari is igyekezett hasznos lenni, 15 ponttal és 9 lepattanóval a hullámzó játéka ellenére általában segítség volt. Lawson 12 pontot kapart össze 8 előkészítés mellett.

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Oklahoma City Thunder 6-2 (8 meccs)
2. Minnesota Timberwolves 5-2 (7 meccs)
3. Denver Nuggets 4-4 (8 meccs)
4. Utah Jazz 4-4 (8 meccs)
5. Portland Trail Blazers 2-5 (7 meccs)

A közeljövő programja:

November 16., péntek, 04:30 Denver Nuggets - Miami Heat
November 18., vasárnap, 02:30 San Antonio Spurs - Denver Nuggets
November 20., kedd, 02:00 Memphis Grizzlies - Denver Nuggets
November 22., csütörtök, 02:00 Minnesota Timberwolves - Denver Nuggets
November 24., szombat, 03:00 Denver Nuggets - Golden State Warriors

A pocsék kezdés után megtaláltuk a győzelmeket és egész jól elkaptuk a fonalat mostanában, de a következő meccseken megint komoly ellenfelekkel fogunk találkozni. Először visszavághatunk a Heatnek hazai pályán, aztán három rivális nyugati csapatnál fogunk vendégszerepelni.

Miután a sorsolás nehezebbnek tűnő részén túlestünk a szezon első heteiben, most a papíron könnyebb csapatok ellen szép lassan gyűjti az önbizalmat és az előnyt a Denver Broncos az AFC West élén. Az első hetek felemás sikerei ellenére, most minden esélyünk megvan, hogy a Carolina Panthers ellen tovább szilárdítsuk pozíciónkat a közvetlen riválisokkal szemben, és amit jó leírni, hogy ez egyáltalán nem az ellenfél gyenge mérlege miatt lesz így, hanem mert mi magunk egyre magabiztosabban játszunk.























Az ellenfelünk:

De mindenek előtt először lássuk kik is azok a párducok. Charlotte városában 1987-ben kezdett formálódni az igény, hogy kosárlabda mellett foci csapattal is büszkélkedhessen a régió. A kampány sikeres volt, így aztán az 1995-ös bővítés alkalmával a Jackonsville társaságában csatlakozhattak a ligához, mint az NFL 29. csapata. Stílszerűen az előszezon első meccsén a HOF game-en a 2 újonc csaphatott össze, ahol is a párducok diadalmaskodtak. Magában a szezonban már kevesebb sikerük volt, de a 7-9-es mérleg elsőre semmiesetre se lebecsülendő. Ráadásul látszott, hogy sikerült szert tenniük néhány ígéretes játékosra, Carry Collins QB vagy Sam Mills LB személyében. A meglévő alapokra pedig 1 év alatt várat is sikerült építeni, hisz már a második szezonjukban eljutottak a PO-ba, sőt a Cowboys legyőzésével az első utószezon győzelmük is meglett. Utána ugyan a későbbi győztes Green Bay Packers ellen nem volt esélyük, de mindenképp szép szezont tudtak maguk mögött. Azonban a gyorsan felépített vár gyorsan le is omlott, a következő évben a John Elway által bajnoki címig menetelő Broncostól elszenvedték az első shotoutot (34-0), és a szezont negatív mérleggel zárták. A mélyrepülés pedig folytatódott egészen 2001-ig, amikor is történelmi mélypontra jutottak, egyetlen győzelem 15 vereség mellett.

Egy ilyen katasztrófa után természetesen a teljes rebuilding jött. Az új edző John Fox. Az a Fox. Véletlenül pont 1/2-ben választhatott a drafton csapatával, és el is hozta az akkori legjobb passrusher-t Julius Pepperst, húzott mellé még egy kiváló linebackert Will Whitterspoon személyében, megváltoztatta a csapat körül a légkört, és máris visszaemelte a csapatot a középmezőnybe. Következő évben szerzett egy megbízható QB-t, Jake Delhomme-ot, aki szépen elmenedzselte a Jenkins és Peppers által vezetett védelem által megnyert meccseket, és jöhetett a nagy menetelés. '96 után elsőzör visszajutottak a PO-ba, ahol megismételve első PO győzelmüket magabiztosan győzték a Cowboys-t, majd ismét összefutottak egy a végső győzelemre is esélyesnek tartott csapattal a Rams-szel, ám ezúttal hosszabbításban ők diadalmaskodtak. A döntőbe jutásért majdnem lenullázták az elődöntőt rendre elbukó Eagles-t, s a Fox éra második évében máris ott találták magukat a Super Bowlban.

Balszerencséjükre a patrióták legendája épp akkor volt születőben, és egy szívszorító meccsen végül alul maradtak. A hazafiak kezdték jobban a meccset, de Brady TD-jére egy Delhomme-Steve Smith összjátékkal válaszolni tudtak. Steve Smith nevét érdemes megjegyezni mert ma este is játszani fog ellenünk. 14-10-es félidő után a 4. negyedig kellett várni a következő pontszerzésre, és is a Bostoni csapat neve mellé került, úgy tűnt eldől a meccs. azonban az újonc futó DeShaun Foster Td-jével zárkóztak, és egy két pontossal 3 pontra egy FG távolságra jöhettek volna fel, ez azonban nem sikerült nekik. Azonban ahogy egy INT-nek köszönhetően visszaszerezték a labdát egy nagy játékkal átvették helyette a vezetést 22-21-re. Az este folyamán először volt náluk a labda, és úgy tűnt a legjobbkor a 4. negyed derekán, mégha a 2 pontos kísérlet ezúttal is kimaradt. Azonban a korszak egyik legjobb irányítója ennyitől nem esik kétségbe és egy hosszú drive után a LB Mike Vrabelnek adott 6 pontosával visszavették a vezetést, majd azt is megmutatták, hogyan kell kivitelezni egy 2pontost, így máris 7 volt közte. A meccs azonban tartogatott még fordulatotokat és Delhomme révén egyenlített a Panthers, azonban az utolsó támadás sajnos a patriotsé volt, akik eljutottak mezőnygól távolságig, és ahogy az idő letelt Adam Vinatieri révén 3ponttal megnyerték ezt a döntőt is. Hiába való volt tehát Delhomme 323 passza és 3 TD-je, Mushim Mohamed, Steve Smith  és Ricky Proehl remek játéka az elkapó sorban, a védelem ezúttal nem tudta azt a játékot nyújtani, amivel idáig menetelt a csapat.

A vereség kicsit megtörte ugyan őket, de két évvel később 2005-ben majdnem megismételték a nagy menetelést, ugyanúgy 11-5-ös alapszakasz után a wildcard meccsen kiütötték a Giants-t 23-0-ra, majd a Bears-t is eltávolították az útjukból, így újra a főcsoport döntőben voltak. Azonban a fennállása első Super Bowljára hajtó Seahawks ellen nem bírtak. A csúcsformában lévő Shaun Alexander és Hasselback jelentette leginkább a különbséget. Ilyen offense ellen nem fért bele, hogy Delhomme 3× is eladta a labdát, 14-34 lett a vége, a Panthers pedig újabb két évre eltűnt a PO palettájáról.

2008-ra azonban összeszedte magát az egyre többet sérült Delhomme, és még egy nagy menetelésre, azonban hiába az alapszakasz rekord 12-4-gyel a rájátszásban a Kurt Warner vezette Cardinals ellen esélyük se volt. És ezzel az évvel nagyjából ki is merült az ami a csapatban volt. Delhomme utódját Clausenben vélték megtalálni, azonban óriási csalódás lett egy DeWill - Johnatan Stewart párossal se tudtak ütőképes offense-t kiállítani, 2-14 lett a vége újabb történelmi mélypont pont abban az évben, amikor nekünk is.

Mostanában:

Innentől alighanem legtöbben tisztában vagytok a történtekkel. Mi hoztuk JMD helyére az egyetlen edzőt, aki nála is rosszabb mérleggel zárt :), és Carolinában is jött a teljes újjáépítés. Szerencsére nálunk Fox nem ott folytatta, ahol abbahagyta, hanem elölről kezdte, ahogy annak idején Charlotte-ban is, sőt még egy kicsit jobban is, a 8-8-as mérleg a gyenge divíziónak köszönhetően PO-t ért, most pedig második évét tölti, amikor előző csapatával Super Bowlt játszott. A Panthers pedig szerzett magának egy ORoY playmaker QB-t, akiben sokan, köztük én se bíztam mégis megváltotta a világot arra felé. Pontosabban csak majdnem, mert rajta kívül más értelmes igazolás nem nagyon volt és a szoros meccseket rendre elbukják, így hiába a Pro Bowler irányító, tavaly is csak 6-10 és idén is csak 2-6-tal állnak, szóval bátran kijelenthetjük, eddig nekünk sikerült jobban a feltámadás. A 2-6 azonban senkit ne tévesszen meg, ez egy nagyon veszélyes csapat. Nem clutch, de veszélyes. 6 vereségük alkalmával 5× egy pontszerzésen belül voltak, és nem is gyenge csapatok ellen. Ugyanakkor én nem tartom pechnek, hogy mindet elvesztették, ez is egy képesség, hogy meg tudják-e nyerni ezeket a meccseket, és ez hiányzik belőlük. Ettől függetlenül, ha 2 pontra voltak a Falconstól, 1-re a Bearstől, nem lehet őket félvállról venni.

Végszó:

Több szempontból is érdekes meccsnek ígérkezik a derbi. John Fox először játszik korábbi sikerei helyszínén, biztos nagyon motivált lesz, és összecsap a tavalyi draft első két választottja. És az agyon hypeolt QB összecsapásokkal ellentétben Cam Newton és Von Miller egyszerre lesznek a pályán, valóban egymás ellen játszanak, minél többször találkoznak, nekünk annál jobb. Miller speciális sackdance-szel ünnepelné, ha sikerülne földre vinnie Newtont, reméljük nyílik alkalma bemutatni. Érdemes megnézni, a meccs ma este 7-től kezdődik, szurkoljunk együtt, Hajrá Broncos!

A Denver Broncos (4-3) kétmeccses győzelmi sorozat után idegenben lépett pályára a kilencedik játékhéten a Cincinnati Bengals (3-4) vendégeként a Paul Brown Stadium-ban. A 2011-es szezonban, mint már említettem, legyőztük a Bengals-t a Mile High-on, de idegenben a helyzet mindig más, ráadásul mindkét csapat átment változásokon azóta, főleg ami a Broncos-t illeti.



A 2011-es draft nagy nyerteseként a Cincinnati támadósora a liga egyik legjobb fiatal QB-WR párosával állhat fel Andy Dalton és A.J. Green személyében. Melléjük csatlakozik még az idei offseason egyik nagy steal-je, Vontaze Burfict, akit senki nem választott ki a draft-on, balhés előélete és gyenge pre-draft formája miatt, ám az NFL-ben kiváló játékkal drukkolt elő eddig. Ellenük készült tehát főleg a Broncos, Champ Bailey pl. örömét fejezte ki, hogy a szerinte a liga egyik legjobbjává hamarosan kinövő Green-t foghatja majd.

Bár sokáig úgy tűnt a héten, hogy Tracy Porter két kihagyott meccs után újra játékra jelentkezhet, de végül az utolsó edzést kihagyta orvosi utasításra és nem is utazott el a csapattal pénteken, rajta kívül azonban minden Broncos játékos egészséges és játékra kész volt. Végül a meccs előtti keretszűkítés után a következő nevek maradtak ki Porter-én kívül: Caleb Hanie, Andre Caldwell (kihagyta tehát volt csapata ellen a meccset), Knowshon Moreno, C.J. Davis, Julius Thomas, Sealver Siliga.

A Broncos nyerte a feldobást, de inkább átadták a kezdés lehetőségét a hazaiaknak, talán azt tartva szem előtt, hogy milyen jól is működött az elmúlt két mérkőzésen az, hogy második félidőt kezdhette a denveri támadósor. Jöhettek először tehát a védők:

DE: Elvis „Doom” Dumervil, Derek Wolfe
DT: Justin Bannan, Kevin Vickerson
OLB: Von Miller, Wesley Woodyard
MLB: Keith Brooking
S: Mike Adams, Rahim Moore
CB: Champ Bailey, Chris Harris

Egy return után, amit végül Matt Prater is segített megállítani, a 36-ról kezdhettek először támadni a hazaiak. BenJarvus Green-Ellis futásával kezdődött a drive, ami 5 yard-ot ért, majd egy screen passz következett szintén a hosszú nevű futónak, ám ezt Woodyard hamar észrevette és -1 yard-on megállította a play-t. Jött egy passz Brandon Tate-nek, ezt Tony Carter követte le szépen és majdnem meg is szerezte a labdát, ám az végül a földre esett, de a támadásnak így is vége lett. Jött Kevin Huber első punt-ja és ez bepattogott az endzone-ba, így a 20-ról indult az első denveri támadás:

QB: Peyton „PM” Manning
RB: Willis McGahee
WR: Demaryius „Bay-Bay” Thomas, Eric Decker, Brandon Stokley
TE: Joel Dreesen
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: Dan Koppen
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

Egy rövid passzal nyitott PM, McGahee kapta el és szerzett vele 4 yard-ot. McGahee folytatta egy futással, de 1 yard után szó szerint lepattant Domata Peko-ról. 3&5-nél Bay-Bay volt a célpont, meg is csinálta az elkapást, ami pont elég lett egy 1st downra. McGahee futott 1 yard-ot, majd Decker első elkapása jött, ami 6 yard-ot ért, így 3&3-at kellett megoldani. Bejött a pályára Lance Ball, ő kapott egy rövid passzot a bal oldalon, amivel végül 7 yard-ot tudott szerezni, mielőtt kilökték a pályáról. A 45-ről jött az 1&10, Ronnie Hillman első labdaérintését hozta, az újonc futva szerzett 4 yard-ot. Jött egy hosszabb passz Decker-nek, ő meg is csinálta az elkapást és 21 yard-ot és 1st down-t szerzett. 1&10-nél is passz jött, de ez lett PM első sikertelen passza ezen a meccsen, Matt Willis volt a célpont, de rövid lett az átadás.  McGahee futott 4 yard-ot, ami után 3&6 jött és ismét futás, de a védelmet nem sikerült meglepni, 1 yard után megállították a play-t. Érkezett Matt Prater egy 43 yard-os FG-ra és magabiztosan értékesítette -> 3-0.

A 20-ról indultak Dalton-ék, Green-Ellis futott, de Mitch Unrein 0 yard-on megállította. Jermaine Gresham elkapása jött, Danny Trevathan kicsit lemaradt, így a TE meg tudta csinálni az elkapást és 15 yard-ot szerezve 1st down-t ért el. Green-Ellis futott 4 yard-ot, 2&6-nál pedig egy hosszú passzot indított el Dalton, ami sikertelen lett, de mivel Von-nál holding-ot láttak, így 5 yard-ot és ajándék 1st down-t kapott a Bengals. Green-Ellis futott 1&10-nél, de megint nem tudott yard-okat szerezni, majd 2&10-nél Andrew Hawkins csinált egy elkapást, ami 3 yard-os lett. 3&7-nél is Hawkins volt a célpont, de Harris hatástalanította a passzot, így újra punt-al végződött a hazaiak támadása, amit ezúttal Jim Leonhard a 13-on kapott el fair catch-el és egy holding miatt ehhez még 10 yard-ot adtak a bírók. Jacob Tamme első elkapásával indult a drive, ami 5 yard-ot ért. 2&5-nél Bay-Bay volt a célpont és a elkapással meglett volna a 1st down, de a labda átment a kezei között és a földre pattant. 3&5-nél McGahee kapott el egy rövid passzot és szerzett 10 yard-ot, de ezt a bírók érvénytelenítették Decker offensive pass interference-e miatt. 3&15 jött így, Stokley felé szállt egy hosszabb passz, de ezúttal az ő biztos kezei is megremegtek és nem tudták megfogni a labdát. Jött Britton Colquitt első punt-jára ezen a találkozón és 48 yard-os punt-ját Adam „PacMan” Jones kapta el a 34-en, ám egyből földre is vitte Omar Bolden a 33-on. 3:35 maradt még a negyedből, Dalton egy hosszú passzot indított meg Green felé, aki egy kis kézimunkával csinált helyet magának Champ mellett és így meg is tudta csinálni a 37 yard-os elkapást a Broncos 30-as vonalánál kilépve a pályáról, a bíróktól pedig ezúttal elmaradt a zászló. Green-Ellis jött két futással, előbb 2, majd 5 yard-ot szerzett. 3&3-nál egy screen passz jött Green-nek, jól is sikerült, 6 yard-ot és 1st down-t ért. Brian Leonard is bejelentkezett két futással, 6 és 4 yard-ot elérve 1st down-t szerzett  a 8 yard-os vonalnál. A Bengals időt kér az 1&goal előtt, mivel kicsit elnézték az órát (bár Marvin Lewis HC próbált a bíróknál reklamálni, hogy nem jókor indult el az óra, de sikertelen volt), majd 0:28-nál Hawkins futott balra, de védelem szépen lezárta előtte a helyet és  végül Harris vitte le a földre -2 yard-nál. Ezzel véget is ért az első negyed, ami után az eredmény tehát: 3-0.



2&goal-al folytatódott a meccs a második negyed elején, Dalton passzolni akart, de Bannan jó ütembe ugrott fel és tette fel a kezét, így elakadt benne a labda és a földre esett. 3&goal-nál is passz jött volna, de Dalton nem talált célpontot és elindult előre, mielőtt elérte a pass rush, de így is csak annyit tudott elérni, hogy nem vesztett yard-ot a csapata, végül Trevathan-nak írtak be egy 0 yard-os sack-et. Jött Mike Nugent egy 28 yard-os FG-ra és kiegyenlítette az állást -> 3-3. A 20-ról indult a Broncos egy 3 yard-os McGahee futással, ezt pedig egy 5 yard-os Bay-Bay elkapás követte. 3&2-nél újra Bay-Bay kapta a labdát, pont jókor kapta a labdát, így a bírók megadták a 3 yard-ot és a 1st down-t, hiába lökték egyből visszafelé a védők. 1&10 jött és újra McGahee futott 3 yard-ot szerezve. 2&7-nél egy play-action után futás helyett hosszú passz jött, Bay-Bay kapta el a bal oldalon a pontos átadást és ha Chris Crocker nem kapja el a lábát, akkor simán TD lett volna a play-ből, így azonban a 21-nál ment le a WR 45 yard-ot szerezve, majd sántikált pár lépést és lement a földre. A Broncos drukkerekben megállt az ütő, mivel percekig nem tudott felkelni, de végül a saját lábán hagyta el a pályát és csak pár play-t kellett kihagynia. McGahee futott 1 yard-ot az újabb 1&10-nél, majd Dreesen kapott egy rövid passzot és szerzett 7 yard-ot. 3&2 jött, Bay-Bay visszatért a pályára, de ezúttal csak blokkolt a labdát kapó Eric Decker előtt, aki így be tudott jutni az endzone-ba a bal oldalon. PM 5 passzából 5 lett sikeres ebben a drive-ban. Prater érkezett az extra point-ra és 7-re növelte az előnyt -> 10-3.

Prater kickoff-ja kicsit rövid lett, Tate az 1-en kapta el, meg is indult vele előre és ha Prater egy szerelési kísérlettel nem lassítja le, akkor lehet, hogy végig is száguld a pályán, így végül Tony Carter a 44-en földre tudta vinni. Jó helyről kezdhettek tehát támadni a hazaiak, Gresham kapott egy rövid passzot, de kiperdült a kezéből, így 2&10 jött. Green futot a labdával a bal oldalon és szerzett 6 yard-ot, de egy holding miatt -10 yard-ot ítéltek a bírók, így 2&14 következett. Dalton passzolni akart, de ezúttal a pass rush nyert és Von egy -8 yard-os sack-et szerzett a másodéves QB-n. Egy screen-t hívtak 3&28-ra, de ezt Moore hamar, -5 yard-nál hatástalanította, így 3&out után punt jött. Trindon Holliday a 25-ről megpróbált egy visszahordást csinálni, de csak a 27-ig jutott. McGahee futása nyitotta ismét a támadást, nagy nehezen, de végül 2 yard-ot tudott szerezni. Decker kapott középen egy passzot 2&8-nál, egy pár védőt lerázott egy testcsellel és mire kiszaladt a pályáról már szerzett 19 yard-ot. 1&10 jött, McGahee futott, de nem tudott yard-okat szerezni. 2&10-nél Decker felé szállt egy passz, ami majdnem interception lett, de szerencsére a védő nem tudta megfogni. 3&10-nél Decker kapott egy screen passzot, de a védelem jól dolgozott és csak 1 yard-ot engedett a WR-nek. Colquitt újabb punt-ja jött, amit Tate a 8-ról a 16-ig hordott vissza, de egy szabálytalanság miatt ez nem számított, a 4-ről támadhatott a Bengals. Hamar kijöttek a beszorított helyzetből a hazaiak, Gresham 10 yard-os elkapása egyből 1st down-t ért. Green-Ellis futott 5 yard-ot 1&10-nél, ezt pedig egy újabb Gresham elkapás követte, ez most 8 yard-os lett és ismét 1st down-t ért. Hawkins kapott egy rövid passzot a bal oldalon, úgy tűnt, hogy Harris hamar megállítja, de elrontotta a tackle-t, így végül 4 yard lett a play-ből. 2&6-nál Tate felé szállt egy passz, ami kissé hosszú lett, igaz Harris megúszott közben egy zászlót. 3&6-nál kikergették Dalton-t a zsebből, végül passzolt egyet, de nem tudta eltalálni Gresham-et. Huber punt-olt újra, Holliday a 11-ről a 21-ig hordta vissza, ám Carter szabálytalansága miatt a return nem számított és csak a 6-ról indulhattak PM-ék. Nem zavarta meg a Broncos játékosokat a rossz mezőnypozíció, Dreesen kapott egy gyors passzot Manning-től, amivel 18 yard-ot és 1st down-t szerzett. 3:12 maradt a félidőből, McGahee futott 3 yard-ot, majd Tamme kapott egy rövid passzot és szerzett vele 1 yard-ot, az óra pedig lepergett a two-minute warning-ig. 3&6-al folytatódott a játék, Tamme kapott egy passzot, de nem tudta megfogni, igaz jól is védekeztek rajta, majd a kezét fájlalva szaladt le a pályáról. Colquitt 48 yard-os punt-ját Pacman a 23-on kapta el, de esélye se volt visszahordást csinálni, mivel Bruton egyből a földre vitte. 1:45 maradt még az órán, passz jött volna, de nem volt célpontja Dalton-nak és megint nem tudott elmenekülni a sack elől, Von szerezte meg a második ilyen szerelését ezen a meccsen. 2&13 jött, a labda Tate felé szállt, de majdnem Carter kapta el, végül csak imcomplete passz lett belőle. Hawkins kapta a labdát 3&13-nál, Adams elrontotta a tackle-t, így a WR át tudott jutni a 1st down marker-en, majd egy kis tánc után 18 yard-ot szerzett végül. 1&10 jött a 38-ról egy időkérés után 0:58-nál, Green csinált egy 9 yard-os elkapást a jobb oldalon és lépett ki egyből a pályáról, megállítva ezzel az órát. 2&1-re is Green volt a célpont, de Champ ezúttal szépen levédekezte és így sikertelen lett a passz. Leonard jött be és 3 yard-ot futva szerezte meg a 1st down-t. A Broncos kért időt 0:31-nél, mivel nem sikerült jól cserélni, majdnem meglett Von harmadik sack-je, de lecsúszott Dalton-ról, aki így meg tudott indulni előre és végül 5 yard-ot szerzett futva, majd kikérte csapata utolsó idejét. A Broncos 45-ör vonaláról jött a 2&5 0:22-nél, Tate kapott egy hosszú passzot, Carter kicsit lemaradt róla, így 17 yard lett a play-ből. Hiába lépett ki a WR, mivel előtte visszafelé futott, így a bírók nem állították meg az órát, ezért a Bengals-nak fel kellett állnia egy spike-oláshoz és 0:03-nál meg is állították az órát. John Fox heves vitába kezdett a bírókkal, mivel szerinte nem jól álltak fel a hazaiak, még időt is kért, hogy tovább vitázhasson, de így se adtak neki igazat. Nugent állt fel egy 46 yard-os FG-ra, de nem találta el a póznák közti teret, jobbra került el a labda a póznát. Ezzel le is zárult a félidő, ami után az eredmény tehát: 10-3.



Nugent kickoff-ja nyitotta a második félidőt, amit Trindon Holliday a -5-ön kapott el és a franchise történetének legalacsonyabb játékosa megindult előre a labdával. Az első szembejövő embert egy testcsellel elfektette, a társak nyitottak előtte egy nagy lyukat, ő pedig hamar felgyorsult és átfutott a lyukon, innen pedig már esélye se volt egy Bengals játékosnak, hogy elkapja, végigszáguldott a pályán és megszerezte a Broncos történetének leghosszabb kickoff return TD-ját 105 yard-al. Prater magabiztosan bevágta az XP-t 14-re növelve az előnyt -> 17-3. A 20-ról kezdhetett támadni a Bengals a következő drive-ban, mivel Prater jó hosszú touchback-et rúgott, az első play pedig egy rövid passz lett a TE Orson Charles-nek, ami 4 yard-os lett. 2&6-nál nem volt célpontja Dalton-nak, de ezúttal ki tudott futni a zsebből és futva szerzett 11 yard-ot és 1st down-t. 1&10-nél Green-Ellis futott 2 yard-ot, 2&8-nál pedig passz jött, Dalton-t kikergették a zsebből, de közben valahogy Gresham üresen maradt és a QB meg is találta egy passzal, ő pedig átjutva pár védőn 52 yard-ot szerzett a Broncos 11-es vonaláig jutva. Green-Ellis futott 1 yard-ot 1&10-nél, így 2&9 jött. Jack del Rio valamiért laza emberfogással küldte Champ-et Green-re, aki így nem tudta időben lereagálni a route-ot, jött a labda és a másodéves WR még pont az endzone-ban meg tudta csinálni a TD elkapást, így Nugent XP-ja újra 7-re csökkentette a különbséget -> 17-10.

Holliday újra megpróbálkozott egy visszahordással, ezúttal a 3-ról, de ezúttal csak a 17-ig jutott a labdával. Manning egy passzal indított ezúttal, Tamme volt a célpont és ő meg is csinálta a 12 yard-os elkapást, amivel meglett a 1st down, de ismét a kezét fájlalta, miközben lement. McGahee futott volna, de nem tudta kikerülni a blitz-et és végül -4 yard-on vitték le a földre. 2&14-nál újra passz jött, Dreesen kapta és csak nehezen tudták levinni, végül 12 yard-ot szerzett. 3&2 jött, kis kivárás után ment a passz, ezúttal Stokley felé, aki el is kapta a labdát és 8 yard-ot szerezve 1st down-t ért el. Decker kapott egy 5 yard-os passzot 1&10-nél, ezt egy sikertelen passz követte, Bay-Bay nem tudta elkapni a kissé pontatlan átadást. 3&8-nál Hillman kapott egy passzot a bal oldalon, harcolt egy jót a yard-okért és pont eleget tudott szerezni egy újabb 1st down-hoz. McGahee futott középen és szerzett 3 yard-ot, majd ismét ő jött egy futással, ezúttal a jobb oldalon, végre sikerült is egy lyukat találnia, 10 yard-ot szerzett végül és így meg is lett újra a 1st, ezúttal már a Bengals 32-es vonaláról. Az 1&10 ezúttal passzot hozott, Stokley csinálta meg középen a 20 yard-os elkapást, majd ütközött egy nagyot Reggie Nelson-al, de a labdát így is megtartotta, majd kicsit összeszólalkozott nagyszájú ellenfelével. 1&10 jött a 12-ről és McGahee futott 3 yard-ot. 2&7 következett PM Decker-nek akart passzolni a jobb oldalon, de nem igazán várta meg, hogy az elkapója szabaddá tudja-e tenni magát, hanem oda dobta, ahol lennie kellett volna, így viszont Terrence Newman csinált egy interception-t a passzból az endzone-ban és mivel le is ment a földre, így a 20-ról kezdhetett támadni a Cincinnati.

Megúszta tehát a kapott pontokat a Bengals és még nem is rossz helyről kezdhettek támadni, Green-Ellis 5 yard-os futásával indították a drive-jukat. 2&5-nél is Green-Ellis kapta a labdát, ezúttal egy screen passzra, de ezt Doom és Woodyard -2 yard-on megfogta. 3&7 jött, Dalton Mohamed Sanu-nak passzolt, akiről Bolden maradt le egy kicsit, meg is lett az elkapás, majd még jó pár yard, végül a Broncos 43-as vonalán sikerült megállítani, eddigre 34 yard-ot szerzett. 1&10 jött, Green-Ellis futott 4 yard-ot, majd 2&6-nál Green csinált egy 11 yard-os elkapást, így újra 1&10 jöhetett. Ismét egy 4 yard-os Green-Ellis futás következett, ezt egy Tate felé szálló passz követte, amit Carter jó ütemben felugorva ütött le. 3&6-nál is hátralépett Dalton, de nem tudott időben passzolni, hogy Von ezen a meccsen már harmadszor mutatta meg neki közelebbről a gyepet, 9-re növelve az idei összesített eredményét ebben a kategóriában. Érkezett ismét Nugent, ezúttal egy 49 yard-os FG-ra és ezúttal már nem hibázott -> 17-13. A kickoff-ot ismét Holliday várta visszahordóként, de ezúttal nem tudott a labdához érni, mivel a rövid kickoff után a játékszer éppen felé pattogott, amikor arra saját csapattársa, Lance Ball, nem kevés szerencsétlenkedés után az 1 yard-os vonalon ráfeküdt, nagyon rossz helyzetbe hozva ezzel csapatát. Az első play-nél tovább tetéződtek a gondok, McGahee futott 2 yard-ot a FB pozícióból indulva és a play után Chris Kuper lent maradt a füvön. Sajnos csak edzői segítséggel tudta elhagyni a pályát a sérülésekkel az utóbbi időben nagyon szerencsétlenül járó kiváló RG, ezen a meccsen már nem is tért vissza, sőt a hírek szerint 2-4 hetet ki kell hagynia, a diagnózis: bokaficam. Bejött helyette a szezon elején már őt helyettesítő Manny Ramirez. 2&8-nál is McGahee futott, de 0 yard-os lett a futás a nagyon felpörgő hazai védelem ellen, így 3&8-nál passzolni kellett, PM nagyon meg akarta csinálni, talán kicsit meg is zavarta a pass rush, a lényeg, hogy sikerült alaposan túldobnia Decker-t a bal oldalon, a labda pedig újra Newman kezébe szállt, aki köszönte szépen és megcsinálta a második INT-jét ezen a meccsen. Decker földre tudta vinni a CB-t, így visszahordás nem volt, de így is a Broncos 27-es vonaláról támadhatott a Cincinnati. Maradt még 0:01 az órán, ezt pedig egy 6 yard-os Green-Ellis futással pörgette le a Bengals. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 17-13.

