A hazatérést követően háromból három győzelemmel igyekezett javítani az elmúlt időszak gyenge szereplését a Colorado Rockies csapata a Pittsburgh Pirates elleni szériában.
1. meccs, péntek: Rockies-Pirates 10-1
A pénteki első összecsapáson De La Rosa volt a mieink kezdő dobója, a belső négyest Helton, LeMahieu, Tulo, Arenado alkották, az elkapó Rosario volt, kívül pedig Culberson, Fowler, Cuddy jutottak szóhoz. Kezdésként beszedtünk egy singlet, melyet a kettesen a futó elkapásával tüntettünk el, majd sorban három single esett, loaded 1out után viszont két kiejtéssel sikerült hárítani. Az első denveri támadásban LeMahieu és Tulo jutottak bázisra, majd Cuddy RBI singlelel szereztünk vezetést, Rosario mindkét futót hazaküldte egy duplával, az őt követő Helton singlelel pedig már 4-0 volt az állás. DLR továbbra se állt a helyzet magaslatán, ismét egyetlen kieső mellett töltötték fel a bázisokat ellene két single és egy walk által, Mercer sac flyból pontot is szereztek a vendégek. Nem sokáig tartott a felzárkózásuk, Fowler leadoff single után Cuddy a második RBI singlelel csapott le, majd Rosario takarított egy 2run HRal, Helton újabb single találata után Arenado duplával volt eredményes, Culberson pedig RBI singlelel csapott le. Két inning után máris 9-1re vezettünk, sikerült három outot szórni, majd egy séta és egy single után Cuddy forceout közben beért egy újabb futó. A negyedik dobórészben két kiesés után engedtünk egy walkot és egy singlet, míg Helton walk és Arenado single után sorban három denveri jutott a kiesés sorsára. DLR az ötödik részt egy single ellenében hozta le, közben Tulo és Rosario léptek bázisra, Helton ellen azonban véget ért a támadás. Ezt követően Ottavino csak egy singlet engedélyezett és mind a három ütőnk búcsúzott. A következő dobó játékban nem foglaltak el bázist, majd a mieink részéről egyedül Herrera termelt egy singlet. Escalona ellen három out közben csak egy walk történt, közben nálunk is csak Arenado tudott kiharcolni egy sétát. A legutolsó dobó játékban Brothers egy single után sorozatban három kiejtéssel fejezte be a mérkőzést.
- Három innning alatt kialakult a sima végeredmény, a mieink 16, a vendégek 10 ütésig jutottak. Rosario három ütésből négy pontot regisztrált, megszerezte a szezonbeli 16. hazafutását és elérte az 56 RBIt. Cuddyer két találat mellett három pontot érő megmozdulást regisztrált, ezzel 66 RBInál jár az idényben. Helton és Culberson egyaránt két ütést és egy pontot termeltek, utóbbi első RBIt hozta. De La Rosa a maga öt inningje alatt nyolc ütés ellenére csak egyszer kapitulált, gond nélkül abszolválta önmaga 11. győzelmét a szezonban. Ottavino két játék alatt egyetlen ütést kapott, Escalona és Brothers egy-egy hibátlan játékot hoztak.
2. meccs, szombat: Rockies-Pirates 6-4
A kettesen LeMahieut Herrera váltotta, a bal szélen Culberson kapott lehetőséget, az aktuális dobó Nicasio lehetett. Az első dobórészt hibátlanul hoztuk le, közben egyedül Fowler lépett bázisra egy séta jóvoltából. A másodikban Nicasio két singlet szedett be, majd Helton leadoff doublet követően két kieső mellett Herrera RBI single ütésével jutottunk előnyhöz. Ezt követően megint háromból három kiejtést osztottunk ki, Fowler a single ütése után viszont fent maradt a hármas bázison, a vendégek sorozatban két strikeouttal hárítottak. Ezt követően a Pirates egyenlíteni tudott, egy séta után Martin duplájával válaszoltak, támadásban viszont csak Rosario és Herrera lépett bázisra, utóbbi szándékos sétáltatását követően a dobó ellen hozták össze a harmadik kiejtést. Az ötödik játékrészben egyetlen sétát engedélyeztünk, ugyanakkor a Fowler-Dickerson-Tulo trió simán kiesett. Aztán egy beszedett singlet követően G. Jones triplájával vette át a vezetést a Bucs, egyből utána pedig Tabata is betalált egy pontot érő singlelel, az inninget végül Lopez zárta le a harmadik outtal. Nem sokat váratott magára a denveri válasz, Cuddy singlet követően két kiesés történt, de Arenado duplájával eredményesek voltunk, majd egy séta után Blackmon RBI doublet hintett, őt követően pedig Fowler 2run singlelel csapott le, s Dickerson is eredményes volt egy RBI singlelel, 6-3ra fordítani tudtunk. A hetedik játékrészben Outman egy singlet és egy hit-by-pitchet engedélyezett, majd egy vitatható dupla játékkal hárítottuk el a veszélyt, melyet követően Hurdle managert kiállították. Ezalatt az ütőink közül csak Rosario jutott előre, egy single után error miatt rögtön a hármason kötött ki, de Arenado képtelen volt hazaküldeni őt. Belisle egy dupla ellenére hozta a soros játékrészt, majd nálunk egyedül Herrera lépett bázisra egy sétával. A legvégén. Brothers ellen két felengedést követően Walker singlelel szépítettek a vendégek, de szerencsére két strikeouttal lezártuk a mérkőzést és 6-4 arányban diadalmaskodtunk.
- Mindkét csapat tíz-tíz ütésig jutott és a fordulatos küzdelemből mi jöttünk ki győztesen. Fowler két ütés mellett két RBIt jegyzett, elérte a 33 pontot éves szinten. Rajta kívül csak Rosario jegyzett két találatot, Herrera az RBI single mellett három alkalommal sétált. Nicasio a hatodik inning közben lett lecserélve, hat ütésből három pontot szenvedett el. A győzelmet az őt váltó Lopez postázta, egyetlen out elég volt az idénybeli második sikeréhez. Outman és Belisle egy-egy ütés ellenére biztosan hoztak egy-egy játékot, Brothers pedig az idei kilencedik savet regisztrálta annak ellenére, hogy beszedett egy runt.
3. meccs, vasárnap: Rockies-Pirates 3-2
Bekerült az összeállításba a jobb szélső posztra Blackmon, közben Rosario átállt az egyesre, az elkapó Torrealba lehetett, LeMahieu visszavette a 2B helyét, az aktuális dobó pedig az újonc Bettis volt. Az első játékrész alatt senkit nem engedtünk pályára, de a mieink is csak egy sétát tudtak kiharcolni Tulo révén, aki a kettes bázison maradt fent. Ezt követően az első ütő Alvarez solo HR találatával vezetést szerzett a Pirates, erre részünkről csak három outot tudtunk felmutatni. Ráadásul a folytatásban egy doublet és egy walkot követően két out mellett McCutchen infield single ütésével a második pontját is megszerezte a vendég alakulat. Eközben Blackmon és Fowler ütések nélkül foglalták el a szélső bázisokat, majd LeMahieu biztonságijával sikerült 2-1re szépítenünk. A negyedik tetején egy séta után a LeMahieu-Tulo-Rosario dupla játékkal védekeztünk, mialatt egyedül Culberson vállalt egy 2out doublet denveri részről. Az ötödik dobórészben egyetlen futót engedtünk bázisra Tulo throwing error miatt, ezalatt Blackmon single és Fowler error révén jutott előre, két kieső mellett Tulo szándékosan sétáltatták, de loaded 2out lehetőséget magabiztosan hárították Rosario ellen. Bettis a hatodik játékrészt egy single ellenében sorban három kiejtéssel abszolválta, majd Arenado egy séta, Blackmon pedig egy single jóvoltából került a bázisra, Dickerson játéka közben pedig egy error jóvoltából hazaért az első futó és 2-2re kiegyenlítettünk. Aztán Corpas ellen csak egy hit-by-pitch történt, miközben két kieső mellett Rosario single után Arenado beütötte a vezetést jelentő RBI doublet. Belisle hibátlan játékot abszolvált, Torrealba singlet követően pedig Helton ellen dupla játékkal védekeztek. Már csak Brothers feladata volt hátra, aki egy single és egy double által bajba került, Sanchezt szándékosan sétáltatta, végül a loaded 2out szituációt Presley ellen tudtuk hárítani, így megmaradt az egy pontos különbség a javunkra.
- A csapatok 6-6 ütéssel zártak, két pontos hátrányból fordítva sikerült győzni. Arenado győztes pontja már a 39. RBI volt tőle a szezonban, amikor kereken a 20. dupláját jegyezte. Egyedül Blackmon ért el két ütést és egy hazaérése is volt. Bettis az idei legjobb startján az első hat inningben mindössze négy ütést és két futást szenvedett el. Corpas az első győzelmét regisztrálta egy makulátlan játékkal. Belisle ugyancsak érintetlen innniget hozott, Brothers pedig a bases loaded ellenére megcsinálta a 10. savet az évben.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 67-50 (117 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 59-57 (117 meccs)
3. Colorado Rockies 55-64 (119 meccs)
4. San Diego Padres 53-64 (117 meccs)
5. San Francisco Giants 52-65 (117 meccs)
A Dodgers a Rays elleni söpréssel őrzi a vezetést, a D'backs viszont odahaza 2-1re kikapott a Metstől, a mieink visszaszerezték a harmadik helyet a Cincyben botladozó Padrestől, a Giants pedig az O's elleni vereségek miatt továbbra is sereghajtó. A LAD következő ellenfele a Mets lesz, az ARZ a Baltimoret fogadja, a SF a fővárosba látogat.
A Rockies a rivális Padres ellen folytatja hazai környezetben a következő időpontok szerint: kedd 02:40, szerda 02:40, szerda 21:10. Remélhetőleg tovább tudjuk folytatni az eredményes itthoni szereplést. GO ROCKIES!!!
Rockies - Pirates 3:0 W
2013.08.12. 08:19 - Tomi_Tanguay
Napi események: 08.11.
2013.08.12. 05:10 - Filip89
MLB:
- A Rockies harmadszor is felül múlta a Pirates gárdáját a hazai párharcban, ugyanis a vasárnapi játéknapon 3-2 arányban diadalmaskodtunk, így söpréssel ünnepeltük meg a hazatérést. A mérkőzés első két pontját pedig még a vendégek szerezték a második-harmadik játékban, az újonc Bettis azonban hat inning alatt több momentumot nem is engedélyezett McCutchen-ék számára. Szép lassan a mieink is beindultak, s a harmadik alján LeMahieu sac fly-jal szépítettünk. Aztán néhány eredménytelen próbálkozást követően a hatodik akcióban született meg az egyenlítés, amikor Dickerson játéka közben a vendégek egy throwing error-t vétettek, közben pedig meg tudtuk szerezni az egyenlítést érő futást. A következő akcióban pedig végre a vezetést is át tudtuk venni, két out után lendültünk akcióba: Rosario felvezető single-jét követően Arenado bombázta be a győztes pontot jelentő RBI double-t. Mivel a hátralévő két dobórészt Belisle és Brothers magabiztosan megoldották (utóbbinak bases loaded-ot kellett hárítania az újabb save-ért), megnyertük a mérkőzést. A következő három napban a divízió rivális Padres ellen léphetünk pályára hazai környezetben.
MLS:
- A Rapids továbbra is őrzi a veretlen sorozatát, és a Chivas USA ellen idegenben kiharcolt 1-1-es döntetlen immár sorozatban a nyolcadik pontszerző mérkőzésünket tette ki. Elég erős összeállításban kezdtünk, Irwin kapuja előtt az O'Neill-Moor-Mera-Klute négyes sepregetett, a középpályán Sturgis, Powers és LaBrocca kapott lehetőséget, előttük hosszú idő után újra kezdő volt Cascio, valamint Castrillon és Brown egészítették ki a 11-ünket. A házigazdák öt perc alatt vezetést szereztek egy tökéletesen helyezett lövéssel, és jobban is kezdték a találkozót, Irwin fontos védéseire voltunk hagyatkozva, majd az első félidő vége felé egy durva szabálytalanság jóvoltából létszámfölénybe kerültünk. A szünetben az új igazolás Sanchez-t, később pedig Rivero-t és Mwanga-t küldtük pályára további támadószellemű játékosok személyében. Természetesen egyre inkább átvettük az irányítást, és egyre több helyzetet hagytunk ki. Aztán félórával a mérkőzés vége előtt Cascio jutott a kiállítás sorsára, mindkét csapat tíz emberrel folytatta. Sajnos, Brown elpuskázott egy büntetőt, és a többiek sem jártak sikerrel, egészen a 80. percig, amikor Klute tökéletes bejátszásából Rivero fantasztikus gólt fejelve megszerezte az első találatát az idényben. A hátralévő időben akár a győzelmet is megszerezhettük volna, azonban Sanchez fejese a keresztlécet találta el, és a többiek sem tudtak túljárni Kennedy kapus eszén. A körülményekhez képest az egy pontot is meg kell becsülni, többször is emberelőnyben játszva jobban is ki lehetett volna használni, joggal lehet hiányérzetünk, hogy nem sikerült megnyernünk a mérkőzést. Jövő szombaton a Vancouver ellen hazai pályán folytatjuk a menetelést.