A negyedik negyedet egy passz nyitotta, Green el is kapta, lerázta magáról Woodyard-ot, kikerült még pár védőt, végül a 2 yard-nál vitték le a földre. 1&goal jött a 2-ről, Sanu felé szállt egy passz, de kissé magas lett és kiment a pályáról. Green-Ellis kapta a labdát 2&goal-nál, befutott a falba, tolták hátulról a saját csapattársai, köztük Dalton is, így végül be tudott jutni az endzone-ba, így Nugent XP-ja már azt jelentette, hogy sikerült tehát 14 pontos előnyről 3 pontos hátrányba kerülnie a Broncos-nak -> 17-20. A kickoff-ot egy korai indulás miatt újra kellett rúgnia Nugent-nek, de még 5 yard-al hátrébbról is simán touchback lett. Egy 6 yard-os Bay-Bay elkapással nyitotta a denveri támadósor a támadást, ezt egy 1 yard-os McGahee futás követte, tehát 3&3 jött, de csak egy Bengals időkérés után. Decker kapott egy passzot a 1st down marker-en kicsivel túl, de 3 védő se tudta a földre vinni, mindhárman lepattantak róla és így meg tudott indulni előre és végül úgy került a földre a Bengals 43 yard-os vonalánál, hogy nekiment a védőjét blokkoló Stokley-nak, akit elé löktek és nem tudott továbbmenni. 1&10-et 1&10 követett gyorsan, mivel Bay-Bay kapott egy 13 yard-os passzot 3 ember között. Jött egy újabb hosszú passz, újra Bay-Bay felé, aki nem tudta megcsinálni az elkapást az endzone-ban, de egyből repült egy zászló és Pacman Jones ellen ítéltek a bírók defensive pass interference-t (jogosan), ami után így az 1 yard-ról jöhetett egy 1&goal. PM kiforgott jobbra a zsebből és könnyedén megtalálta az endzone hátsó részén üresen maradó Joel Dreesen-t, így gyorsan sikerült visszaszerezni a vezetést, ami Prater XP-jával 4 pontos lett -> 24-20.



Egy visszahordás után a 27-ről kezdhette a drive-ját a Cincinnati, Green-Ellis futott 1&10-nél 5 yard-ot. 2&5-nél hozzátett ehhez még 4 yard-ot, így 3&1 jött, aminél újra Green-Ellis futott és 2 yard-ot haladva meg is szerezte a 1st down-t. 1&10-nél is Green-Ellis kapta a labdát, ezúttal egy passzal, de hiába szerzett 8 yard-ot, mivel Doom ellen holding volt, így 1&20 következett. Jött egy hosszú passz Green felé, ami túl hosszú lett, de ezúttal Champ ellen ítéltek a bírók egy holding-ot, amiért 5 yard és 1&10 járt a Bengals-nak. Tate felé szállt egy passz 1&10-nél, de nem lett elég pontos és kiment a labda a pályáról, 2&10-nél pedig Green-t dobta eléggé túl Dalton, igaz ha alacsonyabban dobja, akkor Champ leszedi. 3&10 helyett 3&15 jött false start miatt, ekkor Green csinált egy 19 yard-os elkapást, de nem véletlenül volt elég ideje Dalton-nak, mivel a centere, Jeff Faine csak szabálytalanul tudta visszatartani Von-t egy sack-től, de ezt szerencsére a bírók is észrevették és így 3&25 jött. Ismét jött a pass rush, Dalton az utolsó pillanatban eldobta a labdát Green felé, de nem tudta rendesen kivitelezni a passzot, ez pedig pont elég volt arra, hogy az egész este sokat kapó Champ kicsit kiigazítsa a mérlegét egy INT-el, a számára elsővel ebben a szezonban.

A Bengals 46 yard-os vonalán történt a labdaszerzés, így innen indulhattak Manning-ék 8:38-nál. McGahee futott 9 yard-ot 1&10-nél, majd újra ő 0-t 2&1-nél, így 3&1 következett. Vagyis csak következett volna, mivel Clady kicsit korán indult, így 3&6 jött végül. Stokley kapott egy rövid passzot és szerzett 15 yard-ot, szépen elfutott a védője elől. 1&10-nél McGahee szerzett 3 yard-ot futva, majd újra ő szerzett ugyanígy 6-ot. Szépen használta az órát a Broncos, a 3&1 már 5:02-nél jött, McGahee kapta a labdát újra, talált egy lyukat és 12 yard-ot elérve szerzett 1st down-t. 1&goal jött az 5-ről 4:20-nál, majd 2&goal a 4-ről 3:41-nél. Manning bebizonyította, hogy ő akkor se fél egy CB-től, ha az 2 INT-t csinál ellene egy meccsen, újra a Newman által őrzött Eric Decker felé dobott, de ezúttal az endzone-ban a WR nyert és megcsinálta a TD-t, még úgy is, hogy Newman szabálytalankodott ellene, ám ezt a büntetést a Broncos természetesen nem kérte. Jöhetett újra Prater egy XP-ra és mivel ezúttal se hibázott, így 11 lett az előny -> 31-20. Prater a rövid, pattogós kickoff-ot rúgott, kiiktatva a hosszú visszahordás lehetőségét, a 30-ról jöhetett így Cincinnati egy rövid return után. 3:32 maradt még a negyedből, amikor elindult a drive első play-e, Hawkins csinált egy 7 yard-os elkapást és a pályáról kilépve 3:26-nál megállította az órát. Gresham kapott egy passzot 2&3-nál egy szép egykezes elkapást mutatott be, 14 yard-ot és 1st downt-t szerezve. 3:04-nél jött az 1&10, Leonard felé szállt egy passz, de nem volt elég pontos és sikertelen lett.  2&10-nél Gresham kapott el egy passzot, ami után egy kis méricskélés jött és a bírók megadták a 1st down-t, de John Fox bedobta a vörös zászlót, mivel szerinte nem jó helyre tették le a zebrák a labdát és a videózás után javították is az eredeti döntést, 1&10 helyett 3&1 jött 2:31-nél. Leonard futva próbálta megszerezni a 1st down-t, de Wolfe 0 yard-on tartotta. 4&1-nek is nekiment természetesen a Cincinnati, 2:08-nál újra Leonard próbálkozott és ezúttal át is jutott 5 yard-ot szerezve, de az 1&10 már csak a two-minute warning után jöhetett. Dalton kimenekült a zsebből, végül talált is célpontot, Leonard csinált egy 8 yard-os elkapást. 1:36-nál jött a 2&2, Green kapta a labdát is szerzett 8 yard-ot és 1st down-t, de az óra pörgött tovább. 1:17-nél passz jött volna, de Wolfe bele tudott nyúlni és így a földre esett a labda. 1:12-nél Leonard kapott egy rövid passzot, de csak 2 yard-ot tudott szerezni és a Bengals elhasználta a második időkérését. 1:03-nál jött a 3&8, Dalton nem talált célpontot elsőre, másodikra meg nem volt esélye, mivel Doom odaért és levitte egy -6 yard-os sack-re. Időt kért 0:56-nál a Bengals és beküldtek Nugent-et egy 41 yard-os FG-ra és ő be is rúgta, így 8-ra csökkent a különbség -> 31-23. Onside kick jött egy Broncos időkérés után, de Nugent nem élete legjobb ilyen rúgását produkálta, Bruton zavartanul kapta el és feküdt rá a félpályán. Innen már két térdelés elég volt, hogy lepörögjön a maradék 0:51 az óráról és véget érjen a meccs, aminek a végeredménye tehát: 31-23.

























A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 27/35 sikeres/összes passz, 291 passzolt yard, 3 passzolt TD, 2 interception
McGahee: 23 próbálkozás, 66 futott yard
Decker: 8 elkapás, 99 elkapott yard, 2 elkapott TD
D. Thomas: 6 elkapás, 77 elkapott yard
Dreessen: 4 elkapás, 38 elkapott yard, 1 elkapott TD
Stokley: 3 elkapás, 43 elkapott yard
Tamme: 3 elkapás, 18 elkapott yard
Holliday: 2 kick return, 59.5 visszahordott yard AVG, 1 kickoff return TD (105 yard), 2 punt return, 1.0 visszahordott yard AVG
Prater: 1/1 FG, 4/4 XP (43 yard)
Colquitt: 3 punt, 46.7 yard AVG
Woodyard: 4+10 tackle
Bailey: 5+1 tackle, 1 interception
Miller: 4+2 tackle, 3 sack
Harris: 4+2 tackle
Wolfe: 2+4 tackle
Trevathan: 1+5 tackle, 1 sack
Adams: 4+1 tackle
Dumervil: 3+2 tackle, 1 sack


Meglett tehát sorozatban a harmadik győzelme a Broncos-nak, még ha kevésbé magabiztosan is, mint az előző heti New Orleans Saints elleni. Nem volt ez rossz és azért ez a Bengals elég jó csapat, csak maradt nekem egy pici rossz szájíz, nem volt igazán futójátékunk, volt pár fegyelmezetlenség a védelemben, ráadásul Kuper kiesése is fájdalmas.

A támadó oldalon volt pár elejtett labda, de azért összességében a passzjáték jól működött, Manning egy sack-et se kapott ismét, de a két eladott labda nélkül azért ellettünk volna. Decker és Bay-Bay azért még mindig hozza magát, de Stokley se marad le sokkal. Tamme úgy tűnik, hogy csak egy kis zsibbadást szedett össze a kezébe, de nincs komolyabb baja. Azt, hogy Lance Ball mit keres még a keretben, egyre inkább nem értem, ha továbbra is inkább Moreno-t pihentetjük, akkor senki nem fogja tudni nekem megmagyarázni, hogy nem sz***tt le valami fejest a csapatnál.

A védelemben amennyire jó napja volt Von-nak, annyira szenvedett Champ, de végül a szerzett labdával ő is kicsit javított a helyzetén. Von 9 sack-el holtverseny a második helyen áll jelenleg a ligában és mindenféle mutatóban a top5-ben van a posztján. Amit fontos megjegyezni, az az, hogy Porter hiányát eddig nem nagyon érezzük, hála Harris és Carter kiváló teljesítményének.

Ezen a meccsen meg lehet említeni a ST egységet is, Holliday visszahordása, amellett, hogy az összes highlight showba bekerült, egy AFC Special Teams Player of the Week címet is hozott neki.

Az AFC West divízió állása a 9. játékhét után:

1. Denver Broncos 5-3
2. San Diego Chargers 4-4
3. Oakland Raiders 3-5
4. Kansas City Chiefs 1-7

A csütörtöki csoportrangadón a Chargers 31-13 arányban legyőzte a Chiefs-t, így tartják velünk a lépést egyetlen győzelem lemaradásból, viszont a Raiders a Buccaneers elleni 42-32-es hazai fiaskóval kezd lassan leszakadni. A soron következő fordulóban mind a négy rivális idegenben fog pályára lépni: a SD ellenfele a Tampa Bay lesz, az Oakland Baltimore-ban folytatja, a KC pedig a Pittsburgh ellen fog Hétfő Esti Rangadót játszani.

Következik a Carolina Panthers (2-6) elleni idegenbeli meccs, amely csapatnál volt John Fox head coach 2002-2010 között, így számára ez a találkozó még a szokottnál is fontosabb lesz majd. Cam Newton és az általa vezetett támadósor érdekes kihívás lesz majd a védelmünknek, bár a védelmüket PM-éknek illene gondba hozniuk. Ez a meccs is, mint a Bengals elleni, vasárnap este magyar idő szerint 19:00-kor lesz és a lényeg ezúttal is természetesen:

Nyerni kell, nincs mese...

Nincs egyszerű helyzetben a Colorado State Rams futballcsapata, akik az idei tanévnek új vezetőedzővel vágtak neki és az elöljárók komoly hosszútávú célokat tűztek a program elé, a 2012-es szezon azonban egyre inkább elúszni látszik, Coach McElwain gárdája a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet is elvesztett, és a Bowl-szereplésről idén is lemondhatunk.



Legutóbbi bejelentkezésünk óta a csapat először szeptember 29-én lépett pályára az Air Force Falcons ellen, a két helyi rivális csörtéje volt a CSU idénybeli első konferencia-mérkőzése. Az esélyek egyértelműen a Légierő mellett szóltak, akik már az első negyed alatt végképp eldöntött a mérkőzést, ugyanis három megválaszolatlan TD-t szereztek, a  Kosok pedig elvesztették a kezdő irányító Grayson-t egy súlyosnak tűnő vállsérülés következtében. Helyét a végzős McPeek foglalta el, aki a második negyed legelső játékában kiváló passzt intézett a szintén utolsó évében járó Greenwood felé, ő pedig az 55 yardos összjáték végén boldogan emelhette magasba a karjait az end zone-ban. Az AFA másfél perc alatt TD-ig vitte a következő labdabirtoklását, majd némileg lelassultak az események, hogy aztán közvetlenül a félidő előtti percekben még mindkét csapat szerezzen egy-egy TD-t. A Fort collins-iak részéről McPeek 13 yardos átadását a junior TE Gillmore szelídítette meg, de ezzel is csak 14-35-re sikerült visszazárkózni, elég reménytelen helyzetből várhattuk tehát a folytatást. Ráadásul a szünet után hiába haladtunk előre ígéretesen, az ellenfél térfelén McPeek elpasszolta magát, szerencsére azonban az Air Force rögtön csinált egy fumble-t a célterület kapujában az innen indított 95 yardos drive-ot pedig üggyel-bajjal fejeztük be, Morris ugyanis kiejtette a kezéből játékszert, de a szabadon pattogó labdára elsőként Cartwright tudott rávetődni a hazai végzónában. A játékrész végéhez közeledve a házigazdák egy újabb TD-vel válaszoltak, több érdekesség pedig már nem is történt a meccs hátralévő részében, a Rams 42-21 arányú, papírforma vereséget szenvedett a USAFA-n, ezzel a Légierő birtokában marad további egy évre a Ram-Falcon Trophy. M.J. McPeek beugró létére 22 hibátlan átadással 292 yard-ot passzolt, viszont a két TD mellett két eladott labdát is vétett. A földön elég halványak voltunk, viszont Lou Greenwood kiválóan megértette magát a backup QB-val, és összesen 118 yard-ig jutott egy TD-vel karöltve, ennek ellenére sajnos esélyünk sem volt megnehezíteni az AFA dolgát.

Egy héttel később a Fresno State Bulldogs elleni hazai mérkőzésen sem számíthattunk sok sikerrel, bár a csapat nagyon fogadkozott, hogy a Hughes Stadium-ben mindenképpen szeretnénk legyőzni az MWC egyik újonc csapatát. Grayson sérülése miatt McPeek kapott lehetőséget kezdőben, és sajnos öt perc elteltével a saját 34 yardos vonalunkon beleszaladt egy sack-be, aminek fumble lett a vége, az ebből kezdett drive-ot pedig könyörtelenül végig vitték a Bulldogok. Nem sok átütő erő volt a csapat támadásaiban, legfeljebb egy-egy 1st down-t sikerült kiharcolnunk, általában rendre csak a senior punter Kontodiakos javíthatta az egyébként sem rossz statisztikáit. A második negyed elején a vendégek elhibáztak egy 4th down-t bőven FG-távolságon belül, így nem kaptunk újabb pontokat, újabb két sikertelen hazai próbálkozást követően viszont a félidő előtti utolsó percben egy 20 yardos passzjátékkal mattoltak bennünket, a szünet alatti állás 0-14 volt. A folytatásban is tudtuk tartani magunkat, köszönhetően annak, hogy a FRST elhibázott egy 41 yardos mezőnygól kísérletet, azonban továbbra is képtelenek voltunk élni az adódó lehetőséggel, egymás után két akciónk ért véget sikertelen negyedik kísérlettel. Aztán a befejező játékrész elején hamarosan minden kérdés eldőlt, az ellenfél egymás után két TD-t vitt véghez, miután a kettő közt egy trükkös játék alkalmával a freshman RB Alexander interception-t dobott. 0-28 után már esélyünk sem volt a győzelemre, csupán a szépítés jött össze a hajrában, amikor McPeek minden mindegy alapon való dobásai közül az egyiket Lovett kapta le az end zone-ban 12 yard értékben, így a mérkőzés 7-28-as hazai fiaskóval ért véget. M.J. McPeek ezúttal valamivel visszafogottabban játszott, 15/29-es hatékonysága mellé 192 yardot szorgoskodott össze, jobban vigyázott a labdára, viszont csak az utolsó pillanatokban tudott összehozni egy TD-t. A földön most sem voltunk kellőképpen hatékonyak, Nwoke visszavette a karmesteri pálcát a RB-ek közt, de a 15 carry-ből elért 68 yard-jára ő sem lehet feltétel nélkül büszke, így újra könnyed vereségbe szaladtunk bele.



Október 13-án, szombat délután a konferencia egyik favoritjának tartott San Diego State Aztecs otthonában várt ránk egy fellépés, ahová mondanom sem kell, nem nyerni mentek a szerény Kosok. Zsinórban öt vereséggel a tarsolyunkban kizárólag a tisztes helytállás lebeghetett a szemünk előtt, hogy legalább a kiadós zakót elkerüljük, meglepetésben még titkon sem igazán volt érdemes reménykedni. Ehhez képest nem kezdtünk annyira rosszul a mérkőzést, ugyanis bár a SDSU már az első támadásából vezetést szerzett, bravúros módon a mieink is bemutattak egy nagyszerű drive-ot, melynek végén a sophomore TE Cartwright kapta el McPeek közeli átadását. A házigazdák következő támadása nem ért véget a nyitó negyed vége előtt, így az első rövid pihenő alatt 7-7-es döntetlenre álltunk, a szusszanást követően viszont egy 34 yardos FG-lal visszaszerezte a vezetést az esélyesebb alakulat. A következő labdabirtoklást a saját 25-ös vonalunkról indíthattunk, McPeek azonban rögtön a legelső megmozdulásra dobott egy interception-t, az Aztékok pedig pár perccel később a TD-vel tíz pontosra növelték a két csapat közti differenciát. Ezt követően képtelenek voltunk kimozdulni a saját térfelünkről, majd a kaliforniaiak bimbózó támadásának a Barrett által kiharcolt fumble vetett végett. A második negyed hajrájára irányítót cseréltünk, és a freshman Conner Smith eshetett át az egyetemi debütáláson, ám élete első drive-ja sajnos eredménytelen lett, a félidei állás pedig 7-17 maradt. A harmadik negyedben hamar elúszott a hajó, Smith sikeres passzát követően Law csinált egy fumble-t jócskán a saját térfelén, a SDSU újabb beéréssel támogatta meg a vezetését, nem sokkal később pedig a fiatal coloradói irányító interception-t regisztrált, és megint könnyű ziccert adtunk az ellenfélnek, akik újabb tökéletes mezőnypozícióból indulva szereztek ingyen pontokat. A befejező etap elején az ellenfél már a 38. pontját szerezte, amikor a mieink még mindig csak szerencsétlenkedtek, de végre sikerült egy szép drive-ot véghez vinnünk, melynek végén az elsőéves Morris lépett be a hazaiak célterületére. Ezzel legalább az utolsó szó a miénk lett, de 38-14-re természetesen ezt a találkozót is elvesztettük. Smith a bemutatkozó meccsén 165 yardig jutott, nagyon megfontoltan és magabiztosan játszott, 18 sikeres passz közben mindössze négyszer hibázott, pechjére azonban egy INT is becsúszott neki, de mindenképpen fejlődőképes, és megérdemelné a több játéklehetőséget.

Egy hét pihenő következett, majd október utolsó napjaiban a konferenciához újonnan csatlakozó Hawaii Warriors-t fogadtuk, és az eddig szerényen teljesítő szigeti csapat ellen úgy tűnt, hogy reális esélyeink lehetnek a hat meccs óta tartó vesszőfutás megszakítására. Grayson még mindig harcképtelen volt, a legutóbbi fordulóban ígéretesen mozgó Smith lehetett a csapat kezdő irányítója ezen az estén. A vendégek első próbálkozását sikeresen szorítottuk vissza, azonban pár play alatt elvesztettük a labdát a saját red zone-unkban, amikor Nwoke futás közben nem volt kellően óvatos, és fumble lett a szerelés vége, a megszerzett játékszert pedig azonnal 12 yardos TD-re hordták vissza. Több se kellett a Smith-vezette támadóegységnek, második nekifutásra már sokkal több sikerrel jártunk, és a freshman QB éppen az imént hibázó csapattársát hozta helyzetbe egy remek átadással, Nwoke pedig 27 yardos TD-t rittyentett az egyenlítésért. Nem örülhettünk túl sokáig, mert a Hawaii újra támadásba lendült, és képtelenek voltunk megakadályozni őket a touchdown elérésében. A fordulást követően Bell jóvoltából harcoltunk ki egy fumble-t a saját térfelünkön, melyet sokáig vissza is tudtunk hordani, így az offense-nek már nem volt nehéz dolga, hogy TD-t szerezzen, végül Nwoke 7 yardos haladása vezetett sikerre, másodszor is egyenlítettünk. A következő alkalommal a vendégek hamar punt-ra kényszerültek, a felszabadítást a freshman Hansley kis híján azonnal TD-re hordta vissza, sajnos 5-nél földre vitték, de Skelton futásával abszolváltuk a távolságot, és a meccs folyamán először vezetéshez jutottunk. Ezt követően a Warriors ígéretesen támadott, a CSU 33-asánál azonban elakadtak és elvesztették a játékszert, az ebből indított akcióból pedig Morris jóvoltából szereztünk újabb futott TD-t. Teljesen vérszemet kapott a Rams, de az adok-kapoknak nem volt vége, nem sokkal a szünet előtt még egyszer eredményes volt az ellenfél, nekünk pedig már csak egy interception-re futotta a maradék időben. Ennek dacára 28-21-es vezetésről várhattuk a folytatást, ahol sajnos Smith rövidesen újabb pick-et hintett, szerencsénkre azonban olcsón megúsztuk a hibát, mert a Hawaii az akció végén kihagyta a 46 yardos mezőnygólt. Egyre idegtépőbb volt az offense szereplése, rövidesen Nwoke és Morris is fumble-t vétett, a vendégek pedig két sikeres FG-lal egyetlen pontra felzárkóztak az utolsó negyed előtt. Ezt követően a Warriors is hibázott, a CSU térfelén dobott interception-t DeAndre Elliott 76 yardos TD-re hordta vissza, így a veszni látszó mérkőzést lélektanilag a lehető talán legjobb pillanatban fordítottuk vissza egy csapásra a magunk javára. Sokáig semmi nem történt, mindkét csapat csak erőlködött és a punter-eket foglalkoztatta, majd az utolsó három percen belül a vendégek a nagy igyekezetben újabb pick-et dobtak, ezt a labdaszerzést pedig Jasen Oden hordta vissza 40 yard-ról, ezzel bebiztosítottuk a 41-27 arányú győzelmet. A végén nagy szükség volt a védelem kiváló helytállására, mert a támadók ereje nagyon elfogyott, de hatalmas csapaterényeket megcsillogtatva harcoltuk ki a győzelmet, megszakítva végre az első forduló óta tartó nyeretlen sorozatot. Smith mindössze 115 yardot passzolt és egy TD mellett két labdát adott el, míg Chris Nwoke visszatért az első számú futó szerepkörébe szintúgy 115 yard-dal, egy futott és egy elkapott TD-vel, de két fumble is fűződött a nevéhez, nem volt makulátlan a mérlege.

Aztán november 3-án volt esedékes a Border War, amikor a Wyoming Cowboys ellen mérettettük meg magunkat házon kívül. A két intézmény közt zajló hosszú-hosszú rivalizáció miatt minden évben különleges presztízsértéke van az egymás közti rangadónak, még akkor is, ha mindkét csapat a konferencia gyengébb programjai közé tartozik. Már az első akcióját TD-vel fejezte be a Wyoming, de a mieink még a vártnál is gyorsabban válaszoltak, ugyanis a legelső snap-et követően az újonc Smith átadásából a másodéves Thomas Coffman egészen az endzone-ig robogott egy 75 yardos play keretein belül. Következő nekifutásra újra megállíthatatlan volt a házigazdák akciója, majd hiába haladtunk mi ígéretesen, mert Smith a red zone-on belül pick-et dobott, és a hazaiak védője 99 yardos visszahordást produkálva módosította 21-7-re az eredményt a nyitó játékrész végén. A második negyedben nem sokat változott a helyzet, mindkét csapat egy-egy TD-t regisztrált, a negyedik wyoming-i beérést követően a mieink Alexander futásával zárkóztak közelebb, de féltávnál még így is 14-28-as lemaradásban voltunk. A szünet után mindkét oldalon egy-egy gyors labdavesztés történt, majd a Kosok voltak képesek vezetni egy ígéretes drive-ot, melynek végén Roberts 30 yard-ról lőhetett a póznák közé. 17-28-ra megközelítettük a Cowboys-t, de sajnos nem tudtuk kizökkenteni a hazaiakat a ritmusból, és a negyed hátralévő részében még két további TD-vel végképp eldöntötték a mérkőzés sorsát. A befejező játékrésznek immár 25 pontos lemaradásból vághattunk neki. Először a vendéglátók egy újabb FG-vel tovább növelték az előnyt, majd a végjátékban sikerült két TD-t összekaparnunk, először egy Smith-Cartwright összjátékból voltunk eredményesek, majd Brown futva tette tiszteletét a végzónában, így némileg szépíteni tudtunk és 45-31 arányban vesztettük el a mérkőzést. Smith 326 yard-ot szállított 13 sikeres átadással, két TD mellett egy interception-t jegyzett, és rövid idő alatt Grayson is eladott egy labdát. A freshman RB Donnell Alexander 114 yard megtételével alaposan kitett magáért, egy újabb beérést is regisztrált, de sajnos ő is képtelen volt szorosabb eredményt kiharcolni a csapat számára.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, overall W-L):

1. Fresno State Bulldogs 5-1 (7-3)
2. San Diego State Aztecs 5-1 (7-3)
3. Boise State Broncos 4-1 (7-2)
4. Air Force Falcons 4-1 (5-4)
5. Nevada Wolf Pack 3-2 (6-3)
6. UNLV Rebels 2-3 (2-8)
7. New Mexico Lobos 1-4 (4-6)
8. Colorado State Rams 1-4 (2-7)
9. Wyoming Cowboys 1-4 (2-7)
10. Hawaii Warriors 0-5 (1-7)

Az utolsó három fordulóban még lesz két nyerhető meccsünk, melyek segítségével kiharcolhatnánk a 4-8-as mérleget, ami a körülményekhez képest abszolút nem lenne rossz szereplés, McElwain mester első évében ennél többet aligha várhattunk volna.

A Rams hátralévő menetrendje:

November 11., vasárnap, 01:00 Colorado State Rams - UNLV Rebels*
November 17., szombat, 21:30 Boise State Broncos - Colorado State Rams*
November 25., vasárnap, 01:00 Colorado State Rams - New Mexico Lobos*

- Tóth Milán írása -

A Colorado Rapids részvétele hiányában is tovább folytatódnak az Észak-amerikai profi labdarúgóliga küzdelmei, a hétvégén már a konferencia-döntők első mérkőzéseit rendezik. Csillaghullásra idén is sor került, hiszen a keleti és nyugati első is búcsúzni kényszerült, ami azt jelenti, hogy a „selejtezőből” bejutott együttesek játszhatnak majd a nagydöntőbe kerülésért.



Nyugati konferencia:

Az extra meccset játszó, de címvédő Los Angeles Galaxy a Nyugati konferencia elődöntőjében a San Jose Earthquakes gárdájával találta magát szemben. Ez ígérkezett a négy párosítás közül a legizgalmasabbnak, és a semleges szurkolók valóban jó mérkőzéseket láthattak. Bár az első, Los Angeles-i találkozón csak egy gól esett, nem hétköznapi találatot született. A vendégek a 94. percben szerezték meg a vezetést, de Victor Bernardez és a San Jose nagy köszönetet mondhatott a hazaiak kapusának, Josh Saundersnek, mivel a portás csúnyán bevédte a védő szabadrúgását.

A visszavágó tartogatta az igazi izgalmakat, hiszen a Galaxy már az első félidőben háromszor volt eredményes – Robbie Keane kettő, míg Mike Magee egy gólt szerzett. Bár az Earthquakes nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy legalább két gólt szerezzen, csak egy jött össze, az is a 82. percben. Így a kétszeres győztes San Jose hazai pályán búcsúzott a sorozattól, ráadásul kaliforniai riválisával szemben maradt alul.

A Seattle Sounders és a Real Salt Lake párosításán csupán egyetlen találat esett, méghozzá a visszavágón, a Salt Lake otthonában. Legnagyobb riválisunk szurkolóinak bánatára a washingtoniak voltak eredményesek, pontosabban Mario Roberto Martinez, aki a 81. percben döntötte el a párharcot, tehát a Sounders lesz majd a Galaxy ellenfele az elődöntőben nyugaton.

Keleti konferencia:

A Houston Dynamo mivel csak az 5. lett az alapszakaszban, ezért a 4. Chihago Fire ellen egy ki-ki meccset kellett játszania, amit a déliek 2-1-re meg is nyertek. Így a konferencia-első Sporting Kansas Cityvel találták szemben magukat, de kisebb meglepetésre odahaza 2-0-ra nyerni tudtak esélyesebb ellenfelükkel szemben. Az első találatot Adam Moffat szerezte a 18. percben, majd a 75-ben Will Bruin alakította ki a végeredményt. Az előny tudatában a Dynamo a visszaágón nagyon fegyelmezetten és taktikusan játszott, és mivel csak egy gólt kapott (Seth Sinovic volt eredményes a Kansasből), így bejutott a kisdöntőbe, ahol majd a New York Red Bullst legyőző D.C. United lesz az ellenfele.

A fővárosiak az odavágón hazai pályán 1-1-re végeztek a Bajnokok Ligája-győztes Thierry Henryt is a soraiban tudó New Yorkkal – az már csak érdekesség, hogy két öngól esett a találkozón, és a United 20 percet emberhátrányban futballozott. A visszavágón már kétszer villant a piros lap. Előbb a washingtoni Bill Hamid hagyta el a pályát a 69. minutumban, de a vendégeknek most nem kellett emberhátrányban játszaniuk, mivel a hazaiak közül a tapasztalt Rafael Marquez is a kiállítás sorsára jutott negyedórával a találkozó vége előtt. A United becsülettel rohamozott, és végül a 88. percben Nick DeLeon találata továbbjutást ért a fővárosiaknak.

A hétvégén a Houston Dynamo a D.C. Unitedot fogadja a keleti döntőben, míg nyugaton Los Angeles Galaxy – Seattle Sounders meccs lesz. A visszavágókra majd egy hét múlva kerül sor, míg a döntőt december 1-jén rendezik.

A fogadási tippek alapján a Galaxy a legnagyobb esélyes az MLS trófeájának elhódítására.

Az új egyetemi kosárlabda szezont felvezető sorozatunk legutolsó kiadásában a coloradói programok "királyával", a tavalyi Tournament-résztvevő Colorado Buffaloes-zal foglalkozunk.



A boulderi alakulat rögtön a konferencia-váltást követő első évben hihetetlen menetelés végén lett tavaly a Pac-12 bajnoka, móresre tanítva a kaliforniai mintaiskolák egész sorát, és az automatikus March Madness-szereplést is megkoronáztuk egy győzelemmel, csak a legjobb 32 csapat között búcsúztunk az országos parkett küzdelmeitől a 10. kiemelt Baylor ellen hatalmas csatában. Ahogy szokták mondani, a címvédés sokkal nehezebb, mint egyszer elhódítani egy bajnoki címet, mindez most hatványozottan igaz a Buffs együttesére, ugyanis több meghatározó játékos is távozott a programtól. Szám szerint három tavalyi kezdő szerzett diplomát, a SG Carlon Brown, a SF Austin Dufault és a PG Nate Tomlinson búcsúja nagyjából akkora érvágás, mint amikor a 2010/11-es szemesztert követően Burks és Higgins kijárták az egyetemet, most is nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Tad Boyle mester azonban egyszer már bizonyította, hogy komoly távozók ellenére is össze tud hozni egy sikeres csapatot, miért ne tehetné meg még egyszer?!

A lehetőség ismét adott, tavaly még úgy nézett ki, hogy második évét követően Andre Roberson kilép az NBA draftra, szerencsére azonban a harmadik évére is marad az NCAA-ben, és a tavaly 11.6 pontot és 11.1 lepattanót átlagoló erőcsatár az előttünk álló szezonban is a csapat vitathatatlan húzóembere lehet, a három távozó fényében talán még inkább ő állhat a középpontban. Egy évvel ezelőtt 20 dupladuplát hozott össze, illetve a teljes első osztályú mezőny harmadik legjobb lepattanózója lett, fantasztikusan atletikus, dinamikus és elnyűhetetlen játékos, aki idén karrier évet futhat, hogy jövőre már tényleg kiléphessen a draftra. Mellette biztosan komoly szerep hárulhat két tavaly bemutatkozó hátvédre, Askia Booker-re és Spencer Dinwiddie-re, mindkettejüktől legalább annyira eredményes sophomore szezont várunk, azt már megmutatták, hogy potenciál bőven van bennük. Talán a swingman Jeremy Adams-től várható még megbízható teljesítmény, aki tavaly a hosszabb kihagyása után nem villogott kifejezetten, de a redshirt junior évében reményeink szerint visszatérhet a tőle várt formához, és akár a padról is komoly szerepet kaphat. A programot hat freshman játékos erősíti, akikről egyelőre nem sokat tudtunk, de bőven benne van a pakliban, hogy valamelyikük a tavalyi újoncokhoz hasonló berobbanó szezont tudhat majd magáénak. Erre a legnagyobb esélye Josh Scott-nak van, a leginkább tábla alatt használható ifjonc az utolsó középiskolai évében a helyi Lewis Palmer HS történetének valaha volt legjobb egyéni szezonját produkálta, és óriási húzóembere volt a 27-1-gyel körzeti bajnok együttesnek. Remélhetőleg egy szinttel feljebb is képes lesz megállni a helyét, mindenképpen érdemes bizakodónak lenni vele kapcsolatban, mert hatalmas tehetségnek tartják.

Elmondható, hogy a csapat ugyan gyengült a tavalyi állapotokhoz képest, és az általános vélekedés hajlamos is leírni a mieinket, de szerintem mi ezt ne tegyük meg, egy éve ilyenkor sem gondolta volna senki, hogy mekkora évet fogunk futni. A helyzet most kísértetiesen hasonló, a szakértők legfeljebb a konferencia második felébe jósolják a címvédő csapatot, Roberson vezérletével azonban bármire képesek lehetünk, csak bízni kell magunkban!

A Buffs tavaly bizonyította, hogy minden bizalmat és minden szurkolást maximálisan megérdemelnek, nincs is tehát más lehetőségünk, mint teljes mellszélességgel követni a nyugati parton portyázó Bölény-csordát!

A Buffaloes programja a 2012/13-as szezonban:

November 10., szombat, 01:00 Colorado Buffaloes - Wofford College Terriers
November 15., csütörtök, 18:30 Colorado Buffaloes - Dayton Flyers (Charleston Classic, Charleston)
November 16., péntek, Colorado Buffaloes - Baylor Bears/Boston College Eagles (Charleston Classic, Charleston)
November 18., vasárnap, Colorado Buffaloes - Auburn/Charleston/Murray State/St. John's (Charleston Classic, Charleston)
November 26., hétfő, 02:00 Colorado Buffaloes - Air Force Falcons
November 28., szerda, 03:30 Colorado Buffaloes - Texas Southern Tigers
December 2., vasárnap, 04:00 Wyoming Cowboys - Colorado Buffaloes
December 6., csütörtök, 04:30 Colorado Buffaloes - Colorado State Rams
December 8., szombat, 20:00 Kansas Jayhawks - Colorado Buffaloes
December 13., csütörtök, 04:00 Fresno State Bulldogs - Colorado Buffaloes
December 22., szombat, 02:30 Colorado Buffaloes - Northern Arizona Lumberjacks
December 29., szombat, 20:00 Colorado Buffaloes - Hartford Hawks
Január 4., péntek, 02:00 Arizona Wildcats - Colorado Buffaloes*
Január 7., hétfő, 02:00 Arizona State Sun Devils - Colorado Buffaloes*
Január 11., péntek, 04:00 Colorado Buffaloes - USC Trojans*
Január 12., szombat, 20:00 Colorado Buffaloes - UCLA Bruins*
Január 17., csütörtök, 05:30 Washington Huskies - Colorado Buffaloes*
Január 20., vasárnap, 04:00 Washington State Cougars - Colorado Buffaloes*
Január 25., péntek, 04:00 Colorado Buffaloes - Stanford Cardinal*
Január 27., vasárnap, 21:30 Colorado Buffaloes - California Golden Bears*
Február 2., szombat, 20:30 Utah Utes - Colorado Buffaloes*
Február 8., péntek, 04:00 Oregon Ducks - Colorado Buffaloes*
Február 11., hétfő, 03:00 Oregon State Beavers - Colorado Buffaloes*
Február 15., péntek, 04:00 Colorado Buffaloes - Arizona Wildcats*
Február 17., vasárnap, 03:00 Colorado Buffaloes - Arizona State Sun Devils*
Február 22., péntek, 04:00 Colorado Buffaloes - Utah Utes*
Február 28., csütörtök, 05:00 Stanford Cardinal - Colorado Buffaloes*
Március 2., szombat, 21:00 Colorado Buffaloes - California Golden Bears*
Március 8., péntek, 03:00 Colorado Buffaloes - Oregon Ducks*
Március 9., szombat, 22:30 Colorado Buffaloes - Oregon State Beavers*

*-gal jelölve a konferencia-mérkőzések!

Már tényleg csak napok választanak el bennünket az idei egyetemi kosárlabda szezon rajtjától, ennek alkalmából az idényfelvezető sorozatunk aktuális kiadásában a Colorado State Rams programját vettük górcső alá.






















A CSU 2012-ben részt vett az NCAA Tournament-en, miután a nagyon erős Mountain West konferenciát a negyedik helyen zártuk több komoly skalpot is begyűjtve, (például hazai pályán a konferencia mindhárom nagy csapatát legyőzök), és a tourney-elődöntő elég volt az országos tornára való meghívóhoz, ahol egy izgalmas összecsapást vesztettünk el az esélyesebb Murray State ellen. A változások természetesen a Rams-t sem kerülték el a nyári szünet alatt, bár a játékoskeret alapmagja tökéletesen együtt maradt, legfeljebb néhány hasznos kiegészítőemberünk volt végzős, mint a két első opció a padról, Will Bell és Kaipo Sabas, miközben tavaly a csapat élén kiváló munkát végző Tim Miles vezetőedzőt leszerződtette egy erősebb egyetem a Nebraska Cornhuskers személyében, így ha játékosokét annyira nem is, de az edző hiányát mindenképpen pótolnunk kell.

A távozó tréner utódja az egyetemi bajnokságban vezetőedzőként 22. idényét kezdő Larry Eustachy lett, aki eddigi munkássága alatt hétszer vitte rájátszásba a csapatát és négyszer jutott el a March Madness-re hat konferencia-győzelem mellett. Joggal bizakodhatunk tehát, hogy az új tréner meg fogja találni a közös hangot a csapattal, korábbi eredményei és hatalmas tapasztalata önmagáért beszél. Gyakorlatilag a komplett kezdő ötös senior lesz, ha a tavalyi lineup-ot használja az új tréner. Dorian Green egy évvel ezelőtt az összes mérkőzésen kezdő volt, sőt a startoló sorozata immár 96 meccset számlál, és a tavalyi évad során átlagosan több mint 33 minutumot töltött a parketten, 13.1 pont/meccs átlaggal pedig a Rams egyik legjobbja volt. Csak Wes Eikmeier pipálta őt le (15.5), aki egyben a konferencia-meccseket tekintve az egész MWC harmadik legponterősebb játékosának bizonyult. Komoly képességekkel rendelkezik, védekezésben és támadásban is első osztályú produkcióra képes, egyetlen komoly hátránya a kiegyensúlyozatlanságában rejlik, hajlamos akár egy-egy meccsen belül is megjárni a mennyet és a poklot, búcsúévében leginkább konzisztensebb teljesítményt remélünk tőle. Pierce Hornung ugyan papíron még négyesnek is gyenge, jobb híján a centerposztot kellett betöltenie a tavalyi szezonban, és káprázatosan megállta a helyét. 17 találkozón szerepelt a kezdőben, menet közben agyrázkódás miatt több hetes kihagyásra kényszerült, ennek ellenére 8.7 lepattanó átlaggal a konf legjobbjai közé tartozott, és az igazán fontos meccseken szinte ragadt a tenyerébe a labda, a Madness színpadán lejátszott meccsen ugyancsak emberfelettit alkotott. Jövőre elég lesz PF-et játszania, mivel transzfer révén a Minnesota-tól érkezett egy vérbeli center, a leendő senior Colton Iverson, komoly erősítés lehet az eddig túl alacsony csapatunknak. Emellett további hasznos játékosok egészítik ki a keretet, mint a dobóhátvéd Jesse Carr, magas poszton pedig Greg Smith és Trevor Williams. A keret idén rengeteg senior-ra épül, biztosak lehetünk benne, hogy mindannyian nagy eredményekkel szeretnének búcsúzni egyetemi karrierjüktől, az elmúlt években látott teljesítményük pedig szinte garancia lehet az üdvösségre. Még egyszer utoljára összeáll a Rams, és megpróbál valami soha nem látott sikert véghez vinni.

Az MWC-ből a szokásos SDSU, UNLV, UNM trió idén is kiemelkedik, ráadásul a konferencia további kompetens csapatokkal bővült, ám a mieink ugyancsak erősek, a keret együtt maradt, és újabb egy év - ill. egy Madness-fellépés - tapasztalatával csak tovább gyarapodtunk, így mindenképpen a legjobbak közé várhatjuk a Kosokat. Nyilván a bajnoki cím erős túlzás lenne, de a dobogó és egy újabb Tournament-elődöntős szereplés abszolút nem tűnik elképzelhetetlennek, amellyel könnyen ismét a big dance-en találhatnánk magunkat.

Érdemes lesz fokozottan figyelni a CSU idei szezonjára, mert a csapat nagy dobásra készül, és tavaly bebizonyították, hogy bőven van bennünk potenciál, és a Kosok senkitől sem riadnak vissza!























A Rams programja a 2012/13-as szezonban:

November 10., szombat, 03:00 Colorado State Rams - Montana Grizzlies
November 16., péntek, 02:00 Colorado State Rams - Chadron State Eagles
November 22., csütörtök, 03:00 Denver Pioneers - Colorado State Rams
November 25., vasárnap, 01:30 Washington Huskies - Colorado State Rams
November 27., kedd, 03:00 Colorado State Rams - Northern Colorado Bears
December 1., szombat, 22:30 Colorado State Rams - Evansville Purple Aces
December 6., csütörtök, 04:30 Colorado Buffaloes - Colorado State Rams
December 8., szombat, 22:00 UIC Flames - Colorado State Rams
December 18., kedd, 03:00 Colorado State Rams- North Florida Wings
December 20., csütörtök, 03:00 Colorado State Rams - California State-Bakersfield Roadrunners
December 23., vasárnap, 04:30 Colorado State Rams - Portland Pilots (Continental Tire Classic, Las Vegas)
December 23., vasárnap, Colorado State Rams - Virginia Tech Hokies/Bradley Braves (Continental Tire Classic, Las Vegas)
December 29., szombat, 22:30 Colorado State Rams - Adams State Grizzlies
Január 3., csütörtök, 04:00 Colorado State Rams - UTEP Miners
Január 5., szombat, 22:30 Colorado State Rams - St. Bonaventure Bonnies
Január 13., vasárnap, 02:00 San Diego State Aztecs - Colorado State Rams*
Január 17., csütörtök, 03:00 Colorado State Rams - Air Force Falcons*
Január 20., vasárnap, 01:00 Colorado State Rams - UNLV Rebels*
Január 24., csütörök, 02:00 New Mexico Lobos - Colorado State Rams*
Január 27., vasárnap, 04:00 Fresno State Bulldogs - Colorado State Rams*
Január 31., csütörtök, 03:00 Colorado State Rams - Boise State Broncos*
Február 2., szombat, 22:30 Colorado State Rams - Wyoming Cowboys*
Február 7., csütörtök, 04:00 Nevada Wolf Pack - Colorado State Rams*
Február 14., csütörtök, 04:00 Colorado State Rams - San Diego State Aztecs*
Február 16., szombat, 22:00 Air Force Falcons - Colorado State Rams*
Február 21., csütörtök, 04:00 UNLV Rebels - Colorado State Rams*
Február 23., szombat, 22:00 Colorado State Rams - New Mexico Lobos*
Február 28., csütörtök, 03:00 Colorado State Rams - Fresno State Bulldogs*
Március 3., vasárnap, 02:00 Boise State Broncos - Colorado State Rams*
Március 6., szerda, TBA Wyoming Cowboys - Colorado State Rams*
Március 9., vasárnap, 02:30 Colorado State Rams - Nevada Wolf Pack*

*-gal jelölve a konferencia-mérkőzések!

A 2012/13-as egyetemi kosárlabda bajnokságot beharangozó cikksorozatunk soron következő részében a szerény képességű Air Force Falcons programja kerül terítékre.























A tavalyi esztendő egyáltalán nem sikerült fényesen a Légierő férfi kosarasainak, mindössze a hetedik helyen zártunk a Mountain West-ben egyedül a Boise State csapatát megelőzve, és természetesen a conf tourney alatt is rögtön a negyeddöntőben kiestünk. Nem segítette a gárda boldogulását az sem, hogy több húzóember kellemetlen sérülésekkel bajlódott menet közben, nehezen tudtunk kibontakozni, de az akadémiai vezetői pedig úgy látták, hogy az edző is hibás a gyenge szereplésben, ezért Jeff Reynolds-t még a tanév közben, február 8-án menesztették. Utódja az a Dave Pilipovich lett, aki az elmúlt öt szezon alatt segédedzőként tevékenykedett a gárda körül, és kinevezése rögtön pozitív hatással volt a játékosokra, már néhány meccs alatt felfedezhetők volt jótékony változások. Azóta az új mesternek volt ideje immár főedzőként felkészülnie az előttünk álló esztendő megpróbáltatásaira, és talán ki tudjuk javítani a tavalyi gyenge eredményeket.

Pilipovich munkáját segítheti, hogy a keret egész jól együtt maradt, valamennyi húzóember visszatér erre a szezonra is az akadémiára, és a csapat legtöbb meghatározó játékosa karrierje befejező évére készül. A dobóhátvéd Michael Lyons-t évek óta az MWC legjobb játékosai közé sorolják tehetsége alapján, azonban eleddig egyszer sem tudta bizonyítani, hogy valóban helye van a legfényesebb csillagok közt, tavaly egy kellemetlen bokasérülés hátráltatta az évad több szakaszában, ennek ellenére a meccsenkénti 15.5 pontos átlagával a konferencia harmadik legeredményesebb játékosa lett, és tagja volt az All-MWC 2nd Team-nek. Rremélhetőleg a senior évében végre elkerülik őt a fizikai problémák, és csak a játékra kell koncentrálnia, mert akkor tényleg sokra lehet képes, és hatalmas lendülete az egész csapatra jótékony hatással lehet. Mellette kétségtelenül fontos szereplő még a gárda kezdő centere, az ugyancsak végzős évébe lépő Taylor Broekhuis, a junior idény ígéretesen sikerült számára, mind a 29 meccsen kezdő volt, 4.8-as lepattanó átlagával és 28 blokkolásával egyaránt a csapat legjobbja volt, és center létére az 57 assziszt is kitűnő számadat. Todd Fletcher és Mike Fitzgerald nevezhetők még biztos kezdőknek, mindketten szintén seniorok lesznek, az ő megbízható szereplésére is szükségünk van ahhoz, hogy kihozzuk a legjobb eredményt a szezonból. Továbbá érdemes odafigyelni a második szezonját kezdő Justin Hammonds-ra és Kamryn Williams-re, mindketten ígéretes debütáló szezonon vannak túl, idén pedig várhatóan több szerepet kaphatnak.

















Sajnos, az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest jelentős előrelépésre nem számíthatunk, az általános vélekedés továbbra is az MWC leggyengébb csapatai közé sorolja a Sólymokat. Reménykedjünk benne, hogy a csapat kiegyensúlyozottan tud szerepelni, és kevesebb sérüléssel emlékezetes búcsúévet hozhatunk a négy kezdő senior-nak, hogy legalább a tíz csapatosra duzzasztott konferencia első nyolc helyének valamelyikére odaérjünk.

A Falcons programja a 2012/13-as szezonban:

November 10., szombat, 23:00 Air Force Falcons - Army Black Knights (All-Military Classic, Charleston)
November 11., vasárnap Air Force Falcons - Citadel Bulldogs/VMI Keydets (All-Military Classic, Charleston)
November 16., péntek, 03:00 Air Force Falcons - Western State Colorado
November 18., vasárnap, 22:00 Air Force Falcons - Regis University
November 22., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - Montana State Bobcats
November 26., hétfő, 02:00 Colorado Buffaloes - Air Force Falcons
November 29., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - Jackson State Tigers
December 2., vasárnap, 23:00 Air Force Falcons - Wichita State Shockers
December 8., szombat, 22:00 Air Force Falcons - Arkansas-Pine Bluff Golden Lions
December 22., szombat, 22:00 UC Riverside Highlanders - Air Force Falcons
December 29., szombat, 20:30 Florida Gators - Air Force Falcons
Január 3., csütörtök, 01:00 Richmond Spiders - Air Force Falcons
Január 10., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - Nevada Wolf Pack*
Január 13., vasárnap, 04:00 UNLV Rebels - Air Force Falcons*
Január 17., csütörtök, 03:00 Colorado State Rams - Air Force Falcons*
Január 19., szombat, 22:00 Air Force Falcons - Boise State Broncos*
Január 24., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - New Orleans Privateers
Január 26., szombat, Wyoming Cowboys - Air Force Falcons*
Január 31., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - Fresno State Bulldogs*
Február 2., szombat, 21:00 Air Force Falcons - San Diego State Aztecs*
Február 7., csütörtök, 03:00 New Mexico Lobos - Air Force Falcons*
Február 10., vasárnap, 00:00 Nevada Wolf Pack - Air Force Falcons*
Február 14., csütörtök, 03:00 UNLV Rebels - Air Force Falcons*
Február 16., szombat, 22:00 Air Force Falcons - Colorado State Rams*
Február 21., csütörtök, 02:00 Boise State Broncos - Air Force Falcons*
Február 28., csütörtök, 03:00 Air Force Falcons - Wyoming Cowboys*
Március 3., vasárnap, 04:00 Fresno State Bulldogs - Air Force Falcons*
Március 7., csütörtök, 05:30 San Diego State Aztecs - Air Force Falcons*
Március 10., vasárnap, 00:00 Air Force Falcons - New Mexico Lobos*

*-gal jelölve a konferencia-mérkőzések!

A hosszú nyári szünet és az offseason után eljött az idő, kezdetét vette az NBA 2012-13-as idénye. A Denver Nuggets rögtön egy komolynak mondható keleti túrával vág bele a küzdelmekbe. Első fellépésünk alkalmával a Philadelphia otthonába látogattunk, majd az Orlando és Miami ellen vitézkedett együttesünk.



Szezonbéli első mérkőzésünk máris egy pikáns találkozónak mondható összecsapás volt, hiszen Andre Iguodala hosszú időt töltött a Philadelphia 76-ers kötelékében mielőtt idén nyáron a Nuggetsbe cserélték. Igu természetesen kezdőként lépett pályára volt csapata ellen, Lawsonnal, Farieddel, Hamiltonnal és Koufosszal alkotva a csapatunk első ötösét. Nem kezdtük túl jól a találkozót, az első negyed képét inkább a hazai csapat határozta meg. A második negyedben is végig a 76ers vezetett, de időnként elérhető közelségbe került a fordítás lehetősége, ám a szünet előtti percek az ellenfélnek jobban sikerültek így ők mehettek megnyugtató, 8 pontos előny birtokában. A szünet után rendkívül gyengén játszott a csapat, aminek következtében elhúzott a Philly a harmadik negyedben. A záró játékrészt jelentős hátrányból kezdtük, aztán a negyed közepe táján elkezdtünk zárkózni, egészen egy pontra sikerült feljönni, de ekkor megtört a lendület, újra a hazai csapat került fölénybe, amire már nem volt válaszunk. Végül megérdemelten nyert a hazai csapat 84-75 arányban. Meglehetősen gyenge színvonalúra sikeredett ez az összecsapás. Mind a két gárda nagyon pontatlanul játszott, a hazaiak javára néhány extra teljesítmény –elsősorban Hawes-re gondolok- és minimális pontosság béli különbség döntött. Borzasztó gyengén büntetőztünk és a hárompontosokat is nagyon gyatra százalékkal dobtuk. A legtöbb pontot Lawson szerezte a maga 16 egységével, rajta kívül Miller és Iguodala értek el kétszámjegyű értéket. Amit nagyon érdekesnek találtam a mérkőzéssel kapcsolatban az Faried második félidei eltűnése, pontosabban padoztatása. A tavalyi év felfedezettje nem mozgott rosszul az első két játékrészben, Karl azonban valamiért a teljes második félidőre jegelte őt.

Floridában folytattuk a túrát, ahol előbb az Orlando Magic-kel találkozott a Nuggets. Hamilton helyett Gallinari kezdett a másik négy helyen nem változott a kezdőnk összetétele. A találkozó a Magic fölényével indult, az első negyedet simán uralta a hazai csapat. A folytatásban a helyzet még rosszabbra fordult, nagyon leszakadtunk a szünetig, 21 pontos hátrányban vártuk a második félidőt. A harmadik játékrész valamivel eredményesebb játékot hozott, ennek köszönhetően sikerült 10 pontra is megközelíteni a vendéglátókat. Ennél többre azonban nem futotta az erőnkből, a záró negyedben a különbség újra nőni kezdett és a Magic eldöntötte a találkozót. Gyenge és indiszponált játékot játszva, simán 102-89-re veszítettünk. A dobóforma a nyitómérkőzéshez hasonlóan borzalmas volt, különösen a hármasok mennek gyengén, de a büntetőzés terén is jelentős javulásra volna szükség. Sajnos a védekezésünk is teljesen szétesett formát mutatott, ilyen teljesítmény mellett nem sok csapat ellen rúghat labdába Karl legénysége. Ezen a találkozón a visszatérő Gallinari volt a legeredményesebb játékosunk, 23 pontot szerzett az olasz, de ezek döntő része büntetőkből született, a kinti dobásai továbbra is kritikán aluliak.

Két kiábrándító mérkőzés után a Miami Heat otthonában zártuk ezt a túrát. Az első mérkőzések alapján nem sok jóra számíthattunk a bajnok ellen. A csapat a Lawson, Iguodala, Gallinari, Faried, Kuofos összetételű ötössel kezdte a találkozót. Az első negyedben jól játszottunk, végre életjeleket mutattunk támadásban, igaz hátul még mindig adódtak problémák szép számmal. A második negyedben még ráerősítettünk és a vezetést is átvettük, komolyabb előnyt azonban nem tudtunk felépíteni. A szüntet követően kiegyenlített volta játék, szoros állásnál fordultunk a záró periódusra. Az utolsó játékrészben is végig csak néhány pont választotta el a csapatokat, a mérkőzés egész a végéig nyitott maradt. Egy pontos előny birtokában vártuk a Miami utolsó támadását, James egy betörés után leosztott a sarokba, ahonnan Allen három pontot érően betalált, sőt még egy faultot is kiharcolt. Ennél a szituációnál a védelmünk nagyot hibázott, Brewer ugyanis besegített Jamesre, ezért maradhatott Allen tisztán a sarokban, ahonnan köztudottan nagyon veszélyesen szóra a hármast. A hátralévő hat másodperc már nem volt elég arra, hogy pontot szerezzünk, így végül egy szoros találkozón 119-116-ra vereséget szenvedtünk. Az eredmény dacára ez a találkozó már sokkal több pozitívumot tartogatott, mint a korábbi két mérkőzésünk. Támadásban különösen sokat léptünk előre ezúttal, ötletes és hatékony támadásokat vezettünk, remekül támadtuk a gyűrűt és megfelelő harciassággal léptünk fel a palánk alatt. Elsősorban Faried játéka tetszett, 22 ponttal és 12 lepattanóval dupla-duplát ért el, sok jó megoldása volt, nagyon hasznosan játszott. Rajta kívül még Iguodala és McGee játéka érdemel dicséretet, Iguo szintén 22 egységgel zárt, McGee pedig kis híján dupla-duplával zárt. A hármasok és a védekezés terén még mindig sok javítani való van, de összességében ez a találkozó már azt a csapatot kezdte idézni, amit az idény nagy részében látni szeretnének a denveri fanatikusok.

Kezdődött már ennél jobban is szezon a Nuggets háza táján. Az első két mérkőzésünk kiábrándítóan gyenge volt, de szerencsére a Heat ellenében már pozitív irányba indult a csapat. A Pistons ellen hazai környezetben is bemutatkozik tétmeccsen az idei csapat, jó lenne folytatni a javuló formát és három vereség után kozmetikázni a mutatónkon is!

Az Észak-nyugati divízió állása:

1. Minnesota Timberwolves 2-1 (3 meccs)
2. Portland Trail Blazers 2-2 (4 meccs)
3. Oklahoma City Thunder 1-2 (3 meccs)
4. Utah Jazz 1-3 (4 meccs)
5. Denver Nuggets 0-3 (3 meccs)

Közeljövő mérkőzései:

November 7., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Detroit Pistons
November 8., csütörtök, 02:00 Houston Rockets - Denver Nuggets
November 10., szombat, 04:30 Denver Nuggets - Utah Jazz
November 11., vasárnap, 04:30 Golden State Warriors - Denver Nuggets

A közelgő egyetemi kosárlabda szezont felvezető sorozatunk második epizódjában a Northern Colorado Bears csapatának kilátásait elemeztük közelebbről.




















Azok után, hogy a 2010/11-es szezonban konferencia-bajnok lett és részt vehetett az NCAA Tournament-en a Bears serege, a tavalyi esztendő jelentős hátraarcként vonult be a greeley-i egyetem történetébe. Mindez persze várható volt Beitzel és további meghatározó játékosok távollétében, hogy nem tudjuk megvédeni a címünket. Ennek ellenére az évad előtt reménykedtünk benne, hogy sikerülhet ismét versenyre kelnünk a legnagyobb riválisokkal és újra ott lehetünk a Big Sky legjobbjai között, de vesztünkre nem így történt, és mindössze öt konferencia-meccs megnyerésével csak nyolcadikok lettünk a tavaly kilenc csapatot foglalkoztató mezőnyben, ezzel még a conference tourney-ra sem jutottunk ki. Leginkább a védekezésben voltak hiányosságai az együttesnek, és a sérülések sem voltak éppen kegyesek hozzánk, további érvágás a javulásban bízó Macik számára, hogy a center Mike Proctor személyében a csapat egyik legjobbja fejezte be tanulmányait az intézményben.

Túl sok okunk továbbra sincs a hurráoptimizmusra, de talán erre a szezonra már sikerül jobban felkészülnünk, és a tavaly megismert tehetségek további fejlődésében bízva, valamivel eredményesebbek lehetünk. A redshirt sophomore Tevin Svihovec bemutatkozása ígéretesen sikerült, érdemes rá nagyon odafigyelni, nem kizárt, hogy a négy év végére Beitzel-hez hasonló, kimagasló tehetség lesz belőle. Egy évvel ezelőtt 10.8-as pontátlagával második volt a házi ranglistán, legeredményesebb mérkőzésén 32 pontot szórt a Cal Poly ellen, és pár héttel az egyetemi debütálását követően már folyamatosan a kezdőben találta magát. A jobb eredmények megvalósítása érdekében a harmadik évébe lépő irányító, Paul Garnica-tól mindenképpen kiegyensúlyozottabb produkcióra lesz szükség. Tavaly egyre többször húzóember tudott lenni, 27 pályára lépése közül 12 alkalommal tíznél több pontot szerzett, viszont voltak kimondottan gyenge meccse is. Mindent egybevetve, 48.5 %-os hatékonysággal célzott a hárompontos vonalon kívülről, ha valamivel folyamatosabb, gördülékenyebb teljesítményt tudna nyújtani, akkor feltétel nélkül a csapat elsőszámú embere válhatna belőle. Az ugyancsak kiváló tripladobó hírében álló Tate Unruh kosaraira is bátran támaszkodhatunk, másodéves létére tavaly 60 triplával a Big Sky legjobbjai közé tartozott, és 11.3-as meccsenkénti pontátlagával a csapat éllovasa volt, a büntetővonalról pedig szinte képtelen hibázni. A magas posztokon két harmadéves kosaras, Connor Osborne és Emmanuel Addo léphet elő főszereplővé Proctor hiányában, komoly felelősség van rajtuk, mert a keret ezen részén tűnik a legsoványabbnak a csapat.

A két évvel ezelőtti szezon tökéletes, és a tavalyi évad horribilis szereplése közt óriási különbség volt, ezt a differenciát talán most egy átmeneti szezonnal hidalhatjuk át. Az előttünk álló bajnokságban igazi favoritok nem leszünk, de reményeink szerint a pofozógép kategóriából is sikerülhet kitörni, és meg tudjuk csípni legalább a konferencia középmezőnyét. Papíron a csoport megnyerésére a legtöbb esélye a címvédő Montana-nak és a Weber State-nek van, de a mieinket is magasabbra sorolják a tavalyi szerény helyezésnél.

Szurkoljunk a csapatnak, hogy a 2012/13-as szezon újra a felemelkedésre szóljon a UNC számára!