Napi események: 08.10.
2013.08.11. 06:46 - Filip89
MLB:
- A Rockies a második mérkőzést is megnyerte a Pirates elleni hazai párharcban, hsizen a szombati játéknapon 6-4-es sikert arattunk ellenük. A második játékrészben Herrera RBI single-lel szereztünk vezetést, kisvártatva a vendégek kiegyenlítettek, a hatodik inning alatt pedig 3-1 arányban a vezetést is átvették, a mieink azonban rögtön egy parádés támadást vezettek, és öt szerzett ponttal fordítottunk. Ebben az akcióban Arenado és Blackmon egy-egy duplával volt eredményes, Fowler két pontos single-t regisztrált, Dickerson pedig ugyancsak beküldött egy futót. Ezután pedig már csak a legvégén szépítettek még egy ponttal a vendégek, de a magabiztos győzelmünket semmi nem veszélyeztette. A pontszerzőket feljebb felsoroltam, a kezdő dobó Nicasio 5 és 2/3 játék alatt háromszor kapitulált, és vesztes helyzet mellett távozott, a győzelmet végül Lopez abszolválta, Brothers pedig a kapott pontja ellenére lehozta a kilencedik sikeres save-et a szezonban. A párharc döntőjére a vasárnap esti órákban kerülhet sor, immár a söprésért küzdhetünk.
MLL:
- Az Outlaws a tizennegyedik alapszakaszbeli mérkőzését is megnyerte, történelmi menetelésünk végén tehát 14-0-s mérleggel söpörtük be a reguláris játékrészt. Az utolsó fordulóban házon kívül arattunk 18-12-es sikert a Nationals gárdája felett. Az első két negyed alatt magabiztos előnyt kovácsoltunk össze magunknak, a félidő idején már 11-4-re mentünk, a hátralévő időben pedig jobbára csak őriztük a magabiztos különbséget. Ismét a két fiatal tehetség szállította a csapat szekerét, Law és C. Bocklet fejenként 4+1-es teljesítményt produkált, Snider 2+3-ig jutott, Kimener szintén két gólt szerzett. A két hét múlva esedékes final four-ban a Hounds-szal fogunk találkozni, a másik ágon pedig a Nationals és a Bayhawks meccselhet egymással. Most vagy soha. Annyira kiemelkedtünk eddig a mezőnyből, hogy most nem szabad az utolsó pillanatban elbukni.
Napi események: 08.09.
2013.08.10. 05:42 - Filip89
MLB:
- A Rockies nagyszerű győzelemmel feledtette az elmúlt párharc söpréssel való elvesztését, hiszen 10-1-es sikert arattunk a Pirates elleni series nyitómeccsén pénteken a Coors Field-en. Igazából két jó támadásnak köszönhettük a fölényes diadalt, a végeredmény pedig már a harmadik játszma végére kialakult. A nyitó játékrész során Cuddy és Helton egy-egy pontot érő single-t regisztrált, Rosario pedig két pontos duplát hintett, egy pittsburgh-i szépítő pontot követően pedig a második inning alatt Cuddy RBI single-ből volt eredményes, Rosario 2-run HR-t varázsolt, Arenado és Culberson pedig ugyancsak hozzá tudtak tenni még egy pontot. Végül a harmadikban Cuddy kieséses játéka közben szereztük meg a tizedik pontunkat, a meccs utolsó két harmada már nyugodtabb körülmények között zajlott és egyetlen további pont sem született. A tíz pont közül Rosario négyet, Cuddy hármat vállalt, ahogyan az fentebb említésre került, míg a kezdő dobó DLR öt játék után nyolc ütéssel távozott, de csak egyetlen futást szereztek ellene, így megszerezte a tizenegyedik győzelmét a szezonban. Szép sikert arattunk, reméljük ezzel végre sikerül kilábalni az elmúlt hetekben tartó hullámvölgyből.
Mets - Rockies 3:0 L
2013.08.09. 07:35 - Tomi_Tanguay
Tovább tart a Colorado Rockies mélyrepülése, az elmúlt három napban megint csak vereségeket szenvedtünk, ami azt jelentette, hogy a tíz meccses road tripen kilencszer kaptunk ki.
1. meccs, hétfő: Mets-Rockies 3-2
Az első mérkőzésen az újonc Bettis lehetett a kezdő dobónk, elkapó poszton Rosario játszott, az infielden Helton, LeMahieu, Tulo, Arenado vonultak fel, a külső hármast pedig a Dickerson-Fowler-Cuddy trió alkotta. A legelső akcióban Fowler harcolt ki egy sétát, mely után pickoff által esett ki, eközben a házigazdák két ütést szereztek két outig, majd Lagares mindkét futót beküldte egy triplával és hamar 2-0s előnyre tettek szert. A folytatásban két kieső mellett Helton jegyzett egy duplát, a Mets következő akciójában egy séta után sorban hárman búcsúztak el. A harmadik tetején kiesett a denveri hármas, míg odaát egyetlen 2out doublet született. Ezt követően mindkét csapatban három-három out történt, majd az ötödik akcióban Rosario egy single, Helton pedig egy error révén jutott bázisra, amikor Arenado tudott eredményes lenni egy sac flyból, végül LeMahieu ellen dupla játékkal védekeztek. Aztán Bettis magabiztosan búcsúztatott el három ellenfelet, majd éppen a dobó helyett érkezett a pinch hitter Blackmon egy solo hazafutással, mellyel kiegyenlítettünk és újabb két pályára kerülést követően ért véget a denveri akciók. A következő dobórészt Ottavino egy single ellenére abszolválta, nálunk kiesett mind a három próbálkozó. Aztán Lopez teljesített hibátlanul a dombon, nálunk legközelebb csak Fowler jutott bázisra egy sétával, de a kettes bázis elrablása után tovább nem jutott el. A hazaiak egy leadoff singlelel kezdtek, az üres egyes bázisra felengedtünk egy embert, majd ismét Lagares volt pontszerző egy singlelel, így 3-2re megint hátrányba kerültünk. A legutolsó támadásban Arenado és LeMahieu értek el egy-egy singlet, de a szélső bázisoknál tartó futókat nem sikerült hazaküldeni, így sajnos egy ponttal alul maradtunk a küzdelemben.
- 6-6al végeztek a csapatok az ütésekben. Blackmon mindössze a második hazafutását és az ötödik pontját regisztrálta az idényben, közben Arenado a 36. RBIt termelte a biztonságijából. Bettis az első öt játék alatt ezúttal csak négy ütésből két pontot szenvedett el, sokat javult a bemutatkozó meccséhez képest. Ottavino a maga játékában egyetlen walkot engedett. Lopez már a negyedik vereséget kapta, miután két inning alatt kapott egy futást.
2. meccs, kedd: Mets-Rockies 5-0
A második felvonásra új ember volt a kezdőben a LF Blackmon, valamint az aktuális dobó Chacin volt, a fiatal dobó vezérletével joggal bíztunk a javításban. Az első támadásban sajnos simán kiesett a denveri hármas, de a hazai oldalon is csak egyetlen 2out single született. A másodikban Rosario révén nálunk is egy single esett, majd két singlet követően volt játékosunk Quintanilla pontot érő single találatával szerzett vezetést a Mets. Ezt követően háromból három kiejtést kaptunk, míg a Metsnél egy sétát követően lineout double play történt, de a következő akcióban is csak egy singlet jegyeztünk Cuddy révén. A negyedik dobórész során beszedtünk egy doublet és Buck RBI single ütésével 2-0ra növelte előnyét a hazai gárda. Az ötödikben csak a Mets jegyzett pályára kerülést egy single találat jóvoltából, majd megint kiesett a denveri trió, de a hatodik alján az ellenfél futói sem jártak a bázisok közelében. Aztán a hetedik játszma alatt megint három-három kiejtés történt, majd Arenado singlet követően LeMahieu szaladt be egy dupla játékba. Ezt követően Chacint Corpas váltotta és a csere dobó ellen egy séta, egy ground rule double és két out mellett egy intent walk révén töltötte fel a bázisokat a hazai csapat, ekkor Flores bases clearing doublet jegyzett, mindhárom futót hazaküldta és 0-5re módosult az eredmény. A legutolsó akcióban már csak egy single ütésre voltunk képesek Blackmon jóvoltából, aki a kettes bázisnál tovább nem is jutott el, nem tudtunk tehát szépíteni.
- Mindössze négy ütésünk volt a hazaiak kilenc találatával szemben, a támadók ezen a napon nem tudták felvenni a kesztyűt az ellenféllel. Chacin a meccs korai szakaszában beszedett két runt, később nem kapott pontot, de a hét inning alatti két pont az idénybeli hatodik vereségét eredményezte. A végén Corpas az utolsó játék során két ütésből összesen három runt kapott.
3. meccs, szerda: Mets-Rockies 2-1
Az outfielden összeállít a Culberson-Dickerson-Blackmon junior trió, Cuddy átkerült az egyesre, Herrera volt a SS és Torrealba az elkapó, a soros dobó pedig Manship lehetett. A legelső játékban Blackmon és LeMahieu single ütéseivel haladtunk előre, azonban egy flyout közben egyiküket megelőzték a kettesen, majd hamarosan a harmadik out is összejött. Ezalatt Manship hibátlanul teljesítette az első dobó játékot, majd nálunk megint csak egy single született Torrealba jóvoltából. A második alján a házigazdák egy singlet és egy walkot hoztak, sorban két kiejtéssel sikerült lezárnunk az inninget. A következő játékrészben mindkét oldalon három-három out történt, majd a negyedik tetején az első ember Dickerson solo hazafutásával szereztünk vezetést, később Cuddy is bázisra lépett, de rablás közben lekapcsolták őt. Eközben a Mets két single és egy walk jóvoltából kieső nélkül töltötte fel a bázisokat, Flores groundout közben volt eredményes, Recker pedig sac flyból küldött haza egy futót, így 2-1re fordítani tudtak. Aztán az ötödik játék mindkét fél részéről eredménytelen volt, a hatodikban LeMahieu hozott egyetlen singlet, Francis pedig egy walk és egy single ellenére összehozta a három outot. A folytatásban Arenado leadoff singlet követően hárman kiestek, közben Outman kárára csak egyetlen ütés született. A nyolcadik akcióban ismét LeMahieu jegyzett egy singlet, a csere ember Tulo pedig sétát harcolt ki, de sajnos az első két bázisnál tovább nem sikerült eljutni. Belisle háromból három outtal abszolválta az aktuális dobórészt, a legutolsó akcióban pedig már mi se jutottunk bázisra, a harmadik mérkőzést is elvesztettük.
- Pedig az ütések számában 8-6 arányban jobbak voltunk, LeMahieu négy lehetőség alatt három ütésre volt képes, de egyikből se szerzett pontot. Az egyetlen denveri runt Dickerson idei második hazafutása jelentette, az újonc outfielder az ötödik RBIt regisztrálta. Manship első vesztes meccse során négy ütésből két pontot kapott az első öt inning alatt. Később Francis, Outman, Belisle trióból senki nem kapott futást.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 64-50 (114 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 58-55 (114 meccs)
3. San Diego Padres 52-62 (114 meccs)
4. Colorado Rockies 52-64 (116 meccs)
5. San Francisco Giants 51-63 (114 meccs)
A Dodgers tovább száguld a csoport élén, ezúttal a Cards elleni seriest nyerték meg idegenben. A D'backs a Tampa Bay elleni sikerekkel igyekszik követni őket, a Padres a mieinkhez hasonló bukták a legutóbbi seriest, míg a sereghajtó Giants döntetlenezett a Brewers ellen. A következő napokban a LAD a TB ellen folytatja, az ARZ a Metst fogadja, a SD Cincybe látogat, a SF ellenfele pedig a Baltimore lesz.
A mieink a gyenge road trip után hazatérnek és a Pittsburgh Pirates ellen három mérkőzést fogunk játszani a következő időpontokban: szombat 02:40, vasárnap 02:10, vasárnap 22:10. Reméljük hazai pályán visszatalálunk a győzelmek ösvényére. GO ROCKIES!!!
Napi események: 08.08.