A Bears programja a 2012/13-as szezonban:

November 10., szombat, 21:05 Northern Colorado Bears - Southwest (N.M.)
November 16., péntek, 04:00 Cal Poly Mustangs - Northern Colorado Bears
November 22., csütörtök, 03:05 Northern Colorado Bears - Wyoming Cowboys
November 27., kedd, 03:00 Colorado State Rams - Northern Colorado Bears
December 2., vasárnap, 04:00 UC Riverside Highlanders - Northern Colorado Bears
December 6., csütörtök, 03:00 Northern Iowa Panthers - Northern Colorado Bears
December 9., vasárnap, 03:00 Wichita State Shockers - Northern Colorado Bears
December 18., kedd, 03:05 Northern Colorado Bears - Tabor College
December 22., szombat, 03:00 North Dakota Fighting Sioux - Northern Colorado Bears*
December 30., vasárnap, 03:30 Southern Utah Thunderbirds - Northern Colorado Bears*
Január 4., péntek, 03:00 Weber State Wildcats - Northern Colorado Bears*
Január 6., vasárnap, 03:05 Idaho State Bengals - Northern Colorado Bears*
Január 11., péntek, 03:05 Northern Colorado Bears - Montana State Bobcats*
Január 13., vasárnap, 03:05 Northern Colorado Bears - Montana Grizzlies*
Január 18., péntek, 03:05 Northern Colorado Bears - Portland State Vikings*
Január 20., vasárnap, 03:05 Northern Colorado Bears - Eastern Washington Eagles*
Január 25., péntek, 02:35 Northern Arizona Lumberjacks - Northern Colorado Bears*
Január 27., vasárnap, 04:05 Sacramento State Hornets - Northern Colorado Bears*
Február 1., péntek, 03:05 Northern Colorado Bears - Idaho State Bengals*
Február 3., vasárnap, 03:05 Northern Colorado Bears - Weber State Wildcats*
Február 8., péntek, 03:00 Montana Grizzlies - Northern Colorado Bears*
Február 10., vasárnap, 03:05 Montana State Bobcats - Northern Colorado Bears*
Február 15., péntek, 03:05 Northern Colorado Bears - Northern Arizona Lumberjacks*
Február 17., vasárnap, 03:05 Northern Colorado Bears - Sacramento State Hornets*
Február 21., csütörtök, 03:05 Northern Colorado Bears - North Dakota Fighting Sioux*
Február 23., szombat, ESPNU Bracket Buster TBA
Március 1., péntek, 04:35 Portland State Vikings - Northern Colorado Bears*
Március 8., péntek, 03:05 Northern Colorado Bears - Southern Utah Thunderbirds*

*-gal jelölve a konferencia-mérkőzések!

A 2012-es évad méltatlanul végződött a Colorado Rapids számára, hiszen a két évvel ezelőtti MLS Cup-győztes csapat mindössze a hetedik helyen végzett a nyugati konferenciában, és 14-ként a 19 csapatos ligában, minden idők egyik leggyengébb szereplését produkálva a klub történetében. Ennek ellenére az évad végeztével hagyományos módon jutalmazták a csapat legjobb játékosait különböző kategóriákban.



Az év legértékesebb/Közönség kedvenc játékosa: Matt Pickens

A 30 esztendős kapus a kollektív gyenge szereplés ellenére egyéni karrierje legjobb szezonját futotta 2012-ben, számtalan klubrekordot megdöntött az év közben, és hétről hétre nagyszerű bravúrokkal ejtette ámulatba a csapat szimpatizánsait. Az MVP-díjat a csapat edzői és játékosainak szavazatai alapján érdemelte ki, míg értelemszerűen a közönség elismerését a szurkolók voksaival hódította el. Pickens a szezon közben megszerezte 40. győzelmét a csapat kapujában, ami új csúcs volt a Rapids történetében. A ligában kilenc éve védő kapus továbbá karrierje 40. shutout-ját is elkönyvelte, mellyel az MLS örökranglistájának 11. helyére kapaszkodott fel, és a magunk mögött hagyott esztendőben elkönyvelt hét clean sheet-et. "Úgy gondolom, hogy minden évben tanulok valamit, magamról, a ligáról vagy éppen a játékról, mert a dolgok folyamatosan változnak. Nagy kihívás volt számunkra ez a szezon, sajnos nem teljesítettünk úgy ahogy vártuk volna, de úgy gondolom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, új tapasztalatokkal gazdagodtam, és talán jobb kapussá váltam, de nem elégszem meg ennyivel, jövőre szeretnék tovább fejlődni" - jelentette ki a portás a díjátadót követően.



Az év hátvédje: Drew Moor

Az idei szezon közben csapatkapitánnyá előléptetett hátvéd sorozatban a harmadik évben vihette haza a csapaton belüli legjobb védőnek járó elismerést, vagyis mióta a Rapids játékosa, azóta minden egyes végig játszott szezonban ő győzött ebben a kategóriában. A rutinos bekk szokásához híven a teljes idény alatt kiegyensúlyozott, első osztályú védőmunkát végzett a saját térfelünkön, emellett három gólt és két asszisztot is összegyűjtött, például március 10-én a Columbus ellen az ő nevéhez fűződött a 2012-es szezon első coloradói találata is. Miután Mastroeni áprilisban lesérült, az évad hátralévő részében Moor kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, és ebben a szerepkörben is kiváló munkát végzett. "Lehetetlen feladat Pablo-t helyettesíteni, de rengeteg segítséget kaptam a rutinos csapattársaimtól, így mégsem volt annyira nehéz dolgom. A srácok végig bíztam bennem, éreztem, hogy az egész csapat mellettem áll, vezérként tekintenek rám, és ez fantasztikus érzés volt. Ha úgy adódik, jövőre is szívesen folytatnám mindezt" - tette hozzá az év hátvédje, aki minden egyes mérkőzést teljes hosszában végig játszott.



Az év fiatal játékosa: Martin Rivero

Az év legjobb 24 éven aluli játékosának az argentin támadó középpályás lett megválasztva a csapat egybehangzó véleménye alapján. A Rosario Central-tól kölcsönbe kapott játékos villámgyorsan beilleszkedett a csapatba, és 30 pályára lépése alatt két találata mellett a csapaton belüli legtöbb, nyolc előkészítést regisztrálta, és néhány hét után abszolút kirobbanthatatlan volt a kezdőcsapatból. Rivero elkötelezett hozzáállása, kiváló technikai képzettsége és nagyszerű potenciálja révén hamar belopta magát a coloradói drukkerek szívébe, és a csapaton belül is fontos pozíciót foglalt el. "Nagyon boldog vagyok, kiváló ajándék számomra ez a díj a csapattársaimtól. Őszintén szólva, kicsit bizonytalan voltam, amikor ide kerültem, mert eddig csak Argentínában játszottam, és minden újdonság volt számomra, nem tudtam, valójában mire is számíthatok. Könnyen beilleszkedtem ebbe a fantasztikus csapatba, hamar megtaláltam az egyensúlyt, és csak a játékra kellett koncentrálnom, nagyon jól érzem magam a Rapids-nél" - említette boldogan a győztes.



Az év legjobb gólszerzője (Aranycipő): Jaime Castrillon

Némi meglepetésre a csapat leggólerősebb játékosa a téli szünetben igazolt kolumbiai középpályás lett, miután a támadók gyengélkedése közben Castrillon nyolc gólt szerzett, abból nem mellesleg három győztes találatnak bizonyult. A csatárok többnyire hadilábon álltak a gólszerzéssel, a 29 esztendős játékos viszont a nagyszerű lekészítések és a játék szervezésére irányuló képességei mellett időről időre a kapu közelében is helyzetbe tudott kerülni, a lehetőségeit pedig jó százalékban értékesítette, így már az első MLS-szezonjában hazavihette ezt a nívós díjat. "Őszintén szólva meglepett, hogy én szereztem a legtöbb gólt, mert az elsődleges szerepem, hogy előkészítsem a helyzeteket, és minél jobb labdákkal játsszam meg a társaimat. Nagyon fontos az önbizalom, úgy érkeztem ide a télen, hogy minden erőmmel a csapat sikeréért küzdjek, és felhőtlenül nem tudok örülni az egyéni elismerésemnek, jövőre még keményebben kell dolgoznunk, mert többet érdemelünk ennél" - nyilatkozott eltökélten a házi gólkirály.



Az év emberbaráti játékosa: Pablo Mastroeni

A helyi labdarúgás emblematikus figurája ugyan a 2012-es szezon jelentős részét kénytelen volt kihagyni szerencsétlen agyrázkódása miatt, a pályán kívüli példaértékű magatartásával folyamatosan hallatott magáról. Amellett, hogy számtalan alkalommal látogatott meg helyi gyermekklinikákat és nagy értékű adományokkal támogatta a rákos betegeket, Mastroeni nyáron létrehozott egy labdarúgóakadémiát Denverben és Dél-Dakotában a hátrányos helyzetű gyermekek számára, amivel elmondása szerint sokéves álmát tudta végre megvalósítani. Mastroeni mindig is a coloradói közönség legnagyobb kedvencei közé tartozott, és ha idén a játékkal nem is, de az emberi viselkedésével számtalan beteg család arcára volt képes mosolyt csalni.

Az év akadémiai játékosa: Shane O'Neill

A 2012-es idény legjobb utánpótlása játékosa díjról a Colorado Rapids akadémiai stábja döntött, aki az országos döntőbe jutó U18-as akadémai csapat legjobb emberét jutalmazták meg. O'Neill az ifjúsági gárda színeiben tíz gólt rúgott 15 mérkőzés alatt, majd nyáron a klub történetének valaha volt második saját nevelésű játékosa lett, aki profi szerződést írhatott alá az első csapathoz. Menet közben az Egyesült Államok 20 éven aluli válogatottjában is debütálhatott, szeptember 30-án pedig élete első MLS-mérkőzésén húzott cipőt. Az elmúlt évek alatt nagyon sokat fejlődött, és reményeink szerint a jövőben tovább bontakozhat a pályafutása, hogy hamarosan egy igazi coloradói klasszis nevelődhessen ki belőle.

Hamarosan útjára indul az idei egyetemi tanévben is a várva várt kosárlabda bajnokság, amely számunkra a legtöbb coloradói érdekeltséget hordozza magában, ugyanis mind az öt helyi felsőoktatási intézmény rendelkezik első osztályú férfi kosárprogrammal. Ennek alkalmából a tavalyi évadhoz hasonlóan, természetesen a 2012/13-as szemeszter alatt is folyamatosan figyelemmel fogjuk kísérni csapataink szereplését, a héten pedig mindennap olvashattok egy-egy előzetest, elsőként a Denver Pioneers helyzetével foglalkozunk.



Egy évvel ezelőtt a DU fantasztikus menetelést hajtott végre a Sun Belt-ben, a kiváló erőkből álló gárda harmadikként végzett az alapszakaszban, egy év alatti 22 győzelemmel új iskolai rekordot állítottunk fel, és komoly tervekkel vártuk a rájátszást. Nem titkoltan a csapat a tourney megnyeréséért utazott március elején Arkansas-ba, azonban a jó játék ellenére az elődöntőben szoros küzdelemben vereséget szenvedtünk, és kénytelenek voltunk búcsút inteni a Madness-álomnak. Joe Scott mester első évfolyama üres kézzel távozott az iskolától a szezon végén, olyan kiváló játékosok diplomáztak az elmúlt tanév végeztével, mint Brian Stafford, Rob Lewis, Travis Hallam és Justin Coughlin, előbbi három általában kezdő volt, és hatalmas űrt hagytak maguk mögött, távozásukkal egész biztosan szegényebb lett a program.

Több szempontból is új életet kezdünk az idei évadtól, a tavalyi volt ugyanis az egyetem utolsó éve a Sun Belt konferenciában, mostantól kezdve az egyetem legtöbb sportprogramja immár a WAC-ban versenyez a minél jobb eredményekért, így tesznek a férfi kosarasok is.

Ezen felül Scott mesternek új alapokra kell helyeznie a csapatát a fentebb említett meghatározó emberek távozásával, de megvannak a tarsolyában azok az aduászok, amelyekkel akár már rögtön az első idényben sikeresek lehetünk az új konferenciában. A palánk alatt a sophomore Royce O'Neale komoly főszereplő lehet, messze a csapat legtehetségesebb játékosa, hiszen már a bemutatkozó évében rengeteget vállalkozott, és annak ellenére, hogy csak öt mérkőzésen volt kezdő, a csapat legjobb lepattanózója volt (181 darab), második volt a labdaszerzések terén (43), és a harmadik legjobb pontátlagot postázta (9.9). A tréner nemrég úgy fogalmazott róla, hogy "minden lepattanót megszerez, amelyik labdához hozzáér, az az övé lesz", és húzóembere lehet a 2012/13-as Pioneers-nek. Boldogulását a harmadik évébe lépő Chris Udofia segítheti leginkább az állandó hajtós játékával, egy évvel ezelőtt a Sun Belt legjobb hátvédjének választották és az egyetem legjobb férfi sportolója lett, miután meccsenként 2.3 blokkolást jegyzett, mellette 14.5 pontot szórt, és kapásból az All-WAC First-Team-be jelölték az újságírók az előzetes szavazáson. Az alacsonyabb posztokon már nem állunk ennyire tökéletesen, az irányító Brett Olson-tól azért sokat várhatunk a biztató bemutatkozó éve után, mely alatt minden egyes mérkőzésen a kezdőben kapott helyet, és senior-okat megszégyenítő hatékonysággal rendelkezett a vonalról, a mezőnyből és hárompontosból egyaránt. Illetve természetesen a keret egyetlen végzős játékosa, Chase Hallam is fontos pontja lehet a brigádnak, már csak a rutinja miatt vezetőszerepet kell betöltenie.

Eléggé átalakult a keret, de így sem vagyunk annyira gyengék, mint elsőre talán sokan gondolnák. Persze, nem árt óvatosnak lenni, egy-egy konferencia-váltás sosem megy könnyen, nehéz egyik pillanatról a másik felvenni a merőben új közeg ritmusát, de véleményem szerint a Pioneers-nek minden esélye megvan arra, hogy felhúzza a kesztyűt az új riválisokkal és a WAC legjobbjai között végezzen. A legnagyobb vetélytársak a Utah State és a New Mexico State lehetnek, az előzetes rangsorban egyedül ezt a két programot helyezik elénk, a harmadik helyen mi követjük őket, ami abszolút bizakodásra adhat okot.

Szurkoljunk idén is tehát együtt a csapatért, hogy a némileg megújult gárda akár felülmúlhassa a tavalyi eredményeket!

A Pioneers teljes programja a 2012/13-as szezonban:

November 10., szombat, 03:00 Iona Gaels - Denver Pioneers
November 15., csütörtök, 03:00 Texas A&M Corpus Christi Islanders - Denver Pioneers
November 17., szombat, 02:00 Denver Pioneers - California Golden Bears
November 22., csütörtök, 03:00 Denver Pioneers - Colorado State Rams
November 28., szerda, 02:00 Southern Mississippi Golden Eagles - Denver Pioneers
December 2., vasárnap, 23:00 Stanford Cardinal - Denver Pioneers
December 6., csütörtök, 03:00 Denver Pioneers - Mercer Bears
December 16., vasárnap, 00:00 Denver Piooners - Nebraska-Omaha Mavericks
December 19., szerda, 03:00 Wyoming Cowboys - Denver Piooners
Dcember 22., szombat, 00:00 Denver Pioneers - Southern Utah Thunderbirds
December 30., vasárnap, 02:00 Louisiana Tech Bulldogs - Denver Pioneers*
December 31., hétfő, 21:00 Texas-Arlington Mavericks - Denver Pioneers*
Január 4., péntek, 03:00 Denver Pioneers - Texas State Bobcats*
Január 6., szombat, 22:00 Denver Pioneers - UTSA Roadrunners*
Január 11., péntek, 04:00 Idaho Vandals - Denver Pioneers*
Január 13., vasárnap, 00:30 Seattle Redhawks - Denver Pioneers*
Január 18., péntek, 03:00 Denver Pioneers - San Jose State Spartans*
Január 20., vasárnap, 00:30 Denver Pioneers - Utah State Aggies*
Január 24., csütörtök, 05:00 New Mexico State Aggies - Denver Pioneers*
Február 1., péntek, 02:00 UTSA Roadrunners - Denver Pioneers*
Február 2., szombat, 21:00 Texas State Bobcats*
Február 8., péntek, 03:00 Denver Pioneers - Seattle Redhawks*
Február 10., vasárnap, 00:00 Denver Pioneers - Idaho Vandals*
Február 15., péntek, 03:05 Utah State Aggies - Denver Pioneers*
Február 17., vasárnap, 04:00 San Jose State Spartans - Denver Pioneers*
Február 21-23. Bracket Buster Tournament TBA
Március 3., vasárnap, 00:00 Denver Pioneers - New Mexico State Aggies*
Március 8., péntek, 03:00 Denver Pioneers - Texas-Arlington Mavericks*
Március 10., vasárnap, 01:00 Denver Pioneers - Louisiana Tech Bulldogs*
Március 12-16., WAC Championship (Las Vegas)

*-gal jelölve a konferencia-mérkőzések!

- Tóth Milán írása -

Már szeptemberben eldőlt, hogy a Colorado Rapids nem lesz érdekelt az Észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) 2012-es rájátszásában, mivel pocsék teljesítménye miatt nem tudott kellő mennyiségű pontot összekaparni, hogy a Nyugati konferencia első öt helyének valamelyikén végezzen.



A két évvel ezelőtti bajnok csapat az idei utolsó bajnoki meccsét a múlt hétvégén játszotta, az ellenfél pedig a rájátszásba jutott Houston Dynamo volt. Oscar Pareja sérülés miatt több kulcsemberére sem számíthatott, ennek most nem volt igazán nagy jelentősége, így a fiatal Chris Klute is bemutatkozhatott. A kezdő így nézett ki: Ceus – Freeman, Wynne, Moor, Klute – Rivero, Larentowicz, Thomas, Castrillon – Cummings, Hill.

A vezető találatot már a 9. percben megszerezte a hazai csapat, Kamani Hillnek köszönhetően. A 26 esztendős csatár zavartalanul vezethette a labdát, senki nem támadta meg, majd jó 20 méterről, remekül lőtt ballal a kapu jobb oldalába, 1-0. Ez volt a támadó szezonbeli ötödik gólja 19. mérkőzésén.

Támadásban maradt a Rapids, bár Ceusnak azért egy fejesnél résen kellett lennie. Fél óra telt el a mérkőzésből, amikor Rivero Klute-tal játszott össze a bal oldalon, és a védő hiába tálalt Castrillon elé, a csapat házi gólkirálya nem tudta szezonbeli 9. találatát megszerezni, mert egy méterről a kapu fölé lőtt. A második félidő elején ismét a kolumbiai előtt adódott lehetőség, ám miután megcsinálta a nehezét, a kapusba lőtte a labdát. Már csak negyedóra volt hátra a találkozóból, amikor egy érdekes gólt szerzett a Rapids. Klute ismét remekül ment el a bal szélen, tökéletesen tekert középre, ahol az üresen álló Riverót találta meg labdája. Az argentin mellel vette le a labdát, majd egy életerős löketet küldött a kapura, de a vendégek kapusa bravúrral tudott hárítani. Balszerencséjére a labdát egyenesen Andre Akpan fejére ütötte, aki 11 méterről nem hibázott, 2-0.

Az eredmény a továbbiakban már nem változott, így legutóbbi két meccsén hat pontot gyűjtött a csapat, és győzelmekkel búcsúzott a nagyon gyengére sikeredett 2012-es idénytől.

Videóösszefoglaló a mérkőzésről:




A házi gólkirály tehát Jaime Castrillón lett, aki nyolc gólja mellett négy asszisztott is kiosztott társainak – találataival három meccset nyert meg csapatának, ráadásul kétszer is győztes gólpasszt adott, tehát a szezonban öt meccsen abszolút nyerőembernek bizonyult.

A szurkolók leginkább Casey-től és Cummingstól várhatták a gólokat, vagy talán még Larentowicztól, aki egy  évvel házi gólkirály lett. Maga Castrillon sem gondolta, hogy ő fogja kiérdemelni a Golden Bootot. A kolumbiai játékos elmondta, hogy bár szeret gólt szerezni, mivel támadó középpályás, ezért inkább az lenne az első számú feladata, hogy kiszolgálja társait. Hozzátette, reményei szerint a Rapids csatárai jövőre sokkal több alkalommal lesznek eredményesek.

Castrillon a szezon kezdete előtt érkezett Coloradóba Hunter Freemannel, Luis Zapatával, Hill-lel és Riveróval, így sokan bizakodóak voltak, annak ellenére, hogy Sanna Nyassi és Macoumba Kandji távozott. Gary Smith helyére jött Pareja, akinek az irányítása alatt jól kezdett a csapat, de miután a csapatkapitány Mastroeni ismét lesérült, mintha a játékosok is elfelejtettek volna játszani.

A Nyugati Főcsoport végeredménye (W-L-T):

1. San Jose Earthquakes 19-6-9, 66 pont
2. Real Salt Lake 17-11-6, 57 pont
3. Seattle Sounders FC 15-8-11, 56 pont
4. Los Angeles Galaxy 16-12-6, 54 pont
5. Vancouver Whitecaps 11-13-10, 43 pont
---------------------------------------------------------------
6. FC Dallas 9-13-12, 39 pont
7. Colorado Rapids 11-19-4, 37 pont
8. Portland Timbers 8-16-10, 34 pont
9. Chivas USA 7-18-9, 30 pont

A Keleti Főcsoport végeredménye (W-L-T):

1. Sporting Kansas City 18-7-9, 63 pont
2. D.C. United 17-10-7, 58 pont
3. New York Red Bulls 16-9-9, 57 pont
4. Chicago Fire 17-11-6, 57 pont
5. Houston Dynamo 14-9-11, 53 pont
----------------------------------------------------------------
6. Columbus Crew 15-12-7, 52 pont
7. Montreal Impact 12-16-6, 42 pont
8. Philadelphia Union 10-18-6, 36 pont
9. New Englad Revolution 9-17-8, 35 pont
10. Toronto FC 5-21-8, 23 pont

Az MLS rájátszása a napokban már kezdetét is vette. A Houston 2-1-re verte a Chicagót, így bejutott a Keleti konferencia elődöntőjébe, míg Nyugaton a címvédő Los Angeles Galaxy a Vancouver Whitecaps ellen diadalmaskodott hasonló arányban.

A Keleti konferencia menetrendje: Sporting Kansas City – Houston Dynamo, D.C. United – New York Red Bulls

A Nyugati konferencia menetrendje: San Jose Earthquakes – Los Angeles Galaxy, Real Salt Lake – Seattle Sounders FC

Bár a San Jose nagyon magabiztosan menetelt az alapszakaszban, a rájátszásban ez már nem sokat számít, ilyenkor nem meglepő, ha egy eddig vergődő csapat két vállra tudja fektetni papíron jóval erősebb riválisát. A fogadás szorzóit is figyelembe véve valóban nehéz megjósolni a végső győztest, de az amerikai labdarúgás szakértői szerint a San Jose, Kansas, Red Bulls, Galaxy négyesből kerülhet ki a 2012-es MLS-győztes.

A Denver Broncos (3-3) egy történelminek is nevezhető győzelem és egy pihenőhét után a hetedik játékhéten a New Orleans Saints (2-4) csapatát fogadta a Sports Authority Field @ Mile High Stadium-ban. Újra összecsaphatott tehát Peyton Manning azzal a csapattal, amely a 2009-es szezon lezáró Super Bowl XLIV-ben legyőzte őt és akkori klubját, az Indianapolis Colts-t.



Egy visszatérője is volt a hétnek a denveri oldalon, igaz még csak részben, az első eltiltását letöltő DJ Williams ugyanis visszatérhetett a csapat létesítményeibe, igaz edzésbe még, a második, 3 meccses eltiltása miatt, még nem állhatott, de már beszélhetett az edzőkkel és a stáb többi tagjával.

Sérülés fronton egész jól alakult a helyzet, egy embert kivéve, Tracy Porter az előző meccshez hasonlóan ezúttal se kapott engedélyt az orvosi stábtól, hogy játékra jelentkezhessen, még mindig nem tudták kideríteni, hogy mitől vannak szédüléses rohamai, bár a hét elején könnyebb edzésmunkát még végezhetett, de később már csak utcai ruhában figyelte társait. Számára ennek a meccsnek az elmulasztása különösen fájdalmas lehetett, mivel volt csapata ellen játszhatott volna. Rajta kívül még Caleb Hanie, Knowshon Moreno, Steven Johnson, C.J. Davis és Julius Thomas maradt ki a 45-ös keretből.

Egy jó hírt már a meccs előtt kapott a csapat, mivel a San Diego Chargers (3-4) vereséget szenvedett a Cleveland Browns (2-6) vendégeként. Ilyen előjelekkel vonulhatott ki tehát a Broncos védelme a gyepre, mivel a pénzfeldobást a vendégek nyerték:

DE: Elvis „Doom” Dumervil, Derek Wolfe
DT: Justin Bannan, Kevin Vickerson
OLB: Von Miller, Wesley Woodyard
MLB: Keith Brooking
S: Mike Adams, Rahim Moore
CB: Champ Bailey, Chris Harris

Drew Brees, az NFL egyik legjobb irányítója vezette fel ezúttal is a Saints csapatát egy touchback után a 20 yard-os vonalhoz és a meccs első play-ében egyből Champ-et tesztelte, Marques Colston-nak próbált egy passzot adni, de nem lett sikeres az átadás. Pierre Thomas jött futni 2&10-nél és sikerült 7 yard-ot szereznie, azaz 3&3 következett. Az erre a meccsre sérülésből visszatért kiváló TE Jimmy Graham volt Brees célpontja ezúttal, jónak is tűnt a passz, de az utolsó pillanatba Danny Trevathan közbenyúlt és kiütött Graham kezei közül a labdát, így 3&out után Thomas Morstead első punt-ja jött ezen az estén, amit Trindon Holliday a Broncos 32-es vonalán kapott el fair catch-el. Érkezhettek tehát a hazai támadók a pályára:

QB: Peyton „PM” Manning
RB: Willis McGahee
WR: Demaryius „Bay-Bay” Thomas, Eric Decker, Brandon Stokley
TE: Joel Dreesen
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: Dan Koppen
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

McGahee futott 6 yard-ot 1&10-nél, majd Dreesen felé szállt egy passz, de szépen levédekezte Roman Harper. 3&4-nél Stokley volt PM célpontja egy kis menekülés után, a passz sikertelen lett, de repült egyből egy zászló, mivel Stokley ellen holding-ot követtek el a védők, de mivel Franklin is szabálytalan volt közben, így yard-ok helyett csak a play újrajátszása jött. Jacob Tamme felé szállt a labda az újabb 3&4-nél, de majdnem interception lett belőle, végül azonban csak incomplete passz és 3&out lett az eredmény. Jött Britton Colquitt és egy 42 yard-os punt-ot rúgott, amit a 20-on kapott el fair catch-el a mindig veszélyes Darren Sproles. Egy screen passzal nyitotta a drive-ot a New Orleans, Graham indult meg üresen a labdával a jobb oldalon, végül Champ állította meg egy szép tackle-el 13 yard után, újra 1&10 következhetett tehát. Újabb passz, pontosabban újabb screen passz jött, ezúttal Pierre Thomas-nak, ő ezúttal 5 yard-ot tudott szerezni, majd ehhez egy futással még hozzátett 6-ot, újabb 1st down következett. Brees sokáig állt a zsebben célpont nélkül, Wolfe el tudta kapni a kezét és megcsinálva a sack-et a labdát is kiütötte, de ez sajnos nem számított, mivel Doom kicsit korán indult és ezért 5 yard büntetés járt. 1&5 jött (a Saints időt kért mielőtt a támadóidő letelt, de mivel a bírók rakták le későn a labdát, így a vendégek visszakapták a time out-ot), Mark Ingram próbált futni, de Woodyard 0 yard-on tartotta. Sproles próbálkozott 2&5-nél, de őt meg Von kapta el elég hamar, -3 yard-on vitte földre (igaz egy horsecollar tackle büntetést megúszott közben), azaz 3&8-at kellett megoldani. Brees egy hosszú passzot indított el Devery Henderson-nak, de ő nem tudta megcsinálni az elkapást Tony Carter és Jim Leonhard között, a labda a földre pattant végül. Morstead jött újra, szép punt-ot rúgott, szerencséje is volt, végül a Broncos csak a 2 yard-os vonalról kezdhetett támadni. McGahee 4 yard-os futása enyhített a szorult helyzeten 1&10-nél, majd újra ő futhatott, több védőn is átjutott és 12 yard-ot szerezve 1st down-t ért el. A drive harmadik play-e is egy McGahee futás lett, ezúttal 7 yard lett belőle. Negyedikre is futás jött, újra McGahee, ebből 3 yard-ot sikerült szerezni, így meg is lett a 1st down. McGahee lement pihenni, bejött Ronnie Hillman, de ezúttal ő csak elterelésnek kellett, PM egy hosszú passzot dobott Bay-Bay felé, ő pedig szépen megverve a védőjét megcsinálta az elkapást, ami 41 yard-os lett, egészen a Saints 31-es vonaláig juttatva a drive-ot. Hillman futott gyorsan 4 yard-ot, majd egy újabb hossz passz jött, de ezúttal kicsit magas lett az átadás Decker-nek és bár lett volna esélye felugorva megszerezni a labdát, végül az átment a kezei között. 3&6-ot kellett megoldani, Tamme kapott a bal oldalon egy rövid passzot és sikerült úgy kivetődnie a pályáról, hogy a labdát még átnyújtotta a 1st down marker felett, így újra 1&10 következhetett. McGahee jött vissza egy futásra, amivel 6 yard-ot szerzett, majd újra ő lett a főszereplő, mivel egy elég fura/érdekes/varázslatos rövid passzot kapott Manning-től, akit majdnem elért a pass rush, a rutinos futó pedig üresen találva magát megindult az endzone felé, egy védőn átesve benyújtotta a labdát és az egyik bíró TD-t is jelzett. Végül egy visszanézés után a touchdown-t (jogosan) visszavonták a bírók, mivel korán volt lent a térde, de nem kellett sokat várni a pontokra. Willis McGahee kapta a labdát egy futásra 1&goal-nál, amikor csak fél yard-ot kellett szerezni és szépen be is verekedte magát az endzone-ba, részben hála a fullback-nek bejövő Mitch Unrein blokkjának, pedig ő egyébként a DT poszton szokott játszani. Sikerült tehát végigvinni a 98 yard-os drive-ot, ami ritkaság az NFL-ben. Érkezett Prater egy extra point-ra és magabiztosan be is vágta -> 7-0

Futáshoz állt fel a Saint a soron következő drive-juk első play-ében, de egy hosszú passz jött Henderson felé, akin Champ védekezett, igaz kicsit lemaradva, de pont annyira tudta megzavarni az elkapót, hogy az végül elejtett a jó passzot. 2&10-nél Pierre Thomas futott 3 yard-ot, így 3&7 jött. Jött a nyomás Brees-re, nem is tudott kilépni belőle, Woodyard kapta el -12 yard-os sack-re, ami közben a labdát is kiütötte a QB kezéből. A földön pattogó játékszer Doom kezében volt pár pillanatig, aki fel akart állni vele, de így elejtett ő is a labdát, amire végül többen is rávetődtek és mire a bírók kibogozták a helyzetet már Saint játékosnál volt a labda. Szerzett labda helyett tehát punt jött, Holliday a Broncos 46-os vonalán kapta el a labdát és a Saints 48-áig hordta vissza 6 yard-ot szerezve. Jó helyről kezdhetett tehát támadni a Broncos, Hillman futott 1&10-nél 2 yard-ot, majd a nemrég eltiltásból visszatért TE Virgil Green csinált egy 4 yard-os elkapást. 3&4-nél McGahee futott volna középen, de rookie DT Akiem Hicks kiütötte a kezéből a labdát és erre is egy New Orleans játékos vetődött rá először, így visszakapta a labdát a vendégcsapat. Ezzel 12 meccsen sorozatban volt elveszített fumble-je a Broncos-nak, ami 1997 óta a leghosszabb ilyen sorozat az NFL-ben. Brees menekült előre 3 yard-ot 1&10-nél, majd Colston maradt kicsit üresen középen és csinált egy 16 yard-os elkapást és szerzett 1st down-t. Maradt még egy play-re idő az első negyedben és Lance Moore csinált ekkor egy 7 yard-os elkapást, majd lepergett az óra. Az első negyed után az eredmény tehát: 7-0.






















A második negyedet egy passz nyitotta, Sproles lépett ki a RB pozícióból a bal oldalon, Trevathan-t lerázta egy testcsellel, majd Brees átadását elkapva ellépett a kicsit rosszul odaérő Woodyard mellett, Adams tackle-jéből is kilépett, végül meg se állt az endzone-ig, TD-t szerezve csapatának. Garrett Hartley érkezett az XP-ra és egyenlítette ki a meccs állását -> 7-7. A 20-ról kezdhetett támadni a hazai alakulat, egyből passz jött, Stokley mozgott le szépen az emberéről a bal oldalon, majd az elkapást megcsinálva 17 yard-ot és 1st down-t szerzett, mielőtt kilökték a pályáról. McGahee futott 4 yard-ot, majd Decker csinált egy 5 yard-os elkapást. 3&2-nél Hillman futása jött a jobb oldalon, de a védelem jól kiszámította, hogy mi fog jönni és 0 yard-on tartották a futást. Érkezett Colquitt, de neki kevesebb szerencséje volt, mint Saints-es társának volt nemrég, a punt-ja bepattant az endzone-ba. Ingram futott 3 yard-ot 1&10-nél, majd 2&7-nél Sproles csinált egy elkapást, ami pont elég lett egy 1st down-hoz. Sproles futott volna 1&10-nél, de Harris és Woodyard hamar, -3 yard-nál elkapta, de a drive-ot nem sikerült megakasztani, Graham kapott egy labdát középen Brees-től és csinált vele 18 yard-ot, ami így 1st down-t ért. Pierre Thomas indult meg egy futással a bal oldalon, szerzett is 8 yard-ot, de lehet, hogy megbánta, a végén Champ egy szép tackle-el átforgatta a feje fölött. 2&2 jött, Brees Courtney Roby-nak passzolt, aki vetődve kaparintotta meg a labdát Trevathan őrizetében, majd a közelben álló bíró bizonytalanságát kihasználva átvetődött a 1st down markeren. John Fox egyből bedobta a piros zászlót és már az első visszajátszásból látszott, hogy jól tette, mivel az elkapás nem volt tiszta, a labda közben a földet érte úgy, hogy közben nem uralta a játékos és ezt a bírók is így látták, elvették a Saints-től az elkapást. 3&2-nél Moore volt Brees célpontja, de Harris szépen védekezett rajta és megakadályozta az elkapást. Időt kért a New Orleans és kissé meglepő módon a punt csapat helyett Brees-ék jöttek vissza 4&2-re. Passz jött középen Graham felé, de alacsonyan dobta a QB és Woodyard felugorva gyönyörű mozdulattal interception-t tudott csinálni, majd még vissza is hordta a labdát a Broncos 44-es vonaláig. (igaz ha csak a földre üti, akkor 3 yard-al előrébb kezdődött volna a drive, de így azért más volt a lélektani helyzet)

Mannig egyből kihasználta a jó hangulatot és egy play-action-el nem McGahee-nek adta át a labdát, hanem az üresbe futó Bay-Bay-nek passzolt (igaz kicsit röviden, így nem lett TD), aki megcsinálta a 34 yard-os elkapást a Saints 22-es vonalán. McGahee futott 1&10-nél  és szerzett volna 1st down-t, de csak 3 yard-ot írtak be neki, mivel sajnos közben jött egy 10 yard-o holding büntetés Dreesen ellen, így 1&17 jött. Hamar fordult újra a kocka, PM McGahee-nek passzolt volna, ám őt a védője szabálytalanul akadályozta, ezért pedig egy 5 yard-os defensive holding büntetés járt, valamint egy 1&10 a Broncos-nak. Hillman futott 7 yard-ot, majd újra ő indult meg a jobb szélen és majdnem nagy gain lett, de végül elkapták a lábát, így csak 4 yard-ot ért el, de a 1st down így is meglett. Jött egy passz, Eric Decker volt a célpont, egy testcselt csinált, amitől a védője elvesztette a talajt a lába alól és így a WR teljesen üresen tudta elkapni a labdát az endzone szélén, könnyedén megszerezve a TD-t, amihez Prater szolgáltatta a +1 pontot -> 14-7.

A 20-ról indult a Saints, Colston felé szállt egyből egy passz, de kissé pontatlan és így sikertelen lett. A következő átadás is felé ment, ezúttal pontosabban és meg is lett az elkapás, ami 15 yard-ot és 1st down-t ért. Sproles futott 1&10-nél a jobb oldalon és szerzett 5 yard-ot, ezt egy screen passz követte Graham-nek, de ezt Woodyard leste ki szépen és -6 yard-on vitte a földre a TE-t. 3&11 következett, Moore felé szállt a hosszú passz, de túl hosszú lett, esélye se volt a WR-nek elkapni, így jött Morstead punt-olni, a labda a rúgása után a 13-nál ment ki a pályáról. McGahee elkapásával nyitotta a Broncos a támadást, bár ő csak a „menekülési útvonal” volt Manning-nek, de mivel Bay-Bay egy szép blokkal felszabadította az utat a RB előtt, így ő 19 yard-ot tudott szerezni, azaz újra 1&10 jöhetett. Hillman táncolt egy kicsit a fal mögött, majd a jobb helyett a bal oldalra ment és végül a reménytelennek tűnő play-ből 4 yard-ot csinált. 2&6-nál Mannig-re jött a nyomás és nem is volt célpontja, így inkább a földre a dobta a labdát. 3&6-nál is jött a rush, PM még el tudta pont indítani a passzot Decker felé, aki meg is csinált egy 23 yard-os elkapást. Manning kapott egy nagyot két kicsit későn odaérő védőtől, ráadásul az egyikük sisakját el is találta a jobb nagyujjával, ami el is kezdett vérezni. McGahee futott 5 yard-ot, majd újra ő jött 6 yard-al, így meg is lett a 1st down, így az órát nyugodtan lepörgethette a two-minute warning-ig a Broncos. Kicsit kezelgették az edzők PM ujját, de ő természetesen így is visszajött, átadta a labdát McGahee-nek, aki nagyot küzdve 10 yard-ot és 1st down-t szerzett. Hillman érkezett a pályára és szerzett 3 yard-ot futva, 2&7-nél pedig Bay-Bay felé szállt egy hosszúra sikerült passz, amit esélye se volt megfogni. 0:45 maradt az órán, PM egy rövid passzot dobott Stokley-nak, amikor nem talált messzebb célpontot, de így csak 2 yard lett a play-ből. 0:03-ig lepergett az óra, időt kért a Broncos, érkezett Matt Prater egy 33 yard-os FG-ra és simán berúgta, kialakítva a félidő végi eredményt: 17-7.





















A második félidőt a denveri csapat kezdhette, az újonc Omar Bolden valamiért úgy döntött, hogy a -5-ről megpróbál egy return-t, de csak 7-ig jutott, rossz helyzetbe hozva a támadókat. Futással nyitott a Broncos, McGahee szerzett 5 yard-ot, majd Tamme csinált egy 4 yard-os elkapást. 3&1-nél Hillmand volt a RB és McGahee a FB, a labdát az utóbbi kapta és 3 yard-ot futva 1st down-t szerzett. Passz következett, Bay-Bay volt a célpont és ő meg is csinálta az elkapást, ez most 26 yard-os lett, annak ellenére is meglett, hogy szabálytalankodtak ellene, így azt nem is kérték Fox-ék. Hillman jött futni, talált is egy lyukat a bal oldalon, fel is tudott gyorsítani, végül 31 yard-ot tudott szerezni a Saints 24-ig jutva, ekkor kiütötték a kezéből a labdát ugyan, de az kirepült a pályáról, így csak statisztikai alapon számított, a játékra nem volt befolyása. Passz következett volna 1&10-nél, PM sokáig tartogatta a labdát, de végül sehol nem talált célpontot, így balra kifutott a zsebből és 4 yard-ot tudott is szerezni, mielőtt kilökték a pályáról. 2&6-nál McGahee futott 4 yard-ot, így 3&2 jött. Egy screen passzot hívtak a denveri oldalon, Bay-Bay kapta a labdát és mivel 11 yard-ot tudott szerezni, így 1&goal következett az 5-ről. McGahee futott kétszer egymás után, előbb 1, majd 3 yard-ot szerezve. 3&goal-nál már passz jött, Demaryius Thomas kapta a labdát egy érdekes route után az endzone sarkában, el is kapta a labdát, megszerezve a TD-t. Utólag elárulták, hogy ezt ők ketten találták ki és edzésen Champ ellen gyakorolták, aki azt mondta, hogy esélye sincs ellene a védőknek. A TD megszerzése után Bay-Bay Decker-nek adta a labdát, hogy adja fel neki a gólpóznáknál egy alley oop zsákolásra, de Stokley észrevette, hogy mit akarnak és kilopta Decker kezéből a labdát, mivel ha végigcsinálták volna, akkor 15 yard-os büntetést kaptak volna az ünneplésért. Érkezett Prater az XP-ra, a különbség így már 17 lett -> 24-7.

A New Orleans a 20-ról indult egy 5 yard-os Pierre Thomas futással, majd egy 6 yard-os Sproles elkapásaal szereztek 1st down-t. Pierre Thomas futott újra, de ezúttal a védelem nem engedett neki yard-okat. Moore csinált egy 6 yard-os elkapást 2&10-nél, ezt pedig egy 9 yard-os Colston elkapás követte, újra 1&10 jöhetett. Ingram futott a félpályáig 4 yard-ot, majd Brees passzolni akart, de nem volt üres elkapója, kimozgott a zsebből, eldobta a labdát Colston-nak, de túl magasan dobta, így nem lett jó az elkapás. 3&6-nál is passz jött, ezúttal Henderson felé, de pontatlan és így sikertelen lett. Morstead punt-ja következett tehát, amit a 8-on kapott el Leonhard. Hillman futásával kezdődött a drive, ami 5 yard-os lett, ezt Virgil Green elkapása követte, aki sikeresen kilépett egy tackle-ből és 12 yard-ot tudott szerezni az elkapással, azaz meglett a 1st down is. Bay-Bay felé szállt egy hosszú passz, amit ezúttal sikeresen leütött a rajta védekező CB, 2&10-nél pedig Hillman futását fogták meg -3 yard-on. 3&13-ra bejött Lance Ball és PM át is hívta futásra az eredeti play-t, de nem sikerült eléggé meglepni a védelmet, csak 10 yard-os lett a futás, így Colquitt jött egy punt-ra, ami 51 yard-os lett, Sproles megpróbált egy visszahordást, de előbb David Bruton lelassította, majd a longsnapper (!) Adam Brewer levitt -1 yard-nál a 16-on. Pierre Thomas rövid, 1 yard-os elkapása nyitotta a New Orleans támadását, ezt egy 0 yard-os Sproles futás követte (egy offensive holding-ot nem kért a Broncos, hogy 3rd down legyen), 3&9-nél pedig a Champ által őrzött Colston volt a célpont, aki majdnem megcsinálta az elkapást, de a jobb sarka ráért a vonalra. Morstead hosszú punt-ot rúgott, 56 yard-ot szállt a labda, de így a saját csapattársainak nem nagyon volt ideje odaérni, Holliday kis kivárással megindult előre, az apró játékos pillanatok alatt felgyorsult, kilépett pár tackle-ből, végül 22 yard-ot szerezve a 49-ig jutott. Nagyon jó helyről kezdhetett támadni a Broncos, Tamme kapott egy screen passzot az első play-ben, szépen blokkoltak előtte a társak, így 23 yard-ot szerezve a 28-ig jutott a labdával. Ismét passz következett 1&10-nél, Bay-Bay kapta el, majd a jobb oldalról befelé indult és még szerzett pár yard-ot, mielőtt az 5-ön a földre vitték 23 yard megszerzése után. Maradt még 0:30 a harmadik negyedből, McGahee futott 3 yard-ot és le is telt az idő. A harmadik negyed után az eredmény tehát: 24-7.



Nem kellett sokat várni a pontszerzésre, PM Eric Decker-nek passzolt, picit belenyúlt egy védő, de a furcsán szálló labdát a WR így is el tudta kapni vetődve és mivel ezt az endzone-ban tette, így második TD-ját szerezte ezzel ezen az estén. Prater bevágta az XP-t, 24-re növekedett így az előny -> 31-7. Brees első passza Graham-nek ment, de ő nem tudta megfogni, így a labda a földre esett. 2&10-nél Colston kapta a passzot, ezúttal meg is lett a catch, Trevathan pedig még pont időban megcsinálta rajta a tackle-t, így csak 9 yard-ot tudott szerezni. 3&1-nél Moore-nak passzolt Brees, de Tony Carter nagyon szépen levédekezte az átadást, így 3&out után punt jött. Morstead megint kicsit túlrúgta a coverage-t, Holliday a 8-on kapta el a 63 yard-os punt-ot, egy testcsellel elküldött egy embert, majd átcikázott pár emberen és a 39-ig hordta vissza a labdát. Jött azonban egy zászló Bruton ellen, ami miatt a 8-ról kezdhetett csak támadni a Broncos, ráadásul Joe Mays lent maradt a földön és a szezont még kezdő MLB-ként kezdő játékosról a meccs utáni napokban ki is derült, hogy eltört egy csont a lábában és idén már nem számíthatnak rá Fox-ék. McGahee futott 3 yard-ot 1&10-nél, 2&7-nél pedig Virgil Green kapott egy screen passzot, szépen átlépett egy tackle-re érkező védőt, majd felgyorsított és 28 yard-ot szerezve a 35-ig jutott. McGahee kapta a labdát 1&10-nél, jobbra indult, nyitotta előtte egy lyukat és azon átjutva szerzett 17 yard-ot és ehhez a bírók még adtak 5-öt egy illegal use of hands szabálytalanságért. Jött egy screen 1&10-nél Bay-Bay-nek, amiből ezúttal csak 1 yard lett, majd McGahee futott a bal oldalon 3 yard-ot, ám ezt egy holding miatt érvénytelenítették a bírók, Clady volt a bűnös. 2&19 jött tehát, Matt Willis felé szállt egy passz, ami kicsit rövid lett, így nem lett meg a catch. 3&19-nél Bal futott a bal oldalon, de inkább csak azért, hogy közelebbről jöjjön a punt, végül 4 yard-ot szerzett. Colquitt punt-ja ezúttal szerencsésen pattant, Bolden egy szép ugrással kint tartotta a labdát az endzone-ból, végül a 2 yard-on ment ki a pályáról a játékszer.

Beszorított helyzetből indulhatott neki a támadásnak a Saints 9:42-vel az órán, Sproles kapott egy passzot és szerzett vele 7 yard-ot 1&10-nél. Graham-nek jött egy passz, de nem tudta megfogni a labdát, így 3&3 következett. Ezúttal Henderson lett volna egy passz célpontja, de Vickerson belenyúlt az átadásba és így a labda a földre esett a WR előtt. Morsted újabb hosszú (túl hosszú) punt-ja jött, 63 yard-ot szállt ez is, Holliday újra megindult előre a labdával, ezúttal a 28-ról, majd 15 yard-ot megszerzése után a 43-nál vitték le a földre. 8:56 maradt a negyedből, McGahee futása indította a hazai drive-ot, 5 yard-ot szerzett. 2&5-nél is ő kapta a labdát, középen nyílt egy lyuk, át is futott rajta, 15 yard-ot és 1st down-t szerzett. Hillman jött egy futással, szépen kijutott a szélre a jobb oldalon, végül 24 yard-ot szerezve a New Orleans 13 yard-ján lépett ki a pályáról. Hillman futott újra 1&10-nél és szerzett 2 yard-ot. 2&8-nál jött egy kemény blitz, PM hátrált egy kicsit, majd Dreesen-nek passzolt, de ő elejtette, ami talán nem is baj, mert így 3&8 jött 3&sok helyett. Nem sikerült tovább jutni a következő play-ben se, vagyis inkább csak visszafelé haladás történt, Hillman-t egy pici passz elkapása után -4 yard-on vitték le. Jött Matt Prater egy 33 yard-os FG-ra és azt berúgva 27-re növelte az előnyt -> 34-7.

5:27 maradt a negyedből, amikor a 20 yard-os vonalról elkezdett támadni a New Orleans. Colston felé szállt egy passz, ami rövid lett, majd Graham kapott egy átadást, ami jó lett és szerzett is vele 20 yard-ot. 1&10 jött, érkezett a nyomás Brees-re, végül elérni nem sikerült, csak kicsit elbizonyítani, Sproles felé szálló passza nem is lett pontos. Screen passz jött 2&10-nél, Sproles kapta el, de csak 1 yard-ot tudott szerezni. 3&9-nél is Sproles volt a célpont, de ez nem lett jó, így 4&9 jött, aminek neki is mentek, meglepve ezzel a bírókat is, akik nem vették észre, hogy a Saints a támadóidő lejárta után 2-3 másodperccel indította el a snap-et. Colston üresre tudott futni a jobb oldalon és még pont a pályán belül meg tudott csinálni egy 14 yard-os elkapást, folytathatták tehát a támadást a vendégek. 1&10-nél Graham felé ment egy pontatlan és így sikertelen passz, majd Sproles kapott egy screen passzot, amit Wolfe -5 yard-on tartott, ráadásul egy false start miatt még 5 yard-al hátrébb ment a New Orleans. 3&20 jött a Saints 45-jéről, Moore csinált egy 12 yard-os elkapást, 4&8 jött tehát. Majdnem elérte Brees-t a pass rush, még éppen el tudta engedni, Sproles el is kapta a labdát, Tony Carter lecsúszott róla, pedig meg tudta volna állítani a támadást, de így 11 yard-ot és 1st down-t tudott szerezni. Pierre Thomas jött és két futással szerzett egy 1st down-t és összesen 14 yard-ot. 2:09 maradt még az órán, 1&10 jött, Graham felé szállt egy passz, ő pedig az endzone-ba leérkezve megcsinálta az elkapást, Adams-től tudott elszakadni. 5 meccs után először kapott tehát pontokat a Broncos negyedik negyedben, Hartley XP-ja 20-ra csökkentette az előnyt -> 34-14. Egy onside kick-et próbált meg a Saints, hátha vissza tudják szerezni a labdát, de Decker egyből rávetődött a labdára a New Orleans 48-án. A garbage-timera a Broncos már korábban levitte a védelemből Champ-et, most pedig a támadók oldalán is pár fontos játékos a vonal mellett maradt, így PM helyett bejött Brock Osweiler QB-be, Chris Clark pedig Clady-t váltotta LT-ben. Hillman 0 yard-os futásával lepergett az óra a two-minute warninghoz, majd újra Hillman futott 3 yard-ot. Osweiler térdelt egyet, Colquitt punt-olt, majd még Brees is térdelt egy utolsót, így lett vége a meccsnek. A végeredmény tehát: 34-14.























A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 22/30 sikeres/összes passz, 305 passzolt yard, 3 passzolt TD
McGahee: 23 próbálkozás, 122 futott yard, 1 futott TD, 1 elvesztett fumble
Hillman: 14 próbálkozás, 86 futott yard
D. Thomas: 7 elkapás, 137 elkapott yard, 1 elkapott TD
Decker: 4 elkapás, 43 elkapott yard, 2 elkapott TD
Green: 3 elkapás, 44 elkapott yard
Tamme: 3 elkapás, 33 elkapott yard
Bolden: 1 kick return, 12.0 visszahordott yard
Holliday: 4 punt return, 10.8 visszahordott yard AVG
Prater: 2/2 FG, 4/4 XP (33 és 33 yard)
Colquitt: 5 punt, 46.4 yard AVG
Woodyard: 9+4 tackle, 1 sack, 1 interception
Bailey: 6 tackle
Trevathan: 3 tackle

Igazán jó csapatmunkával sikerült megverni a szebb napokat is megért Saints-t (2-5), akik azért még így is elég kemény ellenfélnek számítanak. A támadók, a védők és a special teams egység is szinte hibátlanul játszotta végig a meccset és ennek meg is lett az eredménye.

Az offense oldalán a passzok és a futások is nagyon jól működtek, a fal pedig végig kiválóan dolgozott. Nagyon úgy tűnik, hogy kialakult az összhang Manning és az elkapói között, amiben nagyon bíztunk. Hillman-t nem sok választotta el karrierje első 100 yard-os meccsétől, de szerintem nem kell már arra túl sokat várnunk. PM ezzel és a korábbi két meccsen elért teljesítményével kiérdemelte az AFC Offensive Player of the Month díjak október hónapra, majdnem 1000 passzolt yard-ot és 9 TD szerezve.

A védelem teljesítménye talán még a támadókénál is magasabbra értékelendő, mivel a Saints-nek a támadósora még mindig a liga jobbik egységei közé tartozik és őket sikerült elég jól kordában tartani. Harris és Carter ezúttal is feledtetni tudta Porter hiányát, Woodyard pedig egészen kiemelkedőt alkotott 13 tackle-t, 1 sack-et, 1 INT-t és egy forced fumble-t begyűjtve. Woody ezzel a teljesítményével kiérdemelte az AFC Defensive Player of the Week címet, teljesen jogosan.

Ezúttal a ST egység se hibázott, sőt Holliday meg is mutatta párszor, hogy miért is lehet ő nagy fegyver, gyorsasága és azon képessége, hogy ki tud bújni a szerelésekből, nagyon hasznos lehet a csapatnak. Colquitt és Prater pedig idén is hozza a formáját eddig, előbbi a liga jobbik punter-ei között van szinte minden kategóriában, Prater pedig idén még nem hibázott egyszer se  a 7 FG kísérletében.

Az AFC West divízió állása a 8. játékhét után:

1. Denver Broncos 4-3
2. San Diego Chargers 3-4
3. Oakland Raiders 3-4
4. Kansas City Chiefs 1-6

Már egyedüliként vezetjük a csoportot a Chargers legutóbbi vereségének, akik a nyolcadik héten kellemetlen csapásban részesültek, amikor a Cleveland-től kaptak ki 7-6 arányban. A KC-OAK csoportrangadón kisebb meglepetésre a vendég kaliforniaiak nyerték 26-16-ra, ezzel mutatóban utolérték a SD-t is. A következő fordulóban a mieink cincinnati-i fellépése mellett csütörtökön Chargers-Chiefs csörtét rendeznek, hétvégén pedig az Oakland a Tampa Bay együttesét láthatja vendégül.

Következik tehát egy idegenbeli mérkőzés a Cincinnati Bengals (3-4) otthonában. Ellenük az előző szezonban is játszottunk, az volt Kyle Orton egyetlen győzelme 2011-ben és az utolsó győzelme a Broncos színeiben. 2009-ben pedig egy örökké emlékezetes momentummal, az „Immaculate Reception” vagy „Holly Stokley” neveken emlegetett elkapással nyertünk a Paul Brown Stadium-ban. Idén eddig támadásban és védekezésben is a liga középmezőnyébe tartoznak. Az Andy Dalton - A.J. Green QB-WR párosra mindenképpen oda kell figyelni, fel lesz adva a lecke Champ-éknek. A támadófal nem épp a legacélosabb, Dalton-t már 17-szer sack-elték, reméljük Doom-ék is elkapják párszor. Bár idegenben az NFL-ben ilyet nehéz kijelenteni, de mi tűnünk az esélyesebbnek, azért a srácok nem bízhatják el magukat. A lényeg ezúttal is:

Nyerni kell, nincs mese…

Az elmúlt hetek kőkemény konferencia-mérkőzésein semmi siker nem termett a Colorado Buffaloes egyetemi futball-csapatának, sajnos a mieinket a Pac-12 legjobb csapatai szó szerint agyba-főbe verik. A tavalyi bemutatkozó évhez képest semmit nem tudtunk javulni, s négy fordulóval a vége előtt továbbra is mindössze egyetlen győzelemmel szerénykedünk.



Az első négy meccsből hármat elvesztettünk, az egyetlen sikert a Washington State elleni idegenbeli bravúr jelentette számunkra, melyet követően némi önbizalomtól felvértezve láthattuk vendégül szeptember végén a UCLA Bruins együttesét. Természetesen nem mi voltunk a találkozó esélyesei, de váratlanul jól kezdtünk, és bőven pontszerző területen jártak már a Bocsok, amikor Poston sack-jét követően labdát szereztünk, de sajnos támadásban továbbra is impotensek voltunk. A második kaliforniai labdabirtoklást nem úsztuk meg kapott TD nélkül, de az első negyedben legalább több pontot nem szenvedtünk el. A rövid szünet után viszont másodszor is átgázoltak a védelmünkön, melyre az első valamire való Buffs drive-val tudtunk reagálni, Webb tökéletes passzokat osztott, végül a senior WR Dustin Ebner-t játszotta meg egy TD-t érő átadással 17 yard-ért. Sajnos, több értékelhető megmozdulásra egy jó darabig nem voltunk képesek, nehéz helyzetbe kerültünk, és a saját red zone-unkból kellett puntolni, O'Neill 49 yardos felszabadítása ellenére a UCLA a hazai térfélről kezdett akcióba, és pár perccel a félidő előtt 21-7-re módosították az eredményt. A harmadik negyedben jó darabig csak a punterek voltak foglalkoztatva, majd több adódó lehetőséget is elszalasztottunk: Jones harmadik és negyedik nekifutásra sem tudott 1 yardot összekaparni; kisvártatva pedig egy remek elkapást követően a freshman TE Hobbs vesztette el a játékszert jócskán az ellenfél térfelén. A Bruins sem játszott hibátlanul ekkortájt, kihagytak egy 44 yardos FG-t, amivel adódott sanszunk a felzárkózásra, de aztán egy újabb TD-játék jóvoltából egyre tetemesebbé fajult a különbség. A negyed hajrájában a kapkodás hevében Webb a saját térfelén vétett interception-t, a labdaszerzést pedig pár pillanat alatt TD-ig vitték a vendégek, mint ahogyan a következő akcióban is csak az end zone-unkban álltak meg. A legutolsó coloradói drive-ra a cseresorunk állt ki, a sophomore QB Hirschman és a freshman RB Abron vezérletével csak úgy faltuk a yardokat, végül egy 31 yardos átadásból a senior TE Nick Kasa volt eredményes a szépítésért, mellyel beállítottuk a 14-42-es végeredményt. A Bruins minden téren felülmúlta a csapatot, mindenben csak egy kevéssel voltak a jobbak, a sok kicsi összeadódása viszont pont ekkora különbséget jelentett a végeredményben. Webb 184 yardot passzolt egy-egy TD és INT mellett, Hirschman is szóhoz jutott a végén. A kritikán aluli futójáték mellett viszont a passzok érvényesültek, McCulloch például hét catch-ből 69 yardig jutott.

Ezt követően volt esedékes a bye week, legközelebb október 11-én, egy csütörtöki mérkőzésen fogadtuk a szintén jóval erősebb Arizona State Sun Devils gárdáját. A kezdés ezúttal is ígéretesen sikerült, ha azt vesszük, hogy a kötelező punt-ok mellett az ellenfelet csak egyszer engedtünk keresztül jutni a védelmünkön, és a TD után blokkoltuk a jutalomrúgást, így a nyitó játékrészt követően csak 0-6-ra álltunk. A folytatásban rögvest kivédekeztünk egy 4th down-t a saját térfelünkön, és a turnover on downs-t követően kezdett akcióból Jones robogott be közelről a pontszerző területre. Nem sokáig örülhettünk a kósza vezetésnek, az ASU öt percen belül két villámakcióból volt eredményes, és máris 20-7-es előnyre tettek szert. A félidő előtti minutumokban azért vezettünk még egy ígéretes támadást, melynek végén Webb a mostanság legnépszerűbb célpontnak számító Nick Kasa-t találta meg egy 20 yardos átadással. Raáadásul a kickoff-ot követően kecsegtető szituációban szereztünk labdát, így az utolsó 24 másodpercben még össze tudtunk hozni egy mezőnygól kísérletet, melyet Oliver 37 yard-ról magabiztosan értékesített. A szünet alatt csak 20-17 volt az állás a vendégek javára, vagyis bőven biztató helyzetből várhattuk a második félidőt. A két program közti jelentős tudásbeli különbség azonban hamar végképp megmutatkozott, az ASU képes volt újítani, a mieink viszont nem. Ennek eredményeképpen a vendégek rögtön egy 100 yardos kickoff return TD-t hajtottak végre, majd legközelebb önerőből vezettek egy pontszerzéssel záruló remek drive-ot, mellyel már 34-17 arányban dupláztak le bennünket. Az osztásnak pedig még nem volt vége, a mieink egyre vérszegényebbé váltak a labda mindkét oldalán, így a záró negyedben a Sun Devils további 17 megválaszolatlan pontot szerzett, és a végére 51-17-re ütöttek ki bennünket, a teljes második félidő alatt nem tudtunk pontot összehozni. Mindössze 255 yard-ra voltunk képesek a vendégek majd' 600-ával szemben, Webb 41 passzkísérletének a fele volt rossz és csak 180 yard-ot ért el, Hirschman egyetlen dobása pedig a hajrában pick lett. Az újból impotens futójáték mellett a levegőben Kasa 71 yardot szállított, és az egyetlen TD-t is neki köszönhettük. Nem sokat segített a közel két hetes szünet, a biztató első félidő ellenére lelombozó fiaskót szenvedtünk.

A következő fordulóban sem számíthattunk több sikerélményre, mivel legközelebb az aktuális 10. kiemelt USC Trojans vendégei voltunk, és tényleg csak a túlélés, illetve a minél kisebb különbségű vereség kiharcolása lehetett reális cél a meccset megelőzően. Barkley-ék nem is teketóriáztak, nem egész hat perc alatt szerzett három TD-vel minden kérdést eldöntöttek, ehhez persze a mieink gyámoltalan játéka is kellett, az első két labdabirtoklásunk idejekorán turnover-rel zárult: Webb interception-t, Powell fumble-t vétett. A negyed második felében produkáltunk egy épkézláb támadást, és bár az end zone-ban megtorpantunk, Oliver 27 yardos rúgásával 19-3-ra be tudtunk jelentkezni a mérkőzésbe. Sőt, a menet végén Pericak sack-et követő labdaszerzésével további életjelet adtunk magunkról, és újra eljutottunk egy sikeres mezőnygólig, Oliver lába 37-ről sem remegett meg. Ennek ellenére csak átmenetileg tudtuk egy cseppet megzavarni a trójaiak egyeduralmát, akik a félidő hátralévő részében további két TD-vel gyarapították az előnyüket, és 33-6 arányban vezettek a hosszú pihenő idején. A második félidőt rögtön egy interception-nel nyitottuk, míg a hazaiak egy újabb passzjátékot követően voltak eredményesek közvetlen közelről. Tovább folytatódtak a kaotikus támadásaink, a következő drive-nak a Webb elleni sack vetett véget, a negyedik elején pedig a kezdő QB újabb pick-et hintett. Az USC szép csendben rövid idő alatt újabb tíz pontot rajzolt hozzá a különbséghez, a TD és a FG közti próbálkozásunk pedig a csere irányító Wood labdavesztésével zárult. A végére teljesen elvesztettük a fonalat, a második félidő egészen kilátástalanra sikeredett, az egyetlen jó dolog, ami történt velünk, az a mérkőzés vége volt, hogy nem lett 50-6-nál is nagyobb mértékű az újabb zakónk. Webb a három interception közben 210 yardot tudott passzolni, a végén Wood 4/6-os hatékonysággal találta meg a társait, mindketten nagyon bizonytalanok voltak. Hosszú idő után először értünk el 100 yardot a földön, bár 2.5-ös play-enkénti átlaggal erre egy cseppet sem lehettünk büszkék. A másodéves Will Oliver mindkét mezőnygólját értékesítette, a csapat valamennyi pontját neki köszönhettük, gyakorlatilag az egyetlen ember, aki említést érdemel erről a meccsről.