2013.08.08. 22:40 - Filip89
MLB:
- A Rockies három nap alatt a harmadik mérkőzését is elvesztette a Mets otthonában, mivel a csütörtöki játéknapon 2-1 arányban maradtunk alul. A meccs valamennyi pontja a negyedik játékrészben született, Dickerson solo hazafutásával még a mieink szereztek vezetést, azonban az inning alsó felében a hazaiak két ponttal fordítani tudtak. A mieink aktuális kezdő dobója a sérülések miatt ezúttal Manship lehetett, aki öt inninget bírt ki a dombon, egyetlen játékban kapott két pontot, mindössze négy ütés és három séta született ellene. Később Francis, Outman, Belisle is színre lépett, egyikük sem kapott már újabb futást, viszont a támadóink ezúttal sem voltak túlzottan elemükben, bár 8-6 arányban több ütésünk volt, a helyzeteket nem tudtuk kihasználni. LeMahieu egymaga három ütést regisztrált négy beállás alatt, Tulo pedig szabadnapos volt, csak pinch hitter-ként használtuk. Egyre inkább elindultunk lefelé a lejtőn, már 12-vel több vereségünk van, mint győzelmünk, ezt csak az elmúlt pár hétben szedtük össze, sajnos a rájátszásról egyre inkább kezdhetünk lemondani. A mostani idegenbeli sorozatot mindössze 1-9-es győzelem-vereség mutatóval zártuk, a következő három napban visszatérünk a Coors Field-re, és a Pirates ellen próbálhatunk meg javítani.
Napi események: 08.07.
2013.08.08. 04:14 - Filip89
MLB:
- A Rockies újabb párharcot veszített el, miután a Mets elleni második összecsapáson 5-0-s vereséget szenvedtünk házon kívül. A házigazdák már a második játszmában vezetést szereztek, a kezdő dobó Chacin az első négy játékon belül kétszer kapitulált, végül hét inninget lehozott azzal a két futással, azonban a felettébb gyenge ütőjátékunk miatt képtelen volt elkerülni az idénybeli hatodik vereségét. A mieink a teljes összecsapás alatt mindössze négy darab single ütésre voltak képesek, az ellenfél kezdő dobója magabiztosan abszolvált complete game-et. A végeredményt Corpas ellen állították be a nyolcadik inningben, aki beszedett egy bases clearing double-t.Igazából most hozzá sem tudtunk szagolni a mérkőzéshez, ezúttal jóval simábban kaptunk ki. A csütörtök esti záró mérkőzésen Chatwood lesz kénytelen megpróbálni elkerülni a söprést.
Rapids: hét év után ismét miénk a Rocky Mountain Cup
2013.08.07. 07:43 - Filip89
- Tóth Milán írása -
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Colorado Rapids odahaza 2-2-es döntetlent játszott a hétvégén a Nyugati konferencia listavezetőjével, a Real Salt Lake-kal. Nem csak egy bajnoki pontot tartott otthon Oscar Pareja legénysége Brown és Castrillon góljának köszönhetően, hanem a 2013-as Rocky Mountain-kupát is elhódította a riválissal szemben.
Rapids 2 v 2 RSL
Csapat: Irwin – Wynne (Castrillon, 46.), Moor, Mera, Klute – Sturgis, O’Neill – Harris (Cascio, 34.), Powers, Brown – Buddle (Mwanga, 56.).
Gólszerzők: Brown a 9., Castrillon a 71., valamint Grabavoy a 2. és Saborio a 21. percben (11-esből).
Buddle és Powers indította útjára a labdát, de a 2. percben a vendégek már meg is szerezték a vezetést. Nagyon elaludt a védelmünk, mind a négy hátsó játékost hibáztatni lehet a bekapott gólért, míg Irwin inkább már csak tehetetlen volt, hiszen Grabavoy egy lapos beadás után könnyedén helyezte a játékszert a kapuba, 0-1.
A 9. percben már jött is a válasz, ezúttal a vendég védelem volt nagyon könnyelmű. Irwin kirúgását a félpályánál Wynne csúsztatta meg, Deshorn Brown pedig a jobb összekötő helyéről indulva, egy védővel a nyakán viszonylag könnyedén oldotta meg a helyzetet 14 méterről. Szemfüles gólt volt, 1-1.
A félidő feléhez közeledve Moor volt szabálytalan az egyik RSL-játékossal szemben a 16-oson belül, amiért a bíró büntetőt ítélt a vendégek javára. Findley egy az egyben már megverte a Rapids csapatkapitányát, majd rutinosan fel is esett a lábában, de az tény, hogy Moor valóban szabálytalan volt. Az ítéletet Saborio hajtotta végre – egy kis közjáték után – nagyon magabiztosan, 1-2.
Szinte már a középkezdésből egyenlíthetett volna a hazai együttes. Klute passzolt középre a bal szélről, Buddle pedig miután levette a labdát a 16-os vonalán, ballal lőtt, de Rimandónak nem okozott gondot a hárítás.
A fordulást követően egyértelműen támadó szellemben léptek pályára Pareja játékosai, de Rimandón Castrillon sem tudott kifogni, majd a hálóőrnek egy nagyobb bravúrt is be kellett mutatnia, mert a labda egyik csapattársáról megpattanva tartott a kapuba.
A 70. miutumban azonban már senki és semmi nem tudta megakadályozni a félidőben beálló Jaime Castrillont a gólszerzésben. Klute szépen játszott össze Cascióval és Powersszal, utóbbi indította is a bal szélen elfutó védőt, aki pontosan a kolumbiai középpályás fejére varászolta a labdát. Szezonbeli első gólját a hetedik meccsén szerezte meg Castrillon, négy méterről – jobban nem is időzíthetett volna, 2-2.
Az utolsó öt perc kezdődött meg a rendes játékidőből, amikor szöglethez jutott a coloradói együttes. A vendégeknek sikerült felszabadítaniuk, de csak rövid időre, hiszen O’Neill labdát szerzett, majd kis szerencsével a 16-oson belül, pontosabban kilenc méterre találta magát a kaputól. A védő jobbal lőtt, de Rimando hatalmasat védett, így maradt a 2-2-es állás. A Rapids az egy pont mellett a Rocky Mountain Cup elhódításának örülhetett, hiszen áprilisban sikerült legyőznie riválisát Commerce Cityben.
A Nyugati Konferencia állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 38 pont (11-7-5)
2. Colorado Rapids 35 pont (9-7-8)
3. Portland Timbers 35 pont (8-3-11)
4. Los Angeles Galaxy 33 pont (10-9-3)
5. Vancouver Whitecaps 33 pont (9-7-6)
6. FC Dallas 32 pont (8-6-8)
7. Seattle Sounders 31 pont (9-7-4)
8. San Jose Earthquakes 30 pont (8-9-6)
9. Chivas USA 17 pont (4-13-5)
Jövő hét hétfőn a Chivas USA otthonába látogat a Colorado. A hazaiak továbbra is pocsék formában vannak, legutóbbi 11 meccsükön csak öt pontot gyűjtöttek. Ennek megfelelően a fogadás piacain fellelhető oddsok alapján a hét meccs óta veretlen Rapids a találkozó esélyese.
További amerikai sport akciók itt.
Napi események: 08.06.
2013.08.07. 03:33 - Filip89
MLB:
- A Rockies vereséggel kezdte a Mets elleni idegenbeli párharcot, ugyanis 3-2-re kikaptunk a keddi játéknapon. A házigazdák már az első inningben vezetést szereztek egy két pontos ütéssel, majd addig-addig igyekeztünk, amíg az ötödik és a hatodik játék tetején sikerült kiegyenlítenünk: először Arenado jegyzett egy sac fly megmozdulást; majd Blackmon volt eredményes egy solo hazafutással. Egy darabig 2-2-re álltak a csapatok, aztán a nyolcadik inningben Lopez ellen újabb ponttal volt eredményes a Mets, ami később a győztes futást jelentette, mivel a legutolsó akcióban a mieink már képtelenek voltak újítani. Mindkét csapatnak hat-hat ütése volt, egyetlen emberünk se volt képes fejenként egynél több találatra, nem tudtunk többet kihozni a mérkőzésből. Az újonc Bettis élete második startján öt inning alatt négy ütésből két pontot kapott, Ottavino egy hibátlan játékot hozott, Lopez pedig a két játéka alatt kapott egy futást, mellyel elvesztettük a mérkőzést. Így sajnos vereséggel hagytuk el a Citi Field-et, a holnapi folytatásban mindenképpen javítani kéne, ha nem akarunk újabb párharcot elveszíteni.
Pirates - Rockies 2:1 L
2013.08.05. 08:28 - Tomi_Tanguay
Továbbra se megy a Colorado Rockies csapatának, a legutóbbi idegenbeli párharcban mindössze egy győzelmet arattunk a Pittsburgh Pirates ellen két vereség mellett.
1. meccs, péntek: Pirates-Rockies 2-4
A series legelső mérkőzésén De La Rosa volt a dobónk, az infielden a Helton-LeMahieu-Tulo-Arenado négyes kezdett, a külső mezőnyben Dickerson, Fowler, Blackmon kapott lehetőséget, az elkapó szokás szerint Rosario lehetett. A legelső támadásban kiesett mindhárom emberünk, a hazaiaknál is csak egyetlen dupla esett. A második játszmát aztán Tulo solo hazafutásával nyitottuk, Chacin két embert engedett fel, de a kettő közt a Tulo-Helton dupla játékkal védekeztünk. A következő akcióban ismét három outot kaptunk, majd két ütést követően McCutchen RBI single megmozdulásával kiegyenlített a Pirates, az inninget pedig egy újabb double playel zártuk le. Ezt követően Dickerson single és Tulo walk után a kettesen maradt fent, egy single után pedig a LeMahieu-Tulo-Helton dupla játékkal jeleskedtünk. Az ötödik felvonásban mindkét oldalon három-három kiesés történt, majd a hatodik tetején Fowler és Dickerson pályára kerülésével lendültünk akcióba, majd Tulo single találatával vettük vissza a vezetést, őt követően pedig Helton mindkét előtte tartó futót beküldte egy singlelel és 4-1re léptünk meg. A folytatásban Chacin hibátlan játszmát hozott, majd simán kiesett mindhárom ütőnk, de szerencsére a Pittsburgh se tudott bázisra kerülni. Aztán a nyolcadik támadásban két kieső mellett Helton és Rosario jártak bázison, azonban Blackmon ellen összejött a harmadik out, miközben az aktuális dobórészt három groundout jóvoltából teljesítettük. Arenado és Dickerson single ütéseivel lendültünk legközelebb támadásba, egy wild pitchből a kettes-hármasra kerültek, azonban kétszer is forceouttal meg tudták akadályozni a pontszerzésre irányuló kísérleteinket. A befejező játékrészben Brothers beszedett két duplát, Alvarez találata jelentette a szépítő pontot a Pirates számára.
- 4-2re diadalmaskodtunk kilenc ütéssel, Tulowitzki két ütésből két RBIt regisztrált, az idei 20. hazafutását és a 61. pontját szerezte, Helton egyetlen találatából meghozta a 35. és a 36. RBIt a szezonban. Chacin nyolc játék alatt hat ütésből egyetlen pontot kapott, már a tizedik győzelmét aratta a szezonban. Brothers a nyolcadik save postázása közben beszedett egy pontot, de szerencsére baj nem történt.
2. meccs, szombat: Pirates-Rockies 5-2
A második mérkőzésre Cuddy került az egyes bázisra, a bal szélen pedig Culberson kezdett, a soros dobó De La Rosa lehetett. Az első inningben LeMahieu és Tulo a kettes-hármas bázisig jutottak, azonban Cuddyt és Rosariot egyaránt kiejtették. DLR két felengedés után két SOval oldotta meg az első játszmát, a másodikban mindhárom ütőnk kiesett, a hazaiaknál egyetlen single esett. A harmadik támadásban két sétát tudtunk kiharcolni, majd egy singlet követően McCutchen duplájával jutott előnyhöz a Pirates. Ezt követően Arenado hiába ért el egy singlet, mert Culberson ellen dupla játékkal védekeztek, majd Tabata hazafutással 2-0ra módosult az eredmény, egy HBP után pedig a Tulo-LeMahieu-Cuddy dupla játékkal védekeztünk. Az ötödik támadásunk ismét eredménytelen volt, majd DLR két felengedés után kieső nélkül távozott, Sanchez RBI singlelel volt eredményes, ismét dupla játékkal zárult a védekező rész. A hatodik tetején egyedül Tulo harcolt ki egy sétát, majd egy triplát követően Harrison biztonságival talált be Ottavino ellen. A hetedikben Arenado ért el egy sétát, Blackmon viszont dupla játék áldozata lett, miközben Ottavino három single közben Sancheztől kapott újabb pontot, Lopez fejezte be az aktuális játékot. 5-0s lemaradás mellett Dickerson és Lemahieu ütéseivel kezdtünk, egy out mellett Tulo RBI singlelel szépített, majd a dobócserét követően Cuddy pontot érő singlelel 5-2re zárkóztunk fel. A legutolsó akcióban már nem jártunk bázison, nem tudtunk változtatni az eredményen.