Október 27-én hasonló kilátásokkal, félve utaztunk a sokak által BCS Championship-részvételre is esélyesnek tartott Oregon Ducks-hoz. Hamar kiderült, hogy a Bölények valóban teli alsóneművel léptek pályára Eugene-ben, ezzel szemben a házigazdák az első három drive-jukat három TD-vel fejezték be, közben ráadásul a Jones által elvesztett kickoff-ból is végrehajtottak egy fumble return TD-t, így egy negyed alatt teljesen kilátástalan helyzetbe kerültünk 0-28-cal. S mi több, a Ducks a második játékrész során sem rontott a százszázalékos helyzetkihasználásán, további háromból három labdabirtoklásból szereztek TD-t, az újabb sikeres visszahordással sem maradtak adósak, ezúttal egy punt return-ből voltak eredményesek, miközben a mieink legalább nem produkáltak közvetlen labdavesztést, csak valamennyiszer pár snap után punt-olnunk kellett. Egy félidő alatt 56-0-s hátrányba kerültünk, a találkozó innentől kezdve barátságos sörmeccsbe csapott át, és a második 30 percben az ellenfél nyugodt szívvel adhatott lehetőséget a cseréknek és a kevesebbet pályán töltő játékosoknak. A szünet után Hirschman vette át a karmesteri pálcát, aki azonnal ráncba szedte az offense-t, ügyes passzaival jól haladtunk előre, és 1 yard-ról Powell vállalt beérést. Nem sokkal később jócskán az ellenfél térfelén Jered Bell kényszerített ki és hordott vissza egy fumble-t, nem volt már nehéz dolgunk, hogy Powell 20 yardos haladásával újabb TD-t szerezzünk. Kezdtek egész szépen alakulni a dolgaink, igyekeztünk menteni a menthetőt, de a két Buffs TD-re a Ducks is válaszolt két bejutással, a második ráadásul Hirschman csúnya labdaeladását követően történt. A záró játékrészben már nem történt semmi említésre méltó esemény, a végeredmény maradt 70-14 az Oregon javára, elszenvedtük tehát a hetedik vereségünket a szezonban, egyben a negyediket öt konferencia-meccsen belül. Esélyünk sem volt a 8-0-val rajtoló Ducks ellen, a két QB Webb és Hirschman együttesen sem érték el a 100 yardos határt, viszont az újonc fullback Christian Powell 121 yard mellett két TD-t vállalt, végre újra a tőle remélt formában tudott játszani, még ha ennek a nagy részét a már lefutott második félidőben is tette.

A Pac-12 konferencia állása (conf W-L, overall W-L):

Északi csoport:
1. Oregon Ducks 5-0 (8-0)
2. Oregon State Beavers 4-1 (6-1)
3. Stanford Cardinal 4-1 (6-2)
4. Washington Huskies 2-3 (4-4)
5. California Golden Bears 2-4 (3-6)
6. Washington State Cougars 0-5 (2-6)

Déli csoport:
1. USC Trojans 4-2 (6-2)
2. UCLA Bruins 3-2 (6-2)
3. Arizona State Sun Devils 3-2 (5-3)
4. Arizona Wildcats 2-3 (5-3)
5. Utah Utes 1-4 (3-5)
6. Colorado Buffaloes 1-4 (1-7)

Szerencsére már csak négy meccset kell lejátszani ebben az évben, és a menetrend legnehezebb részén lassan átlendülünk, az utolsó három ellenféllel szemben reményeink szerint lehetnek reális esélyek akár a győzelemre is, a szép búcsúban még igenis lehet bízni. Egyébként túl sok előrelépés nem tapasztalható az építkezés kezdetét jelentő tavalyi évhez, ennyi első-, és másodéves játékossal azért nagyon nehéz mit kezdeni, de a becsületünket még valahogy vissza kéne szerezni, és az sem kizárt, hogy ennek érdekében a továbbiakban a két transfer QB helyett Hirschman-t láthatjuk majd legtöbbször a fal mögött.

A Buffaloes hátralévő menetrendje:

November 3., szombat, 19:00 Colorado Buffaloes - Stanford Cardinal*
November 10., szombat, 18:30 Arizona Wildcats - Colorado Buffaloes*
November 17., szombat, TBD Colorado Buffaloes - Washington Huskies*
November 23., péntek, 21:00 Colorado Buffaloes - Utah Utes*

Eljött az október 31. ami ebben az esztendőben a Halloween mellett a kosárlabda szurkolók számára sokkal inkább emlékezetes marad a 2012-13as NBA szezon rajtjáról. Három mérkőzést már tegnap lejátszottak a ligában, de a legtöbb csapat a szerdai játéknapon mutatkozhat be az új idényben, így tesz a Denver Nuggets együttese is.



















A legfontosabb új hír a csapat háza tájáról, hogy kedden végre megszületett a várva várt megállapodás Ty Lawson jövőre lejáró szerződésének meghosszabbításáról. A 24 esztendős irányító négy évre mintegy 48 millió amerikai dollárért kötelezte el magát és izgatottan várja, hogy a következő esztendők során is a csapatot szolgálja. Lawson a Nuggets játékának motorja, a csapat igazi arca lett a tavalyi szezonban, amikor először volt kezdő iránytó, 16.4 pontot és 6.6 asszisztot szórt meccsenkénti átlagban. A vezetőedző George Karl a hétvégén arról beszélt, hogy fontos lenne még a szezon előtt megállapodni Tyal, ne vigyék az üzleti dolgokat bele a szezonba, szóval most mindannyian elégedettek lehetünk, hogy még a rajt előtt megszületett az új szerződés.

Lawson a tavalyi szezonban végképp megmutatta, hogy mennyire lehet számítani rá, a rájátszásban is kiegyensúlyozottan tudott játszani fontos meccseken, például a Lakers elleni főcsoport-negyeddöntő hatodik-hetedik meccsén 32 és 24 pontot szórt, igaz előtte két gyengébb meccse is volt, de amikor nagyon kellett a legjobbját tudta nyújtani.

"Úgy érezzük Ty tavaly rengeteg felelősséget vállalt magára a csapaton belül és kiválóan megbirkózott a feladattal. A gárda vezéregyénisége volt a pályán és az öltözőben egyaránt, egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy szeretnénk hosszabb távra aláíratni őt" - vélekedett Masai Ujiri, a csapat menedzsere.

Lawsont 2009ben drafoltuk az aktuális egyetemi bajnok North Carolina irányítójaként, az újonc szezonjától kezdve folyamatosan egyre több lehetőséget kapott és évről évre kiválóan fejlődött. Reménykedünk benne, hogy a következő években ez csak tovább folytatódhat és meg tudja őrizni a karmesteri helyét a csapaton belül, vezérletével pedig a Nuggets szép lassan még magasabbra juthat.

Nem történt sok változás a keretben a nyári szünet alatt, de azért néhány érdemi újításról feltétlen be kell számolni, melyek a legutóbbi offseasonben történtek. Mindenek előtt részt vettünk egy három csapatos cserében, melyben megváltunk Afflalotól és Harringtontól, viszont hozzánk került a Philadelphia kiváló kettese, Andre Iguodala, aki komoly erősítés lehet a csapat számára. Továbbá az amnesty cutot elhasználtuk Andersenre, a kiégett magas ember az utóbbi időben a hatóságokkal is bajba keveredett, magas fizetése pedig vállalhatatlan volt. Új igazolás négyes poszton az egykor nagyobb tehetségnek tartott Anthony Randolph, vélhetően a padról segíthet a csapatnak, minden egyes percért harcolnia kell. Lawson mellett korábban egy másik húzóemberrel is hosszabbítottunk, a kezdő center JaVale McGee ugyancsak négy éves szerződést kötött a klubbal 44 milláért. Kenneth Faried és Jordan Hamilton év végén kifutó újonc kontraktusa után már most elfogadtuk a team optiont, mindketten 2014ig biztosan nálunk lesznek. Hosszabbítottunk a veterán irányító Andre Millerrel, továbbra is Lawson cseréje lehet. A drafton kettes-hármas posztra húztunk néhány átlagon felüli tehetséget, a jelek szerint a francia Evan Fournier és az egykori NCAA tehetség Quincy Miller is a Nuggetsnál kezdheti a szezont, de hosszú út áll még előttük ahhoz, hogy meghatározó emberek lehessenek a csapatban.

A Denver Nuggets kerete az 2012-13as szezonra:

Irányítók: Ty Lawson, Andre Miller, Julyan Stone
Dobóhátvédek: Andre Iguodala, Corey Brewer, Evan Fournier, Quincy Miller
Kiscsatárok: Danilo Gallinari, Wilson Chandler, Jordan Hamilton
Erőcsatárok: Kenneth Faried, Anthony Randolph
Centerek: JaVale McGee, Timofey Mozgov, Kosta Koufos

Sajnos Gallinari ezt a szezont is úgy kezdi, ahogy a tavalyit befejezte, sérülten. Az olasz csatár az előidényben szedett össze egy boka sérülést, hagyott ki meccset is, egyelőre kérdéses, hogy pályára léphet-e az évadnyitón. Iguodala az előidény ígéretesen mozgott, egész jól beleillik a csapatba, a hazai közönség előtt különösen nagy kedvvel játszott, érdekes lesz számára, hogy rögtön az első Nuggets meccsén viszontláthatja a volt csapatát.

Az első meccsek programja:

November 1., csütörtök, 00:00 Philadelphia 76ers - Denver Nuggets
November 3., szombat, 00:00 Orlando Magic - Denver Nuggets
November 4., vasárnap, 00:30 Miami Heat - Denver Nuggets
November 7., szerda, 03:00 Denver Nuggets - Detroit Pistons
November 8., csütörtök, 02:00 Houston Rockets - Denver Nuggets

Nem egyszerű a dolgunk, a nyugati konferencia iszonyatosan erős. A Lakers, a Thunder, a Spurs, a Clippers tűnik a legjobbnak, de az Észak-nyugati divízión belül is kiélezett küzdelem várható. Nagyon úgy látszik, hogy az OKCval nem tudtunk mit kezdeni, a Portlanddel mind évben ádáz csatákat vívunk, a Jazz kellemetlen stílusú nagy rivális, a fiatal erőkből álló Wolves építkezése pedig egyre jobban halad. Nem mehetünk biztosra, de nekünk is komoly céljaink vannak. Azt hiszem hogy a rájátszásba jutás kötelező elvárás a csapattól, de nagyon jó lenne kilépni a saját árnyékunkból és az elmúlt évekkel ellentétben végre újra PO seriest nyerni. Talán idén erre meg lehet a lehetőség, ehhez azonban sok nehéz csatát kell sikeresen megvívnunk.

A hadjárat ma éjszaka kezdődik egy keleti idegenbeli túrával, reméljük idén is minél több meccsen számíthatunk rátok és velünk együtt fogtok szurkolni a csapatért az egész évben!

A várakozáson aluli rajtot követően szép lassan felvette a szezon ritmusát az Air Force Falcons egyetemi futballcsapata, és a Calhoun-legénység nyolc forduló után öt győzelemmel rendelkezik, vagyis papíron már csak egyetlen siker hiányzik a sorozatbeli hatodik bowl-részvételhez.



A legutóbbi helyzetjelentésben az első négy meccs eseményeiről számoltunk be, azóta első alkalommal október 6-án, szombat délután, a rivális hadászati intézmény Navy Midshipmen csapatával ütköztünk meg hazai környezetben. A Légierő természetesen esélyesnek számít ellenük minden évben, de a két akadémia közti éles rivalizálásból kifolyólag soha nem lehet könnyen elintézni a Haditengerészet elleni csörtéket, ilyenkor a papírforma mit sem számít, egy meccsen bármi megtörténhet, pláne az egyetemi futballban. A kék-fehérek remekül kezdték a mérkőzést, rögtön az első támadást TD-vel fejeztük be, Dietz átadását követően a végzős elkapó Coleman mutatott be egy 38 yardos catch-t a vezetés megszerzéséért. Hamar visszafogtuk a Navy első drive-ját, majd ahogy visszakerült hozzánk a labda, ismét kiváló támadást vezettünk, de sajnos a végén megtorpantunk, és Herrington 27 yard-ról el tudta hibázni a mezőnygólt. Aztán a második játékrész legelején egy sikeres FG-vel zárkózott a vendég csapat, majd kisvártatva az ellenfél térfelén haladva a másodéves Hart vesztette el a labdát, a fumble-t követően pedig új erőre kapott a Navy, és a megállíthatatlan akció végeztével át is vették a vezetést a napi első TD-jükkel. Egyre zaklatottabban játszottunk, és a következő két labdabirtoklásunk egyaránt fumble-lal végződött, először MacArthur, majd Getz ejtette el a játékszert, így az első félidő végén 10-7-re a vendégek mentek. A harmadik negyedben inkább a védelmek villogtak, egy támadást leszámítva nem is tudott egyik csapat sem közel kerülni a másik célterületéhez, a kivételt viszont egy futásokra épülő AFA-támadás jelentette, melyet Getz 21 yardos vágtájával zártunk, és fordítottunk vele 14-10 arányban az utolsó negyed előtt. Nem tudtuk leszakítani a Midshipmen-t, és a záró felvonás első akciójában újra mezőnygólt harcoltak ki, majd a saját térfelünkön egy trükkös play-t hajtottunk végre, és az elkapó Strickland passzából újra Coleman szerzett TD-t, összesen 54 yard-ot haladva. Kezdett eldőlni a találkozó, hiszen kilenc perccel a vége előtt 21-13-ra húztunk el, de még mindig nem nyugodhattunk meg, rögtön hatalmas hajszába kezdett a Navy, és a TD-t követő sikeres két pontossal egyből ki is egyenlítettek. Hat és fél percünk volt a rendes játékidőből, de a félpályánál punt-ra kényszerültünk, aztán az ellenfélnek is fel kellett szabadítania, az utolsó fél percben még támadhattunk, és eljutottunk egy mezőnygólig, de nem meglepetésre Herrington 51 yard-ról képtelen volt betalálni az utolsó másodpercekben. Maradt a döntetlen és hosszabbításra került sor, majdnem sikerült kivédekezni a Navy első akcióját, de a 1st&1 play-nél kikényszerített fumble-t a vendégek szedték össze az end zone-ban, ráadásul a mieink akciója az ellenfél 21-esénél elakadt, így 28-21-es vereséget szenvedtünk a hadi rangadón. Dietz 8/12-es hatékonysággal passzolt 90 yardot, de a fontos pillanatokban megint szerényen muzsikált. Cody Getz újra 200-nál is több futott yardot szorgoskodott össze, és a csapat egyetlen földi TD-jét regisztrálta, miközben Drew Coleman négy elkapása közül kettő touchdown-nal végződött, mindkettő hatalmas játék volt. A némileg váratlan vereség után 2-3-as mutatóra estünk vissza, és kétségkívül komoly javulásra volt szükség a továbbiakban a céljaink megvalósítása érdekében.






















Egy hét múlva ugyancsak fontos meccs állt a csapat előtt, hiszen a konferencia-rivális Wyoming Cowboys-hoz látogattunk, és egy újabb fiaskó ideje korán megpecsételhette volna a csapat sorsát. Az első negyed első fele eseménytelenül telt, majd a hajrában egy hosszú támadás végén a Cowboys megszerezte a vezetést, de két pontosra mentek és elhibázták azt, így a mieink fordulhattak 7-6-os előnnyel, miután Dietz dobta meg Strickland-et egy 41 yardos TD-passzal. A rövid szünet után rámenősen támadtak a házigazdák, és hamarosan visszavették az előnyt egy újabb TD-vel, ekkor már a two-point conversion-t sem hibázták el, ráadásul rövidesen Lee fumble-je után újra eredményesek voltak, és már két touchdown-nal álltak előttünk. A következő coloradói támadásban újra egy nagy play jelentette az áttörést, Deitz passza után ezúttal MacArthur robogott be az end zone-ba, az összjáték mintegy 46 yardot ért, próbáltunk keményen kapaszkodni. A félidő előtti másodpercekben a Cowboys még egyszer újra odaért a tűz közelébe, és nem tudtuk kivédekezni az akciót, a 42 yardos mezőnygól értékesítésével már 14-24 volt a lemaradásunk, nem éppen kecsegtető helyzetben mentünk a szünetre. A harmadik negyedet újra a Wyoming kezdhette labdabirtoklással, sajnos ismét nem tudtuk megakadályozni őket, hogy lőtávolba kerüljenek, és a közeli FG értékesítésével immár 13 pontosra hizlalták a differenciát. Ezt követően mindkét csapatnak punt-olnia kellett, majd a mieink dolgát tovább nehezítette, hogy Getz-t bokasérülés miatt elveszítettük, azonban Dietz és Cobb futásaival haladtunk előre, és Jon Lee 2 yardos TD-jével közelebb is tudtunk zárkózni a negyedik negyedet megelőzően. A záró játékrész elején a mieink lendültek támadásba és a hosszú-hosszú drive-ot a backup QB Kale Pearson közeli beérésével fejeztük be, az extra point által pedig bravúros módon, egy pont lépéselőnybe kerültünk. Maradt 7 perc a meccsből és hirtelen a Wyoming-nak lett sürgősebb, de gyorsan elhibázták a negyedik kísérletüket, a hátralévő időt pedig a futásainkkal tökéletesen lepörgettük, és nem adtunk már lehetőséget a házigazdáknak a válaszra. A végeredmény tehát 28-27 lett a javunkra, elképesztő küzdelemben nyertük meg a második félidőt, és Connor Dietz végre kiélezett meccsen is jól tudott játszani, a végzős irányító 7/9-es passzhatékonysággal összesen 141 yardot dobott és két TD-passzt regisztrált, közben majd' 100 yardot tetve meg futva, a csapat legjobbjaként. Annak ellenére harcoltuk ki a győzelmet, hogy mindössze 230 yardot futottunk, a szezonban a legkevesebbet, és ezzel a sikerrel azonnal megmentettük a szezont.

Következő alkalommal egy hazai csörte várt a csapatra, a szerény képességű New Mexico Lobos ellen teljes joggal várt mindenki magabiztos győzelmet a Falcons-tól, ám okulva a korábbi leckékből, cseppet sem szabadott félvállról venni az ellenfelet. Mégis pocsékul kezdtünk, és eleinte sokkal inkább a Lobos volt aktívabb, az első támadásukat egy értékesített mezőnygóllal zárták le, majd a gyors punt-ot követően egy közeli TD-vel is eredményesek voltak. Korai 0-10-ről kellett visszazárkóznunk, mindezt meg is tettük egy futásokra épülő drive végén, Cobb 1 yardos vetődésével reagáltunk. Az első negyed után 7-10-es hátrányban voltunk, majd a második játékrész elején 4th down-nal próbálkozott a mieink térfelén a vendég csapat, de Means a földbe döngölte az ellenfél irányítóját. A következő akcióban mi is megpróbáltunk egy cseles játékkal, 4th & 8-nál punt-hoz álltunk fel, de a punter Baska passzt készített elő, azonban azzal a lendülettel hatalmas interception-t dobott, meglepve talán még a csapattársait is. Kicsit kaotikussá vált a mérkőzés, a fordulatoknak viszont még korántsem volt vége, a Lobos a mieink vörös zónája előtt adott interception-t, a végzős linebacker Alex Means pedig a megszelídített játékszert 65 yard-ért TD-re hordta vissza, és 14-10 arányban átvettük a vezetést a félidő idejére, mivel a UNM kihagyta a legvégén a távoli mezőnygól kísérletet. A második félidő legelső coloradói támadása fumble-lal ért véget Strickland hibájából, a Lobos akcióját viszont képtelenek voltunk feltartóztatni, és három pont révén visszavették az előnyt a következő TD-vel. Ezután újra megkaptuk a labdát, és Dietz vezérletével tökéletesen előrehaladva, újra touchdown-t tudtunk szerezni, ezúttal az alkalmi első számú RB Cobb volt eredményes egyetlen yard-ról. Hamarosan ismét mi támadhattunk, szépen nyomultunk előre és a negyedik negyed első másodperceiben harmadszor is Cobb futott be közvetlen közelről. 28-17-re vezettünk már, de a vendég együttes nem adta fel és a soron következő akcióban egy 37 yardos futással jutottak az end zone-ba, a két pontos kísérletüket viszont tökéletesen hiúsítottuk meg. Ezt követően MacArthur fumble-t vétett a félpálya környékén, majd a saját 12-es vonalunknál Means gátolta meg a Lobos negyedik kísérletét, ami gyakorlatilag döntő fontosságúnak bizonyult. Innentől a maradék négy minutumban már nem volt nehéz dolgunk, megtartottuk a labdát, és a 28-23-as előny kitartott a végsőkig. Megszereztük tehát a negyedik győzelmünket, s 1-0 után először pozitív lett a mutatónk. Dietz négyből négy passzal 61 yardot ért el és közel ugyanennyit futott is. Némi meglepetésre az elkapó Ty MacArthur futotta a legtöbbet a csapatból 94 yard-dal, és mellette négy elkapást is fel tudott mutatni. Wes Cobb 17 carry-ből három 1 yardos TD-t repesztett, a csapat valamennyi földi beérését ő jegyezte, összesen mintegy 82 yardig jutva. Means az interception return TD-vel a győzelem egyik legfőbb sikerkovácsa lett, emellett számtalan elképesztően fontos szerelést mutatott be, vitathatatlanul a védelem alapembere volt.

Legutoljára múlt pénteken volt jelenésünk a Nevada Wolf Pack elleni hazai konferencia-mérkőzés keretein belül, akik ellen kifejezetten fontos és izgalmas összecsapásra számíthattunk, hiszen mindkét csapat 3-1-gyel állt a Mountain West-en belül. Nagy lendülettel indítottuk a találkozót, de az első akciót megakasztották a nevadai red zone közelében, a senior K Parker Herrington lába kivételesen nem remegett meg, és magabiztosan bevágta a FG-t 45 yard-ról. A vendégeket pár play alatt punt-ra késztettük, ám ahogy visszakerült hozzánk a labda, Dietz rögtön elvesztette azt, így a Farkasok bőven a coloradói térfélről kezdhettek el nyomulni, és el is vitték a játékszert a végzónáig. A változatos első negyed végül AFA vezetéssel ért véget, mert a soron következő remek drive-unkat DeWitt 8 yardos vágtájával zártuk. A második negyed újra hazai labdabirtoklással kezdődött, és végül a ritka passzaink egyike több mint sikeres volt, Strickland 46 yardos elkapással robogott be a nevadai felségterületre a tíz pontos előnyért. Aztán a vendégek következtek és percek alatt TD-vel válaszoltak, ám a mieink sem voltak restek, Dontae Strickland másodszor futójáték jóvoltából volt eredményes, majd újabb három perc múlva a vendégek ünnepeltek TD-t, de a szünet előtti utolsó szó mégis a miénk volt, a Dietz és MacArthur közti 29 yardos összjáték touchdown-t jelentett, a vendégek pedig az utolsó percben már képtelenek voltak messzire eljutni. A mérkőzés csakúgy lüktetett, az őrült adok-kapok végén féltávnál a Falcons 31-21-es előny birtokában vonulhatott le az öltözőbe. A szünet után kicsit csendesedtek a kedélyek, a Nevada elszalasztott egy negyedik kísérletet, aztán jócskán a saját térfelünkön vesztettük el a labdát Lee révén, mely turnover után a vendégek három pontra közelítettek meg bennünket. Szerencsére a csapat nem esett kétségbe, rövidesen vezettünk egy hosszú drive-ot a földön, végén Cobb regisztrált szokás szerint 1 yardos TD-t. A záró negyed elején a vendégek mezőnygólra kényszerültek, ennek sikeres abszolválásával még 31-38-ra kapaszkodtak vissza. Ismét sokáig birtokolhattuk a labdát, futásokkal haladtunk végig az egész pályán, a közeli bevetődés pedig ezúttal Dietz nevéhez fűződött. Immár két TD-különbséggel vezettünk, végleg eldőlni látszott a találkozó, főleg hogy az ellenfél következő drive-ja korai véget ért, a mieink pedig Herrington napi második sikeres mezőnygóljával állították be a 48-31-es végeredményt. Getz távollétében az ugyancsak senior Wes Cobb karrierje legeredményesebb meccsét zárta 152 yard megtételével, de Jon Lee (96) és Ty MacArthur (76) sem szűkölködtek, előbbi ráadásul az elkapásokból is kivette a részét. Fantasztikus offenzív játékkal diadalmaskodtunk, kereken 600 yard-unkkal voltunk képesek lepipálni a Nevada gárdáját, az újabb fontos skalppal pedig a bowl-szereplés kapujába kerültünk négy fordulóval az alapszakasz befejezése előtt.

A Mountain West konferencia állása (conf W-L, overall W-L):

1. Boise State Broncos 4-0 (7-1)
2. Fresno State Bulldogs 4-1 (6-3)
3. San Diego State Aztecs 4-1 (6-3)
4. Air Force Falcons 4-1 (5-3)
5. Nevada Wolf Pack 3-2 (6-3)
6. New Mexico Lobos 1-3 (4-5)
7. Colorado State Rams 1-3 (2-6)
8. UNLV Rebels 1-3 (1-8)
9. Hawaii Warriors 0-4 (1-6)
10. Wyoming Cowboys 0-4 (1-7)

Egyetlen győzelem szükségeltetik még a 2012-es Bowl-szezonban való részvételhez, mindezt a hátralévő négy játékhéten mindenképpen illő lenne begyűjteni, még úgyis, hogy már csak idegenbeli mérkőzések vannak hátra a programból. Az Army elleni hadi összecsapáson a Commander-in-Chief trófea-remények életben tartásáért kell küzdenünk, a másik három fellépés pedig igazi, MWC-n belüli rangadó lesz.

A Falcons hátralévő menetrendje:

November 3., szombat, 18:00 Army Black Knights - Air Force Falcons
November 10., szombat, 21:30 San Diego State Aztecs - Air Force Falcons*
November 17., szombat, 03:30 Hawaii Warriors - Air Force Falcons*
November 24., szombat, 21:30 Fresno State Bulldogs - Air Force Falcons*

Három éven belül második alkalommal hódította el a World Seriest a denveri csapat közvetlen vetélytársa, a San Francisco Giants baseball klub. A 2012es MLB szezon tehát a kaliforniai csapat sikerével ért véget, akik nagyszerű forma időzítésről tettek tanubizonyságot és szinte verhetetlennek bizonyultak a rájátszás küzdelmei alatt, ismét megérdemelten lettek bajnokok.























A Giants az Egyesült Államok egyik legrégebbi baseball klubja, a csapat története egészen 1883ig vezethető vissza, akkoriban még New York Gothams néven versenyeztek, később egészen 1957ig New York Giantsként futottak és nyertek öt World Seriest. 1958ban költöztek át a nyugati partra, ám a sikerek nehezen jöttek a napfényes kaliforniában, kisebb-nagyobb eredményektől eltekintve az igazi áttörést a 2000es évek hozták meg a San Francisco számára. 2002ben a Wild Card helyet megcsípve vettek részt a World Seriesben, ám az NL besöprése után az Anaheim Angels már túl nagy falatnak bizonyult nekik. Aztán a 2010es menetelésre talán mindenki emlékszik, amikor a WSben 4-1es összesítéssel múlták felül a Texas Rangers együttesét. Az volt a klub történetének hatodik bajnoki címe, a 2012es siker pedig immár a hetedik.

Az idei szezont nem úgy kezdte a csapat, hogy túl sok esélyük lehet World Seriest nyerni, de jól tudjuk, hogy nem áprilisban kell igazán villogni. A szerényebb rajt után aztán belejött a Giants és 94-68as mérleggel magabiztosan söpörték be a NL West divíziót, nyolc győzelmet verve a második helyezett Dodgersre és - leírni is szörnyű - 30at a ligában 28. Rockiesra. A playoff se indult zökkenőmentesen a Giants részéről, az NLDS első két összecsapását elvesztették a Cincinnati Reds ellen és 0-2 után sorozatban három győzelemre volt szükségük a továbbjutáshoz, de Scutaro és Sandoval remeklésének hála véghez vitték a bravúrt. Aztán az NL döntőjében a tavalyi bajnok St. Louis Cardinals sodródott az útjukba és ellenük még nagyobb erőfeszítésekre volt szükség a továbbjutáshoz. A két gigászi csapat óriási küzdelmet vívott egymással, négy meccs után a STL 3-1re vezetett a seriesben, de a Giants 5-0ra nyerni tudott a Busch Stadiumban, majd hazai pályán kétszer is simán elpáholták az erejét vesztő Cardst és fantasztikus fordítással jutottak újra a WSbe.

Az országos döntőben a Detroit Tigers volt az ellenfél, akik imponáló magabiztossággal jutottak keresztül minden AL csapaton, de a playoffban rutinosabb Giants esélyesebbnek tűnt, pláne hazai kezdésből. Az első találkozón október 24én Sandoval három AB alatti három hazafutásával 8-3ra kiütéssel nyerte a SF a sokak által félelmetesnek tartott Verlander ellen. Második alkalommal a hajrában szerzett két apró futással sikerült 2-0ra győzniük, így az első két hazai meccset megnyerve félúton jártak a végső győzelem felé. Aztán Detroitban múlt szombaton rendezték az első találkozót, de a Giants Vogelsong startja mögött győzött újra 2-0 arányban és már csak egyetlen siker választotta el őket a bajnoki címtől. Erre pedig nem kellett sokat várni, vasárnap éjjel ugyanis a tizedik inning alján Scutaro RBI singlelel 4-3 arányban idegenben kiharcolták a győzelmet és a csapat történetének első PO series söprését elérve lettek újra bajnokok.

A World Series legértékesebb játékosa természetesen bajnok Giants ásza, Pablo Sandoval lett az egész párharc alatti .500as ütési hatékonyságával. Panda minden idők első venezuelai származású WS MVPje lett, de mellette természetesen a Rockiestól megszerzett Scutaro is a csapat legjobbjai közé tartozott az egész rájátszás alatt.

A 2012es baseball szezon tehát véget ért, a sportág hivatalosan is téli pihenőre vonul, azért természetesen érdemes lesz figyelni a színfalak mögötti eseményekről, hogy milyen változások lesznek a csapatunknál, amiről időről időre be fogunk számolni a különböző írásainkban.

Három győzelem után egymást követő négy mérkőzés elvesztésével fejezte be az előidényt a múlt héten a Denver Nuggets együttese. Ha nem sikerül a főpróba, jó lesz az előadás, mégsem várhatjuk a legjobb előjelekkel a szerdai rajtot, kicsit rapszodikusnak tűnik eddig a csapat.

Az első öt meccs után két fővel szűkítettük a keretünket és mindkét campre meghívott játékostól megváltunk, sem a veterán Anthony Carter, sem a másik tartalék PG Ben Uzoh nem tudott helyet kiharcolni magának a szezon kezdő rosterben.