- A mieink hat, a vendégek 11 ütést értek el, Cuddyer a 63., Tulowitzki a 62. pontját regisztrálta az évad folyamán. De La Rosa négy teljes játékot élt túl, ezalatt hat ütésből három futást szenvedett el és sajnos nem tudta elkerülni a vereséget. Ottavino 2.2 inning alatt újabb két runt szenvedett el, Lopez a finisben érintetlen volt.
3. meccs, vasárnap: Pirates-Rockies 5-1
Visszatért a kezdőbe CarGo, rajta kívül Dickerson és Cuddy alkották az outfieldet, az egyesen Helton játszott, a kettesen Herrera, az elkapó poszton Torrealba volt új ember. A legelső támadásban Dickerson szerzett egy leadoff singlet, ám a kettes bázis elrablása közben kiesett, majd egy doublet követően McCutchen RBI singlelel megszerezte a vezetést a hazai gárda. A második próbálkozás alatt egyetlen sétát értünk el Helton jóvoltából, a vendégeknél egy walk és egy single esett, de sorban két kiejtéssel elhárítottuk a veszélyt. A folytatásban egyetlen single találatra voltunk képesek Herrera jóvoltából, ezzel szemben a hazaiak kieső nélkül töltötték fel a bázisokat és egy out mellett G. Jones sac flyal voltak eredményesek. Ezt követően CarGo bunt single után Cuddy kapott dupla játékot, Nicasio pedig kiszórta a pittsburghi hármast. Az ötödik tetején Torrealba és Herrera ért el egy-egy singlet eredmény nélkül, majd Nicasio két felengedést követően távozott, a váltótárs Corpas ellen pedig Martin 3run HRal takarított, végül egy séta után a Herrera-Helton dupla játékkal tudtunk hárítani, amikor a házigazdák már 5-0s előnyben voltak. Az egész hatodik játszma alatt csak a Piratesnél volt egy bázisra kerülés Corpas error miatt, majd a hetedik tetején Cuddy singlet követően két kiesőnél Herrera küldte őt haza egy RBI singlelel, amivel legalább szépíteni tudtunk. Aztán Outman magabiztosan kiejtett három embert, a mieink pedig nem tudtuak bázisra kerülni a nyolcadikban. A következő dobójátékot Belisle egy single ellenére, egy double play segítségével teljesítette, míg a befejező akcióban Cuddy single után Helton ellen dupla játékkal hárítottak.
- Mindkét csapatnak nyolc-nyolc ütése volt, a gyenge kezdés után azonban esélyünk se volt visszakapaszkodni. Herrera szerezte az egyetlen pontunkat, mely önmaga 13. RBI megmozdulása volt a szezonban, három beállás alatt három ütést jegyzett a mérkőzésen. Nicasio az idei hatodik veresége alkalmával az első 4.1 inning alatt hat ütést és négy futást szenvedett el, ráadásul az őt váltó Corpas elszenvedett egy 3run HRt. Outman és Belisle egy-egy pont nélküli játszmát abszolvált.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 61-49 (110 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 56-55 (111 meccs)
3. San Diego Padres 52-60 (112 meccs)
4. Colorado Rockies 52-61 (113 meccs)
5. San Francisco Giants 49-61 (110 meccs)
A Dodgers a Cubs elleni söpréssel erősítette meg a vezető helyét, a D'backs háromból kétszer vesztett Bostonban de maradt második, a SD 2-1re győzött a Yankees ellen, a Giants pedig 2-1 arányban maradt alul a Tampa Bayel szemben. A következő napokban a csapatok újra külön utakon járnak: STL-LAD, ARZ-TB, SD-BAL, NYM-COL, SF-MIL.
Hétfőn szabadnaposak leszünk, majd keddtől folytatódik az idegenbeli túra a New York Mets ellen. A következő időpontokban fogunk pályára lépni: szerda 01:10, csütörtök 01:10, csütörtök 18:10. GO ROCKIES!!!
Napi események: 08.04.
2013.08.05. 00:12 - Filip89
MLB:
- A Rockies újabb vereséget szenvedett a Pirates elleni párharcban, vasárnap 5-1 arányban kaptunk ki, így egy győzelem után két fiaskóval zártuk a series-t. A házigazdák már az első inningben vezetéshez jutottak, és sajnos az ötödik játszma végére már öt pontos előnyben voltak, szinte esélyünk sem volt a mérkőzésen, egyetlen szépítő pontra futotta az erőnkből, amikor a hetedik menetben Herrera egy RBI single-ből volt eredményes. Nicasio az ötödik játék közben négy kapott ponttal a birtokában távozott, Corpas ellen ugyancsak esett egy futás, míg Outman és Belisle kivételesen futás nélkül zártak. Sajnos, ezúttal sem tudtuk megnehezíteni az ellenfél dolgát, hiába zártunk 8-8 ütéssel, egyszerűen a korán összeszedett hátrányt képtelenek voltunk ledolgozni, így pedig csak sima vereség lehetett a vége. Továbbra sem tudtunk javulni, eddig az All-Star szünetet követően egyértelmű mélyrepülésben vagyunk, hétfőn szabadnap következik, keddtől pedig három mérkőzést vívhatunk a Mets vendégeként.
MLL:
- Az Outlaws továbbra is kíméletlen teljesítménnyel száguld egyre feljebb és feljebb, az alapszakasz 13. mérkőzésén a 13. győzelmünket arattuk, miután 13-10-re diadalmaskodtunk a Lizards otthonában. A mérkőzés jó darabig kifejezetten szoros küzdelmet hozott, a félidőben 6-6-ra álltak a csapatok, és a harmadik negyedet követően is döntetlen volt az állás, az utolsó játékrészben azonban Pennington, Kimener, C. Bocklet és Law találatira a hazaiaktól csak egyetlen válasz érkezett, így alakult ki a három gólos különbség a javunkra. C. Bocklet három-három góllal és előkészítéssel végzett, Sieverts három találatot szorgoskodott össze, Pennington pedig összesen két alkalommal talált be. Az alapszakasz legutolsó meccsét jövő szombaton vívhatjuk a Nationals-szel.
Napi események: 08.03.
2013.08.04. 05:34 - Filip89
MLB:
- A Rockies a második összecsapáson 5-2-es vereséget szenvedett a Pirates otthonában esedékes párharcban. A végig sima mérkőzésen a harmadik inningtől kezdve minden egyes játékban kaptunk egy pontot, mellyel 0-5-ös hátrányba kerültünk, később a nyolcadik tetején Tulo és Cuddy single ütéseivel tudtunk szépíteni, de a házigazdák dolgát már képtelenek voltunk megnehezíteni. Sajnos, nem sikerült az újabb bravúr, és a papírformának megfelelően, sima fiaskóval végeztünk szombaton. De La Rosa négy inning alatt három futást szenvedett el, a folytatásban Ottavino ellen újabb két futás született, ezúttal nem tudtuk feltartóztatni a pittsburgh-i ütőket. A vasárnap esti párharc-döntő alkalmával Nicasio vezetésével igyekezhetünk meglepetést okozni.
MLS:
- A Rapids sorozatban a hetedik mérkőzését vívta meg veretlenül, amikor a szombati játéknapon hazai környezetben 2-2-es döntetlent értünk a Real Salt Lake gárdája ellen. Ami pedig ennél is sokkal fontosabb, hogy ezzel megnyertük az idei párharcot ellenük, és 2006 után ismét miénk lett a Rocky Mountain Cup. A vendégek korán vezetést szereztek, mindössze két percet kellett várni az első góljukra, de a kilencedik minutumban az újonc Brown idei hatodik találata révén máris egyenlíteni. Kisvártatva újra megszerezte a vezetést a RSL, melyre végülis a 70. percben Castrillon jóvoltából tudtunk válaszolni. Ismét nagyot küzdött a csapat, és továbbra is tartjuk a minimális, három pontos lemaradást a nyugati listavezető mögött, a szerény rajtot követően az elmúlt hetekben egyre jobb formában teljesítünk, és minden esélyünk megvan a rájátszásba jutásra. Jövő vasárnap a Chivas USA ellen vár ránk egy idegenbeli fellépés.
Napi események: 08.02.
2013.08.03. 04:28 - Filip89
MLB:
- A Rockies az előző párharc söpréssel való elvesztését követően kellemes meglepetésre 4-2 arányban győzött a Pirates ellen az aktuális series nyitó összecsapásán. A második játszma tetején Tulo solo hazafutásával szereztünk vezetést, kisvártatva a házigazdák kiegyenlítettek, majd néhány eseménytelen inninget követően a hatodikban Tulo single-jével egy, Helton single-jével további két pontot szereztünk és 4-1-es előnyre tettünk szert. A kezdő dobó Chacin nyolc inning alatt mindössze egyetlen pontot kapott, később a befejező játékrészben Brothers ellen még egy futással szépíteni tudtak, de a biztos előnyt már nem adtuk le. A négy pontunkon Tulo és Helton kettő-kettő arányban testvériesen megosztoztak, összesen kilenc ütésig jutott a csapat, a CarGo-t helyettesítő Dickerson ismét két találatra volt képes. Chacin kimagasló teljesítménnyel rázta fel a gárdát, holnap éjjel De La Rosa-val próbálkozhatunk a félelmetesnek tűnő Liriano ellen.
Braves - Rockies 4:0 L
2013.08.02. 08:25 - Tomi_Tanguay
Sikertelenül folytatta szereplését a Colorado Rockies csapata, ugyanis az NL East éllovas Atlanta Braves ellen négyből négy mérkőzést vesztettünk el.
1. meccs, hétfő: Braves-Rockies 9-8 walk-off extra inningben
A párharc első mérkőzésére visszatért CarGo a sérülése után, mellette Fowler és Cuddy alkották az outfieldet, közben belül a Helton-LeMahieu-Tulo-Arenado négyes kezdett, a soros dobó De La Rosa elkapója pedig Rosario volt. Az első támadást rögtön Fowler leadoff doublelal kezdtünk, majd a hármasról CarGo küldte haza egy RBI singlelel, közben DLR egyetlen single ütést engedélyezett. A második felvonásban Rosario küldött ki egy solo HRt a jobb szélre, majd Arenado duplája után a hármas bázison maradt fent, védekezésben magabiztosan kiosztottunk háromból három outot. A harmadik tetején CarGo single, Tulo walk által lépett pályára, Cuddy egy triplával mindkettejüket beküldte, majd Helton biztonságijával immár 5-0ra módosult az állás. Ezután kerültünk először bajba és DLR az első dupla után Heywardtól kapott egy singlet, két újabb pályára kerüléssel kieső nélkül töltötték fel a bázisokat, Gattis forceoutból volt eredményes, C. Johnson 2run doublet szórt, Uggla kiesés közben volt eredményes, Simmons duplájával pedig 6-5 arányban fordítani tudtak. A negyedik játékrész alatt Arenado solo HRal rögtön egyenlítettünk, majd két out mellett LeMahieu és CarGo jutottak előre egy-egy single találattal, előbbi végül egy wild pitchből szerezte meg a vezetést jelentő pontot. Ezalatt mind a három atlantai ütő elbúcsúzott, nálunk is három out történt, majd a leadoff single után Uggla egyenlített egy duplával, Terdoslavich RBI single találatával pedig 8-7 arányban visszavette a vezetést a hazai alakulat. A hatodik játékrész alatt mindkét csapatnál három-három kiesés történt, nálunk Corpas volt hibátlan, majd a hetedikben is csak CarGo hozott egy singlet, a vendégek egyetlen találatra voltak jók. A nyolcadik tetején Helton és Rosario singlet értek el, Arenado azonban dupla játékot kapott, közben Outman és Lopez együttesen hozták az aktuális dobórészt. Az utolsó lehetőségünk során Fowler és LeMahieu foglaltak helyet a szélső bázisokon, amikor CarGo bevágta az egyenlítést jelentő RBI singlet, majd egy szándékos séta után a bases loaded lehetőséget Helton ellen zárták le. Belisle könnyedén hozta a kilencedik alját, 8-8nál jöhettek az extra inningek. Az első támadásban a leadoff single után hárman kiestünk, majd Escalona rögtön engedett egy sétát, Simmons pedig betalált egy RBI triplelel, így elvesztettük a mérkőzést.
- Fordulatos mérkőzésen húztuk a rövidebbet, leadtuk a korai 5-0s előnyt, majd a kilencedik inningben kiegyenlítettünk, mégis vesztesen távoztunk. 15 ütésünk közül a visszatérő Gonzalez 5/5öt vállalt, öt single közben kettőből pontszerző volt, 69 RBInál tart. Cuddyer egy találatából két futót küldött haza, Rosario megszerezte a 15., Arenado pedig a nyolcadik hazafutását az évben. De La Rosa az első öt játék alatt tíz ütésből nyolc futást kapott, nem tudta megismételni az elmúlt hetekben nyújtott remek formáját. Corpas két, Belisle egy hibátlan játékot teljesített, a végén Escalona már a szezonbeli negyedik vereséget regisztrálta.
2. meccs, kedd: Braves-Rockies 11-3
A mezőnycsapat megegyezett a hétfőivel, a soros dobó a jó formában lévő Nicasio lehetett. A legelső akcióban Fowler walk és LeMahieu single által került fel a szélső bázisokra, amikor CarGo sac flyból megszerezte a vezetést a javunkra, majd két SO után Freeman hazafutásával kiegyenlített a Braves. A második menetben Cuddy jegyzett egy leadoff singlet, két kieső mellett Arenado 2run HRal vettük vissza az előnyt, közben egy walk és egy single ellenére hoztuk a következő dobórészt. Legközelebb könnyedén kiesett a három denveri ütő, majd az első singlet követően J. Upton RBI doublelal zárkózott fel 3-2re a hazai csapat. Újra elbúcsúzott a denveri hármas, aztán Nicasio beszedett egy leadoff doublet, két out mellett pedig Heyward RBI single megmozdulásával egyenlített a Braves. Sajnos, még korántsem volt vége a hazaiak nagy akciójának, bepörköltek egy ground rule doublet, Freeman szándékos sétáltatásával pedig teli bázisok alakultak ki, Gattis single találatával két futót küldött haza, majd McCann 3run HRal takarított és csak egy újabb single után tudtuk befejezni, ekkor a házigazdák már 8-3ra vezettek. Az ötödik támadásban Helton single után Arenado kapott double playt, majd Francis egy SO közben engedett fel egy futót, illetve egy sétát is vétett, de megúszta pont nélkül az ötödik játszmát. A folytatásban megint nem jártunk bázison, de az Atlanta is csak egy singlet érte el, majd Cuddy single ütése után Rosario dupla közben a home platen előzték meg a denveri futót. Francis a következő játékrészben két singlet engedett, majd az őt váltó Escalona ellen Freeman vágott ki egy 3run HRt. Az utolsó másfél inning alatt már egyetlen bázisra kerülés se történt, maradt a 11-3as végeredmény.
- A korai vezetés ellenére nagyon simán kikaptunk, a hazaiaknak 14-7 arányban volt több ütésük. Arenado a kilencedik hazafutásából a 34. és a 35. pontját szerezte meg az idényben és egy pazar vetődése volt a hot cornerben, míg Gonzalez a 70. RBInak örülhetett. Nicasio négy játék után távozni kényszerült, addigra tíz ütést és nyolc futást vittek véghez ellene. Francis számlájára 2.1 IP alatt két futást írtak be, Escalona egy HRt kapott két out mellett, míg Lopez a végén egy hibátlan inninget postázott.
3. meccs, szerda: Braves-Rockies 9-0
A harmadik mérkőzésre Culberson kapta meg a lehetőséget 2B poszton, az aktuális dobó pedig Chatwood lehetett. Reménykedtünk a javításban, azonban az első akcióban Fowler a single után rablás közben lett elkapva, majd Culberson errorja után sorban két singlet kaptunk, a másodikból Freeman szerezte meg a vezetést a házigazdák javára. A folytatásban kiesett a soros denveri hármas, közben egy hit-by-pitchet vétettünk Uggla ellen, azonban a következő single közben a home platere tartó futót meg tudtuk előzni. Legközelebb ismét kiszórták a triónkat, majd két pályára engedést követően Freeman RBI singleből volt eredményes, Gattis ugyancsak beküldte az előtte lévő futót, McCann pedig 3run HRal takarított. Egy újabb singlet és egy doublet követően Minor szállította a következő pontot érő single találatot, majd egy out mellett cseréltünk dobót, Ottavino ellen egy kieséses játékból a nyolcadik futást is beszedtük. Ezt követően megint elhullott a három emberünk, majd egy single után C. Johnson infield singlelel módosult 9-0ra a meccs eredménye. Az ötödik felső részében két out mellett Arenado tudott felmutatni egy single ütést, mi csak egy futót engedtünk az egyesre egy SO közben wild pitch jóvoltából. A következő játékban megint három sima kiejtést kaptunk, aztán két single után zsinórban három outtal sikerült hárítani. Ezután újfent nem jártunk bázison, Outman azonban két kieső mellett teli bázist engedélyezett, szerencsére megúsztuk újabb kapott pontok nélkül. A nyolcadik akcióban Herrera leadoff singlet követően sorban három out következett, Lopez se engedett senkit bázisra, az utolsó menetben pedig már képtelenek voltunk veszélyeztetni.
- Négy inning alatt kialakult a végeredmény, sajnos esélyünk sem volt a szépítésre. Öt ütésünkből kettőt a leadoff hitter Fowler regisztrált, de ő sem tudta megváltani a világot. Chatwood jó szereplése megszakadt, 2.1 IP leforgása alatt tíz ütésből összesen nyolc pontot szedett be, az idei talán leggyengébb fellépése volt. Ottavino a következő 2.2 játékban mindössze két ütést és egy futást szenvedett el. Később Outman egy, Lopez két játékot oldott meg.
4. meccs, csütörtök: Braves-Rockies 11-2
Az outfielden új ember volt a kezdőben Dickerson és Blackmon is, az aktuális kezdő dobó az ifjú Bettis lehetett egyenesen a Double-Aből. A legelső akcióban hiába alakítottunk ki bases loaded helyzetet két single és egy walk jóvoltából, Helton és Arenado strikeoutot elszenvedve búcsúzott, a nagy lehetőség pedig oda lett. Válaszként a házigazdák az első séta után J. Upton 2run HRal rögtön vezetéshez jutottak és csak két újabb felengedést követően tudtuk lezárni a játékrészt. A második akciót Blackmon és LeMahieu révén két duplával nyitottuk, egy sétával ismét feltöltöttük a bázisokat, Dickerson kiküldött egy sac flyt, Tulo azonban SOval kiesett, majd reklamálás miatt még ki is állították. Eközben a Braves egy singlet követően Teheran RBI doublelal módosította 3-1re az eredményt. A folytatásban mindhárom denveri SOt kapott, a hazaiaknál egyetlen séta történt, a negyedikben egyedül LeMahieu ért el egy ground-rule doublet, majd egy single után Heyward csengetett be egy két pontos hazafutással. Újabb három kiesést szenvedtünk el, Bettis egyetlen séta ellenében az ötödik részt is lehozta. A hatodik tetején Helton leadoff single után Arenado dupla játékba szaladt bele, majd az első cseredobó Corpas hibátlanul dolgozott. Ezt követően LeMahieu kezdett egy singlelel, Dickerson sétált, Herrera RBI single találatával lopóztunk végre közelebb, majd a Braves két singlet követően C. Johnson RBI singlelel állította vissza a négy pontos differenciát. A nyolcadik menetben Helton single ütését követően megint sorban három outot szenvedtünk el, majd Escalona kieső nélkül két futót engedett bázisra és J. Upton 3run jackkel takarított, újabb két ütést követően McCann kieséses játékkal volt eredményes, végül Brothers ellen C. Johnson szerzett egy pontot érő singlet, már 2-11es hátrányban voltunk, mire sikerült befejezni a játékot. A legutolsó támadásban háromból három groundouttal véreztünk el.
- Zsinórban harmadszor kaptunk ki rendkívül simán, pedig az ütésekben csak 9-14el maradtunk alul, de a helyzeteket nem tudtuk kihasználni. LeMahieu négy beállás alatt három ütésből összesen két pontot regisztrált, illetve még Heltonnak volt két találata. Bettis az első öt játék alatt öt pontot szenvedett el élete első MLB meccsén. Corpas két játékban csak egy pontot kapott, Escalona viszont 0.1 IP leforgása alatt öt kikényszerített futással zárt.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 58-49 (107 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 55-53 (108 meccs)
3. Colorado Rockies 51-59 (110 meccs)
4. San Diego Padres 50-59 (109 meccs)
5. San Francisco Giants 48-59 (107 meccs)
A hét első felében a Dodgers 1-1re végzett a Yankees ellen, csak a Padres nyerte meg aktuális párharcát a Reds ellen, azonban a D'backs és a Giants egyaránt 2-1 arányban maradt alul az aktuális riválisával szemben. A következő napokban a LAD Chicagoban játszik, az Arizona Bostonban lép fel, a SD a Yankeest fogadja, a Giants pedig a Tampa Baynél szerepel.
A mieink a következő három napban az NL Central csoportelső Pittsburgh Pirates vendégeként próbálják meg a javítást halvány esélyekkel. A mérkőzések pontos időpontjai: szombat 01:05, vasárnap 01:05, vasárnap 19:35. GO ROCKIES!!!
Rapids: Kétgólos győzelem a Galaxy ellen
2013.08.01. 20:27 - Filip89
- Tóth Milán írása -
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Colorado Rapids 2-0-s győzelmet aratott a címvédő Los Angeles Galaxy ellen Commerce Cityben. A hazaiak vezető gólját Thomas szerezte az első félidő végén, majd rögtön a fordulást követően Powers volt eredményes.
Rapids 2 v 0 Galaxy
Csapat: Irwin – Wynne (Mera, 70.), Moor, O’Neill, Klute – Sturgis, Thomas – Brown (Mwanga, 77.), Powers, LaBrocca (Harris, 35.) – Buddle.
Gólszerzők: Thomas a 41. és Powers a 47. percben.
A vendégek Carlo Cudicinivel a kapuban kezdtek, a középpályán pedig Pablo Mastroeni, a coloradói labdarúgás legendája kapott helyet. Az amerikai-argentin 11 szezont követően intett búcsút a Rapidsnak, és szerződött a legutóbbi két szezon bajnokához. Több alapemberére sem számíthatott Bruce Arena, a kaliforniaiak vezetőedzője, hiszen Omar Gonzalez, Landon Donovan és Robbie Keane is meghívást kapott az MLS All-Starsba.
Fortuna ezúttal a Rapids oldalán állt, hiszen Thomas már a 4. perc végén könnyen piros lapot kaphatott volna egy csúnya belépőt követően, de hatalmas szerencséjére még a sárgát sem mutatta fel a bíró, pedig az a minimum lett volna. Újabb négy perc telt el, Thomas ismét nem mérlegelte a helyzetet, ám ekkor már megkapta az első figyelmeztetést.
Az első komolyabb lehetőségre a 22. minutumig kellett várni, ekkor egy távoli lövésre vetődött Irwin, de mivel a labda a jobb kapufa mellé ment, így nem kellett közbeavatkoznia. Ezt követően megint Thomas és a bíró – becsületes nevén Juan Guzman – volt a főszereplő: Juninho egy szép csellel ment volna el az ecuadori középpályás mellett, azonban utóbbi nem húzta vissza a lábát, az ellenfél játékosa pedig elesett benne. Egyértelmű szabálytalanság volt, de a spori a Rapids javára ítélt szabadrúgást, ráadásul Juninho még sárgát is kapott műesésért. Az biztos, hogy hatalmas szerencséje volt Thomasnak, hiszen három nagyon buta szabálytalanságot követőetett el mindössze 28 perc alatt!
Most már koncentráljunk magára a labdarúgásra. Buddle a 32. percben egy remek löketet engedett útjára, és bár szép próbálkozás volt, sajnos a labda, ha nem sokkal is, de elkerülte Cudicini kapuját. LaBrocca is tüzelt jó 30 méterről, szinte helyből, de pechére a keresztlécet találta el – hatalmas lövés volt.
Már csak négy perc volt hátra az első félidőből, és Henry Thomas ismét főszereplő volt, ám ezúttal pozitív értelemben a hazaiak szempontjából. A 28 éves játékos Powers jobb oldali szögletét fejelte közelről a kapuba, 1-0.
A szünetet követően nem vette vissza Oscar Pareja legénysége és Dillon Powers gólját követően már kettővel vezetett. Thomas fejjel tette tovább a labdát Powersnak, aki Buddle-lel kényszerítőzött, majd egy védővel a nyakán is szépen helyezte el a játékszert a kapu bal alsó sarkában, 2-0.
A folytatásban a Galaxy már nem tudott felpörögni kulcsjátékosai hiányában, de a 87. percben egyenlíthetett volna Zardes fejesét követően, az amerikai csatár azonban nagy helyzetben hibázott, így Irwin ismét kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést.
A Nyugati Konferencia állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 37 pont (11-7-4)
2. Colorado Rapids 34 pont (9-7-7)
3. Portland Timbers 34 pont (8-3-10)
4. Los Angeles Galaxy 33 pont (10-9-3)
5. Vancouver Whitecaps 32 pont (9-7-5)
6. FC Dallas 32 pont (8-5-8)
7. Seattle Sounders 28 pont (8-7-4)
8. San Jose Earthquakes 27 pont (7-9-6)
9. Chivas USA 17 pont (4-12-5)
Jelenleg a harmadik helyen áll a Rapids a Nyugati főcsoportban, hátránya három pont a listavezető Real Salt Lake-hez képest. Vasárnap éppen a Rocky Mountain rivális látogat majd a Dick’s Sporting Goods Parkba. A mieink jobb formában vannak, hiszen hat meccs óta nem kaptak ki, míg az RSL az elmúlt két fordulóban a Sporting KC-től (1-2) és a New York Red Bullstól (4-3) is kikapott. Áprilisban 1-0-ra nyertünk itthon, márciusban 1-1-re végeztünk idegenben, így előnyösebb helyzetből várjuk a harmadik összecsapást, amely a szurkolók számára is nagyon fontos lesz.