Múlt csütörtökön játszottuk a második és egyben utosó hazai meccsünket az előidényben, melyen az ellenfél a Los Angeles Clippers gárdája volt. A preseason legelején Las Vegasban le tudtuk győzni a Clipperst, bár akkor a legjobbjaik nem léptek pályára, most sokkal nehezebb ütközetre volt kilátás a Pepsi Centerben, a piros-fehéreknél ugyanis visszatért Paul, Butler, Griffin is a parkettre. Ennek megfelelően a Clippers már az első negyedben uralta a játékot és folyamatosan előttünk jártak néhány ponttal, a második játékrészben többször tíz pont körüli is volt a differencia. A szünet előtti percekben a csere emberek, Brewer és McGee kosaraival sikerült némi felzárkózást produkálni, de a vendégek vezetését már nem veszélyeztettük, két negyed után 55-61re álltunk. A folytatásban CP3 és BG vezérletével teljesen leszakítottak bennünket, nem tudtuk felvenni a LAC által diktált tempót és a harmadik játékrész végére már 18 pont volt a hátrány. A hajrára a vendégek látványosan lelassítottak, ezért némileg közelebb tudtunk zárkózni, de a vereséget természetesen nem kerültük el, 106-94 arányban maradtunk alul. Brewer csere létére is 15 ponttal a csapat legeredményesebb játékosa volt, a szintén padról beszálló McGee is eredményesen játszott, 13 pontot és 8 lepattanót gyűjtött össze. A kezdők jól teljesítettek egyénileg , Koufos a dupladuplát is elérte (12 pont, 10 lepattanó) és négyen dobtak legalább 10 pontot, de képtelenek voltak feltartóztatni a Clippers legjobbjait. Stone, Q. Miller, Randolph, Chandler nem kaptak lehetőséget a trénertől.

Másnap került sor az előidény legutolsó mérkőzésére a Phoenix Suns otthonában és a sérülések elkerülése, valamint a pihentetés jegyében több húzóember nem játszott már, mint például Gallinari, Iguodala, Mozgov. Az arizonaiak sokkal jobban kezdték az összecsapást és az első percektől fogva előttünk jártak néhány lépéssel, csupán arra voltunk képesek, hogy néhány pont lemaradásból kövessük őket, így az első negyed után három, a második után öt ponttal voltunk lemaradva. A félidei állás 51-46 volt a házigazdák javára, ám sajnos később se tudtunk közelebb zárkózni, ráadásul a második félidőben még egyértelműbb volt Scolaék fölénye. A csapat fásultan mozgott és pontatlanul céloztunk, Beasley a végére például 29 ponttal terhelte meg a denveri gyűrűt, a Suns pedig 88-72re győzött le bennünket. A csapat legeredményesebbje a padról Hamilton volt 15 ponttal és 10 lepattanóval, a kezdőből Faried 12 pontos volt és ezzel véget is ért a kiemelhető embereink rövid sora. Brewer hiába játszott 32 percet kezdő kettesként, most korántsem ment olyan jól neki, mindössze 6 ponton tartották és Chandler se igazán villogott, míg Q. Miller és Stone ismét kiszorult a játszók közül.

Nem túl jó ritmusban fejeztük be az előidény, zsinórban négy vereséggel 3-4es lett a mérlegünk a végére, ami a 3-0s kezdés után mindenképpen csalódás. Nyilván nem kell lemondanunk a sikeres szezonról, de a preseason befejezése azért bőven okod az óvatosságra. Karl mester a napokban az 50 győzelmet tűzte ki a csapat elé, amelyet az elmúlt három szezonban elértünk és idén is elérhetőnek tűnik, bár a hőn áhított top4 seedhez vélhetően kevés lesz, de valóban úgy fest, hogy hiába fejlődik a fiatal csapat folyamatosan, a legjobb nyugati csapatoktól még mindig le vagyunk maradva.

Most már tényleg csak napok választanak el minket a rajttól, szerdán a Philadelphia 76ers ellen veheti kezdetét az új idény.

A Denver Broncos eddigi szezonja igazi adok-kapokhoz hasonlítható, de most túl a bye weeken volt időnk rendezni sorainkat, átnézni mit csinálunk jól és mit rosszul, helyre tenni a hibákat, s erőt gyűjteni a hátralévő meccsekhez. Tavaly a bye week után indult a nagy menetelés, és erre idén is van esély, az első áldozatunk pedig a New Orleans Saints lehet.



Az ellenfelünk:

A New Orleansi football csapat 1966-ben az NFL és AFL egyesülésének pirkadatán született stílszerűen november 1-én Minden szentek ünnepén bejelentve a Szentek városának új franchise-át, a Saints-et. Hogy a névvel szereztek-e maguknak isteni támogatást, kitudja, mindenesetre '67-ben a legelső meccsükön a legelső kickoffot azonnal visszavitték TD-re John Gilliam révén. Persze a meccset elvesztették, és aztán cirka 20 éven keresztül a liga pofozógépe szerepét töltötték be.

Pedig akár máshogy is lehetett volna, a '70-es években ugyanis egy bizonyos Archie Manning állt a center mögött a támadó snappeknél. Peyton és Elisha apja pedig nem hiába örvend ligaszintű elismertségnek s tekintenek rá hősként Louisianában. Története azonban sajnos egy nagy tehetség elvesztegetésének meséje, s noha ezt aligha bánja, mára mindkét fia bőven túlnőtte őt. A meccs pikantériája, hogy idősebb kölyke most narancssárga mezben várja apja egykori csapatát, érzelmekben dús összecsapás lehet. Hogy valami sikert mégis ki tudjak emelni ebből az időszakból, '79-ben egy ideig még a rájátszásért is csatában voltak, s ha a hajrában elszenvedett 2 vereség miatt az nem is lett meg, de az utolsó fordulóban a toronymagas favorit Rams-et a csapat utolsó meccsén a Los Angeles Memorial Coliseumban legyőzve története során először elkerülte a losing season-t, 8-8-ra mentve idényét.

Újabb sikertelen éveket követően aztán Jim Morával jöttek végre a siker évei, '87-ben az első winning season elég volt a playoffshoz, majd a szónak később új értelmet adó edzővel ezt a bravúrt '90 és '92 között zsinórban 3× megismételték, '91-ben megszerezve első divízió győzelmüket. A sikerek mögött elsősorban a híres LB sor, a dome patrol állt. A Ricky Jackson - Sam Mills - Vaughan Johnson - Pat Swilling felállás összesen 20 Pro Bowl szereplést tudhat magának és a Saintsnek '86 és '93 között, Rickey Jackson pedig mára a Hall of Fame tagja. 1996ban azonban, miután 3 közepes szezon után nem feltámadás jött, hanem teljes összeomlás megköszönték a vezetőedző munkáját annak ellenére, hogy 10 év alatt több győzelmet szerzett irányítása alatt a csapat, mint előtte összesen. 93 győzelme egyébként máig franchsise rekord arrafelé.

Annyi baj legyen, hisz Mora után egy újabb legendás edzővel újítottak be. A dolog egyetlen szépség hibája, hogy Mike Ditka a Chicago Bears-szel vált legendássá, a Saints-cel pedig éget mint a Reistag. Jim Haslettel egy korai fellángolás követően szép lassan visszaküzdötték magukat a liga legaljára, aztán jött a Katrina hurrikán mely a csapat után a várost is elmosta a föld színéről...

Lehetett kezdeni az építkezést az abszolút nulláról. Új vezetőedző, Sean Peyton, új QB a szokásos forgatókönyvtől eltérően nem draftról, hanem a sérülése és a mögötte lévő nagy szájú tehetség miatt a Chargerstől szabadügynöklistára kerülő Drew Brees. És 2006-ban megtörtént a csoda, a semmiből varázsoltak egy 10-6-os szezont, helyzetükkel megnyerve számos semleges szurkolót, a Super Bowl azonban elmaradt. Egy kisebb visszaesés után, noha a visszaesés közepette Brees egy szezonbeli 5000 yardja azért említésre méltó, 2009-ben találtak vissza a PO-ba, és ha már ott voltak ezúttal meg is nyerték azt, még pedig a mi jelenlegi irányítónk akkori csapata ellen. Peyton Manningnek valószínűleg gyerek kori álma volt, hogy a Super bowlban győztes touchdown passzt adjon a New Orleans Saintnek. Nos ez annak ellenére sikerült neki, hogy a Colts színeiben játszott, a passzát ugyanis egy azóta szintén Bronco CB, Tracy Porter kapta el, és vitte vissza TD-re, bebiztosítva ezzel a szentek első Super Bowl győzelmét.

Mára azonban tudjuk, hogy a sikerhez ennél több is kellett. A vezetőség hamar észrevette, hogy nem a jó fiúk nyernek, a csapat neve meg amúgy is NO Saints, szóval igazán nincs mitől visszariadni. Míg a Chargers legutóbb szabálytalan öltözettel próbálkozott, az álszentek ennél sokkal aljasabb dolgot terveltek ki, a bounty rendszert. Az, hogy valakinek a meccsen nyújtott teljesítménye alapján jutalmat adnak, nem hangzik olyan gonoszul, még ha szabálytalan is valószínűleg minden csapatnál van ilyen, a nosaints azonban arra fizetett a játékosoknak, ha sérülést okoztak az ellenfélnek. A védelem azzal a kifejezett céllal ment ki a pályára, hogy tönkre tegye az ellenfél pályafutását, karrierjét, hogy örökre nyomorékot csináljon belőle, vagy még rosszabb... Az ügynek meg lett a következménye, a védelmi koordinátort Gregg Williamst az aljas és sok szempontból szabálytalan rendszer agyát örökre eltiltották, Shean Peyton vezetőedzőt egy évre, s számos meghatározó játékos is, köztük Jonathan Vilma, Will Smith, Scott Fujita és Antony hargrove is több-kevesebb meccses eltiltást kapott. Persze, a bűnbocsánat mindenkié, és ha a csapatodat szenteknek hívják, még csak Canossa-t se kell járni hozzá, elég néhány jogász, ahol a bukott angyaloknak is a helyük, s máris enyhítenek a büntetésen, ami már eredetileg se feltétlen volt összhangban az okozott kár mértékével.





















A matchup

Szerencsére azonban hiába térhettek vissza hamarabb a játékosok az eltiltásból, az extra cukorka motiváló erejének hiányában, valahogy nem volt ugyanaz a csapat, mint előtte. Brees hiába dobálja a 400 yardokat meccsenként, ha nincs futójáték és "motiválatlan" a védelem, az álszentek 0-4-gyel kezdték a szezont.

Két nagyon jó QB, két nagyon erős air offense, ezt mindenki tudja, nem is nagyon akarom ilyen trivialitásokra koptatni a drága billentyűzetem. Ami a különbség és a javunkra billenti a matchupot az az, hogy nálunk azért létezik futójáték, de ami igazán döntő lehet, az a védelem. Az álszentek a korábban már említett okokból kifolyólag 32. total defense-ben, 30. a passz ellen és 31. a futás ellen, s 29. a pontok terén. A védelem koordinátora Steve Spagnulo, aki annak idején egy Super Bowl győztes Giants védelmet rakott össze. Most merészen Josh McDaniels-szel vonok párhuzamot, hisz ugyanakkor lettek HC-k és ugyanakkorát buktak mindketten. McDummy egy hibátlan Patsnek köszönhetően igazi zseninek tűnt, s másfél év kellett neki, hogy ezt mindenki előtt lerombolja. Most ugyanúgy NE OC, de idén valahogy kevésbé elégedettek vele. Hasonló a helyzet Spagnulo-val, amikor ő igazi mastermind-nak tűnt, olyan játékosokra alapozhatott mint, Michael Strahan, Osi Umenyiora vagy Justin Tuck. Nem szép az érdemeit csorbítani, de abból a védelemből néhányan ki tudták volna hozni ugyanazt, ellenben Spagnulo New Yorktól távol más emberekkel nem járt sikerrel, ami minimum egy kérdőjelet biggyeszt szakmai tudása mögé.

Ami leginkább hiányozhat Spagsnek az a passrush, mert míg a Giantsben ez brutál jó volt, a Saintsben akadozik, de ez nem is csak az embereken múlik, hanem a játék híváson, abban a tekintetben ugyanis, hogy hány ember megy passrushra átlagos a Saints. ez nem feltétlen lenne probléma, de ez Gregg Williams-szel nem csak a szó rossz értelmében volt agresszív. Most az egyetlen komoly veszély az Martez Wilson, annak ellenére hogy Cameron Jordannek vagy Will Smithnek jobb számai vannak, ők ugyanis sokkal többet is vannak a pályán. Középen régi jó ismerősünk Brodrick Bunkley, aki idén is jól játszik, de csak futás ellen, és muszáj leírnom, hogy Bannan jobb gradeeket kap a PFF-től, mint ő. Társa Sedrick Ellis nem több mint átlagos, úgy futás ellen mint passz ellen.

MLB poszton hasonló bajban vannak mint mi, amit láttam belőle Curtis Lofton pont olyan szar coverage-ben, mint nálunk Mays, és ő is rendesen túl van fizetve ehhez képest. Persze, sokat lendíthet ezen a soron Vilma visszatérte, aki akár Lofton helyét is átveheti, aki vagy kimegy az erős oldalra vagy le a padra, szerintem mindenképp nyernének vele. Hasonló helyzet, mint ami előtt mi állunk, ha egyszer DJ visszatérhet  /*furamód a sok hentesénél súlyosabb*/ büntetéséből.

Ami súlyosbítja a NO Saints helyzetét, hogy nem csak az LB sor gyengélkedik coverage-ben, hanem a secondary is nagyon sebezhető. Malcolm Jenkins és Roman Harper egyaránt nagyon gyenge szezont fut, és egy jó QB, mint Brees vagy Manning pontosan tudja mi az ellenfél sebezhető pontja. Ami a CB-ket illeti Jabari Greer egész jó kis CB, de a másik szélen Patrick Robinson átlag alatti teljesítményt nyújt, és megbízható cseréknek is híján vannak

Részükről a győzelem kulcsa az a pass játékban van. Brees 49 meccse mindig ad TD passzt, és hatalmas formában játszik, nagyon jó lenne mindkettőt megszakítani. Valószínűleg a tapasztalatlan Carterre fog rászállni, szüksége lesz védelmünknek a mi támadóinkra is, hogy lent tartsák Breest, amíg csak lehet.

Végszó

Én inkább a küzdelmes, defense uralta meccseket szeretem, ha már olyan jól el vagyok kényeztetve, hogy válogathatok, nos ez mindennek, csak ennek nem ígérkezik. Aki a passz játékot, egydimenziós támadásokat szereti, annak viszont ez a legjobb párosítás. Láthat akár 1000 yardot is a levegőben (és még vagy 10-et a földön). Kétségkívül ennek is meg van a maga szépsége, és két ilyen korszakos irányító egyéniséget ritkán lát egyszerre az ember, (legutóbb vagy 3 hete). Ahogy arena fociban is inkább az a szenzáció, amikor kivédekeznek egy támadást, úgy ez a meccs is könnyen erre a sorsra juthat, hogy az adok-kapokból ki jön ki jobban, az hajnalban 1:20-tól kiderül: Hajrá Broncos!

A Denver Broncos (2-3) az NFL 2012-es szezonjának hatodik játékhetében a csoport rivális San Diego Chargers-hez (3-2) látogatott a jó emlékű (Super Bowl XXXII) Qualcomm Stadium-ba. Sok szempontból is fontos meccs volt ez,: mindkét csapat a BYE week-je előtt volt, így az eredmény a pihenőhét hangulatát alapból befolyásolta; a győztes az AFC West első helyén tölthette a BYE-t; Peyton Manning Phillip Rivers elleni gyenge mutatója; stb.



A Broncos egy újabb, immár a harmadik szívszaggató, majdnem megszerzett győzelem után utazott Kaliforniába és az előjelek elég vegyesek voltak. Egyrészt pozitív előjel volt, hogy végre visszatérhetett a kezdő RG posztra Chris Kuper, valamint számomra (meg szerintem sok denveri szurkoló számára is) Joe Mays kezdőből való kikerülése is pozitív volt, őt Keith Brooking váltotta a kezdő MLB poszton. Volt viszont egy nagy negatív előjel is, Tracy Porter nem tudott a csapattal utazni egy hirtelen rátört betegség miatt, így a tavaly és idén cover CB-ként elég halovány munkát végző Chris Harris lett a második számú CB a kezdőben.

Volt még egy váltás a keretben a héten, megszereztük a Houston Texans-tól kirakott Trindon Holliday-t, akire a visszahordások területén számíthatott John Fox head coach. Egy érdekesség Holliday-el kapcsolatban, hogy 5’5”-es magasságával ő a Broncos történetének legalacsonyabb játékosa, 15 inch-el alacsonyabb, mint a csapat jelenlegi legmagasabb játékosa (aki egyike a 4 legmagasabbnak a csapat történetében), a 6’8” magas Brock Osweiler.

A csapatnak ezúttal is 45-re kellett szűkítenie a keretét és így Porter mellett kimaradt még Caleb Hanie, Knowshon Moreno, Steven Johnson, C.J. Davis, Julius Thomas és Sealver Siliga. A meccs eleji pénzfeldobáshoz a szokásos kapitányok mellett ezúttal Von Miller vonult ki, a kezdés jogát pedig ezúttal a Chargers szerezte meg, először tehát a védők léphettek a pályára:

DE: Elvis „Doom” Dumervil, Derek Wolfe
DT: Justin Bannan, Kevin Vickerson
OLB: Von Miller, Wesley Woodyard
MLB: Keith Brooking
S: Mike Adams, Rahim Moore
CB: Champ Bailey, Chris Harris

Matt Prater első kickoff-ja ezen az estén a -8-ig szállt és onnan Richard Goodman egy 38 yard-os visszahordással a 30-ig jutott a labdával. Ryan Mathews 1 yard-os futásával kezdődött a meccs, de ehhez még 5 yard-ot kaptak a hazaiak, mivel Von rosszul használta a kezét egy védő ellen. A 36-ról jött egy 1&10, Robert Meachem felé szállt egy passz, ami nem lett jó, kicsit hosszú is lett, meg Harris is jól védekezett. Futás jött Mathews-tól, de Champ nagyon szépen kileste és -1 yard-on megállította. 3&11 jött, a klasszis TE Antonio Gates kapta volna a passzot középen, de magas lett a passz és így hamar véget ért az első hazai drive. Holliday nem kapott lehetőséget az első Broncos-os visszahordására, Mike Scifres jó punt-ja a 14-ig pattogott, így innen láthattak először munkához a támadók:

QB: Peyton „PM” Manning
RB: Willis McGahee
WR: Demaryius „Bay-Bay” Thomas
TE: Joel Dreesen, Jacob Tamme, Virgil Green
LT: Ryan Clady
LG: Zane Beadles
C: Dan Koppen
RG: Chris Kuper
RT: Orlando Franklin

McGahee futott balra és szerzett 1 yard-ot, 2&9-nél pedig Bay-Bay első elkapása jött, ami 8 yard-os lett. 3&1-et McGahee futásával próbálták megoldani, de ez nem lett jó ötlet, -1 yard-on megfogta a futást a Chargers és így hamar visszakapták a labdát. Britton Colquitt 56 yard-os punt-ját az ex-Bronco Eddie Royal kapta el a 22-n és a 28-ig hordta vissza. 1&10-nél Meachem csinált egy 9 yard-os elkapást, ezt Mathews futása követte, de ezt ezúttal Doom kapta el -1 yard-on. 3&2-t kellett megoldani, jött a nyomás Rivers-re és nem tudott jó passzot adni Royal-nak, így 3&out lett a Chargers támadásának a vége. Scifres punt-ja 47 yard-ot szállt Holliday-ig, aki fair catch-t jelzett, de nem tudta jól megfogni a labdát, ami így a földre esett és mire a bírók kibogozták, hogy kinél is van a játékszer, addigra már egy hazai játékos kezében volt. Folytathatta tehát a támadást a San Diego a Broncos 17-es vonaláról és egy 4 yard-os Mathews futás jött 1&10-nél. Következett egy passz Gates-nek a bal oldalon, de Woodyard jól védekezett rajta, így nem tudta a pályán belül megcsinálni az elkapást. 3&6-nál is passz jött, a RB Ronnie Brown kapta volna, de Champ pont jókor szerelte hátulról, így nem lett meg az elkapást. Sikerült tehát egy 32 yard-os Nick Novak FG próbálkozáson tartani a Chargers-t és ő meg is szerezte csapata első pontjait -> 0-3. Novak jött a kickoff-ra is, röviden rúgta, Omar Bolden először meglepetésében nem is tudta megfogni a labdát, majd miután elindult vele előre kiütötték a kezéből a játékszer, ami így a földre pattant. A visszajátszásokon tisztán látszott, hogy Bolden esett rá elsőnek a labdára, de mire a bírók kibogozták a helyzetet már egy hazai játékosnál látták a labdát, így egymás után másodszor egy Broncos special teams hiba miatt támadhatott nagyon jó helyről a San Diego. 19 yard-ra az endzone-tól jött egy 1&10, Mathews futott 4 yard-ot, így 2&6 következett. Rivers Gates-nek passzolt az endzone előtt, ő meg is csinálta az elkapást és mivel Adams nem tudta egyből a földre vinni így be tudta nyújtani egy vetődéssel a labdát az endzone-ba. A touchdown-hoz Novak szolgáltatta az extra point-ot -> 0-10.



Az XP berúgása után egy kis lökdösődés alakult ki, a bírók pedig a Chargers ellen ítéltek meg egy 15 yard-os büntetést, így ennyivel hátrébbról jött a kickoff. Bolden visszahordása jött újra 9-ről a 29-ig jutott, de egy 10 yard-os büntetés miatt csak a 19-rpől indulhattak PM-ék. McGahee futott 5 yard-ot 1&10-né, ezt pedig egy rövid passz követte, Erik Decker csinált belőle egy 6 yard-os elkapást és szerzett 1st down-t. McGahee futhatott újra, de sikertelen lett a play, -3 yard-on tartották a védők. 2&13-nál Dreesen elkapása jött, ami 3 yard-ot ért, így 3&10-et kellett megoldani, Decker jött volna egy screen passz után, de se a passz se a play hívás nem lett jó, így punt-nak kellett következnie. Colquitt punt-ja 48 yard-ot szállt, Royal a 22-ről csak a 23-ig jutott vele. Mathews futott 7 yard-ot a drive első play-ében, a másodikban pedig 0 yard-on tartotta a védelem, így 3&3 jött, azaz inkább 3&8, mivel Rivers ellen false start-ot fújt a vezetőbíró, talán egy kicsit szőrösszívűen. Malcolm Floyd felé szállt a labda 3&8-nál, Harris kicsit lemaradt, így simán meglett az elkapás, ami 25 yard-ot ért. A félpályáról jött az 1&10, Gates volt ezúttal egy passz célpontja, Adams nem tudta megakadályozni a catch-et, ami 23 yard-ot és újabb 1st down-t ért. Mathews futott 7 yard-ot, de ezt egy holding miatt érvénytelenítették a bírók, 1&20 jött. Mathews jött újra, ezúttal egy screen elkapással, ami 9 yard-ot ért, bár több is lehetett volna, de Champ szépen elkapta a lábát. 2&11-ből Danny Trevathan csinált 3&11-et, 0 yard-on tartva Mathews futását. Jött egy újabb false start, ezúttal Randy McMichael indult korán, 3&16 következett tehát. Royal kapott egy rövid passzot, szerzett is vele 20 yard-ot, de végül ez nem számított, mivel Gates szabálytalanul blokkolta Harris-t, ami 9 yard-os büntetést ért. 3&25 jött 0:21-el az első negyed vége előtt, egy screen passz jött ismét, de ezúttal se sikerült túlzottan meglepni a denveri védelmet, végül 6 yard megszerzése után vitték földre Brown-t. Ezzel véget ért az első negyed, ami után az eredmény tehát: 0-10.

A második negyedet Mike Scifres punt-ja nyitotta, ami nagyon jól sikerült, egészen a 3 yard-os vonalig pattogott. Futás helyett passzal enyhített a szorított helyzetén a Broncos 1&10-nél, a fal visszatartotta a védőket, így PM tudott passzolni, Dreesen pedig meg tudott csinálni egy 5 yard-os elkapást. McGahee felé szállt egy screen passz, el is kapta, de a védők csak 1 yard-ot engedtek neki. 3&4 jött, Manning nem talált szabad elkapót, de végül az üresen maradt McGahee-t meg tudta játszani, aki előtt nagy volt a szabad terület és Tamme is takarított előtte, végül 31 yard-ot tudott szerezni, a Broncos 40-es vonaláig jutva. Jött egy újabb passz, ezúttal egy kicsit trükkös, gyors elkapás Brandon Stokley-tól, ami 12 yard-ot és újabb 1st down-t ért, ezúttal már a Chargers 48 yard-járól. Ronnie Hillman érkezett futni és szerzett volna 6 yard-ot, ha Koppen-nél nem láttak volna holding-ot a bírók. 1&20-nál is Hillman futott és szerzett 3 yard-ot, majd Decker felé szállt egy passz a bal oldalon, de a WR nem tudott időben visszafordulni és nem lett meg az elkapás. 3&17-nél is Decker volt a célpont és végül tudott is szerezni 9 yard-ot, de a 1st down nem lett meg, így újabb Colquitt punt jött, ami a Chargers 12-es vonaláig szállt, itt a visszahordó Eric Weddle egy pillanatra elejtette a labdát, de végül az nála maradt. 11:19-nél kezdtek támadni a hazaiak, Mathews futott 2 yard-ot. A bírók újra Rivers-et látták szabálytalannak a 2&8-as snap előtt, az ezért megítélt false start után 2&13 jött. Mathews futott újra és szerzett 3 yard-ot és ehhez még kapott 5 yard-ot a San Diego Von korai indulása miatt a következő snap előtt, így 3&5 jött. Gates kapott egy passzot Adams őrizetében és szerzett 12 yard-ot és 1st down-t, majd a földről felkelve lökött egyet a S-n, aki ezt nem hagyta szó nélkül, a lökdösődés után azonban csak a denveri kapott 15 yard büntetést felesleges durvaságért, Gates nem. Adams elhagyta a pályát, érkezett a helyére Jim Leonhard, akinek szintén Gates-t kellett őriznie, aki felé ezúttal egy hosszú passz szállt, de Leonhard sokkal jobban ura maradt a helyzetnek és a TE elől el tudta csenni a labdát a Broncos 10-es vonalán, majd örömében a földhöz vágta a labdát, amiért 5 yard büntetést kapott időhúzás címszóval.

Saját 5 yard-os vonaláról kezdhetett tehát támadni a denveri csapat, McGahee kapott egy passzot a line of scrimmage mögött és végül pont 10 yard-ot szerzett, azaz 1&10 jöhetett. McGahee futással folytathatta a támadást, de nem tudott yard-okat szerezni. 2&10-nél hosszú passz jöt Manning-től, Decker maradt teljesen üresen a jobb oldalon és el is indult előre az elkapás után, de valamiért megbotlott a Chargers 45-jénél és bár felkelt, végül így a védők utolérték és a 30-on le tudták vinni 55 yard megszerzése után. Nagy kár azért a botlásért, mert simán TD-t tudott volna szerezni, a védőknek nem lett volna esélyük, hogy elkapják. 1&10 következett tehát újra, McGahee futott és szerzett 4 yard-ot. Jött egy passz Dreesen felé, de ez kicsit magas lett, így nem lett jó. Jött egy blitz, PM áthívta a play-t, majd amikor jött a nyomás oda dobta, ahol, Matt Willis-nek kellett volna lennie, de a WR visszafordulás helyett tovább futott, így viszont Quentin Jammer könnyedén be tudott lépni a passz elé és interception-t tudott csinálni a 20-on, majd onnan meg se állt a Broncos endzone-jáig és végül bevetődve meg tudta szerezni a TD-t. Jött Novak és bevágta az XP-t, 17-re növelve a hazaiak előnyét -> 0-17.

A 22-ről kezdhetett támadni újra a Broncos, McGahee futott 1&10-nél, de -1 yard-on megfogták. Tamme kapott egy rövid passzot 2&11-nél és szerzett 2 yard-ot és ennél előrébb 3&9-nél se sikerült jutni, mivel a nyomás ezúttal majdnem elérte Manning-et, aki végül a földre dobta a labdát. Colquitt jött ismét, 50 yard-os punt-ja és Royal 7 yard-os visszahordása után a 34-ről kezdhetett támadni a Chargers 4:20-al a félidő vége előtt. Mathews futott 5 yard-ot a drive nyitányaként, ezt Gates 7 yard-os elkapása követte, így meglett egy 1st down. Mathews futott újra 1&10-nél és szerzett 4 yard-ot, majd McMichael 2 yard-os elkapása jött, ami után az óra leért a 2-minute warning-ig. 3&4 következett a pihenő után, Rivers Gates felé passzolt, akit azonban Trevathan korábban kicsit túl erőszakosan lökdösött meg, amiért 5 yard-os büntetés járt a Broncos-nak és 1st down a San Diego-nak. Mathews futott a bal oldalon 10 yard-ot és szerzett 1st down-t, majd egy Broncos időkérés után (csak 10 védő volt a pályán) újra Mathews futott 3 yard-ot. 0:59 maradt az órán, amikor a következő Mathews futás jött, ami ezúttal 6 yard-os lett, így a Chargers időkérése után 3&1 jött. Jackie Battle jött be futni és megszerezte a 1st down-t, igaz nem sokkal jutott túl a 1st down marker-en. 0:35-nél kikérte második idejét a San Diego, a Broncos 23-járól jött egy 1&10, Brown kapott egy passzot és szerzett belőle 12 yard-ot és 1st down-t, ráadásul a pályáról kilépve az órát is meg tudta állítani. 0:29-nél jött egy újabb passz, ezúttal Gates csinált belőle elkapást középen az endzone elejében és így még egy TD-t szerzett a hazai csapat a félidő vége előtt, így Novak XP-jával ki is alakult a félidő végeredménye (csak egy térdelés jött még): 0-24.



Egy félidő, 24 pont hátrány, szép feladat még PM-nek is. A második félidőt a Broncos kezdhette a 15-ről, „hála” egy újabb nem túl sikeres Bolden visszahordásnak, Dreesen kapott egy passzot a line of scrimmage-nél és kihasználva az előtte kialakult lyukat 11 yard-ot és 1st down-t szerzett. McGahee futott 2 yard-ot 1&10-nél, majd kiosztott 2&8-nál egy nagy blokkot, ami miatt maradt PM-nek ideje passzolni és Dreesen-t találta meg egy 19 yard-os passzal. Újra 1&10 jött, nem volt szabad elkapó, így McGahee kapott a backfield-ben egy passzot, de nem tudott vele yard-okat szerezni. Újra passz jött, ezúttal Decker-nek és ő meg is csinálta a 14 yard-os elkapást. A Chargers 39-es vonaláról jött egy 1&10, Dreesen kapott újra egy passzot és pont 10 yard-ot szerezve 1st down-t ért el. Hillman jött futni, de megcsúszott a handoff után, szerencsére legalább a line of scrimmage-ig vissza tudott botorkálni. 2&10-nél hosszú passz jött, Demaryius Thomas első elkapása lett belőle ezen a meccsen, két védő közt csinálta meg a catch-et és könnyedén érkezett le az endzone-ban megszerezve a Broncos első pontjait ezen a meccsen, Matt Prater XP-ja így 17-re csökkentette a hátrányt. A drive mindössze 4:04-et használt el a harmadik negyedből -> 7-24.