A fogadási tippek alapján szoros csata várható, remélhetőleg Rapids-sikerrel.
Leigazoltuk Ryan Lilja-t
2013.08.01. 18:30 - Black_Adder
A napokban a Denver Broncos előbb elvesztette kezdő centerét JD Waltont, majd a helyére ismételten visszahozott Dan Koppent is. Walton lábát újra kellett műteni, legjobb esetben október végén, november elején állhat újra edzésbe, Koppen pedig ACL szakadás miatt egész évre kidőlt, az ő estében ez gyakorlatilag pályafutása végét is jelenti.
Mivel tavalyi 4. körös centerünk Phillip Blake továbbra se hozza azt, amit a vezetés várna tőle, annyira szűken maradtunk a poszton, hogy Manny Ramirez lett a kezdő a fal közepén. A tavaly guardként Kupert botrányosan rosszul helyettesítő Ramirez jelenléte viszont nem nyugtatta meg kellőképpen a vezetést és Peyton Manninget, így kiváló irányítónk befolyását felhasználva visszacsaltuk a visszavonulásából régi jó barátját, Ryan Lilja-t.
Lilja 2004 és 2009 között Manning csapattársa volt Indianapolisban, és a liga jobb guardjai közé tartozott. 2010-től a divízió rivális Kansas City Chiefs csapatát erősítette, kezdetben szintén mint OG, azonban tavaly a KC-t ért sérülések miatt 12 meccs erejéig átkerült center posztra, ahol szintén remekül helytállt. A csapat csalódást keltő szezonja után azonban úgy döntött szögre akasztja a cipőjét, s bejelentette visszavonulását.
A Broncos kedvéért, na meg a pletykák szerint veterán minimumért nagyobb fizetésért azonban hajlandó volt visszatérni. (Klis szerint a szerződés akár a 2.2 milliót is elérheti, de még tisztázatlan, hogy milyen benchmarkokat kell hozzá teljesíteni). Lilja 31 éves, 8 év és 104 meccs a háta mögött NFL szinten. Egy falembernél ez nem számít annyira soknak, mondhatni jobb állapotban van, s talán többet is lehet várni tőle. Mindenesetre a centert utojára a középsuliban játszó Ramireznél mindenképp jobb opció lesz, ha átmegy a fizikai felmérőn.
Napi események: 07.31.
2013.08.01. 04:01 - Filip89
MLB:
- A Rockies továbbra is képtelen volt javítani a Braves elleni párharcban, a harmadik mérkőzésen 9-0-s vereséget szenvedtünk tőlük a szerdai játéknapon. Sajnálatos módon ismét megborult egy az elmúlt hetekben kiegyensúlyozottnak hitt denveri kezdő dobó, ezúttal Chatwood nem egész három játék alatt nyolc pontot kapott Freeman-éktől, akik ideje korán 8-0-s előnyhöz jutottak. Később jelentősen nem is változott a helyzet, a házigazdák a negyedik játékot követően kialakították a végeredmény. Nem sok keresnivalónk volt ezen az összecsapáson, mindössze öt ütésre voltunk képesek a hazaiak 15 találatával szemben. Ebben a párharcban eddig egészen siralmasak voltunk, az ütők és a dobók egyaránt katasztrofálisak, sejtettük hogy nem számíthatunk könnyű párharcra, de hogy ekkora osztálykülönbség lesz rendszerint a két csapat közt, azt talán nem gondoltuk volna. Csütörtök éjszaka immár a söprés elkerülése lesz a tét számunkra, szinte csak a csodában bízhatunk, hogy mindez sikerülhet.
Napi események: 07.30.
2013.07.31. 04:20 - Filip89
MLB:
- A Rockies sajnos az aktuális párharc második mérkőzését is elvesztette, a keddi napon a tegnapinál jóval simábban, 11-3-ra vesztettünk. Most bánhatjuk talán csak igazán, hogy hétfőn a szoros csatát nem tudtunk eldönteni a magunk javára, mert ezúttal az atlantai bombázók nem kegyelmeztek és alaposan megszórták a mieinket. Az első meccshez hasonlóan, az elején ismét vezettünk is, két játékot követően 3-1-es előnyben voltunk: CarGo sac fly-jal, Arenado két pontos hazafutással volt eredményes. Nem tartott sokáig a vezetés, az atlantaiak ugyanis már a negyedik játszmában alaposan megszórták Nicasio-t, és abban az inningben összesen hat szerzett ponttal tudtak fordítani 8-3-ra. Később a hetedik játszma alatt Escalona kárára bevágtak egy 3-run HR-t, mellyel a házigazdák beállították a későbbi végeredményt, a továbbiakban már képtelenek voltunk a szépítésre. A hazaiak 14-7 arányban jegyeztek több ütést, az első két játék után teljesen elfogyott a támadójátékunk és nagyon kevés veszélyt tudtunk jelenteni. Arenado a kilencedik hazafutását szerezte, CarGo pedig már 70 RBI-jal bír a szezonban. Nicasio nyolc kapott futással az ötödik vereséget regisztrálta a szezonban. A holnap éjszakai folytatásban Chatwood vezérletével próbálhatjuk meg a javítást.
Napi események: 07.29.
2013.07.30. 04:35 - Filip89
MLB:
- A Rockies drámai vereséggel nyitotta a Braves elleni idegenbeli párharcot, miután a hétfői első összecsapást tíz inningben vesztettük el 9-8 arányban. A mindvégig fordulatos összecsapáson eleinte a mieink álltak jobban, az első három játék alatt öt pontos előnyt kovácsoltunk össze: Cuddy 2-run RBI triple mellett CarGo, Rosario és Helton pontjaival. Aztán DLR először bajba került, és a harmadik atlantai támadásban hat pontot szedtünk össze, ennek eredményeként a házigazdák 6-5-re fordítani tudtak. Szerencsére a negyedik inningben máris visszavettük a vezetést, Arenado solo HR-nal volt eredményes, LeMahieu pedig wild pitch közben szaladt haza, 7-6 volt ekkor az eredmény. Legközelebb az ötödik alján történt változás, újabb két pontjával a Braves ismételten visszaszerezte az előnyt. Egy jó darabig maradt a 8-7-es állás a hazaiak javára, úgy tűnt, hogy el fogjuk veszíteni a mérkőzést, azonban a kilencedik támadásban CarGo találatával mégis egyenlíteni tudtunk. és extra inningekre került sor. Pechünkre azonban hiába mentettük meg a döntetlent, mégis elvesztettük a mérkőzést, mivel a tizedik játékban Escalona az első ütőt sétával felengedte, a másodiktól pedig bekapta a mindent eldöntő triplát. Hiába vezettünk 5-0-ra, és később hiába egyenlítettünk többször is, mégis üres kézzel kellett elhagynunk a pályát. 15 ütésünk volt a vendégek 12 találata közben, CarGo visszatért a sérüléséből, rögtön 5/5-ös lőlappal zárt, de például Rosario is három, Arenado és LeMahieu két-két ütéssel végeztek. A holnap éjszaka esedékes második mérkőzésen Nicasio mögött kísérelhetjük meg a javítást.
Rockies - Brewers 2:1 W
2013.07.29. 06:53 - Tomi_Tanguay
Múlt hétvégén a Colorado Rockies csapata igyekezett javítani az eddigi gyenge teljesítményén a hazai sorozatban és két győzelemmel behúztuk a Milwaukee Brewers elleni párharcot.
1. meccs, péntek: Rockies-Brewers 8-3
A párharc első összecsapásán az aktuális dobó Chatwood lehetett, akinek az elkapója Rosario volt, a belső pályán még Helton, LeMahieu, Tulo, Arenado kezdtek, kívül CarGo sérülése miatt a Blackmon-Fowler-Cuddy trió játszott. Az első inningben egyetlen single találatot kaptunk, ezzel szemben a denveri hármas simán búcsúzott. A következő dobórészben egy újabb singlet szenvedtünk el, majd két séta és egy single jóvoltából kieső nélkül töltöttük fel a bázisokat, egy out mellett Arenado infield singlelel szereztünk vezetést, közvetlen utána Chatwood 2run duplával volt eredményes, Fowler hit-by-pitchet kapott, majd LeMahieu kieséses játéka közben a negyedik pontot is elhelyeztük. A harmadik játszma mindkét oldalt eredménytelen volt, a negyedik tetején egyetlen 2out singlet hoztak a vendégek, míg részünkről loaded 1out alakult ki, LeMahieu ismét forceoutból volt eredményes, Tulo pontot érő singlet regisztrált, Cuddy RBI singlel jeleskedett, illetve még Helton is bepörkölt egy singlet a 8-0s előnyért. Chatwood újabb dobórészt teljesített hibátlanul, nálunk Blackmon errorból, Chatwood singleből járt bázison, de sorban két outtal elhárult a veszély. Ezt követően kerültünk először bajba és a leadoff doublet követően Aoki RBI single találatával szépített a Brewers, majd egy újabb single után Schafer groundouttal volt eredményes. Az aktuális támadásban kiesett a három denveri ütő, majd Chatwood újra kiosztott három kiejtést és a hetedik inning számunkra is eredménytelen maradt. A nyolcadik tetején Corpast egy single után kisegítette az Arenado-LeMahieu-Helton dupla játék, nálunk ismét kiesett a soron következő hármas. A legutolsó játékrészben Gomez volt eredményes egy hatalmas hazafutással, ezzel alakult ki a 8-3as végeredmény.
- Két jó támadásnak köszönhettük a magabiztos győzelmet, 9-8ra végeztünk az ütésekben. Arenado és Helton mindketten két találatot és egy RBIt jegyeztek, LeMahieu ütés nélkül szerzett két pontot. Chatwood fantasztikusan teljesített, hét játszma alatt hat ütésből mindössze két pontot kapott a gyengébben sikerült játékában és összesen 11 SOt osztott ki, ráadásul egy 2run ütést is vállalt. Corpas az utolsó két inning alatt egy HR révén kapott egy pontot.
2. meccs, szombat: Rockies-Brewers 5-7
Az összeállítás megegyezett a pénteki mezőnycsapattal, a sérült Pomeranz helyére McHught hoztuk fel dobónak és ő kezdett a második mérkőzésen. A nyitó támadásban a Brewers máris alaposan fogást tudott találni az alkalmi dobón, a leadoff doublet követően Segura singleből szereztek vezetést, az újabb dupla után pedig Gomez sac flyból volt eredményes, majd Gindl pontot érő doublelal 3-0ra módosította az eredményt. Támadásban nem tudtunk bázisra kerülni, majd a második két kieső után egy bunt single és egy rablás után ismét Segura talált be egy RBI singlelel, majd végre mi is megszereztük az első ütésünket Rosario révén. A harmadik tetején egy single után Francisco 2run HRal növelte tovább a Crew előnyét, a mieink mindössze három groundoutot tudtunk felmutatni. Ezt követően McHugh kiszórta a vendégek trióját, míg nálunk Tulo regisztrált egy singlet. Az ötödikben mindkét oldalon egy-egy single esett, részünkről Blackmon járt bázison, majd Ottavino ejtett ki háromból három ellenfelet. Aztán a hatodik alján LeMahieu dupláját követően Tulo RBI singleből szépített, egy sétát követően pedig Rosario takarított ki egy 3run HRal és 6-4re felkapaszkodtunk. A következő játékrészben Lucroy hazafutásával stabilizálta a különbséget a Brewers, majd a csere ütő Dickerson singlet jegyzett, Fowler errort harcolt ki, de LeMahieu ellen dupla játékkal védekeztek. A nyolcadik felső részében Outman hibátlanul végezte a munkáját, őt követően az első emberünk Tulo solo hazafutással talált be, visszajöttünk újra két pontra. Az utolsó dobó játékban Escalona egyetlen singlet kapott, majd másfél órás esőszünetet kellett tartani a befejező támadás előtt. Sajnos az utolsó akcióban nem tudtunk bázisra jutni, két ponttal alul maradtunk.
- A vendégek magabiztosan végig vezetve diadalmaskodtak, később kicsit feljebb zárkóztunk, de az egyenlítés váratott magára. Tulowitzki három ütés mellett két pontot szerzett és két futást harcolt ki, belőtte a 18. hazafutását az évben. Rosario két találatból összesen RBIt postázott, tőle a 14. HRt láthattuk. McHugh felejthető kezdése vereséget jelentett, öt inning alatt kilenc ütésből hatszor kapitulált. Ottavino a következő két játszmában egyetlen pontot szenvedett el, Outman és Escalona a hajrában hibátlanok voltak.
3. meccs, vasárnap: Rockies-Brewers 6-5
A párharc döntőjére új ember volt a kezdőben a C Torrealba, a 2B Herrera, a RF Dickerson, míg a soros dobó Chacin lehetett. Az első játékban magabiztosan osztottunk ki három ütőt, majd két kieső mellett Tulo solo hazafutásával jutottunk vezetéshez. A folytatásban beszedtünk két ütést és egy szándékos sétával bases loaded 1out alakult ki a Brewers javára, amely szituációból Bianchi pontot érő singlelel egyenlítettek, végül egy dupla játékkal sikerült hárítani. A második akcióban egyetlen singlet jegyeztünk, majd a harmadik tetején Aoki hazafutásával vette vissza az előnyt a vendég együttes, nálunk megint csak két single született Fowler és Dickerson jóvoltából. Ezt követően egy leadoff double után két kiesőnél Bianchi csapott le egy RBI singlelel, nálunk egyedül Helton ért el egy triplát. Az ötödik tetején csak egy duplát engedtünk, de ismét mindhárom denveri kiesett. Chacin a hatodik részt egyetlen singlelel lehozta, majd Dickerson solo hazafutással jeleskedett, egy out mellett pedig Cuddy is a jobb szélre bombázott egy HRt, így 3-3ra kiegyenlítettünk. A hetedik inninget ugyancsak a kezdő dobónk oldotta meg, eközben támadásban két kieső mellett Fowler hazafutásával átvettük a vezetést. Ezt követően Belisle engedett egy doublet, sikeresen elrabolták a hármas bázist, Y. Betancourt 2run hazafutásával pedig visszavették a vezetést. A nyolcadik akcióban aztán Tulo dupla után Cuddy RBI doublelal egyenlített, egy wild pitchből megszerezte a hármas bázist, Arenado RBI single találatával pedig újra előnybe kerültünk. Ezután már csak Brothers feladata volt hátra, aki egy error ellenére megoldotta a savet és 6-5re megnyertük az izgalmas mérkőzést.
- Többször változott a vezetés menet közben a csapatok közt, miközben 12-10 arányban jegyeztünk több találatot. Cuddyer volt az egyetlen játékosunk két ponttal, a 17. hazafutás mellett egy sima RBIt is regisztrált. Eközben a 2/4es Tulowitzki a 19. hazafutást szerezte, Fowler két ütés közt a 12. HRt süllyesztette el, Dickerson pedig az első rakétát hozta a szezonban. Chacin hét játszma alatt három pontot kapott nyolc ütésből. Belisle bár egyszer elhagyta az előnyt, két kapott pont ellenére övé lett a győzelem. Brothers hetedik alkalommal oldott meg sikerrel egy savet.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 56-48 (104 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 54-51 (105 meccs)
3. Colorado Rockies 51-55 (106 meccs)
4. San Diego Padres 48-58 (106 meccs)
5. San Francisco Giants 46-58 (104 meccs)
A Dodgers a Reds elleni győzelmekkel erősítette meg a helyét a csoport élén, a D'backs elvesztette a Padres elleni párharcot, a Giants pedig söprésre került a Cubs ellen. A következő napokban LAD-NYY, TB-ARZ, SD-CIN, PHI-SF seriesek következnek a riválisok számára.
A mieink idegenbeli mérkőzésekkel folytatják, a következő négy alkalommal az NL East éllovas Atlanta Braves lesz az ellenfelünk a következő időpontokban: kedd 01:10, szerda 01:10, csütörtök 01:10, péntek 01:10. Nem mi leszünk a favoritok, de az életben maradáshoz fontos lenne minél jobb eredményeket elérni. GO ROCKIES!!!
Napi események: 07.28.
2013.07.29. 02:15 - Filip89
MLB:
- A Rockies egy fordulatos összecsapás végén 6-5 arányú győzelemnek örülhetett a Brewers elleni párharc harmadik mérkőzésén, ezzel 2-1 arányban hoztuk a series-t, a tíz meccses homestand-et pedig 5-5-ös végeredménnyel fejeztük be. Tulo hazafutásával már az első inningben vezetéshez jutottunk, melyre azonban a továbbiakban a vendégek három apró pontocskával válaszolni tudtak, és a negyedik közepére már 3-1 arányban fordítottak. A hatodik támadás hozta meg a várva várt áttörést a denveriek számára, amikor Dickerson és Cuddy solo hazafutásaival 3-3-ra ki tudunk egyenlíteni. Sőt, a hetedik akcióban Fowler solo HR találatával a vezetést is átvettük egy rövid időre, azonban sajnos Belisle bizonytalankodott a következő játékrészben, és beszedett egy 2-run HR-t, mellyel ismét fordított a Brew Crew 5-4-re. Szerencsére azonban még nem volt vége a mérkőzésnek, a nyolcadik támadásban Cuddy double és Arenado single találatok révén 6-5 arányban visszavettük a vezetést, a végén pedig Brothers lehozta a save-et, így győzelemnek örülhettünk. Négy solo hazafutás mellett az utolsó támadásban két ponto érő ütést jegyeztünk: Dickerson az első, Tulo a 19. HR-t regisztrálta például. Ezt a párharcot legalább megnyertük, de a folytatás nagyon nehéz lesz, utazunk keletre, és a következő négy napban a jó erőkből álló Braves ellen kéne helytállnunk, az első felvonás alkalmával DLR lesz a kezdő dobónk.
Napi események: 07.27.
2013.07.28. 05:37 - Filip89
MLL:
- Az Outlaws a szezonbeli tizenkettedik mérkőzésén is győzelmet tudott aratni, miután hatalmas küzdelemben 14-12-re diadalmaskodtunk a Bayhawks ellen hazai környezetben. A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, és az első negyedet követően 4-1-es előnyben voltak, a másodikban azonban szerencsére Snider vezérletével egyre jobban beindultunk, és a félidő idejére egyetlen gólra fel tudtunk zárkózni. A szünet utáni folytatásban a 'Hawks általában egy találattal előttünk járt, mi mentünk utánuk és igyekeztünk rendszerint egyenlíteni, ami általában sikerült is, és a mindent eldöntő játékrész előtt 10-10re álltunk. Aztán viszont a mieink tudtak újítani, alig több mint öt perc alatt négy találatot süllyesztettünk el az ellenfél ketrecében, a bűvős 14 találat pedig már elég volt a győzelemhez. Sieverts négy gólt szerzett, Snider hármat, Pennington és Mangan mindketten dupláztak, illetve jó néhányan egy-egy góllal végeztek, Schwartzman kapus pedig 14 védésig jutott. Beállítottuk az MLL-rekordot, és immár biztos, hogy az alapszakasz első helyéről várhatjuk az augusztusi négyesdöntőt. Addig már csak két mérkőzésünk van hátra, jövő hétvégén a Lizards-nál fogunk vendégeskedni.
MLS:
- A Rapids rendkívül értékes győzelmet aratott a szombati játéknapon, hiszen a címvédő Galaxy csapatát sikerült felülmúlnunk 2-0 arányban. Bátran játszottunk a teljes első félidőben, több helyzetünk volt, mint a vendégeknek, de természetesen nem adták olcsón a bőrüket. Aztán néhány minutummal a félidő beköszönte előtt mégis megszereztük a vezetést, Powers szögletét Thomas fejelte be a hálóba közvetlen közelről. A szünet alatt tehát 1-0-ra vezettünk, a folytatásban pedig alig több mint egy perc elteltével máris megdupláztuk az előnyünket, mivel Buddle nagyszerű passzal ugratta ki két védő között Powers-t, a fiatal középpályás pedig az idei negyedik asszisztját követően a negyedik gólját is megszerezte. A hátralévő időben ugyan a kaliforniaiak sokat próbálkoztak, masszívan védekeztünk, és a lefújásig már nem változott többször az eredmény. Magabiztos, két gólos győzelmünkkel egy csapásra helyet cserélt egymással a két csapat a tabellán, és immár harmadikok vagyunk, mindössze három ponttal lemaradva a nyugati éllovas RSL-től. Hat veretlenül megvívott találkozót követően jövő szombaton a Real Salt Lake együttesét fogjuk vendégül látni egy igazi hegyvidéki rangadó keretein belül.
Napi események: 07.26.
2013.07.27. 05:16 - Filip89
MLB:
- A Rockies győzelemmel kezdte a hétvégi hazai párharcot a Brewers ellen, akiket a pénteki összecsapáson 8-3 arányban fektettünk két vállra. Már a második játszmában négy pontos vezetésre tettünk szert, ugyanis Chatwood két pontos ütése mellett Arenado és LeMahieu küldött be egy-egy futót, majd két akcióval később ismét négy futást helyeztünk el: LeMahieu, Tulo, Cuddy, Helton voltak eredményesek a negyedik támadásban, melynek köszönhetően máris 8-0-s előnyhöz jutottunk. A vendégek a mérkőzés második felében tudtak egy kicsit szépíteni, a hajrában Chatwood ellen két, Corpas ellen egy futást vittek véghez. Egyébként a denveri kezdő dobó fantasztikusan teljesített, az első hat inning alatt mindössze két futást kapott a 11 strikeout-ja ellenében, ráadásul emellett az egyik olyan emberünk volt támadásban, aki két pontot szerzett LeMahieu mellett, a többiek mind-mind egy RBI-t jegyeztek. A holnap éjszakai második mérkőzésen Pomeranz lenne a soros dobó, de a napokban DL-re tettük, minden bizonnyal McHugh-ot fogjuk felhozni kezdőnek.
Rockies - Marlins 1:3 L
2013.07.26. 06:57 - Tomi_Tanguay
A hét első négy napján a Colorado Rockies sajnos háromszor is vereséget szenvedett az NL utolsó Miami Marlins gárdájától hazai környezetben.
1. meccs, hétfő: Rockies-Marlins 1-3
A párharc első mérkőzésére Pomeranz került fel a keretbe dobónak, az elkapója Rosario lehetett, az infielden még Helton, LeMahieu, Tulo, Arenado kapott lehetőséget, kívül pedig CarGo, Fowler, Cuddy alkották a kezdőt. Az első bekapott single után Stanton duplájával szerzett vezetést a Marlins, egy újabb singlet követően pedig Polanco sac flyal tudott eredményes lenni, válaszként egyetlen singlet mutattunk fel LeMahieu jóvoltából. A másodikban csak egy single ütést szenvedtünk el, majd Cuddy és Arenado révén jutottunk egy-egy ütésig, de a pontszerzés ismét elmaradt. Ezzel szemben a vendégek Lucas hazafutásával már 3-0ra húztak el, újabb két séta után dupla játékkal sikerült hárítani, majd LeMahieu ütése után CarGo vált DP áldozatává. A negyedik tetején magabiztosan védekeztünk, aztán az első ember Tulo solo hazafutásával sikerült szépíteni, Cuddy duplája után viszont zsinórban három outot szedtünk össze. Ezt követően Pomeranz egy kieső mellett két sétát engedett, az első csere dobó Corpas mögött pedig a Tulo-LeMahieu-Helton dupla játékkal védekeztünk. A mieink részéről kiesett a soros három ütő, majd egy singlet követően újra double playt mutattunk be, a következő akció során pedig Tulo leadoff single után zsinórban három kiesést szenvedtünk el. A hetedik dobórészben egyetlen singlet szedtünk be, miközben nagyon simán kiesett mindhárom denveri próbálkozó. A folytatásban Lopez teli pályát engedett két single és egy walk révén, Mathis ellen groundouttal hárítottuk el a veszélyt, majd támadásban egyedül CarGo jegyzett egy doublet. A kilencedik játékot Lopez hibátlanul hozta, az utolsó menetben viszont már nem tudtunk változtatni, simán kiesett mindhárom denveri, így sajnos maradt a 3-1 arányú vereség.
- Mindkét csapat 9-9 ütésig jutott, sajnos a vendégek végig vezettek, három inning alatt három pontos előnyt szereztek maguknak és nem tudtunk fordítani. LeMahieu négy beállás alatt három találatot regisztrált, Tulowitzki két ütése közül az egyik a szezonbeli 17. hazafutása volt. Pomeranz a negyedik startján a negyedik vereséget is elszenvedte, ezúttal 4.1 inning alatt öt ütés és négy séta mellett összesen három pontot kapott, ERA statisztikája jelenleg 8.10es. Corpas majdnem három teljes játékot hozott le pont nélkül mindössze két ütéssel. Lopez ugyancsak két találatot kapott az utolsó két inning alatt és három SOt is összehozott.