A 15-ről indulhatott a Chargers, Mathews 3 yard-os futását egy 8 yard-os  Floyd elkapás követte, így jöhetett egy 1&10. Mathews talált egy lyukat a falban, szerencsére Adams el tudta egy pillanatra kapni a lábát, így „csak” 13 yard-ot tudott szerezni. 1&10-nél Battle futott a jobb oldalon, de Von-nak hála csak 2 yard lett a play-ből. Következett egy screen passz Royal-nak, jól takarítottak előtte, így csak 12 yard után tudta Trevathan levinni, újabb 1st down jött, ezúttal már a Broncos térfeléről, a 47-ről. Mathews futott 1 yard-ot, majd egy screen elkapásból szerzett még 1 yard-ot, 3&8 jött. McMichel kapott egy passzot középen, Adams kiütötte pár lépés után a kezéből a labdát, amit Leonhard megpróbált felkapni, hogy tudjon vele egy visszahordást csinálni, de nem tudta megfogni a labdát, így viszont egy Chargers játékos tudott rávetődni, ráadásul így a 1st down is meglett. Mathews futott 2 yard-ot, majd az ex-Bronco TE Dante Rosario felé szállt egy hosszú passz, de túl hosszú lett, így újra 3&8 következett. Rivers újra passzolni akart, de ezúttal a fala nem tudott kitartani, Doom kapta el pont mielőtt el tudott volna indítani egy passzot, a labda a földre esett a kezéből, Robert Ayers arrébb pöccintette a pattogó játékszert, ami így pont Tony Carter elé pattogott, a Porter kiesése miatt nickel CB poszton pályára kerülő játékos pedig szépen felkapta és akadálytalanul szaladt vele a Chargers endzone-jáig, megszerezve élete első TD-ját 65 yard-ot szaladva. Jött újra Prater és az XP-ja már 10-re csökkentette a különbséget 4:41-el a harmadik negyed vége előtt -> 14-24.

Újra a Chargers támadhatott a 22-ről indulva, Mathews futása után pedig ugyaninnen jöhetett a 2&10 is, aminel Mathews rövid elkapása jött, 5 yard-ot tudott szerezni. 3&5 következett, jól dolgozott a secondary, nem volt hamar célpontja Rivers-nek, így újra oda tudott érni a pass ruch, ezúttal Wolfe volt a tettes, -9 yard-nál vitte földre a QB-t, punt-ot kiharcolva. Holliday ezúttal már ügyesebb volt a visszahordásnál, a felé pattogó labdát elkapva 12 yard-os visszahordást csinált, a 45-ről kezdhettek támadni PM-ék. McGahee futott középen és a jól dolgozó fal között átjutva 9 yard-ot szerzett, majd újabb futásával hozott még 2 yard-ot és a 1st down-t. Dreesen kapott egy passzot a jobb oldalon, kibújt egy tackle-ből és végül 9 yard-ot tudott szerezni. McGahee futott 2&1-nél, de nem tudott yard-okat szerezni, így 3&1 következett. Egy Chargers játékos mozgása kiugratta Franklin-t, így 3&6 jött 0:27-nél egy Broncos időkérés után. Tamme kapott egy passzot miután PM kilépett előre a zsebből és csinált belőle 8 yard-ot, de ez nem számított, mivel McGahee-nél láttak holding-ot (jogosan), ami 10 yard büntetést ért. A 3&16 előtt lejárt az óra a harmadik negyed végén, ami után az eredmény tehát: 14-24. 3&16 nyitott a negyedik negyedet, Manning-nek volt ideje passzolni és Tamme felé szállt újra a labda, ő pedig ismét megcsinálta az elkapást, nagyon szépen letéve a lábait, mielőtt kilökték a pályáról, a catch 25 yard-ot és 1st down-t ért. A San Diego 25-jéről jött az 1&10, McGahee futott 9 yard-ot, így az egy későn leérő védő miatt járó 5 yard-os büntetést nem is kérte a Broncos. 2&1-nél újra McGahee futott, 2 yard-ot és 1st down-t szerzett. Jött egy komolyabb blitz, Manning valahogy ki tudta kerülni, átlépve egy emberen, majd adott egy passzot Decker-nek, aki 7 yard-ot tudott így szerezni. 2&3-nál a Chargers a saját mérgével etette meg a Broncos, Decker kapott egy screen passzot a jobb oldalon, Bay-Bay szépen blokkolt előtte, Eric Decker pedig két embert tolva maga előtt bejutott az endzone-ba, kicsit javítva korábbi hibáját. Parter hozta a szokásos XP-t, amivel a denveri csapat 21 pontot szerezve zsinórban 3-ra csökkentette a különbséget -> 21-24.

A San Diego visszahordója először elejtette a kickoff-ot, így végül csak a 15-ig jutott a labdával. 1&10-nél Mathes kapott egy passzot középen, amivel szerzett 5 yard-ot, majd Robert Meachem kapta a labdát 9 yard-ot és 1st down-t szerezve. Von egy kicsit lent maradt a play után és bejött helyett Nate Irving, ő pedig egyből egy tackle-el mutatkozott be, Mathwes vitte le a földre 2 yard után. Egy screen passz jött volna 2&8-nál, de a védelem ezúttal nagyon jól reagált és Rivers inkább a földre dobta a labdát, amikor látta, hogy nem lesz szabadon a célpontja. Visszajött Von 3&8-ra, volt is nyomás Rivers-en, de végül elindított egy hosszú passzot Meachem felé, akin Carter védekezett és aki nagyon szépen észrevette, hogy rövid lesz a passz, kicsit lassított és leszedte a levegőből a labdát, majd még 15 yard-ot futott is vissza az interception után, pont a félpályáról kezdhettek támadni PM-ék az újabb labdaszerzés után. Stokley 6 yard-os elkapása nyitotta a Broncos támadását, 6 yard-ot szerzett vele. McGahee futott a bal oldalon és keményen nekifutott a védelemnek, 3 ember kellett, hogy földre vigyék, de közben szerzett 9 yard-ot, azaz a 1st down is meglett. Újra Stokley felé nézett Manning, szállt is a passz, a rutinos slot WR pedig 9 yard-ot szerzett az elkapással. 2&1 jött volna, de egy védő túl korán indult, így az 5 yard-os büntetés után 1&10 következett a Chargers 21-es vonaláról. PM áthívta az eredeti play-t, jobbra indított egy el passzot, Brandon Stokley pedig, aki a második legöregebb WR jelenleg az NFL-ben, egy gyönyörű elkapást csinált az endzone jobb oldalán, szépen lerakta a lábait a pályán belül és így a TD-je után Prater XP-ja már a Broncos 4 pontos vezetését jelentette 28 sorozatban megszerzett pontja után -> 28-24.















8:55-nél támadhatott a Chargers a 32-ről egy szép visszahordás után. Gates kapott egy passzot és szerzett 13 yard-ot és 1st down-t, majd Floyd jött egy 6 yard-so catch-el. Mathews futása következett és meg is szerezte 2&4-nél a 1st down, 5 yard-ot szerezve. Brown jött be futni, majdnem át is jutott a falon, de végül Adams csak 3 yard-ot engedett neki. Meachem felé szállt egy passz, ami kicsit magas lett, majd 3&7-nél Royal volt a célpont, Harris szépen védekezett rajta, a passz pedig nem volt elég pontos így a WR helyett a CB kezébe szállt, ő pedig szépen megfogta az INT-t, ismét labdát szerzett a Broncos. 6:48 maradt még az órán, McGahee futott 8 yard-ot, majd újra ő jött még 3 yard-al, amihez még 5 yard jött egy korai indulás miatt, a Broncos 47-es vonaláról jött az 1&10. McGahee futott 5 yard-ot, 2&5-nél passz jött volna, de belenyúlt egy védő a labdába így az a földre esett. 13 sorozatban adott jó passz után ez volt PM első rossz passza. 3&6 jött, Decker felé szállt egy hosszú passz, ő el is kapta, de a 28 yard-os elkapás végül nem ért, mivel Decker ellen offensive pass interference-t ítéltek (kissé szigorúan), ami 10 yard-os büntetést ért, 1&10 helyett 3&16 jött. Vagyis nem 3&16, hanem 3&11, mivel egy védő ismét korán indult. Valamiért, talán az óra futtatása miatt, talán meglepetést akartak okozni, futás jött, McGahee viszont csak 5 yard-ot tudott szerezni, így Colquitt punt-ja jött, aminél Royal a 14-en csinált fair catch-et. 3:52-vel az órán kezdett el támadni a San Diego, Floyd kapta a drive első passzát, 10 yard-osnak adták a bírók, talán kicsit túl jószívűen. 1&10 jött, Brown futott 6 yard-ot, majd Meachem felé szállt egy kicsit túl magas passz, ami sikertelen lett. Floyd csinált egy 11 yard-os elkapást 3&4-nél, így újra 1&10 jöhetett. Brown futott 4 yard-ot, Rivers pedig a two-minute warning előtt még akart egyet passzolni, el is indult a play 2:15-nél, ment a passz is Royal felé, de ezúttal se volt elég pontos a QB, Chris Harris be tudott ugrani a labda útjába és a tavaly (és idén) nem éppen jó cover CB-ként játszó játékos megszerezte második interception-jét ezen az estén, ráadásul ezúttal még TD-t is csinált belőle, mivel az endzone-ig 46 üres yard volt csak előtte és ki is használta. Érkezhetett ismét Prater egy extra point-ra, amivel 11-re növelte az előnyt -> 35-24.

2:05 maradt még a meccsből, most már két támadásnyi előnnyel a Broncos-nál, amikor Rivers egy 10 yard-os passzal kezdte az újabb hazai drive-ot, Royal volt az elkapó. A two-minute warning után is passz jött volna, de jött a pass rush, kikergették Rivers-t a zsebből, ő pedig inkább kidobta oldalra a labdát. Jött egy 5 yard-os elkapás Brown-tól, 3&5-nél pedig Meachem kapott egy passzot, ami 12 yard-ot és 1st down-t ért. Időt kér a Chargers, utána passz jött volna, de Von nagyon szépen megverte az emberét és végül egy -6 yard-os sack-et csinált Rivers-en, majd lejtett egy kis örömtáncot, amire volt is ideje, mivel újra időt kértek a hazaiak. A főleg visszahordóként jeleskedő Richard Goodman felé szállt egy hosszú passz 2&16-nál, volt is esélye elkapni, de hiába állt meg jól a rövid passzhoz, nem tudta megcsinálni végül az elkapást. 3&16 jött 1:06-nál, passz jött természetesen, Doom majdnem elkapta Rivers-t, de ha sack nem is lett, bele tudott nyúlni a passzba, ami így sikertelen lett. 4&16-nál is Doom volt a főszereplő, második strip-sack-jét mutatta be ezen az estén, kiütve Rivers kezéből a labdát újra, amire ezúttal Adams vetődött rá. Madart még 0:53 a meccsből, amit két térdeléssel lefuttatott a Broncos, lezárva egy nagyon nagy comeback-et. A meccs végeredménye tehát: 35-24.

Az NFL történetében a Super Bowl érában 442 csapat vezetett 24+ ponttal és ez volt mindössze a negyedik (!) alkalom, amikor az a csapat végül elvesztette a meccset. Talán ez az adat a legbeszédesebb arról, hogy mekkora tett volt, amit a Broncos ezen az estén végrehajtott a Qualcomm Stadium-ban. Igazi csapatgyőzelem volt ez, a támadók és a védők egyaránt kivették a részüket, igaz a ST egység ezt a meccset nem fogja feltenni a dicsőségtáblájára.



A legfontosabb denveri egyéni statisztikák a mérkőzésről:

Manning: 24/30 sikeres/összes passz, 309 passzolt yard, 3 passzolt TD, 1 interception
McGahee: 17 próbálkozás, 56 futott yard, 4 elkapás, 42 elkapott yard
Decker: 6 elkapás, 98 elkapott yard, 1 elkapott TD
Dreessen: 6 elkapás, 57 elkapott yard
Stokley: 4 elkapás, 48 elkapott yard, 1 elkapott TD
D. Thomas: 2 elkapás, 37 elkapott yard, 1 elkapott TD
Bolden: 4 kick return, 17.0 visszahordott yard AVG, 1 elvesztett fumble
Holliday: 2 punt return, 6.0 visszahordott yard AVG, 1 elvesztett fumble
Prater: 0/0 FG, 5/5 XP
Colquitt: 5 punt, 44.6 yard AVG
Woodyard: 8+3 tackle
Adams: 7 tackle, 1 megszerzett fumble
Bannan: 6+1 tackle
Dumervil: 5 tackle, 2 sack, 1 kikényszerített fumble
Wolfe: 3 tackle, 1 sack
Miller: 2+1 tackle, 1 sack

3 TD-t hoztak össze a támadók úgy is, hogy a futások nem igazán működtek, igaz a passzok annál inkább. 309 passzolt yard, bekapott sack nélküli 30 próbálkozásból, így működik egy jól felépített passzjáték, ráadásul 6 játékos is csinált elkapást, ami szintén szép.

A védők is szereztek 2 TD-t, amire nagyon régen volt példa a Broncos-nál, a Porter kiválása miatt nagyobb szerepet kapó Harris és Carter megszolgálta a bizalmat, ami nagyon örömteli és bíztató jel a jövőt illetően. Doom és Von is kitett magáért, jött a nyomás és a sack-ek, ami megalapozta a labdaszerzéseket.

Az AFC West divízió állása a 7. játékhét után:

1. Denver Broncos 3-3
2. San Diego Chargers 3-3
3. Oakland Raiders 2-4
4. Kansas City Chiefs 1-5

Nagyot szakítottunk ezzel a győzelemmel, hiszen beértük az SD-t és előre ugrottunk a csoport élére, miközben a Raiders a Falcons, a Chiefs pedig a Buccaneers ellen szenvedte el aktuális vereségét. A hetedik játékhéten a Broncos mellett a KC és a SD is szabadnapos volt, az Oakland addig 26-23-ra győzedelmeskedett a Jacksonville-lel szemben.

A BYE week után most egy előzetesen erősebbnek gondolt, de így is veszélyes ellenfél, a New Orleans Saints fog a Mile High City-be látogatni. Sajnos egyre biztosabbnak tűnik, hogy Porter ezúttal se fog pályára lépni, pedig volt csapata ellen talán jó meccse lett volna újra, de mint kiderült már augusztus óta vannak rohamai, amiknek az okát még nem tudják az orvosok, így viszont nem engedik játszani. Más sérült viszont úgy tűnik, hogy nem lesz, így az előjelek bíztatóak ebből a szempontból. Jelenleg a Broncos vezeti az AFC West-et, remélhetőleg ez most már nem is fog változni a szezon végéig, ezután se könnyű a menetrend, de a nehezebbik részén talán már túl vagyunk. A Saints ellen, az óraátállítás miatt, ami az USA-ban máskor van, magyar idő szerint hétfőn hajnali 01:20-kor fogunk játszani és a lényeg ezúttal is:

Nyerni kell, nincs mese...

- Tóth Milán írása -

Az Észak-amerikai profi labdarúgó-ligában (MLS) szereplő Colorado Rapids a Civas USA otthonában kétgólos sikert aratott az elmúlt hétvégén, így győzelemmel hangolt idei utolsó bajnokijára, melyre majd hazai pályán, Commerce Cityben kerül sor a Houston Dynamo ellen.



















Ennyire azonban még ne rohanjunk előre, először is elevenítsük fel a Chivas elleni találkozót. Oscar Pareja néhány játékosára sérülés miatt nem számíthatott, így a Rapids a Home Depot Centerben a Ceus – Freeman, Wynne, Moor, Wahl – Rivero, Thomas, Larentowicz, Castrillon – Cummings, Hill kezdővel állt ki, majd csereként Tony Cascio, Jamie Smith és Nane is beállt. A hazaiaknál a keződben kapott lehetőséget az egykori Rapids-játékos, Nick LaBrocca.

Az első negyedórában a coloradóiak akarata érvényesült, és a 16. percben Martin Rivero góljának köszönhetően előnyhöz is jutottak a vendégek. A bal oldalról érkezett egy beadás, amit a hazaiak kapusa kiejtett, ám ekkor még a védők fel tudtak szabadítani, de az előre vágott labdát ismét a bal szélről ívelték be, ahol Rivero elé pattant, aki egy az egyben a kapussal nem hibázott, 0-1.

A Chivas próbált nagyobb erőket mozgósítani, ám több alkalommal is elveszítették a labdát, és egy ilyen szituációt követően Cummings előtt adódott lövési lehetőség, de a jamaicai középre, a kapus kezei közé lőtt. A hazaiak nem álltak a helyzet magaslatán, már-már komédiába illő dolgokat műveltek a pályán. Ez meg is bosszulta magát, hiszen három perccel az első félidő vége előtt Cummings keresztlabdáját Kamani Hill tökéletesen fejelte a hosszúba nyolc méterről, 0-2.

A második játékrészben is inkább a Rapidsnak voltak nagyobb helyzetei, de ekkor már nem született gól, így az abszolút utolsó otthonában 2-0-ra nyert a Colorado, tehát győzött szezonbeli utolsó MLS-meccsén.

Hétvégén a playoffba jutott Houston Dynamo látogat majd a Dick's Sporting Goods Parkba, az idei év utolsó hazai meccsére, amely egészen pontosan vasárnapra virradóra, hajnali 03:00-tól kezdődik. Együttesünk sorsa már fordulókkal ezelőtt eldőlt, Pareja csapata nem tudta magát kvalifikálni a rájátszásba. A Houstonnak még van esélye arra, hogy akár a Keleti konferencia 3. helyén is zárjon (jelenleg az 5-ek), ám ehhez győznie kell Coloradóban, illetve a Chicago Fire-nek ki kellene kapnia, a New York Red Bullsnak pedig maximum döntetlent kell játszania az alapszakasz utolsó fordulójában. Számunkra már nincs tétje a mérkőzésnek, ugyanakkor hazai pályán biztos, hogy győzni szeretnének Drew Moorék. Figyelembe véve, hogy a Houstonnak is van még miért küzdenie, izgalmas találkozóra van kilátás.

Egyre több sérültje van Parejának, de egy ilyen hosszú szezon alatt a labdarúgás szokott áldozatokat szedni. A Chivas ellen Luis Zapata boka és térdsérülése miatt nem játszott, de elmondása szerint a Houston ellen már pályára léphet. Játékára azért lehet nagy szükség, meg Tyson Wahl számára már végett ért a szezon eltiltása miatt, így nincs több bal oldali védője Parejának. Ezen a poszton még a 22 éves Chris Klute jöhet szóba, aki szeptemberben csatlakozott kölcsönbe a klubhoz az Atlanta Silverbackstől.

Klute elmondta, hogy szeretne legalább egy félidőt játszani, mivel nem tudja, jelenleg hol is tart. A tehetség még nem mutatkozott be a Rapids színeiben, csupán kétszer ülhetett le a padra, legutóbb éppen a gótok ellen. Utoljára szeptember 9-én játszott 90 percet a texasi focista, akkor még az Atlanta színeiben az Észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban.

A kolumbiai vezetőedző elmondta, a 32 éves Zapata egyre jobb állapotban vagy, gyakorlatilag teljesen felépült, ugyanakkor tudja, hogy Klute is játéklehetőséget szeretne kapni, és talán lehetősége is lesz a bizonyításra.

A Rapidsnak az elmúlt években a bal oldali védő posztja volt a gyengéje, de a télen érkezett Zapata jól oldotta meg eddig a rá háruló feladatokat, és a támadásokat is becsületesen támogatta

A sportfogadás szorzóit figyelembe véve most sem mi vagyunk a találkozó egyértelmű esélyesei, de talán sikerül győzelemmel búcsúzniuk a srácoknak a coloradói labdarúgás híveitől.

Egy héttel a dobók egyéni elemzéseit követően most sort kerítenék a Colorado Rockies második hosszabb év értékelő írására, melyben a csapat ütőinek teljesítményeit vizslatjuk.



Catcherek:

A szezont a szabadügynök igazolás veterán Hernandez kezdte első számú elkapóként a plate mögött és nem is teljesített rosszul, többször sérülésekkel bajlódott, később pedig kiszorult a kezdőből egy virágzó tehetség miatt. Mindössze 52 meccsen játszott, ezalatt a .217es átlag elenyésző, még egy évre szól a szerződése, de nem valószínű, hogy sokat tud már újítani, inkább epizódszereplő lehet. Rosario az év talán legnagyobb meglepetését szolgáltatta a fantasztikus rookie szezonnal, 28 HRal a csapat legjobbja lett és a 71 pontjával is felfért a házi ranglista dobogójára. A csapat történetének valaha volt legeredményesebb újonca volt, ugyanakkor védekezésben rengeteget kell még javulnia, például a 21 passed ball az egész ligában a legtöbb volt, ennyire trehány nem lehet egy elkapó, a télen nagyon komolyan gyúrnia kell a mezőnymunkára és akkor ilyen ütőjáték mellett pár éven belül liga szinten is domináns játékos lehet. Sérülések miatt Nieves még feltűnt elvétve a poszton a nyári időszakban, nem sok vizet zavart, leküldése után pedig a Diamondbacks szerződtette.

Összességében van egy hatalmas, ám kiforratlan reménységünk, aki előtt fényes jövő állhat, ha tudja javítani a hiányosságait, ebben segítségére lehet a veterán backup catcher, ketten ideális páros lehetnek jövőre is.

Infielderek:

Az elmúlt évtized egyeduralkodója Helton volt az egyes bázison, a nagy öreg klasszis ideje azonban lejárni látszik. Nem elég, hogy egymás után több nap nem nagyon tud meccset játszani, sajnos idén is jöttek a szokásos sérülései és az idény második felében már szinte nem is láttuk. Fájdalmas véget fog érni a karrierje, de még nem adja fel, 2013ban is vissza fog térni. Tavaly megint csak 69 meccsen játszott és a számai is gyengék voltak, inkább már csupán a jelenléte hasznos a fiatalok miatt, egyébként képtelen a régi fényében csillogni, be kell látnia mindenkinek. Az utódjának mindenki Pachecot szánja 1Bként, az újonc tehetség a szezon jelentős részét még a hármason töltötte. Rosario mögött kissé eltörpült a csillaga, de nagyon szép rookie campaignt zárt, nem akkora bombázó, viszont rendkívül kiegyensúlyozottan üt, a .309es átlag minden újoncnak becsületére válhat, főleg hogy fontos pillanatokban is lehet rá számítani, a 9 error kicsit sok tőle, idővel és némi rutinszerzéssel komoly jövője lehet nálunk, feltétlen az egyesen kell számítani rá. Giambi játékos pályafutása is a végéhez közeleg, 2012ben már pinch hitterként se vettük hasznát, egyetlen HRt és csupán 8 pontot szerzett a teljes évben, az utolsó hónapokban ráadásul lábsérülés miatt nem is láttuk. Az egykori MVP most azt tervezi, hogy 2013tól a csapat managere lesz és sokan komoly esélyesnek tartják a posztra, biztosan lenne mit tanulnia tőle a csikóknak, de lehet kicsit elhamarkodott döntés lenne. A szezon hajrájában a Sky Sox csillaga, McBride is feltűnt 1Bként, megszerezte első hazafutásait a legmagasabb osztályban, mindenképp olyan tehetség, akivel számolni kell, ám az outfielden és 1B poszton is sokan vannak előtte a listán. A kettes bázison Scutaro kezdte a szezont, a Red Sox egykori klasszisa lassan lendült játékba, később .271re felküzdötte az átlagát, de adós maradt a tőle joggal várt komoly produkcióval, majd július végén a Giantshez cseréltük, ahol formába jött és a napokban az NLCS MVPje lett a döntőt kiharcoló együttesben. Utána általában LeMahieu volt a kezdő 2B, nagyjából a szezon meccseinek felén kapott lehetőséget és a lagymatag nyári produkciót követően szeptemberre többször a húzóemberek közé tartozott, apró szépséghiba, hogy addigra már lefutott a szezon, legalább egyénileg elfogadhatóan játszott. Herrera se volt túl kiegyensúlyozott, ahogy megszokhattuk, a három belső poszton közel egyenlő arányban játszott, mindig ahol hiány merült fel, az igazán átütő teljesítmény továbbra is váratott magára, talán most már hiába várjuk tőle. Tulowitzki egy évvel ezelőtt mindent megnyert, a liga legnagyobb ászai közé emelkedett, azonban 2012 fekete esztendőként vonul be a karrierjébe. Hatalmas reményekkel várta a szezont, de az első hetektől kezdve ágy húzódással játszott és csak árnyéka volt korábbi önmagának, később kiderült, hogy sérve van, május végén meg kellett műteni és az előzetes ígéretekkel ellentétben többet nem is játszhatott a szezonban. Csak remélni tudjuk, hogy jövőre végre minden rendben lesz vele és tudásához méltó szezont futhat. Júliusban hoztuk fel a Double-As Tulsaból Rutledget a helyére, a shortstop pedig a legjobbak között is hamar megmutatta, hogy lehet bízni benne. Támadásban és védekezésben egyaránt hatékonyan termelt kisebb hullámvölgyektől eltekintve, az év végére 8 HRt és .274es átlagot szorgoskodott össze, jövőre bérelt helye lehet Tulo mellett 2Bként, szerencsés esetben egész télen együtt gyakorolhatnak és kiváló páros lehetnek 2013ban. A korábban nagy tehetségnek tartott Field júliusban két meccsen két ABt töltött az MLBben, az idény többi részét a Triple-Aben játszotta, nem sikerült megismételnie az egy évvel ezelőtti remeklést, egy lépést most hátrafelé tett, azért nem árt oda figyelni a tehetséges srácra. Nelson karrierje legjobb évét futotta, a szezon első fele úgy telt, ahogy korábban megszoktuk tőle, beugró volt itt-ott különösebb eredmény nélkül, viszont a nyár második felében egyre hatékonyabb volt és meccsről meccsre a csapat legjobbjai közé tartozott. A végére 9 hazafutás mellett 53 pontot szerzett és a .300as hatékonyságot is meghaladta, azt hiszem megtaláltuk a hot cornerben a megfelelő embert. Érdemes azért figyelni a hatalmas tehetség Arenadora, aki még nem mutatkozott be az MLBben, de a Drillersben egyre jobban szerepelt és jövő tavasszal megint megküzdhet a ST alatt a keretbe kerülésért.

Jól látható, hogy a sérülések és az egyéni forma hanyatlások komoly hatással voltak az infieldre, számtalan különböző felállásban kellett játszania a belső négyesnek, ami sokszor a hatékonyság rovására ment. Jövőre jó lenne minél többet látni a jelenleg legerősebbnek tűnő Pacheco-Rutledge-Tulo-Nelson négyest, de persze még Heltonnal is számolni kell és Arenadonak is valószínűleg helyet kell szorítani.



Outfielderek:

Sajnos Gonzalez szezonja nem tudott kiteljesedni, a tavalyi gallyra ment évhez képest határozottabb volt és 135 meccsen számítottunk rá, de így is korábban ért véget az idénye sérülés miatt. Nem tudta kihozni magából a maximumot, ám voltak időszakok, amik parádésan sikerültek neki, 85 RBIval a legjobb volt a csapatban és a 22 hazafutás is újra pozitívum volt. A mezőnyben stabilan a bal szélen használtuk, négy error dacára tökéletesen védekezett és idén is megvoltak a szokásos bravúr elkapásai, jó lenne már egy olyan szezon, amelyet nem befolyásolnak ennyire a sérülések. Fowler végre igazán ki tudta futni magát, a léhűtő CF levetkőzte a korábbi gátlásait és minden téren tökéletes volt 2012ben. Most hozta a tőle várt masszív teljesítményt és leadoff hitterként rettentő hatékony volt, remek átlaggal ütött és egészen meglepő módon 13 HRt is elsüllyesztett a szezonban, ami csak kettővel volt kevesebb annál, melyet eddigi karrierje alatt összesen szerzett. Ebben a formában nagyon sok örömet okozhat még a csapatnak, mindenképpen hosszabb távra alá kell íratnunk a télen és mióta nem Boras az ügynöke, erre minden esély meg is van. A legnagyobb tavalyi igazolás Cuddyer RF és 1B poszton kapott lehetőséget általában és a sor negyedik-ötödik helyén rendre masszív produkciót nyújtott, a tőle várt righty powert mindig hozzá tudta tenni. A sérülések miatti csonka szezont 16 HRal és .260as átlaggal fejezte be, két évre még van szerződése, de nem tudom, hogy a rebuild miatt nem lenne érdemes feláldozni őt, ilyen veterán klasszisra sok csapatnak nagyobb szüksége van. Az ugyancsak tavaly megszerzett Colvin a kellemes meglepetések közé tartozott, már tavasszal megmutatta, hogy eredményes produkcióra képes, később kicsit hullámzóbb volt, de még mindig elő tudott állni olyan meccsekkel, melyeken például három-négy ütést vállalt vagy egynél több HRt ütött. Az év végére meg sem állt 18 hazafutásnál és 72 pontnál, biztosan hosszú jövője lehet még a csapatnál, reméljük nem csak egyszeri fellángolás volt a 2012es teljesítmény. Blackmon a tavalyi súlyos lábtörés után csak később kezdte el a legutóbbi szezont és nehezen lendült formába, sokáig a farmban punnyadt, augusztusban került fel és nem igazán ment neki, az utolsó hetekben újra emlékeztetett a 2011es formájára, jövőre ha egészséges lesz, akkor talán jobb éve lehet. Brown nagyszerű évet zárt a Colorado Springsben, 98 RBIval a farmcsapat legjobbja volt, az utolsó két hónapban jutott szóhoz a nagyoknál, szintén kitartott a jó formája és rövid idő alatt öt hazafutással tette emlékezetessé a nálunk töltött időt. Young Jr javított az elmúlt évekbeli megítéléshez képest, most már csak outfielderként alkalmazzuk, az állandóság a hasznára vált, tud hozni egy jó közepes szintet, de az igazán nagy dobással még mindig adós és egyre kevesebb esély van rá, hogy valaha is ki fogja nőni a saját árnyékát. Az év utolsó két meccsén debütált az MLBben a 19 esztendős Ortega, aki nem okozott csalódást, a következő éveket még biztosan a farm csapatokban fogja tölteni, de érdemes számolni vele hosszabb távon.

A külsősök közül többen is elég markáns teljesítményt nyújtottak tavaly, tulajdonképpen négy játékos meggyőző számokat hozott és csak háromnak adhatunk itt kezdő posztot. Ezért gondolom azt, hogy a rutinos Cuddy könnyen cserében mehet. Ha már itt tartok, elképzelhetőnek tartom, hogy mellette még több ütő (most poszttól függetlenül) fog a télen a trade sorsára jutni, hogy a dobó egységet megerősítsük, akár tehetségek feláldozása is benne van a pakliban, mert valamit kezdeni kell a kritikán aluli dobóteljesítménnyel. Az outfielden a CarGo-Fowler-Colvin trió hosszú távon is ígéretes, mögöttük Blackmon bármikor bevetésre kész.