2. meccs, kedd: Rockies-Marlins 2-4
A második meccsre a kezdőcsapat nem változott a mezőnyben, a soros dobó Chacin lehetett, akitől mindenképpen javítást reméltünk. Az első inning alatt a vendégek egy singlet értek el, részünkről Fowler harcolt ki egy sétát, de a rablási kísérletét megfékezték. A másodikban kiejtettük az aktuális floridai hármast, majd két kieső mellett Helton bombázott ki egy solo HRt a jobb szélre a vezetésért. Ezt követően a Marlins is két kieső után indult be, az első singlet követően elrabolták a kettes bázist és Yelich RBI single találatával egyenlítették ki az eredményt. A következő próbálkozásban kiesett mindhárom hazai ütő, majd a negyedik tetején Chacin hibátlanul teljesített, LeMahieu és Tulo single ütései után azonban két SOt szenvedtünk el. Aztán a vendégek rögtön bepakoltak két újabb singlet, egy outnál pedig Hechavarria pontot érő duplával jeleskedett, rögtön őt követően Yelich RBI singlet regisztrált és 3-1re húztak el. A folytatásban Arenado és Chacin jutottak bázisra, de Fowler ellen dupla játékkal védekeztek, a hatodik dobórészt hibátlanul oldottuk meg. Aztán LeMahieu triplájával lendültünk akcióba, egyből utána CarGo groundout közben szépítettünk, a hetedik tetején pedig a vendégek egy leadoff doublet értek el, melyet követően zsinórban három outot postáztunk. A Helton-Rosario-Arenado triót gond nélkül kiejtették, ezután Outman beszedett egy solo HRt Stantontól, egy újabb single után pedig Escalona volt a dombon, amikor a LeMahieu-Tulo-Helton dupla játékkal lezártuk az inninget. A nyolcadik akcióban háromból három kiejtést kaptunk, Belisle két out után két singlet engedett, végül már csak egy sétára volt képes CarGo, de a harmadik kanyarnál nem jutott messzebb, maradt a 4-2es végeredmény.
- A Marlins 12-5el jobb volt az ütésekben és az ötödiktől kezdve folyamatosan vezettek. Helton napi egyetlen találata a hetedik hazafutása volt az évben, ezzel 32 pontos. A másik RBIt Gonzalez jegyezte egy groundoutból, ütése nem volt, de már a 67. pontját érte el. LeMahieu volt a legjobb ütőnk két találattal, illetve egy parádés elkapást is végrehajtott. Chacin az első hét inning alatt nyolc ütésből három pontot szenvedett el, ami sajnos pont elég volt a szezonbeli ötödik fiaskóhoz. Outman egy outig két ütést és egy pontot kapott a nyolcadik. Escalona két, Belisle három kiejtést postázott futás nélkül.
3. meccs, szerda: Rockies-Marlins 2-1
A harmadik összecsapásra Torrealba foglalta el az elkapó posztot, az aktuális kezdő dobó pedig De La Rosa lehetett. A biztos series vereség elkerülése végett mindenképpen győznünk kellett, az első dobórészt két felengedés ellenére abszolváltuk, közben viszont az egyetlen bázis futó CarGo a singlet követően caught stealing áldozata lett. A folytatásban két singlet kaptunk, de pont nélkül megúsztuk, majd két kieső után két ütést jegyeztünk, Helton duplája után Arenado RBI single megmozdulásával a vezetést is megszereztük. A harmadik játék eseménytelenül alakult, majd a negyedik tetején DLR ismét hibátlanul teljesített, a mieinknél egyedül Cuddy ért el egy single találatot. Az ötödik játszmát egy single ellenére hoztuk, majd támadásban Torrealba és Fowler single találatait követően a szélső bázisokat foglaltuk el egyetlen kiesővel, amikor LeMahieu küldött ki egy sac flyt a center fieldre és két pontosra növeltük a különbséget. Kisvártatva DLR újabb játékot hozott egy 2out single ellenére, denveri oldalon egyedül Cuddy jegyzett egy walkot. A hetedik dobórészt a bullpen kezdte, Escalona ellen kieső nélkül villámgyorsan feltöltötték a bázisokat két single és egy hit-by-pitch révén, majd egy SOt regisztrált, Outman újabb dobás utáni kiejtést jegyzett, Lopez pedig lehozta a harmadik outot, így a rendkívül szorult helyzetet túléltük kapott futás nélkül. A következő akcióban Fowler és LeMahieu feljutása ellenére nem szereztünk pontot, majd Belisle ellen az első singlet követően a hármasról Solano küldte be a társát és csak a harmadik single után tudtuk összehozni a harmadik outot, egy pontra felzárkózott a Marlins. Ezt követően egyetlen sétára voltunk jók, de szerencsére az utolsó felvonást Brothers egy walk dacára biztosan abszolválta és megnyertük a mérkőzést.
- A vendégek 10-7 arányban több ütést vállaltak, de a korán megszerzett minimális előnyt a végsőkig meg tudtuk tartani. A hét ütést hét különböző játékos szerezte, Helton ért el egyedül duplát, Arenado évi 30. pontját postázta. De La Rosa a tizedik győzelmét regisztrálta, miután hat inninget lehozott öt ütéssel öt strikeout mellett. Escalona, Outman, Lopez erőit egyesítve hozta le a hetedik játszmát. Belisle a saját játékában három ütésből egy runt kapott, Brothers biztosan hozta a hatodik savet.
4. meccs, csütörtök: Rockies-Marlins 3-5
Az utolsó mérkőzésen Nicasio volt a dobó, elkapó posztra visszatért Rosario, Tulo helyett Herrera volt a shortstop, Cuddy átkerült az egyesre, helyette a jobb szélen Blackmon volt a csapat tagja. Az első inningben két kieső után kaptunk egyetlen doublet, közben a denveri hármas valamennyi tagja simán kiesett. A másodikban kiszórtuk a vendégek trióját, majd egy leadoff walkot követően Cuddy pickoff áldozata lett, Rosario és Arenado single ütései után pedig Herrera ellen fejezték be az inninget. Az egész harmadik játszmában csak egy séta született a vendégek részéről, a negyedikben mindkét oldalon egy-egy single esett. Ezt követően Nicasio továbbra is magabiztos volt, kiszórta a floridai triót, nálunk Herrera regisztrált egy sétát, a dobó pedig errorból lépett bázisra, de az első két bázisnál nem jutottunk tovább. Nicasio a hatodik részt is biztosan hozta, majd mindkét oldalon három-három out történt és a hetedik inning közepén az egyre inkább erősödő esőzés miatt kényszerszünetet tartottak 0-0s eredménynél. A folytatásban simán kiesett az aktuális hármasunk, majd Ottavino két strikeout után két singlet engedélyezett és egy wild pitchből sajnos a Marlins a vezetést is meg tudta szerezni. A nyolcadik támadásban képtelenek voltunk bázisra kerülni, ráadásul a kilencedikben Lopez sorban kapta az ütéseket, Stanton duplával volt eredményes, Lucas singlelel, Solano pedig két pontos HRal takarított és 5-0ra húztak el, végül Boggs segített befejezni a játékot. Az utolsó denveri akciót Pacheco singlelel nyitottuk, Cuddy duplából tudtunk szépíteni, közvetlen utána Rosario pontot érő singlelel volt eredményes, egy kieső mellett Arenado regisztrált single találatot, mely közben egy error jóvoltából szereztünk pontot, sajnos azonban Herrera ellen egy dupla játékkal befejezték az összecsapást, 3-5re kikaptunk.
- Sokáig pont nélkül alakult a mérkőzés, aztán az esőszünet után megszórtak minket és nem tudtuk már egyenlíteni öt pontos hátrányból. Cuddyer két ütést és egy sétát termelt, megszerezte az 57. pontját a szezonban, míg Rosario két találata közt elsüllyesztette a 48. RBIt az idényben. Nicasio az első hét inning alatt egyetlen pontot sem kapott, mindössze két ütést szereztek ellene és kilenc strikeoutot szorgoskodott össze. Ottavino regisztrálta a vereséget a nyolcadik menetben kapott egy pontjával, később Lopez egy out mellett négy ütésből négy runt szenvedett el, Boggs kettőből kettő kiejtést regisztrált.
Az NL West divízió jelenlegi állása (W-L):
1. Los Angeles Dodgers 53-47 (100 meccs)
2. Arizona Diamondbacks 53-49 (102 meccs)
3. Colorado Rockies 49-54 (103 meccs)
4. San Francisco Giants 46-55 (101 meccs)
5. San Diego Padres 46-57 (103 meccs)
A mieink veresége mellett a SF a Cincytől, a SD pedig a Milwaukeetól kapott ki összetettben ugyanígy 3-1re, közben a LAD a torontoi söpréssel az élre ugrott, az ARZ pedig döntetlenre volt képes a CHC ellen. A hétvégén a csoportban D'backs-Padres rangadókat rendeznek, a Giants a Cubst fogadja, a Dodgers pedig a Reds gárdáját fogja vendégül látni.
A mieink ellenfele a Milwaukee Brewers lesz a következő három napban az alábbi időpontok szerint: szombat 02:40, vasárnap 02:10, vasárnap 22:10. Remélhetőleg sikerül javítani a mostani vereségeket és eredményesek leszünk ezen a víkenden! GO ROCKIES!!!
Rapids: Értékes döntetlen Seattle-ben
2013.07.25. 20:22 - Filip89
- Tóth Milán írása -
Az Észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) legutóbbi fordulójában a Colorado Rapids 1-1-es döntetlent ért el a Seattle Sounders otthonában. Mind a két gól a második játékrész felénél esett, és bár a vendégek jutottak vezetéshez Drew Moornak köszönhetően, nem sokkal később DeAndre Yedlin válaszolni tudott.
Sounders 1 v 1 Rapids
Csapat: Irwin – Wynne (Mera, 66.), Moor, O’Neill, Klute – Sturgis, Thomas – Harris, Powers (Buddle, 57.), LaBrocca – Brown (Wallace, 74.).
Gólszerzők: Moor a 60., illetve Yedlin a 65. percben.
Nehéz találkozóra számíthatott a Rapids, mert ugyan a Seattle nem várta jó formában a meccset, odahaza legutóbbi négy fellépésén egyaránt győzni tudott és 13 rúgott gól mellett mindössze négyet kapott.
Az első komoly helyzetre nem kellett sokat várni, a Sounders már a 3. perc elején veszélyeztetett, de a fejest Irwin szépen tolta ki szögletre. Az első negyedóra végén a Rapidsnak is megvolt az első kapuralövése: Brown szerzett labdát, LaBrocca pedig egyből lőtt, azonban a kapu fölé és mellé is. Oscar Pareja együttese több alkalommal is ellenfele tizenhatosának előterében tudott adogatni, ám a lövőhelyzetek elmaradtak. A 38. percben a hazaiak egy kontrát tudtak indítani, négy a három ellen támadhattak, azonban a komoly Bajnokok Ligája tapasztalattal rendelkező Obafemi Martins nem tudta értékesíteni a ziccert.
Az 57. percben még a hazaiak tologattak a coloradóiak büntetőterületén belül, nem sokkal később azonban már a Rapids örülhetett a vezető találatnak. LaBrocca szögletére pocsékul mozdult ki a Sounders kapusa, Drew Moornak pedig néhány centiről kellett már csak a kapuba fejelnie a játékszert, 0-1.
Az egyenlítésre csak öt percet kellett várni. A bal oldalról egy bedobást végeztek el a hazaiak, a tovább csúsztatott fejest követően pedig a játékszer Neagle elé került, aki csúnyán beforgatta védőjét, de az éles szögből leadott lapos lövése a bal kapufán csattant. A kipattanóra Yedlin érkezett, 14 méterről leadott lövését Irwin bravúrral hárította, ám balszerencséjére visszaütötte a labdát a védő fejére, aki 11 méterről zavartalanul fejelt a kapuba. Ugyan nehezen született meg az egyenlítő találat, végül 1-1-re módosult az állás.
A folytatásban már nem változott az eredmény, ami a Rapidsnak azért volt jó, mert inkább a Sounders játszott mezőnyfölényben.
Együttesünk már öt meccs óta nem kapott ki, három győzelem mellett két döntetlent számlál. A bajnokságban nagyon szoros az állás, még bárki végezhet rájátszást érő pozícióban, így most még a döntetlenek – főleg idegenben – is jó eredménynek számítanak.
A Nyugati Konferencia állása (W-L-T):
1. Real Salt Lake 37 pont (11-6-4)
2. Portland Timbers 34 pont (8-2-10)
3. Los Angeles Galaxy 33 pont (10-8-3)
4. Vancouver Whitecaps 32 pont (9-6-5)
5. FC Dallas 32 pont (8-5-8)
6. Colorado Rapids 31 pont (8-7-7)
7. Seattle Sounders 25 pont (7-7-4)
8. San Jose Earthquakes 24 pont (6-9-6)
9. Chivas USA 17 pont (4-11-5)
Legközelebb – pontosabban vasárnap hajnalban magyar idő szerint – a címvédő Los Angeles Galaxy látogat Commerce Citybe. A fogadás piacán fellelhető szorzók alapján nagyon kiegyenlített találkozó várható, de egy biztos, Thomaséknak nem lesz könnyű dolguk hétvégi ellenfelükkel szemben.